SZÉKELY SZABOLCS

Midõn a reggel, e mindig pofátlan

idétlen bohóc ott terem szobádban,

és reflektorával rád néz a nap,

s bõszen anyázol a paplan alatt,

és kinézel kócos-morcos fejeddel

párnád pihe-puha bugyraiból,

de tûrnöd kell, hogy kiröhög a vekker,

hiába csapod le: újra beszól,

olyankor bárhol hálj a nagyvilágban,

földön, matracon, vagy a franci’ágyban,

vagy kezed mellett ott az esti bor még,

(mint házibulik másnap-reggelén,

felülsz és kérded: "hol vagyok te jó ég?"

"Az éjjel mi a frászt is tettem én?"),

vagy úgy érzed, nem vagy otthon sehol,

s a Közterület-fenntartó locsol,

s arra ébredsz, park melletti padon,

röhögnek rajtad, hajléktalanon,

ki csuromvizes öltönyben felébredsz,

s már vár az asszony, ma is, jaj, verés lesz,

vagy simán csak, hálószobádban, otthon,

épphogy ébredsz, s már gondolkodsz a gondon:

akkor az éj, s az örökkévalóság,

mint csésze kávé kiömlik kezedbõl

kifli a félhold - hullanak a morzsák,

(visszaalszol még) s mindet úgy szeded föl,

hogy félálomban, önmagadba látván,

tudod már, arra fogsz gondolni gyáván,

egész nap, hogy miért a karma láza,

és macskád, mely lábszárad karmolássza,

miért a tej, mely tûzhelyedre kozmál,

ébrenléted,mit folyton visszahoznál

álmodból, amíg pirítod a zsemléd,

hûtõd ha nyitod, s úgy csap meg a nemlét

hidegen, mint a régi téli fagy,

s bár szeretnéd, valahogy mégse vagy,

mert újra ott a kérdés, milliónyi,

miért a kelés, reggeli zuhany,

miért a táskád, miért benne holmi,

miért a fény, mely szobádba zuhan,

mért teszi kávéd eléd úgy a kedves

hogy tudod, pont így többé sohasem lesz,

miért a hajnal zümmögése, árnya,

miért az ezernyi szépség, a fák,

miért az utca, mely mintha arra várna,

hogy újra kiskölyökként fussad át,

miért a kérdés annyi más helyett,

miért a nap, mely újra elveszett?

Miért a Minden - kérdezed, haver:

s észre sem veszed: ekkor illan el.