Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016
Napló a Transmarról - nyugdíjazás előtti hajóm

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


M/V TRANSMAR


2010. május 1. - augusztus 21.



TENGERÉSZ-MAGYAR SZÓTÁR

OLYAN KIFEJEZÉSEKKEL, AMIRŐL GONDOLOM, MAGYARÁZNI KELL
barba, kaftán, kaftány, captain - parancsnok
bulkhead - mozgatható válaszfal a raktárban, olyankor állítjuk be, ha két különböző fajta rakományt kell felvenni, ami nem keveredhet
bulk carrier - ömlesztettárú-szállító hajó
deckboy - kezdő matróz, tanulómatróz
draft survey - az eljárás, ahogyan megállapítom a rakomány súlyát a merülés alapján
draft surveyor - az az ellenőr, aki a rakomány súlyát megállapítja a merülés (draft) alapján
forman (foreman) - a dokkmunkások vezetője a hajón
kambúza - a hajó élelmiszer raktára (spájz... :-)
kuki - szakács
lónyál - üdítőital
lópúder - por alakú, vagy őrölt rakomány, amit állati takarmányozásra használnak fel
picó - a hajó orrában levő, fedélzet alatti raktár
pilot - révkalauz
pupa - hajófar, amit a laikus tatnak nevez, de egy tengerész soha
shiftelés - a hajó kötelek általi mozgatása a rakpart mentén
shipi - hajóellátó, vámmentes cég képviselője
stellung - függőállvány, amit kitesznek a hajón kívülre, és azon dolgoznak
stivador (stevedore) - a dokkmunkások vezetője, irodai beosztás
stopa - gépápoló, olajozó, gépházi beosztott
surveyor - ellenőr (van: raktár-, rakomány-, draft-,)
sztór (store) - ellátmány, raktári, hajókészletbe tartozó anyagok, élelmiszerek
teker - kormányoz
VHF rádió - URH rádió
watchman (vacsman) - szolgálatos matróz

Május 1. szombat, Budapest - München - Hamburg - Rostock.

Mint látszik, elég mozgalmas nap volt. De azért azzal kezdődött, hogy megnéztem a hajót az interneten, és nyilvánvaló volt, hogy ebből nem lesz hajnali érkezés. Mit lehet tenni? Írtam egy ímélt a tulajnak, hogy adja meg a hajó telefonszámát. Amikor megkaptam, beszéltem a barbával, és kiderült, hogy este kilenckor érkeznek. Ezért aztán nyilvánvaló lett, hogy Achimhoz megyünk, és ott alszom. A biztonság kedvéért felhívtam, és elmondtam neki, hogyan lesz a találkozás.

Indulás előtt

Novák úr, a szokott taxisunk vitt ki a reptérre. Háromra jött. Nem volt sok idő a búcsúzkodásra, mert be kellett csekkolni. Odabent a Free Shopban vettem Achimnak két üveg pálinkát, egy barackot és egy körtét. Simonénak egy kis rúd Pick szalámit.
Hál istennek, eseménytelen volt a repülés. Münchenben megittam gyorsan három kávét (naná, mert ingyen volt), más nem történt. Ennyit megérdemlek, hiszen a helyi járaton, még egy nyamvadt karizeles szemlicset se szolgáltak fel.
Hamburgban Achim várt, de azt mondta, hogy senkit nem látott, aki engem várna, hogy átadja a munkaruhámat. Sétáltunk egy sort, amikor egy pasast láttunk, aki a padon ült, és az ölében tartott egy Marlow emblémás overallt, és egy munkáscipőt.
- Nekem hozta? - kérdeztem bemutatkozás helyett. A férfi bólintott, a kezembe nyomta, kezet ráztunk, és úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. Még a nevem se kérdezte. Nemhogy aláíratta volna velem, hogy mit vettem át. Persze, ha belegondolsz, hányan jöhettek a müncheni géppel, akiknek egy narancssárga overallt és egy vasalt cipőt kell átvenniük egy idegentől a hamburgi reptéren, akkor kevés az esélye annak, hogy hosszú sorokban állnának a kuncsaftok előtte.
Eljöttünk, Achim fizetni akart a parkolóban. Mágneskártya bedug, nagy vörös áthúzás: "Ez a kártya érvénytelen!". Meghökkent, de megfordította, úgy dugta bé, az eredmény ugyanaz. Kellet neki a mobilja mellett tartani, és valaki rátelefonált, jól összezavarva a mágneses csíkot. Egy órába tellett, amíg elintézte, hogy kijöhessünk.
Új kocsija van. Renault Laguna. A sógornője által tukmálták rá, s mert egy hónapig egy kiállítási csarnokban állt ötezer eurót elengedtek az árból. A négyéves Roverjét négyezerrel beszámították, így aztán olyan lett az ára, hogy nem kellett kétszer mondaniuk, hogy vigye már el! Két óra az út Rostockig.

Maik, a vezérszurkoló

Simone már aludt, beosontunk a lakásba (milyen jó, hogy csak a kis bőröndöt vettem ki a kocsiból, a harmadikra kellett felcipelni, felmászni. Otthon gyorsan készített valami harapnivalót, meg sörözni valót, és felhívta Maikot. Húsz perc és itt lesz, ígérte a srác. Kérdeztem, sok a baj még mindig vele?
- Semmi! Elment bútorasztalosnak, nagyon szereti csinálni, tudja is, jól érzi magát, nincs semmi gond - mondta Achim, láthatóan boldogan. Közben elővette a Sri Lankán készített fényképeit, nem albumban, hanem egy fotókönyvben nyomtatták ki. Utána a 4. Prora Line Dancing Country Fesztiválon készített DVD-t néztük. Ezt ugye Achim rendezi, szervezi minden évben, szeptemberben.
Közben megjött Maik, megbeszéltük a Hansa Rostock bent maradási esélyeit a másod osztályban, hát nem akartam elkeseríteni, de nem igen tudják elkerülni az osztályozó meccset a harmadosztály harmadik helyezettjével. Ennyit a Hansáról.
Egy óra elmúlt, amikor lefeküdtem.


Május 2. vasárnap, Rostock, Sassnitz.

Reggel az volt az első, hogy megnéztem, mi a helyzet a hajóval? Az internet szerint hajnali kettőkor indultak. Hát ebből nem lesz behajózás ma!

Hajrá Hansa Rostock!


Kényelmes reggeli, majd kocsiba ültünk, és elmentünk nekem munkás dzsekit venni, ha már a Marlow nem adott, pedig itt még hülye tél dühöng. A bolhapiacon 38 euró-ért vettem egyet, amiről azóta kiderült, hogy nagyon jó kis darab, megérte az árát. Utána ki a kertbe. Muszáj volt, mert aki élt és mozgott ott van, mert a nagypapa ültet, itt az ideje, és neki ebéd kell (nagymama adja) és Simone az, aki vitte az édességet.
Örültek, mindkét öreg jól tartja magát. Angolul azóta se tanultak meg, de ez várható volt. Ebédre oldalas volt főtt krumplival, utána uborka saláta. Én persze hozzá ettem. Ebéd után irány Rügen szigete. De mivel útba esik, ezért bementünk Péterhez, Achim iskolatársához, együtt végezték a tengerészeti akadémiát. A barátja azóta is hajózik, most éppen a nigériai vizeken fúrótornyokat kiszolgáló ellátóhajókon van. Pénze mint a pelyva... megmondom, nem irigylem. Mivel Fischlandon lakik, ami felkapott nyári üdülőhely, épített egy házat, a földszinten két kiadó, és német színvonalon berendezett kiadó lakással, az emeleten meg ők laknak. Kaptam egy kávét, Tina muffinját nem kóstoltam meg, legyenek ők cukrosak, én nem akarok, ha már a diéta olyan szépen levitte nekem!
Hamarosan tovább mentünk. Most már meg se álltunk Achim birodalmáig, amit felügyel adó és pénzügyi szempontból. Ismer mindenkit, vagy a fesztivál ürügyén, vagy a munkája miatt. Így szerzett Maiknak is lakást itt. Egy általa gondozott telepen kapott a srác (380 euró havonta) egy kétszobás (hazai normák szerint két félszoba mindössze), kis lakást. Egy barátjával végeztek rajta némi átalakítást, olyan is... De a lényeg, hogy van, pár perc bringával az asztalosműhely, ahol a gyakorlatot végzi, és ha iskolába megy Sassnitzba, akkor a vonatmegálló is öt perc séta.
Utána elmentünk megvacsorázni, és ettünk Bauer früschtüköt. Teljesen logikus vacsorára reggelit enni (bauer früschtük: parasztreggeli), de belefér. Gondolom azért, mert leszámláztak egy halvacsorát nekem, egy személyre, viszont ketten ettünk. Ennyit megérdemel, ha már ennyit furikázott. Vacsora közben beszélt az utaztató ügynökkel, aki holnap reggel nyolcra ígérte a taxit. Hát ez remek! Én megesemeztem a hajónak, ahogyan az ügynök mondta a taxit.
Két perc, és csönög a telefonom:
- Chief nem jó! Az első tiszt hajnali fél ötkor utazik Hamburgba, ha nem jön be a hajóra, nem lesz átadás-átvétel!
Ó, hogy a rosseb essen bele!
Újabb telefon, nagy nehezen sikerült elérni az ügynököt, átírattuk a taxit hajnali kettőre. Fél kilenc felé értünk a szállodába. Becuccoltam, Achimmal búcsúzáskor megígértettem, hogy eljönnek Akára. Jövő tavaszban egyeztünk meg. Gondolom a nyár "fontosabb" utazásokra van fenntartva. Bementem, és lefeküdtem. Jó éccakát mindenkinek!


Május 3. hétfő, Mukran, úton.

A telefont persze csöngésre állítottam, egy óra negyvenre. Húsz perc elég lesz, hogy összekészüljek. Elaludtam, hallom, hogy cseng a telefon. Megnézem:
Két óra tíz perc! Ó, a franc essen belé, hát nem elaludtam! Most mi lesz? Gyors öltözés, kicuccoltam a csomagokkal, sehol senki. A taxis nyilván nem várt. Itt volt, elment, ó, én hülye, most mi lesz? Hogyan megyek be a hajóra? Felhívjam a barbát? Szemüvegben, az utcai lámpa alatt még egyszer megnéztem az órám: egy óra húsz perc!
Hű, de megkönnyebbültem! Soha nem örültem ennyire, hogy elnéztem az időt. Vissza a szállodába, néztem kicsit tévét, megittam a sört, amit kaptam Achim egyik barátjától. Kettőre pontosan itt volt a taxi, negyed háromkor már a hajón voltam. Éppen a kikötés végére érkeztem. A két matróz bevitte a bőröndömet, föl a második emeletre, be a chief kabinba.
Megjöttem.

A második tiszt

A járónál egy fiatalember mutatkozott be:
- Alekszej vagyok, a második tiszt.
Hát ennél jobbat nem mondhatott volna! Van második tiszt, ezt is megértem vén fejemmel, hogy nem minden az én munkám a hajón, ami a tiszti dolgokat illeti.
Az első tiszt megmutatta a draft survey formulát, a stabilitási programot, és ekkor a rendőrség elvitte, vissza már csak akkor hozták, amikor a taxi is itt volt érte. Így aztán mást nem is adtunk át. Ez mindenesetre gyors volt. Volt viszont egy rossz híre is, mert ezen a hajón a tisztek nyitják és csukják a raktárt, hát vénségemre utolért az eszement baromság... Mert a kérdés, az, hogy miért? Nos, ez olyan dög nehéz feladvány, hogy senki nem tudja a választ. A leglogikusabb az, hogy: csak. De tudod mit mondok? A második tiszt ténye ezt a hibát feledteti! Ez legyen a legnagyobb baj. Csak ne szédülnék olyan rohadtul ilyen kurva magasban. Mert a daru három méter magas, a raktár meg nyolc mély, hát lefelé nézvést tizenegy méter van alattam... és ez a szar csak úgy inog... meg rezeg! Majd csak megsegít a Jóisten!

Őt váltottam

Szóval a chief el, én meg mehettem szolgálatba, mert a rakodást reggel négykor kezdték. Na, mostan csókultatom a Marlow-tot. Ugye ők azt mondták nekem, hogy a hajó cementezik, én meg marha jól elhittem, és mindenkinek ezt el is mondtam. Most így kérek elnézést a téves infóért, bár, nem hiszem, hogy álmatlan éjszakát okoztam is ezzel bárkinek! Szóval mi vagyunk azok a kitüntetettek, akik az orosz-német tengeri olajvezetékhez szállítjuk a bazi nagy csöveket. Egy méter átmérőjű, legalább 20 mm a falvastagsága, és be van borítva valami salakféle trutymóval. Ha kiderítem, hogy mi célt szolgál, és miből van, feltétlen beszámolok róla! Még jó, hogy csak szállítjuk, és nem nekem kell vele dolgoznom, mert halovány dunsztom sincs arról, hogyan kell az efféle csővezetéket lefektetni a tengernek az hepehupás fenekére. És hogyan hegesztődik össze! Mennyi kérdés, és vajh, ki tudja a választ? De ne legyek telhetetlen, mert én például tudok draft surveyt számolni, a tengerivezetékcsőfektető pedig nem (többnyire).

Ezeket a csöveket visszük

Ezért aztán könnyű a rakodás, nyolc óra be, ugyanannyi kirakás, és közte egy-egy nap menet, hát bolondokháza az van, lesz, és volt. Délután kettőre beraktak, gyorsan csináltam egy draft surveyt, mert ez a charterer kérése. Mindig többet rakunk be, mint amennyi a szállítólevélen van. Az adatokat felírtam magamnak, de aztán indulás, nem volt időm számolgatni. Manőverezni mindig az ügyeletes tiszt megy, most az a szekend volt, így én lepihenhettem. Azonnal elaludtam, és csak négy előtt riadtam meg.
Fel a hídra. Most más az őrség, mert a parancsnok adja 08.00-12-00 között, a második 12.00-16.00 között, én pedig 16.00-22.00. Ezután a második jön megint, 22.00-04.00 között, és végül a 04.00-08.00 az enyém. Így azonnal látszik, hogy nem éjszakázom, az egészet végigalhatom.
Amíg a vacsorára vártam, a szakáccsal akartam barátkozni, hiszen ezekkel a pasasokkal általában jól kijövök:
- Mit főztél? - kérdeztem.
- Vitold. Úgy hívnak, hogy Vitold! - mondta a leghatározottabban, így aztán ellenkezésnek helye nem volt. Azt nem kérdeztem, hogyan hívják, mert ki tudja, hogy milyen receptet ad elő. Azt hiszem, hajózás előtt nem angol tanár volt a szentem. De attól tartok, hogy szakács se nagyon. Legfeljebb egy kicsit. Amíg megtanult izélevest főzni. Az olyan, hogy van benne krumpli, ezt a tutira felismertem. Aztán olyan hogyishívják, vagy zöldhagyma, vagy spárga. Aztán egy darab csirkemáj. Aztán sok kanira vágott hagyma, de akkor inkább a spárga mellett teszem le a voksot, mert kétféle hagyma ugyan minek? És hogy hizlaljon is volt benne sok-sok gumilabda keménységű nokedli, de mindegyik nagyjából akkora, mint a fél öklöm. Más nem. Ezért aztán, ha valaki nekem ilyen levest akar otthon főzni, azt kihívom az utcára... és... megetetem vele! Bár én is megettem, és túléltem.


Május 4. kedd, úton, Slite.

A "mi" hajónk

Csuda finomat aludtam hajnal négyig! Nyolckor jött a barba, kérte már a számítást. Megcsináltam, de nem adta meg előzetesen a szállítólevél adatokat, így bennem volt azért a frász, hogy mennyire közelítem meg a rakomány valós súlyát. Nos kiszámoltam, szerintem 3515 tonna cső van bennünk, a Bill of Ladingen pedig 3510 volt. Tekintve, hogy 10-25 tonnával mindig kevesebbet adnak meg, ez egy nagyon is elfogadható számítás. És a barba is láthatja, hogy tudom a dolgom.
Délután, az őrségem kezdetekor érkeztünk. Így aztán még volt két órám, mert kikötőben hatórázunk, a második tiszt van 18.00-ig. A raktárt most már én nyitottam, nem azért mondom, de nagyon ügyesen csináltam. Mire hazamegyek, kész villamosvezető leszek (pont olyan hangja van, mint egy régi tramvájnak).
Azt hiszem, ha ezerszer jövünk ide, akkor se jutok ki, hogy megnézzem, minő szép egy város (van a randa cementgyár mögött).

Kirakás

Már azt is tudom, hogy a hídról lemenni vacsorázni, és visszajönni, az 96 lépcsőt jelent. Ezért aztán jó, hogy a kabinom a második szinten van, innen le is, fel is 24 lépcső kell, de azért a műszak végére elfáradt a lábam. Egyelőre, kibírható.
Nagyon fentem a fogam arra, hogy lesz internet a svéd kikötőben (van egy jelszó nélküli wifi hálózat), de eléggé távol voltunk, és mindenki felment a hídra, a legjobb helyeket már elfoglalták, nekem gyenge jel jutott csak.
Az íméleket le tudtam tölteni, nem volt semmi nagyon fontos.

A hídon

Ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, az őrségem végére kirakták a hajót (illetve egy emelés maradt éjfél utánra). Most nem nagyon törtem magam azért, hogy a raktárt én csukhassam. A barbának se kellettem, ugyanis az idő szép, a láthatóság jó, ki tud menni a nyílt vízre egyedül is. A hajóbérlő arra ösztökéli, hogy ne kérjen révkalauzt. Oszt amilyen sóherek ezek az északi népek, nem hiszem, hogy (túl)fizetik ezért.
Szép jó éccakát mindenkinek, megyek aludni.


Május 5. szerda, Slite, úton, horgonyon.

A hídon

Viszonylag tudtam aludni, négykor keltett Alekszej, azért néhányszor az elbóbiskolás határán voltam. Még szerencse, és ez most nem gúnyos megjegyzés, hogy van a Dead Man Alarm, ami automatikusan beindul, ha a kormányzást robotra állítjuk. Ezt aztán rendszeres időközönként meg kell nyomni, mert ha nem, akkor felszirénáz mindenkit a hajón. A logikája az, hogy csak a halott ember nem képes megnyomni a gombot, ami újraindítja. Mert olyan visítozásba kezd mielőtt bekapcsol a riasztás, hogy arra még az alvó is felébred. Nos ez a rendszer sokkal szimpatikusabb, mint a Lys Chrisen volt, ahol tíz perc volt a limit, és alattomosan, alig hallhatóan jelezte, hogy nyomni kék.

A komunikációs pult

A délutánt vegyesen töltöttem, hol a kabinban, hol a raktárban. Szemre kell vételezni, megismerni, meg minden. A két matróznak fel kellett söpörnie. Mindkettőt Szergejnek hívják, és hogy ne lehessen azt mondani, hogy a fiatal és az öreg, mindketten húsz évvel fiatalabbak nálam (68-asok). Az egyik ukránabb, mint a másik. Nos a fiúk nemcsak felsöpörték, hanem az irdatlan támaszkodó gerendákat is leszerelték a falról (ezekhez támaszkodik a cső rakomány), és szépen elrendezték egy szalagbrágába. A miheztartás végett: egy gerenda 7 méter hosszú és 20x20 cm-es. Dög nehezek! Jó munka volt.
Megszakértettem a lépcsőket is, a raktár elejében 31 létrafok van, hátul csak 24. Ezt kétszer tettem meg, jól elfáradt a rosszabbik lábam.
Horgonyra álltunk. Előbb úgy volt, hogy reggel hatkor megyünk be, de később fél tízre módosult. Sajnos Alekszej a második tiszt holnapután megy haza, sajnálom, mert értelmes és mindent tud, amit én még nem. Remélem, hasonló tisztet kapunk.
Az esti hírek szerint holnap kilenc után kötünk ki.


Május 6. csütörtök, horgonyon, Gdansk.



A gdanski kikötő a hajó előtt
Jót aludtam, a lábam is kipihente magát. A reggeli őrségben megnéztem a Csillagkapu Univerzum bevezető filmjét. Sajnos csak négy rész van meg belőle.
Vannak azért jó dolgok is a hajón, illetve emberileg logikusan intézi a barba. Elsőként fél tízre ígérték a révkalauzt, ebben az esetben én mentem volna horgonyt húzni, és manőverezni, mert tíz előtt még én jövök. De tizenegyre jött, és így a második tiszt ment, nyugodtan aludhattam tizenegy utánig. Ebéd után nekiálltunk, hogy felvegyük a raktárból a támgerendákat. Egy köteget felvettem, amikor üvöltenek ám, hogy:

A hajónk

- Kapcsold ki! Kapcsold ki! - de hogy miről is van szó a hiányos nyelvtudásunkkal nem lehet szakszerűen közölni. És kikapcsolni csak egyet lehet odafent a darun: a hidraulikamotort. Lekapcsoltam, és nézem, mi történt. Hát csak az, hogy a csőrendszerből csak úgy spriccelt az olaj, mint egy szökőkútból. Legalább lett program a következő másfél órára. Előtte a jobb horgonygépet néztük meg, mert horgonyhúzás közben eltört egy csapszeg, olyan egy hüvelyk vastag. A dolog pikantériája, hogy a bal már hónapok óta nem jó. Megérett ez a hajó egy alapos hajógyári javításra. És azt mondják, júliusban megyünk is Szczeczinbe.
Mivel kikötőben vagyunk, a délutánom "szabad" volt, amennyire egy első tisztté az. A barba kiment a városba, egy lengyel hol legyen ha a hajó Lengyelországban van kikötve? Ezért aztán a vámosokat is én szolgáltam ki, a többi látogató mind engem keresett: a shipi, aki meghozta a védőfelszerelést. Ez a nyavalya, amit itt berakunk, kémiailag kalcium oxid névre hallgat, és marja a szemet mint a rosseb. Ezért kell védőszemüveg a takarításhoz, de olyan, amelyik nem szellőzik. Kell gázmaszk, és rendeltünk eldobható overallt is a matrózoknak. Ebből csak az overall a jó, mert a gázmaszk sem jó, mert nem kémiai szerek ellen véd.
Aztán jött a raktárt ellenőrizni egy férfi, nagyon szépen ki van takarítva, elfogadta.
Közben az eső is eleredt, és ezt e port nem lehet ilyenkor rakni, remélem, éjfélkor se kezdik el a berakást.
Az áru nincs a parton, majd vagonokban érkezik.
Elmondhatom, hogy ez a nap se volt nagyon rázós! Egészen éjfél előttig. Akkor megjöttek, hogy beállítsák a rakodóberendezéseket, és amiket mondtak, az nagyon csúnya volt. Állandóan shiftelni kell a hajót, ráadásul esős időt jósolnak mindenütt.
Közben megjött az új második tiszt is, Valami Jevgenyijre emlékszem, de erre ne tessék mérget venni, majd megnézem egy hivatalos irkában. Ők csinálták volna az átadás-átvételt, de előbb shiftelni kellett, aztán én kinyitottam a megfelelő pontont, mert raktárt ilyenkor nem nyitunk. Éjjel egykor kezdték a berakást.


Május 7. péntek, Gdansk.



A gdanski kikötő a hajó mögött
Csak héjastól aludtam a szófán, készen arra, ha hívnak, akkor ugrok, de csak fél hatkor keltettek, mert Alekszej indult haza. Hát, nem tudom, milyen volt az átadás-átvétel, majd kiderül, milyen a tudása Zsenyának, a harmadik tisztnek (Jevgenyij beceneve).
Hattól folytatták a berakást.

Berakás Gdanskban

Mostan azt szeretném elmondani, ráadásul el is fogom, hogy utálom ezt a polyák fix rakodóberendezést, gyűlölöm ezt a rohadék esőre érzékeny rakományt, tele a tököm a balti-tengeri időjárással, és ezzel a hajóbérlővel se vagyok igazán kibékülve, aki ilyen barom rakományokért küldözget. Meg kérdem én, normális az, aki csak ezen a beltengeren üzletel? Ahelyett, hogy Gdanskból Várnába küldenének, ide megyünk másfél napi járásra, és örülhetek neki, hogy milyen hosszú az út. Lejártam ma a lábam, rohadt fáradt vagyok a sok-sok értelmetlen rohangálás miatt. És attól tartok, nem sok fog változni a közeljövőben sem. Hülye tél van még ezen a zord vidéken, rettentő sok víz van a felhőkben, és az mind rám zuhog. Három bőrkesztyűm ázott szét ma, és az ujjaim rohadtul érzik a hideget. Az ízületek. Hát mi más?
Kitört a hajón a "ha neked van, nekem is kell!" láz. A barbának van egy wifi erősítő ketyeréje. Na, délben a főgépész rohant ki és vette egyet, majd Szergej ment, és hozott kettőt, végül a barba este behozott egyet Zsenyának és még nem tudom, kinek. Ha nekem még lenne jövőm a hajózásban, biztosan én is hozattam volna. Így csak vigyorogtam, amikor az urak fent a hídon próbáltak az éterben értékelhető, jelszóval nem védett wifi jelre lelni. (Ezzel lehet csatlakozni az internetre, mondom azoknak, akik nem értenék, hogy mi az a wifi, de ilyen ember úgysincs!)
Az eső még éjfélkor is zuhogott, így aztán reméltem, lesz egy nyugodt éjszakám.


Május 8. szombat, Gdansk, úton.

A nyugodt éjszakának egykor lett vége. Elállt az eső, mehettünk raktárt nyitni. Meghagytam Zsenyának, mit tegyen, és fél kettőkor eldőltem az ágyban. Nemsokára, háromnegyed ötkor ébresztett. Mehettünk shiftelni. Ezt egy óra alatt le is zavartuk, háromnegyed hatra már meg is volt minden. Azóta ülök a kabinban, és azon gondolkodom, hogy nyugdíj előtt miért csesztek így ki velem Cipruson, hogy ide küldtek.
Na, de vannak azért jobb dolgok is. Például Vitold olyan finom halat készített egyik nap ebédre, hogy az csuda! Aztán ma reggelre adott nem tudom mit, de volt benne tej és rizs. Lehetett tejleves rizzsel. Lehetett rizsleves tejjel, lehetett híg tejberizs, de mindenképpen finom volt. Csak egy baj van vele: dunsztja nincs hol van a só a konyhában, és mindent rettentő sótlanul főz. Eddig nem sóztam utána, mert ugyebár tudjuk, hogy az sok-sok bajnak az okozója, a magas vérnyomástól kezdve az ínszalagok rugalmatlanságáig (és ezáltal könnyebben szakadnak), meg minden. Valahol olvastam, hogy az emberiség a gyomrának a rabszolgája, és az a legkegyetlenebb rabszolgatartó, "aki" abban leli örömét, ha minél több bajt okozhat. Azt hiszem, ez egy nagy igazság.

Gdanski kikötői részlet

Ahogy beleolvasok a naplómba, azt látom, hogy csak úgy süt belőle az optimizmus, a jókedv és a kúl fíling... No, majd teszünk róla, hogy más legyen.
Délben eldőltem, és sikerült 0,4 milliszekundum alatt elaludnom. Három előtt ébredtem, már berakták az ömlesztett rakományt, csak a zsákos maradt hátra. Az is gyorsan a raktárba került. Sajnos elég gyorsak voltak, jobb lett volna két órával később végezni, úgy a tengeri őrség is rövidebb lett volna. De ne legyek telhetetlen, mert az idő jó (tél van, de legalább nincs vihar), és végig tudtam ücsörögni a hat órát. Jól megerősödnek majd az ülő izmaim, mire hazamegyek.
Nyolc körül feljött a barba a hídra, és szóval tartott. Holnap lesz a győzelem napja, ez nagy prázdnyik az oroszoknak. A barba mondta, hogy először hívtak meg külföldieket, akiknek volt némi közük a győzelem kivívásához, így lengyeleket is. Azt nem értettem, hogy állami delegációkat, vagy a harcoló alakulatok képviselőit. Azt hiszem, oda Szekeres elvtárs nemigen lehetett hivatalos.
Tízkor beindítottam Zsenyát az őrségébe, amikor újra feljött a barba, hogy némi kérdéseket tegyen fel. Most derült ki, hogy a fiú egyelőre csak junior 3. tiszt, ami annyit tesz, hogy nincs kinevezve. A kinevezése a parancsnok véleményétől függ. Én azért mindent megteszek, hogy arrafelé irányítsam, hogy megkapja a jó véleményt a fiú.
Istenem, a chief, akit váltottam, annyi idős, mint Nimród, a nagyobbik fiam, ez a tisztúr pedig egy évvel fiatalabb, mint Szabolcs, a kisebbik srácom. Hát nem jött el az ideje, hogy átadjam a stafétabotot?
De, eljött. Át is adom.


Május 9. vasárnap, úton.

Szóval, a Győzelem napja. Hajnali négykor leváltottam a srácot, de nem ment le, mert úgymond, sok a dolga. Ezt nem kétlem, de azt is látom rajta, hogy dunsztja nincs, mihez kezdjen, mihez hogyan fogjon hozzá. Van tudása, csak azt nem tudja, hogyan hasznosítsa. Öt után elküldtem aludni. Sikerült nekem is egy kicsit kipihenni magam, ami főleg a lábamnak tett jót.


Május 10. hétfő, úton, Kotka.

A mögöttünk álló hajó

Hajnalban is maradt a hídon a fiú, és teljes a zavar nála. Mondtam, majd segítek, ne aggódjon. Megnéztem az adatait, hát mi vagyunk egymás teljes ellentéte. Ugye én vagyok a legöregebb, ő a legfiatalabb a hajón. Én befejezem a tiszti karriert, ő most kezdi. Én 62 éves vagyok, ő 26. Én 48-ban születtem, ő 84-ben, jópofa, nem?
Tíz után kötöttünk ki a finn kikötőben. Most egy másik hajó rakodik a helyünkön, ha elmegy este, akkor átállunk, és elkezdenek minket. Megvan a következő út is: Inkko (finn) – Klaipeda (litván) ócskavassal, majd megint Gdanskba megyünk ugyanezért a szarért. Tele a hócipőm. Egy héten belül 4 kikötő, ez azért túlzás ám! Kikötésre Zsenya ment, én csak akkor mentem már fel a hídra, amikor part mellett álltunk. Beszélgettünk egy sort a barbával, majd csináltam egy kis rendet meg leltárt a raktártető gumijaim között. Addig ő az új tiszttel foglalkozott. Értelmes gyerek, gyorsan tanul, de rendelkezik a kezdők minden szerencsétlenkedésével. És az ilyenekre nem lehet haragudni, mert (én legalábbis) a harminchárom éves magamat, a kezdő harmadik tisztet látom. Ötkor átálltunk a kirakó rakpartra, és egészen negyed kilencig dolgoztak. Mivel nincs éjszakai munka, bezártam az összes ajtót, és mindenki mehet a kabinjába mozizni. Mert milyen tengerész az, akinek nincs laptopja és egy csomó filmje. Nekem például van, és tegnap nem is néztem meg a Csillagkapu Univerzum első négy részét. Na, majd később!

Zsenya, az új tiszt

Este legnagyobb meglepetésemre a papucsom elhagyta magát, és hosszában kettőbe repedt. Pedig nem is lehet mondani, hogy öreg lenne, még nincs három éves, és eddig csak három hajón volt velem. És ugye nemcsak minőségi, hanem drága is. Meggondolandó, hogy vegyek-e legközelebb. Szerencse, hogy a fürdőpapucsom is tudom hordani, meg van szandál is velem, szóval a baj nem túl nagy.
Azért ez a Vitold gyerek nem egy rossz szakács. Illetve nem jobb az átlagosnál, csak van néhány dolga, amit finoman készít. Ilyen a saslik. Más szakácsoknál kiszárad, az övé finom, omlós húsú volt. Aztán már kétszer tálalt halat, na azokat nagyon finoman készíti. Tegnap máj volt ebédre, erről nem tudok véleményt mondani, mert csak a kását ettem meg salátával, a máj nem nekem való. Illetve az, de az orvosok mindenbe beleszólnak. Ahogyan az ember előre halad a korban, az orvosai egyre irigyebbek lesznek, és mindentől el akarják tiltani! Tegnap Mr. Vitold készített fokhagymás sajtkrémet, az is igen ehetős volt.

A rakodást hamar befejezettnek tekintették, és negyed kilenckor elmentek. Isten éltesse őket!


Május 11. kedd, Kotka, úton.

Lehet, hogy később még ide kell írnom Inkkót is, de az csak később derül majd ki.
Fél ötkor kellett kelnem, hogy ötre (ami itt hat óra, és munkakezdés) ki legyen nyitva a raktár. Hallom a mobil dallamolását, és ugrok ki az ágyból. Látom, hogy negyven van, nyilván ez első keltést elaludtam, és most ébresztget másodszor. Aztán szemüveg fel, nézem az órát, hát két óra negyven van! Juj de gyorsan vissza tudtam bújni az ágyba! Azóta szidom, mint a bokrot azt a huncut tervezőt, aki az ébresztésre alig hallható dallamot eszelt ki, ami inkább altató, mint ébresztő. És mivel a tudatomban úgy látszik, benne van, hogy alig hallható, ezért már többször álmodtam ezt a dallamot, és fel is keltem rá.

Ő is Zsenya

De időben is ébresztett, és kinyitottam rendben.
Délelőtt mindenféle gyakorlat volt. Az eljövendő egy hétben külső audit lesz ISPS és ISM tárgykörben. Mindkettő baromság, mint minden, ami az EU-ból illetve azon keresztül az USA-ból érkezik. Na, mindegy. Az első gépész, aki egyre szimpatikusabb és barátságosabb, megmutatta, hogyan működik a csónakmotor, a vészgenerátor, a vészszivattyú, a CO2 rendszer meg a vészleállító. Ezzel jól elment az idő, így aztán mire vége volt, rohanhattam is raktárt csukni. Na, ez megint csökött észjárásra utal, hogy miért a tiszteknek kell ezen a hajón raktártetőt mozgatni? Viszont már 20 perc alatt becsuktam, ami teljesen jó eredmény. Közben úgy érzem magam, mint egy magas polcra juttatott villanyosvezető, mert rohadt magas, ha a raktár aljából nézem.
Indulás, fél kettőkor, én ekkor már csicsikáltam. Lenyomtam a teljes őrséget négytől tízig, és alvás. Közben megérkeztünk.


Május 12. szerda, úton, Inkko, úton.

Reggel fél ötkor keltem, mert jött a draft surveyor. De nem bántam, mert a barba üzente, hogy a berakás másfél nap, és holnap ünnep, így tudunk majd egy kicsit lazítani. Megvolt a survey, aztán elkezdte két daru a berakást.
Nyolckor pedig megérkezett az auditor. Azért jött, hogy az ISM és ISPSD ismereteinket fel, illetve kiderítse. Eléggé morózus pofa volt. Szerintem valamit eltéveszthetett, mert teljesen úgy viselkedett, mint aki most beköltözik a hajóra, és fél életét nekünk szenteli. De azért hat óra múlva csak elment. Most le kéne írnom, hogy milyen kínos volt, mert nem találtuk az ISM kézikönyvet, de nem teszem, mert rohadt, kurva fáradt vagyok. Csak azért írok naplót, mert a lefekvéshez meg kellene tennem legalább öt lépést, és az most nagyon sok.


Inkkóban


Rakják az ócskavasat

Auditálás közben rakodás. Ami azt jelenti, hogy fel a hídra, le a rakpartra, fel a barba kabinjába, le a gépházba, meg efféle. Aztán jött a jó hír, ma este mindenképp elmegyünk. Így lesz majd egy nyugis napunk. A franc a sok finnjébe, meg svédjébe, rohadt egy hely ez a Balti-tenger. És akkor még nem beszéltem a rakodás befejezéséről, a sok rohangálás, draft survey, és utána tízkor manőver. Ma manővereztem először. Ez azért nem rossz.
Hamarost megyek az ágyikóba. Ja, a kabinomat még nem is meséltem. Ezen a hajón emberhez méltóbb az elhelyezés, mint a Johannén. Van egy nagy nappalim, egy hálóm, amiből a fürdő nyílik, és van egy iroda, közvetlenül a kabinom mellett. A barba lakótere (egy emelettel feljebb) ugyanekkora, csak neki az irodája a nappalijából nyílik. Velem szemben a második tiszt kabinja, az enyém tükörképe.
Na, mit meséljek még? Ma volt az ukrán Szergej orvosnál. A saját hülyesége miatt. Ugyanis amikor az égetett mész (ez a burned lime) után takarítottak, a fenékkutakból a benne levő szmötyit kézzel szedték ki. Persze semmi gumikesztyű, vagy efféle huncutság. És ez a kalcium oxid olyan, hogyha a bőrre kerül, és azt víz éri, akkor heves reakcióba lép a vízzel, és tekintélyes mennyiségű hő fejlődik. Így aztán Faszagyerek Szergejnek a karja tele van égési sérüléssel. A baromja, hiszen tudta, hogy veszélyes. Nem baj, ők a nagy birodalmi bika gyerekek, nekik nem árthat semmi. Csak a hülyeség.
Legjobb, ha a két matrózt így különböztetem meg. A másik Szergej orosz nemzetiségű (de persze ukrán állampolgár). Az orosz Szergej egy hallatlan vidám fickó. Kicsit olyan, mint a Johannén Vaszil volt. Nagydarab, mackós, és nagyon szeretne aludni. De mivel ez a hajó nem az alvásról szól, ezért mindig azt mondom neki, amikor az álmosságára panaszkodik, hogy aludhat, de csak a szerződés lejárta után. És ez elég is, mert ettől már vidám, és nagyokat röhög. Ezzel együtt ő az, akinek elegendő az angol tudása a hajózáshoz.

A szerződésem állapota. A pirosnak kell nőni...

Az ukrán Szergej ezzel szemben alig tud pár szót. Így aztán muszáj hozzá időnként oroszul beszélnem. Ez a Szergej egy girnyó, kákabélű pasas, aki annyit zabál, hogy a látásától is rosszul tudok lenni, és az irigység felüti sárga buksiját kicsi szívemben. És aztán eszik ez a pasas mindenfélét: cukros-sajtos szendvicset, a kukoricapelyhet fokhagymával és teával, meg ilyesmi. Ő nem panaszkodik a kialvatlanságra, hanem közölte a barbával, hogy haza akar menni, mert ez nem normális, ami ezen a hajón megy. Ebben igazat tudok neki adni, a hajóbérlő kereskedelmi tevékenysége miatt embertelen ez a hajózás. Még nem vagyok két hete a hajón, és már öt kikötő volt. Kétszer esett meg, hogy az érkezés napján indultunk, közben a hajót teljesen ki vagy berakták, és ehhez vedd hozzá, hogy én vagyok a rakodótiszt, ugyebár.
Ja, ma letelt a szerződésem egy tizede! A diagramon a piros a letelt napok száma, a kék a hátralevőé. Remélem, hamar változik!


Május 13. csütörtök, úton.

Most megmondom a tutit, és azt, hogy miért szeretem a litvánokat. Hát először azért, mert rendesek. Meg úriemberek. Meg maritim népség. Meg nagyon tudják, hogy mi kell a tengerésznek manapság. Ellentétben a finnekkel, akik szemetek, mert behányják a hajót 15 óra alatt. Meg a svédekkel, akik futtatnának, mint a versenylovat. Szóval ezekkel a randa népekkel ellentétben, a litvánok hétfőig horgonyon tartanak! Hát milyen rendesek, nem? És utána hétfőtől péntekig tart a kirakás! Ilyen karakán népek ezek! Hát van a környéken jobb náluk? Ugye hogy nincs!
De azért hiszem, ha látom... mert már más ügynökség is palira vett minket, nem ők lennének az elsők.
Annyi egyelőre bizonyos, hogy most, este tízkor, amikor leadtam az őrséget, a barba arra utasította a második tisztet, hogy horgonydobás előtt fél órával szóljon neki. Aztán a meddig ki fog derülni.
Az őrségben hallgatom Sienkiewicz Quo vadis című regényét hangoskönyv formátumban. Természetesen a szokásos morgolódással kell kezdenem. Tóth Barnabás elég jól olvas, de sajnos ő se vette a fáradtságot, hogy az idegen szavak kiejtésének utánajárjon. Ugyanis nem Szienkievic az író, hanem Senkjevics (mivel ez a hangzó "si" a mi nyelvünkben hiányzik, legfeljebb annyi engedményt lehet tenni, hogy az s betű után be lehet egy haloványka j-t szúrni, hogy a legjobban megközelítsük a lengyel kiejtést: Sjenkevics). Mielőtt bárki is okos kezdene lenni, el lehet hinni, hogy a barba tudja, hogyan kell ejteni. És a latin szavak se sikerülnek mind elsőre, és valahogyan másképp hangzanak, mint azt a gimiben négy éven keresztül megszoktuk. Bár azt is hallottam, hogy van valami új kiejtési szabály a latinra, aminek az értelmét nem igazán tudom felfogni, ha egyszer holt nyelvről van szó, miért nem jó az, ahogyan eddig tudtuk, használtuk? Talán ez is része a múltat végképp eltörölni igyekvő módszereknek? Nem tudom, de azt hiszem, a feltételezésnek nincsenek se elvi, se gyakorlati akadályai a közelmúltat ismerve.


Május 14. péntek, Klaipeda, horgonyon.

Klaipeda, illetve a kikötő...

Hát a mai napra nézve igaz a horgony. Sőt, annyival javulhat a helyzet, ha a hírek igazak, hogy nem vasárnap este kötünk ki, hanem csak hétfő reggel, ami azért lenne nagyszerű, mert így talán Gdanskban el lehet csípni a következő hétvégét. De ne legyünk annyira mohók!
Őrségben megnéztem egy filmet, a Mangolia címűt. Az biztos, hogy jó választás volt, mert több, min t három órás, így aztán az őrséget kitöltötte. De azt még nem tudom, hogy jó film-e vagy marhaság, mert e között a két kategória között gyakran egy hajszálnyi csak a különbség. Nekem morbid a befejezés, nem illik a sztoriba, nem értem, hogy miért történt, nem értem mi köze a cselekményhez, és sok nem értem kérdés lett a végére, pedig egész film alatt az volt az érzésem, hogy ilyen jó filmet régen láttam. Még sokat fogok gondolkodni, és biztosan többször is megnézem.
És közben egyre jobban berágok a felolvasó Tóth Barnabás latin kiejtése miatt. Szó sincs itt semmiféle új szabályokról, egyszerűen a fiatalembernek csak felületesen van némi dunsztja a latin szavak kiejtéséről. Aszondja, hogy neki a Ceres – Keresz aztán Murcia – Murkia és sorolhatnám, de nem teszem.
Az idő esős, borult, de legalább nem hideg, ma már tíz fok fölé is ment a hőmérséklet.


Május 15. szombat, Klaipeda előtt horgonyon, kikötve.

Letelt két hetem, ez is egy számolható egység, sőt, a holnapi is az lesz.
Kezd a hócipőm tele lenni a matrózokkal. Olyanok mint azok a magyarok, akik el voltak durranva a maguk tökéletességétől, de közben alig értek valamit. Tipikus viselkedés volt a szocializmusban, hogy a fizetést szinte jelenléti pénznek tekintették. Nekik a munkaidő nem 8-kor kezdődött, hanem azt jelentette, hogy nyolcig a szalonban, s akkor kezdtek el kikászálódni a fedélzetre. De ne tessék azt hinni, hogy a munkaidő végén is ez volt. Nem, 12-kor, ameddig a délelőtti műszak tart, már az ebédlőasztalnál ülnek, kimosakodva, átöltözve... és persze a húszperces kávéidő is fél órás. És ha dolgozni kell, meg vannak sértve. A barba kiadta nekik a munkát, hogy mennyit kell megcsinálniuk tegnap és ma, ha kész, akkor vasárnap nincs dolog, ha nem fejezik be, vasárnap is kell dolgozni rajta. És láss csodát, megjött a munkakedvük, és annyit dolgoztak, mint eddig sose...
A hajnali őrségben megnéztem a Csillagkapu Univerzum első négy filmjét, mert már vagy öt napja nem néztem.
Jó ez az őrségbeosztás. A hajnali szolgálat után kilenckor ledőlök egy kicsit, fél délig, majd este fél tizenegytől háromnegyed négyig tudok aludni. Ez untig elég. Ebédre együtt megyek a barbával, ilyenkor megbeszélünk dolgokat. Ma azzal várt, hogy ötkor kikötünk, hát ennyit a litvánok megbízhatóságáról. Ráadásul vasárnap el is kezdik a kirakást. Na, mindegy. Így is voltunk két napot horgonyon, ami nekem mindenképpen nagyon jól jött!
És a kirakás sem kezdődik azonnal, hanem csak holnap dél felé.
Itt is lesz váltás, megy haza a harmadik gépész és kapunk egy másik junior harmadikat, de most a gépbe.
Közben Zsenya hallatlanul leszerelmesedett. Még nem tudni, hogy kibe, ezért muszáj kimennie, hogy megtalálja a kedvesét. Erre van nekije negyven €-ja, aminek a taxit, a diszkó költségeit és a szerelemet kellene fedeznie. Úgy gondolom, a szerelmet ennyiből ki tudja hozni, de ha dugni is akar, akkor kevés lesz.
Nos, ezért délután meg volt indulva, és minden tíz percben azt kérdezte, hogy ki tud-e menni? Mondtam, ne aggódjon. Így aztán este hattól hajnali fél hatig voltam szolgálatban. Akkor jött be a fiatalúr. Persze ez a szolgálat azért nagyjából a kabinból történt, két óránként körbejártam a hajót, különben moziztam. Meg hallgattam a Quo vadist.


Május 16. vasárnap, Klaipeda.

Letelt a szerződés 1/8-a, azaz fél hónap! Azért négy óra felé már dög álmos voltam, ledőltem, közben hallgattam a hangoskönyvet, bele-belealudtam. Zsenya negyed hatkor jött be.
- Na, most aztán aludjon chief! - mondta. Én is így gondoltam, hogyha bejön, én mehetek aludni, ő meg lesz délig helyettem, és este hatig maga helyett. Mert aki legény éjjel, legyen az nappal is.


Klaipeda, ahogyan én látom...
Kilenckor kikászálódtam, hát a fiú békésen aludt. Igaz, nem volt semmi előre látható dolog, de pont jókor ébredtem, mert megjöttek, hogy elkezdjék a kirakást, és ezért előre kellett shiftelni a hajót, kinyitni a raktárakat. Tízre minden elkészült, utána már csak lézengés, és időnként kellett csak rápillantani a rakományra, és a rakodásra.
Nem volt egy nehéz nap, ezért különösen aggaszt, hogy meglehetősen fáj a lábam. Istenem, de szívesen tudnám ezt a rakományt ide hordani az egész szerződés alatt! De sajnos hamarosan vissza kell menni csövezni, ami rohadt dolog lesz.
Meghallgattam a Sienkiewicz regényt. Valami fantasztikus, egészen a hatása alatt vagyok. Sok mindent megtudtam a kereszténység történetéből, amiről eddig fogalmam se volt. Hogy Péter és Pál apostolok hogyan haltak meg, hogyan gyilkoltatott le vadállati kegyetlenséggel Néró több ezer keresztényt, valóságos horror a könyv, csodálom, hogy az amerikai filmipar még nem kapott rajta, hogy egy látványos és borzalmas filmet készítsenek a könyvből. Persze ez nem szorosan a zsidó történelem, hát Hollywood részéről hanyagolható téma.
És erősen elmélkedem azon is, hogy az európai kultúra részben erre az "ókori klasszikus" birodalom erkölcseire, művészetére, jogrendjére épül... és erre valahol az európai ember büszke. De vajon joggal-e? Valójában ez egy vadállati kegyetlenségű világ volt.


Május 17. hétfő, Klaipeda.

Jó ködös reggel, a rakodás megy, ha lassan is. Úgy néz ki, hogy még másfél nap itt, aztán megyünk, ha megjön az ukáz, hogy hova.
Kiszámoltam egy házi feladatot: mennyi acélárút tudunk felvenni Oxelosundban Antwerpennek? Ez egy nagyon derék feladat, mehet a 3900 tonna, és ha ez bejön, akkor nagyon fogok neki örülni, mert hosszú út... (Megette ám a fene, hogy ilyen "hosszú" útnak is tudok örülni!) De az utána következő még jobb, mert Amszterdamból Kokkolába szólna égetett mész, és az már négynapos menet lenne! Remélem, lesz is, és ezzel akkor május letudva! Hű de jó kilátások!
Dél körül megjött az új harmadik gépész. Ott állt az ajtómban, és vigyorgott. Azonnal megismertem, Szása Szmelcov volt, a Johannéról. Rendes, dolgos, okos fiatalember, mindig őt állították példának Gyenyisz elé, akit semmi nem érdekelt.

A nadrágomra gombot és lyukat varázsoltam

Délután kimosolyogtak: van ugyanis egy zöld nadrágom. Encsi szerint szürke, a kérdésben majd a Hágai Nemzetközi Bíróság dönt, de a végzést még nem kaptuk meg. Nos ennek a cipzárja napközben "eltört", oszt nyitva volt a "kapu". Este nekiveselkedtem, és bűvöltem rá két gomblyukat és gombot is varrtam rá, hát olyan frankó lett, hogy az csuda! Otthon gomblyukvarró Zrt-t fogok alapítani! Sikerült azzal a rettentő nagy agyammal rájönni, hogy előbb meg kell varrni a lyukat, és utána vágni az anyagot! Szóval ilyen kalandok estek meg velem, a mai nap folyamán.
Délelőtt még attól tartottam, hogy hamar végeznek, talán holnap hajnalban el is indulhatunk, de aztán sikeresen lelassultak, így nem félek attól, hogy az induláshoz bárkit is ébreszteni kéne.


Május 18. kedd, Klaipeda, úton.

Hatkor felkelve láttam, hogy ez a kirakás eléggé elhúzódhat. Igaz, hogy a hajó elejében markolászott a daru, de a raktár másik végében még volt szépen, és még hátra van az összetakarítása, ami emberes meló lesz, ha nem hoznak kis buldózert, hanem hat lapátnyik fizikai erejére lesz bízva. No, majd kiderül! És kérem, kiderült. Negyed hatkor fejezték be a kirakást.
Utána draft survey, kis bonyodalmakkal. Ugyanis két ifjú titán volt a surveyor (két különböző cégtől) és a kezdeti számolást jól elcseszték. Egy 25 tonnás korrekciós értéket levontak, ahelyett, hogy hozzáadták volna, ezért aztán náluk az elején 50 tonna hiány mutatkozott a rakományban. Ezért mérlegelték a rakományt. (Ha azt mondják, hogy megvan, akkor nincs mérlegelés.) És mivel azt jelezték, hogy ötventonnányi hiány van, ezért a mérlegházban azt szépen ki is hozták. Igen ám, de ma megmutattam, hogy hol hibáztak, és a rakományt kiraktuk hiánytalanul (sőt 12 tonnával többet, mint a rakománylevélen volt), ezért egy kis gondjuk akadt a főnökükkel, aki szentségelt, hogy hiába fizették a mérlegelést.
Fél nyolc felé indultunk, tízig én voltam, utána le a kabinba, és jót aludhattam.


Május 19. szerda, úton, Oxelösund.

Klaipedán Zsenya megvette a Navi Sailor 3000 nevű elektronikus térkép programot, ez a barbának megvolt, csak némi gondja akadt vele, de a szoftveres megoldotta a problémáját, így most van két működő térképprogramunk. Persze nekem nincs, de én anélkül is tudok hajózni (nem, mintha mások nem tudnának). Ha lenne még jövőm a hajózásban, akkor biztosan megvettem volna. De így csak fölösleges pénzkidobás lenne. Szóval most már biztonságban hajózhatunk. Érkezés pontosan négykor, így nekem mára csak a hajnali őrség jutott, meg egy valag adminisztráció, le kellett adni a konyha, a fedélzet, az iroda és festék rendelést. Meg kellett csinálni a rakodási tervet, miután beszéltünk a stivadorral.
Utána csend és nyugalom.
Ja, bejövetelkor elhaladtunk egy picurka, de halott sziget mellett. A fák kiszáradva, a talaj fehér, és millió madár az ágakon. A sok madárganéj kiégette a fákat, a föld az ürüléktől fehér. Érdekes látvány.
Este a kaftántól kaptam egy lengyel filmet, a Lengyel Filmkrónikák sorozatból (ez a lengyel filmhíradó volt hajdanán). Hát el kell dobni magam, hogy a kommunista baromság mindenütt egy tőről fakadó állatság volt!

Oxelösundban kikötve

Itt híradóban láttam, amiről nálunk filmet forgattak Latyi főszereplésével A selejt bosszúja címmel. Hirtelen azon kezdtem töprengeni, hogyha egy nálam húsz évvel fiatalabb olvass, akkor dunsztja nincs, ki az a Latyi. Nos, Latabár Kálmán, a híres komikus. Szóval, ő a ruhagyárban gombvarró volt, és rossz munkaerő, és az általa felvarrt gombok mind hamar leestek, és ezzel nem törődött, és vett egy öltönyt, és elment randira, és lesett a nadrágja, mert a saját munkája volt, és erre megkomolyodott, és élmunkás gombfelvarró lett.
A lengyeleknél a szalag mellett a kislány manikűrözik és unottan, tessék-lássék módon, de főleg trehányul dolgozik a munkadarabon. És amikor a kislány születésnapja van, és a vőlegénye hoz egy nagy dobozt, és abban egy gramafon van, és felteszik a lemezt, és akkor a gramafon nyávog, és a hang torz és a lemez billeg összevissza, akkor a kislány látja, hogy ez az ő munkája, és magába száll, és még mindig mélyrepül, mert ez híradó és nincs levonva a szocialista tanulság.
És a híradóban megszólal a Trybuna Ludu (a lengyel Népszabóság), és kérdezi: miért széles és rövid a trikó, miért hosszabb a pulóver egyik ujja a másiknál, miért vannak a gombok és gomblyukak rossz helyen az öltönyökön, a kardigán eleje miért lóg a térdig és miért ér csak hátközépig a hátulja? Erre sincs válasz, mert azt mégsem mondhatták, azért, mert szocializmus van, ahol a minőség nem, csak a tervszám a fontos.
Ja, aztán mutatták a fóliás sertésneveldét. Na és! Mi meg gyapotot arattunk Szeged környékén. Citromot "termeltünk" Fertődön. Egy szót se szólhatunk. Bár a fóliás nevelde működőképes, a gyapotunk és a citromunk nem volt az.
Szóval azért, mert lengyel nyelvű, számomra sajnos érthető és világos, hogy miről szól a híradó.


Május 20. csütörtök, Oxelösund.

Kelés hajnali fél hatkor. Ötkor már kukorékoltam, így nem volt nehéz felkelnem. Hatkor megjelent Zsenya. - Hát te, nem tudsz aludni? - kérdeztem.
- Őrségben voltam. Hatig az enyém... - mondta bizonytalanul.
- Ember, kikötőben vagyunk, nincs rakodás, hát nincs őrség sem. - világítottam fel a srácot.
- Végül is nem baj, sok dolgom volt, de az utat nem tudtam megcsinálni, nem jöttem rá, hogyan tudom a programmal kidolgozni.
- Majd segítek - ajánlottam fel. - Most menj aludni.
Zsenya el, a melósok megjöttek. Le a raktárba, megbeszéltük a rakodást. Fél nyolckor hívat a brigádvezető a raktárba. Lementem. Megbeszéltük amit akart. Kilenckor le a raktárba, aztán fel a darura, raktártetőket mozgatni, aztán fel a hídra, aztán le a gépházba. Most fél tíz van, és dögre fáradt vagyok. És hol van még a dél! (Mert akkor jön Zsenya.)
Viszont az idő igen szép és kellemes. Süt a napocska, van vagy tizenöt fok, nincs szél. Szóval kellemes. Encsike meg azt mondja, hogy otthon hétágra zuhog, rettenetes az időjárás, oda van a termés, elrohad minden a víz alatt.
Fodrász kéne. Amíg úgy volt, hogy Gdanskba megyünk, minden oké volt, mert van 40 zlotym, és a borbély is a kikötőkapu mellett van. De így, nem tudom mikor jutok hozzá. Ezért nekiálltam magam. Elől levágtam ollóval, a fejtetőn és oldalt megritkítottam borotvával, hátul hagytam, legfeljebb majd copfba fonom, ha megyek haza. Most, szokás szerint, szép vagyok.
Hogyan mondjam, hogy szebben hangozzék? Már letelt 1/6-a szerződésemnek, vagy 2/12-e? Mert minden tíz nap egy tizenkettedet jelent ám! És már a második telt le! Éltet a remény, hogy kibírom, és minden baj nélkül megúszom ezt a kalandot.

A halott sziget a kikötő előtt

Estefelé beszélgettünk a főnökkel a parton. Egyébként rendes pasas, nálam tizenkét évvel fiatalabb, hogy úgy mondja, egy ötvenéves suhanc. Szó esett a matrózokról. Szerinte az orosz munkamorál a következő:
- Chief, ha egy orosz előtt keresztben áll egy gerenda, és át tudja lépni, akkor minden rendben van. Nincs semmi teendő. Ha nem lehet átlépni, mert a falnak dőlt, akkor eltolja annyira, hogy leessen, és ha át tudja lépni, akkor már minden rendben van. Ezzel a matrózaink hozzáállását akarta illusztrálni, és joggal. Mint említettem, nem vagyok eldobódva tőlük. Magasan a legrosszabbak amióta orosz nyelvűekkel dolgozom. Azért megette a fene az egészet. Jól összejött minden rossz ezen a hajón a nyugdíjazás alkalmából. Lehet, hogy kellene még egy szerződés? (Megmondom az őszintét: ezerkilencszázkilencvenkilenc ökörrel se lehetne odavontatni, hogy aláírjak még egy szerződést! Azért mondom így, mert sose mondjuk azt, hogy sose... hátha lesz kétezer ökör e célra.)


Május 21. péntek, Oxelösund, úton.

A halott sziget

Reggel, a házmesterség után kiporszívóztam a kabint. Hát van nekünk egy porszívónk! Van vagy ezer lóerős, és a csövön ki tudja szívni a szőnyeget is, nemcsak a port. Viszont ezért elég ormótlan, és hatalmas, és nehéz kezelni, miért nincs egy kis sikkes? Ezzel is csak bosszantanak.
Tegnap már írtam a barbáról. Már várja, hogy menjünk javítani, neki persze könnyű, ő hazamegy, mert három lengyel hajógyár lehet: Gdansk, Gdynia vagy Szczecin. És jön a felesége és a kisebbik fia.
Jókat szoktunk beszélgetni. Tegezés nincs, de az nem is lényeges. Nyilván az van, hogy én vagyok a rettentő öregember, és ezért nem akar letegezni, én meg nyilván nem fogom, mert ő a főnök. Legtöbbször az épülendő háza a téma. Vett egy telket Szczecin mellett, és oda akar építeni egy házat. Mivel nekem is van Akán, ezért ez jó téma, minden időben tudunk erről dumálni.
Indulás fél hétkor, utána még a hídon maradt, egészen addig, amíg elhagytuk a parti vizeket. Közben hirtelen belém nyilallt a felismerés: hiszen ma is mászkáltam sokat, és mégsem fáj a lábam! Hát ez aztán a valami! Jaj de jó érzés volt! Este szolgálat után még egy kis videó, nem sok, csak egy film fele, aztán alvás.


Május 22. szombat, úton.

Hál istennek, eseménytelen nap. Az idő eddig szép, jól megyünk, érkezés a Kieli csatornába holnap kora reggel. Délelőtt feltelepítettem a barbának az elektronikus térkép programját, de sajnos az Európai térképek CD-t nem hozta magával, így aztán sajnos nincs részletes térképem. No, nem baj. Később összedőlt az egész, próbálkoztam még, de aztán hagytam a francba az egészet.
Délután beködölt. Néha olyan sűrű volt, hogy nem láttam az árbocot. Ezen aztán a főnök úr is kesergett, mert így lehet egész éjszaka Zsenyával őrségben.


Május 23. vasárnap, úton, Kieli-csatorna, Északi tenger.

Ködben hajózunk, az orrunkig (árbocunkig) se látunk

Valóban így volt, hajnal négykor még ketten voltak a hídon, bár már nem volt köd. A kaftán szerint negyed órával azelőtt szállt föl, hogy felmentem. Nekem jó kis forgalmas rész jutott, így aztán nem kellett unatkoznom a négy óra alatt. Az átkelésből nekem csak némi szemlélődés jutott. Az Elba oldali zsilipnél jöttem őrségbe, a révkalauzzal kivittük a hajót, és még be is álltam irányba, majd tízkor jött Zsenya. Köd volt szépen, de a barba azt mondta, hogy ez az egyenes szakasz jó gyakorlat lesz neki, hiszen nincs keresztirányú forgalom.
És így is lett.
A bejárati zsilipnél kaptunk élelmiszert, meg mindenféle anyagot, de sajnos a kantinnak semmi se jött, így szegény Mykola (a főgépész keresztneve ukránul, oroszul Nyikolaj) holnap tök száraz lesz a negyvenhetedik születésnapján. Ilyen csúfságot! És a barba nem is ad neki egy üveg töményet se, pedig az van. Bort vihetne, de az orosznak nem ital, sör meg nincs.


Május 24. hétfő, úton.

Laza nap. Ugyanis a két őrségemen kívül semmi más. Nekem, de a többieknek igen, mert fél tizenegykor érkeztünk az antwerpeni zsiliphez, de ez már Zsenya hatásköre volt. És úgy döntöttem, hogy nem nézek mozit, hanem fél tizenegykor lefeküdtem, és milyen jól tettem, mert sikerült egy hatalmast aludnom.
Itt most majd mi adjuk az őrséget, mert a matrózok dolgoznak, a felépítményt festik, és ez fontosabb, mint az őrség.


Május 25. kedd, úton, Antwerpen.

Antwerpenben a hangár előtt

Hajnali ötkor ébredtem, de nem volt nehéz visszaaludnom. Kelés, majd házmesterkedés. Délelőtt megmértük az első árboc magasságát, mert a hangárba nemcsak be kell menni, hanem ki is kell jönni onnan, és 21 méter a magassági korlátozás. A miénk 24,4 méter magas (ebből lejön az első merülés), így is marad 21,4 méter, majd balassztolással segítünk magunkon.
Egykor bevontatták magukat a hangárba, és elkezdték a kirakást. Én ebéd után lefeküdtem, és csuda nagy csacsiságot álmodtam. Jelesül azt, hogy felhívtam Encsikét, és ő azt mondta, hogy kell még egy szerződés, mert vett egy házat Nagyszékelyben a Balettintézet mellett a villamos végállomásnál, és mivel romos, ezért fel kell azt is újítani. Aztán azt álmodtam, hogy ez baromság, Encsike engem sose zavarna hajóra, de álmomban felébredtem, és láttam, hogy valóban megvette, és igazán a Balettintézet mellett a villamosvégállomásnál van a ház Nagyszékelyben (azért még álmomban is hüledeztem, hogyan lehet villamos és ilyen modern, csupa üveg épület Nagyszékelyben, de volt), és igencsak düledező, hát logikus, hogy kell még egy szerződés, ha azt is fel akarjuk újítani. De aztán valóban felébredtem - már itt a hajón, nem álmomban -, és rohadtul örültem, hogy nincs még egy parasztházunk, és ez még akkor is jó, ha a Balettintézet mellett lett volna, a villamos végállomásnál.

A hangárban, rakodunk

Délután jött egy fiatalember Haren Emsből és beszerelte az új Globe Wireless vevőkészüléket. Ezen már nemcsak ímélt lehet küldeni, hanem műholdas telefon is van, ráadásul olcsóbb, mint a mobil. Ez persze a parancsnoké. De három hét múlva, ha ezt leteszteltük, akkor újabb modult építenek be, ami a hajón létrehoz egy mobilhálózatot, és azt a személyzet majd használhatja a nyílt tengerről is. És ami a szemétség, augusztus végén kapunk internethasználatot is, de nekem akkor lejár már a szerződésem, sőt vissza se jövök, így ebből a technikai fejlődésből én már teljesen kimaradok. Igaz, ez korlátozott lesz, ímél és néhány hírportál lesz elérhető, de ez is több mint a semmi! No nem baj. Amíg ők itten híreket olvasnak a neten, addig én majd jól kiülök a fa alá, a nagy asztalhoz, és Encsikével beszélgetek, vagy a műhelyben teszek-veszek és ha hírekre támad kedvem bemegyek a szobába, és enyém lesz a teljes világháló, korlátozás nélkül. De persze azért böki a csőröm, hogy ebből én miért maradtam ki? Este fél tízig raktak, holnap délután elmehetünk.


Május 26. szerda, Antwerpen, úton, Gent.

Jeles nap ez a mai! Ma jönnek a kőművesek Akán és elkezdik a külső tatarozást! Már nagyon ráfért szegény kis házunkra! Encsike szerint most, hogy leverték a vakolatot, sokkal jobban néz ki a ház, mint a töredezett, omladozó külsővel.
Hát tele van a tököm az efféle napokkal. Ugyebár hatkor kelek. Azért, mert mi vagyunk a watchmanok is, hogy a matrózok dolgozhassanak. Oké, ez nem gond. Aztán lenyomom a délelőtti rakodást, le a raktárba, fel a hídra, a szokásos eljárások, közben a barba "rám tör" beszélgetni, akkor félórákat ácsoroghatok egy helyben, pedig ez sokkal nehezebb, mint a mászkálás. Délig ez megy. Most jön a pihenőidőm, elvileg hatig. De közben a rakodás végénél járunk, ki kell mennem, hogy ellenőrizzem a dolgokat, és engem is izgat, hogy a számításaim helyesek voltak-e, ami az air draftot (legnagyobb magasságunk) illeti. Fél kettőkor vége, a darus nagy óvatosan araszol az első árboc felé, majd szépen átsiklik felette. Sikerült. Akkor most van két óra pihenőm, mielőtt elkezdem a hat óra szolgálatot.
Az is letelt, nem volt semmi gond, hiszen végig révkalauzzal jöttünk. Gentbe végig belső, folyami útvonalunk megyünk. Este tízkor lefeküdtem. Érkezés tizenegykor. Kikötés fél tizenkettőre. A draft surveyor itt van, hát engem keltenek.
Holnap lett vége, hát ezért a mai napot itt zárom.


Május 27. csütörtök, Gent, úton.

Monstrum daru a rakodáshoz

A draft surveyorral fél egyre végeztünk. Mehetnék aludni, de sajnos egy hunyásnyit kumtam, ezért nem megy. Betettem egy mozit, néztem belőle tíz percet, elálmosodtam, és lefeküdtem. Viszonylag hamar elaludtam. Háromnegyed hatkor kelés, Zsenya addigra kinyitotta a raktár elejét, ahogyan megbeszéltük.
A berakás gyors. Hattól fél tizenkettőig berakták a hajóba a 2980 tonna dolomitot, ami megint csak marja a szemet, a tüdőt, kicsit megszívtam magam, de semmi baj. Utána draft survey, egy óra volt, mire le tudtam menni ebédelni. Utána fürdés, gyors alvás háromnegyed négyig, majd jön a napi hatórás menetőrség négytől tízig. Hát ha most a Johannén lennék, Valerij elküldene aludni, éjfélig totálisan ki tudnám magam pihenni. De ő most nincs itt, én se ott...

Szergej homlokfalat fest

A matrózok közben a homlokfalat festették. Nagyon tele a hócipőnk Szergejjel, az ukránnal, mert egyszerűen nem hajlandó biztonsági övet viselni. Az egy dolog, hogy nem szédülős, de ha léeesik, én kerülök dutyiba...
A pilot kihozta a hajót Gentből, a terneuzeni zsilipben beszállt a folyami révkalauz. Ő Flushing előtt szállt ki, és jött a tengeri, aki kivisz a nyílt vízre a Stenbankhoz. Nos Flushing előtt készülünk a révkalauz cseréhez. Az orosz Szergej a fedélzetet mosta. Intettem neki:
- Hagyd abba, révkalauz csere, jön a csónak.
Erre a szivar mérgesen eldobja a slagot, égnek emeli a karját, és elkezd pofázni, hogy hol van az még! A barba is fent volt, elöntötte a méreg. Kiment leszólt az orosznak, hogy tolja le a vizet, a révkalauz nem tud beszállni, ha bokáig ér a víz. Erre Szergej megint elkezdett pofázni, és nagy dühösen kezdte söpörni. Egyszerűen megáll az ész, hogy mit meg nem enged magának!
Közben a csónak megjött, és jól megnyomta a pilotlépcsőnket, mert a matróz úr vagy tíz méterre onnan söpört mérgesen.
Egyszerűen nem értettem, mi a franc történt ezzel az emberrel. Hiszen előző hajóján fedélzetmester volt, hát a kisujjába kéne lennie a szakma minden csínjának-bínjának. Mondtam a barbának, hogy elkapom a frakkját, nehogy elkanászodjon.
Aztán az tengeri menet alatt kiderült, hogy Zsenya megint betlizett picinyt az úttal, idejövet 248 mérföld volt az Elba – Stenbank út, vissza 296. Valami nem stimmel. Majd kikérdezem a fiút.
Aztán őkelme csinált olyan szarvashibát, ami azt mutatja, hogy halovány dunsztja nincs a tengeri térképekről, semmi alapismerete nincs. Később elmondta, hogy így igaz, a tanfolyamon csak az volt a fontos, hogy pontosan fizessenek, de tanulni semmit nem tanultak. Szóval mondtam neki, hogy mérjen a térképen távolságot, és a fiú az egy mérföldet nem a hosszúsági körről vette le, hanem a szélességiről. Minden magyarázat nélkül: 1 ívperc a hosszúsági körön mindig egy mérföld, a a szélességin az északi szélesség koszinusz szorosa. Ha a 60 fok É mentén hajózunk, akkor 1 perc a szélességi körön koszinusz 60. Ez olyan alapvető tudás egy tengerésztisztnél, aminek hiányában nem hiszem el, hogy elvégezte az iskolát. Majd alkalomadtán elmesélem neki mi a Mercator térkép, meg minden. Amikor feljött elővettettem a Notice to Marinerseket és azt beszéltük át. Hát semmi dunsztja sincs a kézikönyveink javításáról, és a térképjavítás módszeréről se.
Hajjaj, lesz vele dolgunk elég, mire tisztet faragunk belőle. Egyelőre szívja a tudást, bár néha kicsit sokallja. Fél órát ráhúztam az őrségre.
Este nem kellett altatni.


Május 28. péntek, úton, Kieli-csatorna.

Jót aludtam reggelig. A hajnali őrség gond nélkül lement, és délutánra már a révkalauz is a hajón volt. Valahol Cuxhaven előtt a telefonom jelezte, hogy Encsi kétszer is hívott. Ezt nagyon nem értem, hiszen végig itt volt velem a mobil, és végig volt vonal.
Aztán Cuxhaven előtt a radar egyszer csak kikapcsolt. A pilot érdeklődött, hogy most mi van? Senki ki nem kapcsolta, valami baj lehet. A barba épp fent volt, kiment, hogy megnézze az antennát, hát az nem forgott, viszont be volt csavarva a német nemzeti színekbe, azaz a lobogó szépen rá volt tekeredve, az állította meg.
- A második tiszt húzta fel személyesen - csóválta a fejét a parancsnok.
Felküldtem a két matrózt, hogy valahogy szabadítsák ki a radar antennát, és szedjék le a lobogót.
- A felső kötés engedett el! - mutatta az egyik Szergej.
Kezdem sajnálni ezt a fiút. Látom, hogy igyekszik, és ezért aztán minél jobban görcsöl, annál biztosabb, hogy bejön a legújabb gikszer. Úgy látszik, nem tudja, hogyan kell lobogókötést csinálni. Mert az el nem oldódik, lehet bármilyen szél, csak annyit tud tenni, hogy a kötést még jobban rászorítja. Nagyon kíváncsi lennék, hogy miféle matrózképzésen esett át a fiú? Mert ugye a Mahartnál hajdanán nekünk szigorú vizsgánk volt, és nehogy azt tessék hinni, hogy csak névleges, mert a hajó tisztjei vizsgáztattak. Szuszi, aki velem együtt vizsgázott, elbukott, hónapokkal később meg kellett ismételnie. És a vizsgán öt különböző tengerészcsomót kellett megkötni. A stellungkötést (függőállvány) például úgy, hogy megkötötte a vizsgázó, és Merényi Laci, az akkor chief azt mondta:
- Rendben, Pista, most menjen ki a stellungra.
Kimentem, a csomó stabil, a stellung elbírt. A Szuszi nem mert kimenni rá, és igaza is volt, mert elengedett a csomó. Hát el is húzták a matrózvizsgán.
Aztán a brunsbütteli zsilip előtt egy órát kellett várakozni, csak úgy mehettünk be, így volt kilenc óra is, mire bemehettünk a Kieli-csatornába. Ez azt is jelenti, hogy lehet, hogy már kint lesznek, mire feljövök hajnalban.


Május 29. szombat, úton.

Hát ez is megtörtént, elaludtam. Négy óra öt perckor keltett Zsenya. Nézem a mobilt, nem reagál semmilyen nyomógombra. Hű, azannyát! Ez már másodszor fordult elő, hát tele a hócipőm a csúcstechnikával. Nem hiszem el, hogy nincs beépítve a gyors elromlás a mobilokba!!! Ki kellett vennem az akkut, akkor be tudtam megint kapcsolni.

Napnyugta a Balti-tengeren

No, hát valóban kint voltunk a tengeri pilot vitt már minket. Kiszállt, a barba keresi az útvonalat a radaron. Hát, sehol semmi. Zsenya megint mellényúlt, nem aktiválta, mielőtt lement. Na most természetesen én meg tudom csinálni, ha tudom, hogy melyik utat kell. De ezt nem hagyta meg a fiú. Marad a próbálkozás. Tíz útvonalat lehet a radarba bevinni, ezeket kellett végigböngésznem, mire megtaláltam, hogy a 8-as az, ami nekem kell. Hát oké, de sajnos a második fordulópontot rosszul vitte be Zsenya. Ezt azért nem mondtam el a barbának. Elég az is, amit azért kap, mert nem aktiválta.
Délután, kávé után lementem a szalonba, hát lagzit tartottak a fiúk. Rákot ettek, sört ittak, kínáltak, de éppen szolgálat előtt inkább nem sörözöm. Aztán ötkor jött Zsenya vacsorára váltani:
- Chief, ez nem hajóebédlő, hanem étterem! Van minden, ami csak kell, majd meglátja!
Nos, megláttam! Volt szilvával, gombával töltött csirkemell sült burgonyával, salátával, aztán volt franciasaláta (ők ezt orosz salátának hívják) és csirkekocsonya, benne főtt tojással, meg gyümölcstorta (tojásfehérje díszítéssel). A kocsonyához jófajta, házi orosz mustár dukált, jó csípős, holmi francia kotyvalék meg se közelíti! Koccintáskor az is kiderült, hogy miért van ez az egész!
Az úgy kezdődött, hogy volt Nyikolajevben, még 2007-ben egy szépségkirálynő választás. Mentek a szebbnél szebb lányok, mutogatták bájaikat meg minden, ahogyan azt kell, és amint egy választás során ki szokott derülni, volt nyertes is. Egy húszéves, gyönyörűséges, világosbarna hajú egyetemi hallgató, bizonyos Inyesza Hojna nyerte a Miss Nyikolajev büszke címet. Volt minden, ami kellett: helyi tévé, rádió, újság, reklámszerződés, meg fotózás, meg minden ami belefér! A legboldogabb a királynő volt, de ha hiszed, ha nem, ilyenkor vannak, akik boldogsága vetekszik a győztesével! Kik mások lennének, mint a szülők! Főleg a papa!
- Nekem ilyen gyönyörű kislányom van! - sugározta a szakácsunk arca, miközben körbejárt az album a vacsorázó tengerészek között, akik elismerően bólogattak, csettintgettek, olvasták az eltett újságcikkeket, bámulták a fotókat, amiből elég sok volt, szépen albumba rendezve.
Így már értettem, hogy miért készült Vitold erre a napra, hiszen hajón azért nem szokás a gyermek születésnapját megünnepelni! De ha van ünnepi vacsora, koccintás, akkor el lehet közben dicsekedni a 2007-es Miss Nyikolajev koronával! Úgy gondolom, amíg Vitold hajózik mindig megünneplik a kislány születése napját, hogy évente körbemutogathassa az albumot. Ennyit megér egy vacsora rendezése! Nem?
Csak még annyit, hogy egy kicsit én is magaménak éreztem a sikert, hiszen én voltam Nyikolajevben!


Május 30. vasárnap, úton.

Csendes nap, a szó legszorosabb értelmében. Nyugis őrség, utána nyugis pihenő... semmi izgalom, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Ez a mai nap summázata.
Amúgy csinálom a hó végét.
Aztán befejeztem Balázs Ferenc: A rög alatt című regényének hallgatását. Csuda érdekes regény! Egy unitárius lelkész naplóján alapuló regény. Mészkőn, Erdélyben volt lelkész, miután két évet élt Angliában, ugyanannyit az Egyesült Államokban, és még menyasszonyt is onnan szerzett, majd beurazta a Távol-keletet, hogy végül egy kis erdélyi faluban kapjon lelkészi hivatalt. Csuda érdekesen ír, szeretettel beszél a népéről, a székelyekről miközben megismerhetjük az erdélyi falu mindennapjait nem sokkal az elcsatolás után, a húszas évek végén, a harmincasok elején.
Este tízkor még sütött a nap, amikor átadtam az őrséget.


Május 31. hétfő, úton.

Letelt a szerződésem 1/4-e! Ez azért már valami, nem? Hajnali négykor ragyogó napsütés... na, ez azért már sok! Kezdem nagyon rühellni ezt az éjszaka nélküliséget! Nem normális dolog ez. Az embernek szüksége van a normális napszak váltakozására. Nem hiszem, hogy örömmel venném, ha ilyen északon kellene laknom. Ez a skandinávoknak való, akik itt vannak itthon. Nekem meg a szép akai éjszakák, hajnalok, reggelek dukálnak... Istenem, mikor lesz már?
A gépészek megcsinálták a pontondaru egyik hidromotorját. Ez persze úgy néz ki, hogy Szása csinálta, a főgépész meg cigizve járt-kelt körülötte. Aztán elkészült, kipróbálhattam a darut. Kicsit bennem volt a frász, hiszen úgy felmászni, hogy a korlát fél méternyire van tőled, ami a tengertől elválaszt, és felmászhatsz két és fél méter magasra, miközben a víz ott robog melletted. Nem is mertem a vizet nézni, hanem az eget bámultam. A motor jó, a daru szépen megy, sikerült.
Rábeszéltem a barbát, hogy ha már gyakorlatos délutánunk lesz, akkor csináljunk MOB (ember a vízben) gyakorlatot, és tegyük meg a Williamson fordulót. Ennek az a lényege, hogy visszamegy a hajó ugyanarra az útvonalra, amelyiken jött, és így van esély arra, hogy a vízbe esett személyt megtalálhassa.
Végül is megcsináltuk, nagyon szépen összejött, pont a vízbe esett ember (kartondoboz) mellé érkeztünk vissza. Még a csónakot is kihajtottuk, így aztán egy teljes értékű gyakorlat volt.
Vacsorára megint dínomdánom volt, ma Zsenya születésnapja alkalmából kaptunk sört a vacsorához, meg sütikét és Zsenya adott még mindenkinek négy darab csokoládét. Az édességet szétosztottam, érdekes, amennyire szeretem, annyira könnyű lemondani róla. Még a fagylaltot is kihagyom, pedig óriási adagokat mér Vitold.
Holnap reggel érkezünk.


Június 1. kedd, úton, Luleå.

Hát ez bizony jég és nem halászhajó

A hajnali őrségem végén a radaron látom, hogy négy halász van előttem. Nagyon lassan mozogtak, és szépen tartották a sebességet és az útvonalat. Legjobb lesz kitérni.
Úgy tettem. Utat adtam nekik, és ők szerencsére nem változtattak útirányt. Aztán közelebb érve látom, hogy valami nem stimmel. Az, hogy nem egyforma az alakjuk, és a színük se olyan, mint amit megszoktam. Ezek ragyogó fehérek. Veszem a távcsövet, és nem akartam hinni a szememnek. Június elsején négy jégtábla úszott előttem.
Ha már utat adtam nekik, nem változtattam, nem mentem közibük, ki tudja, milyen nagyok a víz alatt. Amikor jött a barba, vigyorogva mondta:
- Látom, kitért a jégtábláknak.

Az ominózus jégtáblák

- Persze. Nem mertem közibük menni, nem tudom, milyenek a víz alatt.
- Ezek függőleges falú jégoszlopok.
Hát ő könnyen beszél, mert sokat járt erre, én meg először vagyok ilyen északon a Botteni-öbölben.
A reggeli őrségem éppen letelt, amikor elértük a bevezető csatornát. Tízkor kötöttünk ki. Mondanom se kell, hogy azonnal elkezdték a kirakást. Nagyon meg fogom én szívni ezt a kikötőt, mert lehetek szolgálatban 13-14 órákat, míg Zsenya alig nyolcat...

Luleå, érkezés a gyári rakparthoz

A hajót gyorsan kirakták, ami azt jelenti, hogy este fél tízre lettünk kész. Ezután shiftelés. Át kellett állnunk a berakó rakpartra, szerencsére ez mögöttünk van, mintegy 120 méterre, hát gyorsan megoldható. Gépet használtunk, a köteleket hazaszedtük, majd hátra, és köss ki. Költségeinknek csökkentésére (igazából a hajóbérlő érdeke) nem kértünk kötélkezelőket a partra, így elöl Zsenya, hátul a szakács volt a muringmen. Na, a dobd el a köteleket ment gond nélkül. Kikötéskor kiküldtük az első kötelet, Zsenyának vissza kellett dobni a dobókötelet, amivel partra húzhatja a következőt. Nemes egyszerűséggel bedobta az egészet. Az elejét, a végét, így aztán csak nézett, hogy most mivel húzza partra az orrkötelet. Hát ez még nem megy fiú...
Utána fekvés, a tiszteknek, nekem nem. A matrózok előbb kimossák a raktárt, Szása elkezdi a kiballasztolást, nos, hajnali negyed kettőkor kerültem ágyba.


Június 2. szerda, Luleå, úton, Raahe.

Luleå éjjel egykor. Berakásra várunk

Viszont háromnegyed hatkor kelhettem, mert elkezdték a berakást. Mit is jelent? Raktárba le, fel, le fel... utálom ezt a hajót. Egykor már be voltunk rakva. Indulás kettőkor. Kis alvás, majd négykor a hídra. Este negyed tízkor már ki voltunk kötve Rahhéban. Az út öt óra, olajtengeren jöttünk végig, huszonnégy mérföldről már láttam az acélgyár kéményeit, a kikötődarukat. Ragyogó az idő.
Utána kinyitottam a raktárakat. Fél tizenegykor végeztem. Viszont a barba megígérte Zsenyának, hogy nem kell ötkor kelnie, majd én kelek, elvégre a fiú ma nyolc óra szolgálatot adott, én csak tizennégyet, logikus hogy neki kell pihennie, nem nekem.
Idefelé jövet jót dumáltunk a barbával. Mindenről szó van ilyenkor, többek között azt mondja:
- Nem kellene a főgépésznek ennyire spórolnia a vízzel és a mosóporral...
Kérdően néztem rá. Mert igaz, hogy a vízfogyást ő figyeli, de hogyan tud vele spórolni? És a mosópor? Igaz a mosógép a gépházban van, de akkor is...
- Hát, moshatna magára, és zuhanyozhatna többet! Rémes, hogy milyen büdös tud lenni!
Ebben igaza van a főnök úrnak. Két napja be kellett mennem a gépészhez valamiért, hát majd elhánytam magam a lábszagtól és a bűztől. Sze la zsiznyi, mondhatná a művelt orosz emigráns.
Érkezéskor csengett a mobilom, az asszonyka hívott, de mire felvettem, ő már letette. Próbáltam visszahívni, hát nem sikerült. Próbáltam hívni a nagy fiamat, hogy köszöntsem, hiszen ma van a születésnapja, de nem lehet. Bármelyik hálózatot is próbáltam, azt a választ kaptam, hogy erről a számról nem hívhatok senkit. Püff neki!


Június 3. Raahe, úton.

Az utolsó acéltömbok várnak kirakásra

Hajnali háromnegyed ötkor keltem, hogy Zsenyát mentesítsem az egyórányi szolgálat alól. Jöttek a melósok, és úgy nekünk estek, hogy háromnegyed tizenegyre ki is raktak. Délben révkalauz. Én fél délben végeztem a raktárcsukással, utána lerogytam, és kiszámoltam, ha beveszek két Voltarent, és az négy napig rendben tartja a lábam, akkor van gyógyszerem 60 napra. Hát nem szabad elhamarkodni, ezért ma csak egyet veszek be, de azt muszáj.
Mire kiraktak, addigra megjött a következő út, és szerencsére nem Szentpétervárra megyünk, mint rebesgették, hanem Mantiluotóba, ez finn kikötő, és onnan Rotterdam. Mielőtt valaki elkezdene szörnyülködni, hogy miért nem akarok menni Szentpétervárra, ha még nem voltam ott, akkor az csak szörnyülködjön, de közben értse meg a szempontjaimat. Ezzel a lábbal én egy tapodtat se tudok kimenni várost nézni, meg Ermitázst, meg Téli palotát, megy Nyevszkij Proszpektet, viszont a kikötői hatóságok olyan barmok, hogy az a hercehurca nekem nem hiányzik. Mindenbe belekötnek, hogy pénzt csikarjanak ki a hajóból. Persze nem hivatalosan, hanem saját zsebükre, szerencsére nem hoznak Nokiás dobozt magukkal, ezek azért pitiánerek, más kategória, de azért sarokházat tudnak építeni az összegyűlt kicsikart pénzekből. És most enyém a gyógyszerkimutatás, és a gyógyszerre nagyon buknak, azzal minden hajót meg lehet fogni.
Szóval menjen Szentpétervárra, aki akar, én legfeljebb csak turistaként kívánkoznék oda, de abból semmi se lesz, mert annyi pénzem sose lesz már, hacsak nem nyerünk a lottón, de Encsi nem fogad szót, hogy nyerjen amíg hajón vagyok, így nincs és nem is lesz Pityer (ahogyan az oroszok becézik a várost).


Június 4. péntek, úton.

A fény játéka a tengeren

Hajnalban arra ébredtem, hogy enyhén rollázunk. Nocsak! Ez eddig még nem fordult elő! A kutya teringettét, csak nem a rossz idő közelg? Szerencsére nem. Délelőtt elcsitult az eddigi - nagyjából - 4-es erősségű tenger, és továbbra is szép, sima vízen hajózunk. Délután sikerült beszélnem az asszonykámmal, a nagyobbik fiammal, felköszöntöttem a születésnapja alkalmából (ha már 2-án nem sikerült felhívnom).
Megkaptuk a rakodással kapcsolatos ukázokat, semmi különös, majd a helyszínen sok minden kiderül. Holnap délben köthetünk ki.


Június 5. szombat, úton, Liepaja (Lettország).

Érkezés délben, mire jól kialudtam magam, kikötöttünk. És megkezdődött a bolondok háza. Mert hiába EU, hiába balti állam, azért itt még a szovjet van a fejekben. Semmit se lehet szervezetten csinálni, csak szekvenciálisan, szépen, egymás után, addig mások várnak. Szóval megvártuk, hogy az ügynök elmenjen, és elkezdtük a draft surveyt. Jött három okoska, mindenki másnak az embere, hát ez engem nem nagyon érdekelt, csak az, hogy ezek majd úgyis ellenőrzik egymást, az én részemről a jelenlét elegendő. De azért nem volt elég, mert csak bele kellett szólnom, hogyha az első merülésből kivonjuk a hátsót, és a hajó hátul többet merül, ami a normális, akkor a trimm az bizony negatív szám, és akkor ugyanazt az eredményt kapják majd, amit mondtam, és kijavították, és azt kapták (a konstans 31 tonna).
Na, szovjet észjárás szerint 24 órában rakodnak. Ez még nem lenne baj, de a cucilista hozzáállás azt is magával hozza, hogy az idő nem számít, abból van a legtöbb, hát ki a fenét érdekel, hogy egy daru óránként mennyit tud berakni! Majd meglátjuk.
És valóban, megláttuk.
Elsőbb egy nehéz fajta ócskavasat raktak, ebből 800 tonnánál többet nem volt szabad berakni, hát kétóránként csináltam a magam számítását, ehhez remek a zsebkomputer. Éjfélre be is hányták, 781 tonna lett, de ehhez jött két surveyor is, mert ez külön tétel a szállítólevélen.


Június 6. vasárnap, Liepaja.

Bulldózer tömöríti az ócskavasat

A survey után shiftelés, még jó, hogy kaptunk kötélkezelőket. Fél kettőre végeztünk. Ja, azt nem is mondtam, hogy ez az én őrségem volt, mert Zsenya futott kilenckor szerelmeskedni, így az ő őrségét is én adtam (ő pedig déltől este kilencig volt).
Tegnap a matrózok délben kezdtek. Szombat van, ilyenkor négy órát dolgoznak, és mivel szép az idő, a felépítmény oldalát kellett csinálniuk stellungról. Még péntek este kiadtam nekik a munkát, mi az a mennyiség, amit szombat-vasárnap meg kell csinálniuk. Nem sok. Kitesznek két stellungot, és egy óra alatt rozsdátlanítják, majd lefestik alapozóval háromszor. Ez négyszer egy óra munka. Az igaz, hogy közte van három óra száradási idő. Természetesen csinálták a pofákat.
- A vasárnap szabadnap! - mondták. Ez persze igaz, de az is, hogy eddig még hétköznap se kellett mindig dolgozni, ha az időjárás olyan volt (esős). És tegyük hozzá, ha jól szervezik a munkájukat, akkor vasárnapra marad egy óra dolog.
Ezért aztán ma reggel, bár nem végeztek, az orosz Szergej azzal jött, hogy ki akar menni a városba.
- Ha kész a festés - mondtam.
Az ukrán Szergej meg a barbának mondta:
- Vasárnap van, ma relax?
Kiakadt a barba. Én is csak én nem szóltam. Csak tele van a tököm a matrózaimmal. Ilyen alkalmatlan bandám még nem volt.
Még hozzátartozik, hogy az ukrán Szergej a múlt héten vitába kerekedett a barbával a munka miatt, mivel lassan dolgoznak, és a vége az lett, hogy kérte a váltását. Ma megjött, hogy Gentből váltják.
Az ember mindig tanul valamit. Most a főgépésztől hallottam valami csuda aranyos "anglicizmust". Ez még a legkényesebb ízlésűeknek is csemege: azt akarta kérdezni a szivar, hogy hánykor jön a révkalauz. Az "at what time pilot?" kifejezés helyett imigyen hangzott a kérdés:
- "What o'clock pilot?"
(Nemsokára folytatom, de most muszáj aludnom, pá mindenkinek.)
Ebéd előtt ébredtem, ebédig gyorsan megírom még a mai napot.

Kész a berakás

Szóval az embert érik néha meglepetések. Mint például akkor, amikor a berakás végén megjött egy eddig nem látott hivatalos ember, és a daru kezelőjével lettül beszélt! Na, ezt rakd ki az a vakablakba, kishaver! Lettországban lettül beszél két ember! Ilyet még nem hallottam, de a litvánok között se, hogy litvánul beszéltek volna. Csak oroszul! És ez a lett nem azért beszélt lettül, mert nem tudott oroszul, hanem azért mert tudott lettül. És a darus is tudott lettül. A kétnyelvűség bizonyítéka volt, amikor egy elég részegnek látszó melóssal mindketten oroszul beszéltek. Azt hiszem, ez azért van, mert dokkmunkásnak lenni még nincs diplomához kötve, és itt azért a társadalom tanulatlan rétege van jelen, és ez nyilvánvalóan az orosz nemzetiség közül kerül ki mindhárom balti országban, akik nem beszélik az állam nyelvét.
A rakodás végére sikerült eléggé elfáradnom, mert állandóan lesni kellett, hogy a lánctalpas buldózer, ami az ócskavas tetején sétafikált, megfelelően lenyomta-e a rakományt, nem lesz-e akadálya a pontonok helyretételének.
A barba fél éjfélkor közölte, ha vége a draft surveynek, akkor mehetek aludni. Hát jól elhúzták...


Június 7. hétfő, Liepaja, úton.

Éjfél után tíz perccel búcsúztam el az utolsó surveyortól, majd zuhany, és alvás.
Azt álmodtam, hogy reggel hat óra van, és nem keltettek őrségbe. Csak azért se megyek fel! Ha nem keltettek, akkor nyilván nem szólhatnak, hogy aludtam. Aztán megnéztem az órát, negyed hét volt.
Aztán keltettek, háromnegyed négykor. Csak ekkor ébredtem tudatára annak, hogy eddig mindent, az óra megnézését is álmodtam.
Ehhez annyit tudni kell, hogy a hálófülke ajtaját éjjelre nem zárom, a szalonomban meg égve tartom a vészvilágítást, így a nagy faliórára bármikor rá tudok nézni az ágyamból.

Fogós, ravasz kérdés: vajon kit ábrázol a kép?

A menetnap csendes volt, hacsak annyi nem történt, hogy délután egy csöppet bedurrant az idő, nem nagyon, csak 5-üs erősségű volt a szél, és mivel DDNy irányú volt, ezért szemből kaptuk, csak a sebességünket csökkentette, de nem mozogtunk. Annyira nem volt rossz idő, hogy igazán említésre méltó legyen, és hogy ennyit foglalkozom vele, annak az az oka, hogy amióta a hajón vagyok, és az már majdnem negyven napja, eddig csak szép időben hajóztunk, a víz meg nem mozdult alattunk. Azt hiszem, ezt a mait se úgy veszem, hiszen három óra múlva teljesen elcsendesedett.
Kezd egyre inkább tele lenni a hócipőm a főgépésszel. Pedig szerencsétlen ember nem csinál semmit, csak azt adja, ami a kultúrájából, a szovjet típusú civilizációban természetes volt. Az ebédlőben egymás mellett ülünk az asztalnál, egy rövidke szófán, a barba szemben egy széken. Ő ül belül, én kívül. Ez nem baj. Csak az, hogy annyira elterpeszkedik a szófa közepén, hogy csak fél fenékkel tudok ülni a sarkon. Az, hogy minden kajához kávét csinál, természetesen nem baj. De képtelen civilizált módon elkészíteni, mondjuk egy ujjnyival a bögre szélétől. Mindig csurig tölti, és nyilván az én tányérom fölött van, amikor kilöttyed a kávé. Vagy a szalvétámra ömlik. A fejem eddig megúszta. Az hogy harapja a kenyeret, azt hiszem nem érdemel szót, mert minden orosz nyelvű ezt teszi. De hogy csámcsog, és közben harsányan beszél, közben a környezetét teleköpködi már kezd az idegeimre menni. És közben persze büdös, mert nem mosdik, és nem mossa a ruháit. Ezek persze olyan dolgok, amik felett egy vállrándítással túl kellene magam tennem, de hol dühöngjem ki magam, ha nem a naplómban? A másik, hogy kezd egyre több lenni ezen a hajón az apró dolgokból, és kezd a pohár túlcsordulni.


Június 8. kedd, úton, Kieli-csatorna, Elba.

Egy holland személyhajóval találkoztunk

Reggel az őrségem végén minden nap jönnek a matrózok, és kiadom a munkát. Azért ez csak leírva ilyen egyszerű, mert hetekbe tellett, amíg ezt képesek voltak megtanulni. Ebben az a feneség, hogy sok esetben a barba felülírja az én utasításaimat, pedig előtte meg szoktuk beszélni, mit fognak dolgozni. De ma nem ez történt.
- A fedélzetek hátsó kijárati ajtaját csináljátok. - adtam ki a munkát. Ez a következőt jelenti: kiveszik a gumit az ajtókeretből (ezeknek vízzárónak kell lenni, mert a szabadba nyílnak), utána a leverik róla a rozsdát, lealapozzák, erre jön egy réteg vörös alapozó, majd egy réteg szürke, végül egy réteg fehér. (Igazándiból a vörös nem kellene, de ez a barba heppje, hát legyen a kedve szerint.) Ugye ezt a munkát normálisék úgy csinálják, hogy a két emberből egy veri a rozsdát (flexre kúpos drótkorongot tesznek, és ezzel dolgoznak, hát semmi kunszt, semmi megerőltető). A másik meg utána megy és alapozza. Ezzel szemben a mieink szépen sorra veszik az ajtókat, egy ajtót készre csinálnak, azután jön a másik. Így viszont három nap a négy ajtót megcsinálni, holott egy napos munka se lenne. És hiába beszél az ember, lepereg róluk. Én meg idegeskedem, de nem haladnak.

Ugyanilyen függőhíd van Bilbaóban is

A barba szokatlanul korán jött ebédelni, alig múlt öt perccel dél. Általában vagy hósz percet "fejtágítja" Zsenyát, de most nem tette. Megebédeltünk. - Chief, jöjjön velem a hídra. Tanúnak kell.
Na, ez mi a jó fityfene lehet, törtem a fejem. Kiderült. Fent elővette a második tisztet. Ugyanis a fiú azt csinálta, hogy a térképre "ráadminisztrálta" a javítást, de térképre nem vitte fel. Magyarán beírta, hogy ki van javítva, de sz egyik térképen hiányzott az új bója, ami a hajózó útba esett, a másikon nem ragasztotta fel az új térképblokkot a Schelde torkolatról. Lehet bármit mondani, lehet kifogást keresni, de magyarázat nincs. Ez lelkiismeretlenség, amit egy öreg tiszt se engedhet meg magának, nemhogy egy kezdő. Ő ahhoz még fiatal, és hiányzik a tudása, a gyakorlata, hogy megtehesse azt, amit én, hogy tudja, melyik az a javítás, amit nem kell felvinnie a térképre (például egy 50 méteres mélységet nem javítok át 65-re, mert értelmetlenség). Így aztán Zsenya megkapta az utolsó figyelmeztetést. Én voltam a tanú, hogy figyelmeztette a barba.

Csúcsforgalom a csatornában

Azt hiszem, hogy ennyi bajom van az orosz nyelvű beosztottjaimmal most az Isten büntetése. Ugyanis tavasszal a Blogtéren vitába szálltam egy bizonyos Hanter nevű bloggerrel, és azt találtam írni egy hozzászólásomban, hogy az oroszok se rosszabbak más népnél, jó tengerészek és jó munkások. Most szívom a jóságukat, hogy a rosseb aki megeszi. Lehet, hogy a Johannén voltak a kivételek? Vagy csak nem jutott el hozzám a gond, mert Valerij kezelte őket, nem én.
Délután négyre értünk a zsiliphez, így mind a hat órám a csatornában telt. Az 55-ös kilométernél révkalauz csere volt. Akkor jött egy beszédes fiatalember, akinek 37 éve van a nyugdíjig, a korhatár 65 év, tehát az annyi mint annyi: huszonnyolc éves. Talán a legfiatalabb révkalauz itt a csatornában, áprilisban kezdett. A lengyel-német határ közeléből származik, hát ismeri az NDK-s viszonyokat, és az egyik jó barátja a rostoki Line Dancer Klubban táncol, ahol Achim barátom is. Sokat dumáltunk, jól letelt az őrség.


Június 9. szerda, úton.

Ez egyszerűen elképesztő! Negyvenedik napja vagyok a tengeren, és nem volt rossz idő. Nem azt mondom, hogy bánom, de ez számomra újabb bizonyítéka annak, hogy klímaváltozás kellős közepén vagyunk. Ma is olajtengeren jöttem végig a hajnali és az esti őrségben is.
Ebédnél sokat dumáltunk a barbával. Elmesélt egy esetet, amiből az derül ki, hogy más tengerész élete nem olyan nyugodt és "eseménytelen" a tengeren, mint az enyém volt.
Dán parancsnokkal hajóztak, fát szállítottak az Északi tengeren. A farakomány könnyű, mindig megpakolják a fedélzetet is. Ilyenkor aztán jól kell kiszámolni a stabilitást, hogy a hajó fel ne boruljon. A számolás eredménye megadja, milyen magasra lehet a rakományt a fedélzeten felhalmozni. Én ezt már tökéletesen elfelejtettem, de azt biztosan tudom, hogy a főiskolán a zh-m jeles volt a témakörben.
No, ott hajóznak, és jött a rossz idő. Ő volt szolgálatban, akkor első tiszt volt. Egyre erősebb volt a vihar, ami persze oldalról jött és berolláztatta a hajót. Az szépen dülöngélt, de mindig visszaállt. Amíg egyszer jött egy rövid hullám, és a bedűlt hajót - mielőtt felegyenesedett volna - még egyszer megküldte, és az csak dűlt, és nem akart visszabillenni. Megállt vagy 50 fokos szögben megdőlve. Ő a hídon volt, nem érezte annak a veszélyét, hogy a hajó felfordulhat, kimászott a fedélzetre, és elvágta a rakomány rögzítő köteleit. A fa a tengerbe esett, de ez sem segített. Nem álltak vissza. Akkor vészhívó frekvencián kértek segítséget, és teljes négy órát kellett várniuk a viharban az akkorra már teljesen az oldalára dőlt hajón, mire megjött a helikopter. Őket kimentették, Stavangerbe vitték a legénységet, majd haza. A hajó persze órák múlva elsüllyedt, mert a ballaszttankok a szellőzőnyíláson keresztül szép lassan feltöltődtek.
Este is feljött a hídra, mert egyrészt érdekelte, hogy mikor érkezünk Stenbankhoz, másrészt mert beszélgethetnékje volt. Most azt derítettük ki, hogy mindkettőnknek azonos a főbaja. Ő szed valami porcba való kenőanyagot termelő kapszulát, én meg a porc regenerálót. Felhozott egy egészségügyi magazint is, ahol nagy képes beszámoló volt az ízületekről. Az egész téma onnan eredt, hogy megkérdeztem, vajon drágák-e a gyógyszerek Lengyelországban, mert a németeknél háromszor annyiba kerül a Dona (ez itt a reklám helye), mint otthon. Kétszáznegyven kapszuláért 65 €-t fizettem! De kellett, mert az otthoni orvos félrevezetett, azt mondta, napi két kapszulát kell szedni, holott 3x2 az adag, így a 80 darab már nem negyven napra elegendő!
Este tízkor úgy jöttem le, hogy még két óra, hogy beszálljon a révkalauz. Zsenyának maradt a Maas approach keresztezése. Ez néha semmiség, néha tengerészt próbáló feledet, ha sok a jövő-menő hajó. A barba maradt a második tiszttel a hídon.


Június 10. csütörtök, úton, Gent.

Négykor éppen beálltak a zsilipbe, amikor felmentem a hídra. Az ifjúságot küldte a főnök manőverezni. Fél hétre part mellett voltunk, utána csak tengés-lengés, mert a kirakást csak délután kettőkor jöttek elkezdeni. Az ígéret az, hogy holnap fejezik be. Ez nagyon szép szó, de meglátjuk, hogy "be-e tartják-e"?
Lesz egy kiváló váltásunk. Szergej Csmil hazamegy tízkor, de a váltója csak utána érkezik. Vajon beérkezik-e a hajóra indulásig? Illetve ez nem kérdés, mert nélküle nem indulhatunk, mert a hajónak akkor nincs meg a minimális személyzete. Majd kiderül holnap minden.
A főnök három napja adott egy kimutatást (üresen) Zsenyának, hogy töltse ki. A biztonsági felszereléseket kell benne felsorolni, és megadni a típust, a gyártót, és még néhány jellemző adatot. Máig nem készült el vele, a barbának kezd az összes hócipője tele lenni.
Érkezés után, kilenckor, draft survey, majd vártunk a kirakás megkezdésére.
Felhívtam az édesapámat délelőtt, megmondtam, hogy most ne számítson levélre, mert komplikáltak a körülmények, nincs módomban tizenhat oldalakat kinyomtatni (ráadásul háromszor, mert három helyre menne a levél). Encsikének már előbb megmondtam.
Most olyan helyen vagyunk, hogy aki akar, az mehet világgá. Azért világgá, mert a város valahol a világ végén van. A kaftánnak szerencséje volt, mert a rendőrség kivitte őt a város központjába, így csak vissza kellett vagy hat kilométert gyalogolnia. (És még panaszkodik a térdére... ilyenek ezek a mai fiatalok!)
Zsenya is kiment, meg a másik Szergej, meg Szása. Negyed egykor értek be. Én fél tizenkettőtől már fűnyíróztam a második tiszttel, és forraltam mindenféle bosszút, amikor negyed egykor megérkezett. Ennyi késésért szólni se érdemes. Bár a fiú neveltetése körül bajok lehetnek, ha természetesnek veszi, hogy elkésik, és még csak nem is kér elnézést.


Június 11. péntek, Gent, úton.

Reggel hiába vártam, hogy hatkor beinduljon a kirakás, a hatalmas darunak véres a torka, a darumotor nem indult be. Megpróbáltak áramot szerkeszteni valami parti csatlakozóról, de ez se jött össze, egyelőre. Ki tudja, meddig várunk, mert másikat nem hoznak. Jó lenne, ha ez a nap ezzel eltelne, és lenne még egy éjszakánk! De ez azért hiú ábránd. Később megtudtam, hogy ennek a böhömnek a motorját nem szabad kihűlni hagyni, és a darus úgy gondolta, hogy már nyár van, és nem tette rá éjszakára a fűtést. Jópofa. Amint letelt a szolgálatom, mentem lefeküdni, mert megint én hosszú napozom.

Gentből jövet a csatornán, egy forgóhíd előtt

A draft surveyor három felé jött, megcsináltuk, kiraktunk 10 tonnával többet, mint amennyit beraktunk.
Közben láttam az új fiút, a raktártetőn beszélgetett Szergejjel. Ez azt is jelentette, hogy Szergej, az ukrán, a Csmil, elment már tízkor. Remélem ez a fiú többet ér nála, mert ő volt a főlusta a hajón.
Ötkor indultunk, az őrségem végére értünk Stenbankhoz. Közben kicsit fűnyíróztam Zsenyával, mert sok borsót hányunk a falra, amikor magyarázunk neki, amikor tanítjuk. Megint nem készítette ki a térképeket a csatornához, érthetetlen egyáltalán, hogy érkezéskor miért tette el őket, hiszen azon kell vissza is jönnünk. Hiába mutattam, a naplót úgy írja, ahogyan neki tetszik. Képtelen megjegyezni, hogy a folyón megtett mérföldeket is be kell írnia a naplóba...
Aztán sokat dumáltam a csatorna révkalauzzal. Afféle beszédes pasas, mindegy miről, csak beszéljünk, hogy jobban teljen az idő. Beszéltünk a belga történelemről, hogyan alakították ki Napóleon waterlooi veresége után, és adták egy német főrendnek a koronát. Ezzel kapcsolatban igen érdekelni, hogyan származtatja a belga királyi ház a hatalmát, a koronáját Istentől.


Július 12. szombat, úton.

Na, ez a nap meghozta a "várva várt" rossz időt. Nekiálltunk rendesen billegni, ahogyan Texel után befordultunk északkeletnek, és megcéloztuk az Elba torkolatot. Pedig igazából az idő nem is volt túl rossz, 5-ös erősségű volt a szél, csak a hullámok a lehető legrosszabb irányból jöttek, így aztán a billegtünk rendesen. A kabinom tájkép csata után.
Zsenya sok-sok kísérlet után egészen profi lett ez elektronikus térkép telepítésében, és nekem is feltette a laptopomra. A délutáni őrségem kétharmada azzal telt, hogy a beállításokra magam próbáltam rájönni, és végül működik nekem is. De sajnos van valami gond, mert a hajó helyzetpontot hibával (4 kábel északra és 4 kábel keletre) teszi fel a képernyőre. Ezt még ki kell találnom, miként lehet megszüntetni, aztán nekem is lesz játékom az őrségre. Annyira belemerültem a program felélesztésébe, hogy későn jelentkeztem be a forgalomellenőrzésnek, de azért megtettem.
Igaz, eddig is van, a Bubble Brakert játszom a zsebszámítógépen, vagy hallgatok könyvet az mp4 lejátszón. Meghallgattam eddig (amikről még nem szóltam) A. Dumas: Korzikai testvérek és az Emlékeim című könyvét, Antoine de Saint Exupéry: Kis hercegét, és most Babitstól a Gólyakalifa utolsó fejezete van csak hátra. Ez utóbbi egészen fantasztikus olvasmány! Bevallom, nem szégyellem, hogy ez az első regény, amit tőle olvastam. Ezt vegyük is ki az előbbi könyvek közül, és akkor elmondhatom, hogy a legérdekesebb Dumas Emlékeim című könyve. És azt adja, amit a cím ígér, az emlékeit a korról, a családjáról, saját magáról. De hallatlanul érdekes és mozgalmas korban élt, és remek rajzát adja az 1800 as évek Franciaországának, Párizsának, a főváros művészeti életének. Érdekes volt rábukkanni egy-egy névre, amit a Liszt könyvben is olvastam.
Még felvettem a révkalauzt, aztán elmentem alukálni.


Július 13. vasárnap, Kieli-csatorna, Balti tenger, Mukran - horgonyon.

Hát jó sok jut erre a napra. Megnéztem a naplóban, hajnali egykor álltak be a brunsbütteli zsilipbe. Azt én őrségem úgy végződött, (a lehető legrosszabbul), hogy nyolckor volt a holtenaui, így mehettem ráhúzni egy órát, mert ennyibe tellett, amíg beálltunk és eljöttünk.
Közben kiderült, hogy foci világbajnokság van a földgolyó másik felén. Na, ez az, amire nem fogok emlékezni. Ezt onnan tudom, hogy a barba vett a zsilipben egy Newsweeket (lengyel kiadás), és belenéztem, és van benne olyan, hogy a meccsek menetrendje. És az is kiderült, hogy már játszottak is, és ma lesz a német-ausztrál mérkőzés. Hogy mi mindenből kimaradok! Az egyetlen pozitív hozadéka ennek a VB-nek (eddig) hogy kitaláltam, hogy mit jelent magyarul a "Wybrzerze Kosci Svoniej"! Mert van ilyen ország is, a meccsek között láttam. Törtem az agyam piszkosul, amikor hirtelen beugrott két szó: a nabrzezre rakpartot jelent, és lengyelül svoñ az elefánt. Innen már csak húsz forintos a kérdés. Igen, Ivory Coast, azaz Elefántcsontpart.
Reggeli után még meg szoktam írni az előző napi munkalapokat, meg az elvégzett munkát feljegyzem a hó végi jelentésbe, aztán egy kis mozi, de ma inkább lefeküdtem. A szokott tizenegy helyett 13:20-kor ébredtem, az ebédről lemaradtam, viszont jól kialudtam magam.
Ez a Vitold gyerek - hiszen még csak ötvenegy éves -, egyre jobban főz. Az már korábban is kiderült róla, hogy a piláfot (rizses hús) senki jobban nem főzte még hajón, beleértve a magyar szakácsokat is. Aztán a sülteket hallatlanul finomra, omlós, porhanyósra süti, sosem ég oda, sosem szárad ki, mindig a legjobb! Tegnap, a barba 50-ik születésnapja alkalmából ananászos sültet készített zöldséges pitével. Hogy az milyen finom! Ha én most angol lennék, azt írtam volna, hogy "vegetable pie", azaz zöldségtorta. Én ezt az angol szót szívemből gyűlölöm, még akkor is, ha gyerekes dolog egy szóra haragudni. Azért mert, a pie jelentése magyarul torta, és semmi köze sincs az apple piének az almatortához, mert az almás lepény vagy pite. És amit eddig pieként láttam az mind pite, de semmi esetre sem torta. (Megmondom az őszintét: egyszerűen nem tudok visszaemlékezni, hogy a cukrászdai tortákra mi van kiírva - lehet azért, mert azok sose vonzottak, annyira se hogy megnézzem őket - így nem tudom, mi a neve azoknak. Azok is pie?)
Na, kérem, most megnéztem a szótárban, és csak a gyümölcstorta esetében torta, amúgy pástétom, pite a jelentése, így aztán a haragom egyszeriben elmúlt. Talán előbb meg kellett volna utánanéznem? (A gyümölcstorta alatt meg azt kell érteni, amit mi is készítünk, amikor egy kerek piskótalapra gyümölcs kerül és valami trutymó, zselatin, vagy puding, és ez se torta valójában, cukrászati értelemben.) Ha már lúd, legyen kövér: utánanéztem a tortának, ami angolul: tart, fancy-cake, cake. (Ja, a cake-re is haragszom, mert annak inkább keksz jelentésűnek kellene lenni... ami pedig biscuit, vagy cookie) Szóval láthatod, milyen népek ezek az angolszászok: képtelenek magyar módra, magyar logikával gondolkodni!
(Most egy kis önkritikát gyakorolok: ez is olyasféle viselkedés volt a részemről, amit oly sokszor kritizáltam fordítóknál, amikor hajózási szakkifejezéseknek nem néztek utána, s csacsiságokat írnak le (starboard - a hajó jobb oldala, és leírva láttam, hogy csillagoldal). Szóval én is utána nézhettem volna előbb is... önkritika vége)
Ennyit Vitold kacsán.
Most Neu Mukranba megyünk, este tizenegy körül dobhatunk horgonyt, majd holnap reggel bemegyünk két órára, visszakapjuk a valamikor partra tett raktári válaszfalakat (bulkhead), kiadjuk a csövekhez használt támfákat, és megyünk is. Éspedig Szczecinbe, ahol szerdán kezdjük a berakást, ócskavasat viszünk Tornióba. Nem tévesztendő össze Torinóval! Utóbbi olasz, előbbi finn, és a Botteni-öbölben a legészakibb település! Északabbi, mint Kemi, ahol pedig az angolszászok Karácsony Apója (Santa Claus) lakik, aki nem tévesztendő össze Santa Nikolasszal, aki a Mikulás. Ja, ezt is a belga pilottal beszéltük meg.
Este tízkor dobtunk horgonyt Mukran előtt. Nem lesz hosszú az ittlétünk.
Közben rájöttem valamire. A barbával, mint említettem, sokat beszélgetünk, és van egy jellegzetes hibája az angolban. Ebben az az érdekes, hogy a lengyelek általában jól beszélnek angolul (aki beszél), és elég helyesen is, már ha az én tudásom elegendő ahhoz, hogy megítélhessem. Ő viszont nagyon sok határozott és határozatlan névelőt használ, természetesen ott is, ahol nem kéne. Eddig ezt nem vettem észre egy lengyelnél se, oroszoknál annál inkább. És ez nyilván abból ered, hogy náluk nincs kialakult automatizmus, hiszen a szláv nyelvekben nincs határozott névelő.


Június 14. hétfő, horgonyon, Mukran, úton, Swinoujscie, horgonyon.

A hajnali horgonyőrségre felhoztam a laptopot, és megnéztem egy mozit. Az ígért hét órával szemben csak nyolckor mehettünk be a kikötőbe, mert héttől előkészítik a dolgainkat, és csak akkor kössünk ki, volt az ukáz. Ennek van egy gazdasági oldala: ha csak két órát vagyunk a kikötőben, akkor fillérekből megússza a hajóbérlő, ha meghaladja a tartózkodás, akkor jóval többe kerül a rakpartilleték.
Kikötöttünk, kinyitottam a raktár hátulját, majd, negyed óra múlva meghozták a válaszfalakat. Beraktuk, kiadtuk a szemetünket, és mehettünk. Tíz óra negyvenhétkor hagytuk el a rakpartot, egy óra ötvenhét perc után. Benne voltunk a két órában. Volt három túlórám.


Ahogyan Mukranban beraktuk a bulkheadeket, azaz a mozgatható válaszfalakat.

Átjöttünk Swinoujscie elé, horgonyra kellett állnunk, mert még nem tudni, hol rakjuk be az ócskavasat. Amint meglesz a rakpart, kikötünk. Ezt persze a főnök várja a legizgatottabban, mert ő most hazajött. Először köt ki itthon, amióta külföldi hajókon dolgozik. Lengyel hajóval is csak egyszer volt.
A horgony jó. Nyugi van, és szép idő. Lent a pupán pecáznak, oszt semmit se fognak. Vajon mi lehet a foci VB-n?


Június 15. kedd, horgonyon, Szczecin.

Hajnalban kiadós eső fogadott, csak amiatt aggódtam, hogy ami munkát ki akartam adni a matrózoknak, azt most az eső elmossa, de nyolckor már sütt a napocska, lehetett festeni a híd környékén.

Szczecin kikötője este fél tízkor...

Tizenegykor arra riadtam, hogy Mikola indítja a főgépet és hamarosan indultunk. Az a röhej, hogy Mukrantól ide az út annyi, mint innen a rakpartig. Az Oderán hajózunk, a nevezetes német-lengyel határfolyón, ami oly sokáig képezte vita tárgyát, a németek nem voltak hajlandóak elismerni, de mára a kedélyek lecsitultak, és belátták, amit főztek, maguknak kell megenni...
Kikötés után jött a vizsgálat, és ment a barba. Természetesen haza, mert hova máshova, ha egyszer itt lakik. Megígérte, hogy holnap bejön értem és kivisz kocsival, megmutatja a várost. Izgatottan várom.
Nemsokára arra figyeltem fel, hogy Szásán és kívülem nincs senki a hajón.
Ma ukrán nemzeti ünnep van. Kikérdeztem a legénységet, hogy mit ünnepelnek ma? Senki se tudta, sőt, arról se volt tudomásuk, hogy egyáltalán június 15. ünnep a hazájukban. Ezt én onnan tudom, hogy a Marlow-tól van egy listánk az országok hivatalos ünnepeiről, és akkor minden óra túlórának számít. Nos én persze tudom, de nem árultam el. Ma a Trinity Day, azaz a Szentháromság napja van, és ez az új ukrán államban hivatalos ünnepnap. Persze ezt egy szovjet lelkű orosznak hiába magyarázom, képtelen felfogni. És hogy ne kezdjenek el gúnyolódni a valláson, ezért meg se említettem nekik.
Azt sajnálom egy kicsit, hogy egy ukránnal se hajóztam ez alatt az idő alatt, csak kizárólag orosz lelkű ukrán állampolgárokkal, akikben nincs cseppnyi nemzeti érzés, egy fikarcnyi büszkeség sem a hazájuk iránt.
Tizenegykor feküdtem, és megígértem magamnak, hogy na, most aztán kialszom magam! Be is állítottam az órát hétre, hogy csak akkor csörögjön.


Június 16. szerda, Szczecin.

Hajnal a kikötőben

Naná, hogy nem tudtam hétig aludni. Háromnegyed négykor rendesen megriadtam, mintha szolgálat lenne esedékes a hídon, de vissza tudtam aludni. Háromnegyed hatkor viszont teljesen kipihenten, kialudva ébredtem, és én nem tudok ágyban alvás nélkül fetrengeni, hát felkeltem. Erről jut eszembe az Érinthetetlenek című film, ami Al Caponéról szól, és egy jelenetben ágyban reggelizik. Hát számomra ez valami hallatlan kirafinírt büntetés lenne. Tétlenül unatkozni az ágyban, és ráadásul még enni is, ilyen rettentő kényelmetlen pózban. Képtelen vagyok felfogni, hogyan tudják ezt emberek megcsinálni!
Szóval felkeltem, megírtam a naplót, lekapcsoltam a fedélzeti világítást, kinyitottam az irodát, megnéztem a köteleinket, és ezzel vége a házmesterkedésnek. Jöttem naplót írni, és írom is, amint látod.
A délelőtt elment mindenféle tevéssel és vevéssel. Reggel tízre Szergej elment orvoshoz. Nem is tudtam, hogy bármi baja lenne, majd kicsattan az egészségtől. Biztosan csak látszólag, valószínű, hogy belülről rohad. Dél körül ért vissza, azzal, hogy haza kell mennie, az orvos a derekával nem engedi dolgozni. Ülőmunkát végezhet, de fizikait nem. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ezt én is el tudnám bármikor játszani a derekammal, sőt, minden negyven év fölötti tengerész is. De mivel eddig az ég világon semmi nem látszott rajta, sőt azután se, hogy visszajött az orvostól, úgy gondolom, hogy Csmilhez hasonlóan ő is szökik a hajógyár elől, büdös a várható munka. Megmondom az őszintét, én örülök is, hogy elmegy, mert semmi kedvem látni a pofáját, amikor munkát adok neki, mennyire szenved a ténytől, hogy dolgoznia kell a fizetéséért.

Íme a bizonyíték, hogy kint voltam a városban

Jurij, aki Csmil helyett jött, sokkal használhatóbb, még akkor is, ha csak huszonnyolc éves.
Fél dél felé bementem a felépítménybe.
A szalonban egy legényke ült a barbával szemben.
- A fia? - kérdeztem.
- Igen.
- Czesc! Szervusz! - nyújtottam kezet, és a fiú nagy zavarban volt. Ki nincs ilyen helyzetben, ebben a korban?
Még nem volt egy óra, amikorra lezuhanyoztam, elkészültem. És bekövetkezett az, amire nem számítottam behajózás előtt: kimentem a városba. Igaz, a barba csak azért jött be, mert ígéretet tett, hogy kivisz, megmutatja a várost.

A Nemzeti Múzeum hajózási gyűjteményének épülete

Nagyjából fél órát autóztunk, szerintem ezalatt minden jelentősebb zegét és zugát bejártuk. Nem egy nagy város, bár területre lehet, hogy az. De ami szimpatikus, hogy szellős, sok a fa, a park, a fasor a városban. Szélesek az utcák, bár ezt én inkább hátrányára írom, most nekem az olasz sikátor a gyere be, mert ott alig kell kutyagolni, mire az egyik oldalról átkeveredem a másikra. Amúgy semmi különös. Azért nem érdemes Lengyelországba jönni, hogy ide eljuss, de ha a közelében vagy, két órát megér a kitérő, hogy megnézd ezt a Hanza várost. A jellegzetes német, vázas, vörös téglás épületek, és sok-sok jellegtelen négyemeletes lakóház, amit a tatarozás során igyekeznek feldobni a festéssel. Ugyanezt teszik a panelokkal is, kevésbé sikeres az igyekezet. A szocializmus baromsága itt is letette a névjegyét.

Kilátás a folyóra a múzeumtól

A városközpontban van két irtó randa tízemeletes panel. Ez csak azért van, hogy nekik is legyen. Mert amúgy semmi szükség nem volt rájuk. Az autózás végén leparkoltunk a "vársétányon". Azért az idézőjel, mert vár nincs (itt), de egy egészen picikét emlékeztet a Halászbástyára és a Várra, bár teljesen más. Széles, hűvös sétány, középen hatalmas lépcsősorral, a két végén egy-egy kávézó.

A Lengyel Hajózási Társaság székháza

Beültünk az egyikbe, ittam egy Bosmant, ez a helyi sör, a barba egy kávét, a srác pedig egy kókuszfagyit kapott. Innen szép kilátás nyílt az Oderára, egy szigetre és két igen randa hídra, mindkettő a szocializmus büszkesége, bár az "új híd", még nincs befejezve, annak ellenére, hogy húsz éve kezdték el építeni. Forgalom persze van rajta. Ezután elvitt az állami hajózási társaság székházához, ami a város legmagasabb és legmodernebb épülete. Megköszöntem a fuvart, és bementem az épületbe. A lift felröpített a 22. emeletre, ahol egy kávézó várja a látogatót. Körbe lehet menni, és fentről csodálni a várost.

A toronyház kávézója

Az idő szép volt, messze el lehetett látni.
Leültem a bárpulthoz, kértem egy kapucsínót, és fizettem érte egy tízest, azaz két és fél eurót. Utána átmentem a szemközti bevásárló központba, egy Centrum Handlowéba, mert a polyákok legalább nem mindent angolul írnak ki. Kerestem egy patikát, és vettem 240 kapszula porcregeneráló gyógyszert, ami erősebb, mint a Dona, és ezzel együtt olcsóbb is, arról nem beszélve, hogy több, mint háromszor kerül kevesebbe, mint a kurva németeknél, ahol 63 eurót gomboltak le rólam a patikában! Megmondom az őszintét, azóta fáj egy kicsit a bukszám, ha rá gondolok.

A kikötőbe menet az öreg Odera hídon megy a villamos

Utána egy élelmiszer áruház következett: vettem 4 kiló paradicsomot, két kiló körtét, egy kiló kivit, egy doboz Twinings teát (nem filterest, mert nem szeretem a raktár söpredékét, amit zacskóba tesznek). És ugye, ha Lengyelországban vagyok nem lehet kihagyni a sült kolbászt, tehát helyben letoltam egy rudat abból is. Most már csak egy fodrász hiányzott a boldogságomhoz, mert a hajam igen bozontos, és már igen meleg.
Azt is találtam, egy húszasért (=5 euró, =1400 forint) bundátlanított, és végül felültem a kettes villamosra, és kijöttem a kikötőbe. A bejárati parkolónál láttam, hogy a barba kanyarodik be, egyértelmű volt, hogy meglátott, visszafordult, és bevitt a hajóra. Közben kis szerencsém is volt, mert volt black-gang, akik semmiben nem marasztalták el a hajót, azaz nem találtak semmit.
Este kilencre maradt egy draft survey is. Ennek volt két érdekessége is: az egyik, hogy az első ilyen pasas volt, aki nem beszélt angolul. A másik, hogy a nagymamája magyar volt.
Kétszer volt Magyarországon, és a magyar szókincse kimerül abban, hogy rizling. Jelzem ennyi elég is egy alapos berúgáshoz...
Akkor jóéccakát kívánok mindenkinek.


Képek a toronyház kávézójából, a 22. emeletről





Június 17. csütörtök, Szczecin.

A lengyel hajózási vállalat központi épülete.

Nyugis nap. Szeretem az ilyet. A rakodást kettőre ígérték, addig semmi említésre érdemes, és utána se nagyon, mert csak fél négyre jöttek dolgozni. Amikor kikérdeztem őket, hogy mi a helyzet a rakománnyal, örömhírrel szolgált a munkacsapat vezetője: lehet, hogy csak vasárnap délután végeznek, mert az utolsó vonat késik, amelyik a rakomány végét hozza.
A barba behozta az egész családját (meg két ismerős csajt is) vacsorára, akkor közöltem a hírt, hogy vasárnapig itt leszünk, hát mit mondjak, nem búsult egyikük sem.
Este hét körül a gépházban tópláltam, amikor látom, hogy egy kedves bácsika néz le, és mosolyog.
- No, te polyák, vajon mit árulsz? - gondoltam magamban - mert nap közben voltak többen is -, és felmentem, hogy megérdeklődjem, hogy mi célból kószál a hajón. Felértem, kezet nyújt:
- Én vagyok az új AB.
- Czeszc. - nyújtottam kezet. Nahát, ő lenne Szergej váltója? Beszélgettünk, jól tud angolul, Gdyniában lakik, és már sokszor volt a hajón, annyira, hogy a barbával együtt voltak matrózok ugyanitt! Örülök neki. Ő meg annak a hírnek, hogy záros határidőn belül hajógyárba megyünk Gdyniába. Fel is akarta hívni rögtön a feleségét, de leállítottam, mert még nem kaptuk meg a hivatalos ukázt, és addig sok minden változhat.
Este néztük a Mexikó – Franciaország meccset, ház nagyon szép volt látni, amint elverték a gall kokasokat. A mérkőzést Szergej is nézte. Én meg őt, hogy mennyit szenvedett ülés közben, hogyan tekergett, rakta a derekát, kereste a kényelmes pózt, ami persze ilyenkor nincs. Belefeledkezett a meccs nézésébe, ilyenkor nincs színészkedés, adja magát. Hát biztos, hogy vannak fájdalmai és nem szimulál.
Ennyi volt a mai nap.


Június 18. péntek, Szczecin.

A bevásárlóközpont

Hatkori kelés, az éjjel beraktak vagy 200 tonnát. Zsenya szépen lekönyvelte magának, reggel a jegyzetfüzetéből olvasta fel az éjszaka történteket. Megjött a második vonatszerelvény is, azt ma biztosan be fogják rakni valamikor délutánra, és aztán nincs más hátra, mint várni az utolsó vonatot.
Hét előtt tíz perccel ment el Szergej. Ez a nagy melák ember nem tudta megemelni a kézitáskáját. Szerintem volt vagy hat kiló.
Délre a vagonok elfogytak, és várjuk az utolsó vonatot. Az pedig még be sincs rakva, nemhogy elindult volna. Innen 400 kilométerre van Innowroclaw ahonnan indítják. A hajóbérlő már ideges, mert le fogjuk késni a szárazdokkot. Azt akarták kibulizni, hogy ha berakják a második szerelvényt, akkor induljunk el. De a kötbér olyan magas lett volna, hogy mégsem erősködtek. Hát nem azért mondom, de látszik, hogy ki a magyarok igaz barátja: a lengyelek. Mindig is azok voltak, és maradtak is. Még ilyen helyzetben is segítenek (rajtam, hogy kipihenhessem magam). Ezen még az se ront, hogy kettőkor 50 métert kellett előre shiftelnünk a kötelek segítségével, mert mögénk érkezik egy hajó.
Beszéltem az asszonykámmal, most éppen Szegeden van, és a Gödör nevű étteremből hívott, ahol a főiskolai találkozójukat szervezték. Azért tették hétköznapra, mert be akartak menni az épületbe is. A hangulat jó volt (alig lehetett az asszonykám hangját hallani).
Most mesélek pár filmes bakit, ha nincs ellene kifogásod. Ha van, akkor page down.

Látod, nyitva hagyja, nem is tudná bezárni, siet...

Először a kedvenc magyar filmemből, a Tenkes kapitányából. Van benne több is, hát lássuk a legfeltűnőbbet.
Dudva úr, a filmbeli kocsmáros, aki a labancok kiszolgálója, csárdájában vagyunk. Veronika kiszedi belőle, hogy hova viszik a túszul ejtett asszonyokat, és a korcsma előtt várakozó cigánylány (Pécsi Ildikó) meghallja, és viszi a hírt a kapitánynak. De ezt Dudva észreveszi, ezért bezárja az ajtót, és kidobja a kulcsot az ablakon, mert hamis választ adott, és nem akarta, hogy Veronika esetleg kiszabadulva hírt vihessen a csapdáról. Dulakodnak, és közben tűz üt ki. Aztán a cigánylány, aki közben visszajött, megtalálja a kulcsot az ablak előtt, kinyitja az ajtót, és kimenti Veronikát. És mi történik? A hülye kocsmáros meg az ablaknak feszül, úgy kiabál segítségért, de bennég.
Úgy kellett neki, ha a nyitva hagyott ajtón nem tudott kimenni, nem?

Itt nincs jobb karja

A következő film a Master and Commander, azaz a Parancsnok és katona. Jó film, láttam már vagy hatszor, de csak most vettem észre:
Van a filmben egy kadét, egy tizenkét éves srác. Az első ütközetben megsebesül, és amputálni kell a jobb kezét. Vitézül viseli a fájdalmat, meg is dicséri mindenki, de ettől még a karja oda.

Itt van jobb keze...

Aztán pár jelenettel odébb a parancsnok oktatja a kadétokat és fiatal tiszteket. Azt magyarázza, hogyan állapíthatják meg a delet a szextáns segítségével. És láss csudát. A kis kadét bal kezében van a szextáns, a jobbal pedig tolókát kezeli. Ilyen fasza tengerészek ezek az angolok! Vissza tudják növelni a kacsóikat, mint a gyík a farkát!
Aztán van egy új kedvencem, azt hetente háromszor nézem meg. A Csillagkapu Univerzum. Amit itt elmesélek, az nem baki, hanem inkább... hogy mi, döntsd el te magad:
Már a második alkalommal leesett nekem a tantusz. Szóval a földi népek egy idegen űrhajóban vannak. Egy sérült űrkompon keresztül szökik a levegő. A zsilipkapu nyitva, megsérült, nem lehet bezárni. A komp ajtaját igen, de az csak a kompból irányítható.
Tiszta sor, ha be akarják zárni, akkor valakinek be kell menni, és megnyomni a gombot. De akkor ő odabent marad, és neki annyi. Nos a filmben egy haldokló szenátor vállalja a dolgot, bemegy gombot nyom, ajtó becsuk, mindenki tovább él, csak a szenátor hal hősi halált, mert ő tudja, hogy fel kell magát áldoznia, ahogy az a holivúdi filmekben dukál.
Ja, ez így logikusnak tűnik, főleg ebben a gombnyomogató világban, ahol lassan csak arra képezik ki az embereket, hogy képesek legyenek utána nézni, mikor milyen gombot kell nyomogatni. Osztán ha a gombra nincs ráírva, hogy nyomd meg, akkor beperelik még a Jóistent is, és hatalmas kártérítéseket vágnak zsebre. Ezek nem voltak gyerekek, nem voltak a nagyinál vidéken, nem látták, hogyan lehet madarat fogni egy szakajtó segítségével. Tudod hogyan? A szakajtót feltámasztják egy bottal, a végére zsineget kötnek, és amikor a madár (tyúk) alámegy és a magot kezdi csipegetni, a botot kirántom. A szakajtó leesik, és a madár meg van fogva. Tudod már ugye a megoldást? A gomb fölé egy megfelelő súlyú tárgyat, mondjuk egy kalapácsot, vagy valami hasonlót, kitámasztok egy bottal, rája jön a zsineg, és kintről kirántom a botot, a kalapács "ráes" a gombra, a gomb meg van nyomva és az ajtó be van csukva, az ezer éves probléma meg van oldva, senki nem "halik" meg. De ehhez a megoldáshoz kellene egy kis józan paraszti ész is, vagy némi alkalmazhat élettapasztalat. Ám, hogy korhűbb és tökösebb legyen a megoldás, zsineg helyett használható mondjuk egy kommandós mesterlövész is, aki ki is lőheti a botot a kalapács alól.
Lehet, hogy azért nem alkalmazták, mert az idegen űrhajón nem volt szakajtó? Vagy esetleg kalapács se nem?


Június 19. szombat, Szczecin.

50 nap letelt, vissza:70. A piros csak úgy nő!

Csend, nyugalom, semmi nem zavar minket, legfőképpen rakodás. Vonatnak se híre, se hamva. Tulajdonképpen augusztus 31-ig itt tudnék lenni minden gond nélkül.
Szép kerek "évfordulóhoz" érkeztem: 50 napja vagyok a hajón, hátra van még 70.
Mondjuk ez így nem igaz, mert előttem van két 31 napos hónap, ami plusz két napot jelent, ezzel az ördögnek tartozom. De így leírva szebben hangzik!

Festik a felépítményt a matrózok

Délelőtt tíz percre feltűnt a barba is, lefújta a tervezett csónakriadót, pedig vízre akartam tetetni. Délután háromkor felhívtam, az ügynök szerint a vagonokat 14.00 órakor indították, de hogy mennyi van benne, azt szombat délután lévén nehéz kideríteni. Majd ha megjönnek, hajnal négy körül, akkor mi nyomozzuk le, volt az ukáz.
Elrendeltem az éjszakai szolgálatot, megmondom az őszintét, erre semmi szükség nem volt, de másképp Zsenya nem dolgozna. Amióta itt vagyunk, és nincs éjszakai szolgálat sose kelt fel nyolcra, a munkakezdés idejére. Mindig délben bújt elő a kabinból. Így legalább kidolgozza majd a kétszer hat óráját, talán a térképekre is marad némi ideje. Nekem meg nem számít, mert úgyis tizenegy után szoktam feküdni, és sose ébredek hat után.
Ezzel a két matrózzal öröm dolgozni. Négy óra alatt többet teljesítettek, mint az előző kettő nyolc óra alatt. Így aztán jó szívvel adtam ki a hétvégi pihenőt, a szombat délutánt és a vasárnapot. Ilyenkor csak a kötelező hajókiszolgálás van: shiftelés, raktártetők mozgatása, manőver. Meg aztán lehet, hogy a szép időben sokat lehetne dolgozni, de hát kikötőben vagyunk, laza napok, lehetőség van a kimenetelre, miért ne adjuk meg? Nekem az az egy délután elég volt, még most is érzem a lábamban a sok-sok kilométert. De azért nem bántam meg ám!


Június 20. vasárnap, Szczecin.

A vagonokon levő konténert beemelik és kinyitják,
így rakodnak

Hajnali hatkor érdeklődve néztem ki az ablakon, de hiába is meresztettem a szemem, vonat sehol. Kezdtem reménykedni, hogy valamikor délután érkeznek, mert elakadt a nagy lengyel pusztaságban. De nem. Fél hétkor betolták a hajó mellé az utolsó szerelvényt, kezdődhet, illetve folytatódhat a berakás. Nos, ne siessünk annyira. Volt majdnem nyolc is, amire felemelték az első konténert a vagonról. Az egy jópofa szerkezet. Felemelik, majd a raktár felett szétnyitják, a benne lévő mindenféle kihullik belőle. Egy vasúti kocsin négy ilyen konténer érkezik, összesen negyven tonna rakománnyal.
Kilenckor felhívtam a barbát, tájékoztattam a dolgok állásáról. Később visszahívott, hogy az ügynök szerint dél és tizennégy óra között lehetnek készen. No, ezt nem akarom nagyon elhinni, mert a főnökük itt estéről beszélt, de majd meglátjuk. Nekem az optimális az lenne, ha nyolckor indulnánk.
A főnök valamikor kettő körül jött be. Kaptam tőle egy csomag (4 doboz) Bosman sört.
Isten tartsa meg jó szokását.
Aztán minden úgy alakult, ahogy kértem, és elképzeltem. A rakodás vége 18:00-kor, utána draft survey, pilot 20.15-re, fél kilenckor menetben voltunk. A barba nagyban dumált a révkalauzzal, és közben odavetette, hogy nyugodtan menjek aludni, majd ő tartja az őrséget tízig. Nem kellett különösebben erőszakosnak lennie, jöttem, mint a puskagolyó lefelé a kabinkámba.
Zuhany, utána elkezdtem a Garth Brooks koncertet hallgatni (Achimtól, a rostocki barátomtól kaptam a DVD-t), naplóírás, gyógyszerek, és már tíz óra van, mehetek aludni.


Június 21. hétfő, úton.

Csend, béke, nyugalom: ez a Botteni-öböl

Jövünk, ez minden. Ja, és az, hogy állatira élvezem, hogy ezekkel a matrózokkal öröm dolgozni. Csinálják maguktól, nem kell magyarázni, szolgálatkészek, az öreg is, és mégis vidámak, jól elrihegnek-röhögnek egymás között. Most már én is jobban érzem magam a hajón.
Sokat dumálunk a barbával. Ennek kétszeri időpontja van: egyszer ebédkor, leülünk délben, és általában egyig tépjük a szánkat, aztán este sokszor feljön a hídra, és újabb jó órát eszmecserélünk. A mai téma a gyerek és az internet. Azon töri fejét, nem lesz-e korai otthonra bevezetni a világhálót, mert a srác (a kisebbik) még csak 12 éves. És nem akarja, hogy állandóan előtte üljön. Ebben tök igaza van, de valahogyan meg kell oldani.
Megjött a következő út is: Kokkolában (finn) rakunk be Aalborgnak (dán). Ezek szerint nem olyan rettentő sürgős a hajógyár? No, majd meglátjuk. És állítólag Tornióban (nehéz volt megszokni a finn városka nevét, állandóan az olasz Torino jön a számra) se kezdenek el azonnal, mert egy hajó lesz előttünk, ki kell várni a sorunkat. Egy kis várakozásért én sosem haragudtam, főleg most nem!


Június 22. kedd, úton.

Szása tűzálló ruhába öltözve megy be a gépházba

Eseménytelen reggeli őrség. Reggeli véres hurka volt, teljesen megfelel a lengyel a magyar ízlésnek, csak annyi a különbség, hogy mi rizzsel, ők pedig kásával készítik.

Szása "becsomagolva a hordágyba"

Ennek örömére megmutattam a főnöknek a véres hurka reklámot még a szocializmusból. (Tudod: "Ez a Jóska, ez a Gyurka, ez pedig a véres hurka...")
A délutáni őrségemet gyakorlatokkal kezdtük. Volt egy elméleti hajóelhagyás gyakorlat, aztán egy gépházi tűz, Szását beöltöztettük a csillogó-villogó hőálló ruciba, és mivel (elméletileg) megsérült a tűzoltás közben, (gyakorlatilag) beszereltük őt a hordágyba, hogy ha megjön a helikopter, szállítható legyen. De nem jött semmiféle légi csoda, ezért azután, hogy kész volt a beszerelése, kiszállt, és vége a gyakorlatnak.

Az orosz iskolahajó sodródik a nyílt vízen

Este kilenctől fantasztikus volt a tenger. A naplemente az esőt ígérő sötét fellegeket alulról világította meg, a nyugati horizont narancsszínben tündökölt, és egy orosz vitorlás iskolahajóval is találkoztunk. Sajnos elég messze volt, így csak telével tudtam fényképezni, remélem elfogadható a kép.


Június 23. szerda, úton, Tornio.

Reggel a barba említette, hogy milyen fantasztikus volt a tegnap esti fényjáték, mert azt ugye mégse mondhatjuk, hogy naplemente, ha egyszer nem ment le a nap. (Valójában tegnap még lement, mert nem vagyunk ahhoz eléggé északon, hogy ez elmaradjon. Ezen a környéken csak a sötétség hiányzik, a nap lebukik, szinte el se tűnik, és máris jön fel.) Mondtam a főnök úrnak, hogy készítettem több felvételt, odaadhatom, ha kéri.
- Azt megköszönöm, chief, mert az feleségemnek elmondtam telefonban, és ő rögtön azt kérdezte, van-e róla fénykép. Hát lesz!
A nap eseménytelen. Mindig felviszem magammal a hídra a laptopot, és használom az elektronikus térképet. Valójában semmi szükségem rá, egy miatt szeretem, a környéken levő hajókat név szerint kijelzi, és ki tudom íratni hogy hova mennek, minden adatot, amit az AIS készülékük sugároz.
Délután újabb gyakorlatot tartottunk. Most az ütközés, a megfeneklés volt az elmélet témája, majd a kézi vészkormányzást gyakoroltuk. A gyakorlat sikeres volt, mert a kapcsolat a híddal létrejött, és sikerült jól elkormányoznunk magunkat az eredeti útvonalunktól. Azt hiszem, régen rossz, amikor erre fanyalodik egy hajó, hogy ezt használja. Ezzel igazából nem lehet kormányozni, legfeljebb elkerülő manővereket végrehajtani, mert irányt tartani szinte lehetetlen. Vagy gyakorlottabb legénység kéne, de abba senki nem megy bele, hogy a hajóbérlő pénzének terhére képezzük ki az embereket. Mert az efféle kormányzás hatalmas csalinkázással jár, ez pedig időveszteség, és a világ azon táján, ahol a bérlő működik, az idő pénz.
Azt mondják errefelé a népek, hogy ilyen szép nyár régen volt. Meleg van, és szél is alig fordul elő. Megmondom az őszintét, hogy ennek a tengerész énem igencsak örül, mert manapság a szelet rühelljük, de ugyancsak a tengerész énem csodálkozik is fölöttébb, mert ilyen nem fordult elő még a gyakorlatomban. Viszont a civil énem azt kérdezi: miért szép az a nyár, ahol két napot kivéve állandóan mennie kell a fűtésnek? Még szerencse, hogy a kabinomban van egy villanyradiátor, és az áram nekem ingyért van. Vagy az szép nyár, amikor a kinti hőmérséklet állandóan 12 fok körül van? Amikor rekkenő a hőség, azaz délben is, meg reggel is, meg este is, csak "éjjel" hűl le tíz fokra.
A révkalauz beszállóhelyére pontban tízkor érkeztünk, és éjfél volt, mire kikötöttek.



Panorámakép a színjátékról


Június 24. csütörtök, Tornio.

A hídon. Jó lenne ha már sortban lehetnék...

Hatkor keltem, de sehol senki. Úgy látszik, nem volt Zsenya se őrségben. Valószínű az jön be, amit a kaftán pötyögött, hogy talán délután kiraknak valamit belőlünk is, mert egy másik hajó megelőzött, és azután jön az ünnep, így aztán legnagyobb "bánatunkra" csak hétfőn rakják ki a hajót. Hát megint három napot állunk, dologtalanul.
- Irgum-burgum! - mondhatja a hajóbérlő, de az ide nem hallatszik, így aztán mi nem bánkódunk. Ez legyen az ő bajuk.
Valamikor akarunk tartani pupabulit, de szerintem az nem ma lesz, mert reggel (ezen a gyönyörű nyáron) hideg szél fúj északról, és hőmérséklet is 5 fok mindössze. Kellemes fürdést minden kedves finn-nek!

Ez a böhöm viszi el a rakományt

Délután draft surveyor. Beszélgettünk, és közben kiderült, hogy május első két hetében 30 fok volt a hőmérséklet. Gondolom ez nem szokványos. Aztán azt is megtudtam, hogy a másik hajó mindössze négy órával előzött meg minket, és most, amikor írom a naplót este nyolckor már induláshoz készülődnek. A daru átjött hozzánk, és már raknak ki minket is, de be nem fejezhetik ma, ezért aztán a nyári napforduló ünnepét itt töltjük (holnap, ez általános nagy ünnep errefelé), utána meg jön a hétvége, akkor se nem dolgoznak, hát hurrá. Ez a hajózás kérem, nem az a randa, állandó rohanás, hogy a szél kikezdje a mellünket.
A rakodás megint megfogott, hogy milyen böhöm nagy eszcájgokat alkalmaznak. Most a szállítóeszközök, mert ezek nem teherautók, hanem afféle munkaterületen belüli gépek.

Az önjáró daru alól fényképeztem

De azt is örömmel állapítottam meg, hogy azért a kirakás nem megy olyan nagyon gyorsan, mert nem a rakpartra teszik, hanem a böhömök rögtön a gyárba viszik az ócskavasat. Azt mondják, nem olcsó ez az áru, mert tonnája félmillió forintnál is több, lévén kétezer euró. Azért ez nem semmi! És ami az aranyos, lesz belőle vagy 20 tonna (ha nem több) hiányunk! Ez persze nem az én problémám, hanem a barbáé, mert szerintem (hebehurgyán) hamar aláírta a Bill of Ladinget, nem várta meg a draft survey eredményét Szczecinben. Ott pedig a vonatok szállítólevele alapján állították ki, amire a súlyt nyilván mérlegelés után vezettek rá. Igen ám, de kirakás után a munkások kitisztították a szállító konténereket, és szerintem amit kiszedtek, az volt legalább húsz tonna kosz, mocsok, szemét a három vasúti szerelvényben, ami rátapadt a konténerekre. Szóval várni kellett volna, így most nem tudom, hogyan védi majd ki a rakományhiányt. Megint azt mondom, hogy jó, hogy első tiszt vagyok, mert valószínűleg én is bementem volna az erdőbe, és most tiszta ideg lennék.


Június 25. péntek, Tornio, Szent Iván napja.

Vitold fényképez, a barba nincs még itt. Balról jobbra:
Krzisztof, Zsenya, jómagam, Nyikolaj, Jurij, Szása

Azaz ahogy errefelé nevezik: Midsummer Day (Nyárközép napja), és ilyenkor van a Szent Iván Éj, amikor is... Szóval ez nagy-nagy ünnep itt, de sajnos semmit se fogok látni belőle csak annyit, hogy nem dolgoznak. Állítólag tüzet ugranak, meg minden. Meg kint töltik az éjszakát a szabadban és piknikeznek meg bbq-znak, de hogy hogyan, az legyen az ő titkuk. Azért ki fogok ám kérdezni valakit ennek kapcsán, és akkor ígérem, elmesélem!
Nos, ünnep, nem ünnep, nekünk munkanap, ezért aztán mindenki dógoz, ahogyan tőle telik. A matrózok befejezik a fehér festését, és aztán a hátsó fedélzeten csinosítgatnak, mert este nekünk is grillparti, avagy a hajón hívják: bbq (barbecue). Jópofa ám ez is. A grillsütő, rostély neve angolul a bbq, a barbecue az grillsütő, rostonsült hús, sütőrostély. De mára használatos grillparti értelemben is, legalábbis a tengerészek körében. Szóval készülődünk mi is.

Vitold, Szása és Jurij

És Szent Iván megregulázta az idevalósi időjárás-felelősöket és elrendelte a szép időt. Ez olyan szép, hogy reggel hatkor már tizennégy fok volt, ilyen melegre én itt nem emlékszem. Hát reménykedem, hogy jól sikerül. Ennek örömére a barba engedményt is tett a matrózok felé, és holnap - bár szombaton négy órát kéne dolgozni - valamint holnapután is pihenőnap. És ezt a két Szergej nem bírta felfogni, ha jól dolgoztak volna, akkor ők is kaptak volna engedményeket. Ehelyett ők egyszer szombaton is dolgoztak, meg vasárnap is, mivel fos munkát végeztek előző héten. Én a gyógyszertárat próbálom leltározni, de elég nagy a kupleráj (az adminisztrációt tekintve).
Délutánra kimondott jó idő kerekedett, hét ágra sütött a napocska, a levegő se rezdült, ideális egy pupa partira. Négy felé kezdtünk gyülekezni. Vitold volt a sütőmester, első eresztésre kolbászt és véres hurkát tett a grillsütő rácsára. Ezt sikerült elég gyorsan bezabálni mindenkinek. Fogyott mellé a Zelta sör, amit még a lett shipi hozott. Hát, nem emlékszem, hogy ittam volna fehér üveges sört bárhol is. Nem szokványos. Azért iható. Savanyúság is volt, Vitold házi uborkáját nyitotta meg erre az alkalomra. Egy nagy fazékban kovászolta, és mára épp jó lett.

Pupaparti, felülnézetben

A második forduló a hosszúkaraj volt, ezt se tudta elrontani. Viszont ehhez sós uborkát adott a szakács, ami persze szintén saját készítésű. Hát nem sok hajószakács csinálja ezt, hogy hozza a jól bevált régi házi savanyúság recepteket, és otthoni ízekkel kényezteti a személyzetet. Közben a barba is megjött a szokásos sétájáról, kettőkor ette ki a fene a "városba". Azért az idézőjel, mert állítólag öt kilométerre van egy étterem, ahol buszra lehet ülni... Na, kint volt, és megjáratta a lábát.
Úgy hét óra után jártunk, amikor a harmadik fogás, a currys csirke került sorra. Negyed tízig tartottunk ki, igaz, nyolc után már csak a barba, Szása, és én ültünk az asztalnál.

A barba szemléli a húsokat, háttal a főgépész, takarva Vitold

A politizálásnak akkor lett vége, amikor Zsenya elment, addig ment egymás cukkolása, ez Ukrajna, Lengyelország és Oroszország közötti kapcsolatrendszerre terjedt ki. Vér nem folyt, senki nem sértődött meg. Viszont ami felettébb érdekes volt, Zsenya is és Szása is a mellett tette le a voksot, hogy nem kell nekik a nyugati típusú demokrácia, az orosz nép a cári uralom alatt érzi magát jól. És azt hiszem, ezért nem fogjuk mi soha megérteni, miért lesz az idők végezetéig Sztálin pozitív figura tőlünk keletre. És ez az, amit az amerikai gondolkodás se fog soha felfogni, hogy amit ők alkottak, az nekik jó, de másnak tragédiát hoz (lásd Irak).
Na, jó, én se megyek mélyebben a témába, most napló van és pupabuli...
Illetve nincs, mert negyed tíz elmúlt, és elköszöntünk. Én még befejeztem a félbehagyott filmet (Slamdog - iszonyúan jó amerikai film).
Hát nem kellett altatni, annyi bizonyos!


Június 26. szombat, Tornio.

Nem mondhatom el, hogy jól aludtam. Illetve jól, de ez azt jelenti, hogy sokszor felébredtem. Ez valami új, mert eddig egyhuzamban végigaludtam az éjszakákat, most meg az van, hogy elalvás után két órával megnézem a faliórát, és azután úgy háromnegyed óránként.
Nos, ma éjjel fél háromkor riadtam először, és hatig csak szenderegtem, hósz percenként néztem az órát, de utána elaludtam, és fél nyolckor nyitottam ki a szemem megint, utána meg fél kilenckor. De akkor már felkeltem. Egy kicsit fájt a fejem is, nem hiszem, hogy a két pohárnyi spanyol bortól, inkább a lett sör a bűnös ebben.
Reggeli kihagyva, kilenckor mentem beírni a naplót, senkivel se találkoztam.
Ma nincs munka, mindenki a sebeit nyalogathatja, bár nem hiszem, hogy bárkinek is megártott volna az ital. A sört az orosz nem annak tekinti, azt nem is lehet vedelni, attól nem is lehet berúgni. A vodka az, ami feldobja őket. Azt meg a barba nem ad ki, tudván mindezt.
Egész nap csak annyi dolog volt, hogy az ügynök időjárás beharangozója miatt megijedtünk az esőtől és becsuktam a raktárt. A matrózok meg lemostak vegyszerrel egy ronda koszfoltot a hajóoldalról, erre hétfőn nem lesz lehetőség ha elkezdenek rakodni.
Elkészítettem a videót a tegnap esti buliról, meg fotókat is adtam mindenkinek. Azt hiszem, nem töröm magam a későbbiekben, senkitől semmi visszajelzés. Egy köszönöm se. Különben sincs nagyon kedvem videózni. Mit tudok megmutatni? Kikötőt, kikötőt, kikötőt. Passz. Semmi mást. Meg a tengert. Belefásultam? Lehet. Sokat törtem a fejem, ha abbahagyom, nem fogom-e bánni? De nem hiszem, hiszen azért vannak felvételeim, csak nem annyi, nem olyan részletes, mint például a Johannéról.
Estefelé elkezdtem bemásolni a Pancon 3-on írott naplómat. Most néztem meg, február 10-május 24. közötti időről szól. Ennek most az is az érdekessége lesz, hogy otthon elkezdtem megírni a hajón történteket, de a napló segítsége nélkül, csupán az emlékeimre hagyatkozva. Eddig nem sok az eltérés, csupán egy, Puka Sanyi behajózását Rotterdamra tettem Marina di Carrara helyett, hát ez igazán nem gond.
Nézem közben a barba filmjeit, vannak köztük igazán érdekesek. Clint Eastwood rendezte két film: a Levelek Iwo Jimáról és az Apáink zászlói. Mindkettő témája az iwo jimai harc. Az első a japánok szemszögéből, a másik az amik oldaláról. Mivel angol tudásom elég sok kívánni valót hagy maga után, ezért nem akarok nyilatkozni a második filmről. Az elsőt teljesen értettem, mert a japán nyelvet angol felirattal látták el, míg a másodikban csak a beszédre voltam hagyatkozva, azt pedig sokszor nem értem. Mindenesetre a második számomra inkább szatíra, mint hazafias érzelmeket felkavaró film. Az értelmetlen, a mindenből ócska vásári látványosságot csináló amerikai biznisz demokrácia az, ami ellenszenvessé teszi a történetet. De megengedem, hogy tévedek, mert mondom, a beszédnyelvet, a szóban elhangzottakat sokszor nem értem igazán. Most egy Preicous című filmet nézek, és ennek az az érdekessége, hogy angol felirattal is ellátták, tehát ezt abszolút értem. Kíváncsi lennék, hogy az eredeti filmhez jár-e, mert egy tizenhat éves néger lányról szól, és a hadaró néger angol talán nekik sem igazán érthető.


Június 27. vasárnap, Tornio.

Fél hatkor már felkeltem, annak ellenére, hogy éjfélkor feküdtem. Házmesterkedés és naplóírás, az a reggeli műsor.
Csendes nap, de milyen legyen egy vasárnap, a világ végén, egy "elhagyatott" kikötőben, ahol a madár se jár? Legfeljebb a tengerészklub gépkocsija, hogy vigye s hozza a legénység vállalkozó részét. Nyikolaj kiment Jurijjal. A főgépész vett egy "sima" plüss rénszarvast és egy népviseletbe öltözöttet. Ez utóbbi huszonkét eurót kóstált. Hja, kérem, ha valakinek unokái születtek a télen... Visszajövet azon bosszankodtak, hogy pici a klub, drága a sör, meg minden, arról nem is beszélve, hogy negyvenöt kilométerre van innen egy másik városban. Az a másik város Kemi, ahol Santa Claus, az angolszász népek karácsony apója lakik. Természetesen semmi köze a mi Mikulásunkhoz, legfeljebb egyformán öltöznek. Szóval ez is azt bizonyítja, hogy a világvége közelében lakunk, hogy messzebb vagyunk mint Santa Claus.
Este kilenckor kiadtunk még egy farkötelet dublinban, mert erősödött a szél. Lehet, hogy most lesz részünk rossz időben? Mivel itt a tó végén nem alakulhatnak ki nagy hullámok, még nem tudni, mi várható a nyílt vízen.


Június 28. hétfő, Tornio.

Hajnalban raktárnyitással kezdtem, öt húszkor keltem. Írom tovább a gépbe a Pancon 3 naplóját. Hallatlan érdekes látni, hogy vannak dolgok, amire pontosan emlékeztem, hol meg teljesen felcseréltem eseményeket. Úgy emlékeztem, hogy előbb sakkoztunk a rakománnyal és utána jöttek vágni, holott teljesen fordítva volt. Nem lesz túl hosszú, kíváncsi vagyok hogy mennyire jön majd ki?
A kirakás elhúzódott estig. Éppen a mozgatható válaszfalakat mozgattam, amikor megjött a draft surveyor. Mint ígértem volt, kikérdeztem, hogyan töltötte a Midsummer Dayt, azaz Szentiván napját és éjjelét.
- Kellemes volt chief. Otthon voltam és pihentem. Megittam egy üveg whiskyt és egy üveg vodkát.
- Oké, ez jó mulatság, igazi férfi munka volt, de mások mit csinálnak? Tüzet ugranak?
- Igen. Szokás. Kimennek, és a barátok megisznak pár üveg vodkát.
Hát, mit mondjak, nemes népi szokás.
- És aztán a következő év márciusában általában sok kis finn születik.
Na, ez már sokkal érdekesebb hagyomány. Gondolom a kis finnek féldecis vodkás üveggel a kézben jönnek a világra, hogy tudják rögtön, mi a karmájuk.
Biztos ami biztos, megkérdeztem egy másik idevalósit is, az egyik mutogatós bácsit (azt hívjuk így, aki a darusnak mutatja, honnan szedje a rakományt, ne tessék rosszra gondolni).
- Hát úgy ünnepeljük, hogy a barátok összejönnek, és esznek, isznak, jól érzik magukat.
Na, ez már bővebb kifejtése az ünnepnek.
- Én egy esküvőn voltam.
Meg lennék lepve, ha kilenc hónap múlva nem születne egy kis finn, ezek után.
- Nem logikus! - mondtam a barátunk legnagyobb csodálkozására.
- Micsoda? - kérdezte kikerekedett szemmel.
- Esküvőt tartani az év legrövidebb éjszakája előtt. Azt a leghosszabb előtt kell tartani! Nem?
Gondolkozott egy kicsit, aztán felderült a pofikája.
- Igen, igen... értem. Jó! De azért most, sokkal szebb az idő!
Ezen nem vitatkoztam.
A nap végére összesűrűsödtek a dolgok. Amíg mi a merülést néztük a surveyorral, addig a barba elküldte a matrózokat raktárt mosni (abból a meggondolásból, hogy száraz raktárral kellene holnap délelőtt Kokkolában kiállni berakásra), erre a két tökkelütött azzal kezdte, hogy Szásával megdöntették a hajót (hogy a mosóvíz a raktárban az egyik sarokba folyjon), és ezzel jól agyonvágták a munkánkat. Nekem az jött ki, hogy a konstans -31 tonna, azaz 31 tonnával többet raktunk ki, mint be. Holott ugyanennyi a rakományhiányunk.
A barbát ez nem igazán érdekelte, így engem sem.
Jött egy házi feladat is: hány méter gumira lesz szükség az összes raktártetőhöz? Ha érdekel, akkor holnap megmondom, mert ma még nem tudom. Éjfél előtt mentem el aludni, a manővert már Zsenya csinálta.
Dög fáradtan kerültem ágyba.


Június 29. kedd, úton, Kokkola.

De hiába voltam fáradt, a lábam nem engedett elaludni.- Ma túl sokat mászkáltam, és a cisztám nagyon feszített. Arra még emlékszem, hogy fél kettőkor még megnéztem a faliórát, aztán valamikor elaludtam. Háromnegyed négykor dög álmosan ébredtem Zsenya jelzésére. Azért a hídon kibírtam. Meghallgattam Csehovtól a Három nővért, hát amikor A Baszmannaja utca hangzott el, hangosan felröhögtem, mert a három zseniális színész: Márkus László, Körmendi János és Haumann Péter alakítása jutott az eszembe az egyik hajdani szilveszteri műsorból. Akkor majd összepisiltem magam a röhögéstől. A jutúbról letölthető.
Na, várj egy kicsit akkor most megnézem...
Megnéztem, most is nagyon élveztem!
Nyolckor zuhanás le, eldőltem a szófán és délben ébredtem. Kinéztem, éppen érkeztünk. Fel a hídra, végignéztem a manővert, és kész. Ez most Zsenya szolgálata egészen este hatig. Most ő dolgozik a hóvégéjén az irodában, este én fogok.
Kaptam Szásától egy filmet az orosz börtönviszonyokról, angol feliratozással. Egyszerűen elképesztő. Amit Szolzsenyicin írt a Gulágról, az most szinte mindegyik börtönben valóság. A kaja pontosan ugyanaz. Fehér kása vízben megfőzve, só és fűszerek nélkül napjában háromszor. De azért megmondom őszintén, szánni nem tudom az elítélteket. A társadalom söpredékének ez jár: alig étel, sok munka, egy hatfős cellába 30-an bezsúfolva. Minek jobb ellátás? Aki társadalmilag szükségtelen és haszontalan, sőt ártalmas, arra ennyit se kéne költeni. Aki öl, rabol, erőszakol, zsarol, arra semmi szükség. Aki kirekeszti magát, az viselje amit választott, és ne legyenek jogai. Aki meg a jogaikért hadakozik, azt bezárni közibük. Tudom, nem vagyok modern, meg liberális, de nekem első a biztonság, az emberhez méltó élet biztosítása, és ez megköveteli a bűnözők legszigorúbb kizárását a társadalomból.

Ez a részeg rózsa

Most beszéljünk a madarakról és a virágokról, jó?
Kint sétáltam a hajó mellett, és egyszer csak vijjogás, meg cserregés a fejem felett, hát valamiféle sirályok támadtak meg. Felszálltak, majd forduló, és zuhanórepülésben egyenest rám. A fejem felett egy méterrel húztak el. Mondjuk nem féltem, mert munkavédelmi sisakban voltam (mint általában, ha szolgálatban vagyok). Azt gondolom, hogy valamerre arra tarthattam, amerre a fészkük lehet. Nem találtam, pedig kerestem. Elmentem a vízpartig, és egy helyen, ahol nedves volt a föld a tó vizétől (mert ez a Botteni-öböl édesvíz, hát tónak hívom, bár összeköttetésben van a tengerrel), szép virágokat láttam. Hármat leszakítottam, hogy díszítsék a kabinom pár napig. Jövök befelé, megállít egy kamionsofőr, aki a potasht szállítja.
- Tudja-e milyen virág van magánál?
- Nem... valami különleges? - kérdeztem, és azt hittem, valami védett növény lehet, bár rohadt sok van belőle.
- Igen. Úgy hívják, hogy részeg rózsa. Azért, mert ha sokat iszik, ugyanilyen színű lesz az orra! - mondta nevetve, és elhajtott.
Akkor most van részeg (vagy tán részeges) rózsám a kabinasztalon.


Olyan kurva fáradt vagyok, hogy majd összeesem. Ja, ma

Június 30. szerda, Kokkola, úton.

Reggel negyed hatkor keltem, raktárnyitás, és utána tíz percet nem ültem. Cirkáltam a hajófar és az orr között, figyeltem a berakott tonnát az elektronikus hídmérleg kijelzőjén, meg minden. Még az a szerencse, hogy nem kellett draft surveyt csinálni, de így is elege van a a bokámnak, meg a hátamnak, mert az is izomlázas, vagy csak simán fáj.

A kirakás Kokkolában

Most írni is fáradt vagyok, megyek zuhanyzom, és szunya.
A délutáni őrség jól telt, a barba feljött háromnegyed hétkor és kilencig téptük a szánkat. Heroyába szól a rakomány, vasárnap hajnali egykor érkezhetünk, hétfőn kezdik a kirakást, és az ügynök információja szerint aznap el is jöhetünk. Jó hosszikás napom lesz akkor is...
Az egyik traktoristát is kikérdeztem a rakodás közben, hogyan ünnepelte a Szentiván napját és éjszakáját.
- Barátaimmal kimentünk a szaunába, vodkáztunk, aztán raktunk nagy tüzet egy téglakemencében, ahol hat órán keresztül tüzeltünk (így mondják finnül azt, hogy hat órán át vodkát zabáltunk), majd beletettünk egy bárányt, és azt hat órán keresztül sütöttük. Nagyon finom volt, nekem elhiheti! - mondta. Hát tizenkét óra vodkázás után biztosan az volt. De ezt csak az én rossz májam mondatja, mert biztosan szép kulturáltan ünnepeltek.
Én viszont most kulturáltan eldobom magam az ágyikómban, és mire felébredek azt fogom látni, hogy letelt a szerződésem fele!!!


Július 1. csütörtök, úton.

Megyünk, és rövidülnek a napok és hosszabbodik az éjszaka, bár ez még nem szemmel látható. Nem szeretem ezt a nagy világosságot.

Sajnos a rózsa hamar elhervadt,
mint szokásuk a mezei virágoknak

Délben láttam, hogy édesapám keresett telefonon, amint volt vonal próbáltam hívni, de Finnországból nem tudok hívni, és svéd hálózat még gyenge volt, így hamar megszakadt a beszélgetés. Annyit azért hallottam, hogy nincs semmi különös. Ezek szerint apa csak hallani szerette volna hangom, tudni rólam. Hogy megváltozott az öreg. Ezt régen sose tette. Fel nem hívott volna az istenért se! Most nagyon egyedül lehet, remélem, nem beteg, mert ha igen biztosan letagadná, nem ismerné el.
Az idő továbbra is szép.
Hallgatom Babis: Hatholdas rózsakart című novelláskötetét. Csuda jó írások. És érdekes, hogy mennyinek témája a tenger, a tengerész (ha Odüsszeuszt tengerésznek nevezhetjük).


Július 2. péntek, úton.

Ezt szeretem, az olajtengert

First arrive, first serve - aki előbb érkezik, előbb lesz kiszolgálva -, ennek az elvnek az alapján fogunk várakozni Heröyában és kirakni. Ezt az ügynökség ímélte ma. És azt is, hogy biztosan nem kerülünk sorra hétfő reggelre, talán kedd délután.
Meghallgattam Füst Milán három kisregényét. Fantasztikus egy író. Valójában nem igazán értem, hogy az Advent címűért miért fenyegették jobboldali körök, ha hinni lehet az 1949-ben írott előszónak. Azt hiszem, nagyon messze vagyunk már időben az 1920-as évhez, amikor írta, és az utána következő évek hangulata sem igazán ér el hozzánk, hogy megérthessük. (Nem jó, azt kell inkább írnom, hogy én megértsem.) Értem, én, hogy ez egy szimbólumregény, és a fehérterror bírói eljárásainak hatására íródott, és akinek inge lehetett az igenis magára vette. A lényeg, hogy fenemód jó írások.
Az idő javul, egyre melegebb van hajnalban (is). A korábbi 10-11 fok mára 14-15 lett, és ez még emelkedni fog.


Július 3. szombat, úton.

Hamlet vára

Hajnali négykor érkeztünk Koppenhága elé. A barba feljött a hídra, biztosan benne volt a frász, mert hiába mondtam, hogy már sokszor átjöttem itt. Nos, ez az ő baja, mert ő marad álmos, nem én. Illetve én is, de én hivatalból. :-) Hajnali fél hatra kint voltunk az észak-déli irányú bójázott csatornából. Elment aludni, és én elkezdtem hallgatni Bocaccio Dekameronját. Hát ezt már olvastam, valamikor tizenöt éves koromban, most érdeklődve kezdtem el. És ami külön öröm, hogy Bodor Tibor olvassa, szeretem az orgánumát, csak azok a fránya olasz nevek kiejtését tudná... hogy a capelletto kiejtése nem csapelletto, hanem kapelletto. Marhára "báncsa" ám a fülem!

Német vitorláshajó

Na, akkor most belevágok. Régóta húzom, halasztom, de tovább nem akarom. Olvasok egy könyvet is, egy jó vaskosat, két kötetes, és ingyenesen letölthető valahonnan, már nem emlékszem, hol találtam. De a könyvben benne van, ezért onnan másolom ide, hátha másokat is érdekel: www.2000ad.uz.ua/letoltes. Aztán a szerző megadja azt a címet is, ahol hozzá lehet szólni a műhöz, véleményt lehet mondani. Biztos, hogy otthon felkeresem ezt az oldalt, ha még létezik: www.2000ad.uz.ua/forum.
A szerző egy bizonyos Sloszár József Ungvárról.
A mű címe: A Biblia – ami a kulisszák mögött van.
Elsőként néhány megjegyzés:
Aki olvasta az ez előtti naplóimat, tudhatja, hogy egy behajózást a Biblia bűvöletében éltem, azon kevés "laikus" közé tartozom, aki nemcsak mondja, hogy ismeri a Bibliát, hanem el is olvasta. Általában az olvasók akkor hagyják abba, amikor a Genezisben a különböző családfákat közlik. De az akkori gondolataimat nem írtam le, nem akartam senki lelkivilágába belemászni.
De most kénytelen vagyok - ha csak részben is - pótolni.
Számomra Mózes könyvei elborzasztóak. Ami az Egyiptomból való meneküléskor történik, az nem az Isten segítsége volt, hanem egy dühöngő, eszelős istenség őrjöngése, aki gyűlöli a saját teremtményét és élvezettel öldököl, pusztít, gyilkol ártatlanokat (az egyiptomi ember is isten teremtménye, ha igaz...). Engem különösen azok a mondtatok háborítottak fel, amikor arról tudósít, hogy az Isten megkeményítette a Fáraó szívét, aki ezért nem engedi el a zsidókat, és az isten ezután bünteti az egyiptomiakat. Mert természetesen nem a Fáraót bünteti, hanem az ártatlan népet.
Én ezt a részt, és amúgy cuzammen az egész Ószövetséget nem vagyok hajlandó Szentírásként olvasni, és elfogadni. Vérengzés, gyilkolás, becstelenség, aljasság, az isten jóváhagyásával és támogatásával. Ez lenne a mi vallásunk (katolikusnak kereszteltek) gyökere?
Ez teljességgel LEHETETLEN!

Egy Wilson hajó

Az Ószövetség istene nem lehet az az Isten, akit Jézus hirdetett. Az Ószövetségből nem vezethető le a kereszténység. Nem eredhet abból Jézus tanítása. Az az isten egy pitiáner kis helyi istenség (aki egyáltalán nem mindenható, hiszen becsapható, átverhető, el lehet előle bújni, stb. stb. és aki ezért dühbe gurul, és őrjöngve áll bosszút.)
Sok-sok csalás, hazugság, és hamisítás kellett hogy történjen valamikor, amikor megmásították Jézus szavait, meghamisították az evangéliumokat, és beszúrtak olyan soha el nem hangzó mondatokat, amik arra voltak hivatva lenni, hogy az Ó és Újszövetséget valahogyan összekapcsolják.
Mindez az olvasás közben kristályosodott ki bennem. Egyszerűen a két rész összetartozása ellen a természetes emberi erkölcsöm tiltakozott. Ez hazugság KELL legyen!
Aztán később, amikor már tudatosan kerestem kiderült, hogy ez alapvető problémája a kereszténységnek, mert az emberi logikának és tisztességnek ellentmond, és ezért a kezdetektől voltak, akik a fentebb elmondottakat hirdették, tehát ez az egész csak azt jelenti, hogy erkölcsi érzékemmel és véleményemmel nem állok egyedül.
És én most elismerem, ahhoz, hogy valaki higgyen abban, amit az egyház hirdet (jelesül most csak arról van szó, hogy az Ószövetség az Újszövetség előzménye), ahhoz valóban hatalmas hit kell! Mert minden alaposan ellentmond a józan észnek. A hihetetlent muszáj hinni, azt ésszel elfogadni lehetetlen.
Az azért jó lenne, ha az olvasó nem azt olvasná ki ebből, hogy bajom van az Istennel. Azzal semmi, csak az emberrel, aki kicsinyes egyéni érdekének Őt is alárendeli, és veszi a jogot és bátorságot, hogy kötelező érvényűen jelentsen ki dolgokat, amik meg nem történtek, illetve meghamisítsa a múltat, illetve kitöröljön mondatokat a fennmaradt iratokból, pitiáner érdekeinek megfelelően.
És akkor nézzük amit elkezdtem olvasni: A Biblia – ami a kulisszák mögött van.
Sloszár úr a bevezetőjében arról elmélkedik, hogy ez egy korszakalkotó mű, ami gyökeresen meg fogja változtatni a gondolkodásunkat a Bibliával kapcsolatban. Ehhez csak annyit tennék, hogy a könyvét immár tizenegy éve piacra dobta, de semmit se hallottam róla. Teljesen véletlen, hogy rábukkantam, nem a könyv adta magát, hanem az én érdeklődésem a téma iránt dobta valahogyan a felszínre. Igaz, ez nem nagy idő az ember életében (tizenegy év), de egy könyvében bizony hatalmas. Ha nem tud ennyi idő alatt agyakat megmozgatni, akkor halálra van ítélve. Ez nem egy Sorstalanság, hogy harminc év múltán felkarolják és bizonyos érdekek mentén Nobel díjat harcoljanak ki neki.
A könyv annyira ellentmond az egyháznak, hogy egyszerűen a legjobb fegyvert használják ellene: agyonhallgatják. Amiről nem tudunk, az nem létezik. Így aztán Sloszár úr várhatja, hogy ez a könyv alapvetően megváltoztassa a világnézetünket. Egyébként nem is fogja megváltoztatni, mert aki vallásos, és hisz, az nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, aki meg nem vallásos, ateista vagy materialista, azt nem kell meggyőzni semmi olyasmiről, hogy ami a Bibliában van, az nem úgy volt, hanem...
Nos, Sloszár úrnak van egy elgondolása, és ezt igyekszik következetesen végigvinni a könyvben. (Írom ezt annak ellenére, hogy az első kötet közepén járok, de a koncepció mindenképpen látszik.) És ez az elgondolás az, hogy a Biblia nem más, mint egy tudósítás arról, hogy egy idegen civilizáció felvette velünk (a zsidókkal, jelesül Mózessel) a kapcsolatot, és ezt olvashatjuk ki a Bibliából.
Nos, kedves olvasó, meg kell mondjam, ezzel a koncepcióval olvasva Mózes öt könyvét egészen más a helyzet. Már nem nyílik a bicska az ember zsebében. Már nem csodálkozik azon, hogy eshetnek meg bizonyos dolgok, és nem gerjed haragra az isten viselkedésén. És igen sok érthetetlen kitétel egyszerűen elfogadhatóvá válik.
Persze előbb nekünk is el kell fogadnunk bizonyos dolgokat, amik érthetővé teszik a Biblia szövegét. Azt, hogy Mózes és a négyezer évvel ezelőtt élt ember csakis a saját ismereteire alapozva írhat le dolgokat. Nem tudhat helyesen értelmezni, ezért aztán a számára érthetetlen dolgokat úgy írja le, ahogyan meg tudja fogalmazni.
Kezdjük a legelején, mert ahogyan az Úr megszólítja Mózest éppen hogy a legjobb példa ennek megértésre:
Ugye egy égő csipkebokorból szól az Úr hangja, beszél Mózeshez, és amikor eltűnik, ő hitetlenkedve veszi észre, hogy a "lángok" ellenére a bokornak semmi baja.
Ez így zagyvaság, illetve "csoda", amit csak hinni kell, de ne gondolkozz rajta, mert ellentmond minden tapasztalásnak és józan észnek. De ha tudod, hogy ez egy kapcsolatfelvétel, amikor is egy idegen légijármű megvilágítja a bokrot, és (mondjuk) hangszórón keresztül beszélnek Mózessel, akkor minden egyszerűvé válik, logikussá. Mert Mózes mit írhat arról, hogy éjjel világosságot, egy megvilágított bokrot lát? Az ő korában a világítani szót csak egyet: tüzet, fáklyát, gyertyát, mécsest, de mindenképpen lángot jelentett, ami elégeti a fát, a bokrot. Csak ez a szava volt a jelenség leírására. Hát leírta, hogy a csipkebokor lángolt.
Mózes amikor leírta a találkozást hol az urat emlegeti, hol az úr angyalát. Magyarán teljesen zavarban van a megfogalmazást illetően.
Oké, nem fogom részletezni az egészet.
És innen kezdve végigmegyünk a Biblián, és ebből a kiindulópontból vizsgálja a leírt eseményeket. És hidd el nekem: ez sokkal logikusabb magyarázat. Persze vannak ebben a magyarázatban is sántító dolgok. Mert miről is van szó? Egy szupercivilizáció van jelen a Földön, és beavatkozik a zsidók életébe. És ezt a beavatkozást valahogyan le kell írni. És most a szerző kerül abba a helyzetbe, amiben Mózes volt. Kénytelen a mai terminológiát használni, hogy olyasmit írjon le, amiről fogalma sincs (csak feltételezése). Ezért aztán nem kell azt gondolni, hogy a dolgok pontosan úgy történtek, ahogyan ő leírja.
Példa erre az átkelés a Vörös-tengeren. A szerző erősen igénybe veszi a fantáziáját, és leírja, hogyan lehet a tengert befagyasztani, ahogyan az írva vagyon Mózesnél, hogy száraz lábbal, sima úton jussanak át. Leírja, de ezt mi ne vegyük komolyan. Mert a mi szavaink kevesek egy szupercivilizáció technikájának, technológiájának leírásához. Ám a szerző, úgy látszik kedvét leli benne, mert részletes leírást ad a technikai lehetőségekről - a mai tudásunk alapján, és ezt ki is hangsúlyozza. (Egy kis közbevetés: régészek ebből a korból származó egyiptomi harci szekerek maradványait találták meg a Vörös-tenger mélyén, a parttól igen távol.)
Ha ezt a koncepciót az olvasás során elfogadod, akkor a Biblia egyszerre érthetővé válik. Nem lesznek kérdések: vajon a "mindenható isten" miért nem tudja, hol van Sámuel, amikor hívja? Csak amikor Éli megmagyarázza a fiúnak, hogy mi a teendő, akkor tud az "isten" beszélni Sámuellel:
Az előzmény: Sámuel (aki nincs beavatva a frigyláda használatába) háromszor hallja, hogy szólítják, de mindháromszor azt hiszi, hogy a főpap volt az. Éli ezért aztán elmondja, mi a teendő:

Sámuel I. 3:
9. Monda ezért Éli Sámuelnek:
Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged
ezt mondjad: Szólj uram,
mert hallja a te szolgád.
Elméne ezért Sámuel és
lefeküvék az ő helyére.

10. Akkor eljövén az Úr, oda állott
és szólítá mint annak előtte:
Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel:
Szólj, mert hallja a te szolgád.

11. És mondá az Úr Sámuelnek:
Ímé, én olyan dolgot cselekszem...

Szóval ez érthető, ha rádión beszélek valakivel, de nem, ha egy mindenható istennel, mert annak kutya kötelessége minden körülmények között tudni, hol vagyok, és szólni hozzám, ha akar, és meghallani a válaszom. Magyarán a következő volt a párbeszéd, ahogyan az a tengerjárókon is szokás:
- Sámuel, Sámuel, hogy hallani, vétel!
- Itt Sámuel, Sámuel, jól hallom, vétel!
Vagy nézzünk egy olyan idézetet, ami "józan ésszel" értelmezhetetlen a Bibliában, de ha elfogadjuk amit a szerző állít, akkor semmi képzavar.
Az, hogy az idegenek együtt harcolnak a zsidókkal, az nagyon sok helyütt le van írva, amikor ezt, vagy ilyesmit olvasunk:

Bírák Könyve 4.
"14. És monda Debora Báráknak:
Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen
kezedbe adja az Úr Siserát! Hisz
maga az Úr vezet téged!
És alájöve
Bárák a Thábor hegyéről,
és a tízezer ember ő utána."

Azt én elismerem, hogy ez lehetne valamiféle hitbeli, erkölcsi "vezetés", ami morális fölényt adna a zsidóknak Sisera felett, de mit ír a 20. vers?

20. Az égből harczoltak, A
csillagok az ő helyökből vívtak
Siserával.

Ez pedig csak azt írja, hogy az égből lőtték őket, nem?
Ha pedig nem, akkor mit mondjunk erre a "zagyvaságra" a Bibliában:

Krónika I. 14.
"14. Azért Dávid ismét megkérdé
az Istent, és monda Isten néki:
Ne menj fel utánok, hanem for-
dulj el tőlök, és menj reájok a
szederfák irányában;

15. És mikor hallándod a járás do-
bogását a szederfák tetején
, akkor
menj ki a viadalra; mert az Isten
te előtted megyen, hogy meg
verje a filiszteusok táborát."

Szóval tessék nekem értelmes magyarázatot adni arra, hogy is van ez: "És amikor majd meghallod (a hallándod jövő idő volt) a járás dobogását a szederfák tetején". Mi tud a szederfák tetején dobogni? Mi tud a szederfák tetején járni?
Mi más, mint egy harci repülő eszköz, ami a fák felett lebeg készenlétben, amit majd az "Úr" vezet a filiszteusok ellen. És a szerző szerint, ha ez repülő harci izé valami heikópáter-féleség, akkor annak a rotorhangját egészen jól írja le a krónikás.
Így van-e barátom?
Ahogyan én látom, a szerző görcsösen igyekszik minden történésen végigmenni, és magyarázatot adni, illetve találni, és ezt csak a Bibliából vett idézetekkel támasztja alá.
Nem kerüli el a sorsát a Genezis, azaz a Teremtés se.
Azt hiszem, igen jó az ötlet, már ami a magyarázatot illeti, de egyúttal nem mindig szeretem. Megmagyarázom. Arról van szó, hogy még a kezdetekkor, a Sinai hegyen Mózes negyven napra eltűnik. Ez meglehetősen zagyvaság a Bibliában, mert a betoldott kommentárok nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a résszel. De ha tudjuk, hogy ezt az időt Mózes az idegenek űrhajóján tölti, akkor minden tiszta. Hogyan kapcsolódik a Genezishez? Hát az idegenek megmutatják "videón" Mózesnek, hogyan alakult ki a Föld. És mivel egy-egy részt évmilliók választanak el egymástól, ezért a "vágás" (elsötétedés majd kivilágosodás) számára azt sugallja, hogy ez egy nap alatt történik. Innen a hétnapos teremtéstörténet. Az ötlet zseniális, és szeretem ezt a magyarázatot.
De aztán jönnek a görcsös magyarázatok, amiket nem szeretek. Az idegenek (én szándékosan nem használom a misszionárius szót, ami pedig a szerző szerint az a legjobb kifejezés rájuk) valójában a Földet egy kísérleti labornak használják, vagy mi a csuda. Növényeket alkotnak, meg állatokat, meg embert... és Ádámot meg Évát... meg a tudás fája és az élet fája magyarázata nagyon együgyűcske... de Sloszár úr koncepciójába belefér, és senki se tudja cáfolni (de persze igazolni se).
És amikor a kiűzetésre kerül a sor, meg Ábel és Káin... ez már nagyon erőltetett. Nem megy ez igazán Sloszár úrnak. Ha valamivel nem tud mit kezdeni, akkor azt egyszerűen ki kell hagyni. Mint Noé történetét és az özönvizet, mert az, hogy az idegenek elpusztítják amit addig csináltak, az bizony nagyon nem hihető. Gondold el, évmilliók munkáját (mert a Genezishez bemutatott filmeket nyilván ők vették fel – vagy készítettek számítógépes animációt) teszik tönkre azért, mert Ádám utódai nem olyan társadalomban élnek, mert gonoszak lettek... zavaros, nem illik bele a koncepcióba. Itt a betűhöz való ragaszkodás miatt ment be az erdőbe, ahol eltévedt.
És aztán ezek a részek teszik a könyvet erőtlenné, ami egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy kétezer éves vallást alapjaiban megrengessen. Erre legfeljebb azt mondják, hogy jópofa, vagy hülyeség, és a könyv sorsa beteljesedett.
Egyébként, nekem az az érzésem támadt az olvasás közben, hogy Sloszár úrnak magáról a vallásról nem sok információja van. A Bibliát persze ismeri töviről hegyire, de hogy mi ellen indított "harcot", arról halvány fogalma sincs. Mert ugye, ha igaza van, akkor megdől a "választott nép" ideája, vissza kell adniuk a zsidóknak az elsőbbséget minden ember felett, és ez alapjaiban rengetné meg a mai gazdasági, politikai berendezkedést a zsidó-keresztény alapokon nyugvó civilizációban. Ez pedig szinte egyenlő a lehetetlenséggel. Aztán a sok harc, amit eddig a zsidóság úgy tudott, hogy ők nyerték meg, mert az Úr velük volt, és most kiderül, hogy az idegeneknek köszönhetik, nem a saját vitézségüknek - egy ilyen össznemzeti pofont egy nemzet se visel el... és higgye el mindenki, a zsidóknak sokkal jobb a kapcsolatuk a médiával, mint Sloszár úrnak. Persze aki tudja, az cáfolhat, mert ez az én állításom.
Aztán meglehetősen naiv is a szerző. Ugyan miért kellene bármit is feladni, megváltoztatni egy könyv, egy "igazság" miatt? Hiszen a történelem nem más, mint hazugságok, hamisítások, félrevezetések, belemagyarázások láncolata, nem más mint egyéni érdekek mentén történő értelmezése a múltbeli eseményeknek. A valóság ugyan kit érdekel? Igazából senkit. Vannak hőbörgők, hőzöngők, akiknek fáj valamiféle "történelmi igazságtalanság", de a világ nem hallja meg őket, senkit nem érdekel a bánatuk, a hangjuk pusztába kiáltott szó. Vannak idealisták, akik hisznek valamiféle történelmi morálban, és azt hiszik, hogy bizonyos változások történelmi változásokat is hoznak. Ők aztán rettentő nagyot csalódnak.
Én is ilyen vagyok. De sajnos jelen esetben abban hiszek, hogy ez a könyv semmi világrengetést nem hoz, annak ellenére, hogy nekem az ötlet tetszik, és még lelkes hívévé is szegődhetnék, mert ésszerűnek tűnő (bár egyelőre nem bizonyítható) magyarázatot ad a sok misztikus ködre, ami a Bibliában van.
Ha lesz még mondanivalóm, majd írok még róla, egyelőre ennyi. Ez most kikívánkozott belőlem.


Július 4. vasárnap, úton, Heröya, horgonyon.

A heröyai gyár

Hajnali fél kettőkor dobtunk horgonyt a gyár előtt a fjordban. Itt horgonyoz a Wilson Mersin, utánuk fogunk következni. Ma reggel bement egy hajó, azt is ki kell várni. Remélem holnap is nyugis napunk lesz még.
Most az őrség kellemes, felviszem a hídra a teljes elektronikus készségeimet, és mozizok, zenét hallgatok, vagy a Dekameront.
És persze olvasom a Biblia kulisszatitkait.


Július 5. hétfő, Heröya, horgonyon.

Horgonyon állunk Heroya előtt

Reggel hétkor ment a révkalauz a Wilson Mersinre. Délben kikérdeztem a barbát, hogy mik a kilátások. A Wilson hajó holnap késő délután végez, akkor kötünk ki, és huszonnégy óra a kirakás. Ezek szerint szerda késő délután indulás, és péntek kora délután Gdynia, hajógyár. A barba szerint nem a legjobb az érkezés, mert így nem tud hazamenni a hétvégére. Mert érkezéskor mindenki jelen van, nyüzsögnek. De én azt remélem, hogy ez szombat délutánra elmúlik, és a vasárnapunk azért szabad lesz. A Nautába megyünk, ez majdnem a város központjában van, csak pár lépés Alfréd iskolájától.
Álomkóros lettem. Alig vagyok fent a pihenőidőmben, sokat alszom, és ezt élvezem. Valahogy "ellustultam", nem az a fontos, hogy valamit megcsináljak, hanem az, hogy meglegyen a kényelmem...


Július 6. kedd, Heröya.

Csendes hajnal, délelőtt, és délután part mellé álltunk. Nincs draft survey, ennek igazán örülök. A manőverkor kisebb malőr: nagyobb sebességgel érkeztünk, mint kellett volna, az első spring parton, és az elől manőverezők megpróbálták megkötni. De a kötél megugrott, levágódott a kikötőbakról és jól mellbe vágta Zsenyát. Igaz, hogy azt mondta, nincs semmi komolyabb baja, de amikor úgy jött hátra, hogy a mellkasát simigálta, akkor azt mondtam a barbának, hogy egy röntgen talán nem ártana.
Kiküldte.
Fél ötkor jöttek kirakni, de egyenest inkább kávédzani mentek, majd öt előtt pár perccel kezdenek. Aranyos, szeretem az ilyet, amikor az időpontokat szigorúan betartják.
Gyorsan dolgoztak, mint akik igyekeznek hamar kirakni a hajót. Oly annyira, hogy este tíz körül azt hittem, reggel hatkor már indulásra kelek, ezért Zsenyát, amikor bejött a hajóra, elláttam a megfelelő instrukciókkal, mit és hogyan tegyen.
Aztán tizenegykor eldőltem aludni.


Július 7. szerda, Heröya, úton.

Quíz kérdés: ki ez a személy?

Fél ötkor felébresztett Zsenya, kérdése volt, jogos az ébresztő, nem haragudtam, bár újra elaludni nem tudtam. De azt azonnal láttam, hogy ebből nem kora reggeli indulás. Van egy hülye rendelkezésük, amíg a buldózer dolgozik a rakománnyal, nem lehet lemenni söpörni. És abból is láttam, hogy nem igyekeznek a kirakással, hogy előbb a daru összekaparta amit tudott, és utána tettég be a masinát. Így annak nem sok dolga akadt. Na, mindegy, révkalauz délben, a manőver már nem az enyém volt.
Kettő felé, amikor kiértünk a fjordból, elkezdtünk rollázni, meg bukdácsolni. Nem volt igazán vészes, de tekintve az elmúlt jó erős két hónap "mozdulatlanságát", szokatlan volt. És pár lépés után megállapítottam, ha letelt a szerződésem, hat ökörrel se lehet hajóra hozni. Még szerencse, hogy most hajógyárba megyünk, ahol minden lesz, de mozgás nem. Péntek reggel Gdynia. Egyenesen a szárazdokkba megyünk.

Akkor most folytatom amit a bibliáról olvastam.
Megmondom az őszintét, az első részt úgy olvastam, hogy az első 150 oldal után csak átfutottam a fejezeteket, néha, ahol cím érdekeset ígért kicsit beleolvastam. Tettem ezt azért, mert alapjában véve minden fejtegetése ugyanarra irányul, a földön kívüli civilizáció nyomának kimutatása az Ószövetségben, és ha ezen a szemüvegen keresztül nézzük, akkor bizony hemzseg a "szent szöveg" ezektől, és nem kell újabb és újabb bizonyíték - nekem, az olvasónak, aki hihetőnek tartja az alapállást. A Bibliát ismerem, tudom, hogy igaza van.
A második kötet az Újszövetséggel foglalkozik.
Azt hiszem, amikor bizonyos részek létjogosultságát magamban megkérdőjelezem, akkor pontosan az emberi gyarlóság működik bennem. Mert az Ószövetséget nem szeretem, tehát nem is érint közelebbről a kritikája. Az Újtestámentom azonban más. Az kedves a lelkemnek, kedves a szívemnek, mert az a szeretet hirdetése. És amikor azt olvasom, hogy Jézus fogantatása az idegenek mesterséges megtermékenyítése volt valójában, akkor az szíven üt. Meg Keresztelő Szent Jánosé is. És amikor érzelmileg érint valami, akkor az ember elkezd az alapkoncepcióban kételkedni. Illetve nem is abban. Hanem abban, ahogyan a szerző ezt elképzeli.
Mert ne feledjük, Sloszár úr ugyanabban a cipőben jár, mint Mózes, Ezékiel, János, vagy Jób: olyanról ír, és olyasmit fogalmaz meg, amiről dunsztja sincs, Nem tudja valójában az indítékot, az okokat, csak bizonyos következtetéseket fogalmaz meg, amit korunk technikai színvonala megenged. Mint ahogyan Mózes, János és minden próféta kezét is kötötte a megfogalmazásban az adott kor technikai színvonala.
De azt elismerem, hogy a szerző logikája következetes, és ahogyan végigvezet a Biblián a magyarázatai többet mondanak, értelmesebbek, mint az egyházi értelmezés.
Számomra azok a nagyon érdekes fejezetek, amikben a fegyvereket tárgyalja, vagy a háborúkat, amit a földönkívüliek vívtak egymással, erről János Jelenések könyvében olvashatunk.
És van egy hallatlanul érdekes következtetése, ha másért nem, hogy ezt megértsd, érdemes a könyvet fellapoznod. Alább röviden összefoglalom, de nem magyarázom meg az állításokat, azok a könyvben részletesen ki vannak "elemezve". Ilyenek, hogy sokféle repülő szerkezetet írnak le a szemtanúk, amiket efféle neveken nevezik a Bibliában: szentek, angyal (ez éppen kétjelentésű szó, mert fegyveres katonát is jelent), vigyázó, kerub, szefárd és még sok más.
A légi járművek nagyjából úgy működnek, mint egy sugárhajtású vadászgép. (Ne kérdezz, olvasd el a könyvet, akkor választ kapsz.) Nos, amikor ezek a gépek feltűnnek, akkor belőlük kilép az "ÚR", vagy angyalok, vagy a Seregek Ura, tehát a szemlélő azt látja, hogy mindig onnan jön elő. Tehát az Úr ebben lakozik. Mutatok is egy képet erről a repülőről, persze olyat, amit mi tudunk ma előállítani:
Ez a kép el van forgatva kilencven fokkal, hogy álló legyen, de elképzelhető, hogy az idegenek ilyen állapotban használták landoláskor és startoláskor is így állt, mint mondjuk a Columbia űrsikló.
Akkor most mutatok egy másik képet. Ezt bizonyára mindenki felismeri, ez egy vidéki, szép templom.
És most jön majd a szerző világrengető meglátása! Tegyük egymásra a két képet, de ezzel nem kell foglalkoznunk, mert ezt megcsinálta ő maga.
Akkor most itt áll előtted, fehéren, feketén, hogy miért ilyen a keresztény templomok alakja. Mert akárhova mész, csak ezt az alapformát "ragozzák" Egy torony, és a két levágott szárny. Azért ilyen, mert a szemtanúk látták az Urat kijönni egy efféle szerkezetből, tehát nekünk is efféle épületbe kell tennünk az oltárt. Apropó oltár. Gyönyörűen kimutatja a szerző, hogy ez nem más, mint az idegenek kommunikációs eszköze, és ebből logikusan adódik, hogy ezt a szavunkat (több más mellett) az idegenektől kaptuk. Az űrhajóban, repülőben levő úgy néz ki, hogy felül egy képernyő és az alsó egység maga a kommunikációs szerkezet. Az oltár is ezt utánozza, mert felül van mindig egy festmény (ha már képernyőt nem tudtak készíteni, akkor odafestették azt, akivel, akihez beszélni kívántak), az alsó része "doboz" szerű. Ha a pap az oltár elé megy, felé fordul, akkor tud az Úrral beszélni...
Meg kell mondjam, ezt jól kitalálta Sloszár úr. Azt mondja, íme a bizonyíték, hogy az emberiség emlékezete megőrizte a találkozások emlékét, és ebből alakult ki a templomépítészet. Tetszik. Frappáns. És fenemód logikus. Csak egy a bibi, hogy nem biztos, hogy igaz.
Mert vannak bizony kéttornyú templomok is, miként a képen. Az elsőt St. Malóban, Franciaországban, a másodikat Lisszabonban, és a harmadikat Budapesten a Batthányi téren találod. Ezek mifajta repülő szerkezetre hajaznak? Katamarán röpülő, mi? No ne! És mi van a pravoszláv, hagymakupolás templomokkal? Azokat nem a kollektív emlékezet hozta létre? Sántít ez nagyon, noha tetszik az ötlet.
Aztán van itt még bibi, jelesül, hogy a templomépítészet akkor kezdődött, amikor a keresztény vallás államvallás lett, és már nem üldözték a művelőit. Hogyan van az, hogy az emlékezet mintegy négy évszázadon keresztül őrizte, de ennek az ég világon semmi nyoma nincs, aztán csak egyszer elkezdtek F15e bombázó típusú templomokat építeni...?
És végül van valami, ami a könyv kapcsán elszomorít.
Megint el akarnak venni tőlünk valamit. Valamit, ami a kultúrán alapját képezi, annak szerves része. Elveszik az igazság nevében, mondván, az igazságnak ki kell derülni. Hát kiderült. De kérdem én, mit kaptunk helyette. Ha a szerző reményei valóra válnának, akkor megszűnne a vallás, az emberek nem hinnének Istenben, hanem ragyogna a pofikájuk, hogy kezükben vagyon az igazság.
De az igazság nem elegendő ahhoz, hogy értse valaki a kultúránkat, az európai festészetet, a költészetet, az irodalmat, a szobrászatot és a zenét. Mindben ott a kétezer éves kereszténység, annak ismerete nélkül nem értheted. A tudás nélkül lelketlen üres képek, mondanivaló nélkül. És nem érnek majd többet a szocreál műveknél.
És ha győz az igazság, akkor kérdem én, kihez fognak majd fohászkodni a bajbajutottak? Honnan remél segítséget a reménytelen helyzetben levő? Mert az Istenhez mindig lehet fordulni, az meghallgat. Reménykedjenek az igazságban? De az igazság ott van, ahol a pénz, a hatalom. Azaz nincs. Az igazsággal magyarán mondva ki lehet törölni...
A vallás lelki szükséglet. Nem vagyunk egyformák, a szükségleteink is mások. Akik igénylik, megtalálják az Istent. Akiknek nem hiányzik, majd azok is megtalálják. Majd eljön az idő, amikor a szerző is csak benne reménykedhet, mert az igazság mit ígér: elrohadsz és vége. De akinek van Istene, annak a lelke a mennybe megy. Én ebben, a mennyországban nem hiszek (hiszen tudjuk, odafenn a kozmosz van, ahonnan az idegenek jöttek), de azt tudom, az enyém majd újjászületik. Ám nem az igazság jegyében. Hanem azért, mert azon túl is van valami... És erre a valamire szüksége van az embernek, a halhatatlan lelkének.
Ez valami olyasmi, amit nem nagyon lehet befejezni. Az efféle gondolatsort. Mert akarva, akaratlanul az embernek jönnek az újabb gondolatai. Most például azon filózom, hogy ha az idegenek valóban azt tették, amit a szerző felvázol, akkor annak egyetlen célja volt, hogy olyan vallást adjanak az emberiségnek, ami a szereteten alapul. Ha pedig igen, akkor mit ér az igazság? Akkor az igazságnak meg kell ölnie a vallást, az idegenek nagyszabású művét?
De van nekem egy meglátásom:
A szerző szerint működik ma is a Hálózat, az idegenek ügynöki hálózata. Lehet, hogy Sloszár úr is egy Hálózathoz tartozik, de egy olyanhoz, amelyik a "mi idegenjeink" ellen dolgozik?



Július 8. csütörtök, úton.

Most visszafelé látjuk Hamlet várát

Laza nap. Hajnalban, illetve reggel átjöttem a helsingöri szoroson, optimálisan jött ki, a barbának nem kellett feljönnie, mert ahogyan kiszámoltuk egy órával az érkezés előtt vettem át az őrséget.
Tevés-vevés, és kicsike félés. A félés tárgya a hajógyár, mert mit lehet tudni, milyen hülye hajtás lesz?


Július 9. péntek, úton, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel hétre lett az érkezés belőve, és így is lett. Pilot érkezéskor. Délről közelítettük meg a hajógyárat, ez azt jelenti, hogy teljes nagyságunkban elhajóztunk a móló végénél, és a sok turista csak ámulhatott volna, ha nem lennének dög lusták, és nem aludtak volna még.
Elég hosszú volt az érkezés és a kidokkolás közötti idő, mert beálltunk, utána vagy két órát tökörésztek a gépházban, majd tizenegy körül középre húzták a hajót (ők adnak négy drótkötelet a dokk négy sarkáról), majd kiszippantották a vizet a ballaszttartályokból, és a dokk felúszott, míg kiszárazódtunk a vízből.

Megérkeztünk, kidokkoltak

És megkezdődött...
Megjöttek a németek, négy nagydarab szivar a Kloskától (rostoki cég) és azonnal elkezdték a főgép szétszedését. Jöttek sorban. Egy Andrej Németországból, aki a cég szuperintendánsa, aztán egy Pjotr, aki a javítást felügyeli, aztán 5-7-9 polyák, akik mindenféle szerelést kezdtek el. És bekötötték a parti áramot, a parti vizet, kaptunk levegőt, acetilént, mindent, ami szem szájnak ingere. Ez mind nem lett volna baj, de nagyon sokszor volt olyan beszéd, hogy:
- Chief, hívja ide főgépészt.
- Chief, nem tudja hol van... hozza ide.
- Chief, keressen egy ballaszttank elhelyezkedési tervrajzot.
- Chief, menjen le a dokkba, mert most szedik ki a ballaszttankok dugóját.
És így tovább. Ennek következtében este már rohadt fáradt voltam (vagy inkább a bokám és a lábam). És meglehetősen rossz előérzetekkel néztem a jövőbe.

A karcolások és horpadások a hajófenéken

De az biztos, hogy nem voltam legpesszimistább. Ugyanis kidokkolás után jött a rossz hír: a hajó valamikor zátonyra futott vagy valahol felült és a fenéklemezek be vannak horpadva, ez nem mehet át a regiszteri szemlén. Cserélni kell.
Telefon a tulajdonosnak. Ha dühbe gurult, nem csodálom, hiszen aki felültette a hajót, az nem jelentette. Na, most Leszek, a barba kissé kényelmetlen helyzetben van, mert az elmúlt hajógyár óta egy évet töltött a hajón, azaz három szerződést. Állítja, hogy nem nála történt. Én hiszek neki (bár én mindenkinek hiszek, amíg be nem csapnak).
Hétfőre ígérte magát Mr. Held. Meg a biztosítós is jönni fog.
A cég műszaki felügyelője már itt van. Egy bizonyos Andrej, innen látni, hogy német. Meg természetesen a javítás felügyelője egy bizonyos Pjotr, akinek a telefon a füléhez nőtt, és minden tíz percben hívja a tulajt.
De a lényeg, hogy délután hoztak internetet, egy négy kivezetéses routert, a barba kiment és vett ötméteres csatlakozókábeleket, így aztán este lett internet. Nem fogod elhinni, kik kapták (mert hat laptop van a hajón). Az én kabinomba jön be az elosztó, így én a szamár előre. Aztán a barba, a főgépész és Zsenya, a második tiszt. A 3. gépésznek és Jurijnak a matróznak nem jutott. Hát, sajnos ez így működik a demokráciában.


Július 10. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

A horgony helyét teszik rendbe

Zajlanak az előkészületek. Illetve a Kloska csoport azonnal lement, és folytatták a munkát. Ez a banda négy, nagydarab, drabális német, de dolgozni azt tudnak! Hajtanak, rihegnek, röhögnek, és tizedannyit bagóznak, mint mondjuk Zsenya munka közben, mert neki sajna ilyenkor a decken a helye, ott segít be. Most például a lánckamrát tisztítják. Ide megy a horgonylánc, ide hozza a sok sarat, trutyit amit a fenéken talál, meg vizet persze. És ebből kettő van. Hát matrózszemmel nézve bizony rohadt egy melő, a kamra szűk, egy ember tud csak benne úgy, ahogy mozogni. Kimerni a vizet, kilapátolni a sarat vödörbe embert kívánó feladat, főleg akkor, amikor idekint 34 fok van, a hajót körbesüti a drága napocska, lent a kamrában gőz, pára, izzadtság, mocsok, és persze időnként káromkodás...
A VB harmadik helyéért némileg izgalmas meccs volt, a németek legyőzték Paraguayt mindenki nagy bánatára. Van-é valaki, aki csudálkozik azon, hogy se orosz, se ukrán, se lengyel nem a németnek drukkolt? Ja, a mindenkiben én is benne vagyok, németnek csak akkor drukkolunk, ha franciákkal játszanak. (Ők hál' Istennek már előbb hazatakarodtak.)


Július 11. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Az úszódokk körnéyke

Nem szeretem, hogy a barba nem elég határozott a munkaidő tekintetében. Többször kérdeztem, hogy milyen rendben dolgoznak a matrózok? Tudvalevő, hogy hajógyárban hosszabb szokott lenni, mint normális esetben. De az biztos, hogy szombat és vasárnap dolgoznak. Nos, a főnök úr úgy határozott, hogy szombaton háromig, vasárnap nincs munka. Ezzel nekem semmi bajom. De azzal igen, hogy nem egyeztette senkivel. A minimum, hogy a műszaki felügyelővel le kell ülni, és megbeszélni, a személyzet mit csinál, és milyen hosszan dolgozik. Ilyenkor szokott jönni, hogy ígérnek valami kis külön pénzt a meghosszabbított munkaidőért és a hétvégi munkáért. De semmi. Hát én nem erőltetem.

A város új büszkesége egész közel van

Délután kimentem. Úgy terveztem, hogy kint nézem meg a VB döntőt. Négykor indultam, mert nem akartam a legnagyobb hőségben menni. De így is rohadt meleg volt. És az elején éreztem, hogy a lábamon címke van: nem turistáknak... Azért bementem a központba, fényképeztem azokat a helyeket, ahol az asszonykámmal voltunk, aztán ki a mólóra, és leültem egy kerthelyiséges kis bodegába, ahol sült kolbászt rendeltem frytkivel, azaz sült krumplival és egy nagy korsó sörrel. A sör jó volt. A frytki ehető, de kevés. A kolbász meg se közelíti a lengyeleknél szokásost, kicsivel jobb, mintha a Tescóban vagy Auchanban ennél valami fos szójasöpredéket. Utána séta, fényképezés, megnéztem magamnak Gdynia új büszkeségét és jelképét a két toronyházat, amik amúgy elég randák.

Kimentem, söröztem...

Hát, ahogy a lábam érezte magát, csodálkozott volna, ha kint maradok meccsre. Minek? Bent is jó a kép, veszek pár sörikét, és minden jó. Ezért hazafelé menet egy boltban vettem hat üveg táncoslábút (Zywiec sört), mivel ma én hívom meg Vitoldot, ugyanis a tegnapi meccsre ő hozott. De nemcsak sört, hanem finom szárított halat is!
Nos, megmondom az őszintét, mire beértem, a hat sört megérezte a bokám. Legközelebb nem is tudom, hogyan lesz... De a meccset néztük, volt sós szárított hal, meg a söröm. A meccs majdnem jó volt, és a végén mindenki örült a spanyolok győzelmének.
Én is.


Július 12. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Felállványozták a hajócsavart

Na, ma megkezdődött a javítás igazán. Megjött a biztosító képviselője és Mr. Jan Held, a tulaj. Megjött és itt volt. Nézett mindenkire mint bornyú az új kapura. Eszébe nem jutott volna szólni valamit, hogy én vagyok a kisisten, vagy valami hasonlót. Lehet, hogy intelligenciát még nem volt ideje vásárolni a pénzén. No nem baj. Hazamegyek, és többet nem lesz dolgom vele. Viszont azt látom, hogy semmit se vesztettem azzal, hogy még nem találkoztunk. A barba se rajong érte.
- Tudja chief - mondta egyszer -, olyan ember, hogy képtelenség vele beszélgetni. Csak ül mint egy kuka, igen, nem, de semmi barátságosságra való hajlam.
Lehet, hogy gátlásos a manus, amit még nem oldott fel a pénz.
No, nem számít, el van magában, illetve az embereivel, akikkel a javítást intézik. Viszont az jó, hogy délután már vigyorgott, ami azt jelenti, hogy a biztosító fizet sok mindent és az is lehet, hogy hamarosan elhúzza a belét. Mert egy javításon sok mindenre szükség van, de a tulaj állandó jelenlétére nem.


Július 13. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Jurij dolgozik a raktártetőn

Nagy munkában: szétkapták és elvitték a horgonygépet. A matrózaink a helyét teszik rendbe, rozsdátlanítás, alapozás, festés efféle mulatságokban van részük. Kívülről elkezdték a hajótest festését, persze még csak csiszolnak, majd jön a többi.
Ma már nem olyan sűrű a napom, kevesebbet kell rohangálnom. Viszont kimentem a városba, mert le kell adni a hajó lejárt gyógyszereit. Ezt persze az ember összekapcsolja a hasznossal, mert a kimenetel a kellemes.
Útközben találkoztam egy kislánnyal. Úgy négy-ötéves forma. Szőke, copfos, rövidke szoknyában, rózsaszín pólóban, aranyos teremtés, az ilyen korú kislányokat nagyon szeretem, az eljövendő unokát látom bennük. Egyik kezében egy kifli, másikban nejlonszatyor, abban üres üvegek. Egyszer csak csörömpölés, két palack kiesett.
A kislány leguggol, a kiflit leteszi a földre, pontosan a kutyaszar mellé, legfeljebb két centire. Az üvegeket visszarakja, felveszi a kiflit, és dúdolva majszolja tovább, és andalog a bolt felé... A blogomban megírtam az esetet. Volt egy hozzászólás, miszerint ha mellényúl a kiflinek, és a kutyaszart találja meg, akkor is dúdolva majszolt volna tovább? Lehet. A gyerekeknél sose lehet tudni!
A patikában:
- Do You speak english? - kérdeztem. Legnagyobb meglepetésemre a középkorú patikus azt mondja: yes. Innen lengyelül folyt a társalgás, mert egy kukkot se értett abból, hogy lejárt gyógyszert adnék a patikának megsemmisítésre. De sebaj, a mozgáskultúrám fejlett, mindent el lehet táncolni, és úgy is tettem.
A piacon vettem egy kiló paradicsomot és két kovászos uborkát, az utóbbiakat rögtön megettem.


Július 14. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

A sérült részeket kivágják

A biztosító embere nyomoz, már ami a hajó fenéklemezeinek a sérülését illeti. Illetve nyomozna, ha lenne kit kérdezni. De csak a barba van, aki tudhat(na) valamit, de már megmondta, hogy nem tud.
Akkor adjuk meg az összes kikötői érkezést és indulást az utolsó hajógyár óta. No, ez igazán szép feladat. Zsenya kapta meg, de beláttam, ha ráhagyom, két napjába telik. Ezért abban egyeztünk meg, hogy ő nézi a hajónaplókat, én meg beírom a komputerbe. Valójában élveztem a dolgot. Ugyanis itt is meglátszott a tapasztalatom, a rutin, a hajózási gyakorlat. Zsenya mondta az indulás idejét és a célkikötőt, én meg mondtam, hányadikán érkeznek. Nagyjából 97%-os volt a találati arányom. Tévedés csak télen csúszott be, amikor a rossz idő miatt csúszás volt. Nagyjából négy óra alatt írtam be a 189 kikötő adatait.


Július 15. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

Esti kép...

Előléptem. Most hétfő reggelig én vagyok a "barba". A főnök ugyanis hazament délben, van valami házügye intézni való. Ez persze csak vicc (mármint, hogy én vagyok a barba), de én intézkedem, ha van valami.
Mivel baj van a telefonommal, ki kellene mennem, hogy vehessek egy megbízható Nokiát ehelyett a szar Sony-Ericsson helyett (Ez a reklám helye!!!). Ez egyszerűen nem csöng, ha hívnak, hanem napjába kétszer sms-ben közli, hogy hány nem fogadott hívásom volt. Érthetetlen.


Július 16. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Zsenya dolga a horgony rendbetétele

Nincs semmi különös. Dolgoznak, én nézem. Természetesen minden irodai munkát elvégzek, adminisztrálok, és ami adódik azt gyorsan megcsinálom. De nincs nagyon mit. Ezért aztán internetezem. De azt nagyon lelkiismeretesen.
Andrej, a német felügyelő be akarja szerelni a Globe Wireless helyi hálózatát, ami egy mobil hálózat, amihez mindenki hozzá tud a telefonjával csatlakozni, és akkor lehet műholdon keresztül telefonálni bárhonnan. Egy perc fél dollár. Nem a legolcsóbb. Én ugye egy percet 39 forintért valósítok meg, hát mi a francnak használjam? Majd egyszer, ha azt kell megtelefonoznom az asszonynak, hogy mikor indulok haza. Na, de arról akarok szólni, hogy megvágta az ujját, és jött, hogy tennék rá egy tapaszt.
- Hát az nincs! - mondtam neki vigyorogva. - Rendeltünk gyógyszereket fél éve, de nem kaptuk meg. Annyit tudok tenni, hogy kimegyek és veszek. Ebben megegyeztünk, ebéd után kimentem. A piac alatt van egy üzletközpont, ott vettem egy egyszerű Nokia telefont 199 zlotyért, ami 50 €, és hogy előreszaladjak kissé az időben - mivel ezt akkor szúrom be, amikor a világhálóra készítem fel a naplót - azóta nincsenek elszalasztott hívások. Hogy a francban van ez? Azután vettem gyümölcsöt, paradicsomot, sört és majdnem bejöttem a hajóra, úgy kellett visszafordulnom, hogy a tapaszt is megvegyem. De megkerestem egy illatszerboltot, és most már van tapaszunk is.


Július 17. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

Quíz 2: ki van a képen?

Laza nap, a fiúk háromig dolgoztak. Piotr, a lengyel munkavezető már délben elment, aztán a barba telefonált, hogy Piotr telefonált, hogy csukjuk be a raktártetőket, mert holnap esni fog. Visszahívtam, hogy becsukom, ha elintézi, hogy jöjjön valaki, aki a raktárban hagyott acetilén és oxigén tömlőket meg az elektromos kábelt kiveszi, mert anélkül nem tudok a raktárkereten végig menni a daruval. Szerencsénk volt. Jött a valaki, a raktárt még háromig becsuktuk, oszt hétvége.
Nincs ma több munka.
Hát, az igazat megvallva, az eső nem holnap, hanem ma este már itt volt, olyan fergeteges zuhé, hogy az csuda! A levegőt lehűtötte, ez már nagyon kellett. És még az ablakomon be se esett! Ehhez azt kell tudni, hogy az internetkábelek az ablakon keresztül vannak bekötve, hát nem tudom csukni. Azért egy pöttyet aggódtam.


Július 18. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Semmi. Dolog nincs, a gyáriak csak a hajófenéken dolgoznak, ide hallik a kopácsolásuk.


Július 19. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Más kéket kapott a hajó kívülről

A főgép egyelőre pihen, Kloskáék elmentek, majd a hét közepén jönnek vissza.
Encsikével napi többszöri telefonkapcsolat van, mert a garázs terve nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk.
A tervező teljesen mást készített, mint amit rendeltünk. Ugyanis olyan garázst tervezett, amihez építési engedély kell, márpedig nem ebben egyeztünk meg. Most arról van szó, hogy egy méterre a háztól lesz egy 25 négyzetméteres épület, aminek a falmagassága a két és fél méter alatt lesz, mert erre csak bejelentési kötelezettség van. Ez volt az eredeti kérésem, és hosszas huzavona után meg tudta az építész csinálni, bár amikor ősszel beszéltem vele, azt mondta, hogy egy garázs terve fél napos munka ne aggódjak. Áprilisban szóltunk, hogy kezdheti, oszt mos július vége van ni, és nemsokára kész lesz!


Július 20. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Megy a munka, de sajnos a "fenekünkön" nem úgy, ahogy kellene. Még túl sok a lyuk rajta. És ez nem elég, még vágnak is, amit be kell foltozni később, hát húzódik a dolog. Közben egy hajó kint vár a dokkra, ezért is igyekszik a hajógyár mindent elkövetni, hogy hamar kirúgjanak innen minket, de ez egyértelmű: rajtuk múlik, nem rajtunk.

Két daru viszi a mi darunkat a javításra

Reggel nyolc előtt Zsenya jött és mutatta, hogy van egy kezdődő furunkulusa. Ezt rohadt nehéz volt megérteni, mert oroszul furunknak hívják. Na, most jön a kérdés, ki vette át a másiktól? Kért egy bandázst, mert káposztalevelet akar rátenni. Ezt igen helyeseltem, mint ősi gyógymódot, de mondtam, hogy kenje be mézzel, úgy hatásosabb, mert így tanultam az anyósomtól. Aztán kérem, amikor megkapta a bandázst, akkor folytatta az öltözködést:
felvette a tegnapi retkes, büdös, fekete-mocskos zokniját! Elképesztő! Nagyon kiábrándultam az oroszokból ezen a hajón. Mert ugye bárki bármit mond, Zsenya orosz. A szíve orosz, a nyelve orosz, csak az útlevele ukrán.
Délután kaptunk két matrózt, akik besegítenek a fedélzeti munkákba. A barba kérte őket. Nekem ez akkor is furcsa: a mieink napi nyolc órát dolgoznak, holott havi 103 túlóraátalányt fizetnek nekik. Na, mindegy, ez a barba dolga.

A hajó előtt a darunk, itt újítják fel

Nekem meg kezd égni a pofám, annyira semmit se csinálok. A deckre dolgozni két ok miatt nem megyek: nem vagyok matróz és a lábam nem bírja. Ezért aztán az ablakból figyelem, hogy a barba hogyan festi a raktártetőt a matrózokkal. Tegye. Pedig neki is fáj a lába, még nem eléggé, úgy látom. Na, majd fog!


Július 21. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

A matrózaink a raktártetőn dolgoznak

A franc aki megeszi! Értesítés jött a hajóbérlőtől, hogy 29-én Gdanskban fogunk berakni Kotkának égetett meszet. Mit ne mondjak, ennél szarabb rakományt el se tudok képzelni. Ez a szép, felújított hajót azonnal szarrá teszi, rárakódik, hogy lemosni se lehet... Na, mindegy, nem az én hajóm, vissza se jövök, hát nem igazán érdekel, csak az ember csőrét bökik az efféle dolgok. De a dolgok állása szerint, nem biztos, hogy végzünk addigra.


Július 22. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

A hajócsavar 'hazarepül'

Nézem az időjárás-jelentést, és nem tetszik, hogy a raktártető daruval még nem készültek el, holott 2-3 napot mondtak.
Hülye hőség van. És ami még rosszabbá teszi, hogy magas a páratartalom.
Ma már volt házi feladat: mennyi az a minimális ballaszt, ami a stabilitáshoz kell, és a trimmet lecsökkenteni 1,5 m. alá? Megoldottam. Ez már annak a jele, hogy a kidokkolásra gondolnak.

A tengely burkolva várja a visszatételt

Ma visszahozták a hajócsavart és a kormánylapátot. De még mindig vannak kicserélendő lemezek a fenéken, hát éjjel is megy a kopács.


Július 23. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel nézem a világhálón az időjárást, hát mára esőt, zivatarokat írt. Ez frankó! A raktártető darunkat 2-3 napra vállalták, oszt nem tudunk csukni majd.
Reggel kimentem patikába, vettem gyógyszert, hát mit mondjak, elképzelhető, hogy a lengyeleknél nincs olyan eszeveszett harácsolás, mint nálunk? Merthogy kevesebb, mint féláron tudják (nyilván haszonnal) adni a gyógyszereimet. Bevásároltam, már van egy évre való! No meg vettem némi sört is, de azt nem a patikában.

Retro a szocializmusból...

Félúton elkapott az eső, de szerencsére, amíg beértem, csak csepergett, mikor tető alatt voltam már, rákezdett a zuhé! Ezért a fiúk most a raktárat festik a raktártetők alatt, mert ugye a raktáron csak két szelvényt nyitottunk, gondolva az efféle helyzetekre.

A raktárban is gőzerővel folyik a munka

Közben azért már látszik, hogy hajó lesz belőlünk. Ma a horgonyláncot meg a horgonyt is felvesszük, igaz a lánc festését esőben csinálják, de ez nem olyan nagy baj, mert nem a rozsda elleni védelemre kell, hanem csak jelölés.
A barba megint hazament, csak vasárnap este jön meg, vagy hétfő reggel, minden attól függ, hogy miként készülünk el. Ma éjjel elkezdik homokfúvóval letisztítani a hajó alját, majd a festés, és a kidokkolás. Ez a munka nagyon ocsmány, körénk építettek egy műanyag sátrat, hogy a homokot ne vigye a szél. De ez azt is jelenti, hogy ablak becsuk, ajtó becsuk, és nem lesz levegő. Kibírom.


Július 24. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

De elfelejtettem becsukatni a folyosóajtókat, így aztán reggelre mindent belepett a finom, barna por, a szőnyegek, a falak, minden csupa mocsok lett. Jurij egész délelőtt takarított.
Ronda esős nap, a levegő lehűlt, de legalább nincs a rohadt kánikula. Jó, ennek az üdülők nem örülnek, de azokhoz semmi közöm.


Július 25. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Én (a nagy) és a hajó (a kicsi)

Nyugis nap lett volna, a két bejáró matróznak azt mondtam, ha befejezik a raktár kifestését, akkor elmehetnek haza. Nos, ez délelőtt tízkor következett be, el is húztak, mint a vadlibák. Természetesen fél óra múlva megjöttek a német elektrikusok, és a raktárban levő fenékkutakkal kezdtek, azok meg tele vannak vízzel az esőből eredendően, így azokat ki kell merni, de kit küldjek? Küldtem a Jurij gyereket, de Zsenya ment - ez az ő üzletük volt. Ez a hallatlanság esett meg ma!
És interneteztem. És minden nap megnézek három Csillagkapu epizódot és két Csillagkapu Atlantiszt. Ott vannak rajta a világhálón, csak meg kell tanálni, és mivel erre találták ki a guglit meg a szörcsöt, ezért meg is találtam volt őket. Hallatlan lemaradásom van ám! Eddig láttam vagy hat Csillagkapu epizódot, és kiderül, hogy van vagy 300. Ezt most mind bepótolom. Ezért aztán mást nem is nagyon csinálok, gondolom a naplómon meglátszik...


Július 26. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Szép, esős reggel, ettől Andrej teljesen kiakadt, mert nem lehet a hajó alját festeni, így aztán holnap se lehet kidokkolni, pedig mára tervezték. Mondjuk ez az, ami rohadtul nem zavar. Ami sokkal jobban, hogy a jobb térdem elkezdett "rakoncátlankodni".


Július 27. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggelre bedurrant a bal térdem. Annyira, hogy muszáj volt bevennem a nap folyamán 3x1 Voltarent. Estére elmúlt. Azt hiszem, nagyon hat rá az időjárás.
Ma is esett, de annyi nem, hogy ne tudták volna befejezni a festést. Hogy már nagyon kifelé áll a kocsink rúdja, az is mutatja, hogy elkezdtük a beballasztolást, három tankot feltöltöttünk. Jó sokat mászkáltam, le a raktárba is, így a lábam most érzi kegyetlenül.


Július 28. szerda, Gdynia, Nauta hajógyár.

Hülye esős nap, csak úgy szakadt egész délelőtt és ebéd után. Ettől függetlenül ment minden, mint a karikacsapás, és végül tízkor felúsztunk, majd jött a révkalauz és két vontató, és rakpart mellé állítottak. Utána beballasztolás, raktártetődaru próba, majd raktárnyitás. Ez is olyan hülye nap, hogy állandóan rohangálni, ráadásul tegnapelőtt megsérült a bigyókám a hónom alatt (kis göb, ami kocsányon lóg, és már elég nagy), ezért el kell mennem orvoshoz. Remélem, nem kell aggódnom...
Délután átadták a darut.
Én éppen a GL regiszternek a keze alá dolgoztam a hídon, ő mindenféle alarmot gerjesztett a gépházban, én meg megmondtam, hogy mit csinált. Ezért a barba próbálta ki a darut. Hamarosan jött le róla röhögve.
- Chief, a bal kerekek előre, a jobb oldaliak hátra akarnak menni...
Ez jó! Szeretem az ilyet! Persze, ha körözni volna kedvünk a daruval a raktár fölött, akkor momentán épp jól működne, de így azért nem teljesen offé a dolog. (Annyit azért tudni kell, hogy a kerekek független meghajtásúak, azaz minden kerékhez van egy motor.) Ezért most kicsiny csúszást szenvedünk el. Mert nem lehet a raktárat nyitni, nem lehet kivenni a behegesztett keresztgerendákat, nem lehet leellenőrizni a raktárkeret párhuzamosságát, és efféle... Aztán jött egy pasas, akit eddig nem is láttam a hajón, és azt mondja, hogy az üzemanyag-szivattyú nyaka véres.
Aztán délután tovább gyűrűztek a gondok, és teljesen ellepték Mr. Groh, azaz Andrej homlokát. Történt ugyanis, hogy a raktártetőket előre, illetve hátra hordták az immár jól működő daruval, és amikor az utolsót kivették - nagy nehezen -, hatalmas durranás, az egész hajó beleremegett, én is kénytelen voltam abbahagyni a Csillagkapu aktuális epizódját és kinézni. A barba éppen azt mutatta Zsenyának, aki daruzott, hogy tegye le a tetőszelvényt. Az letette, de nem ült be a helyére. Ugyanis amikor kivették, a durranás az volt, hogy a raktárkeret szétpattant, és most mintegy öt centivel szélesebb lett. Az a gond, mint a Pancon 3-on, csak most nem beszűkült a raktárkeret, hanem kitágult.

Ebből hamarosan főgép lesz,
csak hozzák meg a hengerfejeket

Andrej csak annyit mondott nagy lemondóan, hogy 1-7. Olvasd: egy hét még a hajógyárban.
De nem csak ennyi a napi fekete leves. Mert nyolc felé találkoztam Szásával, aki vigyorgott, és azt mondta:
- Chief, semmi se működik. Sem a segédgépet, sem a főgépet nem tudják beindítani!
Na ez jó. Ehhez nem kellettek volna német szakemberek, akik nyilván drágábban dolgoznak, mint a lengyelek. Persze személyesen semmi bajom velük, mert normális fazonok, csak éppen - úgy látszik -, nem űbermencsek, persze ők csak volt endékások, rostockiak. No, nem baj, szabad nekik dolgozni, gondolom nem órabérben vannak, hanem fix összegért javítják meg a fő- és segédgépet.
Nem adták vissza az internetet, azt mondja Piotr, hogy a gyárnak gondja van vele. Nem hiszem.
Este szóltam a barbának, hogy orvoshoz kell mennem. Mondtam a főnöknek, hogy nagyon fontos. És így is érzem, mert hallottam olyanokat, hogy könnyen elrákosodhat. Na, jól nézek én ki...


Július 29. csütörtök, Gdynia, Nauta hajógyár.

Ez az ócskavas állt a helyünkre

Nem normális a Vodafon. Hogy lehet egy szolgáltató ilyen vadbarom, hogy éjjel fél háromkor küldi a játékra felhívó sms-t? Felébresztettek, és nem tudtam visszaaludni. Felkeltem, lenéztem a szalonba, hát ott aludt a szófán két német szerelő. Nyilván nem volt erejük visszamenni a szállodába. Visszamentem a kabinba, megnéztem az este elkezdett filmet (Punisher), és négykor vissza tudtam aludni. Ébredni viszont az ébresztőre kellett.
Fél tizenegyre jött a taxi a kapuhoz. Az eső két napja zuhog, hát nagy nehezen szereztem egy esernyőt, ami elég ócska, de legalább nagy, és valamit védett. Az állomás mellett van egy magán szakrendelő, oda vittek egy spanyollal együtt. A sebészt meglátta, elborult a tekintete, átvitt valahova, ahol többen megnézték, és sietve közölték, hogy ezt egy bőrgyógyásznak kell látnia aki holnap este hattól rendel. Nem csináltak vele semmit. Este megnéztem a tükörben (elég rosszul látom), és egészen elfeketedett, és a tövénél valami kis piros van, meg mintha seb is lenne. Talán az fájt, amikor a bőr beszakadt, és a bigyó tele lehet alvadt vérrel. Holnap kiderül, de addig rohadt ideges leszek.
A barba most nem ment haza, mert holnap érkezik az asszony, és a fia.
Dolgoznak a raktárkereten, mint a güzü.


Július 30. péntek, Gdynia, Nauta hajógyár.

Hegesztik a raktárbordákat

Ma Andrej hazament, részéről a javításnak vége. Szerintem, ha nem ment volna, a barátnéja nagyon megharagudott volna, hisz azt ígérte volt, hogy egy hétvégét kell csak kibírnia nélküle, és immár ez a harmadik lenne.
Mi meg festjük a hajót, mint a gép. Zsenya is a decken dolgozik, van a két helyi matrózunk, így öten vannak, és ez meg is látszik. A raktártetőkből csak kettő maradt - azok, amelyek a többi alatt voltak állandóan.

Persze előbb a helyükre nyomták

A hegesztők vágják a raktárkeret merevítőket, és betoldanak. Piotr azt mondja, hogy hétfőn elmehetünk. Hát már ránk fér, kezdem nagyon unni.
Délelőtt tízkor szólt a főnök, hogy fél tizenegykor a kapunál vár a taxi. Gyorsan lezuhanyoztam, mert eléggé kiizzadtam nyolc után a sok rohangálástól (az esőben el is áztam).
Nem taxi jött, hanem egy kocsi és a tegnapi dokik közül az egyik vezette. Jó messzire vitt el, szintén magánrendelő, kedves szimpatikus bőrgyógyász néni rendelt. Megnézte a helyét, mert reggel nyolc és tíz között elveszett a bigyóka, csak a hűlt (és kicsit gyulladt) helye volt meg. A doktornéni megszakértette, és megnyugtatott, hogy ez teljesen ártalmatlan fibrioma.
- Igen de én azt hallottam, hogy ez könnyen elrákosodhat.
Elmosolyodott (hogy van képe ilyenkor vigyorogni).
- Aki ilyen panasszal jön, egy se mulasztja el ezt megjegyezni. Lengyelországban is él ez a tévhit. Ez sose rákosodik el, ilyen még nem történt. Megnyugtatott, hittem neki, azért is mert a jó hírt ilyen esetben az ember akkor is elhiszi, ha nem igaz. De igaz volt, mert természetesen az első dolgom volt rákeresni a neten, és ott is azt találtam, hogy a fibrioma jóindulatú bőrelváltozás. Az okát nem ismerjük, negyven év felett szinte mindenkinek van, főleg a testhajlatokban, bőrszínű, kis rücskös golyó, ami kocsánnyal kapcsolódik a bőrhöz. Ki lehet vágni (sebészet) vagy égetni (bőrgyógyászat). Érdekes, hogy nincs magyar neve, szemölcsnek szokták nevezni egyes vidékeken, de nem az. És megerősítették, hogy nem rákosodik el. Meg vagyok nyugodva.


Július 31. szombat, Gdynia, Nauta hajógyár.

Sokan dolgoznak, hogy hamar elmehessünk

Úgy látszik, hogy valóban kész leszünk hétfőre. A barba beindította a fiúkat, ma szombat ellenére ötig dolgoznak, és holnap is robotolnak legalább délig. Nem örülnek, de belenyugodtak. Nagyon nem értem az orosz-ukrán lelket, mentalitást. Nagyot csalódtam bennük ezen a hajón. Egyedül Szása az, aki megmenti kicsit a renoméjukat. Őt láttam ágyneműt mosni, ő nem nyalja le a kávéskanalat használat után, és nem teszi vissza a tiszták közé, ő dolgozik, és nem panaszkodik, hogy mikor pihenhet, pedig egy fillér bónuszt nem kap. Ő az, aki a csikket kidobja a tengerbe, és nem a fedélzetre. Aki nem a szemetes mellé dobja a szemetet. Csak egy valami nem tetszik benne, ugyanolyan rohadt nagy rasszista mint minden volt szovjetországbeli. Mert tessék elhinni, antiszemitizmus nem nálunk jelentős, hanem a volt szovjet államokban, a franciáknál, a németeknél, egész Európában erősebb, mint nálunk. Gondolod, ha nem így lenne, Izraelből hozzánk jönnének? Egy frászt! Na, jó, nem ez a jelen dolgozat témája, de ezt el kellett mondanom, mert olyan emberellenes szövegeket, amiket ezek az ukrán übermencsek el tudnak ereszteni, az nem igaz! Militáns barmok! Beszéljünk inkább a méhecskék nemi életéről.


Augusztus 1. vasárnap, Gdynia, Nauta hajógyár.

Meg arról, hogy elkezdtem az utolsó hónapot a hajón. Ma három hónapja indultam, a szerződésem innen ketyeg, hiába 3-án érkeztem a hajóra. Amúgy laza nap. A gép kész, egész nap járt, mindenféle próbajárásokat intéztek (egyelőre egy helyben). A hegesztők is elkészültek délutánra, csak egy kis hiba adódott, de azt holnap kijavíthatják, és kész.


Augusztus 2. hétfő, Gdynia, Nauta hajógyár.

Reggel becsuktam a raktárt, mert kilencre vártuk az ultrasonicos embert, aki a raktártetők vízzárósságát ellenőrzi. Meg is jegyeztem Piotrnak, ha ezt betervezték, más cégeknél úgy csinálják, hogy érkezéskor kijelölik a megjavítandó részeket, és a végén ellenőrzik. Ez a mi esetünkben elmaradt, no nem az én dolgom, fájjon más feje. Annyira nem érdekel semmi, ami a jövőre vonatkozik, hogy el nem tudom mondani. Megjött a pasas, kimérte, két helyen javítani kellett, ezt Krzisztof gyorsan megcsinálta, és kész. Persze ez időigényes, mire elkészült, addigra dél lett.
- A révkalauz kettőre jön -, mondta a barba ebédnél.
Végre! Elmegyünk. Addig amíg megérkezett, volt nekem is dolgom bőven, de utána bezuhantam a kabinba, mert délután négytől tízig enyém a szolgálat.
Eldőltem a szófán, közben láttam, hogy a daru "elúszik" mellettünk. Megyünk. Fél négykor ébredtem.
Van az úgy, hogy bizonyos dolgokról beugrik az ember gyermekkora. Nekem most az, hogy három-négy-ötéves koromban azt találtam ki, hogy feltalálok majd olyan mozdonyt, aminek a kereke hátrafelé forog, de előre megy. A találmány díjából óhajtottam finanszírozni édesanyám gyógyszerszükségletét, mert ő állandóan arra biztatott, hogy legyek majd orvos és akkor nem kell neki gyógyszerre költeni. De ahhoz nem fűlt a fogam, inkább technikai zseni leszek, és efféle hasznos dolgokat fogok feltalálni.

Na, itt akart a hajó előre kimenni

Ez onnan jutott eszembe, hogy négykor még nem indultunk el, sőt a révkalauz is kiszállt azzal, ha jó lesz a főgép, akkor majd jön.
Történt ugyanis, hogy jó szűk helyen vagyunk, tehát a manőver úgy indult, hogy elől-hátul eldobtak minden kötelet, és barba félerő hátrát adott, hogy kifaroljunk a rakpart és az úszódokk közül. És a hajó szépen elindult előre, alig tudták megfogni kötéllel. Szóval megvalósították gyermekkori álmomat, de lehet, hogy ezért be kéne őket perelnem, mert erre a trükkre kopirájtom van. És kérem, annyit történt, hogy miután a gyári elektrikusok nem találták meg a hiba okát, eldöntetett, hogy holnap reggel (talán) jön egy LIPS szakértő mérnök. (A LIPS építette be a hajócsavar vezérlő elektronikát.) Nos, akkor várjunk. De ha nem elektronikus a baj, hanem mechanikus, akkor ki kell újra dokkolnunk, és az igen sok nyűggel és előre nem látott költséggel fog járni...
A tulaj például azt találta ki, hogy a barba induljon el, mert a vészüzem működik, akkor hátra felé megyünk valóban, ha azzal kéri a hátrát. De ezt a főnök elutasította. És az IQ király tulaj erre azt mondta, hogy akkor küld egy másik parancsnokot. A marhája. Ettől a főnök lelkivilága kicsit összeomlott, és a távozás gondolatával foglalkozik (már azzal, hogy a Held céget hagyja el). Meg tudom érteni, de szerintem nem megy el. Itt biztos a helye, és Jan Held is olyan, hogy előbb beszél, aztán gondolkozik, de ez utóbbi nála ez meglehetősen időigényes.


Augusztus 3. kedd, Gdynia, Nauta hajógyár, úton.

Ez kérem szépen az én születésem napja, hát a Jóisten éltessen engemet, hogy meddig, rá bízom, mert ebbe csak neki van beleszólása, én legfeljebb egyetérthetek vele.
Volt ám már szebb születésnapom is! Egész nap randa, esős idő, valahányszor a deckre kellett menni, bőrig áztam. És van egy érdekes esőkabát, ami belül vizesebb tud lenni mint kívül.
Reggel kilencre megjöttek a LIPS varázslói, egész nap varázsoltak, aminek az lett a következménye, hogy kitanálták, hogyan kell megvalósítani az arra megyek, amerre akarok módszert. Így ötkor, hiába adtuk a hátrát, nem előre ment a hajó, hanem hátra. És ez manőverben is kifejeződött, mert úgy elmentünk innen, mint a sipirc. Este hétig a nyílt vízen teszteltük a hajót, és amikor a szerelők azt mondták, hogy:
- Captain, minden OK! -, akkor ők kiszálltak, és mi nekiindultunk a 30-ik útnak (a számozás a hajóbérlő szerint van.) Megyünk Strába, ez Gotland szigetén egy rakpart, ahol fehér követ ömlesztenek belénk, és ezt el fogjuk vinni Hamlettel szembe Helsingborgba, Svédországba.
Jó már újra tengerésznek lenni. De rettentő rossz, hogy a térdem igencsak fáj. Még ki kell bírnom 28 napot, de ez igen kemény lesz.


Augusztus 4. szerda, úton, Stra.

Az érkezést dél körülire terveztük, de az éjszaka lelassultunk 8,5 csomóra, így aztán csak öt körül köthetünk ki. Félek. Fáj a térdem, alig tudok menni, és most nyugi van! Mi lesz itt később?
Szóval megérkeztünk, és ugyanaz az untalanig ismételt nóta: a követ beraknák 6 óra alatt, de nekünk a kiballasztoláshoz kell legalább 9-10 óra. Persze ment a vita, hogyan legyen. A rakodók azt akarták, hogy elkezdik, beraknak, oszt jó napot. Mi meg azt, hogy rakjanak be 2500 tonnát, aztán pihenjenek három-négy órát, amíg teljesen kiszívjuk a vizeket a tankokból. Én megtaláltam a megoldást: mivel minimum 3000 tonnát kell felvennünk, és a merülési korlát 5,2 méter, ezzel be tudnánk rakni 3270 tonnát, tehát csak a nagyja ballasztvizet nyomjuk ki, ehhez elég nagyjából hat óra. Így mindenki jól jár. Időben elmehetünk, több rakományt viszünk mint a minimum, de nem a felvehető maximumot. Ezt viszont nem kötjük a hajóbérlő orrára.
Tegnap ugye nem volt semmi születésnapos, így a szakács mára csinálta meg a szülinapi tortámat! Nagyon szép egy darab, és igazán kedves tőle!


Ilyen tortát kaptam


Augusztus 5. csütörtök, Stra, úton.

Hajnali kettőre fejeztük be a berakást, mindhárman tisztek részt vettünk az utolsó háromszáz tonna berakásának felügyeletében. A rakpart kicsi, ha az első merülést akarom látni, ki kell menni a haj orrához, a hátsó viszont csak a hajófarról látható. Na, mindegy, nem részletezem. Kész lettünk, megcsináltam a draft surveyt, ez alapján százhúsz tonnával kevesebbet raktunk be, mint amit az elektronikus mérleg számolt.
A barba elküldött fél háromkor aludni. Zuhany, közben kopognak. Kinéztem, a főnök kérte a fényképezőgépet, mert nem lehet a raktárt becsukni, és dokumentálni akarta. Úgy feküdtem le, hogy arról ábrándoztam: megyünk javítani... De nem. Háromnegyed hatkor ébresztett Zsenya, hogy menjek őrségbe, addigra kiértünk a nyílt vízre. A főnök kilenckor váltott. Utána kicsi Csillagkapu, majd egy jót aludtam. A délutáni őrségre már jól voltam.


Augusztus 6. péntek, úton, Helsingborg.

Helsingborgban

Az érkezés délre volt belőve. Nagyon pontosan érkeztünk. Minden azon dől el, hogy a hajóbérlő hogyan fizeti a túlórát. Reméltem, nem raknak ki ma.
És milyen szép volt, amikor az ügynök azzal jött, hogy a kirakás hétfőn reggel kezdődik! Valamikor, ha így érkeztünk, mondjuk Barcelonába, akkor úgy éreztem, enyém a világ. Hat ökörrel se lehetett volna a hajón tartani. Most kétszer annyival nem lehet rávenni, hogy kimenjek. Arra azért biztattam a főnököt, hogy vigye el a fiát és nézzék meg Hamlet várát, hiszen csak egy komp az egész, meg egy kis séta, az nekik meg se kottyan.
Délután Zsenyával megmértük a raktárkereten futó sínek távolságát, ami ugye megmutatja a raktár oldalainak viselkedését. Érdekes a kép. A középső pontonoknál a legkeskenyebb a raktár, és a két végén értelemszerűen a legszélesebb. Nyilván a rakomány okozza, de üresen is meg fogom mérni.
Este mozi: Csillagkapuk tömkelege...


Augusztus 7. szombat, Helsingborg.

Délelőtt kis munka a fedélzeten, raktártetők mozgatása, és kabintakarítás. A főnök kisírt a tulajtól egy szőnyeg és kárpittisztító masinkát, amivel természetesen ő takarított először a hajógyár után, utána a főgépész, mivel ugyanaz az emelet, majd most rám került a sor. Nagyon hasznos, okos, és mivel előtte jól felsúroltam a padlószőnyeget szép tiszta lett. Ez most nem cikizés, gondold el milyen olajos volt a padlószőnyeg, hiába tettem le kartonpapírokat (kartondobozokat vágtam szét erre a célra), óhatatlanul le- leléptem róla. Ja, és milyen érdekes: amíg én le nem tettem a padlóra a papírt, addig senkinél se volt, miután meglátták, a barba azonnal követett, a gépész is, sőt a szakács is beborította az alsó folyosót. Szóval szép lett a kabin, csak még vizes egy kissé, néhol nagyon, de napok kérdése és kiszárad.
Estére "barbecue" volt. Az idézőjel azért, mert csak a nevében, a szakács csinálta a pofákat, végül az lett, hogy én adtam a karton születésnapi sört, és mindenki itta, ahol akarta. Szása, Zsenya és Jura például piknikezni mentek a tengerpartra, vitték a kaját, plédeket, meg a sörömöt. Este tíz körül jöttek vissza. Találkoztak a főnökkel és a fiával, akik azzal mentek ki ebéd után, hogy meglátogatják Hamletet és a várát a túloldalon. Komp van húszpercenként, és a vár mellett köt ki.
Én meg Csillagkapu. Közben elhalálozott a hubom, így most gondban vagyok, mert nem hoztam tartalékot, és csak a laptop USB bemenetei maradtak. (A HUB egy USB elosztó egy bemenetet foglal és négy csatlakoztatható hozzá.


Augusztus 8. vasárnap, Helsingborg.

Helsingborg

Amilyen szép idő tegnap, olyan randa, ocsmány esős, hűvös nap. Mindenki bent ücsörög a hajón, és a tegnapon elmélkedik, kivéve engem, aki Csillagkapu.
Ha őszinte akarok lenni, akkor megmondom, hogy nagyon élvezem, minden gyermetegségével egyetemben. Ez a gyengém, a sci-fi, vagyis a tudományos fantasztikus film. Én a magyar, a szovjet, francia, amerikai klasszikusokon nőttem fel, és nem tudom hányinger nélkül nézni az olyan világűrbe helyezett horrort, mint az Alien sorozat. Ez nem fantasztikus, hanem fantasztikus baromság. Nem azt mondom, hogy a Csillagkapu sorozat minden egyes epizódja egy klasszikus műremek, hanem azt, hogy aki szereti az effélét, az megtalálja a szórakozást.
Még akkor is, ha van benne egy csomó... hogy is mondjam? Egyszerűsítés? Mert az, hogy a világegyetem 80%-a angolul beszél az a legkisebb nyilvánvalóság. Még az olyan népek is, akik a mongolok leszármazottai. Az alaphelyzet, hogy egy randa és gonosz faj, a Goauldok népesítették be a galaxist a Földről elhurcolt emberekkel, és ezek leszármazottai mindenütt a legtisztább jenki angolt beszélik. Aztán az is szembeszökő, hogy az ellenséges faj szókincse áll legalább 45 szóból, és csak ezt hajlandók ismételgetni...
És ugye egy ilyen sorozat kiválóan alkalmas arra, hogy az amerikai propagandát közvetítse. Na, ezek a legborzasztóbb részek. Tudod-e milyen szépen kiviláglik a sorozatból, hogy Amerika a világ csendőre, csak az jó, amire ők azt mondják. Elképesztően gyatra, amikor az amerikai értékeket akarja sugallni. Amikor azt a blablát nyomják, hogy egy amerikai katona nem képes elnézni, hogy valakit megkínoznak! Gyalázat, hogy ilyesmivel etetnek! De hát az ember csak jót röhög, amikor az emberi jogokról papolnak, és nyilvánvalóan nem veszi komolyan.
Én mindezek ellenére jól szórakozom. Csak bele ne hülyüljek, mert néha azt veszem észre, hogy társalgok velük, és kommentálom a szövegeik... na, mindegy, már nem gtart soká, mert 22 napom van hátra, oszt otthon erre már nem lesz időm. Feltéve, hogy az AXN Sy-Fy-on nem adják.


Augusztus 9. hétfő, Helsingborg, úton.

Hülye eső esett reggel hatkor, amikor felkeltem. Aztán fél hét után, amikor nyitni kezdtem, már csendesen esett, és hétre, mire jöttek a melósok, elállt.
A kirakás gyors, este nyolckor indulás. Ennyi.


Augusztus 10. kedd, úton, Randers (Dánia).

A dániai Randersben

Hajnali négy helyett csak fél hatkor értünk a pilotfelvevő helyre. Egy folyón kell felmenni, szép nagy alföld közepén, és hamarosan aratják majd az árpát, vagy mit, ami sárgállott végestelen végig a csatorna partján. Voltak víkendházak, mindegyikhez stég, és sokhoz motorcsónak. Embert nem láttunk, hét óra nyilván korán van azoknak, akik kint vannak.
Érkezés után kezdődött a bolondokháza. Válaszfalakat kellett építeni, mert két különböző fajta izét viszünk. Építés közben megérkezett két pasi, akik mint Port State Control officerek mutatkoztak be. A barba foglalkozott velük, két óra alatt végeztek, semmi hibát nem írtak be, pedig a Zsenya dolgai között egy csomó hiányosságot találtak.
Végül nem sikerült kiderítenem, mi a rakomány. Kis barna bigyók, egészen apró golyócskák, ami nagyon könnyű, 10 liter 3,15 kiló mindössze, és házak építésénél használják szigetelésre. Itt nekem roló le, innen nem érdekel, csak annyira, hogy barna, kicsi és folyik, mint a víz. Ezért aztán a válaszfal és a raktár fala közötti réseket hiába tömködtük el, amennyire csak tudtuk rongyokkal, ez a dög átfolyt, a rakodást leállították, azzal, hogy hoznak habot, azzal fújjuk ki a réseket, majd holnap reggel folytatják. Egy plusz nyugis éjszaka mindig jól jön!


Öntik belénk az anyagot...

Este Csillagkapu.


Augusztus 11. szerda, Randers, úton.

Még húsz napom van. Mint Helsingborgban: hatkor keltem, zuhogó eső. Fél hétkor csepergett, hétre, amikor shiftelni kezdtük a hajót, elállt. Negyed nyolckor folytatták a berakást, és fél tizenkettőkor már be is csuktam. Nagyon jópofa módon rakodtak: két buldózer hordta az anyagot, különleges, hatalmas emelőtartályaik voltak, a hajó mellé álltak, és bezúdították az anyagot a raktárba. Mellettünk állt egy lánctalpas, önjáró daru, ami átszórta az anyagot a túloldalra. Négy és fáé óra alatt végeztek.
Utána indulás, és délután négytől este tízig szolgálat. Ennyi minden fér bele egy napba, ha nem említem a Csillagkaput.


Augusztus 12. csütörtök, úton.

Jeles nap ez a mai, és pontosan csütörtökre esik, mint harmincnégy éve, amikor a drága kis asszonykámmal összeházasodtunk. Nekem az volt életem egyik legszebb napja, és mindig csodálatos visszaemlékezni. És minden alkalommal elmondom neki, amit úgy is tud, de nagyon jó hallani: ma is téged! Csak ennyit. De ezt tiszta szívemből mondom! Sajnos hajnalban úgy nézett ki, hogy nem lesz napközben vonal, ezért hatkor elküldtem a köszöntő ímélem. De azért délután mégis megcserdült a maroktelefon, és tudtunk beszélni.
Ennyi.


Augusztus 13. péntek, úton.

A svéd partokat elhagytuk, közeledünk a Finn-öbölhöz. A főgépész kicsit le van lombozódva, mert Gdanskból nem tudják váltani, nem elég az idő ahhoz, hogy az orosz váltónak vízumot csináltassanak. Ráadásul, azt mondják, a fószer Vlagyivosztokban él, onnan utazik Gdanskba. Nos, én ezt még mindig kétkedéssel fogadom, bár mindenki köti az ebet a karóhoz, attól tartok, hogy be akarnak vinni az erdőbe, mert ez teljességgel abnormális dolog lenne.
Aztán jelentkeztem a barbánál, hogy ki akarok menni orvoshoz, mert a jobb térdem bemondta az unalmast. Azt látom, hogy a főnök aggódik, hogy ha kimegyek, hazaküldenek, és akkor az ő váltása csúszhat. Ezért keres kifogásokat. De most az egyszer nem hagyom magam.


Augusztus 14. szombat, úton, Sunila.

Sunila, papírgyár, a rakpartunk...

A reggeli őrség eseménymentes. A révkalauz állomáshoz 11-re érkeztünk, kikötés egy óra körül. Persze a manőverre megjött az eső is, és egész délután randán esett. Ez persze engem nem zavart, mert a Csillagkaput esőben is lehet nézni.
Egyre rosszabb a jobb térdem. Alig tudok felállni, lépni, nemhogy lépcsőzni. Mindkét karral kapaszkodnom kell, hogy egy-egy fokkal megbirkózzam. Azt hiszem, a baj az, hogy a balt eddig kíméltem, a jobbat terheltem, és eddig bírta. Kész. Most mindkét lábam oda van. Egyre idegesebb vagyok, mi lesz. És mennék már haza, várom, mint a messiást, mert otthon tudok diétázni, tudok rendesen magammal foglalkozni, minden más lesz, mint a hajón.


Augusztus 15. vasárnap, Sunila.

Szép idő. A barba és a fia elmentek horgászni, és fogtak három botot. Mást nem. A jobb térdem marhára fáj. Holnap kimegyek orvoshoz.
Ezért ma Csillagkapu.


Augusztus 16. hétfő. Sunila.

Az ablakomból a kilátás...

Hajnali fél ötkor keltem, mert ezek a népek errefelé igen korán kelnek, és ötre járnak dolgozni. Persze csak akkor, ha közép-európai idő szerint számoljuk, mert ilyenkor náluk már hat óra van. Na, nem baj, este ezt behozzuk.
Nem valami nagy iramban raknak, van négy kamion, azt megpakolja a daru 25 perc alatt, és nekiáll várni, hogy visszajöjjenek. Egy kanyar egy óra. A barba megrendelte az orvost, ez délután lesz esedékes, 15.50-re jön a taxi. Előre élvezem a beszélgetést a sofőrrel. De hiába, mert finnül faszán beszélt, angolul csak kb. tizenkét szót. De azért kivitt. Így elmondhatom, hogy voltam kint Finnországban, láttam a várost a taxiból, és most már nem vagyok hülye. Huszonnyolc eurónyira van a rendelő a hajótól. A rendelőben már könnyebb volt szót érteni, bár nem tanultam meg finnül, ott beszéltek angolul. És a doki is, aki egy szakképzett urológus sebész volt, hát nyilvánvaló, hogy a térdemmel hozzá kell fordulnom, bár nem emlékszem, hogy valaha is pisiltem volna a térdemmel.

Ilyen szép is tud lenni estefelé...

Elpanaszkodtam magam, erre minden áron gyógyítani akart, és azt fontolgatta, hogy mikor jöjjek vissza egy rögönyre. Ezért aztán rábeszéltem, hogy otthon sokkal egyszerűbben meg lehet a dolgot oldani. Ez láthatólag feldobta, hogy nem neki kell nyűglődni a térdemmel továbbra is. Azért érthet a térdgyógyászathoz is, mert tudta, hogy Voltarent kell rá írnia. Felírta, kiállította a papírkámat, hogy menjek haza, és elköszönés. A taxisnak odaadtam a receptet, az meg nem értette, hogy mit csináljon vele. Mondom, hogy én nó mani, de a medicin az náda (errefelé sokan beszélnek oroszul, még orosz nyelvű rádió is van, a náda az oroszul az, hogy kell). Ettől az információtól azonnal telefonálni kezdett, és a vége az lett, hogy a gyógyszertárban hitelre vásároltam, csak alá kellett írnom, és kész, megkaptam, majd az ügynökség kifizeti. Ez nyilván bejáratott dolog, mert a gyógyszertári számlán az ügynökség neve mellet van a kódja, tehát törzsvásárlók.

Eveznek a fiúk

Délelőtt gyakorlatot tartottunk. Letettük a csónakot, és az ifjúság: Zsenya, Szása és Jura tettek egy kört, azaz egy hatalmas kört, mert volt vagy negyven perc, amire visszaértek a hajóhoz. A végén leállíttattuk a motort, és eveztek egy sort. Viszonylag jól ment nekik.
Bejöttünk, a barba még horgászni volt, mire beette a fene, addigra a Marlow bezárta a hivatalt, csak holnap lehet értesíteni őket arról, hogy Gdanskból haza kék menni.


Augusztus 17. kedd. Sunila, úton.

Megint hajnali - ötkor - kelés, megy a kirakás, szerintem dél körül készen lehetünk.
A barba elküldte a doki jelentését a Marlow-nak, aztán beszélt is Mr. Kremersszel, és az a helyzet, hogy van váltóm, aki már készenlétben van, de csak 19 délután tud utazni legkorábban. Na, majd meglátjuk, hiszen ha ma indulunk 19-én leszünk a polyákoknál.
A kirakás végén szuét kellett szedni a mozgatható válaszfalakat, és helyre tenni őket. Az volt az egyezség Zsenyával, hogy nem kell hajnalban felkelnie, de a daruval ő dolgozik majd. Ez csak annyiban módosult, hogy a barba volt végig fent a darun, Zsenya a matrózoknak segített. Fél egyre lettek készen, egykor révkalauz, tőlem a főnök csak annyit kért, hogy menjek fel ebédre váltani őket. Fél kettőkor volt esedékes.
Délután jött a bonyodalom: megjött a leutazó chief menetrendje, igen, 19-én indul, este érkezik Kijevbe, onnan 20-án reggel Varsó, majd délután Gdansk. Lehet, hogy mire megérkezik, mi már elmegyünk, és akkor utánunk küldik Kotkába.
Remélem, nem így történik.


Augusztus 18. szerda, úton.

Jiscso dva dobre jutro! Még két jó reggelt van hátra! Ez a ma reggeli köszönésem! Ugyanis napok óta azt játsszuk Vitolddal, hogy úgy köszönök reggel, hogy hány "jó reggelt" van még hátra. Pár napja még azt mondtam, hogy sesztynagyszat (16) dobre jutro (jó reggelt), de mára ez kettőre csökkent (ha sikerül 21-én hazamennem).
A barba is nagyon készül haza. Most mindketten az adminisztrációnkat zárjuk.
Most rohadtul nem megy a napló írás. Nem tudom miért.


Augusztus 19. csütörtök, úton, Gdansk.

Reggel fél nyolcra lőttük be az érkezést. Hajnalban fél öt felé feljött a barba, és végig fent tépte a száját. Háromkor felébredt arra, hogy egyet littyentünk, volt egy kicsi mozgás, elvégre nyugati 4-es szél volt. Ezzel elmondhatom, hogy teljes szerződésem alatt nem volt egy vihar se! Lehet, hogy ezt a Jóisten rendelte, hogy ne tegye ki a lábamat a vihar megpróbáltatásainak.
Hatkor beszélt a pilotállomással, és azt mondták. Hogy kilenckor lesz csak révkalauz.
Lassítottunk.

Berakás Gadanskban,
aminek a végét már nem érem mag a hajón!

Nyolc előtt azt mondták, hogy dobjunk horgonyt, majd egykor lesz valami. Egykor az lett, hogy délután háromkor megmondják a tutit. Háromkor azt mondták, hogy negyed nyolckor jön a révkalauz.
Horgonyhúzás, pilot, kikötés.
Megjött az új barba, szimpatikus negyvenöt éves, ukrán.
Megjött a stivador, azt mondta, hogy ha megjön a vasúti szerelvény, akkor éjfélkor kezdenek. És szombaton lesz a hajó berakva. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy megyek haza. És ez szombaton lesz, 13:20-kor indulok Gdanskból Varsóba, majd onnan 17:35-kor Pestre, s hét előtt tíz perccel otthon leszek! Milyen finom lesz!
Az új barba olyannak látszik, mint ahogyan Leszek, az előző főnök leírt, akit, mivel már elment, nem ő a főnök, tehát "le Leszekezhetem". Köszönt, beszéltünk pár szót, és bezárkózott a kabinjába.


Augusztus 20. péntek, Szent István napja, Gdansk.

Ahogyan gondoltam, kicsit csúsztak, mert éjfélkor vonatnak még se híre, se hamva. De negyed kettőkor már jött belénkfelé az égetett mészpor, ami ugye tudjuk egy rohadt rakomány.

Csomagolok...

Reggelin él meglepetés ért: egy teljesen ismeretlen, szakállas hapsi ült a barba helyén. Van benne némi örmény beütés, a bőre kicsit sötétebb, de tősgyökeres ukrán. Lehet, hogy tegnap tévedtem?
És hogy igen, ez valamikor kilenc körül derült ki, mert akit barbának hittem a városból jött, megnézett az irodában, aztán mondta, hogy a parancsnokkal akar beszélni. Eddig minden rendben is van, csak egy dolog izgat: ki volt ez a szivar?
A csomagolással jobban is állhatnék, de nem rossz. Lassacskán csinálom.
A délelőtti rakodás nem volt vészes, a hosszú shiftelést meghagytam Zsenyának, én három röviddel megbirkóztam... Azért ez a srác még nem teljesen tiszt. Mondtam neki, hogyan nyissa a raktárt. Kiveszi a pontont, és hátra hozza, majd a daruval is hátul marad. Pont az ellenkezőjét csinálta. Előre vitte a pontont, és a darut elől hagyta. Tudom, hogy ezt a melósok mondták neki, de azt hiszem, én vagyok a főnöke, nem ők. A gond majd akkor adódik, ha jön a daru szerviz és nem tudják a darut hátrahozni, mert közte van a rakodóberendezés, amit hosszú időbe kerül majd szétszedni és összerakni. De azt hiszem, ezek már nem az én gondjaim. Nekem fogadnom kell az új első tisztet, kiokosítani, és elhúzni haza, mint a vadlibák délnek...
Délután négy körül érkezett Vjacseszlav. Harmincnyolc éves, gyakorlott tengerész. Ez onnan látszik, hogy átadás átvételkor fél szavakból is értettük egymást, és utána már nem sokat kérdezett. Este hétkor aláírtuk az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, és ő maradt szolgálatban éjfélig. Ez igen dicséretes hozzáállás volt, mert valójában arra akartam megkérni, hogy hattól éjfélig felezzük meg a szolgálatot. Így aztán kényelmesen csomagoltam, és közben a Csillagkapu Atlantisz sorozatot néztem.
Fél éjfélkor feküdtem.


Augusztus 21. szombat, Gdansk, Varsó, Budapest.

Hajnali ötkor felkeltem, mert el akartam búcsúzni Zsenyától, de ő már aludt, én meg tudtam, hogy tizenegykor elmegyek, így mi már nem találkozunk.
Tovább csomagoltam, és további részeket néztem, na miből? Persze hogy a Csillagkapu Atlantisz volt műsoron.
Fürdés, átöltözés, majd a Krziszek segített levinni a bőröndjeimet. Elbúcsúztam a barbától, megvettem, a hajó egyetlen karton sörét, hogy adja a srácoknak good by drinkként. Biztonság kedvéért szóltam Vitoldnak is, hogy majd kérje.
Pontosan 11-kor jött a taxi. Irány a reptér. Elkezdtem az sms küldéseket.
A becsekkolásnál kellemetlen meglepetés ért: a hülye Marlow nem váltotta ki a tengerész kedvezményt, így 186 € túlsúlyt kellett fizetnem! Azért ez felháborító. Majd jól beírok nekik, azt nem mondhatom, hogy beolvasok...
Amúgy a repülés eseménytelen, eddig, most éppen a varsói reptéren írom a naplót egy finom ebéd után. Sajnos a polyákok is gátlástalan rablók, ha reptéri üzletről van szó. És az idegent többszörösen átvágják, mert egyrészt a rohadt magas árak, és a szégyenletes euró átváltás teszi kurva drágává repteret. Ettem egy zsureket (nagyon, nagyon finom!), és egy lasagnát, amire csípős paradicsomszószt öntöttek. Meg egy sör volt, ez mindössze 25 euró. Hát, ettem már olcsóbban is.
Akkor otthon fogom befejezni.
Akkor most otthon vagyok, azaz itthon, de leginkább Akán.
Hétfőn megreklamáltam a súlyhatárt a Marlow-nál, hát volt nagy bocsánatkérés ám! Csak ki is fizessék, de ezzel sose szokott baj lenni, ilyen szempontból nagyon korrekt cég, és ez bizony nagyon fontos!



látogató számláló
Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu