Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:

PETRA

1999. MÁJUS 15 - 1999. AUGUSZTUS 23.




Május 13. csütörtök, Reggel elmentem az OTP-be, kész lett a bankkártyám. Délelőtt felhívtam a MAG-ot. Kínáltak egy ro-ro hajót. A baj csak az, hogy két hónapos időtartamra. Francia tulajdonos, három francia van rajta, a parancsnok, a főgépész és az második gépész. A többiek lengyelek. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a dolog? Mindenesetre felhívtam HMS-t, és megkérdeztem, hogy Dani Karcsi mikor akar hazajönni, ugyanis kaptam egy ajánlatot a lengyelektől. Ezután el kellett faxolnom az irataimat, megcsináltuk a másolatokat tíz oldal lett , és elküldtük. Felhívtam őket újra, megadtam pár hiányzó adatot.
Hogy a tulajdonos elfogad-e, azt csak holnap tudom meg, mert ma ünnep lévén munkaszüneti nap van Franciaországban. Ha minden oké, akkor vasárnap el kell utaznom Gdyniába és onnan tovább Marseille-be. Nincs szándékomban sok cuccot vinni.

Május 14. péntek, Itthon vártam a telefonokat. A HMS jelentkezett, mert a franciák érdeklődtek utánam. Elkérték Krémers telefonszámát a Marlowtól. Pista szerint lehet, hogy Kremers betart...
De nem, mert fél óra múlva hívott Pyzek a MAG-tól, hogy minden oké. Így hétfő reggel Gdyniában kell lennem, tehát vasárnap reggel utazom. Van egy vonat éjjel fél háromkor, azzal reggel fél nyolckor leszek a tengerparti városban.
Aláírom a szerződést, és mehetek is tovább: Gdansk - Hamburg - München - Marseille útvonalon. A hajó neve Petra, 1983-ban épült, bahamai lobogó alatt hajózik.
Hát ez megvan...
Vettem egy Adidas edzőcipőt, hogy legyen miben dolgoznom...

Május 15. szombat, Beállítottam a régi laptopomat, és átvettem az itthon maradók számára mindent, ami kell.

Az indulás előtti percek...

Délelőtt vásároltam, Aztán elmentem a Keletibe, megvettem a jegyemet, Intercityvel utazom Varsóig. Délután itthon, illetve elmentünk a Flóriánba, kaptam az elmúlt születésnapomra két pólót.
Felhívtam apát, a Szuburbánus dekameron eddig fantasztikusan jó szerinte. Az eddigi legjobb, mint mindig, ha valami újat adok át! Indul egy új folyóirat, annak akarja elküldeni.
Érdekes ez az írás. Nem lehet sürgetni. Most valami megfoghatatlan "dolog" (ihlet) rám tört, és ezen jár az agyam. Olyan társadalomkritika akar lenni, meg napjaink görbe, torz, de nagyon is valós tükre.
Csuda finom vacsora volt. Borzasztóan kiéheztem a rántott csirkére, Encsike annyit sütött, hogy holnapra is marad!
Pezsgőt is bontottunk, Soproni kékfrankost is ittunk, eper parfé volt a desszert tejszínhabbal és eperrel, Holnap ilyenkor már hol leszek?
Itt most kikapcsolom a komputert, és csak Marseille-ben folytatom a naplóm!

Május 16. vasárnap, Budapest, Gdynia. Korai kelés, a gyerekek is készülődtek, elkészítettem az útravalót, és gyerünk a Keletibe, irány

Lengyelország

Az Eurocity kényelmes. Egyedül utaztam a kupéban egészen a lengyel határig. Ott betelepedett két utas, egy úr, aki egy szót se szólt, és egy hölgy. Lengyel volt, de Bécsben él. Vele olaszul tudtam beszélni. Rettentően meglepődött, amikor kiderült, hogy beszélem a nyelvet.
Varsóban sokáig nem tudtam magam elhatározni, hogy mit tegyek? Utazzam hajnali háromig, s aztán Gdyniában hotel, ahogy Encsikével megbeszéltük, vagy vegyek kusettet, és hajnali vonattal menjek, ami fél nyolcra érkezik a tengerparti városba? Végül az elsővel elmentem, nem akartam, hogy esetleg lemaradjak, és akkor mit csinálok, hiszen egyedül vagyok.
Ilyen zsúfolt vonaton még nem is utaztam, ha nem számítom, amikor 18 éves koromban voltam egy társas úton. Kicsit aludtam, s amikor megérkeztem úgy döntöttem, hogy nem megyek szállodába, hiszen úgy éreztem, hogy pihent vagyok.

Május 17. hétfő, Gdynia. A várócsarnokban megszálltak a hajléktalanok, pénzt, cigarettát, kaját kunyeráltak, így bevágódtam ez első taxiba, és elmentem a Neptun Hotelbe. Ebben voltam, amikor a radartanfolyamot csináltam, csak akkor még Hotel Garnizowanynak hívták. Hát mit mondjak, nem egy kimondott olcsó szálloda, igaz, csak kétszemélyes szobát kaptam. A szóló ára 99 Zl. lett volna, ezért 132,68-at fizettem.
Reggel nyolckor csöngött a vekker.

Személyes találkozások

Reggeli, majd irány pénzt szerezni, mert a szállodát tízig el kellett hagyni, és ki is kellett fizetnem, de nem volt elég pénzem. Kivettem egy százast, elintéztem, és utána már az Inter Marine ügynökségre mentem. Beszéltem Malgorzatával, a hölggyel, aki az ügyeimet intézte. Hát itt is úgy van, mint otthon. A nyár eleje és a karácsony előtti időszak a szezon. Sokan vannak, akik visszajárnak. Szerencse is kell, hogy be tudjak hajózni.
A Baltik Marine elköltözött. Közel van a MAG-hoz, abban az utcában, ahol a szálloda van. Az ulica Jana z Kolnában. Még jó, hogy itt voltam két hónapot, és szinte azonnal beugrott, hol kell keresnem őket, amikor megláttam a kézzel írt papírt az ajtón. Elég jól ismerem Gdyniát. Modern iroda, látszik, hogy jól megy nekik. Sajnos Tomasz Urbannal nem tudtam beszélni. Elfoglalt volt, s nekem időre kellett mennem Mr. Pyzikhez az igen közeli Morska Agencjába.
Gyorsan elintéztük a formaságokat. A szerződés 2,5 hónapos, hát ez nem igazán az, amire számítottam. Így augusztus elején otthon leszek, csak tudnám, hogy mit csinálok majd? A hajó két tisztes, tizenhárman leszünk, mint a Wittsandon. Sok túlórám is lesz, 120 óra felett fizetik, azt mondta Pyzik, hogy összejön havi negyven fizetett túlóra is. Annyi megvolt a Humberen is, amikor Alexban raktuk ki a cukrot.
Amikor elbúcsúztam az ügynökségen, bemutatott egy férfit aki ugyanezzel a járattal jön Hamburgba. Ugyanehhez a céghez, de egy másik hajóra, és nem Marseille-be, hanem Francia Guayanába repül. Párizsban éjszakázik, s csak holnap indul tovább. Szakács. Felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, de a csomagok, és a kisfia hét éves, Wukasnak hívják, ahogyan a kiejtésből kivettem, de itt van az a francos lengyel betű: "L" és keresztben áthúzva, amit "wu"-nak ejtenek, tehát Lucas valójában a srác miatt nem fértem be a pici Daihatsujába. Így taxival mentem ki a reptérre. 66,8 Zl.-t kellett fizetnem, és 67 volt a készpénzem. A taxis vigyorgott, amikor összeguberáltam az aprót. Mintha a Ferihegy 2-őn lennénk. Modern, szép, de kicsi repülőtér, az épületből látni a le és felszálló gépeket. Még a régire emlékeztem. Kellemes csalódás volt.
Felszállás után elmentünk egy irdatlan nagy, sztráda menti bevásárlóközpont mellett. Ki tudtam venni a nevét: Auchant. Nagyobb, mint a budaörsi. Igaz, itt több a hely... A repülőút eseménytelen volt, Gdansk - Hamburg - München - Marseille, ha nem számítom azt, hogy Münchenből egy órás késéssel indultunk, mert nem érkezett meg a gép. Hamburgban nem értettem, hogy miért szállnak be az utasok olyan korán egy óra volt még az indulásig, s már csak egyedül nézelődtem a váróban.
Megnéztem az órám.
15.38-at mutatott. Érthetetlen. Megnéztem a reptéri órát, azon 16.38 volt.
Megnéztem az órám.
Egy órával kevesebbet mutatott, mert a téli időszámítás szerinti állásban volt.
Berohantam a gépbe. Azonnal indult.
Finom volt a kaja a francia járaton. Hideget adtak, füstölt és gépsonkát, s hozzá savanyított spárgát. Pralinét is kaptunk, és - jellemző , hogy itt alig ittak sört, de borért vagy négyszer fordult a lófejű légikisasszony. Én is azt kértem, fehér német bort kaptam, hát mit mondjak? Kevés olyan, üzletben kapható magyar bor van, ami nem jobb, vagy sokkal jobb, mint ez.
A csomagot még ki se vettem, de már felhívtam Encsit.
Egy taxis várt, s elhozott egy kis falu, még kisebb szállodájába. Itt írom a Naplót.
Disznó a tulajdonos, mert nincs konnektor a szobában, ki kellett húznom a frizsidert, mert az úgyis zárva van, tehát számomra használhatatlan.
Nem tudom, mikor megyek a hajóra, mert a taxis egy mogorvának tűnő, de később kiderült, hogy csak az volt a baj, hogy francia, ugyanis nem beszélt angolul mutatta, hogy holnap előbb felhívja az ügynökséget. A lábamra rá is fér a pihenés, mert az új cipő már eléggé nyomta.

Május 18. kedd, Carry-le-Rouet, Marseille. Fél nyolckor ébredtem. Kellemes volt az alvás, nyitott ablaknál, friss levegőn. Fölöttem egy kicsit randalíroztak, de hamar elaludtam.

Carry-le-Rouet

a falu neve, ahol megszálltam. Szereztem egy Provance térképet a recepción, de nem találom. Valahol Marseille közelében lehetünk. A hotel a La Tuiliére kétcsillagos szálloda. A szobámban találtam egy kártyát, azon berajzolva, hogy hol vagyunk a faluban. Van kikötője, tehát valahol a tenger mellett fekszik a község. (Lehet, hogy valahol itt van vagy ide érkezik a hajó?) Idejövet a Martigues jelzőtáblákat követtük, ott voltam már, amikor a Körössel Fos sur Merből bejöttünk bérelt kocsival Marseille-be. Az Etange de Berre partján fekszik, ahol a tengerről jövő csatorna betorkollik a tóba.
Reggeli persze jár, és nekem teljes ellátás, amíg el nem visznek innen. A gdyniai hotel Neptunban többet adtak (túróspalacsintát, sajtot, sonkát, vajat, kávét és egy deci narancs dzsúszt), de ez finomabb volt. Pedig csak egy croissant és két félbe vágott baugette (de ropogós, friss) és egy mini barack és eperdzsem volt az asztalon. Viszont fél liter kávét és fél liter, jéghideg narancslevet kaptam. Csak a croissant-t ettem meg, és egy fél baguettet, mert minek növeljem a pocakom?
A szobám ablakából belátok egy udvarba, két autó egy az úszómedence mellett áll, ez a sportkocsi, a másik, a családi kilóg a garázsból. Kanyargós utca kapaszkodik a hegyoldalra. Fehérre meszelt kőkerítések mögött csinos házak. A szálloda előtt egy főút, valószínű, hogy a tengerhez vezet. Szemben egy telek, bekerítve, valami sportpálya lehet.

Petra

Negyed tízkor megérkezett a taxisofőr. Gyorsan összepakoltam, és máris indultunk. Tíz előtt már a kikötőben voltunk, de hajó egy szál se. Felhívta az ügynököt, aki megnyugtatott, hogy ne aggódjunk, a hajó jön. Valóban, fél órát se kellett várnunk, amikor megjelent a Petra. Ami meglepett az elején, hogy három sor magasan konténer volt rajta. Puff neki, ez egy konténeres hajó, gondoltam.
Kikötött, és amikor leengedte a rámpáját, akkor láttam, hogy van néhány tréler a raktárban. Furcsa volt nézni. Milyenek lesznek az emberek? Hogyan fogadnak a lengyelek? A chief hamar kijött a partra, üdvözöltük egymást, és ment a dolgára. Elég sokat tökörésztek a kikötéssel, vagy húsz perc is eltelt, amire parthoz álltak.

Rossz ómen vagyok

Nem tudom, hogy miért van, de amikor váltok a munkámban, akkor olyan első tisztet váltok, akit hazazavartak. Most is. Krzisztof, a chief lett a bűnbak, amiért az elmúlt úton a rakomány meglazult, és tűz ütött ki a hajón. Hamar eloltották, megváltoztatták az útirányt amit a parancsnok addig nem akart, amíg meg nem történt a baj. Így a társaság hazaküldte, szegény tegnap este tudta meg, hogy jövök, amikor én már utaztam. A parancsnok ezt titokban tartotta, de azért nemcsak a chief lett bűnbak egyedül, mert a barbát kirúgják a cégtől. Krzisztof csak hazamegy.
A régi chief jön vissza, így rám valóban csak két és fél hónapra számítanak, de bízom abban, hogy kapok a cégtől másik hajót. A jelenlegi barbával nem beszélek erről, 10 nap múlva jön az "új", aki a régi. Rajtam kívül van egy horvát (a második gépész), és két francia (parancsnok és a főgépész). A többiek lengyelek. Jól összeszokott társaság, már tizenegy éve vannak a hajón. Nem csodálom, olyan jól keresnek, hogy azt magyar matróz el se tudja képzelni.
Azt hiszem, jó hajó lesz. Amit Krzisztof a munkarendről elmondott, az első osztályú. Nem kell egész nap rohangálnom, csak felügyelem a rakodást kabinból, vagy a garázs (a raktár) irodájából. A második tiszt felelős a fedélzetért, a fedélzetmester a garázsért. Nekem kell kettejüket ellenőriznem.
Lesz némi külön kereset is, mert minden út végén jár a kötözésért a bonusz, nekem is. Igaz, a teljes összeg 9%-a, de az is valami.
A hajó jól felszerelt elektronikával, van egy jó komputer, rádiótelex, és ami kell. Rádiótelexszel még nem dolgoztam, azt is el kell egyszer kezdeni. Ha egy kis szerencsém lesz, akkor még a magyar tévét is nézhetem. Két szatellit antenna van, az egyik a captainé, a másik a legénységé. A miénk az Eutelsat műholdra van állítva, így jön a Duna TV és az MTV2-es is!
Az adminisztráció semmi különös, bele kell szokni ebbe a szisztémába, és megy majd,
A kaja lengyel. Ma valami kolbászos, zöldséges, savanykás leves volt és birkasült. A szakács megígérte, hogy készít flakit és golonkát is (pacalleves és csülök).
Este felhívtam Encsit. Muszáj volt, mert ilyenkor, az elutazás után nagyon fontos.
Este whiskyztünk, jókat vigyorogtunk a második tiszttel a chieffel és a horvát második gépésszel. Nem tudom, hogy mi igaz abból, hogy ez a parancsnok hazamegy a következő út végén, mert azt hangoztatták, hogyha a társaság nem váltja le, akkor itt is összefonódások vannak, és nincs igazság. Abban megállapodtunk, hogy "polak wenger dwa bratanki i do szabli i do szklanky". Szidtuk Milosevicset és az amerikaiakat, és megállapítottuk, hogy fehér négerek vagyunk, mert jóval kevesebbet keresünk, mint a franciák. Ha tudnák a magyarok, hogy mennyiért sírtunk, akkor leköpnének! Hiszen egy matróz itt többet keres, mint magyar lobogó alatt az elsőtiszt!

Május 19. szerda, Marseille. Úgy éreztem magam reggel, mint egy elveszett gyermek. Nem találtam a helyem, minden idegen volt, hiszen elment a régi chief, és magamra maradtam. Azért a dolgok simán mentek. Reggel hétkor a matrózok elkezdték a rakomány kötözését (napi tíz óra a kötelező munkaidejük, vasárnap csak nyolc). Kilenckor megjöttek a dokkmunkások, és 11-re berakták a konténereket a fedélzetre. Aztán jött a manőver, és simán elmentünk. Mintha egy olyan hajón lennék, ahol van chief is. Végül is van...
Én hátul manőverezek két matrózzal és egy gépésszel, elől a fedélzetmester, egy matróz és a szakács. A második tiszt a hídon van, és kormányoz.
Utána átköltöztem a saját kabinomba. Jó magas a felépítmény, a második szinten lakom a második tiszttel (Andrzej Los) és a horvát második gépésszel (a nevét még nem tudom), felettem a captain és a gépüzemvezető. Majd a negyedik szint a híd. Van pár misztikus szerkezet, és nincs sok kedvem megtanulni, főleg, mert a parancsnok használja. Manőver után a számat tátottam egy kicsit, majd lezuhantam a kabinba, és aludtam egy órácskát.
Délután a rakománypapírokkal foglalkoztam, ebbe kell igazán belejönnöm, mert eddig ez hiányzott, akármelyik kis hajón is voltam. (Legutóbb a Humberen kellett, de más típusú árút szállítottunk. Ott három úton nem volt annyi papír, mint itt ma.)
Este héttől voltam szolgálatban, és ami nem fordult elő, amióta eljöttem a Maharttól, itt is van ügyeletes matróz este nyolctól reggel nyolcig a hídon.

Piotr

Az én watchmanom Piotr Zmich. Azt hiszem, ő az, aki a legkevésbé beszéli az angolt, de ez egyáltalán nem akadályozza abban, hogy végig pofázza az őrséget. Bemutatta az összes magyar tudását. Nem tudom, hogy miért van, hogy minden lengyel azzal kezdi, hogy "kurva". Nyilván az lehet az oka, hogy ez az egy közös szavunk van (ami nem nemzetközi). Aztán közölte, hogy Kocisz és Puszkasz, Zuza Konc, Kati Kovac, Klari Katona, és grsegi meg vardi. Na, ezt most hova tegyem? Kiderült, hogy az előbbi Egerszegi Krisztina, az utóbbi Váradi Béla, a Vasas volt focistája. Ismeri jól a magyar sportot, elsorolta a lengyel - magyar meccsek eredményeit, ismer minden énekest, ahogy hallgattuk az urh adókat, nem volt olyan dal, aminek az előadóját ne mondta volna. Időnként megszólaltam lengyelül, erre, mint a vízfolyás folytatta az anyanyelvén. Nem nagyon akarta megérteni, hogy néhány mondatot össze tudok erőlködni, de ez végképp nem elég arra, hogy értsem is azt, amit mond.

Május 20. csütörtök, úton, Genova, úton. Reggel nyolckor érkeztünk, szépen kipihentem mentem manőverezni, úgy ahogy, simán is ment. Ahhoz képest, hogy először irányítottam a farral való kikötést, nem is volt rossz. Egykor jöttek a melósok, és igen hamar végeztek a ki- és berakással.
Volt egy kis malőr, mert találtam egy ládát, amiből víz folyt... Ezt jelentettem a barbának, aki hatalmas élvezettel vetette magát bele az "ügybe". Félretetette, körbevizsgálta, majd közölte, hogy nem lehet berakni. Akkor az olaszok elkezdtek sírni, és a halántékukat "bőködték", amikor nem látta. Jöttek szakértők, kinyittatták a ládát, és a parancsnok elszörnyedve vette tudomásul, hogy belső védőpapír el van ázva, és arról folyt ki a víz, amikor a láda ferde helyzetben állt a rámpán.
Kész skandalum!
Nem volt mit tenni, lebontották a védőpapírt, hát kiderült, hogy valami speciálisan impregnált anyag, mert az alja száraz volt, így a gép a ládában szintúgy. Fejét csóválva adott engedélyt a captain a berakásra, de teleírta megjegyzéssel a szállítólevelet.
Szép hosszú napom volt. Kilenckor indultunk, így még három órát lehúztam a hídon, s éjfélkor mentem aludni.

Május 20. csütörtök, úton, Genova, úton. Reggel nyolckor érkeztünk, szépen kipihentem mentem manőverezni, úgy ahogy, simán is ment. Ahhoz képest, hogy először irányítottam a farral való kikötést, nem is volt rossz. Egykor jöttek a melósok, és igen hamar végeztek a ki- és berakással.
Volt egy kis malőr, mert találtam egy ládát, amiből víz folyt... Ezt jelentettem a barbának, aki hatalmas élvezettel vetette magát bele az "ügybe". Félretetette, körbevizsgálta, majd közölte, hogy nem lehet berakni. Akkor az olaszok elkezdtek sírni, és a halántékukat "bőködték", amikor nem látta. Jöttek szakértők, kinyittatták a ládát, és a parancsnok elszörnyedve vette tudomásul, hogy belső védőpapír el van ázva, és arról folyt ki a víz, amikor a láda ferde helyzetben állt a rámpán.
Kész skandalum!
Nem volt mit tenni, lebontották a védőpapírt, hát kiderült, hogy valami speciálisan impregnált anyag, mert az alja száraz volt, így a gép a ládában szintúgy. Fejét csóválva adott engedélyt a captain a berakásra, de teleírta megjegyzéssel a szállítólevelet.
Szép hosszú napom volt. Kilenckor indultunk, így még három órát lehúztam a hídon, s éjfélkor mentem aludni.

Május 21. péntek, úton. Reggel arra ébredtem, hogy valaki hintáztat. Jó ötös-hatos időben hajóztunk, aztán délelőttre egészen hetesig bedurrant.
Úgy lettem tengeribeteg, ahogyan az elő vagyon írva!
Borzalmas, hogy ez a pléhteknő mit tud művelni a hullámokban! Itt az ideje, hogy említést tegyek arról, hogy a hajó orrfelépítményes. Ilyen hajón még sose voltam, mindig normális lakótér volt a hajón, még a Paduán és a Presidenten is. Nem elég, hogy elől van, hanem szűk, és magas is. A kabinban sem bővelkedem. Még egy hajón se szorultam be a klotyón, itt igen.
Egy valamit nem értek.
Ez német építésű hajó. Ha japán lenne, nem szólnék egy szót se, mert azok magukra méreteznek mindent. Ha jól tudom, 1983-ban már vége volt a világháborúnak, és hízásnak indult az übermensch is. A hídon két karfás, forgószék van. Már fáj a combom, mert nyom. Ha elképzelem a Macit ezen a hajón!
A délutánt végig agonizáltam, majd este héttől leadtam öt órát.
Utána minden gond nélkül végigaludtam az éjszakát.

Május 22. szombat, úton. Nem javult, hanem még jobban begorombult az idő. Reggel hetes-nyolcas, és a kilátások: kilences.
A barba rendszeresen jár fel a hídra aggódni.
Nem csoda, hiszen az elmúlt úton annyira hagyta a hajót dülöngélni, hogy hajótűz lett az eredménye, s a garázsban is elmozdult (s tönkre is ment) rakomány. A tűz úgy keletkezett, hogy a baromi dülöngélésben, az egyik konténerben kiömlött valami, ami kifolyt a deckre, vizet kapott, és lángot vetett. Másik két konténer is kigyulladt. Az előző chief hiába kérte, hogy változtassanak útirányt, nem, ment előre mint a vak ló a szántásban.
Nos, most nem így megy. Most fél óránkén aggódva megjelenik a hídon, és eltér nyugatra pár fokot. A szél délnyugatival kezdődött, mi 210 fokot tartottunk. Mikor délben lejöttem, már 285 volt az irány, azaz megyünk Marseille-be vissza...
Hogy miért nem lehet bemenni a partok alá, és szép nyugodtan hajókázni, majd Barcelona magasságában délnek fordulva lerobogni Algírba?
Este kilenckor végre befordultunk, Mallorca és Menorca között már Algír felé tartunk.
Jobb későn, mint soha...

Május 23. vasárnap, úton, Algír. Jelentkezzen, aki evett már vaníliafagylaltot almalekvárral. Senki? Akkor itt vagyok én...

Étkezési szokások...

Az igazat megvallva, nem is lekvár, hanem krém. A Paduán a Maci ette mindig ezzel a palacsintát. Itt a vaníliafagyira teszik, szokások és pofonok különbözőek, nem igaz? A mai ebéd: tojásleves, sült sonka párolt káposztával, főtt rizs és főtt burgonya.
A franciák nem ettek levest. A Pinkipinki (még nem tudom a tisztességes nevét, de ő a főgépész) például előbb paradicsomot és paprikát eszik vajas kenyérrel, majd utána a sonkát rizzsel. A parancsnok előbb megeszi a párolt káposztát, aztán a rizst kivillázza a tányérból, s a legvégén eszi meg a sonkát. De a vörösbort mindenki szereti (még én is). Erre mondják azt, hogy ahány ház, annyi szokás.
Végre jó időben megyünk.
Délután véglegesen rendbe hoztam a kabinomat. Nem lehet elterpeszkedni, csak "lakni", mert a chief, aki állandóan ezen a hajón van, s július végén jön vissza, totálisan berendezkedett, itt hagyta a könyveit, rádióját, kazettáit.
Este érkeztünk Algír elé, rögtön be is vittek, így éjfél körül végeztem a dolgaimmal. Egyelőre élvezem a manővereket, ez a farral való kikötés teljesen új számomra, de nem egy túlzottan komplikált dolog, főleg, mert a matrózok értik a dolgukat. Két matrózzal és egy olajozóval manőverezek. Manőver után mindent bezártunk, még a járót is felhúztuk, egy matróz ügyel a hídon. A városba nincs kimenetel, de nem is hiányzik... Eleget voltam itt, amíg a Mahartnál hajóztam.
Remélem, már megvan a garázs pályázatának az eredménye. Rettentően kíváncs vagyok, hogy megkaptuk-e?

Május 24. hétfő, Algír. Könnyű napnak ígérkezett, aztán kellemetlenül folytatódott. Reggel, ahogyan az még Algériában is illik, megjöttek a melósok. Elkezdtek nyavalyogni, azaz a kirakást mímelték. Hogy mennyit el tudnak tökörészni a konténerekkel, az nem igaz!
Aztán jött a fekete leves:
A rámpa nyitásakor mindig ideges voltam egy kicsit, mert sose ment rendesen, aztán ma beütött a krach. A rajzon a csapszegnek (hidraulikusan) be kell mennie a házba, ezáltal a rámpa vízmentesen záródik. A kinyitása automatikusan zajlik le, illetve egy zöld lámpa kigyulladása jelzi, hogy a csapszegek a helyükön vannak, lehet nyitni a rámpát.
Amit a rajzon 1-el jelöltem, az a csapszeg a helyén maradt, és így a nyitáskor a ház kiszakadt. A captain fejét fogva rohangált, hogy most mi lesz, jelzem én se tudtam, nagyon meg voltam ijedve. Hát az lett, hogy a lengyel szerelő két óra alatt megcsinálta, hogy jobb lett, mint új korában. Azért a frász kitört, amíg el nem készült.
Délután bemutattak az ügynöknek, Mr. Kada, mondták, nagyon rendes manus. Este, amikor végeztek a munkával, akkor felmentem a barbához, hogy felvigyem a napi riportot, megkérdezte, hogy nem hajóztam-e a Mahartnál. Amikor bólintottam, akkor diadalittasan fordult a barátjához, "ugye, hogy megmondtam!", kiáltással. A kurván kívül találtam még két szót, ami közös a magyarban és a lengyelben. Kiejtés szerint írom le, mert úgy világosabb, és a lengyelben van pár betü, amit nem tud a komputer:
Az világos, hogy a pénz és a penyondze az közös eredetű, csak azon kell vitatkozni, hogy ki vette át kitől, vagy hol a közös ős. A másik a psztrang, amiből hármat is letoltam vacsorára. Meg kell, hogy mondjam, hogy eddig a legjobb hal volt, amit kóstoltam! Az a baja a halnak, hogy önmagában nem étel, mert nem laktat... Találtam egy érdekességet a szótárban. A "magyarán mondva", azt a polyák úgy mondja, hogy "lengyelén mondva". Ki hitte volna? A nyelvem kezd összegabalyodni, mert megtanultam azt, hogy 1999: tisoncs-dzsevencsszet-dzsevencsdzsesoncs-dzsevencs. Mennyivel könnyebb lesz a dva tisoncsi, a 2000! Ma a tipikus lengyel kaják közül barscsot készített Stanislav, a szakács. Annak ellenére, hogy céklaleves, meg lehet enni, sőt, finom!

Május 25. kedd, Algír. Azt mondták, hogy estére kész leszünk, tehát nem fejezték be a kirakást, nemhogy a berakást, bár meg kell mondani, hogy a 175 konténerből már beraktak 122-őt a fedélzetre. A garázsban viszont csak három trélert viszünk, azt nem lesz nehéz berakni.
Úgy néz ki, hogy reggel héttől este nyolcig kell dolgoznom (Algírban), s a teljes éjszakát átalhatom, tegnap fél tízkor feküdtem, és fél hétkor keltem.
Ebédre flaki, azaz pacalleves volt. Két tányérral bedörgöltem...

This Is bosun

Magamban így hívom a fedélzetmestert. Ugyanis minden mondatot így kezd: this is. Tehát this is cargo, this is ship's cargo, no this is other (ez a mi rakományunk). This is man is good man (ez jó ember), this is captain is this is craizy (a parancsnok lökött). Egyébként csak akkor nem beszélgetünk, ha alszunk, vagy én a hídon vagyok, ő meg a raktárban. Be nem áll a szája, csodálom, hogy soha nem fárad el. Andrzej, a második tiszt szerint, ha meghal, még két hétig beszél lendületből. (Ők így mondják, ha a hótta után a száját úgy kell agyonverni valakinek.)
Egyébként szeretem.
Úgy ismeri a hajót, mint a tenyerét, minden munkát megcsinál és csináltat magától. Hiába, no, tíz éve van a hajón, és a járaton. (Tíz évig Marseille - Genova - Algír - Marseille, hát nem semmi!) Igaz, nagyon jól keres, és most az a nagy bánata és minden matróznak , hogy a "this is captain is this is craizy" nem engedi őket eleget túlórázni, napi tíz óra után leállítja őket, tehát két órát hoznak érdemben naponta (nem számítva a szombat és vasárnapot, amikor összesen tíz túlórájuk van).
Azt külön szeretem benne, hogy szívesen mondja a dolgokat lengyelül, amióta észrevette, hogy szívesen tanulom (így ma azt tanultam tőle, hogy: wórek plastykowy, dwe rolki - két tekercs plasztik zsák (szemetes)).
Családos, két fia van, egy 21 és egy 16 éves. Gdynia külvárosában Új Gdyniában lakik nem messze Krzysztof Trenbickitől, az előző chieftől. Nagy üzletember, ma például beszerzett egy órát, eredeti Seciko!, egy karton cigarettáért öt dollárért. De alkudott napszemüvegre is, nem tudom, hány doboz sört adott érte?

Május 26. szerda, Algír, úton. Ez is egy jó hosszú nap volt. Egész nap rakodás, fél hétkor indultunk, aztán ugye héttől enyém a híd... Azért az tiszta őrület, hogy ezzel a rakománnyal mennyit el tudtak szarkodni! Sok árut összetörtek, csináltam egy teljes oldal kárjelentést, csak néztek a szemükkel, amikor a barba bemutatta indulás előtt!
Ma ebédre levesnek zsurek volt. Már Gdyniában is szerettem. Sajnálom, hogy ma nem lehettem otthon. Ma volt apa és Szabolcs közös könyvbemutatója! Alig várom, hogy Marseille-ből telefonáljak!

Május 27. csütörtök, úton. Nyugis nap. Leadtam a két szolgálatot, ebéd után csináltam egy programot a hajó stabilitáshoz, a barba úgy örült neki, mint majom a farkának. Megjött a cégtől (Cie. Orbigny), hogy a fitter és a szakács megy haza. Ugyanúgy örülnek, mint a barba...
Örömében piroskit készített a szakács vacsorára. Hű, de finom! De ez nem azonos azzal, amit az oroszok esznek, ez főtt, töltött tészta. Igazi diétás kaja, a töltelékben darált füstölt hús volt, és hagymás gombával volt leöntve az egész.

Május 28. péntek, úton, Marseille. Reggel kilenckor kötöttünk ki, és percek múlva már ki is rakták a garázst. Aztán megfeneklett a munkakedv, de délre már a vegyes áru felét berakták. Közben megjött az új főgépész, aki állandóan visszajár a hajóra, ő is francia. Hamarosan beszállt az új szakács és a fitter.

Pinkipinki

Kihajózik Pinkipinki, a chief engineer. Rá is fér, négy hónapig volt a hajón, ez azt jelenti, hogy februárban hajózott be, a január végi esküvő után. Jópofa sztori, ahogyan a nevét kapta.
Kiadta a munkát, hogy a vészszivattyút le kell festeni. Annak ugye piros a színe, mint mindenütt a világon. Csak a Petrán nem, és akkor. Ugyanis a fitter, aki a munkát kapta, látván, hogy kevés a piros festék, egy kis fehéret kevert hozzá.
Az is lehet, hogy egy kicsit sokat.
Ugyanis amikor a kápó meglátta, hogy mit csinál, hadonászva, üvöltve szaladt hozzá:
- Stop! Stop! No pinkipinki! Stop! No pinkipinki!
Ugyanis a "pink" angolul rózsaszínűt jelent (Pink Panter, A rózsaszín párduc).

A rossz hír

hogy a parancsnok nem megy haza, hiába volt a nagy reménykedés a legénység részéről. Tehát nekem is vele kell kijönni, de elég nehéz lesz, mert a vállalat felé jó fiú, ami magyarán azt jelenti, hogy a legénységet üti-vágja, ahol lehet, betart nekik.
Azt már említettem, hogy tűz volt három úttal ezelőtt. Amíg oltották s én hiszek nekik egy rend munkaruha tönkrement a füsttől és a koromtól. Kellene mindegyiknek egy másik overall. A barba kerek perc visszautasította, s nekem a bosun rágja a fülem, hogy most mit is csináljanak? Egyelőre fogalmam sincs! Azt nem lehet mondani, hogy az arabok jól dolgoznak Algírban, de amit ezek művelnek, az minden kritikán aluli. Igaz, ez a legnagyobb arab város Európában. Nem lehet velük szót érteni, azt teszik amit akarnak. Ma semmi különös nem volt enni, de azt újólag el kell mondanom, hogy a sajtokat: brié, camembert, és egy fokhagymás, kenhető sajt, a bursine, igazán finom... Az egészben a legszebb, hogy szinte csak én eszem a tiszti szalonban!
Beszéltem a családdal, nem hosszan, mert sietnem kellett vissza a hajóra.
A garázst nem mi kaptuk meg, valójában örülök is neki. Megmarad a pénz, nem verjük magunkat adósságba. Persze, ha megkapjuk, akkor is örülnék, de akkor nyomasztana a helyzet, amíg el nem rendeztünk mindent.

Május 29. szombat, úton, Genova. Jól kialudtam magam. Napközben a szokásos szolgálat. A manőver után felhívtam a családot, lehetett úgy este negyed tizenegy.
Encsikének a szeme nem jól van, volt Hatvani professzornál, aki megkérte, hogy a fiával foglalkozzon matekból, így mindketten baráti szívességet tettek egymásnak, olcsóbb, mintha a borítékot fogadta volna el. Csak legyen jól Encsike szeme. A műanyag lencsén valami lerakódás van, lézerrel kezelték, de még nem az igazi.
Telefon után még söröztünk egyet Andrzejjel és Nenaddal (a második gépész).

Május 30. vasárnap, Genova úton. Hát mit mondjak, ezzel a hajóval még vasárnap se állunk? Túlórában dolgoztak, este hatkor kész volt a ki és berakás, és söprés. Nem hinném, hogy amíg itt vagyok, túl sokat kellene a lábamat koptatnom a városba járkálással.
Ebéd: előétel lazac, majd paradicsomleves, sült csirke, vörösbor, sajt, torta és fagylalt, legvégül kávé. És mindez úgy szervírozva, mintha étteremben lennénk. Nem kell éheznem.
Henryk, az új szakács állítólag a legjobb a MAG-nál (az ügynökségnél). El is hiszem.

Ha magyar vagy, miért nem beszélsz magyarul?

Ez úgy látszik, már szokásos kérdés Olaszországban. Először Triesztben fordult elő, amikor Encsike hazautazott, azt hiszem, a Ceglédről.
Ma sétálok a rakparton. Odajön egy férfi. Van-e horvát hajón, kérdezi, mert bajban van. Izraeli társaságnál hajózik tizenhét éve, most akar behajózni, de a hajó késik. Telefonra kellene pénz, mondja.
- A második gépész horvát mondtam, és elindultunk, hogy megkeressük Nenadot a hajón.
- Mindenki lengyel a hajón? volt a következő kérdés.
- Magyar vagyok, a parancsnok és a gépüzemvezető francia válaszoltam , a többiek lengyelek.
- Hát akkor miért nem beszélsz magyarul? kérdezte. Sok magyar van a hajónkon, tőlük tanultam, egyébként a határ horvát oldalán lakom magyarázta.
Felvittem Nenadhoz, aztán mentem a dolgomra, így később már nem találtam, és nem tudtam vele beszélni...

Május 31. hétfő, úton. Hóvégéztem. Megcsináltam a túlóra elszámolásokat, Janusz, a fedélzetmester 650 $-t hozott össze. Hát még fizetésnek se rossz! Igaz, ezért 456 órát dolgozott ebben a hónapban.

Jerome Costagliola

Az elszámolást megcsináltam Excelben, a parancsnok csak nézett, hogy mennyire értem a komputert. Gondolom, furcsállja egy "balkánitól", bár mindenkivel nagyon udvarias, de ezt oly módon teszi, hogy nem szeretem. Olyan, mint egy elfuserált amerikai bájgúnár, aki minden helyzetből, minden pillanatban ki tudja villantani mind a harminckét fogát mosoly gyanánt. Aztán az ember háta mögött meg elmondja mindenfélének. Nálam nem jó az ilyen hapsi. Még akkor se, ha francia. Bár ez a tag annyira francia, amennyire én hottentotta. Oranban született, bár az arabot nem beszéli, nem vagyok benne biztos, hogy a felmenői között csak ősi és büszke gallok lennének. Ha mást nem veszek, mint azt, ahogyan alávágott az előző első tisztnek, az is elég. Szemben mosolygott, meg "összemercizte" magát, ahogyan csak tudta, aztán hétfőn este közölte vele, hogy:
- Sajnos, Mr. Trebikki (mert így hívta Krzysztof Trebinckit) holnap haza kell mennie, mert az új chief már itt van.
Szegény "Trebikki" se köpni, se nyelni nem tudott.
Egy régebbi gépüzemvezető, szintén francia, mondta a barbának, hogy háromféle "costa" van:
1. Costa Rica
2. Costa Brava
3. Costa Gliola, ugyanis Jerome Costagliolának hívják a főnököt. Az meg bambán vigyorgott, és sűrűn mercizett. Van, aki csak "mon petit Jerome-nak" becézi, ugyanis nőtlen, de nagyon tudja riszálni a farát, és marha kecsesen tud cigarettázni...
Azt azért megtette, hogy elküldte Párizsba az elszámolást a kérésemmel együtt, hogy utalják haza, ne Lengyelországba. Kíváncsi leszek, megteszik-e? Ha nem, akkor mehetek Gdyniába hazamenetel helyett!
Este szóba került a "bigos", egy lengyel népszerű kaja. Andrzej nem tudta elmagyarázni, hogyan készítik, de megígérte, hogy utánanéz. Közben megnéztem a szótárban, hogy mit jelent, hát kiderült, hogy székelykáposzta. Majd megkérem Henryket, hogy csináljon. Andrzej meg jót vigyorgott, amikor leírtam a kaja magyar nevét, hogy benne van az én nevem is, meg a káposztáé is, (lengyelül kapusta).

Június

Június 1. kedd, úton, Algír. Szép időben hajózunk. Leadtam mindent, ami a hó végéhez kell. Megjött a válasz a cégtől a kérésemre, sajnos nem tudják hazautalni a pénzt, így a hajón veszem fel. A jövő hónapban kapok először, és a kihajózáskor. Remélem, hogy hajót tudok cserélni, és akkor bankból hazautalom.
Beszélgettem Henrykkel, azt mondja, hogy lehet, hogy Trenbicky visszajön parancsnoknak. Kezdik lecserélni a franciákat lengyelekre. Lehet, hogy későn jöttem ehhez a céghez is? Vagy talán szerencsém lehet, és kaphatok majd egy hajót?

Június 2. szerda, Algír. Most amit mondok, az szentségtörés. Jobban szeretek Algírban lenni, mint Marseille-ben. Ugyanis nyugisabb, nincs az a nagy rohanás, és jókat derülök.

Jerome, a pukkancs...

Ma kora reggel például azon, hogy a barba mennyire fel tudja magát pörgetni apróságokon, semmiségeken. Megyek fel a hídra. Hallom, hogy a "putan cartouche", meg minden. A rádiószobában a parancsnok veri az asztalt, hogy nem találja a tintakazettát a nyomtatóhoz, pedig biztosan emlékszik, hogy Marseille-ben kaptunk hármat, és ide tette a fiókba, a dobozba, és most ez a feslett erkölcsű kazetta nincs... Két dobozt már rendesen feltúrt, kivettem a harmadikat, abban voltak.
- Merci, merci "bokú" hajlongott, és azonnal lecsillapodott.
Délelőtt megyek hozzá valamiért, hát csapkodja az asztalt, hogy a hülye Möszjő Kada elvitte az összes manifesztet, hogyan lehet így dolgozni? Most azonnal keressem meg, és rögtön hozza vissza, és putan, meg sok egyéb, amit biztosan jó, hogy nem értettem.
M.jő Kadát egy óra múlva felkísértem hozzá.
- Hol vannak a manifesztek (vámnyilatkozat a hajón levő összes áruról)? támadt neki.
- Elvittem a vámra, elintéztem a formaságokat mondta az ügynök, kissé mérgesen.
- Merci boku hajlongott, és máris vigyorgott a főnök...
Este visszahoztak egy tréler rakományt, mert az olaszok hülyén írták a vámnyilatkozatra. Vegyes áruként írták meg a manifesztet, pedig gördülő áru, egy megrakott tréler volt. A captain megint dühöngött, hogy a fenébe van ez? Jelzem ezt én se értem, hogy a jó büdös francba lehet ennyire lazán venni a manifeszteket? Vagy 120 konténer szerepelt rajtuk, és összesen 81-et hoztunk. Amikor mondtam a barbának a genovai indulás után, csak legyintet. A szokásos eljárás, mondta, no problem... Ha nem, hát nem.
Egyébként jól érzem magam, de igazán.
Ma külön öröm ért: Henryk behozta az MTV 2-t, pedig én tegnap egész délután próbálkoztam vele.

Június 3. csütörtök, Algír. Hajnalban felkeltem, hogy nézzem az MTV 2 reggeli műsorát. És milyen jó, mert napközben nem tudtam, a legénység miatt nem akartam átkapcsolni a déli híradóra, mert a Spartacus c. film ment az RTL 7-en (a lengyel RTL-en).
Semmi különös, irtó lassan megy a kirakás, tehát nyugi van.
Este a Polonia tv (a hivatalos, állami adó) bemondta, hogy vége a szerbiai háborúnak. Sajnos nem tudtam az esti híradót se nézni... Sokat érek azzal, hogy van MTV 2!

Jerome itt, Jerome ott

Jerome tipikus parancsnok! Délután fél kettőkor, amikor ebédszünetük van a melósoknak, bent ültem a szalonban, és kávéztam. Megjelenik a mi Costagliolánk, és felháborodva közli, hogy ha nincs a fedélzeten, akkor semmi se megy rendben, mindent neki kell intézni, mi lenne, ha ő nem lenne a hajón!? (Tipikus "hülye parancsnok" szöveg...) Ugyanis jött egy szakadt fószer, egyenesen felment hozzá (ez egyébként a szokás, mert mindenki tudja, hogy "francia", s egyedül vele tudnak beszélni), hogy aszondja, megjött a veszélyes rakományért.
A barba jött-ment-rohangált-rendelkezett-intézkedett, hadonászott, riszálta a popsiját, szemmel láthatólag boldog volt, hogy elefántot csinálhat a bolhából, amikor is az átvevő közölte, hogy mégse viszi el a konténert, mert még nincsenek meg a vámpapírok. Majd holnap visszajön. Ezzel otthagyta Jerome-ot a legnagyobb intézkedés közepette.
Ma lengyel nemzeti ünnep volt, tehát minden óra túlóra volt.
Ebéd: előétel füstölt lazac citrommártással, barscs (céklaleves), sült csirke burgonyapürével és párolt karottával, fagyi, banán, zöldalma.
Vacsorára lengyel népi eledelt kaptunk: krumplinudli, párolt káposzta és sült szalonna. Az a baja, hogy túlzottan fogyókúrás, egyébként finom.

Június 4. péntek, Algír. Ma reggel is felkeltem a TV műsort nézni.

MTV 2

Na, azért még nincs annyira vége a szerbiai háborúnak, de már igen közel van... Martonyi nyilatkozott, ezen kívül valami botrány van a hadügyminisztérium körül, de nem tudom, hogy mi, nem ismerem az előzményét. Valamit motyogtak arról, hogy két főkatona felszólíttatott a lemondásra, de nem mondanak le (mint ahogy egy szoci miniszter se hallgatta meg Torgyán felszólításgatásait). Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az az első magyar politikus, aki kiáll, és azt mondja:
- Hibáztam, lemondok. - és a miniszterelnök el is fogadja! Úgy gondolom, erre még jócskán várni kell...
Ma nem dolgoznak.
Leltárokat csináltam, adminisztráltam, körbetekeregtem a hajót, lazítottam egy kicsit.
Egyik matrózunk, Krzsysztof Kurzinka, út végén átszáll egy másik hajóra. Mintha valami afférja lenne a "this is bosun"-nal. Egyébként Janusz nekem kiváló segítőtárs, de a lengyelek nemigen szeretik, mert zavarja őket dolgozni, nincs egy percnyi megállás. Andrzej is mondta, hogy nem túlzottan kedvelt a matrózok körében.

Június 5. szombat, Algír, úton. Nyugis éjszaka volt, jól kialudtam magam, reggel lementem a szalonba, hogy megnézzem a reggeli híreket a tévében, de nem voltak. Valami "hírtelen" reggeli műsor volt, lévén hétvége.

Botrány

Ahogyan az lenni szokott, ha valami jó, akkor annak el kell romlania. Tehát Janusz azzal a hírrel jött, hogy reggel ötkor két suhancot látott a fedélzeten, két mentőgyűrűnk hiányzik, ott úsznak a hajó mellett, és a pilotlétra le van engedve a vízig.
Kimentem, megnéztem, igaza volt. Felhívtam a hajóra a parton posztoló rendőrt (éjjel nappal őrzik az összes hajót), hogy vizsgáljuk meg a konténereket. Az egyik nyitva volt, de nem találtunk benne senkit. Mire végeztem, Jerome lejött reggelizni. Azonnal beszámoltam neki a dolgokról.
Még soha nem láttam senkit ennyire dühbe gurulni.
Miért nem szóltam neki reggel ötkor, ez volt az első kérdése. Nagy nehezen el tudtam magyarázni, hogy azért, mert nekem is csak most szóltak. Egy kicsit megnyugodott, és azt mondta, hogy azt jól tettem, hogy rendőrrel vizsgáltuk végig a konténereket (felhúzott géppisztollyal járta ám végig a fedélzetet...). Ezután jól lebarmolta a fedélzetmestert, hogy lehet ennyire bolond, hogy nem ébresztette fel.
Ebben persze igaza van.
A szokásos eljárás az, hogy algériai kikötőkben éjszakára bezárkózunk, minden páncélajtó kulcsra zárva, s ha valakit látunk a fedélzeten, akkor a parancsnokot ébreszteni kell, aki felhívja a rendőrséget telefonon, azok megszállják a hajót, és átkutatják.
A bosun persze nem akarta, hogy hajnali ötkor felverjék az egész hajót.
Az is igen valószínű, hogy csak lopni akartak valamit, de mivel minden zárva, dühükben kidobták a két mozdítható tárgyat mentőgyűrű , s elmentek. Ez máshol is előfordulhat, nemcsak Algírban. Indulás előtt a rendőrség átvizsgálta a hajót, és senkit nem találtak. (Ettől persze még lehet potyautas...) A konténerek üresek, ez biztos, mert berakás előtt kinyitjuk (az üreseket), megvizsgáljuk, majd leplombálja az egyik matróz, s csak ezután lehet berakni a hajóba. Legfeljebb megrakott konténerben lehet potyautas, de az a hatóságok sara, mert ezek már leplombálva jönnek.
Tehát Jerome lebarmolta az összes matrózt, a fedélzetmestert, gondolom a hátam mögött engem is, hogyan lehet valaki ennyire hülye? Egész délelőtt rémtörténetekkel traktált, amik itt történtek a zavargások ideje alatt. Egyébként a kikötő még mindig le van zárva, tengerész nem léphet partra, de úgy mondják, hamarosan feloldják a partra lépési tilalmat, mert a helyzet konszolidálódott.
Jerome egész délután azt magyarázta, hogy ezek mind jó matrózok, a fedélzetmester egészen kiváló, csak lehet, hogy kicsit fáradtak. Azt hiszem, rájött, hogy a kitörésével hülyét csinált magából. Az a típus lehet, aki előbb robban, aztán összehord mindent, amit később megbán...
Szép időben hajózunk, este hétkor indultunk, két órát horgonyon álltunk Algír előtt, mert mind a két gép hűtőrendszere bemondta az unalmast, aztán felhúztuk a macskát, s azóta megyünk.
Azért az őrület, hogy mennyire tud mozogni ez a hajó. Délután döghullámok érkeztek a Lion-öbölből, nem nagyok, de mi billegtünk rendesen.
Algírban beraktunk egy "mafi"-t, rajta egy szivattyúházzal. A mafi egy olyan utánfutó, aminek a kerekei tömörgumiból vannak, és aprók. Ezt kapcsolják rá a nyerges vontatóra. Egyszerűen nevetséges, ahogyan az arabok megkötötték az irdatlan szerkezetet. Még húsz láncot kellet ráraknunk, hogy biztonságban szállíthassuk!

Június 6. vasárnap, úton. Először Genova, azután Marseille, s onnan hazamegy Jerome. Ma jelentette be, és ettől mindenki vidám és megelégedett lett a hajón. Én is.

Június 7. hétfő, úton, Genova. Tűzoltógyakorlatot tartottunk. Eléggé gyakorlott a legénység, persze lehet, hogy ebben része van annak, hogy nemrégen valódi tüzet oltottak. A konyhában volt "vélt" tűz, és a fedélzetmestert öltöztettük be a tűzálló ruhába. Szép volt, mint egy marslakó. Későn este érkeztünk, éjfél is elmúlt, mire kikötöttünk.

Június 8. kedd, Genova, úton. Jó húzós nap volt, reggel hatkor keltem, és háromig megállás nélkül nyomtuk az ipart. És persze héttől éjfélig a szokásos szolgálat.
Azzal már teljesen tisztában vagyok, hogy milyen a cigányok helyzete Magyarországon. Örülök annak is, hogy Békéscsabán szlovák magángimnázium nyílt, a horvát nemzetiségi műsort is végignéztem, de azért jó lenne, ha lenne valami műsor is délután az MTV 2-ben. Semmi hírem nincs otthonról. A meccset láttam vasárnap délután, hát jól elvertek a románok...
Az elmúlt héten 84 órát dolgoztam összesen, ez ugyebár napi 12 óra pontosan, benne a szombat, vasárnap, és egy állami ünnep (3.-a a lengyeleknél az volt).

Június 9. szerda, úton, Marseille, úton. Azért ez nem az igazi. Még azt se lehet mondani, hogy reggel érkeztünk, mert tizenegyre kötöttünk ki, és este fél hétre kész volt a ki- és a berakás. Nem lehet ránk fogni, hogy állandóan a városban lófrálunk, és alig látni a legénységet a hajón.

Jerome nélkül

A legszebb pillanat az volt, amikor kezet fogtam cpt. Costagliolával és elhúzta a belét. Az igazat megvallva nem egy átok rossz ember, inkább pukkancs, és az a típus, aki a bolhából szívesebben csinálna egy állatkertet, mint csak holmi elefántot. Azt hiszem, hogy bizonytalan a tudása, és ezért igyekszik túlbiztosítani magát, és a zavar legkisebb jelére pánikba esik.
Az biztos, hogy hajóztam már rosszabb parancsnokkal is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy alig várom, hogy visszajöjjön.
Pedig biztosra ígérte, a lengyelek legnagyobb bánatára!

Új seprő, más parancsnok

Nem vagyok benne biztos, hogy a Heydal ősi francia név, de az új barbát így hívják. A fiúk csak möszjő Pavarottinak becézik, mert csak egy picit magasabb, de a hasa talán nagyobb. Arcra a híres tenor és Rumcájsz keveréke.
Fél hétre voltunk készen a berakással, és csak kilenckor indultunk. Mennyivel jobb, mint Jerome esetében, aki már fél nyolckor elhúzta volna a csíkot.
Így volt időm még kimenni, és felhívni Encsit. A rakomány megkötésére is bőven volt idő, és nem volt idegeskedés, hogy készen lesznek-e amire a pilot megérkezik.
Három levelet küldtem haza, Mr. Goodrfrey, a Mafret (charterer, hajóbérlő cég) képviselője elvitte a leveleket. Remélem, hogy becsülettel postára adja, mert angol, és azok igazi tengerészek, s valóban tudják, mennyire fontos a tengerésznek és a családnak a levél.
Indulás után vittem a barbának a rakománylistát, amit Jerome megkövetelt.
- Erre nincs szükség , mondta, és megvakarta hordóhasát.

Június 10. csütörtök, úton. Délelőtt kényelmesen megcsináltam az algériaiak által megkövetelt rakományösszesítőt, és odaadtam a barbának.
Janusz állandóan rágta a fülem, hogy rendeljek overallokat a legénységnek, mert a tűz oltásakor egy rend mindenkinek teljesen tönkrement. Jerome kereken elutasította, mert csak kettő jár behajózásonként, mondta, és lehet, hogy még ki lehetett volna mosni, sőt, lehet, hogy ki is mosták, és csak engem akarnak a falhoz állítani. Most megrendelem, mert Rumcájsz azonnal rábólintott.

Az újpesti újságos és Hadnagy Gábor

Tegnap el is felejtettem, hogy mit mesélt Encsike:
Még valamikor jó egy hónappal a behajózásom előtt, Biró Endrénél járva, az újpesti piacon bóklászva szóba elegyedtem egy újság és könyvárussal. Szó szót követett, s otthagytam eladásra a nálam levő egyetlen példány Bonzsúr Indonéziát. A napokban keresett a hölgy, hogy eladta, és vihetünk még vagy öt példányt. Encsike reklamálta, hogy miért nem a vecsési piacon terjesztettem ilyen hallatlanul nagy tételben... Hadnagy Gabi is telefonált. A napokban eladott tizenegy Bonzsúr Indonéziát, és még kellene vagy 30 példány, mert keresik és viszik, mint a cukrot. Gondolom ez annak az újságcikknek köszönhető, amit Betz Pista írt a Magyar Hajózásba.
Sajnos, vagy nem, de ebből a pénzből semmit se látok, mert felajánlottam az árát a Kassa motoros felújítására létrehozott alapítványnak. Ha már nem tudok tevőlegesen részt venni a felújításban, akkor ennyit megérdemel tőlem az utolsó, Magyarországon még fellelhető Duna-tengerjáró hajó. (Részt vett a második világháborúban is, Kassa néven Dávidházy Bandi bácsi volt az utolsó parancsnoka. Később átkeresztelték Budapestre, s ez volt a "kis" Budapest, mert később jött a Várnában épült 6500 tonnás "nagy".)

Június 11. péntek, úton, Algír. Nem tellett bele egy hét, s újra itt vagyunk.

Rumcájsz Pavarotti

Csípem az új captaint. Vidám fickónak látszik, ez már a második alkalom, hogy parancsnok. Először februárban volt egy hónapig, ezen a hajón, aztán elment a Karib-tengerre chiefnek, és most megint itt barbáskodik, mintegy két hónapig.
Reggel, érkezés előtt beszélgettünk. Mondta, húsz kilóval ezelőtt hagyta abba a dohányzást (mintegy három éve). Nagyjából vázoltam az eddigi tengerész pályafutásomat, említettem, hogy kihagytam majdnem öt évet. Erre lelkendezve elmesélte, hogy ő tízet hagyott ki, mert volt egy diszkója, és azt vezette. Gondolom csajokkal, és ő volt a puffpapa... El tudom róla képzelni. Olyan "zsivány" feje van. A szövege is mutatta. Elmesélte, hogy kinevezése előtt a központban kérdezték, hogy ismeri e a komputert, az Excelt és a Microsoft Works-öt? Hát persze, válaszolta. Aztán vett egy komputert, és azon nyavalyog, mert halvány gőze sincs róla. Felajánlottam a segítségemet, ha szükséges. Azt hiszem, az lesz, mert ma délután röhej volt nézni, hogy mit összeszerencsétlenkedett egy táblázattal. Jerome után kicsit szokatlan, hogy elég lazára veszi a figurát. Illetve igyekszik azt mutatni.
Megnyugtatott, hogy nem szól bele a dolgomba, nem akar első tiszt lenni, csak akkor szóljak, ha problémám van. Erre ma reggel élénken érdeklődött, hogy van-e a matrózoknak munkájuk... (Hát hogy a francba ne lenne?)
Az első manőver kissé meredekre sikerült, mert úgy jött be farral az öbölbe, mintha lekésné a randiját, csak úgy nyomultunk, aztán egy kicsit elkaptuk a rakpartot, elrendeztünk egy betonkockát, s megérkeztünk. Legalább fél órával rövidebb manőver volt, mint Costagliolával...

Június 12. szombat, Algír. Csendes, nyugodt nap. Ja, hogy közben ment a kirakás? Ez most különösebben nem érdekes, mert Jeromot elette a jó fene, így nyugi van.

Adam Zalewski

Ő az elektrikus, még nem beszéltem róla. Talán a legjobb fej a hajón. Jól beszél angolul, és úgy érzem, művelt. Legalábbis ahogy a nyelvekhez, a történelemhez, a kultúrához viszonyul, mind azt bizonyítja. Sokat tud a magyarokról, Budapestről, bár még nem járt nálunk. Ha tehetjük, akkor nyelvészkedünk. Mindketten örülünk, ha egy-egy közös szót találunk. A legutóbbi napok termése:
szablya - szabla, pogány - pogan, sapka - czapka (mindkettő török!), harcos - harczerz (bár ez amolyan leventefélét jelent), várta - warta (Adam szerint a német "warten" igéből származik, de számomra meglepő lenne, ha a magyar is onnan eredne, hiszen számomra tipikusan magyar szó. Bár ha belegondolok, hogy nincsen igei alakja, csak a "vártán áll" alakot ismerjük, akkor lehet hogy mi is a labancoktól vettük át (talán a húsz évre besorozott magyar parasztfiúk hozták haza ebben az alakban?). Hogy folytassam a sort: csákó - czako (gondolom a közös Habsburg hadsereg és a huszárság - husar miatt ugyanaz a szó. A vödör - wiadra, páncél - piancel. És van egy meglepő egyezés: ország - orszag. De a lengyel szónak a jelentését csak körülírni tudta Adam: középen áll a király, és jobbra-balra tőle csökkenő sorrendben a nemesség. Hát azért valahol ugyanazt jelenti, hiszen a középkorban az országot mindenütt csak a nemesség jelentette. És még egy jelentése van: a seregben staj w orszage azt jelenti, hogy egyes sorban sorakozó. Szerintem tőlünk vették át a szót. A kolarabe az karalábé, bár ez nemzetközi, vagy német eredetű szó lehet mindkét nyelvben.

Június 13. vasárnap, Algír. Ma belelendültek a fiúk, mert a fedélzetre beraktak 113 konténert, és kirakták a "garazsat". Ma se volt semmi probléma, mert nincs aki csináljon (Jerome). Még sose láttam, hogy Costagliola olvasott volna, ma délután Rumcájsz kapitány a hasát vakargatva böngészett egy könyvet, amikor felmentem hozzá.
Van nekünk egy tökös gépészünk, az a neve, hogy

Nenad Stojkovic

Ebből az is kiderül, hogy ő a horvát a hajón. Nem tudom, hogy honnan szalajtották, de az biztos, hogy az ukrán maffia nem tőle fog észt rablani.
Állandó harcban állunk a ballasztolás tárgyában. Ugyanis a hajónak vannak ballaszttankjai, amikbe tengervizet lehet tölteni, ha a stabilitás, vagy az úszáshelyzet megkívánja. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy telefonálok a gépházba.
- A chief vagyok...
- Itt a second (második gépész)...
- Töltsd meg a 4-es ballaszttankot. A jobb és a bal oldalt is.
- Oké!
Minden rendben van. Gondolná a gyanútlan szemlélő. Toplálok a parton, látom, hogy ömlik a víz a hármas tank túlfolyójából. Telefon a gépházba:
- A hármas bal tele, most a négyest...
- Oké...!
Mászkálok a parton, látom, hogy az ötös túlfolyón ömlik a víz. Telefon a gépházba:
- Az ötös tele volt, a 4-est kell tölteni.
- Az nem lehet, a négyes megy.
- Akkor gyere fel és nézd meg!
Megnézi. Csodálkozik, és csodálkozását elhagyni nem tudja.
- Je benti boga... - mondja, és búsan elkezdi tölteni a négyest, ha már ilyen makacs vagyok. És ez állandóan így megy. Azt hiszem, ha egy ballaszttankot befejez, akkor nem zárja el a szelepet. De ez az én saram. Miért vagyok olyan hülye, hogy nem mondom, ha kész, zárja el...
Egyébként jó srác. Sokat röhög, de tele a hócipője a pápával. Ugyanis egy hete napi 28,5 órában a pápa lengyelországi látogatását adja a Polonia állami tv, és mindenki ezt nézi nagy áhítattal.
Jelzem én is szívesen nézem. A papierz (pápa) olyan öreg, hogy alig tud beszélni. Így aztán nem hadar, jól lehet gyakorolni a lengyel szavak felismerését, szétválasztását, még akkor is, ha nemigen értem még. De szavakat elkapok, és ez jó... Egyébként az fantasztikus, hogy mennyien vannak kint egy-egy misén. A legutóbbin hatszázezer nép volt jelen... És üvöltik torkuk szakadtából, mintha Fradi meccsen lennének: kochamy cie, azaz szeretünk... Jópofa az adások jelmondata: Bog w milosci, Pawel Jan II w Polsce. Azaz: Isten a szeretetben, a pápa Lengyelországban van. Kíváncsi leszek, mekkora banzáj lesz Krakkóban?

Ettem valamit

Ma ebédre saslik volt sült krumplival, és fagyi, este pedig flaki, sokkal jobb, mint amit az előző szakács csinált. Utána ananászbefőtt, legvégül gyümölcs. Friss datolya, öklömnyi sárgabarack, és egy sose kóstolt valami, alakra, mint a körte. A színe, mint a kajszibaracké, állaga, mint a ringló, az íze meg olyan, mint az ő saját íze. Azt nem lehet leírni. Mindenestre édes volt, hármat ettem, de az egyik korcs volt, mert csak két magot találtam benne, míg a többiben hármat... Senki nem tudta a nevét, így most én se árulom el.

Június 14. hétfő, Algír, úton. Elment Jerome, oda a marhaság! Így aztán megint nyugis napunk volt. A berakást negyed tizenkettőkor fejezték be, és négykor indultunk. De kettőig arra vártunk, hogy egy mafi árut vámkezeljenek, de aztán itt hagytuk, mert nem győztük kivárni. Elképzelem, hogy cpt. Costagliola mit összecseszegetett volna, hogy miért nem tudom, hogy mi a helyzet, mikor rakják be, mikor indulhatunk, mi van már, hát én semmit se tudok? Ehelyett Rumcájsz kapitány vigyorogva közölte, hogy ez jellemző az algériaiakra, és no problem, legalább van időnk megkötözni a rakományt rendesen, s arra nem kell várni. Minden csak nézőpontkérdése.

Visszatért a gyermekkorom...

Tegnap a szomszédos hajóról kiraktak négy kamion tehenet. Szegény állatok a rekkenő napon majd hőgutát kapnak, de ki kell várniuk nekik is a vámkezelés egyáltalán nem villámgyors procedúráját. Délelőtt legalább egy órát tébláboltam a kamionok között itt álltak a hajónk mellett , és szívtam magamba a tehenek leheletét.
Olyan volt az illat, mint hajdanán nyáreste, Nagyszékelyben, amikor jött haza a gulya, egy-egy tehénlepény felverte a lágy, szinte folyós port, s az állatok maguktól mentek be a szélesre tárt kapun, s álltak be az istállóba. Hallottam, ahogy a tehénpásztor nagyokat durrant az ostorával. Azt én is megtanultam, tudtam fonni sudarat is rafiából. Nem ám három fonatút, mint a lányok copfja, hanem két szálból, megpödörve, s elkötve a végét. Eleinte nehezen ment a kezelése, főleg a hosszú ostor megpörgetése, és a visszavágáskor sokszor veszélyben volt a szemem is... De később már célba vettem a tyúkokat, s megcsippentettem az ostorommal a lábukat is, ha akartam! Aztán gondolatban elmentem Földesiékhez, akiktől a tejet hordtam háromliteres, alumínium fedeles kannában, s amíg a sváb néni fejte a tehenet, én az istálló ajtajában bámultam. Nemigen merészkedtem az állatok közé. Nem voltam valami nagy hős, kicsit tartottam a tehenektől és a lovaktól is. Mezítlábasan, klottgatyában néha azért bemerészkedtem, felmérve a távolságot, ahova biztosan nem tud már rúgni a magyar pampák vad bikája (pedig csak tehenek, ökrök voltak), s onnan figyeltem, hogyan csurran a habos tej a sajtárba. Metsző hangon vágott bele a bádogedénybe a tűhegyes tejsugár, s lassan-lassan emelkedett a szintje, ahogy a fejőnő gyakorlott ujjai kimasszírozták az állat tőgyéből.
Fantasztikus volt ott mászkálni a kamionok között... Belebámultam az állatok szemébe, azok odahajoltak, rám lehelték a gyerekkorom elfelejthetetlen illatát. Nagyokat pislogtak, s nyáladzó szájjal bökdösték a kamion rácsát. Szegények szomjasak lehettek, alattuk a széna (nem szalma, nem tévedés, széna volt az alom, s azt is ették...) is csupa mocsok volt már. Sajnáltam szegényeket, annyira nem illettek a kikötő forgatagába, nyüzsgésébe.
Vajon mi lesz a sorsuk? Biztosan nem vágóhídra viszik, mert akkor fagyasztva érkeztek volna, hűtőhajón. Mindegyik fülében ott volt valami jelölés, egy-egy szám, ki tudja miféle, valószínűbbnek tartom, hogy tenyészállatok lehettek...

Június 15. kedd, úton. Semmi különös, megyünk, és élvezem, hogy az új captain teljesen normális.

Június 16. szerda, úton, Genova. Este megérkeztünk, tízre kikötöttünk. Negyed tizenegykor már Encsikével beszéltem. Nagy újsággal fogadott.

Új Mahart vezérigazgató: Szalma Boti

Azt akarta, hogy kibarkohbázzam, de erre nem volt idő. Valóban, majdnem leejtettem a kagylót, amikor megmondta, hogy Botika nyerte mag a pályázatot. Nem sokat ér, de itt gratulálok neki. Remélem, majd gatyába rázza a vállalatot. És azt hiszem, hogy nem lesz rajta, hogy legyen tengerhajózásunk. Utoljára, amikor beszéltünk, ez volt a véleménye, az is lehet, hogy akkor dolgozta ki a pályázatát, és erre a következtetésre jutott.
Apa közölte a hírt Encsivel. Rögtön felhívta az asszony Itha nénit, Botika anyukáját, és gratulált. Az új vezérnek is kijárt a gratuláló telefonból...
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy kik repülnek majd?
Megjelentem az Ezredvégben A Svédcsavar című írásomat tette be Tabák András. Újra csökkentették a honoráriumot, már csak 2000 forintot fizetnek érte.
Vajon mi lesz a többi írásommal, amit átadtam? Nem hinném, hogy a Mba Mba megjelenik... Apát fel akarom hívni Marseille-ből, hogy megtudjam, megjelent-e már a CÉH, és mi lett a sorsa a Szuburbánus dekameronnak?
Az asszonyka megkapta a levelemet, remélem apa és Juli is.
Ma beszéltem a barbával, hogy mi a véleménye arról, hogy írni akarok a személyzeti vezetőnek, s kérni, hogy a cégnél dolgozhassam. Megadta a nevét, s bíztatott, hogy adjam oda, elküldi.

Június 17. csütörtök, Genova, úton. Reggel felhívtam apát. Nagyon megörült a hívásomnak. Ha másra nem, hát erre jó a világkártya (hívhatok mindenkit, a saját költségemre, és nem kell megkérdeztetni, fizetik-e a hívásomat?).
Mindkét könyve megjelent, és jövőre tervezi a Zrínyi a vársorozat folytatását. Nem beszéltünk túl hosszan, várom a Naplót, és benne az otthoni híreket.
Nem érzem magam jól. Lehet, hogy a légkondiban egy kicsit megfáztam, semmi különös, csak egy kis fejfájás és levertség. Tízre befejezték a berakást a garázsban, teljes nyugi van, a fedélzeten délután három körül lettek készen.

Az ilyen hajót szeretem

Jó hajó a Petra. Szakmailag sokkal többet nyújt, mint egy német coaster. Itt első tiszt vagyok, míg ott egy kezdő harmadik tiszt is fél kézzel elvégzi a teendőket. Nemigen tudom megérteni azokat a volt Mahart parancsnokokat, akik beérik ezekkel a hajókkal. Nem értem, miért nem menekülnek róluk, hiszen óriási visszalépés...
Itt van mit csinálni, használhatom az eszem, megtervezni egy berakást, amikor a hordképesség küszöbén van a hajó, és sokféle rakományunk van, ez igazi feladat. És élvezem is csinálni. Jó, van hozzá komputer, de fejlesztettem saját programot is, Rumcájsz kapitány csak nézett, amikor megmutattam.
Jó lenne, ha az Orbigny-nél végre meggyökerezhetnék.
Úgy számolom, hogy elég szépen összejön a túlóra ebben a hónapban (600$ körül). Ebben az is szerepet játszik, hogy egy állami ünnep is volt, és legalább háromszor fordult elő, hogy reggel érkeztünk, este indultunk, és ez 17-18 órát jelent egy nap.
Megírtam a levelet capt. Papelard-nak, az Orbigny személyzetisének, most aztán várom a válaszát. Holnap küldi el a barba.

Június 18. péntek, úton, Marseille, úton. Úgy letelt az egy hónap, ahogyan az elő van írva. Május 18-án 10.30-kor kötött ki a Petra, s ma szintén fél tizenegykor kötöttünk ki!
Délelőtt az ügynök azzal a hírrel jött, hogy délután egytől este kilencig dolgoznak, mert holnap nagy népi banzáj lesz Marseille-ben, s nem akarják, hogy a hajó maradjon. (Én viszont szeretném, s ebben nem vagyok egyedül, még a parancsnok is ezen a véleményen van.)
De persze mindez mit se ért, mert úgy elmentünk este fél tízkor, ahogyan az "meg lett mondva". Délután ötkor kimentem telefonálni, de senki se volt otthon. Utána már nem tudtam, mert fél nyolckor fejezték be a berakást, és

Rumcájsz kapitány

irtóra tudott aggódni a stabilitás miatt, ezért át kellett számolnom az egészet. Addigra negyed tíz lett, s az indulás miatt nem tudtam kijutni a telefonfülkéhez.
Egyébként a barba nem egy angol professzor, Jerome sokkal jobban beszélte a nyelvet, de ez legyen a legnagyobb baj a parancsnokkal. Délután sikerült zavarba hoznia Nenadot.
A második gépész éppen aludt, amikor a barba a stabilitás miatt kezdett aggódni. A lényeg az volt, hogy folyassák túl a teli ballaszttankokat, hogy biztosak lehessünk benne, hogy tele van (ez egy olyan különleges német építésű hajó, hogy nincsenek szondacsövek, a tankok szintjelzői pedig nem működnek, így csak a teli és üres állapotot ismerjük).
Tehát Rumcájsz bekopogott Nenadhoz. A horvát véreres, kialvatlan szemmel nyitott ajtót. A barba felnézett a magasba, s megszólalt:
- Captain speaking... (a parancsnok beszél)
Erre Nenad körülnézett, hogy van-e valaki más parancsnok is, aki szintén beszélhetne Rumcájszon kívül, de én hallgattam, mint a csuka, tehát nyilvánvaló volt, hogy csak a barba beszélhet. Hogy ezt minek szóban is megerősíteni? (Egyébként az én titulusom ezen a hajón nem a chief officer, hanem a seconde capitain másodkapitány , a franciák így mondják az első tisztet).
Rumcájsz nyilván összetévesztette Nenadot a telefonnal, mert akkor szokás így kezdeni a mondatot.
Valószínű, hogy élvezi a parancsnokságot, még nem szokta meg...
Utána elmondta, hogy mit akar, Nenad felfogta, és nem töltötte meg a négyes twindeck tankot, hanem csak azt, amit kellett...
Az időjárás jelentés rossz időt (misztrál) adott. Északnyugatról zúdul a Lion-öbölre, s felkorbácsolja a vizet, 7-9-es erősségű, és általában két három napig tart. Érdekessége, hogy a francia-spanyol határnál megszűnik, mintha elvágták volna...
Rumcájsz a hídon mutatja, hogy milyen időjárás-jelentés érkezett. Aztán elmagyarázta, hogy merre megyünk: - A part mellett, másfél, két mérföldnyire megyünk, aztán délnyugatra fordulunk, és San Sebastian után fordulunk csak Algír felé. Első, és a legfontosabb, hogy jól aludjunk. Aztán a rakomány is fontos, meg a hajó is, de a döntő, hogy a legénység ne szenvedjen a rossz időtől. Ha jól alszanak, másnap jól dolgoznak!

Június 19. szombat, úton. Mennyire igaza volt a barbának. Hiába volt hullámos a tenger, a jól megválasztott útirányban nem mozogtunk, jól aludhattunk, és a rakomány is rendben van. Délután egykor elértük a spanyol francia határt, s a rossz idő mintegy óra alatt elmúlt...
Az este eszembe jutott a barba első őrségátadása, és hangosan felröhögtem, Piotr csak nézett, hogy mi bajom van... Történt ugyanis, hogy éppen a távcsővel kémleltem a horizontot, amikor a hátam mögött Rumcájsz váratlanul közölte, hogy:
- I'm 87 (87 vagyok).
Hát annyinak nem néz ki. Legfeljebb ötvenötnek, pedig csak 45 éves. Nem értem, miért öregíti magát ennyire? Ha pedig a súlyára gondolt, akkor csúnyán hazudik, mert legalább 120, persze ha ehhez hozzáveszem, hogy van vagy 165 centi, akkor eléggé gömbölyded. Amikor látta, hogy egy pöttyet megrökönyödtem, akkor bővebben is kifejtette. A továbbiakban a "298 vagyok" kifejezésen azt kell értenem, hogy az az útirány, annyit kormányoz...
Ez is egy adalék ahhoz, hogy mennyire lazán veszi az angolt.

Június 20. vasárnap, úton, Algír. Laza nap, délután tűzoltási gyakorlat a gépházban. Nenad megmutatta a menekülési útvonalakat, a vízmentes válaszfalakat bezártuk, és ezzel kész.
Utána bemutattam néhány egyszerű trükköt a barbának az Excelben. Például azt, hogy hogyan lehet felülírni egy cellát. Ebből is látszik, hogy nem nagyzolt, amikor azt mondta, hogy tök hozzá...
Ebéd: előétel pácolt hering, leves: zsurek (egyébként zableves, de mindent lehet benne érezni, a zabot kivéve), sült kacsacomb párolt zöldbabbal és sült burgonyával, őszibarack- és csokoládéfagylalt, eper, sajtok, kávé, vörösbor. Erről jut eszembe, lemegyek és lenyomok egy adag fagyit még, mert a maradékot a hűtőben tartja Henryk, besegítek, nehogy elolvadjon...

Június 21. hétfő, Algír. Egy csapattal kezdtek el dolgozni. A garázsban akartak kezdeni, de mivel túl nagy volt a merülésünk és a rámpa túl meredek, ezért a fedélzetről kezdték a kirakást. Alant mostan egy tudományos értekezés veszi kezdetét, melynek címe:

Néhány gondolat az algériai alkotmánnyal kapcsolatban, különös kihatással az ebédidőmre

Ugyanis az előző úton hoztunk egy lánctalpas aszfaltterítő masinát. Nagy okosan úgy raktuk be Marseille-ben, hogy nem tudtak más rakományhoz hozzáférni, s mindenképpen ki kellett rakniuk. Na, már most. Minden bizonnyal az algériai alkotmány előírása az, hogy a hajóból lánctalpas jármű nem léphet - azaz nem lánctalpazhat - partra, hanem csak tréleren lehet a hajóból kivinni, nehogy összelánctalpazza az algeri kikötő szentséges talaját. Kikötői hatóság nem lehet akkora barom, hogy ilyen előírást hozzon, ezért csak az alkotmányban lehet benne, s az eltörléséhez kétharmados többség kell, ami nem jön össze, ezért az előírás életben van. Tehát gyorsan megrendelték a megfelelő trélert, aminek van két lehajtható rámpája hátul, s azon a lánctalpas fel tud kapaszkodni, s mehet Isten hírével. Istenével igen, de nem Allah hírével. Ugyanis amikor az aszfaltterítő fel akart kapaszkodni, akkor az egyik felhajtó rámpa ami egyébként gépkocsikra van méretezve - letörött. Pedig jól "meg volt csinálva".
Ahogyan Kalicz Andris kioktatott valamikor: ha van nálad drót, kalapács és harapófogó, akkor a Trabit mindig meg tudod javítani, ha útközben lerobban. Szegény Trabim esetében ez igaz is volt, de a trélernél láthatólag nem jött be, pedig elég vastag dróttal kötözték meg a rámpát.
Persze mindenre van megoldás, mert kiemeltük a raktártetőt, s daruval felemeltük a lánctalpas munkagépet, a tréler aláhajtott, leengedtük a gépet, s máris mehetett. Hogy hogyan jön le, az nem a mi gondunk (talán vöröskeresztes helikopter segítségével).
Nem ez volt az első eset. Az ezt megelőző úton egy lánctalpas árokásót hoztunk. Megjött a tréler, leengedte a rámpát (ami keskenyebb volt a kelleténél), és a gép felhajtott rá. Azaz csak félig. Mert akkor leborult a földre. (Nesze neked alkotmány, mégis összelánctalpazták a kikötőt...) Amilyen lökött vagyok, ott bámultam a közelben, hogy fel-e tud-e menni, avagy nem-e tud-e felmenni? Amikor meg borult, akkor tizenöt méteres síkfutásban világcsúcsot javítottam.
Most nem hozunk semmiféle lánctalpas járművet. Csak egy gumikerekes árokásót, ami kimehet a saját lábán, azaz kerekén. Persze ha beindul... Mert Allahnak se akart elindulni. Két órába tellett, amíg megérkezett Algéria legszakértőbb gumikerekes árokásó beindítója, és akkor szépen kigurult (de az ebédidőmnek annyi). Persze ez se az első eset.
Amikor a felborulós típusú árokásót hoztuk, akkor volt egy 65 tonna önsúlyú villástargonca - konténerek cepelésére használják - is a garázsban. Na, ez is olyan fajta volt, ami nem akart az araboknak beindulni. Viszont nem vitte el az ebédidőmet, mert nem szoktam két napig ebédelni, ugyanis a forklift ennyi ideig trónolt a garázs közepén. Első nekifutásra mindenki körbevette, és megpróbálták rávenni, hogy induljon be. No, nem ment. Akkor jöttek, és közölték: - big problem!
Rájuk hagytam, mert úgy látszott, hogy igazuk van. Azt zokon vették, hogy nem voltam hajlandó meg se próbálkozni a motor beindításával. Akkor előálltak a varázsszóval: "apremidi". Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de ha az olasz alapján akarom megfejteni: aprire kinyitni, a midi nyilván közepet jelent, akkor marhaság jön ki. Biztos úgy kell érteni, mint a spanyol manyanát (holnap), vagy az orosz szicsaszt (mindjárt). Ugyanis az adott országokban, ha egy problémára ezt mondják, akkor ugyanúgy eltűnik mindenki, mint jelen esetben az arabok.
Na, másnap jött egy "65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista", de rövid próbálkozás után közölte, hogy "problem", és indítsam be. Neki se voltam hajlandó, de még a fedélzetmester se. Specialista el, most nem mondták, hogy "apremidi", csak lazán otthagyták a gépet. Következő nap nem jött egy 65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista se, de az egyik kamionsöfőr megunta kerülgetni a monstrumot, felmászott rá, kinyitotta a motorháztetőt, s lazán bekötötte az akkumulátort, és vidáman kipöfögött vele a sok specialista legnagyobb csodálkozására. Ugyanis a kirakás mindettől függetlenül zajlott a garázsban, csak az nehezítette kissé a dolgot, hogy a dög pontosan középen volt, és nem tudott a kamion bejönni az áruért, targoncával kellett kihordani. Olcsó játék...

Június 22. kedd, Algír. Most valahogy nem mennek olyan "flottul" a dolgok, mint máskor. Irtó lassan megy a kirakás, nincs elég forklift, kevés a szállítójármű. Lehet, hogy holnap el se megyünk? Mr. Kadder szerint Jerome Kanadába ment egy speciális, nehézárut szállító hajóra, de szeptemberben visszajön. Azt is mondja, hogy a következő úton sok rakományunk lesz, lehet, hogy másik rakparton rakjuk ki a vegyesárut.
Nyugi van, Rumcájsz kapitány állandóan vigyorog, és mindennel meg van elégedve.

Június 23. szerda, Algír, úton. Jókor indultunk: pontosan az őrségem kezdetekor, este hétkor, így ma is megvolt a tizenhét órám...

Június 24. csütörtök, úton. Picit mozogtunk, délután jól kialudtam magam, fél egytől este ötig húztam a lóbőrt. Hétre megjött a rakománylista, úgy meg leszünk rakva, mint egy kofásszekér. Nyolc konténert nem is tudtam felvenni. Biztosan változik még a lista... Holnap este tíz körül érkezhetünk.

Június 25. péntek, úton. Nem érkezhetünk este tízre. Mr. Godfrey telexezett, hogy csak holnap reggel nyolckor visznek be, így lassított menetben megyünk. Bolondokháza lesz holnap. Viszont ha délután el tudunk indulni, akkor a vasárnap délután a miénk Marseille-ben!

Június 26. szombat, úton, Genova, úton. Jó húzós nap volt. Hajnalban érkeztünk, fél hatra kötöttünk ki, azonnal elkezdtek dolgozni, és hatkor már el is jöttünk. Arra azért volt időm, hogy felhívjam Encsit.
Pont jókor telefonáltam, mert nagyon izgult szegény. Nimród percekkel előbb ment el az írásbeli felvételire. Nagyon drukkolok a fiatalembernek, amennyit hajtott, megérdemelné, hogy felvegyék! Remélem nem görcsöl be, és jó feladatot kap...
Szabolcs szokás szerint nem volt otthon, a nagyapjánál irodalomkodtak. Dedikált valakinek... Jó hírrel örvendeztette meg az anyját. "Az olasz tanár kérte", hogy menjen az osztállyal novemberben Szicíliába, ugyanolyan cserakció lesz, mint az írekkel volt. Az a gondja, hogy azt mondtam, az idén nincs több külföldre menetel.
Ez igaz, csak ez azt jelenti, hogy ne tervezzen a nyárra külföldi utat, mert tavasszal Írország, az iskolai év elején Erdély, a kettő között ha itthon marad, senki se sajnálja, hogy milyen sanyarú az ifjúkora. Ám az ilyen iskolai dolgokra nem vonatkozik az "atyai tilalom". Ez jó buli, és hasznára válik a nyelvtanulásban. Az ilyet ki kell használni, még akkor is, ha nem olcsó mulatság...
Híre terjedt, hogy Marseille-ben sztrájk van a kikötőben. Nem is végzünk egy nap alatt, henm csak valamikor kedden. Két rakparton raknak be, persze van is mit, mert 1300 köbméter palettát és ládát viszünk. Ez nagyon sok, féleg, ha azt is nézem, hogy rolling cargót, azaz gördölő rakományt is felveszünk.

Június 27. vasárnap, úton, Marseille. Jerome olyan volt, mint egy vad motoros. Húzta a gázt, hogy minél előbb megérkezzünk a kikötőkbe. Most meg:
Reggel megyek fel őrségbe. Rumcájsz kedvesen vigyorog, és kifejtette az álláspontját:
- Egy kicsit visszavettem a sebességből. Így délután fél egykor érkezünk a pilotállomásra, mindenki kényelmesen megebédelhet, aztán jöhet a manőver. Az az egy óra nem oszt, nem szoroz, hiszen ma úgyse dolgoznak.
Így is volt. Megérkeztünk ebéd után, kikötöttünk, majd csináltunk egy mentőcsónak gyakorlatot, mindenki mehetett, amerre látott. Persze egy tiszt, egy matróz és egy gépésznek bent kellett maradnia, így én voltam a tiszt. Andrzej kiment, én pedig felhívtam Encsikét.

Marseille nem változott

Négykor ledőltem egy kicsit, majd este hétkor kimentem a városba. Akármilyen messze is van, kell egy kis séta, kikapcsolódás. Úgyis először esik meg, amióta itt vagyok, hogy kijutok a hajóról.
Buszra szálltam, mert a 35-össel is vagy hét megálló volt a Régi Kikötő - most jachtok sorakoznak egymás mellett -, s gyalog vagy háromnegyedóra a jó lábúaknak.
Ugyanolyan volt, mint amikor Encsikével itt jártunk 1982-ben. Csak az a különbség, hogy sokkal több az arab...
Megtaláltam azt a boltot is, amiben Pőcze parancsnok vasútmodelleket nézett. Megittam egy sört abban a bárban, ahol hajdanán fagyiztunk az asszonnyal. Végigsétáltam a Boulevard des Capucines-en még az is lehet, hogy jól írtam, aztán buszra szálltam, és bejöttem a hajóra. Éppen akkor érkezett meg Wadek, az új fedélzetmester. Kíváncsi leszek, hogyan értjük meg egymást, mert nemigen beszél angolul. Bár nekem a lengyel egyre jobban megy, de még nem beszélek igazán, úgy tudok kerek mondatokat elővarázsolni az okos fejemből, hogy előbb megnézem a szótárban, aztán elmondom. Bár az orosz alapján elég sok szó összejött már, azért egyáltalán nem könnyű. Főleg azért nem, mert most "vérre megy a dolog", meg kell tanulnom a nyelvet, ha a lengyelek között akarok hajózni a későbbiekben is.

Június 28. hétfő, Marseille. Ilyen se volt még! Itt egy teljes munkanap, és nem használják ki! Reggel nyolckor kezdték a munkát, tízkor vették a burnuszukat, és elmentek az arabok... Persze nem mondták volna, hogy mára kész, hanem azzal bíztattak, hogy majd, majd...
Akkor begurultam, és elmentem az irodába, hogy utána járjak a dolognak.
- Jó napot kívánok, a Petráról vagyok a second capitan. Uraim, mikor folytatják a berakást? - kérdeztem illedelmesen, mert Encsi mindig a lelkemre köti, hogy legyek illedelmes, és jó...
Egy nyegle arab terpeszkedett egy széken, de olyan erőbedobással, ahogyan csak arabul lehet terpeszkedni.
- Mit tudom én!? - hárította el a kérdést.
Egy fazon újságot olvasott, felkapta a fejét. Megkérdezte:
- Az első tiszt a Petráról?
- Aha... - illedelmeskedtem újfent.
Nos, az újságos tag akkora üvöltést csapott a terpeszkedő irányába, mintha egy oroszlánfalka seggét rúgnák éppen szét. A nyegle meg felugrott, és én olyan készséges faszit még életemben nem láttam.
Aszondja:
- Erre parancsoljon chief, mindjárt megkérdezzük...
És lőn, megkérdeztük, és kiderült, hogy mára konyec travaj.
Milyen jó, hogy Jerome elment, és így a hajón nem üvöltözik senki...
Janusz, a bosun úgy elment, hogy el se köszönt. Persze ilyenkor adj uramisten, de azonnal kell menni a taxihoz, ezt tudom, de akkor is, reggel többször is találkoztunk, és elutazónak illik elköszönni. Az újjal meg jól megleszek, mert még nem is "this is bosun", szinte semmit se tud angolul, de nem baj, mert így jobban rá leszek kényszerítve a lengyel tanulására. Ma már megdicsért, hogy milyen szépen mondtam, hogy aszondja: "Dzsiseny nye pracujon, tilko jutro rano o suszte" Azaz: ma nem dolgoznak, csak holnap reggel hatkor. Azt hiszem, jobb fedélzetmester lesz, mint Janusz volt. Szinte oda se kellett figyelnem a berakásra, mindent intézett a raktárban. Eltáncoltam, hogyan akarom, és ment minden, mint a karikacsapás. Negyed ötkor felhívtam Encsit, ott volt apa is, vele is beszéltem, negyven oldalnyi naplót ígért, kíváncsian várom.

Június 29. kedd, Marseille, úton. Ahogyan mondtam Wadeknak, reggel hatkor megjöttek, és délre úgy telezsúfolták a raktárt, ahogyan az elő van írva. Őrület, lehet bármennyi rakomány, ezek egy műszak alatt elkészülnek vele a garázsban. A fedélzeten csak fél négykor fejezték be, mert volt egy kis eső is, és sok volt a konténer is.
Azért az túlzás, hogy az új fedélzetmester mennyire beszéli a lengyelt. Be nem áll a szája, és csak mondja, s nem látom rajta, hogy felmerülne benne a gondolat, hogy kétségeim lennének a mondanivalójával kapcsolatban. Ennyire azért nem kellene tanulnom...
Este megcsináltam a túlóra elszámolásomat

Június 30. szerda, úton. A szokásos menet nap. Semmi különös. Kaptunk egy telexet, hogy Genovában elszúrták a dolgokat az előző úton, mert a trailereket fordítva rakták ki. Így most ami a hajón van, azt kirakjuk majd, s amit ott fogtak, azt elhozzuk Marseille-be. Holnap reggel hatkor érkezhetünk Algírba.

Július

Július 1. csütörtök, úton, Algír. Újabb három napos pihenő következik. Reggel hétkor érkeztünk, egy csapattal kezdték a kirakást, holnap péntek, azaz arab vasárnap van, így nem dolgoznak. Lehet, hogy a forduló úgy jön ki, hogy megint lesz egy vasárnap esténk Marseille-ben.
Egész nap a volt dombóvári osztálytársaimon járt az eszem. Nem tudom, mi lehet Sarekkal, miért nem jelentkezett, de az az igazság, hogy egy lapon azt írtam, hogy majd ha hazajövök jelentkezem.

Július 2. péntek, Algír. Annak ellenére, hogy arab vasárnap van, mégis dolgoznak. Azért szerencsém is van, mert csak a fedélzeten dolgoznak, ma üres konténereket raknak be. A deck Andrzej feladata, időnként kimegyek ellenőrizni, hogy nincs-e valami gubanc, megállapítom, hogy milyen meleg van, a második tiszt megtörli izzadó homlokát, és bejövök a hűvösre.
Reggel segítettem Rumcájsz kapitánynak komputer ügyben. Nyomtatót kellett beállítani, adatmentést csinálni, és egyéb "rettentő komplikált" feladataim voltak. Bár aki nem ismeri, annak valóban kínaiul vannak ezek a dolgok. Így aztán elkészült ő is a hó végével. Bődületes, hogy milyen adminisztráció van... Mint a Mahartnál régen. Összesítések... Összesítések az összesítésekről, meg azokról is...
Lehet, hogy Nenad átszáll a Southern Traderre, ez klasszikus ro-ro hajó, konténereket nem szállít, és Marseille - Tunisz útvonalat járja, menetrendszerűen. Sokkal nagyobb, mint mi vagyunk, és jóval kényelmesebb is. Nem lenne rossz átszállni nekem is...

Rumcájsz trükkje

Pár nappal ezelőtt kaptunk egy telexet Mr. Godfrey-től, hogy igazán nagyra értékeli az Algírból küldött napi jelentéseket, igen sokat segítettek. Akkor nem értettem, hogy miért a dicséret, hiszen eddig is ment. Ma leesett a tantusz, de ehhez a parancsnok magyarázata is szükségeltetett.
Ugyanis megkért, hogy az adatlapra, amit komputerrel állítottam össze a legnagyobb megelégedésére, a fejlécre írjam rá a hajó nevét is.
- Minek? - adtam az értetlent. Úgyis bemásolja az adatokat a telexbe...
A pasi szeme hamiskásan csillogott.
- Nem úgy van az chief! Olyan szépen mutat, elküldöm inkább faxon! Amíg bepötyögöm a 9 jegyű hívószámot, és elindítom, a telexnél még csak a fejlécnél tartanék... Nem szeretem túldolgozni magam! - mondta, és jókedvűen nevetett hozzá.

A napi jelentés

Ha már itt tartunk, miért is kell ez a jelentés?
Algírban a munkaidő: 07.00-13.00 13.00-19.00 és 19.00-07.00, de a harmadik műszakot csak igen sürgős esetben tartják meg.
Na, már most...
A fent említett időszakot arcpirulás nélkül le is számlázzák. Ekkor jön a napi jelentés, mert abban van egy rovat: tényleges munkaidő. Ide szépen beírom, hogy 7.55-kor kezdett a műszak, és 12.05-kor elhúzták a belüket.
Mert azt tudni kell, hogy a munkakezdés időpontja csak laza iránymutatóként szolgál (mint hajdanában nálunk is, a szocializmusban). Nagyjából addigra illik bent lenni a kikötő területén. Negyed nyolc felé szálingózni kezdenek a hajóhoz.
Amikor ideértek, leülnek, vagy azért, hogy kipihenjék az ideút fáradalmait, vagy azért, hogy erőt gyűjtsenek a napi munkához. Közben persze kihasználják az időt egy kis beszélgetésre az ismerősök, és itt mindenkinek sok kebelbarátja van.
A következő menet az, hogy kinyittatják a garázst.
Akkor elszörnyülködnek azon, hogy mennyi rakomány van, és leülnek egy pöttyet pihenni. Vagy a falnak támaszkodnak. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy ez csak látszat, valójában most a villástargoncára várakoznak, mert nem veszik észre, hogy a vezető is támasztja a falat. Ha Janusz ideges lett, hogy mi lesz már, út végén megy haza, nyomás dolgozni, akkor azt mondják, hogy nincs teherautó. És ebben nagyon is igazuk van, mert egy szál se érkezett még meg.
Akkor elmennek keresni.
Közben megjött a teherautó, de nincs villástargonca, mert a vezetője a teherautót keresi.
Ha minden összejött, akkor előveszik a legutolsó trükköt, a manifesztet (rakományjegyzék). Elkezdik módszeresen keresni, hogy mibe lehet belekötni? És persze, hála a franciák precizitásának, mindig akad olyan áru, ami nem szerepel a jegyzéken (most például a veszélyes rakomány, egy kisméretű villástargonca). Erre megrohannak, és kérdezik, hogy most mi lesz? (Mintha nem tudnák: félrerakják, és amikor elintézik a formaságokat, az utolsó napon kirakják.) És ekkor már jól benne vagyunk az időben, nyolc is elmúlt, tehát nem húzzák tovább az időt, elkezdik a munkát 08.15-kor.
Én meg előveszem a kis noteszomat, bevésem: 08.30 - garázs kirakása elkezdve. Ezt azért teszem, mert úgyis leimádkoznak belőle valamit, hát járjon jól a charterer is...

Turista konténerek

Ha már szót ejtettem a veszélyes rakományról, akkor azt is elmondom, hogy van két konténer "veszélyes" árunk is (IMO class 2.2). Na nem kell megijedni. Ez csupán robbanásveszélyes gázt jelent. Nem afféle francos, kerek tartályban visszük, hanem egyszerű, mezei kockában. Ugyanis a francia parfümöt (amit gáz hajt ki az üvegcséből) nem kell tartályba tenni. Kartondobozokba rakják, azzal kitömik a konténert, és mehet a hajó, ott a "veszélyes" rakomány.
Az ilyet nem igazán szeretjük. Na, nem azért, mintha attól tartanánk, hogy felrobban, hanem mert igen sok a gond vele Algírban. Nem tudom, miért, de az átvevő mindig nagy titokban van. Ha kérdezzük, hogy mikor rakják ki, akkor csak a vállukat vonogatják, hogy nincs átvevő... (Ezt marhára nem értem.)
Ha megjön az átvevő, akkor hurrá. A pasi megszemléli a konténert, és közli, hogy ezt mostan kirakják. El akarok menni, de nem enged, mert valami olyasmit makog, hogy "mentan". Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de azért maradok. Fél óra múlva, amikor már baromira izzadok, bemegyek a lakótérbe, mert a hőség kibírhatatlan, a vas izzik körülöttem, és a "mentan" csak nem akar bekövetkezni. Két óra múlva megint jönnek (a "mentan" tehát azt jelenti, hogy "két óra múlva"), hogy no lám, megjött a vám, és mindjárt "mentan" lesz, és kirakják (újabb két óra?). Akkor hurrá. De még mindig nem a kirakással foglalkoznak, hanem elébb kinyitják a vám jelenlétében, s a vámos végigkurkássza, hogy valóban az-e a rakomány, ami a papíron szerepel? Kinyit vagy húsz-harminc kartont, kivesz magának négy-öt különféle parfümöt.
Kirakni még nem lehet (még nincs "mentan"), mert várni kell a Gazdasági Minisztérium emberére.
Hála Allahnak, az is megérkezik.
Felnyit húsz-harminc kartont, végigkurkássza, hogy valóban az-e a rakomány, ami a papíron szerepel? Kivesz magának, a minisztériumi kollégáknak, a rokonságnak vagy negyven darab parfümöt, és alig tud lemenni a járón.
Na, most lehet kirakni! Most lesz mentan. Még két óra, s már csak a hűlt helye a rakománynak a fedélzeten (azért nem nagyon "hűlt" a helye, mert dög forró a vas).
Az elmúlt úton volt négy ilyen konténer. Kettőnek megjött az átvevője, ki is rakták, kettőnek azonban nem. Rettentő egyszerű a megoldás. Az áru csinál egy kanyart. Turistaút a Földközi-tengeren. Ha most se jön meg az átvevő, akkor még egy rundó lesz belőle. Egyszer valaki csak megunja...

Július 3. szombat, Algír. Elkezdték a garázs kirakását, és rögtön bele is fáradtak, hogy milyen sok az áru. Minek hoztunk ennyit, amikor alig van hely a raktárakban, kérdezte a stivador, de ez hülye kérdés volt, tehát válasz nélkül hagytam, mert ők rendelték.
Megint "mentan" van, mert megjött a veszélyes áru átvevője, vagy három órája közölte, hogy kirakják, azóta hírét se láttam, de legalább nem visszük újabb turistaútra a konténereket.
Őrült meleg van. Árnyékban 34, de a garázsban megreked, nincs levegő, öt perc alatt átizzadtam az overallomat. Nem is töltök ott többet, mint öt perc óráként. Lemegyek, megnézem, hogy mi a helyzet, aztán nyomás fel az irodámba. Körberakom magam papírokkal, és mindenki láthatja, hogy éppen nagy munkában vagyok...

Július 4. vasárnap, Algír, úton. Kiraktunk, beraktunk, elmentünk. Ez minden, ami történt... Jött egy telex, hogy Kaminski és Petrovic átszáll a Southern Traderre. Jó lenne, ha már rólam is esne némi szó, bár úgy tűnik, hogy csak az utolsó pillanatban aktivizálják magukat.

Július 5. hétfő, úton. Megyünk, holnap Genova, többet nem tudok elmondani a mai napról.

Július 6. kedd, úton, Genova. Valami rettentő fontos lehet a rakomány körül, mert mindenki izgul, ideges, kérik a rakodási tervet, csak tudnám, hogy minek? Alig viszünk valamit... A fedélzeten csak egy sorban lesz konténer, a raktárban 150 tonna vegyes áru, három trailer, slussz.
Na, mindegy, megcsináltam ebéd után, elküldtük faxon, most mindenki boldog lehet.
Fél nyolc után kötöttünk ki, azonnal hívtam Encsikét.

Július 7. szerda, Genova, úton. Ez a nap hülyén kezdődött. Hajnali fél kettőkor kopogásra ébredek. A melósok voltak, és reklamálták, hogy a darunk nincs bekapcsolva. Jópofa. Két okból is:
Az első, hogy parti daruval kellett volna dolgozniuk.
A második, hogy mindenki tudta: éjjel egykor kezdenek dolgozni, és senki se volt fent. Nekem kellett ébreszteni a második tisztet és a szolgálatos matrózt is. Utána elég sokáig nem tudtam elaludni. Viszont háromnegyed hatkor keltem, ami elég nehéz volt.
Délre befejezték a munkát.
Valami lappanghat bennem, megfázás féle, mert fáj a bokaizületem, megfigyeltem, hogy akkor szokott, ha levert vagyok, de most nem vagyok, és mégis, szóval nem ragozom tovább.
Manőver után kipróbáltam, hogy el tudok-e aludni, mit mondjak, nem kellett sokáig próbálkoznom, fél hatkor ébredtem.
A hídon a barba vigyorogva várt. Ennek ellenére rossz híre volt. Holnap el is jövünk Marseille-ből, nem várjuk meg a harminc konténert. Új rakományjegyzék érkezett faxon.
Mr. Osmonde azonnal felhívta a hajót, hogy megérkezett-e?
- Persze -, válaszolta a barba.
- Akkor jó, rögtön el is küldhetik a rakodási tervet.
- Azt nem lehet! - mondtam neki, vigyorgott Rumcájsz, majd folytatta: - ugyanis a chief alszik. Időnként szokott... Ma is hajnali egytől délután kettőig volt szolgálatban, de ha Mr. Osmonde-nak olyan sürgős, akkor megcsinálja a szolgálatában éjfélig, s hajnalban elfaxoljuk haza...
- Nem, annyira nem sürgős - tiltakozott Mr. Osmonde.
És a parancsnok megelégedetten somolygott.

Július 8. csütörtök, úton, Marseille, úton. Ez megint ilyen hülye napra sikeredett. Érkezünk, kirakunk, berakunk, és elmegyünk, csak azért, hogy kiteljen a napom reggel héttől éjfélig. Na, azért nem panaszkodom, mert kimondottam várom az ilyen napokat, ezek jól fizetnek. Ma például 56 dollárt kapok a túlórákért.

A franciák már csak nem változnak

Alapjában véve kellemes népség, kivéve Clemanceau-t. Barátságosak, segítőkészek, de legalább annyira utálják az angolokat, mint mi hajdanán az oroszokat (akarom mondani a szovjetek politikáját).
Ebből aztán az következik, hogy az angolt úgy beszélik, vagy csak sokkal gyengébben, mint mi az oroszt. Ezt ma is tapasztalhattam.
Rumcájsz kapitány azt tanácsolta, hogy menjek ki délelőtt, és utaljam haza a fizetésem. Azt is megtette, hogy felhívta az ügynököt, hogy érdeklődje meg, lehetséges-e? Örültem a lehetőségnek, sőt, kaptam rajta. Kilenckor ki is vitt a pasas.
Kedvesen megmutatta a kocsiból, hol a bank, és intett, hogy mehetek egyedül.
- Beszélnek angolul? - kérdeztem, mert rossz tapasztalataim már voltak, a jók pedig még valahogy nem jöttekek még össze...
- Hát persze... - volt az öntudatos válasz az ügynök részéről.
Hát persze, hogy nem, volt a tapasztalat.
- Good morning - köszöntem illedelmesen a bankban, mert ezt még otthon a lelkemre kötötték, hogy legyek jó és illedelmes. - Do you speak english?
Hát nem vagyok egy újkapu, de hölgyemény elég agg borjú lehetett az angolhoz, mert csak nézett rám, aztán annyit intett a fejével, hogy mi a francot képzelek?
Szóval egy kukkot nem tudtunk az ügyben tárgyalni. Azért a nyelv nem tudásnak is megvannak az előnyei, így nem értette, hogy mit mondtam - magyarul -, amíg távozóban voltam.
A következő bankban, Credit Lyonnaise, a kreol bőrű leányzó kissé szégyellte bevallani, hogy nem, mert a kérdésemre bólintott, és mondta is:
- Yes, I do.
Ezzel ki is jött belőle minden, amit angolul tudott, s innen már franciául folyt a társalgás. (Ez a különbség köztem és a franciák között: én csak azt tudom megmondani franciául - helyesen -, hogy nem beszélek franciául, s nem is. A hölgyike viszont csak azt tudja angolul, hogy tud, pedig nem). Mert ketten is voltak az ablaknál, és egymás között azt tárgyalhatták, hogy tulajdonképpen mi a fenét képzelek, hogy nem beszélek franciául?
Voltam egy harmadik bankban is, de nem írom le, hogyan ment a társalgás, mert unalmas lenne.
Soha az életben nem gondoltam volna, hogy Franciaország egyik legnagyobb városában, három bankban se lehet összeszedni egy angolul úgy-ahogy makogó tisztviselőt! Viszont marhára odavannak a műveltségükkel, pedig az angol tudása a bankszakmában minimális követelmény...
Azért nem volt eredménytelen a kimenetel. Egy virágboltban (ahol a két eladó ötven százaléka viszonylag jól beszélt angolul) rendeltem egy csokréta virágot Encsike közelgő születésnapjára. Remélem örömet szereztem vele!
Aztán, hogy mégse fáradjak hiába a pénz átutalással, bementem egy postára - ahol senki se tudott angolul, legfőképpen az a vörös hajú, szeplős kis hölgyike, akihez a sors küldött -, és kiderült, hogy van lehetőség az átutalásra. Persze a tárgyalás a következőképpen folyt: elővettem egy százdollárost, és megmondtam, hogy Hongrie, s a dollár berreget mint a repülőgép. Ez tisztára érthető volt, mert megmondta a csaj, hogy nem, azaz itt nem, máshol igen. Megkaptam a címet is: Corbeille.
Elindultam a megadott irányba, és nem akartam hinni a szememnek. Egy patikának volt ez a neve. Nem akartam elhinni, hogy ilyen ökrök legyenek, ténferegtem egy kicsit, és kiderült, hogy a környék neve ez, és a közelben megtaláltam a főpostát is. Piros pont a vörös hajú kislánynak.
Bementem, és lám: az információban levő fiatalember el tudta mondani érthető nyelven, hogy mi a teendő: A Western Union foglalkozik pénzküldéssel külföldre. Töltsem ki az űrlapot, kapok egy titkos kódot, azt telefonáljam meg Encsinek, adjak meg egy jelszót is, és fizessem be bármelyik ablaknál a pénzt. De előbb váltsam át frankra. Aztán megkapom forintban (kétszeres árfolyam és váltási veszteséggel). Bármelyik pénztáros megmondja, hogy van-e Pesten a Western Unionnak kirendeltsége. Meg ám, a jó anyjukat! Csak franciául... Ha kivártam a soromat... És veszettül drágán utalják át...!
Nem vártam ki a sort, odamentem az ablakhoz, mindenki nézett, hogy milyen illetlen vagyok, de nem érdekelt.
- Beszél angolul?
Hát még ezt se értették...
Ennyit a Főpostáról.
Bementem a hajóra.
Annyi vigaszom volt, hogy megjött apa levele.
Indulás előtt ment el Krzsysztof Kaminski, szállodába vonul két napra, s ha megjön a hajója, akkor beszáll. Az új matróz szép szál ember. Van vagy két méter, s legalább 130 kg. Krzsysztof, szegényes angol tudásával - bár nem francia - csak annyit mondott: chief, good man. És ez elindított egy "panaszözönt", a többiek is elkezdték mondogatni, hogy maradhatnék a hajón, sokkal inkább én, mint Marek, a volt-következő lengyel chief. Nem mondom, hogy rossz volt hallgatni.
Nenad is kiszállt, nem tudom mikor, valószínűleg, a berakás közben, és "nem volt ideje" megkeresni, hogy elbúcsúzzon... Ő nem érezte jól magát a hajón, sokat panaszkodott a lengyelekre. Mindig csak a lengyel adókat nézik a tévén, nem csatangolhatott kedvére a csatornák között. Bár az igazat megvallva, mindig ott ült a szalonban, és nézte a filmeket. Nem nagyon értem a panaszát, mert olyan mindegy, hogy a francia nyelvű filmet nem érti, vagy a lengyelt (és ez utóbbiból pár szót el tud kapni, hiszen azért ez szláv nyelv, akárcsak a horvát). A Southern Traderen jobban érzi majd magát, ott a gépszemélyzet horvát.
Az éjszakai őrség alatt leellenőriztem a rakományjegyzékeket, 8 lánctalpas bulldózer, egy kamion, és egy mafi nem szerepel rajta.
Elkezdtem olvasni apa naplóját, de nagy volt a forgalom, nem tudtam figyelni rá, inkább meghagytam holnapra.

Július 9. péntek, úton. Befejeztem, sőt, még egyszer elolvastam a naplót. Ezzel ki is tellett a délelőtti őrség.

Július 10. szombat, úton, Algír. Délután érkeztünk. Három órát horgonyoztunk, először, amióta a hajón vagyok. Mindenki örült, hogy bevittek, és ma már nem dolgoztak, mert estére barbeque-t rendeztünk.

Ökörsütés Petra módra

Nem mondom, hogy ilyen jól még nem éreztem magam, de sokkal jobb volt, mint például a németekkel. Rumcájsz kapitány végigmarháskodta az estét, nagyokat nevettünk, és közben fogyott az ital, és a sok-sok frissensült.
Én a Ricard-ra szavaztam, (egy fajta pastis, azaz ánizslikőr, de 5 fokkal veri a Smirnoff vodkát, mert az csak 40 fokos) és a sültekhez előbb rozé, majd vörösbort ittam a főgépésszel együtt. Volt sertéstarja, pácolt, fűszerezett csirkecomb, saslik, kolbász és lazac. Mindenből csak egy szeletet ettem, ebből is látszik, hogy milyen mértéktartó voltam. Mivel szűkösen voltunk, ezért nem fért volna mindenki oda a tűzhöz, így Henryk készítette el mindenkinek. Mi a fehér asztal mellett terpeszkedtünk, készítettem néhány felvételt, hallgattuk a zenét, és jól éreztük magunk.
Legfőképpen Nowakowski, az új matróz, aki egy "kicsivel" többet ivott a kelleténél, és eléggé hülyén tud ilyenkor viselkedni (hangoskodni). De semmi rendzavarás nem volt.

Rumcájsz furcsa véleménye

Adam vicceket mesélt vacsora közben, a barba nagyokat vihogott, aztán politizáltunk is egy kicsit, igaz, egészen más szemszögből, mint otthon szoktunk. Adammal megpróbáltuk meggyőzni a parancsnokot, hogy nincs igaza, de nem lehetett.
Nagyon furcsa álláspontot foglalt főleg azért volt számomra az, mert a közismert francia sovinizmussal szöges ellentétben áll.
Azt mondja, hogy az a fejlődés útja, hogy mindenkinek egy nyelvet kell beszélnie, mégpedig az angolt. Rossz példának hozta fel, hogy ő például nem tud az apósával beszélni, mert az olyan tájszólást beszél, amit nem ért, s az öreg nem beszéli az irodalmi franciát. Mindenki használja az angolt, mondja ő, aki ráadásul olyan cefet kiejtéssel beszéli, hogy sokszor alig lehet érteni, hogy mit is akar mondani. Persze ez nem az ő hibája, hanem az anyanyelvéé. Ugyanis az a fajta francia, aki képtelen kimondani a "h" betűt. Amikor szó eleji "h"-t kell mondania, majdnem kitörik a nyelve, erőteljesen megnyomja a "h" után következő magánhangzót: "'ev" mondja a "hev" (have) helyett.
Milyen szép lenne a világ magyarázta hevesen , ha mindenki csak angolul beszélne, nem lennének kommunikációs gondok. (Ezt különösen furcsa hallani egy olyan nemzet fiától, ahol az angolt nem beszélik, mert:
1., úgymond az ellenség nyelve
2., tanuljon meg franciául az, aki Franciaországban beszélni akar egy bennszülöttel - ez az általános vélemény még mindig él).
- És azzal befellegzik minden kultúrának - válaszoltam. - A francia is csak addig létezik, amíg van francia nyelv. A magyarok, és a kis nemzetek egyetlen túlélési lehetősége, ha megőrzik az anyanyelvüket. Ha nem ezt teszik, akkor megmarad az "európai", ami egy szánalmas emberi halmaz lesz. "Hazádnak rendületlenül légy híve óh, magyar, bölcsőd ez, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar", ez csak magyarul jelenti azt, ami ebben a fohászban benne van, gondoltam magamban, de ugye ezt így le se tudnám fordítani. Egy "nemzetközi angol (amerikai)" kultúrán felnevelkedettnek semmit se mondanak, még ha le is fordítják.
Ebben Adam is egyetértett.
Két nyelvre lenne csak szükség (mondjuk mi a barbának): az irodalmi anyanyelvre, és az angolra. Milyen sivár és szomorú lenne (lesz!) a világ, ha eltűnne az ezerszínű kultúra és megmarad az amerikai szenny! Pedig valami ilyesmi vár ránk. Azt nem mondom, hogy eltűnnek a kis nyelvek, nemzetek, mert egy bizonyos értelmi szint alatt nem lehet kétnyelvűséget erőltetni egy népre (úgy, hogy iskolában tanulják a nyelvet).
Ez azt hiszem nem pontos megfogalmazás: a nép egy jókora hányada nem lesz kétnyelvű (egy bizonyos értelmi szint alatt), ha az élet nem kényszeríti rá. Márpedig bármilyen fejlődés is legyen, erre csak kemény diktatúra képes rászorítani a lakosságot. Lásd a Romániában, Jugoszláviában és Szlovákiában élő magyarokat. A kemény diktatórikus eszközökkel se tudták elérni, hogy mindenütt kétnyelvűek legyenek persze van ahol ez bevált -, észérvekkel pedig sose lesz sikeres ilyen politika. Persze ez csak az általam belátható, mondjuk jó száz évnyi időszakra vonatkozik.
Ám, ha engem kérdeznek, akkor minden maradjon úgy, ahogyan van. Akinek szüksége van az idegen nyelvre megtanulja (lásd virágárus Mareille-ben), akinek nincs nem. Rumcájsz kapitány pedig beszéljen az apósával eszperantóul...
Kellemes este volt.
Jöhet a holnap, és a kirakás.

Július 11. vasárnap, Algír. Ma van Encsikének a születésnapja. Remélem, rájött, hogy nem azért kértem, legyen otthon, mert telefonálni akarok, hanem mert a virágot küldtem. Még egyszer, innen is azt kívánom, hogy éljen szép hosszú, és boldog életet (mert ilyen önző vagyok...!) Kár, hogy nem láthatom, milyen csokrot küldtem!
Ilyen az élet. Kevés rakománnyal érkeztünk, arra számítottam, hogy hamar végzünk, s tessék: három konténerszállító hajót kell kirakniuk előttünk, ezért a mieinkhez hozzá se nyúltak, a raktártetőket levetették, és saját daruval raktak ki a raktárból. Így viszont borzalmas lassan megy a munka. A változatosság kedvéért, ma a másik bokám dagadt be.

Július 12. hétfő, Algír. A tegnapinál lassabban már nem lehet dolgozni. Gondoltam én. Viszont bemutatták ők, hogy lehet. Nyolc konténer és nyolc lánctalpas traktor maradt a garázsban holnapra. Jelentem a barbának, és hozzáteszem:
- Maximum egy órai munka.
Olyan jót nevetett, hogy a könnye is kicsordult.
- Várjuk ki a végét... - mondta.
Lehet, hogy többet tud mint én?

A küldönc

Van Mr. Kaddernek egy fullajtárja. Azt hiszem, ő a tipikus arab. Valahol azt hallottam, hogy normális arab körökben (állítólag ilyenek is vannak, és én készséggel el is hiszem) sose mondják egy külföldinek azt, hogy "nem tudom". Mindenképpen igyekeznek segíteni rajta.
Nos a fullajtár is ilyen lehet, mert segíteni akart rajtam.
Délelőtt kerestem a főnökét, de helyette csak ő jelent meg a hajónál. A "rotációt" akartam megkérdezni. Erre nincs igazán jó magyar szó, csak körülírni lehet: milyen sorrendben következnek a kikötők? Magyarán: Genovába vagy Marseille-be megyünk-e előbb? Fontos tudni, mert a konténereket e szerint kell a fedélzeten elhelyezni, hogy biztosítsuk a lehetőséget a berakásra, mert most az összes ürest (120-at) a franciákhoz visszük.
Kérdem a fickótól:
- Tudja a rotációt?
- Igen - bólint is hozzá.
- Akkor melyik lesz az első kikötőnk?
- Genova vagy Marseille - kapom a frappáns és mindenképpen igaz választ.
Még jó, hogy "fel lettem világosítva".

Július 13. kedd, Algír, úton. A hátralévő rakományt háromnegyed óra alatt kirakták, de az egy mafira és az egy trailerre két órát kellett várnunk. Pontosan dél volt, amikor a pilot megjött, és elindultunk.
Jó hírt nyomtatott ki a telex. Megerősítették, hogy Rumcájsz kapitány átszáll a Clipper Cayenne-re. Nem ez az igazán jó, hanem az, hogy nem Costagiola jön vissza, mert ezzel riogatott napok óta a tréfás kedvű parancsnok. Most mindenki örül, engem is beleértve. Viszont a második tiszt öröme nem felhőtlen, mert három hete megkérte a váltását, és semmi választ nem kapott.
Eléggé nagy a fluktuáció, immár a harmadik barbával hajózom majd, aztán Andrzej is elmegy rövidesen hiszen lejárt a szerződése, s majd megy Andre is, a főgépész. Ő ezzel befejezi a tengerész pályafutását, nyugdíjba megy.
Jó viharos volt a tenger, amikor kifutottunk, később megnyugodott.
Láttam az MTV2-ben, hogy megint árvizek vannak otthon, irdatlan mennyiségű csapadék esett, házakat öntött el a víz, hatan meg is haltak.

Július 14. szerda, úton. Ma van a franciák nemzeti ünnepe. Vajon, ha angolul oktatnának Franciaországban, milyen érzéseket hordozna számukra ez a dátum? A Marseillaise csak franciául dobogtatja meg a szíveket (bögyömben van nagyon Rumcájsz kapitány álláspontja).
Csendes nap, de tévézni nem lehet, mert a tenger hullámos, kicsit mozgunk, nem nagyon, de arra elég, hogy ne lehessen fogni a műholdat.

Július 15. csütörtök, úton, Genova. Ma indul a nagyfiam Norvégiába! Hogy várta ezt a napot, remélem minden jól sikerül, s csak hasznára lesz ez a három hónap. Kár, hogy nem tudok vele beszélni az indulás előtt. Na, majd ha hazajön!
Csendes napnak ígérkezett a mai. Megérkezünk Genovába, aztán holnap bolondokháza, mert érkezés után rögtön kezdik a melót. Nem így történt.

Piotrek Zmich

Hétkor felmegyek őrségbe, tíz perc múlva jön a második tiszt és jelenti, hogy Piotrek nem érzi jól magát. Halál sápadt, szorít a ball mellkasa, a fájdalom átsugárzik a vállába és az egész bal karjába. Mire gondol az ember először? Az infarktus jellegzetes tünete. Ha még azt is hozzáveszem, hogy a pulzus felszaladt, kiveri a víz, akkor kétség nem férhet hozzá.
Rumcájsz kapitány éppen végzett a vacsorával, lementem, és jelentem. Azonnal felverte az egész környéket. Telefonált Marseille-be, orvost kért, elmondta a tüneteket, megmondta milyen gyógyszer van a hajón. Persze, hogy azt mondták szívinfarktus ellenit adjuk be. Ők felhívták MRCC La Garde-ot (Marine Rescue Coordinating Centre Tengeri kutatásokat koordináló központ), akik MRCC Korzikán keresztül felvették a kapcsolatot a hajóval.
Megkérték a pozíciónkat, és azonnal közölték: mentőhelikoptert küldenek orvossal.
De mégse ez történt, mert már olasz vizeken voltunk.
Átadtak az olaszoknak.
MRCC Genova kikérdezett, majd felvette a kapcsolatot a savonai hatósággal, s azok egy Parti Őrség rohamcsónakot küldtek orvossal.
Északnak fordultunk, negyed óra múlva már láttuk a radaron a csónakot. Az idő tökéletes, szélcsendes, a tengeren csak kisebb holthullámok.
Amikor a rohamcsónak megérkezett, már sejtettem, hogy nem megy olyan könnyen a dolog. Egy fiatal kis doktornő jött, és messziről látni lehetett, hogy a gondolatra is belezöldül, hogy neki az öt méteres pilotlépcsőt meg kell másznia...
Ráadásul a Parti Őrség itt is olyan, mint Amerikában. Ész nélkül tudnak rohanni a nyílt vízen, de manőverezni... Nem kimondott tengerészek. Több mint húsz percbe tellett, amíg a doktornő feljött. Amikor először a csónak megközelítette a hajót, a csaj nem volt hajlandó elengedni a korlátot. Utána meg a kormányos nem tudta hajó mellé hozni a kishajót. Nagy nehezen felkászálódtak.
Hordozható EKG-t kapcsoltak Piotrekre, és elrendelték, azonnal kórházba kell vinni. Még jó, hogy azt is hozzátették, nem súlyos, de kivizsgálásra van szüksége. A távozás ugyanilyen macerás volt. A csónak vezetője képtelen volt a hajó mellé jönni úgy, hogy át lehessen szállni. Szegény doktorka néni ott csüngött a pilotlétra végén legalább tíz percig, amíg a mentőhajó manőverezgetett. Szegény úgy karolta a kötelet, mintha ettől függne az élete.
Végül elvitték Piotreket.
Hajnali fél kettőkor kötöttünk ki.

Július 16. péntek, Genova, úton. Manőver után még beszélgettem Adammal, és egy kicsit vodkáztunk is. Háromkor kerültem ágyba. Fél hatkor keltem. Olyan voltam, mint a mosott...
Az ügynök szerint Piotrek jobban van, az infarktus nem volt súlyos, ellenben a sok dohányzás (és a pia, teszem én hozzá) miatt legalább egy hétig a kórházban kell maradnia. Vajon megérkezik-e az új matróz Marseille-be?
Délelőtt háromszor is próbáltam hívni az asszonyt, de valahova elcsámborgott. Hát persze, nincs otthon Szabolcs - címerezik -, Nimród tegnap elrepült, most aztán éli a világát! Pedig most nagyon kellett volna beszélnünk. Lehet, hogy Marseille-ből nem lesz lehetőségem felhívni, ugyanis reggel ötkor érkezünk, délelőtt és délután rakodás, este elmenetel, és hogy teljes legyen az öröm, napközben jön a Germanischer Lloyd képviselője megújítani a hajó lejárt okmányait. Daru terhelési próbát kell csinálni, letenni a két mentőcsónakot, vízpróba a garázs rámpájánál. Erre már csak hab, hogy közben lezajlik a parancsnok váltás, és az új barba még nem volt ezen a hajón, tehát nem ismeri, nyilván negyedóránként hív, hogy ez hogy van, az meg hogyan?
Azért ezt a naplórészletet megpróbálom még az éjszaka kinyomtatni, és elküldeni.

Július 17. szombat, úton, Marseille. Persze, hogy nem volt időm megcsinálni. Egész éjszaka a berakást terveztem, stabilitást számoltam, mert Mr. Godfrey utasított, hogy lóhalálában jöjjünk, mert reggel berakunk, és nyomás Algírba.
A lóhalál megvolt, fél hatra a pilot állomásnál voltunk, hat előtt öt perccel kikötöttünk. Fél hétkor elkezdték a munkát, de a stivador csak nevetett, amikor kérdeztem, mikor végeznek.
- Délután nincs munka, chief! - mondta. - A kikötőben senki nem túlórázik, és az nekünk csak rossz lenne, ha elvállalnánk.
Milyen rendesek! Az első komplett hétvége Marseille-ben! Csak hétfőn reggel kezdenek, s délután mehetünk. Felhívtam Encsikét, álmos volt szegény, az első (hat negyvenkor) hívásomat nem is hallotta. Tegnap a keresztlányunkat látogatta meg. Johnny, az apjuk, Amerikában van, Aranka egyedül, így elment megvizitálni őket.
A virágot megkapta, de nem 11-én, hanem csak hétfőn! Örült ám neki!
Délelőtt bolondokháza. Itt a Germanischer Lloyd két embere, nem győzzük őket körülugrálni, és kiszolgálni, de ez várható volt. De semmi gond, minden rendben van.
Megjött az új parancsnok.
Még semmit se tudok róla, csak azt, hogy a beszéde teljesen érthető, hiányzik belőle a franciás raccsoló, "h" nélküli akcentus. Zbigniew szerint, jobb mint Rumcájsz kapitány volt, de hiszem, ha látom, és jobb nem is igen kell!

Július 18. vasárnap, Marseille. Csendes, nyugodt hétvége. Nem dolgozik a kikötő, én is csak délelőttre kerestem munkát. Mentőcsónak gyakorlatot tartattam, ki akartuk próbálni a jobb oldali mentőcsónak új motorját, de nem tudtuk vízre tenni, mert a fenékdugó mellett befolyt a víz.

Végre egy kis turistáskodás

Kimentem fél kettő felé. Útközbe összefutottam Janussal a második gépésszel és Sztasuval a gépszerelővel. Megnéztük a tengerparti katedrálist, itt már voltam valamikor a hetvenes évek végén, és utána taxival felmentünk a dombra a Notre Dame de la Garde székesegyházhoz. Amikor a Körösön voltam, akkor Fos sur Merből átjöttünk, de késő este lévén csak körbeautóztuk, megnéztük a város esti fényeit, és már mentünk is.

A Notre Dame de la Garde

Most bementünk, megnéztük a kriptát is, és élveztük a rekkenő nyári hőségben a kellemesen hűvös szellőt a templom előtt. Odabent elég meleg volt, talán a töméntelen mennyiségű égő gyertya miatt. Vettem egy mécsest, és meggyújtottam Gyigyike és nagymama, meg Berci nagypapa emlékére.
És akkor olyan történt, ami még soha. Elkezdett fájni, hogy soha nem ismertem az apai nagymamám, és nagyapámmal is csak egyszer találkoztam. Hiszen én nagyszülők nélkül nőttem fel. Milyen odabújni a nagymamához, a nagyapa történeteit hallgatni, nem tudom...
Tizenéves kisfiú voltam Nagyszékelyben, amikor Ortmann nagypapát és nagymamát (persze nekem nem az igazi nagymamám) vártuk látogatóba Munkácsról. Abból az időből csak arra emlékszem, hogy egy szálfatermetű, szúrós bajszú öregúr barackot nyomott a fejemre, amikor megérkezett. Később persze megismertem, amikor áttelepültek, de közelebbi - nagyapa unoka - viszony sose alakult ki közöttünk.
Itt, Marseille-ben, a katedrálisban leültem, és elmondtam egy miatyánkot mindegyikükért. A felmenőimért, akiket ismertem és azokért is akiket alig, vagy nem. Valószínű, hogy apa naplója-levele hozta ki belőlem ezt az érzést, hiszen ott is, és a verseiben is olyan szépen ír mindig a sose látott nagymamámról...
Busszal akartunk lejönni, de észrevettük, hogy ott van egy "kisvonat". Afféle turista látványosság-attrakció, négy kocsit húz a mozdonynak álcázott vontató. Harminc frank volt a jegy, de hiába tukmáltuk a sofőrre, az Istennek se akarta elfogadni a jegy árát. Lehet, hogy az a menettérti díja, és csak lent, a régi kikötőnél kell fizetni, amikor felindul. Mindenestre megszámolta az utasokat, mindenki megvolt, és indult.
Lehet, hogy hárman még most is várják odafönt, hogy mikor jön az övék...

Július 19. hétfő, Marseille, úton. Igazából még nem ismerem az új parancsnokot, de azért már van némi elképzelésem róla.

Az új barba

Az a fajta, aki nem engedheti meg magának, hogy szomjas legyen, ezért folyamatosan iszik. Na, nem vizet. Így el kell kapnom majd a reggeli pillanatokat, amikor megbeszélhetjük a közös dolgainkat, bár később úgyis elfelejti.
Azért meg kell mondani, hogy jól lehet vele beszélgetni. Tegnap ebédnél legalább másfél óráig tartottuk szóval egymást. Közben elköltöttük az ebédet:
Előétel: főtt rák, majd utána paradicsomleves. A szalonnával tűzdelt sertéscombhoz sült burgonya volt a köret és sok saláta. Persze a bor, mint mindig kint volt az asztalon.
- Nincs valami minőségi bora? - kérdezte a barba a szakácsot. - Elvégre vasárnap van!
Lett minőségi vörösbor (hú, de finom!), utána sajtot ettem, és csak ezután jött a fagylalt.
- Hol a tejszínhab? - kérdé megint a parancsnok.
- Sajnos nincs... - mondja Henyu (Henryk), és széttárja a karját. A barba nem győzte csóválni a fejét.
- Legközelebb feltétlenül legyen! Akkor adjon cukrot...
A szakács eléje tette, s érdeklődve vártam, hogy mi a túrónak neki fagylalt közben kristálycukor? Jól megszórta vele a fagylaltot, miközben figyelmeztette Henyut, hogy rendeljen porcukrot is legközelebb... Ezután bedörgölte az adagját.
Megbeszéltük, hogy ma felhívja Mr. Papelardot az ügyemben.
Ma délelőtt megyek hozzá:
- Akkor felhívja Párizst?
- Persze, hogyne... - megvakarja a fejét -, minek is...?
Elmagyaráztam.
Nos, két héttel tovább maradok, augusztus közepéig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz, hova kell ember és mikor. A lényeg az, hogy a cég nem zárkózik el az elől, hogy alkalmazzon a továbbiakban. Kell-e mondjam, hogy azonnal szaladtam haza telefonálni? Encsike is örült, és én is megnyugodtam, hogy ő is megnyugodott, mivel este tudott beszélni a nagyfiával.
Szabolcsról az a hír, hogy derekasan címerezik, és jövőre is menni akar. Ez jó. Bizonyára klassz buli, mint ahogyan nekem is az volt hasonló koromban a KISZ Építőtábor, meg a nyári munkavállalás. Olyan húszezer körül keres. Jó pénz egy 16 éves fiatalembernek.

Július 20. kedd, úton. Sajnos, amit elterveztem, megvalósíthatatlan... Az, amit tegnap kigondoltam... Hogy a parancsnokkal reggel beszélem meg közös dolgainkat. Kora reggel, negyed kilenckor totálkáros volt, amikor feljött a hídra.

Tévedni emberi dolog

Azt nem lehet mondani, hogy olyan kicsi a híd, mint egy német kis hajón, de neki szűk. Yvon Flambeaux kapitány hol a radarnak ment neki, hol a falnak, vagy a rádiószoba ajtófélfáján koppant. Andrzej szerint ugyanez volt tegnap a manőver alatt is. A pilot végül leültette, és nem engedte, hogy beleszóljon valamibe is. Amikor felmentem a hídra manőver után, elég dühösen, mert nem lehetett vele beszélni, ott gubbasztott a karosszékben, szájából lógott a kézzel sodort cigaretta ormótlan csikkje, és magában dünnyögött.
Ma reggel nem tudta a táviratokat leadni, összevissza gépelt minden marhaságot, és számolatlanul küldte az éterbe. Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá a hajóbérlők és a vállalatnál. Bár, lehet, hogy ismerik... Meg leszek áldva vele!
Azt elhiszem, hogy egy matróznak ideális parancsnok, mert hónapszámra nem látják a fedélzeten, de nekem valahogyan össze kellene hozni vele a munkát.
Az mindenesetre pozitív nála, hogy - ellentétben az eddig ismert részeges parancsnokokkal - még nem késett a szolgálatból. Viszont ellentétben a részeges magyar parancsnokokkal, annyira totálkáros volt este nyolckor, hogy legalább öt percbe tellett, amíg le tudott ülni a forgószékbe! Jelzem meg is fürödhetne, de legalább megfésülködhetne, mert amióta beszállt, erre még nem volt ideje!

Július 21. szerda, úton, Algír. Ma jó barom módon kezdődött a nap! Kezdem azzal, hogy horgonyra álltunk, és hajnal ötkor azzal vettem a horgonyőrséget, hogy hatkor kell hívni a kikötőt, hogy mondják meg, mikor megyünk be.

A hülye Port Control

Hallottam én, hogy valami olyasmit mondogatnak hogy "pötre", de álmomban se gondoltam, hogy ezek mi lennénk. Szóval besmúzoltak a barbánál, hogy nem válaszoltam a hívásra, biztosan nem voltam a hídon. Megmondtam a főnöknek, ha eljutott egyáltalán az agyáig, hogy legközelebb angolul hívjanak. Erre szaporán bólogatott, vagy csak egyszerűen nem tudta a fejét felemelni, mert lévén hajó idő szerint hét óra, már úgy beszívott, mint az albán szamár.
A kikötés is borzalom volt.
Nem volt kötélcsörlő, de mire beértünk, éppen megcsinálták, így a kápó megnyugodott. Aztán kiderült, hogy nem ro-ro rakparthoz jöttünk, így a rámpát nem tudtuk kinyitni, simán part mellé álltunk, és meglepő gyorsan kirakták a konténereket, még arra is jutott idő, hogy párat berakjanak.
Holnap a garázs lesz soron, és ha minden jól megy, akkor ez lesz az első alkalom, hogy két nap alatt végzünk Algírben.
Délután megkérdeztem Andrét, hogy a barba mindig ilyen részeg? Ugyanis ő már hajózott vele. Egy kicsit várt, aztán kitört belőle a panasz:
- Nem értem az Orbigny politikáját, hogyan alkalmazhatnak ilyen embert? Őrület: az első parancsnok egy komplett idióta volt (Jeromot nemcsak mi utáltuk, ezek szerint), a második - most Rumcájsz kapitány van soron - utálta a gépészeket. Most meg itt van ez, aki azóta részeg, amióta beszállt.
Egyébként Gaugen Andréval egészen jól kijövök. Sokat dumálunk, jó humora van. Még egy utat csinál, és elmegy nyugdíjba. Csak kicsivel lesz kevesebb a nyugdíja, mint az én fizetésem!

Július 22. csütörtök, Algír, úton. Ez az első alkalom, hogy két napon belül eljöttünk. Reggel manőverezni kellett, mert a hajó rámpáját nem lehet kinyitni, ha a parthoz simul a hajó, az orrát ki kellett húzni.

Jé, ez józan!

Fél hétkor ott ülünk a szalonban, a srácok reggeliztek, én kávéztam, tök nyugalom volt. Hirtelen berobbant a barba, és elkiáltja magát:
- Egy embert a partra!
Jézusom, ez részt akar venni a manőverben! Józan volt, szépen vasalt fehér ingben, tiszta, világos sortban, frissen borotválkozva, megfésülködve... Hát a frászt hozta rám, hogy valami baja van...
Tízre már totálkáros volt.
Olyan, amilyennek megszoktuk ez alatt a pár nap alatt.
Délután André valamit üzletelt Mr. Kadderrel. A telefonja kellett volna, hogy minek?
Fél négykor indultunk, most négytől adom az őrséget nyolcig, s reggel öttől délelőtt tízig. Mindkétszer a barba vált. Négykor felmegyek, olyan részeg volt, hogy nem látott. Nem tudott egy táviratot se leadni, a printert összebarmolta, jó egy órába tellett, mire helyrehoztam, s leadtam a táviratokat, és elküldtem a faxokat.
Nyolckor persze sehol.
Feljött André, magából kikelve, hogy ez tűrhetetlen, és telefonál Mr. Papelardnak, hogy így nem lehet tisztességesen dolgozni. Délután nem tudott, mert Kadder későn jött, s nem volt nála a maroktelefonja.
Kilenckor megjelent a parancsnok, és csodálkozva kérdezte, miért nem keltettem?
Pedig a fülem is elzsibbadt, annyit telefonáltam neki, csak nem volt képes felébredni...
Piotr nem jön vissza, érkezéskor kiadjuk a csomagjait, és megy haza. Koszorúér embóliája volt, szerencsés, hogy megúszta... Negyven éves.

Július 23. péntek, úton. Rossz az idő, megyünk.

Részeg, mint az állat...

Pedig reggel kilenckor még józanon jött fel, hogy megbeszéljük az útvonalat, de tízkor már alig tudtam felébreszteni. Ez már teljesítmény. Mondjuk fél óra alatt annyi szeszt zabált be, mint más egy hét alatt, aztán elaludt...
Délután megyek fel a hídra, André azzal fogadott, hogy délben a parancsnok összetörte magát. Olyan totálkáros volt, hogy fejjel előre lezuhant a lépcsőn. A szemöldöke felrepedt, azóta kómába zuhant, és alszik.
Este kilenckor leváltott André, mert lehetetlenség volt felébreszteni. Közben jött egy távirat, Genova verte a balhét, hogy adjuk már meg, mikor érkezünk. Egy telexet nem küldött el nekik, bezzeg Marseillébe mindegyiket legalább ötször...

A megváltó távirat

Genovában új parancsok vár (és persze Józef Drodzinski az új matróz, Piotrek helyett). Ő is lengyel, Maciej Kraus (szép polyák neve van, a keresztnév ősi lengyel, a vezeték ősi más...) Amikor megmondtam a srácoknak, mindenkinek széles vigyorra húzódott a szája. Az egyik legjobb lengyel captain, mondták elégedetten.
Remélem, nem fognak vele úgy mellé, mint Flambeaux kapitánnyal. Bár a főgépész szerint is egészen normális volt a jelenlegi barba, még januárban is, amikor utoljára a Petrán volt...
Amikor Zbigniew megtudta az új captain nevét, örömujjongásban tört ki. Aztán odajött hozzám, megveregette a vállam, és azt mondta:
- Na, te kurwa, Maciej majd elintézi neked, hogy maradhass, te kurwa... Téged, kurwa, mindenki szeret, nekünk nem kell a kurwa Marek Skrundz, a régi kurwa chief...
Ezen persze nem sértődtem meg, mert neki a "ty kurwa" a szavajárása. A magyaroké viszont az, hogy b... meg...

Július 24. szombat, úton. Holnap reggel érkezünk. Ma a barba teljesen normális volt. Sajnálom, hogy így elzüllött. Most mindent flottul csinált, látszott, érti a dolgát. De ez persze csak reggel volt így, délután már nyomás alatt volt, bár nem itta le magát totálkárosra.

Új barát...

Este Zbigi születésnapja volt, négy üveg vodka fogyott el, én csak két pohárral ittam, azt is kólával hígítva.
Adam, az elektrikus mesélte, hogy amikor megtelefonálta a feleségének, hogy magyar az első tiszt, az óva intette:
- Vigyázz Adas, a magyarok nem jók...
Amikor tizennyolc éves volt a csaj Pesten járt, és Adam feltételezi, hogy volt valami nem kóser kalandja, de erről hallgatott az asszony. Tegnap este viszont Adam azt mondja:
- István, megadom a címem, és ha Gdyniában jársz, gyere hozzánk aludni, ne költs a "kurwa" szállodára (mert ő is lengyel, tehát neki is minden "kurvw", csak nem olyan sűrűn, mint Zbigniewnek).

Július 25. vasárnap, úton, Genova. Jó hírrel fogadott Andrzej a hajnali őrségváltáskor: ma nem dolgoznak, csak hétfőn kezdenek, így miénk a vasárnap.
Hál' Istennek, megint új barba van.
Délelőtt megjött a parancsnok és az új matróz. Mindketten szimpatikusak voltak az első látásra. Zbigniew azzal kezdte, hogy három másodperc alatt tizenhét "kurwát" zúdított az új barbára, és előadta, hogy el kell intéznie, hogy maradhassak.
Később én is elmondtam dióhéjban, hogy mi a helyzet. Kiderült, hogy a parancsnok akkor vizsgázott a kapitányi tanfolyamuk végén, amikor a mi csoportunk kezdett.
Lehet, hogy Flambeaux marad egy utat, mert minden hajópapír, adminisztráció francia nyelvű, és át kell tenniük angolra.
Beszéltem Encsivel, felköszöntöttem a fiam, majd délután felhívtam apát és őt is meggratuláltam a születésnapján. Szabolcs keresett vagy harminckétezer forintot, és remekül érezte magát.

Július 26. hétfő, Genova, úton. Beraktunk, elmentünk. Piotr csomagjait nem vitte el az ügynökség, nem tudom, mi lesz vele? Flambeaux kapitány most úgy ahogy használható, de azért nem tökéletes...

Július 27. kedd, úton, Marseille, úton. Ez megint húzós nap volt. Érkezés, kaja, fedélzeti anyagok átvétele, rakodás. Ráadásul itt volt

M. Andrieu

a cég személyzetise. Bevezette Maciejt az adminisztrációba, mert Flambeaux szinte semmit se tudott átadni, mindennel elmaradt, így aztán nem is volt értelme, hogy maradjon még, úgyis csak inna, két óra felé elment.
M. Andrieu eléggé szimpatikus fiatalember, csak az nem volt az, amit mondott.
Ebédnél tudtunk csak beszélni. Ismeri a problémámat, de sajnos semmit se tud ígérni. A cég hajói közül három van idegen lobogó alatt, a többi francia, azokon a legénység negyven százalékának franciának kell lennie, így a parancsnok és chief nem lehet idegen.
Maradt három hajó, abból az egyiken (Southern Trader), horvát az első tiszt. Lengyelek csak kettőn vannak, nem tudja, hogy mikor lesz a legközelebbi váltás, illetve igen, csak februárban, mert most érkezett az új chief a Clipper Cayenne-re.
Hát ennyi volt az Orbigny-vel a kapcsolatom. Még két vagy három utat leszek itt, aztán megyek haza. A nyarat hajón töltöttem, nem hiszem, hogy augusztus végén bárhol is kapok hajót, de megpróbálom. Talán összejön valami. Ha nem, akkor majd november végén, december elején...
Délután beszéltem Mr. Godfrey-val, meglepődött, hogy nem jövök vissza, és azt mondta, hogy beszél a franciákkal, mert nagyon meg van velem elégedve, és szeretné, ha a jövőben is együtt dolgozhatnánk. Amilyen hülye vagyok, nem kapcsoltam, hogy akkor nosza rajta, Marek maradjon otthon, én meg maradok novemberig. Azonban attól tartok, hogy nem lett volna jó a lengyeleket tekintve a jövőben, ha kitúrom a helyéből.
Marad az, hogy törje el a lábát a szabadsága utolsó hetében...
Azt azért kigondoltam, hogy megkérdezem Godfreyt, nincs-e kapcsolata más cégekkel, sőt, úgy tudom, a Marfretnek is vannak hajói...
Na, majd meglátjuk.
Egy biztos: ezt a bandát nagyon megszerettem, és nehéz szívvel búcsúzom majd el tőlük...
Este elmentünk.

Július 28. szerda, úton. Nem a legjobban éreztem magam. Állandóan rágtam magam, hogy mi lesz, hogyan tovább, valójában nem erre számítottam. Pyzik azt mondta, hogy ő csak lengyelekkel dolgozik, hát nem megyek vissza hozzá sírni, hogy adjon szerződést.
Ezek a lengyelek már csak ilyenek...
Azért Zbigniewnek elpanaszoltam a bajom a reggeli őrségben.
Este, a szolgálat után megyek le a szalonba. Majd mindenki a kezembe nyomott egy cetlit, egy újságkivágást. Mindegyiken címek, telefonszámok.
- Chief, ezek ügynökségi címek, csak egy telefon, és kapsz szerződést, meglátod! - mondták.
Az egyiken csak egy telefonszám volt, picike, újságból kivágott hirdetés. Ez állt rajta: "Starszych officerów, semikontenerewce" és a telefonszám. Azaz: első tiszteket keresünk félkonténeres hajókra. Összejött vagy egy tucatnyi cím és telefonszám.
Köszönöm srácok!

Július 29. csütörtök, úton, Algír. Délután rakodtak, de csak a decken, így számomra tengés-lengés volt a nap.

Július 30. péntek, Algír. Annak ellenére, hogy péntek van, dolgoznak, és ma is csak a decken, tehát ma sincs nagy hajtás. Hírét vettük, hogy Genovában 44 autót raknak be, ez jó pénz lesz...

Július 31. szombat, Algír úton. Kiraktak, beraktak eljöttünk. Jól elfáradtam estére, most jól jön, hogy nem én adom a nyolc-tizenkettes őrséget. Tízkor nyomás az ágyba, és alvás háromnegyed ötig!
Sokat töröm az agyam, hogy mit csináljak. Azt hiszem, Genovából felhívom az asszonyt, és akkor döntök. Haza kellene menni minél előbb, illetve Gdyniába, Encsike is kijöhetne, hogy a nyár utolsó pár napját együtt tölthessük.
Aztán ha kapok szerződést, akkor talán behajóznék onnan, ha nem együtt hazajönnénk...

Augusztus

Augusztus 1. vasárnap, úton. Szép az idő. A hajnali őrségben Flambeaux mocskát tettem rendbe. Semmit se csinált a rádió-elszámolásban, így minden ránk maradt. Szívességet tettem Maciejnek, mert nem látszik ki a sok munkából, most kezd, mint parancsnok, és ráadásul itt a hó vége.

Maciej, az új barba

Hogy én milyen filigrán (hitvány, keszeg, nyápicka, stb....) tudok lenni, ha mellettem áll... Fél fejjel magasabb és egy fejjel vastagabb, mint én.
Rövid idő alatt megszerettem. Szimpatikus fiatalember, hiszen most harminchat éves, s így ő a legfiatalabb a hajón. (s 4800 dollárt keres!).
Nem az a magában rágódó típus, tud lezser is lenni, ha a helyzet megkívánja, és most, hogy Yvon Flambeaux után takarítunk, szükség is van rá.
Azt hiszem, jó tengerész.
Algírban kicsit megmosolyogtam, még akkor is, ha belül igazat adok neki. Ugyanis hófehér, frissen vasalt ingben, parancsnoki rangjelzéssel a vállán fogadta az algériai vizsgálatot. Jelzem ez több parancsnok véleménye, hogy az elmaradott országokban respektje van az egyenruhának, és ez már eleve tiszteletet vált ki.
Csuda "aranyos" volt, ahogy a frissen vásárolt rangjelzéseket "viselte".
Azt hiszem, ő az (és Rumcájsz kapitány) akikre mindig szívesen emlékszem vissza...
Ez a hajó mérlege: két barom és két normális.
Ma a frászt tudta rám hozni: tízdollárosokban számolta le a fizetésem, hát ekkora köteg dollár még nem volt a kezemben. Kár, hogy nem százasok..
.

Olvasok

Mégpedig elég jó "könyveket". Tetszenek, és élvezem őket.
A napokban kaptam rá, hogy az előző naplóimat elolvasom. Most az 1997-est kezdtem el. Érdekes felidézni az eseményeket, és tanulni belőle. Már ami a naplóírást illeti.

Augusztus 2. hétfő, úton, Genova. Szép időben jöttünk, este érkeztünk Genova elé. Nem vittek be a dögök... Negyed kettőig sodródtunk, szép hosszú hajnali manőverünk volt.
Délután kérdést intéztek a parancsnokhoz: mi a távolság és a fogyasztás az Algír - Durres (Albánia) - Toulon útvonalon? Jönnek haza a KFOR franciák...

Augusztus 3. kedd, Genova, úton. Isten éltessen a születésnapomon! Kell is, hogy éltessen, mert hajnali fél négykor feküdtem le, és hatkor már kelni kellett, szép kis szülinap az ilyen! Ráadásul este kilencig egyfolytában dologidő...
Hétkor felhívtam az asszonyt. Nagyon meglepődött, hogy ilyen korán hívom. A köszöntéssel kezdte. Aztán megbeszéltük, hogy kérem a váltásomat az út végén, és Gdyniába repülök, ő pedig kivonatozik hozzám. Maciejjel megbeszéltem, intézkedett, és azonnal meg is kaptam a választ (telefonon), hogy minden a legnagyobb rendben, út végén mehetek, és Andrzej is hazautazik. Őt egy orosz második tiszt váltja. Nem teljesen gömbölyű a dolog: engem nem akar Pyzik foglalkoztatni, mert külföldi vagyok. Miért az orosz mennyivel lengyelebb, mint én?

Ilyen a mi szerencsénk

Délelőtt jött a távirat: majdnem biztos a durazzói út, tehát augusztus 18 körül lehetünk Toulonban, lehet, hogy fuccs Encsi lengyelországi útjának...?
Bár még semmi se biztos...
Este, az indulás után megvendégeltem a legénységet, és elropogtattunk három üveg Smirnoff vodkát. Pedig csak öten, a leghűségesebbek, voltunk. Andrzej, a második tiszt, aki szerintem zugivó, mert időnként csak úgy bűzlik a szesztől, és napközben sokszor bezárkózik a kabinba, s olyankor egy Smirnoffos üveg kerül mindig a szemetesbe. Adam, az elektrikus sose tartja magát távol, ha inni kell. Heniu, a szakács is ott volt, meg a bosun, Wadek.
Jó volt a hangulat, de azért tizenegykor lefeküdtem.

Augusztus 4. szerda, úton, Marseille. Reggel Maciej azzal fogadott, hogy maradjak még egy utat. Na, ja! Elmarad a Durres - Toulon út, és így hamarabb érünk vissza, s Marek nem akar még lejönni.
Egyem a kis szívét!
Megmondtam a barbának, hogy menni akarok, mert nekem fontos, hogy Encsivel tölthessek pár napot, kettesben.
Egyre érkeztünk volna, de távirat jött, hogy négykor lesz szabad a rakpart. Aztán hatig itt kóvályogtunk Marseille előtt, hét is elmúlt, hogy kikötöttünk.
Utána telefon haza.
Encsike nagyon szívesen jönne, de mégis úgy döntöttünk, hogy maradjak még egy utat, s utána egyenesen menjek haza, Gdyniába meg majd egyedül kiugrom.
Hát ez van...
Elkészültek a fényképek, amiket a hajón csináltam, fantasztikusan jók lettek. A srácok elkérték a negatívot, mert csináltatnak róla maguknak. Nekem a Sudcargo ügynöke ajándékképpen hívatta elő. Este vodkáztunk egy kicsit, s fél tízkor már ágyban voltam.

Augusztus 5. csütörtök, Marseille, úton. Délelőtt csak a garázsban dolgoztak. A régi Mahart szóhasználat szerint úgy nézünk ki, mint egy

Megpakolt szénásszekér

A raktár háromnegyed már tele volt. És akkor jönnek nekem, hogy ide márpedig beraknak ezer köbméter darabárut.
Be is raktak! De hogyan?
A mennyezetig megtömték. Igaz, az elején nem volt gond, mert a hatalmas ládákra hőszigetelő tekercseket raktak, ami könnyű és terjedelmes, jól kitöltötte a teret. De amit azután műveltek, az rémregénybe illik: Hozunk vagy harminc tonna gyógyszert. Ezek könnyű paletták, tehát a forklift nekifarolt, hogy összenyomja egy kicsit. Amikor szörnyülködtem, csak legyintettek:
- Írjon kárjelentést. Algírbe megy, nem probléma.
Hát írtam. Két oldalt. Közben elgondolkoztam azon, milyen vicces lenne ezt a harminc tonna gyógyszert beleönteni a főváros vízhálózatába. Ugyanis hashajtó... Ha nem használják fel a másik húsz tonnás tételt, még gond se adódna abból, hogy le kell tolni a nadrágot (mert leesne futás közben). Ugyanis az meg gatyagumi...
De viszünk gépeket, alkatrészeket, eü. brosúrát, gipszet, műanyag granulátumot, útépítő gépeket, mini úthengert, óriás bulldózert, katonáéknak valami hadi eszcájgot, és még ki tudja, hogy mi mindent?
Encsikével is beszéltem. Jól van, csak izgul a hazamenetelem miatt, főleg a pénz miatt. Majd a pénz egy részét hazautalom a Western Unionon keresztül.
Hogy köszönjünk az Európai Unióban?
Délután elutazott André Gaugen, s megjött az új főgépész. Állítólag. Persze André nem vette a fáradtságot, hogy elköszönjön, és az új még nem mutatkozott be.
Lehet, hogy az intelligens franciáknál ez így szokás.
Vagy az Európai Unióban ez a kötelező magatartásforma.
Mondom, hogy lehet, mert a chief engineer indulás után kifejtette a barbának, hogy nem hozott magával útlevelet, mert "ő Európai Unió", és Olaszországba nem kérhetik tőle. Úgy látszik az Uniós tagságnak feltétele az állampolgárok korlátoltsága is. Vajon mit mond majd a barom Algériában, vagy ha mégis bejön az út, Albániában? Ott nem hiszem, hogy respektálják azt az állatot, aki képes útlevél nélkül hajóra szállni...
Egyébként még nem köszönt.
Persze, az is előfordulhat, hogy nem az Unió miatt ilyen bunkó, hanem csak azért, mert francia (vagy belga). A felesége és a kisfia (aranyos két-három év körüli kölyök) tudnak köszönni, igaz a hölgynek előre köszöntem, mert mi még nem vagyunk az Unióban. A srác meg még nem nagykorú, ezért hangos "au revoir"-al köszönt el, amikor elment. Biztosan az anyja nevelése...

Augusztus 6. péntek, úton. Jó párás meleg van, semmi egyéb. Ja, Albánia törölve, és a következő út Marseillében kezdődik tehát megyünk vissza.

Borbély Tibi

Fél öt körül beszóltam a VHF rádióba:
- Magyarok, magyarok...
Erre azonnal jött a válasz: - Itt vagyok, mondjad...
Azt hiszem, én lepődtem meg a legjobban, hogy választ kaptam. Borbély Tibi válaszolt, aki a Penelope 2 első tisztje. Természetesen be sem állt a szánk az őrség ideje alatt. Háromnegyed nyolcig téptük a szánk. Ami a legmeglepőbb volt, hogy Tibi is a lengyeleknél hajózik. Őt a Polcrewing Agencja alkalmazta. Ez a cég a volt lengyel "Mahart", a régi PLZ levantei szekciója, Maciej szerint nagy maffiózó banda, rokoni alapon megy minden, csodálkoztak, hogy Tibi munkát kapott tőlük. Igen ám, de kiderült, hogy Borbély perfekt lengyel, valamikor (18 éve) a lengyeleknél kezdett tanulni, de itthon szerezte meg a tiszti képesítést. Amikor jelentkezett a Polcrewing irodájában, megkérdezte, hogy nem baj-e, hogy magyar útlevele van. Akkor rökönyödtek meg, hogy nem lengyel. Ennyit a nyelvtudásáról (ha igaz, mert messziről mindenki azt mondhat, amit akar, főleg egy tengerész). Azt is említette, hogy az irodában emlegették neki a magyar kadétokat (ugyan azok, akikről Adam engem kérdezett, meg még egy páran), meg voltak velük elégedve, szerették őket.
Tavaly kint volt Alfred Naskrent iskolájában, és megszerezte az első tiszti papírt. (A legendás Humberen a harmadik tisztem volt.) Közben összeismerkedett egy lengyel hölgyeménnyel, s most Gdyniában lakik, lehet, hogy össze is házasodnak. Erre mutat az is, hogy a pénze odamegy...
Egyedül külföldi a hajón. Finnországból szállítanak fát és papíralapanyagot a Kelet-Földközi-tengerre. Most Alex - Haifa - Ashod - Szaloniki az útjuk. Kiválóan érzi magát a hajón, akár csak én. A hajó nagy, kényelmes a kabin: dohányzó és külön szalon meg iroda jár hozzá, nem úgy, mint nekem... A pénze kevesebb vagy háromszáz dollárral, de nem rossz.
Haza akar menni augusztus végén vagy szeptember elején, mert a mamája beteg. Azt ókumláltuk ki, ha nem akarják váltani (emberhiányra hivatkozva), akkor megmondja, hogy hajlandó vagyok beszállni helyette. Megadtam az otthoni számomat, most várom, a fejleményeket...

Augusztus 7. szombat, úton, Algír. Az őrségem végére érkeztünk meg. Hajnalban nem tudtam Tibivel összejönni a 4641-es KHz-en, gyengén, de hallottam, ám két portugál úgy üvöltözött, hogy nem lehetett kivenni, mit mond.
Borzalmas hőség van...
Kikötéskor a stivador elborzadva szemlélte, hogy mennyi rakományt hoztunk, kapásból közölte, hogy három nap a kirakás, de ma inkább nem is kezdenek a garázshoz (így viszont keddnél előbb nem szabadulunk, mondom én).
UTC 16:00-kor sokkal jobban hallottam Tibit, de csak pár szót váltottunk, mert éppen hívtak a fedélzetre. Vacsora után whiskyztünk egyet Maciejjel, aztán egy kis tévé, Napló, s alvás...

Augusztus 8. vasárnap, Algír. Amikor kinyitottuk a raktárt kitört a parasztlázadás. Ugyanis az vandál berakás, amit Marseille-ben műveltek, még az ittenieknek is sok volt. Legalább egy órába került, amíg nagy nehezen nekiálltak. Azután már ment minden, ahogyan itt szokásban van: lassan.
Este bedobtam egy üveg whiskyt, mindenkinek jutott egy adag. (Tíz ember hét decire, nem lehet mondani, hogy bárkinek is megártott volna. Utána alvás...

Augusztus 9. hétfő, Algír. Reggel megpróbáltam beszélni Tibivel. Nehezen jött össze a kapcsolat, és nem is ért rá, mert már hárman voltak a hídon. Holnap reggel is próbálkozunk. Lassan raknak.
Andrzej kezd kitérni a hitéből, mert egyre húzódik az indulás (15-én akar a családdal Görögországba menni), ráadásul ma megváltozott az útirány: előbb Genovába megyünk, nem úgy, mint mondták, hogy Marseille lesz az első kikötő...
Nagy nap ez a mai!
Ugyanis az Európai Unió ma köszönt! (A nevét még titkolja...) Ez most fordult elő először. Ennek két oka lehet:
- az egyik, hogy megfeledkezett magáról,
- a másik, hogy napok óta törheti a fejét, hogy miért köszönök neki kihangsúlyozottan, és jó előre, és talán rájött, de ezt egyáltalán nem feltételezem róla.
(Igaz, csak egy egyszerű "hello" volt, de akkor is... Ajándék (hel)lónak ne nézzem a fogát, nem igaz?) Ráadásul ebéd előtt esett meg. Bár azt is hozzá tettem, hogy "bon apetit", de ezt elengedte a füle mellett, lehet, hogy az a véleménye, hogy mi közöm hozzá, hogy mit, s hogyan eszik?
Ráadásul ebéd közben még beszélgettünk is! Teljesen le volt ereszkedve a balkán és a szlávok közé...

Augusztus 10. kedd, Algír, úton. Délelőtt Maciejnek mutattam néhány trükköt a számítógépen. Látszik, hogy meg akarja tanulni, és van is érzéke hozzá. A fizetési jegyzékkel tökölődik...
Jó késő délután indultunk. Az idő nem a legjobb, de nem panaszkodom, lehetne rosszabb is.

Augusztus 11. szerda, úton. Ma nagy nap volt otthon. Teljes napfogyatkozás. Nekem meg kell várnom a 2096 szeptemberit, hogy láthassak teljest, mert még tévén se nézhettem. Az antennát javították, és nem lehetett semmit behozni. Így csak azt láttam, hogy dél körül kicsit sötétebb volt, mint kellett volna lennie. A Földközi-tenger közepén csak 30%-os volt. A végén belenéztem a hegesztőszemüveggel (ez is biztonságos), konstatáltam, hogy az égi útitárs még nem hagyta el a napkorongot, és annyi. Ilyen az élet: ez biztosan egetrengető nagy esemény volt otthon, én meg úgy érzem, hogy semmiről se maradtam le, az élet megy tovább teljes fogyatkozás nélkül is. Igaz, én 1992 őszén megértem egy teljes fogyatkozást, Brazíliában voltunk, de az ég Rio Grande előtt felhős volt, csak azt láttuk, hogy nem látunk semmit, s hogy miért nem látunk, azt megláttuk, amikor megnéztem a hajózási évkönyvet: teljes napfogyatkozás volt azon a területen...

Augusztus 12. csütörtök, úton, Genova. Érkezés előtt ránk tört a misztrál. Északi szél fúj, a hőmérséklet két óra alatt 29-ről 20 fokra esett vissza, esik az eső, és fázunk. Éjjel kikötöttünk, de nem tudtam már olyan későn felhívni Encsikét, hogy elmondjam:

Ma is őt venném feleségül

ugyanis ma van a házassági évfordulónk. A huszonharmadik. Vajon a huszonötödik hol lesz? Otthon leszek-e, vagy hajón? Jó lenne nagy murit csapni...
Az is igaz, hogy nagy valószínűséggel nincs is otthon, Márta barátnőjénél nézi a napfogyatkozást még mindig a tévében.
Hajnali fél kettőkor kerültem ágyba. Még meg kellett csinálnom a rakodási tervet is.

Augusztus 13. péntek, Genova, úton. Igazam volt. Hétkor hívtam az asszonyt, de nem vette fel senki a kagylót. Mártázik (remélem...).
Szeretnénk elhúzni a berakást, hogy Marseillebe későn érjünk, mert akkor miénk lehet a hétvége...
Alberto, a stivador, meghívott a következő kikötéskor egy pizzára. Feltéve, hogy este érkezünk, olyan időpontban, amikor még érdemes kimenni.
A második tiszt olyan totálkárosra itta le magát, hogy nem volt magánál. (Tette ezt annak örömére, hogy holnap hazamegy.)
Ötkor eljöttünk, holnap délelőtt Marseille, a következő érkezéskor már megyek haza!

Augusztus 14. szombat, úton, Marseille, úton. Negyed tizenegykor voltunk a pilotállomásnál. Biztos voltam benne, hogy Encsike Mártánál van, de hogy a lelkiismeretemet megnyugtassam, ezért kimentem telefonálni.
Persze, hogy otthon volt. Tegnap reggel mélyen aludt...
Bebiztosítottuk egymást, hogy ma is csak egymást szeretjük, és csak együtt... (Ugyebár tegnapelőtt voltunk 23 éves házasok.)
Délután kezdték a rakodást, és be is fejezték este negyed kilencre. Elment Andrzej, megjött Szergej. Andrzej elköszönt...
Kiszúrtam az Európai Unióval. Megnéztem a személyzeti jegyzékben, hogy mi a neve...
Egyébként jól elvan a hajón. Olvas, tévézik, a gépházban még állítólag nem volt. Végül is mit keres egy Unió az olajbűzben, nem?
Szergejt szeretem. Parancsnoki papírja van, és második tiszt. De nem ez a szeretetem oka. Hanem az, hogy nincs GMDSS bizonyítványa. És Mareknek se volt, amikor hazament. Egy hajón két tisztnek kell, hogy legyen. Kilencven százalék az esély arra, hogy maradhatok...! Ezt egyébként a matrózok mondták lelkendezve, hogy "nem jöhet Marek, chief, te maradsz!" Ők már kész tényként veszik...
Szóval Szergej orosz, mint a neve is mutatja. Leningrádban lakik, és perfekt lengyel. Tíz éve a polyákokkal hajózik. Megint nem értem Pyziket, hogy akkor velem miért nem akar több szerződést kötni? A másik behajózó Jaroslaw Licau, a gépszerelő harmadéves főiskolás fia, aki gyakorlatra jött. Fél évvel fiatalabb a fiamnál...
Estére dög fáradt lettem, tizenhét órát húztam le, a konténereket is én raktam be a második tiszt helyett, mert akkor ők átadtak és átvettek.

Augusztus 15. vasárnap, úton. A hajnali őrségváltás nagyon katonásan zajlott le.

Szőr lettem...

Szergej teljesen hivatalosan fogadott. No, azt azért nem mondta, hogy "erőt, egészséget Chief elvtárs!", de olyan képpel köszöntött, hogy rájöttem: itt most hivatalos aktus zajlik, lazaságnak helye nincs, s magában nyilván helyteleníti a "csescs"-csemet (lengyel szia).
Sarkos mozdulatokkal bemutatta a hajó helyzetét, és állandóan szőrözött.
- Az irány 201 fok, Sir!
Meg kell vallanom, hogy ily hajnali órákban a legkevésbé se izgatnak ezek a dolgok. Ilyenkor nem hadijelentésre, hanem egy kávéra van szükségem, meg arra, hogy nyugodtan elszürcsölgessem, kivárva, amíg teljesen fel nem ébredek. Azért, hogy mondjak valamit, lakonikusan közöltem:
- Tudom.
Ez szöget ütött Szergej fejébe.
- Honnan, ha még meg se nézte a térképen, Sir?
- Mindig ezt az irányt tartjuk, ha Algírba megyünk. Másfele nem lehet...
- Az irányt át kell adni, hogy a váltó tudja - mondta a leckét, amit még gondolom a haditengerészetnél vertek a fejébe.
- Nincs hajó a közelben Sir! - közölte a következő tételt a szolgálat átadás-átvétel szabályzatból, de lehet, hogy attól tartott, hogy Siri megrovást kap, mert helyesbített. Kirohant és hatalmas mozdulatokkal integetett Marseille irányába:
- Sir, ott van egy hajó, de már nem lehet látni.
Egyem azt a kis hadihajós orosz szívét...
Mondom neki, hogy minden rendben, de engem Istvánnak hívnak. Gyorsan lejegyezte magának a farzsebben hordott kisokosba, a térkép szélére, és egy árkuspapírosra. Gondoltam, hogy megtette a kötelességét, mehet.
- Dobra noc! - köszöntem el lengyelül, mert attól tartok, ha oroszul kezdek neki gagyogni, akkor többé nem mukkan meg velem más nyelven, mint ezt márt volt alkalmam tapasztalni a Szojuzban.
- Nem, Sir! A szolgálatom 05:00-ig tart, majd akkor távozom kaptam meg az eligazítást.
A kis huncut!
A szolgálat 05:00:00-ig tart ám! Nem kerekítjük ám a 04:59:59-et 5-re, gondoltam, és csak csodálkoztam, hogy hova csöppentem ebben a hajnali órában.
Bajtársi kézfogással búcsúzott:
- Jó éjszakát, Sir!
Ennyiben maradunk.
Otthon is lehet ám Sir Istvánnak szólítani... De akinek jobban tetszik akár le is "lord"-ozhat. (Sir István, Óbuda Lordja, nem is hangzik rosszul...)
Már lassan semmin se lepődök meg, ha volt Szajúzbeli tengerésszel hajózom. (Lásd a Humberen írt naplót.)

Augusztus 16. hétfő, úton, Algír. Délelőtt Maciej adott egy szöveget. A marseille-i ügynöktől kapta, ő egy görög parancsnoktól, aki a Kieli-csatornában a pilottól szerezte. Tehát Európa szerte terjed. Ha angol humor, akkor a javából, bár nem hiszem...
Itt a hiteles fordítása:

Egy ritka tünemény

A hadihajó parancsnoka az első tisztnek:
Holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás lesz! Ez olyasmi, amit nem lehet minden nap látni, tehát sorakoztassa fel a legénységet kimenőruhában a fedélzeten, hogy láthassák ezt a jelenséget. Hogy megértsék, magam fogom elmagyarázni az okát. Eső esetén sajnos nem lehet tisztán észlelni. Ebben az esetben a legénység gyülekezzen a szalonban.

Első tiszt a második tisztnek
A parancsnok utasítására holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás lesz. Ha esni fog, nem láthatjuk tisztán a fedélzetről, még a kimenőruhánkban se. Ebben az esetben a nap eltűnését a szalonban fogjuk észlelni. Ez olyasmi, ami nem minden nap történik meg...

Második tiszt a harmadik tisztnek
A parancsnok utasítására végignézzük kimenőben ahogy a nap eltűnik a szalonban holnap délelőtt kilenckor. A captain megmondja, hogy esni fog-e vagy se? Ez egy nem mindennapos esemény lesz.

Harmadik tiszt a fedélzetmesternek
Ha holnap délelőtt esni fog a szalonban, ami egy igen ritka esemény, és a parancsnok kimenőruhájában kilenckor eltűnik.

Fedélzetmester a legénységnek
Holnap délelőtt kilenckor a parancsnok eltűnik. Sajnos, ez nem minden nap történik meg.

Meg kell, hogy mondjam, egész délelőtt ezen vigyorogtam. Azt hiszem, angolul jobb... Délelőtt távirat jött: a következő marseille-i érkezésre megszervezik, hogy Marek Skrundz leváltsa Mr. Székelyt.
Maciej megnézte a bahamai előírásokat. A szerint elég a hajón egy személy, aki rendelkezik GMDSS bizonyítvánnyal. Ám Olaszországban minden esetben két tiszttől kérik.
Megjegyzés: (Az IMO előírás ezt tartalmazza, s ahogyan a nemzetközi jogban tanultuk, a helyi előírások lehetnek szigorúbbak, de enyhébbek nem, mint a nemzetközi.) Szerintem ebből nagy balhé lesz, mert a lengyelek biztosan ragaszkodnak Marek leutazásához, a franciák meg buták mint a segg, s nem igen értik majd, hogy miről is van szó. Aztán Genovában megrázzák a hajót, de akkor már nekem lőttek...
Este ökörsütés volt. Jó volt. Kellemes hangulat, hűvös szél fújt, ez elviselhetővé tette a meleget, az Európai Unió elvegyült a nép között, és Zbigniew szavalt a Hamletből, ami meglepő volt, mert igen hosszan és igen részegen idézte Shakespeare-t.

Augusztus 17. kedd, Algír. Maciej táviratban kérdezte meg Mr. Andrieu-t, hogy a bahamai előírások szerint hány GMDSS operátornak kell lenni a hajón. Hamar megkaptuk a választ a Bahamai követségről:
Egy (sajnos), de az nem lehet a parancsnok (Hurrá, hát ez az!). Most már csak az maradt hátra, hogy Mareknak ne legyen meg a bizonyítványa. A barba szerint biztos, hogy nincs, mert nem egy kimondott "észkombáj" (ahogy Nimród mondta pici korában), tehát fel se merülhet benne, hogy nyáron ilyen hiábavalóságok megszerzésére áldozza az idejét.
Legyen igaza a parancsnoknak...

Az angol világnyelv

Ez ma is kiderült. A garázsban tébláboltam, amikor odajön egy vámos és egy munkavezető. Ékes franciasággal elkezdték a mondókájukat. Hát ebből egy kukkot se értettem, illetve annyit, hogy a rakományjegyzékkel van valami gondjuk.
- Parle anglais... - mondtam nekik, hogy megértsék, angolul kell beszélni, ha zöld ágra akarnak vergődni velem.
- Óh! Parle vous anglais? Beszél angolul? (mintha nem ez lenne a természetes...) - örvendezett a vámos, és rögvest nyelvet váltott:
- Ich habe alles papieren, aber diese mann nicht. Ferschtehen Sie? - kérdezte a világ legtermészetesebb hangján, és érdeklődve várta a válaszom.
- Ja, ich ferschtehe englisch sprache... - mondtam vigyorogva.
Este faxot küldtem Encsikének, s megírtam, hogy elképzelhető, hogy maradok még a hajón, ha Mareknak nincs meg a GMDSS vizsgája.

Augusztus 18. szerda, Algír. Hajnalban tévéztem: Nemzeti az Expo területén lesz, Kovács István pályázik az MLSZ elnöki posztjára. Törökorzágban 8-as erősségű földrengés volt. Délután belehajtottak a fiúk, és eljöttünk. De nem ám Genovába megyünk, hanem Marseille-be.

Augusztus 19. csütörtök, úton. Megjött, hogy pénteken délben érkezik Marek, én szombaton hajnalban 6:30-kor indulok és Párizson át megyek haza.
Nem igazán értem Maciejt, úgy néz ki, hogy beletörődik abba, hogy Marek GMDSS papír nélkül jön le. Azt hangoztatja, hogy ha a vállalatnak elég az, hogy csak egy embernek legyen meg a papírja, ám legyen... De erről szó sincs. Nem tudok arról, hogy bármi ilyen értelmű távirat jött volna. Végül is ő tudja... Délután Szergej már megenyhült velem szemben, mert Mr. István voltam, holmi szőr helyett...
Este megmutattam a stabilitás és rakodási programot, amit készítettem magamnak, el volt ragadtatva, de azt is mondta, hogy nem hiszi, hogy Marek használni fogja, mert antitalentum a számítógéphez, és ha mégis hozzányúl, akkor összebarmolja...
Jó kis tiszt lehet...
Délután felhívtam Encsit - az Orbigny költségén a barba jóvoltából - , nagyon örült, hogy szombaton 11-kor már otthon leszek, így ki tud jönni elém a reptérre.
Este bedobtam egy üveg whiskyt, odaadtam a címem Adamnak (Maciej is megkapta).

Augusztus 20. péntek, Szent István, úton, Marseille. Isten éltessen a nevem napján! Hajnalban Szergej azzal fogadott, hogy a matrózok mind panaszkodtak neki, hogy miért kell hazamennem, miért nem maradok...
Ma már úgy búcsúzott, hogy:
- Jó éjszakát, István.
Semmi szőr, semmi Mr. István... Remélem, ez nem a harag jele nála!
Későn érkeztünk, kettő után kötöttünk ki. Marek Skrundz a parton volt, ő vette el a kikötőköteleket. Egyébként szimpatikus férfi, biztos megvan az oka, amiért nem rajonganak érte, az átadás átvétel alatt nem lehet valakit alaposan megismerni.
Felhívtam Encsit, aki nagyon örült, főleg annak, hogy a hajón éjszakázom, és innen holnap reggel egyenesen a reptérre megyek. Jelzem ezt én is így akartam, sőt kértem Maciejtől.
Este elköszöntem akitől tudtam, mert volt már aki aludt, ezért aztán egy lapot írtam, amit holnap reggel kiragasztok a szalon falára az alábbi szöveggel:
Nem tudtam mindenkitől elbúcsúzni, elnézést! Itt jeletem ki, hogy ez a hajó és a kollégák nagyon jók voltak, jól éreztem magam. Köszönöm! Minden jót kívánok mindenkinek! Nem felejtek el senkit! Aláírás, és alá ragasztottam a fényképem. Remélem, mindenki jó szívvel emlékezik majd rám...
Be kell fejeznem, holnap este otthon folytatom, még beírom a statisztikámba, hogy :
Marseille - Párizs, Párizs - Budapest útvonalon megyek haza.
Augusztus 21. szombat, Marseille - Budapest. Hajnalban fél négykor ébredtem. Felöltöztem, kitakarítottam, megkávéztam, elszívtam az utolsó cigit, közben tévéztem. Marek is felkelt az indulásra.
A taxi pontos volt. Hat órakor tűntek fel a lámpái a hajó végében. Fél hétkor már a reptéren voltam, és 11-kor már Budapesten.
Jó volt hazajönni.
Jó megérkezni.


Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra