Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016
Hajóablak a nagyvilágra: napló a Paduáról

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA



M/V PADUA

1998. július 27 - 1999. február 3.




Indulás...

Gyorsan befejeztem otthon a csomagolást, a taxi a megadott időben várt. Nimród elkísért, Szabolcs sokáig integetett, még az erkélyre is kijött...
A reptéren kiderült, hogy egy szlovákiai matróz is jön, sajnos őt nem Istvánnak, hanem Stefannak hívják...
Amikor az útlevelemet kezelték, még egy utolsót integettem Encsinek, már csak jövőre látom, ha minden igaz.
Kellemes utam volt Budapest - London - Larnaca között.
Az érkezés fantasztikus volt. Ahogy egyre közelebb értünk Londonhoz, mintha egy makett város terült volna el alattunk. A klasszikus angol építkezés: utca, előkert, házsor, mögötte kert, másik kert, házak, előkertek, utca. Szabályosan, ahogy az meg van írva minden angol regényben. A Temze fentről mocskosnak látszott. Lehet, hogy csak iszapos, de élesen elütött a kristálytiszta tavak vizének színétől.
A Heathrow óriási. Az 1-es terminálra érkeztünk, és onnan is indult a gép Larnakába. Négy órát kellett várakoznom. Sajnos csak angol fonttal lehetett fizetni, így a vécébe kellett mennem, ha szomjas voltam. Húsz dollárt nem érdemes beváltani, mert négybe kerül a jutalék...

Július 28. Kedd. Vassilikos. Isten éltesse a kisebbik nagyfiamat, Szabolcsot a neve napján. Kényelmetlen volt az út, már elgémberedett minden tagom, mire leszálltunk fél órás késéssel a ciprusi repülőtéren. A rendőrséggel ugyanúgy meggyűlt a bajunk, mint 1994-ben Athénban, amikor az MV Pancon-3-ra szálltam be. Lekapcsoltak, és megkeresték a taxisofőrt, aki a hajóra visz. Ugyanis nála volt a tengerész vízumunk. Három óra elmúlott, amikor mehettünk a csomagokért. Mindkettőnket itt ért a kellemetlen meglepetés.

Elveszett csomagok

Nem találtam a bőröndömet.
Pista matrózzsákja félig volt, Vagy kilopták a cuccot belőle, vagy kibomlott, és elveszett. Nem maradt egy ruhája se. Nagyon be volt gazolva. Én nem különösebben, főleg akkor amikor sorra kerültünk az elveszett csomagok pultjánál. Jó fél órát kellett várakozni, mert öten voltak előttünk. Megnyugtató volt, hogy tudtak rólam, már értesítették Ciprust, hogy nem jön a bőröndöm, tehát biztosnak látszott, hogy utánam küldik.
Pista ott szerencsétlenkedett, hogy vele most mi lesz? Látszott, hogy nem tudja, mi a teendő, ha egyedül utazik, akkor simán kiment volna, és senkinek nem szól...
A taxis megnyugodva várt, mert tudta, hogy itt vagyunk, csak azt nem értette, hogy miért késünk olyan sokat. Amikor elmondtam, hogy mi történt, bosszúsan legyintett.
- Uram, a múlt héten száz utas reklamálta az elveszett csomagját a British Airways ugyanezen járatánál... Nem a régi már a társaság!
Ötre értünk a hajóra. Ugyanaz a típus, mint a MV Clavigo volt, de első látásra sokkal jobb állapotban van. Béla, a matróz nyitott ajtót, mert kulcsra volt zárva a hajó, mindenki aludt. Ledőltem, fél hétkor keltem.
Érdekesség: napra pontosan három éve szálltam be Konstancán az első Marlow hajóra, a MV Presidentre. Azaz akkor 27-én érkeztem, most akkor indultam.

Első nap

Reggeli. Hamar lejött az új parancsnok a szalonba. Szép ember. Ugyanis a szép ember 100 kiló fölött kezdődik Karcsi sógor szerint (amióta ő is veri a 100-at). Így a barba nagyon szép, mert legalább 160! A szakács se sovány.
Elmondtam, hogyan jártunk a csomagokkal, megígérte, hogy intézkedik. Egész nap ezt tette. Ki kellett állítanom egy listát, hogy mi volt a bőröndben, mert ha nem lesz meg, akkor fizetnek. De a komputert nem! Ettől rosszul lettem.
Minden attól függ, hogy mikor megyünk el. A fedélzeten van négy súlyos hídelem, 35-35 tonna darabja. Ha azt ki tudják rakni, akkor elmehetünk még ma. De szerencsére egész nap tökölődtek, nagy nehezen kiraktak egy elemet, hoztak két autódarut, és a legszélsőt sikerült három óra alatt partra varázsolni. Délutánra hoztak egy hetvenöttonnás darut, de az is kicsi volt, mert túl messze kellett benyúlni a hajó fölé, és nem bírta el a rakományt. Így most várjuk, hogy mit találnak ki. Mögöttünk egy óriás bulk carrier szenet rak ki. Ha végzett, akkor hátramehetünk, és ki lehet pakolni a fedélzetről. Utána a raktárból a ládákat és a vasat, majd Bejrutba megyünk. Ott tengervíztől károsodott cukrot rakunk ki, Antwerpenből hozta a hajó. Hm, csak nem a Humberé???
Tizenegy óra felé jött meg a hír, hogy megvan a bőrönd. Ha nem megyünk el, akkor holnap este behozzák, ha elmegyünk, akkor a Marlow elhozza a reptérről, és Bejrutból jövet megállunk Ciprus előtt, s csónakkal kimegyek érte. Milyen szép kilátások: tíz napig ugyanabban a ruhában, fogkefe és váltó fehérnemű nélkül!
Ilyen szép hajón még nem voltam. Soha nem láttam hajószalonban virágot, itt a plafon majdnem teljesen be van futtatva... A folyosón kis ládában egy díszcserje... A hidat fával burkolták, és tévé is van, a radar mellett... Minden szépen lefestve, a híd alatti fedélzet egy része üvegezett, és grillsütésre alakították ki.
A parancsnokságot a régi chief vette át, német. úgy néz ki, hogy ki lehet jönni vele, neki is van komputere, és akkor már rossz ember nem lehet.
Délután Pista bement ruhákat vásárolni, mert kapott vagy 1500 márkát az elveszett holmijáért.
Este szólt a barba, hogy éjjel kettőkor bemegyek a reptérre, mert ugyanaz a járat hozza a bőröndöt...
Korán lefeküdtem.

Július 29. szerda. 182 nap. Vassilikos. Fél kettőkor ébredtem, a taxi pontos volt, és két óra múlva már cipeltem a dög nehéz bőröndöt. Kipakoltam, és megírtam a Naplómat, mert ez a legfontosabb...
Már nem feküdtem le. Délután manőver volt, új rakparthoz álltunk, és két óra alatt megszabadultunk a nehéz hídelemektől, amit a helyi hőerőmű rekonstrukciójához hoztunk.
A kikötő kicsi, és semmi sincs a közelben, csak egy cementgyár, így tök olyan, mintha Novorosszijszkban lennénk. Minden szürke és koszos. Limassol és Larnaca között van félúton, Vagy öt kilométerre van három étterem és strand, kultúrált hely, a srácok ki is mentek, de nekem túl messze van. Illetve csak a lábamnak. Így nem tudok telefonálni. Nincs a közelben készülék.
Reggeli: virsli, de én kukoricapelyhet ettem tejjel. Ebéd: Francia hagymaleves, sült oldalas mártással, sült burgonya és bimbóskel. Vacsora: milánói makaróni, szőlő. Vacsorakor nemcsak a meleget esszük, hanem mindenféle hideg is terítékre kerül: hajszálvékony, vörös sonka (nem gép-, hanem füstölt-), szalámi, kenőmájas, párizsiszerűség, Philadelphia dobozos sajt (nagyon szeretem), háromszögletű is van, de nem olyan apró, mint az otthoni Medve, legalább háromszor akkora. Aztán van kvarglihoz hasonló, éktelenül büdös, tehát nagyon finom. Hozzá tószt-, fekete- és barna kenyér.

Július 30. Csütörtök. 181 nap. Reggeli: mexikói rántotta, (paprikával, paradicsommal, hagymával). Mindig terülj-terülj asztalkám van. Filteres Lipton-, menta-, kamilla- és csipketeát készíthet aki akar. Az édesszájúak málna, szamóca és baracklekvárt ehetnek korlátlanul, de a Nutella se hiányzik. Van kukoricapehely és müzli is.
A barba most megy először Bejrútba, be van sózva a három négyzetméternyi popsija, állandóan érdeklődik, hogy mi a helyzet, mert 1996-ban voltam, ismerem a helyzetet. Eddig jó a véleményem róla. Vidám fickónak tűnik, de egyelőre nem akarom elkiabálni, mert lehet, hogy később bizonyítani akarja, hogy jó parancsnok, és akkor rajtaütésszerűen meghülyülhet. Most először barba, ha azt a két hetet nem számítjuk, amíg egyszer kommandírozta a hajót. Két éve van a MV Paduán.
Ebéd: libaleves, rántott csirke spárgával és hagymás-paprikás tört burgonyával, paradicsomsaláta, őszibarack. A délutáni kávéhoz képviselőfánkot kapunk tejszínhabbal. HOGYAN TUDOK LEFOGYNI??? Egy biztos, a szakáccsal jól kijövök - és mindenkivel -, ezt az ember hamar megérzi, és a beszélgetésekből kiderül, hogy jó a hangulat, szeretik egymást, mint kollégát.

Július 31. Péntek. 180 nap. Beirút. Hajnali kettőkor érkeztünk. Ledobtam a horgonyt, de volt egy kis probléma: a libanoni haditengerészet ad engedélyt a horgonyzásra, és mivel a kikötő előtt mély a víz, közel kell állni a hullámtörőhöz. Közben beszélni kell velük, nem tudtam kétfelé koncentrálni, meg kellett állnom, és kitárgyaltuk magunkat, majd megkaptam az engedélyt a horgonydobásra.
Elindultunk Bejrutból.
Nyolckor már hullafáradt voltam, a barba elküldött aludni, mert éjfélkor a hídon a helyem. Semmi panasz rá, délután a kabinjában együtt videóztunk, egy kedves horror végére ültem be, még jó, hogy nem előbb hívott, és nem kellett megmondanom, hogy irtózom az ilyen emelt szintű kultúrától...

AUGUSZTUS

Augusztus 1. Szombat. Éjszaka átnéztem a telexelszámolást.
A délutáni szolgálat alatt a hajózási kézikönyveket javítottam. Meleg az idő, és párás, nincs a hídon légkondi, és ez eléggé elviselhetetlenné teszi a szolgálatot. Jó lenne már olasz partok közelében lenni, mert akkor legalább tévézhetnék a szolgálatban.

Augusztus 2. Vasárnap. Gyenge szelünk van, de szembe kapjuk, és az üres hajó a legkisebb hullámot is megérzi. Ilyen hajón még nem voltam - és ez jó! -, hogy az ital teljesen tilos menetben. Így viszont a holnapi születésnapomat "szárazon" töltöm. Még sört se ad ki a parancsnok.
Délután háromkor megérkeztünk Kréta szigetéhez, a végére begorombult az idő. Most horgonyon várakozunk, amíg meg nem jön, hogy hova megyünk. Ebédre csirkeleves, a bélszínhez burgonya krokett és párolt hagyma gombával. A délutáni kávéhoz torta volt tejszínhabbal.

Augusztus 3. Hétfő. úton. Ötvenéves vagyok. Fél évszázad úgy elszaladt, mint a pinty! Az ember észre se veszi, és volt-nincs. Azért még szeretnék "lenni"! Bízom benne, hogy a kétharmada még nem telt le. Délután háromkor megjött, hogy Selaatába megyünk ömlesztett rakományért.

Augusztus 4. Kedd. úton. Dög meleg van. Délután négykor árnyékban 36 fok volt, ehhez jön még a magas páratartalom. A Ciprusi TV szerint a Peloponészoszi-félszigeten 40 fok várható! Rendezgettem a dolgaimat hídon, de nem volt semmihez se erőm igazán, mert patakokban folyt a víz rólam, a légkondi valójában semmit se ér.

Augusztus 5. szerda. úton, Selaata. Éjfélkor visszavettünk a fordulatból, hogy reggel hét után érkezzünk. Ez nem rossz, horgonyon volt a vizsgálat, s mire kelnem kellett, addigra Selaata elé értünk.
A hídon nem lehet dolgozni. Tíz percet voltam bent, és abba kellett hagynom, mert mindenem csurom víz lett, a térképekre csöpögött az izzadtság. Árnyékban 39 fok volt, a hídon a hőmérő 42-őt mutatott, mert fém, és a tetejére tűz a nap. Két szünetet kellett tartanom, mire végeztem, de armadszorra csak úgy tudtam befejezni, hogy törülközőt terítettem a térképekre, hogy arra csöpögjek. Azért csak megcsináltam.
Mennyivel könnyebb most egy útvonalat megtervezni és megcsinálni, hogy van egy tökéletes GPS. Az egyik legjobb típus, a MV Presidenten is ilyennel dolgoztam. A komputerben (mert az a javából!) benne van az összes, eddig használt ún. "waypoint", azaz egy kijelölt pont, amit a térképre berajzolnak, és a komputer kiírja a követendő útvonalat és a távolságot a hajó helyétől. Nincs más dolgom, mint ezeket a pontokat sorba bevinni egy útvonaltervbe, és azzal kész. Az adott földrajzi pozíciótól megadja a követendő útvonalat. Csak követni kell. Ha egy ilyen pontot elértünk, akkor automatikusan átvált a készülék a következőre, és megadja, hogy milyen irányba kell fordulnunk. Szóval tökéletes. És a parancsnok nem ragaszkodik hozzá, hogy az útvonalat felrajzoljam a térképre - hja, már a nem a hagyományos módon navigálunk! - így egy 3500 mérföldes út megtervezése és elkészítése jó bő fél órába telik, míg régen napokat vett igénybe!

Az oldal HTML kódját javítom 2006 áprilisában, és bőszen mosolygok az akkori magamon, hogy tudtam lelkesedni a GPS-nek! Ha az akkori énem feljönne most egy közepesen modern hajóra, nem győzne csodálkozni!

Batroun

A városka Tripoli és Bejrut között fekszik. Őrült meleg volt. Felvettem az új pólómat, amit Encsitől kaptam szülinapomra, három perc alatt átizzadtam, a hátamon folyt a víz, ronda volt. A kikötőkapu után megállt mellettünk egy Mercedes, 1971-es típus volt. Az ajtaja majdnem kiesett, körbe volt rohadva. Merő rozsda minden karosszériaeleme, két ablaka hiányzott, szóval elsőosztályú kocsi volt. A vezető megállt mellettünk - négyen mentünk ki, Karcsi, Pista, Árpi és én -, és felajánlotta, hogy két dollárért bevisz a városba. Nem volt apró dollárunk, és a kocsi se volt szimpatikus, hogy a vezetőről ne is beszéljünk, visszautasítottuk. Megelőzött, de száz méter után megállt. Azt hittük, hogy az árat akarja lejjebb adni, de kiderült, hogy lerobbant, felforrt a hűtővize...
Vagy jó húsz percet gyalogoltunk, azt hittem, sose érünk be, majd hőgutát kaptam. A főutca, ahol a boltok vannak, majdnem ötszáz méter hosszú.
A telefon után söröztünk egy légkondicionált cukrászdában. Jártunk még egyet, találtunk egy kerthelyiséget, megittunk még két sört, aztán taxival be a kikötőbe. A kapunál volt egy bolt, ott is beültünk egy sörre. Amikor eljöttünk, akkor láttam, hogy onnan is tudtam volna telefonálni. Püff neki. Igaz, így láttam ezt a kisvárost, remélem utoljára az életemben. Fél tizenegykor értünk vissza.
Nem a várossal van bajom, hanem a "kikötővel". Ugyanis csak egy rövid rakpartja van, az is csupa kosz, igaz, itt csak ömlesztett rakományt raknak ki, ezért nem is lehet igazán tisztán tartani, egyébként a hajó mellett felsöpörték... A 88 méteres hajónak az eleje és a hátulja is kilóg a rakpartról, ráadásul teljesen nyitott a tenger felé, nincs hullámtörő, ha egy kis rossz idő jönne, akkor horgonyra kellene állnunk, amíg elmúlik.

Augusztus 7. Péntek. Selaata. Lassan megy a rakodás, reggel még csak 2200 tonna műtrágya volt bennünk, legkorábban holnap reggel mehetünk el. Szeretem ezt a kikötőt, mert az érkezés óta nem találkoztam írni-olvasni tudóval, így nem is lehet velük kommunikálni. A rakodásvezető sehol, legjobb esetben a kocsmában hűsöl, és zabálja a fejfájós söröket, a darus, és a buldózer vezetője, valamint az egy szem magasan kvalifikált lapátnyik igen jól tud idevalósiul. Így aztán a következőképpen beszélek velük:
- Hé, eszma, hír befejezed, and gó előre! Oké, frend? Bát nó ezt az oldalt rakd onli, műtrágya áder szájd is, gúd?
És az eszma úr megérti, hevesen bólogat, mert közben kézzel lábbal magyarázok, sőt megismétli arabul, hogy lássam, minő okos őkelme. Mert az úgy van, ha az ember olyannal beszél, aki nem tud egy nyelvet, akkor én is elkezdem "törni", hátha többet ért belőle...
Maci - a barba - nem túlozza el a munkát. Leginkább a kabinjában hűsöl, és nézi a videókat. Van neki vagy háromszázmillió akcióscifikalandkazettája. Mindenhol bevásárol, aztán leviszi a szalonba. Egy hajón se láttam ennyi jó minőségű (magyarul: nem másolt), és ilyen temérdek műsoros kazettát. Tegnap este megnéztem a kabinomban a Sárkányszív című mesefilmet. Csak füldugó kellett hozzá, mert a tévékészülék elromlott (ez is a Macié), s a hangot nem lehet levenni, teljes erővel harsog.
Szóval a barba nemigen dugja ki az orrát a deckre, lévén ma is 36 fok árnyákban, minden izzik, a hátamon folyt a víz, amíg előre mentem merülést nézni. Más parancsnokok legalább a telexeket maguk írják, ő rámhárítja ezt is, de szívesen csinálom, mert új munka, máshol még nem foglalkoztam ezzel.

Augusztus 8. Szombat. Selaata, úton. Reggel fél hatra végeztünk a berakással. Éjjel fél tizenkettőkor keltem, addig Maci rakodott, s azt mondta, hogy 20 cm a fartrimmünk. Éjfélkor kimentem megnézni, orra voltunk bukva 20-at! Alig tudtam helyrehozni.
Hétkor elindultunk, most egy-, kéthetes menet lesz, ezt szeretem. Az eintopfot is, mert az volt ebédre (most babgulyást kaptunk, vacsorára lasagnát nem ettem).
Kicsit hülye meleg van, a hídon 36 fok volt délután, borzasztó.

Augusztus 9. Vasárnap. 171 nap. úton. Eddig minden rendben. Délelőtt Karcsi légkondit szerelt, de nem ébredtem fel, hogy meleg lenne. Igaz, csak másfél órát bíbelődött vele. Ebédre csirkelevest kaptunk, sajttal és sonkával töltött rántott sertéscombot burgonya krokettel, hozzá fejes salátát. Utána tejszínhabos fagyi volt. A délutáni kávé előtt a srácok előrementek a próvára, és nagyot fürödtek, a tűzoltóvízzel locsolták egymást. Később már nem lett volna rá szükség, mert a víz erősen feljárt. Videót is csináltam róluk. A kávénál megnéztük - csokoládés, narancsos süteményt kaptunk mellé -, hát mégiscsak én tudok a legjobban videót készíteni.
Estére bedurrant a tenger, olyan 7-es erősségű É-ÉNY-i szelünk van, teljesen szemből jön, erősen visszafog.

Augusztus 12. szerda. 168 nap. úton. Huszonkét éve esküdtünk meg Encsikével. Családi közhely, de még mindig őt venném el! Jó, hogy van nekem! Remélem, ő se cserélne el. Ilyen szép darab ember nem minden bokorban terem ám! Bárkinek, aki érdemes a szép házasságra, ilyen feleséget kívánok... Jó lett volna közösen ünnepelni, meg az összes augusztusi családi ünnepet. Majd ha hazamegyek, csapunk egy nagy bulit...
Meleg van, és megyünk. Jó az idő, a fiúk dolgoznak, én meg olvasok a hídon. Előre veszem a krimiket, későbbre a jobb könyveket. Ez persze jellemző: még nem is néztem meg a címet, de mivel kemény a kötésük, ezért a jobb könyvek közé soroltam őket.

Augusztus 14. Péntek. 166 nap. úton. A szolgálat alatt a Sat 1 programjában gyönyörködtem. Borzasztó, mert ha az ember nem tudja a nyelvet, akkor tömény unalom - akárcsak az otthoni kereskedelmi tévék -, de mit lehet csinálni?
Egész délután izgultam, vajon hogyan szerepelt Szabolcs Gödöllőn, a Petőfi szavalóverseny országos elődöntőjében? Jó lenne, ha továbbjutott volna...! Természetesen mindenki szorított neki, mert hajóvá kürtöltem.

Maci

Őrület, hogy a Maci mit halmozott fel a hajón. Azt hiszem valahol már írtam, de mindehhez hozzájön: egy kézi szerszámkészlet, néhány Black and Decker elemes gép, egy szalagírógép, kiderült, hogy három mobilja van, ma adott Karcsinak egy kartondoboznyi saját videókazetták (csak nézésre). Saját távcsöve is van, most abban töri a fejét, hogy egy tévére lenne igazán szükségünk a hídon (lehet, hogy sztereón nézhetem az éjszakai műsort?)
Maci mindemellett Werder Bremen drukker, és ősi szocdemes. A nagypapája és az apja is az, hát miért ne lenne ő is az, nem igaz?

Augusztus 15. Szombat. úton. Éjjel Bejaja előtt haladtunk. 1982 nyarán Encsivel voltam itt...
Délután tűzoltási gyakorlatot tartottunk. Jól felszerelt a hajó mindenféle eszközzel, de a személyzet gyakorlatlan. Úgy egyeztünk meg a Macival, hogy alaposan be kell gyakoroltatni mindent. M. Jancsit öltöztettük be az azbesztruhába, igen fess volt, le is videóztam.

Augusztus 20. Csütörtök. úton. Rendes volt a Maci. Az ünnep tiszteletére beállította a Duna televíziót. Megnéztem az Aranyembert és a Veri az ördög a feleségét című filmeket. Felüdülés a sok amerikai baromság után.
Kivettem egy karton alkoholmentes sört - momentán más nincs -, és névnapi ünneplés gyanánt úgy tettünk, mintha sört innánk. A barba csak csodálkozott, mert a fritzeknél nem szokás a névnapot ünnepelni. A sört azonban jóízűen elropogtatta. Elmeséltem neki milyen ünnep a mai, Szent Istvánról, egy kicsit a honfoglalásról.
Azt ígérte, hogy hagyja a Dunát a tűzijáték végéig, de tovább nem, mert a Rex felügyelő lesz este a Sat 1-en.

Augusztus 22. Szombat. 158 nap. úton, Great Yarmouth, horgonyon. Este hétkor érkeztünk, éjfél után lesz a dagály, akkor megyünk part mellé...

Augusztus 23. Vasárnap. 157 nap. Great Yarmouth. Ahogyan az várható volt, kikötöttünk. Itt tengerésznépek vannak, 23:30-ra ígérte magát a pilot, és pontosan akkor is jött. Feljöttünk a folyón, és egyre már ki is kötöttünk. Maci fél kilencre rendelte a reggelit, ilyet se láttam még, hogy az éjszakai manőver miatt aludni hagyják az embert...!
Tengerészes hülyeség is van. Este nyolcra jön a draft surveyor, ami azt jelenti, hogy alacsony víznél kell megcsinálni. Ezen kívül mérlegelik is a rakományt, akkor meg minek kétszer mérni a súlyt? Ráadásul délben kényelmesen leolvasható a merülés, este meg...

Great Yarmouth, az üdülőváros...

Mert az, és tömve van turistával, igaz, csak angolokkal, akik megunva a randa időjárást a sziget belsejében ide jönnek ázni... Kellemes kisváros, csendes, nyugalmat áraszt, az a rész, amit a hajóról látni lehet. Mert ami mögötte van - a folyó és a tengerpart között -, az üzlet a javából, drágaság és tömeg...
Felhívtam Encsikét. Levelet kaptam Bíró Andrástól, befejezte a trilóga második kötetének a kéziratát, most már sort kerít a Bonzsúr... elolvasására is. Biró Endre elvitt 10 könyvet, mert árusítani akarja azokat a könyveket, amelyek nála jelentek meg. Juba Feri bácsitól is kaptam levelet.
Mire befejeztem a telefont, már szépen esett az eső. Nálam volt a kamera, és milyen okos voltam, hogy a táskáját is magammal vittem, így nem ázott szét! Vettem képeslapokat. Meg kell majd írnom a címzetteknek, nehogy higgyenek a fotóknak. Itt száz évenként sincs ilyen verőfényes idő, szerintem műtermi felvételek. Most már értem, hogy az angoloknak miért témájuk az időjárás. Nem szeretnek bizonytalan dolgokról beszélgetni. Itt vagy esik, vagy zuhog. Télen is, nyáron is, ősszel sincs másként és főleg tavasszal. Nem kell tökölődni, hogy holnap süt-e a nap, vagy esik? Esik és slussz... Fel se veszik. Bármilyen öltözékben ki lehet menni ázni: láttam téli kabátban nénikét, kötött kesztyűvel védekezett a veszett hideg ellen, és sál volt a fején. Láttam papucsban, shortban és trikóban őgyelgő férfit, jó negyvenes lehetett, nem holmi suhanc. Esőkabátos, anorákos, fiatalok rövid ujjú ingben sétáltak. A konflisokat nemigen vették igénybe, illetve aki felszállt rá, hogy körbecsodálkozza a ködös albion e picinyke darabját, az semmit se látott, mert nájlonzacskó volt a kocsira húzva, és köztudott, ha vizes, nem nagyon lehet rajta kilátni...
Beültem egy kocsmába, nem hagyományos, hanem a modern, diszkózenés fajtából. Megittam egy sört, kimondottan rosszul esett. Pedig alapjában véve jó, ausztrál sör volt. Foster. De az ára 2 font húsz penny, és ez mindenképpen megrendítően hatott rám. A hajón megnyugtattak, hogy nem drága, mert általában 1,80 és 2,20 között van mindenütt.
Azannyukat!
Azért se ízlett, mert nem a legjobb orvosság a hasmenésemre. Encsinek nem panaszkodtam, de irtó rossz a gyomrom, valami nem jót ehettem. Éjfélkor, amikor a manőverhez keltem, húsz perc alatt háromszor voltam vécén. Érdekes, hogy nem a hasam csikar, hanem a gyomromat érzem rossznak. Nem is vacsoráztam, csak kamillateát csináltam magamnak, nagyon jól esett. (Sokkal jobban, mint a sör...)
Óriásit sétáltam (az én mértékemmel), el is fáradtam, de nem sajnálom. Egy órát pihentem, rám is fért.
Hét óra után már itt volt Mr. Dave McDowell, a surveyor. Elkezdtük a munkát. Minden ment rendben, egészen addig, amíg a szondázásra nem került sor. (Megmérni, hogy mennyi víz van a tankokban.) Itt kezdődött a hülyeség.
A matrózokat kiengedtem, így egyedül voltam a hajón a parancsnokkal. De a munka az enyém. Nem tudtam, hol tartják a célszerszámot, amivel a szondacsövek dugóit ki lehet nyitni. Próbálkoztam én mindennel. Csavarhúzóval, hegesztő kalapáccsal, raskétával - el is görbítettem -, de három tankot nem tudtunk lemérni. Közben esett az eső, teljesen eláztam. Egyszer kicsúszott a kezemből a csavarhúzó, majdnem összetörtem a vállam, mert nekizúgtam egy csőnek. Kilenc is elmúlt, amire végeztem. Remegett a kezem, megfájdult a lábam, szóval kellemesen éreztem magam. Amikor megvolt a draft-survey, ittunk egy-egy alkoholmentes sört, és Mr. McDowell elment. Én meg éjjel háromkor arra ébredtem, hogy megy a hasam... Lehet, hogy a sör miatt?

Augusztus 24. Hétfő. 156 nap. Great Yarmouth. Reggel kinyitottuk a raktárakat, és azonnal be is csuktuk, mert elkezdett esni. Aztán elkezdték a kirakást. Több lesz ez, mint másfél nap! Összeállt a műtrágya, hogy a markoló nem tudja kiszedni. Kanalas bulldózert hoztak, az nagy nehezen ki tudja bányászni a rakományt. Lehet, hogy holnap nem is tudunk elmenni.
Megkezdődött a találgatás, hogy hova is megyünk? A következő variációk voltak eddig:
- Bragge (Németország) - Spanyolország vagy Portugália, vasat vinnénk.
- Kings Lynn (Anglia, 100 mérföldre innen északra) - Bari, háromféle gabona.
- Tillbury (London mellett) - Thesszaloniki, gabonával.
Érdeklődéssel várom, hogy melyik jön be?
Utána sétáltam, most egészen másfelé mentem, a városka északi részébe, ahol a lakónegyed van, oda nem járnak turisták. Ahogy sejtettem, kellemes nyugodt kisváros, a házak pontosan olyanok, ahogy az ember elképzeli a könyvekből, és persze ahogyan a filmekben látja. Megpillantottam egy panziót, az ablakon beláttam, idős hölgyek és öregurak ücsörögtek a fotelekben, és teáztak...

Augusztus 25. Kedd. Great Yarmouth. A mai legújabb variáció: Antwerpen - Marokkó. A következő: Barking (Temze, Londontól 10 mérföldre) - Pasajes (Spanyolország). Ez a végleges, de csak az indulás előtt fél órával derült ki. Egyik helyen se voltam még, és ócskavasat se szállítottam még. Hiába, mindent el kell egyszer kezdeni.
Őrült nagy hajtás volt, de a végén csak el tudtunk jönni. A pilot azt üzente, hogy nyolc előtt tíz perccel jön, ha nyolckor el tudunk indulni, akkor kiviszi a hajót. Elindultunk.

Ilyet még nem értem meg!

Hátramenetben jöttünk ki a folyón, mert olyan keskeny, hogy nem lehet megfordulni! Ha nincs az orrsugárkormány, akkor nem lehet megcsinálni! Egy norvég típussal, mint a MV Hévíz volt, nem lehetne így manőverezni.
Vagy igen! (Beszúrás 2006-ból)
Több mint negyven percen keresztül "rükverceltünk". Holnap már a következő angol városban leszünk. Egy kicsit tartok a Temzén való menettől. Magyar hajón szó se lehetne róla, hogy egyedül navigáljak ilyen helyen.

Augusztus 26. szerda. úton, Barking. A matrózok tegnap este nyolctól éjjel háromig mosták a raktárt, és tízkor folytatták, délig. Nagy hajtás volt...
Utálom a német térképeket. Nagyon hülyén jelölik a bójákat, és majdnem kimentem a sekély vízbe. De szerencsére idejében észrevettem, és nem lett baj. A Temze torkolatában ledobtam a horgonyt, egészen délután egyig álltunk. A pilot háromnegyed kettőre ígérte, hogy beszáll. Hajszálpontosan érkezett a kijelölt pontra. Majdnem a kikötőig vittem a hajót, a barba csak az érkezés előtt jött fel.
Az első pilottal sokat beszélgettem, jó fej volt. Kikérdeztem, hogy mi is történik a világban, mert a német híreket nem értem, és olvastam valamit egy bizonyos bin Laden nevű terroristáról. Ez az őrült kémiai fegyverekkel riasztja a nyugati civilizációt, jelesül New Yorkot és Londont. Ugyanis egy terrorista támadásban mintegy kétszáznegyven amerikai állampolgár vesztette életét Kenyában és Tanzániában, amikor megtámadták a két USA nagykövetséget. Válaszul Bill Clinton elrendelte egy afganisztáni terrorista kiképzőtábor és egy szudáni vegyi üzem megtámadását. Ez utóbbi lehet, hogy melléfogás volt - nyolc vagy tíz ember halt meg -, és állítólag egyszerű gyógyszergyár volt...
Ennek a két támadásnak a megtorlására rendel el bin Laden szent iszlám háborút... Őrült mindenképpen...
Jó kis helyre álltunk! Apálynál csak az iszap volt alattunk, a víz vette a kalapját, és elvonult, vagy hat méternyire volt a hajótól... Érkezéskor azonnal elkezdték a berakást. Holnap este 17:00 órára be kell fejezniük, ha el akarunk indulni a magas vízzel.
Árpi, a szakács most olvassa a Bonzsúr...-t. Nagyon jónak tartja. Így mondta:
- Tök szuper...
Na, azért!

Megcsúsztunk

Ehhez azt is tudni kell, hogy Béla házassági évfordulója van, a szakáccsal és H. Pistával kimentek megünnepelni. M. Karcsi is kiment, így csak a Maci, M. Jani a watchman, és én voltunk a hajón.
Este kilenc körül - a barbával beszélgettem a raktár mellett, amikor megmozdult a hajó... Recsegést hallottunk, mint amikor egy hegedűhúr elpattan, és hatalmas csattanás a pupa irányából. Aztán a hajó megindult, és elkezdtünk siklani hátra. A Maci és én is, csak néztünk, aztán észbekaptunk:
A rakpart mellett a fenék nem egyenes. Az orrnál egy pukli van, arra ültünk fel. A víz kiment alólunk, és a hajó elkezdett csúszni. A kötelek nem tartották meg, mögöttünk pedig egy cölöpsor volt, hajdanán rakodó-berendezés volt rajta. Ha annak nekicsattanunk, akkor oda kormánylapát és a csiga.
A parancsnok elküldött, hogy dobjam le a horgonyt, hátha megfogja a hajót, addig ő és Jani hátul csinálnak valamit a kötelekkel. Kioldottam a féket, és a horgony megmozdult, majd úgy maradt, mert nem készítették elő dobásra, a biztosító ék megfogta a láncot. Persze én is megnézhettem volna, de remegtem az idegességtől, és nem volt rá figyelmem. Addigra már megállt a csúszás...Ahhoz, hogy ledobhassam, vissza kell húzni a láncot. Hogy be tudjam indítani a horgonygépet, be kell kapcsolni a szivattyút. A fedélzeti ház ajtaja kulcsra zárva. Hátrarohantam a kulcsért. Vissza a picóhoz. Idegességemben alig találtam a lyukba. Aztán beletörtem a kulcsot, mert nem akart nyílni.
Hogy mi a fenének bezárni ilyen helyen, ahol a kutya se jön a hajó mellé, ráadásul éjjel őrszolgálatot is tartottunk! Mivel a hajó nem csúszott tovább, hátramentem, és segítettem köteleket kiadni a partra. Még egy farkötelet, két előre tartó kötelet (spring), és egy keresztkötelet adtunk ki.
Aztán gyerünk előre!
Kiderült, hogy vagy húsz métert szánkáztunk a síkos iszapon. Az a kötél, amit az orrból kiadtunk, és hátra tartott, most vagy tizenöt méterre előttünk volt, és a másik orrkötéllel együtt feszes volt, mint a hegedűhúr. Ki lehetett volna sétálni rajta... Elöl is kiadtunk köteleket, de hogyan húzzuk meg őket? A hajó az iszapban, a segédgépeknek nincs hűtővize, mert nincs honnan szívni... A barba megkockáztatta, hogy egy szivattyúval beinduljunk, és végül sikerült megkötni a hajót.

Augusztus 27. Csütörtök. Barking. Egy hónapja vagyok a hajón! Éjjel hasmenésem volt, márt ötödik napja egyfolytában. Így el is aludtam, fél hét helyett csak nyolckor ébredtem. Hajnali négykor úsztunk fel, az egész személyzet felébredt, csak én nem.
A Maci előrement, hogy ellenőrizze a köteleket, hát H. Pista édesdeden aludt a raktár elejénél egy halom deszkán. Nem ébredt fel még arra se, hogy a barba háromszor is rákiáltott. Azért kellett szolgálatban lennie, hogy a köteleket figyelje...
Reggel a parancsnok benaplózta. Nem tudom, a németeknél ez mit jelent...
Délután kivittek orvoshoz.
Nos, mit mondjak? A váró olyan mocskos volt, hogy ihaj! A dokit se skatulyából húzták ki... Elmondtam, hogy megy a hasam, azonnal írt gyógyszert, és már ki is ment... Otthon legalább úgy tesznek, mintha érdekelné őket a páciens, és kikérdezik. Remélem, a gyógyszer ennek ellenére használ.

Elindultunk...

Kaptunk friss élelmiszert is, azt mire visszajöttem már behordták a srácok. Ötre befejezték a berakást. A hajó balra dőlt, vagy három fokot, mert újra alacsony víz volt, és ültünk az iszapban. Vártuk a hogy a dagály felúsztasson. Elől már öt méter volt a víz, de meg se mozdult a hajó. Az orrban gépre tettük a hátra tartó köteleket, hátul a farköteleket, és megpróbáltuk lehúzni magunkat az iszapdombról, ami hajó orrát tartotta. Meg se mozdultunk! Mi lesz, ha nem úszunk fel? Tíz napot kellene várnunk, amíg újra "spring tide" lesz (olyan dagály, amikor a Hold és a Nap hatása összeadódik, ilyenkor a legmagasabb a vízszint).
A barba megpróbált géppel hátraveretni, de semmi! Ez azt jelentette, hogy elég magas az iszapdomb az orrnál, és mélyen beleágyazódott a hajó...
Már kezdtünk arról humorizálni, hogy háton horjuk majd az ócskavasat Spanyolba, amikor egyszer csak megmozdultunk, az orr felvágódott, és elkezdünk a part felé dőlni. Azt hittem, hogy felborulunk! Úgy rakták meg a raktárt, hogy a jobb (a part felőli oldalra) jóval több rakomány került, és vagy nyolc foknyira dőlve maradtunk! A markoló elkezdte a jobb oldalról az ócskavasat balra átrakni, ez segített egy kicsit, majd menetben ballasztvízzel kiegyenesítettük magunkat.
Hát ez történt nem egészen huszonhat óra alatt!

Halál egy német hajón...

Ki tudta, hogy az ócskavas veszélyes rakomány? És ha igen, akkor miért? Életveszélyes lemenni a raktárba, ha már 24 órát benne volt a vas!
A megoldás egyszerű: a vas tovább rozsdásodik, s ez ugyebár égés. Ehhez pedig oxigén kell. Egy nap alatt kivonja a lezárt raktárban levő levegőből az oxigént, és marad a tiszta nitrogén és némi szénmonoxid. Nincs szaga, csak ha valaki lemegy, akkor megfullad!
Maci elmondása szerint ilyen eset fordult elő az ötvenes években egy német hajón. Egy matróz lement valami szerszámért, mert a fedélzeti raktárba a rakodótérből kellett bemenni. Nem volt oxigén, összeesett és meghalt. A másik meglátta, lement, hogy segítsen, az is ott pusztult. Ezután már ketten mentek le segíteni, ők is ott maradtak. Hatan haltak meg, mire valakinek leesett a tantusz, hogy mi lehet az oka. Gyertyát engedtek le, és már fent, a búvónyílás szájában elaludt...!
Hogy teljes legyen a napom, manőver közben eltörtem a szemüvegem, és nem találom a tartalékot. M. Karcsi ideiglenesen megdrótozta...
És ráadásul nem találom a kabinkulcsomat.
Egyébként minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve...

Augusztus 28. Péntek. úton. Semmi se történt. Megyünk, gyönyörű az idő, ez szokatlan az Angol-csatornában.

Augusztus 30. Vasárnap. Pasajes. Kettőkor érkeztünk, így nem láthattam a Belga Nagydíj startját, ahol a kocsik majd mindegyike karambolozott az első kanyar után. Randa, esős időben rajtoltak. A megismételt rajt után a kedvencem, Mikka Hakkinen kiesett. Így aztán azért drukkoltam, hogy Michael Schumacher ne nyerjen. Hál' Istennek, ő is kiesett. David Coulthard kocsijának hátulról nekiment, és a jobb első kereke valósággal elröpült. Három kerékkel gurult be a box utcába, és nagyon mérges volt. Jelzem én nem...
Délután háromkor kötöttünk ki ebben az északi spanyol kisvárosban. San Sebastiannal majdnem összeépült, gyönyörű a fekvése, főleg ahogy a kikötőbe jövünk be, az valami fantasztikus! Kétoldalt hatalmas, meredek sziklák emelkednek, és egy viszonylag keskeny, kacskaringós szoroson kell bejönni. Sajnos a város nem különösebben érdekes, így nem is videóztam. Persze kimentem, főleg azért, hogy felderítsem a terepet, szerezzek pénzt, és megnézzem, hogy holnap hol vehetek olvasószemüveget. Két órát sétáltam, kivettem 2000 pesetát a forint számlánkról, többet nem adott, mert az automata szerint csak ennyi volt rajta...

SZEPTEMBER

Szeptember 1. Kedd. úton, Bordeaux. Csendes idő volt a Vizcayán, de amikor a La Gironde-ra értünk, az idő megbolondult, és eszeveszett szél kerekedett. A pilot nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Délkeleti szél itt sohase szokott lenni, mondta, ráadásul ilyen meleg. Ma nem rakodtak, ez a barbát kellemetlenül érintette, mert így a hétvégéről lemarad, mármint nem szombaton reggel érkezünk Hamburgba.

Oda a Naplóm...?

Délután azt hittem, hogy megbolondulok: elszállt a Naplóm a szövegszerkesztőben. Azt írta ki, hogy nem lehet megnyitni, és akármit csináltam, nem sikerült. Elveszett a július hónap első tizenhat napja! Egyelőre fogalmam se volt, hogy mit csináljak. úgy éreztem, mintha ellopták volna az életemből ezt a 16 napot! Hogyan pótolom? Azt hiszem, erre nem lett volna mód semmiképpen! Majdnem elsírtam magam. Már annyira hozzátartozik az életemhez, hogy el se tudom képzelni a napjaimat nélküle! Kár, hogy nem kezdtem bele sokkalta előbb.
Persze erre mondják, hogy a hír igaz, de nem ebben a formában. Dombóváron - gimnazistaként - írtam naplót! Bizony! Nekiültem, vettem egy füzetet, ráírtam: Napló, talán aláhúztam, vagy bekereteztem, ez most nem fontos, a lényeg, hogy elkezdtem. Semmi lényegtelent nem írtam bele, gondolok itt olyanokra, hogy mi történt az iskolában, a kollégiumban, egyáltalán nem ÉN voltam fontos, hanem leírtam, hogy mi volt reggelire, ebédre és vacsorára. Pár napig csináltam, aztán ráéreztem, hogy ez azért nem az igazi... Talán ha akkor kezembe kerül egy valódi napló, akkor talán másként lett volna... Ha nem lettem volna olyan borzasztóan gátlásos, Talán Gömöry tanár úrtól kérhettem volna segítséget... De hát nem volt merszem hozzá...
Délután stabilitást számoltam. Kukoricát viszünk, és ezt általában nem kezdik el berakni, amíg a számítást le nem adja a hajó. Valami van ezzel - és a MV Clavigóval -, mert sehogyan se akar kijönni a jó eredmény. Próbálkozhatunk, ahogyan csak akarunk, egy kritériumnak nem tesz eleget az eredmény (12 foknál jobban nem szabad megdöntenie a hajót a rakománynak). Csak a kézikönyvben lehet a hiba, az aktuális oldalt utólag tették bele, ez látszik, mert az összes többi komputer nyomtatta oldal, ez pedig írógépen írt, stencilezett lap. Ezen van rajta a maximálisan megengedhető dőlési nyomaték... (Ez mindig kisebb, mint az aktuális.)
A kikötő mellett van egy kocsma, de nem váltják a márkát. Ez csak azért érdekes, mert így nem tudtam frankhoz jutni, és így nem is telefonálhattam az asszonynak.

Szeptember 2. szerda. Bordeaux, úton. Nem is kellett a stabilitási számítás (azért nem hagy nyugodni az eredmény!)
Reggel hatkor kezdték el a rakodást, és fél ötkor végeztek. Közben másfél óra esőszünet is volt. Hosszú volt a nap, mert szemmel kellett tartani őket, főleg a végén. Ugyanis azt akartam, hogy minél jobban feltöltsék a raktárt (hogy az az átkozott dőlési nyomaték minél kisebb lehessen), és ezért sokat talpaltam.

Szeptember 3. Csütörtök. úton. Szép, napos időnk van. Elég sok adminisztrációval elmaradt a Maci, amíg első tiszt volt, ma délután behoztam a szemétkiadási naplóban az elmaradást, Antwerpen óta nem vezette. Nem kell ezen mosolyogni, mert ez mára igen sarkalatos kérdéssé nőtte ki magát. A MARPOL - a tengerek szennyezéséről szóló nemzetközi egyezmény - megköveteli a napló vezetését, és a kikötőkben pedig, ahol szemetet adunk ki, hatósági bizonyítványt kapunk, hogy valóban elvitték a hulladékot - tehát nem dobtuk a tengerbe. Ebben az is szerepel, hogy milyen szemetet adtunk át: nylont, olajos rongyot, műanyagot egyáltalán nem szabad kidobni, sehol se a világtengereken.
Egy kicsit állatkert vagyok: megnéztem videón a Batman című iszonyatos borzadályt, amit az a Spielberg "alkotott", aki a Csillagok háborúját olyan kiválóan megrendezte. Hogy a fenébe van egyáltalán nézője ennek az állatságnak...?
úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Naplóm elvesztését. A Scandisk programmal végigvizsgáltam a hard diszket, és megtaláltam a hibát. Így nem veszett el semmi! Hurrá! Azért egy kicsit néha már túl okos is vagyok, ezt magamnak is bevallom (újra és újra), minden dicsekvés nélkül...!

Szeptember 4. Péntek. úton. Pótoltam a Naplóban a kimaradt három-négy napot, most teljes...

Easy Rider disznó!

Hírek a rádióból: Lezuhant egy svájci repülőgép Kanada partjainál, Halifax környékén.
Nagy az Isten állatkertje: a Sat 1-en láttam egy tetovált disznót! De nem is akárhogyan, mert "easy rider" módra csinálták szépre a coca bőrét. Hearly Davidson embléma és egyéb ilyen marhaságok díszítik a rózsaszín bőröcskéjét a szerencsétlen jószágnak...

Szeptember 5. Szombat. úton. Semmi különös, megyünk, viszonylag jó időben. Délután H. Pista kimosta a kormányállást, közben beszélgettünk. Főleg a szlovákiai helyzetről, és a magyar nyelvről. Miután az édesanyja szlovák, nem akartam szóba hozni a helyzetet, de ma ő fakadt ki Meciar, és a politikája ellen. Miután elmondta, hogy ő mindig azt írja a hivatalos okmányokra, hogy nemzetisége magyar, megkérdeztem, hogy miért nem veszi fel az István nevet. Azt válaszolta, hogy eddig fel se merült benne. Ő mindig is Stefan volt... Egyébként a törzshelye Komáromban a Fekete Lyuk, ami Fekete Istváné, Feri öccséé.

Írom tovább a Gudrun-t

Eddig átolvastam, javítottam: beleírtam, kihúztam. Azt hiszem, egy jó ötlet jutott az eszembe: mivel a gyerek, Bobby, Gudrunnal kommandóst játszik, lövöldöz, harcol, és élvezi a pusztítást, a részek közé beszúrom a karácsony esti történéseket, ez éles kontrasztot ad.
Az a baj, hogy amikor gyorsan írok, akkor a cselekményekre koncentrálok, és később kell "kifejtenem" az eseményeket. Nem hiszem, hogy túl hosszú lesz, most a 76. oldalnál tartok, és azt hiszem, több mint a felét megírtam.

Szeptember 6. Vasárnap. 143 nap. úton, Hamburg. Éjjel kettőkor kezdtem csak, mert Maci vitte végig a hajót az Elbán Hamburgig.

Hamburg, tengerészklub

Délután ötkor kötöttünk ki. Kimentünk a tengerészklubba. Nagyon csinos hely. Kultúráltan lehet lerészegedni, mint ahogyan azt tette egy burmai tengerész, aki a vécében előbb egy piszoárra esett, majd átkarolta, és megköszönte M. Karcsi által felajánlott segítséget, de nem kért belőle. Miután visszajött, beesett az asztal alá, és békésen elaludt. Egy órai alvás után eltántorgott a buszig, amelyik bevitte a hajóra.
Egyébként valóban kultúrált hely. Vettem egy sötétkék pólót amin a tengerészklub emblémája van.
Mi is söröztünk, és telefonáltunk. Encsike nagyon megörült, hogy újra jelentkeztem. Megjelent az Ezredvég és benne a "Na, gyere ide, édes fiam..." című leendő kötetem első két fejezete.
Fél éjfél volt, amikor bejöttünk. Árpiék még danoltak egy kicsit (kettőig). Igen szép video felvétel készült róluk, nem én, hanem M. Karcsi vette fel.

Szeptember 7. Hétfő. Hamburg. Enyhén fogalmazva, igen sűrű napunk volt. Kezdjük azon, hogy "dolphin"-ra kötöttünk ki. Ez a vízben álló oszlopokat jelenti, amihez a partról benyúlik a rakodó-berendezés. Így ahhoz, hogy a partra menjünk, fel kell mászni vagy öt méter magasra, majd végigmenni a daru hídján, amin a hajóig tudunk jönni, majd arról le kell menni a partra.

Egy nehéz nap

Nos, ilyen körülmények között senki se csodálkozik, ha azt mondom, hogy nem örültünk, amikor megjelent a teherautó, és hozta az élelmiszert, és minden egyéb anyagot, amit rendeltünk. Szerencsére a daruval be tudtuk emelni, de így is 1200 kg. árut kellett elhordani, s helyre tenni.
Utána a hajót előre kellett húzni húsz métert. Közben a matrózok a raktárt takarították, fokozatosan, ahogy ürült a kukoricától.
Közben megjött egy újabb kamion, hogy elvigye azokat a kötözőláncokat, amit Antwerpenben hoztak be, és a Vassilikosba szóló rakományt kötözték meg. Az alsó fedélzeti raktárból fel kellett hordani a fedélzetre. Onnan a daru hídjára. Onnan elhordani a rakparton várakozó teherautóba. Húsz darab konténerlánc, és tizenhét feszítővasat kellett elcipelni. Utána shiftelés előre öt métert. Tíz óra húszkor kész a kirakás, tizenegy órakor manőver. Átálltunk a berakó rakpartra, a Kalikaira. (Itt többször is rakodtam műtrágyát a MV Csokonaival, akkor Brazíliába mentünk, mennyivel jobb volt!) Aki azt hiszi, hogy a tengerész most már nyugodt szívvel lefeküdhet, akkor téved. Most kezdődött a raktármosás. Holnap reggel hétkor kezdik a berakást - műtrágya Livornóba -, addigra a raktárnak tisztának, és a lehetőségekhez képest száraznak is kell lennie. Na, most lehet menni feküdni! Igaz, már holnap reggel fél hét is elmúlt...

Szeptember 8. Kedd, Hamburg. Pontosan kezdtek, hétkor megjött az uszály. Természetesen én nyitottam raktárt, mert a matrózok elmentek aludni, csak egykor kezdenek. Markolóval kezdték a hajóba rakni a műtrágyát, majd egy szállítószalag is mellénk állt, és az is elkezdett dolgozni. Azt mondták este hétkor végzünk.

Lassan megy a berakás

Ám a rakomány (az uszályban) kemény, mint a kő nem haladtak úgy ahogy akartak. Csak éjfél körül leszünk kész, mondták.
Ám a szállítószalagra is uszályból vitték a rakományt, és az is kőkemény, így bevallották, hogy csak hajnali négykor tudják befejezni a berakást.
Ám a daru behorpasztotta az uszályunk raktárát, ezért meg kellett állniuk, és sajnálkozva közölték, hogy holnap reggel kilenc előtt nem tudunk elindulni.
A tudomány mai állása szerint ez a helyzet.
Családi uszályokból rakjuk a rakományt a hajóba. Elől a matróz lakás, hátul a tulajdonos, vagy ha nem saját a bárka, akkor a kormányosé. Benéztem az ablakon, mintha egy normál lakás lenne, kényelmes bőrgarnitúra az ablaknál. A lakótér tetején egy autó volt, mellette motorcsónak, és két bringa. Műholdas antenna és normál földi vevő. A raktártetőket elektromos, önjáró szerkezettel lehet nyitni. Ezeket két személy könnyen eligazgatja, sokszor egy teljes család van rajta. Mint most is: a tulaj egy sajtfejű, nyüzüge, negyven körüli holland pasas. A felesége viszont tanulmány! Az asszony a matróz, úgy kezeli a köteleket, hogy egy tengerész se jobban. Legalább olyan kövér volt, mint a Maci. Ő is hívta fel a figyelmünket a csajra. A nőnek borzalmas iksz lába volt, faklumpát viselt, és hozzá zokni volt TETOVÁLVA a bokájára. És kiválóan beszélt angolul, ami már csak azért is érdekes, mert a férje, a hollandokkal ellentétben - nem tudott.

Szeptember 9. szerda. Hamburg. Éjféltől a berakás lelassult. Reggel hatig nem tudtak 500 tonnát berakni.

Túlrakták a hajót

Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse volt számomra. Ugyanis a parancsnok fejezte be a rakodást. Amikor ebédre felkeltem azzal fogadtak, hogy túl vagyunk rakva vagy száz tonnával.
Maci ideges volt az indulásnál, és aggódott, nehogy a vízirendőrség kiszúrja. De amikor kifordultunk a kikötő öbölből az Elbára, a sarkon ott állt egy rendőrségi csónak, és távcsővel figyeltek. Schulaunál, ahol egyébként minden hajónak eljátsszák a nemzeti himnuszt, egy másik motoros utánunk jött, és közölték: be kell mennünk Cuxhavenbe, és a túlsúlyt ki kell raknunk!
Ajjaj!
Eddig a mese, amivel az ebédnél traktáltak.

Az igazság:

Őrségváltáskor a barba már nevetve mesélte, hogy amikor meglátta a rendőrségi motorost, majdnem szívrohamot kapott. Amikor a konténerkikötőnél észrevette, hogy távcsővel figyelik a hajót, akkor is alig fért volna be a zabszem! Hát még amikor felhívták a hajót! S miért? Mert a farunknál egy kikötőkötél lelógott a vízbe.
- Parancsnok, húzzák be, mert még elkapja a hajócsavar!
Azért Cuxhavenig nem raktuk el a köteleket...
Brunsbütteltől egyedül vittem ki a hajót a tengerre. Este nyolcig voltam szolgálatban, viszont csak éjjel kettőkor kell majd felmennem.

Szeptember 10. Csütörtök. úton. Hülye vihar van, de azért 6-8 csomós sebességgel megyünk. Jó lenne, ha a hétvégét Livornóban tölthetnénk, de ehhez fel kell gyorsulni. Amíg el nem hagyjuk a Vizcayát nem lehet számolni, mert hol az áramlás ellen, hol vele hajózunk.

Szeptember 13. Vasárnap. úton. Eszeveszetten rollázunk (billegünk), mindenemet le kellett pakolnom az asztalról a földre...
Szerencsém volt, hogy megtettem, így a komputer nem zuhant le...
Este megnéztem egy "művész western" filmet videóról, a Dead mant, borzalmas volt...

Szeptember 14. Hétfő. úton. A hajnali őrségben, úgy negyed egy tájban hallom, hogy a VHF rádión magyarul beszélnek.

Konferencia beszélgetés a 70-es csatornán

Kovács Kornél és Kruppa Gellért voltak, közbeszóltam én is, és így aztán a 70-es csatornán konferenciát tartottunk. Kornél a MV Pandora tisztje, Kruppa Gellért egy görög hajón van, Zsubori a parancsnok, ukrán tisztek vannak, filippínók a matrózok és van egy arab is. Most váltják le az ukránokat magyar tisztekre, mert csempészésen megbuktak.
Jól kidumáltuk magunkat. Nem értem, hogy a Mahart mivel tartja meg a tiszteket. Ugyanis valahányszor találkozunk mahartos személyzetű hajóval, az első kérdés mindig a fizetésünk. Pedig tudhatnák. Miért nem jön el? Érthetetlen...
Kovács Kornél a lengyelországi tanfolyamokról érdeklődött, most jár le a másodosztályú papírja, és inkább az első osztályút csinálná meg. Igaza van, csak a Master Mariner papírt nem adják ki, ha nem volt első tiszt 3600 GRT-nél nagyobb hajón legalább egy évet! Jó másfél órát dumáltunk, aztán elhagytuk egymást, és elhalkult a rádió. Mindez Finsterre közelében volt, a spanyol partok közelében. A MV Pandora Dodrechtbe visz márványt Malagából, Kruppa Gellérték Antwerpenbe tartanak, egyébként Mauritiusba járnak állandóan. Nem irigylem őket érte...
Ma van a parancsnok születésnapja, egy karton sört bedobott. Felköszöntöttem, láthatólag jól esett neki, és csodálkozott, hogy honnan tudom.
- A sörről... - mondtam.

Szeptember 15. Kedd. úton. Isten éltessen Encsike névnapodon! Egyéb említésre való nem is történt.

Szeptember 16. szerda. úton. Éjjel gőzerővel írtam a Gudrunt. Szép csendes volt a tenger reggel, amikor Macinak átadtam az őrséget, délben, amikor újra rám került a sor, nyolcas erősségű vihar tombolt Gibraltártól nyugatra. A szoros másik oldalán szép csendes, napsütéses idő volt. Az időjárás szerint a Genovai-öbölben 7-9-es vihar van, püff neki...
Táviratot kaptunk az ügynöktől, hogy siessünk, mert "versenyben" vagyunk egy másik hajóval a rakpartért.

Szeptember 17. Csütörtök. úton. Jókora adagot megírtam a Gudrunból. Azt hiszem, más cím kellene. Egy kicsit befaragtam, mert hajnalban is és délután is írtam, és annyira a hatása alá kerültem, hogy este nem tudtam aludni, egész idő a témán járt az agyam.

Szeptember 18. Péntek. úton. Olyan vizeken hajózom, ahol még nem jártam. A Baleári-szigetekhez érkeztünk hajnali kettőkor. Sajnos az időjárásjelentés továbbra is rossz időt ad a Genovai-öbölre.
A menetnapok eseménytelenül telnek... Szorgalmasan nézem - jobb híján - a német kereskedelmi adókat. Egy érdekesség: nem vagyok teljesen süket a német nyelvre, de nem beszélem, nem is értem igazán. Egy-egy szót elkapok, slussz. De ma volt a hírekben egy riport, amit Ausztriában készítettek. Még én is éreztem, hogy más németet beszélt az osztrák paraszt, mint amit nap-nap óta hallok.
Két hónapja vagyok a hajón, de Magyarország neve kétszer hangzott el: az Atlétikai Európa Bajnokság és a Forma 1 Magyar Nagydíj kapcsán. Hát ennyire vagyunk szem előtt a nagyvilágban.
Illetve nincs teljesen igazam: Két reklám is van, az egyik a "Balaton" vörös, a másik a "Károly" (ejtsd: Karoli) fehér bort reklámozza, "aus Ungarn".

Szeptember 19. Szombat. úton. Szép, csendes időben hajózunk, délután Korzika partjainál voltunk.
Bőszen írom a Gudrun, a katonát. Már a végén járok.

Szeptember 20. Vasárnap. Livorno. Fél kettőre kötöttünk ki. Ráfáztam, mert megszoktam az éjféltől hatig tartó őrséget, hiába feküdtem le kettőkor, négykor még az órámat nézegettem, és vártam, hogy elálmosodjak.
Egy személyhajó kötött mögénk reggel. Kimentem telefonálni, a hajó mellett van a telefonfülke. Mire kivártam a sorom, majd beleőszültem. A személyhajó személyzete is erre a két fülkére "jár rá", és sorba kellett állnom.

Csak mentem, mentem...

Délután aludtam egy sort, s fél háromkor kimentem a városba. Csak mentem-mentem, és újra csak mentem. Három és fél órát gyalogoltam (az én rossz lábammal!), de nem tudtam pénzt váltani. Így se egy sört, de egy kávét se tudtam meginni, csak mentem és mentem...
Vasárnap délután lévén természetes, hogy minden üzlet (a pénzváltó is) zárva volt, de hogy egy bárt, vagy éttermet se találtam nyitva, az már szinte hihetetlen. Pedig még tart a turistaszezon, három személyhajó is van a kikötőben. A város kihalt, alig van forgalom.
Több csatorna szeli keresztül-kasul Livornót, több hídon is átmentem. Ezek a csatornák mind a tengeri jachtok és motorcsónakoknak szolgálnak kikötőül. Életemben ennyi motorcsónakot és kishajót, a luxus kiviteltől a legegyszerűbbig, nem láttam
És csak mentem, mentem, nem tudtam sehova se le- vagy beülni. (Háromezer líra volt nálam, még a Pancon 3-ról maradt meg.) Egyetlen egy hely volt nyitva, egy tabaccaio (dohánybolt, de bárként is működött), de nem volt egy szék se, tehát mentem-mentem...
Most, amikor írom a Naplóm, fáj a lábam, és fáj...

Kulcsmizéria

Az úgy van, hogy az elmúlt tíz napban éjféltől reggel hatig adtam az őrséget, tehát hozzászoktam, hogyha mondjuk éjfél előtt alszom másfél órát, utána hat órát ébren vagyok. Tegnap a manőver szúrt ki velem, mert negyed egykor keltettek.
Ma, hogy a sétában nemcsak elfáradtam, hanem ki is készültem, elhatároztam, hogy tízkor lefekszem, és alszom fél hétig. De csak a Macival voltunk bent a hajón. A többiek a városban. Ilyenkor az a rend, hogy egy kulcs van a pupán (hajófar), a tűzoltóládában, egy az ajtó mellett belül. Aki megjön kinyitja, visszateszi a tűzoltódobozba, és belül bezárja.
Tíz körül motozást hallottam. Valaki megjöhetett. Tizenegykor kopognak az ablakomon. H. Pista és M. Jani jöttek meg, és szabadkoztak, hogy nem volt a kulcs a helyén. Igen, mert Sz. Béla megjött, kissé albán szamárnyira berúgva, és eltette a kulcsot. Na, most mi lesz? El tudok aludni, vagy nem? Dühöngtem vagy háromnegyed órát, de sikerült elaludnom.

Éjfélkor kopognak. Megjött M. Karcsi és a szakács. Utána már nem is voltam álmos, egészen fél kettőig.
Őrület, ha ez így megy a jövőben! Nem vagyok házmester! Vagy ha annak néznek, akkor tíz márkás kapupénzt szedek fejenként a kuncsaftoktól!

Szeptember 21. Hétfő. Livorno. Nagy nap volt a mai. Maci, amióta a hajón van, először kiment a városba. Minden nyavalyát vásárolt, a hajónak is, magának is. Délután én is kimentem. Még menetben elhatároztam, hogy veszek egy nadrágot, egy inget, és egy cipőt. Beváltottam 200 márkát (186.000 líra). De Pasajes óta nem tudok videózni, mert kimerültek az elemeim. A nyomtatóhoz is kellett kazetta. Előbb az elemet vettem meg, aztán a festékkazettát, így aztán nem maradt arra, amit elhatároztam. Azért egy sörre, kapucsinóra futotta.
A főgépen a hűtőszivattyú bedöglött, még a hamburgi indulás után. Ma megcsináltuk, és a Maci annyira megelégedett a munkával, hogy egy karton sört bedobott. Így ma este mindenki vidám...

Szeptember 22. Kedd. Livorno. úgy számítottam, hogy egy kényelmes napom lesz. A kirakás lassan megy, néha kinézek, javítgatom a hajózási kiadványokat, csendben eltelik a nap. Ehelyett:
Délben szólt a Maci, hogy menjek ki a szakáccsal a Standába, mert kellene venni vagy harminc liter tejet, és egy-két apróságot. Vissza persze taxival jövünk. Ezen ne múljon, gondoltam, bár az áruház csak délután négykor nyit, mondtam.
- Az nem létezik! Szupermarket egész nap nyitva van - ellenkezett a barba.
Azt azért nem bántam, hogy legalább kipróbálom az új elemet a kamerában. Csináltam is öt percnyi felvételt. De mivel én vagyok az olasz szakos, ezért naná, hogy úgy volt, ahogy mondtam: az áruház 16:00-kor nyit. Hát tegnap is, tegnapelőtt is térdig jártam a lábam, ma mi lesz? Három és fél órát ténferegni nem valami kellemes! Ha visszamegyünk, akkor most taxi nuku, vissza is gyalog kellene jönni, inkább beültünk egy bárba, megittam egy kampariszódát, és még maradt is 600 lírám, a kutyapisilés ellen. Két órán keresztül ücsörögtünk Árpival, jól is esett, rám is fért. Negyvennyolc liter tejet vettünk, betettük egy zsákba, a szakács majd összecsinálta alatta magát. Nem is a súly, hanem mert nem volt jó fogása.

Szeptember 23. szerda. Livorno. Egész nap fájtak a lábszárizmaim. Na, végre a mai nap olyan volt, amit a tegnapira terveztem.
Az utunk: Genova - Barcelona - Sagunto. Csak az olasz kikötőben nem voltam még. Hengerelt vasat veszünk fel.

Szeptember 24. Csütörtök. úton, Genova. Reggel nyolckor dobtunk horgonyt. Éjjel lassított menetben jöttünk, de nem volt túl sok értelme, nem kötöttünk ki, csak holnap estére van rakpart.
Szeretek Olaszországba járni. Élvezem a tévét, a városokat, szeretem az embereket.

Szeptember 25. Péntek. Genova, horgonyon. Még nem kötöttünk ki. A magam részéről ellennék egy hetet is, de valószínű, hogy holnap reggel kikötünk...

A szexről...

Na, csak elméletben! Ugyanis mint már említettem, nézem a tévét. Az egyik helyi adón éjfél és hajnali kettő között a "Woman's collection" (Nőgyűjtemény) című adás megy. (Egy kis kárpótlás a német kereskedelmi adók műsorának elviselésért...) Semmi más nem történik benne, mint hogy hiányos öltözetű hölgyek táncolnak benne, s abszolút hiányosra levetkőznek. Természetesen szívesen nézem. Szépek, kellemes látvány, ahogy mozognak a pódiumon.
Ugyanakkor délután a TG1-ben (RAI 1 híradója) transzvesztita klubból volt egy riport. Férfiak nőnek öltözve. Ha enyhe kifejezéssel akarok élni, akkor nagyon taszító volt. Ahogy vonaglottak, dobták a csókot a kamerának, az félelmetesen riasztó, nevetséges és abszolút természetellenes volt. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy ezek az emberek bárkinek is tetszenének, mint saját maguknak. (Persze gyanítom, hogy nem is bennünk akarnak vágyat kelteni, hanem sorstársaikban, minket pedig megbotránkoztatnak: jó buli...!)
Ezeknél akkor már a homoszexuálisok is jobbak. Ugyanis azok egymás között, saját kedvükre csinálják. Azt se tudom elfogadni, ha nyilvánosan teszik, s ez számomra visszataszító. A természetben a szexualitás az utód létrehozásának az eszköze, és a homokos kapcsolat erre a célra alkalmatlan. Ezért mindenképpen visszatetszést kelt a heteroszexuális emberben, még akkor is, ha ők azért küzdenek, hogy teljesen elfogadottá tegyék, és magam is hajlok arra, hogy támogassam ebbéli törekvéseiket, hiszen ők is emberek, megvannak az alapvető jogaik. (És ez akkor is így van, ha vannak akik állítják, hogy az állatvilágban is előfordul a homoszexualitás, ám ha ezt az érvet is felhozzák azt mondom: az állatoknál se ez a normális!).
Bár, azt hiszem - és tudom, hogy igazam van -, hogy a homoszexuális párok látványa a másik nemre legalábbis nem hat taszítólag. Amit biztosan állíthatok, hogy két meztelen nő együttléte a férfiakat izgatja, tehát nyilván ez a helyzet ellenkező előjellel is. Ebből viszont következik, és ez így is van, hogy nem tudok taszítóbbat elképzelni, mint egy szeretkező férfi párt... Ez is természetes, hogy mindkét nemet taszítja a sajátjának a természetellenes kapcsolata, míg a másikat elfogadja.
És nemcsak a természetellenes kapcsolatokra vonatkozik ez. Ugyanis a férfiak által sugallt szexis magatartás számomra nevetséges. Ha egy férfi a szexualitását hangsúlyozza, az taszít. A nőket nyilván vonzza. Ha a tévében látok egy majdnem meztelen pasit, amint nők előtt vonaglik, az zavarba hoz, és nem szívesen nézem. Ebbe a kategóriába tartozik a Mr. Hungary választás is, mert akármit is mondanak, ezek számomra csak és kizárólag azt sugallják, hogy eldöntessen, ki a legszebb fiú? (És nem azt, hogy ki a legférfiasabb pasi.) A hölgyek biztosan élvezik, és ez abszolút természetes. Így van jól. (Bár erről megkérdezném őket is...) Ugyanez a helyzet, amikor izompacsirták versenyeznek. Nekem aztán mondhatják, hogy így testépítés, meg úgy sport... Arra megy ki a játék, hogy ki a legszebb kakas a baromfiudvarban. Ez is csak a nőknek szóló látványosság, ezért nem is tiltakozom ellene, mert adjuk meg a nőknek ami a nőké, a fiúknak, ami a fiúké... És ezért nem szeretem azt se, ha nők bodyznak. Ugyanis ez férfiassá teszi az alkatukat, izompacsirta nő egy egészséges férfi számára minimum nem szép. És a fiúk, férfiak a szép lányokat (és itt és most csak az szép, ami nőies) szeretik. Az izompacsirta hölgyek így élik ki - a férfias szerepű -, rejtett leszbikusságukat, és azt sugallják a férfiaknak (nekem), hogy nincs férfire szükségük. Ez süt belőlük, tehát nem lehet izgató a harminc centis női bicepsz, és az élő virslihalomként ugráló hátizmaik... (Ezek a lányok nem néznek tükörbe meztelenül? Nem látják, hogy a súlyzózás közben a mellük teljesen eltűnik, visszafejlődik? Akkor hogyan láthatják magukat vonzónak? Mert maguknak tetszenek, másként nem bodyznának. És azért, mert férfiasnak hatnak, és ez pontosan megfelel a férfi szerepű leszbikus hajlamnak...)
Egy érdekes tapasztalat, ami azt támasztja alá, hogy ami természetellenes, az az egészséges embert - minimum - zavarja: volt egy nő az esti műsorban, aki megszólalásig hasonlított a kishúgomra, Babóra, azaz a keresztlányomra. Ettől már zavarba jöttem, pedig szó sincs róla, hogy ő lett volna. Csak a hasonlóság, már a feltételezés is taszítást váltott ki belőlem. Az egészséges embernél a családtagok nem képzelhetők el szexuális alanynak. Márpedig mindenfajta előadás, fotó, film, ami a szexen alapul, azt sugallja: ez lehet a partnered. Egy unokahúg már nem jöhet szóba.

Szeptember 26. Szombat. Genova. Éjjel még horgonyon voltunk.
Mint az arabok, úgy intézték a kikötést. Ötkor szóltak, hogy húzzuk a horgonyt, parthoz állunk. Fél nyolcra kötöttünk ki az Italsider gyári rakpartnál... No comment! Jó messze van a város, nem lesz kimenetel, de sajnos telefon se.
Két órát dolgoztak, és eleredt az eső. Finomacél árut viszünk, nem szabad megáznia, Így aztán egész nap nem raktak. Estére elállt, de addigra a tenger berobbant, és nagyon stigós a rakpart, ezért nem lehetett rakodni. Le-fel járt a hajó, életveszélyes lett volna beemelni egy húsz tonnás acéllemez hengert.

Szeptember 27. Vasárnap. Genova. Ha lassan is, de rakodunk. Jó lett volna kimenni, de most tengerizünk, ami azt jelenti, hogy a kétszer hat órát adjuk a Macival. Nem sok parancsnok teszi meg - Karel ilyen volt -, hogy kikötőben ledolgozza a tizenkét óráját. A MV Norsteinre azért nem mentem el áprilisban - korai is lett volna - mert a parancsnok, és rá erősen panaszkodott Lukács Gyula - soha, egy percre se nézett ki a fedélzetre, ha kikötőben voltak. Ha három napot rakodtak, akkor 72 órán volt szolgálatban. Hát ezért is jó a Macival...

Szeptember 28. Hétfő. Genova. Borús, szeles az idő, csakúgy, mint a Maci. Nem tudom, mi lehet vele, amikor délben felkeltem, búval bélelt volt. Lehet, hogy a délelőtt folyamán jól letolták valamiért?
Korzika körül 8-as erősségű vihar van. Remélem, a mi útvonalunkat elkerüli. A Riviera előtt megyünk majd.

Szeptember 29. Kedd. Genova, úton. Hajnalban írtam a Gudrunt. Nagyon megy az írás, és kimondottan élvezem. Megírtam nyolc oldalt, és akkor elszállt az egész. Visszaállíthatatlanul. Majdnem sírtam. Aztán megírtam, csak jobban... Abba azért nem mennék bele, hogy mindig elszálljon, hogy "jobban" megírhassam. Eddig 142 oldal. Azt hiszem, egy váratlan, meglepő fordulatot találtam a végére.
Lehűlt a levegő. Délután elmentünk, szerencsére nincs rossz idő.

Szeptember 30. szerda. úton. Nemhiába utálom a vasrakományt, most is megtette a magáét. úgy lityegtünk, hogy majdnem kirázta az agyamat. A lengésidő kicsi (alacsony a hajó súlypontja), rángatott a hajó, mint az eszeveszett. Szerencsére este tíz körül takarásba értünk, annyira lecsendesedett, hogy még a műholdas adást is néztem (forduló volt a Bajnokok Ligájában...)

OKTÓBER

Október 1. Csütörtök. úton, Barcelona. Tele volt a srácok hócipője a Macival...
Megbeszéltük, és az ügynökséget is úgy értesítettük, hogy reggel hatkor érkezünk. Erre belehúztunk, és fél háromkor már a kikötő előtt voltunk. Fölkelt mindenki, aztán négykor, kikötés után lehetett aludni még fél hétig. A parancsnok elrendelte - mert vett valahol a hajó egy drótvágót -, hogy a srácok engedjék el a rakományt. Persze nem lehetett használni, mert a vágóél nem volt elég széles a rakománykötözéshez használt acélszalagok elvágásához.
A rakodás megkezdése előtt jöttek a melósok, hogy elengedjék a rakományt... A srácok nem láttak a pipától.
Hatkor keltem, fél hétre valahogy magamhoz tértem, és kimentem telefonálni, mert ki tudja, hogy mikor jutok hozzá legközelebb. Neudl Erika, a 2zsiráf szerkesztője, felhívta Szabolcsot, hogy elolvasta a "Na, gyere ide, édes fiam..." kéziratát, és nagyon tetszik. úgy nevetett rajta, hogy majdnem leesett a székről...
Este ötre kiraktak, és hatkor indultunk. Ezt már csak félálomban hallottam, mert vacsora előtt elmentem csicsikálni.

Október 2. Péntek. úton, Sagunto. Megrökönyödve ébredtem. Azt hittem, hogy horgonyon állunk, mert csend volt, de kiderült, hogy kikötöttünk. Maci szólt, de mivel nem keltem fel - nem hallottam - ezért a szakács manőverezett hátul. Este már el is mentünk.
Feldobódtam Szabolcs hírétől, és folytatom a "Na, gyere ide édes fiam..."-at. Megírtam egy újabb részt, és a fejemben összeállt már a következő is.

Október 3. Szombat. úton. Hajnalban folytattam az írást. Már kilencven oldalt megírtam. Csudára élvezem! Bánáti Oszkár, alias Zümzümbogár, a főhős, most szerelmes. Ebből két részt is kihozok. Egyszer, amikor a leányzónál tanulnak biológiát, és egyszer, amikor a Bazsonyi Kerka, mert így hívják a kis hölgyet, megy fel a fiúhoz "tanulni". Kíváncsi lennék, hogy Bazsonyi Gyuszinak, a volt dombóvári osztálytársamnak van-e Kerka nevű lánya?

Október 4. Vasárnap. úton, Fos sur Mer. Hajnali érkezés, és egész nap várakozunk. Sőt holnap délelőtt is. Igaz, holnap így is elmegyünk, mert egy műszak röhögve berakja a hajót az irdatlan méretű vasgurigákkal.
Szabolcs megrendítő hírrel várt: bekerült az iskolai énekkarba. Bariton. A repedtfazék... Röhej! A karvezető vessen magára, mert az ő választása volt. Ebben az a legszebb, hogy tavasszal Barcelonába mennek. És még egy helyre, de nem az énekkarral: Írországba. Hogy a francba van ez manapság a gimikben?

Október 5. Hétfő. Fos sur Mer. Délután kezdték a berakást, éjfélre végeztek. Ezek a franciák azért jóval fafejűbbek, mint az olaszok vagy spanyolok. Nem beszélnek angolul. Képtelenség szót érteni velük. A Maci azt mondja, hogy a digók és a spanyolok is ilyenek... Eddig nem vettem észre, mert velük minden nehézség nélkül tudok beszélni... Igaz, a saját nyelvükön.

Sose legyen nagyobb gondom...

Az a baj az írással, hogy olyankor azzal a témával van tele a fejem, mással, és így a Naplómmal se tudok igazándiból foglalkozni. Most pótolom például az elmúlt két napot. Nem tudom, más is így van-e ezzel, de néha elakadok, mint tegnap és ma is a Zümzümbogárral. (Ez a "Na, gyere ide édes fiam...). Az ötletek kergetik egymást, és ezért akadok el. Nagyon sok egy újabb fejezet lehetne, másokat nem tudok összefűzni. Azt hiszem, ez legyen a legnagyobb baj. Végül is nem hajt a tatár, nem határidőre dolgozom. A másik bökkenő: megírtam három részt. Elolvastam, nagyon tetszett. újra elolvastam, már nem annyira... De valójában azt hiszem, igazán jót írtam. Ugyanis jókora kihagyás után folytatom (most a Gudrun pihen, ott is az a bajom, hogy az ötletek interferenciában vannak, és kioltják egymást), és amikor az egészet elolvastam, egybefüggően, sok résznél én is jót vigyorogtam (röhögni csak Zümzümbogárnak szabad a haverjaival...)
Ma kinyomtattam az utolsó részeket, hazaküldöm, mert igen kíváncsi vagyok rá, hogy Encsiék mit szólnak hozzá?

Október 6. Kedd. úton. Aradi vértanúk. Én emlékszem rájuk, a többieknek fogalmuk sincs róla, hogy milyen nap van ma...

A szakács

Mint említettem már, jó fej. Kiváló szakács. Az első, aki a hajón saját kreációt tálal fel. Volt egy rakott nokedlije: túróval, fűszeres tejföllel és csíkokra vágott, pirított pulykacombbal. Reszelt sajt a tetejére, és mehet a sütőbe. Ma estére darált húsos, gombás, sajtos töltelékkel tölti meg a vékony kelt tésztát, és olajban süti ki. Szabad idejében állandóan a Magyar Konyhát olvassa. Hozott vagy ötven példányt...
Otthon ki kéne menni Pilisvörösvárra, és benézni a Wieszt bácsi kocsmájába. Ugyanis a szakács minden kikötőben, amikor visszatért a kocsmalátogatásból, elmondja, hogy milyen szuper hely. Az öreg egy kicsit alacsonyabb mint én, és százötven kiló. Pirospozsgás sváb. Sokféle búzasört árul, füstölt libamellet és combot ad ropogósra sült csülökkel a vendégeknek, és finom házi bora van. Még Németországból is járnak hozzá a disznósajtjáért, és a hurkáit is meg lehet kóstolni. Árpi, valami eltartási szerződésből adódóan, kiköltözik Vörösvárra, és egyáltalán nem sajnálja Óbudát, pedig lelkes lokálpatrióta.
Azt hiszem, lesz mit mesélnie az unokáinak. Az eddigi élete nem nevezhető unalmasnak. Tizennyolc évesen kilógott Ausztriába, hogy meglépjen a katonaság elől. Másfél évig várta, hogy Kanadába mehessen, közben ő volt a junior a lágerben. Dolgozott kicsit Bécsben is, üzlet előtti "gyerebe magyar" ajtónálló volt. Amikor hazajött, két hét múlva a seregben találta magát. Dolgozott mindenféle munkahelyen. Szakácskodott, volt rulett- és black jack krupié. Éjszakai portás volt egy diszkóban, ahova albán és szerb nehéz fiúk jártak.
Később gondolt egyet, és kiment Dél-Afrikába. Persze legálisan, útlevéllel. úgy gondolta, ha bejön valami jó munka, akkor kint marad. Egy haverja hívta, aki közben lelépett Dél Afrikából, és mire Árpi megérkezett, csak hűlt helye volt. Meló után nézett, és beállt röntgengép szerelőnek egy magyar fiatalember mellé. Adogatta a szerszámokat, elment szendvicsért, kóláért. Akkor rúgták ki, amikor a főnök vitte el magával, és mondta, hogy állítsa be az egyik kórház készülékét.
A légiót még nem próbálta, de nem is akarja.
Most Kubába akar menni, vagy Ausztráliába, ott veri el a mostani keresetét. Egyedülálló, teheti. Mulatni nagyon szeret, bírja is a piát. Genovában kiment a matrózokkal, amikor visszajöttek a hajóra egyáltalán nem volt szomjas senki. Háromig még ittak, a többiek kifeküdtek, Árpi pedig reggelig beszélgetett velünk - szolgálatban voltam reggel hatig -, és után a teljes napot lezavarta úgy, hogy meg se látszott rajta az éjszakázás, és az ital. Persze egy kicsit "fáradt volt".
Este a srácok kimentek, én meg alig mertem elaludni, mert féltem, hogy felkeltenek majd érkezéskor... Ráadásul még azt is álmodtam, hogy Karcsi bejött hozzám a kulcsot keresni. Szerencsére csak álom volt.

Október 7. szerda. Barcelona. úton. Tizenegykor kezdték a kirakást, négykor már befejezték. Hát ezzel a vasrakománnyal nem időzünk napokat a kikötőkben... Randa időnk volt, este kilenc körül nagyon mozogtunk, ráadásul úgy, ahogyan nagyon nem szeretem: a hajó csavarta magát, és a fara közben hol lezuhant, hol felrántotta... Éjfélre jobb lett az idő.
Kikötőben most a Training Manualt csinálom. Ez egy kézikönyv, amiben benne van minden biztonsági felszerelés, és a használatuk leírása. Jól megszerkesztették. Kinyomtattak egy általános részt, a hajón pedig bele kell vezetni a speciális dolgokat: milyen típusú mentőcsónak van, hol helyezték el, hogyan kell kezelni. A tűzoltó rendszer, a kézifáklyák és minden benne van. Ha másra nem, arra mindenképpen jó, hogy alaposan megismerem, hol mi van a hajón, mert az mégis más, ha az ember kézbe vesz mindent, leellenőriz, mintha csak benéz a raktárba, és megállapítja: itt vannak a kézifáklyák...
Már harmadszor csinálom. A Mahartnál a MV Kőrösön az egészet magam írtam, és rajzoltam! Az dög nagy munka volt. A barbát meg is dicsérték érte...!

Október 8. Csütörtök. úton. Szép időben haladunk, ide még tegnap viharjelzést adtak. Távirat jött a sevillai ügynöktől, hogy kedden reggel kezdik a kirakást, hétfő ünnep. Mi meg holnap éjfél körül érkezünk, lehet, hogy horgonyon állunk három napot? Azt se nagyon bánnám, de jobb lenne Sevillában időzni! (Az viszont pénzbe kerülne...)

Október 9. Péntek. úton. Ma is jó időben hajóztunk, legalább is a hajnali őrségem alatt. Tegnapelőtt este valami nyavalya tört rám, lehet, hogy egy csípőideg rakoncátlankodik, ha belenyilall, akkor jobb combcsont forgójából indul ki és belenyilall körben a derekamba. Ilyenkor pár percig úgy tudok csak állni, mint egy kérdőjel, de oldalirányban meggörbülve...
Délután folytattam a Zümzümbogár kalandjait, és megint úgy jártam, hogy éjfél előtt nem tudtam pihenni, mert állandóan azon járt az agyam. A szolgálatban meg dög fáradt voltam. Az Alborán tengeren hajóztunk (Gibraltár után van egy tölcsérszerű szakasz, a spanyol partok és Afrika között, egészen Orán és a spanyol csücsökig tart), Trafalgar alatt adtam át az őrséget. Végig gyönyörű időnk volt, ez most lényeges kérdés, mer ebben az évszakban szokatlan, így a Lion-öbölre (a spanyol-francia partoknál a kanyar) 8-9-es vihart jelez a meteorológia.

Október 10. Szombat. Guadalquivir torkolat, horgonyon. Már 110 oldalt megírtam a kötetből, nem hiszem, hogy sok van hátra. Most - remélem csak időlegesen - úgy érzem, hogy kifogytam az ötletekből. Csak azt tudom, hogy mi lesz a két utolsó rész tartalma.
Délben azzal fogadott a Maci, hogy négykor indulunk, és felmegyünk Sevillába. Hurrá. Két nap rakodás nélkül, ráadásul ilyen klassz helyen. Ki kéne menni az és megnézni, hogy hol volt a Sevillai Expo. Érdekelne a Makovecz ház, és a hullámvasút. Hogy miért éppen az? Mert annak idején a MV Padua szállította a spanyol városba. (100 márkát fel kell vennem, de nincs szándékomban elkölteni, hanem tartalékolok a jövőbeni spanyol kikötőkre, lásd az indoklást Fos sur Mernél) A barba azzal köszönt el ebédnél, hogy viszlát hatkor. Ezt hallaná egy magyar parancsnok! A hajó indul, ráadásul folyón navigál, és a captain nincs a hídon!
Mindezek ellenére el tudtunk indulni, sőt meg is érkeztünk. Jó messzire állunk a várostól. A folyón videóztam, de nem estem olyan hibába, mint a Dunán, amikor fél órás felvételt csináltam.
Este meglepett a Maci: holnap reggeli kilenckor, szabadnapot kaptunk, mindenki oda megy, ahova akar.

Október 11. Vasárnap. Sevilla. Délelőtt írtam (most természetesen a Zümzümbogár kalandjait), de nem tudom, hogy mi lesz ezzel a résszel a továbbiakban? Feldolgozom a dombóvári élményeimet, és ez legalább duplája lesz terjedelemben, mint az eddigi részek. A másik gondom ezzel, hogy egyáltalán beillesszem-e a többi közé?

Sevilla

Ebéd után kimentem. Jó messze van a kikötő a várostól. Természetesen gyalogoltam. Ahogy a parkon keresztülvágtam, sok új épületet láttam, amit a volt EXPO területéről hoztak át, és most a Sevillai Egyetem különböző intézményeit helyezték el benne. Így Guatemala, Mexikó, Uruguay pavilonjai most a várost díszítik.

Santa Maria de la Sede katedrális

Az óvárosban a Miasszonyunk katedrálist kerestem, és milyen szerencsém volt: 700 pezetát megspóroltam, lévén ingyenes a belépés (nem tudom, hogy a vasárnap miatt, vagy a három napos ünnep tiszteletére?). Ilyen belső szerkezetű katolikus templomot még nem láttam. A szokásos forma, a tengelyesen szimmetrikus, főhajós és kettő vagy négy oldalhajós megoldás. Ez öt hajóból áll, de a középsőt öt egyforma részre kell képzeletben osztani. Az elsőben a hívek számára van hely, a főoltár mögött. A második ötödben van a főoltár. A következő, azaz a középső ötöd a főrangú híveké lehetett, akik az oltárral szemben ülhettek vagy állhattak, mert padot nem láttam a katedrálisban. Mögöttük a negyedik ötödben, a főoltár felé nyitva a barátok kórusa. A főoltár jobbról és balról vasrácsokkal védett, akik közel álltak hozzá, azok láthatták a ceremóniát. A kórus három oldalról zárt, csak az oltár irányában nyitott. A kórust két oldalt egy-egy hatalmas orgona választja el a két mellette levő hajótól, és a főoltárral ellentétesen egy mellékoltár határolja. Az utolsó ötödben szintén a hívek tolonghattak, innen nyílt a főbejárat. Lenyűgöző, monumentális építmény, és sajnos nagyon málladozik. Megnéztem a kincstárat is, és jót pihentem, mert a turisták számára rengeteg műanyag széket helyeztek el.
Az építését nem kapkodták el: 1401 -ben fogtak hozzá, és 118 év múlva már kész is volt, azaz 1519-ben.
Utána elindultam, hogy kimegyek a volt EXPO területére. Közben találkoztam a szakáccsal, és a matrózokkal. Elmentek sörözni, de nem tudtam lépést tartani velük, lemaradtam, és egymagam ültem be egy bárba. Egy órát pihentem, majd jókora gyaloglás után a 6-os buszra szálltam, s irány az EXPO... A bejáratánál van a Hajózási Pavilon, már csak ezért érdemes volt kijönnöm. Láttam Thor Heyerdal balsafából épült hajójának mását, amivel Peruból a Húsvét-szigetekre hajózott, és Magellán Naô Victoria nevű picinyke - lélekvesztőnek is kicsi - hajóját, amivel megkerülte a Földet. Tökös manus lehetett, ha ezzel az alkotmánnyal útra kelt...
Itt is megittam egy sört, sajnos a magyar pavilont nem találtam. Talán rossz helyen kerestem, mert azt mondják, megvan. Busszal visszamentem a központba, beültem egy helyre kis étterembe, és megvacsoráztam. Gazpacho Andaluzt ettem, hideg zöldséglevest, és calamares fritost, azaz kalamárit salátával. Hozzá vino tinto: vörösbor.
Utána beszéltem Encsivel. Nagyon hiányoztak...

Október 12. Hétfő. Sevilla. Ma van a spanyol nemzet világnapja, ezen a napon érkezett meg Kolombusz - anno dacumal -, Amerikába. Minden spanyol nyelvű országban ünnepet tartanak. Tegnap láttam egy plakátot, bikaviadal volt Sevillában. Nem mentem el, mert 7000 pezeta a jegy, ami kilencven márka...
Egész nap a Training Manualt csináltam. Este írtam...
Nem tudtam elaludni, annyira foglalkoztatott az írás, a téma. Éjjel kettő után sikerült elszenderednem.

Október 13. Kedd. Sevilla, úton. Estére kiraktak, elmentünk. Nem tudjuk, hogy hova. San Vincente-nél álljunk meg, ez az order (az Ibériai félsziget délnyugati csücske). Ma este se tudtam elaludni, teljesen felborult az alvási rendszerem...

Október 14. szerda. úton. Éjjel dög álmos voltam a szolgálatban... Szerencsére este már tudtam aludni.
Árpinak odaadtam amit megírtam a "Na, gyere ide, édes fiam..."-ból. Tetszett neki, azt mondta, hogy aranyos... Nyilván mindenkit más és más fog meg egy írásból. Érdekes, ő azt kérdezte, hogy a pedagógusok valóban ennyire sóherek...? Attól tartottam, hogy az a rész, aminek az a címe, hogy "Mesél a papa" kilóg majd a sorból. Hiszen a dombóvári emlékeimet dolgoztam fel benne. Azért is adtam oda, mert semmit nem tud arról, hogy ott jártam, és a valóságot írtam meg, tehát amit mond, az ül. Azt mondja, hogy egyáltalán nem lóg ki a sorból, pedig attól féltem, hogy egy kívülállónak unalmas lesz. Az igazság az, hogy valójában a volt osztálytársaimnak írtam... Árpi szerint jól kitaláltam az önkéntes tűzoltó dolgot. Pedig nem kitaláció, csak a színezése olyan, amilyen... úgy gondolom, hogy jó ötlet volt így megírni. A papa mesél, a gyerek kommentál. Amit mond, azt a tizenöt és fél éves kölyök mondja, a gondolatai kalandoznak, és senkire nézve nem lehet sértő... Egyébként se írtam semmi olyasmit.

Október 15. Csütörtök. úton. Befejeztem egy újabb fejezetet, már 121 flekk van a gépben. Most azt írtam meg, amint Zümzümbogár átesik a csókolózás tűzkeresztségén. Most olyanom van, hogy tetszik, amit írtam.
A délutáni őrség alatt folytatni akartam az írást, de teljesen leblokkoltam. Egy épkézláb gondolat nem jutott az eszembe.

Október 16. Péntek. úton. Ezt eddig jól kifogtuk. Nem is akarjuk elhinni, hogy ezen a széljárta helyen, mint a portugál partok és a Vizcaya ilyen csendes lehet a tenger... A köd nem zavar, addig se fúj a szél... Továbbra se megy az írás. Lehet, hogy a tudatalattim várja az otthoni híreket, a leveleket, és ezért nem foglalkoztatnak olyan intenzíven Zümzümbogár csodálatos kalandjai.
Biztos, hogy Hollandiába megyünk, és olajpogácsát (kisajtolt olajos magvakból készült granulátum) viszünk Casablancába. Ha minden igaz, ide jönnek a váltók is.

Október 17. Szombat. úton. Árpi be vagyon sózva, és már készülődik haza. Egy kicsit Nagyika jut eszembe róla, aki harminc hónappal előbb kezdett Munkácsra készülődni, és hónapokig alig lehetett közlekedni a lakásban az előkészített, és már becsomagolt holmiktól...
Az idő elromlott, rendesen mozgunk, jó a rosszban, hogy félhátulról jön, legalább nem fog vissza.

Október 20. Kedd. Moerdijk, úton. A raktárt nyitottam, amikor megjöttek a váltók. Sz. Attila, és O. Jenő, aki állítólag nagyon jó szakács...
Ebédnél mondták az otthoni híreket: megtudtam, hogy tegnap voltak a helyhatósági választások. Sajnos azt nem tudta Attila, hogy Csintalan, vagy Tarlós nyert-e Óbudán. Remélem Tarlós marad. Torgyán szolgáltat bőséges anyagot a kabarékhoz. Princzet lapátra tették, Lupist leültették... Esős október volt...
Mindenki mondta a magáét, ahogyan az már lenni szokott váltáskor.
A hajót egyre berakták, fél háromkor indultunk.

Október 21. szerda. úton. Borzalmas időben hajózunk. Alig vánszorgunk öt mérföldes sebességgel, Az európai vizekre - a Földközin kívül - mindenütt viharjelzést adtak. Déli, délnyugati, 8-as szél várható, ez hajnal négyre be is jött... Még Doverig se értem el hajnalban.
Focihírek otthonról...
O. Jenő (50 éves), civilben játékvezető volt, még az idén is vezetett előkészületi meccset (Siófok - Haladás). A fia most volt próbajátékon a Hertha BSC-nél. Tőle a focivilág híreiről is értesültünk: sajnos magyar foci továbbra sincs. És ami ezzel párhuzamosan jár: néző se! A Magyarország-Románia olimpiai selejtezőn nem szedtek belépőt, és mindössze 800-an voltak. A csapat kapusa - siófoki, akárcsak Jenő -, szerint a TV a háromezer nézőt hazudta... Ennyire talán még egy focista is szavahihető. Főleg, ha a médiával kell szembeállítani...
Otthon kikaptunk egy közepes portugál válogatottól 3-1-re, a románok ellen 1-1 (ők Lisszabonban verték a portugálokat!), s hiába a bravúros győzelem Azerbajdzsán ellen 4-0, ez az EB már elúszott. Igaz, így nem kell később izgulni.
A Fradi csúfosan leszerepelt, a 90. percben 4-0-ra vezettek a görögök ellen, és két gólt kaptak a 3 percnyi hosszabbításban. Az újpestet kiverte a Bajnokok Ligájából az Ausztria Wien, s utána az UEFA kupában is a magyar hagyományoknak megfelelően szerepelt, itthon kapta a katasztrofális pofont, 0-5, míg Bruegge-ben (az első mérkőzésen) 0-0-t játszott... El tudom képzelni, hogy a 0-0 után milyen "továbbjutunk, itthon esélyesek vagyunk" nyilatkozatok láttak napvilágot. A mötökát egy újonc osztrák csapat tanította focizni.
Nem baj. A fő, hogy Liszkait 12 millióért visszavásárolta a Fradi, ("pedig szart se ér", idézet O.J.-től). Erre van pénz...
Vacsorára megenyhült a vihar, de azért még lityegünk rendesen...

Október 22. Csütörtök. úton. Elkiabáltam... Éjfélre újra megjött a rossz idő. Írországtól nyugatra két alacsonynyomású ciklon kergeti egymást, ott 11-es "violent storm" van, nem is tudom, hogyan fordítsam, de az kurva rossz időt jelent, úgy tíz méteres hullámokkal, és a levegő tele van a tengerből felkapott vízcseppekkel... Nekünk csak kilences idő jutott, de ez is elég.

MV Clavigo

Délután megszólalt a VHF rádió: - Egy, kettő, három..., van a közelben magyar?
- Hogy a fenébe ne lenne... - válaszoltam.
Balogh Zsolt volt, aki a Clavigón parancsnok. (Emlékeztetőül: helyette voltam az év elején a Clavigón). Jót dumáltunk, amíg ki nem kerültünk a hallótávolságból.

Október 23. Péntek. úton. Még ünnepi kaja se volt... A vihar nem akar szűnni, csak kicsit alábbhagyott, de a mozgásban nem nagyon lehet észrevenni. Nagyon unom már, és még el se értük a portugál partokat, ahol majd pontosan keresztbe kapjuk a hullámokat, és úgy dülöngélünk majd, hogy a cipőnkből is kiesünk. Most még szemből jön a rossz idő, a hajó üt, belebukik a hullámokba, rezeg, remeg, tekeri magát, egyszerűen nem lehet normálisan megállni, állandóan fogózkodni kell. A lábam már remeg, tántorogva járok, és állandóan álmos vagyok. Semmi mást nem csinálok, mint ülök, vagy fekszem, ha meg fel kell állnom, az külön fizikai megerőltetés, mert a mozdulatokra vigyázni kell, ráadásul most érzem a derekamat, tehát sokkal fokozottabban ügyelek, hogy mikor mit csinálok. Még az ülés is kényelmetlen, mert állandóan tekeregnem kell, hogy a mozgást kiegyensúlyozzam... Már a Vizcaya közepén járunk, és a BBC szerint megint csak erősödik a vihar.
Jelentem, a radar kicsit elhagyta magát. Magyarul úgy elromlott, ahogy egy radartól ez elvárható. Nincs kép, helyette hercig, vastag köröket rajzol a képernyőre, és jajong, hogy nem találja az északi irányt...
A folyami radart használjuk.
Most egy picinyt meg tudom érteni azt a háromszáz millió amerikait, aki nem képes felfogni a metrikus mértékrendszert, és csak sápítoznak, ha azt hallják, hogy egy kiló, meg kg/cm2, és miért nem azt használja a hülye világ, hogy gallon, meg font/négyzethüvelyk? (Az igazság az, persze, hogy Kanadában gond nélkül beleverték a fejekbe.) Ugyanis a folyami radar metrikus, azaz kilométerben adja a távolságot. A mérföldhöz szokott agyam, először csak tanácstalanul állt, hogy mi a francot kezdjek ezzel a 36-tal (36 kilométeres hatósugár, ami ugye mindössze 19,44 mérföld, és nem olyan hülye kerek szám, mint a 24, a tengerin a távolságok: 0,5 - 0,75 - 1,5 - 3 - 6 - 12 - 24 - 48 mérföldes körök szerint változtathatóak).

Október 24. Szombat. úton. Hú, de tele van a hócipőm a tengerrel...! Ennyire állandó rossz időben még nem volt részem. Minden nap újabb alacsonynyomású ciklon jön, egyre rosszabb az idő. Két vihar között van egy kicsit csendesebb szakasz, akkor csak 6-os erősségű a szél.
A délutáni őrség alatt befejeztem a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Most éppen tetszik mind a 135 flekk. Ugyanis ekkorára sikeredett. De attól tartok, hogy hiába nyilvánítom késznek, mindig be-beszúrok egy-két sort, esetleg bekezdést, mindaddig, amíg nyomdába nem kerül. Tegnap például azt, amikor Zümzümbogár azon problémázik, hogy a Celesztina nyanya az idegeire megy az állandó kérdezősködéssel, hogy: "udvarolsz már, Oszika...?"
Ettől függetlenül az idő semmit se javult. Ennek persze van egy hatalmas előnye: amíg rossz, addig csak jó jöhet, de ha megjavul, akkor elromolhat...

Október 25. Vasárnap. úton. Éjjel már egy kicsit jobb volt. Közeledünk Lisszabon magasságához, ez a megváltó vonal. Itt van a Dél-Amerikától Egyiptomig húzódó magasnyomású terület határa, e vonal alatt jó idő van, meleg, és csendes, és nem igaz, hogy hamarosan elérjük. A MV Pandora most jött arról, és igazolták, amit az időjárás előrejelzésben is olvasunk nap, mint nap.
Éjjel már csak kicsit írtam hozzá a "Na, gyere ide, édes fiam..."-hoz.
Már sokkal jobb az idő, csak most irtó párás. A szél is lecsendesedett, s a tenger se különösebben hullámos, a nyugatról érkező döghullámok az év minden szakában jelen vannak, az ellen nem lehet mit tenni (igaz, bármilyen ellen se...). Nagyon itt volt az ideje, hogy megjavuljon az idő, mert viharban nem szabad a mosógépet használni, és az utolsó pár tiszta zoknimat fogyasztom ma el... Már látjuk az érkezést, kedden hajnalban Casablancán lehetünk. Már kezd izgatni, hogy mi lesz a következő út...

Október 26. Hétfő. úton. Éjjel dolgoztam: megcsináltam a rádióelszámolást, ami nem egy nagy "wasistdas", mert csak ki kellett nyomtatnom, valamint a Zümzümbogár utolsó két fejezetét is, ami majd hazamegy.
Délután befejeztem egy félbehagyott novellát (én groteszknek hívom) a Kis Mba Mbáról, és kinyomtattam a Szétrúgok Mindenkit 6 című fejezettel együtt a Zümzümbogárból.
Most végre valóban kitört a jó idő. Nem mozgunk, a tenger elviselhető, 3-4-es erősségű...
Délután megírtam egy novellát, "Mama" a címe. Az ötletet még otthon jegyeztem fel, kínlódtam is vele pár napot, ma pedig két óra alatt kiömlött belőlem. Már forog az agyam, mert van egy másik témám, is, azt hiszem éjszaka, ha ledobtam a horgonyt Casablanca előtt, akkor kerítek sort rá.

Október 27. Kedd. 92 nap. úton, Casablanca. Nos, nem írtam, mert érkezéskor kikötöttünk. Csomó hajó állt horgonyon, olyan volt, mintha a MV Clavigóval jönnénk, mert azzal jártunk így, menetből kötöttünk ki majdnem mindig.
Ezek aztán megfogják a munka végét!
Az ügynök megtelexezte, hogy mintát vesznek, és ha minden jól megy, akkor délután háromkor el is kezdik a kirakást. Jó brigádot kapunk, és akár három nap alatt ki is rakhatnak! (Te jó ég, ez aztán a dögös csapat! Máshol ezzel elszöszmötölnének akár nyolc órát is, de itt a szupercsapatnak csak három napra van szüksége. Hiába, no, Marokkóban az arabok, már csak ilyen szorgos népek...)
Kimenni nem lehet, mert nincs vízumunk (a magyaroknak, csak Maci kapott partralépési engedélyt, mert ő ugye német...). Szívjanak gázt...

Marokkó az Marokkó...

Ship's chandler is jött, mivel a légkondi bedöglött, és nincs megfelelő biztosíték, húsz darabot akartunk rendelni.
- Parancsnok, mi dolgozunk a legalacsonyabb árakkal Marokkóban - biztosított maximális jóindulatáról a shipi. Mi másra lenne szükségünk?
Később az ügynök a fejéhez kapott, amikor a barba megmutatta a kártyáját.
- Captain, ez a cég tíz éve megszűnt! Nehogy vásároljanak ettől a gengsztertől. Ennek a kártyának (nagyméretű, cégkártyáról van szó) a fejlécét lefénymásolják, és az a "cégjelzéses számlájuk". (Hiába, Marokkó az Marokkó...)
Későn szólt, mert a pasas érkezésre (03:00) jött, az ügynök csak reggel nyolckor méltóztatott befáradni, holott az elfogadott eljárás az, hogy a hatósági vizsgálattal (kikötőkapitányság, vám, rendőrség, stb...) együtt érkezik, hogy ha szükséges, akkor segíthessen. (Hiába, Marokkó az Marokkó...)
- Délután háromkor kezdünk - nyugtatta meg a parancsnokot.

A biztosítékokkal délelőtt bejött a "shipi". Hozott egy éttermi számolócédulát, amire girbe-gurba betűkkel írták rá,: 10 db. 30A, 10 db. 50A. 2500 dirham. A parancsnok először nem értette, hogy miről van szó. Biztosan nagy volt az infláció az elmúlt években.
- Márkával fizetek -, mondta.
- Nem gond, egy márka most öt dirham...
Szóval a húsz darab frincfranc 500 márkát kóstál. Maci szerényen kiröhögte. Aztán úgy kirúgta, hogy a lába se érte a földet.
- Meglátom, hogy mit tehetek. Magának, captain, megpróbálom elintézni... - mondta a komoly kereskedő.
Ebéd után Maci lefeküdt, adott harminc márkát, hogy ha jön a pasas, akkor adjam oda a 20 biztosítékért. Németországban 50 pfenning darabja, itt mondjuk egy márka, ötven fityfiritty a haszna darabonként, és mindenki jól járt.
Fél óra múlva visszajött a hapsi. Hozta a számlát, a szép, fénymásolt cégkártya fejléccel.
Azért így mindjárt más! Most csak 1500 dirhamról szólt, mert ő egy gentleman (amúgy arabosan) és elintézte. Szóval csak 300 márka, kettőszázat sikerült lealkudnia saját magától. Hiába, Marokkó az Marokkó...
- Oké, akkor itt van 30, hogy haszna is legyen rajta, és kvittek vagyunk, igaz? - kérdeztem, mire a kuncsaft elszontyolodott.
- Nem jól van ez így - mondta, és ebben tökéletesen igaza volt... - Lehet, hogy máshol olyan olcsó, de itt ennyi. Maroc is Maroc! -, mondta szomorúan, mert valószínűleg felfogta hogy ilyen állati olcsón se vesszük meg, egyelőre. - Csak az a baj, hogy a vámnál már deklaráltam, így nem tudom visszavinni, mindenképpen át kell venniük.
- A parancsnok kint van a lányoknál - mondtam, hogy hadd csodálkozzon -, majd reggel jön be...
- Akkor holnap visszajövök -, mondta búsan, és a tök hivatalos számlát a szemétbe dobta.
Amikor a barba "visszajött a lányoktól", mert biztosan velük álmodott, akkor mérgesen felhívta az ügynököt. Az vacsora előtt bejött. Hozott magával egy "szakértőt", aki úgy ismeri a marokkói olvadóbiztosíték piacot, mint a tenyerét. Hát mit mondjak? Szerinte 5 dirham egy darab, tessék megnézni a váltási kurzust, pontosan egy márka...
Most szeretettel várjuk a "shipit".
Minden rosszul ment, és délután háromkor nem kezdték el a kirakást. Viszont volt egy nyugodt napunk. Éjfélig beszélgettünk a szalonban. El nem tudtam volna képzelni, hogy az otthonról érkezettekben ekkora gyűlölet van a Postabank volt elnöke, Princz úr iránt. Szemét és aljas gazembernek, mondták, ami érthető, még akkor is, ha minden bizonnyal túlzás. Hányszor is húzták ki a szarból, az adófizetők pénzén?

Október 28. szerda. 91 nap. Casablanca. Esténként jól beködöl, csak úgy gomolyog a pára, s délelőtt tízig tart. Még mindig rosszul mennek a dolgok. Csak egy darut kaptunk, és tízkor érkezett meg az első teherautó... Baromi lassan raknak.

Mert engem mindenütt szeretnek!

Nagyon szerencsés vagyok, mert akit szeretnek, annak jó, és engem még itt is! Szóval bejött a "shipi", és ma már csak 32,5 dirhamba kerül egy biztosíték, ami ugye 650 összesen, alig 130 márka. Mert Marokkó az Marokkó, és itt így tudnak az árak zuhanni.
- A parancsnok hol van? - kérdezte a pasi.
- Kint a városban - válaszoltam, mert a Maci marhára rühell az arabokkal tárgyalni, és inkább én...
- Megint? - csodálkozott.
- Hát persze, imádja Casablancát és az arabokat, minden délután kimegy! - mondtam, csak meg ne tudja a főnök, mert még beperel hitelrontásért. Ám akár szereti őket, akár nem, ennek ellenére se akartunk többet adni, mint 30 márkát az árukészletért. Ifjú barátunk nem győzött csodálkozni ezen. Aztán elmagyaráztam, hogy amikor 500 márkát kért érte, az egy kész krimi volt, és menjen a francba, ha szépen megkérhetem, vagy hívjuk a rendőrséget, vagy menjen panaszra az ügynökségünkhöz. Ezt semmi esetre se akarta, mert szerintem körözés alatt állhat...
Így amikor elment, azzal búcsúzott, hogy:
- Chief, csak azért nem csinálok problémát az ügyből a hajónak, mert te a barátom vagy...
Na? Ez azért nem semmi! Így aztán azt javaslom, hogy engem is inkább a tollamról, mint a barátomról ítéljenek meg ezután (akár a Kléber atyát)...
Milyen jó a Macinak, hogy itt vagyok, és a shipinek, hogy a Maci nem volt itt, mert aludt.

Korrigálni kell Hofi szövegét

Ugyanis az egyik kabaréjában, jó régen, még szegény Gulyás Gyuláról mondott élcet, miszerint úgy bakizott, hogy: a bíró összeguggolta magát.
Nem áll a dolog. Nem a bíró, hanem a watchman, és nem otthon, hanem itt Casablancán. A kikötő ad egy watchmant (watchman - őr) - kötelező -, és az öreg, van vagy hetven éves, annyit guggol, hogy megfájdul a térdem és a bokám, ha sokáig nézem...
Ma a következő út: Algeciras (gibraltári-öböl) - La Spezia.

Október 29. Csütörtök. 90 nap. Casablanca. Tegnap ezer tonnát raktak ki. Reggel az ügynök azt mondta, hogy estére száz százalék, hogy kész leszünk. Így aztán maradtunk, mert csak 700-at sikerült ma teljesíteniük.
Este megírtam a novellát, amire már napok óta készültem, A semmi közepén címmel. Mindössze 5 flekk. Azt hiszem, hogy jó, sőt... Persze egészen más lett, mint amilyennek elterveztem, de így van jól.
Ma a következő utunk lesz: Gijón (észak Spanyolország) - Salerno (Nápoly mellett).

Október 30. Péntek. 89 nap. Casablanca. Éjszaka, M. Jani kibányászott a raktárból három potyautast. Egyszerűen érthetetlen, hogyan képzelik ezek, hogy el tudnak bújni egy ilyen kis hajón, ahol minden kulcsra van zárva, csak a raktárba lehet lemenni, ott pedig három helyre bújhatnak, és mindig ott is találják meg őket. A múltkor (júniusban) is onnan szedték ki az önjelölt, ingyen turistákat...
Bolondok ezek...
Este nyolcra kirakták a 2300 tonna lópúdert.
Egész nap szép, ködös idő volt. Kilenckor jött a pilot. A folyami radar is bedöglött. Szépen összemaszatolta a képernyőt, és kiírta: SHF failure. Aki tudja, hogy mit jelent, az okosabb mint mi, mert nyomát se találtuk se a használati utasításban, se a szervízkönyvben. Ennek egyenes következménye, hogy nem indultunk el sehova se. Éjjel kijött a radarszervíz.

Október 31. Szombat. 88 nap. Casablanca, úton. Két órára megcsinálták a tengeri radart, a Maci összeszörnyülködte magát, hogy 600 márkát kellett fizetnie, az ékszíj volt elszakadva, ami a motorról átviszi a hajtást a forgó antennára. Így már volt radarunk, csak pilot nem. Hála Istennek, csak reggel hétkor jött.
Így elindultunk, sehova se.
Ugyanis megint a szokott tészta: induljanak el Finisterre felé (az Ibériai-félsziget északnyugati csücske), hétfőn (délután lehetünk ott) talán tudunk rakományt szerezni. Majd akkor telexezek az asszonynak, mert most csak annyit tudnék, hogy: Valahova megyünk, amikor ott leszünk, akkor felhívlak onnan...
Franc a szakácsba, olyan lekváros buktát csinált, hogy ha arabul nem is, de 1000-1 nyelven beszélt! Sajnos ő is jól főz, nemcsak az előző. Otthon is dolgozik, a vár egyik éttermében, kivett hat hónap szabit, és eljött egy behajózásra.
Jenő szeret olvasni. Megvan az összes Wilbur Smith könyve, és apától a Klapka katonái is...! Tetszett neki az Ezredvégben megjelent írásom, csakúgy mint H. P.-nek. Pista megkérdezte, hogy ez milyen könyv (?), mármint az Ezredvég. Életében nem hallott még irodalmi folyóiratról.

NOVEMBER


November 1. Vasárnap. úton sehova...
Egyelőre tart a jó idő, csak a levegő hűl erősen...
Soha ilyen jól nem jött a portugál tévé, mint ma. Végignéztem az utolsó Forma-1-es futamot. Hál' Istennek, M. Schumacher (a kis pökhendi, beképzelt, agresszív német) a 31. körben kiállt, mert defektet kapott. Így a kedvencem, M. Hakkinen nyerte az idei VB-t.

November 2. Hétfő. úton.
Éjszaka hallgattam a Szülőföldünket.
Tolnai Klári emlékműsor volt, ezek szerint meghalt... Nyolcvanöt éves volt. Szegény. Szerettem, nagy színésznőnek tartom, ő is kiváló - kivétel és egyben - példa arra, amit apa szokott mondani, hogy nem az iskola teszi a mestert, jelen esetben a színészt.

November 3. Kedd. úton.
Hülye, dülöngélős idő van, tele a hócipőm a hajóval. Letelt a három hónap, és megint szűknek érzem, nem találom a helyem, mennék haza. Ideges vagyok, három héten belül harmadszor járunk a Vizcayán, ez nem fehér embernek való hajózás. Nem hiszem, hogy még egyszer rá tudnak venni, hogy ilyen kis hajóra jöjjek. Még jó, hogy a személyzettel és a parancsnokkal jól kijövök, mert egyébként kibírhatatlan lenne...
Lehet, hogy már megyünk valahova. Az RMS azt mondta, hogy a Pandora rakományát elvihetjük Rouenből Tunéziába. Szépen nézünk ki, megint arabokhoz megyünk. Még ez is...
Délután irányt változtattunk, most kreuzolunk egy kicsit. Este hatig cikkben megyünk, utána 90 fokot fordulunk cakkba. A Maci se bírta már az eszeveszett dülöngélést. A kabinom romokban hever, minden a földön van, alig tudok bemenni, de nincs értelme összeszedni, mert minden újra lezúg a földre.

November 5. Csütörtök. úton, Rouen.
Éjszaka jöttünk végig a Szajnán, videóztam, mert nappali felvételeim vannak, így össze lehet hasonlítani, hogy milyen sötétben (és időnként fene nagy ködben) hajózni a folyón...

Francia panasznap...

Két pilot hozott fel, mindkettővel jót beszélgettem. Panaszkodtak a közbiztonságra, borzasztóan sok az arab és a néger (elnézést, nem afro-franciák mert itt így mondják), és hallatlanul agresszívak, rabolnak, fosztogatnak, lehetetlen visszafogni őket. Párizs Európa legveszélyesebb városa, a metrón egyedül utazni nem életbiztosítás. Az egyedüli megoldás az lenne, ha kirúghatnák őket. Afrikában nincs velük baj, mert ott a rendőrség rettentő szigorú, majdhogynem kegyetlen, mondta a párizsi születésű révkalauz. Franciaországban nem tudnak velük mit csinálni, nem lehet kordában tartani őket. (Nesze neked liberalizmus, esélyegyenlőség, meg demokrácia...) Valahogy nem tudom sajnálni a frankokat... sőt magamban vigyorogtam: ti tettétek őket franciákká, most mi a fityfenét hőbörögtök? Semmi, de semmi alapja nincs a panasznapnak!
Ma nem raktak. Biztosan azért, mert sütött a nap, és holnapra esőt mondanak.

Telefon haza...

Délután rendeltünk klub buszt, de nem győztem kivárni, ezért elindultam gyalog. A kikötőből felhívtam a családot hét óra körül. Szabolcs volt otthon, az asszonyka fogadóórán volt a gimiben. Lesz majd "Na, gyere ide, édes fiam...!", ha hazajön!
Írogatja a verseket, a kötete valószínűleg csak a költészet napjára jelenik meg, és nem karácsonyra. Lesz egy felolvasóestje a gimiben (a végén még emléktáblát kap...), és összekobozza az aulát valami ünnepélyen. A beszélgetés után bementem a városba. Sokkal messzebb van, mint ahogyan emlékeztem...
Negyed kilenckor újból telefonáltam. Még mindig "fogadott" az asszony. Kérdeztem a fiamat, hogy mi a helyzet a 2zsiráfnál. Encsi beszélt velük, és a karácsonyi számban benne leszek. Amit hazaküldtem írásokat (Zümzümbogár) Szabolcs szerint nagyon jók, jobbak, mint az első részek... (Na, ja..., mert itt rajtam is vigyoroghat...!) Szabolcs két verse benne volt az októberi számban.
újabb séta, már nyomta a sarkamat a lúdtalpbetét, megnéztem a Luna Parkot a rakparton (két híd között teljes hosszában), majd begyalogoltam a kikötőbe. Érdekes, most sokkal rövidebb volt, mint kimenetkor.

November 7. Szombat. úton.
Az időjárásjelentés megint viharjelzést ad... Nem értem, vagy 2-es erősségű a szél, vagy kilences. Ezek nem ismerik a közbülső számokat?!
Olvastam a Szagos Ervin könyvtárban (klotyó) a Nők lapját, és láttam Lázár Ervin új könyvét (a Hitel prózai szerkesztője), kicsiknek, gyerekeknek szól. Az Ozirisz kiadó adta ki. Lehet, hogy vevők lennének a Zümzümbogárra?
Szülőföldünk: súlyos az árvízveszély otthon. Holnapután tetőzik a Tisza Tokajnál. Több helyen gátszivárgás van... Ukrajnában már árad... Romániában is súlyos a helyzet.
Eltemették Tolnai Klárit.
Délután már tisztességesen lityegtünk.
Nem is lehetne másképp, szemből jön a szél, mert mindig ezt csinálja velünk. Amikor Casába mentünk, akkor is szemből kaptuk. Egy hét alatt volt ideje megfordulni a dögnek, így Rouenba menet újból a pofánkba fújt. Most, hogy megint délre megyünk, újra megfordult, és szemből kapjuk.

Concorde

Délután találkoztunk a Concorde-dal. Na, nem a tengeren. De őrségátadáskor, azaz tizenkettőkor két irtózatos dörrenés volt. Néztem jobbra-balra, a Maci meg csak vigyorgott. Felmutatott az égre. "Concorde", mondta. Kimentem, s valóban. Irtózatos sebességgel húzta a csíkot, ment Dél-Amerikába. A csőrös gépmadarat nem láthattam, csak egy parányi, csillogó pont volt az égen, s mögötte a fehér csík mutatta, hogy merre, s milyen irtózatos sebességgel száguld. A két durranás az lehetett, amikor átlépi a hangsebességet. úgy emlékszem, hogy azt olvastam valahol, hogy csak az óceán felett száguldozhat kedvére, ezért is járja a Párizs-Dél-Amerika útvonalat, mert így lakott hely felett nem kell pukkogtatnia... Este hatkor hallottam újra, kiszaladtam, s valóban, a csík ott volt az égen, már visszajött az óceán túlpartjáról! Erre a pesti ember azt mondja: azért ez nem semmi!

November 8. Vasárnap. úton.
A jó nyavalya essen bele, aki az ilyen időjárást kitalálta. Tegnap délelőtt berobbant az Angol-csatorna, és azóta "robbangat". Nyolcas időnk van, mert mint említettem, ez egy menő szám mostanában.

November 9. Hétfő. úton.
Megváltozott az idő! Hála istennek, az eddigi szarhoz betársult az eső, és a köd is. Éjjel egy méterre nem láttam, olyan tejfehér volt minden. Persze a szél alább hagyott. Akkor örültem. Aztán jött az eső, és a szél feltámadt, nehogy a hullámok lecsillapodjanak... Ha még nem említettem volna, van egy teli hócipőm...
Éjfélkor, szolgálatba jövet akkorát pereceltem, mint egy ólajtó. Kicsúszott alólam a lábam, és vízszintesen zuhantam a fedélzetre. Beütöttem a könyököm, és a hátam. Remélem, semmi komolyabb következménye nem lesz, mert minden mozog, forog, és nem fáj (nagyon).
Délre elmúlt a szél, és az időjárásjelentés is csupa kettes-hármas időt ad. Csak az öt-hat méter magas döghullámok vannak meg továbbra is, és amíg azokra felmászunk, s a túloldalon lecsúszunk, olyan érzése van a tengerésznek, hogy semmi se változott, mert a hajó továbbra is dülöngél, lityeg, rollázik, aztán ha kicsit félpofáról jön a dögje, akkor belevágja az orrát a hullámokba, ilyenkor egy pillanatra lecövekel a hajó, persze a lendülettől minden haladna tovább: a híd, a tányérok, és a székek, de nem tudnak, mert a hülye hullám visszatartja testet, s ami tárgy csak teheti felugrik, pattog, szánkázik, és a hajón csörög, rözög, döcög, römög mindön... De leginkább a nyugalomra vágyó agyunk... Még jó, hogy van egy nagyszerű találmány: egy gumiháló, ezzel takarjuk le az asztalt a szalonban, és így amit ráhelyezünk, az nem csúszkál. Csak ami benne van. Ilyenkor lehet megtudni, hogy a leves mily fürge tud lenni, és a krumplikrokett öt méteren hármat rá tud verni a vadasmarhára... A tengerész meg kapkod, hol a kanala után, hol a villáért, hol a sárgarépáért, csak az marha forró. Azzal az a leghelyesebb eljárás, ha hagyjuk átugrani a szemközt ülő poharába, mert akkor lehűl, és a pohárból már sokkal nehezebb kiugrania.
Na, azért nem kell elkeseredni, mert amint látható, már a komputert is elő mertem venni, és bepótoltam az elmúlt két napi kihagyást.

November 10. Kedd. úton.
Éjfélkor kellemesen csalódtam, mert a forduló után nem nagyon billegtünk, mozogtunk. Bekapcsoltam a rádiót, most nem felejtettem el, s

Hallgattam a Szülőföldünket

Tovább tart az árvízveszély. Harmadfokú készültség van a Bodrogon és a Tiszán. 450 km-es szakaszon van vészhelyzet. Ukrajnában katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították Técső, Csap környékét. Orbán szerint minden összeget meg kell adni az árvízvédelemre. Ezek az összegek nem tervezhetőek, tehát máshonnan kell elvonni a pénzeket. Meg is teszik.
Az Agrobank vezetőjét Göncz Árpád kegyelemben részesítette.
Öt éve szűnt meg a SZER. Az egyedüli rádió, amelyik azért dolgozott, hogy megszűnhessen. Jól dolgozott.
Irodalmi blokk volt a hírek után.
A színészmúzeumban Szörényi Évára emlékeztek. "Itt születtem én, ezen a tájon..." szavalta - sok más szép vers között -, s elszorult a torkom. Elképzeltem azokat a magyarokat, akik valahol messze, a világ másik felén ülnek a rádió mellett, s szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok gazdag "amerikás magyar".
Délre teljesen elcsendesedett a tenger. Most mocskosszürke vízsivatagban hajózunk. A piszkosszürke égbolt összeolvad a közeli horizonttal, a láthatóság nem a legjobb, alig pár mérföld. Hol tejfehér köd vesz körül, hol hirtelen felszakad körülöttünk, s csak a lassan hullámzó, méltóságteljes, alig fodrozódó hullámokat látjuk. Mintha szél által lekoptatott homokdűnék lennének. Csak ebben a sivatagban a szél munkája szemmel látható. A lapos vízdombok lassan közelednek. A hajó nem billeg, hanem felemelkedik a lüktető hullámhegyre, majd óvatosan lesiklik az oldalán.
A szürkeséget időnként csillogás töri meg. A nap erőlködik, hogy átsüssön a vastag párarétegen, de sikertelen a próbálkozása. Egy tenyérnyi helyen azért eléri a vízfelszínt, és felragyog a szürke, érdekes, hogy ez a semleges szín is milyen szép tud lenni. Nemsokára vékony, füstszerű csík jelenik meg a jobb oldalunkon, s észre se vesszük, máris újra nedves, nyúlós köd veszi körül a hajót. Most nincs tenger, nincs égbolt, lebegünk az Atlanti-óceánban, valahol a két közeg, a víz és a nedves levegő határán. Nem tudjuk szabad szemmel megállapítani, hogy merre van előre, hátra, jobbra vagy balra, csak annyit lehet érezni, merre van a fent: ott, ahol a tejszerű, híg masszán kis fényes folt látszik. Ott erőlködik a nap, hasztalan. Még át se tudja szúrni a hajónkat beborító búrát.
Ebben a semmiben úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennénk. Életnek nyoma sincs. Nem látni sirályokat, nem ugrálnak delfinek, nem habzik a víz az apró halak körül, ahogyan a ragadozó elől menekülnek. Hiába van a radaron hat mérföldre egy kis sárga pont, jelezve hogy egy kolléga halad nem messze tőlünk, Olyan, mintha ott se lenne. A köd, a szürke vízpára elszakít a környezettől, és magára hagyja a tengerészt. Nem csoda, hogy hajdanán rettegtek ködben hajózni. Bármelyik pillanatban előbukkanhat a semmiből a valami, csakhogy amikor meglátták, akkor már a halálos veszélyt jelentette az alig száz méterre levő másik hajó...
Ma már ködjelzést se adunk. A radaron mindent látni, a kijelölt hajózási út biztosítja, hogy nem cirkálnak össze-vissza a hajók, csak a halászokra kell ügyelni. Nekik meg állítólag fejlett életösztönük van, s elkotródnak az útból, pontosan tudják, hogy nem ajánlott helyen halásznak...
Vacsorára nagyon finom spagettit készített Jenő. Sissi módra zagyikolta össze (a vendéglőjük specialitása). Tejszínes, gombás, sonkás, erősen fokhagymás mártást - sajnos a libamáj átalakult csirkemájjá útközben... - tett a tésztára.

November 11. szerda. úton.
Még nem szakadtak át a gátak a Tiszán. A Bodrog nem tud apadni, a tiszai magas vízszint miatt.
úgy néz ki, hogy befejeztem a Gudrunt. Százhatvan oldal lett. Azt hiszem, a vége most jól sikerült, mert azzal szokott a legtöbb baj lenni.
Egész nap szép időnk volt. Olyan, amilyenre minden tengerész vágyik. Napsütéses, kellemes hőmérséklet (25 fok), és síma víz. Lehet, hogy Bizetrébe (Tunézia) megyünk.

November 12. Csütörtök. úton
. Nagyon jól jön a Szülőföldünk. Legalább van valami kapocs az otthonnal. A műsor nagy része az árvízhelyzettel foglalkozott.
Éjjel elértük Gibraltárt. Itt a hajóknak be kell jelentkezniük, bemondani, hogy honnan-hova mennek, mi a poziciójuk (radaron beazonosítják őket, s szemmel tartják, amíg áthaladnak a szoroson), van-e veszélyes rakományuk. Bemondtam a hívójelünket - P3SL4 - és nevünkön köszöntöttek, benne vagyunk a komputerben. Ez a hajózás biztonságát szolgálja. Bejelntkezett egy bulk carrier. Perth-ből - Ausztrália - indultak és Port Arturba, Kanadába visznek műtrágyát. Azt hiszem ez a Guiness útvonal, a két kikötő közötti legnagyobb távolság tekintetében.
Megjött, hogy valóban Bizerte a kirakó kikötő. Érkezéskor kikötünk, és 48 óra alatt vállalták a kirakást. Ha nyolc órás műszakot jelent, akkor az hat nap lenne, de ilyet nem adnak meg, két nap múlva elmehetünk.! Ez azt jelenti, hogy 17-18-án már beszélhetek Encsikével telefonon...

Vége a magyar tengerhajózásnak...?

Olvasom a Népszabadság október 13-i számában, hogy a MAHART eladja a tengeri hajóparkot. Ez egy igen népes flotta! A legnagyobb hajó az eladásra szántak közül a MV Vörösmarty. A legkisebb az MV Vörösmarty. A második a sorban az MV Vörösmarty, és utoljára az MV Vörösmartyt adják el. Magyarán, már csak ez a szerencsétlen ócskavashalmaz hajózik magyar lobogó alatt.
Szomorú...
Fáy úrnak sikerült szétvernie a nagy hagyományokkal rendelkező magyar tengerhajózást. Amikor uralkodni kezdett, mindenki azt mondta, hogy ez a szándéka, de nem hittük el a rosszindulatú híreszteléseket. Hát, most mit mondjak?
Szétverik, elherdálják az értékeket. Illetve dehogyis herdálják el! Hiszen pontosan az a cél, hogy maguknak mentsék meg! Azt hallottam, hogy a Bodrog, amit harmincezer dollárért adtak el, az egy mahartos csúcsvezető tulajdonába került - persze a külföldön alapított cége vette meg. Nem kell találgatni, görög a cég, és görögök a partnerek. Állítólag azok alapították, akik éveken keresztül abból éltek, hogy hamis javítási számlákkal fejték a Mahartot.

November 13. Péntek. úton.
Nem jött be éjfélkor a Szülőföldünk. Azt hiszem, kikerültünk a Dél-Amerikának sugárzott adás vételi sávjából...

Jin és Jang

Éjjel elkezdtem írni. Az eleje és a vége kész... A címe Jin és Jang lesz, és természetesen egy tengerészről szól, mi másról is...? Azt mindenki tudja, hogy a két szó mit jelent? A Jin a nő: a fekete, és Jang a férfi: fehér, és a két egymásba fonódó csepp egy kört alkot, benne csak hullámvonal választja el őket. A férfi és a nő, és az élet ellentétpárjait jelképező, ellentétes ám egységbe fonódó tulajdonságoknak ősi kínai szimbóluma.
Eszembe jutott a MV Budapest egyik tisztjének az esete, 1977-ben hajóztunk együtt, Istenem, de régen volt! Talán az első olyan kötet lesz, aminek úgy ülök neki, hogy nagyjából tudom a teljes történetet, az egyes részek sorrendiségét, az események miértjét, a mozgatórugókat... Nagyon élvezem, kilenc flekket megírtam a mai nap. A történetnek az a kerete, hogy Kollányi Géza nagyon boldog. úgy érzi, hogy ezt feltétlenül meg kell írnia egy könyvben, s kiderül, hogy a bevezető sorokon kívül semmit se tud a papírra vetni. Így indul a cselekmény, s Kollányi úr behajózik. Aztán hat hónap után, amikor hazajön, őrjöngve és kétségbeesetten, akkor nekiül, és kirázza a kisujjából a történetet...

November 14. Szombat. 74 nap. úton.
Hajnalban is, és délután is írtam, Huszonkét flekk van már a gépben. Este megérkeztünk Bizerte elé. Még nem voltam ebben a tunéziai kikötőben. Kíváncsi vagyok, most is olyan szigorú lesz-e a vám, mint régebben. Abban bízunk, hogy a korábbi rosszindulat a hatóságok részéről a kommunista országnak szólt, és mára már nem szúrnak ki velünk, magyarokkal. Egyébként is, ciprusi lobogó alatt hajózunk...

November 15. Vasárnap. Horgonyon, Bizerte.
Rosszul jön a Szülőföldünk, valami mérgező gázkitörés van Zalában. Nem igen értettem, hogy mi történt.
Reggel hatkor kikötöttünk, a Maci elküldött aludni, így hozzám nem jött be a "black gang", a vámosok kutakodó csapata. Hétfőn lehetünk készen.
Nem teljesen értem, hogyan is működik az írás... Sokat nyűglődök, mert amikor van egy kis szabad időm, és nem ülök a szövegszerkesztő elé, akkor kissé furdal a lelkiismeret... De mit tegyek, ha nincs miről írni?
Most meg két nap alatt 36 flekket megírtam. Harminckettő oldalt a Jin és Jangból, s a délutáni kávé alatt bekattant egy ötlet, és muszáj volt egy két és fél oldalas groteszket írnom, Alternatív állatkert címmel...

November 16. Hétfő. Bizerte.
Hála Istennek, éjszaka nem dolgoztak, így fél tízkor már aludtam. A mai változat a következő útra:
Bizerte, innen egy szajnai kikötő, nem messze Rouentől. Hideghengerelt acélt vinnénk
Délután négyre befejezték a kirakást, s megjött a harmadik változat, igaz, nincs sok változás az előző variációhoz képest:
Bizerte - Saint Wandrille (a szajnai kikötőbe 2100 tonnát) - Antwerpenbe 900 tonnát viszünk. Három napra vállalták. Nyolc óra alatt berakják egy normális kikötőben... A kirakásra összesen tíz óra van a fuvarlevélen megadva.

A Jin és Jangról...

Este írtam pár oldalt a Jin és Jangból. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó (vázlat lesz belőle?). Vannak (elnagyolt?) részek, amiket később kibővíthetek. Azt hiszem, ilyen stílusban még nem írtam. Most úgy látom, ha így folytatom, akkor mintegy hatvan, hetven oldal lenne, de pergő a cselekmény, igen kevés leíró résszel.
Olyan, mintha valaki elmesélné a történetet, vannak részletes részek, ahol szükséges, és vannak olyan események, amit pár mondatban elmondok. Ezek többnyire azt a célt szolgálják, hogy a cselekmény szálait összetartsák, megmagyarázzanak bizonyos dolgokat. Mindenesetre élvezem.
Azonban van egy másik gondom is. Lehet-e olyan történetet megírni, amelyiknek nincs pozitív hőse. Itt ugyanis mindenki hülye... (Mint a valóságban, mert megtörtént eset a sztori alapja...) Kollányi Géza, a tengerész géptiszt egy idióta (bár jóindulatú). Szekeres Éva, a felesége, egy hülye kis kurva. Kovács doktor egy szemét... Ez az első könyvem, aminek nem szeretem a szereplőit!

November 17. Kedd. Bizerte.
Itt, a hajó mellett van az üzem, megnéztem, hogyan készítik a rakományunkat, holnap videóra akarom venni az egész műveletet. Ide hozzák a melegen hengerelt acélt Tarantóból, és itt nyújtják, és horganyozzák. Azaz az olcsó árut itt tupírozzák fel, és megy Észak-Európába a drága készáru.

November 18. szerda. Bizerte.
Egy kicsit megijedtem, mert feltöltöttem a videkamera új akkuját, és amikor ki akartam próbálni, nem volt benne feszültség... újra próbáltam, mintegy négy percnyi felvételt tudtam készíteni. Jól nézek ki, ha elromlott...
Egy napot csúszunk, mert nincs kész az antwerpeni rakomány. Most készítik, és lassan megy.

November 19. Csütörtök. Bizerte.
Ha nem is megy gyorsan a berakás, de azért lassan haladnak. Na, persze nem úgy, mint civilizált helyeken.
Bárkit kérdezek a rakományról, széttárja a karját, és azt mondja: "domain", azaz holnap majd mindent megtudunk. Több holnap is eltelt azóta. Ma délelőtt szélesen vigyorogva jöttek, hogy a francia rakományt berakták, csak az antwerpeni van hátra.
A hír természetesen igaz, de nem teljesen ebben a formában. Ugyanis még hátra van a franciák részére is jó pár darab, mert sikerült úgy összekeverni, ahogyan azt csak egy (vagy még inkább sok) arab tudja! Egy sor antwerpeni, két sor francia, aztán három sor vegyesen. Csak néztek mint a hülye... Én meg szentségeltem. Pedig a parton van egy rakományszámláló, aki ellenőrzi sorszám szerint a tekercseket, de az is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy darab belga tekercs nincs a hajón, hát ő már csak tudja... Csak tudnám, hogy mit tud!
Így a mai nap legnagyobb része azzal ment el, hogy taszigálták a rakományt, innen oda, onnan amoda, amonnan meg ide. Azért holnap elmehetünk...

November 20. Péntek. Bizerte, úton
. Esős nap volt, majdnem itt ragadtunk, az utolsó négy tekercset esőben rakták be. Ha nagy nehezen is, de elmentünk. Szerencsénk van. Félhátulról jön a szél és a hullámzás. A Földközi keleti felén dühöng a 8-9-es vihar.

November 21. Szombat. úton.
Nem lehet igazán panaszkodni az időre, mert továbbra is keleti szél van, nem túlzottan hullámos a tenger, de vasrakománnyal a legkisebbet is megérezzük. Kemény a mozgás, lökdös a hajó, nehéz a lépés, ráadásul mostanában a derekamban valami fájdalmat érzek ilyenkor...
Annál inkább lehet panaszkodni a tunisziak munkájára. Trehányul kötözték meg a rakományt, illetve az lehet a baj, hogy ócska minőségű pántot használtak, ami az első billegéskor meglazult. Sok tekercset újra kellett kötözni, reméljük, nem lesz baj, amíg Franciaországba érünk, illetve Antwerpenbe.

November 22. Vasárnap. úton.
Ma van Attila öcsém szülinapja. Isten éltessen öcsém!
Hajnalra kicsit javult az idő, a szél forgolódik, hol jobbról, hol balról jön. Azért annyira nincs jó idő, hogy hosszabban üljek a szövegszerkesztő előtt, és folytassam a Jin és Jang-ot.
Délután elolvastam egy UFO-król szóló könyvet. Az eddigi megfigyeléseket tartalmazza. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy írtam egy novellát, Vizsga címmel, a teremtésről. Aztán egy másikat Együnk csokoládét, egy harmadikat Az irodalom fontos! és egy negyediket Rohanó világban élünk címmel. Az utóbbi három, azt hiszem egy kicsit hasonlít Örkény egyperceseire. Az irodalom fontos és a Rohanó világban élünk címűek tömörek, rövidek, és csattanójuk van - és azt hiszem, jók is... (mindössze tizenhat, illetve húsz sorosak.)

November 23. Hétfő. úton.
Amiket tegnap és ma írtam, összehoztam egy (készülő) kötetbe. A címe: Fricskák. Három részből áll: az első Groteszkek, a második Fricska-Fiction (fri-fi) a harmadik: Rohanó világban élünk, alcíme Kisfricskák, ebben vannak a maximum egy oldalas írások...

November 24. Kedd. úton.
Kiértünk az Atlantira... Szombaton lehetünk a Szajna torkolatánál, hétfőn kezdik a kirakást. Az idő úgy, ahogy tűrhető.
A szakács azzal fogadott délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt. Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belőle. Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta, mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem jön, hanem volt (még májusban megnézte a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem vele.

November 26. Csütörtök. 62 nap
. úton. Nincs rossz idő, de azért annyira dülöngélünk, hogy nincs kedvem elővenni a komputert. Ilyenkor olvasok a szolgálatban. O. Jenő látta el a hajót legutóbb olvasnivalóval...
Jenő kicsit furcsa ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz százalékkal olcsóbban veszi a könyveket. Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább 6-8000 forint értékű új könyvvel jött le. Három Wilbur Smith, négy Lőrincz L. László könyvet hozott le, és négy UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb bestseller író. Egy könyv tizenkét óra, ezen Jenő ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát úgy, hogy nem erőlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló. Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt kiadni ezekért...? Jenőnek megvan mind a huszonhét, magyarul megjelent könyve...
Ami fájdalmas, hogy Danielle Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme, hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betűkkel rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját nevével még nyugaton se igen lehetne eladni...
Na, mindegy.
De Jenőnek legalább megvan a Klapka Katonái című könyv, és felírta apa nevét, és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni. Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következőket mondta:
- Akkor ma apád és Nemskürthy a két legnagyobb történelmi regényíró (aranyos!)...
Mert Jenő legalább ismeri Nemeskürthy nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az első könyvet hajón olvasta életében!!! Addig csak képregények jelentették az irodalmat a számára! Most, hogy van műholdas antenna, csak a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor, amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni, ő is ráfanyalodik az írott szóra. Itt van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener: Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy hónap alatt hozta össze...
Persze nem jobb a helyzet a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz, időnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M. kezében nem láttam könyvet... Bár a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más... Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy ugyanarra vágyik, mint én...
Sz. A., az új fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik, akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t. Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom, de annyit biztosan ér, mint egy Lőrinc L. László könyv... (Na, nem forintban!)
Várom, hogy megérkezzünk, és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi vagyok az otthoni hírekre, főleg arra, hogy a Rouenből elküldött leveleimre van-e válasz?

November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille.
Jöttünk, láttunk, megérkeztünk...
Most már leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig jó időben jöttünk! Este fél tízre kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton, semmi más. Mintegy három kilométerre van egy kis városka, holnap kimegyek.

November 29. Vasárnap. Saint Wandrille.
Hideg volt éjszaka, először kellett befűteni. Ez egyszerűen rettenetes, mert a befúvó levegőjét fűti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk.
A Szajna itt keskeny mederbe kényszerül, előttünk egy szép híd, balról dombok, jobbról síkság, és a kanyarban egy festői kisváros. A víz felett köd gomolyog.
Vasárnapot tartunk. Elengedjük a rakományt, és kész... Mára nincs több munka.
Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis falu, be se mentem, a műút Caudebec en Cauxba vezetett. Nincs messze, két és fél kilométer. Kijött a három matróz is, találkoztam velük, de ők sokkal gyorsabbak mint én, így lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus temploma van.
Beszéltem apával. Küldött levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban megjelenik.
A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik, magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne juttatni a Móra Könyvkiadóhoz.
Apának és Szabolcsnak volt egy felolvasóestje az Almássy téri Művelődési Házban.
A telefon után beültem egy bárba, megittam egy Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont). Utána besétáltam, megnéztem a videót (jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével!

November 30. Hétfő. Saint Wandrille.
Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörű idő volt, ma reggel esőre ébredtünk, igaz, később kiderült.
Egész nap fájt a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak, fárasztó nap volt.
Ma derült ki, hogy a srácok maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha rosszabbat!
Délelőtt bevásároltunk egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó, ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!

DECEMBER


December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton
. Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor két fok volt. A híd fűtése nem az igazi, mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hőmérsékeletet, egy fűtőtest van, és egy meleg levegőt lehelő ventillátor. Jól fel kell öltözni... Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk. A szakács megnyugodott, lesz váltója.
Kaptam egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így igazságos és logikus. Még kérni se kellett! Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230 frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...)

December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen.
Délben amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet) a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Főleg meleg holmit, mert abból nagyon csehül állok.
Maci azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre, és beállítják Bréma és Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát nem irigylem őket, bár legalább kilenc-tíz napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz időben...
Este érkeztünk, fél nyolckor kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók. Az első, ami érdekelt természetesen a postám volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát, és levelet is írt, amit már előre jelzett, amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg? Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...?
Apa a levelében sok mindenről beszámolt, de persze elsőként az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Azt írja, hogy ez több lépcsőfokot is jelenthet a "halhatatlanság felé vezető úton". Szépnek tartja. A humor mellett sugárzik belőle az emberség. Azt írja, hogy ennek a kötetnek van előzménye a magyar irodalomban (Karinthy), de ez más és több. Ezt jó lenne, ha valamelyik lapban látnám leírva, akárki tollából.
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról. A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak a maiak!
úgy gondolom, hogy a kötetből kiviláglik, hogy csak a kor más, a stílusban van különbség, de ugyan olyanok a fiatalok (a belső értékrendet tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták szemével nézve...
Amikor Encsinek betettem a borítékba a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat vigyorogtam magamban.

December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton.
Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...! Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni. úgy dolgoznak, mint az ördögök!
Utána már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek - ők dobták el a kötelet a parton -, s mi is indultunk.
A következő hazautazó csapatban én is benne leszek!
A zsilipben a MV Parsival állt mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manőverüket a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltől valami áramszünet lesz a kikötőben, és szeretné az RMS, ha elmennénk előtte. Majd meglátjuk, most megyünk, mint az olajozott mennykő, 840-es fordulattal pörög a gép, a megszokott 800 helyett...

December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg.
Jól jöttünk, délután háromra már az Elba világítóhajónál voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze, hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül is ismerem a felső szakaszt, a torkolattól. Jó gyakorlás...
Aztán szembe kaptuk az áramlást, és éjfélkor kötöttünk ki.

December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg.
Irtó hidegben manővereztünk. Két napja esett a hó, tegnap egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden csúszik, síkos.
Érkezésre bejött Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettő. Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német parancsnokokkal hajóznak-e?
- Nem! - mondta. - Nagyon elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük, nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó barátom, ő kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetőség visszajönni? Megvan a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy április közepén akarok behajózni. - Ha erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta.
- Hát persze...
Nos, meglátjuk.
Két hét múlva átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét, hogy melyiket, azt még nem tudni...
Kiadja a hajót egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven műtrágyával vissza. Ez már nem rossz...
Nagyon tetszett neki a rakodási program, amivel a hajón dolgozom.
A Maci háromkor elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél előtt kialudtam magam, így nem voltam álmos. És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...

Apa levele

Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek tetszett, jót nevettek rajta.
Kérdezi, hogy mi az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német női név. Én meg azt, hogy egy katona...
Délelőtt megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok, kaptunk egy új hűtőt a konyhára, mert a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sűrű nap volt. Szerencsére a délutánt már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jót!

Egy "kis" baleset

Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó uszályból nem tudták kirakni a műtrágyát, így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor folytatják.
Ebéd előtt kimentem merülést nézni. Itt az árapály van vagy négy méter. Ráadásul a hajót jól lerakták, ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a legegyszerűbb. Egy kis létrát támasztottunk a csónakfedélzetről a parthoz. Felmentem, a legfelső fokon álltam, amikor a létra megcsúszott, és bal lábam sípcsontjára zuhantam. Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról. Ráadásul a derekamba is belenyilallt.
Mutattam a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen, mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka nem aludtam. A derekam nem fáj - ettől féltem leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni. Minden lépésnél nyilallt, de pár perc alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb egy kicsit megzúzódott a csonthártya...
Ez is elég.

December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton.
Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük még nincs meg a rakomány, de a merülés szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve, hogy eljöttek volna.
Cuxhaventől én vittem ki a hajót.
Elég rossz időnk volt, oldalról kaptuk a hullámokat.

December 7. Hétfő. 51 nap. úton.
Reggelre fordultunk, így megszűnt a mozgás, de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz időt ad az időjárásjelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig, így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen van egy háromszög alakú bemélyedés, ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban kimegyek orvoshoz.
Nagyon nemszeretem munkám van, mert megjöttek a térképekhez a javítások jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul rossz időben nem lehet csinálni rendesen.

December 8. Kedd. 50 nap. úton.
Éjjel Dovernél voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított súlya, és a berakó cég által megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk, mert amilyen hullámos volt az idő, nem lehetett rendesen leolvasni a merülést, és egy centi különbség a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen harminc tonna a differencia...

Hülye álmom volt...

Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen. Egy háromkerekű, áruszállításhoz használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bődületesen meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama voltak az elsők, Bogi, aki három éves volt, Karcsiba kapaszkodott bőgve, Bence és Gabi már nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges berendezés...
Hegyre fel, völgybe le, úttalan utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk. Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba, kiderült, hogy Kaposszecskő (Dombóvárral van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét. Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskő térképe, de azon egy hatalmas kör alakú építmény volt, és mind a négy sarkában különleges épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetős, és egy templomot vettek körül.
A pasas sajnálkozott, hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni. A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek végébe mentünk, és mindenféle törmelék és rom között egy régi vasúti peron alá kerültünk. Egy romos lépcsőn akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor körülnéztem, láttam, hogy a síneket régen nem használhatták, visszanéztem, akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem a lépcsőn, és elfutottam.
Megtaláltam a robogót, és már sötétben elindultunk. Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy "Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem egy másik városba, ami kísértetiesen hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból bementem.
Egy kb. húsz méter széles folyó szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe, vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikről se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor, kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem, és egyszer csak kiürült a peron.
Akkor elbőgtem magam, hogy:
- Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bőgtem, de olyan artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem... A szám ki volt száradva - rettentő száraz meleg a levegő, amit a kabinba befúj a ventillátor. Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész.
Utána elmentem vacsorázni, és éjfélig beszélgettem I. Csabával.

December 9. szerda. 49 nap. úton.
Eddig nem nagyon panaszkodhatom az időre, bár csak pár órás nyugalmi időszakaink voltak.

K. Gabi

Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy látszik a jókedvét megőrizte, és a beszélőkéje se dugult be. Jól kijövünk egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van. Az előző hajóján két szarkeverő is volt, túl sok egy hétfőnyi legénységű hajón...
Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen más típusúakat hozott le, mint Jenő. Ő Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa Jeeves" címűt, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt. Jó értelemben vett angol humor...
Az újságjait negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru, Hócipő...
Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból felismerte azt a két tengerészt, akikről Meggyesit mintáztam, a főhőst.
Az előző hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új parancsnokot, aki valószínűleg a Macit váltja. Nincs túlzottan feldobva tőle, mert neki kissé nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit, sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz, így mondta. Dög lusta, ami számomra jó lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját.

December 10. Csütörtök. 48 nap. úton.
Bent járunk a Vizcayán...
A lábam kicsit javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés után ráállok.
Most megint "alkotói szünet" van, egyelőre nem folytatom a Jin és Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit, a Naplón kívül.

December 11. Péntek. 47 nap. úton.
K. Gabi elolvasta a Bonzsúr...-t. Azt mondta, hogy jó, pergő, cselekményes. Elkezdte a Jaminaországot is, ez jobban tetszik neki. Ki érti az olvasókat? Aki eddig elolvasta mindkettőt, a Bonzsúr...-t többre tartotta. Persze ez szép az életben, hogy mindenkinek más az ízlése. A Zümzümbogár elő két fejezete, az Ezredvégből, is elnyerte a tetszését.
Érdekes, aki megtudja, hogy írok, a harmadik kérdése az, hogy biztosan jól meg lehet belőle élni, akkor mit keresek itt a hajón? És amikor elmondom a nehézségeket, szinte nem is akarják elhinni. Mindenki azt látja, hogy csomó új könyv jelenik meg, nagy üzlet lehet benne... Valakiknek biztosan, de nem azok közé tartozom - és nincs is rá esély -, és azt hiszem, nagyítóval kell keresni az írók között, akik az írásból, és csakis az írásból megélnek.
Nagy takarításban van a Maci, kifestettette a fiúkkal a kabinját, készül a parancsnok váltásra. Ebből adódóan két napig nem lehetett megmaradni a felépítményben, mert büdös volt a festéktől, hozzá jött még az állandó mozgás, nem volt igazán kellemes...

December 12. Szombat. 46 nap. úton.
Ma végre megint jól jött a Szülőföldünk. Megint kezdenek robbantgatni...; Orbán össze akarja vonni a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot, nem hülyeség ez?
Nem rossz, hogy van ez az adás, de nem egy nagy durranás. Igaz, nem "hazai" magyaroknak készül. Nekem több hírre lenne szükségem. Túl sok a semmilyen műsor, az érdektelen beszélgetés. Jó lenne tudni a szerdai Bajnokok Ligája eredményeit, hogy a magyar bajnokiról ne is beszéljünk.
Többé-kevésbé jó idő van...
Írtam egy "fri-fi"-t (fri-fi: fricska fiction), Eltérítés címmel. Ebben az UFO hívők kapnak egy fricskát... Egy tizenöt soros "kisfricskát", a címe "Mire megvénültünk...", és a sok Henriette, Nikolett meg Brigitta tudja meg a véleményem a nevükről...

December 13. Vasárnap. 45 nap. úton.
Ma megyünk át a Gibraltári-szoroson. Hajnalban megnéztem a SAT 1-en a Bundesliga hétvégi fordulójának összefoglalóját. Négy csapat eredményeit figyelem:
1., Werder Bremen, mert ugye brémai cég vagyunk, és a Maci is nekik drukkol, és marha jót lehet sajnálkozni azon, hogy már megint kikaptak. Bár jönnek fel az utolsó helyről, mint a talajvíz, már a 11.-en vannak. Szombaton 3-0-ra győztek a Stuttgart ellen.
2., Hansa Rostock, nem kell magyarázat, Achimék ott laknak, és Maik a vezérszurkolójuk... 0-1-ről 2-1-re fordítottak.
3., Hertha BSC, O. J. fiát leigazolták, bár még csak 18 éves. Ráadásul Király, a válogatott kapusunk is ott véd. Hamburgban lemosták a HSV-t 4-0-ra!
4., Mától a K'lauternt is figyelem. Hrutka olyan gólpasszt adott a 90. percben, hogy mindenki a földhöz csapkodta magát! Félpálya közepéről, pontosan a 16-oson belülre, csak be kellett rúgni, és ezzel 2-1-re győzni az Eintracht Frankfurt ellen!
Délután a Spanyol TV-t néztem. Van egy vetélkedőjük, tízmillió pezetát (tizenöt millió forint) lehet nyerni annak, aki egy tenyérben elvisz huszonöt teniszlabdát. A mai két versenyző 18-18-nál esett ki!
Délután sokat beszélgettem I. Csabával. Értelmes fiatalember, ez előtt a Rabroson volt gépüzemvezető. Előtte a Tay-on volt második gépész. Máris tele a hócipője a hajóval. Visszalépés minden téren az ilyen hajó, pénzben is, szakmailag is. Sajnos én is így érzem. Az a röhej, hogy egy nagy hajón többet kereshetnék, és sokkal kényelmesebb lenne.
Azt hiszem, hogy Livornóban sok minden eldőlhet, a jövőt illetően is.

December 14. Hétfő. 44 nap. úton.
Ha minden igaz, akkor Niklas lesz a hajó neve... A.-nak azt mondta Mr. Lohmann - állítólag -, hogy Livornóban kereszteljük át.
Hajnalban újra átolvastam a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at. Itt-ott belejavítottam. Azt hiszem, egyre jobban tetszik...
Délelőtt telefonos útvonalon haladtunk, ez azt jelenti, hogy a lehető legközelebb a parthoz, hogy a maroktelefonon legyen vonal.
Az új parancsnok vasárnap érkezik, tehát a hétvége Olaszországban lesz! Amint a hajó üres, Mr. Lohmann átveszi, nem személyesen, csak elméletben. Kirakás pénteken és szombaton, két daruval, hajrá, gyerünk, durrbele, azannyát neki...!

December 15. Kedd. 43 nap. úton.
Jött egy ötletem, nem tudom, hogy mi valósul meg belőle. Elkezdek valamit írni...
Egész hajnalban írtam, és azt hiszem, hogy ebben a formában nem írom tovább. Mindössze hat flekk...
A tudomány mai állása szerint csütörtökön kezdik a kirakást.

December 16. szerda. 42 nap. úton, Livorno.
Jól jött a Szülőföldünk.
Az M3-as fizető autópálya lesz január 1-től. Kilenc forint kilométerenként. Fót előtt kell majd lemennem, ha Veresre megyek, bár onnan legfeljebb egy százas a szadai leágazásig, és kocsim se nincsen.
Befagyott a Balaton...
Hajnalban írtam egy húsz soros "X - akták"-at

Rakétázunk

Délben kilőttünk két kötélkilövő rakétát. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy ha bármi okból el kell juttatni kötelet a hajótól - távolabb levő másik hajóra, megközelíthetetlen partra -, akkor a rakéta maga után húzva 260 méter vékony zsinórt, a célba juttatja. Ezzel aztán már a vastagabbat (pl. kikötőkötelet) át lehet húzni a másik hajóra.
Tegnap lecseréltem a három lejárt rakétát. Három évig érvényes, utána kidobandó. Nos mi gyakorlat keretén belül csak úgy, kötél nélkül kilőttük. A háromból csak kettő működött! Gondolom Korzikán összecsinálták magukat, hogy most elfoglaljuk a szigetet, és Magyarországhoz csatoljuk...
Maci baromira készül haza, a kirakás gyorsabb lesz, azt hiszem, szombaton délben elmehetünk. Akkor mikor jön az új barba?

December 17. Csütörtök. 41 nap. Livorno.
A kirakás nem olyan ütemben halad, hogy attól kellene tartani, hogy hű, de gyorsan készen lesznek.
Délután kimentem, vettem egy kávédarálót és egy habverő gépet a hajónak, a Macinak egy discmant (hordozható digitális lemezjátszó), ugyanis a sajátja a hídon van, és macerás leszerelni, ezért inkább kiadott 210 márkát egy újért.
Megbeszéltük K. Gabival, hogy este hétkor találkozunk a városban, negyed nyolckor visszajöttem a hajóra, aztán itt derült ki, hogy a hajó előreállt vagy 150 métert, ezért nem tudott időben kijönni.
Este a tévében láttam, hogy az USA bombázta Irakot. Semmit nem hallottam előzetes fenyegetésekről, de ez nem az én hibám.
Összedőlt egy négy emeletes lakóház Rómában. Sok a halott...

December 18. Péntek. 40 nap. Livorno.
Megvan az utunk, Taranto - Moerdijk - Antwerpen. Így a karácsony menetben lesz, és nagy valószínűséggel a szilveszter is...
Délután fél négykor megérkezett az új parancsnok: Alfred Bücker. "Természetesen", ahogy ez a Paduán szokás, lazán, könnyedre véve a figurát, csomagok nélkül, mert azok Rómában maradtak. Alitáliával jött, Tarantóba küldik utána. Kicsit "gigerli" fazon, illatfelhőt húz maga után, a frizura bedolgozva, és emellett kappanhangú, valamint kicsit selypít. De amúgy nem néz ki rossz tagnak. Ki hitte volna, hogy ő az új parancsnok? Amikor megérkezett, azt hittük, hogy valami lebzselő digó, és csak a hajót akarja megnézni, csak akkor lett gyanús a dolog, amikor A.-nak "málcájt"-ot köszönt.
Este újra felhívtam a családot. Beszéltem Ninóval, Encsivel, és Szabolcs felolvasta az egyik versét, amit karácsonyra írt, és hiányol benne az ünnepekről... Mondtam is neki, hogy egy kis büdös disznó, aki ilyen szépeket tud írni...
Este tízkor befejezték a kirakást, Maci 22:30-kor elhúzott, mi 23:00-kor indultunk. Negyedkor fent voltam a hídon, a barba negyvenkor ott hagyott... Hát nem csinál lelkiismereti problémát a szolgálatból...
Tovább folyik Irak, azaz Bagdad bombázása.

December 19. Szombat. 39 nap. úton
. Mint említettem volt, Alfred Bückernek nem okoz lelkiismereti problémát a szolgálat. Ez abból is látszik, hogy háromnegyed hatkor kell keltenem, aztán hat előtt öt perccel, és ha hatkor nincs fent, akkor menjek le, és kopogjak az ajtaján.
Így reggel hatkor lementem, és kopogtam...
Egyébként egy évvel fiatalabb mint én (jó, csak kilenc hónappal), és Buenos Airesben született. Az első amit gondoltam:
- Jé, a papát náci bácsinak hívták...!
De nem lehetett túl nagy halacska, mert visszajöttek Németországba. Cuxhavenben lakik, és már átpasszolta az úti jelentések kidolgozását, a déli pontok összesítését, és a személyzeti jegyzék vezetését, amit eddig a Maci csinált...
Igaza lehet K. Gabinak, hogy dög lusta, és ezt be is tartja. Ám úgy látom, hogy vele is ki lehet jönni. Végül is, ha csinálom a dolgom, akkor mindenki happy, ő is, én is, a tulaj is, és jó gyakorlat a jövőre nézve. A műholdas antennával valamit csinálhatott, mert délutánra eltűnt az összes égi csatorna.
Megcsináltuk K. Gabival a karácsonyi menüt. Szenteste borleves, rántott hal burgonyasaláta, és pozsonyi kifli lesz. Huszonötödikén sült pulyka, vacsora töltött káposzta.

Clintont bíróság elé állítják(?)

Állítólag a Monica Lewinsky ügy miatt. Degenerált társadalom... Az egyik kolléga szerint milyen rendszer az, ahol támogatják a buzikat meg a transzvesztitákat, és üldözik a szegény kurvákat? Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nincs igaza, mert ott a kurvák sokkal előbbre valók, mint az elnök. Egy Lewinsky féle prosti mellé kiáll a fél ország: borzalom!
És ez a "demokrácia" a követendő példa szerte a világban! Ők adják ki évente a fehér könyvet, és kiosztják a jegyeket a különböző országoknak, demokráciából, emberi jogokból kifolyólag. Azt nem veszik észre, hogy már többszörösen megbuktak. Szégyen...

December 20. Vasárnap. 38 nap. úton.
Megvan a barba "új" neve is. A srácok Zámbó Jimmynek hívják. Olyan kappanhangú - ezt már mondtam -, és hasonló "művészfrizurát" visel. Ezenkívül fitness minden mennyiségben: energiaitallal, gyógyteával és szőlőcukorral jár a hídra, és ehhez fehér selyemsálat visel, hanyagul körbetekerve a nyakán, és a vége a háta közepét verdesi.
Újra van műholdas tévé. Nem csoda, ha nehezen ébred reggel a barba, ma hajnalban még fél háromkor "pattintgatott", azaz kóborolt a csatornák között... Utána viszont aljasul lekapcsolta, így nem nézhettem a hídon!

MV Niklas

Délután megkaptam a Charter Partyt, azaz a fuvarozási szerződést, ebből világosan kiviláglik, hogy a hajó neve MV Niklas, világos? De mi továbbra is Padua néven hajózunk, mert a hajóbérlőnél (RMS Bremen) ezen a néven futunk.
Lassítottunk délben, így reggel hat után érkezünk. Horgonyon tartunk egy mentőcsónak- és tűzoltógyakorlatot. Utána átvizsgáljuk a hajót, és minden hiányosságot összeírunk, mert azt még az előző tulajdonosnak kell kifizetnie.
Szép, napsütéses idő van, odakint 17 fok, sima a tenger. Korzika körül - arról a vidékről jövünk - bedurrant, és 8-as, 9-es nyugati szél fúj.

December 21. Hétfő. 37 nap. úton, Taranto.
Korzika felett alacsonynyomású ciklon van, lassan halad keletre, már adják a viharjelzést. Remélem reggelig nem jön meg a rossz idő, és abban is reménykedem, hogy bevisznek horgonyra a külső kikötőbe. Ez azt is jelenthetné, hogy a régi kikötőbe megyünk, ahonnan ki tudnék menni, és felhívhatnám a családot!
K. Gabi egy disznó, olyan ropogós, puhabelű bucikat csinált vacsorára, hogy muszáj volt ennem...
Lehet, hogy a Maci már megvette a negyedik (ha azt is számítom, amit M. J.-nek adott ajándékba, akkor az ötödik) maroktelefonját, mert Alfrédnak színes kijelzős Siemense van, és Macinak majd elcsöppent a nyála, amikor meglátta. Kézbe vette, percekig forgatta, simogatta, csak éppen nem csókolta körbe, s közben mondogatta:
- Farben display, farben display...
Hát, nem is ember az, akinek nincsen színes kijelzős maroktelefonja!

Mégis Niklas vagyunk...

Érkezés előtt felhívtam Taranto Port Controllt, ahogyan az elő vagyon írva. Bejelentkeztem, itt a Padua, és megadtam az érkezést, reggel 6.45-re. Marhára csodálkoztak, hogy vajon mi a túrót keresünk itt.
Később visszahívtak, hogy sorry, mi nem a Padua vagyunk, hanem a hajó neve Niklas. Még jó, hogy a digóktól megtudtuk, mert a tulajdonos tojik a fejünkre, és elfelejtette megemlíteni ezt a tényt, oly annyira, hogy a telexen, amit kaptunk még a Padua szerepel...
Egyre kikötöttünk. Rakodni csak holnap kezdenek. Este felhívtam Encsikét, igazán megörült. Beszéltem Szabolccsal, lefordította olaszra a Na, gyere ide, édes fiam...-at, igaz, hogy csak a címét, igaz, hogy azt is rosszul, de a lényeg a műfordítás...!

December 22. Kedd. 36 nap. Taranto.
Kellemes éjszakám volt, hiszen végigaludtam. Reggel zuhogott az eső, aztán kiderült, és most hülye hideg szél fúj. Tipikus hidegfront! Remélem, mire elesz innen minket a fene, addigra minden jó lesz. Megkérdeztem a barbát, hogyan adjuk a szolgálatot.
- Huszonnégy órából negyvennyolcat te leszel... - mondta vigyorogva. Aztán megegyeztünk, hogy én adom az éjszakai ügyeletet, és nappal ő felügyel. Lám, vele is lehet dolgozni (a MV Pandorán nem állt ki, legalább is így mondta K. K.), bár azt hiszem, hogy csak azért ilyen engedékeny, mert Moerdijkból vagy Antwerpenből megy haza.
Jó lenne, ha Lohmann, a tulaj jönne le parancsnoknak. Akkor egy kicsit tovább is maradnék, mint január vége, hátha be tudom magam építeni a céghez...

Mégis Padua vagyunk

Bejött a Kikötőkapitányság embere, és teljesen fel volt háborodva, hogy most milyen hajó vagyunk, mi a nevünk? Megmutattuk az okmányokat, hogy Padua névre szólnak.
- Na, akkor ez a hajó neve! - tette le a voksát, és kiállította a hivatalos papírokat a Paduának.

Mégis Niklas vagyunk

Délben kaptunk egy táviratot a tulajtól, hogy a hajó december 18. déli 12 órától a Hermann Lohmann Shipping Co. Bremen tulajdonában van, a neve Niklas, más nevet használni tilos!
Legközelebb talán Paduai Szent Niklas néven kellene bejelentkezni a kikötőbe...

Nyugodt szentesténk lesz

A stivador reggel jó hírrel állított be. Egy hajó elindult Thesszalonikiből és hoz még 800 tonna vasat számunkra, azt meg kell várnunk, és átrakni.
December 24-én érkezhet, remélem jó későn, mert ahol most jönnek jó kis vihar tombol (ha másnak, akkor hál' istennek...!).
Így a karácsonyi ajándékom az lesz, hogy felhívom apáékat, remélem délután kettő körül András is ott lesz.
Este a barba elküldött aludni, ő volt éjfélig. Minden csak idomítás kérdése...

December 23. szerda. 35 nap. Taranto.
Éjfélkor kijöttem, sehol senki. Este tízkor elhúztak a melósok, mint a vadlibák, így visszafeküdtem, és reggelig aludtam. (Pedig féltem, hogy nem tudok elaludni, szerencsére keveset, talán ha 3/4 órát aludtam éjfél előtt.) Eddig 500 tonna csövet raktak be, az összrakományunk 3500 tonna lesz.
Reggel faxot találtam a hídon, az unokatesómtól jött, karácsonyi üdvözlet volt. Küldtem én is.
Ezután készen álltunk a berakásra, de csak álltunk, álltunk, és ők is álltak, nem lett semmi belőle. Egész nap vártuk a rakományt, végül kinyökögték, hogy sajnos nincs kész. A hajó, amit várunk ma reggel azt adta, hogy huszonötödikén érkezik. Hál' Istennek, mondom én.
Mivel deckrakományt viszünk, ezért bejött a stivador, és megbeszéltük, hogyan kötözik meg a fedélzeten a csöveket. Ezzel a mai napra rendelt szolgálat letudva.
Megcsináltam az útvonalat Moerdijkig, az lesz az első kikötő, még akkor is, ha nem látszik logikusnak, mert Antwerpen közelebb van.
Utána egy kicsit

Törtem, zúztam...

Elsőnek elhajítottam a legjobb zseblámpát, összetört az izzó benne, szerencsére valami amerikai spéci szerkezet, így alig találtunk hozzávaló körtét.
A barba délután kitalálta, hogy át kell rendezni az irodát és a 2. tiszti kabint, amit segédirodának használunk, ott van a hajó komputerje - nem egy nagy durranás, 286-os processzora van, hiába no, 92-es típus - és a fénymásoló. Amikor a fénymásolót átvittem az irodába, egy kicsit szétkaptam, de úgy, hogy I. Cs. segítsége kellett hozzá, hogy összerakjuk. Kihullott belőle a fénymásoló por, aki ismeri az tudja, hogy egy kicsit zsíros, hogy jobban tapadjon, na, ez tapadt mindenhez: a kezemre, az asztalra, a padlóra, a porszívóra - amivel kitisztítottuk, mert belül is csupa fekete trutyi lett -, a falra...
Miközben felraktuk a fémkeretet az asztalra, ez tartja, hogyha a hajó dülöngél ne essen le, elvesztettem a hatos fúrót. Persze valahol meg kell lennie ebben a dimenzióban, de valakinek meg is kellene találnia.
Levertem a ragasztórudat az asztalról, letörött a tekerője, filléres dolog, de ez az egy tartalék, és a hídon már fogytán van, ha elveszne, nem lenne mivel térképet javítani.
A hidat nem tudtam kinyitni, majdnem beletörtem a kulcsot. Hát persze, hogy nem nyílott, mert nyitva volt...
Fürdéskor, amikor levettem a trikómat, a nyaka a kezemben maradt, most van egy nyakam, meg egy hátamelejem...
K. Gabi adott hat karácsonyi üdvözlőkártyát, a vacsorához akarja dekorációnak kitenni szentesete, megkért, hogy írjam rá angolul, hogy kellemes karácsonyt, de a lelkemre kötötte, nehogy ma lássak hozzá... (Ő viszont ma készítette el a karácsonyi bejglit, le a kalappal előtte!)

De a telefon sikerült!

A telefon viszont elsőre bejött, és amikor megszakadt, akkor nem én rúgtam ki a csatlakozót a falból, hanem Szabolcs.
Elbúcsúztam Encsikétől, és megbeszéltük, hogy holnap pontban hétkor gyertyát gyújtanak, történjék bármi, mert pontban akkor gondolok rájuk. De én úgy tervezem, hogy pontban akkor telefonálok haza, ha nem lesz túlzsúfolt a nemzetközi vonal. Pontban akkor...
Szabolcs megvette a 2zsiráfot. Jól megöregítettek. Negyvenhét évesen kezdtem írni, és 1977-ben jelent meg az első könyvem a lap szerint, tehát ma hatvannyolc éves vagyok. És még hajózom! Ilyen barom is csak én lehetek...
Nagyon klassz grafika van az íráshoz, egy pizsamás, szivarozó pacák tesped a karosszékben, a szőnyeg szélén egy srác, zöld színű trikóban. Az első részt adták le, ami benne volt az Ezredvégben is, úgy látszik, Neudl Erika elfelejtette, pedig megmondtam neki, hogy az már megjelent! Egész oldalas lett az írásom! (Hosszan tartó, ütemes taps, vállveregetés...)

December 24. Csütörtök. 34 nap. Taranto.
Boldogságban, és szeretetben töltött Kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek, a gyerekeknek gazdag Jézuskát!
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
A magunk módján mi is ünnepélyessé kívánjuk tenni ezt az estét. Például: reggel héttől nem dolgoznak, kíváncsi vagyok, hogy háromtól éjjel tizenegyig jönnek-e? Ugyanis délelőtt meghoztak egy csomó nylonzacskóba burkolt finomacél árut, ami gyanúsan a miénk.
Délelőtt átmentem egy másik hajóra, mert a Cabo de Gata körüli új szeparációs rendszer adatait szerettem volna megtudni, de nekik sincs meg. Óriási hajó. A deadweightje 55.000 tonna, ami annyit jelent, hogy ennyi a hordképessége (ballaszttal és üzemanyaggal együtt). A szívem fájt, amikor megláttam az első tiszt kabinját, nagyobb, mint a mi teljes lakóterünk (az irodájával együtt)!
Január 4-ig rakodnak, tizenegyezer tonna csövet visznek valahova. Filippínó a személyzet.
Ma már az ebéd is finom volt: póréhagyma leves, sült csirke rizi-bizivel. És hatalmas fürt szőlő... Ebédnél mondta a barba, hogy az új parancsnok csak két vagy három hétig lesz, azután visszajön, s nyárig marad. Az ő hajója lesz a MV Padua (Niklas), mert ez ciprusi lobogó alatt marad, míg a MV Pandora antiguai alatt hajózik majd, és az fizetés szempontjából nem előnyös a számára. Gondolom a Macinak se, de ő még nem ugrálhat... Így aztán mindenképpen tűzök haza ahogy letelik a szerződésem (feltéve, ha nem mondják, hogy maradjak addig, amíg Bücker vissza nem jön...).
Ebéd után felhívtam apáékat, ahogyan számítottam, Andrásék is ott voltak. A Casanova korrektúráját már megkapta apa, tehát úgy néz ki, sínen van a könyv. Megjelent egy verseskötete is. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot.
Rendes időben volt a vacsora. Semmi különleges ünnepi hangulat, de azért van fánk (nem farsangi, hanem karácsony-) - igaz, hogy műanyag, s ezért egy igazi fenyőgallyat is beszereztünk -, ünnepi vacsora volt, borleves, rántott hal, majonézes burgonyasaláta, diós és mákos bejgli, ír kávé, bor, mogyoró, marcipán, banán, mandarin, sajtos rúd. Részegség nem volt.
Vacsora után kimentem. Milyen digók ezek az olaszok, hogy még este hét előtt tíz perccel is rakodtak az olasz hajónál?
A telefonfülkénél vártam egy picit, úgy intéztem, hogy

Pontban hétkor hívtam a családot

Fantasztikus volt. Encsike majd az eszét vesztette örömében. Azt mondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattam volna. Pontosan akkor csengett a telefon, amikor már bekapcsolták a magnót, én is hallottam, hogy szól a Mennyből az angyal, még a csillagszóró sistergése is behallatszott, igaz nagyon halkan, a telefonba. Egy kicsit én is közöttük voltam. Majdnem négyesben - de tizenkét percig biztosan - együtt ünnepeltünk...
Elpofáztam Encsinek, hogy apa verseskötete megjelent, de Szabolcs megsúgta, hogy ez meglepetés lenne az asszonynak, így rábíztam, hogy altassa el az anyja éberségét.
Beszéltem Ninóval is.
Jó hogy van telefon...
A két fiú kapott egy-egy kiló aprópénzt is...
Visszaindultam, K. Gabivl találkoztam, s attól kezdve váltottuk egymást a telefonnál. Fél tizenegyig beszélgettünk, akkor átmentem az irodára, hogy megkérdezzem, lesz-e éjszakai műszak. Az ügyeletes széttárta a karját:
- Ha jönnek munkások, akkor igen. Ha nem, akkor nem...
Abban bíztam, hogy a második variáció jön be...

December 25. Péntek. 33 nap. Taranto.
Hiába, a bizalom a legfontosabb. A digók meg is hálálták. Annyira, hogy reggel megígérték, hogy ma se dolgoznak. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más hajót ne raknának.)
Ez is egy fajta karácsonyi ajándék...
Szóval szép, csendes napunk volt, csak K. Gabit nem lehet leállítani, és úgy töm minket, mintha attól függne az élete, hogy napi hány kilót hízik a csapat. Vacsorára tésztában sült csülök volt. (Bejgli, csoki, marcipán...)

December 26. Szombat. 32 nap. Taranto.
Ma végre folytatták a berakást. Egy kicsit tele lett a hócipőm, mert reggel héttől este tizenegyig voltam, a végére tisztességesen megfájdult a lábam. Holnap folyt. köv.

Kutyák...

A legtöbb kikötőben van egy-két kóborló jószág. Azt hiszem, azonban Tarantóban van a legtöbb, ha az egy méter rakpartra eső kutyák számát nézzük. Öt hajó fér el egymás után, és mindegyik járójánál ott a szeretetcsomag a szakácsoktól. Olyan urak azek az ebek, hogy a marcipánt már meg se eszik, hagyják ebek harmincadjára... Amikor 23-án telefonáltunk K. Gabival, sült májat kaptak, és ezzel bekerültünk a szívük csücskébe.
Ma délelőtt összejött mindegyik a vagonok között - pedig nem volt nálam máj -, szám szerint nyolc, és mivel én nagyon szép és kívánatos vagyok (kutyaszemmel is, főleg ha májat hozok magammal...) ezért letámadtak, hogy csak a csóválódó farkak látszottak (aláhúzom: csak a kutyáké...). Persze koszosak is ahogy az egy kikötői házőrzőhöz illik. Nem győztem kimosakodni, olyan büdös lett a kezem, mire mindegyik füle tövét végigvakartam, és elhessegettem valahogyan őket.

December 27. Vasárnap. 31 nap. Taranto
. Azt mondják, hétfőn mehetünk el. Ma is hasonló a program a tagnapihoz. Raktárból a fedélzetre, onnan az irodába érdeklődni, aztán a vagonokra, megvizsgálni minden egyes tételt, hibalistát csinálni, veszekedni, idegeskedni (a parancsnokkal együtt, mert egy kicsit elbaltáztuk a berakást, lehet, hogy jó nagy fartrimmel kell indulni, de ő rendelkezett úgy hogy meg kell cserélni a rakományt, és a könnyű csöveket előre rakatta, így hátra került a nehéz rakomány).
Azt mondja, majd meglátjuk. Igen ám, de akkor már késő lesz, mert maximális mennyiségű vasat veszünk fel, és akkor már nem lehet ballaszttal egyenesíteni...
Hát nem örülnék, ha ezt a stílust kellene a jövőben folytatnom...
Bár a Macival se lenne most másképp, ez azért nagyon fárasztó munkarend a számomra. A fiataloknak való... Délben már nem éreztem a lábam. Kell vagy három menetnap, hogy helyrejöjjön.
Nem baj. Ma kezdtem meg a hatodik, azaz az utolsó hónapomat! És bízom benne, hogy nem kell napra kitölteni a szerződést, bár a pénz nagyon kellene. A tudomány mai állása szerint holnap berakják a fedélzeti rakományt, és elmegyünk.

December 28. Hétfő. 30 nap. Taranto.
Kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Reggel héttől ma reggel nyolcig egyfolytában. Amikor kész volt a berakás, még egyeztetni kellett az irodában, merülés alapján meghatározni a berakott mennyiséget, leszámlálni a hajóban levő rakományt, szóval nem unatkoztam, csak közben nagyon fájt a lábam...
Délelőtt kötözik a rakományt a raktárban, délután berakják a fedélzetre a 150 tonna csövet, és este elmehetünk...

A tudomány egy helyben toporog...

Egy tapodtat se haladt tegnap óta. Ugyanis a mai állás szerint nem ma, hanem csak holnap indulunk, s ez tegnap is így volt.
Történt az, hogy reggel fél nyolckor már le is feküdtem, és erősen meghagytam K. Gabinak, hogy egy vacak ebéd miatt fel ne ébresszen! Nem is keltett fel délben. A barba már fél tízkor kivert az ágyból, mert gondja volt a rakománnyal, és nélkülem egy lépést se! Amikor felmentem a hídra, idegesen kérdezte, hogy mi a túró a "tube". Megmondtam, hogy csövet jelent angolul. Ő eddig abban hitben élt, hogy "pipe"-nak hívják, de ezt a szót csak a kis átmérőjű esetében használják.
- Ah, so! - mondta, és okosan bólogatott, mint aki nem érti, hogy ez a frappáns megoldás miért nem neki jutott az eszébe, s máris mehettem volna aludni, mert a rettentő gondjára ilyen hamar gyógyírt találtam.
Mint a fenti ábra is mutatja, angolban nem egy durranás a pasas, ami egyáltalán nem zavarja, mert ő tökre érti amit magyaráz. Azt hiszem az a hozzáállása a személyzethez, hogy az ő dolga, hogy megmondja amit akar, a mi dolgunk az, hogy értsük is, amit mond... Eközben úgy tudja a némettel keverni a hohdajcs tájszólású angolját, hogy az már szép. De szerintem ezt észre se veszi.
Pl.: Azt kérdezte Gabitól, hogy kész-e a kávéja, ezt én úgy értettem, hogy kinyomtattam-e a megjegyzéseket a rakományra. Hiába, "keptenül" tudni kell, és Gabi már ismeri, mert hajózott vele.
Szóval a rakománnyal volt baja, és ebből kezdődött a balhé...
Az a harci helyzet, hogy a fedélzeti rakomány eléggé veszélyes dolog, ilyenkor télidőben. A hajó veszettül billeg (a lengési periódus kicsi, rángat a hajó), tehát ha a decken viszünk valamit (most 12,5 méter hosszú és 50 centi átmérőjű csövekről van szó), azt rendesen meg kell kötni.
A raktártető oldalán vannak speciális nyílások, ahova 10x10-es vasoszlopokat lehet behelyezni, hogy (eredetileg farakományhoz készítenek ilyet) a csövet oldalt megtámassza. Érkezéskor megbeszéltük, hogy két-két oszlopot készítenek a digók a műhelyben, egy oldalra, egy blokkhoz. úgy egyeztünk meg, hogy két blokkban vesszük föl a rakományt.
A barba most kitalálta, hogy blokkonként 4-4 kell, és három blokkot csinálunk. Ehhez természetesen le kell gyártani az oszlopokat, így azt az éjjel elkészítik, és holnap indulhatunk is...
Hogy miért nem akkor találta ki, amikor 21-én megbeszéltük, hogy hogyan kötözik meg a rakományt, azt senki se nem tudhassa...
Így az olaszok pipák, mi pedig egy éjszakát nyertünk...
Délután fél egykor ledőltem egy picit, és négy után ébredtem arra, hogy csurom víz vagyok - a kabinfűtés túl jó. Jót aludtam, de kellett is, mert ahogy kinéztem a fedélzetre, hogy megtapasztaljam a dolgok állását, azt vettem észre, hogy a barba már el is húzott, s egyedül maradtam. Annyit még megtett, hogy odaszólt az olaszoknak, hogyha valami gondjuk van, akkor velem beszéljék meg, mert én vagyok a hajó "cargo manager"-e. Azért utána mentem a hídra, és kikérdeztem, hogy mi az elképzelése, hogyha az olaszok kérdezik, akkor válaszolni tudjak. Lehet, hogy rossz néven vette, mert megzavartam a Deutschewelle híreinek hallgatását...
Szóval este 11-ig én rakodtam. Akkor a melósok elmentek, és én is lefeküdtem. Igaz, félálomban még hallottam valami gyanús csörömpölést a fedélzetről, de álmomban se gondoltam volna, hogy visszajöttek, és suttyomban dolgozik a kötözőbrigád.

December 29. Kedd. 29 nap. Taranto, úton.
Reggel arra ébredtem, hogy a digók éjjel előkészítették a rakomány kötözését. Tehát nem volt más dolgom, mint megmondani, hogy egy csövet át kell rakni, mert egyedül állt a blokk tetején. Szétszedték a befűzött drótköteleket, és átrakták.
Becs' szóra mondom, hogy először hallottam, hogy Olaszországban a melós operaáriát énekelt munka közben. De amíg szétszedték a kötözést, valami hasonló volt az ária szövege:
- La donna é mobile, puttana Madonna... (Az asszony ingatag, a kurva anyját... (kb.))
Fél kettő is elmúlt, mire befejezték a munkát. De amit mondtam, azt becsülettel megcsinálták.
Akkor kértek fejenként egy-egy kólát, Lojzi (inkább így, vagy igazgató úrnak hívjuk egymás között a barbát, a Zámbó Jimmy nem terjedt el a köztudatban) azt mondta, hogy nem vagyunk bár, ott lehet kérni. Végül kaptak fejenként egy egész dobozzal. Valahogy nem tudták megszeretni a parancsnokot. Ebbe egy kicsit be is segítettem, mert volt egy acéltekercs, amit rondán megbarmoltak rakodás közben, leszakították a védőburkot, a tekercs meg is sérült. Megtettem a megfelelő megjegyzést, és aztán amikor arra akartak rávenni, hogy szépítsük a dolgot, akkor megmondtam, hogy a barba nem járul hozzá, ami igaz is volt. Egyébként jól kijöttem velük. Azt külön értékelték, hogy beszélek olaszul.
A rakománypapírokat 17 órakor hozták.
Már majdnem végeztek a papírmunkával, amikor behívott a parancsnok, és jajongva kérdezte, hogy miért nem tettem megjegyzést a 24 darab mit tudom én milyen vasdarabra? Ugyanis az szerinte nem volt "tiszta" rakomány.
Egyem a kis szívét. Akkor miért írta alá? Amikor megcsináltam a listát a megjegyzésekről, azt mondta, hogy minden rendben van. Azért az egy dolog, hogy valaki lusta, mint a dög, de azt, ami a saját felelőssége, már ne akarja áthárítani rám! Azt már megfigyeltem, hogyha mondok valamit, az sokszor az egyik fülén be, a másikon ki, és sokszor az utolsó utáni pillanatban ébred. Amikor az ügynök elment, akkor a halántékát böködve mutatta, hogy mi a véleménye a barbáról.
A Macival jobb volt hajózni. Persze, a dolgok egy kicsit el vannak túlozva, mert azért nem rossz pasas, csak meg kell ismerni, és az hogy az "ellenfél", a rakomány feladója nem kedveli, az nem jelenti azt, hogy nem a barbának van igaza, amikor a hajó érdekeit védi. És a hülyeségeit abszolút természetesen adja elő - ezért nem zavar különösebben -, mintha minden magától értetődő lenne. Ha ugyanezeket úgy csinálná, hogy abból azt érezném, hogy kiszúrásből teszi, vagy azért, hogy éreztesse, hogy ő az übermensch, az nagyon bökné a csőrömet. Pontosan ezért utáltam Jens Cohrs parancsnokot a MV Presidenten, mert bár sokkal kevesebb hülyesége volt, mindig éreztette, hogy ő német mivoltában mindenki felett áll.
Magyarán mondva: Őfelsége Lojzi kapitány egy egyéniség...

I. Csaba

Szeretem, mert szorgalmas fiú, és érti a szakmáját. Állandóan bütyköl, mindent megcsinál, amihez szerszám és alkatrész van a hajón. Csak még nem ismeri teljesen a hajót, de ez hamar elmúlik.
Ezen kívül szórakoztató. Be nem áll a szája. Mindenről eszébe jut valami, mindenhez kapcsolódik egy-egy sztori.
Gyakran feljár a hídra délutánonként beszélgetni.

December 30. szerda. 28 nap. úton.
Éjfélkor teljesen meghatódtam. Őfelsége Hatodik Lojzi kapitány úr úgy ment le a hídról, mint egy málhás ló. Vitte a fitnessteáscsészéjét, a paradicsomos kistányért, a műanyag vágódeszkát, a margarint, a philadelphia sajtot, és a kávéstermoszát. Ez a művelet annyira megrendítő volt számára, hogy zavarában még köszönni se felejtett el, pedig az nála teljesen normális. Ebben az egészben az a megható, hogy nem tört le a keze, ami egyébként nyilván annyira le szokott, hogy a MV Pandorán a szakáccsal hordatta le a hídról az edénymocskát. Nekem már csak egy kávésbögre maradt, amibe egy vizespohár van beleragadva. Na, csak azért viszem le, mert úgyis le szoktam menni körülnézni a lakótérben, és így K. Gabinak nem kell külön feljönnie érte.
Délután átjöttem a Messinai-szoroson. Végig videóztam, már erről is van felvételem. Utána megcéloztuk Milazzo kikötőjét - rögtön a szoros mellett van -, mert a MV Pandora ott rakodott, illetve este hatkor indultak. Így most szépen, látótávolságban, követ minket. Felséges Lojzi igazgató úr nagyon fel van dobva, ötkor már leküldött a hídról, mert végig pofázta az időt a Pandora barbájával.
Amíg vártuk a kapcsolat létrejöttét, pletykált egy kicsit:
Moerdijkba Mr. Lohmann jön le parancsnoknak. Három hét múlva - amikor Lojzi visszajön -, a Pandorára száll át, és ő lesz az állandó parancsnoka. Ez várható is, mert ugye ha valaki, akkor a tulajdonos ott hajózik, ahol akar. Az első tisztje E. Laci lesz - a MV Csokonain volt a chiefem -, míg K. Kornél átszáll ide, és Lojzinak ő lesz a tisztje. Ez azt is jelenti, hogy nincs állandó helyem...
Na, majd meglátjuk...

December 31. Csütörtök. 27 nap. úton, Szilveszter...

Éjfélkor Lojzi azzal fogadott, hogy lassan megyünk, hogy a Pandora be tudja hozni az előnyünket, és akkor úgy kell haladni, hogy tartani a sebességet. Reggel nyolckor át akar menni mentőcsónakkal.
Negyed egy felé felhívtam Kornélt, a Pandora tisztjét.
Semmit se tudott azokról a hírekről, amit a tegnapi napnál leírtam, de nagyon feldobódott tőle. Ugyanis májusig lent akar maradni, és a mostani parancsnokot nem igazán szereti, sokkal jobb lenne neki, ha átjöhetne, mert Ilonkával - jellemző, hogy ők így hívták Lojzi igazgató urat - jól kijött. Elmeséltem a viselt dolgait, jókat vigyorgott rajta, ő is szolgált rövid színesekkel, amik jellemzők a barbára.
Az első napokban egy kissé megijedtem, hogy a Lojzi egy pedáns, precízpepi lesz, de Kornél megnyugtatott, hogy ez csak periodikusan jön rá, nem kell attól tartani, hogy ez stabil állapot lenne.
Ha esetleg összejönne az, hogy májusban visszaszállni, és amíg a Lojzi otthon van szabin parancsnokként hajózni, az jó lehetne... Majd meglátjuk.
Még életemben nem beszéltem ennyit VHF-en keresztül. Kikérdeztük egymást mindenről, még arra is sort kerítettem, hogy elmeséljem a Pancon-3 viselt dolgait is.
Tizenegykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Mint kiderült, Lojzi befordult, aztán éreztem, hogy a hajó szinte megáll, úgy levette a fordulatot. Ebéd után felmentem a hídra, mindenki a fedélzeten dolgozott. A srácok kicserélték a csövek merevítő ékeit. Lojzi hallott valami kopogást a csövek felől. Kimentem, leellenőriztem a munkát, meg kell mondani, hogy jobban megcsinálták Attiáék, mint az olaszok.
Aztán lementünk a raktárba, mert a kopogás nem akart megszűnni. Egy tengely elszabadult, azt is megkötözték.
A raktárban tisztán lehetett hallani, hogy a fedélzetről jött a dübörgő hang, de sokkal erősebb volt, mint amit a hídról hallani lehetett. Kiderült, hogy a raktártető mozog, csúszkál jobbra-balra. Nem veszélyes, mert nem tud elszabadulni, de azért valóban félelmetes volt hallani.
Mire újra elindultunk, a MV Pandora 11 mérföldet vert ránk. Utána eredtem, este hatra már csak három és félre voltak. Gyorsabbak vagyunk náluk.
Délután háromkor a két hajó legénysége beszélt egymással. Beszéltem P. Árpival, aki 13 nap szabadság után szállt be a Pandorára november 3-án.
A vacsora finom volt, kolbászhússal töltött pulykatekercs, majd diókrémmel töltött körte, csokiöntettel, és tejszínhabbal.
Főtisztelendő Lojzi igazgató úr úgy kitett magáért, hogy az na, mert két teljes üveg vörösbort utalt ki a hat embernek, hogy duhajkodjanak és italozzanak kedvükre szilveszter alkalmából.
Egy decit lenyomtam, és elmentem aludni, hogy ne zavarjam a "részegeskedést".


1999



JANUÁR




Január 1. Péntek, 26 nap. úton
. Éjfél előtt tíz perccel felrendelte a fiúkat Lojzi a hídra. újabb két teljes üveg lőrét (spanyol, asztali rozé) bőkezűsködött. Felhívtuk a Pandorát, már egy mérföld se volt köztünk a távolság. Ott kissé vidámabbnak tűnt a hangulat. Nagyon hiányzott a Himnusz éjfélkor. Azért nem felejtettem el az otthoniak egészségére koccintani. Lélekben az igazi éjfél éjjel egykor volt, mert a Szülőföldünkben volt a Himnusz, és a Szózat is, ahogyan az a pezsgőbontáshoz otthon dukál.
Volt már sokkal vidámabb, hajón töltött szilveszterem is...
Éjfél után megint összejöttem K. Kornéllal az URH rádión. Most már jó lenne személyesen is megismerni, bár lehet, hogy látásból ismerem, mert előttem végzett egy évvel a főiskolán. Lehet, hogy ez a gibraltári olajozásnál megtörténik, mert mindkét hajó oda megy, s csak Finsterre után válnak szét az útjaink, ők Cardiffba tartanak.
Csináltunk egy GMDSS gyakorlatot, a DSC-n meghívott, és utána a rövidhullámú rádión nem beszélgettünk, mert nem jött össze a kapcsolat.
Délután megismételtük a GMDSS gyakorlatot, az URH rádión sikerült felvenni a kapcsolatot. Nem tudom, hogy a rövidhullámú adón miért nem? Egész délután pofáztunk. Megbeszéltük, hogy ha távol leszünk egymástól, akkor a rövidhullámú rádión, előre megbeszélt periódus időben összejövünk egy kis dumára...
úgy megyünk egymás mellett, mint egy szerelmes pár, csak nem kéz a kézben, mert nincs egy mérföld hosszú karunk, ugyanis ennyire követjük a Pandorát. Gibraltárban együtt olajozunk. úgy látszik a Főméltóságú Lojzi igazgató ezt is megteheti, hogy lelassítunk, és késünk egy, vagy másfél napot a kirakó kikötőben, csak azért, hogy a haverjával összejöjjön egy kis dumapartira.
Jó az idő, ez az új évi ajándékunk...

Január 2. Szombat. 25 nap. úton.
Reggel tízkor ébresztett H. Pista Félénken kopogott, mert a Lojzi küldte, hogy keltsen fel, mert tíz percen belül megközelítjük a Pandorát 100 méterre, és videózzam le. Felkeltem, megközelítettük és levideóztam. Körbe keringtük egymást, megelőztük, átvágtunk előtte, lassítottunk, megelőztek... Olyanok voltunk, mint egy jól nevelt, fegyelmezett táncospár a francia négyes közben...
Lojzi Gibraltárban akarja átvenni a Pandora felvételét, ők meg a miénket... Már egy napot késünk (Gibraltárig), mert a két parancsnok úgy egyezett meg, hogy hétfő reggel érkezzünk, az sokkal jobb, mint a vasárnap este. úgy lészen. úgy látszik, ők megtehetik, szegény Maci meg rohant mindig, mint a hülye, s mégis lapátra került, pedig szívesen visszajött volna...
Délután a hídra szabadult I. Csaba, mert a komputert a 2. tiszti kabinból fel kellett hoznia. Lojzi most éppen átformálja a hajót saját akarata szerint. Csaba másfél órán keresztül, szinte egyfolytában beszélt Kornéllal. A MV Tayon hajóztak, vagy három éve.

Komputerizáljuk a hidat

Előbb leszerelte az ablak melletti könyvespolcot, s utána beállította a komputert - ma még csak ideiglenesen. Délutáni őrségváltásnál mutatom a Lojzi igazgató úrnak, hogy: íme, itt a komputer, s itt a draft survey program. Idegesen legyintett.
- Milyen játék van rajta, chief...? - ez volt az első kérdése.
Megmutattam.
Ennek következtében a Pandora vagy három mérföldre lehagyott, vagy tizenöt fokkal eltérő irányt tartottunk, és éjfél után ment le a hídról, ami eddig még nem történt meg vele.
A híd egy meglehetősen elhanyagolt harctér benyomását kelti.
Az idő elromlott, szemből jönnek a hullámok, ami vasrakománnyal inkább jó, mint rossz. Ha oldalról jönne, akkor veszettül billegnénk...

Január 3. Vasárnap. 24 nap. úton.
Éjfélkor kis rendet raktam Lojzi igazgató úr után, mert mindent elhanyagolt a komputeres játék kedvéért, aztán megírtam a Naplómat. A Szülőföldünk nem igazán jön...
Teljesen jó idő fogadott délben. Sima víz, ragyogó napsütés, kellemes meleg, az ilyen januári időt szeretem igazán... Egy szál trikóban ácsorogtam a híd szélén.
Egy óra után beállítottuk a komputert a végleges helyére, és végre egy kis rendet csináltam a hídon. Már csak a printert kellene beállítani...
Kicsit videóztam.

Január 4. Hétfő. 23 nap. úton, Gibraltár, úton.
Olyan lassan megyünk, hogy az őrület. Reggel nyolcra akar érkezni a két parancsnok. A Pandorán egy bizonyos Fred Grützner a barba. Amikor K. Gabi kiszállt, azt mondta:
- Gyerekek, ez egy szuper jó fej!

Capt. Grützner

K. Gabi szerint jó a saját emberismerete, ám most mellé fogott. Nem egy kimondott vadember, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor tör ki, és megy át hülyébe mesélte később K. Kornél Az ilyen embert nagyon nem tudom szeretni. Amikor Milazzóból indult a Pandora, Kornél elmondta, hogy egész nap remegő gyomorral várta, hogy mikor kezd dühöngeni, ugyanis gyanúsan jókedvű volt a parancsnok aznap. Ez az indulási manőver után következett be. Azon bukott ki, hogy Kornél nem maradt a hídon (ugyan minek tette volna?), s tombolni kezdett, hogy a magyarok kitúrják a németeket a helyükről, s nekik nincs munkájuk.
Pedig nincs igaza, nem tudjuk annyira kitúrni őket, ahogyan szeretnénk. És arra kíváncsi lennék, hogy hány német akar eljönni matrózkodni a hajókra, főleg ennyi pénzért. Persze Grützner urat nem is ez zavarja, hanem a tisztek. Na, ja. Én is abban ügyködöm, hogy nekem legyen állásom, és ne neki...
A hajnali őrségben megbeszéltük az eddigi hajóinkat, elmeséltem a csodálatos Humber még csodálatosabb kalandjait Lattakián, Ege Gübrében, a konstancai javítást, a vasrakomány kirakásával járó gondokat, a sok-sok kötélszakadást, csiga és görgőtörést...

Gibraltár

Hattól háromnegyed kilencig aludtam. Amikor ébredtem, a pilot már a hajón volt. Ez igazán rendes volt Lojzi igazgató úrtól.
A másik, amin meghatódtam, hogy a kikötés után elküldött, menjek ki a városba, nincs rám szükség olajozásnál. A Presidenttel voltam itt utoljára, de nem tudtam kimenni. Sőt, még sehol se voltam úgy olajozni, hogy a barba kiküldött volna a városba. K. Gabival sétáltunk, elmentünk a szikla lábához, majmot nem láttam.
A Pandora horgonyon volt, amíg bevettük az olajat. Közben Lojzi beszélt Mr. Kremers-szel. Két héten belül átszáll a Presidentről a Pandorára E. Laci, majd Kornél jön erre a hajóra, amint kikötünk. S abból a kikötőből én is megyek haza!
Fél tizenkettőkor indultunk, hallottam, amikor Kornél bejelentkezik fél háromkor Tarifa Controllnak. Hívtam a 16-os csatornán.
Nem válaszolt.
A 10-esen is átszóltam.
Nincs válasz. Később beleszólt, hogy hallott, de "az a barom fent volt a hídon". "Az a barom" Herr Grützner, a Pandora barbája. Sajnálom Kornélt, olyan lehet a helyzete, mint nekem volt a Presidenten.
Este hatkor elvonultam, és irtó nagyot aludtam.

Január 5. Kedd. 22 nap. úton
. Lojzi adott egy csomó munkát, különböző hivatalos nyomtatványokat készítek, MV Niklas névre. Ha már a Maci megvette a festékkazettát, akkor ez a minimum, nem igaz?
Ma 3363,0 KHz-es hullámhosszon beszéltünk Kornéllal. Jól jön, holnap éjjel is összejövünk. Tegnap, egy hirtelen ötlettől vezérelve, Gibraltárban kiadtam a mooringman-nek egy levelet, s benne a CÉH fénymásolt oldalait. Igen tetszettek Szabolcs versei, apáé is, és a Karel című novellám is.
Délben Lojzi igazgató úr jajongva várt a hídon. Éjjel kikapcsoltam az Inmarsat C-t, és nem találta a sok felesleges időjárási telexet. Nem tudta bekapcsolni a komputert se...
Abban igaza volt, hogy elfelejtettem az Inmarsatot beállítani a kikapcsolás után, s a komputer képernyőjét is kihúztam, de megértő volt, mert az éjszakai munkához kellett a saját laptopom, s ahhoz használtam a displayt. Délutánra is adott egy csomó új nyomtatványt, hogy vigyem be a gépbe, és nyomtassam ki az új hajónévvel.
Este nem tudtam aludni, hosszú éjszakám lesz...

Január 6. szerda. 21 nap. úton.
Sztrájkolnak a vasutasok. Erősödik a forint, ma 70 fillérrel erősödött az euróhoz képest. Tizenhét milliárd forinttal gazdálkodik az Ifjúsági és Sportminisztérium. Ezek a Szülőföldem hírei...
Sajnos megfordult a szél, most délkeleti, ez rossz lesz, ha Vizcayára érünk, mert akkor oldalról jön.
Hajnali kettőkor beszéltem Kornéllal. Mesélt egy jó sztorit a barbáról. Captain Grützner egy punk. Most is zselézi a haját, és van fülbevalója, de régebben még festette is magát.

Punk barba...

Hollandiában történt, hogy talált a hajón piros, kék és zöld sprayt, tehát kicsinosította a haját, s égnek meresztette. Ezen kívül volt fél kiló fülbevalója és egy orrkarikája, amitől nagyon szép volt, legalább is punk lányos körökben, gondolom én. A hatósági vizsgálat tőle kérdezte, hogy hol találják a parancsnokot. Amikor kiderült, hogy ő lenne a hajó első embere, nyilvánvaló lett, hogy a hatóság nem punk lányokból áll, és nagy botrányt csináltak, még a hajótulajdonosnál is hivatalos panaszt emeltek ellene. Azóta csak zseléz, és leszerelt a fejéről egynehány fülbevalót is...
Kávénál elmeséltem capt. Grützner esetét a hatóságokkal, a srácok jót derültek rajta, s cserébe elmondták a "Copfos" esetét, aki szintén parancsnok volt a Harren cégnél.

Rocker barba

Copfos nem punk volt, hanem rocker. Szép, gusztusos tetoválás borította a mellét, szögekkel kivert bőrnadrág és dzseki volt az öltözéke, a haját természetesen copfban viselte, és megőrült a motorokért, Harley Davidsonja volt.
Egyik alkalommal kint volt a legénységgel Aveiróban - Portugália - egy kocsmában. A kocsmárosnak volt egy mosómedvéje, amelyik valami mennyezeten futó csővezetéken pihent. Már be voltak egy kicsit szíva, amikor jött az ötlet, hogy nem hajó a hajó mosómedve nélkül, s beviszik a Paduára. Az egyik matróz felugrott, belekapaszkodott a mosómedvébe, lecibálta, de a szegény jószág megijedt - azt hiszem, ezen nincs mit csodálkozni -, és beleharapott ez első elé kerülő emberbe. Ez történetesen a Copfos ujja volt.
Egy másik matróz ezért elkapta hátulról a mosómedve fejét, szorította az állkapcsát, és ököllel püfölte szegény állat fejét, hogy engedné már el a parancsnok úr ujját. A rendőrség is kijött. Copfos úgy tudta magát kidumálni, hogy nem volt az állaton nyakörv, nem tudhatta, hogy magántulajdonban van, azaz a kocsmárosé...
Copfost később kirúgták a Harren und Partner cégtől. Akkor a Pandorán volt, éjfélkor átvette a szolgálatot a Macitól - aki akkor első tiszt volt -, és első dolga volt lemenni a második tiszti kabinba, hogy játsszon a komputerrel. Fél óra múlva a hajó zátonyon volt. Kettőszázezer márkás kár keletkezett, ki kellett dokkolni a hajót. Persze Macira próbálta kenni a dolgot, de nem sikerült, mert az éjféli pont pontos volt, így tudta, hogy a hajó milyen pozícióban van...
Ez egy ilyen übermensch volt.
A hajnali szolgálatban kértem Kornéltól egy "teszt" táviratot, és ezzel sikerült megnyugtatnom Lojzi igazgató úr kicsi szívét, hogy nem rontottam el az Inmarsat-C komputert, amikor kikapcsoltam.

Január 7. Csütörtök. 20 nap. úton.
Hajnalban faxot küldtem az asszonykának a hazautazásomról.
Sajnos, be kell látnom, hogy felelőtlen vagyok.
Nem szabad ilyen gyereknek, mint a felséges Lojzi barba, megmutatni olyan dolgokat, amit nem ismer, mert elkezd vele játszani, anélkül, hogy tudná, hogy mit csinál. Tegnap megmutattam, hogyan töröltem ki az EGC, azaz időjárási telexeket, erre ma nekiállt, és ezzel mindent kitörölt a komputer belső naplóból, így nem tudom elszámolni a küldött telexeket...

Január 8. Péntek. 19 nap. úton.
Az idő elromlott, meglehetősen billegünk, de azért kibírható. Most is 7-es, 8-as erősségű, de félhátulról jön, így riszáljuk azt a szép popsinkat, csúszkálunk a hullámok hátán, de azért megyünk, és a mozgás kibírható.
Délben váratlan hírrel örvendeztetett meg Lojzi igazgató úr:
A President Liverpoolban van, vagy ott lesz a hét végén. Így E. Laci átszáll a Pandorára Cardiffban. Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor Kornél még elér minket Antwerpenben, és akkor 14-15 körül otthon lehetnék. Túl szép, hogy igaz legyen!

Január 9. Szombat. 18 nap. úton.
Éjfélkor rossz hírrel várt a barba. Távirat jött Mr. Kremerstől.

A hülye holland

Mert az. Mármint Krémers. Holland is, és hülye is...
Kornél az, aki tovább akart maradni - legalább áprilisig -, és én vagyok az, aki haza akar menni, és a marhája most hazaküldi Kornélt, és a szabadsága letöltése után akarja visszahozni a MV Niklasra. Tehát én maradhatnék még minimum két hónapig a hajón. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólna az asszonyka? Arról nem beszélve, hogy Kornél bizonyítványai lejárnak tavasszal, nem tud majd visszaszállni. Addig maradt volna, amíg lehet, hogy aztán meghosszabbítsa.
Persze azt is el tudom képzelni, hogy capt. Grützner örömmel szúrt ki Kornéllal, és Lojzi igazgató úr, szegény annyira bugyuta, hogy nem fogta fel, hogy miről is lett légyen szó. Mert Krémers mind a két parancsnokot megkérdezte, hogy hogyan is legyen a váltás. Nem tudom, hogy mit beszélt Lohmannal, mert utalt a telexében arra is, hogy a tulajdonossal is tárgyalt. Lohmannak Hamburgban mondtam, hogy pár hét nem a világ, ha kell, akkor persze maradok, de nem plusz két hónapot!
Nem tudom, mi tévő legyek. Ugyanis a két állandó barba, Lohmann és Lojzi igazgató úr olyanok, akikkel szívesen hajóznék máskor is, de akkor hogyan tovább? Sose lehet belőlem barba, ha itt maradok. Vagy esetleg mégis, ha bővítik a hajóparkot?
Na, mindegy. Ha már így alakult, akkor ez van. Nem tudok semmit se tenni, főleg, innen a hajóról.

Az az ökör punk...

Az a helyzet, hogy kettőkor megint beszélgettünk Kornéllal. Igazam volt, capt. Punk Grützner kavarta meg a szart, ő küldött olyan táviratot - amíg Kornél az igazak álmát aludta - Mr. Kremersnek, amire az felkapta a vizet. Tehát az lesz, hogy Kornél hazamegy, és amikor nekem lejár a mandátumom, akkor idejön. Marad az eredeti terv, hogy január végén utazom haza. És megbeszéltük, hogy visszajövök, május közepén leváltom, és ez azt is jelenti, hogy jövő karácsonykor otthon leszek. Illetve meglátjuk, hogy ide jövök, vagy a Helenre E. helyett...?

Készülődés minden vonalon...

Az igazgató úr készül haza, de marhára. Ebből adódóan most mindenki dolgozik. A matrózok takarítanak, én is a hídon, Lojzi pedig nyüzsög. Pótlólag be kellett írnom egy mentőcsónak gyakorlatot. Röhej: voltam a Csokonain, egy halom ócskavas volt már, a Pancon 3 alig vánszorgott, egy lestrapált kurva volt. A Humber egy 25 éves félig roncs, de mindegyiken működött a mentőcsónak. Ezen a hat és fél éves, modern hajón nem! A motor indítóakkumulátora ment tönkre, és még nem pótolták. Na, mindegy, a gyakorlatot azért beírom, mert ellenőrizhetik a kikötőben. Ebben a hónapban esedékes a Port State Controll, szerencsére majd csak 28-a után, s addigra már jó lenne megpattanni innen. Ez minden félévben esedékes, s akkor mindent leellenőriznek, jó alaposan. Rá is fér sok hajóra, szerencsére, az elmúlt félévi ellenőrzés során semmi hiányosságot nem tapasztaltak, s ezt nem minden hajó mondhatja el magáról. Egy teljes napot vesz igénybe az ellenőrzés. Legutóbb a Humberen volt szerencsém egy ilyen ellenőrzéshez, és tizenhét hibapontos listát kaptunk.

Január 10. Vasárnap. 17 nap. úton, Moerdijk
. Olyan lassan megyünk, hogy az már majdnem hátra. Reggel hat előtt nem akar érkezni a pilot állomásra Lojzi. Ez most számomra nagyon kellemes, mert így még ki is aludhatom magam kikötés előtt.
Ma hajnalban jól jött a Szülőföldünk. Vége a vasutassztrájknak. A MÁV vezérigazgató meghalt a hivatalában.
Hat húszkor érkeztünk a pilot állomáshoz, tízkor kötöttünk ki. Holnap fél nyolckor kezdik a kirakást, négy órára vállalják. Ezt nem akarom elfogadni, mert 190 emelés lesz, ha négyesével rakják, és ha óránként húszat ki tudnak rakni, akkor is tíz órai munka. Na, meglátjuk, hogy csak a szájuk nagy, vagy meg is tudják csinálni?
Ebéd után elengedtük a fedélzeti rakományt. Közben a barba megkért, hogy vegyem át a videómat egy kazettára. Megtettem. Egy picit lebuktunk. Volt benne egy jelenet, a hídon, amikor mondom, hogy ez Lojzi kapitány asztala. Naná, hogy megértette, kérdezte is, hogy a kapitány, az capitan-e? Gondolom, a Lojzit hozzá tudta tenni... Három után pár perccel megjött

Hermann Lohmann

az új parancsnok. Lojzi igazgató úr másfél óra alatt átadta a hajót, és már tűzött is el, Lohmann felesége vitte haza.
Az első amit kérdeztem, hogy mi lesz az utunk. Erről nincs semmi hír.
Vacsora után másfél órát beszélgettünk, Lojzival összesen nem lehetett ennyit.
Kikérdezte a hajó állapotát.
Elmondta, hogy most év elején két hétig pang a piac, örültek, hogy tudtak rakományt szerezni erre az időszakra. Két vonaljáraton dolgoznak:
Rotterdamból Saguntóba van százezer tonna vas, ez egy évet venne igénybe elszállítani, és Dél Spanyolországból lenne valami ásványféleség vissza Angliába. Ez lenne a mi hajónknak
Egy másik pedig Hamburgba lenne szállítani való alumínium őrlemény...
Kíváncsi leszek, hogy mikor tudok hazamenni? És főleg, hogy honnan?
Telefon haza
Felhívtam az asszonyt, Szabolcs vette fel, gyorsan elmondta, hogy volt bent a 2zsiráfnál és azt mondták, hogy több írás is megjelenik a könyvből. Február 12-én lesz a felolvasó estje a gimiben.
Csaba öcsém az egyik nap buszra várakozott, és egy srácnál látott egy újságot, és a kölyök Szabolcs versét olvasta. Nagyot dobbant az öcsém szíve...! Én meg büszke vagyok a fiamra! Nagyon valószínűnek tartom, hogy a 2zsiráf volt.
Tarantóból nem érkezett meg a levelem. Valószínűnek tartom, hogy Livornóból se. Ha így van, akkor csalódtam az olaszokban!

Január 11. Hétfő. 16 nap. Moerdijk.
Megkezdtük az első napot az új barbával. Szóltam, hogy kérjen valami kötözési pénzt a charterertől a srácoknak. Megígérte, kíváncsi vagyok, hogy be is tartja-e?
Délelőtt fél tízre csak a fedélzeti rakomány felét rakták ki, nem megyünk el előbb, mint késő este (csak a szájukkal raknak olyan gyorsan...)

Tele van a hócipőm

mert ma mindenki hülye, csak én nem. Délben lettek készen a fedélzeti rakomány kirakásával. Gyorsan elő kellett készíteni a raktárt a nyitáshoz, nyilvánvaló, hogy nem mentünk ebédelni. Erre K. Gabin kitört a "szakács betegség", és hisztizni kezdett, hogy miért nem jönnek az emberek enni? Ez jellemző sok szakácsra, azt hiszik, hogy azért van a legénység, hogy nekik munkájuk legyen, és oda vannak, meg vissza, ha nem ül mindenki pontban tizenkettőkor az asztalnál. A stromó is kiakadt, és teljesen váratlanul begorombult. A barba ideges, mert sok a dolga az új hajópapírokkal...
új rendszert vezetett be, pilottal csak ő hajózik folyón, ezért a szolgálati rend ma egy kicsit felborul, ami azt jelenti, hogy éjfélig lehetek, mert akkorra lehetnek készen a kirakással. Utána ő lesz szolgálatban, majd én a tengeren, és megint újra ő, amikor a Scheldén hajózunk, Antwerpenbe.
Este hatkor ledőltem két órára. Fél hétkor hallom, hogy hív a barba:
- Mister mate (mert ő így hív, tiszt úrnak...).
Felkeltem, bekopogtam a kabinjába.
Senki.
Felmentem a hídra, ott találtam.
- Hívott, captain? - kérdeztem. Nagyot nézett.
- Én ugyan nem... - mondta.
újra álmodtam, de most ezt a rövidet!
Éjfél előtt tíz perccel fejezték be a kirakást.

Január 12. Kedd. 15 nap. Moerdijk, úton, Antwerpen.
Milyen kár, hogy nem a belső vízi úton megyünk, a csatornákon keresztül-kasul, úgy csak kilenc óra lett volna az út, így tizennyolc...

Ez egy szép nap volt...!

Kezdem ott, hogy részletekben tudtam csak aludni, így egész nap kóvályogtam. Kora délután kikötöttünk, megjött a Germanischer Lloyd képviselője, és hivatalosan átnevezték a hajót. Már valóban Niklas vagyunk!
Ötkor kimentem a Jumbo vámmentes üzletbe.
Moerdijkban K. Gabi szerzett egy ócska bringát. Ez volt a próbaútja.
Először akkor estem vele, amikor kontrázni próbáltam, és nem volt rajta. Másodszor, amikor be akartam fordulni, de csak a kormány fordult, a kerék nem, mert olyan laza volt a kormányt leszorító csavar. Harmadszor, amikor egy raktárépület mögül kiértem, a szél feldöntött.
Bevásároltam. Nemcsak magamnak, hanem a srácoknak is. Vettem egy jópofa rádiós órát a konyhába.
Már odafelé menet is elkezdett a hó esni, amikor visszaindultam, vízszintesen zuhogott. Totál eláztam. Néhol már olyan nagy hó volt, hogy nem tudtam tekerni, tolni kellett a bringát. Ráadásul nem téli cipő volt rajtam. Egy telefonfülkénél megálltam, megpróbáltam Encsit felhívni, de hiába hívtam negyed órán keresztül, állandóan mással beszéltek. Már borzalmasan fáztam, nem tudtam tovább várni. Induláskor alig jött fel a kesztyűm, csurom víz volt. Amíg le nem húztam, nem éreztem, mert melegen tartotta a testhőmérséklet, de amikor felvettem, jéghideg volt.
Mint egy hóember állítottam be a hajóra. A dzsekim kívül elázott, belül szerencsére nem lettem nedves. De az overallom combközéptől átázott, és az alatta levő nadrágból is csöpögött a víz.
A popsikám is fáj, a bringaülés dög kemény volt...
Ráadásul holnap reggel fél hatkor akarják kezdeni a kirakást...
Délután beszélgettem a barbával. Kérdeztem, hogy beszélt-e vele Lojzi igazgató úr a váltásomról és Kornélról? Sajnos nem megy, amit elképzeltek, mert Mr. Kremers nem engedi hajóra Kornélt amíg le nem töltötte a szabadságát és meg nem hosszabbította a tiszti oklevelét. De azért nekem sántít valami a dologban, mert ha a tulajdonos kér valakit, akkor a Marlow-nak küldeni kell. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a sorsunk?
Megvan az utunk: Antwerpenben rakunk be Aveirónak és Setubalnak (mindkettő portugál) 3487 tonna vasat.

Január 13. szerda. 14 nap. Antwerpen.
Ma este jót söröztünk a barbával. Persze ennek előzménye is volt.

Ez is hosszú nap volt...

Reggel ötkor keltem, fél hatra jöttek a melósok. Borzasztó gyorsan kirakták az 1200 tonna vastekercset. Közben rakomány-surveyor is jött, egy kicsit bennem volt a frász, hogy rendben találják-e a rakományt. Délutánra kiderült, hogy minden oké.
Közben a srácok elkezdték felfesteni a Niklas nevet. Háromra kirakták a hajót, nyomás raktárt takarítani. Közben megjött a sztór, gyerünk kirakni a kamiont. Olyan finom "illatos", magyarán penetránsan büdös sajtot kaptunk, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam! Utána azonnal átálltunk egy másik rakparthoz, háromnegyed hat után kötöttünk ki. Itt rakunk be, két napra vállalták, mert még nincs itt a teljes rakomány.
Vacsora után megünnepeltük a hajó átnevezését (a névadó, Niklas, a parancsnok fia, kilenc éves). Utána kimentem, és felhívtam az asszonyt. Végre tudtam beszélni, mert a kisebbik fiam hajlandó volt leszállni a telefonról.
Nagy örömöt okozott, hogy levelet kaptam Gömöry tanár úrtól, a volt latin-magyar tanáromtól. Már kezdtem azt hinni, hogy válasz nélkül hagyja a két könyvemet... De mentségére legyen mondva a kora, nyolcvan felett van, és a gyenge látása.
Délután láttunk egy magyar uszályt. Apró öröm, ami megdobogtatja a szívet, csakúgy, mint Moerdijkban egy kamion, mely egy bizonyos Mácsai László vállalkozó nevét hirdette a ponyváján.

Január 14. Csütörtök. 13 nap. Antwerpen.
Szerencsére nincs az egész rakomány a rakpart mellett, így csak holnap mehetünk el. Gondolom ezért is kezdtek egészen "emberi" időpontban, reggel nyolckor, s fél négykor már befejezték a munkát.

Január 15. Péntek. 12 nap. Antwerpen, úton
. Délután háromra végeztek a rakodással. Azt hiszem, a barba elégedett velem, mert láttam rajta, hogy érzi, hogy ismerem a hajót. A rakodás vége előtt húsz centit orra voltunk bukva, ő azt akarta, hogy minimális fartrimmel induljunk, s félve nézte a merülést a berakás végén. Persze amikor kész lettünk, tizenöt centi volt a trimm, és ennek meglehetősen örült. A rakomány elhelyezéssel is elégedett volt.
Négykor elindultunk. Lohmann viszi ki a hajót a tengerre - az ő "saját" hajója, nem bízza másra a veszélyes helyzeteket -, én csak este tizenegykor megyek fel váltani. Az azért egy kicsit sértő, ahogyan megkérdezi, hogy lemehet-e, meg tudom-e oldani a hajózási helyzetet? Odakint dühöng a szar, kilences nyugati, északnyugati szél van.
Indulás előtt megroppant a térdem. Most, amikor írom a naplót, délután fél ötkor, még érzem...

Január 16. Szombat. 11 nap. úton, Északi-tenger.
A hajnali őrségben iszonyú rossz idő volt, 9-es vihar dühöngött, de szerencsére úgy kaptuk a hullámokat, hogy nem mozogtunk különösebben, csak a sebességünk volt 4-5 csomó, ami "volt jobb"...
Délre lecsendesedett, a végén egészen sima lett a víz.
A Lojzi meg a parancsnok nagyon egy húron pendülnek, már ami a naplóírást illeti. Mindketten elég trehányak ebből a szempontból, pedig fontos dokumentum, nem is érdekel, hogy ők hogyan csinálják, én írom, ahogyan jónak látom.
A lábam nem igazán javul, bár nem fáj annyira, mint amikor megroppant.

Január 17. Vasárnap. 10 nap. Angol-csatorna, úton
. Hajnalban ránk tört a vihar, 8-as, 9-es erősségű szél fúj, természetesen szembe kapjuk, alig megyünk.

Január 18. Hétfő. 9 nap. Vizcaya, úton.
Tovább tart az ítéletidő. Tele van a hócipőm...

Január 19. Kedd. 8 nap. Vizcaya, úton.
Borzalmasan szar idő van. Hajnalban távirat jött a Marlow-tól.
Ma délután kellett volna érkeznünk Aveiróba, de még mindig a Vizcayán hánykolódunk.

Január 20. szerda. 7 nap. Vizcaya, úton
. Nem tudni, hova megyünk. Lehet, hogy Leixoesban kötünk ki, Aveiro előtt sok hajó horgonyoz, a kikötő zárva van a rossz idő miatt.
Továbbra is dühöng a vihar. Ilyen ítéletidőben régen hajóztam. Tegnap megfájdult a hátam, már nem bírom a sok döglést, mert arra nincs lehetőség, hogy valamit mozogjon az ember, de még arra se, hogy talpon legyen. Egyszerűen borzalmas!
Este megjött, hogy marad Aveiro, éjfél előtt érkeztünk.

Január 21. Csütörtök. 6 nap. Aveiro, horgonyon.
Nem is igaz, hogy végre egy kis nyugalom van, igaz, még mindig lityegünk egy kicsit, de a horgonyon már kibírható.
Megérkeztünk Aveiro elé
A Helén jól kikapta az utat: Gentből visznek szójalisztet egy algériai kikötőbe. Szegények... Mr. Schiffner táviratozott Lohmannak, hogy beszéljen a "punk" barba fejével, mert kijelentette, hogy nem hajlandó Algériába menni. Köztünk legyen szólva: tökéletesen meg tudom érteni.
Az egész napot horgonyon töltjük, egy kis pihenés a rettentő útért. Holnap reggel visznek be.
Délután jött a hír, hogy öt után kikötünk. A hír igaz, csak nem ma, hanem majd...
Délután kinyomtattam a Szétrúgok mindenkit 6-ot, mert meg akartam mutatni K. Gabinak. Említettem, hogy elmondom benne a véleményemet az amerikai filmekről. Annyira tetszett neki, hogy elkérte, hogy megmutathassa otthon.
Este a barba elküldte a váltási kérelmemet a Marlow-nak. Február 2-án vagy 3-án lehetünk Antwerpenben.

Január 22. Péntek. 5 nap. Aveiro, horgonyon.
Az egész napot horgonyon töltöttük. Lehet, hogy csak hétfőn megyünk be?
Délután beszélgettem egy sort a parancsnokkal.
A cégében (Hermann Lohmann Schiffahrtsgesellschaft mbH) a Harren und Partner cég a főrészvényes. Mr. Harren hét éve kezdett két hajóval, a Paduával és a Pandorával, most tizenhét hajója van. Lohmann 26 évesen kezdett hajózni az apja cégénél (egy hajója volt, és az istennek se akart fejleszteni), két év múlva már parancsnok volt.
Most ő is ezzel a két hajóval kezdi a pályafutását, és természetesen fejleszteni akarja a cégét, de előbb be kell indulni ebben a pangó piacban.

Január 23. Szombat. 4 nap. Aveiro.
Milyen jó, hogy elküldtem a telexet. Délelőtt kikötöttünk. Csak hétfőn kezdik a kirakást, hat órára vállalták.

Bringával könnyebb!

Vacsora után kimentünk K. Gabival, aki délután vett egy kerékpárt 30 márkáért egy kerékpárszervizben. Kerestünk egy ATM bankjegykiadó automatát, és levettem a forintszámlámról 5000 escudót, milyen jó, hogy vészhelyzetre itt van nálam. Igaz, ilyenkor kétszeres váltás miatt (márkáról forintra, forintról escudóra) nem a legjobban járok, de ilyenkor, hét végén, amikor nem lehet pénzt váltani, megéri.
Közben az a kerékpár, amelyikkel én mentem, egy kicsit elromlott, így keresnünk kellett egy üzletet, ahol szerszámot kért Gabi, és megreparálta a bringát.
Visszajöttünk a kikötőhöz, bementünk a legközelebbi kocsmába, ahonnan felhívtam Encsit.
Közben megérkezett mindenki, a parancsnokot kivéve. Söröztünk, boroztunk, aztán fél tizenegykor kirúgtak, és bejöttünk a hajóra.
Ha még maradnék a hajón, biztosan vettem volna egy bringát magamnak, nagyon jó dolog, főleg nekem, aki olyan "hadilábon" állok a lábammal...

Január 24. Vasárnap. 3 nap. Aveiro.
Szép az idő, süt a nap, nyugi van. Délelőtt térképeket, szakkönyveket javítottam.

Rég volt ilyen jó napom!

Ebéd után kerékpárra kaptunk Gabival, és nekiindultunk a vakvilágnak, bár stílusosabb lenne azt mondanom, hogy a vakportugáliának...
A legközelebbi kisváros Gafanha de Nazare. Jó hosszú, legalább öt kilométer. Átkerekeztünk rajta, hamarosan Gafanha de Alquembe értünk. Itt egy kedves benzinkutas felfújta a gumikat, majd tovább kerekeztünk. Egy ocsmány büdös tó partján vezetett az út, átmentünk egy háromlyukú hídon (hiába no, ebben még fejlődniük kell, hol van ez a hortobágyi kilenclyukútól, bár az igazat megvallva, azt még nem láttam... Legfeljebb betartom a fokozatosság elvét, de hol találok egy hatlyukút?)
A híd végében kezdődött egy nagyobb város, Ílhavo, bementünk egy kellemes térre, ott pihentünk öt percet, majd visszaindultunk. Sörözni ott akartunk, ahol tegnap este voltunk, a kikötő mellett, de zárva volt, ezért visszakerekeztünk Gafanha de Nazaréba, és az első (szerencsére falu végi) bárban bekebeleztünk egy sört.
Vacsora után ismét kimentünk bringázni, de most csak a faluban tekertünk keresztbe kasul. Megnéztük a templom környékét, ott van egy helyben minden, amire a léleknek szüksége van: templom, kultúrpalota, és a temető... Ez utóbbit kőfal vette körül, de átláttunk a tetején, igen barátságos, lakályos kripták sorakoznak egymás mellett, némelyikben még világítás is volt, bár azt hiszem, ez az, ami abszolút fölösleges...
Összetalálkoztunk a többiekkel is, a barba megint egyedül őrizte a házat...
A délutáni bárban megittunk megint egy sört, és felhívtam Enikőt. Meg kellett szakíttatnom a beszélgetést, Klárival beszélt, és ha belelendülnek... Megérkezett a tarantói és az antwerpeni levelem, egyszerre. Mégse kellett az olaszokban csalódnom, sőt az olasz postában se, mert mindig ilyen pocsék volt.
Fél kilencre bent voltunk.
újólag panasszal élek a popsim iránt...

Január 25. Hétfő. 2 nap. Aveiro.
Kicsit izgalmas volt a kirakás, mert aggódtunk, hogyan tudják majd kirakni az acéllemezeket, amire rárakták Antwerpenben a vasgerendákat. Először veszekedtek, vitatkoztak velünk, de két karton cigaretta megtette a hatását, és kiügyeskedték az összes rakományt. Szerencsére jól elhúzódott a munka, és csak holnap reggel indulhatunk. A parancsnok savanykodott ezen, így nem mertem vigyorogni, hogy lássa az örömömet, mert ez egyre inkább azt jelenti, hogy a setubali kirakás után ballasztban megyünk fel Antwerpenbe.
Néztük a ZDF híreit, egy magyar autóbusz lezuhant Ausztriában egy szakadékba, tizenhatan haltak meg.
Politizálunk a parancsnokkal...
A barba sokat politizál. Szidja a kormányt, mint a bokrot. Nem ért egyet a családpolitikájukkal, a biztosítási rendszerrel, és legfőképpen a zöldek akcióival. Le akarják állítani az összes atomerőművet Németországban, és Franciaországból és Angliából vissza akarják hozatni a kivitt atomhulladékot. Ez jelzem, nekem is magas... Tetemes költséggel jár, és nekik kell akkor tárolni... A kormány engedélyezni akarja az egyneműek közötti házasságot. Ez persze magánügy, és akkor nem értek vele egyet, ha ezekben a kapcsolatokban engedélyezik az örökbefogadást. (Ugyanis akkor egy normális gyermeknek ez a kapcsolat lesz a követendő példa...) Ha nem lehet fogadott gyermek az ilyen "családban", akkor ám tegyék, ha "szeretik" egymást, akkor legyenek meg azok a jogaik, amik a házastársakat megilletik. Remélem a mi demokráciánk sokára éri el ezt a fejlettségi szintet, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk...
Este volt egy film a tévében, a parancsnok úgy örült neki, mint egy gyerek, mert ott forgatták a jeleneteket, ahol lakik. A bankjában, a szomszédos utcában, a közeli téren... Miután sokat kommentálta, még én is élveztem. Bugyutácska vígjáték volt.

Január 26. Kedd. 1 nap. Aveiro, úton.
Semmi más dolgunk nem volt reggel, mint eldobni a köteleket, és elindulni.
Holnap már "szívességből" hajózom! Ez az utolsó napja a szerződésnek. Ahogyan az már lenni szokott, H. Pistával egyre többet sütjük el az ilyenkor szokásos "hazamenős" humort, élceket, tengerész közhelyeket.

Január 27. szerda. Setubal.
Lejárt a szerződésem! Hajnali fél kettőkor kötöttünk ki. Dolgozni csak reggel nyolckor, hajóidő szerint kilenckor kezdenek, ez jó...
Fáj a szívem... Aki kint volt, azt mondja, gyönyörű az óváros, itt állunk a város centrumához közel, és nem volt alkalmam kimenni. Éjjel egyig raktak. Igaz, a barba leváltott este hatkor, és csak tizenegykor kezdtem, de a lábam már fájt (a bokám), és nem mertem megkockáztatni, hogy éjjel elindulunk, és ne aludjak előtte.
Csak a kikötőkapuig sétáltam el, ugyanis ott találtam telefonfülkét.
Szabolcsnak 39 fokos láza van, őt is elkapta az influenza.
Orbán országos gyásznapot rendelt el az autóbusz-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Kőszegi iskolások voltak szegények...
Levelet és egy kis csomagot kaptam a volt osztályfőnökömtől. Elküldte két könyvét, gondolom Dombóvár helytörténetével foglalkozik. Amíg gimis voltam, addig a férje jelentetett meg egy kötetet ebben a témában.

Január 28. Csütörtök. Setubal.
Éjjel kettőig raktak. Mögöttünk áll egy hajó, az MV Hanse. Rizst raknak be, odasétáltam egy kicsit bámészkodni. Kijött a chief.
- Jonapot kivanok... - mondta, oroszos kiejtéssel.
Kiderült, hogy a Radnótin volt harmadik tiszt. Csak úgy sorolta az ismerősök neveit:
- Vamos Gyorgy, Czako Peti, Cipo (Vecsernyés Pista, volt évfolyamtársam a főiskolán), Barat Laci, és így tovább... Kiderült, hogy akkor volt rajta, amikor a Humberen voltam, és az Indiai-óceánon találkoztunk. Erre mondják azt, hogy: kicsi a világ!
Most már biztos, hogy hazamegyek!
Ugyanis megérkezett délelőtt a távirat a Marlowtól, hogy jönnek a váltók.

Lojzi felrobbant...

Délután telefonált őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr. Befejezte a tanfolyamot, és felrobbant...! A tűzoltó vizsgán egy CO2 palackkal kellett tüzet oltaniuk, és felrobbant a kezében. Súlyos fagyási sérülést szerzett a kézfejére, de le tud jönni a hajóra. Jellemző: olyan típusú palackkal gyakorlatoztak, amelyiket már kivonták a forgalomból a veszélyessége miatt.
Deutschland, Deutschland, über alles...
A kirakás továbbra is lassan megy. A barba este hattól tizenegyig adta a szolgálatot, így aztán kisétáltam videózni. Valóban a város központjánál van a kikötő, nem kell ötszáz métert se menni, hogy az óvárosba jusson az ember. Hangulatos hely. Zegzugos, kanyargós, keskeny utcák, tele üzlettel, sok az ajándékbolt, el tudom képzelni, hogy mi lehet itt nyáron, a turista szezonban! Öt percnyi videót csináltam, pontosan betelt a második egy órás szalag. Tervezni se lehetett volna jobban!

Január 29. Péntek. Setubal, úton.
Kidolgozták a második műszakot is. Háromnegyed kettőkor lettek készen. Jó hosszú szolgálatnak nézek elébe. Nem aludtam este, fájó lábbal jöttem fel a hídra. A barba fél háromig volt fent, hétkor jön váltani.
A barba délelőtt nem adta le Ciprusnak, hogy mikor érkezünk, így kénytelen voltam délután rászólni, ugyanis ez az utolsó nap, amikor értesítheti őket. Este el is küldte. Milyen jó, hogy megmondtam Enikőnek, hogy hívja fel a HMS-t, s mondja meg, hogy hétfőn vagy kedden érkezhetünk, így legalább tudják, mert a Marlow már biztosan nem tudta értesíteni Budapestet.
Mindent nekem kell intéznem...
Óriásit aludtam délután öt és tizenegy óra között.

Január 30. Szombat. úton.
Hülye idő van, féloldalról előlről jönnek a hullámok, alávágnak a hajónak, megemelik, és amikor visszazuhan a következő hullámhegyre, remeg, rázkódik minden. Nagyon tele van a cipőm már ezzel a hajóval...

Január 31. Vasárnap. úton.
Még a holnapi nap, és utána megérkezünk, lezavarom az utolsó manővert, s mehetek haza! Már csak ez a gondolat éltet. Jézusom! Ha belegondolok, hogy három nap múlva már otthon lehetek... Nem is igaz!
Jó lett az idő, és megyünk, mint az olajozott rosseb... Igaz, hogy visz az áramlás, de 14 csomóval "rohanunk"! Mit nem tesz, ha a gépész is megy haza!

Február 1. Hétfő. úton, Angol-csatorna. Egész éjjel a rádió-elszámolást csináltam. Szerencsénkre egy magasnyomású légréteg van a környéken, így az idő változatlanul jó. Holnap reggel érkezünk. A Marlow már tudja... Elkezdem a kabintakarítást, mosást, és a készülődést haza.
Persze este már nem tudtam aludni. Megjött, hogy a behajózók 2-án 14:05-kor érkeznek, mi 3-án 10:55-kor indulunk. Remélem, kora délután már otthon leszek!

Február 2. Kedd. úton, Antwerpen, a kihajózó kikötő! Szerencsém volt, mert a barba Flushingtól (Vliessingen) vitte a hajót, így pár órát még aludni is tudtam! Reggel negyed nyolckor zavart ki az ágyból, mert érkeztünk a zsiliphez.
Sajnos, a munkások már sorban álltak a parton, így még ki se kötöttünk, amikor már ott türelmetlenkedtek, hogy nyissuk ki a raktárt. Egy komplett műtrágyagyárat szállítanak Egyiptomba. A Krupp cég a szállító, érdekes, hogy Antwerpenben a szerkezeti elemeket és az ahhoz való anyagokat rakjuk be, a gépi berendezést Spanyolországban készítik.
Amíg rakodtak, el-elszaladtam, mert mostam, elkezdtem csomagolni, közben kitakarítottam a fürdőmet...
Persze amint az ilyenkor szokásos, megjött az élelmiszer, be kellett rakni, s amíg hurcolkodtunk, megjöttek a váltók. Sajnos B. Botond még nem volt ilyen típusú hajón, így az átadás délután fél öttől este tízig tartott.
Közben megjött őfelsége Hatodik Lojzi igazgató úr is, most fitness miatt hozott egy szobakerékpárt is. Lohmann este tíz körül ment el.
Fél éjfél körül már nem álltam a lábamon. Ráadásul még nem fejeztem be a csomagolást.
Negyed egykor felvánszorogtam, becsomagoltam a bőröndöt, a Macitól kapott melóscipőt itt hagyom a hajón, mert van vagy két kiló, és óriási (45-ös, vasalt orrú, stb. a német munkavédelmi előírásoknak is megfelelő). Nem csomagoltam be a videolejátszót se, amit szintén nekem adott, de nem akarok még egy csomagot... Beállítottam az órát háromnegyed hatra, és elájultam...

Február 3. szerda. Antwerpen - Budapest. Hétre jött a taxi. Fél kilenckor már a brüsszeli repülőtéren voltunk.
Láttam egy laptopot, 3500 márkáért, a pénz meg is lett volna, de biztosan lebuknék a vámon, ha hazahoznám...
Fél órás késéssel indultunk, mert a forgalomirányítók egy gépet rosszul soroltak be, és ácsorognunk kellett, amíg ki tudták szedni a sorból.
Frankfurtban háromnegyed óránk volt, idejében beszálltam a gépre, de H. Pistát és I. Csabát háromszor is kellett hívni, amíg a bárból előkászálódtak...
Idejében érkeztünk a Ferihegy 2B-re, már elég szép a repterünk, nemzetközi színvonalú.
Legnagyobb meglepetésemre az egész család kint volt. Legjobb esetben is csak Nimródot és Encsikét vártam, de Szabolcs is "meggyógyult", s kijött. (Kutyául ugat még...) Csodálatos dolog hazaérkezni! A vacsora finom pulykanyak leves volt, már ki voltam éhezve egy Encsike féle levesre. Utána fehérboros, gombás csirkemell volt. És rakott valami, franciás nevű édesség, istenesen bezabáltam belőle...

Charlotte torta volt az a franciás nevű édesség, a receptje kint van ám a Főzőcske oldalon! (2006 áprilisából a beszúrás)


Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra