AZ EGYESÍTÕ ELMÉLET
Egy MEK-rõl letöltött olvasmány kapcsán


A hajón írott naplómat idézem:

A guglizás azt jelenti, hogy Google keresõbe beírtam a keresõszavakat, és amit találtam, azt megnéztem, letöltöttem, a mekezés pedig azt, hogy a MEK, a Magyar Elektronikus Könyvtár, állományában kerestem, s töltöttem le ami a tárgykörben található volt.
Így jutottam például egy rahedli újságcikkhez, a tórához, a világ teremtéstörténetei gyûjteményéhez, tudományos értekezésekhez, három keleti bölcsességeket, tanmeséket tartalmazó könyvhöz, egyetemi szakdolgozathoz (említettem Pintér Ferencet, aki Proustról írt diplomamunkát), és egy érdekes munkához:

Ungvári Béla és az õ egyesítõ elmélete...

Ez egy jópofa ipse lehet...
Ha minõsíteni akarnám a tevékenységét, akkor az általa idézett kritikával értenék egyet: áltudós vagy inkább (jóindulatú - szerintem) dilettáns a pasi, ha szabad ilyet mondani olyanról, aki a tudományok szintézisén, az egyesítõ elméleten dolgozik. Hogy mennyire lehet komolyan venni, annak illusztrálására álljon itt a "mû" copyrightja, a szerzõ tollából (illetve szövegszerkesztõjébõl):
"Copyright (c) Ungvári Béla Az elmélet és a hozzá tartozó leírás a szerzõ szellemi tulajdonát képezi, amelyet a szerzõ az általa a hosszú távú életben maradás feladataihoz képest erkölcsi- és szellemi fogyatékosnak talált emberiség számára a fejlõdésük érdekében felajánl, minden ellenszolgáltatás nélkül, ezért ez a mûve módosítás nélkül szabadon terjeszthetõ, a hordozó kivételével anyagi ellenszolgáltatás nélkül, bármely médián, a szerzõ minden külön hozzájárulása és szerzõi jogdíj fizetése nélkül, változatlan tartalommal, és a név feltüntetésével, valamint azzal a feltétellel, hogy az elkövetkezendõkben soha senki ne használja fel a pusztítás és pusztulás céljára az elméletbõl származó, és a hozzá kapcsolódó további elméleti és gyakorlati eredményeket."
Nos aki leír olyasmit, hogy az emberiség erkölcsi- és szellemi fogyatékos (még ha bizonyos komoly megszorításokkal van is némi igazságtartalma), és az õ mûve alkalmas az ebbéli állapotból való kilábalásra, azt nem kell komolyan venni.
Ez az én véleményem.
Nyolc általánosa van, vezetõ beosztásban dolgozott, mint gépkocsivezetõ (ezt nem humorizálnám elõ mert olcsó poén, és minek sértegetni valakit feleslegesen, de ezek az õ szavai, maga magáról) és e mellé óriási filozófiai, természettudományos érdeklõdése van, autodidakta módon olvasott a témában, de azt hiszem tökéletesen elkallódott a pofa. Ha tanult volna, sokra vihette volna, de azt bizony nem szeretett (az általános iskolában nem olyasmit tanítottak, ami érdekelte volna), és most van egy tanulmánya, ami elég érdekes ahhoz, hogy el lehessen olvasni, és sok esetben ne lehessen (laikusként!) eldönteni, mennyire hihetünk neki. (És azt hiszem, ezért ágálnak annyira a tudomány képviselõi az efféle maszek, mindent megváltó önjelölt próféták, self made zsenik gondolatai, és mûveik ellen: a laikus közönség - ez bizony én vagyok - nem tudja, hogy hihet-e neki vagy se, ha vannak részigazságaik, akkor mennyire és hol hihetünk bennük, és ezért aztán ha valami tetszetõs dolgot tálalnak elõ, az könnyen beépülhet a köztudatba, hatalmas károkat okozva a tudományos gondolkodásnak. Nem akar mást tenni, mint összegezni mindazt, amit ma a világegyetemrõl tudni kellene úgy lazán, cuzammen, bizonyos idealista beütésekkel, megspékelve bizonyos ezoterikus állításokkal. Szép vállalás. És még szebb, hogy eldöntötte, hogy õ alkalmas erre. Az õ világában Isten léte megengedett, se nem tagadja, se nem állítja, de megengedi a létezését, de nem elsõdleges teremtõként mely az anyag fölött uralkodik, azaz õ teremtette volna, hanem valamiféle elsõ - anyagilag is létezõ - lényként, aki képes lények teremtésére (vagy valami ilyesmi, idézõjel nincs!)... ez azért valami új, nem?
Az is a bajom evvel az elmélettel, hogy nem bírom elviselni a kettõs mércét.
Mert sajnos erõsen jelen van, éspedig pont itt, Isten esetében érzem.
Ugyanis az elméletnek igazolni kell a tudomány eredményeit, tehát a tudománnyal szemben szigorú U. B., de ugyanakkor Isten létét megengedi, mindenféle bizonyíték nélkül. Teszi ezt úgy, hogy például megengedhetõnek tartja a találgatásokat Isten tartózkodási helyérõl:
Legegyszerûbb, ha idézem:
"Végül van itt még egy fontos kérdés: ha az elméletbõl az következik, hogy Isten létezik, illetve nagyon valószínû a létezése, valamint az is következik az elméletbõl, hogy Isten is anyagból van, akkor viszont ebbõl az is következik, hogy Istennek dimenziója (kiterjedése) van, és helyet foglal el a térben. És hol az a hely? Ezt persze nem tudom - de néhány tippem azért van az Isten és a lelkek számára elméletileg rendelkezésre álló helyekrõl.
Ebben az elméletben Isten és a lelkek tartózkodási helyeként az éteri világ szerepel. (Itt ne a "klasszikus" éterre tessék gondolni, U. B. az alábbi meghatározást adja: "Most pedig az elmélet vonatkozásában egy fontos kérdés következik: az, hogy mi az éter? Kiskorúak és fizikusok kedvéért leírom: az éter a fizikában nem más, mint az elektromágneses hullámok feltételezett terjedési közege.(aki egy "tudományos" vagy mondjuk így: komolynak szánt munkában másokat sérteget, arról mit lehet mondani? ÉN) És hogy valami újat is mondjak azoknak, akik ezt már eddig is tudták: ebben az elméletben az éter szerepe egy "kicsivel" tovább bõvül - nemcsak hogy az elektromágneses hullámok feltételezett hordozó közege, hanem minden általunk eddig ismert anyagi formációnak is ez a legkisebb építõköve, tehát alapvetõen minden ebbõl az éteri alapanyagból épül fel a mi világunkban. Ami meghökkentõ lehet azoknak, akik ezt a "valami"-t eddig "semmi"-nek gondolták.
Az, hogy milyen az éter, már egy másik kérdés, és meg is próbálok rá felelni késõbb, hogy szerintem milyen, és milyen tulajdonságai lehetnek." - 7. old.)
Egyéb lehetõségek:
Az elektromágneses rezgéseknek a gammasugárzás feletti része.
A fénysebesség feletti részecskék és terek (elvileg megengedett) világa.
A többdimenziós terek elméletébõl a másik hat dimenzió.
Isten egy olyan hatalmas élõlény, hogy a Mi Univerzumunk a testének egy darabja (sejtje vagy szerve). Tehát Isten ott van a szemünk elõtt - azért nem vesszük észre...
Mindezeken felül nagyon valószínû, hogy vannak még olyan lehetõségek és helyek, amelyeket eddig még fel sem fedeztünk."
Én nem Isten léte ellen vagyok, hanem az efféle idealista-materialista-ezoterikus zagyik ellen. Az ezoteriából az elméletébe beépítette a Jin-Jangot, mint a világ legkisebb építõkövének, az éternek (szerinte), két alkotórészét.
(No comment.)
Ide megint csak kívánkozik egy gondolat a részemrõl:
Nem tudom, ki mindenki gondolkodott ilyesmiken, de én biztosan. Szóval amikor az általánosban annyi tudást már összeszedtem a világról, hogy kialakulhasson bennem az elképzelés, akkor viharos gyorsasággal be is következett és megfogalmaztam magamban azt, ami az "ezoteria alapelve", ahogyan azt Hermesz Triszmegisztosz megfogalmazza a Tabula smaragdina második pontjában: "miként fent, úgy lent". Tehát hamar kipattant az én fejembõl is a gondolat: mi van, ha a naprendszer csak egy atom, a galaxis egy molekula, az univerzum egy sejt egy gigantikus szervezetben, és mi van, ha az engem felépítõ atomok mind-mind egy-egy naprendszer, csak eléggé mütyürkék... Lehet, hogy ez valamiféle "genetikus" kérdésfelvetés? Ezért szeretném tudni, hogy más is így volt-e ezzel?
Azért ide másolom, mert nem hosszú, és hátha el akar valaki gondolkodni rajta:

TABULA SMARAGDINA

1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
2. Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.
3. És ahogy minden dolog az Egytõl származott, az Egy gondolatból: úgy, elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.
4. Apja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében; dajkája a föld.
5. Ez a világ elsõ anyagának forrása.
6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
7. Válaszd el a földet a tûztõl, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.
8. A földrõl az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erõket. Így éred el a világ legnagyobb dicsõségét. Ettõl kezdve menekül elõled minden sötétség.
9. Ez a nagy erõ erejének ereje: mert minden légnemût legyõz és minden szilárdat áthat.
10. Így teremtették a világot.
11. Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.
12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.
13. Amit a Nap mûveleteirõl mondtam, befejeztem.
Hermész Triszmegisztosz, (Idézetgyûjtemény Hamvas Béla gyûjtésébõl - Õskor és Kelet)

Menjünk tovább, mert most nem az ezoteriáról beszélünk.
Nos, amikor U. B. az elméletének az állításait ismerteti (nem axiómáit, az már elõbb lefektettetett) az alábbi eszmefuttatást, pardon, állítást írja az idõrõl:
"... 3. Az idõ az anyagban történõ, illetve az anyaggal kapcsolatos változások mértékegysége. Az idõ nem egy megfogható tárgy, hanem fogalom, és lévén hogy valaminek - az anyagnak - a tulajdonsága, önálló létezõként nem állja meg a helyét..." (20. old)
Nos errõl én nem tudom eldönteni, hogy mennyire tudományos, és mennyire igaz, mert számomra ez majdnem pont megfelelõ meghatározás lenne, érthetõ, és bizonyos fokig "helyére tenné" a dolgokat. Tehát ez azt is jelenti, hogy amíg nem volt anyag, nem volt idõ se, bár az elmélet szerint (1. axióma) az anyag az elsõdleges, öröktõl fogva létezõ, és örökké tart, tehát ez az idõ öröklétét is magával hozza... Azt hiszem ez a megfogalmazása az idõnek inkább Kanthoz áll közelebb, mint a tudományhoz. És azt állítja U. B., hogy a tér is az anyag tulajdonsága, hiszen anyag nélkül nem értelmezhetõ a tér fogalma. És ez is többé-kevésbé értelmes, elfogadható állításnak hangzik...
Viszont! A fenti idézet három ponttal van lezárva, ami azt jelenti, hogy van folytatása. Hát kérem, ami itt jön, az nekem kissé meredek, már ami a stílusát illeti. Mert ha ez egy "tudományos" munka, még ha a vázlat szó szerepel is a címben, akkor nincs helye benne efféle "magyarázatoknak", mert illik az olvasóról annyit feltételezni, hogy felfoghassa: mi az, hogy valami valaminek a tulajdonsága...
Szóval az idõ fogalommeghatározása a következõképpen folytatódik:
"... Ezért az anyagtól nem lehet elvonatkoztatni, ugyanúgy ahogyan az embernek lehet mosolya, de mosoly ember nélkül - vagy tágabb értelemben véve élõlény nélkül - már nem lehetséges. Az ember tud hahotázni, de a hahota már nem tud emberezni, (ÜTEMES TAPS! - beszúrás tõlem) , tehát a birtokos és a birtok nem cserélhetõ fel egymással. A tárgynak lehet tulajdonsága, de a tulajdonságnak már nem lehet tárgya - a dolog csak egy irányban mûködik."
Ez persze jópofa, meg jóindulatú is, csak nem érzem helyénvalónak egy, az alábbi címet viselõ mûben:
Az egyesítõ elmélet természetfilozófiai vázlata. Írta és szerkesztette: Ungvári Béla.
Azért ideteszem a szerzõ lábjegyzetét is, amit ehhez a tárgy és az õ tulajdonságához írt, hátha valaki még mindig nem érti mirõl van szó:
"Ilyen felcserélt képességnek egyetlen helyen van létjogosultsága - az absztrakt mesében, amint ez Lewis Carroll-nak Alice csodaországban címû mesekönyvében elõ is fordul. "Legelõbb a farka hegye tûnt el s utoljára a vigyorgása. De ez még azután is látszott egy darabig, amikor a Fakutya már sehol se volt. »Nahát - gondolta Alice -, kutyát már láttam vigyorgás nélkül, de vigyorgást kutya nélkül most láttam legelõször. Ilyet még életemben nem pipáltam.«".
Idézem még a következõ mondatát is, mert valahol elfogadhatónak érzem (csak nem tudom, hogy elfogadható-e a tudomány szempontjából, mert azért mégis csak az az elsõdleges szempont):
"... Amennyiben az anyagban soha nem történne semmilyen változás, úgy az idõ fogalma értelmét és létjogosultságát vesztené."

Október 19. kedd, úton. Folytatom az elmélkedésem, mert másról nem érdemes beszélni, megyünk, viszonylag normális idõben.
Ugyanis valamit muszáj még elmondanom, bár nem akartam többet foglalkozni vele. U. B. idéz "egy róla szóló kritikát". Így kezdi:
"Még egy idézet a munka vége felé: ez a kritika nem az elméletet bírálja, hanem az elméletet készítõ személyt - de azért elgondolkodtató." (111. oldal)
És ezután elmélkedések, majd az idézet, azaz a kritika. Ezzel kapcsolatban van egy észrevételem:
A szerzõ nagyon kényes a copyrightokra, elõ is írja, hogy mûvébõl hogyan kell idézni, és a PTK a mérvadó, meg minden... Oké, ez az õ dolga, helyes... Az egyesítõ elméletben alkalmazza is ezeket a szabályokat, idézõjel, forrás megjelölés (bár oldalszámokat sose közöl) stb., ahogyan azt kell. Kivéve egyetlen egyet: a róla szóló kritika esetében ettõl eltekint. Nem tudjuk ki írta, nem tudjuk hol jelent meg, nem tudjuk... szóval azt se tudjuk, hogy mennyire kozmetikázott.
Ugyanis e kritika szól a "Szakemberrõl", az "áltudósokról" a módszereikrõl, szól a szofizmusról (bebizonyítom amit akarsz és annak az ellenkezõjét is), de semmit a mûrõl (bár ezt U.B. is leírta), de semmit a szerzõrõl, szóval egy nagy általánosság, és ebbõl az az érzésem, hogy bizony ez erõsen megcenzúrázott, meghúzott "idézet".
Egyébként ennek a mûnek a hangvétele egy picit "keserédes", ami semmi esetre se jó jelzõ egy tudományos munkára, azokra inkább a száraz, nehezen emészthetõ jelzõket lehet aggatni. Ezt én nem érzem száraznak, olvasmányos, érdekes is, de az egészet áthatja az "én, a tehetséges, a zseni, megalkottam nektek A MÛVET, és ingyen adom, hogy okuljatok, használjátok fel a FÖLD népeinek a javára...". Máshol meg azt olvasom, ez egy kezdetleges állapotban levõ vázlat mindössze, én elkezdtem, ez nem maga a tökély, sõt, ez mindössze a KEZDET, ez az ELSÕ, mert ebben a mûfajban még senki nem tett le az asztalra semmit, ez arra jó igazán, hogy kiindulópont legyen, és mások adjanak hozzá, és így egyre tökéletesebb lesz és ha senki se folytatja ezt a megkezdett munkát, úgy jaj az EMBERISÉGNEK... (A szerzõ olyasmi csapatmunkát képzel el a témában, mint ahogyan a LINUX kialakult és fejlõdik.)
Errõl ennyit.
Mert oldalakon keresztül tudnék idézni, és elmélkedni róla, de felesleges. Ami még idetartozik az az, hogy ha hazamegyek, akkor biztosan utánanézek a pasinak a neten, mit csinált, mit publikált azóta?
Na, jól vagyunk, most ígértem meg, hogy többet nem foglalkozom vele, aztán mégis, folytatom. Mert van az értekezésében egy idézet (tehát nem U. B. állítása), ami nagyon is érdekes.
Ez pedig jelesül a Darwini fejlõdéselmélethez kapcsolódik. Mert az tény, hogy az iskolai tanulmányaink alapján azt tudtam, hogy ez az élõlények fejlõdésének egyetlen, szentséges, megcáfolhatatlan, a tudomány által szentesített, kõkeményen megalapozott útja, és el is hittem, mert minden más idealista tévelygés, nem érdemes szót vesztegetni rá, és ne is halljunk róluk.
Most azonban az a véleményem, hogy ez a diktatórikus szocialista "megmondom neked mi a helyes, és ne gondolkozz, ez legyen neked elég" álláspont és tanítás csõdje (az én esetemben, ami hitelvesztéssel is együtt járt mert kiderült, hogy nem mondtak igazat).
Tehát az idézet, ami neuralgikus pontja a darwinista törzsfejlõdésnek, mert azt például tudom, hogy maga Darwin is azt írta a Fajok eredetében, hogy ezen a ponton tehetetlenül áll, az élõlények szemének kialakulásával nem tud mit kezdeni az általa felépített evolúciós elmélet:
"Hogy a véletlenre nem sokat bízhatunk, Ludwig (1959) egy példáján mutatjuk be: "Ha bárkit megkérdeznénk, hogy sikerülhet-e kockával egymás után negyvenszer hatost dobnunk, ha minden ember, aki a Földön eddig élt, naponta ezer negyvenes sorozatot dobna, a válasz rendszerint "igen" lenne. Pedig 1:18 arányban lefogadhatjuk, hogy ha egymillió Földön kétmilliárd ember egymilliárd év óta naponta 1000x40 kockadobást végezne, ezen 106x(2x109)x109x(365x103) sorozat között nincs negyven hatosból álló."
Ennek ellenére az evolúció során számos olyan struktúra létrejött, amelynek kialakulásához szükség volt az adott helyen negyven megfelelõ lépésre. Példa erre a gerincesek, tintahalak és gyûrûsférgek (Alciope) szeme, vagy a halak, rákok (Euphausiacea) és tintahalak világítószerve. Az egyedfejlõdés során e szervek nem különálló gének izolált hatásaként jönnek létre, hanem sejtekbõl, szövetekbõl és szervekbõl származó anyagok és ingerek komplex hatásai és kölcsönhatásai bonyolult hálózatának eredményeként. A gerincesek szemlencséje az embrionális szemkehely anyagának hatására alakul ki, ám csak azon a helyen, ahol a hám lencseképzõdésre alkalmas; ez a készség pedig a fejtõl a test hátsó része felé haladva csökken. A kérdések tehát a következõk: hogyan változik az evolúció során a kölcsönhatások azon komplexe, amelyeken keresztül a szervezet az örökítõ anyag alapján magát felépíti? Hogyan épülnek fel és hogyan integrálódnak a régiekbe az új reakcióhálózatok? Hogyan keletkeznek új szabályzókörök? Ma még nem rendelkezünk sem biztos ismeretekkel, sem világos modellekkel, amelyek segítségével a fenti folyamatokat a klasszikus mutációk alapján értelmezhetnénk."
(forrás: Volker Storch - Ulrich Welsch: EVOLÚCIÓ)"
Tehát az a helyzet, hogy én nem tudom elhinni, hogy az evolúció többször is megcsinálta ezt a negyvenbõl negyvenszer hatos sorozatot, mert az evolúció a véletlen mutációk sorozata, ami a fejlõdés folyamán elõnyben részesíti a pozitív változást. Tehát olyan egyszerûen hihetetlen, hogy evolúciós úton a negyven szükséges mutáció pozitív volt, és ráadásul pontosan a szükségszerûek követték volna egymást, és ráadásul egyszerre. Nem beszélve arról, hogy a lehetséges mutációk száma nem valószínû, hogy csak hat lett volna, mert a példa arra vonatkozik...
És arról se beszélve, hogy a klasszikus Darwinizmus már a szekrényben porosodik, már régen nem úgy igaz, hogyan azt mi tanultuk, alakítgatni kellett rajta, pontosítani kellett, és ma már (amennyire én tudom) periodikus fejlõdésekrõl beszélnek, tehát nem egyöntetû, folyamatos a lánc, mert ezt õslénytani leletek nem támasztják alá, hanem "mindig történt valami a Földön", és annak hatására új fajok (mutációk) jelentek meg. Gondolom ez hivatott felelni arra a kérdésre, hogy: akkor hol vannak az átmeneti lények kövületei. Mert azok bizony teljességgel hiányoznak. Nincs félhosszú nyakú õs-zsiráf lelet.
Az én alapvetõ bajom nem az egyedfejlõdéssel van. Elhiszem, és elfogadom, mert a tudomány profitál és tanult belõle, (az ellesett evolúciós törvények alkalmazásával mûködik sok tanuló, önfejlesztõ és szimulációs program), hanem azzal, hogy miért nem lehetett elmondani, hogy bizony vannak kételyek, vannak dolgok, amivel nem tudunk mit kezdeni (egyelõre, mondom én), de majdcsak lesz rá megoldás... Remélem, ez csak az én korosztályomban lehet probléma, ma nyilván nem úgy oktatnak (gondolom én, a kis naív...).
Akkor nyilván nem lenne akkora keletjük azoknak a könyveknek, "tanulmányoknak", írásoknak, amelyek támadólag, vagy alternatívaként lépnek fel a materializmus, a természettudományok ellen. Miért nem lehet ismerni az "ellenfél" álláspontját, hogy ne érjen váratlanul, ha találkozunk vele. Mert engem ezek a dolgok bizony sokkoltak és ma is ezt teszik, és hitelrontóan hatnak az addig egyedüli, dogmatikusan hitelesnek elfogadott, megtanultak esetében.