Gyorsan befejeztem otthon a csomagolást, a taxi a megadott idõben várt. Nimród elkísért, Szabolcs sokáig integetett, még az erkélyre is kijött... A reptéren kiderült, hogy egy szlovákiai matróz is jön, sajnos õt nem Istvánnak, hanem Stefannak hívják... Amikor az útlevelemet kezelték, még egy utolsót integettem Encsinek, már csak jövõre látom, ha minden igaz. Kellemes utam volt Budapest - London - Larnaca között. Az érkezés fantasztikus volt. Ahogy egyre közelebb értünk Londonhoz, mintha egy makett város terült volna el alattunk. A klasszikus angol építkezés: utca, elõkert, házsor, mögötte kert, másik kert, házak, elõkertek, utca. Szabályosan, ahogy az meg van írva minden angol regényben. A Temze fentrõl mocskosnak látszott. Lehet, hogy csak iszapos, de élesen elütött a kristálytiszta tavak vizének színétõl. A Heathrow óriási. Az 1-es terminálra érkeztünk, és onnan is indult a gép Larnakába. Négy órát kellett várakoznom. Sajnos csak angol fonttal lehetett fizetni, így a vécébe kellett mennem, ha szomjas voltam. Húsz dollárt nem érdemes beváltani, mert négybe kerül a jutalék...
Július 28. Kedd. Vassilikos. Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat, Szabolcsot a neve napján. Kényelmetlen volt az út, már elgémberedett minden tagom, mire leszálltunk fél órás késéssel a ciprusi repülõtéren. A rendõrséggel ugyanúgy meggyûlt a bajunk, mint 1994-ben Athénban, amikor az MV Pancon-3-ra szálltam be. Lekapcsoltak, és megkeresték a taxisofõrt, aki a hajóra visz. Ugyanis nála volt a tengerész vízumunk. Három óra elmúlott, amikor mehettünk a csomagokért. Mindkettõnket itt ért a kellemetlen meglepetés.
Elveszett csomagok
Nem találtam a bõröndömet. Pista matrózzsákja félig volt, Vagy kilopták a cuccot belõle, vagy kibomlott, és elveszett. Nem maradt egy ruhája se. Nagyon be volt gazolva. Én nem különösebben, fõleg akkor amikor sorra kerültünk az elveszett csomagok pultjánál. Jó fél órát kellett várakozni, mert öten voltak elõttünk. Megnyugtató volt, hogy tudtak rólam, már értesítették Ciprust, hogy nem jön a bõröndöm, tehát biztosnak látszott, hogy utánam küldik. Pista ott szerencsétlenkedett, hogy vele most mi lesz? Látszott, hogy nem tudja, mi a teendõ, ha egyedül utazik, akkor simán kiment volna, és senkinek nem szól... A taxis megnyugodva várt, mert tudta, hogy itt vagyunk, csak azt nem értette, hogy miért késünk olyan sokat. Amikor elmondtam, hogy mi történt, bosszúsan legyintett. - Uram, a múlt héten száz utas reklamálta az elveszett csomagját a British Airways ugyanezen járatánál... Nem a régi már a társaság! Ötre értünk a hajóra. Ugyanaz a típus, mint a MV Clavigo volt, de elsõ látásra sokkal jobb állapotban van. Béla, a matróz nyitott ajtót, mert kulcsra volt zárva a hajó, mindenki aludt. Ledõltem, fél hétkor keltem. Érdekesség: napra pontosan három éve szálltam be Konstancán az elsõ Marlow hajóra, a MV Presidentre. Azaz akkor 27-én érkeztem, most akkor indultam.
Elsõ nap
Reggeli. Hamar lejött az új parancsnok a szalonba. Szép ember. Ugyanis a szép ember 100 kiló fölött kezdõdik Karcsi sógor szerint (amióta õ is veri a 100-at). Így a barba nagyon szép, mert legalább 160! A szakács se sovány. Elmondtam, hogyan jártunk a csomagokkal, megígérte, hogy intézkedik. Egész nap ezt tette. Ki kellett állítanom egy listát, hogy mi volt a bõröndben, mert ha nem lesz meg, akkor fizetnek. De a komputert nem! Ettõl rosszul lettem. Minden attól függ, hogy mikor megyünk el. A fedélzeten van négy súlyos hídelem, 35-35 tonna darabja. Ha azt ki tudják rakni, akkor elmehetünk még ma. De szerencsére egész nap tökölõdtek, nagy nehezen kiraktak egy elemet, hoztak két autódarut, és a legszélsõt sikerült három óra alatt partra varázsolni. Délutánra hoztak egy hetvenöttonnás darut, de az is kicsi volt, mert túl messze kellett benyúlni a hajó fölé, és nem bírta el a rakományt. Így most várjuk, hogy mit találnak ki. Mögöttünk egy óriás bulk carrier szenet rak ki. Ha végzett, akkor hátramehetünk, és ki lehet pakolni a fedélzetrõl. Utána a raktárból a ládákat és a vasat, majd Bejrutba megyünk. Ott tengervíztõl károsodott cukrot rakunk ki, Antwerpenbõl hozta a hajó. Hm, csak nem a Humberé??? Tizenegy óra felé jött meg a hír, hogy megvan a bõrönd. Ha nem megyünk el, akkor holnap este behozzák, ha elmegyünk, akkor a Marlow elhozza a reptérrõl, és Bejrutból jövet megállunk Ciprus elõtt, s csónakkal kimegyek érte. Milyen szép kilátások: tíz napig ugyanabban a ruhában, fogkefe és váltó fehérnemû nélkül! Ilyen szép hajón még nem voltam. Soha nem láttam hajószalonban virágot, itt a plafon majdnem teljesen be van futtatva... A folyosón kis ládában egy díszcserje... A hidat fával burkolták, és tévé is van, a radar mellett... Minden szépen lefestve, a híd alatti fedélzet egy része üvegezett, és grillsütésre alakították ki. A parancsnokságot a régi chief vette át, német. úgy néz ki, hogy ki lehet jönni vele, neki is van komputere, és akkor már rossz ember nem lehet. Délután Pista bement ruhákat vásárolni, mert kapott vagy 1500 márkát az elveszett holmijáért. Este szólt a barba, hogy éjjel kettõkor bemegyek a reptérre, mert ugyanaz a járat hozza a bõröndöt... Korán lefeküdtem.
Július 29. szerda. 182 nap. Vassilikos. Fél kettõkor ébredtem, a taxi pontos volt, és két óra múlva már cipeltem a dög nehéz bõröndöt. Kipakoltam, és megírtam a Naplómat, mert ez a legfontosabb... Már nem feküdtem le. Délután manõver volt, új rakparthoz álltunk, és két óra alatt megszabadultunk a nehéz hídelemektõl, amit a helyi hõerõmû rekonstrukciójához hoztunk. A kikötõ kicsi, és semmi sincs a közelben, csak egy cementgyár, így tök olyan, mintha Novorosszijszkban lennénk. Minden szürke és koszos. Limassol és Larnaca között van félúton, Vagy öt kilométerre van három étterem és strand, kultúrált hely, a srácok ki is mentek, de nekem túl messze van. Illetve csak a lábamnak. Így nem tudok telefonálni. Nincs a közelben készülék. Reggeli: virsli, de én kukoricapelyhet ettem tejjel. Ebéd: Francia hagymaleves, sült oldalas mártással, sült burgonya és bimbóskel. Vacsora: milánói makaróni, szõlõ. Vacsorakor nemcsak a meleget esszük, hanem mindenféle hideg is terítékre kerül: hajszálvékony, vörös sonka (nem gép-, hanem füstölt-), szalámi, kenõmájas, párizsiszerûség, Philadelphia dobozos sajt (nagyon szeretem), háromszögletû is van, de nem olyan apró, mint az otthoni Medve, legalább háromszor akkora. Aztán van kvarglihoz hasonló, éktelenül büdös, tehát nagyon finom. Hozzá tószt-, fekete- és barna kenyér.
Július 30. Csütörtök. 181 nap. Reggeli: mexikói rántotta, (paprikával, paradicsommal, hagymával). Mindig terülj-terülj asztalkám van. Filteres Lipton-, menta-, kamilla- és csipketeát készíthet aki akar. Az édesszájúak málna, szamóca és baracklekvárt ehetnek korlátlanul, de a Nutella se hiányzik. Van kukoricapehely és müzli is. A barba most megy elõször Bejrútba, be van sózva a három négyzetméternyi popsija, állandóan érdeklõdik, hogy mi a helyzet, mert 1996-ban voltam, ismerem a helyzetet. Eddig jó a véleményem róla. Vidám fickónak tûnik, de egyelõre nem akarom elkiabálni, mert lehet, hogy késõbb bizonyítani akarja, hogy jó parancsnok, és akkor rajtaütésszerûen meghülyülhet. Most elõször barba, ha azt a két hetet nem számítjuk, amíg egyszer kommandírozta a hajót. Két éve van a MV Paduán. Ebéd: libaleves, rántott csirke spárgával és hagymás-paprikás tört burgonyával, paradicsomsaláta, õszibarack. A délutáni kávéhoz képviselõfánkot kapunk tejszínhabbal. HOGYAN TUDOK LEFOGYNI??? Egy biztos, a szakáccsal jól kijövök - és mindenkivel -, ezt az ember hamar megérzi, és a beszélgetésekbõl kiderül, hogy jó a hangulat, szeretik egymást, mint kollégát.
Július 31. Péntek. 180 nap. Beirút. Hajnali kettõkor érkeztünk. Ledobtam a horgonyt, de volt egy kis probléma: a libanoni haditengerészet ad engedélyt a horgonyzásra, és mivel a kikötõ elõtt mély a víz, közel kell állni a hullámtörõhöz. Közben beszélni kell velük, nem tudtam kétfelé koncentrálni, meg kellett állnom, és kitárgyaltuk magunkat, majd megkaptam az engedélyt a horgonydobásra. Elindultunk Bejrutból. Nyolckor már hullafáradt voltam, a barba elküldött aludni, mert éjfélkor a hídon a helyem. Semmi panasz rá, délután a kabinjában együtt videóztunk, egy kedves horror végére ültem be, még jó, hogy nem elõbb hívott, és nem kellett megmondanom, hogy irtózom az ilyen emelt szintû kultúrától...
AUGUSZTUS
Augusztus 1. Szombat. Éjszaka átnéztem a telexelszámolást. A délutáni szolgálat alatt a hajózási kézikönyveket javítottam. Meleg az idõ, és párás, nincs a hídon légkondi, és ez eléggé elviselhetetlenné teszi a szolgálatot. Jó lenne már olasz partok közelében lenni, mert akkor legalább tévézhetnék a szolgálatban.
Augusztus 2. Vasárnap. Gyenge szelünk van, de szembe kapjuk, és az üres hajó a legkisebb hullámot is megérzi. Ilyen hajón még nem voltam - és ez jó! -, hogy az ital teljesen tilos menetben. Így viszont a holnapi születésnapomat "szárazon" töltöm. Még sört se ad ki a parancsnok. Délután háromkor megérkeztünk Kréta szigetéhez, a végére begorombult az idõ. Most horgonyon várakozunk, amíg meg nem jön, hogy hova megyünk. Ebédre csirkeleves, a bélszínhez burgonya krokett és párolt hagyma gombával. A délutáni kávéhoz torta volt tejszínhabbal.
Augusztus 3. Hétfõ. úton. Ötvenéves vagyok. Fél évszázad úgy elszaladt, mint a pinty! Az ember észre se veszi, és volt-nincs. Azért még szeretnék "lenni"! Bízom benne, hogy a kétharmada még nem telt le. Délután háromkor megjött, hogy Selaatába megyünk ömlesztett rakományért.
Augusztus 4. Kedd. úton. Dög meleg van. Délután négykor árnyékban 36 fok volt, ehhez jön még a magas páratartalom. A Ciprusi TV szerint a Peloponészoszi-félszigeten 40 fok várható! Rendezgettem a dolgaimat hídon, de nem volt semmihez se erõm igazán, mert patakokban folyt a víz rólam, a légkondi valójában semmit se ér.
Augusztus 5. szerda. úton, Selaata. Éjfélkor visszavettünk a fordulatból, hogy reggel hét után érkezzünk. Ez nem rossz, horgonyon volt a vizsgálat, s mire kelnem kellett, addigra Selaata elé értünk. A hídon nem lehet dolgozni. Tíz percet voltam bent, és abba kellett hagynom, mert mindenem csurom víz lett, a térképekre csöpögött az izzadtság. Árnyékban 39 fok volt, a hídon a hõmérõ 42-õt mutatott, mert fém, és a tetejére tûz a nap. Két szünetet kellett tartanom, mire végeztem, de armadszorra csak úgy tudtam befejezni, hogy törülközõt terítettem a térképekre, hogy arra csöpögjek. Azért csak megcsináltam. Mennyivel könnyebb most egy útvonalat megtervezni és megcsinálni, hogy van egy tökéletes GPS. Az egyik legjobb típus, a MV Presidenten is ilyennel dolgoztam. A komputerben (mert az a javából!) benne van az összes, eddig használt ún. "waypoint", azaz egy kijelölt pont, amit a térképre berajzolnak, és a komputer kiírja a követendõ útvonalat és a távolságot a hajó helyétõl. Nincs más dolgom, mint ezeket a pontokat sorba bevinni egy útvonaltervbe, és azzal kész. Az adott földrajzi pozíciótól megadja a követendõ útvonalat. Csak követni kell. Ha egy ilyen pontot elértünk, akkor automatikusan átvált a készülék a következõre, és megadja, hogy milyen irányba kell fordulnunk. Szóval tökéletes. És a parancsnok nem ragaszkodik hozzá, hogy az útvonalat felrajzoljam a térképre - hja, már a nem a hagyományos módon navigálunk! - így egy 3500 mérföldes út megtervezése és elkészítése jó bõ fél órába telik, míg régen napokat vett igénybe!
Az oldal HTML kódját javítom 2006 áprilisában, és bõszen mosolygok az akkori magamon, hogy tudtam lelkesedni a GPS-nek! Ha az akkori énem feljönne most egy közepesen modern hajóra, nem gyõzne csodálkozni!
Batroun
A városka Tripoli és Bejrut között fekszik. Õrült meleg volt. Felvettem az új pólómat, amit Encsitõl kaptam szülinapomra, három perc alatt átizzadtam, a hátamon folyt a víz, ronda volt. A kikötõkapu után megállt mellettünk egy Mercedes, 1971-es típus volt. Az ajtaja majdnem kiesett, körbe volt rohadva. Merõ rozsda minden karosszériaeleme, két ablaka hiányzott, szóval elsõosztályú kocsi volt. A vezetõ megállt mellettünk - négyen mentünk ki, Karcsi, Pista, Árpi és én -, és felajánlotta, hogy két dollárért bevisz a városba. Nem volt apró dollárunk, és a kocsi se volt szimpatikus, hogy a vezetõrõl ne is beszéljünk, visszautasítottuk. Megelõzött, de száz méter után megállt. Azt hittük, hogy az árat akarja lejjebb adni, de kiderült, hogy lerobbant, felforrt a hûtõvize... Vagy jó húsz percet gyalogoltunk, azt hittem, sose érünk be, majd hõgutát kaptam. A fõutca, ahol a boltok vannak, majdnem ötszáz méter hosszú. A telefon után söröztünk egy légkondicionált cukrászdában. Jártunk még egyet, találtunk egy kerthelyiséget, megittunk még két sört, aztán taxival be a kikötõbe. A kapunál volt egy bolt, ott is beültünk egy sörre. Amikor eljöttünk, akkor láttam, hogy onnan is tudtam volna telefonálni. Püff neki. Igaz, így láttam ezt a kisvárost, remélem utoljára az életemben. Fél tizenegykor értünk vissza. Nem a várossal van bajom, hanem a "kikötõvel". Ugyanis csak egy rövid rakpartja van, az is csupa kosz, igaz, itt csak ömlesztett rakományt raknak ki, ezért nem is lehet igazán tisztán tartani, egyébként a hajó mellett felsöpörték... A 88 méteres hajónak az eleje és a hátulja is kilóg a rakpartról, ráadásul teljesen nyitott a tenger felé, nincs hullámtörõ, ha egy kis rossz idõ jönne, akkor horgonyra kellene állnunk, amíg elmúlik.
Augusztus 7. Péntek. Selaata. Lassan megy a rakodás, reggel még csak 2200 tonna mûtrágya volt bennünk, legkorábban holnap reggel mehetünk el. Szeretem ezt a kikötõt, mert az érkezés óta nem találkoztam írni-olvasni tudóval, így nem is lehet velük kommunikálni. A rakodásvezetõ sehol, legjobb esetben a kocsmában hûsöl, és zabálja a fejfájós söröket, a darus, és a buldózer vezetõje, valamint az egy szem magasan kvalifikált lapátnyik igen jól tud idevalósiul. Így aztán a következõképpen beszélek velük: - Hé, eszma, hír befejezed, and gó elõre! Oké, frend? Bát nó ezt az oldalt rakd onli, mûtrágya áder szájd is, gúd? És az eszma úr megérti, hevesen bólogat, mert közben kézzel lábbal magyarázok, sõt megismétli arabul, hogy lássam, minõ okos õkelme. Mert az úgy van, ha az ember olyannal beszél, aki nem tud egy nyelvet, akkor én is elkezdem "törni", hátha többet ért belõle... Maci - a barba - nem túlozza el a munkát. Leginkább a kabinjában hûsöl, és nézi a videókat. Van neki vagy háromszázmillió akcióscifikalandkazettája. Mindenhol bevásárol, aztán leviszi a szalonba. Egy hajón se láttam ennyi jó minõségû (magyarul: nem másolt), és ilyen temérdek mûsoros kazettát. Tegnap este megnéztem a kabinomban a Sárkányszív címû mesefilmet. Csak füldugó kellett hozzá, mert a tévékészülék elromlott (ez is a Macié), s a hangot nem lehet levenni, teljes erõvel harsog. Szóval a barba nemigen dugja ki az orrát a deckre, lévén ma is 36 fok árnyákban, minden izzik, a hátamon folyt a víz, amíg elõre mentem merülést nézni. Más parancsnokok legalább a telexeket maguk írják, õ rámhárítja ezt is, de szívesen csinálom, mert új munka, máshol még nem foglalkoztam ezzel.
Augusztus 8. Szombat. Selaata, úton. Reggel fél hatra végeztünk a berakással. Éjjel fél tizenkettõkor keltem, addig Maci rakodott, s azt mondta, hogy 20 cm a fartrimmünk. Éjfélkor kimentem megnézni, orra voltunk bukva 20-at! Alig tudtam helyrehozni. Hétkor elindultunk, most egy-, kéthetes menet lesz, ezt szeretem. Az eintopfot is, mert az volt ebédre (most babgulyást kaptunk, vacsorára lasagnát nem ettem). Kicsit hülye meleg van, a hídon 36 fok volt délután, borzasztó.
Augusztus 9. Vasárnap. 171 nap. úton. Eddig minden rendben. Délelõtt Karcsi légkondit szerelt, de nem ébredtem fel, hogy meleg lenne. Igaz, csak másfél órát bíbelõdött vele. Ebédre csirkelevest kaptunk, sajttal és sonkával töltött rántott sertéscombot burgonya krokettel, hozzá fejes salátát. Utána tejszínhabos fagyi volt. A délutáni kávé elõtt a srácok elõrementek a próvára, és nagyot fürödtek, a tûzoltóvízzel locsolták egymást. Késõbb már nem lett volna rá szükség, mert a víz erõsen feljárt. Videót is csináltam róluk. A kávénál megnéztük - csokoládés, narancsos süteményt kaptunk mellé -, hát mégiscsak én tudok a legjobban videót készíteni. Estére bedurrant a tenger, olyan 7-es erõsségû É-ÉNY-i szelünk van, teljesen szembõl jön, erõsen visszafog.
Augusztus 12. szerda. 168 nap. úton. Huszonkét éve esküdtünk meg Encsikével. Családi közhely, de még mindig õt venném el! Jó, hogy van nekem! Remélem, õ se cserélne el. Ilyen szép darab ember nem minden bokorban terem ám! Bárkinek, aki érdemes a szép házasságra, ilyen feleséget kívánok... Jó lett volna közösen ünnepelni, meg az összes augusztusi családi ünnepet. Majd ha hazamegyek, csapunk egy nagy bulit... Meleg van, és megyünk. Jó az idõ, a fiúk dolgoznak, én meg olvasok a hídon. Elõre veszem a krimiket, késõbbre a jobb könyveket. Ez persze jellemzõ: még nem is néztem meg a címet, de mivel kemény a kötésük, ezért a jobb könyvek közé soroltam õket.
Augusztus 14. Péntek. 166 nap. úton. A szolgálat alatt a Sat 1 programjában gyönyörködtem. Borzasztó, mert ha az ember nem tudja a nyelvet, akkor tömény unalom - akárcsak az otthoni kereskedelmi tévék -, de mit lehet csinálni? Egész délután izgultam, vajon hogyan szerepelt Szabolcs Gödöllõn, a Petõfi szavalóverseny országos elõdöntõjében? Jó lenne, ha továbbjutott volna...! Természetesen mindenki szorított neki, mert hajóvá kürtöltem.
Maci
Õrület, hogy a Maci mit halmozott fel a hajón. Azt hiszem valahol már írtam, de mindehhez hozzájön: egy kézi szerszámkészlet, néhány Black and Decker elemes gép, egy szalagírógép, kiderült, hogy három mobilja van, ma adott Karcsinak egy kartondoboznyi saját videókazetták (csak nézésre). Saját távcsöve is van, most abban töri a fejét, hogy egy tévére lenne igazán szükségünk a hídon (lehet, hogy sztereón nézhetem az éjszakai mûsort?) Maci mindemellett Werder Bremen drukker, és õsi szocdemes. A nagypapája és az apja is az, hát miért ne lenne õ is az, nem igaz?
Augusztus 15. Szombat. úton. Éjjel Bejaja elõtt haladtunk. 1982 nyarán Encsivel voltam itt... Délután tûzoltási gyakorlatot tartottunk. Jól felszerelt a hajó mindenféle eszközzel, de a személyzet gyakorlatlan. Úgy egyeztünk meg a Macival, hogy alaposan be kell gyakoroltatni mindent. M. Jancsit öltöztettük be az azbesztruhába, igen fess volt, le is videóztam.
Augusztus 20. Csütörtök. úton. Rendes volt a Maci. Az ünnep tiszteletére beállította a Duna televíziót. Megnéztem az Aranyembert és a Veri az ördög a feleségét címû filmeket. Felüdülés a sok amerikai baromság után. Kivettem egy karton alkoholmentes sört - momentán más nincs -, és névnapi ünneplés gyanánt úgy tettünk, mintha sört innánk. A barba csak csodálkozott, mert a fritzeknél nem szokás a névnapot ünnepelni. A sört azonban jóízûen elropogtatta. Elmeséltem neki milyen ünnep a mai, Szent Istvánról, egy kicsit a honfoglalásról. Azt ígérte, hogy hagyja a Dunát a tûzijáték végéig, de tovább nem, mert a Rex felügyelõ lesz este a Sat 1-en.
Augusztus 22. Szombat. 158 nap. úton, Great Yarmouth, horgonyon. Este hétkor érkeztünk, éjfél után lesz a dagály, akkor megyünk part mellé...
Augusztus 23. Vasárnap. 157 nap. Great Yarmouth. Ahogyan az várható volt, kikötöttünk. Itt tengerésznépek vannak, 23:30-ra ígérte magát a pilot, és pontosan akkor is jött. Feljöttünk a folyón, és egyre már ki is kötöttünk. Maci fél kilencre rendelte a reggelit, ilyet se láttam még, hogy az éjszakai manõver miatt aludni hagyják az embert...! Tengerészes hülyeség is van. Este nyolcra jön a draft surveyor, ami azt jelenti, hogy alacsony víznél kell megcsinálni. Ezen kívül mérlegelik is a rakományt, akkor meg minek kétszer mérni a súlyt? Ráadásul délben kényelmesen leolvasható a merülés, este meg...
Great Yarmouth, az üdülõváros...
Mert az, és tömve van turistával, igaz, csak angolokkal, akik megunva a randa idõjárást a sziget belsejében ide jönnek ázni... Kellemes kisváros, csendes, nyugalmat áraszt, az a rész, amit a hajóról látni lehet. Mert ami mögötte van - a folyó és a tengerpart között -, az üzlet a javából, drágaság és tömeg... Felhívtam Encsikét. Levelet kaptam Bíró Andrástól, befejezte a trilóga második kötetének a kéziratát, most már sort kerít a Bonzsúr... elolvasására is. Biró Endre elvitt 10 könyvet, mert árusítani akarja azokat a könyveket, amelyek nála jelentek meg. Juba Feri bácsitól is kaptam levelet. Mire befejeztem a telefont, már szépen esett az esõ. Nálam volt a kamera, és milyen okos voltam, hogy a táskáját is magammal vittem, így nem ázott szét! Vettem képeslapokat. Meg kell majd írnom a címzetteknek, nehogy higgyenek a fotóknak. Itt száz évenként sincs ilyen verõfényes idõ, szerintem mûtermi felvételek. Most már értem, hogy az angoloknak miért témájuk az idõjárás. Nem szeretnek bizonytalan dolgokról beszélgetni. Itt vagy esik, vagy zuhog. Télen is, nyáron is, õsszel sincs másként és fõleg tavasszal. Nem kell tökölõdni, hogy holnap süt-e a nap, vagy esik? Esik és slussz... Fel se veszik. Bármilyen öltözékben ki lehet menni ázni: láttam téli kabátban nénikét, kötött kesztyûvel védekezett a veszett hideg ellen, és sál volt a fején. Láttam papucsban, shortban és trikóban õgyelgõ férfit, jó negyvenes lehetett, nem holmi suhanc. Esõkabátos, anorákos, fiatalok rövid ujjú ingben sétáltak. A konflisokat nemigen vették igénybe, illetve aki felszállt rá, hogy körbecsodálkozza a ködös albion e picinyke darabját, az semmit se látott, mert nájlonzacskó volt a kocsira húzva, és köztudott, ha vizes, nem nagyon lehet rajta kilátni... Beültem egy kocsmába, nem hagyományos, hanem a modern, diszkózenés fajtából. Megittam egy sört, kimondottan rosszul esett. Pedig alapjában véve jó, ausztrál sör volt. Foster. De az ára 2 font húsz penny, és ez mindenképpen megrendítõen hatott rám. A hajón megnyugtattak, hogy nem drága, mert általában 1,80 és 2,20 között van mindenütt. Azannyukat! Azért se ízlett, mert nem a legjobb orvosság a hasmenésemre. Encsinek nem panaszkodtam, de irtó rossz a gyomrom, valami nem jót ehettem. Éjfélkor, amikor a manõverhez keltem, húsz perc alatt háromszor voltam vécén. Érdekes, hogy nem a hasam csikar, hanem a gyomromat érzem rossznak. Nem is vacsoráztam, csak kamillateát csináltam magamnak, nagyon jól esett. (Sokkal jobban, mint a sör...) Óriásit sétáltam (az én mértékemmel), el is fáradtam, de nem sajnálom. Egy órát pihentem, rám is fért. Hét óra után már itt volt Mr. Dave McDowell, a surveyor. Elkezdtük a munkát. Minden ment rendben, egészen addig, amíg a szondázásra nem került sor. (Megmérni, hogy mennyi víz van a tankokban.) Itt kezdõdött a hülyeség. A matrózokat kiengedtem, így egyedül voltam a hajón a parancsnokkal. De a munka az enyém. Nem tudtam, hol tartják a célszerszámot, amivel a szondacsövek dugóit ki lehet nyitni. Próbálkoztam én mindennel. Csavarhúzóval, hegesztõ kalapáccsal, raskétával - el is görbítettem -, de három tankot nem tudtunk lemérni. Közben esett az esõ, teljesen eláztam. Egyszer kicsúszott a kezembõl a csavarhúzó, majdnem összetörtem a vállam, mert nekizúgtam egy csõnek. Kilenc is elmúlt, amire végeztem. Remegett a kezem, megfájdult a lábam, szóval kellemesen éreztem magam. Amikor megvolt a draft-survey, ittunk egy-egy alkoholmentes sört, és Mr. McDowell elment. Én meg éjjel háromkor arra ébredtem, hogy megy a hasam... Lehet, hogy a sör miatt?
Augusztus 24. Hétfõ. 156 nap. Great Yarmouth. Reggel kinyitottuk a raktárakat, és azonnal be is csuktuk, mert elkezdett esni. Aztán elkezdték a kirakást. Több lesz ez, mint másfél nap! Összeállt a mûtrágya, hogy a markoló nem tudja kiszedni. Kanalas bulldózert hoztak, az nagy nehezen ki tudja bányászni a rakományt. Lehet, hogy holnap nem is tudunk elmenni. Megkezdõdött a találgatás, hogy hova is megyünk? A következõ variációk voltak eddig: - Bragge (Németország) - Spanyolország vagy Portugália, vasat vinnénk. - Kings Lynn (Anglia, 100 mérföldre innen északra) - Bari, háromféle gabona. - Tillbury (London mellett) - Thesszaloniki, gabonával. Érdeklõdéssel várom, hogy melyik jön be? Utána sétáltam, most egészen másfelé mentem, a városka északi részébe, ahol a lakónegyed van, oda nem járnak turisták. Ahogy sejtettem, kellemes nyugodt kisváros, a házak pontosan olyanok, ahogy az ember elképzeli a könyvekbõl, és persze ahogyan a filmekben látja. Megpillantottam egy panziót, az ablakon beláttam, idõs hölgyek és öregurak ücsörögtek a fotelekben, és teáztak...
Augusztus 25. Kedd. Great Yarmouth. A mai legújabb variáció: Antwerpen - Marokkó. A következõ: Barking (Temze, Londontól 10 mérföldre) - Pasajes (Spanyolország). Ez a végleges, de csak az indulás elõtt fél órával derült ki. Egyik helyen se voltam még, és ócskavasat se szállítottam még. Hiába, mindent el kell egyszer kezdeni. Õrült nagy hajtás volt, de a végén csak el tudtunk jönni. A pilot azt üzente, hogy nyolc elõtt tíz perccel jön, ha nyolckor el tudunk indulni, akkor kiviszi a hajót. Elindultunk.
Ilyet még nem értem meg!
Hátramenetben jöttünk ki a folyón, mert olyan keskeny, hogy nem lehet megfordulni! Ha nincs az orrsugárkormány, akkor nem lehet megcsinálni! Egy norvég típussal, mint a MV Hévíz volt, nem lehetne így manõverezni. Vagy igen! (Beszúrás 2006-ból) Több mint negyven percen keresztül "rükverceltünk". Holnap már a következõ angol városban leszünk. Egy kicsit tartok a Temzén való menettõl. Magyar hajón szó se lehetne róla, hogy egyedül navigáljak ilyen helyen.
Augusztus 26. szerda. úton, Barking. A matrózok tegnap este nyolctól éjjel háromig mosták a raktárt, és tízkor folytatták, délig. Nagy hajtás volt... Utálom a német térképeket. Nagyon hülyén jelölik a bójákat, és majdnem kimentem a sekély vízbe. De szerencsére idejében észrevettem, és nem lett baj. A Temze torkolatában ledobtam a horgonyt, egészen délután egyig álltunk. A pilot háromnegyed kettõre ígérte, hogy beszáll. Hajszálpontosan érkezett a kijelölt pontra. Majdnem a kikötõig vittem a hajót, a barba csak az érkezés elõtt jött fel. Az elsõ pilottal sokat beszélgettem, jó fej volt. Kikérdeztem, hogy mi is történik a világban, mert a német híreket nem értem, és olvastam valamit egy bizonyos bin Laden nevû terroristáról. Ez az õrült kémiai fegyverekkel riasztja a nyugati civilizációt, jelesül New Yorkot és Londont. Ugyanis egy terrorista támadásban mintegy kétszáznegyven amerikai állampolgár vesztette életét Kenyában és Tanzániában, amikor megtámadták a két USA nagykövetséget. Válaszul Bill Clinton elrendelte egy afganisztáni terrorista kiképzõtábor és egy szudáni vegyi üzem megtámadását. Ez utóbbi lehet, hogy melléfogás volt - nyolc vagy tíz ember halt meg -, és állítólag egyszerû gyógyszergyár volt... Ennek a két támadásnak a megtorlására rendel el bin Laden szent iszlám háborút... Õrült mindenképpen... Jó kis helyre álltunk! Apálynál csak az iszap volt alattunk, a víz vette a kalapját,
és elvonult, vagy hat méternyire volt a hajótól...
Érkezéskor azonnal elkezdték a berakást.
Holnap este 17:00 órára be kell fejezniük, ha
el akarunk indulni a magas vízzel. Árpi, a szakács
most olvassa a Bonzsúr...-t. Nagyon jónak tartja. Így
mondta: - Tök szuper... Na, azért!
Megcsúsztunk
Ehhez azt is tudni kell, hogy Béla házassági
évfordulója van, a szakáccsal és H.
Pistával kimentek megünnepelni. M. Karcsi is kiment,
így csak a Maci, M. Jani a watchman, és én
voltunk a hajón. Este kilenc körül - a barbával
beszélgettem a raktár mellett, amikor megmozdult a
hajó... Recsegést hallottunk, mint amikor egy hegedûhúr
elpattan, és hatalmas csattanás a pupa irányából.
Aztán a hajó megindult, és elkezdtünk
siklani hátra. A Maci és én is, csak néztünk,
aztán észbekaptunk: A rakpart mellett
a fenék nem egyenes. Az orrnál egy pukli van, arra
ültünk fel. A víz kiment alólunk, és
a hajó elkezdett csúszni. A kötelek nem tartották
meg, mögöttünk pedig egy cölöpsor volt,
hajdanán rakodó-berendezés volt rajta. Ha annak
nekicsattanunk, akkor oda kormánylapát és a
csiga. A parancsnok elküldött, hogy dobjam le a horgonyt,
hátha megfogja a hajót, addig õ és Jani
hátul csinálnak valamit a kötelekkel. Kioldottam
a féket, és a horgony megmozdult, majd úgy
maradt, mert nem készítették elõ dobásra,
a biztosító ék megfogta a láncot. Persze
én is megnézhettem volna, de remegtem az idegességtõl,
és nem volt rá figyelmem. Addigra már megállt
a csúszás...Ahhoz, hogy ledobhassam, vissza kell húzni
a láncot. Hogy be tudjam indítani a horgonygépet,
be kell kapcsolni a szivattyút. A fedélzeti ház
ajtaja kulcsra zárva. Hátrarohantam a kulcsért.
Vissza a picóhoz. Idegességemben alig találtam
a lyukba. Aztán beletörtem a kulcsot, mert nem akart
nyílni. Hogy mi a fenének bezárni ilyen
helyen, ahol a kutya se jön a hajó mellé, ráadásul
éjjel õrszolgálatot is tartottunk! Mivel a
hajó nem csúszott tovább, hátramentem,
és segítettem köteleket kiadni a partra. Még
egy farkötelet, két elõre tartó kötelet
(spring), és egy keresztkötelet adtunk ki. Aztán
gyerünk elõre! Kiderült, hogy vagy húsz
métert szánkáztunk a síkos iszapon.
Az a kötél, amit az orrból kiadtunk, és
hátra tartott, most vagy tizenöt méterre elõttünk
volt, és a másik orrkötéllel együtt
feszes volt, mint a hegedûhúr. Ki lehetett volna sétálni
rajta... Elöl is kiadtunk köteleket, de hogyan húzzuk
meg õket? A hajó az iszapban, a segédgépeknek
nincs hûtõvize, mert nincs honnan szívni... A
barba megkockáztatta, hogy egy szivattyúval beinduljunk,
és végül sikerült megkötni a hajót.
Augusztus 27. Csütörtök. Barking. Egy hónapja
vagyok a hajón! Éjjel hasmenésem volt, márt
ötödik napja egyfolytában. Így el is aludtam,
fél hét helyett csak nyolckor ébredtem. Hajnali
négykor úsztunk fel, az egész személyzet
felébredt, csak én nem. A Maci elõrement,
hogy ellenõrizze a köteleket, hát H. Pista édesdeden
aludt a raktár elejénél egy halom deszkán.
Nem ébredt fel még arra se, hogy a barba háromszor
is rákiáltott. Azért kellett szolgálatban
lennie, hogy a köteleket figyelje... Reggel a parancsnok
benaplózta. Nem tudom, a németeknél ez mit
jelent... Délután kivittek orvoshoz. Nos, mit
mondjak? A váró olyan mocskos volt, hogy ihaj! A dokit
se skatulyából húzták ki... Elmondtam,
hogy megy a hasam, azonnal írt gyógyszert, és
már ki is ment... Otthon legalább úgy tesznek,
mintha érdekelné õket a páciens, és
kikérdezik. Remélem, a gyógyszer ennek ellenére
használ.
Elindultunk...
Kaptunk friss élelmiszert is, azt mire visszajöttem
már behordták a srácok. Ötre befejezték
a berakást. A hajó balra dõlt, vagy három
fokot, mert újra alacsony víz volt, és ültünk
az iszapban. Vártuk a hogy a dagály felúsztasson.
Elõl már öt méter volt a víz, de
meg se mozdult a hajó. Az orrban gépre tettük
a hátra tartó köteleket, hátul a farköteleket,
és megpróbáltuk lehúzni magunkat az
iszapdombról, ami hajó orrát tartotta. Meg
se mozdultunk! Mi lesz, ha nem úszunk fel? Tíz napot
kellene várnunk, amíg újra "spring tide" lesz
(olyan dagály, amikor a Hold és a Nap hatása
összeadódik, ilyenkor a legmagasabb a vízszint).
A barba megpróbált géppel hátraveretni,
de semmi! Ez azt jelentette, hogy elég magas az iszapdomb
az orrnál, és mélyen beleágyazódott
a hajó... Már kezdtünk arról humorizálni,
hogy háton horjuk majd az ócskavasat Spanyolba, amikor
egyszer csak megmozdultunk, az orr felvágódott, és
elkezdünk a part felé dõlni. Azt hittem, hogy
felborulunk! Úgy rakták meg a raktárt, hogy
a jobb (a part felõli oldalra) jóval több rakomány
került, és vagy nyolc foknyira dõlve maradtunk!
A markoló elkezdte a jobb oldalról az ócskavasat
balra átrakni, ez segített egy kicsit, majd menetben
ballasztvízzel kiegyenesítettük magunkat.
Hát ez történt nem egészen huszonhat óra
alatt!
Halál egy német hajón...
Ki tudta, hogy az ócskavas veszélyes rakomány?
És ha igen, akkor miért? Életveszélyes
lemenni a raktárba, ha már 24 órát benne
volt a vas! A megoldás egyszerû: a vas tovább
rozsdásodik, s ez ugyebár égés. Ehhez
pedig oxigén kell. Egy nap alatt kivonja a lezárt
raktárban levõ levegõbõl az oxigént,
és marad a tiszta nitrogén és némi szénmonoxid.
Nincs szaga, csak ha valaki lemegy, akkor megfullad! Maci elmondása
szerint ilyen eset fordult elõ az ötvenes években
egy német hajón. Egy matróz lement valami szerszámért,
mert a fedélzeti raktárba a rakodótérbõl
kellett bemenni. Nem volt oxigén, összeesett és
meghalt. A másik meglátta, lement, hogy segítsen,
az is ott pusztult. Ezután már ketten mentek le segíteni,
õk is ott maradtak. Hatan haltak meg, mire valakinek leesett
a tantusz, hogy mi lehet az oka. Gyertyát engedtek le, és
már fent, a búvónyílás szájában
elaludt...! Hogy teljes legyen a napom, manõver közben
eltörtem a szemüvegem, és nem találom a
tartalékot. M. Karcsi ideiglenesen megdrótozta...
És ráadásul nem találom a kabinkulcsomat.
Egyébként minden nagyon szép, minden nagyon
jó, mindennel meg vagyok elégedve...
Augusztus 28. Péntek. úton. Semmi se történt.
Megyünk, gyönyörû az idõ, ez szokatlan
az Angol-csatornában.
Augusztus 30. Vasárnap. Pasajes. Kettõkor
érkeztünk, így nem láthattam a Belga Nagydíj
startját, ahol a kocsik majd mindegyike karambolozott az
elsõ kanyar után. Randa, esõs idõben
rajtoltak. A megismételt rajt után a kedvencem, Mikka
Hakkinen kiesett. Így aztán azért drukkoltam,
hogy Michael Schumacher ne nyerjen. Hál' Istennek, õ
is kiesett. David Coulthard kocsijának hátulról
nekiment, és a jobb elsõ kereke valósággal
elröpült. Három kerékkel gurult be a box
utcába, és nagyon mérges volt. Jelzem én
nem... Délután háromkor kötöttünk
ki ebben az északi spanyol kisvárosban. San Sebastiannal
majdnem összeépült, gyönyörû a
fekvése, fõleg ahogy a kikötõbe jövünk
be, az valami fantasztikus! Kétoldalt hatalmas, meredek sziklák
emelkednek, és egy viszonylag keskeny, kacskaringós
szoroson kell bejönni. Sajnos a város nem
különösebben érdekes, így nem is videóztam.
Persze kimentem, fõleg azért, hogy felderítsem
a terepet, szerezzek pénzt, és megnézzem, hogy
holnap hol vehetek olvasószemüveget. Két órát
sétáltam, kivettem 2000 pesetát a forint számlánkról,
többet nem adott, mert az automata szerint csak ennyi volt
rajta...
SZEPTEMBER
Szeptember 1. Kedd. úton, Bordeaux. Csendes idõ
volt a Vizcayán, de amikor a La Gironde-ra értünk,
az idõ megbolondult, és eszeveszett szél kerekedett.
A pilot nem tudott hova lenni a csodálkozástól.
Délkeleti szél itt sohase szokott lenni, mondta, ráadásul
ilyen meleg. Ma nem rakodtak, ez a barbát kellemetlenül
érintette, mert így a hétvégérõl
lemarad, mármint nem szombaton reggel érkezünk
Hamburgba.
Oda a Naplóm...?
Délután azt hittem, hogy megbolondulok: elszállt
a Naplóm a szövegszerkesztõben. Azt írta
ki, hogy nem lehet megnyitni, és akármit csináltam,
nem sikerült. Elveszett a július hónap elsõ
tizenhat napja! Egyelõre fogalmam se volt, hogy mit csináljak.
úgy éreztem, mintha ellopták volna az életembõl
ezt a 16 napot! Hogyan pótolom? Azt hiszem, erre nem lett
volna mód semmiképpen! Majdnem elsírtam magam.
Már annyira hozzátartozik az életemhez, hogy
el se tudom képzelni a napjaimat nélküle! Kár,
hogy nem kezdtem bele sokkalta elõbb. Persze erre mondják,
hogy a hír igaz, de nem ebben a formában. Dombóváron
- gimnazistaként - írtam naplót! Bizony! Nekiültem,
vettem egy füzetet, ráírtam: Napló, talán
aláhúztam, vagy bekereteztem, ez most nem fontos,
a lényeg, hogy elkezdtem. Semmi lényegtelent nem írtam
bele, gondolok itt olyanokra, hogy mi történt az iskolában,
a kollégiumban, egyáltalán nem ÉN voltam
fontos, hanem leírtam, hogy mi volt reggelire, ebédre
és vacsorára. Pár napig csináltam, aztán
ráéreztem, hogy ez azért nem az igazi... Talán
ha akkor kezembe kerül egy valódi napló, akkor
talán másként lett volna... Ha nem lettem volna
olyan borzasztóan gátlásos, Talán Gömöry
tanár úrtól kérhettem volna segítséget...
De hát nem volt merszem hozzá... Délután
stabilitást számoltam. Kukoricát viszünk,
és ezt általában nem kezdik el berakni, amíg
a számítást le nem adja a hajó. Valami
van ezzel - és a MV Clavigóval -, mert sehogyan se
akar kijönni a jó eredmény. Próbálkozhatunk,
ahogyan csak akarunk, egy kritériumnak nem tesz eleget az
eredmény (12 foknál jobban nem szabad megdöntenie
a hajót a rakománynak). Csak a kézikönyvben
lehet a hiba, az aktuális oldalt utólag tették
bele, ez látszik, mert az összes többi komputer
nyomtatta oldal, ez pedig írógépen írt,
stencilezett lap. Ezen van rajta a maximálisan megengedhetõ
dõlési nyomaték... (Ez mindig kisebb, mint az
aktuális.) A kikötõ mellett van egy kocsma,
de nem váltják a márkát. Ez csak azért
érdekes, mert így nem tudtam frankhoz jutni, és
így nem is telefonálhattam az asszonynak.
Szeptember 2. szerda. Bordeaux, úton. Nem is kellett
a stabilitási számítás (azért
nem hagy nyugodni az eredmény!) Reggel hatkor kezdték
el a rakodást, és fél ötkor végeztek.
Közben másfél óra esõszünet
is volt. Hosszú volt a nap, mert szemmel kellett tartani
õket, fõleg a végén. Ugyanis azt akartam,
hogy minél jobban feltöltsék a raktárt
(hogy az az átkozott dõlési nyomaték
minél kisebb lehessen), és ezért sokat talpaltam.
Szeptember 3. Csütörtök. úton. Szép,
napos idõnk van. Elég sok adminisztrációval
elmaradt a Maci, amíg elsõ tiszt volt, ma délután
behoztam a szemétkiadási naplóban az elmaradást,
Antwerpen óta nem vezette. Nem kell ezen mosolyogni, mert
ez mára igen sarkalatos kérdéssé nõtte
ki magát. A MARPOL - a tengerek szennyezésérõl
szóló nemzetközi egyezmény - megköveteli
a napló vezetését, és a kikötõkben
pedig, ahol szemetet adunk ki, hatósági bizonyítványt
kapunk, hogy valóban elvitték a hulladékot
- tehát nem dobtuk a tengerbe. Ebben az is szerepel, hogy
milyen szemetet adtunk át: nylont, olajos rongyot, mûanyagot
egyáltalán nem szabad kidobni, sehol se a világtengereken.
Egy kicsit állatkert vagyok: megnéztem videón
a Batman címû iszonyatos borzadályt, amit az
a Spielberg "alkotott", aki a Csillagok háborúját
olyan kiválóan megrendezte. Hogy a fenébe van
egyáltalán nézõje ennek az állatságnak...?
úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Naplóm
elvesztését. A Scandisk programmal végigvizsgáltam
a hard diszket, és megtaláltam a hibát. Így
nem veszett el semmi! Hurrá! Azért egy kicsit néha
már túl okos is vagyok, ezt magamnak is bevallom (újra
és újra), minden dicsekvés nélkül...!
Szeptember 4. Péntek. úton. Pótoltam
a Naplóban a kimaradt három-négy napot, most
teljes...
Easy Rider disznó!
Hírek a rádióból: Lezuhant egy svájci
repülõgép Kanada partjainál, Halifax környékén.
Nagy az Isten állatkertje: a Sat 1-en láttam egy tetovált
disznót! De nem is akárhogyan, mert "easy rider" módra
csinálták szépre a coca bõrét.
Hearly Davidson embléma és egyéb ilyen marhaságok
díszítik a rózsaszín bõröcskéjét
a szerencsétlen jószágnak...
Szeptember 5. Szombat. úton. Semmi különös,
megyünk, viszonylag jó idõben. Délután
H. Pista kimosta a kormányállást, közben
beszélgettünk. Fõleg a szlovákiai helyzetrõl,
és a magyar nyelvrõl. Miután az édesanyja
szlovák, nem akartam szóba hozni a helyzetet, de ma
õ fakadt ki Meciar, és a politikája ellen.
Miután elmondta, hogy õ mindig azt írja a hivatalos
okmányokra, hogy nemzetisége magyar, megkérdeztem,
hogy miért nem veszi fel az István nevet. Azt válaszolta,
hogy eddig fel se merült benne. Õ mindig is Stefan volt...
Egyébként a törzshelye Komáromban a Fekete
Lyuk, ami Fekete Istváné, Feri öccséé.
Írom tovább a Gudrun-t
Eddig átolvastam, javítottam: beleírtam,
kihúztam. Azt hiszem, egy jó ötlet jutott az
eszembe: mivel a gyerek, Bobby, Gudrunnal kommandóst játszik,
lövöldöz, harcol, és élvezi a pusztítást,
a részek közé beszúrom a karácsony
esti történéseket, ez éles kontrasztot
ad. Az a baj, hogy amikor gyorsan írok, akkor a cselekményekre
koncentrálok, és késõbb kell "kifejtenem"
az eseményeket. Nem hiszem, hogy túl hosszú
lesz, most a 76. oldalnál tartok, és azt hiszem, több
mint a felét megírtam.
Szeptember 6. Vasárnap. 143 nap. úton, Hamburg.
Éjjel kettõkor kezdtem csak, mert Maci vitte végig
a hajót az Elbán Hamburgig.
Hamburg, tengerészklub
Délután ötkor kötöttünk ki.
Kimentünk a tengerészklubba. Nagyon csinos hely. Kultúráltan
lehet lerészegedni, mint ahogyan azt tette egy burmai tengerész,
aki a vécében elõbb egy piszoárra esett,
majd átkarolta, és megköszönte M. Karcsi
által felajánlott segítséget, de nem
kért belõle. Miután visszajött, beesett
az asztal alá, és békésen elaludt. Egy
órai alvás után eltántorgott a buszig,
amelyik bevitte a hajóra. Egyébként valóban
kultúrált hely. Vettem egy sötétkék
pólót amin a tengerészklub emblémája
van. Mi is söröztünk, és telefonáltunk.
Encsike nagyon megörült, hogy újra jelentkeztem.
Megjelent az Ezredvég és benne a "Na, gyere ide, édes
fiam..." címû leendõ kötetem elsõ
két fejezete. Fél éjfél volt, amikor
bejöttünk. Árpiék még danoltak egy
kicsit (kettõig). Igen szép video felvétel
készült róluk, nem én, hanem M. Karcsi
vette fel.
Szeptember 7. Hétfõ. Hamburg. Enyhén
fogalmazva, igen sûrû napunk volt. Kezdjük azon,
hogy "dolphin"-ra kötöttünk ki. Ez a vízben
álló oszlopokat jelenti, amihez a partról benyúlik
a rakodó-berendezés. Így ahhoz, hogy a partra
menjünk, fel kell mászni vagy öt méter magasra,
majd végigmenni a daru hídján, amin a hajóig
tudunk jönni, majd arról le kell menni a partra.
Egy nehéz nap
Nos, ilyen körülmények között senki
se csodálkozik, ha azt mondom, hogy nem örültünk,
amikor megjelent a teherautó, és hozta az élelmiszert,
és minden egyéb anyagot, amit rendeltünk. Szerencsére
a daruval be tudtuk emelni, de így is 1200 kg. árut
kellett elhordani, s helyre tenni. Utána a hajót
elõre kellett húzni húsz métert. Közben
a matrózok a raktárt takarították, fokozatosan,
ahogy ürült a kukoricától. Közben
megjött egy újabb kamion, hogy elvigye azokat a kötözõláncokat,
amit Antwerpenben hoztak be, és a Vassilikosba szóló
rakományt kötözték meg. Az alsó fedélzeti
raktárból fel kellett hordani a fedélzetre.
Onnan a daru hídjára. Onnan elhordani a rakparton
várakozó teherautóba. Húsz darab konténerlánc,
és tizenhét feszítõvasat kellett elcipelni.
Utána shiftelés elõre öt métert.
Tíz óra húszkor kész a kirakás,
tizenegy órakor manõver. Átálltunk a
berakó rakpartra, a Kalikaira. (Itt többször is
rakodtam mûtrágyát a MV Csokonaival, akkor Brazíliába
mentünk, mennyivel jobb volt!) Aki azt hiszi, hogy a tengerész
most már nyugodt szívvel lefeküdhet, akkor téved.
Most kezdõdött a raktármosás. Holnap reggel
hétkor kezdik a berakást - mûtrágya Livornóba
-, addigra a raktárnak tisztának, és a lehetõségekhez
képest száraznak is kell lennie. Na, most lehet menni
feküdni! Igaz, már holnap reggel fél hét
is elmúlt...
Szeptember 8. Kedd, Hamburg. Pontosan kezdtek, hétkor
megjött az uszály. Természetesen én nyitottam
raktárt, mert a matrózok elmentek aludni, csak egykor
kezdenek. Markolóval kezdték a hajóba rakni
a mûtrágyát, majd egy szállítószalag
is mellénk állt, és az is elkezdett dolgozni.
Azt mondták este hétkor végzünk.
Lassan megy a berakás
Ám a rakomány (az uszályban) kemény,
mint a kõ nem haladtak úgy ahogy akartak. Csak éjfél
körül leszünk kész, mondták. Ám
a szállítószalagra is uszályból
vitték a rakományt, és az is kõkemény,
így bevallották, hogy csak hajnali négykor
tudják befejezni a berakást. Ám a daru
behorpasztotta az uszályunk raktárát, ezért
meg kellett állniuk, és sajnálkozva közölték,
hogy holnap reggel kilenc elõtt nem tudunk elindulni.
A tudomány mai állása szerint ez a helyzet.
Családi uszályokból rakjuk a rakományt
a hajóba. Elõl a matróz lakás, hátul
a tulajdonos, vagy ha nem saját a bárka, akkor a kormányosé.
Benéztem az ablakon, mintha egy normál lakás
lenne, kényelmes bõrgarnitúra az ablaknál.
A lakótér tetején egy autó volt, mellette
motorcsónak, és két bringa. Mûholdas
antenna és normál földi vevõ. A raktártetõket
elektromos, önjáró szerkezettel lehet nyitni.
Ezeket két személy könnyen eligazgatja, sokszor
egy teljes család van rajta. Mint most is: a tulaj egy
sajtfejû, nyüzüge, negyven körüli holland
pasas. A felesége viszont tanulmány! Az asszony a
matróz, úgy kezeli a köteleket, hogy egy tengerész
se jobban. Legalább olyan kövér volt, mint a
Maci. Õ is hívta fel a figyelmünket a csajra.
A nõnek borzalmas iksz lába volt, faklumpát
viselt, és hozzá zokni volt TETOVÁLVA a bokájára.
És kiválóan beszélt angolul, ami már
csak azért is érdekes, mert a férje, a hollandokkal
ellentétben - nem tudott.
Szeptember 9. szerda. Hamburg. Éjféltõl
a berakás lelassult. Reggel hatig nem tudtak 500 tonnát
berakni.
Túlrakták a hajót
Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse volt számomra. Ugyanis
a parancsnok fejezte be a rakodást. Amikor ebédre
felkeltem azzal fogadtak, hogy túl vagyunk rakva vagy száz
tonnával. Maci ideges volt az indulásnál,
és aggódott, nehogy a vízirendõrség
kiszúrja. De amikor kifordultunk a kikötõ öbölbõl
az Elbára, a sarkon ott állt egy rendõrségi
csónak, és távcsõvel figyeltek. Schulaunál,
ahol egyébként minden hajónak eljátsszák
a nemzeti himnuszt, egy másik motoros utánunk jött,
és közölték: be kell mennünk Cuxhavenbe,
és a túlsúlyt ki kell raknunk! Ajjaj!
Eddig a mese, amivel az ebédnél traktáltak.
Az igazság:
Õrségváltáskor a barba már
nevetve mesélte, hogy amikor meglátta a rendõrségi
motorost, majdnem szívrohamot kapott. Amikor a konténerkikötõnél
észrevette, hogy távcsõvel figyelik a hajót,
akkor is alig fért volna be a zabszem! Hát még
amikor felhívták a hajót! S miért? Mert
a farunknál egy kikötõkötél lelógott
a vízbe. - Parancsnok, húzzák be, mert
még elkapja a hajócsavar! Azért Cuxhavenig
nem raktuk el a köteleket... Brunsbütteltõl egyedül
vittem ki a hajót a tengerre. Este nyolcig voltam szolgálatban,
viszont csak éjjel kettõkor kell majd felmennem.
Szeptember 10. Csütörtök. úton.
Hülye vihar van, de azért 6-8 csomós sebességgel
megyünk. Jó lenne, ha a hétvégét
Livornóban tölthetnénk, de ehhez fel kell gyorsulni.
Amíg el nem hagyjuk a Vizcayát nem lehet számolni,
mert hol az áramlás ellen, hol vele hajózunk.
Szeptember 13. Vasárnap. úton. Eszeveszetten
rollázunk (billegünk), mindenemet le kellett pakolnom
az asztalról a földre... Szerencsém volt, hogy
megtettem, így a komputer nem zuhant le... Este megnéztem
egy "mûvész western" filmet videóról,
a Dead mant, borzalmas volt...
Szeptember 14. Hétfõ. úton. A hajnali
õrségben, úgy negyed egy tájban hallom,
hogy a VHF rádión magyarul beszélnek.
Konferencia beszélgetés a 70-es csatornán
Kovács Kornél és Kruppa Gellért voltak,
közbeszóltam én is, és így aztán
a 70-es csatornán konferenciát tartottunk. Kornél
a MV Pandora tisztje, Kruppa Gellért egy görög
hajón van, Zsubori a parancsnok, ukrán tisztek vannak,
filippínók a matrózok és van egy arab
is. Most váltják le az ukránokat magyar tisztekre,
mert csempészésen megbuktak. Jól kidumáltuk
magunkat. Nem értem, hogy a Mahart mivel tartja meg a tiszteket.
Ugyanis valahányszor találkozunk mahartos személyzetû
hajóval, az elsõ kérdés mindig a fizetésünk.
Pedig tudhatnák. Miért nem jön el? Érthetetlen...
Kovács Kornél a lengyelországi tanfolyamokról
érdeklõdött, most jár le a másodosztályú
papírja, és inkább az elsõ osztályút
csinálná meg. Igaza van, csak a Master Mariner papírt
nem adják ki, ha nem volt elsõ tiszt 3600 GRT-nél
nagyobb hajón legalább egy évet! Jó
másfél órát dumáltunk, aztán
elhagytuk egymást, és elhalkult a rádió.
Mindez Finsterre közelében volt, a spanyol partok közelében.
A MV Pandora Dodrechtbe visz márványt Malagából,
Kruppa Gellérték Antwerpenbe tartanak, egyébként
Mauritiusba járnak állandóan. Nem irigylem
õket érte... Ma van a parancsnok születésnapja,
egy karton sört bedobott. Felköszöntöttem, láthatólag
jól esett neki, és csodálkozott, hogy honnan
tudom. - A sörrõl... - mondtam.
Szeptember 15. Kedd. úton. Isten éltessen
Encsike névnapodon! Egyéb említésre
való nem is történt.
Szeptember 16. szerda. úton. Éjjel gõzerõvel
írtam a Gudrunt. Szép csendes volt a tenger reggel,
amikor Macinak átadtam az õrséget, délben,
amikor újra rám került a sor, nyolcas erõsségû
vihar tombolt Gibraltártól nyugatra. A szoros másik
oldalán szép csendes, napsütéses idõ
volt. Az idõjárás szerint a Genovai-öbölben
7-9-es vihar van, püff neki... Táviratot kaptunk az
ügynöktõl, hogy siessünk, mert "versenyben"
vagyunk egy másik hajóval a rakpartért.
Szeptember 17. Csütörtök. úton.
Jókora adagot megírtam a Gudrunból. Azt hiszem,
más cím kellene. Egy kicsit befaragtam, mert hajnalban
is és délután is írtam, és annyira
a hatása alá kerültem, hogy este nem tudtam aludni,
egész idõ a témán járt az agyam.
Szeptember 18. Péntek. úton. Olyan vizeken
hajózom, ahol még nem jártam. A Baleári-szigetekhez
érkeztünk hajnali kettõkor. Sajnos az idõjárásjelentés
továbbra is rossz idõt ad a Genovai-öbölre.
A menetnapok eseménytelenül telnek... Szorgalmasan nézem
- jobb híján - a német kereskedelmi adókat.
Egy érdekesség: nem vagyok teljesen süket a német
nyelvre, de nem beszélem, nem is értem igazán.
Egy-egy szót elkapok, slussz. De ma volt a hírekben
egy riport, amit Ausztriában készítettek. Még
én is éreztem, hogy más németet beszélt
az osztrák paraszt, mint amit nap-nap óta hallok.
Két hónapja vagyok a hajón, de Magyarország
neve kétszer hangzott el: az Atlétikai Európa
Bajnokság és a Forma 1 Magyar Nagydíj kapcsán.
Hát ennyire vagyunk szem elõtt a nagyvilágban.
Illetve nincs teljesen igazam: Két reklám is van,
az egyik a "Balaton" vörös, a másik a "Károly"
(ejtsd: Karoli) fehér bort reklámozza, "aus Ungarn".
Szeptember 19. Szombat. úton. Szép, csendes
idõben hajózunk, délután Korzika partjainál
voltunk. Bõszen írom a Gudrun, a katonát.
Már a végén járok.
Szeptember 20. Vasárnap. Livorno. Fél kettõre
kötöttünk ki. Ráfáztam, mert megszoktam
az éjféltõl hatig tartó õrséget,
hiába feküdtem le kettõkor, négykor még
az órámat nézegettem, és vártam,
hogy elálmosodjak. Egy személyhajó kötött
mögénk reggel. Kimentem telefonálni, a hajó
mellett van a telefonfülke. Mire kivártam a sorom, majd
beleõszültem. A személyhajó személyzete
is erre a két fülkére "jár rá",
és sorba kellett állnom.
Csak mentem, mentem...
Délután aludtam egy sort, s fél háromkor
kimentem a városba. Csak mentem-mentem, és újra
csak mentem. Három és fél órát
gyalogoltam (az én rossz lábammal!), de nem tudtam
pénzt váltani. Így se egy sört, de egy
kávét se tudtam meginni, csak mentem és mentem...
Vasárnap délután lévén természetes,
hogy minden üzlet (a pénzváltó is) zárva
volt, de hogy egy bárt, vagy éttermet se találtam
nyitva, az már szinte hihetetlen. Pedig még tart a
turistaszezon, három személyhajó is van a kikötõben.
A város kihalt, alig van forgalom. Több csatorna
szeli keresztül-kasul Livornót, több hídon
is átmentem. Ezek a csatornák mind a tengeri jachtok
és motorcsónakoknak szolgálnak kikötõül.
Életemben ennyi motorcsónakot és kishajót,
a luxus kiviteltõl a legegyszerûbbig, nem láttam
És csak mentem, mentem, nem tudtam sehova se le- vagy beülni.
(Háromezer líra volt nálam, még a Pancon
3-ról maradt meg.) Egyetlen egy hely volt nyitva, egy tabaccaio
(dohánybolt, de bárként is mûködött),
de nem volt egy szék se, tehát mentem-mentem...
Most, amikor írom a Naplóm, fáj a lábam,
és fáj...
Kulcsmizéria
Az úgy van, hogy az elmúlt tíz napban éjféltõl
reggel hatig adtam az õrséget, tehát hozzászoktam,
hogyha mondjuk éjfél elõtt alszom másfél
órát, utána hat órát ébren
vagyok. Tegnap a manõver szúrt ki velem, mert negyed
egykor keltettek. Ma, hogy a sétában nemcsak elfáradtam,
hanem ki is készültem, elhatároztam, hogy tízkor
lefekszem, és alszom fél hétig. De csak a Macival
voltunk bent a hajón. A többiek a városban. Ilyenkor
az a rend, hogy egy kulcs van a pupán (hajófar), a
tûzoltóládában, egy az ajtó mellett
belül. Aki megjön kinyitja, visszateszi a tûzoltódobozba,
és belül bezárja. Tíz körül
motozást hallottam. Valaki megjöhetett. Tizenegykor
kopognak az ablakomon. H. Pista és M. Jani jöttek meg,
és szabadkoztak, hogy nem volt a kulcs a helyén. Igen,
mert Sz. Béla megjött, kissé albán szamárnyira
berúgva, és eltette a kulcsot. Na, most mi lesz? El
tudok aludni, vagy nem? Dühöngtem vagy háromnegyed
órát, de sikerült elaludnom.
Éjfélkor kopognak. Megjött M. Karcsi és
a szakács. Utána már nem is voltam álmos,
egészen fél kettõig. Õrület,
ha ez így megy a jövõben! Nem vagyok házmester!
Vagy ha annak néznek, akkor tíz márkás
kapupénzt szedek fejenként a kuncsaftoktól!
Szeptember 21. Hétfõ. Livorno. Nagy nap
volt a mai. Maci, amióta a hajón van, elõször
kiment a városba. Minden nyavalyát vásárolt,
a hajónak is, magának is. Délután én
is kimentem. Még menetben elhatároztam, hogy veszek
egy nadrágot, egy inget, és egy cipõt. Beváltottam
200 márkát (186.000 líra). De Pasajes óta
nem tudok videózni, mert kimerültek az elemeim. A nyomtatóhoz
is kellett kazetta. Elõbb az elemet vettem meg, aztán
a festékkazettát, így aztán nem maradt
arra, amit elhatároztam. Azért egy sörre, kapucsinóra
futotta. A fõgépen a hûtõszivattyú
bedöglött, még a hamburgi indulás után.
Ma megcsináltuk, és a Maci annyira megelégedett
a munkával, hogy egy karton sört bedobott. Így
ma este mindenki vidám...
Szeptember 22. Kedd. Livorno. úgy számítottam,
hogy egy kényelmes napom lesz. A kirakás lassan megy,
néha kinézek, javítgatom a hajózási
kiadványokat, csendben eltelik a nap. Ehelyett: Délben
szólt a Maci, hogy menjek ki a szakáccsal a Standába,
mert kellene venni vagy harminc liter tejet, és egy-két
apróságot. Vissza persze taxival jövünk.
Ezen ne múljon, gondoltam, bár az áruház
csak délután négykor nyit, mondtam. - Az
nem létezik! Szupermarket egész nap nyitva van - ellenkezett
a barba. Azt azért nem bántam, hogy legalább
kipróbálom az új elemet a kamerában.
Csináltam is öt percnyi felvételt. De mivel én
vagyok az olasz szakos, ezért naná, hogy úgy
volt, ahogy mondtam: az áruház 16:00-kor nyit. Hát
tegnap is, tegnapelõtt is térdig jártam a lábam,
ma mi lesz? Három és fél órát
ténferegni nem valami kellemes! Ha visszamegyünk, akkor
most taxi nuku, vissza is gyalog kellene jönni, inkább
beültünk egy bárba, megittam egy kampariszódát,
és még maradt is 600 lírám, a kutyapisilés
ellen. Két órán keresztül ücsörögtünk
Árpival, jól is esett, rám is fért.
Negyvennyolc liter tejet vettünk, betettük egy zsákba,
a szakács majd összecsinálta alatta magát.
Nem is a súly, hanem mert nem volt jó fogása.
Szeptember 23. szerda. Livorno. Egész nap fájtak
a lábszárizmaim. Na, végre a mai nap olyan
volt, amit a tegnapira terveztem. Az utunk: Genova - Barcelona
- Sagunto. Csak az olasz kikötõben nem voltam még.
Hengerelt vasat veszünk fel.
Szeptember 24. Csütörtök. úton, Genova.
Reggel nyolckor dobtunk horgonyt. Éjjel lassított
menetben jöttünk, de nem volt túl sok értelme,
nem kötöttünk ki, csak holnap estére van rakpart.
Szeretek Olaszországba járni. Élvezem a tévét,
a városokat, szeretem az embereket.
Szeptember 25. Péntek. Genova, horgonyon. Még
nem kötöttünk ki. A magam részérõl
ellennék egy hetet is, de valószínû,
hogy holnap reggel kikötünk...
A szexrõl...
Na, csak elméletben! Ugyanis mint már említettem,
nézem a tévét. Az egyik helyi adón éjfél
és hajnali kettõ között a "Woman's collection"
(Nõgyûjtemény) címû adás
megy. (Egy kis kárpótlás a német kereskedelmi
adók mûsorának elviselésért...)
Semmi más nem történik benne, mint hogy hiányos
öltözetû hölgyek táncolnak benne, s
abszolút hiányosra levetkõznek. Természetesen
szívesen nézem. Szépek, kellemes látvány,
ahogy mozognak a pódiumon. Ugyanakkor délután
a TG1-ben (RAI 1 híradója) transzvesztita klubból
volt egy riport. Férfiak nõnek öltözve.
Ha enyhe kifejezéssel akarok élni, akkor nagyon taszító
volt. Ahogy vonaglottak, dobták a csókot a kamerának,
az félelmetesen riasztó, nevetséges és
abszolút természetellenes volt. Egyszerûen elképzelhetetlennek
tartom, hogy ezek az emberek bárkinek is tetszenének,
mint saját maguknak. (Persze gyanítom, hogy nem is
bennünk akarnak vágyat kelteni, hanem sorstársaikban,
minket pedig megbotránkoztatnak: jó buli...!)
Ezeknél akkor már a homoszexuálisok is jobbak.
Ugyanis azok egymás között, saját kedvükre
csinálják. Azt se tudom elfogadni, ha nyilvánosan
teszik, s ez számomra visszataszító. A természetben
a szexualitás az utód létrehozásának
az eszköze, és a homokos kapcsolat erre a célra
alkalmatlan. Ezért mindenképpen visszatetszést
kelt a heteroszexuális emberben, még akkor is, ha
õk azért küzdenek, hogy teljesen elfogadottá
tegyék, és magam is hajlok arra, hogy támogassam
ebbéli törekvéseiket, hiszen õk is emberek,
megvannak az alapvetõ jogaik. (És ez akkor is így
van, ha vannak akik állítják, hogy az állatvilágban
is elõfordul a homoszexualitás, ám ha ezt az
érvet is felhozzák azt mondom: az állatoknál
se ez a normális!). Bár, azt hiszem - és
tudom, hogy igazam van -, hogy a homoszexuális párok
látványa a másik nemre legalábbis nem
hat taszítólag. Amit biztosan állíthatok,
hogy két meztelen nõ együttléte a férfiakat
izgatja, tehát nyilván ez a helyzet ellenkezõ
elõjellel is. Ebbõl viszont következik, és
ez így is van, hogy nem tudok taszítóbbat elképzelni,
mint egy szeretkezõ férfi párt... Ez is természetes,
hogy mindkét nemet taszítja a sajátjának
a természetellenes kapcsolata, míg a másikat
elfogadja. És nemcsak a természetellenes kapcsolatokra
vonatkozik ez. Ugyanis a férfiak által sugallt szexis
magatartás számomra nevetséges. Ha egy férfi
a szexualitását hangsúlyozza, az taszít.
A nõket nyilván vonzza. Ha a tévében
látok egy majdnem meztelen pasit, amint nõk elõtt
vonaglik, az zavarba hoz, és nem szívesen nézem.
Ebbe a kategóriába tartozik a Mr. Hungary választás
is, mert akármit is mondanak, ezek számomra csak és
kizárólag azt sugallják, hogy eldöntessen,
ki a legszebb fiú? (És nem azt, hogy ki a legférfiasabb
pasi.) A hölgyek biztosan élvezik, és ez abszolút
természetes. Így van jól. (Bár errõl
megkérdezném õket is...) Ugyanez a helyzet, amikor
izompacsirták versenyeznek. Nekem aztán mondhatják,
hogy így testépítés, meg úgy
sport... Arra megy ki a játék, hogy ki a legszebb kakas
a baromfiudvarban. Ez is csak a nõknek szóló
látványosság, ezért nem is tiltakozom
ellene, mert adjuk meg a nõknek ami a nõké,
a fiúknak, ami a fiúké... És ezért
nem szeretem azt se, ha nõk bodyznak. Ugyanis ez férfiassá
teszi az alkatukat, izompacsirta nõ egy egészséges
férfi számára minimum nem szép. És
a fiúk, férfiak a szép lányokat (és
itt és most csak az szép, ami nõies) szeretik.
Az izompacsirta hölgyek így élik ki - a férfias
szerepû -, rejtett leszbikusságukat, és azt
sugallják a férfiaknak (nekem), hogy nincs férfire
szükségük. Ez süt belõlük, tehát
nem lehet izgató a harminc centis nõi bicepsz, és
az élõ virslihalomként ugráló
hátizmaik... (Ezek a lányok nem néznek tükörbe
meztelenül? Nem látják, hogy a súlyzózás
közben a mellük teljesen eltûnik, visszafejlõdik?
Akkor hogyan láthatják magukat vonzónak? Mert
maguknak tetszenek, másként nem bodyznának.
És azért, mert férfiasnak hatnak, és
ez pontosan megfelel a férfi szerepû leszbikus hajlamnak...)
Egy érdekes tapasztalat, ami azt támasztja alá,
hogy ami természetellenes, az az egészséges
embert - minimum - zavarja: volt egy nõ az esti mûsorban,
aki megszólalásig hasonlított a kishúgomra,
Babóra, azaz a keresztlányomra. Ettõl már
zavarba jöttem, pedig szó sincs róla, hogy õ
lett volna. Csak a hasonlóság, már a feltételezés
is taszítást váltott ki belõlem. Az
egészséges embernél a családtagok nem
képzelhetõk el szexuális alanynak. Márpedig
mindenfajta elõadás, fotó, film, ami a szexen
alapul, azt sugallja: ez lehet a partnered. Egy unokahúg
már nem jöhet szóba.
Szeptember 26. Szombat. Genova. Éjjel még
horgonyon voltunk. Mint az arabok, úgy intézték
a kikötést. Ötkor szóltak, hogy húzzuk
a horgonyt, parthoz állunk. Fél nyolcra kötöttünk
ki az Italsider gyári rakpartnál... No comment! Jó
messze van a város, nem lesz kimenetel, de sajnos telefon
se. Két órát dolgoztak, és eleredt
az esõ. Finomacél árut viszünk, nem szabad
megáznia, Így aztán egész nap nem raktak.
Estére elállt, de addigra a tenger berobbant, és
nagyon stigós a rakpart, ezért nem lehetett rakodni.
Le-fel járt a hajó, életveszélyes lett
volna beemelni egy húsz tonnás acéllemez hengert.
Szeptember 27. Vasárnap. Genova. Ha lassan is,
de rakodunk. Jó lett volna kimenni, de most tengerizünk,
ami azt jelenti, hogy a kétszer hat órát adjuk
a Macival. Nem sok parancsnok teszi meg - Karel ilyen volt -, hogy
kikötõben ledolgozza a tizenkét óráját.
A MV Norsteinre azért nem mentem el áprilisban - korai
is lett volna - mert a parancsnok, és rá erõsen
panaszkodott Lukács Gyula - soha, egy percre se nézett
ki a fedélzetre, ha kikötõben voltak. Ha három
napot rakodtak, akkor 72 órán volt szolgálatban.
Hát ezért is jó a Macival...
Szeptember 28. Hétfõ. Genova. Borús,
szeles az idõ, csakúgy, mint a Maci. Nem tudom, mi
lehet vele, amikor délben felkeltem, búval bélelt
volt. Lehet, hogy a délelõtt folyamán jól
letolták valamiért? Korzika körül 8-as
erõsségû vihar van. Remélem, a mi útvonalunkat
elkerüli. A Riviera elõtt megyünk majd.
Szeptember 29. Kedd. Genova, úton. Hajnalban írtam
a Gudrunt. Nagyon megy az írás, és kimondottan
élvezem. Megírtam nyolc oldalt, és akkor elszállt
az egész. Visszaállíthatatlanul. Majdnem sírtam.
Aztán megírtam, csak jobban... Abba azért nem
mennék bele, hogy mindig elszálljon, hogy "jobban"
megírhassam. Eddig 142 oldal. Azt hiszem, egy váratlan,
meglepõ fordulatot találtam a végére.
Lehûlt a levegõ. Délután elmentünk,
szerencsére nincs rossz idõ.
Szeptember 30. szerda. úton. Nemhiába utálom
a vasrakományt, most is megtette a magáét.
úgy lityegtünk, hogy majdnem kirázta az agyamat.
A lengésidõ kicsi (alacsony a hajó súlypontja),
rángatott a hajó, mint az eszeveszett. Szerencsére
este tíz körül takarásba értünk,
annyira lecsendesedett, hogy még a mûholdas adást
is néztem (forduló volt a Bajnokok Ligájában...)
OKTÓBER
Október 1. Csütörtök. úton, Barcelona.
Tele volt a srácok hócipõje a Macival...
Megbeszéltük, és az ügynökséget
is úgy értesítettük, hogy reggel hatkor
érkezünk. Erre belehúztunk, és fél
háromkor már a kikötõ elõtt voltunk.
Fölkelt mindenki, aztán négykor, kikötés
után lehetett aludni még fél hétig.
A parancsnok elrendelte - mert vett valahol a hajó egy drótvágót
-, hogy a srácok engedjék el a rakományt. Persze
nem lehetett használni, mert a vágóél
nem volt elég széles a rakománykötözéshez
használt acélszalagok elvágásához.
A rakodás megkezdése elõtt jöttek a melósok,
hogy elengedjék a rakományt... A srácok nem láttak
a pipától. Hatkor keltem, fél hétre
valahogy magamhoz tértem, és kimentem telefonálni,
mert ki tudja, hogy mikor jutok hozzá legközelebb. Neudl
Erika, a 2zsiráf szerkesztõje, felhívta Szabolcsot,
hogy elolvasta a "Na, gyere ide, édes fiam..." kéziratát,
és nagyon tetszik. úgy nevetett rajta, hogy majdnem
leesett a székrõl... Este ötre kiraktak, és
hatkor indultunk. Ezt már csak félálomban hallottam,
mert vacsora elõtt elmentem csicsikálni.
Október 2. Péntek. úton, Sagunto.
Megrökönyödve ébredtem. Azt hittem,
hogy horgonyon állunk, mert csend volt, de kiderült,
hogy kikötöttünk. Maci szólt, de mivel
nem keltem fel - nem hallottam - ezért a szakács manõverezett
hátul. Este már el is mentünk. Feldobódtam
Szabolcs hírétõl, és folytatom a "Na,
gyere ide édes fiam..."-at. Megírtam egy újabb
részt, és a fejemben összeállt már
a következõ is.
Október 3. Szombat. úton. Hajnalban
folytattam az írást. Már kilencven oldalt megírtam.
Csudára élvezem! Bánáti Oszkár,
alias Zümzümbogár, a fõhõs, most
szerelmes. Ebbõl két részt is kihozok. Egyszer,
amikor a leányzónál tanulnak biológiát,
és egyszer, amikor a Bazsonyi Kerka, mert így hívják
a kis hölgyet, megy fel a fiúhoz "tanulni". Kíváncsi
lennék, hogy Bazsonyi Gyuszinak, a volt dombóvári
osztálytársamnak van-e Kerka nevû lánya?
Október 4. Vasárnap. úton, Fos sur Mer.
Hajnali érkezés, és egész nap várakozunk.
Sõt holnap délelõtt is. Igaz, holnap így
is elmegyünk, mert egy mûszak röhögve berakja
a hajót az irdatlan méretû vasgurigákkal.
Szabolcs megrendítõ hírrel várt: bekerült
az iskolai énekkarba. Bariton. A repedtfazék... Röhej!
A karvezetõ vessen magára, mert az õ választása
volt. Ebben az a legszebb, hogy tavasszal Barcelonába mennek.
És még egy helyre, de nem az énekkarral: Írországba.
Hogy a francba van ez manapság a gimikben?
Október 5. Hétfõ. Fos sur Mer. Délután
kezdték a berakást, éjfélre végeztek.
Ezek a franciák azért jóval fafejûbbek,
mint az olaszok vagy spanyolok. Nem beszélnek angolul. Képtelenség
szót érteni velük. A Maci azt mondja, hogy a
digók és a spanyolok is ilyenek... Eddig nem vettem
észre, mert velük minden nehézség nélkül
tudok beszélni... Igaz, a saját nyelvükön.
Sose legyen nagyobb gondom...
Az a baj az írással, hogy olyankor azzal a témával
van tele a fejem, mással, és így a Naplómmal
se tudok igazándiból foglalkozni. Most pótolom
például az elmúlt két napot. Nem tudom,
más is így van-e ezzel, de néha elakadok, mint
tegnap és ma is a Zümzümbogárral. (Ez a
"Na, gyere ide édes fiam...). Az ötletek kergetik egymást,
és ezért akadok el. Nagyon sok egy újabb fejezet
lehetne, másokat nem tudok összefûzni. Azt hiszem,
ez legyen a legnagyobb baj. Végül is nem hajt a tatár,
nem határidõre dolgozom. A másik bökkenõ:
megírtam három részt. Elolvastam, nagyon tetszett.
újra elolvastam, már nem annyira... De valójában
azt hiszem, igazán jót írtam. Ugyanis jókora
kihagyás után folytatom (most a Gudrun pihen, ott
is az a bajom, hogy az ötletek interferenciában vannak,
és kioltják egymást), és amikor az egészet
elolvastam, egybefüggõen, sok résznél
én is jót vigyorogtam (röhögni csak Zümzümbogárnak
szabad a haverjaival...) Ma kinyomtattam az utolsó részeket,
hazaküldöm, mert igen kíváncsi vagyok rá,
hogy Encsiék mit szólnak hozzá?
Október 6. Kedd. úton. Aradi vértanúk.
Én emlékszem rájuk, a többieknek fogalmuk
sincs róla, hogy milyen nap van ma...
A szakács
Mint említettem már, jó fej. Kiváló
szakács. Az elsõ, aki a hajón saját
kreációt tálal fel. Volt egy rakott nokedlije:
túróval, fûszeres tejföllel és csíkokra
vágott, pirított pulykacombbal. Reszelt sajt a tetejére,
és mehet a sütõbe. Ma estére darált
húsos, gombás, sajtos töltelékkel tölti
meg a vékony kelt tésztát, és olajban
süti ki. Szabad idejében állandóan a Magyar
Konyhát olvassa. Hozott vagy ötven példányt...
Otthon ki kéne menni Pilisvörösvárra, és
benézni a Wieszt bácsi kocsmájába. Ugyanis
a szakács minden kikötõben, amikor visszatért
a kocsmalátogatásból, elmondja, hogy milyen
szuper hely. Az öreg egy kicsit alacsonyabb mint én,
és százötven kiló. Pirospozsgás
sváb. Sokféle búzasört árul, füstölt
libamellet és combot ad ropogósra sült csülökkel
a vendégeknek, és finom házi bora van. Még
Németországból is járnak hozzá
a disznósajtjáért, és a hurkáit
is meg lehet kóstolni. Árpi, valami eltartási
szerzõdésbõl adódóan, kiköltözik
Vörösvárra, és egyáltalán
nem sajnálja Óbudát, pedig lelkes lokálpatrióta.
Azt hiszem, lesz mit mesélnie az unokáinak. Az eddigi
élete nem nevezhetõ unalmasnak. Tizennyolc évesen
kilógott Ausztriába, hogy meglépjen a katonaság
elõl. Másfél évig várta, hogy
Kanadába mehessen, közben õ volt a junior a lágerben.
Dolgozott kicsit Bécsben is, üzlet elõtti "gyerebe
magyar" ajtónálló volt. Amikor hazajött,
két hét múlva a seregben találta magát.
Dolgozott mindenféle munkahelyen. Szakácskodott, volt
rulett- és black jack krupié. Éjszakai portás
volt egy diszkóban, ahova albán és szerb nehéz
fiúk jártak. Késõbb gondolt egyet,
és kiment Dél-Afrikába. Persze legálisan,
útlevéllel. úgy gondolta, ha bejön valami
jó munka, akkor kint marad. Egy haverja hívta, aki
közben lelépett Dél Afrikából,
és mire Árpi megérkezett, csak hûlt helye
volt. Meló után nézett, és beállt
röntgengép szerelõnek egy magyar fiatalember
mellé. Adogatta a szerszámokat, elment szendvicsért,
kóláért. Akkor rúgták ki, amikor a
fõnök vitte el magával, és mondta, hogy
állítsa be az egyik kórház készülékét.
A légiót még nem próbálta, de
nem is akarja. Most Kubába akar menni, vagy Ausztráliába,
ott veri el a mostani keresetét. Egyedülálló,
teheti. Mulatni nagyon szeret, bírja is a piát. Genovában
kiment a matrózokkal, amikor visszajöttek a hajóra
egyáltalán nem volt szomjas senki. Háromig
még ittak, a többiek kifeküdtek, Árpi pedig
reggelig beszélgetett velünk - szolgálatban voltam
reggel hatig -, és után a teljes napot lezavarta
úgy, hogy meg se látszott rajta az éjszakázás,
és az ital. Persze egy kicsit "fáradt volt". Este
a srácok kimentek, én meg alig mertem elaludni, mert
féltem, hogy felkeltenek majd érkezéskor... Ráadásul
még azt is álmodtam, hogy Karcsi bejött hozzám
a kulcsot keresni. Szerencsére csak álom volt.
Október 7. szerda. Barcelona. úton. Tizenegykor
kezdték a kirakást, négykor már befejezték.
Hát ezzel a vasrakománnyal nem idõzünk
napokat a kikötõkben... Randa idõnk volt, este
kilenc körül nagyon mozogtunk, ráadásul
úgy, ahogyan nagyon nem szeretem: a hajó csavarta
magát, és a fara közben hol lezuhant, hol felrántotta...
Éjfélre jobb lett az idõ. Kikötõben
most a Training Manualt csinálom. Ez egy kézikönyv,
amiben benne van minden biztonsági felszerelés, és
a használatuk leírása. Jól megszerkesztették.
Kinyomtattak egy általános részt, a hajón
pedig bele kell vezetni a speciális dolgokat: milyen típusú
mentõcsónak van, hol helyezték el, hogyan kell
kezelni. A tûzoltó rendszer, a kézifáklyák
és minden benne van. Ha másra nem, arra mindenképpen
jó, hogy alaposan megismerem, hol mi van a hajón,
mert az mégis más, ha az ember kézbe vesz mindent,
leellenõriz, mintha csak benéz a raktárba,
és megállapítja: itt vannak a kézifáklyák...
Már harmadszor csinálom. A Mahartnál a MV Kõrösön
az egészet magam írtam, és rajzoltam! Az dög
nagy munka volt. A barbát meg is dicsérték
érte...!
Október 8. Csütörtök. úton.
Szép idõben haladunk, ide még tegnap viharjelzést
adtak. Távirat jött a sevillai ügynöktõl,
hogy kedden reggel kezdik a kirakást, hétfõ
ünnep. Mi meg holnap éjfél körül érkezünk,
lehet, hogy horgonyon állunk három napot? Azt se nagyon
bánnám, de jobb lenne Sevillában idõzni!
(Az viszont pénzbe kerülne...)
Október 9. Péntek. úton. Ma is jó
idõben hajóztunk, legalább is a hajnali õrségem
alatt. Tegnapelõtt este valami nyavalya tört rám,
lehet, hogy egy csípõideg rakoncátlankodik,
ha belenyilall, akkor jobb combcsont forgójából
indul ki és belenyilall körben a derekamba. Ilyenkor
pár percig úgy tudok csak állni, mint egy kérdõjel,
de oldalirányban meggörbülve... Délután
folytattam a Zümzümbogár kalandjait, és
megint úgy jártam, hogy éjfél elõtt
nem tudtam pihenni, mert állandóan azon járt
az agyam. A szolgálatban meg dög fáradt voltam.
Az Alborán tengeren hajóztunk (Gibraltár után
van egy tölcsérszerû szakasz, a spanyol partok
és Afrika között, egészen Orán és
a spanyol csücsökig tart), Trafalgar alatt adtam át
az õrséget. Végig gyönyörû
idõnk volt, ez most lényeges kérdés,
mer ebben az évszakban szokatlan, így a Lion-öbölre
(a spanyol-francia partoknál a kanyar) 8-9-es vihart jelez
a meteorológia.
Október 10. Szombat. Guadalquivir torkolat, horgonyon.
Már 110 oldalt megírtam a kötetbõl, nem
hiszem, hogy sok van hátra. Most - remélem csak idõlegesen
- úgy érzem, hogy kifogytam az ötletekbõl.
Csak azt tudom, hogy mi lesz a két utolsó rész
tartalma. Délben azzal fogadott a Maci, hogy négykor
indulunk, és felmegyünk Sevillába. Hurrá.
Két nap rakodás nélkül, ráadásul
ilyen klassz helyen. Ki kéne menni az és megnézni,
hogy hol volt a Sevillai Expo. Érdekelne a Makovecz ház,
és a hullámvasút. Hogy miért éppen
az? Mert annak idején a MV Padua szállította
a spanyol városba. (100 márkát fel kell vennem,
de nincs szándékomban elkölteni, hanem tartalékolok
a jövõbeni spanyol kikötõkre, lásd
az indoklást Fos sur Mernél) A barba azzal köszönt
el ebédnél, hogy viszlát hatkor. Ezt hallaná
egy magyar parancsnok! A hajó indul, ráadásul
folyón navigál, és a captain nincs a hídon!
Mindezek ellenére el tudtunk indulni, sõt meg is érkeztünk.
Jó messzire állunk a várostól. A folyón
videóztam, de nem estem olyan hibába, mint a Dunán,
amikor fél órás felvételt csináltam.
Este meglepett a Maci: holnap reggeli kilenckor, szabadnapot kaptunk,
mindenki oda megy, ahova akar.
Október 11. Vasárnap. Sevilla. Délelõtt
írtam (most természetesen a Zümzümbogár
kalandjait), de nem tudom, hogy mi lesz ezzel a résszel a
továbbiakban? Feldolgozom a dombóvári élményeimet,
és ez legalább duplája lesz terjedelemben,
mint az eddigi részek. A másik gondom ezzel, hogy
egyáltalán beillesszem-e a többi közé?
Sevilla
Ebéd után kimentem. Jó messze van a kikötõ
a várostól. Természetesen gyalogoltam. Ahogy
a parkon keresztülvágtam, sok új épületet
láttam, amit a volt EXPO területérõl hoztak
át, és most a Sevillai Egyetem különbözõ
intézményeit helyezték el benne. Így
Guatemala, Mexikó, Uruguay pavilonjai most a várost
díszítik.
Santa Maria de la Sede katedrális
Az óvárosban a Miasszonyunk katedrálist
kerestem, és milyen szerencsém volt: 700 pezetát
megspóroltam, lévén ingyenes a belépés
(nem tudom, hogy a vasárnap miatt, vagy a három napos
ünnep tiszteletére?). Ilyen belsõ szerkezetû
katolikus templomot még nem láttam. A szokásos
forma, a tengelyesen szimmetrikus, fõhajós és
kettõ vagy négy oldalhajós megoldás.
Ez öt hajóból áll, de a középsõt
öt egyforma részre kell képzeletben osztani.
Az elsõben a hívek számára van hely,
a fõoltár mögött. A második ötödben
van a fõoltár. A következõ, azaz a középsõ
ötöd a fõrangú híveké lehetett,
akik az oltárral szemben ülhettek vagy állhattak,
mert padot nem láttam a katedrálisban. Mögöttük
a negyedik ötödben, a fõoltár felé
nyitva a barátok kórusa. A fõoltár jobbról
és balról vasrácsokkal védett, akik
közel álltak hozzá, azok láthatták
a ceremóniát. A kórus három oldalról
zárt, csak az oltár irányában nyitott.
A kórust két oldalt egy-egy hatalmas orgona választja
el a két mellette levõ hajótól, és
a fõoltárral ellentétesen egy mellékoltár
határolja. Az utolsó ötödben szintén
a hívek tolonghattak, innen nyílt a fõbejárat.
Lenyûgözõ, monumentális építmény,
és sajnos nagyon málladozik. Megnéztem a kincstárat
is, és jót pihentem, mert a turisták számára
rengeteg mûanyag széket helyeztek el. Az építését
nem kapkodták el: 1401 -ben fogtak hozzá, és
118 év múlva már kész is volt, azaz
1519-ben. Utána elindultam, hogy kimegyek a volt EXPO
területére. Közben találkoztam a szakáccsal,
és a matrózokkal. Elmentek sörözni, de nem
tudtam lépést tartani velük, lemaradtam, és
egymagam ültem be egy bárba. Egy órát
pihentem, majd jókora gyaloglás után a 6-os
buszra szálltam, s irány az EXPO... A bejáratánál
van a Hajózási Pavilon, már csak ezért
érdemes volt kijönnöm. Láttam Thor Heyerdal
balsafából épült hajójának
mását, amivel Peruból a Húsvét-szigetekre
hajózott, és Magellán Naô Victoria nevû
picinyke - lélekvesztõnek is kicsi - hajóját,
amivel megkerülte a Földet. Tökös manus lehetett,
ha ezzel az alkotmánnyal útra kelt... Itt is megittam
egy sört, sajnos a magyar pavilont nem találtam. Talán
rossz helyen kerestem, mert azt mondják, megvan. Busszal
visszamentem a központba, beültem egy helyre kis étterembe,
és megvacsoráztam. Gazpacho Andaluzt ettem, hideg
zöldséglevest, és calamares fritost, azaz kalamárit
salátával. Hozzá vino tinto: vörösbor.
Utána beszéltem Encsivel. Nagyon hiányoztak...
Október 12. Hétfõ. Sevilla. Ma van
a spanyol nemzet világnapja, ezen a napon érkezett
meg Kolombusz - anno dacumal -, Amerikába. Minden spanyol
nyelvû országban ünnepet tartanak. Tegnap láttam
egy plakátot, bikaviadal volt Sevillában. Nem mentem
el, mert 7000 pezeta a jegy, ami kilencven márka... Egész
nap a Training Manualt csináltam. Este írtam...
Nem tudtam elaludni, annyira foglalkoztatott az írás,
a téma. Éjjel kettõ után sikerült
elszenderednem.
Október 13. Kedd. Sevilla, úton. Estére
kiraktak, elmentünk. Nem tudjuk, hogy hova. San Vincente-nél
álljunk meg, ez az order (az Ibériai félsziget
délnyugati csücske). Ma este se tudtam elaludni, teljesen
felborult az alvási rendszerem...
Október 14. szerda. úton. Éjjel dög
álmos voltam a szolgálatban... Szerencsére este
már tudtam aludni. Árpinak odaadtam amit megírtam
a "Na, gyere ide, édes fiam..."-ból. Tetszett neki,
azt mondta, hogy aranyos... Nyilván mindenkit más és
más fog meg egy írásból. Érdekes,
õ azt kérdezte, hogy a pedagógusok valóban
ennyire sóherek...? Attól tartottam, hogy az a rész,
aminek az a címe, hogy "Mesél a papa" kilóg
majd a sorból. Hiszen a dombóvári emlékeimet
dolgoztam fel benne. Azért is adtam oda, mert semmit nem
tud arról, hogy ott jártam, és a valóságot
írtam meg, tehát amit mond, az ül. Azt mondja,
hogy egyáltalán nem lóg ki a sorból,
pedig attól féltem, hogy egy kívülállónak
unalmas lesz. Az igazság az, hogy valójában
a volt osztálytársaimnak írtam... Árpi
szerint jól kitaláltam az önkéntes tûzoltó
dolgot. Pedig nem kitaláció, csak a színezése
olyan, amilyen... úgy gondolom, hogy jó ötlet volt
így megírni. A papa mesél, a gyerek kommentál.
Amit mond, azt a tizenöt és fél éves kölyök
mondja, a gondolatai kalandoznak, és senkire nézve
nem lehet sértõ... Egyébként se írtam
semmi olyasmit.
Október 15. Csütörtök. úton.
Befejeztem egy újabb fejezetet, már 121 flekk van
a gépben. Most azt írtam meg, amint Zümzümbogár
átesik a csókolózás tûzkeresztségén.
Most olyanom van, hogy tetszik, amit írtam. A délutáni
õrség alatt folytatni akartam az írást,
de teljesen leblokkoltam. Egy épkézláb gondolat
nem jutott az eszembe.
Október 16. Péntek. úton. Ezt eddig
jól kifogtuk. Nem is akarjuk elhinni, hogy ezen a széljárta
helyen, mint a portugál partok és a Vizcaya ilyen
csendes lehet a tenger... A köd nem zavar, addig se fúj
a szél... Továbbra se megy az írás. Lehet,
hogy a tudatalattim várja az otthoni híreket, a leveleket,
és ezért nem foglalkoztatnak olyan intenzíven
Zümzümbogár csodálatos kalandjai. Biztos,
hogy Hollandiába megyünk, és olajpogácsát
(kisajtolt olajos magvakból készült granulátum)
viszünk Casablancába. Ha minden igaz, ide jönnek
a váltók is.
Október 17. Szombat. úton. Árpi be
vagyon sózva, és már készülõdik
haza. Egy kicsit Nagyika jut eszembe róla, aki harminc hónappal
elõbb kezdett Munkácsra készülõdni,
és hónapokig alig lehetett közlekedni a lakásban
az elõkészített, és már becsomagolt
holmiktól... Az idõ elromlott, rendesen mozgunk,
jó a rosszban, hogy félhátulról jön,
legalább nem fog vissza.
Október 20. Kedd. Moerdijk, úton. A raktárt
nyitottam, amikor megjöttek a váltók. Sz. Attila,
és O. Jenõ, aki állítólag nagyon
jó szakács... Ebédnél mondták
az otthoni híreket: megtudtam, hogy tegnap voltak a helyhatósági
választások. Sajnos azt nem tudta Attila, hogy Csintalan,
vagy Tarlós nyert-e Óbudán. Remélem
Tarlós marad. Torgyán szolgáltat bõséges
anyagot a kabarékhoz. Princzet lapátra tették,
Lupist leültették... Esõs október volt...
Mindenki mondta a magáét, ahogyan az már lenni
szokott váltáskor. A hajót egyre berakták,
fél háromkor indultunk.
Október 21. szerda. úton. Borzalmas idõben
hajózunk. Alig vánszorgunk öt mérföldes
sebességgel, Az európai vizekre - a Földközin
kívül - mindenütt viharjelzést adtak. Déli,
délnyugati, 8-as szél várható, ez hajnal
négyre be is jött... Még Doverig se értem
el hajnalban. Focihírek otthonról... O. Jenõ
(50 éves), civilben játékvezetõ volt,
még az idén is vezetett elõkészületi
meccset (Siófok - Haladás). A fia most volt próbajátékon
a Hertha BSC-nél. Tõle a focivilág híreirõl
is értesültünk: sajnos magyar foci továbbra
sincs. És ami ezzel párhuzamosan jár: nézõ
se! A Magyarország-Románia olimpiai selejtezõn
nem szedtek belépõt, és mindössze 800-an
voltak. A csapat kapusa - siófoki, akárcsak Jenõ
-, szerint a TV a háromezer nézõt hazudta...
Ennyire talán még egy focista is szavahihetõ.
Fõleg, ha a médiával kell szembeállítani...
Otthon kikaptunk egy közepes portugál válogatottól
3-1-re, a románok ellen 1-1 (õk Lisszabonban verték
a portugálokat!), s hiába a bravúros gyõzelem
Azerbajdzsán ellen 4-0, ez az EB már elúszott.
Igaz, így nem kell késõbb izgulni. A Fradi
csúfosan leszerepelt, a 90. percben 4-0-ra vezettek a görögök
ellen, és két gólt kaptak a 3 percnyi hosszabbításban.
Az újpestet kiverte a Bajnokok Ligájából
az Ausztria Wien, s utána az UEFA kupában is a magyar
hagyományoknak megfelelõen szerepelt, itthon kapta
a katasztrofális pofont, 0-5, míg Bruegge-ben (az
elsõ mérkõzésen) 0-0-t játszott...
El tudom képzelni, hogy a 0-0 után milyen "továbbjutunk,
itthon esélyesek vagyunk" nyilatkozatok láttak napvilágot.
A mötökát egy újonc osztrák csapat
tanította focizni. Nem baj. A fõ, hogy Liszkait
12 millióért visszavásárolta a Fradi,
("pedig szart se ér", idézet O.J.-tõl). Erre
van pénz... Vacsorára megenyhült a vihar, de
azért még lityegünk rendesen...
Október 22. Csütörtök. úton.
Elkiabáltam... Éjfélre újra megjött
a rossz idõ. Írországtól nyugatra két
alacsonynyomású ciklon kergeti egymást, ott
11-es "violent storm" van, nem is tudom, hogyan fordítsam,
de az kurva rossz idõt jelent, úgy tíz méteres
hullámokkal, és a levegõ tele van a tengerbõl
felkapott vízcseppekkel... Nekünk csak kilences idõ
jutott, de ez is elég.
MV Clavigo
Délután megszólalt a VHF rádió:
- Egy, kettõ, három..., van a közelben magyar?
- Hogy a fenébe ne lenne... - válaszoltam. Balogh
Zsolt volt, aki a Clavigón parancsnok. (Emlékeztetõül:
helyette voltam az év elején a Clavigón). Jót
dumáltunk, amíg ki nem kerültünk a hallótávolságból.
Október 23. Péntek. úton. Még
ünnepi kaja se volt... A vihar nem akar szûnni, csak kicsit
alábbhagyott, de a mozgásban nem nagyon lehet észrevenni.
Nagyon unom már, és még el se értük
a portugál partokat, ahol majd pontosan keresztbe kapjuk
a hullámokat, és úgy dülöngélünk
majd, hogy a cipõnkbõl is kiesünk. Most még
szembõl jön a rossz idõ, a hajó üt,
belebukik a hullámokba, rezeg, remeg, tekeri magát,
egyszerûen nem lehet normálisan megállni, állandóan
fogózkodni kell. A lábam már remeg, tántorogva
járok, és állandóan álmos vagyok.
Semmi mást nem csinálok, mint ülök, vagy
fekszem, ha meg fel kell állnom, az külön fizikai
megerõltetés, mert a mozdulatokra vigyázni
kell, ráadásul most érzem a derekamat, tehát
sokkal fokozottabban ügyelek, hogy mikor mit csinálok.
Még az ülés is kényelmetlen, mert állandóan
tekeregnem kell, hogy a mozgást kiegyensúlyozzam...
Már a Vizcaya közepén járunk, és
a BBC szerint megint csak erõsödik a vihar. Jelentem,
a radar kicsit elhagyta magát. Magyarul úgy elromlott,
ahogy egy radartól ez elvárható. Nincs kép,
helyette hercig, vastag köröket rajzol a képernyõre,
és jajong, hogy nem találja az északi irányt...
A folyami radart használjuk. Most egy picinyt meg tudom
érteni azt a háromszáz millió amerikait,
aki nem képes felfogni a metrikus mértékrendszert,
és csak sápítoznak, ha azt hallják,
hogy egy kiló, meg kg/cm2, és miért nem azt
használja a hülye világ, hogy gallon, meg font/négyzethüvelyk?
(Az igazság az, persze, hogy Kanadában gond nélkül
beleverték a fejekbe.) Ugyanis a folyami radar metrikus,
azaz kilométerben adja a távolságot. A mérföldhöz
szokott agyam, elõször csak tanácstalanul állt,
hogy mi a francot kezdjek ezzel a 36-tal (36 kilométeres
hatósugár, ami ugye mindössze 19,44 mérföld,
és nem olyan hülye kerek szám, mint a 24, a tengerin
a távolságok: 0,5 - 0,75 - 1,5 - 3 - 6 - 12 - 24 -
48 mérföldes körök szerint változtathatóak).
Október 24. Szombat. úton. Hú, de
tele van a hócipõm a tengerrel...! Ennyire állandó
rossz idõben még nem volt részem. Minden nap
újabb alacsonynyomású ciklon jön, egyre
rosszabb az idõ. Két vihar között van egy
kicsit csendesebb szakasz, akkor csak 6-os erõsségû
a szél. A délutáni õrség
alatt befejeztem a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Most
éppen tetszik mind a 135 flekk. Ugyanis ekkorára sikeredett.
De attól tartok, hogy hiába nyilvánítom
késznek, mindig be-beszúrok egy-két sort, esetleg
bekezdést, mindaddig, amíg nyomdába nem kerül.
Tegnap például azt, amikor Zümzümbogár
azon problémázik, hogy a Celesztina nyanya az idegeire
megy az állandó kérdezõsködéssel,
hogy: "udvarolsz már, Oszika...?" Ettõl függetlenül
az idõ semmit se javult. Ennek persze van egy hatalmas elõnye:
amíg rossz, addig csak jó jöhet, de ha megjavul,
akkor elromolhat...
Október 25. Vasárnap. úton. Éjjel
már egy kicsit jobb volt. Közeledünk Lisszabon
magasságához, ez a megváltó vonal. Itt
van a Dél-Amerikától Egyiptomig húzódó
magasnyomású terület határa, e vonal alatt
jó idõ van, meleg, és csendes, és nem
igaz, hogy hamarosan elérjük. A MV Pandora most jött
arról, és igazolták, amit az idõjárás
elõrejelzésben is olvasunk nap, mint nap. Éjjel
már csak kicsit írtam hozzá a "Na, gyere
ide, édes fiam..."-hoz. Már sokkal jobb az idõ,
csak most irtó párás. A szél is lecsendesedett,
s a tenger se különösebben hullámos, a nyugatról
érkezõ döghullámok az év minden
szakában jelen vannak, az ellen nem lehet mit tenni (igaz,
bármilyen ellen se...). Nagyon itt volt az ideje, hogy megjavuljon
az idõ, mert viharban nem szabad a mosógépet
használni, és az utolsó pár tiszta zoknimat
fogyasztom ma el... Már látjuk az érkezést,
kedden hajnalban Casablancán lehetünk. Már kezd
izgatni, hogy mi lesz a következõ út...
Október 26. Hétfõ. úton. Éjjel
dolgoztam: megcsináltam a rádióelszámolást,
ami nem egy nagy "wasistdas", mert csak ki kellett nyomtatnom,
valamint a Zümzümbogár utolsó két
fejezetét is, ami majd hazamegy. Délután
befejeztem egy félbehagyott novellát (én groteszknek
hívom) a Kis Mba Mbáról, és kinyomtattam
a Szétrúgok Mindenkit 6 címû fejezettel
együtt a Zümzümbogárból. Most végre
valóban kitört a jó idõ. Nem mozgunk,
a tenger elviselhetõ, 3-4-es erõsségû...
Délután megírtam egy novellát, "Mama"
a címe. Az ötletet még otthon jegyeztem fel,
kínlódtam is vele pár napot, ma pedig két
óra alatt kiömlött belõlem. Már forog
az agyam, mert van egy másik témám, is, azt
hiszem éjszaka, ha ledobtam a horgonyt Casablanca elõtt,
akkor kerítek sort rá.
Október 27. Kedd. 92 nap. úton, Casablanca.
Nos, nem írtam, mert érkezéskor kikötöttünk.
Csomó hajó állt horgonyon, olyan volt, mintha
a MV Clavigóval jönnénk, mert azzal jártunk
így, menetbõl kötöttünk ki majdnem
mindig. Ezek aztán megfogják a munka végét!
Az ügynök megtelexezte, hogy mintát vesznek, és
ha minden jól megy, akkor délután háromkor
el is kezdik a kirakást. Jó brigádot kapunk,
és akár három nap alatt ki is rakhatnak! (Te
jó ég, ez aztán a dögös csapat! Máshol
ezzel elszöszmötölnének akár nyolc
órát is, de itt a szupercsapatnak csak három
napra van szüksége. Hiába, no, Marokkóban
az arabok, már csak ilyen szorgos népek...) Kimenni
nem lehet, mert nincs vízumunk (a magyaroknak, csak Maci
kapott partralépési engedélyt, mert õ
ugye német...). Szívjanak gázt...
Marokkó az Marokkó...
Ship's chandler is jött, mivel a légkondi bedöglött,
és nincs megfelelõ biztosíték, húsz
darabot akartunk rendelni. - Parancsnok, mi dolgozunk a legalacsonyabb
árakkal Marokkóban - biztosított maximális
jóindulatáról a shipi. Mi másra lenne
szükségünk? Késõbb az ügynök
a fejéhez kapott, amikor a barba megmutatta a kártyáját.
- Captain, ez a cég tíz éve megszûnt!
Nehogy vásároljanak ettõl a gengsztertõl.
Ennek a kártyának (nagyméretû, cégkártyáról
van szó) a fejlécét lefénymásolják,
és az a "cégjelzéses számlájuk".
(Hiába, Marokkó az Marokkó...) Késõn
szólt, mert a pasas érkezésre (03:00) jött,
az ügynök csak reggel nyolckor méltóztatott
befáradni, holott az elfogadott eljárás az,
hogy a hatósági vizsgálattal (kikötõkapitányság,
vám, rendõrség, stb...) együtt érkezik,
hogy ha szükséges, akkor segíthessen. (Hiába,
Marokkó az Marokkó...) - Délután háromkor
kezdünk - nyugtatta meg a parancsnokot.
A biztosítékokkal délelõtt bejött
a "shipi". Hozott egy éttermi számolócédulát,
amire girbe-gurba betûkkel írták rá,:
10 db. 30A, 10 db. 50A. 2500 dirham. A parancsnok elõször
nem értette, hogy mirõl van szó. Biztosan nagy
volt az infláció az elmúlt években.
- Márkával fizetek -, mondta. - Nem gond, egy
márka most öt dirham... Szóval a húsz
darab frincfranc 500 márkát kóstál.
Maci szerényen kiröhögte. Aztán úgy
kirúgta, hogy a lába se érte a földet.
- Meglátom, hogy mit tehetek. Magának, captain, megpróbálom
elintézni... - mondta a komoly kereskedõ. Ebéd
után Maci lefeküdt, adott harminc márkát,
hogy ha jön a pasas, akkor adjam oda a 20 biztosítékért.
Németországban 50 pfenning darabja, itt mondjuk egy
márka, ötven fityfiritty a haszna darabonként,
és mindenki jól járt. Fél óra
múlva visszajött a hapsi. Hozta a számlát,
a szép, fénymásolt cégkártya
fejléccel. Azért így mindjárt más!
Most csak 1500 dirhamról szólt, mert õ egy
gentleman (amúgy arabosan) és elintézte. Szóval
csak 300 márka, kettõszázat sikerült lealkudnia
saját magától. Hiába, Marokkó
az Marokkó... - Oké, akkor itt van 30, hogy haszna
is legyen rajta, és kvittek vagyunk, igaz? - kérdeztem,
mire a kuncsaft elszontyolodott. - Nem jól van ez így
- mondta, és ebben tökéletesen igaza volt... -
Lehet, hogy máshol olyan olcsó, de itt ennyi. Maroc
is Maroc! -, mondta szomorúan, mert valószínûleg
felfogta hogy ilyen állati olcsón se vesszük
meg, egyelõre. - Csak az a baj, hogy a vámnál
már deklaráltam, így nem tudom visszavinni,
mindenképpen át kell venniük. - A parancsnok
kint van a lányoknál - mondtam, hogy hadd csodálkozzon
-, majd reggel jön be... - Akkor holnap visszajövök
-, mondta búsan, és a tök hivatalos számlát
a szemétbe dobta. Amikor a barba "visszajött a lányoktól",
mert biztosan velük álmodott, akkor mérgesen
felhívta az ügynököt. Az vacsora elõtt
bejött. Hozott magával egy "szakértõt",
aki úgy ismeri a marokkói olvadóbiztosíték
piacot, mint a tenyerét. Hát mit mondjak? Szerinte
5 dirham egy darab, tessék megnézni a váltási
kurzust, pontosan egy márka... Most szeretettel várjuk
a "shipit". Minden rosszul ment, és délután
háromkor nem kezdték el a kirakást. Viszont
volt egy nyugodt napunk. Éjfélig beszélgettünk
a szalonban. El nem tudtam volna képzelni, hogy az otthonról
érkezettekben ekkora gyûlölet van a Postabank
volt elnöke, Princz úr iránt. Szemét és
aljas gazembernek, mondták, ami érthetõ, még
akkor is, ha minden bizonnyal túlzás. Hányszor
is húzták ki a szarból, az adófizetõk
pénzén?
Október 28. szerda. 91 nap. Casablanca. Esténként
jól beködöl, csak úgy gomolyog a pára,
s délelõtt tízig tart. Még mindig rosszul
mennek a dolgok. Csak egy darut kaptunk, és tízkor
érkezett meg az elsõ teherautó... Baromi lassan
raknak.
Mert engem mindenütt szeretnek!
Nagyon szerencsés vagyok, mert akit szeretnek, annak jó,
és engem még itt is! Szóval bejött a "shipi",
és ma már csak 32,5 dirhamba kerül egy biztosíték,
ami ugye 650 összesen, alig 130 márka. Mert Marokkó
az Marokkó, és itt így tudnak az árak
zuhanni. - A parancsnok hol van? - kérdezte a pasi.
- Kint a városban - válaszoltam, mert a Maci marhára
rühell az arabokkal tárgyalni, és inkább
én... - Megint? - csodálkozott. - Hát
persze, imádja Casablancát és az arabokat,
minden délután kimegy! - mondtam, csak meg ne tudja
a fõnök, mert még beperel hitelrontásért.
Ám akár szereti õket, akár nem, ennek
ellenére se akartunk többet adni, mint 30 márkát
az árukészletért. Ifjú barátunk
nem gyõzött csodálkozni ezen. Aztán elmagyaráztam,
hogy amikor 500 márkát kért érte, az
egy kész krimi volt, és menjen a francba, ha szépen
megkérhetem, vagy hívjuk a rendõrséget,
vagy menjen panaszra az ügynökségünkhöz.
Ezt semmi esetre se akarta, mert szerintem körözés
alatt állhat... Így amikor elment, azzal búcsúzott,
hogy: - Chief, csak azért nem csinálok problémát
az ügybõl a hajónak, mert te a barátom
vagy... Na? Ez azért nem semmi! Így aztán
azt javaslom, hogy engem is inkább a tollamról, mint
a barátomról ítéljenek meg ezután
(akár a Kléber atyát)... Milyen jó
a Macinak, hogy itt vagyok, és a shipinek, hogy a Maci nem
volt itt, mert aludt.
Korrigálni kell Hofi szövegét
Ugyanis az egyik kabaréjában, jó régen,
még szegény Gulyás Gyuláról mondott
élcet, miszerint úgy bakizott, hogy: a bíró
összeguggolta magát. Nem áll a dolog. Nem
a bíró, hanem a watchman, és nem otthon, hanem
itt Casablancán. A kikötõ ad egy watchmant (watchman
- õr) - kötelezõ -, és az öreg, van
vagy hetven éves, annyit guggol, hogy megfájdul a
térdem és a bokám, ha sokáig nézem...
Ma a következõ út: Algeciras (gibraltári-öböl)
- La Spezia.
Október 29. Csütörtök. 90 nap. Casablanca.
Tegnap ezer tonnát raktak ki. Reggel az ügynök
azt mondta, hogy estére száz százalék,
hogy kész leszünk. Így aztán maradtunk,
mert csak 700-at sikerült ma teljesíteniük.
Este megírtam a novellát, amire már napok óta
készültem, A semmi közepén címmel.
Mindössze 5 flekk. Azt hiszem, hogy jó, sõt...
Persze egészen más lett, mint amilyennek elterveztem,
de így van jól. Ma a következõ utunk
lesz: Gijón (észak Spanyolország) - Salerno
(Nápoly mellett).
Október 30. Péntek. 89 nap. Casablanca.
Éjszaka, M. Jani kibányászott a raktárból
három potyautast. Egyszerûen érthetetlen, hogyan
képzelik ezek, hogy el tudnak bújni egy ilyen kis
hajón, ahol minden kulcsra van zárva, csak a raktárba
lehet lemenni, ott pedig három helyre bújhatnak, és
mindig ott is találják meg õket. A múltkor
(júniusban) is onnan szedték ki az önjelölt,
ingyen turistákat... Bolondok ezek... Este nyolcra kirakták
a 2300 tonna lópúdert. Egész nap szép,
ködös idõ volt. Kilenckor jött a pilot. A
folyami radar is bedöglött. Szépen összemaszatolta
a képernyõt, és kiírta: SHF failure.
Aki tudja, hogy mit jelent, az okosabb mint mi, mert nyomát
se találtuk se a használati utasításban,
se a szervízkönyvben. Ennek egyenes következménye,
hogy nem indultunk el sehova se. Éjjel kijött a radarszervíz.
Október 31. Szombat. 88 nap. Casablanca, úton.
Két órára megcsinálták a tengeri
radart, a Maci összeszörnyülködte magát,
hogy 600 márkát kellett fizetnie, az ékszíj
volt elszakadva, ami a motorról átviszi a hajtást
a forgó antennára. Így már volt radarunk,
csak pilot nem. Hála Istennek, csak reggel hétkor
jött. Így elindultunk, sehova se. Ugyanis megint
a szokott tészta: induljanak el Finisterre felé (az
Ibériai-félsziget északnyugati csücske),
hétfõn (délután lehetünk ott) talán
tudunk rakományt szerezni. Majd akkor telexezek az asszonynak,
mert most csak annyit tudnék, hogy: Valahova megyünk,
amikor ott leszünk, akkor felhívlak onnan... Franc
a szakácsba, olyan lekváros buktát csinált,
hogy ha arabul nem is, de 1000-1 nyelven beszélt! Sajnos
õ is jól fõz, nemcsak az elõzõ.
Otthon is dolgozik, a vár egyik éttermében,
kivett hat hónap szabit, és eljött egy behajózásra.
Jenõ szeret olvasni. Megvan az összes Wilbur Smith könyve,
és apától a Klapka katonái is...! Tetszett
neki az Ezredvégben megjelent írásom, csakúgy
mint H. P.-nek. Pista megkérdezte, hogy ez milyen könyv
(?), mármint az Ezredvég. Életében nem
hallott még irodalmi folyóiratról.
NOVEMBER
November 1. Vasárnap. úton sehova... Egyelõre
tart a jó idõ, csak a levegõ hûl erõsen...
Soha ilyen jól nem jött a portugál tévé,
mint ma. Végignéztem az utolsó Forma-1-es futamot.
Hál' Istennek, M. Schumacher (a kis pökhendi, beképzelt,
agresszív német) a 31. körben kiállt,
mert defektet kapott. Így a kedvencem, M. Hakkinen nyerte
az idei VB-t. November 2. Hétfõ. úton. Éjszaka
hallgattam a Szülõföldünket. Tolnai Klári
emlékmûsor volt, ezek szerint meghalt... Nyolcvanöt
éves volt. Szegény. Szerettem, nagy színésznõnek
tartom, õ is kiváló - kivétel és
egyben - példa arra, amit apa szokott mondani, hogy nem az
iskola teszi a mestert, jelen esetben a színészt. November 3. Kedd. úton. Hülye, dülöngélõs
idõ van, tele a hócipõm a hajóval. Letelt
a három hónap, és megint szûknek érzem,
nem találom a helyem, mennék haza. Ideges vagyok,
három héten belül harmadszor járunk a
Vizcayán, ez nem fehér embernek való hajózás.
Nem hiszem, hogy még egyszer rá tudnak venni, hogy
ilyen kis hajóra jöjjek. Még jó, hogy
a személyzettel és a parancsnokkal jól kijövök,
mert egyébként kibírhatatlan lenne... Lehet,
hogy már megyünk valahova. Az RMS azt mondta, hogy a
Pandora rakományát elvihetjük Rouenbõl
Tunéziába. Szépen nézünk ki, megint
arabokhoz megyünk. Még ez is... Délután
irányt változtattunk, most kreuzolunk egy kicsit.
Este hatig cikkben megyünk, utána 90 fokot fordulunk
cakkba. A Maci se bírta már az eszeveszett dülöngélést.
A kabinom romokban hever, minden a földön van, alig tudok
bemenni, de nincs értelme összeszedni, mert minden újra
lezúg a földre. November 5. Csütörtök. úton, Rouen.
Éjszaka jöttünk végig a Szajnán,
videóztam, mert nappali felvételeim vannak, így
össze lehet hasonlítani, hogy milyen sötétben
(és idõnként fene nagy ködben) hajózni
a folyón...
Francia panasznap...
Két pilot hozott fel, mindkettõvel jót beszélgettem.
Panaszkodtak a közbiztonságra, borzasztóan sok
az arab és a néger (elnézést, nem afro-franciák
mert itt így mondják), és hallatlanul agresszívak,
rabolnak, fosztogatnak, lehetetlen visszafogni õket. Párizs
Európa legveszélyesebb városa, a metrón
egyedül utazni nem életbiztosítás. Az
egyedüli megoldás az lenne, ha kirúghatnák
õket. Afrikában nincs velük baj, mert ott a rendõrség
rettentõ szigorú, majdhogynem kegyetlen, mondta a
párizsi születésû révkalauz. Franciaországban
nem tudnak velük mit csinálni, nem lehet kordában
tartani õket. (Nesze neked liberalizmus, esélyegyenlõség,
meg demokrácia...) Valahogy nem tudom sajnálni a frankokat...
sõt magamban vigyorogtam: ti tettétek õket
franciákká, most mi a fityfenét hõbörögtök?
Semmi, de semmi alapja nincs a panasznapnak! Ma nem raktak.
Biztosan azért, mert sütött a nap, és holnapra
esõt mondanak.
Telefon haza...
Délután rendeltünk klub buszt, de nem gyõztem
kivárni, ezért elindultam gyalog. A kikötõbõl
felhívtam a családot hét óra körül.
Szabolcs volt otthon, az asszonyka fogadóórán
volt a gimiben. Lesz majd "Na, gyere ide, édes fiam...!", ha
hazajön! Írogatja a verseket, a kötete valószínûleg
csak a költészet napjára jelenik meg, és
nem karácsonyra. Lesz egy felolvasóestje a gimiben
(a végén még emléktáblát
kap...), és összekobozza az aulát valami ünnepélyen.
A beszélgetés után bementem a városba.
Sokkal messzebb van, mint ahogyan emlékeztem... Negyed
kilenckor újból telefonáltam. Még mindig
"fogadott" az asszony. Kérdeztem a fiamat, hogy mi a helyzet
a 2zsiráfnál. Encsi beszélt velük, és
a karácsonyi számban benne leszek. Amit hazaküldtem
írásokat (Zümzümbogár) Szabolcs szerint
nagyon jók, jobbak, mint az elsõ részek... (Na,
ja..., mert itt rajtam is vigyoroghat...!) Szabolcs két verse
benne volt az októberi számban. újabb séta,
már nyomta a sarkamat a lúdtalpbetét, megnéztem
a Luna Parkot a rakparton (két híd között
teljes hosszában), majd begyalogoltam a kikötõbe.
Érdekes, most sokkal rövidebb volt, mint kimenetkor. November 7. Szombat. úton. Az idõjárásjelentés
megint viharjelzést ad... Nem értem, vagy 2-es erõsségû
a szél, vagy kilences. Ezek nem ismerik a közbülsõ
számokat?! Olvastam a Szagos Ervin könyvtárban
(klotyó) a Nõk lapját, és láttam
Lázár Ervin új könyvét (a Hitel
prózai szerkesztõje), kicsiknek, gyerekeknek szól.
Az Ozirisz kiadó adta ki. Lehet, hogy vevõk lennének
a Zümzümbogárra? Szülõföldünk:
súlyos az árvízveszély otthon. Holnapután
tetõzik a Tisza Tokajnál. Több helyen gátszivárgás
van... Ukrajnában már árad... Romániában
is súlyos a helyzet. Eltemették Tolnai Klárit.
Délután már tisztességesen lityegtünk.
Nem is lehetne másképp, szembõl jön a
szél, mert mindig ezt csinálja velünk. Amikor
Casába mentünk, akkor is szembõl kaptuk. Egy
hét alatt volt ideje megfordulni a dögnek, így
Rouenba menet újból a pofánkba fújt.
Most, hogy megint délre megyünk, újra megfordult,
és szembõl kapjuk.
Concorde
Délután találkoztunk a Concorde-dal. Na,
nem a tengeren. De õrségátadáskor, azaz
tizenkettõkor két irtózatos dörrenés
volt. Néztem jobbra-balra, a Maci meg csak vigyorgott. Felmutatott
az égre. "Concorde", mondta. Kimentem, s valóban.
Irtózatos sebességgel húzta a csíkot,
ment Dél-Amerikába. A csõrös gépmadarat
nem láthattam, csak egy parányi, csillogó pont
volt az égen, s mögötte a fehér csík
mutatta, hogy merre, s milyen irtózatos sebességgel
száguld. A két durranás az lehetett, amikor
átlépi a hangsebességet. úgy emlékszem,
hogy azt olvastam valahol, hogy csak az óceán felett
száguldozhat kedvére, ezért is járja
a Párizs-Dél-Amerika útvonalat, mert így
lakott hely felett nem kell pukkogtatnia... Este hatkor hallottam
újra, kiszaladtam, s valóban, a csík ott volt
az égen, már visszajött az óceán
túlpartjáról! Erre a pesti ember azt mondja:
azért ez nem semmi! November 8. Vasárnap. úton. A jó
nyavalya essen bele, aki az ilyen idõjárást
kitalálta. Tegnap délelõtt berobbant az Angol-csatorna,
és azóta "robbangat". Nyolcas idõnk van, mert
mint említettem, ez egy menõ szám mostanában. November 9. Hétfõ. úton. Megváltozott
az idõ! Hála istennek, az eddigi szarhoz betársult
az esõ, és a köd is. Éjjel egy méterre
nem láttam, olyan tejfehér volt minden. Persze a szél
alább hagyott. Akkor örültem. Aztán
jött az esõ, és a szél feltámadt,
nehogy a hullámok lecsillapodjanak... Ha még nem említettem
volna, van egy teli hócipõm... Éjfélkor,
szolgálatba jövet akkorát pereceltem, mint egy
ólajtó. Kicsúszott alólam a lábam,
és vízszintesen zuhantam a fedélzetre. Beütöttem
a könyököm, és a hátam. Remélem,
semmi komolyabb következménye nem lesz, mert minden
mozog, forog, és nem fáj (nagyon). Délre
elmúlt a szél, és az idõjárásjelentés
is csupa kettes-hármas idõt ad. Csak az öt-hat
méter magas döghullámok vannak meg továbbra
is, és amíg azokra felmászunk, s a túloldalon
lecsúszunk, olyan érzése van a tengerésznek,
hogy semmi se változott, mert a hajó továbbra
is dülöngél, lityeg, rollázik, aztán
ha kicsit félpofáról jön a dögje,
akkor belevágja az orrát a hullámokba, ilyenkor
egy pillanatra lecövekel a hajó, persze a lendülettõl
minden haladna tovább: a híd, a tányérok,
és a székek, de nem tudnak, mert a hülye hullám
visszatartja testet, s ami tárgy csak teheti felugrik, pattog,
szánkázik, és a hajón csörög,
rözög, döcög, römög mindön... De
leginkább a nyugalomra vágyó agyunk... Még
jó, hogy van egy nagyszerû találmány:
egy gumiháló, ezzel takarjuk le az asztalt a szalonban,
és így amit ráhelyezünk, az nem csúszkál.
Csak ami benne van. Ilyenkor lehet megtudni, hogy a leves mily fürge
tud lenni, és a krumplikrokett öt méteren hármat
rá tud verni a vadasmarhára... A tengerész meg
kapkod, hol a kanala után, hol a villáért,
hol a sárgarépáért, csak az marha forró.
Azzal az a leghelyesebb eljárás, ha hagyjuk átugrani
a szemközt ülõ poharába, mert akkor lehûl,
és a pohárból már sokkal nehezebb kiugrania.
Na, azért nem kell elkeseredni, mert amint látható,
már a komputert is elõ mertem venni, és bepótoltam
az elmúlt két napi kihagyást. November 10. Kedd. úton. Éjfélkor
kellemesen csalódtam, mert a forduló után nem
nagyon billegtünk, mozogtunk. Bekapcsoltam a rádiót,
most nem felejtettem el, s
Hallgattam a Szülõföldünket
Tovább tart az árvízveszély. Harmadfokú
készültség van a Bodrogon és a Tiszán.
450 km-es szakaszon van vészhelyzet. Ukrajnában katasztrófa
sújtotta övezetnek nyilvánították
Técsõ, Csap környékét. Orbán
szerint minden összeget meg kell adni az árvízvédelemre.
Ezek az összegek nem tervezhetõek, tehát máshonnan
kell elvonni a pénzeket. Meg is teszik. Az Agrobank vezetõjét
Göncz Árpád kegyelemben részesítette.
Öt éve szûnt meg a SZER. Az egyedüli rádió,
amelyik azért dolgozott, hogy megszûnhessen. Jól
dolgozott. Irodalmi blokk volt a hírek után.
A színészmúzeumban Szörényi Évára
emlékeztek. "Itt születtem én, ezen a tájon..."
szavalta - sok más szép vers között -, s
elszorult a torkom. Elképzeltem azokat a magyarokat, akik
valahol messze, a világ másik felén ülnek
a rádió mellett, s szerencsésnek érzem
magam, hogy nem vagyok gazdag "amerikás magyar". Délre
teljesen elcsendesedett a tenger. Most mocskosszürke vízsivatagban
hajózunk. A piszkosszürke égbolt összeolvad
a közeli horizonttal, a láthatóság nem
a legjobb, alig pár mérföld. Hol tejfehér
köd vesz körül, hol hirtelen felszakad körülöttünk,
s csak a lassan hullámzó, méltóságteljes,
alig fodrozódó hullámokat látjuk. Mintha
szél által lekoptatott homokdûnék lennének.
Csak ebben a sivatagban a szél munkája szemmel látható.
A lapos vízdombok lassan közelednek. A hajó nem
billeg, hanem felemelkedik a lüktetõ hullámhegyre,
majd óvatosan lesiklik az oldalán. A szürkeséget
idõnként csillogás töri meg. A nap erõlködik,
hogy átsüssön a vastag párarétegen,
de sikertelen a próbálkozása. Egy tenyérnyi
helyen azért eléri a vízfelszínt, és
felragyog a szürke, érdekes, hogy ez a semleges szín
is milyen szép tud lenni. Nemsokára vékony,
füstszerû csík jelenik meg a jobb oldalunkon,
s észre se vesszük, máris újra nedves,
nyúlós köd veszi körül a hajót.
Most nincs tenger, nincs égbolt, lebegünk az Atlanti-óceánban,
valahol a két közeg, a víz és a nedves
levegõ határán. Nem tudjuk szabad szemmel megállapítani,
hogy merre van elõre, hátra, jobbra vagy balra, csak
annyit lehet érezni, merre van a fent: ott, ahol a tejszerû,
híg masszán kis fényes folt látszik.
Ott erõlködik a nap, hasztalan. Még át
se tudja szúrni a hajónkat beborító
búrát. Ebben a semmiben úgy érzem,
mintha teljesen egyedül lennénk. Életnek nyoma
sincs. Nem látni sirályokat, nem ugrálnak delfinek,
nem habzik a víz az apró halak körül, ahogyan
a ragadozó elõl menekülnek. Hiába van
a radaron hat mérföldre egy kis sárga pont, jelezve
hogy egy kolléga halad nem messze tõlünk, Olyan,
mintha ott se lenne. A köd, a szürke vízpára
elszakít a környezettõl, és magára
hagyja a tengerészt. Nem csoda, hogy hajdanán rettegtek
ködben hajózni. Bármelyik pillanatban elõbukkanhat
a semmibõl a valami, csakhogy amikor meglátták,
akkor már a halálos veszélyt jelentette az
alig száz méterre levõ másik hajó...
Ma már ködjelzést se adunk. A radaron mindent
látni, a kijelölt hajózási út biztosítja,
hogy nem cirkálnak össze-vissza a hajók, csak
a halászokra kell ügyelni. Nekik meg állítólag
fejlett életösztönük van, s elkotródnak
az útból, pontosan tudják, hogy nem ajánlott
helyen halásznak... Vacsorára nagyon finom spagettit
készített Jenõ. Sissi módra zagyikolta
össze (a vendéglõjük specialitása).
Tejszínes, gombás, sonkás, erõsen fokhagymás
mártást - sajnos a libamáj átalakult
csirkemájjá útközben... - tett a tésztára. November 11. szerda. úton. Még nem szakadtak
át a gátak a Tiszán. A Bodrog nem tud apadni,
a tiszai magas vízszint miatt. úgy néz
ki, hogy befejeztem a Gudrunt. Százhatvan oldal lett. Azt
hiszem, a vége most jól sikerült, mert azzal
szokott a legtöbb baj lenni. Egész nap szép
idõnk volt. Olyan, amilyenre minden tengerész vágyik.
Napsütéses, kellemes hõmérséklet
(25 fok), és síma víz. Lehet, hogy Bizetrébe
(Tunézia) megyünk. November 12. Csütörtök. úton. Nagyon
jól jön a Szülõföldünk. Legalább
van valami kapocs az otthonnal. A mûsor nagy része
az árvízhelyzettel foglalkozott. Éjjel
elértük Gibraltárt. Itt a hajóknak be
kell jelentkezniük, bemondani, hogy honnan-hova mennek, mi
a poziciójuk (radaron beazonosítják õket,
s szemmel tartják, amíg áthaladnak a szoroson),
van-e veszélyes rakományuk. Bemondtam a hívójelünket
- P3SL4 - és nevünkön köszöntöttek,
benne vagyunk a komputerben. Ez a hajózás biztonságát
szolgálja. Bejelntkezett egy bulk carrier. Perth-bõl
- Ausztrália - indultak és Port Arturba, Kanadába
visznek mûtrágyát. Azt hiszem ez a Guiness útvonal,
a két kikötõ közötti legnagyobb távolság
tekintetében. Megjött, hogy valóban Bizerte
a kirakó kikötõ. Érkezéskor kikötünk,
és 48 óra alatt vállalták a kirakást.
Ha nyolc órás mûszakot jelent, akkor az hat
nap lenne, de ilyet nem adnak meg, két nap múlva elmehetünk.!
Ez azt jelenti, hogy 17-18-án már beszélhetek
Encsikével telefonon...
Vége a magyar tengerhajózásnak...?
Olvasom a Népszabadság október 13-i számában,
hogy a MAHART eladja a tengeri hajóparkot. Ez egy igen népes
flotta! A legnagyobb hajó az eladásra szántak
közül a MV Vörösmarty. A legkisebb az MV Vörösmarty.
A második a sorban az MV Vörösmarty, és
utoljára az MV Vörösmartyt adják el. Magyarán,
már csak ez a szerencsétlen ócskavashalmaz
hajózik magyar lobogó alatt. Szomorú...
Fáy úrnak sikerült szétvernie a nagy hagyományokkal
rendelkezõ magyar tengerhajózást. Amikor uralkodni
kezdett, mindenki azt mondta, hogy ez a szándéka,
de nem hittük el a rosszindulatú híreszteléseket.
Hát, most mit mondjak? Szétverik, elherdálják
az értékeket. Illetve dehogyis herdálják
el! Hiszen pontosan az a cél, hogy maguknak mentsék
meg! Azt hallottam, hogy a Bodrog, amit harmincezer dollárért
adtak el, az egy mahartos csúcsvezetõ tulajdonába
került - persze a külföldön alapított
cége vette meg. Nem kell találgatni, görög
a cég, és görögök a partnerek. Állítólag
azok alapították, akik éveken keresztül
abból éltek, hogy hamis javítási számlákkal
fejték a Mahartot. November 13. Péntek. úton. Nem jött
be éjfélkor a Szülõföldünk.
Azt hiszem, kikerültünk a Dél-Amerikának
sugárzott adás vételi sávjából...
Jin és Jang
Éjjel elkezdtem írni. Az eleje és a vége
kész... A címe Jin és Jang lesz, és természetesen
egy tengerészrõl szól, mi másról
is...? Azt mindenki tudja, hogy a két szó mit jelent?
A Jin a nõ: a fekete, és Jang a férfi: fehér,
és a két egymásba fonódó csepp
egy kört alkot, benne csak hullámvonal választja
el õket. A férfi és a nõ, és
az élet ellentétpárjait jelképezõ,
ellentétes ám egységbe fonódó
tulajdonságoknak õsi kínai szimbóluma.
Eszembe jutott a MV Budapest egyik tisztjének az esete, 1977-ben
hajóztunk együtt, Istenem, de régen volt! Talán
az elsõ olyan kötet lesz, aminek úgy ülök
neki, hogy nagyjából tudom a teljes történetet,
az egyes részek sorrendiségét, az események
miértjét, a mozgatórugókat... Nagyon élvezem,
kilenc flekket megírtam a mai nap. A történetnek
az a kerete, hogy Kollányi Géza nagyon boldog. úgy
érzi, hogy ezt feltétlenül meg kell írnia
egy könyvben, s kiderül, hogy a bevezetõ sorokon
kívül semmit se tud a papírra vetni. Így
indul a cselekmény, s Kollányi úr behajózik.
Aztán hat hónap után, amikor hazajön,
õrjöngve és kétségbeesetten, akkor
nekiül, és kirázza a kisujjából
a történetet... November 14. Szombat. 74 nap. úton. Hajnalban is,
és délután is írtam, Huszonkét
flekk van már a gépben. Este megérkeztünk
Bizerte elé. Még nem voltam ebben a tunéziai
kikötõben. Kíváncsi vagyok, most is olyan
szigorú lesz-e a vám, mint régebben. Abban
bízunk, hogy a korábbi rosszindulat a hatóságok
részérõl a kommunista országnak szólt,
és mára már nem szúrnak ki velünk,
magyarokkal. Egyébként is, ciprusi lobogó alatt
hajózunk... November 15. Vasárnap. Horgonyon, Bizerte. Rosszul
jön a Szülõföldünk, valami mérgezõ
gázkitörés van Zalában. Nem igen értettem,
hogy mi történt. Reggel hatkor kikötöttünk,
a Maci elküldött aludni, így hozzám nem
jött be a "black gang", a vámosok kutakodó csapata.
Hétfõn lehetünk készen. Nem teljesen
értem, hogyan is mûködik az írás...
Sokat nyûglõdök, mert amikor van egy kis szabad
idõm, és nem ülök a szövegszerkesztõ
elé, akkor kissé furdal a lelkiismeret... De mit tegyek,
ha nincs mirõl írni? Most meg két nap alatt
36 flekket megírtam. Harminckettõ oldalt a Jin és
Jangból, s a délutáni kávé alatt
bekattant egy ötlet, és muszáj volt egy két
és fél oldalas groteszket írnom, Alternatív
állatkert címmel... November 16. Hétfõ. Bizerte. Hála
Istennek, éjszaka nem dolgoztak, így fél tízkor
már aludtam. A mai változat a következõ
útra: Bizerte, innen egy szajnai kikötõ,
nem messze Rouentõl. Hideghengerelt acélt vinnénk
Délután négyre befejezték a kirakást,
s megjött a harmadik változat, igaz, nincs sok változás
az elõzõ variációhoz képest:
Bizerte - Saint Wandrille (a szajnai kikötõbe 2100 tonnát)
- Antwerpenbe 900 tonnát viszünk. Három napra
vállalták. Nyolc óra alatt berakják
egy normális kikötõben... A kirakásra összesen
tíz óra van a fuvarlevélen megadva.
A Jin és Jangról...
Este írtam pár oldalt a Jin és Jangból.
Egyelõre úgy tûnik, hogy jó (vázlat
lesz belõle?). Vannak (elnagyolt?) részek, amiket
késõbb kibõvíthetek. Azt hiszem, ilyen
stílusban még nem írtam. Most úgy látom,
ha így folytatom, akkor mintegy hatvan, hetven oldal lenne,
de pergõ a cselekmény, igen kevés leíró
résszel. Olyan, mintha valaki elmesélné
a történetet, vannak részletes részek,
ahol szükséges, és vannak olyan események,
amit pár mondatban elmondok. Ezek többnyire azt a célt
szolgálják, hogy a cselekmény szálait
összetartsák, megmagyarázzanak bizonyos dolgokat.
Mindenesetre élvezem. Azonban van egy másik gondom
is. Lehet-e olyan történetet megírni, amelyiknek
nincs pozitív hõse. Itt ugyanis mindenki hülye...
(Mint a valóságban, mert megtörtént eset
a sztori alapja...) Kollányi Géza, a tengerész
géptiszt egy idióta (bár jóindulatú).
Szekeres Éva, a felesége, egy hülye kis kurva.
Kovács doktor egy szemét... Ez az elsõ könyvem,
aminek nem szeretem a szereplõit! November 17. Kedd. Bizerte. Itt, a hajó mellett
van az üzem, megnéztem, hogyan készítik
a rakományunkat, holnap videóra akarom venni az egész
mûveletet. Ide hozzák a melegen hengerelt acélt
Tarantóból, és itt nyújtják,
és horganyozzák. Azaz az olcsó árut
itt tupírozzák fel, és megy Észak-Európába
a drága készáru. November 18. szerda. Bizerte. Egy kicsit megijedtem, mert
feltöltöttem a videkamera új akkuját, és
amikor ki akartam próbálni, nem volt benne feszültség...
újra próbáltam, mintegy négy percnyi
felvételt tudtam készíteni. Jól nézek
ki, ha elromlott... Egy napot csúszunk, mert nincs kész
az antwerpeni rakomány. Most készítik, és
lassan megy. November 19. Csütörtök. Bizerte. Ha nem
is megy gyorsan a berakás, de azért lassan haladnak.
Na, persze nem úgy, mint civilizált helyeken.
Bárkit kérdezek a rakományról, széttárja
a karját, és azt mondja: "domain", azaz holnap majd
mindent megtudunk. Több holnap is eltelt azóta. Ma délelõtt
szélesen vigyorogva jöttek, hogy a francia rakományt
berakták, csak az antwerpeni van hátra. A hír
természetesen igaz, de nem teljesen ebben a formában.
Ugyanis még hátra van a franciák részére
is jó pár darab, mert sikerült úgy összekeverni,
ahogyan azt csak egy (vagy még inkább sok) arab tudja!
Egy sor antwerpeni, két sor francia, aztán három
sor vegyesen. Csak néztek mint a hülye... Én meg
szentségeltem. Pedig a parton van egy rakományszámláló,
aki ellenõrzi sorszám szerint a tekercseket, de az
is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy darab belga
tekercs nincs a hajón, hát õ már csak
tudja... Csak tudnám, hogy mit tud! Így a mai nap
legnagyobb része azzal ment el, hogy taszigálták
a rakományt, innen oda, onnan amoda, amonnan meg ide. Azért
holnap elmehetünk... November 20. Péntek. Bizerte, úton. Esõs
nap volt, majdnem itt ragadtunk, az utolsó négy tekercset
esõben rakták be. Ha nagy nehezen is, de elmentünk.
Szerencsénk van. Félhátulról jön
a szél és a hullámzás. A Földközi
keleti felén dühöng a 8-9-es vihar. November 21. Szombat. úton. Nem lehet igazán
panaszkodni az idõre, mert továbbra is keleti szél
van, nem túlzottan hullámos a tenger, de vasrakománnyal
a legkisebbet is megérezzük. Kemény a mozgás,
lökdös a hajó, nehéz a lépés,
ráadásul mostanában a derekamban valami fájdalmat
érzek ilyenkor... Annál inkább lehet panaszkodni
a tunisziak munkájára. Trehányul kötözték
meg a rakományt, illetve az lehet a baj, hogy ócska
minõségû pántot használtak, ami
az elsõ billegéskor meglazult. Sok tekercset újra
kellett kötözni, reméljük, nem lesz baj, amíg
Franciaországba érünk, illetve Antwerpenbe. November 22. Vasárnap. úton. Ma van Attila
öcsém szülinapja. Isten éltessen öcsém!
Hajnalra kicsit javult az idõ, a szél forgolódik,
hol jobbról, hol balról jön. Azért annyira
nincs jó idõ, hogy hosszabban üljek a szövegszerkesztõ
elõtt, és folytassam a Jin és Jang-ot.
Délután elolvastam egy UFO-król szóló
könyvet. Az eddigi megfigyeléseket tartalmazza. Nem
is ez az érdekes, hanem az, hogy írtam egy novellát,
Vizsga címmel, a teremtésrõl. Aztán
egy másikat Együnk csokoládét, egy harmadikat
Az irodalom fontos! és egy negyediket Rohanó világban
élünk címmel. Az utóbbi három,
azt hiszem egy kicsit hasonlít Örkény egyperceseire.
Az irodalom fontos és a Rohanó világban élünk
címûek tömörek, rövidek, és csattanójuk
van - és azt hiszem, jók is... (mindössze tizenhat,
illetve húsz sorosak.) November 23. Hétfõ. úton. Amiket
tegnap és ma írtam, összehoztam egy (készülõ)
kötetbe. A címe: Fricskák. Három részbõl
áll: az elsõ Groteszkek, a második Fricska-Fiction
(fri-fi) a harmadik: Rohanó világban élünk,
alcíme Kisfricskák, ebben vannak a maximum egy oldalas
írások... November 24. Kedd. úton. Kiértünk az
Atlantira... Szombaton lehetünk a Szajna torkolatánál,
hétfõn kezdik a kirakást. Az idõ úgy,
ahogy tûrhetõ. A szakács azzal fogadott
délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt.
Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy
útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belõle.
Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta,
mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem
jön, hanem volt (még májusban megnézte
a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar
hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem
vele. November 26. Csütörtök. 62 nap. úton.
Nincs rossz idõ, de azért annyira dülöngélünk,
hogy nincs kedvem elõvenni a komputert. Ilyenkor olvasok
a szolgálatban. O. Jenõ látta el a hajót
legutóbb olvasnivalóval... Jenõ kicsit furcsa
ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz
százalékkal olcsóbban veszi a könyveket.
Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább
6-8000 forint értékû új könyvvel
jött le. Három Wilbur Smith, négy Lõrincz
L. László könyvet hozott le, és négy
UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur
Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb
bestseller író. Egy könyv tizenkét óra,
ezen Jenõ ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz
oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát
úgy, hogy nem erõlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló.
Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó
se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt
kiadni ezekért...? Jenõnek megvan mind a huszonhét,
magyarul megjelent könyve... Ami fájdalmas, hogy Danielle
Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme,
hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betûkkel
rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas
könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját
nevével még nyugaton se igen lehetne eladni... Na,
mindegy. De Jenõnek legalább megvan a Klapka Katonái
címû könyv, és felírta apa nevét,
és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni.
Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor
elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következõket
mondta: - Akkor ma apád és Nemskürthy a két
legnagyobb történelmi regényíró
(aranyos!)... Mert Jenõ legalább ismeri Nemeskürthy
nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az elsõ
könyvet hajón olvasta életében!!! Addig
csak képregények jelentették az irodalmat a
számára! Most, hogy van mûholdas antenna, csak
a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor,
amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni,
õ is ráfanyalodik az írott szóra. Itt
van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener:
Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már
a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy
hónap alatt hozta össze... Persze nem jobb a helyzet
a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet
elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz,
idõnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M.
kezében nem láttam könyvet... Bár
a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más...
Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy
ugyanarra vágyik, mint én... Sz. A., az új
fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik,
akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat
keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t.
Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom,
de annyit biztosan ér, mint egy Lõrinc L. László
könyv... (Na, nem forintban!) Várom, hogy megérkezzünk,
és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi
vagyok az otthoni hírekre, fõleg arra, hogy a
Rouenbõl elküldött leveleimre van-e válasz? November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille. Jöttünk,
láttunk, megérkeztünk... Most már
leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig
jó idõben jöttünk! Este fél tízre
kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában
van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton,
semmi más. Mintegy három kilométerre van egy
kis városka, holnap kimegyek. November 29. Vasárnap. Saint Wandrille. Hideg
volt éjszaka, elõször kellett befûteni.
Ez egyszerûen rettenetes, mert a befúvó levegõjét
fûti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk. A Szajna itt keskeny
mederbe kényszerül, elõttünk egy szép
híd, balról dombok, jobbról síkság,
és a kanyarban egy festõi kisváros. A víz
felett köd gomolyog. Vasárnapot tartunk. Elengedjük
a rakományt, és kész... Mára nincs több
munka. Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis
falu, be se mentem, a mûút Caudebec en Cauxba vezetett.
Nincs messze, két és fél kilométer.
Kijött a három matróz is, találkoztam
velük, de õk sokkal gyorsabbak mint én, így
lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam
a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus
temploma van. Beszéltem apával. Küldött
levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban
megjelenik. A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik,
magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne
juttatni a Móra Könyvkiadóhoz. Apának
és Szabolcsnak volt egy felolvasóestje az Almássy
téri Mûvelõdési Házban. A
telefon után beültem egy bárba, megittam egy
Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont).
Utána besétáltam, megnéztem a videót
(jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével! November 30. Hétfõ.
Saint Wandrille. Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörû
idõ volt, ma reggel esõre ébredtünk, igaz,
késõbb kiderült. Egész nap fájt
a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett
shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak,
fárasztó nap volt. Ma derült ki, hogy a srácok
maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha
rosszabbat! Délelõtt bevásároltunk
egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint
a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat
és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó,
ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!
DECEMBER
December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton.
Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor
két fok volt. A híd fûtése nem az igazi,
mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hõmérsékeletet,
egy fûtõtest van, és egy meleg levegõt
lehelõ ventillátor. Jól fel kell öltözni...
Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk.
A szakács megnyugodott, lesz váltója. Kaptam
egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba
vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval
a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így
igazságos és logikus. Még kérni se kellett!
Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230
frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha
a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...) December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen. Délben
amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a
Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet)
a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett
meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Fõleg meleg
holmit, mert abból nagyon csehül állok. Maci
azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre,
és beállítják Bréma és
Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát
nem irigylem õket, bár legalább kilenc-tíz
napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz
idõben... Este érkeztünk, fél nyolckor
kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók.
Az elsõ, ami érdekelt természetesen a postám
volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát,
és levelet is írt, amit már elõre jelzett,
amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi
száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg?
Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...? Apa a levelében
sok mindenrõl beszámolt, de persze elsõként
az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli
a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Azt írja, hogy
ez több lépcsõfokot is jelenthet a "halhatatlanság
felé vezetõ úton". Szépnek tartja. A
humor mellett sugárzik belõle az emberség.
Azt írja, hogy ennek a kötetnek van elõzménye
a magyar irodalomban (Karinthy), de ez más és több.
Ezt jó lenne, ha valamelyik lapban látnám leírva,
akárki tollából. Az igazsághoz tartozik,
hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár
úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá
a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy
ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról.
A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak
a maiak! úgy gondolom, hogy a kötetbõl kiviláglik,
hogy csak a kor más, a stílusban van különbség,
de ugyan olyanok a fiatalok (a belsõ értékrendet
tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták
szemével nézve... Amikor Encsinek betettem a borítékba
a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat
vigyorogtam magamban. December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton.
Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor
már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...!
Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni.
úgy dolgoznak, mint az ördögök! Utána
már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek
- õk dobták el a kötelet a parton -, s mi is
indultunk. A következõ hazautazó csapatban
én is benne leszek! A zsilipben a MV Parsival állt
mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manõverüket
a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk
úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús
lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar
volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se
ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az
idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel
a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltõl valami áramszünet
lesz a kikötõben, és szeretné az RMS,
ha elmennénk elõtte. Majd meglátjuk, most megyünk,
mint az olajozott mennykõ, 840-es fordulattal pörög
a gép, a megszokott 800 helyett... December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg.
Jól jöttünk, délután háromra
már az Elba világítóhajónál
voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze,
hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül
is ismerem a felsõ szakaszt, a torkolattól. Jó
gyakorlás... Aztán szembe kaptuk az áramlást,
és éjfélkor kötöttünk ki. December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg. Irtó hidegben
manõvereztünk. Két napja esett a hó, tegnap
egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden
csúszik, síkos. Érkezésre bejött
Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettõ.
Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német
parancsnokokkal hajóznak-e? - Nem! - mondta. - Nagyon
elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük,
nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó
barátom, õ kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetõség visszajönni? Megvan
a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem
magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy
április közepén akarok behajózni. - Ha
erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta. - Hát
persze... Nos, meglátjuk. Két hét múlva
átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének
a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét,
hogy melyiket, azt még nem tudni... Kiadja a hajót
egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és
Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven mûtrágyával
vissza. Ez már nem rossz... Nagyon tetszett neki a rakodási
program, amivel a hajón dolgozom. A Maci háromkor
elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél
elõtt kialudtam magam, így nem voltam álmos.
És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...
Apa levele
Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta
az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek
tetszett, jót nevettek rajta. Kérdezi, hogy mi
az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német nõi
név. Én meg azt, hogy egy katona... Délelõtt
megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok,
kaptunk egy új hûtõt a konyhára, mert
a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sûrû nap volt. Szerencsére a délutánt
már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét,
mikor aludtam ilyen jót!
Egy "kis" baleset
Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó
uszályból nem tudták kirakni a mûtrágyát,
így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor
folytatják. Ebéd elõtt kimentem merülést
nézni. Itt az árapály van vagy négy
méter. Ráadásul a hajót jól lerakták,
ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a
híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a
legegyszerûbb. Egy kis létrát támasztottunk
a csónakfedélzetrõl a parthoz. Felmentem, a
legfelsõ fokon álltam, amikor a létra megcsúszott,
és bal lábam sípcsontjára zuhantam.
Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru
sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru
is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit
csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi
folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról.
Ráadásul a derekamba is belenyilallt. Mutattam
a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen,
mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka
nem aludtam. A derekam nem fáj - ettõl féltem
leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni.
Minden lépésnél nyilallt, de pár perc
alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb
egy kicsit megzúzódott a csonthártya... Ez
is elég. December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton.
Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész
volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük
még nincs meg a rakomány, de a merülés
szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat
alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam
fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve,
hogy eljöttek volna. Cuxhaventõl én vittem
ki a hajót. Elég rossz idõnk volt, oldalról
kaptuk a hullámokat. December 7. Hétfõ. 51 nap. úton.
Reggelre fordultunk, így megszûnt a mozgás,
de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz
idõt ad az idõjárásjelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána
pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig,
így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre
lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen
van egy háromszög alakú bemélyedés,
ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban
kimegyek orvoshoz. Nagyon nemszeretem munkám van, mert
megjöttek a térképekhez a javítások
jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul
rossz idõben nem lehet csinálni rendesen. December 8. Kedd. 50 nap. úton. Éjjel Dovernél
voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított
súlya, és a berakó cég által
megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk,
mert amilyen hullámos volt az idõ, nem lehetett rendesen
leolvasni a merülést, és egy centi különbség
a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen
harminc tonna a differencia...
Hülye álmom volt...
Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem,
hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és
Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen.
Egy háromkerekû, áruszállításhoz
használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor
sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bõdületesen
meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama
voltak az elsõk, Bogi, aki három éves volt,
Karcsiba kapaszkodott bõgve, Bence és Gabi már
nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó
esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges
berendezés... Hegyre fel, völgybe le, úttalan
utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk.
Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba,
kiderült, hogy Kaposszecskõ (Dombóvárral
van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem
valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy
menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét.
Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól
kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott
egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskõ térképe,
de azon egy hatalmas kör alakú építmény
volt, és mind a négy sarkában különleges
épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetõs,
és egy templomot vettek körül. A pasas sajnálkozott,
hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni.
A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek
végébe mentünk, és mindenféle törmelék
és rom között egy régi vasúti peron
alá kerültünk. Egy romos lépcsõn
akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor
körülnéztem, láttam, hogy a síneket
régen nem használhatták, visszanéztem,
akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem
a lépcsõn, és elfutottam. Megtaláltam
a robogót, és már sötétben elindultunk.
Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy
"Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem
egy másik városba, ami kísértetiesen
hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból
bementem. Egy kb. húsz méter széles folyó
szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik
irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára
vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe,
vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikrõl
se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és
teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra
kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor,
kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat
vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem,
és egyszer csak kiürült a peron. Akkor elbõgtem
magam, hogy: - Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bõgtem, de olyan
artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem...
A szám ki volt száradva - rettentõ száraz
meleg a levegõ, amit a kabinba befúj a ventillátor.
Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak
álom volt az egész. Utána elmentem vacsorázni,
és éjfélig beszélgettem I. Csabával. December 9. szerda. 49 nap. úton. Eddig nem nagyon
panaszkodhatom az idõre, bár csak pár órás
nyugalmi idõszakaink voltak.
K. Gabi
Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy
látszik a jókedvét megõrizte, és
a beszélõkéje se dugult be. Jól kijövünk
egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van.
Az elõzõ hajóján két szarkeverõ
is volt, túl sok egy hétfõnyi legénységû
hajón... Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen
más típusúakat hozott le, mint Jenõ.
Õ Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa
Jeeves" címût, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt.
Jó értelemben vett angol humor... Az újságjait
negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru,
Hócipõ... Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból
felismerte azt a két tengerészt, akikrõl Meggyesit
mintáztam, a fõhõst. Az elõzõ
hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új
parancsnokot, aki valószínûleg a Macit váltja.
Nincs túlzottan feldobva tõle, mert neki kissé
nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit,
sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz,
így mondta. Dög lusta, ami számomra jó
lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját. December 10. Csütörtök. 48 nap. úton.
Bent járunk a Vizcayán... A lábam kicsit
javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés
után ráállok. Most megint "alkotói
szünet" van, egyelõre nem folytatom a Jin és
Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit,
a Naplón kívül. December 11. Péntek. 47 nap. úton. K. Gabi
elolvasta a Bonzsúr...-t. Azt mondta, hogy jó, pergõ,
cselekményes. Elkezdte a Jaminaországot is, ez jobban
tetszik neki. Ki érti az olvasókat? Aki eddig elolvasta
mindkettõt, a Bonzsúr...-t többre tartotta. Persze
ez szép az életben, hogy mindenkinek más az
ízlése. A Zümzümbogár elõ
két fejezete, az Ezredvégbõl, is elnyerte a
tetszését. Érdekes, aki megtudja, hogy
írok, a harmadik kérdése az, hogy biztosan
jól meg lehet belõle élni, akkor mit keresek
itt a hajón? És amikor elmondom a nehézségeket,
szinte nem is akarják elhinni. Mindenki azt látja,
hogy csomó új könyv jelenik meg, nagy üzlet
lehet benne... Valakiknek biztosan, de nem azok közé tartozom
- és nincs is rá esély -, és azt hiszem,
nagyítóval kell keresni az írók között,
akik az írásból, és csakis az írásból
megélnek. Nagy takarításban van a Maci,
kifestettette a fiúkkal a kabinját, készül
a parancsnok váltásra. Ebbõl adódóan
két napig nem lehetett megmaradni a felépítményben,
mert büdös volt a festéktõl, hozzá
jött még az állandó mozgás, nem
volt igazán kellemes... December 12. Szombat. 46 nap. úton. Ma végre
megint jól jött a Szülõföldünk.
Megint kezdenek robbantgatni...; Orbán össze akarja vonni
a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot,
nem hülyeség ez? Nem rossz, hogy van ez az adás,
de nem egy nagy durranás. Igaz, nem "hazai" magyaroknak készül.
Nekem több hírre lenne szükségem. Túl
sok a semmilyen mûsor, az érdektelen beszélgetés.
Jó lenne tudni a szerdai Bajnokok Ligája eredményeit,
hogy a magyar bajnokiról ne is beszéljünk.
Többé-kevésbé jó idõ van...
Írtam egy "fri-fi"-t (fri-fi: fricska fiction), Eltérítés
címmel. Ebben az UFO hívõk kapnak egy fricskát...
Egy tizenöt soros "kisfricskát", a címe "Mire
megvénültünk...", és a sok Henriette, Nikolett
meg Brigitta tudja meg a véleményem a nevükrõl... December 13. Vasárnap. 45 nap. úton. Ma
megyünk át a Gibraltári-szoroson. Hajnalban megnéztem
a SAT 1-en a Bundesliga hétvégi fordulójának
összefoglalóját. Négy csapat eredményeit
figyelem: 1., Werder Bremen, mert ugye brémai cég
vagyunk, és a Maci is nekik drukkol, és marha jót
lehet sajnálkozni azon, hogy már megint kikaptak.
Bár jönnek fel az utolsó helyrõl, mint
a talajvíz, már a 11.-en vannak. Szombaton 3-0-ra
gyõztek a Stuttgart ellen. 2., Hansa Rostock, nem kell
magyarázat, Achimék ott laknak, és Maik a vezérszurkolójuk...
0-1-rõl 2-1-re fordítottak. 3., Hertha BSC, O.
J. fiát leigazolták, bár még csak 18
éves. Ráadásul Király, a válogatott
kapusunk is ott véd. Hamburgban lemosták a HSV-t 4-0-ra!
4., Mától a K'lauternt is figyelem. Hrutka olyan gólpasszt
adott a 90. percben, hogy mindenki a földhöz csapkodta
magát! Félpálya közepérõl,
pontosan a 16-oson belülre, csak be kellett rúgni, és
ezzel 2-1-re gyõzni az Eintracht Frankfurt ellen! Délután
a Spanyol TV-t néztem. Van egy vetélkedõjük,
tízmillió pezetát (tizenöt millió
forint) lehet nyerni annak, aki egy tenyérben elvisz huszonöt
teniszlabdát. A mai két versenyzõ 18-18-nál
esett ki! Délután sokat beszélgettem I.
Csabával. Értelmes fiatalember, ez elõtt a
Rabroson volt gépüzemvezetõ. Elõtte a
Tay-on volt második gépész. Máris tele
a hócipõje a hajóval. Visszalépés
minden téren az ilyen hajó, pénzben is, szakmailag
is. Sajnos én is így érzem. Az a röhej,
hogy egy nagy hajón többet kereshetnék, és
sokkal kényelmesebb lenne. Azt hiszem, hogy Livornóban
sok minden eldõlhet, a jövõt illetõen
is. December 14. Hétfõ. 44 nap. úton.
Ha minden igaz, akkor Niklas lesz a hajó neve... A.-nak azt
mondta Mr. Lohmann - állítólag -, hogy Livornóban
kereszteljük át. Hajnalban újra átolvastam
a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at. Itt-ott belejavítottam.
Azt hiszem, egyre jobban tetszik... Délelõtt telefonos
útvonalon haladtunk, ez azt jelenti, hogy a lehetõ
legközelebb a parthoz, hogy a maroktelefonon legyen vonal.
Az új parancsnok vasárnap érkezik, tehát
a hétvége Olaszországban lesz! Amint a hajó
üres, Mr. Lohmann átveszi, nem személyesen, csak
elméletben. Kirakás pénteken és szombaton,
két daruval, hajrá, gyerünk, durrbele, azannyát
neki...! December 15. Kedd. 43 nap. úton. Jött egy
ötletem, nem tudom, hogy mi valósul meg belõle.
Elkezdek valamit írni... Egész hajnalban írtam,
és azt hiszem, hogy ebben a formában nem írom
tovább. Mindössze hat flekk... A tudomány mai
állása szerint csütörtökön kezdik
a kirakást. December 16. szerda. 42 nap. úton, Livorno. Jól
jött a Szülõföldünk. Az M3-as fizetõ
autópálya lesz január 1-tõl. Kilenc
forint kilométerenként. Fót elõtt kell
majd lemennem, ha Veresre megyek, bár onnan legfeljebb egy
százas a szadai leágazásig, és kocsim
se nincsen. Befagyott a Balaton... Hajnalban írtam
egy húsz soros "X - akták"-at
Rakétázunk
Délben kilõttünk két kötélkilövõ
rakétát. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy
ha bármi okból el kell juttatni kötelet a hajótól
- távolabb levõ másik hajóra, megközelíthetetlen
partra -, akkor a rakéta maga után húzva 260
méter vékony zsinórt, a célba juttatja.
Ezzel aztán már a vastagabbat (pl. kikötõkötelet)
át lehet húzni a másik hajóra. Tegnap
lecseréltem a három lejárt rakétát.
Három évig érvényes, utána kidobandó.
Nos mi gyakorlat keretén belül csak úgy, kötél
nélkül kilõttük. A háromból
csak kettõ mûködött! Gondolom Korzikán
összecsinálták magukat, hogy most elfoglaljuk
a szigetet, és Magyarországhoz csatoljuk... Maci
baromira készül haza, a kirakás gyorsabb lesz,
azt hiszem, szombaton délben elmehetünk. Akkor mikor
jön az új barba? December 17. Csütörtök. 41 nap. Livorno.
A kirakás nem olyan ütemben halad, hogy attól
kellene tartani, hogy hû, de gyorsan készen lesznek.
Délután kimentem, vettem egy kávédarálót
és egy habverõ gépet a hajónak, a Macinak
egy discmant (hordozható digitális lemezjátszó),
ugyanis a sajátja a hídon van, és macerás
leszerelni, ezért inkább kiadott 210 márkát
egy újért. Megbeszéltük K. Gabival,
hogy este hétkor találkozunk a városban, negyed
nyolckor visszajöttem a hajóra, aztán itt derült
ki, hogy a hajó elõreállt vagy 150 métert,
ezért nem tudott idõben kijönni. Este a tévében
láttam, hogy az USA bombázta Irakot. Semmit nem hallottam
elõzetes fenyegetésekrõl, de ez nem az én
hibám. Összedõlt egy négy emeletes
lakóház Rómában. Sok a halott... December 18. Péntek. 40 nap. Livorno. Megvan az
utunk, Taranto - Moerdijk - Antwerpen. Így a karácsony
menetben lesz, és nagy valószínûséggel
a szilveszter is... Délután fél négykor
megérkezett az új parancsnok: Alfred Bücker.
"Természetesen", ahogy ez a Paduán szokás,
lazán, könnyedre véve a figurát, csomagok
nélkül, mert azok Rómában maradtak. Alitáliával
jött, Tarantóba küldik utána. Kicsit "gigerli"
fazon, illatfelhõt húz maga után, a frizura
bedolgozva, és emellett kappanhangú, valamint kicsit
selypít. De amúgy nem néz ki rossz tagnak.
Ki hitte volna, hogy õ az új parancsnok? Amikor megérkezett,
azt hittük, hogy valami lebzselõ digó, és
csak a hajót akarja megnézni, csak akkor lett gyanús
a dolog, amikor A.-nak "málcájt"-ot köszönt.
Este újra felhívtam a családot. Beszéltem
Ninóval, Encsivel, és Szabolcs felolvasta az egyik
versét, amit karácsonyra írt, és hiányol
benne az ünnepekrõl... Mondtam is neki, hogy egy kis büdös
disznó, aki ilyen szépeket tud írni... Este
tízkor befejezték a kirakást, Maci 22:30-kor
elhúzott, mi 23:00-kor indultunk. Negyedkor fent voltam a
hídon, a barba negyvenkor ott hagyott... Hát nem csinál
lelkiismereti problémát a szolgálatból...
Tovább folyik Irak, azaz Bagdad bombázása. December 19. Szombat. 39 nap. úton. Mint említettem
volt, Alfred Bückernek nem okoz lelkiismereti problémát
a szolgálat. Ez abból is látszik, hogy háromnegyed
hatkor kell keltenem, aztán hat elõtt öt perccel,
és ha hatkor nincs fent, akkor menjek le, és kopogjak
az ajtaján. Így reggel hatkor lementem, és
kopogtam... Egyébként egy évvel fiatalabb
mint én (jó, csak kilenc hónappal), és
Buenos Airesben született. Az elsõ amit gondoltam:
- Jé, a papát náci bácsinak hívták...!
De nem lehetett túl nagy halacska, mert visszajöttek
Németországba. Cuxhavenben lakik, és már
átpasszolta az úti jelentések kidolgozását,
a déli pontok összesítését, és
a személyzeti jegyzék vezetését, amit
eddig a Maci csinált... Igaza lehet K. Gabinak, hogy dög
lusta, és ezt be is tartja. Ám úgy látom,
hogy vele is ki lehet jönni. Végül is, ha csinálom
a dolgom, akkor mindenki happy, õ is, én is, a tulaj
is, és jó gyakorlat a jövõre nézve.
A mûholdas antennával valamit csinálhatott,
mert délutánra eltûnt az összes égi
csatorna. Megcsináltuk K. Gabival a karácsonyi
menüt. Szenteste borleves, rántott hal burgonyasaláta,
és pozsonyi kifli lesz. Huszonötödikén sült
pulyka, vacsora töltött káposzta.
Clintont bíróság elé állítják(?)
Állítólag a Monica Lewinsky ügy miatt.
Degenerált társadalom... Az egyik kolléga szerint
milyen rendszer az, ahol támogatják a buzikat meg
a transzvesztitákat, és üldözik a szegény
kurvákat? Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy
nincs igaza, mert ott a kurvák sokkal elõbbre valók,
mint az elnök. Egy Lewinsky féle prosti mellé
kiáll a fél ország: borzalom! És
ez a "demokrácia" a követendõ példa szerte
a világban! Õk adják ki évente a fehér
könyvet, és kiosztják a jegyeket a különbözõ
országoknak, demokráciából, emberi jogokból
kifolyólag. Azt nem veszik észre, hogy már
többszörösen megbuktak. Szégyen... December 20. Vasárnap. 38 nap. úton. Megvan
a barba "új" neve is. A srácok Zámbó
Jimmynek hívják. Olyan kappanhangú - ezt már
mondtam -, és hasonló "mûvészfrizurát"
visel. Ezenkívül fitness minden mennyiségben:
energiaitallal, gyógyteával és szõlõcukorral
jár a hídra, és ehhez fehér selyemsálat
visel, hanyagul körbetekerve a nyakán, és a vége
a háta közepét verdesi. Újra van mûholdas
tévé. Nem csoda, ha nehezen ébred reggel a
barba, ma hajnalban még fél háromkor "pattintgatott",
azaz kóborolt a csatornák között... Utána
viszont aljasul lekapcsolta, így nem nézhettem a hídon!
MV Niklas
Délután megkaptam a Charter Partyt, azaz a fuvarozási
szerzõdést, ebbõl világosan kiviláglik,
hogy a hajó neve MV Niklas, világos? De mi továbbra
is Padua néven hajózunk, mert a hajóbérlõnél
(RMS Bremen) ezen a néven futunk. Lassítottunk
délben, így reggel hat után érkezünk.
Horgonyon tartunk egy mentõcsónak- és tûzoltógyakorlatot.
Utána átvizsgáljuk a hajót, és
minden hiányosságot összeírunk, mert azt
még az elõzõ tulajdonosnak kell kifizetnie.
Szép, napsütéses idõ van, odakint 17 fok,
sima a tenger. Korzika körül - arról a vidékrõl
jövünk - bedurrant, és 8-as, 9-es nyugati szél
fúj. December 21. Hétfõ. 37 nap. úton, Taranto.
Korzika felett alacsonynyomású ciklon van, lassan
halad keletre, már adják a viharjelzést. Remélem
reggelig nem jön meg a rossz idõ, és abban is
reménykedem, hogy bevisznek horgonyra a külsõ
kikötõbe. Ez azt is jelenthetné, hogy a régi
kikötõbe megyünk, ahonnan ki tudnék menni,
és felhívhatnám a családot! K. Gabi
egy disznó, olyan ropogós, puhabelû bucikat
csinált vacsorára, hogy muszáj volt ennem...
Lehet, hogy a Maci már megvette a negyedik (ha azt is számítom,
amit M. J.-nek adott ajándékba, akkor az ötödik)
maroktelefonját, mert Alfrédnak színes kijelzõs
Siemense van, és Macinak majd elcsöppent a nyála,
amikor meglátta. Kézbe vette, percekig forgatta, simogatta,
csak éppen nem csókolta körbe, s közben
mondogatta: - Farben display, farben display... Hát,
nem is ember az, akinek nincsen színes kijelzõs maroktelefonja!
Mégis Niklas vagyunk...
Érkezés elõtt felhívtam Taranto Port
Controllt, ahogyan az elõ vagyon írva. Bejelentkeztem,
itt a Padua, és megadtam az érkezést, reggel
6.45-re. Marhára csodálkoztak, hogy vajon mi a túrót
keresünk itt. Késõbb visszahívtak,
hogy sorry, mi nem a Padua vagyunk, hanem a hajó neve Niklas.
Még jó, hogy a digóktól megtudtuk, mert
a tulajdonos tojik a fejünkre, és elfelejtette megemlíteni
ezt a tényt, oly annyira, hogy a telexen, amit kaptunk még
a Padua szerepel... Egyre kikötöttünk. Rakodni
csak holnap kezdenek. Este felhívtam Encsikét, igazán
megörült. Beszéltem Szabolccsal, lefordította
olaszra a Na, gyere ide, édes fiam...-at, igaz, hogy csak a
címét, igaz, hogy azt is rosszul, de a lényeg
a mûfordítás...! December 22. Kedd. 36 nap. Taranto. Kellemes éjszakám
volt, hiszen végigaludtam. Reggel zuhogott az esõ,
aztán kiderült, és most hülye hideg szél
fúj. Tipikus hidegfront! Remélem, mire elesz innen
minket a fene, addigra minden jó lesz. Megkérdeztem
a barbát, hogyan adjuk a szolgálatot. - Huszonnégy
órából negyvennyolcat te leszel... - mondta vigyorogva.
Aztán megegyeztünk, hogy én adom az éjszakai
ügyeletet, és nappal õ felügyel. Lám,
vele is lehet dolgozni (a MV Pandorán nem állt ki,
legalább is így mondta K. K.), bár azt hiszem,
hogy csak azért ilyen engedékeny, mert Moerdijkból
vagy Antwerpenbõl megy haza. Jó lenne, ha Lohmann,
a tulaj jönne le parancsnoknak. Akkor egy kicsit tovább
is maradnék, mint január vége, hátha
be tudom magam építeni a céghez...
Mégis Padua vagyunk
Bejött a Kikötõkapitányság embere,
és teljesen fel volt háborodva, hogy most milyen hajó
vagyunk, mi a nevünk? Megmutattuk az okmányokat, hogy
Padua névre szólnak. - Na, akkor ez a hajó
neve! - tette le a voksát, és kiállította
a hivatalos papírokat a Paduának.
Mégis Niklas vagyunk
Délben kaptunk egy táviratot a tulajtól,
hogy a hajó december 18. déli 12 órától
a Hermann Lohmann Shipping Co. Bremen tulajdonában van, a
neve Niklas, más nevet használni tilos! Legközelebb
talán Paduai Szent Niklas néven kellene bejelentkezni
a kikötõbe...
Nyugodt szentesténk lesz
A stivador reggel jó hírrel állított
be. Egy hajó elindult Thesszalonikibõl és hoz
még 800 tonna vasat számunkra, azt meg kell várnunk,
és átrakni. December 24-én érkezhet,
remélem jó késõn, mert ahol most jönnek
jó kis vihar tombol (ha másnak, akkor hál'
istennek...!). Így a karácsonyi ajándékom
az lesz, hogy felhívom apáékat, remélem
délután kettõ körül András
is ott lesz. Este a barba elküldött aludni, õ
volt éjfélig. Minden csak idomítás kérdése... December 23. szerda. 35 nap. Taranto. Éjfélkor
kijöttem, sehol senki. Este tízkor elhúztak a
melósok, mint a vadlibák, így visszafeküdtem,
és reggelig aludtam. (Pedig féltem, hogy nem tudok
elaludni, szerencsére keveset, talán ha 3/4 órát
aludtam éjfél elõtt.) Eddig 500 tonna csövet
raktak be, az összrakományunk 3500 tonna lesz. Reggel
faxot találtam a hídon, az unokatesómtól
jött, karácsonyi üdvözlet volt. Küldtem
én is. Ezután készen álltunk a berakásra,
de csak álltunk, álltunk, és õk is álltak,
nem lett semmi belõle. Egész nap vártuk a rakományt,
végül kinyökögték, hogy sajnos nincs
kész. A hajó, amit várunk ma reggel azt adta,
hogy huszonötödikén érkezik. Hál'
Istennek, mondom én. Mivel deckrakományt viszünk,
ezért bejött a stivador, és megbeszéltük,
hogyan kötözik meg a fedélzeten a csöveket.
Ezzel a mai napra rendelt szolgálat letudva. Megcsináltam
az útvonalat Moerdijkig, az lesz az elsõ kikötõ,
még akkor is, ha nem látszik logikusnak, mert Antwerpen
közelebb van. Utána egy kicsit
Törtem, zúztam...
Elsõnek elhajítottam a legjobb zseblámpát,
összetört az izzó benne, szerencsére valami
amerikai spéci szerkezet, így alig találtunk
hozzávaló körtét. A barba délután
kitalálta, hogy át kell rendezni az irodát
és a 2. tiszti kabint, amit segédirodának használunk,
ott van a hajó komputerje - nem egy nagy durranás,
286-os processzora van, hiába no, 92-es típus - és
a fénymásoló. Amikor a fénymásolót
átvittem az irodába, egy kicsit szétkaptam,
de úgy, hogy I. Cs. segítsége kellett hozzá,
hogy összerakjuk. Kihullott belõle a fénymásoló
por, aki ismeri az tudja, hogy egy kicsit zsíros, hogy jobban
tapadjon, na, ez tapadt mindenhez: a kezemre, az asztalra, a padlóra,
a porszívóra - amivel kitisztítottuk, mert
belül is csupa fekete trutyi lett -, a falra... Miközben
felraktuk a fémkeretet az asztalra, ez tartja, hogyha a hajó
dülöngél ne essen le, elvesztettem a hatos fúrót.
Persze valahol meg kell lennie ebben a dimenzióban, de valakinek
meg is kellene találnia. Levertem a ragasztórudat
az asztalról, letörött a tekerõje, filléres
dolog, de ez az egy tartalék, és a hídon már
fogytán van, ha elveszne, nem lenne mivel térképet
javítani. A hidat nem tudtam kinyitni, majdnem beletörtem
a kulcsot. Hát persze, hogy nem nyílott, mert nyitva
volt... Fürdéskor, amikor levettem a trikómat,
a nyaka a kezemben maradt, most van egy nyakam, meg egy hátamelejem...
K. Gabi adott hat karácsonyi üdvözlõkártyát,
a vacsorához akarja dekorációnak kitenni szentesete,
megkért, hogy írjam rá angolul, hogy kellemes
karácsonyt, de a lelkemre kötötte, nehogy ma lássak
hozzá... (Õ viszont ma készítette el a
karácsonyi bejglit, le a kalappal elõtte!)
De a telefon sikerült!
A telefon viszont elsõre bejött, és amikor
megszakadt, akkor nem én rúgtam ki a csatlakozót
a falból, hanem Szabolcs. Elbúcsúztam Encsikétõl,
és megbeszéltük, hogy holnap pontban hétkor
gyertyát gyújtanak, történjék bármi,
mert pontban akkor gondolok rájuk. De én úgy
tervezem, hogy pontban akkor telefonálok haza, ha nem lesz
túlzsúfolt a nemzetközi vonal. Pontban akkor... Szabolcs megvette a 2zsiráfot. Jól megöregítettek.
Negyvenhét évesen kezdtem írni, és 1977-ben
jelent meg az elsõ könyvem a lap szerint, tehát
ma hatvannyolc éves vagyok. És még hajózom!
Ilyen barom is csak én lehetek... Nagyon klassz grafika
van az íráshoz, egy pizsamás, szivarozó
pacák tesped a karosszékben, a szõnyeg szélén
egy srác, zöld színû trikóban. Az
elsõ részt adták le, ami benne volt az Ezredvégben
is, úgy látszik, Neudl Erika elfelejtette, pedig megmondtam
neki, hogy az már megjelent! Egész oldalas lett az
írásom! (Hosszan tartó, ütemes taps, vállveregetés...) December 24. Csütörtök. 34 nap. Taranto.
Boldogságban, és szeretetben töltött Kellemes
Karácsonyt kívánok mindenkinek, a gyerekeknek
gazdag Jézuskát! Boldog Karácsonyt mindenkinek!
A magunk módján mi is ünnepélyessé
kívánjuk tenni ezt az estét. Például:
reggel héttõl nem dolgoznak, kíváncsi
vagyok, hogy háromtól éjjel tizenegyig jönnek-e?
Ugyanis délelõtt meghoztak egy csomó nylonzacskóba
burkolt finomacél árut, ami gyanúsan a miénk.
Délelõtt átmentem egy másik hajóra,
mert a Cabo de Gata körüli új szeparációs
rendszer adatait szerettem volna megtudni, de nekik sincs meg. Óriási
hajó. A deadweightje 55.000 tonna, ami annyit jelent, hogy
ennyi a hordképessége (ballaszttal és üzemanyaggal
együtt). A szívem fájt, amikor megláttam
az elsõ tiszt kabinját, nagyobb, mint a mi teljes
lakóterünk (az irodájával együtt)!
Január 4-ig rakodnak, tizenegyezer tonna csövet visznek
valahova. Filippínó a személyzet. Ma már
az ebéd is finom volt: póréhagyma leves, sült
csirke rizi-bizivel. És hatalmas fürt szõlõ...
Ebédnél mondta a barba, hogy az új parancsnok
csak két vagy három hétig lesz, azután
visszajön, s nyárig marad. Az õ hajója
lesz a MV Padua (Niklas), mert ez ciprusi lobogó alatt marad,
míg a MV Pandora antiguai alatt hajózik majd, és
az fizetés szempontjából nem elõnyös
a számára. Gondolom a Macinak se, de õ még
nem ugrálhat... Így aztán mindenképpen
tûzök haza ahogy letelik a szerzõdésem
(feltéve, ha nem mondják, hogy maradjak addig, amíg
Bücker vissza nem jön...). Ebéd után
felhívtam apáékat, ahogyan számítottam,
Andrásék is ott voltak. A Casanova korrektúráját
már megkapta apa, tehát úgy néz ki,
sínen van a könyv. Megjelent egy verseskötete is.
Soha rosszabb karácsonyi ajándékot. Rendes
idõben volt a vacsora. Semmi különleges ünnepi
hangulat, de azért van fánk (nem farsangi, hanem karácsony-)
- igaz, hogy mûanyag, s ezért egy igazi fenyõgallyat
is beszereztünk -, ünnepi vacsora volt, borleves, rántott
hal, majonézes burgonyasaláta, diós és
mákos bejgli, ír kávé, bor, mogyoró,
marcipán, banán, mandarin, sajtos rúd. Részegség
nem volt. Vacsora után kimentem. Milyen digók
ezek az olaszok, hogy még este hét elõtt tíz
perccel is rakodtak az olasz hajónál? A telefonfülkénél
vártam egy picit, úgy intéztem, hogy
Pontban hétkor hívtam a családot
Fantasztikus volt. Encsike majd az eszét vesztette örömében.
Azt mondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot
nem is adhattam volna. Pontosan akkor csengett a telefon, amikor
már bekapcsolták a magnót, én is hallottam,
hogy szól a Mennybõl az angyal, még a csillagszóró
sistergése is behallatszott, igaz nagyon halkan, a telefonba.
Egy kicsit én is közöttük voltam. Majdnem
négyesben - de tizenkét percig biztosan - együtt
ünnepeltünk... Elpofáztam Encsinek, hogy apa
verseskötete megjelent, de Szabolcs megsúgta, hogy ez
meglepetés lenne az asszonynak, így rábíztam,
hogy altassa el az anyja éberségét. Beszéltem
Ninóval is. Jó hogy van telefon... A két
fiú kapott egy-egy kiló aprópénzt is...
Visszaindultam, K. Gabivl találkoztam, s attól kezdve
váltottuk egymást a telefonnál. Fél
tizenegyig beszélgettünk, akkor átmentem az irodára,
hogy megkérdezzem, lesz-e éjszakai mûszak. Az
ügyeletes széttárta a karját: - Ha
jönnek munkások, akkor igen. Ha nem, akkor nem...
Abban bíztam, hogy a második variáció
jön be... December 25. Péntek. 33 nap. Taranto. Hiába,
a bizalom a legfontosabb. A digók meg is hálálták.
Annyira, hogy reggel megígérték, hogy ma se
dolgoznak. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más hajót
ne raknának.) Ez is egy fajta karácsonyi ajándék...
Szóval szép, csendes napunk volt, csak K. Gabit nem
lehet leállítani, és úgy töm minket,
mintha attól függne az élete, hogy napi hány
kilót hízik a csapat. Vacsorára tésztában
sült csülök volt. (Bejgli, csoki, marcipán...) December 26. Szombat. 32 nap. Taranto. Ma végre
folytatták a berakást. Egy kicsit tele lett a hócipõm,
mert reggel héttõl este tizenegyig voltam, a végére
tisztességesen megfájdult a lábam. Holnap folyt.
köv.
Kutyák...
A legtöbb kikötõben van egy-két kóborló
jószág. Azt hiszem, azonban Tarantóban van
a legtöbb, ha az egy méter rakpartra esõ kutyák
számát nézzük. Öt hajó fér
el egymás után, és mindegyik járójánál
ott a szeretetcsomag a szakácsoktól. Olyan urak azek
az ebek, hogy a marcipánt már meg se eszik, hagyják
ebek harmincadjára... Amikor 23-án telefonáltunk
K. Gabival, sült májat kaptak, és ezzel bekerültünk
a szívük csücskébe. Ma délelõtt
összejött mindegyik a vagonok között - pedig
nem volt nálam máj -, szám szerint nyolc, és
mivel én nagyon szép és kívánatos
vagyok (kutyaszemmel is, fõleg ha májat hozok magammal...)
ezért letámadtak, hogy csak a csóválódó
farkak látszottak (aláhúzom: csak a kutyáké...).
Persze koszosak is ahogy az egy kikötõi házõrzõhöz
illik. Nem gyõztem kimosakodni, olyan büdös lett
a kezem, mire mindegyik füle tövét végigvakartam,
és elhessegettem valahogyan õket. December 27. Vasárnap. 31 nap. Taranto. Azt mondják,
hétfõn mehetünk el. Ma is hasonló a program
a tagnapihoz. Raktárból a fedélzetre, onnan
az irodába érdeklõdni, aztán a vagonokra,
megvizsgálni minden egyes tételt, hibalistát
csinálni, veszekedni, idegeskedni (a parancsnokkal együtt,
mert egy kicsit elbaltáztuk a berakást, lehet, hogy
jó nagy fartrimmel kell indulni, de õ rendelkezett
úgy hogy meg kell cserélni a rakományt, és
a könnyû csöveket elõre rakatta, így
hátra került a nehéz rakomány). Azt
mondja, majd meglátjuk. Igen ám, de akkor már
késõ lesz, mert maximális mennyiségû
vasat veszünk fel, és akkor már nem lehet ballaszttal
egyenesíteni... Hát nem örülnék,
ha ezt a stílust kellene a jövõben folytatnom...
Bár a Macival se lenne most másképp, ez azért
nagyon fárasztó munkarend a számomra. A fiataloknak
való... Délben már nem éreztem a lábam.
Kell vagy három menetnap, hogy helyrejöjjön.
Nem baj. Ma kezdtem meg a hatodik, azaz az utolsó hónapomat!
És bízom benne, hogy nem kell napra kitölteni
a szerzõdést, bár a pénz nagyon kellene.
A tudomány mai állása szerint holnap berakják
a fedélzeti rakományt, és elmegyünk. December 28. Hétfõ. 30 nap. Taranto. Kicsit
hosszú volt a tegnapi nap. Reggel héttõl ma
reggel nyolcig egyfolytában. Amikor kész volt a berakás,
még egyeztetni kellett az irodában, merülés
alapján meghatározni a berakott mennyiséget,
leszámlálni a hajóban levõ rakományt,
szóval nem unatkoztam, csak közben nagyon fájt
a lábam... Délelõtt kötözik a rakományt
a raktárban, délután berakják a fedélzetre
a 150 tonna csövet, és este elmehetünk...
A tudomány egy helyben toporog...
Egy tapodtat se haladt tegnap óta. Ugyanis a mai állás
szerint nem ma, hanem csak holnap indulunk, s ez tegnap is így
volt. Történt az, hogy reggel fél nyolckor
már le is feküdtem, és erõsen meghagytam
K. Gabinak, hogy egy vacak ebéd miatt fel ne ébresszen!
Nem is keltett fel délben. A barba már fél
tízkor kivert az ágyból, mert gondja volt a
rakománnyal, és nélkülem egy lépést
se! Amikor felmentem a hídra, idegesen kérdezte, hogy
mi a túró a "tube". Megmondtam, hogy csövet jelent
angolul. Õ eddig abban hitben élt, hogy "pipe"-nak
hívják, de ezt a szót csak a kis átmérõjû
esetében használják. - Ah, so! - mondta,
és okosan bólogatott, mint aki nem érti, hogy
ez a frappáns megoldás miért nem neki jutott
az eszébe, s máris mehettem volna aludni, mert a rettentõ
gondjára ilyen hamar gyógyírt találtam.
Mint a fenti ábra is mutatja, angolban nem egy durranás
a pasas, ami egyáltalán nem zavarja, mert õ
tökre érti amit magyaráz. Azt hiszem az a hozzáállása
a személyzethez, hogy az õ dolga, hogy megmondja amit
akar, a mi dolgunk az, hogy értsük is, amit mond... Eközben
úgy tudja a némettel keverni a hohdajcs tájszólású
angolját, hogy az már szép. De szerintem ezt
észre se veszi. Pl.: Azt kérdezte Gabitól,
hogy kész-e a kávéja, ezt én úgy
értettem, hogy kinyomtattam-e a megjegyzéseket a rakományra.
Hiába, "keptenül" tudni kell, és Gabi már
ismeri, mert hajózott vele. Szóval a rakománnyal
volt baja, és ebbõl kezdõdött a balhé...
Az a harci helyzet, hogy a fedélzeti rakomány eléggé
veszélyes dolog, ilyenkor télidõben. A hajó
veszettül billeg (a lengési periódus kicsi, rángat
a hajó), tehát ha a decken viszünk valamit (most
12,5 méter hosszú és 50 centi átmérõjû
csövekrõl van szó), azt rendesen meg kell kötni.
A raktártetõ oldalán vannak speciális
nyílások, ahova 10x10-es vasoszlopokat lehet behelyezni,
hogy (eredetileg farakományhoz készítenek ilyet)
a csövet oldalt megtámassza. Érkezéskor
megbeszéltük, hogy két-két oszlopot készítenek
a digók a mûhelyben, egy oldalra, egy blokkhoz. úgy
egyeztünk meg, hogy két blokkban vesszük föl
a rakományt. A barba most kitalálta, hogy blokkonként
4-4 kell, és három blokkot csinálunk. Ehhez
természetesen le kell gyártani az oszlopokat, így
azt az éjjel elkészítik, és holnap indulhatunk
is... Hogy miért nem akkor találta ki, amikor 21-én
megbeszéltük, hogy hogyan kötözik meg a rakományt,
azt senki se nem tudhassa... Így az olaszok pipák,
mi pedig egy éjszakát nyertünk... Délután
fél egykor ledõltem egy picit, és négy
után ébredtem arra, hogy csurom víz vagyok
- a kabinfûtés túl jó. Jót aludtam,
de kellett is, mert ahogy kinéztem a fedélzetre, hogy
megtapasztaljam a dolgok állását, azt vettem
észre, hogy a barba már el is húzott, s egyedül
maradtam. Annyit még megtett, hogy odaszólt az olaszoknak,
hogyha valami gondjuk van, akkor velem beszéljék meg,
mert én vagyok a hajó "cargo manager"-e. Azért
utána mentem a hídra, és kikérdeztem,
hogy mi az elképzelése, hogyha az olaszok kérdezik,
akkor válaszolni tudjak. Lehet, hogy rossz néven vette,
mert megzavartam a Deutschewelle híreinek hallgatását...
Szóval este 11-ig én rakodtam. Akkor a melósok
elmentek, és én is lefeküdtem. Igaz, félálomban
még hallottam valami gyanús csörömpölést
a fedélzetrõl, de álmomban se gondoltam volna,
hogy visszajöttek, és suttyomban dolgozik a kötözõbrigád. December 29. Kedd. 29 nap. Taranto, úton. Reggel
arra ébredtem, hogy a digók éjjel elõkészítették
a rakomány kötözését. Tehát
nem volt más dolgom, mint megmondani, hogy egy csövet
át kell rakni, mert egyedül állt a blokk tetején.
Szétszedték a befûzött drótköteleket,
és átrakták. Becs' szóra mondom,
hogy elõször hallottam, hogy Olaszországban a
melós operaáriát énekelt munka közben.
De amíg szétszedték a kötözést,
valami hasonló volt az ária szövege: - La
donna é mobile, puttana Madonna... (Az asszony ingatag, a kurva
anyját... (kb.)) Fél kettõ is elmúlt,
mire befejezték a munkát. De amit mondtam, azt becsülettel
megcsinálták. Akkor kértek fejenként
egy-egy kólát, Lojzi (inkább így, vagy
igazgató úrnak hívjuk egymás között
a barbát, a Zámbó Jimmy nem terjedt el a köztudatban)
azt mondta, hogy nem vagyunk bár, ott lehet kérni.
Végül kaptak fejenként egy egész dobozzal.
Valahogy nem tudták megszeretni a parancsnokot. Ebbe egy
kicsit be is segítettem, mert volt egy acéltekercs,
amit rondán megbarmoltak rakodás közben, leszakították
a védõburkot, a tekercs meg is sérült.
Megtettem a megfelelõ megjegyzést, és aztán
amikor arra akartak rávenni, hogy szépítsük
a dolgot, akkor megmondtam, hogy a barba nem járul hozzá,
ami igaz is volt. Egyébként jól kijöttem
velük. Azt külön értékelték,
hogy beszélek olaszul. A rakománypapírokat
17 órakor hozták. Már majdnem végeztek
a papírmunkával, amikor behívott a parancsnok,
és jajongva kérdezte, hogy miért nem tettem
megjegyzést a 24 darab mit tudom én milyen vasdarabra?
Ugyanis az szerinte nem volt "tiszta" rakomány. Egyem
a kis szívét. Akkor miért írta alá?
Amikor megcsináltam a listát a megjegyzésekrõl,
azt mondta, hogy minden rendben van. Azért az egy dolog,
hogy valaki lusta, mint a dög, de azt, ami a saját felelõssége,
már ne akarja áthárítani rám!
Azt már megfigyeltem, hogyha mondok valamit, az sokszor az
egyik fülén be, a másikon ki, és sokszor
az utolsó utáni pillanatban ébred. Amikor az
ügynök elment, akkor a halántékát
böködve mutatta, hogy mi a véleménye a barbáról.
A Macival jobb volt hajózni. Persze, a dolgok egy kicsit
el vannak túlozva, mert azért nem rossz pasas, csak
meg kell ismerni, és az hogy az "ellenfél", a rakomány
feladója nem kedveli, az nem jelenti azt, hogy nem a barbának
van igaza, amikor a hajó érdekeit védi. És
a hülyeségeit abszolút természetesen adja
elõ - ezért nem zavar különösebben
-, mintha minden magától értetõdõ
lenne. Ha ugyanezeket úgy csinálná, hogy abból
azt érezném, hogy kiszúrásbõl
teszi, vagy azért, hogy éreztesse, hogy õ az
übermensch, az nagyon bökné a csõrömet.
Pontosan ezért utáltam Jens Cohrs parancsnokot a MV
Presidenten, mert bár sokkal kevesebb hülyesége
volt, mindig éreztette, hogy õ német mivoltában
mindenki felett áll. Magyarán mondva: Õfelsége
Lojzi kapitány egy egyéniség...
I. Csaba
Szeretem, mert szorgalmas fiú, és érti a
szakmáját. Állandóan bütyköl,
mindent megcsinál, amihez szerszám és alkatrész
van a hajón. Csak még nem ismeri teljesen a hajót,
de ez hamar elmúlik. Ezen kívül szórakoztató.
Be nem áll a szája. Mindenrõl eszébe
jut valami, mindenhez kapcsolódik egy-egy sztori. Gyakran
feljár a hídra délutánonként
beszélgetni. December 30. szerda. 28 nap. úton. Éjfélkor
teljesen meghatódtam. Õfelsége Hatodik Lojzi
kapitány úr úgy ment le a hídról,
mint egy málhás ló. Vitte a fitnessteáscsészéjét,
a paradicsomos kistányért, a mûanyag vágódeszkát,
a margarint, a philadelphia sajtot, és a kávéstermoszát.
Ez a mûvelet annyira megrendítõ volt számára,
hogy zavarában még köszönni se felejtett
el, pedig az nála teljesen normális. Ebben az egészben
az a megható, hogy nem tört le a keze, ami egyébként
nyilván annyira le szokott, hogy a MV Pandorán a szakáccsal
hordatta le a hídról az edénymocskát.
Nekem már csak egy kávésbögre maradt,
amibe egy vizespohár van beleragadva. Na, csak azért
viszem le, mert úgyis le szoktam menni körülnézni
a lakótérben, és így K. Gabinak nem
kell külön feljönnie érte. Délután
átjöttem a Messinai-szoroson. Végig videóztam,
már errõl is van felvételem. Utána megcéloztuk
Milazzo kikötõjét - rögtön a szoros
mellett van -, mert a MV Pandora ott rakodott, illetve este hatkor
indultak. Így most szépen, látótávolságban,
követ minket. Felséges Lojzi igazgató úr
nagyon fel van dobva, ötkor már leküldött
a hídról, mert végig pofázta az idõt
a Pandora barbájával. Amíg vártuk
a kapcsolat létrejöttét, pletykált egy
kicsit: Moerdijkba Mr. Lohmann jön le parancsnoknak. Három
hét múlva - amikor Lojzi visszajön -, a Pandorára
száll át, és õ lesz az állandó
parancsnoka. Ez várható is, mert ugye ha valaki, akkor
a tulajdonos ott hajózik, ahol akar. Az elsõ tisztje
E. Laci lesz - a MV Csokonain volt a chiefem -, míg K. Kornél
átszáll ide, és Lojzinak õ lesz a tisztje.
Ez azt is jelenti, hogy nincs állandó helyem...
Na, majd meglátjuk... December 31. Csütörtök. 27 nap. úton,
Szilveszter... Éjfélkor Lojzi azzal fogadott,
hogy lassan megyünk, hogy a Pandora be tudja hozni az elõnyünket,
és akkor úgy kell haladni, hogy tartani a sebességet.
Reggel nyolckor át akar menni mentõcsónakkal.
Negyed egy felé felhívtam Kornélt, a Pandora
tisztjét. Semmit se tudott azokról a hírekrõl,
amit a tegnapi napnál leírtam, de nagyon feldobódott
tõle. Ugyanis májusig lent akar maradni, és
a mostani parancsnokot nem igazán szereti, sokkal jobb lenne
neki, ha átjöhetne, mert Ilonkával - jellemzõ,
hogy õk így hívták Lojzi igazgató
urat - jól kijött. Elmeséltem a viselt dolgait,
jókat vigyorgott rajta, õ is szolgált rövid
színesekkel, amik jellemzõk a barbára.
Az elsõ napokban egy kissé megijedtem, hogy a Lojzi
egy pedáns, precízpepi lesz, de Kornél megnyugtatott,
hogy ez csak periodikusan jön rá, nem kell attól
tartani, hogy ez stabil állapot lenne. Ha esetleg összejönne
az, hogy májusban visszaszállni, és amíg
a Lojzi otthon van szabin parancsnokként hajózni,
az jó lehetne... Majd meglátjuk. Még életemben
nem beszéltem ennyit VHF-en keresztül. Kikérdeztük
egymást mindenrõl, még arra is sort kerítettem,
hogy elmeséljem a Pancon-3 viselt dolgait is. Tizenegykor
arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk.
Mint kiderült, Lojzi befordult, aztán éreztem,
hogy a hajó szinte megáll, úgy levette a fordulatot.
Ebéd után felmentem a hídra, mindenki a fedélzeten
dolgozott. A srácok kicserélték a csövek
merevítõ ékeit. Lojzi hallott valami kopogást
a csövek felõl. Kimentem, leellenõriztem a munkát,
meg kell mondani, hogy jobban megcsinálták Attiáék,
mint az olaszok. Aztán lementünk a raktárba,
mert a kopogás nem akart megszûnni. Egy tengely elszabadult,
azt is megkötözték. A raktárban tisztán
lehetett hallani, hogy a fedélzetrõl jött a dübörgõ
hang, de sokkal erõsebb volt, mint amit a hídról
hallani lehetett. Kiderült, hogy a raktártetõ
mozog, csúszkál jobbra-balra. Nem veszélyes,
mert nem tud elszabadulni, de azért valóban félelmetes
volt hallani. Mire újra elindultunk, a MV Pandora 11
mérföldet vert ránk. Utána eredtem, este
hatra már csak három és félre voltak.
Gyorsabbak vagyunk náluk. Délután háromkor
a két hajó legénysége beszélt
egymással. Beszéltem P. Árpival, aki 13 nap
szabadság után szállt be a Pandorára
november 3-án. A vacsora finom volt, kolbászhússal
töltött pulykatekercs, majd diókrémmel töltött
körte, csokiöntettel, és tejszínhabbal.
Fõtisztelendõ Lojzi igazgató úr úgy
kitett magáért, hogy az na, mert két teljes
üveg vörösbort utalt ki a hat embernek, hogy duhajkodjanak
és italozzanak kedvükre szilveszter alkalmából.
Egy decit lenyomtam, és elmentem aludni, hogy ne zavarjam
a "részegeskedést".
1999
JANUÁR
Január 1. Péntek, 26 nap. úton. Éjfél
elõtt tíz perccel felrendelte a fiúkat Lojzi
a hídra. újabb két teljes üveg lõrét
(spanyol, asztali rozé) bõkezûsködött.
Felhívtuk a Pandorát, már egy mérföld
se volt köztünk a távolság. Ott kissé
vidámabbnak tûnt a hangulat. Nagyon hiányzott
a Himnusz éjfélkor. Azért nem felejtettem el
az otthoniak egészségére koccintani. Lélekben
az igazi éjfél éjjel egykor volt, mert a Szülõföldünkben
volt a Himnusz, és a Szózat is, ahogyan az a pezsgõbontáshoz
otthon dukál. Volt már sokkal vidámabb,
hajón töltött szilveszterem is... Éjfél
után megint összejöttem K. Kornéllal az
URH rádión. Most már jó lenne személyesen
is megismerni, bár lehet, hogy látásból
ismerem, mert elõttem végzett egy évvel a fõiskolán.
Lehet, hogy ez a gibraltári olajozásnál megtörténik,
mert mindkét hajó oda megy, s csak Finsterre után
válnak szét az útjaink, õk Cardiffba
tartanak. Csináltunk egy GMDSS gyakorlatot, a DSC-n meghívott,
és utána a rövidhullámú rádión
nem beszélgettünk, mert nem jött össze a kapcsolat.
Délután megismételtük a GMDSS gyakorlatot,
az URH rádión sikerült felvenni a kapcsolatot.
Nem tudom, hogy a rövidhullámú adón miért
nem? Egész délután pofáztunk. Megbeszéltük,
hogy ha távol leszünk egymástól, akkor
a rövidhullámú rádión, elõre
megbeszélt periódus idõben összejövünk
egy kis dumára... úgy megyünk egymás
mellett, mint egy szerelmes pár, csak nem kéz a kézben,
mert nincs egy mérföld hosszú karunk, ugyanis
ennyire követjük a Pandorát. Gibraltárban
együtt olajozunk. úgy látszik a Fõméltóságú
Lojzi igazgató ezt is megteheti, hogy lelassítunk,
és késünk egy, vagy másfél napot
a kirakó kikötõben, csak azért, hogy a
haverjával összejöjjön egy kis dumapartira.
Jó az idõ, ez az új évi ajándékunk... Január 2. Szombat. 25 nap. úton. Reggel
tízkor ébresztett H. Pista Félénken
kopogott, mert a Lojzi küldte, hogy keltsen fel, mert tíz
percen belül megközelítjük a Pandorát
100 méterre, és videózzam le. Felkeltem, megközelítettük
és levideóztam. Körbe keringtük egymást,
megelõztük, átvágtunk elõtte, lassítottunk,
megelõztek... Olyanok voltunk, mint egy jól nevelt,
fegyelmezett táncospár a francia négyes közben...
Lojzi Gibraltárban akarja átvenni a Pandora felvételét,
õk meg a miénket... Már egy napot késünk
(Gibraltárig), mert a két parancsnok úgy egyezett
meg, hogy hétfõ reggel érkezzünk, az sokkal
jobb, mint a vasárnap este. úgy lészen. úgy
látszik, õk megtehetik, szegény Maci meg rohant
mindig, mint a hülye, s mégis lapátra került,
pedig szívesen visszajött volna... Délután
a hídra szabadult I. Csaba, mert a komputert a 2. tiszti
kabinból fel kellett hoznia. Lojzi most éppen átformálja
a hajót saját akarata szerint. Csaba másfél
órán keresztül, szinte egyfolytában beszélt
Kornéllal. A MV Tayon hajóztak, vagy három
éve.
Komputerizáljuk a hidat
Elõbb leszerelte az ablak melletti könyvespolcot,
s utána beállította a komputert - ma még
csak ideiglenesen. Délutáni õrségváltásnál
mutatom a Lojzi igazgató úrnak, hogy: íme,
itt a komputer, s itt a draft survey program. Idegesen legyintett.
- Milyen játék van rajta, chief...? - ez volt az elsõ
kérdése. Megmutattam. Ennek következtében
a Pandora vagy három mérföldre lehagyott, vagy
tizenöt fokkal eltérõ irányt tartottunk,
és éjfél után ment le a hídról,
ami eddig még nem történt meg vele. A híd
egy meglehetõsen elhanyagolt harctér benyomását
kelti. Az idõ elromlott, szembõl jönnek a
hullámok, ami vasrakománnyal inkább jó,
mint rossz. Ha oldalról jönne, akkor veszettül
billegnénk... Január 3. Vasárnap. 24 nap. úton.
Éjfélkor kis rendet raktam Lojzi igazgató úr
után, mert mindent elhanyagolt a komputeres játék
kedvéért, aztán megírtam a Naplómat.
A Szülõföldünk nem igazán jön...
Teljesen jó idõ fogadott délben. Sima víz,
ragyogó napsütés, kellemes meleg, az ilyen januári
idõt szeretem igazán... Egy szál trikóban
ácsorogtam a híd szélén. Egy óra
után beállítottuk a komputert a végleges
helyére, és végre egy kis rendet csináltam
a hídon. Már csak a printert kellene beállítani...
Kicsit videóztam. Január 4. Hétfõ. 23 nap. úton,
Gibraltár, úton. Olyan lassan megyünk, hogy
az õrület. Reggel nyolcra akar érkezni a két
parancsnok. A Pandorán egy bizonyos Fred Grützner a
barba. Amikor K. Gabi kiszállt, azt mondta: - Gyerekek,
ez egy szuper jó fej!
Capt. Grützner
K. Gabi szerint jó a saját emberismerete, ám
most mellé fogott. Nem egy kimondott vadember, de teljesen
kiszámíthatatlan, hogy mikor tör ki, és
megy át hülyébe mesélte késõbb
K. Kornél Az ilyen embert nagyon nem tudom szeretni. Amikor
Milazzóból indult a Pandora, Kornél elmondta,
hogy egész nap remegõ gyomorral várta, hogy
mikor kezd dühöngeni, ugyanis gyanúsan jókedvû
volt a parancsnok aznap. Ez az indulási manõver után
következett be. Azon bukott ki, hogy Kornél nem maradt
a hídon (ugyan minek tette volna?), s tombolni kezdett, hogy
a magyarok kitúrják a németeket a helyükrõl,
s nekik nincs munkájuk. Pedig nincs igaza, nem tudjuk
annyira kitúrni õket, ahogyan szeretnénk. És
arra kíváncsi lennék, hogy hány német
akar eljönni matrózkodni a hajókra, fõleg
ennyi pénzért. Persze Grützner urat nem is ez
zavarja, hanem a tisztek. Na, ja. Én is abban ügyködöm,
hogy nekem legyen állásom, és ne neki...
A hajnali õrségben megbeszéltük az eddigi
hajóinkat, elmeséltem a csodálatos Humber még
csodálatosabb kalandjait Lattakián, Ege Gübrében,
a konstancai javítást, a vasrakomány kirakásával
járó gondokat, a sok-sok kötélszakadást,
csiga és görgõtörést...
Gibraltár
Hattól háromnegyed kilencig aludtam. Amikor ébredtem,
a pilot már a hajón volt. Ez igazán rendes
volt Lojzi igazgató úrtól. A másik,
amin meghatódtam, hogy a kikötés után
elküldött, menjek ki a városba, nincs rám
szükség olajozásnál. A Presidenttel voltam
itt utoljára, de nem tudtam kimenni. Sõt, még
sehol se voltam úgy olajozni, hogy a barba kiküldött
volna a városba. K. Gabival sétáltunk, elmentünk
a szikla lábához, majmot nem láttam. A
Pandora horgonyon volt, amíg bevettük az olajat.
Közben Lojzi beszélt Mr. Kremers-szel. Két héten
belül átszáll a Presidentrõl a Pandorára
E. Laci, majd Kornél jön erre a hajóra, amint
kikötünk. S abból a kikötõbõl
én is megyek haza! Fél tizenkettõkor indultunk,
hallottam, amikor Kornél bejelentkezik fél háromkor
Tarifa Controllnak. Hívtam a 16-os csatornán.
Nem válaszolt. A 10-esen is átszóltam.
Nincs válasz. Késõbb beleszólt, hogy
hallott, de "az a barom fent volt a hídon". "Az a barom"
Herr Grützner, a Pandora barbája. Sajnálom Kornélt,
olyan lehet a helyzete, mint nekem volt a Presidenten. Este
hatkor elvonultam, és irtó nagyot aludtam. Január 5. Kedd. 22 nap. úton. Lojzi adott
egy csomó munkát, különbözõ
hivatalos nyomtatványokat készítek, MV Niklas
névre. Ha már a Maci megvette a festékkazettát,
akkor ez a minimum, nem igaz? Ma 3363,0 KHz-es hullámhosszon
beszéltünk Kornéllal. Jól jön, holnap
éjjel is összejövünk. Tegnap, egy hirtelen
ötlettõl vezérelve, Gibraltárban kiadtam
a mooringman-nek egy levelet, s benne a CÉH fénymásolt
oldalait. Igen tetszettek Szabolcs versei, apáé is,
és a Karel címû novellám is. Délben
Lojzi igazgató úr jajongva várt a hídon.
Éjjel kikapcsoltam az Inmarsat C-t, és nem találta
a sok felesleges idõjárási telexet. Nem tudta
bekapcsolni a komputert se... Abban igaza volt, hogy elfelejtettem
az Inmarsatot beállítani a kikapcsolás után,
s a komputer képernyõjét is kihúztam,
de megértõ volt, mert az éjszakai munkához
kellett a saját laptopom, s ahhoz használtam a displayt.
Délutánra is adott egy csomó új nyomtatványt,
hogy vigyem be a gépbe, és nyomtassam ki az új
hajónévvel. Este nem tudtam aludni, hosszú
éjszakám lesz... Január 6. szerda. 21 nap. úton. Sztrájkolnak
a vasutasok. Erõsödik a forint, ma 70 fillérrel
erõsödött az euróhoz képest. Tizenhét
milliárd forinttal gazdálkodik az Ifjúsági
és Sportminisztérium. Ezek a Szülõföldem
hírei... Sajnos megfordult a szél, most délkeleti,
ez rossz lesz, ha Vizcayára érünk, mert akkor
oldalról jön. Hajnali kettõkor beszéltem
Kornéllal. Mesélt egy jó sztorit a barbáról.
Captain Grützner egy punk. Most is zselézi a haját,
és van fülbevalója, de régebben még
festette is magát.
Punk barba...
Hollandiában történt, hogy talált a
hajón piros, kék és zöld sprayt, tehát
kicsinosította a haját, s égnek meresztette.
Ezen kívül volt fél kiló fülbevalója
és egy orrkarikája, amitõl nagyon szép
volt, legalább is punk lányos körökben,
gondolom én. A hatósági vizsgálat tõle
kérdezte, hogy hol találják a parancsnokot.
Amikor kiderült, hogy õ lenne a hajó elsõ
embere, nyilvánvaló lett, hogy a hatóság
nem punk lányokból áll, és nagy botrányt
csináltak, még a hajótulajdonosnál is
hivatalos panaszt emeltek ellene. Azóta csak zseléz,
és leszerelt a fejérõl egynehány fülbevalót
is... Kávénál elmeséltem capt. Grützner
esetét a hatóságokkal, a srácok jót
derültek rajta, s cserébe elmondták a "Copfos"
esetét, aki szintén parancsnok volt a Harren cégnél.
Rocker barba
Copfos nem punk volt, hanem rocker. Szép, gusztusos tetoválás
borította a mellét, szögekkel kivert bõrnadrág
és dzseki volt az öltözéke, a haját
természetesen copfban viselte, és megõrült
a motorokért, Harley Davidsonja volt. Egyik alkalommal
kint volt a legénységgel Aveiróban - Portugália
- egy kocsmában. A kocsmárosnak volt egy mosómedvéje,
amelyik valami mennyezeten futó csõvezetéken
pihent. Már be voltak egy kicsit szíva, amikor jött
az ötlet, hogy nem hajó a hajó mosómedve
nélkül, s beviszik a Paduára. Az egyik matróz
felugrott, belekapaszkodott a mosómedvébe, lecibálta,
de a szegény jószág megijedt - azt hiszem,
ezen nincs mit csodálkozni -, és beleharapott ez elsõ
elé kerülõ emberbe. Ez történetesen
a Copfos ujja volt. Egy másik matróz ezért
elkapta hátulról a mosómedve fejét,
szorította az állkapcsát, és ököllel
püfölte szegény állat fejét, hogy
engedné már el a parancsnok úr ujját.
A rendõrség is kijött. Copfos úgy tudta
magát kidumálni, hogy nem volt az állaton nyakörv,
nem tudhatta, hogy magántulajdonban van, azaz a kocsmárosé...
Copfost késõbb kirúgták a Harren und
Partner cégtõl. Akkor a Pandorán volt, éjfélkor
átvette a szolgálatot a Macitól - aki akkor
elsõ tiszt volt -, és elsõ dolga volt lemenni
a második tiszti kabinba, hogy játsszon a komputerrel.
Fél óra múlva a hajó zátonyon
volt. Kettõszázezer márkás kár
keletkezett, ki kellett dokkolni a hajót. Persze Macira próbálta
kenni a dolgot, de nem sikerült, mert az éjféli
pont pontos volt, így tudta, hogy a hajó milyen pozícióban
van... Ez egy ilyen übermensch volt. A hajnali szolgálatban
kértem Kornéltól egy "teszt" táviratot,
és ezzel sikerült megnyugtatnom Lojzi igazgató
úr kicsi szívét, hogy nem rontottam el az Inmarsat-C
komputert, amikor kikapcsoltam. Január 7. Csütörtök. 20 nap. úton.
Hajnalban faxot küldtem az asszonykának a hazautazásomról.
Sajnos, be kell látnom, hogy felelõtlen vagyok.
Nem szabad ilyen gyereknek, mint a felséges Lojzi barba,
megmutatni olyan dolgokat, amit nem ismer, mert elkezd vele játszani,
anélkül, hogy tudná, hogy mit csinál.
Tegnap megmutattam, hogyan töröltem ki az EGC, azaz idõjárási
telexeket, erre ma nekiállt, és ezzel mindent kitörölt
a komputer belsõ naplóból, így nem tudom
elszámolni a küldött telexeket... Január 8. Péntek. 19 nap. úton. Az
idõ elromlott, meglehetõsen billegünk, de azért
kibírható. Most is 7-es, 8-as erõsségû,
de félhátulról jön, így riszáljuk
azt a szép popsinkat, csúszkálunk a hullámok
hátán, de azért megyünk, és a mozgás
kibírható. Délben váratlan hírrel
örvendeztetett meg Lojzi igazgató úr: A President
Liverpoolban van, vagy ott lesz a hét végén.
Így E. Laci átszáll a Pandorára Cardiffban.
Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor Kornél még
elér minket Antwerpenben, és akkor 14-15 körül
otthon lehetnék. Túl szép, hogy igaz legyen! Január 9. Szombat. 18 nap. úton. Éjfélkor
rossz hírrel várt a barba. Távirat jött
Mr. Kremerstõl.
A hülye holland
Mert az. Mármint Krémers. Holland is, és
hülye is... Kornél az, aki tovább akart maradni
- legalább áprilisig -, és én vagyok
az, aki haza akar menni, és a marhája most hazaküldi
Kornélt, és a szabadsága letöltése
után akarja visszahozni a MV Niklasra. Tehát én
maradhatnék még minimum két hónapig
a hajón. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólna
az asszonyka? Arról nem beszélve, hogy Kornél
bizonyítványai lejárnak tavasszal, nem tud
majd visszaszállni. Addig maradt volna, amíg lehet,
hogy aztán meghosszabbítsa. Persze azt is el tudom
képzelni, hogy capt. Grützner örömmel szúrt
ki Kornéllal, és Lojzi igazgató úr,
szegény annyira bugyuta, hogy nem fogta fel, hogy mirõl
is lett légyen szó. Mert Krémers mind a két
parancsnokot megkérdezte, hogy hogyan is legyen a váltás.
Nem tudom, hogy mit beszélt Lohmannal, mert utalt a telexében
arra is, hogy a tulajdonossal is tárgyalt. Lohmannak Hamburgban
mondtam, hogy pár hét nem a világ, ha kell,
akkor persze maradok, de nem plusz két hónapot!
Nem tudom, mi tévõ legyek. Ugyanis a két állandó
barba, Lohmann és Lojzi igazgató úr olyanok,
akikkel szívesen hajóznék máskor is,
de akkor hogyan tovább? Sose lehet belõlem barba,
ha itt maradok. Vagy esetleg mégis, ha bõvítik
a hajóparkot? Na, mindegy. Ha már így alakult,
akkor ez van. Nem tudok semmit se tenni, fõleg, innen a hajóról.
Az az ökör punk...
Az a helyzet, hogy kettõkor megint beszélgettünk
Kornéllal. Igazam volt, capt. Punk Grützner kavarta
meg a szart, õ küldött olyan táviratot -
amíg Kornél az igazak álmát aludta -
Mr. Kremersnek, amire az felkapta a vizet. Tehát az lesz,
hogy Kornél hazamegy, és amikor nekem lejár
a mandátumom, akkor idejön. Marad az eredeti terv, hogy
január végén utazom haza. És megbeszéltük,
hogy visszajövök, május közepén leváltom,
és ez azt is jelenti, hogy jövõ karácsonykor
otthon leszek. Illetve meglátjuk, hogy ide jövök,
vagy a Helenre E. helyett...?
Készülõdés minden vonalon...
Az igazgató úr készül haza, de marhára.
Ebbõl adódóan most mindenki dolgozik. A matrózok
takarítanak, én is a hídon, Lojzi pedig nyüzsög.
Pótlólag be kellett írnom egy mentõcsónak
gyakorlatot. Röhej: voltam a Csokonain, egy halom ócskavas
volt már, a Pancon 3 alig vánszorgott, egy lestrapált
kurva volt. A Humber egy 25 éves félig roncs, de mindegyiken
mûködött a mentõcsónak. Ezen a hat
és fél éves, modern hajón nem! A motor
indítóakkumulátora ment tönkre, és
még nem pótolták. Na, mindegy, a gyakorlatot
azért beírom, mert ellenõrizhetik a kikötõben.
Ebben a hónapban esedékes a Port State Controll, szerencsére
majd csak 28-a után, s addigra már jó lenne
megpattanni innen. Ez minden félévben esedékes,
s akkor mindent leellenõriznek, jó alaposan. Rá
is fér sok hajóra, szerencsére, az elmúlt
félévi ellenõrzés során semmi
hiányosságot nem tapasztaltak, s ezt nem minden hajó
mondhatja el magáról. Egy teljes napot vesz igénybe
az ellenõrzés. Legutóbb a Humberen volt szerencsém
egy ilyen ellenõrzéshez, és tizenhét
hibapontos listát kaptunk. Január 10. Vasárnap. 17 nap. úton, Moerdijk.
Olyan lassan megyünk, hogy az már majdnem hátra.
Reggel hat elõtt nem akar érkezni a pilot állomásra
Lojzi. Ez most számomra nagyon kellemes, mert így
még ki is aludhatom magam kikötés elõtt.
Ma hajnalban jól jött a Szülõföldünk.
Vége a vasutassztrájknak. A MÁV vezérigazgató
meghalt a hivatalában. Hat húszkor érkeztünk
a pilot állomáshoz, tízkor kötöttünk
ki. Holnap fél nyolckor kezdik a kirakást, négy
órára vállalják. Ezt nem akarom elfogadni,
mert 190 emelés lesz, ha négyesével rakják,
és ha óránként húszat ki tudnak
rakni, akkor is tíz órai munka. Na, meglátjuk,
hogy csak a szájuk nagy, vagy meg is tudják csinálni?
Ebéd után elengedtük a fedélzeti rakományt.
Közben a barba megkért, hogy vegyem át a videómat
egy kazettára. Megtettem. Egy picit lebuktunk. Volt benne
egy jelenet, a hídon, amikor mondom, hogy ez Lojzi kapitány
asztala. Naná, hogy megértette, kérdezte is,
hogy a kapitány, az capitan-e? Gondolom, a Lojzit hozzá
tudta tenni... Három után pár perccel megjött
Hermann Lohmann
az új parancsnok. Lojzi igazgató úr másfél
óra alatt átadta a hajót, és már
tûzött is el, Lohmann felesége vitte haza.
Az elsõ amit kérdeztem, hogy mi lesz az utunk. Errõl
nincs semmi hír. Vacsora után másfél
órát beszélgettünk, Lojzival összesen
nem lehetett ennyit. Kikérdezte a hajó állapotát.
Elmondta, hogy most év elején két hétig
pang a piac, örültek, hogy tudtak rakományt szerezni
erre az idõszakra. Két vonaljáraton dolgoznak:
Rotterdamból Saguntóba van százezer tonna vas,
ez egy évet venne igénybe elszállítani,
és Dél Spanyolországból lenne valami
ásványféleség vissza Angliába.
Ez lenne a mi hajónknak Egy másik pedig Hamburgba
lenne szállítani való alumínium õrlemény...
Kíváncsi leszek, hogy mikor tudok hazamenni? És
fõleg, hogy honnan? Telefon haza Felhívtam
az asszonyt, Szabolcs vette fel, gyorsan elmondta, hogy volt bent
a 2zsiráfnál és azt mondták, hogy több
írás is megjelenik a könyvbõl. Február
12-én lesz a felolvasó estje a gimiben. Csaba
öcsém az egyik nap buszra várakozott, és
egy srácnál látott egy újságot,
és a kölyök Szabolcs versét olvasta. Nagyot
dobbant az öcsém szíve...! Én meg büszke
vagyok a fiamra! Nagyon valószínûnek tartom,
hogy a 2zsiráf volt. Tarantóból nem érkezett
meg a levelem. Valószínûnek tartom, hogy Livornóból
se. Ha így van, akkor csalódtam az olaszokban! Január 11. Hétfõ. 16 nap. Moerdijk.
Megkezdtük az elsõ napot az új barbával.
Szóltam, hogy kérjen valami kötözési
pénzt a charterertõl a srácoknak. Megígérte,
kíváncsi vagyok, hogy be is tartja-e? Délelõtt
fél tízre csak a fedélzeti rakomány
felét rakták ki, nem megyünk el elõbb,
mint késõ este (csak a szájukkal raknak olyan
gyorsan...)
Tele van a hócipõm
mert ma mindenki hülye, csak én nem. Délben
lettek készen a fedélzeti rakomány kirakásával.
Gyorsan elõ kellett készíteni a raktárt
a nyitáshoz, nyilvánvaló, hogy nem mentünk
ebédelni. Erre K. Gabin kitört a "szakács betegség",
és hisztizni kezdett, hogy miért nem jönnek az
emberek enni? Ez jellemzõ sok szakácsra, azt hiszik,
hogy azért van a legénység, hogy nekik munkájuk
legyen, és oda vannak, meg vissza, ha nem ül mindenki
pontban tizenkettõkor az asztalnál. A stromó
is kiakadt, és teljesen váratlanul begorombult. A
barba ideges, mert sok a dolga az új hajópapírokkal...
új rendszert vezetett be, pilottal csak õ hajózik
folyón, ezért a szolgálati rend ma egy kicsit
felborul, ami azt jelenti, hogy éjfélig lehetek, mert
akkorra lehetnek készen a kirakással. Utána
õ lesz szolgálatban, majd én a tengeren, és
megint újra õ, amikor a Scheldén hajózunk,
Antwerpenbe. Este hatkor ledõltem két órára.
Fél hétkor hallom, hogy hív a barba: -
Mister mate (mert õ így hív, tiszt úrnak...).
Felkeltem, bekopogtam a kabinjába. Senki. Felmentem
a hídra, ott találtam. - Hívott, captain?
- kérdeztem. Nagyot nézett. - Én ugyan
nem... - mondta. újra álmodtam, de most ezt a rövidet!
Éjfél elõtt tíz perccel fejezték
be a kirakást. Január 12. Kedd. 15 nap. Moerdijk, úton, Antwerpen.
Milyen kár, hogy nem a belsõ vízi úton
megyünk, a csatornákon keresztül-kasul, úgy
csak kilenc óra lett volna az út, így tizennyolc...
Ez egy szép nap volt...!
Kezdem ott, hogy részletekben tudtam csak aludni, így
egész nap kóvályogtam. Kora délután
kikötöttünk, megjött a Germanischer Lloyd képviselõje,
és hivatalosan átnevezték a hajót. Már
valóban Niklas vagyunk! Ötkor kimentem a Jumbo vámmentes
üzletbe. Moerdijkban K. Gabi szerzett egy ócska
bringát. Ez volt a próbaútja. Elõször
akkor estem vele, amikor kontrázni próbáltam,
és nem volt rajta. Másodszor, amikor be akartam fordulni,
de csak a kormány fordult, a kerék nem, mert olyan
laza volt a kormányt leszorító csavar. Harmadszor,
amikor egy raktárépület mögül kiértem,
a szél feldöntött. Bevásároltam.
Nemcsak magamnak, hanem a srácoknak is. Vettem egy jópofa
rádiós órát a konyhába. Már
odafelé menet is elkezdett a hó esni, amikor visszaindultam,
vízszintesen zuhogott. Totál eláztam. Néhol
már olyan nagy hó volt, hogy nem tudtam tekerni, tolni
kellett a bringát. Ráadásul nem téli
cipõ volt rajtam. Egy telefonfülkénél
megálltam, megpróbáltam Encsit felhívni,
de hiába hívtam negyed órán keresztül,
állandóan mással beszéltek. Már
borzalmasan fáztam, nem tudtam tovább várni.
Induláskor alig jött fel a kesztyûm, csurom víz
volt. Amíg le nem húztam, nem éreztem, mert
melegen tartotta a testhõmérséklet, de amikor
felvettem, jéghideg volt. Mint egy hóember állítottam
be a hajóra. A dzsekim kívül elázott,
belül szerencsére nem lettem nedves. De az overallom
combközéptõl átázott, és
az alatta levõ nadrágból is csöpögött
a víz. A popsikám is fáj, a bringaülés
dög kemény volt... Ráadásul holnap reggel
fél hatkor akarják kezdeni a kirakást...
Délután beszélgettem a barbával. Kérdeztem,
hogy beszélt-e vele Lojzi igazgató úr a váltásomról
és Kornélról? Sajnos nem megy, amit elképzeltek,
mert Mr. Kremers nem engedi hajóra Kornélt amíg
le nem töltötte a szabadságát és
meg nem hosszabbította a tiszti oklevelét. De azért
nekem sántít valami a dologban, mert ha a tulajdonos
kér valakit, akkor a Marlow-nak küldeni kell. Kíváncsi
leszek, hogyan alakul a sorsunk? Megvan az utunk: Antwerpenben
rakunk be Aveirónak és Setubalnak (mindkettõ
portugál) 3487 tonna vasat. Január 13. szerda. 14 nap. Antwerpen. Ma este jót
söröztünk a barbával. Persze ennek elõzménye
is volt.
Ez is hosszú nap volt...
Reggel ötkor keltem, fél hatra jöttek a melósok.
Borzasztó gyorsan kirakták az 1200 tonna vastekercset.
Közben rakomány-surveyor is jött, egy kicsit bennem
volt a frász, hogy rendben találják-e a rakományt.
Délutánra kiderült, hogy minden oké.
Közben a srácok elkezdték felfesteni a Niklas
nevet. Háromra kirakták a hajót, nyomás
raktárt takarítani. Közben megjött a sztór,
gyerünk kirakni a kamiont. Olyan finom "illatos", magyarán
penetránsan büdös sajtot kaptunk, hogy mind a tíz
ujjamat megnyaltam! Utána azonnal átálltunk
egy másik rakparthoz, háromnegyed hat után
kötöttünk ki. Itt rakunk be, két napra vállalták,
mert még nincs itt a teljes rakomány. Vacsora
után megünnepeltük a hajó átnevezését
(a névadó, Niklas, a parancsnok fia, kilenc éves).
Utána kimentem, és felhívtam az asszonyt. Végre
tudtam beszélni, mert a kisebbik fiam hajlandó volt
leszállni a telefonról. Nagy örömöt
okozott, hogy levelet kaptam Gömöry tanár úrtól,
a volt latin-magyar tanáromtól. Már kezdtem
azt hinni, hogy válasz nélkül hagyja a két
könyvemet... De mentségére legyen mondva a kora,
nyolcvan felett van, és a gyenge látása.
Délután láttunk egy magyar uszályt.
Apró öröm, ami megdobogtatja a szívet, csakúgy,
mint Moerdijkban egy kamion, mely egy bizonyos Mácsai László
vállalkozó nevét hirdette a ponyváján. Január 14. Csütörtök. 13 nap. Antwerpen.
Szerencsére nincs az egész rakomány a rakpart
mellett, így csak holnap mehetünk el. Gondolom ezért
is kezdtek egészen "emberi" idõpontban, reggel nyolckor,
s fél négykor már befejezték a munkát. Január 15. Péntek. 12 nap. Antwerpen, úton.
Délután háromra végeztek a rakodással.
Azt hiszem, a barba elégedett velem, mert láttam rajta,
hogy érzi, hogy ismerem a hajót. A rakodás
vége elõtt húsz centit orra voltunk bukva,
õ azt akarta, hogy minimális fartrimmel induljunk,
s félve nézte a merülést a berakás
végén. Persze amikor kész lettünk, tizenöt
centi volt a trimm, és ennek meglehetõsen örült.
A rakomány elhelyezéssel is elégedett volt.
Négykor elindultunk. Lohmann viszi ki a hajót a tengerre
- az õ "saját" hajója, nem bízza másra
a veszélyes helyzeteket -, én csak este tizenegykor
megyek fel váltani. Az azért egy kicsit sértõ,
ahogyan megkérdezi, hogy lemehet-e, meg tudom-e oldani a
hajózási helyzetet? Odakint dühöng a szar,
kilences nyugati, északnyugati szél van. Indulás
elõtt megroppant a térdem. Most, amikor írom
a naplót, délután fél ötkor, még
érzem... Január 16. Szombat. 11 nap. úton, Északi-tenger.
A hajnali õrségben iszonyú rossz idõ
volt, 9-es vihar dühöngött, de szerencsére
úgy kaptuk a hullámokat, hogy nem mozogtunk különösebben,
csak a sebességünk volt 4-5 csomó, ami "volt
jobb"... Délre lecsendesedett, a végén egészen
sima lett a víz. A Lojzi meg a parancsnok nagyon egy
húron pendülnek, már ami a naplóírást
illeti. Mindketten elég trehányak ebbõl a szempontból,
pedig fontos dokumentum, nem is érdekel, hogy õk hogyan
csinálják, én írom, ahogyan jónak
látom. A lábam nem igazán javul, bár
nem fáj annyira, mint amikor megroppant. Január 17. Vasárnap. 10 nap. Angol-csatorna,
úton. Hajnalban ránk tört a vihar, 8-as,
9-es erõsségû szél fúj, természetesen
szembe kapjuk, alig megyünk. Január 18. Hétfõ. 9 nap. Vizcaya, úton.
Tovább tart az ítéletidõ. Tele van a
hócipõm... Január 19. Kedd. 8 nap. Vizcaya, úton. Borzalmasan
szar idõ van. Hajnalban távirat jött a Marlow-tól.
Ma délután kellett volna érkeznünk Aveiróba,
de még mindig a Vizcayán hánykolódunk. Január 20. szerda. 7 nap. Vizcaya, úton.
Nem tudni, hova megyünk. Lehet, hogy Leixoesban kötünk
ki, Aveiro elõtt sok hajó horgonyoz, a kikötõ
zárva van a rossz idõ miatt. Továbbra is
dühöng a vihar. Ilyen ítéletidõben
régen hajóztam. Tegnap megfájdult a hátam,
már nem bírom a sok döglést, mert arra
nincs lehetõség, hogy valamit mozogjon az ember, de
még arra se, hogy talpon legyen. Egyszerûen borzalmas!
Este megjött, hogy marad Aveiro, éjfél elõtt
érkeztünk. Január 21. Csütörtök. 6 nap. Aveiro,
horgonyon. Nem is igaz, hogy végre egy kis nyugalom van,
igaz, még mindig lityegünk egy kicsit, de a horgonyon
már kibírható. Megérkeztünk
Aveiro elé A Helén jól kikapta az utat:
Gentbõl visznek szójalisztet egy algériai kikötõbe.
Szegények... Mr. Schiffner táviratozott Lohmannak, hogy
beszéljen a "punk" barba fejével, mert kijelentette,
hogy nem hajlandó Algériába menni. Köztünk
legyen szólva: tökéletesen meg tudom érteni.
Az egész napot horgonyon töltjük, egy kis pihenés
a rettentõ útért. Holnap reggel visznek be.
Délután jött a hír, hogy öt után
kikötünk. A hír igaz, csak nem ma, hanem majd...
Délután kinyomtattam a Szétrúgok mindenkit
6-ot, mert meg akartam mutatni K. Gabinak. Említettem, hogy
elmondom benne a véleményemet az amerikai filmekrõl.
Annyira tetszett neki, hogy elkérte, hogy megmutathassa otthon.
Este a barba elküldte a váltási kérelmemet
a Marlow-nak. Február 2-án vagy 3-án lehetünk
Antwerpenben. Január 22. Péntek. 5 nap. Aveiro, horgonyon.
Az egész napot horgonyon töltöttük. Lehet,
hogy csak hétfõn megyünk be? Délután
beszélgettem egy sort a parancsnokkal. A cégében
(Hermann Lohmann Schiffahrtsgesellschaft mbH) a Harren und Partner
cég a fõrészvényes. Mr. Harren hét
éve kezdett két hajóval, a Paduával
és a Pandorával, most tizenhét hajója
van. Lohmann 26 évesen kezdett hajózni az apja cégénél
(egy hajója volt, és az istennek se akart fejleszteni),
két év múlva már parancsnok volt.
Most õ is ezzel a két hajóval kezdi a pályafutását,
és természetesen fejleszteni akarja a cégét,
de elõbb be kell indulni ebben a pangó piacban. Január 23. Szombat. 4 nap. Aveiro. Milyen jó,
hogy elküldtem a telexet. Délelõtt kikötöttünk.
Csak hétfõn kezdik a kirakást, hat órára
vállalták.
Bringával könnyebb!
Vacsora után kimentünk K. Gabival, aki délután
vett egy kerékpárt 30 márkáért
egy kerékpárszervizben. Kerestünk egy ATM bankjegykiadó
automatát, és levettem a forintszámlámról
5000 escudót, milyen jó, hogy vészhelyzetre
itt van nálam. Igaz, ilyenkor kétszeres váltás
miatt (márkáról forintra, forintról
escudóra) nem a legjobban járok, de ilyenkor, hét
végén, amikor nem lehet pénzt váltani,
megéri. Közben az a kerékpár, amelyikkel
én mentem, egy kicsit elromlott, így keresnünk
kellett egy üzletet, ahol szerszámot kért Gabi,
és megreparálta a bringát. Visszajöttünk
a kikötõhöz, bementünk a legközelebbi
kocsmába, ahonnan felhívtam Encsit. Közben
megérkezett mindenki, a parancsnokot kivéve. Söröztünk,
boroztunk, aztán fél tizenegykor kirúgtak,
és bejöttünk a hajóra. Ha még
maradnék a hajón, biztosan vettem volna egy bringát
magamnak, nagyon jó dolog, fõleg nekem, aki olyan
"hadilábon" állok a lábammal... Január 24. Vasárnap. 3 nap. Aveiro. Szép
az idõ, süt a nap, nyugi van. Délelõtt
térképeket, szakkönyveket javítottam.
Rég volt ilyen jó napom!
Ebéd után kerékpárra kaptunk Gabival,
és nekiindultunk a vakvilágnak, bár stílusosabb
lenne azt mondanom, hogy a vakportugáliának... A
legközelebbi kisváros Gafanha de Nazare. Jó hosszú,
legalább öt kilométer. Átkerekeztünk
rajta, hamarosan Gafanha de Alquembe értünk. Itt egy
kedves benzinkutas felfújta a gumikat, majd tovább
kerekeztünk. Egy ocsmány büdös tó partján
vezetett az út, átmentünk egy háromlyukú
hídon (hiába no, ebben még fejlõdniük
kell, hol van ez a hortobágyi kilenclyukútól,
bár az igazat megvallva, azt még nem láttam...
Legfeljebb betartom a fokozatosság elvét, de hol találok
egy hatlyukút?) A híd végében kezdõdött
egy nagyobb város, Ílhavo, bementünk egy kellemes
térre, ott pihentünk öt percet, majd visszaindultunk.
Sörözni ott akartunk, ahol tegnap este voltunk, a kikötõ
mellett, de zárva volt, ezért visszakerekeztünk
Gafanha de Nazaréba, és az elsõ (szerencsére
falu végi) bárban bekebeleztünk egy sört.
Vacsora után ismét kimentünk bringázni,
de most csak a faluban tekertünk keresztbe kasul. Megnéztük
a templom környékét, ott van egy helyben minden,
amire a léleknek szüksége van: templom, kultúrpalota,
és a temetõ... Ez utóbbit kõfal vette
körül, de átláttunk a tetején, igen
barátságos, lakályos kripták sorakoznak
egymás mellett, némelyikben még világítás
is volt, bár azt hiszem, ez az, ami abszolút fölösleges...
Összetalálkoztunk a többiekkel is, a barba megint
egyedül õrizte a házat... A délutáni
bárban megittunk megint egy sört, és felhívtam
Enikõt. Meg kellett szakíttatnom a beszélgetést,
Klárival beszélt, és ha belelendülnek...
Megérkezett a tarantói és az antwerpeni levelem,
egyszerre. Mégse kellett az olaszokban csalódnom,
sõt az olasz postában se, mert mindig ilyen pocsék
volt. Fél kilencre bent voltunk. újólag
panasszal élek a popsim iránt... Január 25. Hétfõ. 2 nap. Aveiro.
Kicsit izgalmas volt a kirakás, mert aggódtunk, hogyan
tudják majd kirakni az acéllemezeket, amire rárakták
Antwerpenben a vasgerendákat. Elõször veszekedtek,
vitatkoztak velünk, de két karton cigaretta megtette
a hatását, és kiügyeskedték az
összes rakományt. Szerencsére jól elhúzódott
a munka, és csak holnap reggel indulhatunk. A parancsnok
savanykodott ezen, így nem mertem vigyorogni, hogy lássa
az örömömet, mert ez egyre inkább azt jelenti,
hogy a setubali kirakás után ballasztban megyünk
fel Antwerpenbe. Néztük a ZDF híreit, egy
magyar autóbusz lezuhant Ausztriában egy szakadékba,
tizenhatan haltak meg. Politizálunk a parancsnokkal...
A barba sokat politizál. Szidja a kormányt, mint a
bokrot. Nem ért egyet a családpolitikájukkal,
a biztosítási rendszerrel, és legfõképpen
a zöldek akcióival. Le akarják állítani
az összes atomerõmûvet Németországban,
és Franciaországból és Angliából
vissza akarják hozatni a kivitt atomhulladékot. Ez
jelzem, nekem is magas... Tetemes költséggel jár,
és nekik kell akkor tárolni... A kormány engedélyezni
akarja az egynemûek közötti házasságot.
Ez persze magánügy, és akkor nem értek
vele egyet, ha ezekben a kapcsolatokban engedélyezik az örökbefogadást.
(Ugyanis akkor egy normális gyermeknek ez a kapcsolat lesz
a követendõ példa...) Ha nem lehet fogadott gyermek
az ilyen "családban", akkor ám tegyék, ha "szeretik"
egymást, akkor legyenek meg azok a jogaik, amik a házastársakat
megilletik. Remélem a mi demokráciánk sokára
éri el ezt a fejlettségi szintet, hogy ez legyen a
legnagyobb gondunk... Este volt egy film a tévében,
a parancsnok úgy örült neki, mint egy gyerek, mert
ott forgatták a jeleneteket, ahol lakik. A bankjában,
a szomszédos utcában, a közeli téren...
Miután sokat kommentálta, még én is
élveztem. Bugyutácska vígjáték
volt. Január 26. Kedd. 1 nap. Aveiro, úton. Semmi
más dolgunk nem volt reggel, mint eldobni a köteleket,
és elindulni. Holnap már "szívességbõl"
hajózom! Ez az utolsó napja a szerzõdésnek.
Ahogyan az már lenni szokott, H. Pistával egyre többet
sütjük el az ilyenkor szokásos "hazamenõs"
humort, élceket, tengerész közhelyeket. Január 27. szerda. Setubal. Lejárt a szerzõdésem!
Hajnali fél kettõkor kötöttünk ki.
Dolgozni csak reggel nyolckor, hajóidõ szerint kilenckor
kezdenek, ez jó... Fáj a szívem... Aki kint
volt, azt mondja, gyönyörû az óváros,
itt állunk a város centrumához közel,
és nem volt alkalmam kimenni. Éjjel egyig raktak.
Igaz, a barba leváltott este hatkor, és csak tizenegykor
kezdtem, de a lábam már fájt (a bokám),
és nem mertem megkockáztatni, hogy éjjel elindulunk,
és ne aludjak elõtte. Csak a kikötõkapuig
sétáltam el, ugyanis ott találtam telefonfülkét.
Szabolcsnak 39 fokos láza van, õt is elkapta az influenza.
Orbán országos gyásznapot rendelt el az autóbusz-szerencsétlenség
áldozatainak emlékére. Kõszegi iskolások
voltak szegények... Levelet és egy kis csomagot
kaptam a volt osztályfõnökömtõl.
Elküldte két könyvét, gondolom Dombóvár
helytörténetével foglalkozik. Amíg gimis
voltam, addig a férje jelentetett meg egy kötetet ebben
a témában. Január 28. Csütörtök. Setubal. Éjjel
kettõig raktak. Mögöttünk áll egy hajó,
az MV Hanse. Rizst raknak be, odasétáltam egy kicsit
bámészkodni. Kijött a chief. - Jonapot kivanok...
- mondta, oroszos kiejtéssel. Kiderült, hogy a Radnótin
volt harmadik tiszt. Csak úgy sorolta az ismerõsök
neveit: - Vamos Gyorgy, Czako Peti, Cipo (Vecsernyés
Pista, volt évfolyamtársam a fõiskolán),
Barat Laci, és így tovább... Kiderült, hogy
akkor volt rajta, amikor a Humberen voltam, és az Indiai-óceánon
találkoztunk. Erre mondják azt, hogy: kicsi a világ!
Most már biztos, hogy hazamegyek! Ugyanis megérkezett
délelõtt a távirat a Marlowtól, hogy
jönnek a váltók.
Lojzi felrobbant...
Délután telefonált õfelsége
Hatodik Lojzi igazgató úr. Befejezte a tanfolyamot,
és felrobbant...! A tûzoltó vizsgán egy
CO2 palackkal kellett tüzet oltaniuk, és felrobbant
a kezében. Súlyos fagyási sérülést
szerzett a kézfejére, de le tud jönni a hajóra.
Jellemzõ: olyan típusú palackkal gyakorlatoztak,
amelyiket már kivonták a forgalomból a veszélyessége
miatt. Deutschland, Deutschland, über alles... A kirakás
továbbra is lassan megy. A barba este hattól tizenegyig
adta a szolgálatot, így aztán kisétáltam
videózni. Valóban a város központjánál
van a kikötõ, nem kell ötszáz métert
se menni, hogy az óvárosba jusson az ember. Hangulatos
hely. Zegzugos, kanyargós, keskeny utcák, tele üzlettel,
sok az ajándékbolt, el tudom képzelni, hogy
mi lehet itt nyáron, a turista szezonban! Öt percnyi
videót csináltam, pontosan betelt a második
egy órás szalag. Tervezni se lehetett volna jobban! Január 29. Péntek. Setubal, úton.
Kidolgozták a második mûszakot is. Háromnegyed
kettõkor lettek készen. Jó hosszú szolgálatnak
nézek elébe. Nem aludtam este, fájó
lábbal jöttem fel a hídra. A barba fél
háromig volt fent, hétkor jön váltani.
A barba délelõtt nem adta le Ciprusnak, hogy mikor
érkezünk, így kénytelen voltam délután
rászólni, ugyanis ez az utolsó nap, amikor
értesítheti õket. Este el is küldte. Milyen
jó, hogy megmondtam Enikõnek, hogy hívja fel
a HMS-t, s mondja meg, hogy hétfõn vagy kedden érkezhetünk,
így legalább tudják, mert a Marlow már
biztosan nem tudta értesíteni Budapestet. Mindent
nekem kell intéznem... Óriásit aludtam délután
öt és tizenegy óra között. Január 30. Szombat. úton. Hülye idõ
van, féloldalról elõlrõl jönnek
a hullámok, alávágnak a hajónak, megemelik,
és amikor visszazuhan a következõ hullámhegyre,
remeg, rázkódik minden. Nagyon tele van a cipõm
már ezzel a hajóval... Január 31. Vasárnap. úton. Még
a holnapi nap, és utána megérkezünk, lezavarom
az utolsó manõvert, s mehetek haza! Már csak
ez a gondolat éltet. Jézusom! Ha belegondolok, hogy
három nap múlva már otthon lehetek... Nem is
igaz! Jó lett az idõ, és megyünk,
mint az olajozott rosseb... Igaz, hogy visz az áramlás,
de 14 csomóval "rohanunk"! Mit nem tesz, ha a gépész
is megy haza!
Február 1. Hétfõ. úton, Angol-csatorna.
Egész éjjel a rádió-elszámolást
csináltam. Szerencsénkre egy magasnyomású
légréteg van a környéken, így az
idõ változatlanul jó. Holnap reggel érkezünk.
A Marlow már tudja... Elkezdem a kabintakarítást,
mosást, és a készülõdést
haza. Persze este már nem tudtam aludni. Megjött,
hogy a behajózók 2-án 14:05-kor érkeznek,
mi 3-án 10:55-kor indulunk. Remélem, kora délután
már otthon leszek!
Február 2. Kedd. úton, Antwerpen, a kihajózó
kikötõ! Szerencsém volt, mert a barba Flushingtól
(Vliessingen) vitte a hajót, így pár órát
még aludni is tudtam! Reggel negyed nyolckor zavart ki az
ágyból, mert érkeztünk a zsiliphez.
Sajnos, a munkások már sorban álltak a parton,
így még ki se kötöttünk, amikor már
ott türelmetlenkedtek, hogy nyissuk ki a raktárt. Egy
komplett mûtrágyagyárat szállítanak
Egyiptomba. A Krupp cég a szállító,
érdekes, hogy Antwerpenben a szerkezeti elemeket és
az ahhoz való anyagokat rakjuk be, a gépi berendezést
Spanyolországban készítik. Amíg
rakodtak, el-elszaladtam, mert mostam, elkezdtem csomagolni, közben
kitakarítottam a fürdõmet... Persze amint az
ilyenkor szokásos, megjött az élelmiszer, be
kellett rakni, s amíg hurcolkodtunk, megjöttek a váltók.
Sajnos B. Botond még nem volt ilyen típusú
hajón, így az átadás délután
fél öttõl este tízig tartott. Közben
megjött õfelsége Hatodik Lojzi igazgató
úr is, most fitness miatt hozott egy szobakerékpárt
is. Lohmann este tíz körül ment el. Fél
éjfél körül már nem álltam
a lábamon. Ráadásul még nem fejeztem
be a csomagolást. Negyed egykor felvánszorogtam,
becsomagoltam a bõröndöt, a Macitól kapott
melóscipõt itt hagyom a hajón, mert van vagy
két kiló, és óriási (45-ös,
vasalt orrú, stb. a német munkavédelmi elõírásoknak
is megfelelõ). Nem csomagoltam be a videolejátszót
se, amit szintén nekem adott, de nem akarok még egy
csomagot... Beállítottam az órát háromnegyed
hatra, és elájultam...
Február 3. szerda. Antwerpen - Budapest. Hétre
jött a taxi. Fél kilenckor már a brüsszeli
repülõtéren voltunk. Láttam egy laptopot,
3500 márkáért, a pénz meg is lett volna,
de biztosan lebuknék a vámon, ha hazahoznám...
Fél órás késéssel indultunk,
mert a forgalomirányítók egy gépet rosszul
soroltak be, és ácsorognunk kellett, amíg ki
tudták szedni a sorból. Frankfurtban háromnegyed
óránk volt, idejében beszálltam a gépre,
de H. Pistát és I. Csabát háromszor
is kellett hívni, amíg a bárból elõkászálódtak...
Idejében érkeztünk a Ferihegy 2B-re, már
elég szép a repterünk, nemzetközi színvonalú.
Legnagyobb meglepetésemre az egész család kint
volt. Legjobb esetben is csak Nimródot és Encsikét
vártam, de Szabolcs is "meggyógyult", s kijött.
(Kutyául ugat még...) Csodálatos dolog hazaérkezni!
A vacsora finom pulykanyak leves volt, már ki voltam éhezve
egy Encsike féle levesre. Utána fehérboros,
gombás csirkemell volt. És rakott valami, franciás
nevû édesség, istenesen bezabáltam belõle...
Charlotte torta volt az a franciás nevû édesség, a receptje kint van ám a Fõzõcske oldalon! (2006 áprilisából a beszúrás)