Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA



M/V PRÄSIDENT



1995. július 24. hétfő. Hamburg. Naplóírásra minden épeszű ember január elsején tesz erős fogadalmat, amit aztán egy hétig biztosan betart. Vajon az én Naplómra milyen sors vár? Szándékaim szerint többé-kevésbé rendszeresen fogom írni. Ez azt jelenti, hogy most az elején adok magamnak némi engedményt, ha netán egy-két (8-12) nap kimarad, akkor ne hagyjam végleg abba a: - Most már úgyis mindegy! Túl sok a kimaradás! - felkiáltással.
Kezdem azzal, hogy nincs nálam a Helyesírási szótár, mentségem legyen az indulási bolondokháza. Íme:
Reggel még Szarvason ébredtünk. Pompás reggeli, kilenc óra után. Tízre a szerelőhöz, a FIAT-ban elromlott valami, az ötödik sebességben ráz, mint a hatökrös szekér. Be a Trabiba, milyen régen ültünk benne! Ez is élmény volt! A szerelő akkor vitte a kocsit próbaútra. Fellélegeztem, nagyon remek érzés volt, látni a Regattát szaladni az úton! 16.500 forintot fizettünk érte, nem mertük Encsivel kimondani, milyen olcsó!
A HMS-nek megígértem, 11-kor felhívom. Elérkezett a 11 óra, telefon, délután 16.40-kor indulok az orvosira Hamburgba! Gyors búcsú, valóban, nagon-nagon jól éreztem magam. Sajnáltam, hogy nem maradt úszásra idő. Muszáj lesz visszajönnöm, mert az arborétumig el kell úsznom, és vissza. A Regatta csodásan húzott, jól ment, a nap sütött, igyekeztünk haza. Az első 10 km után előjött a hiba újra! Így Szarvastól hazáig 4-es sebességben mentem. Bementünk Lakitelekre a Népfőiskolába, mert Szabolcs otthagyta a dzsekijét. Nem is ő lenne ő, ha mindent hazahozott volna!
A HMS-hez fél kettő után értünk. Nem cifrázom, Encsike is hallotta, hogy "valószínűleg" nem is jövök haza. Kielbe is el kell utaznom, mert a C.-nek, úgymond, nem fogadták el a GMDSS bizonyítványát. Rohanás haza. Legkésőbb fél háromkor akartam taxival indulni a Ferihegyre.
A csomagolásnál Encsike rettentő sokat segített, ez legfőképpen abban mutatkozott meg, hogy csitítgatott, nyugtatgatott, pedig Neki talán nagyobb szüksége lett volna rá. A végére már szépen bepörögtem, és szidtam a HMS anyukáját, meg minden... De csak befejeztük, és viszonylag elég jól. Alig maradt otthon valami. Rohanás, taxi, Szabolcs maradt otthon, Ninó kísért. A reptéren már minden simán ment. Az "Elfeledett Automata" még megvan. Azért hívom így, mert még mindig 30 forint egy kapucsínó. Négy után csekkeltem be. Encsit már nem láttam, a terasszal ellentétes oldalon ültem a gépben.
Münchenig semmi. Sima repülés.

Karinthy is számolta a repüléseit, én is ideírom, hányat repültem eddig, (mivel Naplóírásra is azért került sor, mert az ő naplóját olvastam az előző hajómon, és ez nagy lökést adott hozzá!):
1. 1977. szeptember, Budapest - Amszterdam a Budapestre utaztam le
2. 1989. március 12, Rotterdam - Budapest, a Dináról haza
3. 1989. április, Budapest - Varsó
4. 1989. április, Varsó - Gdansk radartanfolyamra
5. 1989. április, Gdansk - Varsó
6. 1989. április, Varsó - Budapest, tanfolyamról haza
7. 1993. október 18. Lake Charles - Houston
8. 1993. október 18. Houston - Rotterdam
9. 1993. október 19. Rotterdam - Budapest, Csokonairól haza
10. 1994. március 7. Budapest - Párizs
11. 1994. március 7. Párizs - Brest, behajózás a Wittsandra
12. 1994. augusztus 13. Rotterdam - Budapest, Wittsandról haza
13. 1994. november 15. Budapest - Athén, Pancon-3-ra
14. 1995. május 30. Szingapúr - Moszkva
15. 1995. május 31. Moszkva - Budapest, Pancon-3-ról haza
16. 1995. július 24. Budapest - München
17. 1995. július 24. München - Hamburg orvosira

Münchenben átszállás. Először voltam német belföldi járaton, mennyivel kultúráltabb, mint az amerikai volt! Persze én csak egy kis gépen ültem Lake Charles, és Houston között, olyan 60 személyes lehetett. Ez Boeing volt, és zsúfolva. A reptéren, a beszállókapunál pultok, mindenki szabadon vehet kaját. Szendvicsek, gyümölcs, édesség. A kávét sajna csak helyben lehet meginni, a gépre nem lehet felvinni. De sebaj, később kiderült, a gépen italt szervíroztak. Három szendvicset vettem magamnak, egy szalámist, egy kemény sajtost, és egy krémsajtost. Egy banánt és négy darab Snickerst is betettem a papírzacskómba. Adalékok egy fogyókúra történetéhez! De nem dohányzom! És ez is nagy szó!
Hamburg! Kipróbáltam a CTICARD-omat! Elegánsan egy Geldautomathoz mentem, betettem a kártyát, és az automata kiadta, nem fogadta el! Hihetetlen! Újra be, újra vissza! Atyaisten! mit fogok csinálni? Reptér másik vége, másik Geldautomat, beledugom, elfogadja. Hurrá! Mennyit kér? Ötvenet. Surrog, csetteg-csattog, kártya vissza, pénz nuku, a képernyőn Danke! Az Anyádnak! Újra be, végigjátszom, és most kiadja az ötvenest. Jó érzés!
Taxit nem kell keresni, Mercedes, és az órát bekapcsolja. Nem tudja, hol a tengerészház, de megbeszéljük, hol lehet, és egyből odatalál. Negyvenes a cech, egy tízes maradt. A szoba kicsi, nincs zuhany, csak mosdó, de megteszi. Kilenckor egy fél órás séta, majd telefon Enicinek, alvás.

Július 25. kedd. Hamburg. Reggel 6-kor ébredek, reggeli, Mr. Pettersen 8-kor vár. Orvosi vizsgálatra megyünk, és ha szerencsénk van, akkor még ma elkészül a tengerészkönyvem is.
Az orvosi vizsgálat gyors, a belgyógyász kedves, pár szót pötyög magyarul is. Sokat kell várni, kiderült, vörösvértestet talált a vizeletben. Ki kell vizsgáltatni! De hol? Utána sokat kell várni Mr. Pettersenre. Délután az ügynökségen. Megbeszéljük a holnapi nap programját, egyedül megyek Kielbe, és sietnem kell vissza, valószínűleg kora délután utazom Konstacába.
Délután alszom, majd tanulom a GMDSS anyagot. Majd meglátjuk mi lesz a vizsgán! Mindenesetre korán kell lefeküdnöm, holnap 5.45-kor itt a taxi értem!
Egy biztos, hogy a HMS nem megy a szomszédba egy kis átverésért. Hogy is volt?
Hétvégén azt mondta, hogy el kell utaznom Hamburgba, orvosi vizsgálatra. Behajózni csak hó végén kell. Hétfőn úgy tájékoztat, hogy el kell menni az orvosi vizsgálatra, de lehet, hogy nem is jövök haza. A repülőjegyen 40 kg, tengerészkedvezmény van. Hogy jöhetnék haza?
Azt mondta, csak úgy, mellékesen, hogy C. Petinek le kellett vizsgáznia GMDSS-ből. Lehet, hogy engem is elvisznek, de hát nekem megvan az új bizonyítványom, nekem nem kell. Holnap megyek. Miért nem lehet megmondani egyenesen, mi a helyzet?
Este voltam a St. Pauliban. Nem sokat változott, illetve valószínűleg annyit, hogy csak a kurvák és stricik mások. Tele mulatóval, bárral, Live show-val. Az utcasarkokon szigorúan behatárolt területen a kurvák árulják magukat. Mint a vadonban: ha átléped a területed határát, megtéplek, kicsinállak, megbúbollak, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Két kurvatanya között egy FLEUROPE virágüzlet. Lehet küldeni egy csokrot a nejnek, a lelkiismeret megnyugtatására. Színpompás világ. Ha akarsz törököt, van. Ha arab kell arab, de olasz, kínai és isten tudja hányféle étterem reklámja csábít! A pornóbárba a kidobólegény invitál, később, ha a cechet nem tudják kifizetni, valószínűleg ő veri szét a pofájukat. A testi épség megőrzésére lehet venni ilyen-olyan-amolyan, és ki tudja még milyen márkájú pisztolyt, revolvert, coltot. Kispuskát, nagyágyút, tőrt, kést, bicskát. Gumibotot, bikacsököt, gázsprayt, bokszert, csúzlit.
Sok a nézelődő. Vagy talán csak azok vannak? Nem láttam egy lányt sem üzletet kötni. Illegették magukat, mutogatták félig kilátszó feneküket. A férfiak egy vállrándítással intézték el őket. A bátrabbja. A félénkebbek a járda szélén osontak, majdnem az úttestre léptek. Mondanom kell, hogy a járda két széle volt zsúfolt? Egyiken a lányok, a másikon a nyuszifiúk. Kétszer én is leléptem az úttestre... persze, csak este kilenc volt. Viszont tanultam tőlük. Sortban voltam, nem győzték dicsérni, hogy milyen klassz lábam van, fussballspieler, meg ilyeneket mondtak. Jelzem igazuk van, semmi kivetni valót nem találok a lábaimban. Direkt esztétikusak. Majd Encsikének is elő kell adni. Lefekvés előtt a cápás bárban leküldtem egy korsó sört. Utána telefon Enicinek. Jóéccakát mindenkinek!

Július 26. szerda. Hamburg. Reggel 5-kor keltem, taxi, állomás, vonat, Kiel, taxi, GMDSS vizsga, taxi, vonat, taxi, ügynökség, Tengerészeti Hivatal, ügynökség, lejártam a lábamat. Bármilyen hülye is akarok lenni, annyira nem tudok, hogy megbukjam. Pedig akkor jöhettem volna haza! Így majd utazhatom Konstancába. Útban visszafelé, még Kielben, megcsináltattam a szemüvegem. Öt teljes márkába került, leesett az orrvédő kis frincfranc, és sebesre dörgölte az orromat. Még egy klassz szemüvegtokkal is megajándékoztam magam. Szóval a vizsga sikerült, sajnos, délután 4-re megvan minden hivatalos iratom, van német tengerészkönyvem, és 2. tiszti oklevelem is! Hű de előreléptem!
Aztán 5-re megjött faxon az utazási utasítás is. Holnap reggel 09.25-kor indul a gépem Münchenbe, onnan 11.45-kor Bukarestbe. Ez igen! Bukarestben úgysem voltam repülővel. A Marserve ügynökségen lévő... hát nemelfelejtettem, mit akartam írni!!! Hol egy doboz Cavinton?
Fél órával később:
Ja, azt, hogy a csaj az ügynökségen, olyasmit pötyögött, hogy holnap este a hajó már el is megy! Na Encsike, hogy fogod a gyógyszereket leküldeni?
Milyen könnyű egy népet megutálni. A vacsoránál egy loboncos, barna bőrű, hosszúkás tengerész elvette az utolsó zsemlét az asztalról! Na! Mit tetszik szólni ehhez a skandalumhoz!? Most aztán utálom a... nem tudom kiket, mert nem kértem el az útlevelét. Így csak őt egyedül, a burmaiak, malájok, indonézek, filippínók alhatnak nyugodtan.

A Reeperbahnon

Ma este is elsétáltam a Reeperbahnra, st. pauli kurvatanya nézni. Többen voltak, vagy csak többet láttam? Ki tudja. Pedig az idő is gyermek volt még, kilenc óra sem volt, amikor búcsút vettem a széplányok utcájától. Este hét körül értem oda, nézelődtem, üzletekben bóklásztam, csak képeslapot vettem. Aztán egy sörre leültem egy teraszra, "elviselhető" volt a sör ára. Ja! Baromian drága, csak Hamburg, vagy az egész Vaterland, nem tudom. Itt egy korsó sör 5 DM volt, de volt hely, ahol 10-ért kínálták! Reggel: egy szendvics az állomáson 5 DM, egy kávé 3,20 DM. Ebéd: Csili hússal, köret nuku, egy szelet kenyér, 12,50. Mellé a sör 5,50.
Ehhez: a lányok, illetve csak egy, 100 DM/óra! Jó, mi? Szerintem ez az általános tarifa, mindenki ennyiért mehet el. Az aranyos volt, amikor az az egy leszólított. Éppen küzdöttem magamat kifelé a negyedből, hogy bejöjjek a hotelba, amikor a kiszemelt mellékutcán végiglátva visszahőköltem. Saroktól-sarokig méterenként egy lány. Támasztják a falat. És mindenki a túloldalon közlekedik! Úgy döntök, túl fogom élni, ha végigmegyek a járdán. Elindulok, az első előrelép, ajánlkozik, intek hogy nem. Visszalép a falat támasztani. Következő előrelép, megteszi az ajánlatát, nem kell, visszalép. Következő ki, és így tovább. Pontosan úgy nézett ki, mintha dróton rángatnák őket, vagy valami mechanikus bizgentyű pontosan akkor tolja előre, amikor a gyanútlan járókelő odaér. Olyan érzésem is volt, egy-két lány arcára tekintve, mintha ez kötelező lenne, és figyelnék őket, dolgoznak-e? Itt történt, hogy az egyik elállta az utamat, és úgy mondta, eine stunde hundert mark. Franc a pofáját, én ezért hét órát dolgozom!
Az új Adidas csuka már csak a bal lábamat nyomja, a jobb eléggé megbarátkozott vele. Igaz, amíg a vizsgám tartott, meg a vonaton is - visszafelé Intercityn jöttem! - levettem.
22.00 óra van, megyek csicsikálni! Na, milyen rendes vagyok? Mert holnap reggel 8-kor már menni akarok a reptérre!

Július 27. csütörtök. Hamburg, repül, Konstanca. Korán keltem, reggelinél én vettem el a zsömléjét az utálatos malájnak! Hahaha! Időben a reptéren voltam, de a Snickers késett, vagy talán Hamburg szegényebb város, mint München? Eseménytelen a 18. repülés Hamburg - München között. Eseménytelen a 19. repülés München - Bukarest között. Illetve Münchenben sem volt Snickers, sem szendvics, csak kávé, mint Hamburgban.

Bukarestbe repülök

Nincs jobb, mint az eseménytelen repülés! Az ember kényelmesen hátradől az ülésen, és bámul kifelé az ablakon. Már nagyon szeretek repülni. Szeretem nézni, ahogy a fák, épületek, lámpák - repülőtere válogatja, mit láthat az utas -, elvágtatnak, majd hirtelen lelassul a száguldás, elszakadtunk a földtől, versenyre kelünk, s messze magunk mögött hagyjuk a legszorosabb szárnyú sólymot is. Ha lenne, de nincs.
Aztán a házak töpörödnek. A betonozott utak széles sávjai egyre keskenyebbek lesznek, mígnem játékautók cammognak száguldás helyett a szalagján. Kedvem lenne lehajolni, és meglökni a kamion-matchboxot, menjen már egy kicsit gyorsabban. Mert alig halad, jól látom, innen fentről, még mindig amellett a zsebkendőnyi erdő mellet halad. Azt meg egy cérnafolyó határolja a túloldalon. Varrótűnyi uszály, vagy hajó halad a csillogó zsinóron.
Aztán a napot tükröző vízországút apró falvakat fűz kalárisára. Kedves, pirostetős házak, fák, utcák. Vegyük le a makettek tetejét, kukkantsunk be a játékházakba (mennyivel kedvesebb látvány, mint a Barbieházak!), hisz oly parányiak! Mindeniknek tiszta az udvara, apró gépkocsik vánszorognak, észrevétlen állnak meg a vasúti sorompónál, és megvárják a játékvonatot. Ez tán még a TT-nél is kisebb, hisz az Intercity szerelvény elférne e tenyerem felén!
Úszik a repülő az átlátszó óceánban, és én látom a levegőtenger-feneket. Kicsit halványabb ugyan, hisz párás a levegő, de lelátok, egészen le, az aljára, ahol az Óceánnal ellentétben - ahol szinte nincs is élet - az apró, láthatatlan emberlények mozognak, dolgoznak, alkotnak, rombolnak, s ebből semmi sem látszik idefönt. Csak az, amit véres verítékkel létrehoztak, teremtettek! Szép a mezők sakktáblája. A sötét mezőt az erdők jelentik. És szabálytalan csíkok az utak, sztrádák, vasutak, hatalmas kavalkád, de szemet gyönyörködtető, lelket pihentető, természetes, harmonikus.
Elbóbiskoltam. Ausztria felett ébredek. A sakktáblák megváltoztak. Girbe-gurba, íves sávok kúsznak fel a hegyoldalra. Hatalmas vargabetűket ír le a keskeny hegyiút, mire felér a csúcsra. Milyen pici, és alacsony alattam! Bezzeg, ha meg kéne másznom! Itt a táblák még zöldek kicsit, még nem jár a kombájn, híre hamva sincs az aratásnak! Kevesebb a szántó, több a haragoszöld rét és legelő. Keresem a lila Milka tehenet, de nem ezen a vidéken legel, meg ilyen magasból úgyis azt hinném, a szemem káprázik csupán. A gép parancsnoka azt ígéri, hogy Budapest alatt, a Balaton mellett repülünk majd el.
Sajnos, egyik sem látszik. Budapest az én oldalamon van, de a Balaton az ellentétesen, lehet, hogy látszik, de másnak! Milyen közel van ide Németország, és mégis mennyire más itt minden, innen fentről is! Ott a falvak a templom köré települtek, szellősek, sok a fa, nagyok az udvarok, sok a zöld. A települések elágaznak, mint az erek szaladnak a központból, a falu templomszívétől, előle, mögüle. Itthon az utcák hosszan húzódnak, kevés az elágazás. A házak a két oldalon, sűrűn, egymás mellett. Az égből nézőnek, modern hasonlattal élve, megannyi csip. Futnak a vezetékek, és belőlük apró fogak állnak ki, mindkét oldalon. A porták. A kevésbé piros háztetők, a kisebb, de hosszabb udvarok, végükben a szegényesebb gazdasági épületek. Az aszfalt sem úgy veri vissza a napfényt, mint a németeknél, vagy a sógoréknál. Az utakat is halványabb zöld fák szegélyezik. Minden más. Itt minden egy kicsit kevésbé... ott pedig minden sokkal... de mégis, sokkal nagyobb öröm felfedezni a Köröst, mint a Rajnát. Jó érzés látni a Tiszát. Láttam az Elbát is fentről. Na bumm! És akkor mi van? Nagy, poros alföldi város. Békéscsaba? Gyula? Szarvas? Nem tudom, de szívdobogtatóbb, mint Bécset megpillantani a gépből.
Azután a nyílegyenes utak újra dombra, majd hegyre kaptatnak. A sakktábla sárga mezői elgörbülnek, elkeskenyednek, csíkokká változnak. Egybefüggő hatalmas erdő fölött repülünk, csak egy út szeli ketté a zöld foltot. Itt még nem jártam, Erdélyt látom a magasból. Azt nem számítom, amikor behajózásra mentem dunai kikötőkbe. Pótolni kell.
Közeledünk Bukaresthez. A gyufaskatulyaházak egyre nagyobbak, és szegényesebbek. Érdekes: hat-hét kilométer magasból is látszik, ez szegény ország. A házak alacsonyak, nem piroslik a tetejük. A gazdasági épületeket rozsdás bádog fedi, az udvarok gazosak, az utcák porosak-sárosak. És a főváros közelében repülünk. Megérkeztünk Romániába.
A reptéren hivalkodó büszke gép, oldalán: Slovenska Republika. Hatalmas szlovák címer a farkon, piros-kék sáv az oldalán. Meciar úrnak erre telik! Engem bezzeg senki nem vár. Azután megtalál az emberem, de még valakit vár, ezzel a géppel kellet, hogy megérkezzen. De nem jött ki, mert a csomagjai elvesztek, azt kereste, mi kimentünk a pályaudvarra, mert a vonat 16.20-kor indult.
Futni kellett, hogy elérjük. Azután a vonaton a kalauzzal megküzdeni, hogy a bőröndöm (35 kg.) maradhasson velem! Megérkeztünk, mindenki engem akart a taxijába tuszkolni, szabad szobát kiadni, Mamaiába kivinni. A hajóra nyolc körül érkeztem meg. Most nem írok senkiről, majd később. Éjjel 3-kor feküdtem le, van két férfi Szlovákiából, a hajógyárból, értelmes, okos, kedves fiatalemberek. Velük beszélgettem olyan sokáig. Hamar megkedveltem mindkettejüket.

Július 28. péntek. Sulina előtt horgonyon. Délelőtt 11-kor indultunk, 4-ig voltam szolgálatban, a lobogókat kezdtem szortírozni. Lesz munkám nagyon sok, mindent le kell ellenőrizni, leltárokat kell csinálni. Laci és Fekete Feri a két komáromi fiatalember nagyon élvezik első tengeri útjukat.
Az első út: Galatz - Antverpen vassal. A hajó állítólag 12,3 csomót tud. Majd kiderül!

Július 29. szombat. Galatz előtt horgonyon. Reggel 5-ig voltam fent, jött a pilot, és elindultunk a Dunára, Galatzba. Most a barba a 16-20 őrséget adja. Ez jó, de az nem, hogy nem visznek be Galatzba, hanem hétfő reggelig horgonyon leszünk.

Július 30. vasárnap. Galatz előtt horgonyon. A hajó vadonatúj. Minden csillog, villog, de szlovák. Ez annyit jelent, hogy az összbenyomás jó, de apróságok miatt dühös az ember.
Egyelőre a betegszobában lakom, amíg Feriék haza nem mennek. Amíg itt vagyok, addig szó sem lehet róla, hogy kipakoljak a bőröndből. A szekrénybe, az akasztós részbe, nem fér be a vállfa! Nem lehet beakasztani semmit! A polcos része is kicsi, alig fér be egy összehajtott trikó. A fürdőben a törölközőtartó a radiátor mögött van! Kissé kényelmetlen használni.
A hídon nincs hely a használatban levő térképeknek. Amúgy is nagyon szűkös a hely, nem tudom, hogyan elhelyezni a térképeket. A külső hőmérők nagyon szépek, és rézborításúak, de nem tudom, miért úgy helyezték el, hogy az egyiket - a széliránytól függően - a kéményfüst melegíthesse! És még sok apróság bosszant, de alapjában véve jó az egész. Ja, ivóvíz most nincs, mert a konstancait csak inni nem lehet, minden egyébre kiválóan alkalmas. Ez már a harmadik hajóm, sorrendben, ahol az ivóvíz gond. Remélem itt nem lesz a továbbiakban, mert Nyugat-Európában jó vizet lehet venni.
Reggelig a lobogókat befejeztem, és a térképeket kezdem átnézni, ellenőrizni. Komputerre viszem az adatokat. Délelőtt fél kilenckor keltem, - fél nyolckor feküdtem - mert az árbocdöntést, a raktárnyitást, és a híd emelését próbáltuk. Kisebb-nagyobb nehézségek árán sikeres volt a nap, én hasznosan töltöttem el a szabadidőmet, utána pedig a térképek leltározását, az útvonalra kigyűjtését készítettem el.
Fekete Ferivel sokat beszélgetünk, a magyarság szlovákiai helyzetéről, meg mindenről. Nagyon örülök a megismerkedésünknek.

Július 31. hétfő. Galatz, kikötőben. A pilot 7-re ígérte magát, és meg is jött! Én, amint a szolgálatot leadtam, lefeküdtem, de mondtam az első tisztnek, hogy csak pihenek, nem alszom. Természetes, hogy manőverre felkelek, gondoltam. Amikor úgy gondoltam, hogy már a kikötő közelében lehetünk, felkeltem, felcaplattam a hídra. A pilot, a barba és a chief volt bent, alig lehetett mozdulni. Aztán a parancsnok elzavart aludni, mondván, hatig voltam, nem kellek délig. A manőverhez elegen vannak a matrózok. Ilyet sem pipáltam! Manőver tisztek nélkül! Ha ezt a MAHART megtudná!
Déltől hatig rakodás. Mivel úgy informáltak bennünket, hogy a rakodás 24 órán keresztül folyamatos, ezért hétkor gyerünk aludni. Hajnali 4.30-kor riadtam meg! Éjfél előtt befejezték, és már nem kellett kelnem, elfogyott a rakomány! Nem tudom, hogy fogok "szórakozni", mert még a pihenésre is kevés az idő!
Még a levelek írásához se fogtam hozzá! Pedig muszáj, mert senkinek nincs híre rólam!

AUGUSZTUS



Augusztus 1. kedd, Galatz. Nem lett meg a chief csomagja, nem tudtak szemüveget készíteni neki, valami irtó speciális okuláré van szüksége, csak a távollátó része lesz holnapra meg, így az írásbeli munkáit a barba csinálja. Ruhát is vett magának, szépséges román konfekciót! Nem volt valami happy, amikor bejöttek a hajóra. Fekete Feri tudott az asszonynak telefonálni, én bezzeg nem jutok ki, hogy Encsikét felhívhassam!
Elkezdtük a berakást is, majdnem kész van, a parancsnoknak nagyon tetszik Románia és a román munkatempó. Állandóan humorizál azon, hogy az ügynökség csak "azt tudja, hány óra", másról fogalmuk sincs. (Igaza van!) Egy kicsit sikerült a rakodást összegubancolni, de a végére megoldódott a dolog. Nem tudták, mennyi tekercs vaslemezt raktunk be. Hoztak mindenféle papírt: 160, 145, 121 és így tovább. Aztán rettentő boldogok voltak, amikor megmutattuk, hogy a raktárban 22 sor van, soronként 6 darab, és még három! Még hálálkodtak is, hogy milyen jó, most már ők is tudják, hány van a hajóban! Rémes!

Augusztus 2. szerda, Galatz. Ma sem fejezték be a berakást, még 4 vagy 5 tekercs vas maradt holnapra. Ma 12-t raktak be! Csúcs!
Viszont meglett az első tiszt csomagja. Bukarestben van, a parancsnok megkérte a tulajdonos céget, gyakoroljon nyomást a Lufthansára, keressék meg a bőröndöket.

Feri és Laci

Este Lacival és Ferivel beszélgettem. Érdekelt, hogyan élik meg a szlovák állampolgárságot, hogy tanultak meg szlovákul, hogy élnek a nyelvi környezetükben.
Feri teljesen magyar környezetben nőtt fel, magyar iskolába járt, ahol a csehszlovák himnuszt is magyarul tanították. Csak a rendőr, bizonyos Kapuszta volt egyedül szlovák a faluban, de beszélni az is magyarul beszélt. A szlovákot idegen nyelvként tanulta, heti két órában. Tizenkét évesen volt először olyan helyen, egy másik faluban, hogy rájött: nemcsak magyarul beszélnek hazájában! Az érettségire tanult meg, úgy ahogy szlovákul. Beiratkozott a pozsonyi főiskolára, kémikusnak tanult. Az első héten csak egy magyarul beszélő társa akadt az egész évfolyamon, csak amikor a többiek látták, hogy nincs semmi bajuk abból, ha magyarul beszélnek, mertek a többiek is az anyanyelvükön szólni. Így a harmadév végére már több mint hatvanan voltak, akik magyarul beszéltek, jó közösséget alkottak. Így aztán a szlovákot csak a vizsgán használták, elég gyatrán ment. Meg is szólták a tanárok, hogy keressen egy szlovák barátnőt, tanulja meg a nyelvet. Azután a katonaság jött, Prága egy évig. Az volt az igazi nyelviskola!
Laci előbb megtanulta a szlovákot, de neki igazán jó nyelvérzéke van.
Elmesélte a Stefánik szobor történetét.
Az emlékműre a cseh légiósok adták össze a pénzt. A cseh légió Vlagyivosztokból tért vissza, végigrabolták a cári Oroszországot, sokan vagyonnal tértek haza. 1919-ben elfoglalták Komáromot a Vörös Hadseregtől. Érdekesség, hogy olasz parancsnokaik voltak. Később Győrből verbuválódott vörös csapatok vissza akarták foglalni, de a támadás sikertelen volt. Így menekülni próbáltak. Már úgy gondolták, magyar területen vannak, de az Erzsébet szigeten álltak meg, cseh felségterületen. A cseh légiósok ekkor puskatussal verték agyon az életben maradt mintegy kétszáz, fegyvertelen menekülőt.
Szóval ezek a cseh légiósok állítottak emlékművet az egyik parancsnokuknak, Stefániknak. A Klapka és a Jókai szobrot a nyakukba vetett kötéllel ledöntötték, három szlovákot agyonnyomtak közben, olyan bután csinálták. Ezt a Stefánik szobrot aztán 1938-ban megfordították, hátizsákot tettek rá, menjen Isten hírével. Később a szobrot elvitték, és 1945-ben került újra vissza a helyére. Ott is állt egészen a 1960-as évek közepéig, amikor is, a komáromi tanácselnök, buta, tanulatlan kommunista, bizonyos Pásztor István el nem tüntette. Ezt pedig azért tette, mert elküldték iskolába, és ott jött rá, hogy sem Maszarik, sem Stefánik nem elvtársak voltak, hanem burzsoá csehek. Így levetette, eltüntette a szobrokat. De ő volt az is, aki Lehár szülőházát elbontatta.
A változás után Klapka is visszakerült a helyére a vár mellé, Jókai szobra már előbb a Kultúrpalota előtt állt, és a Szlovák állam megalakulásakor, hogy legyen nekik is hősük, a Stefánik szobrot felállították a főtéren. Ennyit röviden a szoborról.
Este tízre jött a stevedore és örömmel közölte, megvan a rakomány, megjött a vagon, de hát sajnos berakni nem tudják, mert a darus hazament. Majd holnap reggel! Hát ennyit a 24 órás rakodásról. Én aztán egy cseppet sem bánom, hogy nem raknak!

Augusztus 3. csütörtök, Galatz. Isten éltessen 47. születésnapomon. Ha már senki sem mondta (itt a hajón, mert remélem otthon eszébe jutottam a családnak)!
Befejeztük a berakást, megkötözték a rakományt, átálltunk a vízvételező rakparthoz, a város szívébe, most amikor írok, még nem tudom, este kimehetek-e telefonálni. Mindenesetre holnap reggel 5-kor indulunk.

Évának hívlak a könyvben

Azt hiszem életem egyik legérdekesebb beszélgetése zajlott le ma este! Ferivel kimentünk a partra, estefelé. A román pontonos a barbával sétált, és meglátott egy nőt, odahívta, hogy magyarok vagyunk. Fiatal, huszonötéves nő volt, keseszőke haja rövidre vágva. Nagyfenekű, szakadt és koszos farmer feszült rajta. Blúz helyett valami farmer-anyagból készült izé volt rajta, spárgával összefogva.
Nagyon megörült nekünk, mert több mint egy hónapja nem beszélt magyarul. Aradi. Konstancából jött át Galacba. Elmondta, volt odaát Magyarba (Feriék a magyar Komáromot Túlkomáromnak hívják!), öt évig, de nem volt jó. Ott mindenki románnak, oláhnak mondta, itt meg bozgor, hazátlan, sehol nem jó. Most kóricál szerte Romániában, volt Craiovában, Bukarestben, Brailában.
Mit csinál? Semmit. Hol alszik? Hajókon. Most az egyik vontatón, máskor egy uszályon, majd egy személyhajón. A kapitánynál, a szakácsnál, a gépésznél, mindegy. Mit kap érte? Hát semmit. Vagy egy doboz cigit. Aradon jó volt a pénz, mert sztriptízt táncolt másik három román lánnyal. Az jó volt, mert sokat keresett. Hajnali háromig táncolt, utána mehetett kefélni, és a fele pénz az övé volt. Oda csak olaszok, németek, meg öreg, de pénzes románok jártak. A hosszú hajú olaszok, azok voltak a jók!
Elvált. Van egy hároméves kislánya. A férje "józanbolond" volt. Állandóan verte. Józanul is, részegen is. Havonta csak egyszer feküdt le vele, de akkor is úgy, hogy előbb jól elkalapálta. Volt úgy, hogy reggel a székhez kötözte, este engedte el, mert féltékeny volt. Pedig nem adott rá okot. Három évig udvarolt a férje, öt évig voltak házasok, azalatt nem csalta meg, egyszer sem. De a szexből semmi sem jutott. Hát most bepótolja.
Most van úgy, hogy naponta 25-30 férfivel van. A csúcs az volt, amikor valahol három óra alatt több mint ötven katona ment át rajta, fejenként kétezer lejért, egy dollár 2030 lej. A másik csúcs, amikor egyszerre öt férfival volt. A magyar férfiakat nem szereti, azoknak kicsi van, és kézzel meg nyelvvel csinálják. Legjobban a macedónokat kedveli, mert azoknak hatalmas van, olyan, hogy alig bírja szájba venni, és fénylik, mint a tükör. Aztán ecsetelte milyen pózokat szeret, meg mások hogy csinálják.
És mindezt a lehető legtermészetesebb módon adta elő. Közben megérkezett a városból Korpás Laci, ő adta fel az első haza írott levelemet Galacból. Lacival volt a szakács, azután kijött a partra Szilvási Pista, a 4-8-as watchman. Ugratták, bolondoztak a lánnyal, ez a szerencsétlen kis primitív ösztönlény-állatka meg nem vette észre, vagy ha igen, akkor csak rihegett-röhögött, de egyáltalán nem volt zavarban. Számomra az egész inkább szomorú-megrázó volt, mint nevetséges, még ha nevettem is néha-néha egy-egy kiszólásán, egyik-másik sztoriján, bár a számadatokat kétségbevontam magamban.
Az összes csomagja egy nylonzacskó, abból egy fehér blúzt, koszost vett elő, amikor hűvös szél kezdett fújni a Duna felől. A szatyorban nem volt más, csak egy üveg sör ezenkívül. Megfázott, mondta, az előző éjszaka a Dunában fürdött, fél kettőkor. De hát koszos a víz, mondtuk. Á, nem baj, csak itt a szélében, beljebb már tiszta, válaszolta. Hát a szélében valóban mocskos, olajos, koszos, borzalmas mivé lesz itt a Duna. Lehordja a népek mocskát, szemetét, itt teríti szét! Ő, ők pedig fürdenek benne. Úszni persze nem tud, így nagyon mélyen nem mehetett be, csak a szélén mártózhatott.
Kilenc után jött a barba, hogy negyedre mindenki legyen a hajón, mert a vámosokat várjuk. Így el kellett búcsúzni, mi bejöttünk, ő meg utánunk szólt, hogyha a hatóság elment, majd tízre visszajön beszélgetni. Merthogy egy hónapja nem beszélt magyarul!
Szegény...

Augusztus 4. péntek, Galatz, a Dunán, úton. Reggel ötkor indultunk, a pilot időben megjött. Ez az egy változás van, hogy a magán pilotszolgálat emberei nagyon pontosak.
Tíz palacsintát ettem meg, ötöt délben, ötöt a szolgálat leadása után, 4-kor. Viszont nem gyújtottam rá, már több mint hat hete! És ez sem semmi! Üveges Laci jól főz, csak kicsit sokat beszél. A dumája az első időben érdekes, de hamar meg lehet unni, eredeti akar lenni, de ez nem mindig sikerül.
A sulinai Duna-ágból kiérve leengedtük a parancsnoki hidat. Most 14 napos menet elé nézünk. Addigra végezni kellene az alapvető elrámolni valókkal.
Csinálok egy programrendszert. Élvezettel programozok, csak az a nagy baj, hogy nincsen semmim, amiben utánanézhetnék dolgoknak. Kínlódom! De azért csinálom, és egyre jobban megy!
Korpás Lacinak és Fekete Ferinek ma kiselőadást tartottam a GMDSS mibenlétéről, és az elektronikus navigációról. Én is élveztem, ők meg megértették, egyszerűen remek volt. Meg kell látogatnunk őket. Feri srácai, ikrek, sakkoznak, így Szabolcsnak partnerek lennének, még ha három évvel fiatalabbak is. Ami nagyon szimpatikus, mindketten családszeretők.

Augusztus 5. szombat, Fekete-tenger, Boszporusz. Vége az első éjszakai szolgálatnak, letelt a hat óra, minden gond nélkül. Meg kell, mondjam, nagyon élvezem a hidat, mindenféle modern cuccal van felszerelve. Úgy sejtem, a hajó A4-es GMDSS körzetbe van regisztrálva, mert mindennel felszerelték, ami arra előírás. Csak a rádiótelexet nem látom sehol. Pedig szükséges, már az A2-től! Fantasztikusan jó a kormánya, a robot jól tartja az irányt, két GPS navigátor van, a Trimblet használjuk, egyszerűen csúcs! Kíváncsi vagyok a Philipsre is, be kell majd kapcsolnunk, ki kell próbálnunk. A két radar közül az egyik folyami, hisz a társaság neve is az, Wessels River Liner. A másikat most teszteljük, a MAHART által beszerelt Furunók jobbak voltak!

Egy kis vásárlás Isztanbulban. (1973)

Átkeltünk a Boszporuszon. 1973 szeptemberében hajóztam itt először. A Hévízen voltam kezdő tengerész, és semmit nem tudtam a hajózásról, semmi érzékem nem volt a tengerészdolgokhoz, honnan is lett volna! Előző nap még azon örvendeztem, hogy a Dunáról kihajóztunk a tengerre, élmény volt hogy durvaszemcsés volt minden, amihez hozzáértem, ma már tudom, hogy a só kicsapódik a hajóra.
Ki gondolta volna akkor, hogy másnap reggel az Egri Csillagokból ismert Isztambul előtt halad majd a hajó, az én első hajóm. Két nap, két hatalmas élmény. Szerencsém is volt, Bérces Fecó, a fedélzetmester megengedte, hogy amíg áthaladunk, végig a hajóorrban legyek. Nagy Gabi is kezdő volt, de gépész, együtt csodálkoztunk, ámultunk. És szerencsések voltunk.
A nap ragyogott, gyönyörű nap volt, van róla diám. Az épülő Boszporusz-hídról is van felvétel, illetve én és a híd kompozíció. Nem ismertem még én akkor a szultánok varázslatos fővárosát, de felkészültem, és biztos kézzel mutogattam: ez a Galata híd lesz, az a Kék Mecset, mellette az Aya Sofia, kerestem a Yedikulét is, de nem találtam! Sas Laci mesélte el a Leander történetet, de én Apától már tudtam, hogy nem itt, hanem a Dardanelláknál játszódott le az ókor gyönyörű szerelmi tragédiája.
Később többször is voltunk, kikötöttünk a Haydarpasán, az ázsiai oldalon levő kikötőben is. Isztambul csodálatos volt! Először horgonyról mentem ki. Deck-boy lévén nekem jutott feladatul, hogy az ügynökségi csónakkal kimenjek a városba, és kenyeret vegyek a hajónak, ne kelljen Horváth Bélának, a szakácsnak sütni, meg mindenki szerette is a török kenyeret.
Tehát örömmel vettem hátamra a tengerészzsákot, és már a csónakban voltam, amikor belémvillant: hisz semmit nem tudok törökül! Hogy kérek kenyeret? Hogy veszem meg az elsőtisztnek a demizson jófajta bort, ha nem tudom kérni? Felkiabáltam a hajóra, mondanák meg. A bort sarabinak mondta Csubi, a második pincér.
- A kenyér pedig ekmek - kiáltott a csónak után. Hát ezt nem hittem el! Még hogy ekmek, milyen hülye szó ez?
- Evet, ekmek, ekmek - helyeselt az ügynök, és valószínűleg angolul még megerősítette, de azt én nem értettem.
- Ekmek és sarabi - raktároztam el magamban a tudományt, és átadtam magam a kellemes nézelődésnek, élveztem a csónak utat a Galata híd lábához. Ott az ügynökség embere hamar eltűnt, én és a tudomány egyedül maradtunk a parton. Kezemben a zsákkal nagyon tanácstalanul őgyeleghettem, mert hamarosan egy fiatal srác jött hozzám, megkérdezte, miben lehet segítségemre. Mutattam a zsákot meg a demizsont, mondtam hogy ekmek és sarabi, és úgy látszott, a problémám azonnal megoldódott. A fiú elvitt egy kis utcába, a pékműhelyhez a friss kenyér illata vezetett. Ott bent törökül hadartak, gajdoltak, bizonyára az üzletet beszélték meg. Könnyen megértettem velük, harminc darabot vinnék.
Ennyi nem volt, illetve lehet, hogy a rendelése miatt nem tudott adni, de mindenképpen meg kell várni, amíg kisüti. De ez két óra alatt meglesz, nyugtatott meg. Addig nézzünk a bor után!
Zegzugos utcákon haladtunk, próbáltunk-e szót érteni, nem emlékszem. Egy kocsmába vezetett fiatal kísérőm. Sokan voltak a kora délelőtt ellenére. Persze csak férfiak, nőnek ilyen helyen nincs mit keresnie. Én egy kicsit félve mentem be, hátha veszélyes ez a hely egy külföldinek? Nem volt az egy cseppet sem veszélyes. A pult mögött nagydarab török, fehér köténybe törölte a kezét, mielőtt elvette a demizsont. Miközben meregette a tölcsérbe az aranyszínű bort, aziránt érdeklődött honnan jöttem? Kihúztam magam, úgy válaszoltam:
- Ben madzsar! - mondtam, s lett erre nagy üdvrivalgás, a csapos a kezemet szorongatta, az asztaloktól integettek, a közelemben felugrottak, odajöttek, lapogatták a hátam, veregették a vállam, és hadartak, beszéltek, zsivajoztak, koccintottak az egészségemre. A csapos elsorolta gyorsan, na mit is? Hát mi mást, mint az aranycsapat összeállítását, Grosicstól Puskásig, senkit ki nem hagyott. Nagyon barátkoztunk, még koccintottunk is, és amikor a fizetésre került sor, a ropogós, vadonatúj százlírásból még húszat vissza is kaptam. Meg voltam magammal elégedve. Megvettem a sarabit az elsőtisztnek, mindjárt megyünk a frisscipó illatú pékségbe a nekem sütött kenyérért, itt sok kedves török között töltöm az időmet, van-e nálam jobb dolga valakinek?
Az ötliteres demizsonnal kezemben, a kenyereszsákkal a vállamon értem vissza a hajóra.
- Megvan minden? - kérdezte Szekeres Péter, a chief. Én büszkén mutattam, amit hoztam:
- Itt az öt liter fehérbor, ebben pedig harminc kenyér van.
- És mennyit fizettél?
- A kenyérért 15 lírát, merthogy ötven kurus darabja. A borért pedig nyolcvanat.
A chief semmit sem szólt, csak kicsit sápadt lett. Később tudtam meg, amikor rendszeresen kikötöttünk Isztambulban, egy liter bor ára nem 16 líra, hanem csak egy líra és hatvan kurus, legalábbis ennyiért vettük a vasút melletti kioszkban. Akkor nekem a napi pénzem 27 líra körül volt.
Holnap reggel az Égei-tengeren leszünk. Lacit és Ferit fel kell keltenem, ha világos lesz a Dardanellák kijáratánál.

Augusztus 6. vasárnap, Dardanellák, Égei-tenger. Édes Jó Istenem, ha Encsike megtudná, hogy pehelypaplannal takarózom, akkor most körbenevetne! De hát mit lehet csinálni, ha egyszer nincs egy pléd a hajón? A légkondi meg olyan hideget tud csinálni, hogy az rettenetes! Nekem meg nincs egy meleg holmim. Na jól nézek ki!

Augusztus 7. hétfő Égei- és Jón-tenger. Meg kell mondjam, a MAHART radarjai nem jobbak, csak elhamarkodottan mondtam ítéletet a mienkről. A híd teljesen elektronikus, kormányból csak négyféle van. A robotot nagyon egyszerű kezelni, de a légkondival valami baj van, mert kint 31 fok van, bent pedig 34. A hűtés némi kívánnivalót hagy maga után!
Fekete Feri kevéssé bírja a tengert, kissé sápadt. Korpás Laci oké, de az igazsághoz tartozik, hogy eddig 3-asnál nem volt erősebb tengerünk!

Augusztus 8. kedd, Szicília. Felmondott a hidraulika a hídon. Egész éjjel törölgettem a szivárgó, folyó, olajat. Új hajó, szlovák hajó, hahaha! Emellett elkészültem az útvonal megrajzolásával is, 17-én, vagy 18-én érkezünk Antverpenbe. Furcsa újra a második tiszti teendőket csinálni. Remélem nem sokáig, illetve akkor az elsőtiszti is a nyakamba zúdul, köszönöm, inkább csak a második feladatát csinálom.
Írom Encsikének a második levelet. Egyre jobban ismerem a Word Pro 2.0-s változatát. Nem rossz program, csak ne lenne olyan átkozottul lassú a nyomtatása.
Feri hallgatja a híreket, mondja a horvátok mozgósítottak, és megtámadták a krajnai szerbeket, elfoglalták Knint. Azok meg leváltották az egyik generálisukat, a nevét nem tudtam megjegyezni. Persze így könnyű, hogy amerikai tanácsadókat alkalmaztak. Tisztára, mint a szovjetek idejében. Nyugdíjas generálisok, a hadsereghez úgymond már nincs közük. A kérdés, hogy ki kitől tanult? Őrület, hogy mennyire nem vagyok tisztában a szerb helyzettel, de hát hónapszámra nem jutok hírekhez, és így nem tudom követni. Ami megnyugtató, hogy otthonról nincs hír, így nem kell idegeskedni.
Később arról beszélgettünk, hogy a változásokkor önkormányzati képviselő volt, pártalapító, és a második választáson megfúrták, illetve lehetetlen helyzetbe hozták, lemondott. Képviselői (önkormányzati) mandátumáról is. Egyedül maradt a 42 fős testületben, egy kivételével mindenki magyar (szlovák város!), a többieket megvették komoly anyagi javakkal, neki egy vakbélgyulladás jutott csak. Szerinte Durai a kommunista nomenklatúrára támaszkodik, miért ne hinném el neki? Otthoni hírekből úgysem derül ki! A bizonyos Pásztor úr, volt kommunista városi párttitkár, már másodszor megválasztott polgármester is élvezi Durai és a Nemzeti Együttélés támogatását. Másodszor például úgy nyerte a választásokat, hogy hirdetést adott fel a komáromi Lapokban, hogy kiket kell mellé megválasztani. Aranyos! Ilyet a kommunista időkben sem tudott volna tenni. Szemét a barba! Azt ígérte Galacban, hogy a harmadik tiszti őrséget adja, és nem adja! Skandalum!

Augusztus 9. szerda, Szicília alatt. Nem a hidraulika romlott el a hídon, hanem a légkondi kondenzvizét nem vezették el rendesen. Összegyűlik a padlón, nincs kiút, a fiókokat elrohasztja. "Csókótassuk" a hajógyárat.
Reggel hatkor a chief megmutatta a vérnyomásmérőjét, aztán délre, amikor felmentem szolgálatba, felhozta, hogy használjam, ha akarom. Rendes tőle. Aztán a parancsnok kifejtette, hogy akinek erre van szüksége, az inkább ne hajózzon, meg ott humorizált velem. Fene a pofáját. Délután volt egy kis tűz. Az emergency kapcsolótábla gyulladt ki. A barba végre nem azon dohoghat, hogy "many small things", hanem egy valamirevaló, komoly probléma is adódott. Így aztán egész délelőtt rohangált, telexezett, satöbbi.
A rádió szerint a szerbek mozgósítanak. Természetesen a magyarok, a nemzetiségek rovására. Egy magyar-szlovák-ruszin alakulatot (ezredet?) állítanak fel. A menekült szerbeket a Vajdaságba akarják betelepíteni, úgy, hogy a jelenlegi magyar lakosság legalább tíz százalékát tegye ki a beköltözők aránya. Mi lesz a magyarlakta területekkel? Odadobják őket ágyútölteléknek!
Szerbiából menekülnek a horvátok. Őket a Horvátországból menekülő szerbek űzik el otthonaikból.

Augusztus 10. Tuniszi partoknál, csütörtök.

Elkezdem Zsant írni

Ez egyszerűen csodálatos! Akkor, amikor Apa megdicsért, hogy az Atlantic Star nem rossz könyv, kezdetnek meg éppen hogy jó, természetesen mintha hájjal kenegettek volna. Mondanom sem kell, hogy amikor elkezdtem írni, akkor úgy írtam, hogy ez jó, mindenképpen nagyon jó könyv lesz, de Apám dicsérete és biztatása minden várakozást felülmúlt. Mert azért legbelül mindig ott motoszkált, hogy én csak belekontárkodom valamibe, ami csak egy szűk réteg, a felkent írók számára megengedett.
Amikor aztán Apa mondta, hogy írónak tekint, és tovább kell csinálni, akkor megrettentem. De hát miről tudok én írni? Az Atlantic témája adott volt. De miről még? Hisz egy könyv megírásához rettentő sok tapasztalat, tudás kell. Az írók a könyvtárakat bújják, és kutatnak, hogy hiteles történelmi alakokat rajzolhassanak. Nekem erre semmi lehetőségem. Hát akkor mit lehet írni? Téma kell. És hogy lehet témához jutni? Hogy lehet írni, ha éppen nem jut az eszembe semmi? Pedig muszáj, mert az elvárás adott, le kell tenni az asztalra egy újabb könyvet. Még ha soha ki nem adják, akkor is, persze az lenne az igazi, ha nyomtatásban láthatnám! Aztán tegnap este kattant valami. Valamikor Fóton voltunk Encsikével, találkozót tartottak, és nekem feltűnt egy kislány. Róla kell írni! Hogy kerül egy néger kislány itthon intézetbe? Hiszen ez nagyszerű! Ezt meg lehet írni, és meg is kell! Most persze fogalmam sincs, mit és hogyan írok le. De adott már az indítás: Zsant, a néger fiút megverik az utcán skinheadek. Hogyan tovább? Ki tudja? De azt sejtem, hogy a könyv végére valami olyasmi történik, hogy valahova Afrikába megy, kipróbálni a négerséget négerek között, ahol rájön, hogy ő magyar, bármilyen is a színe. Nem az a lényeg!
Jó mi? Remélem, hogy meg tudom írni. Illetve már nem remélem, hanem meg írom. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy min ment eddig keresztül Zsan, aki persze Jancsi, mint János vitéz, vagy egy Nagy János, vagy Bolyai, vagy egy Szabó János.
Érdeklődve várom, mit ír az "író úr", hogy apámat idézzem! Tehát rajta, megy a magnó, lambada szól, a kedvenc kazettám.
Délutánra megvan az első fejezet. Át kell olvasnom, hogy minden smakkoljon, és aztán gyerünk tovább! Az írás megy, legalább is nagy lendülettel kezdtem, a hajóval pedig egyre több a baj. Tegnap ugye kigyulladt egy kapcsolótábla, semmi nem működött, ami 24 Voltról megy. Így természetes, hogy ma délutánra a pörgettyűs tájoló is bemondta az unalmast. Mire rájöttek, hogy a 24 Voltos hálózatról üzemel, teljes volt a zűrzavar. Aztán mire rájöttek, át lehetett állítani a mágneses tájolóra a robotot. Ilyent sem láttam még!
Feri bevallása szerint, amíg a parancsnok, chief és a güv. szórakoztak, próbálkoztak, addig neki a gyomra remegett az idegességtől! Ki gondolta volna!
Kétségbe vagyok esve! A szakács olyan jókat főz, hogy nem tudok ellenállni, muszáj jókat ennem, és ha nem is hízom, nem fogyok. Kenyeret a jó szokásomhoz híven nem eszem. De hát legalább a súlyomat tartom. És ez nagyon nem helyes! De nem bagózom!

Augusztus 11. péntek, 36-00 N, 001-00 E. Éjszaka arra keltettek, hogy kézi kormányzással megyünk! A következő történt: a biztonsági szekrény tegnapelőtt kigyulladt. Tegnap délutánra lemerült az akkumulátor, mert B. Zoli nem tette rá a töltést. Délután elkezdte tölteni, de nem bírta a töltő a terhelés alatt feltölteni az akkukat, így aztán a robot eldobta a mágneses tájolót is, nem viszi. Tehát kézzel kormányzunk, és megpróbáljuk feltölteni az akkukat, de a baj az, hogy a hídon minden 24 Voltról üzemel (milyen eszelős barom találta ki?) így a töltő csak szinten tudja tartani az állapotot. Ennyi.
Kiérünk az óceánra, ott már nem lesz olyan az idő, hogy az írásra sort lehessen keríteni. Csak húsz percem volt délelőtt, az arra elég, hogy átolvassam, amit írtam. Délután négytől fél ötig a Feri jött át, nagyon nehezen bírja ezt a lágy, semmi mozgást, beszélgettünk kicsit, névjegyet cseréltünk, meghívott a hajógyárba, és szívesen látna otthon is, ha megtisztelném vele. Megtisztelem. Azt hiszem, Szabolcs is jól érzi majd magát a gyermekei társaságában.
Ha vacsorára leváltottam a barbát, majd akkor, két órán keresztül írhatom a könyvet. Egyelőre Zsan a címe.

Augusztus 12. szombat, spanyol partok. Szerencsére a gyro megjavult, így este már nem kellett kormányozni. Most írhatom a könyvet. Most csak annyit akarok leírni, hogy nem értem az írást, illetve értem, de mégis furcsa. Ez a könyv sem úgy alakul, ahogy elterveztem. Amikor az Atlantic Start írtam, az első fejezetben a hajóra jött egy feleség, és felborított mindent, ő körül zajlottak az események. Pedig nem így akartam.
Most a Zsan mellé szegődött egy nő. Megint a nők. Úgy látszik nélkülük nincs könyv, és nem is lehet. De ez a csaj, ugyanaz, akivel Galacban találkoztunk, és írtam a naplómban. Most már csak az a kérdés, hogy a vége is az lesz-e, ahogy elterveztem. Mert az eleje adott, a vége is adott, úgy hittem, csak a két biztos pontot kell áthidalni, összekötni. De most bizonytalan vagyok, hogy a második pillér is olyan biztosan áll-e, mint az első, a könyv eleje?
Mert lehet, hogy Évával marad, és akkor nem mennek sehova? Ki tudja? Én még nem!
A második fejezetet befejeztem, elkezdtem a harmadikat. Azt hiszem, ez sokkal jobban alakul, mint az előző. Valószínű, hogy így természetes. Mindenesetre, érdekes lelkiállapotban vagyok, kicsit emelkedett, kicsit ideges, és nagyon türelmetlen. Fel nem tudom fogni, hogy tudta Karinthy megtenni, hogy napi egy oldalakat írt, amikor az Epe-pét írta.
A spanyol partok előtt hajózunk, csodálatos az idő, egész nap olajtenger vett körül, a láthatóság nem a legjobb, de azért közelről elég jól láttuk a partot. Három mérföldön belül vezettem a hajót, így az áramlás megdobott minket tizenegy és fél csomót mentünk a négy óra alatt átlagban. Csodálatos jachtokat láttunk, és sokat beszélgettünk. Felajánlottam Ferinek, hogy Krisztán keresztül faxoljon haza, mert neki nincs lehetősége. Tudom, hogy Kriszti nem veszi rossz néven, és felhívja a pesti sógort, aki tudja hogyan tovább Komáromba.
És persze Encsikének is ment fax, hogy tudhassa, még mindig szeretem, és még mindig őt venném feleségül. Miért is kéne más, ha a legjobb az enyém? Ma volt a tizenkilencedik házassági évfordulónk!

Augusztus 13. vasárnap, spanyol-portugál partok. Már a harmadik fejezetet írom. Ragyogó érzés. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy zajlanak az események a jövőben, hogy alakul a történet.
Éjszaka elhagytuk a Földközi-tengert, éjfélkor majd megfagytam a hídon, le kellett mennem, hosszúnadrágot, pulóvert felvenni. Tarifa előtt a láthatóság 1 mérföld alatt volt, fél óra múlva kitisztult az idő, lecsendesedett az 5-6-os tenger.
Délután megjött az északnyugati szél, ha befordulunk Cabo Sao Vincentnél majd rollázunk szépen!

Augusztus 14. hétfő, Lisszabon előtt. Nem sokat írtam, kicsit most akadozom. Nem kell olyan nagy lendülettel írni, inkább kevesebbet, de azt jól. Mármint az én fogalmaim szerint jól.
Megindult a szarkeverés a hajón. A chief belopta magát az emberek szívébe. Szerinte nem jó a koszt, 200 márka kajapénzért semmit sem kap. Megnézném azt a 200 márkát. A koszt pedig jó. Úgy látszik rászállt a szakácsra. Ma felrohant a hídra, és bepanaszolta a barbánál, hogy nem jól klopfolja a húst (no comment)! Ezen persze Ü. Laci kiakadt. Korpás Laci szerint Antverpenből haza akarja küldeni. Nem hiszem, hogy olyan könnyen menne. Más. Szemükre hányták (Laciéknak), hogy a szlovák WC papír durva. Vagy az ő popójuk kényes. Mondtam is, hogy ezt tudja meg Meciar úr. Mikor most náluk az a módi, hogy mindenre ráírják, hogy szlovák. A kenyér cetlijén, hogy kleba slovenska, a hús meg maso(?) slovensko, és akkor a Slovensko Papir Toaletni a németek seggének durva. Nemzetközi botrány!
Szerencsére velem még nem szórakoznak. Igaz, nem írtam be a hajónaplóba, hogy éjjel háromkor csökkentettem a fordulatot, mert ütni kezdett a hajó, de a chiefnek mondtam váltáskor, ő meg elfelejtette, így a barba csak nézett, hogy nem teljes fordulaton megyünk. Ennek az lehet a következménye, hogy Antverpenbe nem érkezünk meg pénteken. Adja Isten!

Augusztus 15. kedd, portugál partok. Azt mondják, jön a parancsnok felesége egy hónapra Antverpenbe. Vele még semmi bajunk, de reméljük, attól kezdve még kevesebb lesz! A chief meg csak elmegy októberben, jaj de messze van!
Egyre nehezebben bírom ezt a hajót. Rettentő pici a belső tere, ha nem lenne a komputerem, amivel teljesen lefoglalom magam, akkor nem tudom, mit csinálnék. Útálok a TV előtt ülni, és hallgatni mások jópofaságát, eltűrni, hogy ami érdekel, azt nem nézhetem, mert állandóan zongoráznak a távirányítóval, vagy mást néznek. Feri tegnap már elég rosszul volt, de meg kell mondani, derekasan állta a sarat. Feljön a hídra, beszélgetünk, nekem könnyebben megy az őrség, ő meg szépen zöldül a székben. Ők is nehezen viselik a chiefet. Azt mondják, rosszindulatú. Ja, úgy egyeztem meg a szakáccsal, hogy nem eszem meg a vacsorámat este, hanem elteszi éjfélre, így nem lefekvés előtt eszem, ami talán segít valamit dagadtságomon. Szóval ma éjfélre a chief felzabálta a fele húst, hiába mondták, hogy az az én vacsorám. Akadjon a torkodon!
Aztán hatalmas gond a szúnyoghálós ajtó, és a páncél is. Túl hangosan csukják az ajtót, mondja, és így a pihenését zavarják. Szegényke! Meg a páncélt is be kell egy kicsit rántani, mert csak úgy csukódik. Ez így nem mehet.
Tegnap délután 16.15-17.30-ig aludtam, majd leváltottam a barbát, és 18.00-23.40-ig aludtam. Most kipihent vagyok.
A negyedik fejezetet írom.
Egy jópofaság:
A betegszobában az ágy különleges. Két tartóra van felfüggesztve. Azon a felfüggesztésen tud hintázni. Alul két stift van, azzal lehet rögzíteni. Tegnap kivettem a rögzítést, és most úgy alszom. Röhejes, alig merek forgolódni, mert ingázik alattam. De azért jót aludtam.
Reggel fél kilenc felé őrülten mozogtunk. Én szinte semmit nem éreztem, mert a "függőágyam" felfogta a himbi-limbit. Nem úgy Ferié. Szegény nagyon ki van készülve. Testileg is, idegileg is. Délután még a parancsnokkal is összeszólalkozott. Persze az meg minek cikizi? Olyan a barba, hogy ő a legokosabb, és ezt mindenki tudomására is hozza, (pedig hát...) és a Feri nem hagyja szó nélkül. Dél körül mindenki, aki tehette, elől volt, mert a gyár egy szellőzőcsövön nem húzta meg a csavarokat, így ott a szellőzőrendszerbe befolyt a víz. A barba azt hiányolta, hogy Feri nem volt ott, csak a Laci, hibát nézni. Ez lett végül is az összezördülés tárgya. Feri megfenyegette, hogy ír a központjukba. Persze ez nem jelent semmit, a parancsnok is tudja, mi is, csak Feri nem. Mindegy. Ez van, zajlik az élet, egy kissé rossz idő van odaki, mindenki ideges, csak én nem.
A 17-i érkezést már rég túlhaladtuk, most már a 19-e is szóba került. Antverpenbe sok szerelő jön, meg mindenféle intendáns, meg egyéb Igen Fontos Személy (VIP). Csak idő legyen a kimenetelre. Néhány dolgot feltétlenül be kell vásárolni. Apróságok, semmiségek, fogkrém, szappan, nadrágszíj (rettentően hiányzik), arcszesz, és ilyen dolgok. Megyek aludni, mert mindjárt kelhetek.

Augusztus 16. szerda, spanyol partok, Vizcaya. Ma reggel nem írtam, mert annyira hánykolódott a hajó. Tele van a hócipőm a barbával. Tegnap este, amikor váltani mentem vacsorára, visszajött, és volt egy rosszindulatú megjegyzése.
- Mi van szekend, egyedül töltötte a fél órát?
Tudni kell, hogy a Feri, mindig fenn van, ha én vagyok őrségben. Neki ez a napi szórakozása, utána ledöglik szegény, mert mint többször említettem, nagyon rosszul bírja a hánykolódást. Miért gond, ha feljár? Vagy a tegnapi, kettejük összeszólalkozása óta így akarja tudomására hozni, nemtetszését? Nagyon útálom, ha a piszkálódás olyan, hogy nem lehet rajtakapni valakit. Mert ez a mondat, így nem az, kiragadva az adott helyzetből. De egy lapát ahhoz, hogy nehezebben bírja az ember a hajót. Öntelt hólyag! Most jól megmondtam neki!
Ü. Laci, a szakács kiakadt. Azt mondja, hazamegy. Merthogy állandóan vele foglalkoznak. B. Zolinak mondta meg, jelentse a parancsnoknak. Úgy akarja, hogy a hajógyárból érkezőkkel megy haza. Komáromig elvinnék, mondja. Biztosan. Csak a váltója jegyét kell megvennie. De arra talán nincs elég pénze. Szóval bonyolult a dolog. Zoli szerint az történt, hogy reggel a parancsnok mondta neki, hogy a szakács csinálhatna pudingot - tele van a kambúza -, meg tésztapor is van, süssön belőle süteményt. Ez az "állandóan vele foglalkoznak". Meg az, hogy reggelire a parancsnok is, meg az első tiszt is meleg reggelit kér. Ezt már mondtuk neki, azt is, hogy a palacsintát reggelire eszik, nem ebédre. Egyszerűen képtelen alkalmazkodni más körülményekhez, mint amit eddig megszokott.
Szóval a Zoli említette a pudingot, meg a sütit, erre nagy hangon kijelentette, ő megy haza, ne foglalkozzanak vele. Most délután jövök le a hídról, a Zoli mondja, hogy van szeletelőgép, ne kézzel szelje a szalámikat. Ezen is kiakadt, hogy mindenki vele foglalkozik. Jobb lesz, ha hazamegy. Saját magának is, nekünk is. És akkor a déli beszélgetésünkről nem is szóltam. Sérelmezi, hogy a szerződésében az a passzus, hogy a túlórát kifizetik a 100 órán felül, neki ki van húzva. Tehát nem jár pénz, csak írnia kell a szolgálati lapot. A matrózoknak fizetik, és van olyan, akinek 60 óra felett. Ez hallatlan méltánytalanság. És ő nem tehet semmiről, mert elé angol nyelvű szerződést tettek, és ő nem beszéli. Hm. Eszébe sem jut, hogy ez senkit nem érdekel, az ő baja. Aláírta. Slussz. Nem otthon van, hogy dirigálhatna, és nem a MAHART-nál, ahol kiadhatja a kaját hidegen, ha fél egy után megy valaki ebédelni.
Az idő javult, a sebbeségünk már majdnem 10 csomó, szombatra Antverpenben leszünk, hétfőn kezdik a kirakást.

Augusztus 17. csütörtök, Vizcaya, Ushant. Miért van, hogy néha rettentő könnyen megy az írás, máskor pedig kínlódom. A negyedik fejezet utolsó három oldala két napba került. És nem tudom, hogyan tovább. Kételyeim vannak, hogy jól választottam-e partnert Zsannak. De a feneség az, hogy végül is nem én választottam, hanem csak úgy odament hozzá a parkban Éva. És hozzácsapódott. Talán nem is hihető az egész, így ahogy leírtam. Lehet, hogy át kéne kicsit írni? Majd meglátjuk. És hogyan tovább? Fogalmam sincs, mit csinál két csöves a Balatonon. Persze van pénzük.
A Vizcayán klassz idő van, alig billegünk egy kicsit. Azt meg kell adni, a hajó mozgása jó. Alig rollázik, még 15 foknál nagyobbat nem billent, pedig vasrakományunk van! Ez persze nem a mai napra vonatkozik.

Augusztus 18. péntek, Angol-csatorna. Holnap érkezünk. A Csatorna csendes. Jön a francia TV. Akkor sem nézem. Hólyagok. Nem érdekelnek. Inkább az angol.
Most megint megy az írás. Nem értem. Az utóbbi napokban kínlódva ment csak pár oldal, most megindult, megint. Csak attól tartok, hogy ez nagyon érződik majd a könyvön. Ahol megy az írás, ott valószínűleg gördülékeny, olvasmányos, ahol nem, ott unalmas, döcögős. Milyen jó, hogy nem ebből kell megélnem. Persze ez jó szöveg, mert azt sem tudom, hogy az előző kiadható-e, lesz-e belőle valami. Na mindegy.
Eszembe jutott Pozsgay Feri. Hogy prüszkölt, amikor a Pancon-3-on a Trimble program futott az Inmarsat-C-n. Mert ő a Thrain & Thrain programhoz szokott. Itt most a Sailor-C fut. Ez már a harmadik, amivel dolgozom. Egyébként nagyon hasonlít a Thrain & Thrainhez.
Befejeztem az ötödik fejezetet.
Feri és Laci alig bírnak magukkal. Tolnák a hajót, minden mérföldet megkérdeznek, mennyi van hátra, hány óra menet, mikorra érkezünk a Wandelaarhoz (a pilot beszálló helyhez). Most visz-e az áramlás, vagy ellenünk dolgozik, mert akkor hamarabb érhetünk. Meg mikor érnek haza. Feri gondja, hogy az aranyosi István-napi búcsút nélküle tartják meg. Nem eszik kolbászos-tejfölös lepényt, amire meghívásom van az édesanyjához. A dió- és puncstorta is nélküle fogy el. Mondtam, majd az ikrek ellátják a baját a sült kacsának, libának. De a tejfölös liba- és kacsamáj! Hogy ehetik meg nélküle? Pedig elmúlik, minden, legfeljebb egy pótbúcsút kell tartani a jövő hétvégén. Végül sikerült megvigasztalni. Majd a kis Zsuzsika (a kislánya) puszija kárpótolja mindenért. Ez aztán kissé megnyugtatta, hogy igaz, nincs annál fontosabb. Délután jót főztünk, mindketten elmondtuk kedvenceinket, és ki hogyan csinálja.
Lehet, hogy Feri barátom egy kissé elkényeztetett férj? Panaszkodik, hogy nem tudja levágni, megigazítani a bajszát, mert azt mindig Amika, a felesége teszi meg (Amália), most pedig nincs itt.
Délben, a krónikában beszéltek valami vonatbalesetről, egy kisgyerek meghalt, mert rohadék kölkök a vonatot dobálják. Felháborító. A katonaköteles korú magyarok tömegével menekülnek Szerbiából a bevonulás elől. Borzasztó!

Augusztus 19. szombat, Schelde, Antverpen. Ma hajnalban nem volt alkalmam írni, de most nem is megy. Meg vagyok lőve. Most jönne egy kis szex, és nem tudom, hogy írjam meg! Na, jól nézek én most ki!
Sikerült hajszálpontosan 04.00-ra a Wandelaarhoz érni, ez azt jelenti, hogy csak hétfőn jönnek kirakni. Jó lenne egy klassz hétvége.
Délre kikötöttünk. Vártuk Rotterdamból a szerelőket, ezért senki nem tudott kijönni. Én a Jumbo Tax Free shopba akartam kimenni, de a barba várta a családját, ezért a rakpart végében kóricált, nem tudtam az útlevelem elkérni. Addig-addig tökölődtem, amíg kettő után elindultam. Térképen egészen közel van. A valóság azonban egészen más... Minimum hat kilométer! Az én köszvényes lábammal! Ráadásul az edzőcipő nem tartja a lábat, végig betonon, dög meleg, (az óceánon kint mindig jóval hűvösebb van). Megérkeztem háromnegyed négyre! Persze útközben kérdezősködni is kellett. A bolt zárva, kettőig volt nyitva. Ha nem tökölődöm annyit! De legalább a kocsma nyitva volt mellette. Így egy sörre jó lettem volna, ha! Ha nemcsak százmárkás lett volna nálam. Így az túl nagy címlet lévén, még egy hideg sört se tudtam meginni. Gyerünk vissza. Útközben telefonfülke. Persze a Hungary Direct számot nem hoztam. Sírni tudtam volna dühömben. Benéztem a fülkébe, és az összes Country Direct kifüggesztve, így legalább telefonálni tudtam Encsikének.
Ninó a Balatonon, holnap mennek hozzá. Írt Encsike is, Apa is, de hol kapom meg, ki tudja. Remélem, hamarosan. Később megjöttek a szerelők, Rotterdamból, és este kimentünk Ferivel és Lacival a városba. Ugyanazt az utat tettük meg, amit a családdal, amikor itt voltunk a Csokonaival. Nagyon jó volt bejárni a sétálósutcát, a Grote Markt-ot, és leültünk egy kis teraszra. Finom sört ittunk, nem Leffét, de hasonlót. Laci csak kólát. Feri véletlenül meglökte Laci kezét, amikor az ivott, és kilöttyent egy kis kóla a trikójára. Meglehetősen zokon vette, alig lehetett kiengesztelni.
Délután volt egy draft surveyor a hajón. Este, a két kimenetel között egy "Draft Survey" mintát terveztem a hajónak.

Augusztus 20. vasárnap, Antverpen. Reggel hétkor keltett Feri. Furcsa, hogy senki nem dolgozik. Vasárnap van. Nincs munkaidő. Persze, ha a szerelők bejönnek, akkor lesz dolga a kápónak, de egyébként lazaság van. Én a Draft Survey programon dolgozom.
Bejött a klubból egy tag, és egy csomó német nyelvű könyvet hozott. Azt mondja, megoldható, hogy magyar nyelvűt is hozzon, de ahhoz először fizetni kell. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy hogyan cserélni az állományt.
Ma jókedvű mindenki. A chief is, a barba is, tegnap megjött a családja. A fia echte germán. A felesége echte cigány. Hatalmas, magasabb, mint a barba, irtózatos méretű seggel, ikszlábú, és zsíros holdvilágképű. Valószínűleg a mosdás nem a legerősebb oldala. A parancsnoknak se, de ezt már előbb megállapítottuk. A szakács mondott néhány "csujjogatót".
Megjött Encsike levele. 15-én adta fel, s ma 20-án már itt is van! Stefan hozta meg.
Jó hírek, kevésbé jók, de a lényeg, hogy rossz nincs. Ninókám nyári gyakorlaton van a Balatonon, és rettenetesen izgult, milyen hajóra kerül. Végül is nincs gond, a körülményekhez képest jól érzi magát.
Este nem akartam kimenni, de Feriék erősködtek, és így kötélnek álltam. Igazándiból volt nekem kedvem, hogy sétáljunk, de nem tudtam a chief ki akar-e menni. Végül is nem akart, így kimentem. A chief kissé ütődött, vagy nem lehet rajta eligazodni. Valószínűleg, mivel itt a Stefan Wessels, ezért jól akar bemutatkozni, most lohol, rohangászik, mint pók a falon. Ő akar a jó fiú lenni.
Szóval kint voltunk, a Grote Markton, egy másik kocsmában söröztünk, most két Leffe és egy pilsner volt az adag. Hiába, a Leffe sör csúcs! Jól éreztük magunkat, addig sem voltunk bent a hajón. A téren, kissé hűvös volt, de élveztük. Nem volt tömeg, a sör pont jó hőmérsékletű volt, előttünk csepűrágók mutatták be tudományukat, (flamand város lévén, nem sok bevételük volt, a kunsztok végén hiába kalapoztak, alig csurrant cseppent valami) egyszóval igen kellemes délután este volt. Arról ne is beszéljünk, hogy Encsikével megint tudtam beszélni. Rettentő jó a Hungary Direct, de nagy veszedelem, hogy csak a hónap végén kell fizetni, mert így gátlástalanul beszélgetünk. De mit csináljak, ha olyan jó az asszony hangját hallani! Az ingyenes kikötői járatot alig értük el, Ferinek állandóan pisilnie kellet, jól megvárakoztatott egy vendéglő előtt, de azért elértük a buszt. Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok, Isten éltessen névnapomon.

Augusztus 21. hétfő, Antverpen. Ezt a bolondokházát! Hol is kezdjem. Talán ott, hogy nincs nálam a szemüvegem, fent van a hídon, de fáradt vagyok arra is, hogy felmenjek érte.
Kirakás kezd 6.00-kor. Rohangálás, vízvételezés, ballasztolás, minden. A matrózok is, mint pók a falon, úgy szaladgálnak. Közben Feriék készülnek haza. Nincs hír a berakásról. Később megjön: itt rakunk be, Puerto de Sagunto és Barcelona az út. Ugyanaz a rakomány. Csak mi kötözünk. Mármint a legénység, és pénz valószínűleg nincs, illetve nem tudja az elsőtiszt lesz-e. Erre Zoli megjegyezte, hogy más hajókon természetesen fizették. Kész, ennyi. Tíz perc múlva a barba hívatja a chief engineert, azaz Zolit. Ne szóljon bele az ő dolgukba! Szép. Az elsőtiszt futott árulkodni. Aztán a parancsnok közli, hogy én átköltözöm a betegszobából a megüresedő kabinba. A szomszéd matrózkabinban ketten laknak. A felső ágy és a plafon között 60 cm van! Jó kényelmes. Természetes, gondolom én, hogy Sz. Pista magába roskadt, amikor meghallotta. Már napok óta arra készült, hogy átköltözik.
Megjött az élelmiszer is. Bepakolás, mondom, hogy bolondokháza. Közben mindenféle szerelők nyüzsögnek. Radarosok, a komáromiak, futni ide, futni oda, rohangálni. Este, vacsora után a barba:
- Nem vagyok megelégedve a legénység munkájával. Mindenki lógatja az orrát. Senki sem mosolyog (!). A túlóradíjat nem dolgozzák ki, és még nekik áll feljebb. (Miért nem dolgozzák ki?). Ezentúl 1/2 óra ebédidő, és 1/2 6-ig munka, amíg szép idő van, és festeni lehet. Majd télen, ha nem lesz túlóra, akkor lehet pihenni. Ha nem tetszik, akkor a 100 óra túlórapénzből vissza lehet fizetni.
Mit mondjak? Aranyos, nem?
Feriék hat körül mentek el, a hajógyáriak viszik őket, Hollandiában alszanak, holnap Németországban, és szerdán érkeznek haza. Így a levelem majd hét végén kell, hogy hazaérkezzen. Mindenesetre megkértem, hívja fel Encsikét, és mondja el mi a következő út. Ha én nem tudnám felhívni. De tudom! És most azonnal ki is megyek, és beszélek vele. Már átköltöztem. Volt egy black-out (elmegy az áram, minden leül) és elmúlt a légkondi, a szellőztetés, a víz. Barba, Zoli moziba mentek. Még szerencse, hogy Zoli délelőtt megmutatta, hogyan kell újraindítani a légkondit. Mondjam, hogy nem sikerült? Aztán a chief bekapcsolt valami masinkát a gépházban, utána már én beindítottam a légkondicionálót. A víz sokáig nem indult, persze mindenki nyakig koszos volt, és már egy szál törölközőben ugráltak, hogy fürdenének, amikor mindez történt. Végül a német találta meg, hogy kell vizet fakasztani a gépházból.
Nem tudtam kimenni. Nem telefonáltam. Slussz.

Augusztus 22. kedd, Antverpen, úton. Reggel héttől annyit ültem, amennyi az ebédhez, és a vacsorához elengedhetetlenül szükséges. Reggel raktárnyitás, rakodás. Ugyanolyan hengerelt vaslemezek, mint Galacból ide, de micsoda különbség. Ezek már minőségi, igen kényes gurigák. Olyan 25-27 tonna egy tekercs. 1,7 m. széles, a lemezek között olajréteg, a tekercs bebugyolálva fóliába, majd papírba, majd pozdorjalemezzel körbetekerik, körbepántolják, de a pántok alá védőlemezt tesznek. A széleit is lemezborítás védi. Szóval szuper az árú, és irtó drága!
A matrózok kötöznek, ahogy ezt megbeszéltük. És nem fizetnek nekik, ahogy ezt megbeszélték. Tízkor jött egy sárgasisakos főakárki a Labour Uniontól (Szakszervezet), hogy amíg egy munkanélküli is van Belgiumban, addig a hajón rakományon tengerészek nem dolgozhatnak. Ha-ha-ha! Később jött a chief, hogy két parti és ketten a hajóról kötöznek. Tudjuk, mit jelent? Azt, hogy az 5000 márkán osztoznak, fele a hajóé, de nem a srácoké. Tuti pénz. Adómentes. Később jön az első tiszt, lógó orral, hogy négyfős brigád jön, nem kell segíteni. By-by money.
Sz. Pistával délután alátétfákat csináltunk a hídhoz. Ugyanis, ha teljesen leengedjük, akkor a raktárszellőző kifúvója természetesen belelóg az ablakba. (made in Szlovákia, de a terv német!). Utána a kötözést ellenőrizni, irány a raktár. Fél öt, mire kész, pilot a hajón, indulás, dokkolás, vacsora, most nyolc óra van, és fáradt vagyok, de nem éhes, mert finom beafsteak volt a vacsora. Megszöktünk Antverpenből, úgy, hogy nem tudtam telefonálni Encsikének. Ma, rakodás után akartam, de ugyebár gyorsan eljöttünk.
Vacsora után búsan jött a chief, hogy a parancsnok nem akar őrséget adni. Így akkor kétszer hat órát húzunk le a hídon. Nagyon hamar megunta őkelme. Lehet, hogy lestrapálja a felesége? Ja, borotválkozik. Nem a barba, (ő is, de ez nem hír) hanem a felesége. Göndörkés tokáján ma háromnapos borosta volt.

Augusztus 23. szerda, Északi-tenger, Angol csatorna. Isten éltessen Möme. Hú, de öreg vagy hugám! Negyven, kereken.
Vajon mi ütött a barbába, hogy mégis ad szolgálatot? Összeveszett a chieffel, vagy csak az beolvasott neki? Mindenesetre őt kell 05.30-kor kelteni!
Most lesz egy hét nyugi, még akkor is, ha 12 órázni kell. Igaz, Saguntóban nem leszünk többet két óránál, és Barcelona is meglesz fél nap alatt.
Szóval az a helyzet, hogy a pk. a 4-8-as őrséget adja, a chief a 8-12-t én a 0-4-et. Ez már sokkal jobban hangzik.
Még nem csináltam meg az eddigi útról a statisztikámat. Íme:
Konstanca - Galac: 170 TMF
Galac - Antverpen: 3.560 TMF
Napok óta nem írok. A kikötőben persze nem lehet, ott örülök, ha aludni van időm. De most nem megy. Persze, ez az első menetnapunk, és a hídon nagyon sok dolgom van, be kell hozni a elmaradást. Meg kell húzni az útra a rottát (útvonalat a térképre rajzolni, a gyengébbek kedvéért). A felgyülemlett telexeket rendszerezni, útról összesítőt csinálni, stb. Van dolog. Meg ma éjszaka beködölt, alig volt száz méteres a láthatóság, és ilyen időben ugye enyhén szólva, felelőtlenség lenne, ha nem a navigációra összpontosítanék. De ez egy kicsit ugyanolyan áltatás, mint ahogy Zsan áltatja magát. Az igazság, hogy most van a könyv első szexjelenete, és lebénultam, nem tudom, hogyan írjam meg. De azért mennie kell, nem kell elkeseredni!

Augusztus 24. csütörtök, Angol csatorna, Vizcaya. A barba odaadta a hajó Loading System programját. Sajnos védelem van rajta, nem megy a gépemen. A franc egye meg, pedig állati klassz program. Windows alatt fut, és mindent tud, amit a hajón tudni kell rakodással kapcsolatban. Szemetek a hollandok!
A kabinomtól bedilizek. Nincs egy fiók, ahova az apró holmit lehetne tenni. Persze az ágy alatt van, de mit érek vele? Az ágy se egy klasszis darab. Az alsó ágyra nem lehet leülni, mert a fejem a felsőt éri, csak görnyedve lehet lekucorodni. Fekve alig férek el, mert olyan keskeny. A felső ágyra majdnem beszorul a bőröndöm, mert olyan közel a mennyezet, és még ilyen ágyat alvásra is használnak! Röhej.
Délután a gabonastabilitást tanulmányoztam, mert lehet, hogy a Palma de Mallorcáról valamilyen gabonát hozunk. De ez, meg nem erősített forrásból származik. Valószínűleg a szakácstól.
Egyre jobban szeretem a radart. Volt szerviz, és most már a Waypointokat is mutatja, meg az útvonalat is. Magyarul: A fordulópontok koordinátáit a műholdas navigátor (GPS) átadja a radarnak, az pedig kijelzi. Ilyen egyszerű!
Ma egy hónapja kezdtem a naplót írni. Még egy napot sem hagytam ki. Nem unom, jó írni, élvezem. Igaz, ha fárasztó napom volt, akkor előfordul, hogy másnap kerítek sort a napi adagra.

Augusztus 25. péntek, Vizcaya. Jelentem, folytattam a könyvet. Először átolvastam, amit eddig írtam, s azt hiszem, nem rossz. Kicsit belejavítottam, az sosem árt, de nem hinném, hogy az eddigiekből nagyot kellene húzni. Már 60 oldalt írtam. Persze nem megy olyan könnyen, meg gyorsan, mint az Atlantic Star, de nincs is annyi időm, meg ezt most jobban átgondolom. Ezt írom, az kicsúszott belőlem, gondolkodás nélkül.
Ü. Laci:
Nem kívánhatjuk meg a költőtől,
Hogy mindig legyen nála töltőtoll.
Szép. Gyűjteménybe való! Persze biztos más tollával (Karinthy Frigyes?) ékeskedik, de akkor is jó!

A kvargli

B. Zoli. Nem azonos a színésszel, semmiféle rokonságban nincs vele. Nehéz ember. Okos, - hiszi magáról - de rosszul terjeszti. Kissebségi érzéssel megáldva, nyilván ezért híreszteli magáról az igazat, miszerint egyetemi végzettsége van. Pedig csak főiskola, üzemmérnök. Ő az, aki mindent tud, csak egy kicsit jobban. Neki nem a nagyapja ismert olyan embert, hanem ő, és nem a nagybátyja sőt, hanem ő. Kiválónak véli magát magyar nyelvben, a "fog" jövő idő ellen ágál , és a "deviszont" ellen. "Deviszont" olyan baromságai vannak, hogy a szlovákiaiakkal vitázik a knédli mibenlétéről. Mert szerinte gombóc. Megtámadhatatlan bizonyítékai vannak. Ez esetben egy keresztrejtvény, amiben a knédli megfejtése gombóc. Neki ez számít. Amit alulművelt, buta keresztrejtvényszerkesztő a WC-n kiötlött. Ez a bizonyíték. Elkezdett egy szakácsiskolát, amit nem fejezett be, ez arra jogosítja, hogy a szakáccsal vitázzon, és ugrassa.
Mert Ü. Laci nem olyan, aki venné a lapot, inkább megsértődik. Van néhány fent említett mondása, azokat szajkózza, kicsit trágár, és rettentő sértődékeny. Fantasztikusan bogaras. Milyen öregember lesz? Ma a konyhában:
Zoli rakja a pudingot a hűtőbe, az egyik kiömlik.
- Adj egy rongyot légy szíves.
Laci áll.
- Add már ide a mosogatóról, nem hallod?
- Az szivacs, nem rongy.
- Akkor azt add ide!
- Azt mondja, kérem, amit kér, mert nem akarok rosszat adni.
- Nem csoda, ha egy év után elvált a feleséged tőled, amilyen bogaras vagy.
- Nem lehet mindenki olyan okos, meg szép, mint maga. Vegye tudomásul, ilyen hülyék is kellenek.
Kész, máris megsértődött. A magázás ezen a hajón kicsit évődő, sokan magázzák egymást, barátságból. Pedig a felesége valóban csak egy évet bírt ki vele. Harmincöt volt, amikor megnősült, és bogaras.
- Annak a hamutartónak nem ott a helye - szólt rá egyszer az asszonyra állítólag, - hanem itt. - És odébb tette 3,54 cm-el. - Nem azért güriztem, hogy Te felforgasd a lakásomat. (Térdig járunk a tejben, szindróma.) Szerintem az egy év világrekord, az asszonyka részéről.
Vacsoránál bedobtam egy üveg Smirnoff vodkát, tekintettel az elmúlt névnapomra. Szerintem a három matróz átment hülyébe. Ittak egy kortyot, az igaz, de egyébként semmit. Nehogy szóljon a barba, mondják, pedig egyébként isznak, nekik ez program. Ha nem hát nem. B. Zoli és Ü. Laci annál inkább.
Vacsora után: Zoli és Laci összevesznek. A téma a fricskóban hevert. Két hétig. Aztán Laci kidobta. Egy csomag kvargliról van szó. Én még ettem belőle az éjszaka, mondtam, amikor szóba került, hol van.
- Hát kidobtam, uram - így Laci.
- Mi az Úristennek? - ez Zoli.
- Már miért ne? Kezdett büdösödni.
- De azért volt ott! Arra vártam, hogy megérjen, és akkor maga uram, amikor már ehető, kidobja!
- De uram, már büdös volt!
- Úgy a jó!
- De nem a közös fricskóban. Legközelebb tegye a magáéba.
- Oda nem lehet, a vodkának hidegen kell maradnia, a konyhaié pont jó hőmérsékletű! Különben is, miért dobta ki? Majd a következőt osztogassa el, mint a kolbászomat! Két szálam volt, és alig ettem belőle!
- Azért már háromszor elnézést kértem. Mit kíván uram? Ugorjak ki az ablakon?
- Nem, de miért dobta ki?
- Mit, uram? A kolbászát, vagy a kvargliját? A büdöset!
- A sajtomat, és az nem büdös, csak érett.
- Mert büdös volt, uram! Azért dobtam ki.
- De most mondtam, hogy az nem büdös, nem érti? - üvöltött már Zoli.
- De azt kérdezte, miért dobtam ki.
- Azt hát.
- Mert büdös volt. A sajtja, uram, okádék büdös volt.
- De az illat, nem bűz, mondtam már - kiabál vörös fejjel a főgépész.
- De a kérdés úgy hangzott uram, miért dobtam ki? Mert büdös. Ezért dobtam ki.
- Hát nem érti, miről van szó?
- Miről uram?
Itt Zoli kicsit megakadt, szerintem már maga sem tudta, miről szól a vita, miért estek egymásnak. Mi persze fetrengtünk a röhögéstől. És ők mondták tovább, nem részletezem, úgyse lehet visszaadni, amit összehordtak. Jól szórakoztunk vacsora után.

Augusztus 26. szombat, Spanyolország ÉNY-i csücske, portugál partok. Ja, tegnap a hajó számítógépét, és a "loading" programot tanulmányoztam. Csúcs program, programvédelem van hozzá, sajnos, így nem tudom lemásolni. Illetve le tudtam, csak nem fut! Ugyanis a dögök egy hardver lockot adnak a programhoz, a nyomtató bemenetbe kell bedugni, és csak akkor oké a dolog. Az eredeti programmal is történt valami, mert nem az igazi. Ha printelni akarok, akkor kiakad, és elszáll. De a stabilitást kiszámolja! És ez a lényeg.
Ma délután a hídon a gabonastabilitással foglalkoztam, fel kell frissíteni, mert azt szállítunk, spanyolból talán Németországba. Ma még leveleket írok, mert ha fel akarom adni Barcelonában, akkor késznek kell lenni. A parancsnok a következő érkezési táviratot adta le a Wessels-nek (a központba): Érkezés Saguntóba 30-án, érkezés Barcelonába 30-án. 150 mérföld az út, plusz a berakás, így ahogy humorizáltam, hogy két órát leszünk Saguntóba, az bejött.

Augusztus 27. vasárnap, portugál partok. Egy hónapja vagyok a hajón, még öt van hátra! Hajaj, nem lesz könnyű! Mindenesetre a pénz jön, és kevésbé megy, de sokkal nehezebb kibírni. Na de nem akarok siránkozni, volt rosszabb is.
Két napomba került, amíg a gabonastabilitást kiszámoltam. De végül is sikerült hasonló eredményt kihoznom, mint a számítógéppel. Ez volt az első éles gabonastabilitási számításom. Még jó, hogy a hajózási szakfüzetemet nem hagytam otthon a kapkodásban, mert lett volna nagy lebőgés, és haddelhadd, ha nem tudom! De még soha nem volt rá szükségem, hát teljesen elfelejtettem.
Remélem Gibraltár nappal lesz. Még sohase tudtam levideózni. De most legalább nappal megyünk át, reggel fél kilenc felé. Nem lennék meglepve, ha ezt már leírtam volna idefelé jövet!
Csodálatos, sima a tenger, Fekete Feri nem hiszi el, ha elmesélem neki! Csak párás az idő. Most éppen telefon-rottán vagyunk. Ez azt jelenti, hogy letértünk a rottáról (előre bejelölt útvonal), és a partokra húzunk rá. Mindezt azért, mert a parancsnok fiának ma van a szülinapja, és apuci telefonálni akar neki. Órákat képes elpofázni a mobil telefonon, más nem használhatja. A chief tegnap akart beszélni a VHF telefonon, parton keresztül, hát nem lehet, mert "nem vagyunk benne a komputerben". Ez annyit tesz, hogy a parti állomások nem ismerik a hívójelünket, nem adták le - pontosan úgy, mint a Pancon-3-on - így nem kapcsolnak egy számot sem. Marad az érkezések utáni telefonálás.
Szóval nem erről volt szó. Fél mérföldre megközelítettük Cabo Sao Vincent-et, soha nem hajóztam még ilyen közel hozzá. A világ legrégebben alapított kolostora, 460-as években alapították, azóta folyamatosan működik! Fantasztikus! Természetesen videóztam, kb. két percnyit. Nem akartam többet, mert akkor unalmas lesz. Ez a manus az első parancsnok, aki elfogadja azt, hogy videózom, és még ő mondta, hogy hozzam a kamerát a hídra, mert érdemes lesz videózni. Ő mesélte, hogy volt itt egyszer shelterben, az idő a C.S.V-en túl 11-12-es volt, 14 méteres hullámok, a kisebbik öbölben pedig teljesen sima víz. 4-5 napot voltak ott, csodaszép tiszta a tenger, később visszamentek nyaralni.

Augusztus 28. hétfő, Gibraltár, Alborán-tenger. Megírtam a hetedik fejezetet. Kilenc oldal. Könnyen ment. Szép lett, úgy érzem. Csak azt nem tudom, hogy ki gyújtotta fel a Veresék házát. Mert kigyulladt, és leég. Na, most legyek okos, Domokos! Persze biztos nem gond, mert kiderül, csak fülelni kell!
Na, mennyi nagy eszem van?! Felébresztettem magam reggel 9-kor, hogy videózhassak. Gyönyörű napsütés, és egy mérföldes láthatóság. Köd is, a fene essen bele. Szóval nappal mentünk át Gibraltáron, de még mindig nincs róla felvételem.

Augusztus 29. kedd, spanyol partok. Befejeztem Encsikének a levelet, kifogyott a nyomtatóból a nafta. Mikor tudok venni hozzá tintakazettát?
Felpörgette a barba az eseményeket. Kicsit rátettünk a fordulatra, átírtuk a rottát, ma este érkezünk, nyolc körül. Bevisznek? Nem vittek be. Este fél kilencre megérkeztünk, pilot holnap délelőtt 11-kor lesz. Így egy nyugodt éjszaka, és délelőttünk lesz. Nem baj. Csak a barba rendelt, a mai estében bízva 100 márkának megfelelő pesetát, az esti kiruccanásban bízva. Azt hiszem, egy leszúró táviratot is kapott a Wessels-től, hogy nekik nem adta meg, az esti érkezést, csak a holnap reggelit. Ideírom németül, mert én nem értem:
" hallo capt. cohrs,
vor allem möchte ich ihnen "guten apetit" für heute abend wünschen... kann ich zugleich meine bestellung machen? Es müsste tatsächlich gut schmecken... schade so weit entfert zu leben..."
Majd otthon utána kell nézni, hogy mit jelent.

Augusztus 30. szerda, Puerto de Sagunto. Na mit mondtam?! Tizenegyre kikötöttünk, és 13.05-kor befejeztük a kirakást. Természetesen a parancsnok, az első tiszt, a főgépész kimehetett, csak én őriztem a házat. Nem baj, azért beszéltem Szabolccsal, sejtettem, hogy Encsike nem lesz otthon, az üzenetemet biztosan átadja a fiatalúr.
Az indulással volt egy kis gond. A rakpart végében egy tanker állt, és itt kikötői előírás, hogy másik hajó csak vontató kisérettel mehet el mellette. Így várni kellett, amíg megjött a kompani válasza a parancsnok kérdésére: mehetünk. Ez ilyen a szocializmusból jól ismert, és mindenütt meglévő "védd a segged elvtárs" akció.
Éjszaka nem sokat írtam, az előző részeket javítgattam. Remélem nem rossz, bár mindig kételyeim vannak, hogy érdemes-e folytatni? Mert most nem olyan lendülettel megy az írás. Amikor dől belőlem, akkor jól érzem magam, bizakodom. Ilyenkor, amikor még nem tudom, hogyan tovább, sokszor hagynám a fenébe az egészet. Meglátjuk, éjszaka mit hozok ki magamból.
Alig voltunk valamit a kikötőben, és nekem máris fáj a köszvényem! Mi lesz velem? Fiatal vagyok még, és soha többet nem túrázom a hegyekben? Mi lesz a telken Veresen? Ott is elég egy nap, és a csillagokat látom! Muszáj lesz otthon valamit csinálni. Fel kell íratni a gördülő cipőt, meg a gyógyszeres kezelést is meg kell beszélni, a kávéról le kellene szokni, a csoki és a kakaó a legnagyobb ellenség, a sok hús mellett. Fekete Feri megcsömörlött a hústól, annyit eszünk a hajón. Reggel, délben este, hús hússal. Nem jó. Le kell állnom vele!
Este vacsora után a parancsnok a matrózokkal beszélgetett, mi a gondjuk, mi nem tetszik. Az derült ki, minden nagyon szép, minden nagyon jó, de bármi is van a szerződésben, minden úgy történik, ahogy a parancsnok akarja. Valójában az első tiszttel van a fiúknak gondjuk. Tízpercenként újabb, és újabb munkát ad ki, elfelejti mit is mondott korábban, és enyhén szólva, a stílusa visszataszító. Állandóan panaszkodik a személyzetre a parancsnoknál. Ő pedig neki ad igazat. Nyilvánvaló. Holló a németnek nem vájja ki a szemét... Holnap hajnalban érkezünk Barcelonába, ott kirakás után potasht rakunk be Rouen-nak. Ott ki- és berakás, gabonát rakunk be Portugáliának. Ennyit tudunk a következő utakról. A kérdés az, hogy ezek az információk is MAHART biztosak-e? Majd kiderül. Szeptember közepéig megvan a programunk.

Augusztus 31. csütörtök, Barcelona, a gyönyörű! Ki tudja, milyen gyönyörű? Mert én aztán nem láttam most, az ittlétünk alatt semmit belőle.
Éjfélkor nem éreztem jól magam. Nem tudtam, mi bajom van, csak később jöttem rá, lázas vagyok. Azért írtam egy keveset az éjszaka. Hajnali fél hatkor keltett a barba, nyolcra kikötöttünk, reggeliztem, és telefonon beszéltem Encsikével.
Mekkora hatalmas agyam van, hogy rájöttem, reggel kell hívnom! Jó híreket mondott, még a Regattát is meg akarták venni 315 ezerért! Ninó jól van, Szabolcs is, a beiskolázásuk kb. 20.000.- Ft! Szép öszszeg, igaz, ebben a szükséges új farmerok is benne vannak. Volt a szegedi találkozón, írtak nekem egy lapot, még nem kaptam meg.
A parancsnok elküldött aludni, mert ki tudja milyen napunk lesz? Hát lett is. Tizenegyre kész a kirakás, ebéd után pilot, átállunk egy másik rakparthoz, szerencsére közel. Kettőkor kezdték a magot belénknyomni. Este fél tízig folyamatosan. Közben én szedtem a Rubofent a lázra. Az első tiszt azt mondta, ő nem megy ki, kimehetek, ha akarok. Persze, hogy akartam! Örömmel tettem a kamera elemeit tölteni, készültem ki. Csak még ezt, meg azt meg amazt csináljuk meg, és máris este kilenc. Én meg dög fáradt. Hát kinek van kedve ilyenkor kimenni a városba? Senkinek! Minél előbb az ágyba! És ezt még megtetézendő, a chief megkért, ugyan kezdjek holnap reggel fél hatkor, mert ő öreg, és fáradt... (Meg hülye, de ezt ő nem tudja!)
Így most megyek csicsikálni. Annyira nem voltam fáradt, hogy a naplót kihagyjam!

SZEPTEMBER



Szeptember 1. péntek, Barcelona, úton. Igencsak fárasztó nap volt a mai is. 05.20-kor keltem, raktárnyitás után beindítani a berakást, merülést nézni, negyedóránként, húszpercenként a hajóval a szórócső alá állni, magyarul shiftelni, gépházba, ide-oda-amoda rohangálni. A végén a chief elszúrta a berakást, 3 centire orra bukva indultunk. Gondolom, ha én követem el, akkor főbenjáró bűn lett volna. Azt hiszem, ez így lesz ezen a hajón, nem fűzök nagy reményeket a kijáráshoz.
G. Géza, a bócman a fejét beverte egy pihenőbe a raktár jobb oldalán. Ez egy kihajtható trepni, ahova felmenve a rakodást lehet szemmel tartani. Kb. 10 méterenként van egy-egy ilyen pihenő, a raktár mindkét oldalán. Majd mindegyik kihajtva. Természetesen az alja majdnem fejmagasságban van. Mikor beszálltam, elhatároztam, hogy minimum kétszer beverem ezekbe a fejem. Nos első áldozat Géza. Kétcentis repedés a homloka felett. A sebet kipucoltam, majd orvoshoz vitték. Az két öltéssel összevarrta, és két nap pihenést írt elő a fedélzetmesternek.
Zoli a születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból egy kicsit összeugrott a parancsnokkal. A pk. azt akarta, legyen olajmegtakarítás, ő "visszaírta" papíron, és azt merte mondani, hogy nem szereti az ilyent. Ezen a pk. kiakadt, és üvöltözött vele, állítólag, én aludtam, nem láttam, nem hallottam. De utána lementek a gépházba, ott mindenbe belekötött, és amikor éppen a legjobban kiabált, mosolyt varázsol az arcára, és Happy Birthday Chief, mondta a főgépésznek.
Ma reggelre igazoló jelentést kért tőle, miért nem működik úgy a légkondi, ahogy kellene. Én írtam meg, mert a Zoli kissé merev volt, és a keze reszket születésnapból kifolyólag. Még tegnap este, a városban sikerült kiütnie magát.
Ma volt otthon a szünidő utolsó napja. Hétfőtől iskola!

Szeptember 2. szombat, spanyol partok. Nagyon fájt éjfélkor a bokám. Meg hullafáradtan ébredtem. Viszont a könyvből megint írtam vagy három oldalt. Most megint fog menni, érzem. Klassz rész jön! Nem érzem magam jól. Gyenge vagyok, remegek, izzadok erősen, csak ülnék, vagy feküdnék, de ledőlni nem lehet ezen az átkozott hajón, nincs egy pléd, amit az ágyra terítsek, nincs egy szófa, ahova ruhástul ledőlhetek. Borzalmas. A fejem is fáj. Azt hiszem, lappang bennem valami, Barcelonába való érkezés éjszakája óta. Délután a hídon a légkondit javította a Zoli, én segítettem neki. A kondenzvíz nem folyt ki a rendes úton, hanem a gyüjtőtálcából a padlóra. A gyüjtőtálca nem volt kilyukasztva, ahol a lefolyócső csatlakozott hozzá! Német csúcstechnika!
Ma az elsőtiszt nem szólt a srácokhoz, és csak egyszer másította meg az előző utasítását. Úgy gondolják a fiúk, hogy megsértődött rájuk, de szerintem a barba beszélt vele, és most egy kissé visszafogja magát, ha nehezen is.
Egyébként még csak engem nem "talált" meg a barba. Lehordta már mindennek a matrózokat, a szakácsot is eligazította, tegnap a főgépészt. Kíváncsi vagyok, mikor kerülök sorra, és milyen indokkal?

Szeptember 3. vasárnap, spanyol partok, Gibraltár. Éjfélkor jobban éreztem magam. Megírtam a kilencedik fejezetet, majdnem végig. Kb. másfél oldal van hátra. Egy tengerészélmény került be a könyvbe ezzel. Amikor Encsike úton volt, és ahogy hazaindult, azt írtam meg, természetesen átírva. Végre Gibraltár nappal, és viszonylag jó látási körülmények között! Végre videózhatom! Még egy kicsit a nap is kisütött!
Pedig nem nagy szám. Egy hatalmas, szürke szikla áll magányosan. Európa egyik legdélibb pontja. Mindkét oldala meredek, ember nem érti, miért jöttek ide, miért laknak itt évszázadok óta, hisz még ivóvíz sincs! Ja, persze a stratégiai érték! Pénzben ki nem fejezhető! Állítólag majmok laknak a domboldalon. A keleti oldala megmászhatatlan.
Hatalmas betonfalakat figyelik a tengert. Vannak, akik azt mondják, az angolok földalatti katonai erődje. Mások egész bunkerrendszert képzelnek oda. Én inkább annak hiszek, aki szerint vízgyűjtők, és hatalmas ciszternák gyűjtik össze a vizet a városka lakói számára. Mennyivel békésebb megoldás. És a mai technika mellett mit érne e bunker? A földalatti erődítményrendszer? Kíváncsi lennék a repülőterére. A hajózási térképet sokszor böngészem, ha itt hajózunk, és megszámolni nem tudom, hányszor jöttem már itt keresztül, jó időben, viharban, sűrű ködben, nappal, és éjszaka. Az utóbbi időben inkább éjszaka.
A világ egyik nevezetes pontja. Én legalábbis annak tartom. Ha összeszámolom, hány ilyen nevezetes helyen hajóztam, nem is tudom...
Lássuk:
- Boszporusz és a Dardanellák
- Messinai szoros
- Korinthosi csatorna
- Gibraltári szoros
- Szuezi csatorna
- Panama csatorna
- Bermuda háromszög
- Malakai szoros
- Szingapúr
- Krakatau mellett
- a közép-amerikai tűzhányók előtt Guatemalában
- Rio de Janeiro
- La Plata, a világ egyik legszélesebb folyótorkolata
- Nordkapp előtt, Európa legészakibb pontja Norvégiában
Hány folyón hajóztam?
Duna, Elba, Maas, Schelde, Szajna, La Plata, Loire, Guadalquivir (Sevillába menet), Marokkóban Kenitrába menet, Nogaro (olasz).
Ugye szép? És mindehhez: a világ ötven országának 203 városában! Ezt is kaptam eddig a hajózástól. Életre szóló élmények! Érdemes volt érte hajózni? Nem lehet kérdés!
Délután László Gyula: Őseinkről c. könyvét olvastam, nagy-nagy élvezettel. Teljesen meggyőző a kettős honfoglalásról szóló elmélete. Arról nem beszélve, hogy remek olvasmány, bár nem az a könyv, amit nem lehet letenni, de többször is el kell olvasni!

Szeptember 4. hétfő, Trafalgar öböl, Cabo Sao Vincente. Lámpás Vili kiverte a balhét, hogy neki meleg reggeli jár. Elvégre ő német állampolgár, ez német hajó, a németek meleg reggelit esznek, ő meg nem kap. Tizenhárom márka kajapénzt fizet, és ezért nem kap semmit. A szakács adjon vissza neki öt márkát. Különben is a parancsnok megígérte, hogy Antverpen után minden nap meleg reggeli lesz, és már Barcelonát elhagytuk, és ő nem kap! (Botrány, mondom én.) Zoli megkérdezte tőle, miért kiabál, és mondta-e a szakácsnak? Ja, azt még nem. Akkor itt a ragyogó alkalom, és holnaptól meleg reggelit fog kapni. Naná, másnap nem ette meg a főtt kolbászt. Olyan ocsmány, hogy még ők sem nagyon eszik. Ezt már többször megállapítottam, de leírom most is: Európa nyugati felében a szegény sertéseket nemcsak levágják, hanem meg is csúfolják, amilyen ocsmányságokat tudnak belőlük készíteni. Persze ezt a nagyipar számlájára kell írni, mert a fűrészpor-szója keverékből előállított virsli csak gyári lehet. Kedvenc rémtörténetem e témakörből:
Csokonai 1992, Rotterdam. A ship's chandler behozza a friss árut, majd nekünk ajándékoz egy fél szál "különlegességet", amit ha megkóstolunk, akkor biztosan mindig fogunk rendelni. A holland csoda a következőképpen nézett ki:
Olyan átmérőjű, mint otthon a zalai, tehát jó vaskos. Színre sötétbarna, és belül fehér foltok voltak. A fehér izé szalonnának, zsírnak bizonyult. A barna kimondottan gyönyörű ízű volt. Fahéjas-kakaós. No comment! Hónapokig nem fogyott el, pedig állandó watchman kajának kitette a szakács!
Kell, hogy mondjam, hogy Lámpás Vili a chief? Eredetileg Wilhelm Lampenre keresztelték.
Ma van otthon az első nap az iskolában. Vajon Szabolcsnak hogy ízlik a Móricz. Biztosan élvezi, talpraesett kis kölök, azt hiszem pont neki való. Valószínű, hogy hamarosan az osztályban vezető helyet fog magának szerezni. És nem a rosszasággal, rámenősséggel. Van a srácban tartás, és ez büszkeséggel tölt el, és ugyanakkor köszönet is jár Encsikének, hisz ez az ő napi harcának az eredménye.
És Ninó? Rá is vonatkozik, amit az öccséről írtam, komoly, rendes, karakán. Van egyénisége, nem tudják mások ráerőszakolni az akaratukat, és ez nagy szó! Neki hamarosan megkezdődnek gondjai az élettel, hisz neki a technikusi év van hátra a Lékaiban (nekem már csak Lékai marad), és nem újság számára, a tanárok, az iskola mind-mind ugyanaz. Milyen érzés lehet ballagás után ugyanabba az iskolába járni? Nincs ez egy kicsit elszúrva? Bár a négy évet akkor fejezik be, nem mindenki tanul ott tovább, tehát jogos a ballagás. És mihez fog kezdeni ezután az év után? Megy hajózni? Matrózként? És meddig csinálja? Megfogadja-e a tanácsomat, hogy el kell végezze a főiskolát, ha ezen a pályán akar megmaradni? Hisz jó pénz az, amit matrózként kap, de nem nagy perspektíva egy életre. Bár ha az itteni matrózfizetéseket nézem, 1500 márka havonta, ami otthon 135 ezer forint, akkor még ez sem rossz! Csak ebből nagyon sok el fog neki menni. Majd meglátjuk. Remélem, hogy megtalálja a helyét az életben.
Encsike, neked most azt kívánom, hogy ez az év sokkal de sokkal könnyebb legyen, mind fizikailag, mind lelkileg. Bár a lakáscsere nem kis gond, és nem kis dolog az esetleges költözködés sem, de úgy gondolom, megoldod, mint mindig, és nem leszel annyira összetörve lelkileg, és fizikailag, mint amikor június elsején hazajöttem.
Délután megtudhattuk, a barba mily okos. (Megint!). Mert történt vala: pontosan háromkor megszólalt a navigációs lámpák vészcsengője, baj van a lámpákkal, nem égnek. Egyik sem! Hívtam Zolit, a gépészt. Kapcsolunk mindent ki, be, vissza, át, keresztbe, nem működik. A vészrendszer, az oké, a normál üzem nem jó. Négyig nem találtuk a hibát. Jön föl a barba. Mondom mi a gond. Kikapcsolták a főkapcsolót, mondja. Később jött Zoli, és mondja: mosta a kapcsolótáblát, és véletlenül lekapcsolta a navigációs lámpák tápját. Na látjuk! Miért nem rögtön őt kérdeztük? Ő mindig megmondja, hogy a kapcsolót kell először megnézni.

Szeptember 5. kedd, Lisszabon, portugál partok. Hogy lehet így fogyni kérem? Lemegyek a hűtőszekrénybe, mi van benne? Szeletelt sajt, krémsajt, kvargli. Ma nincs camembert, ez felháborító. Szalámi kétféle, sonka. Ráma margarin, paradicsom, zöld- és paradicsom-, és sárgapaprika (californiai). Még három szelet marhasült a vacsorából, és a doboz tej. A szalonban, a szekrényben a puffasztott rizs, és a cornflakes. És a kész tea, kávé a termoszokban, completa, bádogtehén, meg a filteres menta-, lipton-, hibiszkusztea(?) és minden, amit akarsz.
Az asztalon a fűszertartó: kétféle dzsem, citromlé, mustár, édes ketchup, curry ketchup, Sambal Oelek (piros aranyhoz hasonlít, de nagyon erős, otthon ilyen finomat nem lehet kapni) Worchester és szója szósz, Knorr levesaroma (ez is ízesítő, jellemző a Lámpás Vilire, hogy kiverte a balhét, miért nincsen kitéve, de amióta az asztalon van, egyszer nem használta!), Tabasco. Lehet ízesíteni. Aki panaszkodik a kosztra, az menjen haza töpörtyűt zabálni újságpapírból.
Még nem adtam meg a Saguntó - Barcelona statisztikát! Íme:
Sagunto - Barcelona 155 tmf.
Galatz - Barcelona 5720 tmf.
Az időjárás 9-es, 10-es időt mond estére a Vizcayára. Már egyre jobban lityegünk!

Szeptember 6. szerda, spanyol partok, Vizcaya. Eddig megúsztuk. Most fordultam be, 31 fokban megyünk, semmi különös. Persze másfél napba telik, míg átérünk. Egyre hidegebb van.
Ez volt hajnali kettő körül. De délben arra mentem fel, hogy dühöng a 8-9-es idő, szerencsére hátulról jön, így egy kicsit visz is bennünket. Az eredeti irány 31 fok, most 45-ben megyünk, mert a barba állandóan hátulról veszi a hullámokat. Ahogy fordul a szél, mi is úgy fogunk fordulni, maximum 75-80 fokig. Azután, ha a szél átfordul északnyugatira, akkor fordulunk észak-északnyugat felé. Ez újdonság ahhoz képest, ahogy a magyar parancsnokok hajóznak. Persze ez a hajó más típusú, nagy hajóval nem gond a rossz idő.
Jött egy távirat az ügynökségtől, ha reggel 8.00-ig nem érkezünk meg a Le Havrei pilot állomásra, a kirakást csak hétfőn kezdik el. Adja Isten!

Szeptember 7. csütörtök, Vizcaya. Ítéletidő tombol odakint. A szél több mint 120 km/h sebességű. Nem tudjuk az irányt tartani, egyre jobban kelet felé kell fordulnunk. Hatalmas hullámok görögnek utánunk. Sokszor a parancsnoki hídról sem látni a tetejét. Úgy 10-12 méteresek lehetnek. Erre az angol is azt mondja, hogy high sea (magas) és nem rough (viharos). (2005-ből beszúrás: ez marhaság, de nem változtatok rajta, ha akkor így írtam. A high seas nyílt óceánt, nyílt tengert jelent, úgy látszik, akkor még nem tudtam.) A robot jól tartja az irányt. 10 foknál többet nem csúszkálunk se jobbra, se balra. A hajó alig mozog, amit lityeg, az is egészen lassú, kényelmes.
A parancsnok a Belle Ile mögé akart elbújni, horgonyt dobni. Sajnos nem megy, mert a franciák lövészgyakorlatot tartanak a szigetnél, így megfordulunk, és ráhúzunk Ushantra. Meglátjuk, akkor mit csinál a hajó!
Hajnali fél ötkor, még nem aludtam, hallom, a barba a szomszédból hívja a srácokat. Egy hatalmas hullám hátulról alácsapott a lekötözött hajójárónak, és kiszakította a kötésből. Megcsinálták, aztán 8-kor megfordultunk. Nem tudom miért, állítólag azért, mert a Csatornában nagyon rossz az idő. Lehet egy kérdésem: ennél rosszabb lehet? Délben, amikor felmentem, a srácok a járót kötözték újra. Ismét leszakadt. Négyig négy mérföldet mentem, 250 fokos irányt tartottunk a hajó 158 fokban haladt! Szóval csúsztunk visszafelé! Ilyen időben még nem voltam. Amikor a Dinával a Csatornában ugyanezt csináltuk, (hátracsúsztunk óránként egy mérföldet) akkor sem volt ilyen kegyetlen vihar. Most a szél egyöntetűen fúj, kb. 150 km/h, hihetetlenül hatalmas hullámok jönnek szembe. Ez a lélekvesztő meg felkúszik, egy pillanatra megáll, aztán a mélybe zuhan, az ember gyomra meg liftezik, fel-le, fel-le. Egy jacht elsüllyedt a közelünkben két emberrel a fedélzetén! Őrület, hogy nem tudunk segíteni, mert egyhelyben darálunk, ahhoz pedig előre kellene haladni!

Szeptember 8. péntek, Vizcaya, Angol-csatorna. Éjjel visszafordultunk, beálltunk 350 fokos irányba, ráhúztunk Ushantra, lityegtünk mint a nyavalya. Keresztbe kaptuk a hullámokat, dülöngéltünk, de kibírható. Délre a Csatornába értünk, nyugati a szél, és a hullámok is, teljesen szabályosan tudunk menni. A vihar elöl levő két tűzoltódobozt, (ócska műanyagból) teljesen összetört. Leszereltük, mert ha nincs, azt úgysem veszik észre a francia hatóságok, ha ott van, akkor belekötnek! Holnap hajnalban leszünk Le Havre-nál. 2750 tonna búzát rakunk be. Hogy ez milyen egy hülye hajó! Ha a rakomány egynemű, akkor ballasztot kell felvenni. Emellé a rakomány mellé csak mintegy 120 tonna ballasztvíz fér be, az pedig kevés! Nem tudom, mit fogunk csinálni! Kíváncsi vagyok, a barba mit csinál, mert nem hitte el, de aztán utánaszámolt ő is, és valóban, nem tudjuk a rakományt felvenni!

Szeptember 9. szombat, Csatorna, Szajna, Rouen. Reggel 6-ra értünk a pilotállomásra. Tizenegykor csináltam pár felvételt a Szajnán. Itt nagyon kanyargós, és sok kicsi apró falu település van.
Barcelona - Rouen: 1839 tmf.
Konstanca - Rouen: 7559 tmf.
Természetesen, (mint az esetek zömében, azaz mindig) nekem volt igazam, a rakománnyal kapcsolatban. Nem fért be a 2750 tonna, csak 2400-at rakunk be. A barba már el is készítette a stabilitási számításokat.
14.30-ra kötöttünk ki.
Encsikét felköszöntöttem neve napja alkalmából, bár még korai, de benne van a nyolc napban, és különben is, egy tengerész akkor köszönt, amikor alkalma van, és nem akkor, amikor itt az ideje! Bár... A technika úgy fejlődik. Ezen a hajón van telexszámítógép, ez magától értetődik, és a parancsnok megengedi a személyes telexet, ilyen alkalmakkor! Ez rendes tőle!
Éjjelre, úgy mondták, megjön a BORE. Ez az árhullám neve, és nem egy különleges esemény. Minden nap kétszer fordul elő, a normális árapály jelenségről van szó, csak olyan hihetetlen erővel érkezik, hogy a hajókat vészhelyzetbe hozhatja. Minden kötelet erősen meg kell feszíteni, rászedni, és úgy várni a bore-t. Akkor nem nagy a valószínűsége, hogy kárt okoz a hajóban. 23.56-ra jelezte az irka, de nem jött meg éjfél előtt!

Szeptember 10. vasárnap, Rouen. Éjfél után tíz perccel megjött a bore. Teljesen váratlanul a hajó elkezdett hátrafelé menni mint a gyorsvonat, csak a kötelek tartották meg. Azután a megfeszült kötelek előrerántották, majd a sodrás, és a hátsó kötélzet újra hátra. Ez kb. 6-7-szer ismétlődött, egyre enyhülő erővel. Végül a hajó megállt, ez kb. 10 perc alatt játszódott le. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy mintegy másfél métert emelkedjünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen messze a torkolattól ilyen erős árapály van! Szemléltető előadás a folyók tölcsértorkolatáról! Fantasztikus mély lehet a víz, ha 4 méteres árapály ellenére 12 méteres merülésű hajók bejönnek, ez az óceánjárók legfelső kikötője a Szajnán. Feljebb, Párizsig, ami még 18 órás hajóút, csak a kisebb, hozzánk hasonló kaliberű hajók járnak.
Mindez 12 óra 25 perces időközönként ismétlődik, (egy holdnap ugyanis 24 óra 50 perc, tudvalevőleg!), tehát délben, aztán éjfél után, minden nap.
Ez az én szerencsém: itt a teljes nap, nem dolgozunk, (rettentő furcsa, hogy a szombat fél és teljes vasárnap teljesen munkaszünet, mindenki pihen. Bezzeg a MAHART-nál!) erre esik az eső. Hol szemerkél, hol rázendít. Azért este a klubba kimentem. Megittunk négy sört, fizettünk egyet a parancsnoknak is, természetesen német lévén ő nem hívott vissza. Egyre jobban utálom a németeket, természetesen Achim a kivétel. Beszéltem Encsikével telefonon, ez volt a legjobb ezen a napon, meg egyáltalán, elmondhatatlan élmény, amikor azt mondja: te vagy az Isti? Olyan régen várom a hívásod... Pedig én mindig hívom, amikor csak tehetem. Igaz, nem lesz kicsi a telefonszámla, de ez az egyetlen "szenvedély", ami pénzigényes, de hasznos. Nem tehetek róla, az, hogy Encsike hangját hallom, az nekem is, és ő is ezt mondja, erőt ad a következő egy-két hét elviseléséhez. (Azért a telefonszámla érdekelne, mert collect call rendszerben hívom, azaz R-beszélgetést kérek). Vettem néhány apróságot, feladtam három képeslapot. A klub gépkocsivezetőjének a mamája magyar. Megörült, amikor megtudta, magyarok vagyunk, azt mondta, ez a második alkalom, hogy magyarok járnak Rouenben, legalábbis tengerészek. Meghívott egy sörre. Nem tud magyarul, csak annyit: edzs, ketto, harom, köszönöm, kész. De a magyar beszédümket felismerte, és örült nekünk.
Ü. Laci üzenete Szabolcsnak: e2-e4! Erre Szabolcs: e7-e5. Holnapután meg kell mondanom, Hf3 a következő lépés!
Rettenetes dolgot írok most le: muszáj fogynom. Nem tudom, hány kiló vagyok, de holnap meg akarom magam mérni, 108-ra becsülöm a súlyomat. Muszáj lefogynom. A hátulütője a dolognak az, hogy ezt leírtam, most be kell tartanom, ha ember vagyok!

Szeptember 11. hétfő, Rouen. Nem tudom, voltam-e ilyen fáradt már? Őrület. Szép nap volt... Reggel a pk. személyesen küldött ki vásárolni, a fedélzetmesternek hozattak taxit, ő orvoshoz ment, én a dolgomra. A Shopping center St. Serve-ben bevásároltam, a CITICARD-al tudtam pénzhez jutni! Utána a központba, videóztam, és számítógép boltot kerestem. Találtam, de nem kaptam sem tintát, sem kazettát a nyomtatóhoz. Vettem egy Windows programcsomagot, ami miatt megvettem, a WorldMap 4.0, kilopták belőle! Mondtam már, hogy útálom a franciákat, ez megint egy lapáttal rátett.
Délután a hajóra. Bulkhead (mozgatható válaszfal) állítás, és raktártakarítás. Lapátoltam mint egy gép, és kb. fél nyolckor trópusi zápor, (de hideg!), vagy talán felhőszakadás. Bőrig ázott mindenki. Parancsnoktól a kápóig. Így este beindítottuk a raktár fűtését, és szárítását (a szárító a levegőből csapja ki a vizet). Nem érzem a lábam. Alig tudok menni. Nem valószínű, hogy kibírom a hat hónapot.

Szeptember 12. kedd, Rouen. Reggel folytatták a kirakást. Én a gabonastabilitást számoltam ki a helyi formanyomtatványra! Nem kis munka volt, kisilabizálni, hogy mit, mivel jelölnek, de azért sikerült. A parancsnok érti a dolgát! Megkérdezte, ha a ballaszttankot teljesen beballasztoljuk, az növeli a GM-et? (GM: metacentrikus magasság. Ha szabad folyadékfelszín van a hajóban - félig ballaszt - akkor a tank nagyságától mérten javítani kell a GM-et negatív - kevésbé stabil - irányba!) És emellett még magyarázta is, hogy szerinte miért lenne jobb a tankokat megtölteni! Okos barba! Igazi német!
A kirakással végeztünk kb. délután ötre. Utána indul a raktártakarítás. Természetesen vendégszereplésemmel! A mozgatható bulkheadek közül kb. 15 tonna rakománymaradékot dobtunk ki. Kellemes izomfejlesztő munka. A kirakás befejeztével másik rakparthoz álltunk.
Ezután raktármosás. B. Józsi volt a főcsővezető, Sz. Pista és én célkészségekkel húztuk el a vizet. Ezek az ablaklehúzóhoz hasonlítanak, csak jóval nagyobb a lapátja. Söprésszerű mozdulatokkal kell összehúzni a vizet, a konténertalpakból kis szivattyúval kiszívatni, majd a tanktetők borítását levéve, a vizet kiveretve, visszatenni. G. Géza, a fedélzetmester meg kéz alá dolgozott, ahol kellett. Ő toldotta a tűzoltó maligát, jött, ment, intézkedett.
A mosás végeztével beindítottam a szárítást és a fűtést a raktárban. Én mára befejeztem, már csak 22.00-kor mentem le ellenőrizni, hogy állnak?
Sajnos, ennél a rakpartnál nincs telefon, így nem tudtam Encsikét harmadszor felhívni. Azt nem tudhatja, hova megyünk, igaz, mi sem.

Szeptember 13. szerda, Rouen. Reggel nyolckor bulkhead állítással kezdtünk. Tudvalevőleg, ha egy hajó gabonát szállít, akkor az igen veszélyes rakomány, a hajó biztonsága (stabilitása) szempontjából. Tehát a rakteret színültig kell rakni, nem lehet szabad felszíne, a raktártetőnek rá kell feküdni! (A mi esetünkben, mert nem rakhatunk a tetejére zsákos gabonát, ami leszorítja a folyós, ömlesztettet). Éppen ezért a hajóban 2 bulkhead van, ez mozgatható válaszfal. Elméletileg tökéletesen lezárja a rakteret. De csak elméletileg. Ebből az egyiket előre kellett vinni a raktár elejébe, a 110-es bordához - a raktár eleje a 124-es - a másikat a végében a 40-es bordához rögzítettük. A raktár vége a 28-as borda. Egy bordaköz 60 cm. Tehát 42 métert kellett előrevinni az első elemet.
Ez így elmondva szép. Lámpás Vili szerint egy bulkhead beállítása 15 perc, tehát valóban nem lehet több, mint 30-40. Nekünk az első előre vitele 2,5 órát tartott. Egy elem súlya, kb. 20 tonna. Ezt kézi hidraulikával fel kell emelni (én voltam a mestere). Oldalt vannak tartócsapok, amit a szelvényből a raktár oldalában levő vájatba kell dugni. Ez fixálja az elemet. Tehát fel, ekkor kell a raktártető két csapjához rögzíteni a tetőt. Ki a csapokat oldalt, leengedni a szelvényt, most már a raktártetőn lóg, lehet a előrevinni, a raktár becsukásával. A gond ott jelentkezett, amikor letettük, bebiztosítottuk, és a raktár elején lévő tetőhöz akartuk erősíteni. Nem érte el a két csap! Nem lehetett átadni. Egy órai erőlködésbe és mindenféle trükkbe tellett, amíg át tudtuk adni. Innen előrevinni nem volt nagy dolog. Beállítottuk a hátsót is, tömítettük a réseket a raktér teljes magasságában, beemeltünk négy alsó sarokelemet, aminek a felrakása egy embernek 2 óra, így fél óra alatt végeztünk, mert négyen voltunk.
Ezután ebéd, fél kettőkor, és kezdődött a berakás. 2505 tonna búza, 18.00-ra befejezték! Közben mindenféle apró-cseprő munka, elpakolások, én a raktártetőn levő rögzítőcsapok védőburkolatait raktam vissza, 6-6 darab mindkét oldalon, mindegyik 8 db. 30-as csavarral rögzítve, a csavarokat zsírozni, stb., két órát vett igénybe. 17.00-18.00-ig mindenki a raktárban, a rakomány tetejét simították. Én a raktártetőket mozgattam, előre hátra, azzal is trimmeltünk, de főleg lapáttal. Majd letenni a szelvényeket, manőver, indultunk. Manőver után vacsora, majd 19.00-20.00-ig a ballaszttankok feltöltésében segítettem a kápónak. Én szondáztam, ő meg tekerte a csapokat.
Ezek után, a parancsnok, a barom Vili hatására, azt mondja, nem dolgozunk, csak beszélgetünk.
Ja, mikor a kápónak mondom, hogyan kell ballasztolni, a Vili a szalonban vacsorázott. A Zoli irtóra bepörgött, hogy negyedszerre is szivattyúznia kell ugyanazt a tankot. Mire leért a gépházba, már a sarkában volt a barba, és letolta, miért dühöng. Ez a nyálas tetű, ez a rohadék chief szaladt azonnal hozzá, és beköpte a Zolit. Aljas disznó...
Haza kell menni, mert a barba sem lesz különb, ha megtörtént a lobogócsere. Engem különösképpen nem abajgat, csak minden nap van egy-két gúnyos, szurkáló megjegyzése, amit nem lehet indoknak felhozni ellene, mert a hangsúly, és nem a mondandója a dühítő.

Szeptember 14. csütörtök, Angol csatorna. Encsike neve napjára táviratot kell küldeni.

Szeptember 15. péntek, Vizcaya. Elküldtem a táviratot.

Szeptember 16. szombat, Vizcaya, Finisterre. Eddig nem tudtam naplót írni, mert úgy dülöngéltünk, billegtünk, hogy nem mertem a számítógépet bekapcsolni. Szépen nyugodott a fölsőágyon. Tehát ezért a kihagyás 14-én és 15-én.

De: Rouenben megkaptam az összes postát, Encsike két levelét, a szegedi találkozóról küldött közös lapot, pár ismeretlen névvel, illetve a név ismerős de személyesen nem találkoztam velük. Apa levele is megjött. Írt két oldalt, majd a naplójából küldött részletet, meg az unokákról írt négysorosait. Szépek, meghatóak, és az utolsó, magáról. A naplóból megtudjuk, hogy Attila öcsémet kinevezték osztályvezetőnek az Agrobanknál. Nem, a világért nem dicsekedett volna a levelében, de a napló az ugye más. Az nem dicsekvés. Pedig érthető, és elvárható lenne. Viszont ír Márai naplójáról, az olvasás élményéről, és ez engem "elkeserít". Hogy jövök én ahhoz, hogy olyanok dolgába avatkozzam, mint Márai.
Hajózunk. Hajóznánk békében, ha nem lenne ez a két német barom. Éjfélkor mentem fel a hídra: a chief békésen olvas. Mondja, hogy baj van a GPS-el. Én elkezdtem nyomogatni, hogy kiderítsem mit barmolt el már megint. Egyszer elkezd jajongani, hogy ez a halász nem tér ki... Nézem, hát vagy egy kábelre egy halász jön, viseli a zöld lámpát, tehát vonóhálóval halászik, útjogos, nekünk kell kitérni! Mit csinál ez a hatökör? Ráreflektorozik, ahelyett, hogy térne neki. Ökör ez a navigációhoz... Volt egy esete ezen a hajón, éjjel felhívta a pk-t, mert egy hajó keresztbe jött a gibraltári szorosban. Marha! Nem mert kitérni! Tengerész az ilyen?!
Szóval délben jött a barba, mi volt éjfélkor? Hát mi lett volna, semmi! De a chief panaszkodott, hogy a halászhajót nem figyeltem! Hát mit lehet mondani erre a hatökörre? Bármit csinál valaki, ez az anyámasszony katonája, nyálas pióca, rohan árulkodni a parancsnok-nénihez. Nem szabad ezen a hajón maradni egy perccel sem tovább, mint az átlobogózás.
Tegnap éjjel, azaz hajnalban:
A hullámok tekerik a hajót, ez nyeklik, csuklik, nyilván ettől roppant meg a szalonablak, de reggel fél hétre a szalon úszik. A szakács mit csinál amint bejön a szalonba? Nekiáll felmosni. Aztán reggelit készít. Nyolckor jött a letolás, de ordenáré hangon: mit képzel, hogy nem szól a parancsnoknak! (Beszúrva 2005-ben: a letolás persze jogos!)
Közbevetés: az ügyeletes tisztnek óránként körbe kell járnia a hajót (a MAHART hajókon, kommentár 2005-ből), rendben van-e minden. A parancsnok volt az ügyeletes.
Ma reggel: illetve tegnap este kezdődött. Laci, a szakács kevéssé bírja tengert. Kétszer hányt, hát elhanyagolta az esti tűzhelypucolást. Valóban, ott volt a kifutott étel. De ez az első eset, egyébként megszállottan tiszta. Reggel kijön a konyhába dolgozni, ott a csomó tisztítószer a tűzhelyen előkészítve. Éppen nekiállna, amikor a háta mögött csatt, villanás, zümmögés. A parancsnok Polaroid géppel lefényképezte a tűzhelyt... No comment!
Így a regénnyel sem állok sehogy. Ráadásul megjöttek az új Notice-ok, azokkal kell éjjel foglalkoznom.

Szeptember 17. vasárnap, portugál partok. Megcsináltam a legutálatosabb munkát a Notice-okkal. Bevittem a javításokat a gépbe, most már csak a térképeket kell kijavítani. Meg a kiadványokat, és az is ronda meló.
Amikor írom éppen arra gondoltam, milyen újabb baromsággal kell reggel szembenéznünk, és összeugrik a gyomrom az idegességtől. Ez őrület!
Írtam már, hogy mi az a Wessels patent? Egy jópofa dolog. A raktárba rossz idő esetén levegőt fúvatunk be. Ez túlnyomást létesít, és ha a raktárba víz akarna bemenni, akkor a túlnyomás miatt nem tud beférkőzni azokon az apró réseken, ahol egyébként beszivárogna! Állítólag az öreg Wessels találmánya. Jó, és működik is. Persze ehhez az kell, hogy a raktárak olyanok legyenek amilyenek. Új hajón nem gond.
Este 9-kor érkezünk, és horgonyra állunk. Lőttek a vasárnap estének. Mehetek éjféltől a hídra, 4.30-kor pilot, kikötés, kirakás, indulás és ez mind holnap!

Szeptember 18. hétfő, Lisszabon. Ez a nap is úgy Lisszabon, ahogy Barcelona volt... Még ma este eljövünk! Semmi városnézés, pedig itt akkor is lejárnám a lábam, ha valóban leesne. Most csak az izgat, hogy hány óra alatt leszünk készen? Bár a parancsnok szerint ha ma elmegyünk, akkor az 3 órás kirakást jelent a szilosznál, egyébként másfél nap lenne markolóval. Ebben is pechünk van!
Nem tudom, hol kell, folytassam. Ugyanis ma már nem tegnap van. De a hajnali 00.35 még elmegy mának... Megint hasznosan töltöttük el a szabadidőnket, én éjfélig. 17-kor fejezték be a kirakást, és mostanra a raktárt kimostuk. Nem részletezem, minek.
A nagybarom (parancsnok) bedobott egy karton sört, hogy takarítás közben igyuk meg. A Vili szépen rájárt, és a felével megbirkózott, amíg mi takarítottuk a raktárt. Ehhez is pofa kell!

Szeptember 19. kedd, Lisszabon, úton. Reggel nyolcra ígérte magát a pilot. Itt is volt háromnegyedre. A barba békésen csicsikált, így csak nyolc után indultunk el.
Végigvideóztam a partot, csodaszép város lehet! Itt is van Krisztus szobor, szerintem a Riói mása. A Felfedezők emlékműve irdatlan hatalmas! Hajóról nagyon impozáns, M. Erzsike szerint megalomániás építmény. Van benne valami. De azt mondom, a tengerészek szemszögéből, az előtte elhaladó hajókról nézve pont a megfelelő méretű.
Fáradt vagyok, fáj a derekam, minden csontom, minden bajom van. Nem tudjuk még mi lesz a berakó kikötő. Délután őrség, közben üzenet Duisburgból: vagy Huelva, vagy Marin (spanyol mindkettő) lesz a berakó kikötő, Jens szerint wood-pulp (papír alapanyag) lesz a rakomány. Valami gond akadt a vízumommal, de nem tiszta, valószínűleg elnézték a keltezést a Wesselsék, mert nekem egy évig érvényes.
Már abban reménykedtem, hogy októberben át kell szállni valamilyen másik hajóra. De nem. Így ma pihenős nap a tegnapi hajtás után.

Szeptember 20. szerda, Lisszabon előtt horgonyon. Nem tudom, mitévő legyek. Egy-egy ilyen nap, mint a hétfő, biztosan nem tesz jót a lábamnak. De sokkal hamarabb elmúlt a hatása. Lehet, hogy kezd a cigány hozzászokni a szántáshoz? De az nem a cigány dolga, mint ahogy normális körülmények között nem az enyém a raktártakarítás. Elképzelhető, hogy kibírom a hat hónapot? Nem véletlen, a Vili mesélte, hogy nehezen kap hajót mint első tiszt Németországban. Azt mondják neki, parancsnok lehet, de első tisztnek öreg. Én is úgy érzem, jobb lenne pk-nak lenni, bár a tapasztalat hiánya, meg eddig minden hajón, ahol első tiszt voltam, sokat tanultam, minden alkalommal úgy éreztem, hogy ez kellett feltétlenül, korai lenne barbának lenni. De ha a MAHART-os parancsnokokat nézem, még ennyi első tiszti gyakorlatuk sem volt, mint nekem, amikor barbák lettek.
Végül is a gdyniai főiskolán megcsinálom az elsőosztályú vizsgámat, és várom a parancsnoki beosztást, hátha igazat mondott Sámi.
Éjszaka befejeztem a 10. fejezetet. Megint nem úgy alakult, ahogy terveztem, de az az érzésem, hogy jobb lett így. De hát ez a rendje a dolgoknak. Rettentő nehezen szültem meg ezt a részt.
Délután megjött az order: Marin - Trieszt vagy Ancona. Így október közepe lehet csak Észak-Európa újra. És akkor lobogócsere valószínű. Bár már itt lenne!
A marini ügynök telexezett, ha sietünk, és két órára megérkezünk, akkor megrendeli a melósokat 15.00-re, és 21.00-ig dolgoznak. Ezen a barba felháborodott, és visszavett a fordulatból, így csak este, vacsora után érkezünk, pedig ott lehettünk volna 15.00-ra. Nem baj.

Szeptember 21. csütörtök, portugál partok, Marín. Éjfélkor a Vili rátett a fordulatra, mondván, így nem érkezünk meg délutánra. Negyed egykor jött a barba, visszavett a fordulatból, mondván, így hamar érkezünk.
Délután 16.45-kor szállt be a pilot. Kikötés, és mehetett mindenki, amerre a szeme látott. Csak egy embernek kellett bentmaradni a hajón.

Marín

mert így írják, hosszú í-vel, jellegtelen, semmi kisváros, még videózni sem lehetett, annyira nincs mit. Itt a Haditengerészeti Főiskola, egy kellemes kis főtér, pár utca, tele üzletekkel, bankokkal, és rengeteg utca, lakóház, semmi, érdektelen. És ezért is lehet az, hogy jól érzi magát az ember. Itt nincs nyüzsgés. Nincsenek barom német turisták. Nincs tumultus, lökdösődés, az ember beül egy kocsmába, itt bárnak hívják, kikéri a sörét, nézi a TV-t, és nem rándul össze a gyomra, hogy jaj csak ne jöjjön be a barom Vili. Pénzváltás. Illetve Citicard. Hogy a fene egye meg! Legalább 12-15 bankban voltam, nem adott ki pénzt, illetve egyedül a Santander bank automatája, kivettem 2000 pesetát, utána már nem adott. Bernát Józsival voltam, felajánlottam, hogy kiveszek neki is, mert este lévén pénzt nem lehetett sehol sem váltani, illetve olyan szemérmetlenül alacsony áron, hogy azt józan ember nem fogadhatja el.
Tehát nem tudtam, csak egyetlen egyszer pénzt kivenni. Ennek örömére, a szupermarketban vásároltam 673 pesetáért, a 327-et visszakaptam, az ezrest otthagytam, illetve nem kértem el. Én barom. Holnap reggel kell visszamenni, hogy a zárás után megnézik van-e többlet, és visszaadják. Ü. Laci, a szakács felajánlotta, hogy elhozza, ha visszaadják. Úgyis megy ki a hajónak vásárolni!
Utána az Os Amigos bárban megittunk három-három ampulla söricilint.
Holnap reggel nyolcra jönnek a melósok, szerintem délre végeznek, így akkor vasárnap reggel Huelvában lehetünk, mert ott rakjuk be a rakomány nagyobb részét.
Megint tudtam Encsikével beszélni, és milyen jó volt!
Fél tizenegykor lefekszem, hogy kialudhassam magam igazából!

Szeptember 22. péntek, Marín, indulás. Délelőtt rakodás, természetesen azzal kezdtünk, hogy megálltunk. A charterer rendelkezése a clean B/L (megjegyzés nélküli szállítólevél) volt, ezért visszaküldtem az első teherautóról két bála cellulózt, mert szakadt volt a csomagolása. Erre leálltunk, és fél kilenckor megegyeztünk, hogy adnak Guaranty lettert, azaz átvágjuk az olaszokat. Ez annyit jelent, hogy ha azok a hajón akarják bevasalni a szakadt csomagolás miatti kárt, akkor a feladó fizet. Így fél kilenckor indulhatott a rakodás.
A surveyor megbízottjával beszélgettem, akivel ellenőriztük a rakományt. Mondtam neki, hogy úgy tűnik, mintha itt a portugálhoz közeli nyelvjárást beszélnének. Elmondta, a gallego, a galíciaiak nyelve majdnem portugál. Nekem két dolog tűnt fel: a kocsma, ahol tegnap este ittunk, nem Los Amigos volt, hanem Os Amigos, ahol az "os" portugál többes számú névelő, és a gracias helyett obrigadót mondanak. A XV. században Galícia fele Portugáliához tartozott... Kíváncsi lennék, vannak-e gondjaik ebből, mármint hovatartozást illetően. A kikötőben mögöttünk állt a Duisburg, júniusban adta át Konstancán a komáromi hajógyár. Tehát előttünk készült el. Német captain, a többiek oroszok. Eddigi működésük: Franciaországban gabonát raktak be, és az mentette meg a hajót a felborulástól, hogy a rakpartra dőltek. Az emelhető híd erősen megrongálódott. Ha ellenkező irányba borulnak, akkor elsüllyednek. A chief nem tudta, hogy egynemű rakományhoz legalább 200 tonna ballasztot kell felvennie. Ha megnézi a stabilitási információt, akkor nincs gondja egy szál sem. Egy első tisztnek nem ez az első dolga?
Itt, Marínban, ők is ugyanazt rakták be, mint mi. Nem küldték vissza a rakományt, nem kaptak garancialevelet, így berakás végeztével csak néztek, hogy mi lesz most?
A chief azon jajongott nekem, hogy 6 sor magasan kell a rakományukat berakni, mert egy sorban 400 tonna van. Mondom, hadd számolom meg, mennyi köteg megy egy sorba, mert úgy kalkuláljuk majd mi is. Megszámolom, 400 köteg, az ugyebár 1,5 tonnájával 600 tonna. Mondom neki, milyen ökör, nem 4, hanem 600 tonna soronként, így csak négy és fél sort kell beraknia. Hát a baromja, hogy örült! Nem gondolkozik? És a barba, most az oroszokat dicséri, milyen jó volt velük. Hát akkor kívánok neki sok ilyen elsőtisztet!
Ü. Laci megkapta az ezer pesetát a boltban, amivel tegnap átvágtak. Vannak becsületes gallegok!
Egyébként ma leváltott 15.15-kor, hogy menjek fürödni, hát így most oda megyek...
A barba azonnal megemelte a fordulatot maximálisra, lóhalálában megyünk Huelvába. Vasárnap reggel kilenckor ott leszünk. Délután táviratok tömkelegét küldte a pk. Megadta az érkezést, kérdezte a kikötést. Válasz nem jött. Teljesen ki volt magából kelve! Hogyhogy nem válaszolnak neki! Az ügynökség cadizi központjába is küldött, persze azok sem válaszoltak! Érdekes, Marínba nem tudtunk két órával előbb érkezni, akkor elkezdték volna a berakást még érkezés napján. Most meg majd hat órával előbb ott leszünk!

Szeptember 23. szombat, portugál partok. Írom tovább a könyvet. Eddig jól ment, de most megint nehéz részhez érkeztem. De úgy gondolom, megtaláltam a megfelelő formát, ahogy meg kell írnom. Tündi naplóját olvassa Zsan... Több, mint 110 oldalt írtam már!
Augusztus 24-én kivettem egy karton sört. Ma hajnalban ittam meg az utolsó üveggel. Már elduhajkodtam egy kartonnal!
Eszméletlen büdös a parancsnok! Alig bírtam ki mellette a hídon, amíg a szolgálat átadás átvétel lezajlott! Szuper-német!
Most már itt az ideje, hogy a Kisbaromról is írjak megint. Lett légyen bármely étkezés, nem az érdekli, ő mit kap, hanem az, hogy más mit eszik? Ahogy a szakács hozza az ételt, a feje majd letekeredik a nyakáról, úgy forog utána. Utána felemeli seggét, és arccal majd beleesik a másik tányérjába, úgy lesi, ugyan mit eszik a matróz?
Gondosan megvárja, mit csinál a parancsnokbácsi. Ha nem eszi a savanyút, ő is félretolja. Utálja a májat, de ha a barba májkrémet ken a kenyerére, akkor ő is ráveti magát. Semmit, de semmit nem csinál önállóan, mindenben az ovóbácsiját figyeli, amit az csinál, lekopírozza. Ha a barba a déli levesből kér vacsorakor, neki is kell. Egyik nap a parancsnok kint volt a városban, nem ette meg az ebédjét, ráadásul a fogára való volt, tehát vacsorára azt kapta. Milyen patáliát csapott a Kisbarom, hogy ő is azt akar enni, és ez skandalum, hogy neki nincs. Hiába, ha a Nagybarom mást kap, abból neki is jár. Nem fogja senki sajnálni, ha elkotródik a hajóról.

Szeptember 24. vasárnap, menet, Huelva horgonyon. Ma két hónapja indultam Hamburgba, tehát a Naplóm már két hónapos! Örömmel közlöm, hogy egyáltalán nem unom írni...
Befejeztem a könyv 11. fejezetét. Most jön a legnehezebb rész, a Tündi naplója, és egy kicsit ódzkodom a megírástól. Ha jól sikerül, akkor minden oké lesz!
Lehet hogy itt a következő botrány? Este vacsora után a pk. nagy hangon, kedvenc szokása szerint üvöltve közölte a hajórádión keresztül, hogy éjszaka óraállítás, visszaállunk a téli időszámításra. Eddig rendben is van. De akkor a chiefnek éjfélkor kellett volna ébresztenie. Ő meg a szokásos időben tette, és azt mondta, hogyha megálltunk, akkor állítunk órát. Tud-e erről a barba, az a kérdés, most hajnali 3-kor. Van egy érzésem. Ha nappal állítunk órát, akkor egy túlórát ellophat a legénységtől a Kisbarom Lámpás Vili...
A napló arra is jó, hogy levezethetem vele a belső indulatokat, itt mérgelődöm ki magam. Szerencse, hogy mérgelődésre okot csak a két szupermen ad, a többiek legfeljebb megmosolyogtatnak, mint B. Zoli a napokban többször is. Merthogy ugye ő sőt... azaz: Johny Casht hallgatunk, erre ő: ezeket a számokat játszottam én is gitáron. És milyen nehezen álltam át a Pink Floyd stílusra. Erre a legkézenfekvőbb válasz: aha! Egy portugál kölök a TV-ben táncol, de úgy, hogy mindenféle keleti harci eszközt használ hozzá, karate ütéseket imitál. Ez egy Van Damme leguggolás volt, mondom. Mire ő: az edzéseken mindazt végigcsináltuk, amit Van Damme. Erre a kötelező csodálkozás: ühüm. Szemmel láthatóan a frász töri ki, hogy nem kérdezek rá, hol, mikor, miért, és nem csodálom érte. Ha, ha, ha!
Mégse lesz botrány, mert reggel négykor a Nagybarom tudott az óraállítás elhalasztásáról.
Botrány nem lett, de...
Titokban tartották, mindenki úgy tudta, hogy éjjel visszaálltunk, és ezért a szakács is később kelt. Volna. De a barba bement hozzá, meggyújtotta a villanyt, és közölte: "time change later" Kíváló angolság! (Ez részemről volt rosszindulatú megjegyzés, mert irigylésre méltó, amilyen jó az angol szókincse!). Szóval senki nem tudott semmiről, sikerült mindenkit megkeverni. Persze Ü. Laci prüszköl a legjobban. - Uram, a saját édesanyám nem gyújtja rám a villanyt, ez meg odaáll az ágyam mellé, és a szemembe világít! És egész délelőtt, 11-12 között ezt hallgattam...
Délután rottát húztam. Nem visznek be előbb, mint hétfő délután, tehát lehet hogy még akkor sem!

Szeptember 25. hétfő, Huelva előtt horgonyon. Semmit nem tudunk a bementelről. Elkészültem a munkámmal, megcsináltam az útvonalat Triesztig.
Olvasom Graves: Én Claudius című könyvét. Szeretem a római korban - általában az ókorban - játszódó könyveket. A könyv Claudius önéletrajzaként íródott. Az elején tartok, de zavaróak a modern nevek. Hadjárat a Rajna völgyében: Mannheimnél járnak, Duisburg felé tartanak, Kölnben állomásoznak. Tiberius Claudius Dursus Germanicus (leírtam emlékezetből, pedig csapnivaló a névmemóriám) született Lyonban (?). Jobban értékelném, ha a latin nevén írta volna, s zárójelben a modern nevét a városnak. Ennél szebb már csak az lett volna, hogy Duisburg (NSZK)!
Egész nap horgonyon álltunk. Délután a térképekkel foglalkoztam, és olvastam. Később hívott az ügynök, valószínűleg 22.00-kor bemegyünk. Szép, kellemes őszi idő. Napsütés, enyhén párás, 23 fok, tenger és nyugalom...

Szeptember 26. kedd, Huelva. Engem hajnali egykor keltettek. A legénységet fél tizenkettőkor, a pilot 00.20-kor jött. Régi szép MAHART idők, amikor csak 40 perccel érkezés előtt verték fel az embert! Kettőre értünk a kikötőbe, most negyed három van, itt vagyunk.
A rakodás ugyanazokkal a trükkökkel indult, mint Marínban, csak most nem adtak garancialevelet. A rakomány olajfoltos, nagyon sokat visszaküldtünk, jó időbe került, amíg kiderítették, hogy a bálázógép folyik. De mire erre rájöttek, addigra surveyort fogadtak, akivel együtt figyeljük a rakományt. Most a gyár jobban odafigyel, milyen rakományt ad ki, így sokkal lassabban jön, és nem tudtuk ma befejezni a berakást, jó, ha holnap délután elmegyünk!
Így estére jól elfáradtam, mert egész nap gépkocsira fel, onnan le, ugrálni, kúszni-mászni. Már fájt a lábam, amikor kimentem a városba. Nagyon kedves város, a maga 180.000 lakosával, gazdag üzletek, sok vásárlóutca. Kolombusz emlékmű a folyón, éjszakai kivilágításban láttam, nem sokat tudtam kivenni az egészből. Kolombusz lakóház, a csapból is Kolombusz folyik, mivel kedves szaktársam innen indult az újvilágba. Vettem egy képeslapot a szobráról, egyet a Santa Mariáról és egyet a Pintáról. Természetes videóztam, megittam egy sört, írtam pár képeslapot, és bejöttem. Mondjam-e, hogy felhívtam Encsikét, megint beszéltünk vagy tizenöt percet. Úgy egyeztünk meg, ez az ő kikötői látogatása. Ahhoz úgysem jut, hát legalább telefonon gyakrabban beszélünk. Most nem szaporítom a szót, mert épp hogy tíz múlt, és megyek lefeküdni, mert végigalhatom az éjszakát!

Szeptember 27. szerda, Huelva, úton. Ma két hónapja érkeztem a hajóra, még kétszer ennyi van hátra! Semmi különös. Befejeztük a berakást kettőre, háromkor pilot, négy előtt tíz perccel indultunk.
Videófelvételt csináltam Kolombusz szobráról. Feltételezem, ott van az emlékmű, ahonnan a hajója elindult. Ez pedig az Odiel és a Rio Tinto (Vörös folyó) összefolyásánál van.
Olaszországba megyünk, még nem tudjuk melyik kikötőbe.
Vacsoránál megint besokallt Ü. Laci. Délelőtt a barba hozott újkrumplit, friss tojást és "Bauer Früschtücköt" kért vacsorára. Ezért ebédre csak levest evett. Mondjam, hogy amint a barba szájából elhangzott, Vili a már kikért második fogást visszaküldte? Szóval vacsora. Én csak hallomásból tudom az egészet... Nem volt úgy jó a pk-nak, ahogy elkészítette Laci. Mert csak vékony vajon kellett pirosra pirítani a krumplit. A hozzáértők tudják, hogy meg lehet csinálni egy, vagy két személyre, de nem nyolcra. A hagymát, és a szalonnát is pirosra sütni, összekeverni a megpirult burgonyával, és tojással leöntve átsütni. Otthon megcsinálom, finom, nagyon finom vacsora lesz, feltéve, hogy megengedhetjük magunknak ezt a nagy mennyiségű krumplit. Persze Laci egész délután morfondírozott, morgott, hogy nem lesz ez így jó, mert a krumpli összetörik, nem lesz olyan, amilyent ez a barom szeret, hogy idézzem.
Bejött.
Azt mondja Laci, a Fradi bejutott a BEK-ben a R.Madrid, Ajax, Grashoppers mellé negyedik csapatnak. Állítólag a párosítást látta a TV-ben. Kiverték az Anderlechtet. Erről a véleményem a Fradi esetében: a vak tyúk is talál szemet. Magyarországon egy csapatnak sincs európai középmezőnyt megközelítő játékos állománya, se csapata. Azt lehetne mondani, szép fegyvertény a Fraditól, hogy bejutott. Szerintem, azt példázza, hogy egy csapatot sem lehet félvállról venni, még az olyan kutyaütőt se, mint az FTC. Az Anderlecht csak, és kizárólag ebbe bukhatott bele. Nem először fordul elő, hogy az esélytelen csapat továbbjut, lásd Vasas - Boavista. Ha a belgák egy kicsit is komolyan veszik, akkor olyan eredménynek kellett volna kijönni, mint a Barcelona - Hapoel (izraeli) mérkőzésen 7-0 és 5-0. Nos, a Fradi lesz a csoport pofozógépe, és amelyik ellene nem hozza a kötelező 4 pontot, nem esélyes a továbbjutásra. Természetesen, ha az FTC 1, azaz egy pontot szerez, akkor ebben a csoportban erején felül, bravúrosan szerepel!
Fáj a lábam, főleg a sarkam, a lábfej csontjai, a bokám, a köszvény is. Jaj nekem!

Szeptember 28. csütörtök, Gibraltár, Alborán-tenger. Hajnal: pótolom az elmaradt statisztikát:
- Rouen - Lisszabon 994 tmf, Konstanca - Lisszabon 8.553 tmf
- Lisszabon - Marín 254 tmf, Konstanca - Marín 8.807 tmf
- Marín - Huelva 468 tmf, Konstanca - Huelva 9.275 tmf
Az őrségben csak navigáltam, mert Gibraltár felé menet, és a szorosban nem lehet mással foglalkozni.
Éjjel TV meccs: Ferencváros - Ajax 1-5 az üllői úton! 1-2-ig én is láttam! A spanyolok közvetítették felvételről, miután a Real Madrid is ebben a csoportban érdekelt. 1-0 után még volt erejük szépíteni 11-esből, ami azután történt az a tudásának a pontos tükre. Ez nem gúnyolódás, hanem ténymegállapítás! Sajnos...
Délben: a parancsnok kifakadt a szakácsra, mondván, nem profi. Tud három, négy kaját, és kész! (Van benne valami). Persze ő nem tudja, mi megy a magyar hajókon. Mennyit lopnak a parancsnokok, gazdasági tisztek... Aki ahhoz van szokva, hogy fél kiló húsból csinál rántott szeletet 25 embernek, az művésze a klopfolásnak, amitől a barba hideglelést kap!
Délután: akkor lenne szép az élet, ha a Vilit kitiltanák a hídról. A barbával ketten navigálnánk, ő meg rakodna kikötőben. Milyen gyönyörű is lenne, ha nem nyúlhatna semmilyen készülékhez. Egész délutánom azzal ment el, hogy a GPS-t próbáltam feléleszteni, az után, hogy ő hozzányúlt. Sikerült, pedig... A barba telexezett mindenfelé, tanácsot kért, hogy lehetne lelket lehelni a készülékbe. Neki nem sikerült. Nekem, a saját eszemmel, igen!
Este: bikaviadal két órám keresztül. Eddig is láttam, de folyamatosan most először néztem végig egy egész este műsorát...
Érdekes.

Szeptember 29. péntek algériai partok.

Los toros

Az este láttunk vagy hat bikát, négy végigküzdötte, kettő megmenekült. A bika óvatosan kijön az arénába. A tarkójában már kis színes szalagokat visel, valószínűleg beledöfték. Először tanácstalan, körülnéz, aztán rohan egy kört, nekitámad mindenkinek, aki a szeme elé kerül. A neveket nem tudom, de a torreádorok segítői, díszes, hagyományos öltözékben, lila, nagy lepellel vadítják, aztán megfutamodnak a bika elől, be a palánk mögé. Ekkor a bikát szemügyre veheti a nagyérdemű, akik zsúfolásig megtöltötték az arénát, még a napos oldalt is. Állítólag a jegyeket így árulják: napos oldal - árnyékos oldal.
A bika fúj, prüszköl, vágtat, támad. Gyönyörű állat! Kiírják a nevét, a súlyát, a tenyésztője nevét. Aztán megáll, fejét felveti, vár. Jönnek a lila leplesek, vannak vagy négyen öten, ingerlik több oldalról. A toro támad, a lepel felemelkedik, a szarva a levegőbe szúr. Megtorpan, tanácstalanul körülnéz, aztán támadja a következő leplet. Ezután jön a lovas, lándzsával. A ló szeme bekötve, vastagon körbepárnázva, különleges "lóvédőruha" rajta, védi az egész testét, hasát. A lovas hosszú lándzsájával a bika púpjába szúr a tarkó mögött. Erre a szegény jószág megtámadja a... lovat. Azt látja. Ökleli, négy bika is felemelte az este folyamán, a lovat lovassal. A ló, szerencsétlen tűri, feldől, rázuhan a lovasra, a segédek próbálják a bikát elcsalni, de az tolja a lovat a földön is. Szerencse, hogy a lovasnak nem támad... Az egyik oly szerencsétlenül esett, hogy nem tudott felugrani, a lába a ló alatt maradt. Amikor a lovas elvonul, a bika nyaka több sebből vérzik. A dühös állatot ekkor a pikadorok(?) támadják. Két-két díszes, horgas végű lándzsát dobnak, szúrnak a bika tarkójába.
Kiállnak az aréna közepére, pipiskednek, megfogják a lándzsájuk végét, előretartják, bika szarvát utánozzák. Az, amelyik a legnagyobb tapsot kapta, hatalmas köröket futott, állandóan a bikát figyelve, ingerelve, végül a toro nekitámadt, ekkor hihetetlenül kecses mozdulattal belevágta a lándzsát, és már ugrik is, mert a vágató állat, mint a gyorsvonat robog. Én, a laikus, ezeket többre értékelem, mint a torreádort, mert itt a bika felöklelheti, ha elvéti a lépést. Háromszor két lándzsát dobnak, így szegény jószág tarkójából hat is kiáll, amikor a torreádor kijön. Neki piros leple van, és kardja. Eljátszik a bikával, az a szerencsétlen támadja a leplet, a torreádor elhajlik, ellép, a közönség tapsol, éljenezik. Aztán a viador a palánkhoz megy, elkéri a kardot, amelyikkel le kéne a bikát döfni.
Ez a legrondább része a dolognak. Ha úgy történne, hogy a torreádor céloz, szúr, a bika összeesik, vége, akkor nem lenni semmi baj. De a torreádor céloz, szúr, nem talál, csak sebet ejt a bikán, egy újabbat, kínozza. Aztán megint. Egyik lábát begörbítve lábujjhegyen áll, a másik lába nyújtva, próbál minél magasabbról szúrni. A tarkón kell két csigolya között beszúrni. Ha sikerül, akkor a kard a markolatig szalad... De nem sikerül másodszorra sem. Sőt harmadszorra sem. Két esetben a harmadik után is lábon a bika. Ekkor különleges kardot vesz kézbe a torreádor, a hegyénél keresztben egy védő, mint a markolatnál. Csak nyolc-tízcentis a penge, annyira mehet be a szerencsétlen állat testébe. Ezzel a tarkóját szúrja a lehajtott fejű állatnak.
De ha sikeres a szúrás, három esetben harmadszorra, akkor a kard tövig beleszalad a toro tarkójába. De szúrni csak akkor szabad, ha a bika szembenéz vele, nem hajtja le a fejét! A bika megáll, a torreádor hátralép, és jönnek a lila leples segítők. Két oldalról, jobbról-balról ingerlik a bikát. Az döf ide is, oda is. Azt hiszem, így saját magának vágja el a gerincvelőt azzal, hogy kapkodja a fejét. Mert vagy ötször-hatszor döf a bika, aztán meginog, térdrerogy, eldől. Ha nem döglött meg, akkor egy ember, rövid tőrrel ledöfi, ne szenvedjen. De volt olyan jószág, akibe négyszer is beledöftek, míg kimúlt! És ekkor bejönnek a felcicomázott lovak, hozzákötik a bikát, és kivontatják az arénából.
Két esetben megtörtént, hogy a bika élve hagyta el a küzdőteret. Amikor a lándzsás lovassal küzdött, talán a kelleténél nagyobb sebet kaphatott, mert utána, amikor ingerelték, és az állat vadul rohant a lengő lila leplek után, megrogytak, elestek, feldőltek, látszott, nem ellenfelek! És ilyenkor beküldenek 4-5 tehenet, kolomppal a nyakukban, azok járnak egyet, majd kijönnek, és a bika is közébük áll, és vérző háttal levonul. Pár napja olyat is láttam, hogy a bika elkapta a torreádort. A lágyéka felé döfött, felemelte, a fiú átesett a bikán. A combján belül a nadrág felszakadva, vérzett. De ő nem jött le, kicsit bicegett, de végzett a bikával. Aztán amikor a palánk mögé ért, összeesett, ölben rohantak vele, gondolom az orvoshoz. Hát ennyit láttunk. Maradok a focinál. Bár a Fradit tegnap lemészárolták... Az is igaz, hogy annyira tud focizni, mint egy háromnapos bocika küzdeni az arénában. Vagy még úgy sem.
Éjfélkor a rossz emlékű Oran előtt hajóztunk el.
Ü. Laci haza akar menni. Ebédkor fogalmazta magában az értesítést, amit a parancsnoknak átad. Délután feljött a hídra, megírtam neki...
Negyed ötkor adta a barbának. Az értetlenkedve kérdezte, miért megy haza, amikor már kezdett jobb lenni. Ez aranyos! Ő határozza meg. Elküldte a táviratot, a Marlow-tól megjött azonnal, 800 márkába kerül. Vállalja-e? Vállalta, így is megy haza. Majd jogi vitákba fog keveredni, mert szerintem, nincs joga Marlownak (a ciprusi cég, amivel szerződésben vagyunk) ennyi pénzt kérni, csak a tényleges költségeket számolhatják fel! Ráadásul így egy összegben. A váltója költségét meg kell térítenie, de többet nem vehetnek le róla.

Szeptember 30. szombat, algíri partok. Megjött, Ü. Laci megy haza. Otthon lejátszhatja a sakkmérkőzést Szabolccsal. A barba meg érdeklődik mindenkitől, mi baja van, miért megy haza, miért nem tölti ki a szerződést.
Már a 14. fejezetet írom. Most megint benne vagyok, lendületesen írom a történetet. Ahogy látom, teljesen eltér attól, amit az elején gondoltam. Mindegy. A történet magát írja, és ha így történik, én arról nem tehetek. Mosom kezeimet!
Azt is tudjuk, hogy hova megyünk. A szívem csücske városba, Triesztbe. Nagyon szeretem, pedig semmi különös. De ha jól összeszámolom, akkor három hajóval javítottam itt, az három és fél hónap. És számtalan kikötés, három-öt napra! Encsike első kikötői látogatásakor három hetet töltöttünk itt, gyapotot raktunk ki, és az eső állandóan esett, munkaidőben. Öt után vége, és egész este száraz idő. Sőt, hétvégén sem esett, csak hétfőtől péntekig. Esőisten kegyeibe fogadott minket akkor... És most? Ezt a rakományt sem lehet esőben rakni! Jó lenne legalább egy estét Triesztben eltölteni! Csütörtökön, 5-én érünk oda. Végig olasz partoknál megyünk, a pk. (helyesen) nem vállalja a hajózást a jugó partoknál. (Így egyszerűbb, mint a crnagorai, horvát, szlovén partokat írni.)
Délelőtt visszanéztem a videót. Siralmas! Ugrál, tele csíkokkal, torzítja a hangot. El kell vinnem szervizbe otthon. Szerintem a fejnek csak egy alapos pucolásra van szüksége. Egyébként nagyon szeretem, mert jó kis gép. Lehet, egy legújabb típusú camcorder jobb, de én már hozzászoktam ehhez a súlyhoz, és nem tudom, megszoknám-e a pehelykönnyűt? (Persze, megszoknám, de most kinek van rá pénze?)
Befejeztem az Én, Claudiust és megkaptam a Claudius, az istent, a Graves könyv második kötetét (B. Zolié). Az első nagyon jó volt! Ezt a kötetet felváltva olvassuk. Én olvasom a délutáni őrségben, és B. Józsi este.

OKTÓBER



Október 1. vasárnap, tunéziai partok. Az a helyzet, hogy ezt még tegnapra kellene írnom, mert akkor történt, hogy este arra ébredtem, hogy a barba a szalonban üvölt. Valószínűleg a túlórák miatt volt. Ugyanis a Vili, lecsalt a srácoknak egyszer 6 és egyszer 6,5-öt. Reggel meg kell érdeklődni, mi volt.
Kész a 14. fejezet. Ez nagyon fontos. Nem vagyok benne biztos, hogy elég jól sikerült! Nem vagyok abban se biztos, hogy kell az írással foglalkoznom. Azt hiszem, valami hiányzik belőlem. Nem tudok rossz embereket megírni. Nem tudom megírni, ahogy egy negatív alak viselkedik egy adott körülményben. Elképzelem a jelenetet, megpróbálom beleélni magam, és elcsúszik a jelenet egy békésebb megoldás felé, ami az adott esetben nem jó. Most is egy ilyen helyzet van a könyvben. Tündi hazaviszi a néger vőlegényét bemutatni a családnak. Az anyját ez kétségbe ejti, és összevesznek, végletesen. Ez nem jön ki igazán, úgy érzem. Azt hiszem azért, mert én nem tudnék így viselkedni az adott helyzetben. (Persze még nem olvastam vissza, amit írtam). Két eset lehetséges. Vagy az, amit az előbb leírtam, vagy az, hogy az indok, ami a veszekedést kiváltja, nem elégséges ahhoz, hogy az adott helyzet úgy elmérgesedjen, ahogy kívánatos lenne a cselekmény szempontjából. A harmadik, hogy nem írtam ki az anyát megfelelően, és nem érezhetni, hogy milyen álmai, elvárásai vannak a lányával kapcsolatban. A negyedik, hogy vannak "szakmai" dolgok, amiket nem tudok, nem ismerek, és ezért érzem megoldhatatlannak a feladatot. Na majd meglátjuk... Most elmegyek aludni, mert nyolc perc múlva hajnali öt lesz.
Szicília partjai. A barba rátett a fordulatra, így talán szerda este megérkezhetünk, és talán bevihetnek. És akkor megvan a szabad esténk!
Este nem tudtam aludni, olyan meleg volt, egyrészt, másrészt Graves: Claudius az isten c. könyvét nem tudtam letenni, s amikor letettem, nem álmosodtam el, élénken megmozgatta a fantáziámat...

Október 2. hétfő, Szicília partjai. A könyvet javítom. Találtam benne néhány hibát, és bizonyos részeket átírtam. Milyen könnyű a szövegszerkesztővel dolgozni! Megkerültük Szicília csücskét, irány az Adria! 90-ben voltam utoljára Triesztben!

Október 3. kedd, Otrantó, Adria.

Blokád az Adrián A hajnali őrség nem volt unalmas! Közeledtünk a csizma sarkához, ahol mindenféle NATO őrhajó cirkált. Engem a Watchman-85, egy 120/60/85, szőke női hang faggatott ki, mindenféle útirányról, rakományról, az ilyenkor szokásos adatokról, stb. Később újra hívott, mert a Trieszti érkezést nem erősítették meg. Az ügynök telefonszámát megadtam, de ők nyilván nem hívták fel. Később egy NATO helikopter is felhívott, amíg körözött fölöttünk, és az ügynök magán telefonszámát kérte. Hát azzal nem szolgálhattunk. Így megadott egy "boarding party" helyzetet és időpontot, ahol be fognak szállni, és ellenőrizni fogják az okmányokat. Ennek reggel hatkor kellene lenni, és 28 mérföldre, keletre. Ez legalább két óra veszteséget jelentene. Ebbe a barba nem ment bele, így most várjuk, amíg egy újabb pozíciót adnak.
Őrzik a jugó partokat! Az egész Adriát lezárták, nem tud egy hajó sem átslisszolni úgy, hogy kikerülje a NATO ellenőrzést. Ez jó! Az nem, hogy másfél órán keresztül NATO hadifogoly voltam! Fél hétkor érkeztünk a kijelölt pozícióba, és át-szállt hét marcona alak. Mindenkinek előre kellett mennie a próvára. Ez a mindenki a szakács, két matróz, és én. A fedélzetmester kísérte őket mindenfelé. Parancsnok, 1. tiszt a hídon, kápó a pincében. Minket ketten őriztek, állig felfegyverzett marcona (vagy legalábbis állatira szeretett volna annak látszani az egyik kölyök, volt vagy tizenkilenc éves) katona. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: géppisztoly, gázspray, pisztoly, golyóálló mellény, gázálarc, bár arra nem volt szükség, mindenki disztingváltan viselkedett. Nekem a pihenőm rovására ment a dolog, a többieknek munkaidejük rovására, így különösebben nem izgatták.
Horgonyra állunk holnap este, reggel 6-kor kötünk ki. Csenki Sanyi lesz az új szakács, 06.30-kor érkezik. Nem ismerem, meglátjuk!
A barba 15.45-kor jött fel leváltani, és egészen 16.35-ig beszélgettünk...

Október 4. szerda, Adria, Trieszt. Hajnalban írtam a könyvet. Délelőtt azzal fogadtak, hogy este bevisznek. A barba leadott egy táviratot, hogy bevihetnének érkezéskor. Visszajött, rendben, így bevisznek. Hurrá. A másik jó hír, hogy napi 2400 tonnát raknak ki. Azaz 400 tonna péntekre marad. Hurrá! Duisburgból jött a hír, kirakás után induljunk dél felé, két rakományon dolgoznak, egy Anconából, egy Várnából. Adná Isten, hogy Várna jönne be! Hosszú menet - kevés baromság.
Délben hallgattam a Krónikát a Kossuthon. A diákok tüntetnek a tandíj felhasználása ellen. Azt akarják, hogy maradjon az iskoláknál, és ne csökkentsék a támogatást a tandíj összegével. Az egriek polgári engedetlenségi akcióra hívják fel a főiskolásokat, egyetemistákat. Azt is kijelentették, hogy a kormány feláldozza az értelmiséget az IMF oltárán. És milyen igazuk van. A szűklátókörű szakértő kormány az oktatást visszafogja, az oktatókat elküldi, hadd legyen a jövő nemzedékek helyzete még kilátástalanabb. (Ez természetesen nem vonatkozik az ő bandájukra, nyilván Bokros úrnak lesz pénze, hogy csemetéjét szintén Panamába küldje tanulni!) Nagyon szép öngerjesztő folyamot indítanak el, aminek az ország teljes lezüllesztése - és nem anyagi vonatkozásban mondom - lesz az eredménye. Kevés oktató - sok diák: romlik az oktatás színvonala. Kevés oktató - sok diák: elvesszük a lehetőséget a fiainktól, unokáinktól, hogy megfelelő oktatásban részesüljenek. Eddig Európában hazánk csak Albániát előzi meg a főiskolát, egyetemet végzettek létszámát tekintve. Esélyesek vagyunk az utolsó helyre, hála szakértő kormányunknak, és tiszteletreméltó, bölcs, sokat tapasztalt, és rátermett kultuszminiszter úrnak.
Másik hír: a francia idegenlégió segítséget nyújtott a Commore szigeteki elnöknek. Puccsal megdöntötték, a francia követségre menekült. A légió visszatette a tisztségébe. A francia külügy nyilatkozata: "Mi a kölcsönös barátsági és támogatási szerződés alapján segítettünk, mely kimondja, bármelyik felet megtámadják, a másik fegyveresen siet segítségére". Azaz az ötszázezres Commore szigetek fegyveresen megmenti Franciaországot egy támadás esetén. Aranyos... Ezt az üres frázist mi valahonnan ismerjük!
Nagyon jól jön a Kossuth. Ma 13.00-kor: az RMDSZ mártírfalvak elnevezését ajánlja a II. Világháború után sokat szenvedett magyar falvak közül azoknál, ahol a fasiszta román seregek tömegmészárlásokat hajtottak végre. Gondolom a Horn kormány tiltakozik a román kormánynál...
Átvágott a Vili! Hogy ez miért ilyen? Ki érti, mert én nem! A hírek közül egy sem igaz, csak az, hogy este bevisznek. A többit ő találta ki. A barba azt mondta, hogy ne higgyünk neki, bármit mond a rakománnyal, úttal, lobogócserével kapcsolatban!
Marínban a parancsnok vett egy macskát. Két hónapos, sziámi, pedigréje, oltási papírja, minden, ami kell, van nekije. Mostanában mindig felhozza a hídra, irtó jópofa kis dög, mindent végigrohangál, a súlya még nem vészes, így nem kapcsolja se be, se ki a műszereket, amin végigmegy. Még nincs neve, a főnök időnként süssinek hívja, ami ha jól tudom édességet jelent, így én Cukorfalatnak fordítom.
21.30-kor kikötöttünk, nem tudtam Encsivel beszélni, a pesti központ állandóan foglalt volt.

Október 5. csütörtök, Trieszt. Egész nap rakodás, délelőtt vásárlás. Nem kapok sehol se a nyomtatóhoz tintapatront! Őrület. Apróságokat vettem, meg telefonkártyát.
Tizenegy felé megjött Csenki Sanyi az új szakács. Laci csak éjfélkor indul. Be van sózva...
Este fél kilenckor felhívtam az asszonykámat, beszéltünk, így most jó! Jól érzem magam!
Holnap délután lehetünk kész. Ha lesz időm, Encsikét hívom még egyszer.
Megjött Apa levele, csudaszép írásokat küldött...

Október 6. péntek, az aradi vértanúk napja. A hajón rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy milyen nap van! Jellemző. Ugyanoda kell tenni, ahova a "szlovákok a hajógyárból" szöveget.
Késő délután fejezzük be a kirakást. Nincs utasítás, hogy hova menjünk.
Apa a levelében tanácsokat adott a naplóírással kapcsolatban. Lehet, hogy neki túl részletes, ahogy írom, de én a hajó életének "megörökítését" is célul tűztem ki. Ez így túl fellengzősen hangzik. Arról van szó, hogy mi történik egy hajón, az nem túlzottan érdekes. De ha leírom a napi apró-cseprő gondokat, eseményeket, abból előbb utóbb kikerekedhet egy hajó élete, gondjai stb.
Az új szakács jól seper. Finom fánkot készített. Nekem vagy nyolc jutott ebédre.
Tegnap este megígértem Encsinek, hogy délután felhívom, ha még itt leszünk. Azt mondta, fél háromra otthon lesz. Ezért háromra ígértem hogy hívom. Beszéltem Ninóval fél ötkor, háromkor, fél négykor, négykor még senki nem volt otthon. Azért szeretlek ám asszonykám!
Persze tudom én: az iskolából csak nagy néha lehet úgy szabadulni, ahogy előre eltervezted.
Ötre jött pilot, valami géphiba miatt nem indultunk, jó háromnegyedórát dolgozott a barba és Zoli a hibán. Lassú menetben megyünk, holnap délelőtt kell a parancsnoknak beszélni Duisburggal, ezért Riminire húzunk rá, mert a telefont csak partközelből lehet megoldani.

Október 7. szombat, Adria. Unom már, de le kell írnom: fáj a lábam. Nem szabad kihúzni a hat hónapot, de nem is tudom. Mindenesetre ameddig lehet, addig húzom. Remélem, hogy hosszú menetek lesznek, és akkor talán-talán kibírom hosszabban is. Ha nem kéne az a rohadt pénz annyira! Sajnos, nemcsak a köszvényem fáj, hanem a bokaizület is. Muszáj levetnem a plusz húsz kilós hátizsákomat, mert súlyos következményei lesznek, amit nem szeretnék...
Elment az első fecske. Most jön B. Zoli. Neki azt ígérték, hogy szeptember végén otthon lesz. Elsején született, harmadikán volt a házassági évfordulója, 5-én a fia szülinapja, és tavaly október óta 3 napot volt otthon! Üzent a feleségének, hogy küldjön a Marlow-nak táviratot, hogy veszélyeztetett terhes, hogy hozzák haza. Tegnap este a barba beszélt telefonon Stefan Wesselsel, aki megígérte, északról mehet haza.
Meglátjuk...
Megyünk, anélkül, hogy tudnánk, hova megyünk. Nem jött order, de két lehetőségről beszél a Vili, bár ő egyáltalán nem szavahihető: Görögország, és a másik, hogy valamerre a Nyugat-Földközin.
Reggel: szalonnás tojás, miért nem tudott Laci ilyeneket készíteni? Neki is jobb lett volna...
Ebéd: hagymás rostélyos (isteni finom!).
Vacsora: sertéssült tört, és lepirított burgonyával (olyan, amilyent otthon mindig készítünk).
Trieszt semmit sem változott. A főbb üzletek megvannak, a kisebbek cserélődnek, de mindent megtaláltam, amit ismertem. A pénzkivétel nem volt gond. Sajnos nem videóztam, siettem a városban, és csak útban lett volna a kamera. Drágul Itália. Egy kávét 1300-ért ittam! A dollár 1612 volt.
Játék a számokkal:
Amióta visszamentem hajózni, 1998. június 12-től:
- DINA 29.630 tmf. 9 hónap
- KŐRÖS 16.574 tmf. 5 hónap 15 nap
- CSOKONAI 37.314 tmf. 8 hónap
- CSOKONAI 38.236 tmf. 8 hónap 8 nap
- WITTSAND 29.296 tmf. 5 hónap 5 nap
- PANCON 3 15.227 tmf. 6 hónap 15 nap
- PRÄSIDENT 11.111 tmf.
=======================
ÖSSZESEN: 177.388 TMF.

Október 8. vasárnap, Adria. Lassú menetben megyünk, valahova.
Hallgatom a Kossuth rádiót: 580 milliót nyertek az ötös a lottón. Más: egy orosz tiszt megette a csizmáját, tiltakozásul az ellen, hogy koldulnia kell, mert nem kap fizetést már három hónapja!
Más: Cserhalmi György két év után hazajött Amerikából. Szerinte Antall alatt szabadabb volt az újságírás. Igaz, hogy meg-, megjelennek hírek a sajtóban, de aztán agyonhallgatják azokat. Szeretné már tudni, hogy mi is történt márciusban egy bizonyos gázolás során (Gál Zoltán)?
Érdekesség: Szlovákok építették Pest, Bécs, Prága java részét, állítják Pozsonyban. A hír igaz, csak a tótok, és csak néhány nagyobb építkezésen vettek részt (Bazilika, és mások is). Jóval olcsóbban dolgoztak, mint a magyarok, vagy németek, mondhatni éhbérért. De így is annyi megtakarításuk volt, mint másoknak, mert magukra nem költöttek! Napi koszt: kenyér és hagyma.
Más: Az első magyar újságot Rákóczi adta ki latinul, hogy harcát megismertesse a nyugat latint beszélő lakosságával. Az első magyar nyelvű újság: Magyar Hírmondó, 1780-ban jelent meg, 300 előfizető eltartotta! Más: Kitör újra a Vezúv? Kitelepítési tervet készítettek Olaszországban, 700.000 embert érint.
Készülnek a Boszniai fegyverszünetre. Hogyan? Harcokkal, hogy kedvezőbb pozícióban legyenek, ha életbe lép! Aranyos!

Október 9. hétfő, Jón-tenger. Nincs utasítás, hova menjünk, így csak megyünk az orrunk után előre. Igaz, délután telegrafált Frau Nadia Riou Duisburgból, hogy mennyi idő alatt érünk el Gabesba (Tunézia), de aztán nem tért vissza rá, hála a jó Istennek! Gyűlöletes az arab világ számunkra, akiknek dolgozni kell velük. A tunéziai vám meg egyenesen borzasztó. Vérszomjas vadállatok, minden, de valóban minden hajót megbüntetnek vámkihágásért. Domonyi Frici bácsit a Tatán azért büntették meg 50 dirhamra (5000 Ft.) mert nem vallott be egy hamutartót. Patkányok!
Délben hallottam Andrást a Krónikában. Marad a Rádiónál?

Október 10. kedd, Szicília alatt. Délben jött az ukáz: Barcelona - Rouen, ugyanaz, mint a múltkor volt. Félek ettől az úttól, mint a tűztől. Megint fejvesztett hajtás lesz Rouenben, kikészülhet a lábam teljesen!
Megy haza B. Zoli Rouenből. Üzent az asszonynak, hogy hívja fel a Marlow-t, hogy veszélyeztetett terhes. Ma jött az üzenet, hogy mehet haza, ha a Wessels is beleegyezik.
Csenki Sanyi sajnos nagyon jól főz. Olyan krumplit gyakran készít, amilyent mi otthon, tört krumpli, lepirítva! Nagyon finom!
Loptam a barbától egy póker programot. Három napja nem teszek mást, mint azzal játszom...

Október 11. szerda, Egadi szigetek. Szardínia. Éjjel a könyvet javítottam. Először arra gondoltam, hogy a 70. oldaltól újra írom, de aztán csak átolvastam, és úgy döntöttem, hogy marad.
Van olyan beszéd a hajón - hogy Szabolcs óvodáskori szavaival éljek -, hogy a barba is hazamegy. Ugyanis hamarosan elkészül, és átadják az ő hajóját, novemberben száll be, és egy kis szabadság is jár neki! Nem teljesen az ő tulajdona, részvényes benne. Azt is mondják az átlobogózás hetek kérdése. Már Franciaországban is van rá esély...
Remélem, nem kell a barbával mennem.
Délután a hajózási programomat javítgattam, továbbfejlesztettem. Már egészen használható!

Október 12. csütörtök, úton, Barcelona. Semmi különös. Délben riogatott minket egy kicsit Nadia. El akart küldeni Torreviejába, megcáfolni a versikét, miszerint:
Indiába sóért / Gyalog megyen Gandi / Nálunk vegyen telket / Jóska, Pista, Jancsi. Ugyanis sóért kellett volna mennünk. Leixoesba szólt volna a rakomány. Nem tudom, nem lett volna jobb-e ez a rakomány, mert akkor biztos nem lett volna shiftingboard állítás...
Ma ünnep van Spanyolországban. Láttuk a királyt, királynét, a trónörököst, amint Kolombusz sírját koszorúzták. Akkor ez valószínűleg Sevillából közvetítették, mert ott a sírja. Ma 503 éve indult Huelvából Amerókába. Hogy élvezte volna nagymama a közvetítést. Mindenféle nemes, meg király... És micsoda ruhákban a hölgyemények!
A rakomány még nem 100%. Nadia azt mondta telefonba: Manuel nem igérte biztosra. Csókoltatjuk Manuelt. Ha holnap reggelig nem fixálják le, akkor... Most horgonyon állunk. Akkor hétfőnél előbb nem lehet elkezdeni a berakást. Ha bemennénk holnap, akkor... Ilyen szép csak a mesében van!

Október 13. péntek, Barcelona, horgonyon. Megint csak a programomat bővítettem. Tetszik. Ez őrület, ilyen nincs! Lefújva Barcelona, délelőtt Frau Riou egy mókás telexet küldött, miszerint péntek 13-a van, legjobb, ha itt állunk. Vicces némber!
Így most egy hétvége itt Barcelona előtt. Bán Zoli kezd meghibbanni, tegnap majdnem szétverte az asztalt, úgy begurult. Menne haza szegény feje, de egyre távolabbi. Ilyen az élet. Ami miatt ő dühöng, annak én szívemből örülök. Jobb itt állni, mint bárhol kikötőben a berakással, kirakással foglalkozni, lábat fájdítani!
Délután ötkor elindultunk Gibraltár felé... Van tizenöt tonna gázolajunk, ez 3 napra elég teljes sebességgel, - Gibraltár 2 nap 19 óra -, de félerővel 6 napra való. No comment!

Október 14. szombat, spanyol partok. Lassú menetben haladunk Gibraltár felé. Hétfő reggel 9-re érünk oda. Azért, mert a boltok akkor nyitnak...
Jens Cohr parancsnok úrnak sikerült újra belopni magát a szívembe, és újra módjában állt bizonyítani, milyen magasabbrendűen művelt német. Történt délután a következő:
Szolgálatban vagyok, feljött a hídra beszélgetni egy kicsit, és egy magyar nyelvű újságot látva, elmondta véleményét a magyar nyelvről.
Pro primo: a magyar nyelv ugyanolyan, mint a török. Ez egyáltalán nem lenne sértő, sőt, hisz évezredekig élt a magyarság török nyelvi környezetben, nyilván igen sok szavunk van, amit átvettünk. De ő ezt a sok ö-re, ő-re, ü-re, ű-re alapozza. Természetesen ilyen alapon a német nyelv is a törökhöz hasonlít.
Pro secundo: szerinte a magyar nyelv úgy alakult ki, hogy több nyelvből találomra kiszedtek egy csomó szót egy hatalmas edénybe, abba belevizeltek, összerázták, leöntötték a levét, ami benne maradt az a magyar nyelv. Pro tercio: ő pedig egy nagyműveltségű német. Ezek után mit lehet mondani róla? Ha dicsérni akarnám, akkor azt, hogy teljes mértékben primitív, buta, gőgös, sötét német.
Azt hiszem, miután ő az átlag német fölött van műveltségben, véleményem szerint, levonható a tanulság, miszerint Európa egyik legprimitívebb, legbutább népe a német. A primitívséget lelkiekre értem. A butaság pedig az übermensch szemléletből adódó, senkit, és semmit nem tisztelő bunkóság. (Azért ezzel nem tudok egyetérteni 2005-ben! Annak tulajdonítom a fenti kirohanást, hogy akkor itt engedtem ki a "gőzt"! Szóval az általánosítással nem értek egyet.)

Október 15. vasárnap, spanyol partok. Nem történt semmi. Sütött a nap, olajtenger! Sok vitorlás, pecás csónak, jacht, és egy kis TV nézés. Slussz! Kell az ilyen nap is...

Október 16. hétfő, Alborán-tenger, Gibraltár. Nem gondoltam, hogy eljutok valaha Gibraltárba. Olajozni jöttünk.
Reggel 9-kor, az előre eltervezett időben manőver, most bent vagyunk. E röpke pár perc alatt kiderült, hogy:
- Fos sur Mer-be megyünk, Lisszabonban rakunk ki.
- Avilesbe megyünk, északon rakunk ki.
- Figueras de Foz-ba megyünk, nem tudni hol rakunk ki...
Sajnos kimenetelről szó sem lehetett. Ez a parancsnok kiváltsága. Így ilyen hajóra csak parancsnoknak jövök vissza. Semmi különös, csak az érdekesség miatt lett volna jó kimenni...
Délután négykor a tudomány jelenlegi állása szerint Fos sur Mer felé hajózunk, ott acélt rakunk be Seixal részére, ami egy móló, egy daru, és nagy semmi Lisszabon közelében.
A barba szerint mindössze négy óra szükséges a gyárnak, hogy berakja a hajót (hiszi a piszi!). Elmegyünk Lisszabon mellé, és ott hat óra alatt kiraknak. Aztán megyünk fel északra, lobogócserélni, főnökséghazaküldeni, végre!
Sok minden bizonytalan a hajózásban, de egy igazán biztos. Most nem lesz alkalmunk olyan kirándulást tenni, mint a Körösről: Fos, Arles, Avignon. Csuda szép volt!

Október 17. kedd, Alborán-tenger. Neptunus isten eddig kegyes volt hozzánk. Amióta megérkeztünk Rouenba, nem volt rossz idő, nem mozgott a hajó, itt a Földközi-tengeren pedig kimondottan kellemes. Az Adrián végig, és itt, a spanyol partok mentén, olajtengeren hajóztunk. Ma éjszakéra 8-9-es időt jósolnak a gibraltári szorosra, és az Alborán-tenger nyugati felére. Már elhagytuk, de azért most 6-7-es szélben hajózunk. Nemsokára befordulok Cabo de Gatánál, és akkor elhagyjuk a viharos részt!
Szerdán késő éjszaka érkezhetünk, remélem, tudjuk még fogni a spanyol televíziót, a Reál Madrid - Fradi meccs miatt! Régen mondtam ilyet: hajrá Fradi! Sőt Fradikaaaaaa!
Trieszt-Gibraltár: 1.943 mérföld.
Konstanca-Gibraltár: 13.064 mérföld.
Ha nem lenne ez a számítógép, azt hiszem, az unalom megölne. Így aztán nincs időm unatkozni. Írom a naplóm, a könyvet, két programot is készítek, néha-néha fejlesztgetem őket. A hajózási egészen használható, a másik meg egy receptnyilvántartó program. Mert én nagyon szeretek ilyen receptes dolgokkal foglalkozni...
Az őrségben délutánonként olvasok, ha csak tehetem. Most egy Ken Follet könyvet. Amióta megírtam az Atlantic Start, és most írom a Zsant, más szemmel olvasok. Figyelem, milyen megoldásokat alkalmaz az író, hogy "csinál meg" bizonyos részeket. Érdekes, hogy sokszor hasonlítom magamhoz. Ezt meg tudnám-e jobban írni. Néha valóban úgy érzem, hogy sokkal jobban, most is, Ken Follet könyvét olvasva. De sajnos legtöbbször arra lyukadok ki, hogy nem...
Most viszonylag megy az írás. Nagyon-nagyon sokat kínlódom ezzel a könyvvel. Néha teljesen leállok, néha megy. Most éppen olyan periódusban vagyok, hogy gond nélkül írom. De lassan alakul. Nagyon lassan. Még csak 185 oldalt írtam, pedig két hónapja kezdtem el. Az Atlanticot rövidebb idő alatt írtam meg. Igaz, ennél a könyvnél jóval kevesebb lesz az utómunka, mert ezt javítom is, többször is.
Több mint négy hónapja nem dohányzom. Ez most azért jutott eszembe, mert nagyon hiányzott az elmúlt napokban. Este Szilvási Pista megkérdezte, úgy általában, mit jelent a volare szó (olasz, repülni)? Erre természetesen B. Zoli magához ragadta a szót, és szakszerű magyarázatot adott:
Azt jelenti, hogy repülni. Ez olyan ige, amelyik -ni-re végződik, mint tudjuk, ilyen sok van, írni, olvasni, stb. stb. A volare szóban a -re azt jelenti, hogy -ni. A parlare szóban is hasonlóképpen. De az -e, -i, -ano, végződésű szavak mind-mind igék. És még ő oktatott ki olaszból! Azt hiszem, nem megfelelő szó rá az, hogy beképzelt. Én nem találok szavakat erre. A tudálékos és buta enyhe kifejezések. Egyszerűen szörnyű!

Október 18. szerda, spanyol partok. Ma 12 oldalt sikerült írnom. Most, mintha megint kezdene alakulni. Hát, meglátjuk...
Késő este, kora hajnalban érkezhetünk. Csütörtök 06.00-ra ígérték a kezdést, és 13.00-ra a befejezést. De! Délután kettőkor jött egy telex, miszerint álljunk horgonyra, és várakozzunk nyugodtan, mert a gyár információja szerint húszadika, azaz péntek előtt nem lesz üres rakpart! Ha-ha-ha!
És ki biztos abban, hogy pénteken kikötünk? S ha nem, akkor szombat-vasárnap mi a helyzet?
Tanulság: nemcsak a chiefnek nem szabad hinni rakomány és út ügyben, hanem a barbának se!
Kávénál lejöttem a szalonba, hogy én mondhassam el a "jó" hírt, és lássam, hogy B. Zoli mennyire felkapja a vizet. De jól türtőztette magát. Hiába, legszebb öröm a káröröm.
A barba vacsora után jól leszúrt, hogy elmondtam, mi jött a telexben. A szokásos hivatali tikok, meg ez rádióállomás, meg Posta, meg minden. Alapjában véve igaza van, ezért nem háborodom fel. Csak az indítéka gyerekes. Ő akarta vacsora közben a Zolinak a szokásos humorral bejelenteni, hogy van egy jó és rossz híre. Erre Zoli közölte, hogy tudja, és a kérdésére, hogy tőlem. Szóval az indíték, hogy elrontottam a játékát.

Október 19. Csütörtök, Fos sur Mer. Hajnali egy órakor álltunk horgonyra.
Gibraltár - Fos sur Mer 699 tmf.
Konstanca - Fos sur Mer 13.763 tmf.
Az este nem aludtam. Lefeküdtem fél hétkor, és háromnegyed nyolckor felébredtem, utána alvás nyista...

FRADIKAAAA! ÉS A MAGYAR FOCI

Így aztán a szalonba mentem, TV-t nézni. Meccsek voltak. Láttam a Nantes - Aalborg 3-1 mérkőzést, aztán a Juventus-Glasgow Rangers 4-1 mérkőzésből egy egyórás összefoglalót. A Porto-Panatinaikosz 0-1, a Dortmund-Steaua 1-0, az Ajax-Grashoppers 3-0, és a Real Madrid-Fradika 6-1 meccsekről fél-fél órás összefoglalót. Hát mit mondjak? Az egyszerű szemlélő nem érti, a Fradi mit keres a bajnokok között. Ez egy százhuszadrangú csapat. Persze az ellenfél is neves, nagy múltú együttes, ami ellen a Fradinak 0% esélye sem volt. Szerencsére én itt a hajón nem tudok semmit a magyar fociról, a kommentárokat nem ismerem, és így csak a játék képe alapján ítélhetek. De a szomorú az, hogy Csenki Sanyi hozott pár újságot, és azokban a Fradiról írnak. Állítólag újságírók... De vak újságírók! Akik nem látják, hogy ez a Fradi milyen kutyaütő. Nem hajlandók a tényeket tudomásul venni. Az, hogy bekerült ide, az maga csoda, és semmi keresnivalója nincs ennek a csapatnak itt. Csak a nagy mellénnyel kiálló együttesek ellen lehet 0,5% esélye... Az alapvető gond, hogy nem tudnak focizni. Nincs kapusuk. Ez a valaki, mert nem ismerem, legalább három gólban benne volt. (A lába között kapott be egyet, legalább 15 méterről!) Nincs egy valamirevaló hátvédjük. A Madrid az ötösön belül azt csinált a labdával, amit akart. Ezek csak nézték. Rúgtak egy gólt... Goran Kropulovics, vagy ki. A magyar csatár! Röhej!
Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezeknek volt egy épkézláb megmozdulásuk Zürichben, nemhogy 3-0 volt a javukra. Siralmas, borzalmas, megalázó, amit ezek a zöld-fehér mezbe bújtatott focistaparódiák magyar labdarúgás címszó alatt a pályán csinálnak.
Ha legalább egy kicsit akartak volna... De semmi... Lélektelen semmi játék, ha egyáltalán játéknak lehet nevezni... Mit lehet erre mondani? Amit a Fradi szurkolók az Ajax elleni otthoni 1-5 után? Hogy szép volt fiúk? Hát már idáig süllyedt a magyar foci? Idáig süllyedt a Ferencváros, hogy tapsolnak egy otthoni vereség után, és megdicsérik a falábúakat?
És ezek most ezzel a kritikán aluli teljesítménnyel milliókat kasszíroznak az UEFA pénztárából, és nyilván példaképül lesznek állítva a többi csapatnak otthon. És ezek a klubok akarnak adómentességet, vagy mit az APEH-től. Milyen alapon? Milyen alapon akar egy fociklub is adókönnyítést. Ha Kovács János vállalkozása csődbe megy, senki nem segít neki! Az én adóforintjaimon ne tartsanak fent ilyen klubokat. Amilyen teljesítményt nyújtanak, olyan a bevételük is, ez tiszta sor. Ha nincs teljesítmény, nincs bevétel, tessék csődöt jelenteni, és oszlassák fel azt a klubot, amelyik nem produkál olyan játékot, amivel a szurkolókat behozzák a pályára. Egyszerű! Biztos vagyok benne, hogy az átigazolási időszak alatt többszöröse forgott az adótartozásnak a játékos piacon. Egyáltalán, miért adnak pénzt ezekért a focistákért? Mit tesznek le az asztalra? A magyar bajnoki cím, kérem szépen az nulla! Ahhoz semmilyen teljesítmény nem kell! Állítsák vissza az amatőrfutballt, és vonják ki a hatalmas pénzeket a fociból. Támogassák helyette az iskolai sportot, annak legalább értelme van.
Este hétre kikötöttek. Azt hittem, azonnal nekünk esnek, de nem, holnap délután, vagy szombaton délelőtt kezdik el a berakást.

Október 20. péntek, Fos sur Mer. Tegnap este elfelejtettem telefonálni. Illetve azt mondtam, úgysem találok fülkét, meg kell várni a reggelt, amíg munkások jönnek. A hajótól 150 méterre találtam reggel! Pista és Géza orvoshoz mentek. Géza ráejtette a hüvelykujjára a lánckamra fedelét. Természetesen nem akart kimenni orvoshoz, mert úgymond, nincs eltörve. De el van! Most mi lesz? Megy haza? Pista szerint most gipszelik. Jó neki!
Holnap reggel tízkor hagyja el a hajót. Délután bejött a shipper, és közölte semmi esetre se kezdhetjük el a berakást hétfő reggelnél előbb. Ebből ugye logikusan következik, hogy este kilenckor itt voltak, hogy kezdhetünk...

Elköltözik az asszony

Hétkor felhívtam a családot. Ninó, aki már úgy-ahogy, önálló életet kezd élni - legnagyobb örömömre - koncerten, Encsi sincs otthon, a kisebbik, talpraesett fiam vette fel, és vállalta a hívást! Még jó. Azt mondja, Encsi lakógyűlésen van, a Dereglye utcában, ahol lakást vettünk! Megszólalni se tudtam! Hogy? Mi? Hát eladtuk a lakást 6,1 millióért, vettünk egyet 4,8 millióért, mondja, de hozzáteszi nagy óvatosan, ha jól tudja a dolgokat. Beszélgettünk iskoláról, kihasználva a minimum 3 percet, aztán búcsúztam. Mondanom se kell, hogy alig tudtam kivárni a 23.00 órát, mert ezt az időpontot üzentem, hogy újra jelentkezem.
Encsikével pontosan 30 percet beszéltünk. Szegény feje! Borzasztóan ideges. El is hiszem. Az egész lakáseladás, lakásvásárlás terhe, felelőssége rajta, és akkor mindenki ijesztgeti - még ha joggal is! - hogy semmi biztosíték arra, hogy a lakást, amit megveszünk már nem adta el a tulajdonos. A tulajdoni lapok kiadása ezt megengedi, és állítólag mindennaposak a visszaélések. Szegény asszonyka, aki amúgy is olyan aggódó - és milyen jól ellensúlyoz engem! - nehezen hoz súlyos elhatározásokat, nehezen vág bele új dolgokba, nehezen változtat, most egy hét alatt kellett megfelelő lakást keresni, és lebonyolítani a kapcsolódó tennivalókat. Ráadásul mindkét fél, a mi lakásunk vevője, és az új lakásunk eladójának eleget tenni a szerződésben, de úgy, hogy mi ne szenvedjünk hátrányt! Hihetetlen, mit tett ebben a rövid időszakban. Én meg itt ülök a babérjaimon, és nem tudok segíteni, nem tudok támogatást adni. De azt hiszem, az se kevés, hogy a havi 280 ezer megy haza!
És mindezt úgy teszi az asszonyka, hogy napok óta nem alszik az idegfeszültség miatt. Szegény, azt mondta, nehogy hajléktalanok legyünk! De azt hiszem, erre nincs nagy esélyünk, hisz az új lakásunk tulajdonosa megengedi, hogy előbb beköltözzünk! És a ház lakói szerint rendes ember. Adja a Jóisten, hogy minden simán menjen. Csak és kizárólag Encsike miatt kívánom. Ő megérdemelné. Ő olyan, hogy azt nem lehet leírni... Csodálatos feleség, a legjobb anya, még akkor is, ha ezek elpufogtatott közhelyek. Biztos vagyok benne, hogy igazam van. Tudom, nem sok tengerésznek adatik meg, hogy amikor a többiek panaszkodnak a feleségre, én mosolyoghatok! De nem is kell az asszonyt hibáztatni, csak úgy, ahogy a Z. mondta: a gyerek bukik háromból, a feleségének nincs ideje foglalkozni vele. És ennyi. Mit tehetnek? Hát azt, amit Encsi! De erre alig-alig képes más asszony! És mindezt úgy teszi, hogy a gyerekei szinte fanatikusan szeretik, mert szeretet ad, elhalmozza őket. És mindezek mellet nem elkényeztetett gyerekek, hanem mindkettő jellemes, mindkettőre büszke vagyok! Értékes emberek lesznek! Nem féltem az élettől egyiket se, bár a bajoktól nem tudjuk megvédeni őket. Nagyon akarom, hogy minden rendben menjen, és várom az értesítést, hogy beköltöztek. Egyébként ez a költözés is. Azt mondja, nem kér segítséget senkitől... Hogy képzeli, hogy két nap alatt becsomagol mindent, és egy nap alatt elköltözik? Hiszen a Dereglye u. 6-ban (legalább egyszer le kell írnom az új címet, és telefon is van, ez nekünk létkérdés!) a negyedikre fel kell mindent kézben cipelni, mert a liftet ilyen célra nem lehet használni, mert rettentő picike, Encsike szerint másfél személyes. Szegény, elsírja majd magát, ha a pincére sor kerül. Hisz annyi kacat, és lim-lom van ott, amit nem használunk, tehát nem is kell! Szóval aggódva várom a híreket, amik nem jönnek, mert nem is jöhetnek. Szerdán, és csütörtökön megbolondulok!
Azt kellett volna mondanom, hogy ha elköltöztek, akkor adjon fel egy telexet a M. Pistán keresztül. De ennyi agyam nem volt.
Mondtam a telefonba, apának küldök csak levelet, de megtehetem ezek után, hogy az asszonyka ne kapjon? Mikor azt mondta, hogy olyan jó olvasni? Így hajnali három és négy között befejeztem, kinyomtattam, és eljuttattam Gézának, vigye haza, és hívja fel őket, Ninó majd elmegy érte.
Szegényke azért is aggódik, hogy a lábam odavan, meg azért is, hogy elhíztam, mint egy disznó. Le kell fogynom, mert emiatt fáj annyira a bokám. Tudom... Este a melós farmerom nem jött rám, megijedtem, hogy így összement a mosásban, aztán rájöttem, hogy én vagyok növésben!

Október 21. szombat, Fos sur Mer, Lions öböl. Tizenegykor indultunk.
Háromnegyed négykor összeomlott minden a hídon. Az összes távközlési berendezés, a GPS, a kormány bemondták az unalmast, így lelassítottunk, majdnem 3 csomós sebességgel mentünk. Egészen este hétig kerestük a hibát. Én közben legalább háromszor rúgtam le a küszöböt, s közelről tanulmányoztam a csillagokat. Még vacsora előtt a barba azt mondta, ha nem lesz meg, akkor visszafordulunk. De meggondolta magát, hétkor gyorsított, s megyünk Lisszabon felé, s ha kell, bemegyünk Gibraltárba, vagy akárhova is útközben. Aranyos... Ketten maradtak a matrózok, most hatóráznak felváltva, a kormányszektorban kormányoznak a hidegkormánnyal. Milyen szépen hangzik az előző mondat!
Szegény Vili! Valószínűleg bele fog bolondulni, hogy megjött a festék a hajóra, és erre egy ember elmegy, a másik kettő pedig semmit nem dolgozik napközben, mert állandóan kormányoznak. És a gyönyörű, festésre alkalmas napok egymás után röpülnek. Bár már ő röpülne a francba, a parancsnokkal együtt.

Október 22. vasárnap, spanyol partok. Partközelben haladunk, kézi kormányzással, radar-navigációval, hagyományos módon, és ez még érdekes is! Bár azt hiszem, a kézi kormányzás a srácoknak nem túl izgalmas... Most el kéne dönteni, hogy ki az okos a hajón. B. Zoli szerint ő. De a jelentését, a történtekről én tettem át angolra...
Délután majdnem térdre estem, és úgy kellett volna a barba kacsóit csókolgatni a meghatottságtól. Közölte volt ugyanis, hogy Mr. Kremerst tájékoztatta, miszerint alkalmasnak tart arra, hogy ellássam az első tiszti munkakört. Fantasztikus, hogy milyen jó hozzám...
Zoli viszont forr a dühtől miatta. Egész délután cseszegette, hogy mit írt a jelentésben. Hogy miért ezt írta, miért nem azt? Hogy ez így, meg az úgy. Zoli a miatt panaszkodik, hogy nem tud rendesen tárgyalni. Vagy fenyegetőzik, vagy gúnyolódik. Biztosan így van, hisz ez az, ami miatt én is gyűlölöm.
Az hogy a Vili megint tönkretette a GPS-be bevitt adataimat, már szót se érdemel... Ezt ellensúlyozni látszik, hogy a rádióját felhozta a hídra, közös használatra, amíg a hajóé üzemen kívül van.
Encsike, mennyire haladtál a csomagolással? Te magad se tudhatod, hogy mire vállalkoztál! Biztos vagy benne, hogy be tudod fejezni úgy, hogy szerdán elköltözhess? Akkor már buzgón szortíroznod kell a holmikat. Ügye nem sok, "egyszer jó lesz valamire" címkéjű holmit viszel magaddal. Csak az én cuccaimra vigyázz. Az lenne az igazi, ha egy helyre pakolnád, és ha hazamegyek, akkor én csomagolnám ki, találnék helyet nekik. De nem. Mégsem jó az ötlet, mert ha engem megvársz, akkor mire hazamegyek, minden lik belakott lesz a lakásban, és semmi hely nem marad nekem!

Október 23. hétfő, spanyol partok, Alborán-tenger. Kíváncsi voltam, lesz-e valami ünnepi kaja? Nem lett. Egy telex jött, melyben hivatalosan közölték, hogy a lobogócsere november elején lesz. Megy a barba és a Vili haza, együtt szállnak be a M/V Potosira. A barba azt feltételezi, hogy a Géza száll be bosunnak, mivel van német munkavállalásija, vízuma, stb. Fel sem merül benne, hogy mereven elzárkózik egy ilyen lehetőség elől.
Vajon Encsike mennyire haladt ma a csomagolással? Végre valahára felhasználhatja az évek óta, mit évek, évtizedek óta halmozott dobozt, zsákot, kosarat, edényeket, amelyek egyedüli rendeltetése: "majd ha költözünk, akkor jó lesz!" volt. Csak simán menjen minden! Remélem a srácok segítenek. Nem is remélem, biztos vagyok benne...

Október 24. kedd, Alborán-tenger, Trafalgar-öböl. Ma három hónapja indultam otthonról. Tehát három hónapja kezdtem el a naplót írni. Úristen, de messze van! Reggel Szarvas és este Hamburg! Szarvason sokkal de sokkal jobban éreztem magam, mint Hamburgban.
Ma anyanapot vett ki Encsike, hogy készüljön a költözködésre. Adja a Jóisten, hogy simán menjen minden! Kíváncsi lennék, hogy milyen rumli van a Margit körúton?

Korszakok - költözködések

Tegnap belegondoltam: mikor találkozom megint Bohusékkal, Vámosiékkal? Nem kell a Bokor uraskodását látni, és elviselni. Úgy jöttem el otthonról, hogy nem tudtam: az életemben lezárult megint egy szakasz. A Margit körúti. Ugyanis én így osztom szakaszokra az életem, költözködések szerint.
Az első: 1957-ig, a pestlőrinci, a boldog gyermekkor, a gondtalanság, a felhőtlen ötvenes évek! Maca néni, Sándor bácsi, a hatalmas kert. Igaz, az utolsó két év már nem olyan boldog, mint 54-ig, mert jött Székely Kálmán. De az utolsó három év nehézségeit egy barátság ellensúlyozta, Kistibivel, akit azóta elvesztettem, állítólag külföldön él... Neki köszönhetem életem első (időrendben) nagy "szerelmét" a Vasast. Sajnos a Vasas volt az, ami cserbenhagyott. Ez a szakasz kilenc év volt az életemből.
A második: 1957-1966 Nagyszékely. A boldog kamaszkor. Valóban boldog volt, annak ellenére, hogy már felfogtam Édesanya gondjait. De Nagyszékely egy hatalmas játszótér volt. A felfedezésre váró ismeretlen világ vette körül, és én meg is ismertem, a fákat, a virágokat, a növényeket, madarakat. Bebarangoltam a környékét. Diót szedtem a Piroskert fölötti domboldalban. A Kisszékelyi úton eperlevelet a selyemhernyóknak, 5 forintot kaptam egy zsákért, és ráment az egész napom, míg megszedtem. A Macskavölgybe jártam szánkózni. A Hidegvölgyben egyszer majdnem meghaltam, amikor egy lovas kocsi elé rohantam a biciklimmel Pincehelyre menet. Nagyszékelyből érettségiztem, mert az utolsó négy év inkább Dombóvárhoz köt, ott voltam kollégista. Ott ismertem meg Apát. Onnan írtam a levelet a rádióhoz, amiben jelentkeztem. A gimi most Illyés Gyula gimnázium, az én időmben Gőgös Ignácról a hős tamási kommunistáról volt elnevezve. Egy vigasz a szeretett Dombóvár javára: ott nem élt egy hős kommunista se, akiről iskolát lehetett elnevezni. Ez az időszak is kilenc év.
A harmadik: 1967-1976. Ez is kilenc év, többé-kevésbé. Csehi, Újireg, Kisnyárád, Pécs, Kisnyárád az állomásai. Elvégeztem a felsőfokú technikumot Fertődön, hogy egy életre megutáljam a mezőgazdaságot. Nagyüzemileg csinálni... Katona voltam. Kék parolis karhatalmista. Régen úgy mondták, hogy ÁVÓS, de hát akkor valóban az volt, de 1968-ban már nem. Újiregre egy rövid szerelem emlékeztet. Mari. Már nem is tudom a vezetéknevét... (Sipos, beszúrás 2005-ből.) Pécsre egy rövid, három hónapos rosszemlékű házasság. Az utolsó három év a tengerészkedésem első három éve.
A negyedik: 1976-1995. Nekem tizenkilenc, de egy híján húsz év! A Margit körúti évek. Kezdődött 1976. május 13-án, szabad pártnappal, és az Afrikai Felszabadító Mozgalmakkal, mert pártnap volt a XIV. kerületben, és ennek köszönhetően megismertem Encsikét, akit a Felszabadító Mozgalmakkal traktáltam. Meg Olgának. Köszönöm is, azóta minden évben, augusztus 12-én, amikor is összeházasodtunk, és azóta boldogan élünk... Ekkor költöztem a Mártírok útja 41-be. Mennyi minden történt! Megszületett Ninóka, kiraktuk a társbérlőket. Elvégeztem a Hajózási Főiskolát. Poázra jártunk Muával, autójával, kormányával, kerekével matikázni Ninó szerint. Encsike úton volt a Tatán. Ezután Szabolcs jött, Berci nagypapa ment, de az utolsó Orosz unokát megvárta. Öt év kihagyás a hajózásban, egy féléves lumbágó miatt. Elvégeztem a SZÁMALK Rendszerszervezői szakát. Hülyére dolgoztam magam a Központban, úgy éreztem, ha tovább csinálom a számítástechnikát, belebolondulok. Fanatikusan csináltam, nem tudtam kikapcsolni, hazahoztam a problémákat, a családi élet rovására ment volna a komputerezés. Ezért a diploma után visszajöttem hajózni. Azt mondtuk, azért szállok újra tengerre, hogy többet lehessünk együtt a családdal. De előtte az utolsó lakásfelújítás.
Azóta egyfolytában hajózom. A gyerekek nőttek, hozzánőttek a Mártírok útjához, ami 1990-től újra Margit körút. A mi házunkra került vissza először a régi, patinás név, bár a Mártírokkal se volt semmi bajom. Nagyjából tudtuk, hogy addig lakunk itt, amíg Nagymama él. Tavaly meghalt, a karácsonyt már nem érte meg. Szegény Gyigyike se élte túl sokkal, ő januárban ment el, az idén. Egyikük temetésén se voltam otthon. És most, ha hazamegyek, nem a megszokott, szeretett, Margit körúti lakásba megyek vissza. Sajnálom. Az eddigi életem leghosszabb és egyben legszebb szakasza fűződik hozzá. Itt találtam magamnak megbízható társat, itt találtam meg a boldogságot, Encsikének köszönhetően. Itt lettem büszke apa. Itt nőtt fel a nagyobbik fiam. Szép volt. És remélem, a következő időszak is szép lesz, s boldog, és hosszabb, mint ez volt...
Visszaolvastam, amit írtam, és azt hiszem, hogy jól írtam le mindent. Ami a legjobb, hogy én mindig, mindenben igyekszem a jót megtalálni. Mindenről azt írtam, szép volt. Valóban. Nekem az volt, és ez az igazán jó. Mennyivel boldogabbnak érzem magam, mint az, aki úgy érzi, az élete az elszalasztott lehetőségek sorozata...
A 216 oldalnál tartok. A 20. fejezetet kezdtem el ma. Nem tudom, mit mondjak. Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Bár azt mondják, ha az ember (az író úr) úgy érzi, nem jó, amit ír, akkor legjobb az egészet abbahagyni. Így hát én folytatom. Mert azért úgy érzem, hogy ez nem rossz!
Nagyon morgolódik a két matróz, Pista és Jóska. Hogy velük ki van szúrva. Mert kézzel kell tekerni, ráadásul hogy teljes legyen a kiszúrás, most még lassított is a barba. Nem tudok igazat adni nekik, mert ezért vannak, ez a dolguk. Nem MAHART hajó, hogy a vállalat pénzén üdülni küldjék a személyzetet Gibraltárba, akkor, amikor a rendeltetési kikötő csak egy nap menet! Lisszabonba jön egy szerelő, valószínűleg Komáromból, a hajógyárból.
A lassítás a tulajdonos részéről egy üzleti húzás, egy trükk. A hajóbérlő pénzén javíttatják meg a hibát. Illetve: ha nem érkezünk meg holnap 15.00-ra, akkor csak holnapután délután tudunk bemenni a nappali dagállyal. Tehát késünk. Este, 19-20 óra körül érkezünk. Ekkor a komáromi szerelők beszállnak, megjavítják a hibát, és mi másnap mehetünk, mintha mi sem történt volna. Ellenkező esetben, a barbának ki kell jelenteni, nem tudunk bemenni a kikötőbe, a hajót kiveszik a bérletből a javítás idejére, tehát egy napi bérleti díjtól a tulajdonos elesik. Ki van ez találva, kérem!
Zoli szerint a barba vinni akarja a Gézát, és Pistát magával a következő hajójára. Csodálkozom. Azok után, amiket mondott, érthetetlen. Fogalmuk sincs, hogy mennyire utáljuk őket. Hihetetlen, hogy mennyire önteltek, mennyire nem ismerik saját magukat. Mennyire nem ismernek másokat. Mennyire nem ismerik a személyzet véleményét magukról...
Nagyon élvezem, hogy piac mellé költözünk! Milyen jókat fogok vásárolni! És főzni... Imádok a családnak ebédet készíteni. Encsinek, mert a dögfárasztó robot közben lerogyhat az asztalhoz, és finomat ehet. Ninónak, és Szabolcsnak, mert szeretik, amit főzök (az asszony is szereti!). És magamnak is, de csak magamnak nem főznék... A Dereglye utca környéke is van olyan jó környék, mint a Margit körút. Mi történt velem, öregszem? Ugyanis érdekel az is, hogy milyen messze van az orvosi rendelő! Encsikének a tanítás szempontjából kb. tíz percet jelent, mert kimarad a hatos villamos, és egy HÉV megállóval közelebb lett Kaszás! Ninókámnak rosszabb, mert neki most egy átszállással meghosszabbodott az út az angyalföldi iskolába, de ilyen a nagyfiúsors, róla legfeljebb azt jegyzik meg, hogy:
- Ó, ő már nagyfiú! - ami igaz is, de jobb lenne, ha nem kellene olyan nagyot kerülnie a suliig! Igaz-e fiam? Szabolcsnak csak egy kicsit lesz messzebb. Ő meg:
- Ó, ő még fiatal, bírja a strapát! - ami igaz is, de dühítő tud lenni, hogy azért mert valaki fiatal, a hátrányos helyzethez jó képet kell vágnia! Igaz-e fiam?
Este a telexen üzenetet küldtem Encsikének, azt füllentve, hogy elvesztettem az új telefonszámot, ha elköltöztek, akkor feltétlenül adja meg M. Pistán keresztül. Hogy veszítenék el ilyen fontos telefonszámot! A fax annak rendje és módja szerint megérkezett Krisztáékhoz.
Vacsora után a barba fax ürügyén kikérdezett az otthoni lakásviszonyokról, és csodálkozott, hogy milyen drágák a lakások. Hogy jutnak a fiatalok lakáshoz, kérdezte, de erre hogy tudtam volna válaszolni?

Október 25. szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárás-jelentést vesz a telex. A Vizcayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál' Istennek.
Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó...
Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.
Fos sur Mer - Lisszabon: 1.029 mérföld.
Konstanca - Lisszabon: 14.792 mérföld.
Este kimentem, így már valóban voltam Lisszabonban, nemcsak úgy, mint múltkor, hogy kiléptem a kikötőkapun, és vissza... Találtunk egy szupermarketet, ami fél tízig nyitva volt, és márkával fizethettünk. Az más kérdés, hogy 120 helyett 90-ért váltottak. Voltunk egy kis étteremben is, olyan, amilyet Olaszországban is, Spanyolországban is erősen hiányolok. Nem elegáns, hanem kellemes. Ugyanis meggyőződésem, hogy az úgynevezett elegáns helyeken az emberek nem a legjobban érzik magukat. Nincs mitől!
Beszéltem Encsivel. Először bonyolultnak tűnt a dolog, mert nem tudtam, hova telefonáljak, ugyanis ma költöztek. De az új lakásban, ő vette fel a kagylót. Átcuccoltak, csak egy kicsit drágán. Egy pótkocsis kamion kétszer fordult, 100 és 200 ezer közötti számlára számíthatunk. Encsike a Margit körúton alszik ma Szabolccsal, Ninó Kerinél, én meg a hajón... Holnap kapja meg a lakás árát, és holnap fizeti ki az újat. Aztán már csak két-három év, és biztosan minden a helyére kerül... Jó lenne decemberben hazamenni.
Miután visszajöttünk, Csenki Sanyival boroztunk, ő rozét vett, én verde brancót. Ő választott jobban. Zoliból kibukott a paraszt. Ugyanis Frau Riou érdeklődött, mikorra érhetnénk Barcelonába (ez a mániája ennek a csajnak?) és azt találtam mondani, hogy mindenki előbb hazaérhet, ha így megy, mint ő, erre kitört. Minek iszik, aki nem bírja?

Október 26. csütörtök, Lisszabon. Csúnya esős idő, fáj a lábam az esti mászkálástól. És akkor mit tesz az okos polgár? Ahelyett, hogy délelőtt pihenne, 9-kor kimegy a hajónak vásárolni a szupermarketbe. Előbb pénzváltás, 100-at adtak a márkáért, tehát tegnap este nem vágtak át nagyon. Cs. Sanyi azt mondta, annyit vásárolunk, hogy kézben könnyedén behozzuk, volt nála két műanyagzsák. Pontosan 200 márkát költöttünk el. Púpozva volt a bevásárlókocsi! Kivittük a kocsit a parkolóba, taxi nincs, kettő is elrobogott, erre úgy döntöttünk, betoljuk a kikötőbe. Hát mit mondjak? Enyhe kifejezés az, hogy mindenki megnézett, ránk csodálkoztak. Egy hölgy, sokáig együtt haladtunk, tízlépésenként hátrafordult, nézett minket, és motyogott magában. Aluljáróban lépcsőn le-fel, járdán, úttesten, síneken keresztül. A hölgy meg forgott hátra, egyszer majdnem hasra is esett... Betoltuk a hajó mellé, és én visszavittem a kocsit a bevásárlóközpontba, ha még nem fájt volna a lábam.
Vettem a Sanyinak képeslapot, sört. Bejöttem, erre B. Zoli majdnem nekem támad, miért nem mondtam, hogy veszek sört, neki is hozhattam volna. Kedves. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem mondta, amikor kimentem! Kezd nagyon tele lenni a tököm vele!
Azt mondja Pintér Laci, a hajógyárból, kedden játszott a Fradi a Grashoppers ellen Pesten, és a szokásos nagyszerű, magyaros játékot felmutatva 5-1-re kapott ki. Mit lehet hozzátenni? Annyit, hogy: - na mit mondtam?
Lesz-e még csapat, amelyik ilyen csúfosan leszerepel? Lesz-e még csapat, amelyik mondjuk annyi gólt kap, mint a Fradi? Biztos nem! (Késői megjegyzés, amikor a naplót átalakítottam erre a betűtípusra: nem játszott a Fradi, átvertek! Szegényeket, érdemtelenül ne bántsam, amikor egyébként rászolgálnak!)
Fél hatra átálltunk a seixali kikötőbe. Igaza volt a barbának. Mocsok, szénpor, vasérc a rakparton, a vasműből vastagon száll a füst, a szél a hajóra hozza. Hatkor elkezdték a kirakást.
Egész nap lógott valami a levegőben. A Vili marhára durcás. Most este is, kijött leváltani, de a mérhetetlen sértődés ott volt az arcán. Azt mondják a srácok, reggel ki akart menni. A barba közölte, hogy csatlakozik. Vili kötötte az ebet a karóhoz, hogy egyedül megy, ezen összevesztek, és most azóta a barba cseszegeti egész nap. Hurrá, egymással szórakozzanak!
Nem találtam telefont, így hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom, nem tudtam. Pedig ma fizették a lakást.

Október 27. péntek, Seixal, úton. Ma három hónapja érkeztem a hajóra. Több évnek tűnik. Életemben nem utáltam még hajót úgy, ahogy ezt. Azt hiszem, Wessels hajóra nem jövök többet, legalábbis a tudomány mai állása szerint.
Délre befejezték a kirakást, egykor indultunk. Először úgy volt, hogy Aviles, illetve egy másik északspanyol kikötő, az északra menve útba esett volna, de most Huelva felé megyünk. Cellulózt rakunk be Bordeaux-nak. Ott se voltam még.

Október 28. szombat, úton, Huleva. Éjfélkor egy telexet találtam a hajónaplóban, miszerint hétfő reggel 08.30-kor kezdik a berakást. Így horgonyra állunk.
Seixal - Huelva: 234 tmf.
Konstanca - Huelva: 15.026 tmf.

Október 29. vasárnap, Huelva. Már a 230 oldal körül járok. Most elég jól megy. Még elég sok hátravan, de a felén már túl vagyok.
Vacsorára bejöttünk a kikötőbe. Ugyanazon a rakparton állunk, mint múltkor. Vacsora után pedig kimentem Cs. Sanyival a városba. Beszéltem Encsivel, sikeresen lezajlott a költözködés, hála Istennek, jól szurkoltam. Most már végérvényesen a Dereglye utca 6-ban lakunk, a 4. emelet 1-ben. De Encsikére vár: a telefon, a gáz, a villany elintézése. A jelzálog levétele a Margit körúti lakásról, amit nem tett meg az OTP a sortatarozás kifizetése után, az OTP folyószámla áthelyezése a III. kerületbe. És még csomó szaladgálnivaló. Azt mondta, nem is ír levelet Bordeaux-ba.
Kicsit berúgtam, megittam két sört, egy pohár rozé, egy pohár vörös, egy pohár fehérbort. A sör jó volt, a bor egyik se. Ilyen a szerencsém.
A barbával elintéztem, küldje el a telexet a Marlow-nak, hogy a fizetésem mellé küldjenek egy igazolást is a bankba, hogy munkabér, akkor nem váltják át forintra a felét, Bokros elvtárs akarata szerint.

Október 30. hétfő, Huelva. Reggel nyolc harminckor kezdtük a berakást. Délután újabb híreket kaptunk a lobogócseréről. Most az a legfrissebb infó, hogy semmit nem tudunk. Nincs meg a lobogócsere helyszíne, nem valószínű, hogy Bordeaux. Bán Zoli este táviratot adott fel a Marlow-nak, mindenképen hazamenne Franciaországból. Kezdem megsajnálni. A parancsnok mindenesetre emberségesen áll hozzá.
Este 20.30-kor indultunk.

Október 31. kedd, spanyol-portugál partok. Másodszor is megjött hivatalosan, hogy Bordeaux-ban meglesz a lobogócsere. Azóta Zoli egyfolytában vigyorog.
Megy a chief is, kocsival. Ezen morog, mert nem szeret vezetni. Milyen ember? A barba is megy.
Egészen partközelben hajózunk, mert délkeleti 7-8-as idő van. Ilyen közel még sose hajóztam a portugál partok mellett.

NOVEMBER



November 1. szerda, portugál-spanyol partok. Semmi különös. Megyünk, és mindenki készül haza. Úgy látszik én is. Ugyanis velem csináltatja a Vili a dolgainak egy részét, amit neki kéne az átadás átvételhez. A srácoknak kitalálta a lehető legéletveszélyesebb munkát a marhája! Be akarja őket küldeni a híd-hidraulika oszlopát takarítani.
1. Minek? 2. Ha a híd leesik a bakokról mi menti meg őket? Állat ez az emberszabású német.
Este: Ferencváros-Real Madrid. Abszolút semmi esély. Csak és kizárólag a kis vereségért hajthatnak. Mondjuk egy 0-5 már bravúr lenne!
Amikor utoljára beszéltem az Asszonykámmal, nagyon meg volt ijedve a köszvényem miatt. Azt mondta, erősen kell diétázni. Szinte semmi, vagy semmi húst nem szabad enni. Ezt majd feltétlenül meg kell kérdeznem. Mindenesetre most diétázom, amennyire lehet:
- húst nem eszem, kihagytam az istenire sikerült sült oldalast, a marhasültet, csak a krumplit ettem káposztával, illetve a mártással;
- a csirkét nem hagyom ki, de a fehér húsát eszem csak, és a halat is korlátozás nélkül;
- vacsora csak minimális, éjjel semmi, ha nagyon éhes vagyok, akkor egy-két tojás, kenyér nélkül;
- reggeli semmi, mert akkor alszom;
Kíváncsi vagyok az eredményre!
FTC-Real Madrid (világraszóló bravúr) 1 - 1. A gólt Albert szerezte. Különösképpen nem érdekes, nem egy igazán izgalmas mérkőzés, sok helyzet kimaradt, főleg a spanyolok jóvoltából, de olyan igazán nagy gólhelyzet nem volt. Azért a Fradira nézve hízelgő az eredmény, mert a spanyolok nagyobb tudása a mezőnyben megmutatkozott. A szerencse is kegyeibe fogadta a zöld-fehéreket, mert megmutatták: se védelmük, se csatáraik igazán nincsenek. A spanyolok ügyetlensége miatt nem használták ki az adódó lehetőségeket. De: hogy lehet az, hogy egy csapat, az ellenfél tizenhatosán belül lyukra futtatja a csatárát, és védők csak nézik. Azt a Real kétszer is megtette a Fradi védelem mellett! A Fradi támadások csak utánzatok, a lövések vérszegények voltak, a gól nem volt csúnya.
Ennyi.
Továbbra sincs magyar futball.

November 2. csütörtök, Vizcaya. Nagyon írom a könyvet. Már közeledik a vége, befejeztem a 23. fejezetet és eddig több mint 260 oldal. Legalább 60 oldal hiányzik még, de lehet, hogy több is. Nem tudom. Mindenesetre a végét, és a történéseket is tudom.
Tegnap délután telex jött a Marlow-tól, hogy mindkét részről ellenőrizték, (csak nem tudom mit), és nincs igazam. Valószínűleg ez azt akarja jelenteni, hogy nem teszik az átutalás mellé, hogy fizetés.
Megtörtént, amitől féltem. Kifogyott a tinta a nyomtatóból. Most hogy írom a leveleimet? Nem tudom kimásolni a naplórészleteket!

November 3. péntek, Vizcaya, Bordeaux. Hajnalban említettem a babának a nyomtatógondot, mondta, megpróbál az ügynökkel szereztetni, csak írjam fel a megfelelő adatokat. Nincs sok reményem, de hátha. Reggel fél hétkor érkezünk, aztán a pilot visz fel a La Gironde-on Bordeaux-ig. És ott... Mindenféle jóság. Kirakás, átlobogózás, váltás, berakás, megbolondulás(?)...
Nagyjából igaz. Kikötés 13.30-kor, attól kezdve én vagyok a chief... Rakodás, Germanischer Lloyd regiszterek, bolondokháza. Új captain sehol! Így Jens és Vili is maradnak. Csak nem végleg!? Viszont Encsikével beszéltem. Cs. Misi az új kápó. 1974-75 Herend, ő 1. géptiszt, én deck-boy. Hozott levelet, egy csomagot meleg ruhával és vízhatlan nadrágot.

November 4. szombat, Bordeaux. Csupa jó hír: 9-kor megjött az új barba, az ügynök hozott a nyomtatóhoz kazettát. Meghozta Enikő levelét, és átadta Apa vaskos két borítékját is. Ezek elolvasása menetre marad. Csak este 6-kor indulunk.
Az új parancsnok, olyan mittudoménhányévesnek látszik. Lehet negyven, de lehet ötvenöt is. A feleségével jött. Jens szerint állandóan viszi magával hajóra. Hát ide hozta.

Katalógusfeleség...

Ez úgy működik, hogy a katalógusból kiválasztja, kipróbálja, ha megtetszik, viheti. A filippin csaj 2500 márka, a kínai 3000, az ukrán 3500, a lengyel 4000. Ez a csaj ukrán... Hm. Jópofa...
Most valamit a szövegszerkesztőmről, és nem azért, hogy apám szívét fájdítsam. Mert ő úgy tartja, s milyen igaza van, az eszköz mindig a célnak megfelelő legyen, ne költsünk pénzt hiábavalóságokra, amit nem tudunk kihasználni. Egy példa: legyen egy jó fényképezőgépem, amivel jó minőségű diákat tudok készíteni, de szükségtelen méregdrága vetítő, megteszi a legegyszerűbb is. Őt Attila öcsém meglepte egy szövegszerkesztővel, és már teljesen a gazdája. Beleírta a 4000 kilométert, mert ahogy mondani szokta: ennyi kell egy autóba, hogy megismerd, tudjad kezelni, a magadénak érezd.
De nekem egy számítógépem van, és ahhoz van a szövegszerkesztő program, s ez nagyon sok mindent tud, ami ugyan nem szükséges, de érdekes, jó játék, és emellett valóban hasznos is.

LOBOGÓCSERE

Ma reggel minden együtt van a lobogócseréhez. A szükséges pénzügyi manővereket végrehajtotta a tulajdonos a Wessels River Liner GmbH, a Haren Ems-ben működő német hajózási vállalat. A komáromi hajógyárban épült Präsident hajója után járó adó-visszatérítést elkönyvelték, így a hajót kivonják a német fennhatóság, és legfőképpen adótörvények alól.
A német törvények szerint idegen állampolgár csak a végzettségénél egy fokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhat (hajón így van, máshol nem tudom...). Az én esetemben ez azt jelenti, hogy második tisztként hajóztam be. Most szükségtelen a német első tiszt, így hazamegy Mr. Wilhelm Lampen.
A hajót továbbra is a Germanischer Lloydnál regisztrálják, azaz ez a patinás cég felügyeli műszakilag. Ezért a képviselője megjelent, mindent, de mindent leellenőrzött, és kiállítják a ciprusi okmányokat. A hajó neve alatt lefestettük a német anyakikötő nevét, s a tengerkék alapra felkerült: LIMASSOL. Ma reggel már a ciprusi lobogót lengette a szél a lobogórúdon.
Ezzel kikerült a hajó a német fennhatóság alól, és ezentúl a ciprusi törvényeknek, előírásoknak kell, hogy megfeleljen. A biztonságtechnikai berendezésekben a kötelező kódszámokat átírták ciprusira. Így az INMARSAT számot a telex computerben is ciprusira (43-al kezdődik, míg a német 42-vel) változtatták, az eddigi DQNA hívójelet P3NV6-ra változott, az EPIRB bóját - amelyik veszély esetén a pozíciónkat sugározza - is átprogramozták, most már a ciprusi hajóazonosító alapján keresnének, ha bajba jutnánk.
És én vagyok a hajó első tisztje, bár ez nem nagy boldogság, mert több munkával jár, de ugyanannyi pénzzel.
Most még egyszer elmondom, csuda jó egy szövegszerkesztőn dolgozni, könnyű a megírt szöveget javítani, a közepét hozzá lehet igazítani kicsit jobban a végéhez. Utólag javítani gyerekjáték. S mint minden gyerekjáték, ez is férfiaknak való! (És 2005-re elvesztette a varázsát, már nem használom az előre beállított stílusokat, a magaméval dolgozom...)
Alig telt el pár óra, máris nagy változások vannak készülőben. Az új barba saját ízlésének megfelelően alakítja át a hajót.

November 5. vasárnap, Vizcaya. Egész délután a hidat takarítottam. Délelőtt a barba is. Ja, Harley Hindrichs a neve, de a Harley-ban nem vagyok biztos, mert lehet, hogy becenév. Ki fogom festeni, a délutáni őrségek alatt (a hidat, nem a barbát - 2005). Ez nem gond, gyorsabban megy az idő, ha dolgozom. A gond ott kezdődik, hogy ő is, meg az asszony is otthagyták nekem a koszos bögréiket. Ma elmostam, holnap már nem, tisztiszolgát hozzanak magukkal...
Jó 7-es időben megyünk, szerencsére hátulról kapjuk.
Az éjszakai őrség alatt a Zsan-t javítottam. Illetve nem is javítottam, hanem erre a szövegszerkesztőre dolgoztam át, nagy munka, nem részletezem. De: a 14. fejezetig jutottam, és úgy olvastam, mint egy könyvet! Jó érzéssel, és örömmel. Most egyáltalán nincsenek kétségeim, mert élvezetesnek, olvashatónak, megmutathatónak érzem. Nagyon-nagyon jó úgy olvasni, hogy azt érzem, ezt megmutathatom úgy, íme egy könyv, amit én írtam, erre büszke lehetek! Egyszerűen leköt, amikor olvasom! Csodálatos érzés! Az Atlantic Star írásakor ezt nem éreztem. Csak másnak is ez legyen a véleménye róla. Most egyszerűen nem tudok mást csinálni, amíg be nem fejezem ezt a munkát, nem is tudom magát a könyvet továbbírni. Azt hiszem, a végleges címe is megvan, mindenesetre azt írtam az első lapra:
Nagyszékely István: Zsan hét napja.
Illetve van egy másik ötletem is, de ez arra vonatkozik, hogy milyen néven írjam:
Székely István Attila: Zsan hét napja
Éjszaka fáztam, 9 fokra hűlt le a levegő két nap alatt 24-ről! Juj!

November 6. hétfő, Angol-csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke, (nem tudom hogy hívják) figyelemfelkeltő mondatot szúrtam be(2005: alcímet szúrtam be). Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt tesz, ez és az történik.
Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés! Elolvastam apa mindkét levelét, illetve naplórészletét. Mert azt kapok én is, nemcsak én küldöm. Ez a legegyszerűbb. Mert így mindenről, ami érdemleges tudomást szerzek, hírt adok. Ír egy újabb naplóélményről: Déry milyen hülyeséget ír a recinás borról (tífusz miatt gyantával fertőtlenítették...). Azért az sem teljesen helyes, amit apa ír, hogy "itt gyantás bor kapható csak, mert (egy fenét a tífusz miatt) a görögök kénezés helyett gyantával kezelik a hordóikat." Hozzáteszem: recinás bor is kapható, ha a hordókat a gazda gyantával kezeli. Mert ittam én görög (számoszi) csuda finom, édes, nem recinás bort is. A dafni borfesztiválon, ahol a görög borok legjavát felvonultatják, sok finom, nem recinás bort ihat a szomjas turista. (Itt úgy tűnhet, hogy a dafni borfesztiválon én voltam, de nem! Ott a szomjas turista ihat, én máshol ittam a számoszit. 2005.)
Egész délután a számítógéppel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam. Napló, Zsan, stb.!
Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem! De: beleírnám B. Zolit, meg Ü. Lacit. Milyen jó lenne egy tudálékos szakács a Milán helyett. Persze attól egyáltalán nem félek, hogy Laci és Zoli megíratlan maradnak. (2005: benne is vannak az egyik tengerészregényemben!)

A hajdan volt ünnep:
November 7. kedd, Angol csatorna, Rotterdam. Ma tudtam meg, hogy lelőtték Rabint. Ilyen az élet! Gondolom a világ felháborodott, a sajtónak volt téma napok, (hetek) óta! Egy arabképű fazont láttam a TV-ben, katonák, rendőrök hurcolászták... Gondolom a merénylő. Mikor követte el tettét? Nem tudom. Valószínű, hogy nem is tudom meg soha, napra, órára pontosan, pedig most a sajtó tele lehet vele. A lényeg: a világból elment egy ember, és alapjában véve nem történt semmi különös. Hiszen a hajó ugyanúgy megy, dolgozunk, bosszankodunk az apróbb-nagyobb kellemetlenségek miatt, örülünk, ha van minek, és nem tudunk semmiről. Nekünk ez a 6 hónap politikamentes, általában utólag értesülünk mindenről, és semmi, de semmi gond nem adódott még ebből. Elment Rabin. Ha véletlenül nem kapcsolom be éjfélkor a TV-t, akkor esetleg évek múlva feltűnik, és megjegyzem:
- Nahát, ez a Rabin, hogy visszavonult a politikától, nem hallani róla semmit.
Akkor esetleg valaki emlékszik:
- De hát 1995 novemberében lelőtték!
- Na, ne mondd! Valóban?
És kész. Ennyi. Sajnos így van mindenkivel. Hiányzik a családnak. Hiányzik a barátoknak. Hiányzik a politikai ellenfeleinek, hisz nincs ki ellen kikelni. De valójában nem történt semmi. Beülnek a helyére, átveszi a helyét, talán arra érdemesebb valaki.
Ugyanez a helyzet az otthoni dolgokkal is. Idén az első hat hónapot a Pancon 3-on töltöttem. Tudtam, hogy létezik egy mumus, egy politikai ördögfajzat, "valami Bokros" de addig, amíg haza nem mentem, nem létezett. Számomra. És ha számomra nem létezik, akkor valójában nem is létezik. Olyan, mint a II. Világháború. Hallottam róla, de nem éltem át, bármilyen közel is volt a születésemhez, számomra történelem.

Mozaikok

Számomra a világ 3-4-6 hónapokra létezik, úgy, ahogy otthon mindenki mindennap megéli. És 6-8-10 hónapos szakaszokra oszlik, ahogy a világkuncsorgó tengerészeknek adatott. Az én életem rövidebb hosszabb szakaszokból álló két párhuzamos mozaikkép. Egyet úgy hívnak: hajózás. A másikat: a család, az otthon, a barátok. Most a hajózáshoz teszek apró darabokat. Behajózáskor gondolatban letérdelek egy doboz színes, csillogó kövecske mellé. Csak a legfelső látszik. Izgalmas játék beletúrni, kivenni egyet, és megnézni, mit írtak rá az istenek (vagy az istenek nevében a kereskedők, akik a hajónak a rakományt szerzik). Aztán a kupac elkezd lassabban, gyorsabban fogyni. Nézem a mostani fogyó halmot:
Az első kövek: Konstanca, Galatz. Ezekből van már egy-egy, de kifakultak. Ott vannak elől, alig látszanak. A Hévíz motoroson, első hajómon szedegettem össze... Boszporusz, Dardanellák. Ezekből több van már a hosszú mozaikban, s a boszporuszi mindenütt ékkő, de a Dardanelláké is szépen csillogóak. Az idén beépítettem egy szép, értékes mozaiklapocskát, amit a másik képhez, az otthon készülőhöz is szeretnék hozzáadni. A komáromi Fekete Feri barátságát, aki úton volt a hajógyár jóvoltából.
Szép kő a lisszaboni. Aprócska, de kedves a maríni. A huelvai Kolombuszt idézi, a roueni a nem szeretett, de mindig megcsodált Frankhont, a sokadik, magam se tudom hányadik trieszti is megunhatatlan. A triesztiek közül a legemlékezetesebbek, amiket Encsikével együtt tettünk hozzá. Nem egyedül építem a tengeri mozaikomat se. Néha-néha, 1976 óta Enikő is besegít. A legszebb köveim közül valók - már-már drágakőszámba veszem - az antwerpeniek: az elsőt 1977 szilveszterekor adtuk a tarka, s akkor már négy éve készülő, lenyűgöző, még végtelennek tűnő mozaikszőnyeghez Encsivel. A második 1993 júliusában került bele, mindannyian ott voltunk, a gyerekek is hozzátették a maguk darabjait. S az utolsó idén augusztusban: Fekete Ferinek mutattam meg a várost, a Grote Marktot, elsétáltunk a Schelde partra, és így magyaráztam: itt is jártunk Encsivel, ott ült le a gyerekekkel, ebben a presszóban fagylaltoztunk, s itt ittam a Leffe sört, ami számomra azóta is a világ legjobb söre!
A Präsidenten az idén készülő mozaik kicsit elnagyolt. A kövei aprók, alig látszanak, a színek sem az igaziak. De sose lehet minden tökéletes... Majd a következő... De ettől az évtől kezdve a mozaik szilárd lesz, betonba ágyazom. A naplóm adja a kötőanyagot. Persze, ha belegondolok, én mindig is törekedtem az élményeim megörökítésére. Az első évekből hatalmas diagyűjteményem van. (És ki fogja megnézni? Szabolcsban bízom, hogy egyszer talán kíváncsi lesz rá.) Három és fél éve a hajón készült videóknak az "Egy tengerész naplójából..." címet adom. De ez a napló az igazi!
Délelőtt jött a hír Duisburgba megyünk. Érdekel, és izgalmasnak ígérkezik az út. Vacsorára Dordrechtbe érkeztünk, holland város Rotterdamtól nem messze. Most arra várunk, hogy nyissák a hidat, és elinduljunk a 14-15 órás vízi útra a Rajnán, a Ruhr-vidék egyik fellegvárába, Duisburgba. Bár az örömöm nem teljes, mert akik voltak ott, a hatalmas acélgyárban, azt mondják, hogy nagy a hajtás, őrültekháza, és minden. Az áru Saguntónak és Barcelonának szól, ugyanúgy, mint a második utunkon, csak akkor Antverpen volt a berakó kikötő.

November 8. szerda, Maas, Rajna, Duisburg. Bordeaux - Duisburg: 814 mérföld, Konstanca - Duisburg 16.787 mérföld.

Duisburg

Fantasztikus!
Mintha egy tejesköcsögben hajóznánk. Olyan sűrű a köd a folyón, hogy nem látjuk a hajó orrát. Ez nem túlzás! És teljes sebességgel haladunk, egymás után passzáljuk a "családi" uszályokat (egy család lakik az uszályon, és hajóznak keresztül-kasul Hollandiában, Belgiumban, Németországban) és Franzi, a kormányos, egykedvűen ücsörög, szívja a bagót, issza a kávét, ezt teszi 6-án este tíztől egyfolytában! Akkor lépett szolgálatba, lehozott egy hajót Dodrechtbe, utána beszállt hozzánk, és visszamegy Duisburgba, ha minden smakkol, akkor délelőtt 9-re érkezünk. Több mint harminc óra egyhuzamban, nem kis teljesítmény! És ezután csak egy-két nap pihenő jár. Állítólag igen jól megfizetik őket...
A hajót hihetetlen biztonsággal kormányozza! Egész idő alatt a folyami radar (ez különleges, km-ben mutat mindent, és más funkciói vannak, mint a tengerieknek.) képernyőjére meredt. Hiába nézett volna ki, semmit nem láthatott volna... A köd miatt. Én is figyeltem a képernyőt. Ha híd látszott a képernyőn, akkor felálltam, az ablakhoz léptem, és meresztettem a szemem, mikor látom meg? Volt olyan, hogy a hajó orra már átment a híd alatt, mire megláttam a magasban lévő úttestet. Máskor, talán elbóbiskoltam, vagy csak a figyelmem lankadt, azt vettem észre, hogy a hajó orra felett, kb. 15 méter magasan, vonat robog át! Csak a világító vonatablakok látszottak, sejlettek át a tejfehér függönyön.
9-kor ébresztett a barba, hogy öt perc múlva érkezünk. Felmentem, mindenütt sűrű köd, semmit nem látni. Ezután egy éles balkanyar, egy még élesebb jobbkanyar, és bent voltunk a hajógyár udvarán. Előttünk egy viszonylag széles öböl, a vége hosszában megosztva, az egyik fele fedett hangár! Várakozóhelyre kötöttünk, semmi hírünk sincs... A rakodás a hangárban lesz. Pistáék a Norsteinnel és a Franciával számtalanszor voltak itt, azt mondják, ez a legjobb hely, mert itt shiftelés nélkül beraknak. Adja Isten!
A kikötésnél egyébként a szakács a főszereplő: mikor a hajó egy méterre van a rakparttól, kiugrik, és ő szedi el a köteleket! Ő is szerzett már gyakorlatot már a Francián... Csak én néztem itt mindenre, mint egy bocika...
Erről könyvet lehetne írni!
Azt hiszem, tudom mi lesz a következő könyv témája. Ma kávénál ötlöttem ki, illetve ugrott be. De! Ennek is valahogy, valami köze van a Zsanhoz: Zsan ötletét egy néger állami gondozott kislány adta, akit megsajnáltam. Éva, a könyvbeli barátnője az az erdélyi nő, akivel Galacban beszélgettünk, és megsajnáltam.
Most is adott az a nő, akit megsajnáltam. A barba felesége! Nem látom sokat. Alig találkozom vele. De soha nincs olyan érzésem, hogy a felesége lenne. Nincs egy kedves szó köztük, egy villanás, amiből látnám, összetartoznak. Nincs egy cirógatás, egy simogatás, egy titkos kézszorítás. Azt mondaná valaki, régi házasok, minek? Kilenc hónapja vette el. Illetve kilenc hónapja vette meg. Nem láttam egyszer se mosolyogni. Két idegen ember ül az asztalnál egymás mellett, nincs beszédtéma, nincs közös nyelv. Illetve az asszonyka(?) pötyög valamit angolul, de ez édeskevés ahhoz, hogy mint férj-feleség beszélgethessenek... Az ábra a következő lehet: a parancsnok vett magának egy nőt, aki minden este aláfekszik, kimos rá, takarít. Kész. Ennyi. De ehhez minek feleségül venni? Az asszony nyilván soha nem álmodott jólétbe került az ukrajnai mindennapokból. De kérdés: megéri-e elcserélni egy Aduira, egy mosógépre, egy videóra a mindennapok mosolyát? Ráadásul szegény a tengert se bírja. Állandóan hányt eddig is, ahogy a szakácsnak mondta, és most a tél jön, a hírhedten viharos Vizcayán végigszenvedheti a legrosszabb időket.
Végül is ez csak egy csak egy téma. Ki tudja, megírom-e? Vagy csak egy epizód lesz egy könyvben! Mindenesetre felírtam magamnak. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, és ez csak a látszat legyen! De: este kilenckor bekopogtam, a rakodás miatt. Az asszony TV-t nézett, a barba számítógépezett. Családi életet éltek?
Délután hatalmasat aludtam. Az éjszakai őrség után két óra alvás jutott csak, aztán kikötés, és utána már nem tudtam visszafeküdni. Ebédre rántott csirkét készített. Sanyi. Ez köztudottan köszvény és koleszterinmentes kaja, így jóízűen ettem belőle. Nem úgy a barba. Neki sütni kellett, mert ha rántja a szakács, akkor ő szalmonellás fertőzést kap! Ajjaj! Ezek szerint a "Paniert Mehl"-ben, azaz a prézliben lakozik a rá ártalmas különleges szalmonella, mert reggelikre általában tojást eszik!
Apróságok, bosszúságok: Pistáék a hidat festették belülről. Egyszer lefestették 12.00 és 16.30 között. Akkor a barba azt mondja, ötig fessék le még egyszer! És ha éjjel lesz rakodás, akkor egész éjjel fessék, hogy indulásra kész legyen! De nem rakodnak...

November 9. csütörtök, Duisburg. A fene egye meg! Írom a Zsant, egy mondat közepénél elhívtak, és fogalmam sincs mit akartam mondani. Nemcsak az, amit akkor írtam, de az egész párbeszéd lényegét elvesztettem. Mert ez egy fontos rész lett volna! Pont a 300. oldalt (flekket) írom. És hiába töröm az agyamat, nem ugrik be, hogy akartam továbbvinni.
Nem is mondtam: az új kabinom jóval tágasabb. Majdnem megfelelő. De itt sincs egy normális méretű szófa, ahova ledőlhetnék tíz percre. És természetesen ágytakaró sincs, hogy az ágyra lehetne leheveredni, ha csak pár percem van, és dög fáradt vagyok. De van íróasztal, egy kis tárgyalóasztal, vannak fiókjaim, szekrénykéim, bent van a fürdő és a WC, ez mind-mind nagyon fontos. Hűtőszekrényem is van, de napok óta most jöttem rá, hogy már nem kell lemennem a konyhába, ha hideg vizet akarok inni.
A rakodást váratlanul elkezdtük este hatkor. Nyolcra be akarták fejezni, de a kiballasztolás nem ment olyan gyorsan, így elmentek, azzal, hogy holnap reggel 6-ra visszajönnek, mivel a Rajna vize csak 305 centi, és a mi merülésünk 320 lesz, el se tudunk menni. Így egy szabad este, természetesen telefon! Hála Istennek, minden rendben otthon.

November 10. péntek. Duisburg, Rajna, Maas, Rotterdam. Hétre végeztünk a berakással. Fél nyolcra a kirakással. Ugyanis a vízállás miatt ki kellett rakni, nem tudjuk a teljes rakományt levinni. Nem gond, majd Rotterdamban berakjuk.
Nem tudok napirendre térni, hogy milyen forgalom van a Rajnán! Volt úgy, hogy 8 szembejövő vízi szállító alkalmatosságot számoltam össze, miközben egy uszály előzött minket, kettő meg utánunk jött! Ami jópofa: van vagy három "benzinkút" is, egy ESSO-t, két BP-t láttam. Uszály megáll, a kormányos kiszól, valahogy ilyenképp:
- Huszonöt tonna dieselt, lesszíves! - a kutas megtölti, ő meg veszi a kalapját, meg az uszályát, és folytatja az útját. (Ezek a benzinkutak állóhajók).
Este 22.30-ra érkezünk R'damba, a Bottlek - Steinweg rakparthoz. (Azt hittem oda, ahol a Pancon 3-mal is rakodtunk!) Ilyen helyen még nem álltam, a Maas parton, eddig mindig egy belső öbölben kötöttünk ki. 24.00-ra végeztünk mindennel. Pistáék 21.00-tól voltak, én 22.00-tól. Így hajnal 04.00-kor én kelek a köteleket ellenőrizni. Azt nem értem, miért nem lehetett az árbocokat holnap reggel felállítani.
Én hattól tízig aludtam, mert az őrségben már alig bírtam magam, olyan álmos voltam, így nem tudom, mikor tudok elaludni.

November 11. szombat, Rotterdam. Északi-tenger. Achim azt mondaná: ma 11óra 11 perc 11 másodperckor kezdődik a karneváli készülődés! Ő már csak tudja, a tengerészeti főiskolán egyszer karnevál hercege, vagy mi a szösz volt, ő szervezte az egészet. És a fent említett dátumkor kezdett.
Duisburg Rotterdam: 119 mérföld;
Konstanca - Rotterdam: 16906 mérföld

Változatok egy témára: Vagyis hogyan lehet a másikkal kiszúrni?

1. Ahogy a barba velem:
Éjfélkor azt mondja: majd négykor kelj fel, és nézd meg a köteleket, a dagály miatt. Így aztán hogyan van az ember? Éjfélkor, amikor tudom, hogy gyenge négy órám van aludni, akkor az ember csak azért is hánykolódik. Negyed ötkor feküdtem le, naná, hogy háromnegyed ötkor még órát néztem. Fél hatkor bejelzett a gépházi alarm, ilyenkor az egész hajón vijjog a sziréna: jó reggelt minden kedves tengerésznek! Az anyádnak!
2. Ahogy a barba a két matrózzal:
Negyed hétkor lejön, én kávézom a szalonban, beszól, hogy a két AB (matróz) tegye ki a járót. Szóltam nekik, Pista békésen szunyókált, Józsi kávézott. Felkeltek, kimentek, kitették. Háromnegyed hétkor lejön a barba a szalonba, leteremti az AB-ket (ejtsd: Éjbí), hogy miért nem veszik észre, hogy a járó felfelé áll, annyira lent vagyunk, azonnal tegyék helyre. Természetesen negyed kilenckor már annyira kinn volt a hajó a vízből, hogy újra ki kellett tenni a partra. Ja! Senki nem használta a járót, mert a partról be lehetett lépni a fedélzetre.
3. Ahogy a barba Cs. Sanyival:
Ugyanis megjött a megrendelt kaja, már alig volt mit ennünk. Így aztán a parancsnok, azt mondta Sanyinak: ő német, ő csak német kaját hajlandó enni. Nekünk azt főz a szakács, amit akar, neki német koszt kell. Még jó, hogy az ukránszép nádszálkisasszonynak nem ukrán kaja kell, scsí, scsá meg pcsá! Mindhárom káposztás étel, de valószínűleg torkig lehet vele, mert nem nagyon eszi. Tele van vele a scsája meg a...
4. Ahogy B. Zoli Cs. Misivel:
Misi váltotta Zolit. Mint említém volt fentebb, fél hatkor bejelzett a gépházi alarm. Misi le, attól kezdve egész nap nem lehetett látni, nem ebédelt, nem kávézott, nem csinált semmi mást, mint a kettes segédgépet bűvölte. Én, mint a liba kikészültem, mert rakodás közben le a raktárba, fel a raktárból, le az uszályba, fel a hajóra, merülést nézni a parton, stb. stb. stb. Este, vacsora után, miután Misit vacsorázni se láttam, találkozunk a pupán.
- Mit csinálsz, hogy egész nap nem láttalak? - kérdeztem.
- A kettes segédgép bejelzett, és egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a hibát - mondta, és láttam rajta, mindjárt elsírja magát, az ötvenkét évével, a harminc év gépházi tapasztalattal a háta megett. Szégyellte is magát, de már láttam, idegileg is kikészült, hogy oda kell állni a barba elé, és azt mondani:
- Nem tudom mi a hiba, pedig egész nap ezen dolgoztam, kipucoltam az adagolót, kicseréltem a szűrőt, a termosztátot, (vagy mi a fenét, én nem értek hozzá) végigmentem mindenen, a víznyomás, a hűtés, az adagolás, minden, de minden rendben van!
- A segédgép bejelez, hogy az olajnyomás leesett. Ennek 1,8 bárnál kell bekövetkeznie, holott a nyomás 4,8 bar, ami az előírás, nem? Ez a hibajelzés, ezt írja ki a számítógép? - mondom neki, közben látom, hogy nyúlik a pofija kegyetlenül, és zavarodott a tekintete.
- Honnan a fenéből tudod? - kérdezi.
- Rá se ránts, mondom, ez egy fantom alarm, mindig ezt teszi, bejelentettük a hajógyárnak is, garanciális hibaként fogják kijavítani, ha féléves lesz a hajó. Csak ki kell nyomni az alarmot, és kész. A Zoli is mindig ezt tette!
- A Zoli tudott róla?
- Hát nem adta át?
- Nem! Ó, hogy a fene essen bele - mondta, és láttam rajta, mázsás kövek záporoznak a szívéről.
Nyolckor indultunk el.
Rettentően sajnáltam, hogy nem tudtam a tervemet megvalósítani. Encsike mondta, hogy ma mennek apáékhoz, milyen jó lett volna beszélni velük, de sajnos nem tudtam kimenni telefonálni. Nem találtam fizetős telefont. (Általában a kikötőkapuknál lehet így telefonálni, itt meg rettentő messze volt, és tíz percnél hosszabb időre nem tudtam volna elmenni.)

November 12. vasárnap, Angol-csatorna. Rettentően dühít, hogy nem tudok érdemben haladni a könyvvel! Egyszerűen kiestem a ritmusból, és napi fél oldalakat kínlódok ki magamból, és nem érzem, hogy jó lenne. Hatalmas kiszúrás volt velem, amikor megszakadt a gondolatsor, nem tudom úgy folytatni, ahogy indult. És attól tartok, hogy így, semmit nem ér ez a fejezet. Pontosan azt érzem, amit egyszer Csoóri kihasznált... Ő utcai telefonfülkéből hívta fel valamelyik pártfőnököt, tudva, hogy az rettenetesen letolja. Ez meg is történt, mire Csoóri:
- Jaj, ha lehetne, még egyszer elmondaná, mert nagy az utcazaj, nem értettem jól, amit mondott!
Ezzel a dolog méregfogát húzta ki. Egy hatalmas dühkitörést nem lehet megismételni. Illetőkém ott állt leforrázva, hisz nem tudja még egyszer ugyanolyan lendületesen leteremteni a vétkest.
Én sem tudom ugyanúgy vitatkoztatni Évát és Zsant a könyvben.

November 13. hétfő, Angol-csatorna, Vizcaya. Hajnalban és délután 46 oldalt írtam!

Csak ülök a babérjaimon...

...és mosolygok magamban. Augusztus 10-én ezt írtam a naplóba: "Valamikor Fóton voltunk Encsikével, találkozót tartottak, és nekem feltűnt egy kislány. Róla kell írni! Hogy kerül egy néger kislány itthon intézetbe? Hiszen ez nagyszerű! Ezt meg lehet írni, és meg is kell! Most persze fogalmam sincs, mit és hogyan írok le. De adott már az indítás: Zsant, a néger fiút megverik az utcán skinheadek. Hogyan tovább? Ki tudja? Remélem, hogy meg tudom írni. Illetve már nem remélem, hanem meg írom. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy min ment eddig keresztül Zsan. Érdeklődve várom, mit ír az "író úr", hogy apámat idézzem! Tehát rajta, megy a magnó, lambada szól, a kedvenc kazettám.
Történelmi pillanat: délután négy óra. Megy a magnó, szól Johnny Cash, kedvenc country énekesem, és befejeztem a könyvet! A második könyvemet! Azt hiszem, nem rossz! Nagyon jó érzés...
Szóval megszületett a második lányom! Mert ez olyan, mintha egy gyermek lenne. Még faragatlan, javítgatni kell. Később megtalálni helyét a világban. A kiadók világában...

November 15. szerda, spanyol-portugál partok. No lám, megint kimaradt egy nap... Az indok természetesen ugyanaz, mint pár héttel ezelőtt: nagyon mozogtunk, nem mertem kinyitni a számítógépem. És tegnap egész nap olyan üres volt. Hiányzott Zsan. Kár, hogy befejeztem.

November 16. péntek, portugál partok. Az idő nem olvasta az időjárás-jelentést. Mert 7-8-as szél fújt, és mi mozogtunk eléggé. Bár mint egyszer már említettem, ez a hajó kellemes mozgású, nem vészes. Ma hajnalban 3 és 4 között a szelet mintha elfújta volna a szél. Hipp-hopp megszűnt. Most nyugati dögök vannak, abban lityegünk.
Tegnap délben alig tudtam feljönni a hídra. Húsz percbe tellett, amíg felöltöztem. A derekam! Ma éjfélkor már gyorsabban ment. Mindenesetre a szolgálat alatt nem viháncolok. Ülök szépen a micsodámon...

November 17. péntek, Trafalgar öböl. Semmi különös. Este Gibraltár. Elővettem az Atlantic Start. Rögtön az elején találtam pár hibát, pedig én kétszer végigolvastam, egyszer apa is. Eddig csak rövid i-t találtam hosszú helyett. Azt hiszem, néhol belejavítok majd.

November 18. szombat, Alborán-tenger. A kilencedik fejezetig átnéztem az Atlanticot. Hozzáírtam 5500 betűt, ez egy félfejezetnyi szöveg. Mert a szövegszerkesztő megmondja, hány betűből áll a szöveg! Így most 471.906 betűből áll!
Jelentem a hajót sikeres átépítésnek vetette alá a parancsnok. Az irodából kiszereltette a mosdót, helyére az öltözőből felhozatta a kápó anyagos szekrényét. Így a Misi most egy ládában tárolja a mütyüröket, ömlesztve. A híd két oldaláról leszereltette a két kereső reflektort. A kémény mögé villanyt szereltetett. Az árbocról lejön a hátravilágító reflektor, és a felső piros lámpára lesz rászerelve. A hidat átfestette zöld helyett most alapozó szürke, mert megfelelő színű fedőfesték nincs. A szalonban a viaszosvásznat kicseréltette fehérre. Nem tudom, minek vett huszonöt métert? Gondolom, még van néhány jó ötlet a tarsolyában.

November 19. vasárnap, Sagunto. Rotterdam-Sagunto 1.826 tengeri mérföld. Konstanca-Sagunto 18.732 mérföld.
Holnap hajnalig horgonyon állunk. Gőzerővel javítom az Atlantic Start, már a 116 oldalnál (155 flekk kb.) tartok. Egy oldal 95 betű széles, és harminc sor, míg egy flekket 30 sor és 70 betűnek vettem. Hellyel-közzel hozzá is írtam, a lényegen nem változtat, két újabb sztori belekerült.
Megírtam a levelet Encsinek és apának, kíváncsi vagyok, hol tudom feladni?

November 20. hétfő, Sagunto. Csodálatos napnak nézek elébe: hajnali ötkor jön a pilot. Én ugyebár éjféltől szolgálatban vagyok, hogy minek? Hatra ígérik a kikötést, és hétkor kezdenek. Ez azt jelenti, dél körül kész lehetnek, és így szerencsémre még lenyomhatom a szolgálatot déltől este hatig a hídon! Csuda jó lesz!
Készül mindenki haza.
Én a karácsonyt mindenképpen szeretném otthon tölteni.
B. Józsi azt mondta, elég volt. Jenssel sokkal jobb volt neki. (Nekem ez jobb barba!)
Sz. Pistát a Marlow dec. 10-ig váltja, illetve a HMS, hagyatéki tárgyalás miatt.
Cs. Sanyi se akar maradni. Nem szeret úgy főzni, hogy tudja, kritizálják, és csak azért, mert nem német. Nekünk szívesen főz, de a barbának, és a naccságos Oxánának (így hívják!) nem. Csak turkálják az ételt, otthagyják, kritizálják...
Csak Cs. Misi lesz legény a talpán. Ki tudja meddig?
Igazam lett! Csak: azt hittem, lesz időm megreggelizni, és ebédelni! Kis naiv voltam. Viszont a kirakással 13.00-ra végeztünk.
Elment Encsinek a tizenegyedik levél, és apának is a hetedik.

November 21. kedd, úton, Barcelona. Sagunto-Barcelona 153 mérföld, Konstanca-Barcelona: 18.885 mérföld. Hamarost meglesz a húszezredik is!
Rettenetesen fáj a lábam. Pedig a tegnapi nap nem is volt megerőltető. Csak reggel azzal indítottam, hogy a köszvényes bütykeimre ejtettem egy fagerendát, és így lehoztam magamnak a csillagokat... A fagerendát a partról loptuk a barbával. A vállam véraláfutásos lett, olyan dög nehéz volt.
Hajnali hatkor érkezünk Barcelonába, érkezéskor pilot jön, bemegyünk, kiraknak, elmegyünk, 12-18 szolgálat a hídon, de ma okosabb vagyok. Nem reggelizem, és az ebédet is kihagyom! (Így hátha bejön, legalább az egyik.) Muszáj hazamennem záros határidőn belül. Nagyon szeretném kihúzni az 50. hétig, most a 47-et kezdtük. (Dec. 11-17 között kéne hazajutni.)
Bejött. Reggeliztem, melegszendvicset: sonka, őszibarackbefőtt, szelet sajt. Finom!
Ebédeltem, krumplit dinsztelt káposztával, oldalas kihagyva.
Telefonáltam Encsinek. Hajnali 6.50-kor, örültünk egymásnak, holnap újra akarom hívni Saguntóból. Beszéltem a barbával, azt mondta, legegyszerűbb orvoshoz menni, és úgy haza. Tehát: Cuxhavenben orvos, Jó lenne onnan még Nordheimbe átmenni, és Livornóba. Onnan lenne az igazi hazajönni. Tehát ez az út is.

November 22. szerda, Sagunto, horgonyon. Barcelona-Sagunto 153 mérföld, Konstanca-Sagunto 19.040 mérföld.
De jó! Csak holnap délben kezdik el a berakást, így holnap reggel be kell mennünk, ez reggel nyolc lehet, de Encsikét már nem tudom felhívni. Jó lenne, ha délután sikerülne. Műtrágyát viszünk, ezt sajnos 3-4 óra alatt berakják.
Hindrichs szeretne péntek este érkezni, az elseje lenne, Cuxhavenbe, egy hétvége hiú ábrándjait kergeti. Mindenesetre, mivel a következő kikötőben szintén ömlesztett lesz, így mosni kell a raktárat, és ez legalább egy plusz napot jelent. Ott mindenképpen kimegyek orvoshoz. Ha kell, akkor vállalom, hogy még átmegyek a hajóval Livornóba is. De nem ragaszkodom hozzá.
Hogy változik a világ! Már nem szenzáció, hogy a Fradi pontot rabolt a Grashopperstől! Bravó zöld-fehérek! 3-3 lett az eredmény!

Cs. Misi Balogh Béla bácsiról mesél

A délutáni kávénál Misi Balogh Béla bácsiról mondott el egy sztorit. Nem is tudtam, hogy az öreg festette a haját.
Én is hajóztam az öreggel, a Cegléden boldogítottuk egymást, még Encsike is ismeri, bár lehet, hogy nem emlékszik rá. Csupa szív, segítőkész, rádiós-gazdasági tiszt volt. Az 1976-os Trieszti együttöltött szilveszterünket is neki köszönhetjük, és ezen keresztül egy kicsit az Atlantic Starban is benne van, hisz erről a kikötőiről akartam egy rövid írást összehozni, és regény lett belőle. De most nem erről akarok szólni.
Cs. Misi nem megy a szomszédba segítségért, ha mesélni kell. Tehát a sztori:
Valamelyik zöld szörnyetegen történt, Triesztben. Béla bácsi kitette a rendelést a szalonba. Én beírtam hat üveg Grappa Juliát. Béla bácsi csodálkozik:
- Te szereted a Grappát? Végre egy úriember! Én is imádom, de valahogy mindig elfeledkezem róla. Ezzel a dolog el is felejtve, addig, amíg a shipi megérkezik a rendeléssel. Jön Béla bácsi:
- Misikém, két üveggel kivettem a Grappából, ha kéred az egyiket...
- Persze, de sör is kellene.
- Tudod, az nem gond!
Kávé után behívtam az öreget. Öregnek mondom, mert egy, vagy két évvel idősebb volt, mint én.
- Gyere Béla bácsi, megkóstoljuk a Grappát.
Jött is az öreg azonnal. Megbontjuk az üveget, szétáradt a kabinban a fenséges illat. Kis kupicába töltöttem.
- Na, egészség!
- Egészség! - emelte az öreg a poharat .
- Egy sört gyorsítónak?
- Ha nem haragszol, én nem sörözöm a Grappával. Hozok Campari-szódát, kérsz te is?
- Én már csak a sörnél maradok.
Hát úgy öt óráig megkóstoltuk az üveggel. Én lenyomtam pár sört, az öreg Campari-szódával öblögette. Elköszönt, hogy vacsorakor találkozunk.
- Nem láttad Béla bácsit? - kérdezi a barba a vacsoránál.
- Azt mondta, jön...
Reggel a szakács is őt kérdezi.
- Majd csak látjuk reggelinél.
De nem láttuk. Azt mondja a szakács, hogy biztosan elaludt, ébresszük fel. Nosza a kabinhoz. Kopogtatunk, semmi. Dörömbölünk. Kiszól Béla:
- Majd megyek, most dolgom van...
Kávénál se híre, se hamva az öregnek. Dörömbölés, ugyanaz a válasz. Aztán ebédnél megjelent. Micisapkában.
- Ugyan Béla bácsi, csak nem a sapkában akarsz az asztalhoz ülni? - néz rá szigorúan a barba.
- Hát, izé... Most éppen nem..., mert ha... meg... - szabódik az öreg, de csak nem akarja levenni a sapkát. Aztán elvörösödik, mint a főtt rák, és azt mondja:
- Jól van, de aztán ne röhögjetek ki.
Lekerül a sapka, és mi nem tudunk szóhoz jutni. Béla bácsi feje lángol! Mit lángol! Tűzvörös! Fantasztikusan színpompás. Aztán persze kitört a röhögés. Percekig tartó, felszabadult, harsány hahota... Ilyen piros hajat még senki se látott.
- Szóval az történt - kezdte Béla bácsi, és mi alig tudtuk abbahagyni a röhögést, hogy beittunk tegnap este a Grappa Juliából. Amikor hazajöttem a kabinomba, eszembe jutott, hogy ma van a hajfestős napom. Világosbarna lett volna eredetileg. Összeállítottam a kenyőcsöt, felkentem a fejemre, és leültem, hogy kivárjam a fél órát. Közben kinyitottam egy Campari-szódát, lement. Aztán a következő is. A harmadikat reggel találtam meg magam mellett félig. Nagyon kellemeset aludtam. Jó ez a Grappa, semmi fejfájás, semmi macskajaj, de azért... Éreztem, a fejem nem kóser... Egy kicsit fájt is. Valami van... Odanyúlok, hát csupa ragacs. Úristen! Hisz én rajtafelejtettem a vegyszert! Most mi lesz? Gyerünk a fürdőbe, zuhany alá... Mint az őrült álltam neki, hogy lemossam. Egész délelőtt mást se csináltam, az eredményét látjátok... (A sztori bekerült a Bonzsúr Indonézia könyvembe - 2005.)
Én viszont délután kifestettem a hídon, ami elmaradt. Nagyon szép lett, mert nagyon ügyes vagyok!

November 23. csütörtök, Sagunto. Ez a nap jól indult. Hatkor keltem, gyerünk ki telefont keresni. Nagy nehezen találtam, beszéltem az asszonykámmal. Mint mindig, most is csuda jó volt. Csak ne kéne mindig olyan hamar befejezni!
Csaba öcsém Németországba rohangál üzleti ügyekben. Kíváncsi vagyok, miben...
Kettőig oké, utána bolondokháza. Ki van a lábam, reggel telefonáláskor megrándult a derekam, szerencsére nem tartott soká.
Ilyen kikötőben még nem voltam... Borzalmas, kint 5-ös, maximum 6-os idő van, mi meg stigózunk a partnál. Előre hátra csúszkál a hajó, de a kötelek nem engedik, ezért rángat, billeg, vitustáncot jár... Mi ilyenkor a teendő: rohanj előre húzd rá az orrkötelet, szaladj hátra feszítsd meg a hátsó springet, és közben kirakás, a hajó merülése gyorsan változik! Engedj az orrnak, húzd rá a farát, aztán ahogy előrébb megy az elevátor, akkor az orra bukik le, húzd rá az... stb., stb. Közben figyelemmel kísérni a rakodást! Hát csoda, ha kivagyok, mint a liba?
Este nyolcra átálltunk egy másik rakpartra, ahol nem mozgunk annyira. Hát ez a helyzet a nagy világpolitikában...

November 24. péntek Sagunto. Négy hónapja kezdtem el a naplómat, négy hónapja jöttünk haza Szarvasról, és mentünk ki a reptérre. Encsike! Megyek haza nemsokára!
Nyugis éjszaka. Tizenegytől reggelig aludtam egyfolytában, mint a bunda. Rettentő jólesett, és nagyon hiányzott már! Jellemző, hogy 07.10-kor ébredtem az óracsörgésre, de az már héttől szólt, és nem ébredtem fel rá. És ami még ennél is szebb, olyan, hogy csak a mesében van, délután kettőtől ötig is aludtam! Így aztán az éjszakai szolgálatig már nem volt szükségem az alvásra!
Gyönyörűen beraktam a hajót, fél láb fartrimm, ahogy az elő vagyon írva, Dőlés nulla fok. Persze ez nem olyan "beraktam a hajót" duma, mint egyes MAHART-os barbák nagyképű szövege, aki azt se tudja, merre van a raktár, mert valójában én kezeltem a rakodó-berendezést, és csuda remek volt úgy rakni, ahogy jólesett, ahogy szükségét láttam, és ebben a spanyolok is partnerek voltak.
22.30-kor indultunk.

November 25. szombat, spanyol partok. Semmi különös, megyünk.

November 26. vasárnap, Alborán-tenger. Fáj a derekam is. Az rohadt érzés, amikor az ember tudja, hogy egy rossz mozdulat, és kész. Megrándul, úgy maradsz, nem tudsz megmozdulni. Rohadt, és rettenetes érzés. Újabb adalék, hogy orvoshoz menjek.
Naptárreformot vezettünk be a hajón:
Így következnek a napok: csütörtök, péntek, szerda, kedd, hétfő, kedd szerda, csütörtök ismét. Ennek az a hatalmas előnye, hogy nem kell figyelembe venni miszerint a matrózok szerződésében az áll, hogy szombat déltől vasárnap estig nincs munkaidő! Rám ez persze nem vonatkozik, mert én a napi tizenkét órát, és kikötőben már kétszer is hoztam a 19-20 órát... De hát én csak túlórapénzt, annyit kapok, mint az ő félhavi fizetésük...

Állítsuk meg a bűnözést!

Ez egyszerűen tűrhetetlen! És azt mondom, igazuk van! Persze a hatalmas bűnözési hullám megfékezése komoly erőfeszítéseket igényel még. Valószínűleg ki kell bővíteni a börtönöket. A legegyszerűbb az lenne, ha egyszerűen bekerítenék őket. Drótkerítést húznának, őrtornyokat ácsolnának, ahova géppuskásokat kellene telepíteni. És a bűnök súlyának megfelelően 15-20-25 éveket kell kiosztani a megátalkodott csürhére. Akiknek e bűn az életelemük, az élteti őket, ha a törvényes államrend ellen izgatnak, ágálnak. És természetesen nem szabad bedőlni a trükköknek se! Mert ezek mindenre képesek. Jól kiképzett nyomozókat kell odaküldeni. Besúgó-hálózatot kell létrehozni. A besúgókat jól meg kell fizetni, hogy a legapróbb szabálytalanság is az éber hatóság tudomására jusson.
Jó ötlet, ha a potenciális bűnözőket megjelölik. A sárga csillag már foglalt, a vörösre talán ti magatok is igényt tartotok, ti, a törvényesség őrei.... Lehetne, mondjuk kék. Mint az egyesült Európa színe. Ahova most mindenki igyekszik. Annak szellemében cselekszik. Akkor tudhatná mindenki, hogy a legtisztább demokrácia érdekében lettek ezek a megátalkodottak megjelölve.
Mert a demokráciában is harcolni kell a bűn ellen. De csak a törvény adta keretek között! Erre igen kényesek vagyunk. Mert azt tudja mindenki, hogy a demokratikus rendőrséggel szemben mindig lépéselőnyben vannak a bűnözők. Ezért kell a fokozott éberség (elvtársak)! Ha tudjuk, mekkora bűnhullámra számíthatunk, akkor eredményesen harcolhatunk ellene. Mert tudjátok meg, ezek a zsiványok képesek arra, hogy a gyermekeket is a bűn fertőjében neveljék. És nem is akarnak ellene tenni semmit!
Azt is el tudom képzelni, hogy elküldik az ötéves gyermeket a boltba, ahol az magyarul fog egy szelet csokit kérni a boltostól! Hallatlan furfangos kijátszása a rendnek, a törvénynek! Az is elképzelhető, hogy János bácsi a postás magyarul mondja majd Juliska néninek, hogy megint írt a fia Pozsonyból (sic! pedig Bratislava! No comment!) Tűrheti ezt egy törvénytisztelő szlovák állampolgár? El lehet menni szó nélkül ekkora törvénysértés mellett? Mit szól majd Európa, ha teret engedtek a bűnözésnek?
Vessétek börtönbe őket! Kerítsétek be őket! Szögesdrót mögé velük! Szigeteljétek el őket! Az ország lakosságának egyötödét! Mert mi azt megcsinálni? Csupán demokrácia kérdése! Bizton számíthattok a délkeleti szomszéd demokratikus közvéleményének és kormányának támogatására!
Mindezt csak azért említem meg, mert a napokban hallgattam a BBC-t, ahol bemondták, hogy elfogadták a szlovák nyelvtörvényt. Ezentúl hivatalos helyen a magyar a magyarral csak szlovákul beszélhet!

November 27. hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék.

Szolzsenyicint olvasom...

Addigra sajnos nem tudom befejezni a könyvet, amit olvasok. Egyébként se lehet folyamatosan olvasni, én legalábbis nem tudom. Le kell tenni, és gondolkozni, csodálkozni, és nyomorultul dühöngeni, azon, mennyire, de mennyire nem tisztelték az EMBERT a szocializmusban, mennyire semmibe vették, és nekem, a gyermeknek, aki hisz a felnőttnek, mert azok okosak, becsületesek stb. hazudtak. Aljasul, TUDVA arról, hogy képtelenség, amit mondanak, példának állították a nemzedékem elé a Szovjetuniót. Azt az országot, ahol EMBERNEK lenni egyenlő volt a halálos ítélettel, a lágerrel, a kínzatással. Ahol emberi jogok nem léteztek.
Most már tudom, hogy nem képtelenség az, hogy szovjet ember nem mert barátkozni külföldi állampolgárral. Tudok már sokat, de képtelen vagyok elfogadni, elhinni, hogy az ember ennyire lealjasulhat, mint a kommunista ideológia alapján elzüllött egy egész világrésznyi ország. Hogy megtették azt az állampolgáraikkal, mit állampolgárok, hisz a fronton harcoló katonákról van szó, akik fogságba estek, azokra ezért súlyos lágerbüntetés járt! Egy ország, ahol a névtelen feljelentésnek súlya van! Ahol a börtönbe tervszámok alapján csukták az embereket. Ahol a Gulágra került az az asszony, aki bement érdeklődni a férje után, csak azért, mert egy női szállítmány létszáma nem volt meg!
Sajnos, hogy csak most került a kezembe Szolzsenyicin: A Gulag szigetcsoport c. könyve. Azt csodálom, hogy nem küldtek utána egy hadseregnyi gyilkost, jaj mit is mondok! Becsületes SZOVJET ember az, aki gondolkodás nélkül gyilkol, letartóztatja a feleségét, lágerba küldi az anyját, és a gyermeke sincs biztonságban saját magától!
És évtizedeken keresztül imádnunk, dicsőítenünk kellett ezt a pokoli fertőt, ahol biztos golyót röpítettek volna a fejembe, hisz én is voltam diák, és ez már ok volt rá! Külföldön is jártam, ez a lágernek a kritériuma. És ha valaki becsületesnek mert lenni a birodalomban, az minden kínra méltó volt. Nem, nekem többet senki ne papoljon arról, hogy a szocializmusnak voltak eredményei is. Volt jó is benne! A jó csak az lehet, hogy VÉGE van! És soha többé elő ne forduljon, egy országban se uralkodhasson!
Nem mondom, hogy irtani kell a kommunistákat, hisz ez az ő kiváltságuk, a gyilkolás, a bűnözés, az aljasság, a becstelenség. De nem szabad uralomra juttatni többé.
Példakép volt a birodalom Kelet-Európa számára! Csodálkozunk, ha Meciar olyan amilyen? Hiszen csak jó tanítvány! Funar is csak azt teszi, amit a példaképtől tanult.
Soha többé Gulágot. Soha többé Szovjetuniót, soha többé szocializmust! Akik benne éltek, azoknak elegük volt, még akkor is, ha nálunk enyhe volt. Nem szabad megengedni, hogy még egyszer világméretekben megalázzák az EMBERT!
Mondom ezt akkor is, ha most a betevő falatja sincs meg sok embernek otthon. Én szerencsére most nem tartozom közibük. Tudom, nyugdíjasként nehéz lesz. De a mostani nehéz helyzetünknek az oka a mi szocializmusunk! Amit nekünk építettek felelőtlen kommunisták, és aminek a levét most a nép issza, és a nép, a buta nép, most őket sírja vissza, mert a most visszafizetendő kölcsönökből jólétmorzsákat vetettek János bácsinak és Mari néninek is. Persze ez mindenki joga, hogy eldöntse jó-e neki most, vagy vissza a kommunistákkal? Hisz mindenki az egyetlen, a megismételhetetlen életét éli. Én is.
Nekem a kommunisták bukása hozta meg az anyagi jólétet. Azóta meg kell fizetni a munkámat, úgy, hogy nyugaton is versenyképes fizetést kellett, hogy adjanak. Végre, azon kevesek közé tartozom, akik úgy érzik, hogy érdemes volt tanulni. Mert most a végzettséget fizetik meg. Vége az átkozott ál-egyenlősdinek! Nekem még van pár rövidke évem, amikor jó fizetéssel olyan körülményeket teremthetek, hogy nyugodtan nézhetek a jövőbe. Feltéve, hogy a jövőben nincs helyük a volt kommunistáknak. A mostani helyzet azt mutatja, hogy van. A buta nép, az emlékezet-kihagyásos, újra megválasztotta őket, visszaültette a hatalomba azokat, akik semmibe vették őt évtizedeken keresztül. Szükségük is volt rá, hogy ami veszélybe került az első négy évben, azt most biztonságba helyezhetik, harácsolhatnak még hozzá.
Soha többet... Nem kellenek Kádárok, Aczélok, Münnichek, ifj. Marosánok, Thürmerek, Hornok, Nagy Sándorok... Menjenek ellenzékbe, hallassák a szavukat, de ne legyen beleszólásuk, hatalmuk, hogy most azok rovására gazdagodjanak, akiket eddig (is) kihasználtak, butítottak.
Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínűleg operálni kell. A magyar crew management (HMS, Sámiék, Finkeiék, kinek hogy tetszik) megígérte, hogy karácsony előtt váltják. Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna, és azt se, hogy a HMS váltást ígért... Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.
Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárásjelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk (a hajó felúsz meg leúsz).

Szolzsenyicint olvasok délután is...

Idézet a cári Oroszország börtönviszonyairól:
"Oroszországban senki sem mondott búcsút a nagyböjtnek anélkül, hogy ne vitt volna adományokat a közös börtönkonyhára az ismeretlen foglyok részére. Vittek karácsonyi sonkát, lepényt, pirogot, pászkát. Még a legszegényebb anyóka is vitt vagy tíz darab festett tojást s könnyebb lett tőle a lelke. Istenem, hová lett a régi orosz jószívűség? Az öntudatosság lépett a helyébe. Oly kíméletlenül s jóvátehetetlenül megfélemlítették népünket, hogy végképp leszokott arról, hogy mások szenvedéseivel is törődjék."
Van-e ennél nagyobb bűn? Egy népet átalakítani, megfosztani az évezredek alatt meggyökerezett jó tulajdonságától? Ez sajnos nagyon gyorsan megy! Lásd kis hazánkat is! Mi magunk (a félrevezetett énje az országnak) mondjuk, hogy a magyar nem szeret dolgozni. Hogy lopni nem bűn a munkahelyről. Ezt mindössze a 32 éves Kádár uralom alatt sikerült elérnie a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, és a munkásosztály élcsapatának, az MSZMP-nek. Akik most kormányon vannak, mert átkeresztelték saját magukat!

November 28. kedd, spanyol partok. Ez nem ér, mert 29-én írom... Valami gubanc volt a számítógéppel egész nap, és nem tudtam használni.

November 29. szerda, Vizcaya. A barba mindenféle trükköket bevetett, és végül a Windows memóriaigényének módosításával helyrehozta a dolgot. Ennyi.
Cs. Sanyi olyan, mint a nagymamánk. Hétfő délben pudingot készített. Tegnap ebédhez fagyit adott. Délutáni kávéra citromos sümetényt főzött... Csak az a nüanc homályítja a dolgot, hogy nem jószántából teszi, és nagyon prüszköl érte. A barba (1951-es születésű) étlapot szerkesztett, és abban ilyen szigorú előírások vannak: kedd, csütörtök, péntek sütemény a kávéhoz! A reggeliket, és az ebédeket beírta, néhány vacsorát is, de pár esetben az lesz, amit a személyzet akar. Én majd jól bepanaszolom a Sanyi mamát, mert nem akar tejszínhabos kakaót adni kuglóffal.
Bezzeg az ukránszép nádszálnaccságának készít tejbe zabpelyhet! Persze rá is fér, legalább a szőre legyen fényes, ha már szép nem lehet tőle. Olyan véznácska szegény, (minek hord az ilyen cicanadrágot?) meg csúnyácska is. De nem egy szószátyár, legalábbis velünk nem. Már vagy háromszor mondta, hogy málcájt. Jensnek az Ü. Laci nem volt jó, ennek Cs. Sanyi se. A Szűcs Tónit emlegeti állandóan. Azt mondják, jó szakács.
A délutánok jól eltelnek, mert a Misi mindig megjelenik egykor, és kb. fél háromig szóval tart. Tud mesélni. Kifelé a fejéből... Rendes manus.

November 29. szerda, Vizcaya. Továbbra is fáj a... Nem a lábam, a derekam. Ébredéskor mindig azt hiszem, hogy na, most már oké, aztán szomorúan állapítom meg, hogy nem. Továbbra is belenyilall, amikor felkelek, és egész nap óvatosan mozgok.
Egyébként minden rendben. Pocsék az idő, 7-8-as délkeleti, oldalról kapjuk... Délutánra gyümölcstortát sütött Sanyi mama. Fel is hozta a hídra a kávéhoz. És én most megyek haza (ha minden jól megy)?

DECEMBER



December 1. csütörtök. Angol - csatorna. Utolsó hónapja az évnek! Vajon mit hoz? Hazamehetek-e Cuxhavenből, illetve leghamarabb Nordheimből? Otthon leszek-e karácsonykor, szilveszterkor? Mi lesz Atlantic Star sorsa? És Zsané? Hogy van a kis család? Lesz már kocsi ebben a hónapban?

Lenin elvtárs mondta...

Természetesen a Gulágot olvasom továbbra is. Arról ír Sz. hogy Lenin kijelenti, a cári köztörvényes bűnözőknek igenis soraik közt a helyük, mert ők a burzsoázia ellen vétettek, annak a törvényeit becsületes proletárok és kommunisták nem ismerhetik el! Nyilván azok alkották a párt gerincét... Rajtuk keresztül érvényesítette a párt ideológiai és erkölcsi fölényét. És ezt a hetedhét országra szóló gengsztert istenítettük mi, parancsszóra!
Meg az általa alapított rendszert, ahol futószalagon gyártották a halálos ítéleteket 1922. július 1.-ig büntető törvénykönyv nélkül! Az ítéleteket a bírák egészséges proletár jogszemléletére bízták! A 1922. július 8-án induló eszer perben egy 25 éves péklegény képviselte a vádat (egészséges... meg proletár... meg minden...). Egyébként erre a perre készítették el, s július 1-én lépett érvénybe a BTK-t mert, a külföld is felfigyelt a perre, és mit mondanak, ha nincs BTK, ami alapján elítélhetik őket! Erről jut eszembe, (majdnem divatosan írtam: jut eszembe) hogy Marosán elvtárs is becsületes (kommunista mércével mérve, ezt mindenki maga tudja értelmezni), de igen buta péklegény volt (a Rutterschmidt pékségben, volt szerencsém ismerni az unokát, míg nem disszidált).

Ha olyan lennék, mint a kommunisták

(Gimnáziumi emlék.)
Akkor most azt mondanám, hogy én már akkor is! Én már 1966-ban is megmondtam nekik! A véleményemet! Beléjük! De nem vagyok olyan.
És csak annyi történt, hogy negyedikben a Kommunista Kiáltványt tanultuk. A tanárnő annak és rendje módja szerint feladta megtanulásra. Én töriből a jók közé tartoztam az osztályban. De nem ment a fejembe, hiába tanultam, aztán már magoltam, talán megérzés volt, hogy felelek belőle?
Persze, hogy engem hívott ki a Maris. Szóval nyekegtem, makogtam, nem ment az istennek se. Az eredmény egy szép kettes alá, ennyit sikerült összehoznom! Hogy lett belőle egyes mégis?
- Pista ez nem megy - állapította meg a tagadhatatlan tényt a tanárnő.
- Nem.
- Miért, nem tanult?
- Dehogynem tanárnő, tanultam én sokat is, de nem tudom bevenni a Kommunista Kiáltványt -, mondtam a világ legtermészetesebb hangján. Erre a Maris elvörösödött, felkapta vizet, de az egész vödröt ám, és kifakadt, hogy ő ezt rólam nem gondolta... Meg hogy mondhatok én ilyent... meg, hogy hú... meg, hogy hű... meg, hogy maga Pista...
Én meg nem értettem. Mi a Maris baja? Mit mondtam, ami rossz? Hisz én ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy ez a politikai bla-bla szöveg érthetetlen számomra (azóta is azt mondom, tessék elmondani a gondolataikat - ha vannak - világosan) az agyam képtelen elfogadni, képtelen elraktározni azt, ami ennyire haszontalan, érthetetlen.
Nem tudom, hány év telt el azóta, de minimum huszonöt. Akkorra libegett le a papírtantusz, hogy amit mondtam, annak politikai éle volt. De kérem, egy tizennyolcadik évében járó, akkor még igencsak gyerek, hogy gondolhatott volna erre. Mondtam, ahogy mondtuk: nem tudom bevenni a földrajzból a földtörténetet, mert olyan száraz, sose tudtam bevenni az elektromosságtant, azóta se tudom. De a Kommunista Kiáltványra mondani ezt, annak a tanár szerint politikai mondanivalója, és színezete volt, bár énnekem erről fogalmam se volt, annyira nem érdekelt a politika, (ugyanis a Vasas nem politikai csapat volt, és csak ez az egy értelmes dolog létezett akkoriban a világon, amire érdemes volt odafigyelni!)
Így nem tulajdonítok magamnak "ellenállói" babérokat. Csak ennyi történt.

Hazamegyek 5-én!

Na! Mire ébredtem ma reggel? A barba leszaladt, és újságolja, hogy nem kell orvoshoz mennem Cuxhavenben, mert váltanak. Hétfőn 13:50-kor száll le Kálóczi Jani gépe, és Bécsi Feri is jön Szilvási I-t váltani! Soha rosszabb híreket! Szép az élet gyerekek! Még akkor is, ha a legnagyobb sajnálatomra nem tudok részt venni a bulkhead állításban, pedig minden vágyam az volt, hogy hazautazás előtt még egyszer kikészítsem. (Hartwig, a barba így gondolta, mert sajnálkozott azon, hogy nem tudjuk megmutatni. Óh, de sajnálom. Meg: Ah!)
Úgy gondolom, hogy mivel a barba megtelexezte a Marlow-nak, hogy a HMS megígérte a váltást, valamint azt, hogy a lábammal úgyis hazaküldenek, így a Marlow a HMS-el simán leváltat. Talán rá is kérdezett náluk, hogy vajon igazságom vagyon-é? De a lényeg, hogy: kedden reggel 8:50-kor felszáll a gépünk Brémából!
- Két nap 13 óra, azaz, 61 óra, azaz 3660 perc, azaz 219.600 másodpercem van hátra, ha 5-én reggel hatkor hagyjuk el a hajót.

December 2. szombat. Északi tenger. És milyen jókor jött ez a hazautazás. Végeztem a munkámmal: átolvastam másodszor az Atlantic Start, szándékaim szerint már a végleges formáját kapta meg ezzel. Megírtam a Zsan hét napja c. második könyvemet, sőt, másodszor is átnéztem, megmutathatónak tartom. Így ezen a hajón nincs több dolgom.
Elmondhatjuk, ezt az utat megúsztuk, különösebb rossz idő nélkül, hiszen nyolcasnál nem volt rosszabb sehol...

December 3. vasárnap, Cuxhaven. Tegnap éjjel bejöttünk, féltizenkettőre kötöttünk ki. Este, amikor a szolit leadtam, nem tudtam fent maradni, olyan álmos voltam. Aludtam fél tízig, így aztán nem csoda, ha hajnali kettőkor azzal feküdtem le, hogy megpróbálok aludni. Ha nehezen is, de sikerült. Negyed tízig aludtam! Végre egyszer úgy igazándiból.
Reggel telefon haza, Encsike röpködött az örömtől, hogy kedden megyek haza! Aztán egy sör a városban, irtó messze van a kikötőtől, vagy csak nekem messze már minden ezzel az ócska lábammal?
Achimnak nem tudtam telefonálni. A telefonszám nem működött. Lehet, hogy megváltozott a számuk? Levelet kell írnom neki.
Délután Jens volt a hajón. Cuxhaveni. Január elején lesz kész a hajója, a Potosi, kérdezte, nem akarok-e vele menni. Nem akartam.
Este Cs. Sanyival kimentünk, oda egy kocsi megállt, vissza taxival. Vannak még rendes németek? Sokáig járkáltunk, de megérte, nagyon hangulatos kocsmát találtunk. Sanyi döntött, jön haza Livornóból, így most körbetelefonált mindenkit, aki számit.

December 4. hétfő, Cuxhaven. Megkezdtem az utolsó huszonnégy órát... Ment minden, mint a karikacsapás! Délután négyre érkezett meg K. János. A barba örült neki, hát ennek én is örülök. Viszont:
Állítólag azért váltottak le, mert a Potosira (Jens hajójára) kellenék. Állítólag január elején lesz kész. De van egy rossz érzésem. Hogy a karácsonyomat el akarják szúrni. Mert olyat mondott a K. Jani, hogy le kell vinni a hajót Komáromból Konstancára, és ott lenne a lobogócsere. Ebben én nem bízom.
Jaj Istenem, holnap hazamegyek! Ez a legszebb nap a hajózásban!!!
A telex szerint 08:50-kor Brémából, 11:10-kor Münchenből indulás. Így Münchenben nem lesz időm a free shopban vásárolni! Ez legyen a legnagyobb baj!!

December 5. kedd, Cuxhaven - Budapest. Hát itthon vagyok! Ezt nagybetűkkel kellett volna írnom! Eseménytelen utazás után, mert ezek a legjobbak, ha nem történik semmi, csak felülünk a repülőre, és leszállunk Ferihegy 2-n. A minibusz elhozott olcsón, ide a Dereglye utcába. Gyönyörű, tartós havazást hoztam.

Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra