A maffiaregényt olvasom.
    Érdekesnek indult.
    A szerzõ szerint ez nem riportkönyv, hanem "regény" a valóságról, valóságos helyszínekkel és valóságos szereplõkkel.
    A könyvnek nincs kiadója, helyette: a szerzõ magánkiadása. Nincs benne évszám, így nem tudni, mikor jelent meg a könyv.
    Ami a regénységét, a kerettörténetet illeti: hát... Peter, a magyar származású izraeli anyagot gyûjt Johnnak, amerikai rendezõ barátjának, aki a magyarországi szervezett bûnözésrõl, a maffiáról akar filmet forgatni. Ennek ürügyén leveleket irkál, és mellékel egy-egy fejezetnyi anyagot. Bartus úr nem író, nem kellett volna belevennie ezt a kerettörténetecskét. Egy apróság, de ami számomra igencsak fontos: a magyar "író" nem tudja, hogy Munkács nekünk - mármint magyaroknak - magyar város? Magyarán, nagyon rossz néven veszem tõle, hogy Mukacsevót ír.
Aki olvasta már ezt az írást, annak fel fog tûnni, hogy - hát hogyan is mondjam? - kihúztam belõle bizonyos kifejezéseket. Ennek az az oka, hogy ez a BARTUS nem az a Bartus, akire gondoltam. Így aztán le kell vonnom azt a tanulságot is, hogy célszerû bizonyos dolgoknak utána járni, de legalább is nem csípõbõl lõni, ha nem akarok bulvárlap újságíró-erkölcsûnek látszani.
    Le kellett volna írnia, hogy mivel találkozott a magyar alvilágban, és kész. Úgy is az a lényeg. Amit elmondtak neki, és amihez hozzájárultak, hogy leírja, az magában is nagy "durranás". Amiért érdemes elolvasni a könyvet: az alvilág kitálalt. A "gyanútlan" olvasó csak néz, hogy mi minden zajlik körülöttünk: rendõri korrupció, zsarolások, prostitúció, pénzmosás, olajszõkítés, gyilkosság, és minden, ami a szervezett bûnözéssel együtt jár. Ennek következtében megtudjuk, hogy a magyar rendõrséget nem a BM irányítja, hanem az orosz-ukrán maffia. Az egyenruhások közül Sándor István rendõr alezredes (Papa), Tonhauser László KBI (Központi Bûnüldözési Igazgatóság) osztályvezetõ, és Kis Ernõ rendõrtábornok (a Duce) a legnagyobb maffiózók, de Doszpot Péter nyomzó (volt MSZP-s képviselõjelölt) is nekik dolgozik. A szerzõ feltételezi, hogy Pintér Sándor belügyminiszter is tudhatott a kétlaki tevékenységükrõl (bár õ feloszlatta a KBI-t, és ezzel "eltûntek a jó pozícióból" az alvilágot védõ rendõrök). Õk azok, akik az alvilággal karöltve gátolják a nyomozásokat: akik fizetnek nekik, akikkel közösen üzletelnek, azok mellett harcolnak az ellenlábas bandák ellen. A magyar rendõrség korruptsága számára mindennek a teteje, és John barátjának írott levelében pozitív példaként az amerikait állítja, mondván ott az ilyen elképzelhetetlen.
    Több olyan esetet is leír, hogy rendõrök elfognak egy bûnözõt, és átadják kivégzésre az ellenlábas maffiának.
    Megtudjuk, hogy Szemjon Mogiljevics (Száva) és Leonyid Sztecura (Loncsik) vagy Leonyid Goldstein, ha izraeli útlevelét nézzük, van neki görög is, de a görög nevét nem tudni, a két orosz maffiafõnök Budapesten, nekik van minden csoport alárendelve, a "katonáik" afganisztáni veteránok, volt KGB-sek, Ukrajnában munkanélküli, nyomorgó szerencsétlenek, akiknek a legnagyobb büntetés, ha pár hónapra (ne adj' Isten: végleg) hazaküldik õket. Kiderül, hogy a pilisszentlászlói bombagyárat és a budapesti robbantásokat Dietmar E. Clodó nyakába akarják varrni, a nyomozás csak erre megy ki, mert Loncsikék, a tettesek, Papával vannak jó kapcsolatban. Nem akarom leírni, hogy mi-mindent tudunk meg, a lényeg az, hogy az olajbotránytól a merényletekig mindent elmondanak, ki miben bûnös, és közben kiderül, hogy a magyar rendõrség a világ legrothadtabb, legkorruptabb szervezete. Ír a maffiaharcokról, Kisbandi - az alvilág pénztárosa - gyémántcsalásáról, az olajosok küzdelmeirõl, ír Seresrõl akit lenyelt és maga alá rendelt az orosz maffia csakúgy mint Boros Tamást, és arról, hogy a videokazetta-vallomása - amit mindenki megnézhetett a "112" címû tévémûsor egyik adásában (de lehet, hogy a Kriminálisban láttam) -, megtanult szöveg, amit a rendõrség hozott össze, érdekeinek megfelelõen, illetve alvilági érdekeknek megfelelõen.
    Elmondja, hogy ki lõtt rakétát a Secret Night Clubba Óbudán, és miért lõtték le Prisztást az Evezõ utcában... Leírja, hogy a Fradi is a maffia ellenõrzése alatt van, a fradista Simon Tibort õk futatták... A maffia buktatta meg Novák Dezsõt, és miattuk volt sikertelen Varga Zoli, mert nem tudta mellettük megvalósítani a gazdasági elképzeléseit, amivel talpra akarta állítani a klubot. Sok-sok szereplõt nem lehet megkérdezni, mert már az Isten színe elõtt magyarázzák a bizonyítványukat, de hogy ki kit tett el láb alól, és hogyan, azt bizony leírja a szerzõ, és kiderül, hogy a rendõrség orránál fogva vezette a lakosságot, olyan sikereket produkált, amilyet az alvilág elvárt, vagy engedett. Olvashatunk benne Magda Marinkóról, akit Boros Tamás azzal etetett, hogy Boross miniszterelnök rokona, és el tud mindent intézni rajta keresztül, és a szerb csak akkor jött rá, hogy egy szó se igaz mindebbõl, amikor életfogytiglant kapott. Kiderül, hogy Szávának jóbarátja Juszt László (így már érthetõ számomra, hogyan akadt olyan gyorsan Frey Tamás ominózus riportalanya nyomára...).
    Sok-sok tényt sorol fel Bartus úr 400 oldalon keresztül, így aztán a vége felé sajnos már unalmas a könyv. Az ember feje zúg a sok névtõl, az idõpontoktól, az események négy-ötféle megvilágításától (bár nem érdektelen, ahogyan megmutatja a dolgokat). És néha az ember feje nem zúg, hanem kong, mert valami hiányérzete van, érzem, hogy valami hiányzik, mert mindez így leírva: félkarú óriás. Hogy mi hiányzott, akkor jöttem rá, amikor egy fél mondatot olvastam a könyvben: a Korda villában (Korda György énekes) több neves MSZP-s (pl. Csintalan) és SZDSZ-es (pl. Hack) politikus is részt vett a "Korda villa titka" c. rendezvénysorozaton, és a rendezvényt Tasnádiék biztosították. (Megjegyzem: az idei választások után Tasnádi azonnal kiszabadult a vizsgálati fogságból...) Gondolom, az alvilág és a politikusok kapcsolata tabu az író számára. Pedig anélkül nem mûködik maffia egyetlen országban sem. Bartus úr könyvébõl legalább az kiderül, hogy a politikusaink makulátlanok - kormánytól függetlenül -, ebben az egyben különbek vagyunk a többi országnál... Végül is a könyvben felsoroltakat lehet hinni, és elutasítani, hiszen ez csak egy "regény". Ám ha valaki leteszi a voksot amellett, hogy ez a magyar valóság, egy dologról ne feledkezzen el: ez az éremnek azon oldala, amilyennek a maffia, az alvilág engedi, vagy akarja magát bemutatni. Nyilván a tények az érdekeiknek megfelelõen vannak kiválogatva, csoportosítva és elmondva, s mint ilyen, remekül alkalmas arra, hogy hangulatot keltsen. Nekem is többször kinyílt a bicska a zsebemben olvasás közben. Egészen biztosan lehetne ugyanezeknek a "tényeknek" alapján írni, iratni egy vagy több könyvet is, ami szerint a magyar rendõrség az orránál fogva vezeti az alvilágot: Papa, Tonhauser, Doszpot és Kis Ernõ urak maguk a megtestesült ártatlanság.
    Azt hiszem, a kérdés csak az, ki írja, illetve ki iratja meg? Mi pedig vagyunk azok a balekok, akiket az orruknál fogva vezetnek, miközben semmi nem változik.
    Egy azonban biztos: nem célszemélyek, és nem gyilkolnak bolti eladókat, nem rabolnak ki kórházi ápolónõket, nem zsarolnak buszsofõröket, nem robbantanak fel kisnyugdíjasokat, s a maffiától minden pedagógus nyugodtan alhat, amíg nem akarnak tisztességtelen úton és gyorsan meggazdagodni a kémia korrepetálásból.