A hajón írott naplómat idézem:

November 6. szombat, úton, Kristiansund, úton. Egész jót aludtam, fél kilenctõl éjfélig. Négyre értünk a SHELL olajvételezõ állomásra Kristiansundban.
Olvasom

Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története

címû munkáját. Elsõnek egy idézet belõle, csak a mosoly kedvéért, és azért, hogy lássuk: Kõrösi Csoma Sándor nemcsak nagy tudós volt, aki naphosszat tudóskodott, de ember is volt, aki tudott tévedni is:
    "A magánhangzók ingatagságára jellemzõ még, hogy puszta megnyújtásuk vagy más-más hangsúlyozásuk új értelmet ad a szónak; ismét magyar analógia: török, tõrök, törõk. A belsõ-ázsiai nyelvek nagy részére éppenséggel jellemzõ ez a tulajdonság, s ismert az anekdota Kõrösi Csoma Sándorról, hogy midõn jó napot akart kívánni néhány tibetinek, kacajra fakasztotta õket, mert a hibás hangsúlyozás által szavai azt jelentették, hogy hasmenésben szenved."
    Amikor a beszélt és írott nyelv különbségérõl beszél Várkonyi, ezt a tengerész vonatkozású élcet olvastam: "Ismeretes az anekdota a világjáró, sok nyelvhez konyító tengerészekrõl; csodálkoznak rajta, hogy minden nép másképp ejti ki a szavakat s egy norvég matróz így szól: - Bolondok a népek, ezt a szót: nation, a német így mondja: nacion, a francia: nászjón, az angol: nésn, ahelyett, hogy egyszerûen úgy olvasnák, ahogyan írva van: nasún! A norvégek ti. nasún-nak ejtik.

November 7. vasárnap, úton. Viszonylag normális az idõ. Nem tudom, mi lesz, mert most teljesen elkapott az olvasási láz. (Lehet, hogy jó és érdekes olvasnivalókat hoztam le?) És egy adalék ahhoz a vitához, hogy van-e jövõje az e-könyvnek, lehet-e képernyõrõl olvasni? Én elteszem a laptopot úgy két méternyire, a betûket jól felnagyítom, és az egérrel úgy görgetem a szöveget, hogy nem kell felállnom, szóval teljes a kényelem, és nem romlik a szemem! Õszinte legyek? Magam is meglepõdtem, hogy megy... Csak egy egészen pici akarat kell hozzá, elfelejteni a beidegzõdést, hogy olvasni könyvbõl kell, ennyi... És nem gyõzöm elégszer hangsúlyozni: a fiatalok vevõk minden újra! Csak ki kell adni nekik feladatba, hogy onnan kell tanulni, olvasni, és megy a dolog, minden nagyobb nehézség nélkül. Nekem ez már meggyõzõdésem! Jó, nekem a pici akaratot a kényszer hozta, hogy más módon nem tudok, mert egy könyvtár nehezen fér bele a plusz húsz kiló tengerészkedvezménybe a repülõn. Az írás történetéhez:

Mózes, a tarot és a krampusz

Találtam egy "tárgyi tévedést" (ha igazam van), ami persze nem von le semmit a könyv értékébõl (amúgy hallatlanul érdekes és tanulságos ám!).
    Éppen arról értekezik, hogy az egyiptomi hieroglifáknak kétféle jelentésük volt: egy hétköznapi, és egy szent, amit csak a beavatottak értettek. Mivel Mózes a Genezist egyiptomi hieroglifákkal írta (mert ugye õ Ozirisz felkent papja volt), ezért feltételezik, hogy a szöveg valódi értelme elveszett az utókor számára.
    Ezt így írja: "Mózes (Mósze), Ozírisz (Usziri) beavatott papja, szintén ezekkel a kettõs értelmû egyiptomi jelekkel írta a Genezist s a neki tulajdonítható törvénykönyveket (Kr. e. 1400 körül), s ezek valódi értelmét a kanonizációk folyamán (Deuterenomium, Kr. e. 621, Papi kódex, Ezra Kr. e. 444) az írásmagyarázók már nem értették; e hagyományok szerint tehát Mózes igazi tudománya is rejtve van elõttünk." Ez csak egy érdekesség a könyvbõl, de nem baj, ha más is megtudja, nemcsak én.
    Ezután arról ír, hogy ezek a rejtett értelmû jelek élnek tovább a jóslásra használt kártyákon: "Ez az összeszövõdött jelentéshalmaz maradt fenn csökevényesen a mi kártyajátékaink képeiben, ezért alkalmasak a "kivetésre", jóslásra ma is. Mind igen-igen régi eredetûek a kártyavetés "tudományával" együtt. A tarokk-kártya képei például a hagyomány szerint a legrégibb egyiptomi jelrendszerbõl származnak s a legfontosabb világtörvények "titkait" jelképezik."
    Nos, azt hiszem, nem a tarokk, hanem a TAROT kártyáról van szó, ezt használták õsidõk óta a jóslásra, a tarokk kártya pedig (azt gondolom) a francia és a magyar kártya keveréke. (Bár azt elismerem, biztosan lehet jóslani a tarokkal is (s azt hiszem, minden kártyával lehet), de az igazi akkor is a tarot.) Várkonyi úr azt hiszem, úgy járt ezzel a tarokk-tarot szópárral, mint a feleségem egyik tanítványa a rombusszal, aki leírta, hogy a krampusz szerkesztése és területe, mert ugye annak a szónak, hogy rombusz, nincs értelme...
    Itt van még egy idézet a könyvbõl, amikor a magyar rovásírásról beszél: "Marsigli elõtt egy fára rovott, a nem mozgó (!) ünnepeket és a névnapokat feltüntetõ naptár volt. Ezt a naptárt 9 levélen írta le, amelyek a kéziratban 669-689 számozással vannak ellátva... A 671. lapon a rovásírás ábécéjét látjuk a betûk latin átírásával."
    Hogy ebben mi az érdekes? Hát a nyelvi babonákban Szepessy Gyula írt az "oldal - lap" problémáról, amit a nyelvészek "mondvacsináltak". Ugyanis a magyarok nem ismerték a papírt, hát az ezekkel kapcsolatos szavakat is átvették. Tehát az ívpapírt ugyanúgy nevezték, mint a németek: levélnek, és késõbb ez a szó megmaradt postai levél értelemben, s átvette a helyét a lap. És ebbõl jöttek a nyelvészek bonyodalmai, hogy mit kell lapnak nevezni és mit oldalnak. Szerintük a lapot levélnek kellene neveznünk. A közember errõl mit se tud, és milyen jó, de a fenti idézetben ott van az eredeti szóhasználat: 9 levélen írta le... (És Petõfinél: "míg anyánk a Bibliával levelez..." azaz lapoz.)
    Na, legyen még egy idézet, csak az érdekesség kedvéért, korabeli székely neveket és néhány ünnep nevét sorolja fel a rovásírásos emlék: "Tekintve nyelvemlékeink nem éppen nagy számát, ez a Mátyás király korából származó naptár nyelvtörténeti szempontból is becses; nagyszámú régies formájú, székelyes hangzású keresztnevei és ünnepnevei a laikus képzeletét is megkapják: Emreh, Durutya, Gyergy, Estván, Ozsvált, Diénezs, Piriska, Ábrán, Margita, Lürinc, Zsufia, Bortalan - aztán: Bódogasszony, Köskarácson, Sölvester, Urszine, Szentkereszt, Gyümölcsoltó, Mencent (Mindszent)".
    Akkor van egy kérdésem: a mi Bertalunknak van-e köze a Bartolomeóhoz, vagy ebbõl a Bortalanból ered?
    Mivel éppen most olvasom, és olvasás közben megállok, hogy leírjam ezeket a mondatokat, ezért egymás után jönnek az észrevételeim, és a "felfedezéseim". Íme, ez ugyancsak a nyelvi babonákhoz kapcsolódik, és igazolja, hogy eleink is használták a tõszámnevet sorszámnév helyett: "A negyedik emlék 1501-bõl ered és a csikszentkirályi (vagy csíkszentmiklósi) felírat néven tartják számon." Mármint a magyar rovásírásos emlékek között. Nos, tovább: "A helyes olvasat végül is ez: urnaq születetétil fogvan irnaq ezerötszázegy esztendõbe Mátyás János Estyán kovács csináltáq Mátyásmester Gergelymestercsináltáq. (kiemelés tõlem) - E szerint a feliratban a templomon dolgozó mesterek örökítették meg a nevüket és munkájuk idejét." (179. old.)

November 19. péntek, úton. Éjjel elértük Ushantot, sajnos az Angol csatornára viharjelzés van érvényben. Olvasom tovább az írás és a könyv történetét. Megint bemásolok pár dolgot. Az elsõ a

A Gutenberg Bibliáról

szól. Mert azt az ember az iskolából tudja, hogy "a könyvnyomtatást Gutenberg fedezte fel". Úgy gondolom, hogy ezzel ki is merül a tudomány. Aki hallott róla, az nagyjából ennyit tud. Életrajzát nem tanítják, mert nincs! Ugyanis semmit nem tudunk közvetlenül róla, mindent egykori iratokból böngésztek elõ szorgos kutatók, nem tudjuk hol és mit tanult, mikor merre járt, ennek a géniusznak a "magánélete" tökéletes titok az utódok elõtt.
    S mivel én is azok közé tartozom, akik semmit se tudtak róla, ezért gondolom, hogy más számára is érdekes lehet mindaz, ami nekem az volt. Például, hogy mekkora vállalkozás volt ennek a Bibliának a kinyomtatása? Íme, ezt írja Várkonyi Nándor róla:
    "Sok gondot adott a kutatóknak a kiadás példányszámának megállapítása; ez eredmény bizonytalan: 120–150 papírpéldány és körülbelül 30 pergamenpéldány közt ingadozik. Mai fogalmaink szerint meglepõen kevés, s épp azért meglepõ, hogy így is tetemes hasznot hajthatott. Ha a rendkívül eltérõ számítások közül Schwenkeét fogadjuk el, egy nem rubrikált, kötetlen pergamenpéldány elõállítása körülbelül 24 forintra rúgott (egy pergamenpéldány elõállításához 800 borjú bõre kellett, ezt máshol olvastam, csak ide beszúrom), egy papírpéldányé 17-re, az összesé tehát 2510-re, de benne nincs meg az üzemköltség. Áruk pedig 42, illetve 34 forint, vagyis a bruttó bevétel 6570 forint. A nyereség tehát 4060 forintot tenne ki, az üzemköltség nélkül. Schwenke számításai kissé magas összegeket produkálnak, de ha a költség és bevétel aránya nagyjából helyes, akkor a 42 soros Biblia kiadása igen jó üzletnek bizonyult: több mint 200 százalék hasznot hajtott."
    Persze ezek így csak számjegyek, nem mondanak semmit az összeg nagyságáról. Íme néhány összehasonlító adat:
"Figyelemre méltó a tanításpénz nagysága (Gutenberg két tanulót is bevett a vállalkozásába, az õ kitanításuké ez a tanulópénz): 80 forintért akkoriban egy jóravaló városi házat lehetett venni. Hogy a Gutenberg által ekkor s késõbb felvett vagy kölcsönvett összegek értékét megbecsülni tudjuk, mindjárt itt közöljük Otto Hupp összeállítását az egykorú árviszonyokról Mainzban és környékén: egy 56 holdas birtokot 250 forintért vettek meg, 150 hold szántót és 5 hold rétet 460 forintért; egy tisztességes belvárosi ház ára 80-100 forint volt, egy külvárosié udvarral, kerttel 10 forint, végül egy hízott ököré 7-8 forint."
    És ha tudjuk, hogy Gutenberg egy bizonyos Johann Fusttól 1600 forint kölcsönt vett fel (bele is bukott, de nem ment tönkre, Fust csak a pénzét akarta vissza), akkor láthatjuk, hogy óriási vagyonok forogtak kockán, azaz a Biblia kinyomtatásának a sikerén...

És hogy mennyit kellett dolgozni ezért?

Íme: "A munka méreteit jól szemléltetik pusztán a legfõbb adatok is. Mint tudjuk, a 42 soros Bibliában összesen 290 írásjegy fordul elõ; ebbõl 47 nagybetû, 243 kisbetû és írásjel. Ezeket mind maga rajzolta, a bélyegzõvésést, matricázást mással végeztette. A Biblia elsõ kilenc oldalán két hasábon, 40-40 sort szedetett, a tizedik oldalon 41-et, a tizenegyediktõl kezdve már 42-t – innen a kiadás neve. Ezzel 32 oldalnyi, azaz öt százalék papír és pergamenanyagot takarított meg. Ugyanekkor azonban a szedéstükör nagyságán mit sem változtatott, s ezt úgy érte el, hogy minden egyes betû húsából egyharmad milliméternyit lereszelt, az egész készleten végig.
Mekkora volt ez a betûkészlet? Kiszámították, hogy a könyvön hat szedõ dolgozott egyszerre, vagyis szedõnként legalább három oldalra terjedõ betûkészlettel kellett rendelkeznie: az egyikre a szedésben levõ oldalhoz volt szükség, a másik oldal a sajtó alatt volt, a harmadik oldalt szétdobálták. Egy-egy oldal betûinek száma pedig meghaladta a 2600-at, ennélfogva minden szedõ legkevesebb 7800 betûvel dolgozott, a hat szedõ együtt 46 000-rel. A Biblia elsõ kötetének szedése 648 oldalon 1296 hasáb, a másodiké 634 oldalon 1268 hasáb, összesen 2564 hasáb tehát. S e rengeteg szedéstömeg, nem 25–30, hanem 290 írásjeggyel, végig Gutenberg bonyodalmas szedésrendszere szerint készült, lelkiismeretes pontossággal, sõt "a legkínosabb gonddal", mint Aloys Ruppel mondja.
Hanem meg kellett dolgozni érte. A szedésmunka sajátosságaiból, következetes eltéréseibõl stb. megállapították, hogy hat szedõ dolgozott a mûvön. Oldalanként átlag 1310 betût, összesen több mint hárommilliót kellett megmozgatniok. A 260-féle írásjegy s a nagy igényû szedésrendszer miatt egy-egy szedõ naponta egy oldalnál többet aligha szedhetett ki. Az 1282 oldal így ugyanennyi szedésnapot jelent, azaz egy szedõre 212 munkanap esik. Csakhogy a Bibliával egy idõben sok más munkát is végzett a nyomda, hogy mást ne említsünk, a búcsúlevelek tízezreit adta ki. Ha ehhez hozzászámítjuk egyfelõl, hogy a középkorban a sok ünnep miatt az év mindössze 280 munkanapból állt, másfelõl viszont a napi munkaidõ átlag 12 óra volt (nyáron több, télen kevesebb, 8–16 óra közt ingadozott), akkor kiderül, hogy a szedésnek legalább két esztendeig kellett tartania. – A hat szedõ hat sajtógép, azaz legalább hat nyomtató számára dolgozott, s ezek munkája sem volt kisebb. A sokféle mûvelet: a papírnyirkítás, gépre helyezés, hajtogatás, szárítás, a szedésformák cserélése, festékezés stb. mellett, mint a próbák megmutatták, óránként 8-16 nyomtatást lehetett elvégezni. Ismét az 1282 oldalt véve alapul, 185 példányon összesen 237 170 nyomtatómûvelet elvégzését jelentette mindez, azaz kereken 2000 tizenkét órás munkanapot. Egy-egy nyomtatóra tehát átlag 333 munkanap esnék, de a fentebb mondott okokból itt is legalább két esztendõt kell számítanunk.
Tekintélyes, nagy üzem volt tehát az elsõ igazi nyomtatómûhely, de a munkások közül sajnos csak háromnak neve maradt fenn: Peter Schöffer, Heinrich Keffer és Berthold Ruppel. Jegyezzük fel nevüket a többieké helyett is, minthogy az õ tudásuk, szorgalmuk és verejtékük állította talpra Gutenberg lángelméjének szülöttét."
És egy idézet, ami csak azért következik itt, mert azt mindenki tudja, hogy mi volt ez elsõ magyar nyelvû írott szöveg, de általában senki nem tudja (nem szakmabeli), hogy mi volt elõször kinyomtatva.

Zenth job keez

"Nünbergben a huszonöt éves Anthon Koberger indít el hatalmas üzemet (1470–1526), virágzása tetõfokán 24 sajtóval és 100 legénnyel dolgoztat, egyúttal tevékeny könyvkereskedõ, üzleti hálózata messze terjed. Sokágú munkásságára jellemzõ, hogy az elsõ magyar nyelvû nyomtatványt is õ adta ki 1484-ben, a Szent István jobb kezérõl szóló éneket; ennek sajnos eddig egy töredéke sem került elõ, csak a vers elsõ szakaszának szövegét tartotta fenn egy kéziratos feljegyzés:

O deucheoseeges zenth job keez
mel'et magiar ohaitua neez
draagha genche neepeunknec
nag' eoreome ziueunknec.

("O dücsõséges szent jobb kéz / melyet magyar óhajtva néz / drága kencse népünknek / nagy öröme szivünknek.")"

November 20. szombat, úton. Délben Dover, viszonylag jó idõben hajózunk. Mindenütt vihar volt elõttünk, de már vége, s az elõrejelzés elviselhetõ idõt ad.

Egy rejtély a szocializmusból

Befejeztem a Várkonyi könyvet. Ami nem fér abba a buta fejembe, hogy ezt miért nem lehetett kiadni a szocializmus alatt? A Széphalom Könyvmûhely adta ki 2001-ben. Mi volt ebben az elhallgatni való? Hiszen ez egy csodálatos tudástár, azt hiszem, a közérthetõ tudományos irodalom egyik legkiemelkedõbb alkotása. A kötet szerkesztõje, Keresztúri József írja: "Már utaltunk rá: a kézirat közel fél évszázaddal ezelõtt, az ötvenes évek elsõ felében készült, ezután Várkonyi (a megjelenés reményét lassan feladva, és más munkáin dolgozva) haláláig érdemben már nem foglalkozott vele. A kiadás elõkészítésekor igyekeztünk jelezni az idõközben történt lényegesebb változásokat, az elért új eredményeket (pl. a magyar rovásírás kutatása, vagy a lineáris B megfejtésének területén stb.)."
    És a szerkesztõ úr válaszol is a fenti "költõi" kérdésemre: "Terve az, mint a kéziraton olvasható, hogy a magyar hírlapsajtó születésének 250. évfordulójára (azaz 1955-re) megjelenteti az írás és a nyomtatás históriájának gondosan összeállított tablóját. A nemzedéktársak és az utódok is tudják – a kor nem kedvezett a Várkonyi Nándor-féle szuverén gondolkodóknak, életmûve meghatározó részéhez hasonlóan ez a munkája is asztalfiókban maradt, csak két rövid részlete jelent meg (a magyar rovásírásról a Dunántúl 1955-ös évfolyamában, Gutenbergrõl pedig, halála 500 éves jubileumán, 1968-ban az Életünk címû folyóiratban)."