Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:

M/V LYS CHRIS (2)



2005. ÁPRILIS 24-TŐL - 2005 SZEPTEMBER 6-IG


Napló a Lys Chrisről immáron másodszor



A Lágymányosi híd mellett robog a vonatÁprilis 24. vasárnap. Későn keltem, fél kilenc is elmúlt, mire kikászálódtam az ágyból. Csak egyszer mentem le mindössze, amikor bevásároltam a hajóra. Vettem egy rúd téliszalámit és egy üveg kecskeméti szilvapálinkát. Nem szeszesitalt, hanem pálinkát. Csomagolás egész nap, azt hittem, hogy jaj de könnyen elkészülök, de a végén már volt egy pici kapkodás is.
Makk Gusztinak kétszer javítottam a honlapon, és dél körül egy hallatlanul érdekes í-mélt kaptam: Győrből érkezett, a Széchenyi István Egyetem tanára küldte, aki szintén tengerész (levantei vitorlás) szótár összeállításával foglalkozik. Sajnáltam, hogy nem előbb jelentkezett.
Végül elvarrtam minden szálat, lemondtam a hírleveleket, a HIX listákat. Szabolcsot még meg tudtam várni, de azután indulás.
A taxi jól bevitt a lánchídi csúcsforgalomba, de azért kiértünk rendesen.
Encsike szegény elpityeredett, egyre nehezebb az elválás. Én se repesek ilyenkor az örömtől, hogy elutazhatom egy kemény félévre!
A vonatról felhívtam apát, beszéltem Hajnival, sms-t kaptam Eszterkétől.
Nincs a fülkében 220 V, ez disznóság! Így aztán épp csak beírtam a naplót és kikapcsoltam a laptopot.
Elkezdtem olvasni a Kétfelé folynak a vizek című regényt. Bicskénél habánokról olvastam, Tatánál Ferdinánd vendége voltam, miközben a portréját festette Carlo Jacopo mester, s mire Komáromhoz értünk Thurzó Imrét is megismertem, Árva örökös főispánját, Bethlen Gábor tanácsadóját.

Április 25. hétfő. Varsó, Gdynia. Kényelmetlenül aludtam, az ágy erősen lejtett, hiába gyűrtem magam alá a plédet, nem segített. Azért valamit sikerült aludnom.
Beváltottam egy húszdollárost, szégyentelenül keveset kaptam érte, mindössze 2,8 zlotyt adnak egy Bush aranyért. Mindegy, az Intercity pótjegyre elég volt, még vissza is kaptam az ötvenesből... A krakkói vonat pontosan érkezett Varsóba is, és Gdyniába is. Az ügynök várt, azonnal rám kérdezett, később azt mondta, hogy egyedül nekem volt tengerész külsőm a vonattal érkezettek közül. Pedig nincs is bozontos szakállam!

Ismerősök:
A hajóra érkezvén négy ismerős is volt, az első Vitalino, aki segített a bőröndöm cipelésében. Később megjelent Arturo is, ő a hajón volt, amikor tavaly megérkeztem, de hamar hazament.
A felépítményben találkoztam Liebével, aki csak kezet adott, és már ment is haza. A negyedik Edu, a gépész, aki holnap kap vonatra, s másfél óra múlva otthon van, Kalinyingrádban. Ilyen közel lakik, ami persze nem tesz semmit, mert ha nem mehet haza, akkor lakhat 200 méterre is, ugyanolyan messze van, mintha ezer kilométerre lenne. Na, ez bölcs mondás volt.
A chiefet hiába kerestem, mert nem találtam. Őt két héttel az érkezése után hazazavarta Liebe. Akkor jött le Dariusz Sedlo, akinek nem volt nagy kedve, mert ő már parancsnok, és ugye chiefnek kellett beszállnia. Na, most visszament a beosztásába. Ez jó, mert teljesen képben van az elsőtiszti teendőket tekintve, és itt marad a hajón.
A javításnak még nem értek a végére.
A raktártetők a parton várják, hogy visszakerüljenek a hajóraAz összes raktártető a parton van, egész éjjel dolgoznak (ha minden igaz), és holnap valamikor indulunk. Muugába megyünk, acélt viszünk Antwerpenbe.
Most viszont résen kell, hogy legyek, és ha valami segítségre van szüksége a gyárnak, akkor nekünk is kell ugrani.
A gépész, aki Edut váltja, magyar, Kollár Péter nálam sokkal öregebb, mert ő májusi én meg augusztusi vagyok...
Encsikével többször beszéltem, és meg is dicsértettem, mert el tudtam hozni az összes gyógyszeremet, anélkül, hogy neki kellett volna figyelmeztetni, hát én ilyen frankó csávó vagyok.

Április 26. kedd. Gdynia. Na, milyen igazam volt? Éjfél van, és a lefekvés még egyáltalán nincs testközelben. A melósok elmentek ebédelni, addig mi rogyadozunk egy kicsit. Vito a friss, mert ő aludt két órát, Arturónak tele a hócipője, mert két napja nem aludt, így most ő megy el a stopásládába, és ha kell, akkor Vitót ébresztem (aki a szalonban szunyókál a szófán).
Holnap indulás, de még messze vagyunk a késztől...Én viszont nem szunyókálok sehol, nézem, amint három lengyel küzd a raktártetőkkel, és emelem, zárom a szelvényeket, ha kell. Egy bulkheadet már beraktunk a helyére, a másikra holnap kerül sor, mert egy csapszeg nem ment a helyére, amit megkalapácsoltak annyira, hogy félig bement, de onnan aztán se ki, se be. A raktártetőkkel eljátszadoztak fél ötig, akkor eltűztek, én meg aludni, ha úgy sincs más dolgom.
Fél tízre állítottam be az órát, ha nem tetszik valakinek, az szívjon gázt.
Fél kilenckor kivert egy alarm az ágyból, fel is keltem, már mindenki nyakig merült a bolondokházában, mert a CO2 helyiségben szivárgást észlelt a gépész. Erre kihívták a szervizt. A főárbocot le kellett tenni, hogy elektrikusok leellenőrizhessék a navigációs lámpákat. Az árboc hidraulika bedöglött. Egy hónapja működött, most nem. Közben Arturo észrevette, hogy olaj ömlik a rendszerből.Szépen elvágta az ujját a gépész! Péter kikereste, melyik cső az, leszerelte, egy másfélszer egy méteres területen alakra hajlítottuk a kétméteres csöveket, közben a gépész elmetélte a gyűrűsujját amikor a kész csőből levágta a felesleget, a sorja lesorjázta az ujját is, csak úgy zubogott belőle a vér. Annyi volt benne a jó, hogy nem engem szabtak varrtak ma, hanem én a chiefet. Azt sajnáltam, hogy varrni nem engedte, de azért találtam valami jó csípős fertőtlenítőt, azt nem sajnáltam tőle. Szép babát varázsoltam az ujjára. Utána vissza dolgozni az árboc hidraulikával.
Délután kettőre találta meg Péter a hibát. A raktártetőkre ahol a vezetősín miatt kikopott az ellenidom, behegesztettek egy-egy laposvasat. Most nem lehet a raktárt becsukni, mert fennakad.
Négyre elkészült a bulkhead csapja.
Ötre befejezték az új kémény felszerelését.
Hatkor azt mondta a barba, hogy menjek el pihenni. Rám is fért, mert kivagyok, mint a liba.
Nem baj, már csak 179 napom van, és mehetek haza!
Fél éjfélkor keltett a parancsnok, hamarosan indulunk. Könnyen keltem, mert teljesen kipihentnek éreztem magam.

Április 27. szerda, úton. Az indulásra egy picit várni kellett, mert egy tanker manőverezgetett előttünk. Viszonylag jól telt el az első őrség. Csak később derült ki, hogy mégsem pihentem ki magam teljesen, amikor négy felé majd összeestem az álmosságtól. Viszont reggel hatkor nem kellett ringatni.
Az a baj, hogy meglehetősen hideg van. Amikor Gdyniában éjszakázni kellett, és minden percet a decken töltöttem, mert állandóan a raktártető hidraulikával kellett dolgozni, rettenetesen átfagytam. Szerintem nem volt nulla foknál, és ráadásul szeles volt az idő. Rajtam volt egy trikó, egy pulóver, az overall, azon még egy pulóver, a gyapjú kardigán és a tetejében a bélelt kabát. Nem lehet mondani, hogy nem öltöztem fel eléggé... A fő baj az lehetett, hogy egy helyben kellett ácsorogni a szeles próván. Nos, ma reggel jól befűtöttem a hídon.
Vito raktártetőt mosDélre viszont napon jó idő volt, 14 fok, árnyékban viszont 5 (ráadásul az volt a szeles oldal is).
A hidat alaposan kitakarítottam, ezzel el is ment a délután. Őrület, hogy mennyi vörös iszap gyűlt össze a vödörben, amiben a törölgető rongyot áztattam és csavartam. Ez a festék leveréséhez használt magasnyomású homok szétporladt maradványa. Feljött Péter egy kis dumára. Megállapítottuk, hogy mindketten teljesen más hajókon voltunk a MAHART-os időkben. Ő Hungárián, meg Amalokon volt, később a Pannon hajókon, én egyiken se hajóztam. Így eshetett, hogy nem ismertük eddig egymást. Egyszer benéztem Vito kabinjába, mert ment nála a tévé. Ő nem vett észre, mert az ágyon feküdt engem meg takart az ajtó. Azt a filmet nézte, amit én csináltam amikor elhagytuk Lisszabont karácsony előtt. Pár másodperc után előjöttem:
- Klassz filmet nézel! - mondtam, és ő csak vigyorgott.
No, hát nem érdemes volt vesződni vele? Legalább őt érdekli, és meg is nézi! (Nyilván nem először teszi, és nyilván nem az én kedvemért!)

Gyorsjelentés a szakácsról
Tulajdonképpen még nincs sok elmondani való, de ahogy visszanézem a naplóimat, általában a szakácsok azok, akikkel kezdem a legénység bemutatását, hát legyen ez most is így.
Marek nem egy nyelvzseni, viszont elfogadhatóan főz. Ugye nekem mindegy, hogy mi a kaja, még akkor is, ha főtt csirkemellet ad finomfőzelék rátéttel és krumplipürét. Amit nagyon tud, az a szeletelés! Képes egy fél hagymát, egy paradicsomot, két salátalevelet, negyed uborkát és fél zöldpaprikát úgy felszeletelni, hogy az elég hat embernek az esti hideg kajához, és még éjszakára is marad belőle. Viszont a fricskó polcai amúgy nem szakadnak le a sok kajától. Sőt. Sokszor éjfélkor már csak zöldség van, az viszont egy fél szelet fekete kenyéren elég éjszakára. Este már nem voltam fáradt, vacsora után egy DVD-t is megnéztem, utána naplóírás és csicsika.

Muugában rakományra várvaÁprilis 28. csütörtök, úton, Muuga. Jelentem magasnyomású légrétegek vannak Skandinávia és Lengyelország fölött, így aztán szép nyugodt a tenger, amit szeretek.
Mikor felkeltem az éjféli őrségre, úgy éreztem, nagyot javult a bal kezem. Már alig zsibbad, főleg az ujj oldala, a tapintó felülettel már majdnem 90 %-ban érzek. Éjjel kettőkor sms-t kaptam. Azt hittem, hogy Encsike, de nem, a MATE új alelnöke próbálta, hogy él-e a kapcsolat? Nos, miért ne élne? Válaszoltam, elküldtem a következő utat, meg megírtam, hogy Kollár Petivel vagyok, és üdv mindenkinek, úgyis ma van MATE összejövetel.

Tizennyolc percnyi gond
Egyébként az őrség átadásnál kiderült, hogy van némi gond.
- Mr. István - mondja a barba, mert így hív -, baj van! Tizennyolc percet késünk ahhoz képest, amit megadtam!
- Hűha! - mondom neki, hogy lássa, átérzem a problémáját, pedig nem. Ennyire nem vagyok érzékeny, az érkezést tekintve.
- Pedig a hajó fenekét letisztították, legalább két hónapig gyorsabbnak kellene lennünk üresen, mint 11,5 csomó. - aggódott tovább Dariusz. Ezt a későbbiekben is egyedül csinálta, mert nem tudtam csatlakozni hozzá, annyira nem vág földhöz 18 percnyi késés.
- Majd igyekszem behozni - próbáltam nyugtatgatni, de kevés sikerrel, mert a telegráf karját megpróbálta benyomni a pultba, persze nem ment, így aztán csak a maximális pitch-csel (hajócsavar lapátszög) mentünk, többet nem tudott kihozni a hajóból. Azért fogadok, hogy tud ettől aludni rendesen.
Viszont én egy szavatartó ember vagyok, és valóban behoztam a késést, oly annyira, hogy a pilot már háromnegyed délben be tudott szállni.
- Dobrij gyeny! - köszönt minimum 13.250 decibellel. Én még embert még nem hallottam így üvölteni, lazán, minden megerőltetés nélkül telebömbölte a hidat de, úgy, hogy alig lehetett megmaradni. A köszönés után elkezdte a történeteit önteni a barbára, mert az szerencsétlen oroszul válaszolt, és innentől nem volt megállás, se csend, a pasi harsogta a mittudom én, hogy mit, mert én már nem értek annyit oroszul, hogy kihámozzam a mondanivalóját.
Dariusz gondolom hamar megbánta, hogy kimutatta orosz nyelvtudását, mert néha félénken közbeszólt angolul, de a révkalauzt nem lehetett leállítani, s hiába mondta a lengyel, hogy most pontot akarja a térképre feltenni, az orosz löködte a vállát, és teleüvöltötte a jópofaságaival a híd minden milliméterét. Ezt én kívülről figyeltem, mert ugye az embernek vigyáznia kell a hallására, mert nem lopjuk a fülünket.
Akkor lélegeztem fel, amikor elmehettem előre manőverezni.
Kettőre kötöttünk ki, négyre ígérték hogy jönnek, háromnegyed ötkor elkezdték a berakást. A barba azt találta ki, hogy állandóan lent kell lenni a raktárban, és majd ő hatkor levált.
Csomagolt acéllemezt rakunkNo, ez jó hír volt.
De csak negyed hétig, mert ilyen az ember: amíg úgy volt, hogy holnap estig leszek egyfolytában, nem izgatott semmi. Most, hogy megígérte: tartjuk az őrséget kikötőben is, hat húszkor már morgolódtam magamban, fél hétkor elküldtem a nénikéjébe, és hét előtt tíz perccel durcásan felmentem (mert a melósok is elmentek, műszakváltás miatt).
Viszont tizenegykor felkeltett, azzal, hogy nagyon fáradt, muszáj elmennie aludni. Na, akkor is aludtam bő három és fél órát, ezzel kihúzom reggelig.

Április 29. péntek, Muuga, úton. Nyugiban ment éjjel a rakodás. Reggel hatkor elmentem alunni, hát nem kellett ringatni.

Fogós, ravasz matekpélda...
Délben azt mondja a barba:
- Mr. Sekeli, két sort teszünk hátra, és négyet előre, és kész a berakás.
Hát ezen nincs mit nem érteni. Sőt, feljött a raktárból a rakományellenőr, és mondja:
Napfelkelte Muugában- Elől kicsit gondban leszünk, összesen van hatvan darab, ha négy sorba akarjuk rakni, akkor 15-öt kellene egy sorba tenni az eddigi 12 helyett.
- Rendben rakjanak... - mondja a barba, és nyilván igaza van, ha előre hatvan darabot kell rakni.
Utána mentőcsónak gyakorlat. Beültünk a csónakba, letettük a vízre, és mivel a motor nem volt rajta, így szépen visszahúztuk. A gyakorlat után megyek a rakományellenőr srác után.
Felderül a pofija:
- Egyeztessünk megint...
- Jó - mondom, mert semmi jónak nem vagyok az elrontója.
- Hátra van a berakásból két tétel, az egyik negyven darab, a másik negyvenegy, az összesen hatvanegy... - oldja meg a kölök a komplikált matekfeladatot.
Hát istenem, biztosan liberális iskolába járt szegény, nyilván nem tehet róla, a szülei megették a propagandát és ők küldték oda, ahol tilos gyakorolni és a pedagógus kezéből kiveszik a fegyelmezés minden lehetőségét, még a buktatást is, a gyereknek meg alapvető joga, hogy ne figyeljen az órán...
Nos, mivel a mi elavult, porosz típusú iskolánkban a 41+40 még nyolcvanegy volt, javaslatot teszek a korrekcióra.
A fiatalember arca elkomorul, elő a számológépet, s már az első számítás engem igazol.
- Akkor most mi lesz?
- Hát lecsúsztál az idei matek Nobel díjról - gondoltam, de azt mondtam: - Semmi gond. Berakjuk a negyven darabot, és a második tétel berakása előtt nézek egy merülést, és utána megmondom, hova menjen a második lot.
Matekzsenikém bólogat, látszik rajta, nagy kő esett le a szívéről...
Tulajdonképpen arra lennék kíváncsi, hogy ha ezt eljátssza a főnökének, hogyan mosakodik ki? Mert valószínű, hogy hárman is várnak a helyére, és a munkaadók magasról tesznek a liberális iskolaszemléletre...
Szóval a rakodás végére efféle buktatók jöttek, de sikerült beraknunk a hajót, meglett az egylábnyi fartrimm, meghozták a rakománypapírokat is, amikor megjöttek a tollas fiúk. Igen, mert a világnak ebben a sarkában a vámot tollnak hívják, s átvizsgálták a hajót, össze is szedtek valakitől egy üveg Smirnoff vodkát, s mint a csempészés bűnjelét lefoglalták. Hogy kié volt és mi lett a sorsa, arról nem rendelkezem információkkal, s csúsztatni nem akarok.
Hétkor révkalauz, indulás. Nyolckor alvás...

Április 30. szombat, úton. Éjszaka adminisztráció, meg kinyomtattam a fényképeket, amit a rakodásról csináltam...

Amilyen lökött vagyok
tegnap délután megrökönyödve láttam, hogy nem hoztam magammal azt a kábelt, amivel a digitális fényképezőgépet a laptophoz tudom csatlakoztatni, anélkül meg mit ér? Mit tudok ilyenkor csinálni azon kívül, hogy a fejem intenzíven a falba veregetem? Semmit. Beletörődök a megváltozhatatlanba, és nyilván nem veszek egy új fényképezőgépet e miatt...
De mivel Vitót se olyan fából faragták, hogy neki ne legyen az, ami másnak van, így hát hozzá tudtam fordulni fényképezőgép ügyben. Ugyanis egy hónapja vett egy masinát magának, és azt elkérte a barba, hogy csinálhassunk pár képet.

Délben meglepetés
Ha meglepetés az, hogy nincs meglepetés, mert az ebéd a szokásos eintopf, szokásosan finom, és ízletes, és a szokásos mákos zsömle hozzá, hogy a franc essen az összes lengyel szakácsba, akik ilyesmivel tudnak cukkolni.
Ugye az természetese, hogy együtt ebédelünk Kollár Péterrel. Ha két magyar összejött, akkor ennyire tartsunk össze is.
Nos, neki kissé rosszabb a helyzete, mint nekem, mert ő más ellátást kap.
Ugyanis én ettem két tányér finom eintopfot, ő evett egy tányér "mi ez, valami babgulyás?"-t. Az enyémben egy kevéske majoránna is volt, neki meg valami furcsa volt a babgulyásban, talán majoránna. Arról nem beszélve, hogy én ettem meg az ő kolbászjárandóságát is bár ezt ő ajánlotta fel. A duma közben arról folyik, hogyan van, volt a Priwallon, mert ugye én kétszer három hónapot, ő pedig kétszer hetet hajózott rajta, így van beszédtéma, ez természetes.
Délután feljött a hídra is, azonnal kaptam tőle egy tengerész szót: a brejzlit, ami igen közhasznú volt, hiszen: műszaki cuccot, műszaki árút, főleg hifi audiót jelent.


MÁJUS


Május 1. vasárnap, úton. Milyen érdekes: nekem május elseje sose volt, és sose lesz ünnep, mert mindent látok benne, csak azt nem, ami valójában kéne legyen: a munka ünnepét. Örök életre elvették ennek a napnak a szépségét, az emelkedettségét a szocializmusban a kötelező felvonulással.

Most beszéljünk a komputerről
bár ez nem vers... és érteni a humort ebben csak az érti, aki olvasta Nimród fiam "verseit" hétéves korából.
Péter felfedezte, hogy van egy kiselejtezett komputer a hajón. Hiába mondtam neki, hogy nem jó, ezzel a pasival nem lehet értelmesen beszélni, mert fogja magát és a gépet és megcsinálja, csak azért, hogy ne nekem legyen igazam...
Így most van neki egy komputere.
Igaz, hogy Windows Millenium van rajta, ami a még a Microsofttól is egy kalap szar, de mit lehet tenni? Szegény gépész Microsofttal főz, nem igaz? Azért adtam neki egy Open Office-t, meg egy Total Commandert, hogy tudja használni is a masinát, ne csak nézni. Nyomtatóval nem szolgálhatok (az kell nekem). Egyébként azt mondja, hogy a monitorkábel csatlakozójában három érintkező deformálva volt, ezért nem volt kép, azaz a monitor nem volt csatlakoztatva, hanem csak bevandáldugva... És az elment színek is csak beállítás kérdése volt.
Neki!
Ja, azt is elmesélte, hogy pár évig számítástechnikát tanított, így persze könnyű meghardverni a hibákat, meg jó az a gép és efféle dumákat elereszteni...
Odaadtam a szlengszótáram, erre azzal jön, hogy bandázs... Ja, ezt is használták, valószínűleg a gépészek... meg, hogy tütyő (török), na ez felháborító, ennek a szónak az én agyamból kellett volna kipattanni! Meg olyan beszédet is mondott, hogy Mérihauz, na de erre már én mondtam, hogy Hagyma tér!
Olajtengeren hajózunk. A magasnyomás még mindig magas.

Május 2. hétfő, úton. Alakítgatom a honlapom. A flash-sel egyelőre semmire se jutottam, de azért kitaláltam mást, készítek egy korszerűbb menürendszert hozzá.
Délutánra beködölt, az orrunkig se láttunk.
Beszéltem a családdal, egészen 0 forintig. Így lenulláztuk a számlám. Kezd fájni a nagyujjam körme a jobb lábamon. Érzem, amint megint benő a húsba… A franc, aki megeszi. Elolvastam a

Kétfelé folynak a vizek
című regényt. Érdekes látni, hogyan megy egy alkudozás Bethlen Gábor és Ferdinánd között a koronáért, egy békekötés keretén belül, hogyan srófolják az aláírás és a korona árát...
(Ahelyett, hogy elővennék a mobilt, jegyzőkönyvet szerkesztenek, leveleket írnak, lovas futárokat szalajtanak, és azután várakoznak... A két küldöttség együtt, az érsek úr pincéjében, óriásit zabálnak Európa - az akkori világ - legnagyobb boroshordója árnyékában.)
Valóban érdekes amit a habánokról vagy más néven az anabaptistákról, a bemerítkezőkről, a felnőtt korban keresztelkedőkről olvashatunk... Róluk sok érdekes dolgot lehet megtudni, például a habán szó etimológiáját: ők azt mondták: Haus haben, de Nikolsburgban a csehek ezt elferdítették úgy, hogy nekik könnyebb legyen kimondani, és a habenből habán lett.
A könyv elején megjelenik két olasz művész, kedvesek, könnyedek, igazi latinos temperamentummal, szeretni való figurák...

Május 3. kedd, úton. Olajtenger, sűrű köd, hideg, majd napsütés, délben 9 fok, délután ötkor 19, szóval dühöng a szeszélyes, no nem április, de tavasz. Bár Németországban tegnap nyár volt, sose mértek még Potsdamban május első napján 32,4 fokot! Dariusz egész úton az érkezés körül aggódott. Nem akar az első útján rosszul bemutatkozni a hajóbérlőnek, mint parancsnok. Ezt elhiszem, elfogadom. De azt nem, hogy elsőtisztként nem látta, hogyan mennek a dolgok, és fél óra ide, húsz perc oda nem oszt, nem szoroz. Ő pedig erősen. Állandóan oszt, szoroz, és aggódik, hogy szerda hajnali ötre megérkezünk-e a pilotállomásra vagy sem? Kész ideg a pasi. Nem nagyon hiszem, hogy túl sok parancsnoki gyakorlata lenne, ahhoz képest túlontúl precíz. Még semmit se csinál rutinból...
Elsőtisztként, úgy látom, kissé laza volt, mert amióta eljöttem, egyetlen notice to mariners nincs bevezetve a nyilvántartásba, és nem is dolgozott fel egyet se, így most lesz két hónapig munkám, hogy belerogyhatok délutánonként a térképjavításba. Kíváncsi vagyok, mikorra érem magam utol vele.

Amikor a hülye megússza...
A délutáni őrségben végig köd, pára és rossz láthatóság volt. Négykor egy bizonyos M/V Midjur nevű hajót elkezdtek hívni a 16-os VHF csatornán.
Midjur nem válaszol.
Egy őrhajó volt, aki hívta, mert szeizmikus kutatásokat végeztek, és egy vontatóhajó egy 3,5 mér-föld hosszú (6,5 km.) kábelt vontatott. Az őrhajó a kábel végénél volt. Ha most én vagyok a Midjur hídján, gondolhatom, hogy két hajó között van 3,5 mérföld, akkor biztonságosan elmehetek köztük. Azt hiszem, a chief fogta magát, és lement a hídról az őrség átvéte-le után, hisz biztonságos az út.
Öt előtt tíz perccel már a vontató is és az őrhajó is percenként hívta:
- Midjur, Midjur, Midjur, itt az őrhajó, azonnal változtasson útirányt, veszélybe rohan... - mondta az őrhajó ügyeletese.
- Midjur, Midjur, Midjur, itt a kábelvontató hajó, változtasson útirányt veszélybe rohan, átvágja a kábelem és tönkreteszi a saját hajócsvarját...
És Midjur hallgat, nem csinál semmit, a chief nyilván valahol kaszinózik... És az ilyen felelőtlen tengerész (vajon megérdemli a tengerész nevet?) megússza. Öt előtt tíz perccel válaszol a hívásra, persze erős orosz akcentussal (hát az orosz és az ukránt nem tudom megkülönböztetni, de végül is mindegy) és elfordul (gondolom a kutatók legnagyobb megkönnyebbülésére).

Május 4. szerda, úton, Antwerpen. Éjszakára kaptam egy oldalas litániát, mit kell tennem a steenbanki érkezéskor. Nem mondtam neki, hogy valószínű, többször érkeztem Stenbankhoz, mint ő... Nem baj. Ilyenkor az ember kényelmesen hátradől, és magában mosolyog, jókat derül. Mert minek kell keltsem negyven perccel a révkalauz beszállása előtt? Egyáltalán minek keltsem? Ha persze ez neki így jó, akkor nekem is, mert fél hatkor, ha beszáll a pilot, majd eltűzök kérdezés nélkül. Nos egy pöttyet másként alakultak a dolgok:
Háromnegyed ötkor, öt perccel azelőtt, hogy keltenem kellett a barbát, lementem vécére, hogy mire az akciók ideje beköszönt, ne kelljen sehova se mennem. Éppen eltettem az eltenni valót, amikor bejelzett a tűzjelző, csak úgy vijjogott az egész felépítmény. Én meg rohanvást a hídra.
Éppen nyomogatom a gombokat, amikor megjelenik a captain talpig borotvahabban.
- Kicsit későn nyomja ki, nem? - kérdezte nem minden él nélkül.
- Szarni voltam - mondtam neki, ha nem hiszi nézzen utána a kagylóban, mi ment le... - azt muszáj... - tettem hozzá, nehogy azt higgye, hogy belőlem az egerek hordják ki.
Ingatta a fejét, aztán amikor meglátta, hogy csökkentett fordulattal megyünk, rákérdezett.
- Hogy fél ötre érkezzünk... - mondtam, ami igaz is. Azt hiszem, ezt nem vette jó néven, de nem szólt, mindenesetre majd tisztázni kell, hogy ha azt mondja fél hat, az nála mit jelent, mert más pk-nál annyit, hogy semmi esetre se előbb. Rendben. Lementem aludni.

Nem lett baj, mindenki életben maradt!
Tízkor keltett Dariusz, akkor érkeztünk a zsilipbe.
Az eső zuhog, és ami nekem kabátom van, az nem igazán esőkabát, hát hamar nyirkos lettem.
Amikor a hajó orra átért a zsilipkapun, akkor indultam előre. Nem mondom, hogy addigra eláztam, de amíg beértünk a helyünkre, már igen. Pedig mentünk mint az olajozott mennykő! Szokás szerint kiadtuk a hátratartó kötelet (tengerész ezt nem érti, nekik: springet), és vártuk, hogy egy huszáros hátrával lelassuljunk, de erre aztán várhattunk!
Robogtunk, mint a gyorsvonat. Már harminc méter spring kint volt és nem akartunk lassulni, láttam, hogy nagy baj készülődik.
- Tegyél rá három voltát (jaj be kell írnom a tengerész szótárba a voltát, ami egy nyolcas kötélből a bitán - azaz a kikötőbakon) - kiáltottam Vitónak.
Persze nem sokat használt. A kötél rángatott, és csúszott. Viszont vészesen közeledett a vége. Volt még vagy tizenöt méter a fedélzeten, akkor utasítottam a matrózt, hogy kösse agyon. Vito megkötötte, aztán rohanás! Lekushadtunk a horgonycsörlő mögé, ahol az elszakadó kötél visszacsapódva nem tud agyonütni. Közben a kötél nagyokat ugrott, simára csiszolta a bitát. Minden ugrással mintegy 5 méter fogyott a decken levő kötélből!
Persze azt nem hagyhattuk ki, hogy amennyire a helyzet engedte, figyeltük, mit csinálnak hátul? Egyszer csak egy irtózatos durranás, látom, a farkötél megugrik, és vagy tízméternyit felcsapódott, aztán belehullott a vízbe. El nem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett. Nálunk még egyet csúszott a kötél, aztán megfogtuk a hajót. Kinyúlt a bugyirózsaszín, vadonatúj nylonkötél, mintha hegedűhúr lenne, át tudtam volna markolni, de nem szakadt el. Ha most a régi kötelek lettek volna elől, akkor már az előttünk kikötött orosz hűtőhajó farába rohantunk volna! Megkötöttük a hajót elől, és mentem hátra megnézni, mi történt?
Arturo nagyon fogta a csuklóját, és a barba is ott aggódta körbe-körbe.
- Mi történt? - kérdeztem, bár a választ meg tudtam volna jósolni.
Hát az történt, ami a nagykönyvben le van írva:
A hátsó vincsen levő farkötél nem tudta megfogni a hajót a nagy rohanásban, és a kötéldobra tekert kikötőkötél szinte lerobbant róla. Kifutott vagy tíz méter, de ilyenkor olyan erővel szakad ki, hogy mindent visz magával, mindent tör, ami az útjába kerül. Nos, ha valaki ilyenkor fél lábbal a kikötőkötélben áll a fedélzeten (az aki a kötelet kezeli, és kényelmi okokból mondjuk belelép egy hurokba) annak törik a lába és a pasit úgy kiviszi a kötélkifutóban, hogy utána szép hosszú marad... Szerencsére Arturo el tudta engedni a kötelet, mert ha valaki ilyenkor "erős" és ő megmutatja, akkor örülhet ha egy csuklótöréssel megússza. A felcsapódó kötél eltalálta a karját és a kézfejét. Gyorsan bekékült, de szerencsére nem tört el semmije. A szakács jeget hozott neki, később egy bandázst tettem a csuklójára, remélem minden rendben lesz vele. A barba nem is igen tudott magyarázkodni, csak azt hajtogatta, hogy nagy volt a "flus" a zsilipben (gondolom a flus áramlás akar lenni valamilyen némethez közeli angol dialektusban).
Szerintem egyszerűen túl gyorsan jött be, mert lehet a folyón áramlás, bent a zsilipben már semmi esetre sincs olyan, ami a hajót így vinné. A kikötőben vagy egy órába tellett, amire elértük a rakpartunkat.

Mire jó a honlapom?
Kikötés után jön be az ügynök. Meglát, integet, mint jó ismerősét köszönt, pedig tuti, hogy sose láttam.
- Hello chief, how are you? - szegezi nekem a kérdést, amire persze nem kell válaszolni, és nem is vár feleletet, mert azonnal folytatja: - ma voltam a honlapján...
- Honnan tudja, hogy az enyém? - kérdeztem elég hülyén.
- Hát a fényképről azonnal felismertem. Na és, egy árva kukkot nem értettem a szövegből, és ugye most magyar a chief a Lys Chrisen, hamar összeállt a kép. A hajó nevére kerestem az interneten, és második találat a maga honlapja volt.
Erre most mondjak? Legyen mondjuk:
- Nocsak!
Antverpenben kikötve(Persze nemcsak nocsak, hanem no, lám! És ez jó érzés ám veszettül!)
Két jó dologra derült fény az ügynök látogatása alkalmával.
Pro primo: pénteken kezdik a rakodást, és pro secundo: a Sunny Europe mindössze tíz perc sétálva. Így bunkerolás után már mentünk is a free shopba Péterrel.
Ha már bután elfelejtettem dolgokat, akkor megadatott, hogy a behajózás elején megvehessem a sampont, a videokazettákat a kamerába meg írható CD-t. Amint azt gondoltam, nem kaptam USB kábelt a Fuji fényképezőgéphez, így vettem egy 512 MB-os memóriakártyát, erre lehet 512 képet csinálni, hát elégnek kell lenni a hat hónapra!
Ami viszont némi aggodalomra ad okot: amíg fiatal voltam, mindig szájtátva bámultam a konyhai eszközöket a műszaki boltok kirakatában, ma meg azokra rá se hederítettem, viszont hosszan ácsingóztam az orvosi segédeszközök előtt, vércukormérőt keresve (nem volt)... Talán bizony ez is a korral jár?
A kabinomEgyébként készítettem egy új, úgynevezett pop-up menüt a honlapomhoz, így jobban tudom szelektálni a dolgokat, és reményeim szerint az egyes oldalak méretét és az "almenü" oldalak számát csökkenthetem.

Május 5. csütörtök, Antverpen. Szép napos reggelre ébredtünk. Az éjszaka nem a legjobb volt, mert háromkor bejelzett a tűzjelző rendszer, most a változatosság kedvéért a gépházban. Milyen jó, hogy "megcsinálták" Lengyelországban, mert amíg nem nyúltak hozzá, jó volt, és nem adott hamis riasztásokat. Egész nap nyugi.
Javítom a térképeket: az útra, azaz Sunndalsöráig, és utána le Lisszabonig megcsináltam, ez még istenes, de majd jönnek a nem használt térképek, mindegyiken összegyűlt a javítanivaló, mert senki nem foglalkozott vele. Az aranyos az egészben, hogy a barba azt mondja:
- Ha kikötőben vagyunk, Mr. Sekeli csak a publikációkkal foglalkozzon, mert el lett hanyagolva.
Ebben igaza van. Van egy 5 millió forintos kérdésem:
- Ugyan ki tehet róla, hogy nincsenek javítva?
A lehetséges válaszok: A. Gipsz Jakab; B. Weisz Gizi; C. Én; D. Ő.
Azt mondják, holnap szeles, esős idő várható.
Próbálkozom a flash programozással, irtó nehéz így magányosan, mindenféle vezetés nélkül. De azért már rájöttem néhány dologra, egy primitív kis filmet, néhány alapfunkció felhasználásával már el is készítettem...

Nyitható híd zárja le az öblöt, ahol állunkMájus 6. péntek, Antverpen, úton. Reggel nyolcra ígérték magukat, és meg is jöttek. Amikor megláttam a mobil darut, kezdtem igazat adni a fickónak a free shopban, hogy délre kész lesz a kirakás. Idegördült mind a huszonnégy kerekén, megmutatta a popsiján levő feliratot, miszerint 23 méteres sugarú körben 100 tonna a teherbírása, azon felül csak ötven. Hát most mit mondjak? Semmit.
Délre úgy kiraktak, mint a pinty! Négy óra 3500 tonnához!
Kis bibi volt a ballasztolás körül Dariusz szerint, mert amire kiraktak addigra nem teltek meg a tankok. De ez olyan dolog, hogy ha óránként hatvan tonna a kapacitás, akkor ha a fejem tetejére ál-lok is, egy 210 tonnás tankot nem lehet egy óra alatt feltölteni. Ez meg állandóan ott rohangált, és leste, hogy túlfolyik-e már? Hát persze, hogy nem… Szegény feje, azt hiszem, hamar gyomorfekélyes lesz, ha így folytatja az idegeskedést a hajó miatt (és főleg olyan dolgok miatt, amire nincs befolyással).

Jaj nekünk!
Na, aztán sikerült neki egy pöttyet belemásznia a lelkivilágomba. Ugye ő most negyvenhárom éves. Ez tény, erről senki se tehet, kivéve a Jóistent, aki erőben egészségben megtartotta. Nos Péterrel beszélget a folyosón amikor arra megyek, kiderült éppen arról megy a duma, hogy minket hogyan szólítson.
- Captain, ha nekem azt mondja, hogy Mr. Péter, akkor én magát Sirnek fogom szólítani.
- De én nem vagyok angol! - vigyorgott jókedvűen.
- Mi meg nem vagyunk misterek... - mondom. - Szólítson Péternek és Istvánnak.
- Jó, jó - szabadkozik -, de én 1962-es születésű vagyok, maguk meg 1948-asok, és csak úgy tegeződni az nekem kényelmetlen!
Magyarán jól lebácsizott minket egy negyvenhárom éves pasi.
Hát ne rúgja meg a macska?!
Milyen világban élünk, mi? Tessék tudomásul venni, hogy még idős se vagyok! Az majd hatvan fölött lesz az ember!
Na, azért!
Megjött, hogy Gaetába megyünk, ez Olaszország nyugati partján levő kikötő Fiumicino és Nápoly között. Jó lesz, mert így több mint 10 napos menet elé nézünk. És ha még azt is hozzáveszem, hogy a sunndalsörai rakomány csak szerda reggel lesz kész, és hétfő délutántól kedd estig horgonyon leszünk, akkor minden perfekt!
Tíz körül meghozták a cuccot a Sunny Európától, a memóriakártyára 818 darab 2 megapixeles képet tudok tárolni, ez több, mint elég a hat hónapra! Délre jól elfáradtam, de kicsit le tudtam ülni ebéd után, ami szerencse volt, mert háromkor indultunk. Ráadásul úgy, hogy háromkor dobj el mindent!, és utána negyed hatig szerencsétlenkedés, ácsorgás, várakozás zsilipre, zsilipelés, és végül indulás a Scheldén.
Így aztán nem csoda, ha hétkor már dög fáradt voltam.

Én vagyok az "ez"
A délutáni őrségből még jutott háromnegyed óra. Valószínűleg nem úgy nézhettem ki, mint egy ötórai teára induló angol gentleman, mert a pilot rám nézett, és megkérdezte a barbát:
- Ez a személyzethez tartozik?
Nem azt kérdezte, hogy "he", azaz ő, hanem "this", azaz ez...
- Persze, ő a chief - lelkendezett a barba. - Jó ember, még saját honlapja is van!
Ne ez újdonság. Mármint az, hogy azért vagyok jó ember, mert van honlapom. Viszont ezek után a pilot is megenyhült irányomban, főleg amikor az is kiderült, hogy ráadásul még én is fejlesztem! Ezután elmentem egy ellenőrző sétára a deckre, és a fejem fogva jöttem vissza. Sikerült jól bevernem egy kiálló vasba a raktárkeret mellett.
Ja, egész nap védősisakban voltam, csak most vettem le, és lusta voltam érte visszamenni! Ilyen az én szerencsém!

Május 7. szombat, úton. A hajnali őrségben jól elfáradtam. Éjjel egytől reggel ötig a térképeket javítottam, ez pedig 4 órányi ácsorgást jelent, ami a vacak lábamnak meglehetős terhelés.
Így most a naplóírást felfüggesztjük és megyek alukálni.
Hogy ne legyen aszimmetrikus a napom, a délutáni őrséget is ezzel töltöttem, így aztán meglehetősen elfáradt a lábam este hatra.

Marek zsemléjeMuszáj valamit elmesélnem:
Mindenki tudja, hogyan tud a gondolat csapongni, és milyen, időben és térben mérhetetlenül messzi eseményeket, történéseket képes egy tizedmásodpercbe sűríteni. Tehát ebédelek, és ma, lévén szombat eintopfot tett az asztalra Marek. És hozzá az elmaradhatatlan mákos zsemle. Nagyon csábító, ahogyan aranysárgán illesztik magukat a tálon, érezni a frissen sült péksütemény illatát... Erős vagyok, nem veszek belőle.
Azt mondom magamnak, van itt fekete kenyér, én azt eszem, ha kell (mert nem hizlal)... A gondolat hazaszáguld, már az óbudai szupermarketben állok a kenyeres gondoláknál, ahol ez a típusú német fekete kenyérből negyven deka 280 forintot kóstál, tehát nem engedem meg magamnak otthon... A gondolat visszaszáguld az ebédhez: ha már ilyen drága kenyeret ehetek itt... újabb ugrás, de most 1990 március 11-ére, pontosan 15.30-ra:

Kihajózási ebéd

Tehát a fenti dátum, és Rotterdamban vagyunk. Hazamegy az M/S Dina teljes személyzete, mert az olasz tulaj lengyeleket hoz a magyarok helyett. Illetve nem, mert parancsnoknak Juhász János jön vissza, aki innen ment haza még az ősz elején.
Március 10-én átadás átvétel, és mindenki kiszáll. Igen ám, de repülőjegy csak 12-re van, hát szállodába megyünk. Na, ez csodás, szeretem az ilyet, bent lenni egy világváros központjában, és egy teljes napom van a mászkálásra, a nézelődésre, a szájat tátásra...
Szobatársam Fend Feri volt, az elsőtiszt (de lehet, hogy én voltam Fend szobatársa, majd kell kérdezni, ő hogyan emlékszik…), én a Dinán második tiszt voltam.
Érkezéskor tájékoztatás: teljes ellátást kapunk a hotelben, de ebédre nincsenek felkészülve, az étterem csak este ötkor nyit, ebédelni holnap a bárban lehet, 15.00 után, de csak hidegtálak vannak. Na és, miért lenne baj, az a fő, hogy ehessünk valamit, nem?
Az esti étkezés hamar eljött, mi későn keveredtünk le, az alábbi párbeszéd zajlott le a pincérrel, miután leültünk:
Azt tudni kell, hogy csak a szállóvendégek részére főznek, és csak két menüt.
Pincér: - Jó estét, a mai menü hal á lá akármi és marhasült á lá bármi… mit hozhatok?
Miután megbeszéltük, hogy marhát kérünk, Fend mondja:
- Marhát kérünk á lá bármi módon...
Mire a pincnök: - Sajnálom, elfogyott, már csak hal van á lá akármi módon.
Akkor meg minek kérdez a marhája!
Na, de nem ez a lényeg. Másnap városnézés, még egy korai ebédre is beültünk Ferivel egy csillogó-villogó indonéz önkiszolgáló étterembe, de mivel nem kíméltük magunkat a mászkálásban, már igencsak ránk fért a szállodai hidegtál is. Mire lementünk a bárba, addigra már többen ebédeltek a kihajózók közül, szépen körbeülve a bárpultot.
És milyen a tengerész? Ha látja, hogy a másik jót eszik, akkor csak rábök a szomszéd tányérjára, és azt mondja a kedves hollandus bárkisasszonynak:
- Én is olyat kérek.
A kis hölgy mosolyog.
Fend Feri is bök: - Nekem is ugyanazt.
A hölgy mosolyogva tálal. Azért ez nem semmi: lazac és kaviár, pirítós meg kék sajt, szalámi és prágai sonka, ízléses, finom, és elég... Eszünk, közben mások is érkeznek.
- Jó amit esztek?
- Persze...
- Mi is azt kérünk.
A hölgy vigyorogva hozza, és jó étvágyat kíván.
Mind a tizenkilencen ugyanazt a hidegtálat kértük. Az egyik matróz (Sas őrmester) fejtette meg a hölgy vigyorgásának okát.
- Én jöttem elsőnek. Leülök. Kérdi a csaj, hogy mit hozzon? Mondom neki, teljesen mindegy, hogy mit, de a legdrágábbat adja, mert az olasz tulaj fizeti...
Ettünk tizenkilenc 45 guldenes hidegtálat.
Ennyi.
Ez a történet ugrott be arra, hogy ha ehetem a hajón drága fekete kenyeret, akkor miért egyek "olcsó" zsömlét? Amiről este (amikor mégiscsak elcsábultam) kiderült, hogy belül szalonnás, vastag, nehéz a tésztája. Arra jó volt, hogy a jövő szombaton nem úgy nézem majd, hogy milyen kár, hogy nem ehetek belőle...

Május 8. vasárnap, úton. Jó ramaty lett az idő. Félpofáról jön, a hajó csavarja magát, a reggeli őrség végére tengeribeteg lettem, a kabinba érve ledobáltam a ruháim, nem néztem mit hova, és az ágyba zuhantam.
Viszont tizenegy előtt megriadtam, hát felkeltem, zuhany, borotválkozás, és beírtam a komputerbe az éjszakai őrség alatt összegyűjtött tengerész szavaimat. A délutániban is ezzel foglalkoztam, mert annyira lityegünk, hogy másra nem volt lehetőségem...
Ma összeszedtem vagy 60 szót! Ezzel túlléptem a hatszázat! És Kollár Péter azt mondja, hogy negyvenegy neki is összejött (abból pár biztos benne van abban, amit már beírtam, mert amit mondott, azt felvettem (tütyő, sirkeci, stb…) Most vettem fel az arab eredetű szavainkat, a sufti - nézd, az eszma - hé, figyelj!, vagy hé, öreg! és a suftiment - spicli, ügynök, figyelő.
Egy napot késünk, ha késének lehet nevezni a barba túlzottan optimista előreszámítása szerinti hétfő délutáni érkezést.

Hajnali fél három, és világosodikMájus 9. hétfő, úton. Alig volt éjszaka. Az őrségváltáskor éjfélkor még nem volt sötét, egyre lett éjszaka, fél háromkor már virradt, s háromkor világos volt. Hiába no, északra hajózunk. Azt hiszem, a Kossuthot emiatt se lehetett reggel fogni. A fél ötös hírek úgy ahogy jöttek, de a többit már nem lehetett hallani, Kuvaitot, vagy melyik arab adót, viszont nagyon tisztán és harsányan, hogy a fene egye meg, remélem ebből nem lesz diplomáciai bonyodalom...
Nappalra elcsendesedett a tenger is, szép, napos időnk van, a hőmérséklet is két fokot emelkedett, így most 12 C volt délben.

Május 10. kedd, úton, Sunndalsöra. Éjfélkor nem tudtam a barbát rábeszélni, hogy menjen aludni. Nyilván nem tudja a révkalauz beszállításának felelősségét átruházni egy holmi elsőtisztre. Azt hiszem, ez volt az utolsó alkalom, hogy felajánlottam a munkamegosztást. Ha neki ez jó...
Így aztán, sarkosan, katonásan eljárva fel tudtuk venni a pilotot Gripnél, ez nyilván csak azért sikerülhetett, mert Dariusz nem feküdt le, hanem személyesen megvárta.
Utána viszont elment aludni, de meghagyta, bármi van, keltsem fel.
Kár, hogy nem volt semmi, mert Isten bizony szívesen kirúgtam volna az ágyikóból.
Viszont a pilottal jól eldumáltunk.
Kérdezte, hogyan érzem magam, mint EU-s állampolgár. Erre nyilván az ember az igazat válaszolja, hogy: szarul.
- Megértem chief... - mondta. - Ez egész semmi másra nem jó, mint hogy a gazdagok még gazdagabbak lehessenek.
- Ezt én úgy fogalmaznám, hogy fehér négerekre és piacokra van szüksége a nemzetközi tőkének, ezért bővítenek. - válaszoltam, és ezután még szidtuk egy kicsit a globalizációt, sajnálkoztunk a nemzeti értékek lerombolásán, a hagyományok eltűnésén
A gyári rakparton egyedül állunkHáromnegyed hatra el is felejtettük a manővert. Hatkor már aludtam.
Délben viszont attól rökönyödtem meg, hogy raknak. Ugyanis erről egyáltalán nem volt szó. Úgy szólt az információ, hogy csütörtök reggel kezdik, és pénteken négykor indulunk.
De aztán nem lett nagyobb dolgozás felmutatva, mert vagy háromszáz tonna berakása után a melósok szépen leléptek, igaz az eső is szépen esett, de ez máskor nem szokta az ittenieket zavarni.
Ami még nem történt meg velem:

Kimentem Sunndalsörába
A lényeg, hogy végre ki tudok menni a városba. Voltam itt jó párszor, de a kerítés túloldalára sose sikerült kerülnöm.
A hídnál, már visszaútonVito elmagyarázta, hogy ha kimegyek, menjek egyenesen, amíg egy hídhoz érek, ott forduljak balra, elhagyok egy iskolát, majd lesz egy Mix üzlet, ott árulják a nemzetközi telefonkártyát.
Ez egyszerű.
Péterrel kimentünk.
A kikötő után csak egyenesen, vártuk, hogy mikor érkezünk a hídhoz. Hát azt nem találtuk, viszont Sunndalból sikerült kimenni, a városjelző tábla elhagyása után úgy döntöttünk, hogy üzlet legközelebb a következő faluban lesz csak, ha erre folytatjuk. Akkor forduljunk vissza.
Vissza a központba. Ott a főutak kereszteződésénél láttunk egy hidat, menjünk arra, bár ehhez 90 fokban be kellett fordulni, ezt semmiképp se lehet "egyenes menésnek" nevezni. Át a hídon, balra el, takaros utca, battyogunk, battyogunk. Egy lakóparkon mentünk keresztül, elhagytuk a lakott település vége táblát...
Visszafordul az okos tengerész.
Na, majd a hajón jól elküldöm Vitót a jó büdös fenébe, de a minimum, hogy rajzoltatok egy térképet vele.
Bődületesen elfáradt a lábam...
Hm, a térkép azt mutatta, hogy mintegy 150 méterre voltunk az üzlettől, amikor visszafordultunk.

Déli napfelkelteMájus 11. szerda, Sunndalsöra. Délelőtt mászkáltam a kikötőben. Vittem a kamerát, és levideóztam mindent. Aztán lejött a barba a partra, néztünk egy merülést. Visszafelé sétáltunkban majdnem letartóztattak. Jön a foreman:
- Captain, magán nincs sisak, ez kihágás! Az igaz, hogy a chifen van, de ő meg videózott, ami tilos, most mit csináljunk?
Persze most a barba járt úgy, mint én Antwerpenben, amikor bevertem a fejem. Mindig viseli ő is a sisakot, csak most nem. Nyilván nem csinált a foreman ügyet belőle, és is megúsztam felfüggesztett ejnye-bejnyével, de a jövőben tartsam szem előtt, hogy tilos filmezni.
Körbevesznek a fantasztikus hegyekTeljesen a szemem előtt fogom tartani, és nem fogok videózni, ígértem.
Örömmel láthatjuk, hogy itt azért van éberség kérem… Erre még Bokor Gyuri is azt mondaná: - Ez igen!

Holnap könyvtárba megyek
Nem azért, mert kölcsönözni akarnék könyvet. De délután felmentem a foremanhoz, és kikérdeztem, honnan tudnék internetezni.
- Nekünk van, de nem a maga részére! - kedveskedett. - Azt hiszem, a könyvtárban van ingyenes internet, bárki igénybe veheti... - mondta, hogy lássam, azért nem neheztel!
Szépen megköszöntem, és megígértem, holnap kimegyek, ma azért nem, mert pihentetem a lábam a tegnapi strapa után.
Ma is csak délután háromig raktak.
Vége a gyakorlatnak, kiemelik a csónakotNem csak mi tartunk gyakorlatokat, a gyár is. Ma fél órát állt a munka, mert "mentőcsónakgyakorlatot" tartottak a melósok.

Elefántgyár vagyunk
A délelőtt azért nem volt ám olyan sima...
Ugyanis ballasztolás van, és az firnyákos feladat, így gondolom, ezt nem bízhatja Dariusz kettőnkre, ezért negyedóránként tárgyaltuk meg, hogyan is állunk, melyiket szívja Péter, aztán hogy a trimm nem elég, álljunk le, de ha a rakodás következtében megint megfelelő lesz a trimm, akkor ne felejtsük el folytatni, és főleg szondázzuk le a tankokat, hogy tudjuk mennyi van benne, és nem maradhat sok, mert akkor... de maradhat összesen mondjuk öt tonna, mert az...
Kezd tele lenni a hócipőm a barba állandó jobbantudásával, az állandó aggódásával, az állandó felelősségével, az állandó túlbiztosítással, és főleg az elefántjaival, mert annyi elefánt rohangál már a hajón, hogy alig látunk ki tőle, pedig nemrég még csak bolhák voltak.
A szegény pasi egy óriási, két lábon járó gyomorgörcs.
Mindentől majrézik, mindenért aggódik, csupa vibrálás, mindenkinek az idegeire megy pedig alapjában véve jóindulatú...

Telefon
A telefon az jó dolog. Csak a baj az, hogy kell hozzá egy telefonkártya. És azt tegnap nem tudtam venni. Viszont ma Vito hozott. Ugye ez száz korona., ha euróban számolom akkor tizenegy, ha dollárban akkor picit több, mint tizenhat. És amikor beütöttem a számot, akkor azt mondja a bájos, de belül csupa csip női hang:
- Fourhundred and twenty minutes - azaz négyszázhúsz percem van, amit lebeszélhetek. Ez nem is tűnik soknak, de ha átszámolom, akkor már hét óra, és kinek van annyi szája?
Ebből mintegy ötven perc került lebeszélésre, sajnos nem több, mert a barba kilencre jött telefonozni, hát abba kellett hagynom.
Próbáltam hívni a hugámat, de Zalaegerszeg nem Magyarország, így azt nem kapcsolta. De Péter szerint Mezőkövesd se, mert azt se lehetett hívni. Ezek szerint csak Pest és a három mobil hálózat tartozik kis hazánkhoz...

Május 12. csütörtök, Sunndalsöra. Kicsit fárasztó nap volt, de ez nem a munkának köszönhető, hanem annak, hogy megint kimentem. Tízkor a barba húzott ki, addig én felhívtam apát, és ebéd után én voltam a soros.
Lemértem, nekem a városközpontig pontosan fél órát kell gyalogolni, normáliséknak ehhez kb. a felére van szükség.
Ilyen kis virágtól tarkállot az útmenti gyepElső utam a fotós boltba vezetett. Mondom a főnökúrnak, hogy USB kábel kell a Fujimhoz. Hiába keresett szegény, nem talált, már kezdtem elszontyolodni, amikor felderült a képe, és előbányászott egy XD kártyaolvasót. Mivel a gép XD kártyát használ, ez pont olyasmi valami, amit kerestem. Ötven dollárból kaptam vissza húsz koronát.
Első örömömben bementem a szomszéd üzletbe, és vettem két DVD filmet, mindkettőt magyar hanggal, mert azt hiszem, mi sem természetesebb, minthogy Norvégiában a filmeket angol, norvég és magyar hanggal árulják. Ennek Nimród fog örülni, mert jól nálhatja a norvég nyelvtudásának fejlesztése céljából (hű de jól kimagyar fejeztem).

Mire jó a lyukas korona?
Innen a könyvtárba mentem.
Most figyelj: ez a kisváros jó ha ötezer lakosú. Olyan könyvtára van, hogy az ezer nyelven (de norvégul és angolul biztosan) beszél. Elegáns, internet, meg recepciós pult no és a bejáratnál egy bölény (kitömött) és minden amit akarsz: hatalmas üvegfalak, gyönyörű festmények és fotók, és rengeteg könyv.
A recepciós hölgyet - lehetett olyan nyugdíj határán, (a kánya rúgja meg, én is ott vagyok!) -, meg akartam kérdezni beszél-e angolul, de nem volt pofám hozzá. Egyszerűen lerítt róla hogy igen. Szóval csak kérdeztem.
- A kikötőben azt mondták, hogy itt van nyilvános internet.
- Igen. Ha elég tizenöt perc, és csak í-mélezni akar, akkor ingyenes. A többi gép foglalt - mutatta, és valóban, három, hogy is mondjam csak, szóval afronorvég ült az asztal körül. Ez engem nem zavart.
- Pompás, hiszen pont erre van szükségem. - mondtam. Gyerünk a géphez, gyorsan letöltöttem Racskó Tamás levelét amit Nimród átküldött a gmail-es címemre, a bibi akkor ütötte fel az ő kis fejét, amikor lemezre akartam írni. A floppyegység nyilván nem volt jó, mert csak azt volt hajlandó mondani, hogy tegyek be egy lemezt, holott már régen bent volt, beljebb meg nem ment.
- Baj van asszonyom, nem tudom lemezre írni az í-mélt. Nem lehet kinyomtatni?
- Dehogynem! - mondta a kedves hölgy. - Ott a nyomtatónk - és hátra mutatott az irodába.
Hamarosan hozta a három oldalt.
- Hat korona... - mondta a világ legtermészetesebb hangján, én pedig süllyedezni kezdtem a föld alá, mert nem volt annyi pénzem se. Gyorsan előkaptam a tárcámból egy egydollárost.
- Ez hat korona harminc... ha elfogadja... norvég pénzem csak két korona van - mondtam és előkaptam a két egykoronást.
Kedves mosoly.
- Akkor két koronába kerül!
Így most nincs egy lyukas norvég koronám se, pedig kettő is volt. (Mert az egykoronás közepén egy lyuk van!)
Egyébként belenéztem az í-méljeimbe, két érdekeset találtam:
Valaki a honlapomról írt, valami ilyesmit:
"Tisztelt uram, a keresőbe beírtam azt a szót, hogy "zagyik" és az ön honlapját adta ki, az alábbi szöveggel: "Én nem Isten léte ellen vagyok, hanem az efféle idealista-materialista-ezoterikus zagyik ellen.". A kérdésem az, hogy a zagyiknak mi a jelentése?"
Mélyen a rakpart alatt vagyunk a berakás végénSzóval valami effélét kérdezett.
Buta voltam, hogy nem válaszoltam, de azt hiszem, túlléptem volna a tizenöt percet.
A másik pedig Böethy Ákostól jött, aki egy személyes találkozót szeretett volna velem, mert úgy határozott, hogy Írországban akar a tengerész akadémián tanulni. Ő már régebben megkeresett azzal, hogy tengerésztiszt szeretne lenni, hogyan kezdjen hozzá?
Valami nem gömbölyű a telefonkártya körül, mert marhára fogynak a percek róla. Nem baj, mindenképpen megéri az árát.

Május 13. péntek, Sunndalsöra. Korán, kilenckor telefonáltam haza, mert megváltozott a menetrend. A pilot egyre jött. Fél tizenegykor kész volt a berakás, csak azért indulunk ilyen "későn", mert háromnegyed egykor érkezik a busz Kristiansundból.
Arturo pecázik Freie előtt horgonyonOtthon vacakol a komputer. Megint "elment" az internet. Ez havonta egyszer előfordult, akkor mindent lekapcsoltam, mindent kihúztam, majd vissza, s ha még mindig gond volt, akkor megismételtem. Elismerem, ez nem a legszakszerűbb elintézési módja az ilyen hibák kijavításának, de eddig bejött. Most viszont azt ajánlottam, hogy hívják el K. Pistát, aki mégiscsak ért hozzá. Ez azóta van, hogy vettem egy routert.
Az út eseménytelennek tűnt az olajozóhelyig, de aztán Freie szigeténél horgonyt kellett dobni, mert nem volt szabad rakpart a töltőállomásoknál. Fél nyolckor így is kikötöttünk, és mehettem pihenni. Fél kilenckor már ágyban voltam.
Elalvás előtt 29 évvel ezelőtt jártam, az 1976-os Budapesten, amikor Zuglóban szabad pártnap volt (és apártonkívülieknek az iskolából kötelező volt elmenni) és utána Encsi eljött a Fáskörbe!

A sunndalsorai indulás utánMájus 14. szombat, úton. Éjfélkor megbeszéltük, hogy a stabilitási számítást a Schiffko, német programmal készítem.
- Most ez miért lenne gond? - kérdeztem magamtól, csak arra nem gondoltam, hogyha a kinyomtatást is ezzel csinálom, akkor nem lehet hazudni a merülésnél. Márpedig túl vagyunk rakva némiképp! Akkor pedig valahol hazudni kell, leginkább az üzemanyagnál lehet, mert az van bőven, elég a visszaútra is, vagy harminc napi gázolaj van bennünk.
Az is baj ezzel a programmal, hogy a nyolcvanas évek végi számítástechnikai fejlettséget tükrözi, egy 286-as processzorra írt DOS alatt futó program (valószínűleg az 1.0-ás Clipperrel készülhetett, aminél én is korszerűbbet használtam amikor még írtam a programokat a MAHART Számítástechni-kai Osztályán.) Szóval elavult, nehézkes kezelni, és természetesen nem lehet manipulálni a bemenő adatokat. És ami csúcs, zabálja a papírt. Beírok egy bemenő adatsort, erre a marhája kinyomtatja. Ha meg azt az opciót választom, hogy nincs printer, akkor meg nem tudok nyomtatni.
Elhagytuk a norvég fjordotFirnyákos programozók készítették!
És ami az igazán baj, ez a hivatalos rakodási programunk.
No, majd csak rábeszélem Dariuszt arra, hogy ne szőrözzön annyira… Mert igazándiból az a baj vele, hogy egy született bürokrata, mindent katonásan és kockásan és csak az előírásoknak, de ami a nagyobb baj, a lehetséges jövőbeni elvárásoknak megfelelően akar csinálni.
- Mi lesz, ha egy surveyor nem fogad el mást, csak a Schiffko programot?
Erre csak azt tudom mondani, hogy semmi. Elfogadják. A hajó utóbbi öt évében nem használták az adatok kinyomtatására, és egy chiefet se fejeztek le (legjobb tudomásom szerint).
Marek szuper mákos zsömlét készített az eintopf mellé!

Marek zsömléiMájus 15. vasárnap, úton. Fabrikálom a honlapot. Megcsináltam ennek a naplónak az oldalát, innen apránként felviszem.
Kaptam Vitotól egy Tina Turner DVD-t, a londoni koncertjének a felvételét. Fantasztikus egy mamóka! Ma már négy után virradt. Ez azért elviselhetőbb! Ne gondold, hogy a félórás éjszakát könnyű megszokni! Azért nem zavart különösebben, mert lehajtottam a páncélablakot és besötétítettem. De az hülye egy érzés, hogy kinézel, olyan világos van, mint délután, aztán már tizenegy is elmúlt. Egy idő után már nem vagy képes megsaccolni, mennyi az idő. Megbolondul a természet adta időérzéked.

Szerencsénk volt
Az Ekofisk olajmezőhöz délután, három után érkeztünk. Amint bekapcsoltam a mobilt, azonnal csöngetett, prittyegett, tudtam, Encsitől kapom az üzenetet. Úgy látszik, ő is, mint én, még a tegnapelőtt bűvöletében van, mert felidézte a 29 évvel ezelőtt történteket, amikor megismerkedtünk.
A srácok is nosztalgiáztak, a Margit körút mindkettő emlékezetében élénken él.
Telefonálás közben lementem Dariuszhoz, szóltam, hogy jó vonal van. Hálásan köszönte, mert így egy kicsit ő is otthon tudott lenni, mert nagy családi ünnepük van, az egyik lánya (azt hiszem a kisebb) ma volt elsőáldozó. Azon megjegyzem csodálkoztam, hogy ő azon csodálkozott, hogy van telefonvonal az Északi tenger kellős közepén. Hiszen ezelőtt norvég cégnél dolgozott. Persze lehet, hogy nem esett nekik útjukba annyiszor az Ekofisk. Írtam CD-t a két matróznak. Manu, aki most otthon van, még a múltkor szerzett két CD-t zöld-foki szigetekei zenével. Vito kérdezte, hogy fel tudnám-e nekik írni CD-re?
Megnéztem, benne volt mindkettő a laptopban, hát miért ne? Nem igaz? A négy CD-t megírni fél óra se volt, és ha örömet tud az ember szerezni a másiknak, akkor miért ne tegye?
Odaadtam Vitónak, aki vigyorogva köszönte meg, miközben eltette őket.
Délután fejtágítást tartottam a hídon. Amikor vége volt, hallom, hogy Vito, mint gondos papa a fiának, kreolul mondja Arturónak:
- Köszönd meg a chiefnek a CD-ket.
- Chief, köszönöm a CD-ket! - mondta a fiatalabbik matróz szófogadóan. Nyilván nem gondolták, hogy értettem, amit egymás között beszéltek.
Szeretem őket, jól kijövünk, jó dolgos matrózok, ketten abszolút karbantartják a hajót minden gond nélkül. Este elkértem Arturo hajvágóját, és levágtam a sörényem. Most van 3,8 milliméternyi hajam. Mire hazamegyek, pont jó hosszúságú lesz! És nem is nagyon egyenetlen!

Május 16. hétfő, úton. Nem akar az idő javulni. Ugyanolyan ramaty, mint Norvégiában volt. Illetve nem, mert ott, amikor 12 fok volt sütött a napocska, itt meg szemerkél az eső, fú a szél. És ilyen időben is találkozni vitorlázókkal! Hát nekem senki nem magyarázza meg, hogy ez kedvtelés! Szél, eső, hideg, spriccel a víz, ez minden csak nem szórakozás! Három ilyen, rettentő marhára nagyon sportemberrel is találkoztam ma a délutáni őrség alatt!
A mai vacsoráért Marekot is elküldtem volna vitorlázni...
Ököruszályt készített, és a marhája betette a tepsibe és jól összekokszolta. Száraz volt, meg minden csak finom nem. Pedig lehet belőle isteni kaját készíteni: egy kis zöldborsós, zöldséges mártás a párolt ökörfarokhoz, és az ember mind a tíz ujját megnyalja utána!
Éjszaka elkezdtem a tengerész szavaimhoz megírni a szöveget. És a szavakat is elkezdtem beírni. Eddig excel táblázatban gyűjtöttem, de most Word dokumentum lesz belőle. Izgat, hogy hány oldalnyi lesz? Szerintem olyan ötven-hetven lap körül.

Május 17. kedd, úton. Két koncert DVD-t néztem meg tegnap és ma. Egy Tina Turnert és egy Alcionét. Az előzőt majd mindenki ismeri, róla nem kell beszélni. Alcione legalább annyira jó, nem hasonlíthatóak össze, mert más a műfajuk. A brazil "mama" a samba koronázatlan királynője. Mondjuk nem a táncnak, hanem a dalnak. Táncolni is biztosan tud, de termete miatt nem vihetné el ott is a pálmát, mert közel kilencven kilójával elég dagika. Viszont tüdeje van bőven! Az a fantasztikus, hogy milyen könnyedén énekel. Semmi erőlködés, semmi nyivákolás mint néhány csinált sztárnál, hanem azt csinál a torkával, amit akar, és amit a zene megkíván. Ahhoz, hogy élvezhető legyen amit előad, nem kellenek show elemek. Élveztem mindkét filmet, amit Vito adott.
Délután térképjavítás, ma 66 darabot javítottam ki. Nem semmi!
Öt után leültem kicsit, és folytattam apa második könyvét, a Magyar csillag Palermo egén címűt. Most csak annyit, hogy két említésre érdemes dolgot találtam:
Az a részem, aki ír, megemeli a kalapot az író előtt: igen, valahogy így kell arról írni, amiről fogalmunk sincs, pár szóban, az olvasó úgyse veszi észre. Az egészen biztosan nem, hacsak nem tengerész az illető. Mert ha igen, akkor azt dünnyögi magában, hogy: "szeretném látni én azt a tengerészkapitányt, aki tolatva (tengerészül: hátramenetben) megy embert kimenteni a vízből!".
A másik, hogy a nem Egedi, hanem Egadi szigetcsoport van Szicília északi partjainál. Ez persze mellékes, és nem von le semmit a könyv értékeiből!
Na, kibukik belőlem a botcsinálta nyelvész: azt mondjuk, hogy Szicília partjainál. Holott a magyar olyan nyelv, amelyik nagyon nem szereti a felesleges többes számokat... Szicília északi partjánál, ez az igazi, és mégis mindkettő(t) helyes(nek érzem), de az első mégis jobban tetszik...
Negyed óra alatt bekövetkezett délután, amire napok óta vártam.
Háromkor még videót is készítettem a hőmérőről azon panaszkodva, hogy az Angol-csatorna közepén ugyanolyan idő van mint a Norvégoknál volt, azaz 10 fok. És negyedóra múlva kiderült az ég, a hőmérő elkezdett emelkedni, és meg se állt 18 fokig. Este hatkor ezt írtam a naplóba!

Május 18. szerda, úton. Délutánra kezdett elromlani az idő, már ami a tenger állapotát illeti. Igaz megfelelt az előrejelzésnek. Pár térképet lejavítottam, most nem volt nagy kedvem hozzá.
Viszont elkezdtem megírni a szótáramat, bevezetőt írtam hozzá, és egy olyan részt is, aminek a címe: "Hogyan kell mondani, és hogyan nem szabad?". Ebben szerepel a hajómotor, mint tiltott kategória. Ugyanis egy hajógép az egy igazi monstrum. Az gép, masina, de nem motor. Motorja a postásnak van, meg repülőmodellnek, hajón esetleg a mentőcsónaknak. Még a segédgépek is gépek és nem motorok. Csak akkor van helye a motor szónak, ha azt mondom: a hajó főgépe kétütemű dízelmotor. Egyébként benne van a zászló mint tiltott, meg a kapitány, aztán a tat, amit csak laikusok használnak, és a La Manche, mert mi az Angol-csatornában hajózunk.
Ja, és eddig 694 szót szedtem össze!
Délután feljött Péter.

Kineziológiáról
Elkezdte körüljárni a könyveket, amiket adtam neki (virtuálisak, a laptopomról valók). Sokat elolvasott, és egy izgatja a fantáziáját, mégpedig az Edgar Cayce-ról szóló.
- Efféle nincs több? - kérdezte. - Ami a lélekvándorlással foglakozik?
Témánál voltunk. Elárasztottam Dethlefsennel, meg amit róla tudni kell, mert nem ismerte. Aztán elmondtam, hogy mint szakirodalommal foglalkoztam vele a legutóbbi könyvem kapcsán.
- Elolvashatom? - kérdezte. - Még akkor is, ha nincs befejezve?
Odaadtam neki, mert miért ne? Biztosan lesz okos észrevétele.
Ő kineziológiával foglalkozik, illetve egy hölgy mellett dolgozott, aki itthon terjesztette ezt a tudományt, és a 85 éves anyját kigyógyította a deréknyavajájából, amit az orvosok szerint műteni kell, de a korára való tekintettel nem vállalták.
- Éljen vele a néni... - mondták ki a kegyetlennek tűnő, de az ő szempontjukból logikus szentenciát.
És amikor az "oldás" után meggyógyult (pedig mozgásképtelen volt) úgy sírt, mint egy gyerek. (Ez nyilvánvaló, azt hiszem.)
Amit Péter elmondott a "rejtélyes" tudományról, nekem egyértelmű, hogy nincs semmi titokzatosság. Hipnoterápiáról van szó, és arról, hogy az agy mindent elraktároz, amit az élet során tapasztal, és azt (a traumát) a gyógyító előhozza. Csak a parancsközlés nem szóban történik, mint egy hipnoterapeutánál, hanem az izmok segítségével, ezért kineziológusnak hívják magukat. Egyszerűen más az interfész, ami a gyógyító parancsait közvetíti, és kész.

SzépülünkMájus 19 csütörtök, úton. Nagy semmi különös. Hajnalban egy kicsit eláztam, mert lementem vécére, és visszafelé felcsapott egy hullám, s elkapott.
Péternek ma van a születésnapja. Ebédnél gratuláltam meg. Nem a legvidámabb a mai napja, mert ma temetik a nővérét.

Porto Vesme
Délután megjött a következő utunk. Porto Vesmébe, Szardínia szigetére megyünk és aluminátot viszünk Rotterdamba. Ugyanezt az utat csináltam a Dinával utoljára, amikor Rotterdamban kiszálltunk.
Ennek az útnak mindenki örül. Én nem vagyok oda tőle, mert bolondokháza lesz, de ha ez az ára annak, hogy még egy ugyanilyen útra tudjunk menni, azt mondom, megéri.
Mielőtt feltrombitáltam a barbát, megnéztem a térképeket, kiírtam amit meg kell rendelni, hogy oda tudjunk menni, megnéztem hány mérföld Gaetától, hány mérföld Rotterdamtól Vesme, és csak akkor hívtam a barbát.
Feljön.
- Éppen akkor hívott, Mr. Istvan, amikor az ébresztőórám csöngött. Négyre állítottam be, mert számításaim szerint akkor kell befordulni délnek.
Te jó ég! Ez a pasi az ablakból figyeli, hogy "be-e fordulok-e"? Ez kezd kicsit sok lenni!
Aztán előveszi a rádiónaplót, megnézte, hogy hánykor jelentkeztem be Finsiterre-nek. Úgy látszik megfelelt az "előreszámításának", mert becsukta, de ekkor:
- És be is jelentkezett valóban?
Ez hülye.
Isten bizony!
Ennyire nem bízni a másikban! Akkor minek kellek a hídra? Adja ő az őrséget. Kezd sok lenni már abból, hogy csak magában bízik. És kiderült, hogy még nincs vége.
Megnézi az általam kiszámolt távolságokat.
- Biztosan ennyi? - és ezen már meg se lepődök.
- Persze, a Distance Table-t (Távolságok táblázata kikötők között) használtam hozzá.
- Nem jó. Használja az előző út listáját, az a biztos, mert azt én csináltam.
Ökör.
De ha akarja legyen. Kiírtam belőle, a két kiszámított távolság között mindössze 5 tengeri mérföld a különbség. Hát ha nehezen is, de elfogadta.
És nekiáll, számol, mint a güzü, összead, oszt, szoroz, kalkulálja, mikor érhetünk Rotterdamba.
Amikor negyedszer is leellenőrizte magát, elküldi a táviratot a hajóbérlőnek, 10-én lehetünk Rotterdamban. Megnyugszik a pasi, lemegy a kabinjába.
Tíz perc múlva jön föl nagy búsan.
- Elszúrtam, Mr. Istvan. A Rotterdam-Vesme távolsághoz hozzáadtam a Vesme-Gaeta távolságot... Másfél napot tévedtem... Akkor most: No comment!

Május 20. péntek, úton. Az őrséget végigdolgoztam, folytattam a térképeket, ma egy fél fiókkal végeztem, már csak fél fiók van hátra.
Péterrel délutánonként dumálunk, feljön a hídra. Ma többek között azt mondta, hogy egy ültő helyében elolvasta a kéziratot, mert egyszerűen nem lehetett abbahagyni az olvasást. Gördülékeny, olvasmányos, jó.
Ezen felbuzdulva, most azt hiszem, be fogom fejezni.
Ma elolvastam jó hatvan oldalt az eddig megírt 152-ből. Javítottam, hozzáírtam, húztam.
És ez jó volt, mert rámutatott néhány dologra, amit nem vettem észre, sőt apa se. Ebből is látszik, hogy minden lektornak másra áll a szeme. Na, és én is kiszúrtam valamit, ami az olvasót bosszanthatja, ha jó a memóriája, mert ellentétes dolgokat írtam le egy í-mél kapcsán.
Valóban jó, igaza van Péternek. Pedig azért nem fejeztem be, mert azt hittem, hogy elszürkült a végére.

Vito és Arturó dolgoznakMájus 21. szombat, úton. Hajnalban beszéltem Encsivel, negyed háromkor jött meg a vonal Sao Vincente-nél. Hamar befejeztük, mert este úgyis Gibraltár.
Sms hírek otthonról: Nimród elkészült a szakdolgozatával, az asszony szerint is jó, igényes munka.
Szabolcs mindenféle zh-kat és házi dolgozatokat ír.
Az adóbevallást mindkét gyerek kiizzadta határidőre (de azért azt hiszem, az anyjuk intézte el Lacinál a suliban, hogy megcsinálja az utolsó pillanatban).
Hogy miért nem lehetett velem elkészíttetni? Hiszen még ajánlkoztam is. Azt hiszem, egyszerű oka van. Még nem volt nyakunkon a határidő, még nem égett körmükre a feladat.
Én meg elolvastam a készülő könyvem kéziratát reggel hatra.
Délután befejeztem a térképek javítását, nagy kő esett le a szívemről, most minden térkép naprakész, a baj csak az, hogy most jön az ennél is utálatosabb, a világítótornyok jegyzéke és a többi kézikönyv. De ezeken csak 10 heti javítani van, míg a térképeken 24 hét elmaradás volt!
Este videóztunk Péterrel, a Sárkány csókját néztük meg. Közben telefon haza is. Nem a legjobb volt a vonal, egyszer el is ment, amikor hálózatot váltott a mobil.
A legmagasabb hőmérséklet (végre) 28 fok volt, így a tegnapi fűtés után ma beindult a légkondicionálás a lakótérben!
Az utóbbi napokban a térképjavítás után pihenésképpen leültem a székbe, és mindig elolvastam egy fejezetet a Magyar csillag Palermo egén című regényből. Így ma este fejeztem be.
Hallatlanul tetszett. Gördülékeny, olvasmányos, érdekes. És persze tanulságos is. És szomorú, mint minden, ahol egy jobb sorsra érdemes fiatalember meghal, még akkor is, ha azért, mert féllábúként nem akar élni. Bár azon érdemes lenne elgondolkozni egyszer, vajon komolyan gondolják-e, mert én bizony arra gondolok, hogy mind-mind a meggyógyulásban bíznak, s a halál gondolatát bizony elhessegetik maguktól!
Garibaldi frigyét Giovannával valahonnan ismertem, de nem ismertem rá a történetre. Lehet, hogy A királynő katonájából? Hiszen a regények összefonódnak, a szereplők itt is, ott is felbukkannak, és itt Türr az összekötőkapocs.
Ha most az anyósom lennék, akkor azt mondanám: ez az Ébner ugye ugyanaz az Ébner család… mármint Magdi unokatestvérem férje famíliája...

Május 22. vasárnap, úton. Most nincs nagyon naplóírásra időm, mert írom a könyvem, illetve így pontosabb: befejezem. Csak egy valami birizgálja a csőrömet: nem szeretem az ideiglenes címét. Ketten a túlvilágról nem illik hozzá, mert ha van a történethez köze is, ez egyszerűen hatásvadász, kell valami jobb, kell valami más. Ma megírtam hét oldalt, már csak pár van hátra. Nemcsak hiszem, hanem tudom, jobb lesz, mint az eredeti változat volt.
Ez is azt igazolja, hogy nincsenek véletlenek, minden okkal történik, és minden úgy történik, ahogyan történnie kell.
Én se fejezhettem be előbb ezt a könyvet, ehhez meg kellett várjam Kollár Pétert, hogy dumáljunk a témáról, a könyvről, és így álljon össze a vége!

Május 23. hétfő, úton. Ma inkább húztam, mint írtam, viszont megvan a könyv címe: Mocsárvirág. Hogy miért az, azt még be kell szúrnom több helyütt a szövegbe. Szövegszerkesztő nélkül ez borzasztó lenne ám! Azt hiszem, jó cím. Sokkal jobb, mint az ideiglenes. Örülök, hogy kivártam, hogy eszembe jusson egy jó, és ez valóban az! Megint csak azt mondom: ez a cím ezen a hajón volt. Ha előbb lezárom, akkor ez nem jut az eszembe, tehát ennek a könyvnek ez volt a sorsa, ez volt neki megírva. Apa a telefonbeszélgetésünkkor Sunndalsörában azt mondta, hogy halasztom a befejezést. Pedig nem erről van szó. Én nagyon másként írok, mint ő. Ahogy látom, ő mostanában ontja magából az irodalmat, de régebben is, nekiült egy regényt megírni, és általában, egy hónap alatt megírta.
Nekem másként készülnek a könyveim, az írásaim. Írtam úgy is, mint ő. A Bonzsúr Indonézia, az Isten hozta Panamában meg a Na, gyere ide… így készültek, meg a két meg nem jelenő kézirat. De az utolsóak nem. Gudrunban is volt egy nagyobb szünet, na, nem ekkora, mint ebben, de több hónapig pihent a kézirat. Ahol szembetűnő, azok a rövid írásaim. Az Aranka piros autója 9 hónapig készült, a Postás, ami másfél oldal az több mint fél évig volt félkész állapotban, a Munyóka is valamikor a befejezés előtt fél évvel ötlött az eszembe, és került papírra az első sor. Ezek hárman, szerintem, a legjobb rövid írásaim.
Január közepén elkezdtem egyet, ami ideiglenesen a Koribli címet viseli, és már 30 sor, 2476 karakter megvan belőle. De hogy mikor lesz kész, azt ki tudja?
Egyre közelebb az érkezés ideje, bár az idő most egy kissé lityegős. Szerencsére komótosan rollázunk. Most szerdán hatkor érkezünk. Remélem, kikötnek.

Május 24. kedd, úton. Egy idézetet másolok ki egy könyvből, hallatlanul jót derültem rajta, és bizony-bizony van igazságtartalma is:
"Ahhoz képest, hogy a legtöbb egyetemen tanított modern és kortárs irodalom nem más, mint sivár, cinikus, morbid, pesszimista és mizantróp dogmatizmus, amelyet rendszerint öngyilkosságra hajlamos emberek írnak, akik előbb vagy utóbb valóban megölik magukat alkohollal, droggal, vagy fegyverrel, T. professzor figyelemreméltóan vidám férfinak tűnt."
T. professzor egy egyetemi oktató, aki modern irodalmat oktat.
Rossz hírem van: horgonyra kell állnunk, mert a rakpart nem szabad. Csak csütörtök reggel állunk be, és kezdik a kirakást.
A barba saját bevallása szerint ma, illetve tegnap majdnem szívszélhűdést kapott.
Tegnap délután, amikor már berolláztunk, Péter mondja a barbának, hogy elejtette a szivattyú a 6-os gázolajtankban az olajt. Ennek két oka lehet. Vagy a billegés, vagy elromlott valami.
A barba majdnem sírva fakadt, mert ki van számítva az olaj, a nyolcas tankban éppen nincs annyi, hogy elérjük Rotterdamot. Mindenképpen kell a 30 tonna a hatosból.
Szegény feje, mindent azonnal mellre szív, mindentől azonnal bepánikol, mindentől azonnal rémképeket lát. Ma Péter átszivattyúzta az olajt (azt hiszem).
Sikerült négy bálnát videóra vennem.
Beszéltem az asszonnyal, ráfizetett a kártyámra is, így most huszonháromezer forint van rajta, remélem ezzel a két olasz kikötőben gond nélkül beszélhetünk.

Isola dei Cavoli, Szardínia szigeténél, innen két nap még GaetáigMájus 25. szerda úton, Gaeta. Szardínia mellett mentünk el.
Beleolvastam a kéziratba, javítgattam... Tetszik. Egyelőre, mert majd megint jön az agyalás, hogy mégse jó így...
Most az előbb megnéztem, a számítógépen 71 megabájtnyi anyag van, ami ahhoz kellett, hogy megírjam. Ebben vannak letöltött könyvek a MEK-ről, csak Lanciano városka honlapjáról 10 MB-ot töltöttem le, hogy jól megírhassam a regény egyik helyszínét. Hét megabájtnyi anyagom van a pszichológia, 5 MB az I. Világháborúról olaszul, aztán megint egy kalappal a húrelméletről, meg téridővel kapcsolatosan... szóval sok minden benne van a könyvben, sokszor csak egy villanásnyira mindössze. Élveztem az anyaggyűjtést is, meg a könyv megírását is.
NaplementeAzon nem aggódom, hogy ezzel nem lesz mit csinálnom a hajón, mert ugye a Mocsárvirág befejezése miatt abbahagytam a szleng szótáram, azt folytatom, és annak kapcsán valószínűleg a Rekviemhez is hozzáírok, ami a Mahartos pályafutásomnak állít majd emléket, ha elkészül. Azt ugye az Isartalon kezdtem írni, egy időben a Mocsárvirággal, és éppen e miatt hagytam félbe. Illetve ez így nem igaz, ott akkor "merevedtem le", amikor a tiszti pályafutásomhoz értem, és nem tudtam mit írni. Illetve olyan érzésem volt: elértem a célom, tiszt lettem, már "kész" vagyok, mint tengerész, nincs mit írni arról, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó...
Délben fel a hídra, persze azzal fogad a barba, hogy horgonyra állunk. Ez így volt egészen az érkezésig, háromnegyed háromkor hív az ügynök, hogy bemegyünk. Ez azért nem hurrá, mert csak péntek délre volt beígérve a kikötés, és én szépen beosztottam a dolgomat addig, és most mikor csinálom meg?
Mindegy.
Négyre kikötve.

Nyugi, nyugi
Ügynök a hajón. Ez normális esetben nem nagy dolog, minden barbával megesik. Az ügynök elkéri a GMDSS bizonyítványom. Dariusz lejön értem. Előkeresem, felviszem.
Gaeta, ahogyan a kikötőből látniAz ügynök egy csendes kis legénynek látszik, nem hinném, hogy harap. Dariusz:
- Chifu, csináljon egy fénymásolatot a bizonyítványáról.
Oké. A fénymásoló az ő kabinjában van, még sose másoltam vele, hát nem ismerem.
- There is paper inside? - kérdezem, hogy van-e benne valahol papír.
- No. Mr. Peter is not here... - jön a meglepő válasz, nyilván félreértette a papert. Beindítom a masinát, persze leáll, mert nincs papír.
- Moment - mondja a barba. Felugrik, elővesz egy csomag másolópapírt. Megpróbálja kinyitni. Nem megy, ideges. Ideadja. Megpróbálom a lerágott körmömmel, naná, hogy lassan tépem fel a celofán borítást. Kikapja a kezemből, ollót vesz elő, szurkálja de marhára, na, vagy ötödszörre feltépi. A papír fele a földre esik. A csomagolást ledobja, a papírt felszedi, de mindkét keze teli, hiába veszi fel újra a csomagolópapír hulladékot, nem tudja hova tenni. Kiveszem a kezéből. A másolópapírt lecsapja masinára, elő egy dobozt, amiben lefűzhető fólia tasakok vannak. Egyik kezében a doboz, másikban a másolópapír. Forog mint a tojógalamb. Ide teszi, nem jó, oda teszi, nem jó, odatartja nekem a dobozt.
- Vegye ki chief a tasakokat, és tegye... - és forgolódik, nem tudja hova tegyem, mutat ide, mutat oda, ideges, izzad, nem értjük, se én, se az ügynök...
Kikaptam a kezéből a tasakokat, bedobtam az ágyára. Végre!
Papír a dobozba, onnan a másolóba, és elkészítem a másolatot...
Közben Péternek bejött egy "kis" havaria, nem tudta a főgépet leállítani, aztán meg miután sikerült, nem lehet elindítani, úgy ahogy kell. A baj valami olyasmi, hogy indítás után azonnal 750 fordulaton pörög, a kezdeti 450-et lazán kihagyja. Ez valami olyasmi, mintha a kocsit ötösben akarnánk elindítani, padlógázzal.
Na, most tessék elképzelni Dariuszt! Hát csak ez kellett neki!
Lohol fűhöz fához, telefonál, kapkod, ideges.
Lemegy a gépházba.
Közben Encsi hív. Rákérdeztem Gergőre, az unokatesóm, Kriszta fiára, aki érettségizik, és matekból újra kell írni a sikeres dolgozatot, mert Magyar Bálinték megváltoztatták azt, ami eddig jól működött, és a tételek nyilvánosságra kerültek.
Encsi mondja, hogy a miniszter próbálja a saját marhaságukat az ellenzékre kenni. Mi erre a normális reagálás?
- Idióta... - mondom a telefonba, miközben megyek fel a deckre.
Erre, hopp! A barba előugrik a folyosó másik oldaláról, és nekem esik:
- Mit mondott? Idióta? Ki? Én?
Jaj Istenem, már csak ez hiányzott! És ez is a kormány miatt van!
Van egy piros pontom.
Ezzel jelölöm a naptárban, a letelt hónapokat. Április 25-én érkeztem Gdyniába, így szalad az idő!

Május 26. csütörtök, Gaeta. Ez egy aranyos kisváros, tisztára európai, de nem ám EU-s!

Gaeta
Itt még a jó értelemben vett Európáról van szó, ahol még nincs iszonyatos rohanás, ahol még kiülnek az emberek (akik ez esetben férfiak) a trattoriák teraszára kártyázni, és a kibicek szeme láttára vérre menő kártyacsatákat folytatnak. Ahol a halpiacon nemcsak vásárolnak, hanem receptet is cserélnek a háziasszonyok, a pici boltban nemcsak vásárolni lehet, hanem dumapartit tartanak a házbéli vevők, ahol a bélyeget eladó trafikos gyereke elkíséri a külföldit a legközelebbi postaládáig, ahol reggel nyolckor kezdik a munkát, és ötkor befejezik... Persze ez a kisváros is halálra van ítélve, mert majd rájönnek a hivatalnokok, hogy itt valami véletlen folytán nincsenek érvényben az életet megnyomorító, túlszabályozó, de a multiknak profitot hozó hülye rendeletek, és akkor majd az európai szabványnak áldozatul esnek a pici boltok, ahol nincs meg a megfelelő négyzetméter, a kis bottegák, ahol a higiénés körülmények miatt be kell majd csukni, és mondhatnám, sorolhatnám, de nem teszem, mert örültem, hogy találtam egy darab "békebeli" Itáliát. Csak az árak, azok mutatják, hogy az Unióban vagyunk, 2,20-ért adták a három decis sört, 4-5 eurót kóstál egy doboz cigi (milyen jó, hogy nem érint az ára!).
Szóval kint voltam Péterrel, sétáltunk, feladott egy levelet, videóztam, megittunk egy-egy sört, egy bodegában vettünk 5-5 üveggel, 6 decis palack, darabja 85 cent, hát miért üljön le az ember egy kocsmába is? Nem?
Bejöttünk, és moziztunk egyet. Megnéztük a Legényanya című filmet. Még az elején csengett a mobil, Encsi hívott, a Szent Jupátban voltak, már megrendelték a vacsorát. A két srác áfonyás vaddisznópörköltet kért. Eszter névnapját ünnepelték. Eszterét, aki a Hírhozó Csillag, mert a Herold hírnököt jelent, az Eszter pedig csillagot. Kapott tőlem gratulációt.
Mozi közben jön a barba:
- Kimegyek telefonálni. Ne felejtse el chief felkapcsolni a világítás, ha besötétedik.
- Nem felejtem el.
Barba el, de a folyosóról visszafordul:
- Biztosan nem felejti el?
- Biztosan.
- Mert ha gondolja, írja fel egy papírra és tűzze ki a polcra...
Pedig csupa jóindulatból csinálja. Eszébe se jut, hogy az emberek idegeire mehet vele. Azt hiszem, többet nem is foglalkozom vele, mert ő ilyen típus.
Holnap délután megyünk el.
Napközben befejeztem a javításokat, már az utolsó kiadványnál és az utolsó notisznál tartottam, amikor jön a barba, és adott három újat. Lendületből kijavítottam a könyveket, a világítótornyok holnapra maradnak, a térképek az útra.
Porto Vesmében állítólag auditor jön kikérdezni a személyzetet az ISM-ből.
Decemberben norvégok jöttek, kíváncsi vagyok, most vajon olasz lesz-e a kérdezőbiztos?

Május 27. péntek, Gaeta, úton. Gyönyörű volt a tegnap reggel, ugyanolyan a mai. Ragyog a nap, felhő sehol az égen, a félsziget csúcsán a várkastély napfényben fürdik, a jachtok árbocerdeje idelátszik, majd délelőtt indulnak ki a vízre. A kikötő még csendes, a két hajó lobogói alig rebbennek, szellő is alig van. Nyugalom, békesség, csend. Egy kávésbögrével a kezemben leülök a padra, bámulom a vizet, és jól érzem magam.

Mi terem a gaetai kiskertben?
Napközben állandóan szidtuk Dariuszsal a shipit.
Na, most gondom van: hogyan kell írni? Ugyanis a lengyel Dariusz-t Dáriusnak kell ejteni, de ha s-re végződik, akkor a -val, -vel rag is s-sé hasonul, tehát Dariusz + sal, és nem lehet kötőjellel írni, mert nem hangtalan, ki nem ejtett betűre végződik, ezért így írandó: Dariuszsal - gondolom én!
Hát akkor mi a legkézenfekvőbb? Megkerestem a Magyar helyesírás szabályait, és megnéztem. Íme a vonatkozó szabály:
"b) A -val, -vel és a -vá, -vé rag a mássalhangzót jelölő nem magyar betűre vagy betűkapcsolatra végződő idegen közszavakhoz és tulajdonnevekhez úgy járul, hogy v-je teljesen hasonul az utolsó kiejtett mássalhangzóhoz: Andrićtyal, Balzackal, pechhel, Bachhal, Greenwichcsel, Steinbeckkel, Engelsszel, hertzcel, fixszel, fixszé, ortodoxszá, Félixszel, Marxszal stb."
És ezek szerint jól működik a nyelvérzékem, és Dariuszsal a helyes!
Akkor folytatom:
Ugyanis délelőttre ígérték a Porto Vesme térképeket, és csak nem akart megérkezni. Aztán amikor megjött, kimentette magát a pasas.
- Captain, nem tudtam bejönni a városba, mert az idevezető utat hat órára lezárták! Képzelje el, egy parasztasszony reggel kiment a kertjébe, hogy krumplit szedjen fel, és mit talált? Nem hiszik el! Egy kettőszázötven kilós bombát a II. Világháborúból. Persze azonnal lezárták az egész környéket, kilakoltatták őket, a szomszédokat, jöttek a tűzszerészek, és azok vitték el a gyilkos szerszámot.
Aranyos, nem?
Nemzedékek nőttek fel a bomba mellett és senkinek se lett semmi baja. Ahogy kiderült, hogy ott van, kiüt a "pánik", biztonsági cécó és minden a világon... Nem azt mondom, hogy nem szükséges! Nem kell félreérteni, csak azon gondolkodtam el, hogy milyen furcsa az élet. Ott a veszély, de mivel senki nem tud róla, ezért nincs is veszély. Csak akkor lesz, amikor megérkezik az információ. Hát mi a veszélyesebb? A bomba, vagy az információ? Azt hiszem, azoknak az újságíróknak, akik az információval "játszanak" bombát kellene inkább a kezükbe adni, azt robbantsák fel magukkal együtt.
Erre kicsit rímel a BBC reggeli híreiben olvasott "futó" hír, miszerint egy fülöp-szigeteki dzsungelben két japán katonát találtak, akik a II. Világháborúból maradtak ott...
Délután ötre kiraktak, pilot hatra. A három új notiszt is kipreparáltam, bevezettem a regiszterbe, kijavítottam az összes publikációt, és a térképeket az útra. Holnap, menetben be is fejezem, és akkor május 12-ig minden ki van javítva! Utána legalább háromhetes pihenő jön (már notisz ügyben).
Csodaszép a fekvése az óvárosnak. Kár, hogy nem volt erőm tegnap odáig elsétálni! Egy félsziget csücskén van, a tenger felől magas szirten, az öböl felé domboldalra épült. Teljesen körbehajóztuk, amikor kijöttünk. Nem mentem le addig, amíg ki nem értünk, és körbe nem videóztam az egészet!

Május 28. szombat, úton, Porto Vesme. Nagy kérdések előtt állunk? Mikor érkezünk? Ez most valóban fennáll, nem gonoszkodás a barbával, mert az ügynökség szerint három hajót várnak vasárnap késő délután, és amelyik előbb érkezik, előbb rakodik. Szívem szerint a harmadik lennék, és elhorgonyozgatnék a festői öbölben, de ez nem rajtam múlik. De nem is Dariuszon!
Nos délutánra minden kiderült, horgonyra álltunk, és holnap tízkor manőver.

Május 29. vasárnap, Porto Vesme. Az éjjel nyugisan indult. Moziztam a hídon, amikor négy után pár perccel megjelenik nagy álmosan.
Az ellenség keze betette a lábát!
- Nem érzi ezt a büdöset?
- Milyen büdöset?
- Menjünk le, ott érezni.
Lementünk. Mondjuk a barba kabinja körül valóban volt egy pici stich, de semmi komoly, legalábbis az én szaglószervem számára. Megyünk le a lakótérbe.
Persze semmi büdös.
Viszont a kambúzában a fagyasztóláda nyitva van! Ez skanadallum! Ráadásul úgy, hogy a fogójára egy kötél van szerelve, azon egy kampó, és annál a kampónál fogva van egy lécre akasztva. Ebből a vak is láthatja, hogy nem magától nyílt ki, hanem valaki direkt kinyitotta!
Én azt hiszem, hogy a szakács.
- Ki nyitotta ki? - rohan oda a barba. Belenyúl, megtapogatja a húsokat, csont kemény. - Szétrúgom a szakács seggét! - mondja, és rohan Marek kabinjához.
Kicsit zavartan jön vissza.
- Azt mondja, nem ő hagyta nyitva... na, majd holnap kiderül... - motyogja, miközben a kabinjához ment. - Mert itt valaki szabotál! És aki szabotál, az haza fog menni!
Ez aranyos! Ki is lehet a szabotőr? Ő, meg a szakács nyilván nem. Akkor a két magyar és a két zöldfoki-szigeteki matróz közül lehet választani.
Ezt, azért mondja a nénikéjének, a meggondolatlan marhája! Hogy ez csak és kizárólag rosszat, és mindig a legrosszabbat tudja a másikról feltételezni!
Fél tizenegykor érkezés. Kikötéskor mondom Vitónak, hogyan is állunk. Nyilván felháborodott ő is, aztán elmondta Arturónak, ezt meg meghallotta a barba.
- Minek mondta el a matrózoknak? - támad nekem manőver után. - Azt én csak magunk között mondtam, hogy szabotázs...
Akkor én ezt nem értem. Nekem mondhatja, hogy szabotázs, engem is meggyanúsítva, és én nem mondhatom el másnak, ami böki a csőrömet?
Délután mosolyszünet volt.
Draft survey, rakodás, megint dratf survey, és ezzel el is telt a nap. Jól kifáradtam, pedig hagytam, hogy rohangáljon ő, mint pók a falon az utolsó száz tonna berakásakor, mert így ő állítja be a trimmet, és utóbb nincs duma, hogy ki cseszte el, ha nem tetszik neki. Addig én leszondáztam még egyszer az üres tankokat, mert azt marhára csípi, ha valamit négyszer ötször megcsinálunk, amit egyszer is elég.

Május 30. hétfő, Porto Vesme, úton. Tízre ígérték a rakománypapírokat, meg is jött velük az ügynök, de mint Gaetában, itt se lehetett indulni, mert egy francos papírt elfelejtett. Így negyedtizenkettőkor dobtuk el a köteleket.
Most jön 8 nap fizikai pihenés, hogy lelkileg, pszichésen milyen megterhelés következik, az nem rajtam múlik. Este egy CD-n találtam egy avi editor programot, amivel megoldható, hogy a filmet a kameráról a laptopra beolvassam.

Marek, ahogy leggyakrabban láttam délutánonkéntMájus 31. kedd, úton. Hanyagolom a naplóírást. Ennek az az oka, hogy tegnap, ma meg holnap (holnapután pótolom) videót készítettem. A laptopon annyi program, kodek, meg fityfene van, hogy az Image Mixer feladta a harcot, és nincs kép. Magyarán nem tudom beolvasni vele a videokameráról a mozit. Ez egy nap szerencsétlenkedés, és magába foglalta a tegnapi napot. De szerencsém volt, találtam programot hozzá, és hogy milyen szerencsém volt, az azt mutatja, hogy az eredeti Sony szoftvert már nem is fogom használni beolvasásra, még ha "megjavulna" is. Ugyanis - apa tudja, milyen rossz nézni - az a program 15 "kocka" per másodperc sebességű filmet olvas be, és ez nem állítható. Az avi editorral 24 kép/sec minden gond nélkül alkalmazható. Cserébe olyan kényelmetlenség van, hogy a program nem vezérli a kamerát, de ez legyen a legnagyobb baj!
A szerkesztéshez, a vágáshoz a Sony programot használtam, zenét Claydermannt tettem hozzá, és kaptam egy 1,1 Gb nagyságú mozit.
Na, ehhez megint csak kerestem egy programot, amivel feliratozni tudom a filmet. Ez két teljes napba került, egy, a mai amíg kitanultam a csínját-bínját, és a holnap, amikor elkészítettem. A felirat azért kell (angol nyelvű), hogy Vito is tudja, miről beszélek a filmen.

Június

Június 1. szerda, úton. Na, megint panaszkodom. Pedig azt mondtam, hogy nem teszem többet. Ez a sztori olyasmi kezd lenni, mint az asszonyka nagymamája, aki ha megírta a fiának, hogy "viszi már, viszi", akkor az apósomék tudták, hogy jött a begyűjtési-biztos elvtárs, és megint kisöpörte a parasztok portáját-padlását Erzsébeten, és vittek mindent, amihez csak hozzáfértek.
Szóval:
Keveri már, keveri...
Délután három távirat is jött. Az egyik pontosan őrségváltáskor. Ebben a hamburgi bérszámfejtők kérik a barbát, hogy ha küldi a munkaidő elszámolást, melyik fax számot használja, mert különben nem kapják meg, és késik az elszámolás.
Na, csak ez kellett! Elkezd tombolni, és üvölt, ahogy a torkán kifér, hogy milyen idióták ezek, nézzem meg, ő jó számra küldte az elszámolást, és ezekkel nem lehet együtt dolgozni, hát milyen Isten barmai ezek? Csak úgy tajtékzott... Hogy ő valamit rosszul csinálna? Na, nem! És fuck off-ozik, meg mutatja a gyűrűsujját, hogy hova dugják a németek...
Hiába próbáltam mondani, hogy mi van, ha ez egy körtávirat lesz, és minden hajó megkapja, mert nézze meg: személytelen a megfogalmazása, csak Dear Captain van, és nem névre szóló.
- Nem csifu, ez nekem szól, nézd meg, itt van: M/V Lys Chris.
Ez persze tény, de attól lehet általános üzenet.
Ezután a másik távirat kávé körül: Péter átszáll a Helióra, egy lengyel gépész jön az Isartalról, és Péter ha letelik a mandátuma akkor átszáll a Priwallra, írta Kremers Ciprusról. Ez tiszta sor. Ezen nincs mit nem érteni, nincs mit magyarázni.
- Atyaúristen! - szörnyülködik a barba - Hogyan fogom elmondani ezt Péter Pánnak? - mert így hívja amikor egymás közt vagyunk azóta, hogy Péter megkérte, ne hívja Mr. Péternek.
- Miért? - kérdezem, s azt hiszem, teljes joggal, mert mi van ebben elmondhatatlan? Na, mindegy. Felhívja Pétert.
- Nehéz beszélgetés előtt álunk... - mondja olyan tekintettel, hogy Péter azt hiszi, hogy most aztán... akár... szóval...
- Ugye tudja, vannak az életben olyan dolgok, amik nem tőlünk függnek? - kezdi körbecirkalmazni, Péter meg csak les kifelé a fejéből...
- Ha order jön, akkor tehetetlenek vagyunk...
Péter bólogat szorgalmasan, mert ez világos beszéd...
- Mert a személyzetisek sakkoznak az emberekkel - lopja tőlem a hasonlatot, mert ezt mondtam neki, hogy Kremers gyakran sakkozik az emberekkel.
Péter figyel, állatira résen van, hogy mi sül ki belőle, de azt hiszem, fogalma sincs.
- Ne higgye, hogy én elégedetlen lennék magával, erről szó sincs, de át kell szállnia a Helióra - böki ki végül nagyot sóhajtva, és elmondja, hogy mi van a táviratban.
Péter Pan továbbra is figyel és résen van, mert még mindig nem érti, hogy mi az a rettenetesen komplikált dolog, amiért felhívta a barba. Mert az egy dolog és oké, hogy átszáll, de mi ez a titokzatosság? E mögött kell lenni valaminek...
Amikor a barba lement, mondom, hogy nincs semmi, csak ez a gépészcserebere...
Persze Péter csak legyint.
És a harmadik távirat is hamarosan megjön, ez is Ciprusról, Vassoula írta, hogy egy parancsnok rossz fax számra küldte az elszámolást, és kérnek minden parancsnokot, hogy a jót használják, és megadta ugyanazt, amit Mrs. Aroksalasi(!) is Németországból.
Kikerekedik a szeme.
- Ugye! Ugye! - kiabálja teljes extázisban. - Nem én hibáztam! Én jó helyre küldtem a faxot!
És ugrál örömében, csapkodja az asztalt, virágos jókedve kerekedik, hogy no lám, más hibázott nem ő... - Ugye, mondtam, hogy körtávirat volt, nem személyesen nekünk szólt - mondom, de ezt valahogy kurvára nem akarja meghallani.
- Nem én hibáztam! Nem én! - örömködik üvöltve, és megcsókolja Vasoulla táviratát, én meg csak csodálkozom kifelé magamból, mert ilyet még az életben nem láttam.
Délután beszéltem a családdal, Nimródot előzetesen felköszöntettem, ki tudja, holnap hogyan érkezünk Gibraltárhoz?

Június 2. csütörtök, úton. Gibraltár hajnali ötkor, hát ez nem az az időpont, amikor felhívom az asszonyt. Reggel hatkor azzal szórakoztatott (ja: keveri már, keveri...) hogy a szakács milyen koszos, hogyan néz ki a kambúza, és hazaküldi, ha nem csinál záros határidőn belül rendet. (Persze igaza van, de ezt miért kell hajnalban túlórában hallgatnom, amikor már aludnom kellene?)
Tizenkettő előtt lerohant, és a kambúzában bemutatta, hogy koszos. Valóban az.
Délután a szakács a decken napozik.
Mutatom neki, hogy sika-mika, de ő csak vigyorog.
Három körül kétoldalas távirat jön a holland ügynökségtől, miszerint küldjük el a megadott szempontok szerinti adatokat, és itt jön a kétoldalas felsorolás. Jó ez nem fontos, nem ébresztem a barbát.
Négykor feljön.
Nézi a telexet, és elkezd dühöngeni:
- Csifu, ezt elküldtem induláskor Gaetából, most miért keresik rajtam? Na, várjanak csak! Majd megírom nekik! Mit képzelnek? Hiszen én elküldtem... Ezek tiszta hülyék, idióták, ezekkel nem lehet együttműködni... - pontosan úgy, ahogy tegnap kikelt magából a németekre.
És morog, mint a bolhás kutya miközben írja a telexet a hollandusoknak, hogy ő már 25-én el-küldte, és nézzék csak meg.
Még szidta egy kicsit a szakácsot is, meg beszélgettünk is, közben zörög a nyomtató, üzenet érkezik. Letépi, elolvassa. És felüvölt, de úgy, hogy majd kiestem a szélből ijedtemben.
- Yesss! Igen! Úgy van! Mr. Sekeli, itt van... hát itt van, ni! - kiabálja, és ugrál, csapkodja az asztalt, de ez frankón így van, úgy ugrált, mint egy gyerek, dobogott a padlón és egyre vörösödő fejjel kiabált: - Igen, igen... ez az! Hahaha! Nem én hibáztam, megtalálták a 25.-i táviratomat, ők tévedtek! Hát persze, ki más? - és puszilja a hülye papírt, mintha a kedvese lenne.
Szóval a hollandusok tévedésből küldték a két oldalt.
Lefűzi a táviratot a dossziéba.
Kimegy a hídról, de mielőtt lemenne a lépcsőn, mint Columbo, visszajön.
Leveszi a dossziét, újra elolvassa a táviratot, puszi a papírra, és közben:
- Csifu, ez olyan szép - mondja kihevült arccal - ők tévedtek, ők, és nem én! - táviratos dossziét becsuk, elrak, elmegy. De útközben vidáman csapkodja a levegőt, és amint felvillan az arca a lépcsőfordulóban látom az önelégült mosolyát, és az öklét, ahogyan rázza…
Ő örül, én meg valójában sajnálom szegény fejét.

Június 3. péntek, úton. Éjfél előtt, amikor az őrséghez készítettem a kávém, látom, hogy a kambúzában felfordulás, takarítás van folyamatba helyezve. Szóval Marek mégis csak beadta a derekát. A hídon Dariusz mosolyogva fogad:
- A szakács takarít! Egész héttől tízig a kambúzában szorgoskodott.
És dörgöli a kezét, örül, mint egy gyerek. Csak tudnám, minek? Az persze jó, hogy rávette Marekot a takarításra.

Június 4. szombat, úton. Két napja állandó ellenszélben megyünk. Ez annyit eredményez, hogy a sebesség lecsökkent 9 csomó körülire. Nyilván "késésben" vagyunk. Azért az idézőjel, mert ez relatív, mihez képest késünk, mert nincs menetrend. A kétnaponta leadott jelentésben Dariusz közli az érkezés időpontját, és ehhez "kötelező" hozzátenni a két betűt: wp, ami azt jelenti: weather permit, azaz ha az időjárás engedi. Tehát a rossz idő az mindig be van kalkulálva...
Nos, délután őrség átadás, már nem érhetünk oda 7-én 14.00-kor.
Mi az első kérdése? Eddig nem kérdezte, mert eddig "nem szorult a hurok". Nyilván az, amivel elháríthatja magától a felelősséget:
- Chifu, biztosan jól számolta ki a távolságot?
Azaz rögtön a másik emberben, a kollégában keresi a hibát. Ilyenkor rögtön előjön belőle, hogy nem bízik senkiben.
Persze ez csak afféle zsörtölődés, morgolódás, mert ki lehet vele jönni, nem rosszindulatú - az alaptermészetéből adódnak ezek az alakítások -, szóval soha rosszabb barba alatt ne szolgáljak!
Péter készül az átszállásra, adtam neki mindenféle programot meg CD írót, meg a filmet, amit készítettem, meg pdf könyveket, hadd vigye haza magával.

Június 5. vasárnap, úton. Valójában semmi. Megyünk, a Vizcayán jó az idő, kész. Talán csak azt kell megemlíteni, hogy erősen hűl a levegő.

Június 6. hétfő, úton. Az idő tovább hűl, napközben csak 15 fokig ment fel a hőmérő. Jobourgnál tudtam az asszonnyal beszélni.
Azt mondja Péter délután:
- Hogy te milyen jóízűen tudsz minden moslékot megenni! Ha nem hagytam volna ott ma a leves felét, akkor kedvem lett volna veled együtt enni...
(A moslékra "sz" betűvel kezdődő szót használt, 3 betű és "ar" betűre végződik.)
Na, szóval ránk kell nézni, mert ez meg is látszik rajtunk. Belőlem két Péter is kitelne, súlyra per-sze. Sajnálom, hogy elmegy, egész jól kijövünk egymással. Esténként mozi van, bejön, megnézünk egy DVD-t, megiszunk egy sört, vagy megiszunk egy whiskyt. Éppen a filmjeim végére értünk, illetve a kölcsönfilmeket is "elfogyasztottuk", amiket Vito és Arturo adott.
Délután a barba felhívta az ügynököt, annyit tudunk, hogy szerda reggel kezdik a kirakást és késő délután fejezik be.

Június 7. kedd, úton, Rotterdam. Délig semmi hír, ami a következő utat jelenti. Viszont kutya hideg van, az éjszakai őrség alatt fűtöttem, mint egy kazánmester, odakint 11 fok volt! Mint amikor Norvégiából indultunk! Sőt, a kabinba is befűtöttem hajnali hatkor. Aztán olyan lucskosan ébredtem 10-kor, hogy az csuda! Addigra a telefonvonal elment, hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom.
Érkezéskor derült égből a pofon: a hajó a helyünkön nincs kész, horgonyra kell állnunk, éjfélkor lesz szabad a rakpart. Nekem ez annyiból jó, hogy nyolctól tízig aludtam, aztán felkeltem, beszéltem az asszonykámmal, és mire beértünk a az öbölbe volt féltizenkettő.
Gyerünk, álljunk be a helyünkre. De szép is lenne, de nem megy! Nincs elég hely, előttünk lash bárkák vannak, azoktól nem férünk be a sarokba. (A lash bárkák kocka alakú úszó dobozok, sokat beraknak a speciális szállítóhajóba, az átviszi az óceánon, a rendeltetési kikötő előtt kidobálja a vízre, és ott vontatók összeszedik és beviszik a kikötőbe.)
Szóval vissza kellett jönnünk, és a bárkákra álltunk.
Úgy engedték meg, hogy éjjel három felé jön egy hajó, az ránk fog kötni. Egyre kerültem ágyba.

Uszályba rakjuk a vesmei rakománytJúnius 8. szerda, Rotterdam. Jó hosszú napnak néztünk elébe. Az ügynök fél hétre jött, a jó híre az volt, hogy nem lesz draft survey.
Hétkor manőverezni kellett, mert a lash bárkákban a ránk kötött hajó rakománya volt, így a bárkákat előre vitték, minket besuvasztottak a sarokba.
Közben megjött Mirek, az új lengyel gépész.
Közben megjött Mr. Lohmann és Mr. Scheepers, ketten a négy tulajdonos közül.
Közben megjött az elektrikus, akinek egy csomó javítani valója van a hajón.
Végeztünk a manőverrel.
Megjött a bunker, megjött a sztór, és bejelentették, hogy csak 11-kor kezdik a kirakást.
Később megjött a Germanischer Lloyd képviselője, aki a tűzjelző rendszert ellenőrzi a javítás után.
Háromkor elkezdték a kirakást, és már dög fáradt voltam. Megígérték, hogy éjfél előtt befejezik. Így van rá esély, hogy éjjel egy felé ágyba kerülhetek. Persze a kirakás után még lesz egy shiftelés, és csak utána pihike. Viszont pilot csak holnap reggel tízkor.
Nincs berakó, illetve nincs egyelőre betétút, ha nem jön más order, akkor megyünk Norvégiába, és 16-17-én lesz rakomány Lisszabonba. Ez igazán nem rossz!

Ez valami különleges: úszó börtönKi látott már ilyet?
Egy úszó börtön mellé vagyunk kikötve! A pontonra egy 500 fő befogadására alkalmas épületet tettek, a partra egy híd vezet, beburkolva szögesdróttal, egy lefedett udvarra vezet, ahol a kasznisok délelőtt és délután sétálnak, körbe-körbe, ahogyan azt a filmekből ismerjük.
Azt mondják, csak könnyebb bűnözők vannak itt, meg az illegális bevándorlók.
Közben lényegi változás: éjfélkor pilot.
Meg is érkezett, de nem indultunk, csak jó fél óra ácsorgás után, mert az egyik kormánygép nem működött. A barba persze a plafonon, amit meg tudok érteni. Hiszen alig pár órája ment el az elektrikus.

Június 9. csütörtök, Rotterdam. Azért folytatom így, mert még van elég sok minden, hát tartsuk be az időrendet, és ami ma történt, ne tegyük, tegnapra.
Fél óra ácsorgás után, ami egyáltalán nem hiányzott a lábamnak, átmentünk a Parkkadéra, az Európa Torony lábához, a belvárosi park rakpartjához. Itt ingyenes az ácsorgás, nem zavar el senki, hát milyen jó most nekünk.
Úgy fél kettő tájban készülődök a lefekvéshez, amikor Vito kopog:
- Port Security Officer várja chief...
Ó, hogy a franc egye meg.
Visszaöltözöm, kitámolygok a fedélzetre, kijön a barba:
A hétvégi regattára érkező vitorlás- Chifu, hozza a Visitors és a Security naplót, és jöjjön a kabinomba. És írjon be a pilotnak akármilyen nevet, mert elfelejtettem megkérdezni tőle...
Aranyos. Nem tudja, hogy ezek a "dokumentumok" szigorúan titkos minősítésűek, és nem kérheti el senki! Na, mindegy. A pilot Mr. altijd Kraak lett, jól hangzik, nem? És olyan hollandusinak tűnő név, akkor találtam ki kínomban...
És persze a Port Security Officer nem akart semmi mást, mint a saját DOS-át kitölteni (a Declaration Of Security, azaz a biztonsági nyilatkozatot).
Kitöltöttük, paroláztunk, fénymásolat, lefűztük, mosoly:
- Érezzék jól magukat captain - mondták, és eltűztek.
Artur, Péter, Dariusz, jómagam, Vito és guggol MarekAzóta itt érezzük magunkat jól.
Hét tízre állítottam be az ébresztőt.
Alig tudtam felkelni, sírni tudtam volna a fáradtságtól!
Azért sikerült. Másfél óra kivételével a hídon ücsörögtem, és nyalogattam a munka frontján szerzett tegnapi sebeim… A barba persze félóránként feljött aggódni egy sort, meg telefonyozott, meg telexezett... Persze semmi foganatja nem volt, nem szerzett a Lys Line rakományt (hál' Istennek).
Pétert sikerült elsóznia, a Seaserve este elvitte az állomásra, feltették a Hook van Holland - Moszkva vonatra, hogy Poznanban szálljon át, és reggel Szczecinben lesz, ahova holnap érkezik a hajója. Nem igazán sikerült napközben pihennem, így aztán négykor levonultam a kabinba, dögölni a szófán, majd nyolc körül lábfürdőt vettem, persze az se segített igazán. De azért egyre jobb. Tíz körül szándékozom lefeküdni, és reggelre remélem használható leszek.
Holnap dél körül megyünk el, Sunndalsörába, ez az utasítás fél öt körül érkezett.
Mondjuk nem is maradhatnánk sokkal tovább, mert holnap délután regatta indul a rakparttól, addigra el kell húzzuk a csíkot!
Gyönyörű a Golden Princess személyhajóÖtkor megnéztük Golden Princess személyhajó indulását, és videót is készítettem róla. Gyönyörű jószág, hatalmas, 289 méter hosszú, 48 méter széles, előtte is, meg utána is egy vontató ment, és a tűzoltó sugárcsővel az égbe lőttek két-két vízsugarat. Azt gondolom, hogy afféle díszkíséret volt.
Korán akartam feküdni, de nem jött össze, mert elkezdtünk Mirekkel, az új gépésszel beszélgetni, és ez eltartott féltizenegyig. Jó dumagép, de meg is hallgatja az embert, azt hiszem, jól ki fogunk jönni egymással.

Június 10. péntek, Rotterdam, úton. Tök nyugis nap. Pilot csak délután kettőre, így aztán addig tevés-vevés, elfoglaltam magam adminisztrációval, kiadványok javításával.
Indulás után viharos gyorsasággal kimúlt a nyár, beköszöntött a csúnya, nyákos, szeles ősz...
Jaj, azt nem is mondtam, hogy a cég egyik hajóját zátonyra vitték Koppenhága körül, mert a tiszt elaludt a hídon éjszaka. Erre úgy döntött a tulajdonosok tanácsa, hogy minden hajón beélesítik a "dead man's alarm"-ot. Ez egy olyan óraszerkezet, amit meghatározott időn belül meg kell nyomni, ahhoz, hogy újrainduljon, különben megszólal a riadó a hajón. A "dead man" halottat jelent, és ugye csak a halott az, aki nem tudja megnyomni a gombot, tehát ha beriadóztat, akkor baj van a hídon, ez a koncepció, de jó ez arra is, hogy ne aludjon el az ügyeletes tiszt, illetve ha igen, ne sokat húzhassa a lóbőrt... Na, szóval most mi is nyomigálhatjuk, mert úgy lett bekötve, ha bekapcsoljuk a robotkormányt, az indítja a szerkezetet. Ha nem akarunk nyomogatni, szabad kézzel nyomogatni.

Június 11. szombat úton. Az a baj, ezzel a hajóval (és mindegyikkel általában), hogyha üres, akkor nagyon csínján kell vele "bánni" menetben. Nem lehet szembe menni hullámokkal, mert üt, és berázkódik. S mivel északnyugati döghullámok vannak, ezért cikk-cakkban kell mennünk. Ez nyilván késlelteti az érkezést.
Találtam a letöltött könyveim között egy hallatlanul érdekeset, ha nem e-könyv lenne, azt mondanám, nem tudom letenni: A nyelv és a nyelvek a címe. Lehet, hogy valami agyzuttyanásom van, mert nem hinném, hogy sokan lelkesednének így érte, többnyire unalmas, száraz olvasmánynak vélhetnék. De hát hogyne lenne érdekes látni, hogy a Halotti beszéd szövege hogyan vethető össze a mai beszéddel, és miféle változáson ment át a nyelv, és ez miféle törvényszerűségnek engedelmeskedik!

Június 12. vasárnap, úton. Kreuzolunk, és olvasok. Ez két fontos dolog történt. Ja, és még egy: amióta a gonio antennája letört a főárbocról azóta óvatosabban megyünk.

Napfelkelte negyed háromkorJúnius 13. hétfő, úton, horgonyon Frei szigeténél. Éjjel tizenegykor dobtunk horgonyt. Most itt leszünk két napot, s csak csütörtökön kezdik a berakást.
Elfogyott az éjszaka. Már csak azt lehet mondani, hogy lement a nap, de mire egy kicsit is besötétedne, már kel is fel, hát szegényke nem sokat alukál a horizont alatt.
Így viszont Mireknek nem kellett lámpát készítenie a szereléshez, mert érkezés után azonnal neki kellett állnia a letört árboc megreparálásához, illetve az Inmarsat-C antenna visszaszereléséhez, mert a gonioval együtt ez is letörött.

Június 14. kedd, horgonyon Frei szigetnél. Éjszaka elkezdtem a következő mozimat elkészíteni, beolvastam a laptopba, jelenetekre bontottam, a zajosoknál levettem a hangot, zenét kerestem hozzá. Érdekes zenét találtam: valamiféle flótán vagy billentyűzeten játszik tengerészdalokat Maurice Archenoul. Ez a kísérőzene. Elkészítettem a feliratokat. Minden filmem címe ez: Egy tengerész Naplójából..., s azután a hajó neve, az időszak amit a videofelvétel felölel, majd a zene.
Nos a barba kiszúrta, hogy ezzel foglalkozom. Kérdezte, hogy "meg-e nézheti-e"? Hát mi a akadálya lenne. Csak hát ő nem lenne az, aki, ha nem tette volna még hozzá, mikor arról beszéltünk, hogy odaadom neki CD Freinél várakozunk horgonyonROM-on:
- De ugye nincsen rajta semmiféle gúnyolódás rajtam, rólam? Mert nem akarom, hogyha megmutatom valakinek otthon, és véletlenül érti a kommentárjait, kinevessen.
Viszont nem túlzok, ha azt mondom, hogy elképedt, amikor megnézte.
- Chifu, ez fantasztikus! Nyugodtan bemutathatja a tévében, olyan profi filmek!
Persze jól esik az ilyet hallani, még akkor is, ha csak dícséret és nem igaz, de ilyenkor eszem a kefét, hogy csak amatőröknek való szerkesztő-programom van. Mert nem elég, tudni, hogyan kell felvenni, úgy hogy csak keveset kelljen kivágni, és nem elég hogy van vagy 600-700 zeném ogg fájlban, amit vissza tudok mp3-ni, ki kellene küszöbölni a sok ide-oda konvertálást is.
A könyvet is olvasom, most éppen azt a csodát boncolgatja, hogy a gyermek hogyan, milyen módon, és milyen "trükköket" alkalmazva tanulja meg az anyanyelvét. Hátborzongatóan izgalmas és érdekes! Főleg ha azt tudom, hogy minden emberi egyed külön osztályban, saját erejéből végzi el az élete első nyelvkurzusát és mindegyik egyedi módszereket használ, és az eredmény ugyanaz!
Mirek egy fantasztikus gépész! Jó lenne, ha maradna. Amihez hozzányúl az azonnal engedelmeskedik neki, megjavul. Ma egy - a körülményekhez képest - tökéletes tartót szerkesztett az árbocon az Inmarsat antennának, és mivel észrevette, hogy a duda tartókonzolja elkorrodált és berepedt, azt is megerősítette. Igaz, egy teljes napjába került, de megcsinálta!
Mareket ma legszívesebben megöltem volna! Képzeld el mit csinált: a hideg olajat felteszi a tűzhelyre, abba bele a mélyhűtött kalamárit, és úgy forrósítja, süti meg. Hát nem csoda, hogy merő, csöpögő olaj volt az egész! Tipikusan lusta lengyelszakács metódus! Egy magyar ilyet sose tenne, de Jan és Tadek például biztosan. Megírtam a leveleimet, az a helyzet, hogy nem is kérdezem meg a barbától, hogy adhatom-e neki, mert Gaetában a sajátjait feladta a postán, hát jobb a békesség, Sundallsörában kimegyek és feladom.

Stellungról fest VitoJúnius 15. szerda, horgonyon Frei szigetnél. Korábban ébredtem, mint szoktam, este tizenegykor felébresztett a fogam. Azt hiszem begyulladt megint az implantátum környéke, ugyanúgy, mint indulás előtt. Meg vagyok én áldva vele. Viszont találkoztam a barbával, amikor kávét csináltam. Kérdi, miért keltem fel, mondom a fogam miatt. Biztosan ki fog küldeni kérés nélkül is, és akkor iratok antibiotikumot a dokival, mert hülye érzés, de nem elkezdeni szedni azt, amit az otthoni fogorvos írt, azt "tartalékolom ínséges napokra". A fogfájás délre elmúlt.
Befejeztem a javításaimat, minden térkép, publikáció naprakész.
Vitóék stellungoztak, kívülről festették a fehéret, készítettem pár fotót, amivel bemutathatjuk a tulajnak, milyen jól dolgozunk.
Sajnos befejeztem a Nyelv és a nyelvek című könyvet. Az utolsó fejezettől nem voltam elalélva, az a filozófia álláspontját fejtegeti, néhány bekezdéstől eltekintve blabla, halandzsa, unalmas, érdektelen. De nem akarom én a filozofoszokat és az érdeklődőket megsérteni, nyilván akit érdekel, annak "izgalmas" mint nekem a nyelvészeti fejezetek. És az irodalomjegyzékből kinéztem magamnak pár olvasnivalót...
Azt olvastam, hogy kutatók keresik a nyelvtanulásért (az első, az anyanyelv megtanulásáért) felelős gént. Ez az embergyerek, és csak az ember vele született képessége, ugyanis az anyanyelv megtanulása automatizmus.

Június 16. csütörtök, Frei horgonyhely, úton, Sunndalsöra. Reggel hétre kikötöttünk, jót aludtam, fél háromig a decken ejtőztem, utána pihenés...
Csak telefonálni nem tudtam, mert egy thai hajó van itt, és a fülöp-szigeteki személyzete bent lakik a telefonfülkében.

Lanstyák úr cikke: nyelvészet vagy támadás?
Viszont olvasok, és ebből adódóan egy kicsit morgolódni fogok, mint a bolhás kutya. A nyelvekről szóló könyvet befejeztem, és elkezdtem Lanstyák István Nyelvművelői csacskaságok című írását. Érdeklődéssel olvastam, mint minden írást, ami a nyelvvel, annak állapotával, annak helyzetével, tisztaságával, tulajdonságaival foglalkozik. A cikk, hogy is mondjam, bizonyos nyelvművelők által elkövetett "csacskaságokat" mutat be és kommentál. Legtöbb efféle észrevételezni valót az Édes Anyanyelvünk folyóiratból vette, de máshonnan is szemezget.
Nem vagyok kompetens, hogy véleményezzem az írást, de egy valamit azért szóvá tennék. És hogy ne érjen az a vád, hogy csúsztatok, bemásolom azt a fél oldalt, ami sérti az erkölcsi érzékem, mert erről és nem nyelvészeti dologról van szó.
Arról szólnak a szemelvények, hogy vannak a cikkek nyelvhasználatában "megbélyegző", eleve negatív ítéletet sugalló szóhasználatok.
Balázs Gézától idéz.

Az idézet:
"47. A magyar nyelvstratégia szempontjából a másik kiemelten fontos nyelvváltozat, a határon túli magyar nyelvváltozatok helyzete. Ezekben is a szaknyelvek vannak a legnagyobb veszélyben, értékelendők a kétnyelvű helyzetek, s föltétlenül szorgalmazandó a helyi értékes változatok elfogadása mellett a közös norma népszerűsítése, terjesztése. (Balázs 2003b, 6.)

Az értékes jelző nélkül üdvözlendő lenne Balázs Géza megállapításának ez a részlete: "föltétlenül szorgalmazandó a helyi változatok elfogadása". S még inkább üdvözlendő lenne ilyen konkrétabb, személyesebb formában: "a helyi változatokat föltétlenül el kell fogadnunk és fogadtatnunk" (elvégre nyelvművelőink meggyőződése szerint, amint a 29. szemelvényből tudjuk, "[n]yelvünk szelleme és a közlés szabatossága inkább a konkrét vonatkoztatású, személyre utaló, ragozott igealakok használatát kívánja meg", még akkor is, ha az ige által kifejezett cselekvéshez a beszélőnek nem fűlik a foguk).
A helyi változatok előtt álló értékes jelző azonban azt sugallja (kiemelés tőlem), hogy vannak értéktelen helyi változatok is, amelyeket pedig nem szabad elfogadni. Nyilván a "kevert" változatok az értéktelenek, a viszonylag "tiszták" az értékesek. Ha ezt a szempontot a nyelvek esetében is érvényesítjük, akkor azokat a nyelveket, melyek történetük során nagyobb mértékben ki voltak téve más nyelvek hatásának, értéktelenebbeknek kell tekintenünk, mint az elszigeteltebben fejlődőket. Így például a germán nyelvcsaládon belül az értékes és megőrzendő az izlandi mellett kevésbé kell értékesnek és megőrzendőnek tartanunk a németet, legkevésbé értékesnek pedig az angolt, amely aligha fér bele az "elfogadandó" nyelvek kategóriájába. Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem ez a gondolat a fajelméletre emlékeztet."
Idézet vége.
Számomra ez : "[n]yelvünk" értelmetlen, de mivel így volt írva, így másoltam.
Szóval ez a rész erősen sérti az erkölcsi érzékem. Onnan kezdve, hogy "azt sugallja" semmi, egy szó nem igaz, semmi ilyesmit nem mondott, de nem is sugallt Balázs Géza, ezek mind a szerző, Lanstyák István agyszüleménye, és a legutolsó mondat a korona, a fajelmélet emlegetése.
Nem értem, miért nem fűzi tovább a gondolatait, és nem fasisztázza le Balázs Gézát? Hiszen a gondolatmenete tiszta, a logikájából adódhatna ez is!
Lenstyák professzor úr, a Comenius Egyetem docensének a megnyilvánulását a cikkének 47. szemelvénye kapcsán inkább személyeskedésnek és gerinctelen támadásnak, mint szakmai fejtegetésnek értékelem. Ezzel viszont az egész cikkét értéktelenné tette, mert egy "személy ellen irányuló támadással nekem azt sikerült sugallnia", hogy a szakmai érvei nyilván ingatagok, hát innentől kezdve kétlem, hogy bármiben igaza lenne.
Viszont hasznos volt elolvasni a két részből álló cikket, ami a Fórum Társadalmi Szemlében jelent meg. Mert számomra ez is egyfajta adalék ahhoz, hogy a "tudomány" ki tud szolgálni bármiféle érdeket.
Ugyanis én olyan vagyok, hogy egyszer be lehet csapni (és ez a fenti idézettel következett be), és utána már mondhat akármit, hiteltelen Lenstyák úr, és kétkedve fogadom innen minden mondatát.
A telefonok istenének tréfája
Este sikerült telefonhoz jutnom. És jött a derült égből a villámcsapás: a kártya lejárt. A fene essen bele! És Encsike felhívott, 8 percen keresztül azon keseregtünk, hogy nem tudok telefonálni, és miért nem tudok, ha 45 napig érvényes, és nem tudok hol reklamálni, meg minden… és ezzel elfogyott a pénz a Voda kártyámról.
Na, ez viccnek is jó!
Csak nagyon rohadt volt megélni.
Tíz percen belül kaptam 15.000 forintot a kártyámra.
Közben a barbát is kikérdeztem, az ő kártyája is lejárt. Kibányásztam a szemétből az eldobott kártyát. Nincs rajta, hogy mennyi ideig érvényes, akkor ezt a 45 napot nem tudom, honnan vettem. Lehet, hogy Vito mondta, amikor megvette.
Most van a Brazília - Görögország meccs Lipcséből. Miért nem érdekel? Húsz perc múltán ott hagytam, érdektelen játszadozás... Pedig a vége 3-0 lett, ahogyan azt megjósoltam.

Június 17. péntek. Sunndalsöra. Ocsmány, nedves reggelre ébredtünk, hideg is van, vége a nyárnak? A munka azért megy, még ha esőben is. Egyre befejezték a berakást. Nem lehetett videózni, pedig ezerrel olvad a hó a hegyeken, és sok-sok patak zuhan le a meredek sziklákon. Egy-két jelenet azért készült. Fél kettőkor elállt az eső, ezt jó jelnek vettem, és mondtam a barbának, kimegyek.
Magamhoz vettem a leveleket, meg a százast, amivel Péter tartozott a barbának, és kimentem. Abban reménykedtem, hogy a postán váltanak pénzt, és fizethetek dollárral, de nem. Így hatvan korona, azaz 10 dezső volt a három levél. (Ha azt írom, hogy 10 bug, akkor a fiatalok jobban értik, egyébként a dezső tengerészül dollárt jelent, míg a bug az amerikai szleng szerinti elnevezése.)
Kimenetelkor egy transzparenst láttam a faluvégét jelző táblánál: Wilkommen Sunndal Kultur Festival. És a szállodán láttam norvég, svéd, finn, észt és litván lobogókat. Nyilván ezek voltak a résztvevő országok. No, meg a kávéház teraszán két öregúr tangóharmonikázott, olyan kétoldali nyomógombossal az egyik, és normálissal a másik. És a helyi népek hallgatták, kávéztak, élvezték a nyarat. A gyerekek trikóban, sortban, a felnőttek rövid ujjú ingben, én meg nagykabátban, pulóver-ben. A hideg van és a meleg van teljesen relatív fogalmak. Úgy látszik, a magyar "rohadt hideg van" mondat vikingül úgy hangzik, hogy "vedd le a kabátot a gyerekről, nehogy beleizzadjon".
Ezenkívül sátrak voltak, s bennük giccsárusok, bóvliárusok, szalámi árusok.
Én meg nem hoztam ki a kamerát, mert már kétszer videóztam a városban.
Délután pihi, videózás, olvasás: Kampis György Az evolúció keresztútján, és a Darwin és A fajok eredete című tanulmányát. Azért egy picit elaludtam olvasás közben, de ez inkább a sétának tudható be, mint az olvasmánynak. Bár, mondjuk az is igaz, hogy nem tudott ébren tartani.
Indulás csak holnap délután négy után (négykor jön a busz Kristiansundból), hétfő reggel Karmöy. Az ügynök azt kérte, ne érkezzünk hatnál előbb, mert nem lesz senki a gyárban, nem lesz aki kikösse a hajót.
Így teszünk.
Délután szólt Dariusz, hogy kellene a Lisszabon - La Coruna és a La Coruna - Thamshaven távolság. Gyors számolás: indulás Karmöyből 20-án este, Lisszabon 26-án este, indul: 28 dél, La Coruna 29 este, indul 30-án 15.00, Thamshaven 8-án, Sunndalsöra 10-én, indul 12-én, Lisszabon 19-én, és a baj az, hogy Szabolcs 17-én kezd dolgozni Coimbrában, pedig 14-16 között Lisszabonban lesz! Éppen lekésem, hogy találkozzak a fiammal a portugál fővárosban! Pedig nagy dizsi lenne! És ha beszélünk telefonon, Magyarországon keresztül zajlik majd a duma, pedig 150 kilométerre leszünk egymástól...
Álmodik a nyomor...
Mintegy 1590 "ha" van a dologban! Megy egy ha-ha-ha! De ki tudja?

Mentőcsónakgyakorlat SunndalsörábanJúnius 18. szombat, Sunndalsöra, úton. Reggel mentőcsónak gyakorlattal kezdtünk, nem én mentem a csónakba, hanem Mirek, mert ő új, és gépész, és nekem fotózni kellett, hogy Dariusz szépen tudja dokumentálni a gyakorlatot. Azért videót is csináltam, hogy én is szépen tudjam dokumentálni a családnak.
Az ügynök délután háromkor telefonált, hogy a pilot nem négyre jön, hanem negyed ötre, és Kristiansundból a busz négykor érkezik Sunndalba. Fél négykor telefonált, hogy a pilot, mivel Aalesundból jön busszal, ezért nem negyed ötre, hanem ötre érkezik. A pilot nem telefonált, de háromnegyed négyre megérkezett Trondheimből. Indulás után a barba elkezdett aktívan aggódni, hogy most hogyan érkezünk? Túl gyorsak vagyunk, hát akkor men-jünk gazdaságos sebességgel, és levette a kormányszöget 34-ről 32-re. Ez azt eredményezte, hogy 11,6 csomó helyett 11,4-el mentünk, és ezzel a sebességgel vasárnap éjfélre meg is érkezhetünk, pedig a rakpart foglalt lesz.

Június 19. vasárnap, úton. Az aggódás továbbra is folyamatos, mert nehéz lesz ötre érkezni, ahogyan Dariusz kiszámolta, úgy megyünk, mint a recece... Ráadásul beszélt az ügynökkel, aki azt mondta, hogy hétre érkezzünk, mert addig nincs senki, a munkások ekkor kezdenek.
- Lusta dög a csaj! - volt a barba kommentárja. - Nem akar nekem mooringment rendelni.
- Hát az igaz, hogy reggel hétkor kezdenek - mondtam az eddigi tapasztalataimra hivatkozva.
- Chifu, ez egy gyár, itt éjjel nappal vannak! - tromfolt le.
Ja, ha ő jobban tudja, akkor jó. Pedig még sose volt itt. Én leszek az elektronyos vasmacska, ha még egyszer megpróbálok tanácsot adni, vagy elmondani valamit, amit nem tudhat.
Azt találta ki, hogy őt nem vágják át, és hétfő hajnalban 5:45-re érkezünk, akkor fél hétre ki vagyunk kötve, és milyen boldog lesz a Lys Line, látva, hogy milyen tökös csávó, mert hétkor kezdhetik, majd a berakást.

Június 20. hétfő, úton, Karmöy, úton. Vidáman indult a nap. A barba őrségváltáskor előkörülményeskedte, hogy milyen trükköket vezessek be, hogy ne érkezzünk korábban, mint ahogy ő megadta. Kijelölte a "menekülő útvonalat", aminek megtételével kerülünk egy kicsit, meg minden (marhaság). Aztán amit nem mert Dariusz megtenni, azt megtettem én. Éjfélkor levettem a sebességet, 5 csomóval mentem három órát, és utána visszatettem a rendes lapátszögre. Csodák csodája, ötre ott voltunk, ahol rendelte, mindenféle kitérő nélkül.
Fel is ébresztettem, mert érkezni csak ő tud, hát meg se próbáltam lebeszélni.
És ébresztés után szólt a forgalomirányítás, hogy pilot csak negyed hétkor lesz, mert, nincs aki a gyárban hét előtt kikösse a hajót.
Dariusz persze szentségel:
- Milyen ökör módon van itt megszervezve minden!
Pedig csak tartani kellett volna magát az ügynök információjához. Persze mindent meg lehet oldani, a pilotcsónak vezetője elvette a köteleinket, így ki tudtunk kötni, de a munka csak fél nyolckor kezdődött. Nyolckor elmentem aludni. Be akartam állítani az ébresztőt, de csak addig jutottam, hogy a telefont bekapcsoltam, és úgy hagytam, hát persze arra ébredtem, hogy Encsike hívott. Nem sokat beszéltünk, mert megkértem, hogy majd délután beszélgessünk, de annyit elmondott, hogy betörtek a Visa és Master Card adatbázisába.
Nem hinném, hogy az én adataim érdekelték volna a bűnözőket. Sokkal inkább gondolom, hogy megvoltak a célba vett számlák, amiket lenyúltak.
Na, és van valami, ami miatt nyugodtan alszom. Ugyanis amióta Bilbaóban elvitték a kártyámat, kell a francnak.
Hülye, esőzuhogós nap volt, tele villámlással, meg elázással.
A délutáni műszakban volt két szimpatikus fiatalember, akik nagyon otthon voltak az alumíniumgyártásban, kiderült egyetemisták. Jót dumáltunk, megtudtam, hogy itt Karmöyben van a Európa leghosszabb gyárcsarnoka. Elején bemegy az alumina, a végén kijön az alumínium. És nincs füst, nincs sejtelmesen villogó kohó, hatalmas gyárkémény. Olyan, mintha egy konzervgyár lenne, csak az árulkodik, hogy a hosszú épület végéhez engedi le az áramvezetékeket a sok vastraverz, ami az áramot hozza az energiaigényes gyártáshoz.
Nyolc előtt elküldött aludni a barba. Így most zuhany után megírom a naplót, és utána szunya ezerrel.

Megyünk bele a nagy semmibeJúnius 21. kedd, úton. Hát, nem az igazi nap volt, mert egész éjjel ködben mentünk, nyirkos, csúszós idő volt. Délután meg csak nem akart melegedni, igaz, felment 14 fokra, de aztán passz, legyen ennyi is elég. Adminisztráltam, eltelt az őrség.

Június 22. szerda, úton. Csendes az idő, nyugodt a tenger és éjszaka mégis...

Tartozásom van a Jóisten felé
Az történt ugyanis, hogy lementem enni. Nem akartam kenyérrel hizlalni magam, hát az ebédről maradt gombalevest ettem pirított kockával. Finom volt, jól esett, alig pár kocka azért mégsem egy szelet kenyér... És az utolsó falatnál a kocka cigányútra ment.
Éreztem, bent van a légcsőben.
Nem is irritált túlzottan, próbáltam kiköhögni, de nem jött. És már rossz volt, fájt a "torkom", próbáltam öklendezni, de persze nem jött ki. Annyira erőlködtem, hogy egy kevés leves visszajött, reméltem, kimegy vele együtt, de nem.
És senki, aki megcsapkodja a hátam!
Rohanás fel a hídra, hogy felcsöngessem a barbát. (Persze ezt utólag látom, marhaság volt, mert ott voltam a fedélzeten, csak tíz méter a kabinja...) Közben fuldokoltam, és erőlködtem...
Már éppen rá akartam tenyerelni a riasztóra, amikor egy erős köhögés kihozta.
Lerogytam a székbe, és fél órán keresztül lihegtem, és törölgettem az izzadtságot a homlokomról.
Tartozom egy köszönettel a Jóistennek.
Délelőtt tízkor keltem, szép az idő, olajtenger, meg minden.
Ez is egy 'önarckép'Este, vacsora után megyek a kabinba. Utánam lohol Arturo.
- Chief, tudna nekem is másolni egy CD-t? - kérdezi, ugyanis Vito adott egy Cesaria Evora CD-t, hogy másoljam le neki a népszerű zöldfoki-szigeteki énekes albumját.
- Persze... - mondom, mert ez nyilvánvaló. Ahol kettő készül (mert magamnak is készítek másolatot, ez csak természetes), ott a harmadik nem gond.
És mivel Vito erősen figyel, és mivel Vito apja helyett apja is Arturónak, kiszól a kabinból:
- Arturo, Por favor!
Arturo vigyorog, és szót fogad, és udvarias:
- Por favor chief, por favor...
- De nada... - mondom, hogy ha már portugálul beszélünk.

Június 23. csütörtök, úton. Egész nap olajtengeren mentünk. Megjött, hogy Vito Lisszabonból megy haza. Mi meg nem La Corunába megyünk kvarcért, hanem Avilesbe, de a kirakó változatlan.
Meg az is jött, hogy lassítsunk, és hétfő reggelre érkezzünk. Nem tudom, miért veszik el a nyugodt vasárnap délutánt, de ha ez az order, akkor ezt kell tenni. Na, nyilvánvaló, hogy ez megint bezavar, mert a barba már számol, és aggódik, hogyan fogunk olyan lassan menni? Hogy ez a szivar nem képes visszavenni a sebességből, az fantasztikus! Mindenféle számításokat végez, amivel azt akarja bizonyítani, hogy a hajóbérlő rosszul jár, persze ezt úgy teszi, hogy a nyilvánvaló tényről elfelejtkezik: ha lassítunk, radikálisan csökken a fogyasztás, jobban, mint a sebesség, tehát mindenképpen gazdaságos. Ez persze magától értetődő: mindenki úgy kalkulál, hogy neki legyen igaza. Csak azt ne magyarázná állandóan, hogy nem érti mi a jó a lassításban, mert rohadt nehéz megállni, hogy el ne magyarázzam, aminél a borsó falra hányása is sokkal produktívabb művelet lenne.
Más:
Azt mondja, (Dariusz) hogy állítólag Európában bevezetik, hogy szombat és vasárnap nem mozgatnak kikötőben hajókat. Persze én úgy gondolom, hogy ez csak a bevitelre vonatkozik, mert nyilván elmenni azt lehet. Ha igen, akkor az Európa nevű hölgy megint elmehet a "qrva" nénikéjébe. Mi meg kutyásodhatunk tovább... Kíváncsi vagyok, meddig lehet még rúgni a tengerészekbe? Vagy ezzel csak akarják kifejezni, hogy a megbecsülésünk német szintre kerül? Mert - az Isartalon írt naplómba benne kell lenni, hogy Teichgraber szerint - a tengerészek megbecsülésben csak a börtöntöltelékeket előzik meg. Mondjuk, ahogy így visszatekintek, és felidézem a volt német kollégáim, nem is nagyon csodálkozom...
És arról nem is beszélve, hogy az utolsó tizenöt évben nemhogy egy cent fizetést nem emeltek, de 200 dollárral csökkent (az enyém). A rendeletek szigorodtak, a terhek hatványozottan nőttek, és a kényelmetlenségeket is csak fokozzák (mint ez a hétvégi tilalom a bemenetelre).
Hát ha van ami hülyeség, akkor az EU az!
Sajnos csak egy "nem" szavazatra vagyok jogosult, de azt biztosan mindenki megkapja, aki csak megnyikkan az Unió érdekében! Isten bizony, a Való Világban és a Megasztárban is csak az EU ellen fogok szavazni!

Június 24. péntek, úton. Éjfélkor kérdem Dariuszt, mi lesz a pupabulival, amit beígért erre az útra, mielőtt Vito elmegy? Ugyanis akkor akarom lezárni az útról készített videót, hogy még elkészíthessem a filmet, mielőtt Vito hazamegy. Mert igényt tart rá, vett is üres CD-t.
- Meglesz, chifi - mondja -, meglesz, csak erősen időjárásfüggő. Ha szép idő lesz, akkor ideki, oldalt a csónak előtt felállítunk egy asztalt, és nem barbeque-t csinálunk, hanem a Kowalski (ez a lengyelek "generál" neve a németeknél, és Liebe így hív minden lengyel szakácsot, ez kábé annyira kedves és intelligens tőle, mintha otthon Grünwaldnak hívna minden zsidót, nos ez a Kowalskizás Dariusz szájából mindenképpen más) majd megsüti grillen, és mi meg szépen megesszük. Ha nem lesz szép idő, akkor majd a szalonban ülünk mindannyian egy asztalhoz és megesszük a sülteket.
Szóval északnyugati szél kerekedett reggelre, nem vihar, de 4-es, 5-ös erősségű és a jobb oldalunkhoz csapja a kis hullámokat, a csónak alja csupa vízpermet, cúgos a hely de piszkosul, hát lőttek a grillvacsorának. Nem volt más lehetőség, mint a szalonban enni. Dariusz rendes volt, fél hatkor leváltott, ő addigra már megvacsorázott.
Nem azt mondom, hogy Marek remekelt. Volt egy szelet kihűlőben levő hús, két szalonnába csavart kolbász (már kihűlt) és fonnyadt saláta, nyilván még délelőtt elkészítette. A barba intézett valamiféle koktélt, narancs, citrom és minden bizonnyal vodka. Nem volt megártós. Megvacsoráztam, beszélgettünk, kicsit videóztam, később behoztam a laptopot és azon zöldfoki-szigeteki muzsikát hallgattunk.
Ja, mégsem lett a kreol hivatalos nyelv idén január 1.-től, pedig az előző Naplómban erről írtam. A világ ettől nem dől össze, felénk semmiképp se.

Június 25. szombat, úton. Éjjel befejeztem a filmet, csak pár másodperc különbség van a két rész között, 26 perc hosszú mindegyik. Dariusz biztosan fog örülni, mert állandóan azzal nyaggatott, hogy delfineket videózzak, mert meg akarja mutatni a kislányának, hogyan ugrálnak ki a vízből. És az ütőkártyája az volt, hogy az ő őrségében nagyon sokat látott, amikor felfelé jöttünk a Vizcayán Olaszországból.
Hát akkor meg kellene keresnie azt a csapatot, gondoltam, de tegnap végre sikerült három kis élő torpedót lefilmeznem, amint a hajó mellett jöttek, és kérésemre nagyokat ugrottak.
Reggel hatkor beállítottam a CD írót, hogy kezdje el a kódolást, de hülye fejjel SVCD-t opciót választottam, és csinált is 1,1 gigabájtos filmet, amit nem lehet az én lehetőségeimmel felírni. Így újra kellett kezdenem a munkát, ez a kódolás rohadt hosszú folyamat. És amilyen peches vagyok, a következő menet végén, amikor már másfél órája ment a kódolás, a laptop egyszerűen kikapcsolt. Nem tudom, mi történhetett, mert csak az eredményt láttam.
Így felvittem őrségbe a gépet, és újra indítottam. Szépen lement, elkészült a fájl.
Vacsora után közvéleményt kutattam, ki kér a filmből. Senki nem mondta, hogy nem, így aztán hat CD-t írtam. Az elsőt Vito kapta, mivel "megy haza".
Valami filmet nézett Artúrral a kabinjában. Hamarosan hallottam, hogy megszólal Claydermann zenéje, s ebből tudtam, hogy az első részt nézik.
- Chief, nagyon jók a filmek! - mondták, amikor megnézték, és ebben bizony nem tévednek.
Azért ez nem rossz érzés ám!

Június 26. vasárnap, úton. Hajnali őrségben látom, hogy a Rheinfels tíz mérföldre van előttünk. Este hallottam, amikor bejelentkezett, és letettem volna az esküt, hogy magyar a tisztje, olyan jellegzetes volt az angol kiejtése.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a napokban Vito behívott, mert úgymond Budapestről van szó a tévében. Egy film ment Frank Capáról, és rokonok, barátok, ismerősök beszéltek róla. És mindegy volt, hogy izraeli rokon, vagy párizsi ismerős volt, az angol kiejtésük annyira sajátos és jellegzetes volt, hogy tudtam: magyarok!
Szóval negyed egykor beszóltam a VHF rádióba:
- Egy, kettő, három... ki tudja folytatni? - mindig ezt mondom, mert ebből nem derül ki, hogy milyen nyelven beszélek, és mit akarok. Csak az tudja, aki érti. - Rheinfels vagyok - jött azonnal a válasz.
- Menjünk a 72-re. - mondtam, és a tengerészek most nyilván csóválják a fejüket, mert ilyenkor az a szokásos, hogy a "sapte - sapte" csatornát, azaz a 77-est használjuk. Nos ennyire formabontó vagyok, és az igazság az, hogy a 77-esen horvátok nyomták a sódert.
Eitner Miklós a tiszt a Rheinfelsen. Fabók Pali a barba, két ukrán mellett öten vannak magyarok.
Negyed háromig eldumáltunk. Elmondtam, hogy gyűjtöm a tengerész szavakat, és az interneten megnézheti őket, de hiába, mert nincs internete. Nocsak! Van ilyen?
Délután eseménytelen.

A 'berth' felirat jelöli az állandó rakpartunkatJúnius 27. hétfő, úton, Lisszabon. Kár, hogy nem tettem el a papírt, de ha megtalálom, le fogom fényképezni, és közhírré teszem. Ugyanis éjfélkor egy oldalas litániát kaptam, hogy hány órakor mi a teendőm, kinek mit kell mondani. Egy mit sem sejtő laikus azt hihetné, hogy háborús haditervet kaptam, pedig semmi különös nem történt, mint Lisszabonba érkeztünk, ahogyan az már Isten tudja hányszor megtörtént velem. De most Dariusz a főnök, hát borrrzassztóannn komplikált és fontos dolog...
Oly annyira, hogy nem is tudott nyugodtan aludni, fél hatkor már a hídon volt. Minden úgy volt, ahogyan kitervelte, másodpercre ott voltunk, ahol lenni kellett.
A fordulópont 4,6 mérföldre volt, és a sebességünk 9,2 csomó, hát ez mindenképpen azt eredményezte, hogy reggel nulla-hat-nulla-nullakor a fordulóban voltunk, ahogyan azt meghagyta a papírkája végiben...
Arra persze nem volt esze, hogy öt negyvenkor azt mondja, hogy menjek és feküdjek le, csak 6 előtt öt perccel léphettem le. Ébresztés 7:30-kor. Manőver, nyolcra rakpart mellett voltunk.
- Chifi, menjen aludni... - volt az ukáz, és mentem is.
- Sorry chief - kopogott be kilenc nulla hétkor, kell a GMDSS bizonyítvány, az ügynök van itt.
Odaadtam.
- Aludjon csak nyugodtan, ebédre keljen... - bíztatott Dariusz. Öt perc múlva húztam a lóbőrt.
- Chief, húsz perc múlva itt a taxi! - jött be tízkor.
Felkeltem, mert fogorvoshoz megyek. Nem fáj a fogam, de nyomásérzékeny az állkapcsom, tehát valami van. Sunndalsörától egy doboz antibiotikumot beszedtem, pénteken fogyott el, azóta csak érzem, hogy van fogam, vagy az implantátum érzékeny, nem tudom...
Lisszabont keresztül-kasul beautóztuk, mire megtaláltuk a fogászati klinikát.
Öreg ház, öreg, de tiszta, és csempével borított, fakorlátos lépcsőház. Gondoltam, egy öregúr lábhajtányos fúrógéppel gyilkolja a tengerészeket olcsó pénzért...
Bemegyünk, csillogó villogó recepció, váró kényelmes fotelekkel, irdatlan méretű tévéből jön a kultúra a BIC csatornából (mondjuk a TV2 színvonala).
Hangszóró csilingel-bilingel és belebúgja a váróba:
- Mr. Isztvan... Mr. Isztvan... - és megjelenik egy kedves asszisztensnő, és ő is mondja:
- Mr. Isztvan please.
Utána szíveskedtem, vagy négy rendelő előtt elmentünk, csillog-villog, meg zümmög, meg zene meg fityfene mindegyikben.
Az én orvosom olyan negyven felé közeledik, koromfekete hajú, alacsony doki.
Elmondom, mi a bánatom, hogy az implantátum...
A székbe ültet, elfekteti, beöltözik: arcvédő maszkot vesz, gumikesztyűt húz, a steril csomagot feltépi, abból tükröt és exkavátort (ha jól mondom a kocogtató-szurkálóját) vesz elő, belenéz a számba, megkocogtat, megnyomogat, ahol kell, picit sziszegek.
- Panoráma röntgent készítünk, és meglátjuk -, mondja.
Felvétel elkészül, vissza a székbe, a doki telefonoz mobililag, én addig tévézek, mert ugye e nélkül nem képzelhető el egy fogorvosi rendelő, a készülék pont úgy van a plafon közelébe szerelve, hogy bármilyen helyzetből nézhesse a páciens. Nem rossz, jól el tudja terelni a figyelmet. És mivel éppen kandi kamera van, én is belefeledkezem.
Egy váróba bejön egy pasi, a fején egy nyestsapka. A sapkát leteszi az asztalra. A váróban rajta kívül még egy valaki. A pasas a sapkát az asztalkán hagyja, és bemegy a vécébe. A kis asztal mellett függöny van, kinyúl egy kéz, és a sapkát kicseréli egy élő nyestre. És ugye a különböző reakciók, amikor a váróban levő másik felfedezi, hogy a sapka él...
Kész a rögöny panorámakép.
Mutatja a doki, hogy az implantátum melletti fognak a gyökere mellett, amelyiken korona van, gyulladás van, és a gyökeret kezelni kell.
- Nem kell megijedni, a koronát átfúrjuk, és a lyukon át elvégezzük a kezelést. Ezt még három héten keresztül heti egyszer meg kell ismételni.
Ó az anyját! Most mit csináljak? Ugyanis az alapvető baj az, hogy nem igen tudom, mi a Marlow álláspontja a fogászati ügyekben. Azt tudom, hogy fogpótlást nem fizet, de ebben az esetben mi a helyzet? És milyen hülyeség az, hogy egy gyökérkezelést (amikor kiszedik az ideget) négyszer kell ismételni? Hacsak nem valami gyógyszert-vegyszert-kígyót-békát csöpögtetnek a lyukba... Végül is nem vállaltam, hogy a doki megcsinálja az első kezelést, kaptam egy kalap antibiotikumot és fájdalomcsillapítót, s majd meglátjuk...
Vissza a hajóra.
Elmondtam a barbának, viszonylag nyugodtan fogadta a hírt, majd megkérdezi a Marlow-t mondta, és ezzel az ügy nagyjából el volt boronálva.
Felhívtam az asszonyt, elmondtam, mi a helyzet, és megkértem, kérdezze ki Hóka doktort, a fogorvosomat, hogy mi a véleménye a dolgokról?
Illő volt már a rakodás után is nézni. Sajna este kész leszünk, mondták, hát ez gyors Lisszabon volt. Azt hittem, Vito elment, de kiderült, csak kint lebzsel a városban. Dariusznak megígérte, hogy háromra bent lesz a hajón, mert a barba ki akart menni, és a papírokat még nem vette át Vito. Ehhez képest, amikor négykor felhívta a barba, azt mondta, egy múlva a hajón lesz. És ez be is következett hatkor.
Közben beszállt Manu és megkezdte kilenc hónapos vendégszereplését. Hát ha nekem kilenc hónapot kellene a hajón lennem, az kész tragédia lenne.
Encsi később visszahívott, nem tudott Hóka doktorral beszélni. Abban egyeztünk meg, hogyha ezt a négyszeri kezelést a Marlow nem fizeti, akkor én vállalom a költségeket.
A kirakásnak háromnegyed nyolckor lett vége, fél kilenckor már ágyban voltam, de a fél tízes főgép indítást még hallottam. Utána már csak az ébresztőt, 23:40-kor.

Azt hiszem, ez egy jól sikerült fedlvételJúnius 28. kedd, úton. Igyekszünk Avilesbe. Most nem kell lassítani, sőt már elviekben a következő út is megvan, illetve amit mindenki biztosra vett: Sunndalsöra a berakó, a többi kérdés nyitott, hogy megyünk-e Karmöybe, és Gaeta vagy Lisszabon a kirakó.
Úgy egyeztünk meg Dariuszsal, hogy nem jelent semmit Ciprusnak és nem is kérdez. A doktori jelentésen az van, hogy el kell mennem gyökérkezelésre. Beszedem azt antibiotikumot, és norvégban, Sunndalsörában kimegyek. Hátha az a fogorvos más kezelést javasol, nem kell négyszer kimennem gyökérkezelésre.

Június 29. szerda, úton, Aviles. Minden simán megy (eddig). Délután négykor érkezünk, ekkor draft survey, de berakás csak holnap reggel indul.
Telefon az asszonykámmal, ma vizsgázik Szabolcs, tegnap sikeresen letette a barokk magyar irodalom vizsgát. Állítólag ez könnyű vizsga, ilyeneket kell tudni, hogy ki írta és melyik versében azt, hogy "püttyenhallás vala" és "akkor már kelevéz lettem volt".
Komolyra fordítva a szót, Artúr úgy elküldte a jó "pic s ába" a barbát, hogy az csak nézett kifelé a fejéből. A srác megunta, hogy állandóan túlmagyaráz mindent, futtatná, hajtaná ész nélkül a matrózokat, tíz perces munkáról beszél, amit hat óra alatt alig tudtak megcsinálni...
Kora este nem zuhantam az ágyba, mert megvártam, hogy Mirek befejezze a kiballasztolást. Utána leszondáztunk, minden üres, holnap lehet rakodni.
Közben, néha-néha láttam a barbát, szótlan volt és szomorú, mint aki magába van roskadva, kezdtem megsajnálni, feltéve, ha ennek nem én iszom meg majd a levét... Nagyon nem szeretnék postás lenni közte és a legénység között, és mindkét oldalról hallgatni, hogy: "chief, ugye igazam van?"!

Június 30. csütörtök, Aviles, úton. Hétkor keltem, nagyon finomat aludtam. Nyolc harminckor kezdték el a berakást, és féltizenkettőkor már kész volt. Ez azért már hülyeség! Beraktunk 3450 tonna kvarcot! Elmondtam az asszonykámnak, csak hüledezett, és rögtön Triesztet emlegette, amikor 1200 tonnát három hétig raktunk ki! Indulás előtt aprócska gondok, ahogyan az már lenni szokott, csak azért, hogy Dariuszt bosszantsák: tegnap volt egy black-out, mindössze negyed másodperc, a világításon nem is lehetett észrevenni, de Mirek asztali számítógépe leállt, és hasonlóan az összes fontos navigációs műszer. A kedves csak az, hogy ezt Mirek nem mondta tegnap, hanem amikor pilot előtt fél órával feltópláltam a hídra, akkor derült ki. A robotkormányt szinkronizálni kellett a pörgettyűs tájolóval, az Inmarsattal bejelentkezni, a radar is elvesztette a kapcsolatot a tájolóval... Mire végeztem, illetve még nem végeztem, amikor Dariusz feljött a pilottal, hát kész ideg lett, de csak kicsit csapkodott, és amikor megmondtam neki, hogy minden sutty, akkor megnyugodott.
- If everything is sutty, than is OK (ha minden sutty, akkor oké) - mondta. Ugyanis mostanában a barbával

Suttyogunk...
Hogyan kell suttyogni? Hát úgy, hogy a mondatban legyen benne az, hogy sutty. Ilyen egyszerű.
Akkor most elmondom, hogyan kaptunk rá.
Őrségváltás. Beírtam a naplót, a két fedőlap alá nyúltam, összecsaptam, és azt mondtam, hogy:
- Sutty...
Na, most erre mi következett? Ki találja ki? Ha valaki arra vetemedne, hogy feltételezze a barbáról, hogy netán megkérdezte: - Ez valami káromkodás rám nézve? - annak bizony igaza van. Sajnos valami ilyesmi kérdezett.
- Dehogyis! - tiltakoztam.
- És mit jelent az, hogy sutty? - kérdezte, és láttam, hogy maga szó tetszik neki.
- Semmit.
- Akkor miért mondta?
- Mit?
- Hogy sutty!
- Hát, mert mondtam... mert szoktuk...
- Ez nem pejoratív?
- Nem. Egyáltalán nem az.
- Oké... - mondta, de láttam, hogy ezen morfondírozik. Hát hagytam, hadd morfondírozzon, van ideje elég, hat óra őrség áll előtte.
Éjfélkor, amikor felmentem, megpróbáltam elmagyarázni, hogy a suttyot mikor használjuk. Többé-kevésbé megértette, és azóta minden sutty. És ha sutty, akkor oké!
Hát akkor a mai nap: sutty!
Kettőkor már a Vizcayán lityegtünk, oldalszél van, nem erős, de kicsit mozgat.
Este negyed nyolckor a barba felhívott a hídra. El nem tudtam képzelni, mi a jó fene történhetett!
- Péter Pan a vonalban! - mondja vigyorogva, és a kezembe nyomta a beszélőt. Valóban, a Heljo jött velünk szemben, Lengyelországból mennek Avilesbe. Nem sokat dumáltunk, Péter jól van, augusztus végén megy haza. Az a hajó sokkal jobb állapotban van, mint a Lys Chris, jól érzi magát, ennyi.

Július

Július 1. péntek, úton. Éjszaka nagyon jól jött ez a kutya "dead men's alarm". Kettő után csak és kizárólag az álmossággal küzdöttem, és volt olyan, hogy a berregőre riadtam meg. Szerencsére egy hajót vagy vitorlást se lehetett a radaron 12 mérföldes körzetben látni. Lityegünk, és csak este tíz után fordulunk be Ushantnál.
Újra javítom a Naplóimat. Három napja kezdtem, az 1995-össel, ez, mint hajónapló kezdődik, mert a Presidentre való leutazáskor kezdtem bele a végtelenített írásba. Nem írom át, mert a napló csak akkor igaz, ha azok a gondolatok vannak benne, amik akkor éltek bennem. De bizonyos külalaki javításokat teszek, egységesítem a később kialakult forma szerint, helyesírási hibákat kijavítok.

Július 2. szombat, úton. Párás, ködös idő, de csak délután. Tudtam beszélni Encsikével. Szabolcs készül az egri költőtáborba, túl van az összes vizsgáján. Az asszonyka felolvasta azt a verset, amit "házi feladatként" írt, Penelopé címmel. Turczi a mamát jelölte meg témaként, és Szabolcs igazán remekelt. Annyira biztosan, hogy sikerült megríkatnia az anyját is, meg engem is. Penelopé a tengerészfeleség, és mama... Ki fogom tenni a verset a MATE honlapjára, azzal, hogy megemlékezés a tengerészfeleségekről, akikről valahogy mindig, mindenütt elfeledkeznek, pedig ahogy az első ember tengerre szállt, a parton ott volt egy asszony, aki várta, aki aggódott érte...
És a vers egyértelműen bizonyítja: nem szavakkal kell a gyerekeket nevelni, hanem példamutatással, mert a mi viselkedésünket fogja kopírozni, azt utánozza, mint etalont. És nincs annál nagyobb öröm és büszkeség, mint amikor a gyereked mondja: igaz életet élsz-éltél, jó példát mutattál, ő is így szeretne élni, ő is ilyen családot szeretne...
Megelőzött délután egy hajó. A Lys Line hajója, a neve: Lyshav, szép név, azt jelenti, hogy Fénytenger. A norvég lys fényt jelent, a hav tengert.
Újra begyulladt a nagyujjam körme. Meg vagyok én áldva az egészségemmel ebben az évben!

Július 3. vasárnap, úton. Dariusz készül haza. Nem tudni, megy-e, de készül. Persze a logika azt diktálja, hogy csak ő lehet az, akit leváltanak Thamshavenből. Ugyanis a Marlow elkérte az ügynökség címét váltásra hivatkozva. Nem hinném, hogy Marek menne haza, ahhoz neki előbb kérnie kellene, Liebe meg úgy látszik, elintézte, hogy jöhessen. Dariusz szerint elfogyott a pénz az építkezéshez, ezért siet vissza.

A 234345 számú potyautas
Csaló őkelme, mert nem szabadna vitetnie magát, ha versenyben van! Délután egy potyautasunk volt. Ráadásul sportszerűtlen. Le is videóztam.
Egy postagalamb pihent meg a hídon. Be is jött, egy picit körülnézett, nem riadozott, amikor megközelítettem. Akkor jöttem rá, hogy emberközelben él, amikor a lábán megláttam a sorszámozott gyűrűt. Ha versenyen van, akkor csalt őkelme, mert vitette magát! Viszont egyáltalán nem látszott fáradtnak. Nagyon szép galamb volt. Mintegy fél órán keresztül láttam, ezalatt ott ténfergett a csónak, a híd és a szárny környékén, aztán amikor erőszakosan akartam fotózni, akkor megunta, felröppent a felsőhídra, és innen elvesztettem a kontaktust vele.

Ráfáztam
Ugyanis milyen boldog voltam, hogy találtam egy videó kezelő programot, amivel be tudom olvasni a kameráról a mozit. Nos, kiderült, shareware a program, egy hónapig fut, aztán meg lehet venni. Na, most erre nincs igazán lehetőségem itten a tengeren.
Kínomban elkezdtem használni a Windowsban levő Movie Maker programot, hát ez már sokkal jobb, mint amivel a Millennium operációs rendszerben kínlódtam, de még ez se az igazi, bár vannak egész jó funkciói. Ami meglepő, és nem az amerikai lélekre vall, hogy a feliratkészítőben nem ajánl fel olyan borzalmas giccses megoldásokat, mint a Sony Image Mixer programja.

Július 4. hétfő, úton. Csendes nyugis őrség a hajnali. Már látszik, hogy holnaptól nem lesz sötét éjszaka, aztán két nap, és végig világos lesz. Érdekességnek jó, de állandóan elviselni... Más a biológiai óránk, mint ezeknek az északi népeknek.
Ramaty az idő.
Hideg van, de rettenetesen, 12 fokra lement, de a baj a szél, és az, hogy ködszitálás van.

Hajnali 'önarckép'Július 5. kedd, úton. Hajnalban videót készítettem a Queen Elizabeth 2-ről! Itt ment el mellettünk 2 mérföldre, jobban nem tudtam megközelíteni, mert ugye ő 24 csomót tud, mi meg 11,5-re vagyunk képesek, ha visz egy kicsit az áramlat a lejtőn lefelé.
Rögtön bele is szerkesztettem a következő filmbe.
Csináltam hozzá szép stáblistát is, meg minden jópofa feliratot, kihasználva a Movie Maker lehetőségit.
Délelőtt fél tizenegykor felcihelődtem a hídra, vittem a laptopot, és megmutattam Dariusznak a filmeket. Hallatlanul élvezte őket, és rögtön a lánya szemével nézte. Külön tetszett neki a második film zenéje, ami csupa tengerésznóta egy szólóhangszeren (pikulán vagy flótán, de lehet, hogy harmonikán eljátszva, ki tudja, hogy milyen hangszert pengetnek közben, nem igaz?) játszva.

Elment Vito, oda az udvariasság
Közben meglátta, hogy a magam CD-jének milyen borítót nyomtattam.
- Nekem nem lehetne, chief? - kérdezte.
Hát miért ne? Nyomtattam, neki is, meg a szakácsnak és Arturnak is, ha már megkapták a filmeket, legyen mibe beletenni. Mindenkinek betettem a kabinjába. Vito elment, nincs senki aki, szóljon Arturnak:
- Köszönd meg a chiefnek! - hát nem is köszönte meg...
Délután egy kis magyar nyelvórát tartottam a hídon Mireknek, először hangtan, példákkal megmutattam, hogy miért nehéz neki a magyar kiejtés, és nekünk miért nem az a lengyel. Hiszen a lengyel hangokat ki tudjuk ejteni (többé-kevésbé), legfeljebb nincs rá betűnk. Minden s, zs, cs, hangjuk megvan valamelyik szavunkban, csak mi nem érezzük a különbségeket, mert nálunk nincs jelentés megkülönböztető szerepe ezeknek a sustorgásoknak. Jó, nincs több nyelvtan, mert nem vagyok benne biztos, hogy más számára is olyan érdekesek ezek, mint nekem.
Kávé után megjelent a barba.
- Nincs semmi üzenet? - kérdezte, mert a váltás miatt be van sózva.
- Nincs - mondom, és akkor csöng a mobil. Az ügynök Thamshavenből. Dariusz válaszol, bólogat, hümmög. Rákérdez a váltásra is, de semmit se tud róla a norvég, hát valószínű nem megy még haza, és ezt mindenképpen jó. A gond az, hogy nincs pilot Gripnél, és neki kell a hajót bevinni a kikötőbe.
Így holnap reggel négykor levált, és délig alhatok, mert ő viszi végig a hajót. Nem is ajánlottam fel, hogy segítek. Úgy is hiába lenne!
Viszont masszív gondok keletkeztek, és ezzel elvolt hatig. Térképet rendelt, meg minden. Útvonalat gondolt ki, megbeszéltük az érkezési manővert is, mert fent leszek a hídon, én leszek a pilot. Azt ígért, hogy a tíz százalékát megkapom, amit a Lys Line ad neki, amiért beviszi a hajót. Remélem, nem rúgják érte seggbe. (Beszúrás augusztusban: meg se köszönték neki, nem hogy bónuszt fizettek volna a norvégok!)
Beszéltem a családdal, Nimród elújságolta, hogy 20-án kimegy (vagy innen nézve inkább jön) Ballestrandba, augusztus végéig marad. Lehet, hogy András barátja is eljön, és akkor autóval mozgékonyak lesznek, el tudnának jönni valamelyik kikötőbe is.

Thamshavenben kikötveJúlius 6. szerda, úton, Thamshaven, úton. Minden terv szerint ment. Négyre belőttem az érkezést, fél négyre kérte az ébresztőt a barba. Három óra húszkor nézem az órát, és azt mondtam magamnak, hogy akármi legyek, ha nem jön fel előbb. Két perc múlva megjelent Dariusz a kis bögre kávéjával.
- Kicsit előbb feljöttem chief, nem tudok aludni... - mondta, és biztos vagyok benne, hogy ez így is van. Így aztán három negyvenkor tűzés le a kabinba, orvosságok, naplóírás, és mindjárt megyek kérem alukálni. Tizenegy körül felmentem a hídra, már látni lehetett a rakpartot, megmutattam, hova állunk, és mentem előre manőverezni.
Kikötés, raktárnyitás, pontosan délben elkezdték a kirakást.
Az ügynök szerencsére tudott révkalauzt rendelni, így visszafelé nem a barba lesz végig a hídon. De ezt valahogy elfelejtette, mert különben elküldhetett volna aludni korábban, mondjuk hétkor. De nem, a franc essen bele, eszébe nem jutott volna, hogy minek ténfergek ott, amikor nincs különösebb szükség rám. Így aztán tíz előtt tíz perccel megkérdeztem, kellek-e a manőverhez. Persze nem kellettem. Mehetek aludni, mondta, és dühömben nem állítottam be a csörgést, majd akkor megyek, ha ébreszt (és bíztam benne, hogy elfelejt). Röhögni fogsz, mer így is történt. Éjfél után tíz perccel csöngetett rám, így fél órával tovább aludtam, mintha fél tízkor elmehettem volna...

Július 7. csütörtök, úton, Sunndalsöra. Egyre tértem annyira magamhoz, hogy jó voltam beszélgetőpartnernek, és megeredt a nyelvünk a pilottal.
Valóban nem volt pilot, nem sumákolt a Lys Line, azt mondja a fiatalember, hogy ilyenkor nyáron a sok-sok személyhajó miatt nem jut idejük másra, ráadásul ezekre két révkalauz kell. Jót dumáltunk, elmondtam neki, hogy júliusban a két fiam között fogok hajózni, mert Nimród július 20-án jön Ballestrandba, Norvégiába dolgozni, és Szabolcs 14-én érkezik Lisszabonba. A baj csak az, hogy 16-án utazik Coimbrába, mi meg 17-én érkezünk. Mindenesetre jópofa dolog...
Alig tudtam magam tartani hatig.
Hát nem kellett altatni.
Pont tízkor ébresztett a barba, ekkor érkeztünk. Kikötésre menet leszólt, hogy egyre megyek fogorvoshoz, a pilot kísér majd el.
Ezt nem értettem, de biztosan kiderül majd minden. Így is lett. Negyed kettőkor indult a révkalauz busza Kristiansundba, addig pihent egyet a hajón, kapott ebédet, és mivel a fogorvosi rendelő a buszpályaudvar mellett van, ezért elkísért és megmutatta, hol van. Hát kérem germán nyelvcsalád ide, angol rokonság oda, olyan kimondhatatlan idevalósiul a fogorvos, hogy nem hiszem, megtaláltam volna.

Csak el ne kiabáljam
A rendelő ajtaja nyitva, egy kedves asszonyság megkérdezte, mi járatban vagyok? Elmondtam, hogy fogorvos kellene, és tengerész vagyok, és az ügynökség...
- Igen, szóltak, hogy jön... - mondta, és beinvitált.
Na, gondoltam, most odavisz egy fogorvoshoz, de nem. Felvette az adataimat, közben egy aggastyán egy hölggyel beszélgetett, reméltem, nem ez lesz a fogorvos, mert a keze a bácsikának úgy remegett, hogy kiütöttem volna belőle egy injekciós tűt, ha azzal közelítene a számhoz! De nem. Mert ez a kissé tenyeres-talpas, nagydarab, de igen kedves nénike volt a fogász.
Megnézte a röntgent, elmagyarázta, hogy átfúrja a koronát, az ideget eltávolítja a foggyökér csatornából, és beletesz gyógyszert. Ennyit én is tudtam, és vártam, hogy mikor jön az érzéstelenítő tűvel. De nem, mert a fúrót vette kézbe, és elkezdte fúrni azon melegében a fogam.
Hát, mit mondjak? Szégyen ide, szégyen oda, úgy be voltam tojva, hogy az őrület. Ugyanis emlékeztem egy gyökérkezelésre, amikor a csillagokat láttam, amikor kiemelte az ideget a doki, pedig az érzéstelenítővel dolgozott. Úgy be voltam gazolva, hogy el nem tudom mondani, Markoltam a karfát, és vártam az istentelen, borzalmas, agyba markoló nyilallást, amikor telibe kapja az ideget.
- Tudja, azért kell ez a gyökérkezelés, mert az ideg a csatornában elhalt, és elkezdett odabent szépen rothadni, és ettől begyulladt.
Istenem! Egyből szép lett a világ! Ha az ideg el van rohadva, akkor nincs, ami nyilalljon! Megnyugodtam, és még magam bíztattam, hogy nyugodtan furkáljon, meg reszeljen, meg kapargasson és tágítsa a kis drótkájával. Éreztem, amikor a menetes vékony drót beleszaladt a gyökércsatornába. A doki néni bólintott, jól megturkálta, kihúzta a drótot, megszagolta, és elégedetten bólintott:
- Yes, smelling like hell... - azaz: büdös, mint a rosseb. Aztán vagy fél órát elszöszmötölt vele, tisztította, fertőtlenítette, végül beletett valami pasztát. - Ez a legerősebb szer, amit adni tudok, igaz, amikor elkezd dolgozni, pár napig fájni fog, de ezzel hónapokig kihúzhatja. Csak otthon kell, hogy elmenjen újra fogorvoshoz.
Legszívesebben összepusziltam volna azt a kedves kerek képét. Megúszhatom (ha minden rendesen alakul) a további fogászhoz járást és magyarázkodást a Marlow-nál.
Örömömben bementem egy szupermarketbe és vettem egy almalevet, s jól bedörgöltem. Meg két Russel Crowe filmet vásároltam DVD-n, a Gladiátorokat és a Kapitány és katona címűt. Ez utóbbi magyarul beszél (persze angol és norvég mellett), az előbbi magyar feliratos.
SunndalsöraÁtsétáltam a parkon, fotóztam egy kicsit, közben a jó frász jött rám, mert kiderült, valahol elvesztettem a belépő mágneskártyát, a nélkül meg, hogyan jövök be a kikötőbe? Visszamentem, és tíz lépés után megtaláltam, ott, ahol kivettem a fényképezőgépet az ingem zsebéből, kirántottam. A hajóra akkor értem, amikor a melósok elmentek, mert befejezték mára a berakást. Úgy látszik, ma jó napom van, minden jól alakult.

Július 8. péntek, Sunndalsöra. Berakás vége egy órakor. Utána végtelen nyugi. Indulás csak holnap délután, mert a karmöyi rakpart csak hétfő délután lesz szabad.
Manu és Artur nagyot pecáztak. Fogtak vagy hat darab 3-4 kiló körüli tőkehalat. Finom vacsorák lesznek belőlük. Gondoltam, videóra veszem, de csak azt a történelmi pillanatot örökítettem meg, amikor Artur kifogott egy jókora darab drótkötelet, Manu meg egy picike halat.
Dariusz egész nap be volt sózva. A felesége elmondta, hogy kinézte a lakásukat, az interneten megnézheti a barba is. Ki is ment a könyvtárba, de mindig annyit tökörészik, hogy naná, zárás után tíz perccel ért oda. Viszont nem nagyon volt attól feldobva, amit az asszony mondott. Háromszintes lakás egy sorházban. Kérdezte, mi a véleményem. Helyette elmondtam, hogyan járt Adi, O. Béla felesége Halmstadban, amikor a szocializmusból kiszabadult fiatalasszony megrészegülve a lehetőségektől szintén többszintes házat vetetett a férjével. És két év múlva már átkozta az egész épületet, mert nem győzte a sok hülye lépcsőzést, a takarítást, a porszívócipelést... Hülyeség a többszintes lakás. Legfeljebb kettő, de ha lehet, az se! Ez az én véleményem, mondtam, és a barba teljes mértékben osztotta.
- Chifu, mi se fiatalodunk, hanem öregszünk. És később sok lesz a lépcső... ki tudja, milyen öregségünk lesz? Azt hiszem, le fogom beszélni a feleségem.
Nyilván nem azért, amit én mondtam, hanem mert ő se volt feldobva az ötlettől, hogy egy keskeny toronyban kell majd laknia. Az ilyen lakás a sznoboknak való, meg a gazdag huszonéves házaspároknak.

Július 9. szombat, Sunndalsöra, úton. Nyugi egész nap. Délelőtt adminisztráltam.

Délután egy kis mozi
Hát az nem úgy jött össze, ahogyan szerettem volna. Ugyanis otthon még kaptam egy Power DVD programot, de nem tettem a gépemre, mert minek, hiszen van rajta. Nos, Mirek viszont feltette, és ment is neki. Volt két olyan lehetősége a programnak, ami miatt érdemesnek tűnt felpakolni. Feltettem, és agyonvágott minden DVD lejátszót! Na, így hogyan nézzem a filmeket? Kínlódtam, szerencsétlenkedtem, végül visszaraktam az eredeti programot, így aztán őrség után befejezhettem a Szakadék nézését (vagy Mélység? Nem tudom, hogyan ment otthon az Abyss című film.).
Ma kezdődik a születésnapok lánca. Ma Berci nagypapára emlékezünk otthon, ma lenne 92 éves. Annyi éve halt meg, ahány éves Szabolcs. Őt még megvárta, és három hét múlva elment.

Július 10. vasárnap, úton. Isten éltesse az asszonykámat, ma van a születésnapja. Hogy szalad az idő, már húsz múlt...
Már másodszor olvasom apa Kék tükör című kötetét az utazás csodájáról. Nagyon tetszik (különben miért olvasnám másodszor, ráadásul ilyen rövid szünettel?). Úgy érzem, három részre osztható: az első és a harmadik része lendületes, érdekes, tele személyes élménnyel, a középső kissé bédekker ízű. Érdekes volt olvasni azokat a történeteket, amiket jól ismerek a beszélgetéseinkből. Ami a legjobb a kötetben, a fejezetekbe illesztett versek. Mennyivel más így olvasni őket, hogy ismerem a hátterét. Nem egyszer leírja apa a kötetben, hogy élményköltő. És bizony ezek az élményversek így élvezhetőek csak igazán! Hiszen ott a történet, ami kiváltja őket. A legjobban tetsző páros (élmény - vers) az Arany János vendége voltam és a vers: A nagyszalontai csonka-toronyban! Azt hiszem, így kellene sok versét megjelentetni. Az élmény és a vers nagyszerű együttest alkot!
Nagyon készültem, hogy beszélek Encsikével, hiszen ma van a születésnapja. Váltás után azonnal elküldtem a köszöntő sms-t, ezzel is jelezve, hogy van vonal. De hiába vártam, hogy megcsörrenjen a mobil, nem hívott. Persze lehet, hogy készülődtek Nimróddal, mert azt tudom, hogy apáékhoz hivatalosak ebédre. Aztán fél négy körül kaptam egy sms-t, hogy próbált hívni, de nincs vonal. Pedig volt. Maximális szignált jelzett a készülék. Nem értem, miért nem sikerült felhívnia. Vacsora után meg a kabinban nincs, ez természetes idekint a vízen.
Na, majd holnap!

Július 11. hétfő, úton, Karmöy. Ma lenne Gyigyi nyolcvanöt éves! Tíz éve halott.
Délelőtt majdnem elsírtam magam. Ébredés után ugyanúgy zsibbadt a bal kezem hüvelyk és gyűrűs ujja, mint a műtét előtt! Ehhez nincs mit se hozzátenni, se rágódni nem érdemes rajta.
Úgy mentünk, ahogy egy köszvényes hajóhoz illik, sántikálva, bicebócán, levéve a lapátszöget, alig hozva a hét és fél csomós sebességet, és még így is kerülőt kell tenni, hogy ne érkezzünk túl korán, csak az után, hogy megürül a rakpartunk. Ezen Dariusz persze ki van akadva.

Hova tegyem?
Mármint a barbát! Ugyanis egyre kevésbé tudok eligazodni rajta, azt hiszem, gyönyörű feladat lenne egy pszichiáter számára. Valamelyik nap beszélgettünk, és hirtelen felrántja a pólóját:
- Chifu, itt a lövés helye, amit a titkosszolgálatnál szereztem. Két embert saját kezűleg lőttem le! Húsz éve már, de soha többet, soha többé titkosszolgálat!
Na, most ha akarom, hiszem, ha akarom nem.
Nem hiszem, hisz a sebhely akár más is lehet, olyan halovány.
De hiszem, ha arra gondolok, hogy volt olyan gondolatom, hogy megkérdezem, mi a módja a haditengerészethez kerülni, hátha ráharap a témára, annyira oda (seregbe) illő a viselkedése, a mentalitása.
De nem hiszem, ha arra gondolok, hogy mennyire szélsőjobbos a szövege, mennyire "sajnálja" hogy Hitler nincs többé, mennyire kommunistaellenes a dumája és a titkosszolgálati tagság húsz éve bizony nem volt elképzelhető baloldali, hogy úgy ne mondjam, kommunista elkötelezettség nélkül. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg: a lengyelekkel hajózva egyre kevésbé érzem azt, hogy minket jogosan vádolhatnának azzal, hogy antiszemiták lennénk.)
Mert ugye, akkor melyik az igaz emberi énje?
A katolikus?
Mert bizony úgy hányja magára a keresztet ebéd előtt és után, mint egy falusi vénasszony a vasárnapi litánián. Aztán a lánya első áldozása nagy családi ünnep volt, és több egyéb jelét adja a vallásosságának. De sajnos azt nem látom, hogy igaz keresztény lenne. Hogy a tízparancsolat számítana. Hisz ott szó van bizonyos felebarátainkról is, akiket emberszámba kellene venni. De neki a filippínó tengerész csak majom, akinek a családja fél kézzel lóg a fán a dzsungelben, és ezt még mutatja is...
(Zárójelben: könnyű nekem ítélnem, könnyű nekem liberális véleményt hangoztatnom - bár ezt én "csak" kereszényinek érzem -, hiszen én nem dolgoztam filippínó személyzettel. Mert más dolog az elveket hangoztatni, és más dolog együtt dolgozni velük, és idegileg kikészülni, mert annyira más a mentalitásuk, más az életszemléletük. Az igazi bűnös az, aki hatalmánál fogva akaratuk ellenére együvé kényszeríti a különböző nációkat.)

Érkezés
Ez egy nagy műsor! Sunndalsörában megmondták, a karmöyi rakpart nem lesz szabad hétfő délután négy óra előtt. Na, most figyelj: a révkalauzállomástól a rakpartig fél óra az út. Hogyan kell az érkezést időzíteni? Na? Egy frászt! Fél négyre, persze, ez mindenkinek logikus, tehát a barba tizennégy órát ad meg, és szigorúan tartjuk.
Bejelentkezés.
- Captain, háromkor lesz révkalauz, nem előbb!
És a barba mérges, és nem érti azt, amit egy gyereknek se kell magyarázni.
Persze én vagyok a hídon szolgálatban. Le akar adni egy faxot. Valahogyan begyömöszköli a papírt a készülékbe. Az szegény "félelmében" elkezd villogni, és a hibaüzenet: ellenőrizze a szkennert (ja, mert ez egy olyan masina, amelyik nem szereti, ha csapkodják, és ilyenkor direkt elmozdul benne az olvasófej).
- Mit ellenőrizzek rajta? Mit? Kurwa... - mondja és dühös.
Szelíden eltolom a masinától. Megkocogtattam a szkennert, csak érzem a kis kattanást, helyrebillent, villogás megszűnt.
- Lehet küldeni.
Dariusz tárcsáz, pitty-pitty, sikertelen. Tárcsáz, pitty-pitty, sikertelen.
- Kurwa... kurwa... - csapkod, mint a rosseb, és lemegy a kabinba.
- El vagyunk átkozva chifu - jön fel öt perc múlva. Felhív valakit, kiderült a tárcsázott szám egy darab egyessel rövidebb volt. És csodák csodája, a kurwa rögtön működik!
Aztán egy telefon, és újra dühöng. Ugyanis a hajó a helyünkön nem végzett, hát révkalauz csak ötkor. Az már csak hab a tortán, hogy az áramlat ellen megyünk, és a kikötéshez meg kell fordulni, onnan viszont már a vízzel együtt kell menni, és ez a lehető legrosszabb a manőver szempontjából. Nem is sikerül a kikötés. Tettünk egy tiszteletkört, és a másik irányból part mellé álltunk. Majd holnap, ha olajat veszünk, akkor meg kell fordulnunk, vagy shiftelünk.
Vacsora után felhívtam az asszonyt.
Medúzák jöttek a hajó mellé KarmöybenJól érezték maguk apánál. Apának nagyon tetszett a levél-napló. Beszéltem Nimróddal is, végre rá tudtam venni, hogy a Google keresőben a képeknél keresse meg a sunndalsörai fotókat, hát csak hüledezett, hogy milyen gyönyörű hely! Főleg, onnan a magasból, mert a hegyek tetejéről készült képek vannak kint.

Július 12. kedd, Karmöy, úton. Vége a családi születésnapoknak: 9-e volt Berci bácsi, az apósom, 10-e az asz-szonyka, tegnap, 11-én édesanyám született 1920-ban, és tegnap mondta el apa, hogy Faragó Jenő, a keresztapám pedig 12-én.
Hajnali négy tizenötkor keltem, fél ötkor shiftelés, vagy ötven métert előre, mert ötre jöttek az olajosok és bunkeroltunk. Fél nyolcra vége, shiftelés vissza. Utána folytatták a berakást. És még utána kitört a nyugi. A melósok a raktárban, a barba a pupán pecázott, és már jó előre megmondta, hogy vacsora után menjek aludni, nem kellek a rakodás végén és az induláshoz.
Jó pár ismeretlen van a munkások között, mind fiatal, és a fele lány, hát gondolom, nyári idénymunkára jöttek a kikötő(k)be, mert Sunndalsörában is voltak.
Délután miután kisütött a nap, pár medúza jött a pupához, és a tiszta vízben ott illegették magukat. Hoztam a fényképezőgépem, és készítettem pár felvételt, no és, le is videóztam őket. A fotókból kettő szuper jó lett! Valami hihetetlenül gyönyörű, selymes szálak kavarognak a remegő, átlátszó test körül. Megnéztem a szótárban, hogyan hívják angolul. A medusa természetesen ott van, aztán slobber, de egy hihetetlenül szellemes nevet is találtam: jellyfish, azaz zseléhal... A képet a honlapomra is kiteszem. Így is történt, vacsora után ágyba zuhantam, és csak a szokott időben ébredtem az őrség előtt.

Július 13. szerda, úton. A barba panaszkodott, hogy két órát kellett várnia a pilotra. Igaza van, ez disznóság, visszatartani a hajót. Ha egyedül bemehetett Thamshavenbe, akkor innen is kimehetett volna. Mielőtt elment a vonal beszéltem az asszonnyal. Rossz híre volt, hogy Szabolcsnak lehet, hogy elmarad a tábor, és repülőjegyet nem lehet visszaváltani, csak abban az esetben, ha beteg. A fiam viszont azt mondta, hogy mindenképpen kijön, legfeljebb keres valami munkát. Ifjúsági szállásra van pénze. Hát, ha megkeres a hajón, akkor tőlem is kaphat némi apanázst, az anyanázst otthon kell megkapnia. Mindenesetre az ügynökség mobilszámát megadtam neki. Remélem, talpraesett lesz, és minden jól fog sikerülni!
Délután távirat Vasoullától: Lisszabonba jön Liebe és az új szakács: Klos. Gondolom nem rokona Klos kapitánynak. (Hú, ez rossz vicc volt.)
Ez tulajdonképpen semleges esemény lenne, ha nem várnám akkorra a fiamat. És ha parancsnokváltás van, akkor nem biztos, hogy el tudok szabadulni a hajóról (legalábbis a rakodási időben, és rossz esetben az éjjel egyig tart). Ha Dariusz lenne, akkor nem gond. Nem tudom, Liebe mit mond?
Na, majd meglátjuk. Ehhez az egészhez az is kell, hogy Szabolcs kiutazzon.

Július 14. csütörtök, úton. Kész ideg vagyok Szabolcs miatt, azért, hogy nem tudom, hogyan döntött, utazik-e vagy se? Alig várom az estét, amikor lesz vonal Dovernél.
Fél nyolckor még nem volt, így aztán negyed kilenckor kiültem a padra, s félre meg is jött. Az sms-t fogalmaztam, amikor jött vagy három.
Az egyik Péter Pántól, aki elküldte a Detert Luxot (Flóra szappan), mint tengerész szlenget. Már megvan, de azért jópofa, hogy jár neki is a kerék.
Amíg írtam, csengett a telefon, az asszonyka hívott. Szabolcsnak ígértek helyet egy másik táborban, Aveiróban. Vajon mit fognak dolgozni? Csak nem a kikötőben? Ebben a kikötőben jól éreztem magam, amikor a Paduával voltunk. Kuncz Gabival elbringáztunk Ilhavóba, több mint húsz kilométer. Az, hogy táborba megy, ha nem is Coimbrába, azért megnyugtató volt.
Este kiáztattam a lábam, hogy kivágjam a körmömet, de csak belevágni tudtam, nem jött ki a sarokból, attól tartok, be fog gyulladni.

Július 15. péntek, úton. Éjfélkor bekapcsoltam a telefont, három sms jött. Írtam Szabolcsnak, kérdeztem, hogyan tetszik Lisszabon és azt, hogy örülnék, ha sms-t írna többször, s szinte azonnal jött a válasz. Ezt írta:
"Rohadt jó minden, most aludtam vagy 3 órát… : de csak, mert alig aludtam és lejártam a lábam az Alfama-negyedben. Holnap Belem, talán Cascais is. Puszi: Sz."
Nem tudom, miért, de csak attól, hogy elolvastam, hogy hol járt a fiam, jól érzem magam. Egy picikét olyan, mintha együtt lennék vele. Hiszen otthon megkérdezhetem majd mit látott, és együtt idézhetjük fel Lisszabon szépségeit... Délben is volt vonal Jobourgnál, innen is küldtem egy sms-t, de hiába vártam, nem válaszolt. Biztosan volt jobb dolga is!

Július 16. szombat, úton. Feladta a nyomtatóm, eltörhetett a színes kazetta, mert ereszti a sárga festéket, meg a fekete nem ír, vajon bedugult? Így a következő levél egyszerű lesz, mert azt találtam ki, hogy hozzácsapok egy fényképet, s azzal együtt nyomtatom ki. Ez akkor nem megy. Igaz, a fekete kazettát nem próbáltam, remélem ez jó.
Éjfélkor a körmöm már lüktetett. Nem tudom, mi lesz a későbbiekben, mert egyre rövidebbek a gyulladásmentes időszakok.
És hogy teljes legyen az öröm, hajnal három felé elkezdtem "érezni" a fogam, nem fáj, de az érzékenység mutatja, hogy folytatódik a gyulladás, vagy valami más, de biztos, hogy valami van, de nem az igazi!

Július 17. vasárnap, úton. Olvasom továbbra is a Kék Tükröt. Déva váráról ír apa, és idézi a török világutazót, Evlia Cselebit. A várban 1660-ban járt, és a törökországi Ván várához hasonlítja. A neve azért dőlt, mert a könyvben is így szerepel. (Most nem arról akarok beszélni, hogy én úgy írom, hogy Van, mert ez idézet, és Cselebi úr arab betűs írással írt, és azt kiejtés szerint kell magyarra áttenni. Bár hozzá kell tenni, hogy a töröknek van "a" hangja, lásd: Atilla, arkadas, ugyanaz az a hang, mint a miénk. De a mai, latin betűs török írás már egyszerűen: Van.)
Arra lennék kíváncsi, hogy ki mit tud Vanról? Mert nemcsak vár van Van néven, hanem egy tó is hallgat erre a névre, és nem hinném, hogy nagyot tévednék, ha azt mondanám, hogy a vár a tónál lehet. És ebben a tóban sárkányok laknak, ezt biztosan tudom, mert egy török kisfiú felvilágosított erről Aliagában. Nem hinném, hogy sokan emlékeznek az 1996-os naplómra, hát nézzük, mit hallottam akkor:
"A ténfergés közben megszólított egy kisfiú, 12 éves, és egy éve tanul angolul. Ehhez képest fantasztikusan jól beszélt. Leállt társalogni velem, amíg Lendvai Misi telefonált. Megkérdezte, tudom-e hol van a Van tó. Miután erre nemmel kellett felelnem, megmondta, hogy Törökország és Irán között. Ezután igen választékosan elmondta, hogy a Van tóban sok sárkány van, olyanok mint a krokodil, és a fejük tetején lévő lyukon keresztül levegőt fújnak. Sok turista jár a tóhoz, hogy láthassák, de egész nap várnak a fényképezőgépükkel, és nem jönnek elő. Ő persze látta a sárkányokat, TV-ben.
Aztán megkért, hogy ne mondjam azt, hogy Turkey, ha Törökországról beszélek, hanem Türkiye, mert a turkey "pulykát" jelent, és ő szereti a hazáját. Erősen érdeklődött, hogy milyen nyelven beszélünk Madzsarisztánban? Nem sokat tudott rólunk, csak annyit, hogy aki madzsar, az arkadas (barát). Ezért aztán eljátszottam neki a zsebet. Mutattam, és mondtam:
- Zseb. - Erre ő lelkesen:
- Dzsebe. - Mire megmutattam, hogy ez a zseb az enyém:
- Zsebem.
- Dzsebem - volt a válasz. Betettem egy pénzt a zsebembe, és mondtam:
- Zsebemben van.
- Dzsebemde var - mondta lelkesen a barátjával.
- Alma.
- Elma - csodálkoztak kikerekedett szemmel. Ez után mutattam, hogy mennyi a sok, és mennyi a kicsi. Ők is mutatták, hogy ennyi a csok, annyi a kücsük. S ezután mondtam a mondatot:
- A zsebemben sok kicsi alma van.
- Dzsebemde csok kücsük elma var - fordították törökre gyerekes vihogások közepette. Aztán rámutattam a kezében levő baseball sapkára és mondtam:
- Sapka. - Ők lelkesen: - sapka.
- Kapu - folytattam.
- Kapi - nevettek.
- Csárda - soroltam a következő közös szavunkat.
- Csardak - mondták, és izgatottan kezdtek hadarni maguk között, látszott, nagyon élvezik az ismeretlen nyelv számukra érthető szavait.
A "merre?" kérdést is értették, hiszen törökül "merde?". Így amikor kérdeztem, hogy: - Merre van a kapu? - le tudták fordítani: "merde var kapi?"! Ezek után szinte magától értetődőnek vették, hogy mi is szandált hordunk, csak kicsit másképp írjuk.
Ez után még érdekelte a kis barátomat, hogy van-e tengerpartja Madzsarisztánnak, hogy szép ország-e? És váratlanul megkérdezte, tudom-e hol van Mohács, mert ott nagyon fontos csata volt. Igen megilletődöttnek látszott, mikor mondtam, hogy én laktam ott - kis füllentés, de majdnem igaz, itt és most az a 15 km nem számított.
A társalgásnak akkor lett vége, amikor taxiba szálltunk, hogy visszajöjjünk a hajóra. Egész este ment a kirakás."
És milyen érdekes: olvasom az Új Szót, amit a barba hozott le, hát a hírek között találtam egy törököt is: a Van tónál tömeges birkapusztulásról beszélt, már másodszor pár hónap leforgása alatt, a birkák a sziklákról a tóba zuhantak.
Déva után Vajdahunyad következett az útikönyvben.
Milyen érdekes: olvasok, és lassan azt veszem észre, hogy csak nézem a sorokat, látom őket, látom, hogy mit ír apa a vár elrendezéséről, de bennem a városligeti Vajdahunyad vára "kel életre". Azt látom, és ott vagyok, mint pesti kis srác, az ötvenes években. Mert akkoriban nagyon sokat jártam oda. A Mezőgazdasági Múzeumba nagyon szívesen mentem, hát persze, hiszen nem volt belépő! Természetesen nem a szocialista mezőgazdaság vonzott.
Hanem az alagsor!
Lecsattogtam mezítláb, klott gatyában, és a rekkenő nyárban beültem a mozi hűvösébe. Gyakori program volt ez, hiszen a mozi ingyen volt! Nem kellett fizetni, és egész nap vetítették a filmeket. Persze inkább így kellett volna írnom: INGYENMOZI! Nagybetűvel, mert akkoriban nem sokakat ért az a szerencse, hogy ingyen nézhettek volna filmet! És mit számított, hogy a nagyüzemi sertéstenyésztésről szólt a dokumentumfilm? Hiszen nem az számított, hanem az, hogy moziban vagyok, és ingyen! Ma, amikor napi száz film közül választhat a tévében az ember, nem is igen érthető az akkori lelkiállapot. Ahhoz akkor kellett élni!
És a mozi után felmentem a múzeumba is, és megnéztem a Laterna Magicát, ahol Kincsem vágtázott a fadobozban. Csak meg kellett nyomni egy csengőgombot, és egy lámpa megvilágította a körbe keringő fényképeket, és a résen kukucskáló előtt a vágtatás illúzióját keltette. És mivel állandóan gyorsult, minél tovább bámultam, annál gyorsabban rohant - helyben. (Ez is egy kis ingyen mozi volt.)

Július 18. hétfő, úton, Lisszabon. Délelőtt mentünk el Aveiro mellett. Majd a frász evett, hogy megtudjam, mi van a fiammal, merre van (nyilván ott, a kikötővárosban, és amikor passzáltuk, már talán "húzta az igát".) Ez volt az én elképzelésem. De a valóság!
Szóval Szabolcs vasárnap elutazott Aveiróba. Járókelőket kérdezett, merre van a tábor a cím alapján. Keresztül kasul bejárta a várost, persze sehol semmi. Végül valaki kiderítette, hogy a mellékelt telefonszám Portóé, hát a tábor is ott lehet.
Vonat, utazás, Portó.
Szép város, mert a fiam ezt is átvizsgálta, tüzetesen, hogy valami tábort találjon magának. Végül az utca is meglett (közvetlenül az állomás mellett!), a csoport is, buszra szálltak, s elmentek egy kis faluba, 20 kilométerre, délre. Ott fognak szociális munkát végezni, fiatalokkal, öregekkel és munkanélküliekkel foglalkoznak. Ez érdekes. Ehhez jól kell tudni portugálul... Jó gyakorlat lesz a fiamnak.
Ezt a történetet Encsike mesélte el, majd a fiam is hozzátesz, ha valahogyan beszélni tudunk.
Érkezés Lisszabonba, a Tejo hídjaÉrkezés hétre a pilot állomásra.
Negyed kilenckor part mellett, félkor kezdték a kirakást. Artur kiment, és ígérte, hogy hoz telefonkártyát, ugyanis a fiamat fel akarom hívni. Gyorsan fordul, ígérte a matróz. Küldtem sms-t Szabolcsnak, megadta az iroda telefonszámát. Artur éjjel fél egykor jött vissza, gyorsan. Akkor már nem volt alkalmas, hogy felhívjam a fiam. Azt üzente, hogy ha alkalmas, akkor holnap küld egy sms-t.
Közben Liebe is megjött.
Amikor eldőltem az ágyon, majdnem egy óra volt, és mire matracot fogtam, már mélyen aludtam...

Július 19. kedd, Lisszabon. Oly sok minden történt ma, de fáradt vagyok, hogy neki kezdjek, majd holnap pótolom...
Akkor most holnap hajnali fél öt van, van, és a tegnapot írom.
Szerencsére elég volt hétkor kelni, de azért elégé hunyorogtam, csípte a szemem az álmosság, de inkább a fáradtságtól voltam kissé összetört. A kirakást kilenckor folytatták.
Közben üzenet az ügynöktől, hogy délben Port State Controll vizsgálat lesz. Ez kissé furcsa, mert sose jelentik be előre. Attól tartottam, hogy valami hatalmas, félnapos kutakodásnak és vizsgálódásnak nézünk elébe.
Fél délben sms Szabolcstól: "szerintem most hívhatsz." Nyomás ki a telefonhoz. Kis szerencsétlenkedés után sikerült feltárcsáznom a tábort. Kedves kisasszony veszi fel, aki annyit tudott angolul, hogy "just a moment", és hívta az illetékes nyelvtudort. Éltem a gyanúval, ha azt mondom Szabolcsot keresem, akkor meg nem értésben lesz részem, így csak ennyit mondtam:
- A magyar srác apja vagyok, Szabolcsot keresem.
- Jaj, neki nagyon nehéz a neve... - mondta a hölgy, és elment, hogy hívja.
Húsz percet beszéltünk, nagyjából elmondta azt, amit Encsitől is megtudtam, persze kiegészítve élményekkel. A lényeg, hogy a viszontagságos érkezést leszámítva jól érzi magát, a társaság kiváló, a három magyar jelenti az abszolút nemzeti túlsúlyt, két szerb, két francia van, azaz mit beszélek: egy francia és egy breton, aki azért vállalja, hogy francia állampolgár. Sajnos dél előtt be kellett érnem, és az iroda telefonját is használni akarták, hát befejeztük.
Mire beértem, a PSC officer már a barbánál volt. Vártam, hogy mikor kerülök sorra a térképeimmel és a nyilvántartásaimmal, de legnagyobb meglepetésemre fél egykor már el is ment. Ilyen rövid Port State Control vizsgálatban még nem volt részem.
Közben a rakodás ment, én meg a notice-okkal dolgoztam. A barba tegnap mondta, hogy nem tudja megnézni három filmjét, mi lehet a baj, ha lehet, orvosoljam. Mindenfélét kitaláltam, de végül kiderült, a laptopja nem ismeri a filmek formátumát, hát adtam neki egy csomó codecket, és azzal minden a helyére került. Kaptam tőle egy Celine Dion gyűjteményt, azonnal bemásoltam a laptopra. Három euróért vette Krétán, ahol nyaraltak. Persze mp3 formátumban, és nyolc teljes album! Ezzel próbáljon megküzdeni a jogvédő hivatal! Nem rossz a csaj, azt hiszem elég népszerű énekes, mert Liebe tavaly vett egy DVD is vele, és a matrótok azonnal elkérték, hogy megnézhessék, aztán Dariusz is azonnal "köpte" a szám címét és a nevét, amikor meghallotta, hogy az szól a kabinban.
Tipikus Dariusz akció: lendületben...Fél öt felé érkezett a taxi a szakácsért és Dariuszért. Kaptam tőle három hatalmas, cuppanós csókot a hamvas orcámra, ez afféle szláv szokás lehet. Mikor elment, a taxiból kiintett, hogy csitt! Visszaintettem, illetve a számra tettem a mutatóujjam, hogy jelezzem, maximális a "csitt" részemről is, csak az a baj, hogy nem tudom, mire vonatkozik. Hiába, no, nem vagyok egy kimondott security alkat.
A stivador szerint lehet, hogy végeznek ma a kirakással.
A barba szerint az ügynökség nyolckor telefonál, hogy mi az ábra. Hát az lett, hogy dolgoznak túlórában, amíg kész nem lesz a hajó.
Így aztán elküldött a barba aludni, majd kelt, ha indulunk, mondta. Hát ilyen azért Dariuszsal nem lett volna!

Július 20. szerda, Lisszabon, úton. Fél háromkor az a dög tűzjelző bejelzett, és felébresztett. Aztán, amikor újra elszundítottam volna, negyed négykor megint. Négykor szólalt meg az ébresztő. Kipihentem magam, manőver után még volt negyven perc, amíg a révkalauzt kitesszük (ekkor írom a naplót). Öt körül szállt ki a révkalauz. Negyed hatkor ment le a barba aludni.
- Nem keltem, akkor jön, amikor felébred... - mondtam, hiszen én azért eléggé kipihentem magam.
- Nem, fél kilenckor ébresszen - utasított, és ment aludni.
Hét körül hatalmas ködbe kerültem. Valahol, valamiért hadihajók vannak, nyilván gyakorlat. Hívják a hajókat, és utasítják, hogy egy bizonyos területet kerüljenek ki.
- Fuck you, bullshit US navy, go home... - és hasonlótól zengett az éter. Nem hinném, hogy csak arabok szidták őket. Vajon milyen érzés a szolgálatban levő, és a propagandától elbutított közkatonának hallgatni, mennyire szeretik őket?
Váltás után azért nem kellett elringatni, tudtam aludni még két órát.
Most Naplóírás közben hallgatom Celine Diont, valóban nem rossz, de - egyelőre úgy tűnik -, nem is egy nagy durranás. Valószínűleg hozzá kell szoknom, és meg is fogom szeretni.
Délután Libe felhozta legújabb kincsét, egy bélyegalbumot, ami 1939-ben kezdődik, a Tyso féle fasiszta Szlovák Köztársaság bélyegeivel. Afféle régi kiadás, de jó állapotban, amiben a bélyegek képe a lapra vannak nyomtatva, és oda kell őket - na, ma már nem ragasztani -, hanem tenni. Vett is Lisszabonban egy vágószerkezetet, amivel a különleges celofán tasakjait méretre vágja. A "tasak" egyik oldalán a két celofán össze van ragasztva, felül nyílik. Ott kell a bélyeget behelyezni, a felső védőlap átlátszó, az alsó háta ragacsos, annál fogva kell a celofántartót beragasztani. Most azzal foglalkozik, hogy az albumból óvatosan kivakargatja a régi bélyegragasztókat, a ceruzabejegyzéseket kiradírozza. Megmutatta az új cseh katalógusát is. Ettől se tudtam igazán lázba jönni.
Elvan vele.

Július 21. csütörtök, úton. Hajnalban olajtenger, de az időjárás-jelentés északkeleti 6-7-est ad. Fordulás után kiderült, hogy már nem érhetünk Avilesbe úgy, hogy nyugodt éjszakánk legyen. Leghamarabb hajnali fél kettő körül érkezhetünk.
Nimród elment, de Koppenhágában megállt egy-két napra. Encsi azt mondja, hogy randa esős idő van (és persze nincs nála semmi eső ellen, persze, mert nincs gyakorlata a skandináv országok éghajlatát illetően... pedig tudhatná!). Kempingezik Koppenhágában, és a hülye viharban éjszaka alig aludt, mert attól félt, hogy a szél elviszi a sátrat, de szerencsére nem lett semmi baja. Azt mondja a fiam, legalább letesztelte, mennyit bír ki, és meg van elégedve. Szabolcs Portugáliából írta az anyjának, hogy Nimród jól van, mert sms-t kapott tőle.
Én is megírtam Nimródnak, hogy valószínűleg Hoyangerbe is megyünk, ez a Sognefjordban van, nagy alumíniumgyár, és Gaetába viszünk alumíniumtömböket. Ez nagyon feldobta a fiamat, és amikor beszélt az anyjával, közölte, ha kell, kerékpárral átjön, mert egy óra mindössze a farmtól (vagy másfél, legfeljebb kettő...)

Július 22. péntek, úton, Aviles, úton. Kettőre végeztünk a kikötéssel, mehettem aludni, de mivel éjfél előtt is húztam a lóbőrt nem voltam nagyon álmos. Mirekkel dumáltunk egy kicsit, mivel neki éjszakai műszakja van, ki kell ballasztolnia reggelre.
Fél nyolcra megjött a surveyor, gyors draft survey, utána elkezdték a berakást. Most valami miatt nem volt olyan gyors, mint a múltkor. Csak fél kettőre lettünk készen.
Encsivel beszéltem, mondtam neki, hogy Szabolcstól kaptam smst, jól van, élvezi a gyerekekkel való foglalkozást, és nem gondolta, hogy ennyire folyékonyan tud már portugálul.
Ebéd közben beszélgettünk Mirekkel. Ilyenkor úgy megy, hogy néha rákérdezek, ezt vagy azt hogyan mondja a lengyel, egy-két szót lengyelül mondok. Egy idő múlva beszól a konyhából Grzegorz a szakács, vagy becenéven: Grzeszek (ezt gondolom könnyebb kimondani, a neve: Gzsegozs, a becenév: Gzsesek):
- Amikor a chief beszél lengyelül, egyáltalán nem lehet érezni, hogy nem lengyel. Nagyon jó a kiejtése és a hangsúlya... Akkor ezek szerint már csak a szókincsemet és a nyelvtant kell felturbóznom. Ez egyébként érdekes, mennyire rááll a nyelvem a lengyel kiejtésre. Lehet, hogy az is számít, hogy évek óta mindig van egy-két polyák a hajón, és van alkalmam beszélni is, és hallgatni is.
Az új szakács, egyelőre kicsit furcsa. Az első benyomások nem a legjobbak, de ezt a megjelenésének köszönheti. Kissé szerencsétlen flótásnak látszik. A kézfogása elég lekvár, és ez nem férfias. Biztosan rendes szivar, csak kissé gyámoltalannak tűnik. Persze ez érthető, senkit nem ismer, és a viselkedése tipikus. Amikor valaki ismeretlenek közé csöppen, az első napokban igyekszik maximálisan a legjobb benyomást kelteni, szolgálatkész, mindent megcsinál, az első szóra ugrik, buzgó… Nos, Grzeszek is ilyen. Lisszabonban a mentőtutajokat kiküldtük éves ellenőrzésre. Amikor visszahozták őket, kellett a szakács is, hogy a két matrózzal be tudjuk emelni a hajóra négyen. Persze csak addig volt rá szükség, amíg cepekedni kellett, de ő ott buzgólkodott tovább...
Főzni jól főz, kicsit másokat, mint Marek, hát legalább változatos a kaja.
Azt már most látni, hogy nagyon tiszta, ami ugye elsőrangú szempont a hajó főzőemberénél.
Indulás háromkor. Utána kitakarítottam a hidat.
Menetben körsms-t küldtem a fiaimnak és az asszonynak. utána Nimród fel is hívott, még mindig Koppenhágában van, megnézte a Viking Múzeumot, meg még egyet, már meg nem mondom a nevét.
Aztán Encsi is kihasználta, hogy még van vonal, elmondtam, mi van Nimróddal. Megbeszéltük, hogy azért ez nem semmi, hogy négyen Európa négy sarkában vagyunk, és mindenki mindenkivel kapcsolatban van. Amikor a barbának említettem, hogy Nimród milyen közel lesz Hoyangerhez, rögtön mondta, hogy csak jöjjön el. A gyárba biztosan beengedik, nem tilthatják meg, hogy a hajót meglátogassa. No, akkor lehet, hogy találkozom vele? És itt az alumínium tömböket egyesével, tehát lassan rakják, hosszabb állásra számíthatunk.

Július 23. szombat, úton. Ma az történt, hogy megyünk. A program: térképek javítása, Lisszabonban kaptam öt darab notice-t.
A Nyelv és a nyelvek - újra
Újra kezdtem olvasni a Nyelv és a nyelvek című könyvet. Az ilyen mondatokkal azért nem tudok ám mit kezdeni: "A nyelv mögött álló biológiai rendszer - véletlen mutációs hozomány." Azt hiszem, ha a biológusok valamire nem találnak materialista, evolúciós magyarázatot, akkor előveszik a minden gondot megoldó varázsszót: véletlen mutáció. Eszerint egyértelmű, hogy a mai, gondolkodó, beszélő emberiség egyetlen ember leszármazottja, azé, aki megkapta ezt a "véletlen mutációs hozományt" és képes lett ezáltal az utódai felé örökíteni? Mert ugye az evolúcióhoz öröklődő mutáció kell. Az pedig nyilván egyetlen egyedben alakul ki (ha jól tudom).
Azért a dolgozat érdekes, élvezettel olvasom!
Aztán egy másik nüansz: "A száj alakváltozásának lassúságáról képet alkothatunk magunknak abból a tényből, hogy a kb. 40-100 ezer évvel ezelőtt élt Neander-völgyi ősember szájberendezése még nem volt alkalmas mindazoknak a hangoknak a létrehozására, amire a ma élő ember képes."
Ezzel meg az a bibi, hogy a fejlődésre példát hozandó nem illik zsákutcára hivatkozni. Nyilván nem emiatt a különbség miatt halt ki a Neander-völgyi ősember, de hogy kihalt, az bizony faktum. És mi pedig egy másik előd, a Cro-magnoni ősember leszármazottai vagyunk, a Neandervölgyi csak oldalági rokon, így a szájának a lassú fejlődése, hogy úgy mondjam, nem bizonyít semmit. (Ha jól tudom ezeket a dolgokat.)
Azért a dolgozat érdekes, élvezettel olvasom!
Aztán azt fejtegeti, hogy mi vezetett a nyelv kialakulásának lehetőségéhez, s közben azt mondja:
"A társas kapcsolatok többrétűvé válása. E vonatkozásnak két értelmezése van. A kezdődő társas alá-fölérendeltségek kezelése és a - például a vadászatban való - együttműködés kényszerei evolúciós nyomást eredményezhettek, mely a jobban kommunikáló emberelődöket részesítette előnyben. Eszerint a nyelv előfokai mintegy a nyelv viselkedésirányító és szervező szerepével kapcsolatban jelentek volna meg. Ezzel az elfogadott felfogással szemben áll egy triviális kép is. Eszerint az elsődleges nyelvi funkció a kapcsolatlétesítés, a nyelv a csoporton belüli ellenségesség csökkenését szolgáló "csevegő" eszköz, olyan, mint a majmok kurkászása. Eredendően nem irányító vagy leíró szerepű, hanem olyan, mint ma a pletyka vagy általában a funkció nélküli beszélgetés."
Ezt azért másoltam ide, mert ha az első variáció az igaz, akkor az emberben a nyelv kialakulásával egyidejűleg kialakult a "agresszív militáns barom" vonás is, a későbbi egymás öldöklésének előfeltétele az ilyen fejlődés. De én szeretném azt hinni, hogy a második szerint ment végbe a nyelv fejlődése, és ez azt mutatná, hogy az emberiség alapjában véve jóhiszemű, jószomszédi kapcsolatok alakítására alkalmas lényként fejlődött tovább. Azonban attól tartok, hogy minimum fele-fele arányban fejlődött a két "vonal". (Én mindenesetre az utóbbiaktól származom.) Ez persze csak az én elképzelésem, de hát erről a folyamatról csak elképzeléseink vannak, és azt se tudjuk, hogy melyik az igazi?
A dolgozat érdekes, élvezettel olvasom!

Július 24. vasárnap, úton. Ronda esős időben jöttem egész éjjel... Nappal viszonylag oké, de állítólag nyárnak kellene most errefelé lenni.

Július 25. hétfő, úton. Letelt a fele! Innen már kifelé megyek a szerződésemből! Hajnalban, Dovernél beszéltem az asszonnyal. Elmondtam, hogy Nimród írt, jól van, az egész vasárnapot strandon töltötték, röplabdáztak meg minden, 25-30 fokot mondott, ez a vikingek honában borzasztó hőség!
Amikor januárban kihajóztam, a hajó laptopjában hagytam egy jó kis draft survey programot, ami a stabilitást is számolta, persze úgy, hogy a hidrostatikus táblázatokból kellett az adatokat megadni hozzá. Ezt a programot Dariusznak sikerült teljesen hazavágnia. (Ahol a cellákban képlet volt, azt nemes egyszerűséggel felülírta. El nem tudom képzelni, hogy működik az efféle okostojás agya? Ha valamit nem ért, akkor az nem is lehet jó? Mondjuk Sadlo esetében ez tökéletesen így működik, ez biztos, de nem először találkoztam ezzel a hozzáállással.) Nos, most kijavítom, alkalmassá teszem, hogy a táblázatok adatait automatikusan kikeresse, és védelemmel látom el. Hogy ne írhassa felül senki a mezőket. A barba előre dörgöli a tenyerét, és igényt tart a kész programra.

Július 26. kedd, úton. Hajnalban befejeztem a programot, ha a merülést és a tankok adatait megadom, akkor a rakományt és a stabilitást kiszámolja. Itt a vállam, ni, lehet veregetni...
Ez a Grzeszek gyerek egy különleges lengyel szakács! Képzeld el, miket ad: volt "gulasz wegierski", ez ugye magyar gulyás (valójában pörkölt pirospaprika nélkül), de ehhez minden más polyák kuksi párolt zöldbabot vagy karfiolt szerkeszt a főtt krumpli mellé, de ez a szakács friss zöldségből készült salátát adott! Aztán valamiféle - mondjuk tokány - szaftos apróhús csigatésztával, és nem volt hozzá főtt sárgarépa, hanem ecetes uborka! A rántott húshoz se kaptunk semmiféle szétfőtt zöldséget, hanem paprika, paradicsom és olíva salátát. Vasárnap este lagzi volt: csirkekocsonya, spanyol füstölt sonka görög salátával, kaszinótojás meg ilyesmik… Hát ilyen változás van a kajákban...

Július 27. szerda, úton. Ma hajnalban másik programon dolgoztam. Tegnap délután bevittem a számítógépbe az összes fordulópontunkat, és most programot készítettem hozzá, illetve az eddig használt útvonaltervezőmet átalakítottam úgy, hogy csak be kell írnom a fordulópont sorszámát, és mindent kitölt automatikusan, a földrajzi helyzetpontot, a távolságot az előző ponttól, a két pont között kormányozandó irányt, az indulás óta megtett és a hátralevő mérföldeket.
Most leadtam néhány olyan "feladatomat", amit a lengyel barbákkal kötelezően meg kellett csinálnom. Nem untatok vele senkit, három dupla adminisztrációból most három szimpla lett, és nem kell a heti és havi ellenőrzésekkor az ellenőrző lista "hibák" rovatába beírnom azt, hogy nincs hiba. Erre egyszerűen nem lehet néhány parancsnokot rávenni, csökönyösen ragaszkodnak hozzá, pedig a hibalistába a hibát kell beírni, nem azt, hogy OK, vagy nincs hiba.
Ja, a mai rántott húshoz párolt kelkáposztát is kaptunk a főtt krumpli mellé, de nem masszává főzöttet, hanem finom roppanós volt még az ere, puha a levele, szóval finom volt.
Beszéltem az asszonnyal, Nimród dolgozik, mint egy igásló, hajnali ötkor kezdenek és legkevesebb tizenkét órát dolgoznak naponta. Küldtem neki esemest, de nem válaszolt. Nyilván munka közben nincs nála, hiszen hívni senkit se tud, őt meg ne zavarják (az ő költségére), de azért este megnézhette volna, és válaszolhatott volna. Szabolcs is befejezi a tábort, vett egy sátrat (mert az ifjúsági szállások mind foglaltak), és még körülnéz Portugáliában. Remélem, csak szép emlékekkel érkezik haza. Tőle kaptam üzenetet, minden szép, sokfelé járt, a munkát élvezte.
Megígértem Encsinek, hogy felhívom apát ma este, mert holnapután lesz 78 éves, de elfelejtettem, hogy nem tudom hívni. Norvégiában a mobil hálózat állami kézen van, nincs maszek szolgáltató (ha hinni lehet a barbának), ezért nincs semmiféle multi jelen (még a Voda se), ezért csak fogadhatok hívásokat és esemesezhetek.
Nincs szerencsém. Hoyangerből csak 300 tonna rakomány lesz, ez öt, legfeljebb hatórányi munkát jelent, viszont Sunndalsörában péntek délutántól harmadikán estig leszünk (vajon part mellett?), itt beleesik a hétvége, meg minden, és ez nagyon messze van ahhoz, hogy Ninó egy nap alatt megjárhassa, mert csak a vasárnapja szabad. Bár lehet, hogy el tud így is jönni Hoyangerbe.

Július 28. csütörtök, úton, Thamshamn. Isten éltesse Szabolcsot a neve napján! Ezt meg is esemestem neki.
Semmi túlbonyolítás, egyszerűen megérkeztünk a pilot felvevő helyre, tudtam magamtól telefonálni a Defence Command South-nak anélkül, hogy Liebe leírta volna, hogyan kell tárcsázni és mit kell mondanom, felvettem a révkalauzt, anélkül, hogy beleroppantam volna a felelősség súlyába, és még a barba is jól aludt közben, és nem ette fel a fene a hídra fél órával előtte, hogy vad számolásba csapjon az érkezést illetően, s negyvenkilenc másodperc késés miatt eszelős, aggódó tekintettel lerágja a körmét, egyszóval vége a harcászatnak, a katonás módinak, a túlbiztosításnak, a mindent háromszor való leellenőrzésnek s a pániknak, nyugi van, s ez azt is jelenti egyúttal, hogy Dariusz végre otthon piheni ki a Lys Chrisen szerzett lelki sérüléseit, és ha okos, márpedig Mirek szerint van esze, de csak iskolában szerzett tudása, családból hozott műveltsége nem sok, persze ő más szóval illette, afféle vidéki surmó jelzővel, és ebben azért a lengyel gépész a mérvadó, mert ők az anyanyelvükön beszélgetnek, én ehhez csak azt tudom hozzátenni, ahogyan a tegezéshez viszonyult, az tipikusan jellemző az efféle emberre, szóval ha egy csepp esze van a volt barbának akkor elmegy nyaralni valahova, lehetőleg nem a tenger mellé, hanem a hegyekbe, ahol nyugalom van, és friss levegő, ami mindenképpen jót tesz a felborzolt idegeknek, kicsit rendbe hozza az ideggörcstől feszülő gyomrát s megpróbálja, ha haszontalanul is, eltüntetni a homlokára vésődött legújabb ráncokat, melyet a felesége fedezhet fel a hazaérte után, s mindeközben testileg és lelkileg is felkészülhet a következő hajón újólag megvívandó saját, kis privát háborújára a felelőtlen tisztekkel, a hanyag és ellenséges ügynökségekkel, akik neki, de csakis neki, semmit se akarnak elintézni, mert lusták, mert nemtörődöm alakok, mert nincs bennük együttműködési készség, a pénzt az ablakon kidobó hajóbérlőkkel, akik visszafogják a hajót, nem engedik száguldozni és horgonyozni, akik miatt olyan lassan kell menni, hogy az már minden elképzelést alulmúl, az értetlen hajótulajdonosokkal, és az egész világgal, akik mind-mind azért vannak, hogy a tisztességben megőszült - őszülő félben levő - lengyel barbát úton-útfélen, nap, mint nap, álnok módon próbára tegyék, s megkíséreljék átvágni, bolondot csináljanak belőle, s nem utolsósorban, hogy gonoszul összenevessenek, érdemtelenül kifigurázzák szegény fejét a háta mögött.
Pont.
A fenti mondatocska hosszas toldozgatás és foltozgatás után azért született meg, mert az alábbi passzusokat olvastam a Nyelv és a nyelvek című könyvben:
"Lehetséges mondat azonban végtelen sok van. Ez ugyanúgy bizonyítható be, mint az, hogy a természetes számok-ból (azaz a nem negatív egész számokból) végtelen sok van. Ha egy természetes számhoz 1-et adunk, ismét természetes számot kapunk - azaz nem lehet legnagyobb természetes számot mondani, a sor a végtelenségig folytatható. A "hozzáadást" a mondatok esetében a bővítéssel helyettesíthetjük. Például úgy, hogy egy mondatba újabbat ágyazunk bele (Péter elfutott. Péter, aki félős, elfutott), vagy úgy, hogy másikat kapcsolunk mellé (Péter elfutott. Péter elfutott, de Mária a helyén maradt). Igaz, hogy a hangzó beszédben az ilyen bővítéseknek határt szab a memóriánk, de írásban, ahol ez a tényező kiküszöbölődik, valóban hihetetlen hosszúságú mondatok jöhetnek létre - például szépirodalmi művekben, mint Juhász Ferenc, Bohumil Hrabal vagy G. García Márquez műveiben...
...(Hangsúlyoznunk kell, hogy a bővítgetés nem azt jelenti, hogy bármelyik tényleges mondat végtelen hosszú le-hetne - mint ahogy egyik természetes szám sem végtelen nagy -, hanem azt, hogy bármelyik mondatból egy még újabbat lehet csinálni ilyen módszerrel.)"
És ezt:
"Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy a végtelen sok mondat megalkotásához vagy végtelen sok elem, vagy végtelen sok szabály szükséges. Ha azonban ez így lenne, akkor senki sem lehetne anyanyelvének "szakértő" birtokosa, hiszen agyunk teljesítőképessége véges. Végesnek kell tehát lennie mind az elemkészletnek, mind a szabálykészletnek. Egy ilyen rendszer pedig csak akkor lehet alapja végtelen sok különböző mondat megalkotásának, ha legalább egy szabálya rekurzív, azaz újból és újból alkalmazható. Fenti példánk már mutatta is, hogy ez mit tesz: például a mondatépítés szabálya ilyen rekurzív szabály."
Hát nem érdekes?
Tudom, nem mindenkinek, de azért a nyelv, a világ, az embert körülvevő világ legnagyobb, egyszeri, és felülmúlhatatlan csodája! Hiszen az emberi civilizáció a nyelvnek köszönhető. Az igazi tyúk és tojás kérdés, az, hogy mi volt előbb: a gondolkodás vagy a nyelv, lehet-e nyelv nélkül gondolkodni?
Délután fél háromkor érkeztünk. Attila esemest küldött, hogy az ő mobilján keressem apát, ha köszönteni akarom pénteken vagy szombaton. Viszont Nimród nem válaszolt eddig. Remélem, fog.
Óvatosan merem csak elmondani, és közben háromszor lekopogom alulról felfelé az asztalon, bal kézzel, hogy megszűnt teljesen a fogam érzékenysége, nem tudom már nyomogatással se kitapintani, hogy hol volt érzékeny a foggyökér. Lehet, hogy lehet nekem is szerencsém valamiben mostanában, ami az egészségügyi dolgaimat illeti? Ebédkor azt mondta a barba, hogy a Lys Line megpróbál egy rövid utat intézni, hogy ne kelljen négy-öt napot várakozni. Ezt nem szeretem, ez afféle rohanás, meggondolatlanság, Dariuszos kapkodás. Sokkal európaibb kivárni a sorunkat, ha a rakpart foglalt Sunndalsörában, akkor Frei szigeténél horgonyon. De lehet Thamshavenben is várakozni, mert erre is használják a környéken, afféle nem operatív móló, ha nincs kirakó hajó.
Okosabbak lettünk kikötés után. Fél háromkor nyitva volt a raktár, azonnal beleharapott a hatalmas kőrakásba a markoló, hogy majd éjfél előtt elmenjen, miután végeztek.
Az ügynök szerint a sunndalsörai rakpart csak kedd reggel lesz szabad, így ha minden igaz, akkor hétfőn estig itt fogunk lebzselni. Nem rossz, ha lesz kilépő mágneskártya, esetleg elmehetünk Okrangerbe a legközelebbi kisvárosba.
A kirakásnak tizenegyre lett vége.
Azért a nap nem úgy fejeződött be, hogy gyerünk aludni. A helyünkre vártak egy Wilson hajót, hát azonnal hátra kellett mennünk a facölöpökből épült régi rakparthoz.
Mari néni csomóval kikötveEgy óra alatt megoldottuk a feladatot, még akkor is, ha a farunk kilóg a móló végén túlra, és csak egy nagyon rozoga, a rozsdás vasgerendán jobbra-balra bicsakló, csavarok alig tartják kötélbakra tudtuk tenni a farköteleket. Amikor megszemléltük, a barbának nem tetszett, és úgy döntött, keresztkötelet csinálunk az egyikből. Elkészült. Nem valami tengerészes, mert ott a fedélzeten nincs bitánk, hát az egyik konténertartó oszlopra rá marinénicsomóztuk a kötelet. De tart.

Július 29. péntek, Thamshaven. Isten éltesse az édesapám a 78. születésnapján! A manőver után a fedélzeten maradtunk beszélgetni. Ekkor éjfél volt. A barba kihozta a kisüsti pálinkáját (saját, házi pálinka) és hideg söröket is kerített mellé, hát téptük a szánkat négyesben a két matrózzal hajnali háromig... Már alig álltunk a lábunkon, a fáradtság és a pálinka, sör, és pálinkák, és sörök hatására. A csörgőt kilencre állítottam be. Nem mondom, hogy túl frissen ébredtem.
Fél tízkor azt mondja a barba, hogy menjünk be Okrangerbe és vegyünk egy DVD lejátszót a hajónak, a tulaj beleegyezett, hát semmi akadálya.
Bementünk.
Az a feneség ezekben a kijárásokban, hogy nem elég bemenni egy városba, onnan vissza is kell jönni. És az új bevásárlóközpont természetesen a városka túloldalán, a sportpálya mellett volt. Ez az Okranger nem egy kimondott metropolis. Lehet vagy három-négyezer lakosa. De stadionja van, világítással meg minden, és három edzőpálya egymás mellett, az egyik műfüves (és nyilván télen sátorral beborítható, hiszen a szerelvények helyét láttuk), hát ne csodálkozzunk, hogy a norvég futball úgy lehagyott minket. Szegény ország vagyunk, sose lehetünk gazdagok, hát labdarúgásunk se lehet többé ütőképes a futballiparban.
A DVD lejátszót megvettük, hát indulhatunk vissza. A barba azt találta ki, hogy nem azon az úton megyünk vissza, ahol érkeztünk, hanem lemegyünk a fjord végébe, és a vízparton előbb-utóbb a hajóba kell botlanunk. Találtunk egy kellemes ösvényt, idejét nem tudom, mikor voltam ilyen dúsan burjánzó, üde természetben. Harsogó zöld mindenütt a kiserdőben, aminek a szélén kanyargott az út, minden növény most virágzik, harangvirág, lóhere, bodza, kamilla, valami lila szépség, fürtös virágú növény. A csalán méregzöld volt, a barba talált valami növényt, aminek a levele, ha összetöröm a tenyeremben, hűsítő hatású. Ki is próbáltam, igaz. Azt mondja, hogy hajdanán, amikor a gyalogos katonák hosszú menet előtt voltak, ezt tették a cipőjükbe, frissítőleg hatott. Ezt nem próbáltam ki. Élvezet volt sétálni. Még azt se éreztem, milyen dög fáradt vagyok. Mondjuk pisilni azért nem álltam meg, hogy ne essem ki a gyaloglás üteméből, mert éreztem, ha megállok, nem tudok elindulni, most meg a lendület visz...
Negyed egyre értünk be. A szalonasztalnál lerogytam, magamba toltam az ebédet, és rohantam a szófámra. Kint megvettem a Hazafi (Patriot) című Mel Gibson filmet, még a feléhez se értem, de már tudtam járni...
Arturnak csak úgy csöpögött a nyála, amikor kibontotta a szerkentyűt. Este rohant ki, hogy vegyen egyet. Amikor visszajöttek, Manu mondja:
- Chief, a város elég messze van.
- Nem, nem elég messze, hanem nagyon messze! - mondtam, és erre Artur is elkezdett bólogatni, miközben a DVD lejátszóját bontogatta.
Az egymillió forintos kérdés: mi volt az esti program?
Film után kozmetikai kísérletet folytattam. Amikor beszállt a barba a hajóra, hozott nekem egy Új Szót (pozsonyi napilap), abban olvastam, hogy ha olívaolajba beáztatok konyhasót, és avval bedörzsölöm a sarkamon levő bőrkeményedést, attól lejön. (A kísérlet eredményét következő számunkban közöljük.)

Július 30. szombat, Thamshaven. Minden reggel megnézem a hőmérsékletet, és azt a következtetést vontam le, hogy a viking nyár ínyenceknek való mulatság. Hajnali hétkor 9 fok volt. Ez tíz órára felment 12-ig, akkor már jogos volt a sort és a trikó, bár addig is abban voltam, csak jól befűtöttem a hídon, amíg a térképeket javítottam.
Kilenc körül feljött a barba.
- Kimegyünk tízkor? - kérdezi.
Istenem, hát hogyan kérdezhet ilyet? Tegnap letekertünk vagy hét-nyolc kilométert, ez jóval több, mint amennyi erre a hajóra be volt tervezve a gyaloglás kategóriában.
- Nem? - kérdezte lehangoltan. - Valóban?
- Nem, túl sok volt tegnap...
- Hát akkor ebéd után Manuval megyek… - mondta.
Tizenegy felé kérdem tőle: - Mikor mennek ki? Lehet, hogy mégis megyek.
Fél egykor indultunk. Hogy miért mentem mégis? Mert tegnap nem vittem kamerát magammal, most viszont igen. A növényeket akarom fotózni.
Vízparti ösvény ThamshavenbenAmikor elértünk addig a hídig, ahol az ösvény elindul a vízparton, a kiserdő szélén, azt mondja Manu:
- Tegnap innen küldtek vissza... A kanyarig, és ott be a városba. Hát ezért volt ilyen messze nekünk! - csóválta a fejét, mert az ösvény elejéről már látni lehetett a bevásárlóközpontot.
Amíg a vízparton mentünk több mint tizenöt képet készítettem különböző mezei virágról.
Amikor megérkeztünk, csengett a mobilom, Attila öcsém hívott, a születésnapi ebéd után Káptalanfüredről, így aztán volt módom felköszönteni apát élőszóban.
A barba vett megint DVD-ket (én is, de csak kettőt), így aztán délután megint csak mozi volt.
Isten bizony, holnap nem megyek ki!
Ami feltűnt: a városban kétféle útjelző táblát láttam: Thamshaven és Thamshavn volt kiírva, a norvég kiadású térképen pedig Thamshamn. Melyik az igazi?

Július 31. vasárnap. Thamshaven. Megköszöntöttem Nimródot a névnapján, de most jövök rá, hogy egy hónappal korábban vagyok, gondolom, nagyot nézett, amikor megkapta, ha megkapta egyáltalán, mert egy sms-re se válaszolt, amit elutazása után küldtem Norvégiába.
Nyugis nap, csak a szemem lesz kicsit kockás, középen egy szélesvásznú csíkkal, mert ebéd után egész délután mozi, persze DVD-ről.

Augusztus

Augusztus 1. hétfő, Thamshaven, úton, Kristiansund, úton. Ma már senki nem megy ki, így aztán visszaadtuk a látogató bilétát és a mágneskártyát, amivel kijártunk.
- Ha visszaadom, akkor hogyan megyek vissza a hajóra? - kérdeztem az irodán.
- Üsse be a páros számokat, és az ajtó kinyílik, mondta az irodista, csak aztán ne mondja el senkinek! Szóval nem mondom el senkinek, hogy mi a kód.
Miután visszavittem, szólt a barba, hogy csak 22.00-kor indulunk. Ugyanis csak délután lesz szabad a rakpart. Aztán, mivel később nem volt pilot, az lett a verdikt, hogy kettőkor indulunk, és az olajozás után horgonyra állunk.
Hogy hogyan olajoztunk, senki ne kérdezze, mert aludtam. Lefekvés előtt megköszöntettem Esztert, aki Nagyszékelyben van, amíg Szabolcs Portugáliában, kérdeztem, hogyan tetszik a gyermekkorom színhelye. A fiamnak is küldtem, még mindig a luzitánok földjén van.

Érkezés a SunndalfjordbaAugusztus 2. kedd, úton, Frei horgonyhely, Sunndalsöra. Fél egykor ébresztett a barba, akkor értünk a horgonyhelyre. Telefon bekapcsolva, szomorúan konstatáltam, kár volt azért este félálomból felkelni, hogy kikapcsoljam, senki nem küldött sms-t.
Hajnali fél tízkor olyan erősen begörcsölt a bal alsó combizom, hogy felkiáltottam. Szerencsére amint megfeszítettem a lábam, elmúlt. Kettőre part mellett voltunk az ömlesztett rakományok rakpartján, de meg kellett várni, hogy az alumíniumrakodó-ról elmenjen két hajó. Négyre beálltunk a szokott helyünkre, holnap végzünk, és elmegyünk.
Azért nem úgy nézett ki, hogy minden olyan simán megy majd, ugyanis későn kezdtek, lassan haladtak, nem hiszem, hogy készen lesznek holnap este. Bár a brigádvezetőjük azt mondja...
Hívtam többször az asszonyt, de nem tudtam beszélni vele, mert foglalt volt a vonal. Később mondta, hogy a Bűvölet ment, és mellétette a kagylót. Egyem a kis zúzáját!
Este tízkor megérkezett Kalasnyikov, a régi gépész, polgári nevén Edu. Kipihent, lebarnult, pedig azt mondja, három nap kivételével - amikor Moszkvában járt a lányánál - nem pihent, hajnaltól estig keményen dolgozott, a kertjében rendezte a terepet, megszűntette a sok követ, sziklát és elegyengette a terepet. Mondtam neki, ez nem munka, hanem hobbi.

Augusztus 3. szerda, Sunndalsöra. Lehet, hogy éltet az Isten? Hajnalban Szabolcs fiam ezt írta esemesben, merthogy ma lennék ötvenhét éves. Megittuk a pálinkámat, amit G. Gy.-tól kaptam, házi paprikapálinka volt. Mindenkinek ízlett, jó kemény ital, volt vagy hatvan fokos, ha nem több. Még sört adtam a legénységnek.
Reggelire manőver volt. Ki kellett állni és sodródni, mert egy konténeres hajó jött fél nyolckor, és elsőbbsége volt a rakpartnál. Azt mondták, hogy legfeljebb egy órát foglalja a rakpartot, ehhez képes fél nyolctól fél tizenegyig néztük, hogyan rakodik, közben a fjord közepén ácsorogtunk. Na, ez már előre jelezte, hogy nem leszünk ma estére kész. A kikötés után a barba tájékozódott, és igazunk lett, nem leszünk kész, mert csak hajnali kettőre ígérték a berakás végét, és az ugye holnap. Nem örült neki senki.
Délben, ebéd után kimentem. A könyvtárban megnéztem az í-méljeimet, meg elolvastam a vendégkönyvem, több kedves bejegyzést kaptam, sokan dicsérik a naplómat, és kívánnak jó hajózást.
Fél négy körül egy mentőautó robogott a kikötőbe szirénázva. Amikor hét körül a melósok visszajöttek, tudtuk meg, hogy egy mafi (munkagép, a nyerges vontatóhoz hasonló) összenyomott egy embert, eltört a kulcs- és a felkarcsontja, no meg pár bordája. Amíg a rendőrség kivizsgálta az ügyet, és kikérdezték a munkásokat nem lehetett dolgozni. Így aztán este kilenckor hazamentek a legények, mert a reggelig tartó túlórát nem vállalták. Holnap valamikor elmehetünk, Hoyanger péntek este, és hétfőn raknak csak be, erről álmodik a nyomor.

Hazautazás á la Mirek, avagy "c'e est la zsiznyi..."
MirekMirek hétkor tűzött el. Taxi viszi a városba a buszmegállóhoz, tömegközlekedik Kristiansundba, az ügynök a végállomáson várja, szállodába teszi, holnap korán Oslóba repül, onnan Berlinbe, és sutty, haza kocsival Szczecinbe.
Na mostan, tízkor jön a barba röhögve, hogy Mirek telefonált, ott van Kristiansundban, és nincs ügynök.
- A végállomáson szállt le?
- Nem, a centrumban.
Hát mit lehet erre mondani? Sze la zsiznyi. Ahogyan annyiszor mondtuk a lengyel gépésszel. Igaz, ő még így kezdte: c'e est la vie... de ezt én valamikor így hallottam: "sze la zsiznyi, ahogy a művelt orosz emigráns mondja", és Mireknek tetszett, attól kezdve így mondtuk. A barba felhívta az ügynököt, és elmondta, hova menjen az okostojás tengerészért.

Akik a világot előre viszik
Ezek azok a vállalkozó szellemű embertársaink, akik nem ismernek lehetetlent, akik mindig az élen vannak, a felfedezők, a feltalálók, az újítók, akikben mindig mozog a sajtkukac, s azon törik a fejüket, hogyan lehetne valami újat alkotni.
Nos, ilyennek bizonyul Kalasnyikov is.
Csak az az apró nüanc az ő esetében, hogy azon töri a fejét, hogyan lehetne két szarból valami csodát kihozni.
Ha sikerül, ez is nagy dolog!
Mert ugye Péter Pan megjavította a hajó számítógépét, de hát ő tanított több évig számítástechnikát, így igazán nem kunszt. Mirek viszont leégette, de úgy, hogy csupa füst volt a kabinja. Így aztán Kalasnyikov, amikor átvette a hajót, az első délután nekivágott, hogy a két rossz komputerből összedob egy jót. Az is igaz, hogy fingja nincs a számítógépekről, ám a vállalkozó szellemnek ez nem lehet akadály. Szétkapta mindkettőt, a leégett gépből a vincsesztert, a CD meghajtót és a floppy egységet kiszerelte, hogy azok mennek át a régi gépbe, a 286-os processzoros alaplapra. (Hát ez egy nagyon modern masinka lett volna, ha sikerül összehozni!)
Amikor a kabinja előtt elmentem, láttam, hogy savanya pofával méreget egy szalagkábelt és a soklábas csatlakozót, és próbálgatja a vinyóba illeszteni.
- Nem biztos, hogy passzol - mondta vigyorogva.
- Próbáld meg kalapáccsal! - válaszoltam szemét módon, mert nem szabad a vállalkozó kedvet lelohasztani bizonyos durva tények közlésével.
Megpróbálta, hogy mivel, nem tudom...
Legközelebb, amikor arra jártam, éppen bekapcsolta az alkotást.
- Figyeld István, már nem német nyelvű, hanem angol! - örvendezett, ahogyan az első DOS üzenetek megjelentek a képernyőn. Legközelebb két perc múlva találkoztunk, amikor átkukkantott hozzám.
- Adj egy CD-t - kérte.
- Milyet? Ürest, zenét, milyet?
- Bármilyet, azt írja ki a gép, hogy tegyek be egy rendszerlemezt...
Hát, bármily nagy is volt a csábítás, hogy kipróbáljam, a Richard Claydermann CD-re elindul-e a KPC (Kalasnyikov PC), annyit mondtam:
- Sajnos nincs rendszerlemezem, és nem is láttam a hajón.
Ez azért így nem teljesen igaz, mert van valahol egy, de ennyi hozzáértés láttán minek komplikáljam meg az életét, nem igaz?
Negyedóra múlva Kalasnyikov az ágyon feküdt, és olvasott, a két számítógép pedig a tartalékkabin szekrényében pihent, s várta a következő vállalkozó szellemet, aki majd újra előre viszi a világot, valami egyszerűt, de nagyszerűt alkotva belőlük.

Augusztus 4. csütörtök, Sunndalsöra, úton. Nem értem, miért nem lehetett tegnap befejezni a berakást? Ha egyszer azt ígérték, hogy éjjel kettőig dolgoznak. Ugye kilenckor elmentek, kettőig még lett volna öt óra. Ma reggel fél nyolckor kezdtek, és tizenegykor befejezték, ez három és fél óra munka volt. Na, mindegy, nincs semmi baj, mert egy éjszaka a kikötőben mindig jobb, mint egy a tengeren.
Telefon Encsitől: szegényke, megint "belenyúlt", akkor csöngetett, amikor már húztuk a köteleket a manővernél. Két percet beszéltünk, Szabolcsot emlegette, aki í-mélt neki. Ma kell megérkeznie Portugáliából. Az ez irányú smst este fél tízkor küldte, persze csak éjfél után kaptam meg.
A barba szerint, mindegy, mikor érkezünk, mert egy hajó rakodik Hoyangerben, és a rakpart csak egyhajós. Nem lesz berakás hétfőnél előbb.
Erre azt tudom mondani, hogy hiszem, ha látom magam szombaton reggel fél nyolckor felkelni Hoyangerben, és nem látok semmi melóst körülöttem.
A révkalauz, aki kihozott a Sunndalfjordból eléggé beszédes volt. Kilyukadtunk oda, hogy milyen az iskolarendszer Norvégiában. Nyilván minden faluban van elemi iskola, de aztán hogyan tovább? Arra gondoltam, hogy itt kell lenni jól szervezett kollégiumi hálózatnak, de kiderült nem: a középiskolások mind bérelt lakásban laknak, vagy a szülők vesznek egy kisebbet, s befogadnak egy fizető társat, hogy csökkentsék a költségeket.
A kalauz olyan harmincöt körüli férfi, három gyereke van, egy tizenegy, egy kilenc és egy hétéves.
- Akkor minden maga előtt van! Ha minden "rosszul megy", vehet három lakást, ha a gyerekei különböző városokban tanulnak majd.
Jót nevetett, de igazat adott.
Este halpogácsa volt a friss halból. A barba előbb morgolódott, hogy a friss halból készíti, de amikor megette elégedett volt. Én is.



Hoyangerben kikötveAugusztus 5. péntek, úton, Hoyanger, úton. Mivel arra számítottam reggel hatkor, hogy itt éjszakázunk, hagytam magam tizenegyig aludni, nem keltem tízkor. Ezt egyébként azért teszem, hogy este biztosan el tudjak aludni, ha dél-előtt nem alszom ki maga teljesen, akkor nyolc körül kellőképpen álmos vagyok. Például ez is olyan trükk, amit ha nyugdíjas leszek, sose alkalmazok… Ezek a hajózás utálatos dolgai, magán a hajózáson kívül. Mert sajnos, leírom megint, még ha százszor is leírtam: ezt, amit ma hajózásnak hívnak ezeken a tengeri önjáró uszályokon, utálom.
Négyre érkeztünk.
Ebbe a gyönyörű fjordba zuhogó esőben, a víz színéig lógó felhőben érkeztünk. Kettőkor hívtak a kikötőből: ha négyig megérkezünk, akkor kiraknak este hétre. Püff neki. Nincs mit tenni.

Indulás után ilyen gyönyörű látványban volt részünkViszont amint befordultunk a Höyanger fjordba, a nap kisütött. A térképről tudom, hogy Höyanger a neve a településnek, és nem Hoyanger, mint eddig mondtam. És a pilottól tudom azt, hogy az "anger" (benne van a Stavanger, Okranger nevekben is) szó fjordot jelent, de már vagy kétszáz éve "kihalt", nem használják, de a földrajzi nevek megtartották a szót.
A kis falu lélegzetelállító környéken fekszik. A tengerszintről nézve hatalmas (700 méter körüli) hegyek ölelik az öblöt, kényszerítik a vizet viszonylag keskeny hasadékba, de a parton a lezúdult törmelék keskeny partszakaszt épít, s az ember, ez a mindenhol megélő állatfaj, megtelepedett a függőleges hegyfalak lábánál. Festői kis falu, a templom egy magaslaton, messziről látszik, csinos faházak, egyemeletesek, földszintesek, méregzöld növényekkel teli kertekben. Csodálatos. Ezek a pillanatok teszik széppé ezt az eszetlen ámokfutást (most nem a Lys Chrisről beszélek), amit ezek a partközelben járó hajók véghezvisznek.
Fénykép és videó készült, annyi amennyi ésszerű.
A Hoyanger fjordManu és Artur megint fogtak egy csomó halat. Ha minden jól megy és a tervek szerint, akkor 17-én Olaszországban kikötünk. Úgy legyen.

Augusztus 6. szombat, úton. Éjfélkor ment el a pilot, még egy kicsit szöszmötöltem, csak aztán kapcsoltam be a telefont. Azonnal jött az sms a Vodától, hogy két perce hívott az asszony. Hiába írtam azonnal, hogy hívj, nem csörgött a mobil.
Már éppen attól tartottam, hogy elmegy a vonal, amikor hívott Encsike. Már jól be volt "lőve" - ez azt jelenti, hogy beszedte az altatóit -, így aztán elég kába volt, szerintem nem is nagyon tudta, miről beszéltünk 27 percen keresztül. Utána viszont elküldtem a gaetai ügynökség telefonszámát, hogy tőlük mindent megtudhat az utazással kapcsolatban.
Azt azonban kitaláltuk, hogy lejöhetne útra Gaetába, hiszen viszonylag közel van Pesthez. Délelőtt meg is kérdeztem a barbát.
- Semmi gond chief - mondta. - A tulajdonos soha nem ellenzi, csak a Marlowe-tól kell megkérni az engedélyt és megkötni a nem fizető utas szerződést.
Most fel vagyok dobva! Lehet, hogy lejön az asszonyka?
Nincs jó idő, de szerencsére a vihar északnyugati, így valójában nem zavar, csak a hideg, mert a tizekét fok a széllel már nem jó. Pár nap, és jön a rövidnadrágos idő!

Augusztus 7. vasárnap, úton. Éjfélkor érkeztünk az Ekofisk olajmezőhöz, fél egyre megjött a telefonvonal. Több üzenetet küldtem, mert el kell faxolni az útlevélszámot, meg megérdeklődtem, hogy egyáltalán emlékszik-e arra, hogy miben egyeztünk meg? Most még azért nem tudok felhőtlenül örülni, mert attól tartok, hogy esetleg visszatáncol, mert esetleg vannak "anyai dolgai", amit "csak ő tud megoldani", pedig már nincsenek ilyenek régtől, csak ő felvállalja ezeket. Majd írok Szabolcsnak is, hogy legyen "agresszív" az anyjával, és "zavarja el otthonról", a hajóra. Írtam mindezt délelőtt.
Aztán délután...
Szóval nem olyan egyszerű a dolog. A barba felhozta a Marlowe nem fizető utas szerződését, amit az indulás előtt két héttel el kell küldeni Ciprusra a hajó parancsnoka, a tulajdonos és az utas aláírásával. Mindez azért kell, mert speciális utasbiztosítást köt a Marlowe, persze kiszámlázzák a 100 dollárt majd a nevemre, és magukat biztosítják be minden meglepetés ellen. Szóval majd a legközelebbi alkalommal, ha lejövök, akkor hozom magammal, már aláírva az asszony által.
Sajnálom, hogy nem sikerült, pedig már kezdtem magam beleélni...
A régi szép Mahartos idők... persze akkor semmi ilyesmire nem volt szükség. Ugyanis senkinek nem jutott eszébe, hogy valami baleset folytán perelni lehet a céget. Kinek volt fogalma akkor az ún. emberi jogokról? Fel se merült akkoriban, hogy nekünk olyan is van.

Augusztus 8. hétfő, úton (Angol-csatorna). Éjfélkor eléggé billegtünk, így, mivel volt választásom, nem fordultam be, hanem még két órát mentem délnek, s addigra enyhült a vihar, az időjárás előrejelzésnek megfelelően. (Ez egy intelligens vihar volt, úgy látszik, olvassa a meteorológiai jelentéseket.) Tizenegykor beszéltem az asszonykával, tele volt kétségekkel szegény, az utazással kapcsolatban, így megkönnyebbülés volt számára olvasni az smst, amiben megírtam, milyen tortúra az engedély megkérése, és nincs esély (most) rá. Majd, ha visszajövök, mert Liebe ezt mondta, akkor úgy szállok be, hogy hozom az aláírt formanyomtatványt.

Viking gyümölcs?
Ebédre sárgadinnye volt a desszert. Sunndalsörában vette Grzeszek.
Szerintem helyi termés. És nyilván szabadföldi. A zamatáról ítélve biztos vagyok benne. Az állaga szerint viszont az volt az érzésem, hogy az északi tengeri olaj mellékterméke. Jó rugalmas belű, a belső részén volt egy kissé édeskés hártyavékony rész, a többi masszív, seízű keménygumihoz hasonló valami. Biztosan rosszmájú vagyok, mert hiszem, hogy a norvég gyerekek szerint isteni finom volt (mert ha ilyet ismer, akkor ez a finom, és passz).

Augusztus 9. kedd, úton. Jövünk, illetve megyünk. Kinek hogy tetszik. A barbát továbbra is oktatgatom komputerül, ez leginkább az Excel használatának a trükkjeit jelenti.

Augusztus 10. szerda, úton. Lityegünk a Vizcayán. Ennyi a mai nap eseménye. Úgy döntöttem, hogy egybeszerkesztem a Nyelv és a nyelvek című könyvet, és kinyomtatom. Úgy jobban megjegyezhető, amit olvasok.
Helsinkiben Atlétikai Világbajnokság van. A barba szerint azért augusztusban tartják, mert ilyenkor szinte soha nem esik Helsinkiben. Ez lehet, de kivéve az idei évet, mert állandóan zuhog. Zsivótzky Attila nyerte a férfi magasugrást tízpróbában. Nem hittem, hogy lesz minek örülnöm!

Augusztus 11. csütörtök, úton. Ma vagyunk, illetve voltunk félúton. Az én őrségemben, 13.10-kor "billentünk át" az út másik felébe. Délután kitakarítottam a hidat, ezzel is elment három óra. Na, nem azért, mert ilyen lassú vagyok (az is), hanem mert egy kis tevés-vevés, leülés, kis sika-mika, pihenés, hogy minél hosszabb ideig tartson.

Augusztus 12. péntek, úton. Huszonkilenc! Ennyi éve vagyunk Encsivel házasok. És szerintem akkor ennyi kilóval kevesebb voltam... Hiába, no. Jól tart az asszony. Hogy ma is őt venném el, ehhez semmi kétség nem férhet. Éjfél után megírtam egy sms-t, most várom, mikor lesz vonal, hogy elküldjem.
Nem lett vonal. Legközelebb Gibraltárnál, holnap reggel.

Atlétikai Világbajnokság, Helsinki.
Azt szeretem, hogy sok-sok évtized után talán az első igazi világbajnokság, ahol a világ különböző országainak versenyzői nyernek. Nincs NDK, nincs szovjet, nincs elviselhetetlen amerikai fölény. (Ne felejtsd el, hogy én csak hellyel, közzel jutok efféle sporteseményhez, így aztán az összehasonlításaim sokszor sántíthatnak.)
Jópofa ez a VB, mert sok szép hölgy mellett látni pár olyan förtelmesen rusnya banyát, ami külön világbajnoki címet érdemelne. Nem akarok én senkit megsérteni, de a pálmát az a jamaikai nehézsúlyú súlyemelőbe oltott birkózó (aki nőnek adta ki magát) viszi el, aki a női 100 m. gáton indult. Meg van néhány nagy alakítás: az orosz kislány világcsúcsa a rúdugrásban. Na meg a zöldfoki szigeteki hölgy az 1500 méteres síkfutásban. Etióp nyerte. Szerintem a nyertes rég lezuhanyozott az interjú után, amikor a zöldfoki szigeteki futó célba ért. Dicséretes volt az igyekezete. Ami érdekessé teszi a dolgot: Manunak a szomszédja. Ugyanazon a szigeten lakik, a szomszéd házban. Ilyen hírességekkel vagyok én körülvéve! Mert ugye emlékszünk, Vito bátyja az ottani Parlament Elnöke, tehát az ország vezető közjogi méltóságai közé tartozik. Most meg itt van ez a futkározós szomszédasszony.

Augusztus 13. szombat, úton (Gibraltári szoros). Elszámoltam magam Dovernél. Tíz és fél csomós sebességgel számoltam, és majdnem tizenegyes átlagot hoztunk, így aztán hajnali hatkor mát bent voltunk a szorosban, annak ellenére, hogy 7-es vihar fújt szembe. Encsinek azt mondtam, hogy tíz és délután három között megyünk át. Nem volt más hátra, fél hatkor elküldtem az sms-t, amit Lisszabon előtt nem sikerült. A barba beszélt feleségével, aki Montenegróban nyaral a fiúkkal. Lelkendezve mesélte, hogy tegnap voltak Dubrovnikban, és egy toronyba felmenve egy bizonyos Ludmillával, egy volt moszkvai egyetemi évfolyamtársával találkozott. Amikor lejöttek, együtt beültek egy kávézóba beszélgetni, és a szomszéd asztaltól a komáromi szomszédjuk köszönt rá. "Das Welt ist kleine", mondom én erre. (Ha a Welt nem jó szó a világra, akkor a logikámmal van baj, mert Helsinkiben az van kiírva az Atlétikai Világbajnokságon, hogy Weltakármi mert a német nyelvű Eurosportot tudjuk nézni az égi csatornák segítségével. (A "das" az én agyszüleményem, elegánsan azt mondhatnók, hogy a német nyelvérzékem a "der, die, das"-ból ezt diktálja. Ah!)
Hat után felmentem a hídra, mert Bundesliga összefoglaló volt és Cabo de Gatához közeledtünk, ahol vonalnak kell lennie. Sikerült is három percet beszélnünk Encsivel, aztán elment a vonal. Még annyi volt, hogy elküldjem az sms-t még egyszer, mert a telefonja elromlott, és a javítás után minden elveszett belőle. Nem tudta elolvasni, mit írtam neki.

Augusztus 14. vasárnap, úton. Na, kérem, a Welt az "die", de ezt Liebe tudta, nem az én német nyelvérzékem javult meg. Szeretném tudni, hogy van-e olyan nem német születésű, aki tanulta és helyesen tudja használni ezeket a névelőket?
Vége a világbajnokságnak. Azt hiszem, egy pontot se szereztünk. Hol vannak az atlétáink?

Augusztus 15. hétfő, úton. Itt már igazi mediterrán az idő: meleg van és párásság. Éjfélkor sincs kevesebb, mint huszonöt fok.

A halál árnyékában
Éjfélkor megrázó hírrel fogadott a barba: egy repülőgép lezuhant Athén mellett. Larnacából, Cipusból vitte az utasokat a vadonatúj Boeing. A pilótafülke le volt zárva, valamiféle új biztonsági berendezéssel, valami módon elfogyott az oxigénje a pilótáknak, és "elaludtak", ha jól értettem, amit Liebe mondott. A gépet utolsó pillanatban körpályára állították, az körözött amíg az üzemanyag el nem fogyott, aztán lezuhant és felrobbant. Állítólag az utasok észrevették, telefonáltak valahova, talán két F-14-es gép is felszállt, látták a halott pilótákat is, de nem tudtak segíteni. Ha valami, akkor ez az igazi tragédia. Hiszen a szerencsétlenek gondosan ki tudták elemezni a gépen a történteket, és volt idejük töprengeni azon, hogy miért?, miért éppen én?, miért nem a későbbi géppel jöttem?, miért nem máshova mentem nyaralni? Szegény, szerencsétlenek! Remélem, volt köztük olyan, aki tudott igazán hinni Istenben, és tiszta szívvel mondani: "legyen meg a Te akaratod". Mert az ilyen ember nehezebben esik pánikba, mint az, akinek nincs istene.
Ez számomra megrázóbb, mint a terroristák áldozatainak tragédiái. Ugyanis ott - tudom rossz hasonlat -, "harci helyzet van". Ott "valamiért" haltak meg, itt semmiért, teljesen értelmetlen a halál (bár a terroristák áldozatai is értelmetlen és érdemtelen halált haltak), ráadásul jó néhány gyötrelmes perccel megtoldva, sokkal rosszabb, mint a siralomházban, mert itt ártatlanok mennek a halálba páni halálfélelemben, szóval nem tudom, bele tudott-e valaki is törődni a gépen, hogy nincs tovább, számára a földet érés a halált, a megsemmisülést jelenti!
A terrorista áldozatok halála - elnézést, hogy így fogalmazok - "várható". Ugyanis a világ tele van ki nem mondott várakozással, hol sújtanak le legközelebb? Handabandázhat Bush, meg Tony Blair, hogy így, meg úgy, éppen ezért mindenki tudja, hogy lesz még sok következő halott, de a kisemberek közül. És amikor megrendülnek a londoni metró és buszrobbantás hallatán, abban az a megkönnyebbülés is ott van, hogy hál' Istennek, nem nálunk történt. Ez ellen lehet tiltakozni, meg lehet tagadni, de csak tagadni, mert így van.
Az őrség egy lidércnyomás volt, nem tudtam szabadulni a hír hatása alól.
És este nem is tudtam a szokásos időben elaludni, tíz előtt felkeltem, most írom a naplót, és időnként beleborzongok a rettenetbe...

Augusztus 16. kedd, úton. Encsivel fél egykor beszéltem. Kérdeztem a repülőgép katasztrófáról. Kicsit másképp történt, mint ahogyan a barba elmesélte. A gép nem körözött Athén felett, hanem Thesszaloniki közelében zuhant le. A nyomáskiegyenlítővel volt baj, bejött a kinti mínusz ötven fokos hőmérséklet, percek alatt mindenki csontkeményre fagyott.
Érdekes, így már elvett valamit a tragédia borzalmából. Ugyanis valójában nem lehetett sok idejük a pánikra, nyilván szegények valamiképp védekezni próbáltak a hideg ellen, és közben átvacogták magukat a másvilágra.

Gaeta a tengerrőlAugusztus 17. szerda, úton, Gaeta, horgonyon. Éjjel fél háromkor megjött a vonal. Azonnal zubogtak az sms-ek. És utána csörgött a mobil, Encsike még nem aludt. Szegényke sírva szólalt meg, mert már nagyon kikészült idegileg. Ugyanis tegnap azt küldtem sms-ben, hogy holnap érkezünk, de hozzátettem, hogy kedden. És tegnap délután állandóan próbált hívni, persze hiába. Nagyon kikészült idegileg, mert ilyenkor mindenféle vad gondolatok jönnek, ráadásul itt a repülőgép katasztrófa (nem fagytak meg, csak a becsapódáskor haltak meg a szerencsétlenek), szóval nagyon odavolt az asszonykám.
Nem győztem bocsánatot kérni.
Még a barba is azt mondta reggel, hogy ilyet nem szabad tenni egy feleséggel!
A horgonyon nyugi van, csak holnap megyünk be kirakni. Lehet, hogy Brindisiből egy angol kikötő lesz az utunk.
Apa megríkatott, a Csergevásár csángóföldön című fejezettel és a Csángó kis Anna verssel. Pedig abszolút nincs szándékában, csak olyan hangulatom volt... az is igaz, hogy az első alkalommal, amikor olvastam a könyvet, akkor is elérzékenyültem.

Augusztus 18. csütörtök, Gaeta. Fél tizenegykor felkeltem, hát jókor, mert házi feladat érkezett a hajóbérlőtől, meg kellett adni, hogy fel tudunk-e venni egy rakományt Genovából. Ehhez rakodási tervet kellett készíteni, valamikor kettő után fejeztük be a barbával, csak utána mehettünk ebédelni. Nem rossz rakomány, acélszerkezetek, és a kirakó Liverpool. Ott még soha nem voltam.
Este fél hétre kötöttünk ki.
Dög meleg van. Harminc fok fölött állandóan, és alig van légmozgás.

Árkádos ház GaetábanAugusztus 19. péntek, Gaeta, úton. Délelőtt, azaz tizenegykor kiszaladtam egy kis vásárlásra, lévén holnap Szent István, a névnapom. Vettem két üveg fehér és két üveg vörösbort. Na, és hogy legyen valami, ami étvágyat csinál a vasárnapi ebédhez, mert akkor fogom tartani, ugyanis akkor már kikötőben leszünk, egy üveg Grappa Juliát is levetettem az eladóval a legfelső polcról. Szegény jó koszos volt (nem az eladó, a palack), ki tudja, milyen régen porosodhatott.
Estére kiraktak, nyolc előtt manőver, utána zuhany és alvás.

Augusztus 20. Szent István, szombat, úton. Na, megint Isten éltessen napom van. Éjfél után, pontosabban fél háromkor Encsike felhívott, hogy megköszöntsön.
Este hatkor passzáltuk Elba szigetét, messziről integettem Napóleonnak. (Bár lehet, hogy nem látta, mert a Blikk szerint meglépett innen.)

Augusztus 21. vasárnap, úton, Genova. Este derékba kaptuk a kakikát, és elkezdtünk rollázni. Ennek ellenére rendben, kilencre érkeztünk, ahogy az meg van írva a nagykönyvben.
Délelőtt elkészítettem az utat Liverpoolba, mert a rakodás alatt nem lesz időm semmire, állandóan a raktárban kell lennem. Mondjuk ez a nagy hátránya a darabárunak. A part mellé érkezve hatalmas kövek hullottak le a szívemről, csak úgy kopogott a fedélzet.
Az előzménye:
Egész éjszaka stabilitást számoltam, mert igencsak fel kell kötni az alsóneműt a berakásnál. Az a helyzet, hogy oszlopokat, gerendákat és Dallone-okat rakunk be, de azt, hogy mi a Dallone, még a hajóbérlő se tudta megmondani. Annyit tudtunk, hogy nagyjából v-alakú, 80 centi magas, és 15 és 10 méter hosszúak, valamint 10 és 12 tonna a súlyuk. Na, ha ebből az utasítás szerint 8 magasan rakjuk be a hajót, és a fedélzeten 4 magasan, akkor három stabilitási eset van:
Pro primo: ha a raktár tele lesz, akkor felborulunk, mert az - egyszerűség kedvéért -, a hajó súlypontja (GMcorr) -0,03 méter. Ha a raktárban fent félméternyi helyünk lesz, és a gerendák csak 1,1 méter magasak, akkor a dőléshatáron vagyunk 0,39 centivel (a minimum 40 centi), ha viszont sikerül lejjebb nyomni a Dallone-ok tetejét, akkor a stabilitás rendben van, úgy 50 centi körül, ami több mint elég.
Nos, érkezéskor láttam, hogy ezek a csodaizék egymásba tehetők, és 8 darab csak úgy két és fél méter magas, így aztán minden rendben.
Genova a kikötőbőlNem többet a szakmai gondokról.
Este kikísértem a barbát egy bevásárlóközpontba, de nem vettem semmit. Néhány komputermütyürnél viszketett a zsebem, de aztán arra gondoltam, hogy eddig is kihúztam USB elosztó nélkül, hát mi a francnak költsek 30 eurót, nem igaz? Nem vagyok igazán fogyasztói társadalomba való, azt hiszem.
Az úton közben elkezdett valamit magyarázni az olasz nyelvről, hogy az primitív nyelv, de sajnos valami elvonta a figyelmét, és később hiába kérdezgettem, nem fejtette ki bővebben, hogy miért.
Na, ez a hihetetlen! Egy értelmes ember ilyen marhaságot mond!
Azt hiszem ez a rasszizmus egy fajtája, és ugye azt senki se akarja mondani, hogy ez az, ami távol áll a németektől. Nem a hivatalos, kényszerű, rájuk erőltetett álláspontról beszélek, hanem az übermensch-ségről, ami most talán még erősebb, mint a harmadik birodalomban volt.

Augusztus 22. hétfő, Genova. Hát nem hiszem, hogy hipp-hopp elrohanunk innen! Lassú ezeknek a se formája, sehol se fogható, sehogy se rakható vasbetonelemeknek a berakása. A digókkal jól elvagyok a raktárban.
A révkalauz mesélte a barbának, hogy az állomás környéke olyan, mintha háború után lenne, minden ablak kitörve, a kirakatok bedeszkázva. Ugyanis a Genovát kirúgták az első osztályból (ja, fociról van szó...) de egyenesen a C1, azaz a harmadik osztályba, a szurkolóik minősíthetetlen randalírozásai miatt. Erre ezek, hogy bebizonyítsák, hogy milyen jogos az ítélet, elkeseredésükben törtek zúztak az állomás körül.
Idióták.
Megkezdtük a berakástEste azt mondta az ügynök, hogy holnap este 7-re rendelték meg a révkalauzt. Kíváncsi vagyok, hova fog menni a Lys Chris nélkül, mert mi bizony itt fogunk rakodni.

Augusztus 23. kedd, Genova. Ma végre befejeztük az alsó sort, a gerendákat és az oszlopokat, maradtak a mennyezetelemek (mondjuk ennek a Dallone-okat). Azt mondja a rakományfeladó, hogy nem lehetünk készen előbb, mint csütörtök, és ebből látszik, hogy egy komoly ember, mert ezzel teljesen egyet tudok érteni. Amilyen francos lassan megy a rakodás, nem is lehet más kimenetel. És, hogy sokkal jobb legyen a közérzetünk, a barba beszélt a hajóbérlőkkel, és szerintük a kirakás legalább négy nap lesz, mert rögtön speciális járművekre teszik az árút, hát lassan fog menni. Ez bizony nem rossz!
Ez valami olyasmi, mint a klasszikus hajózás, de azzal a különbséggel, hogy most reggel hattól este hétig én fordulok elő a raktárban, akkor meg a harmadik és a második tiszt, az első legfeljebb délután négy után. Na, mindegy, ez is valami, hogy nem futunk ámokot...

Már tele a raktár aljaAugusztus 24. szerda, Genova. Annyira haladtunk, hogy este fél nyolcra berakták a raktárt. Holnapra csak a fedélzeti rakomány marad.
Nem tudom, hogy kinek volt az ötlete az EU, de hogy elcseszett egy idea az, biztos. Itt vannak ezek az olaszok. Ezeket egy gazdaságba, versenybe kényszeríteni a németekkel, hollandokkal... csak vesztesek lehetnek. Teljesen más mentalitás, teljesen más munkamorál, teljesen más a munkához való hozzáállás. Ha például északon megbeszélem egy stivadorral, hogy mit és hogyan kell csinálni, akkor bólint, és úgy csinálja. Ha eltér tőle, akkor legfeljebb jobb ötlete van.
Itt meg egyszerűen (a melósok) nem értik, hogy miért kellene úgy berakni a hajót, ahogyan mi akarjuk. Értetlenül állnak, és vitatkoznak. Még az a jó, hogy nem túl sokat. Igaz, ha az ügynöknél reklamálok, akkor az intézkedik, és minden megy rendesen, de miért kell nekem az ügynököt cseszegetnem, ha egyszer a melósnak is egyszer már elmondtam?
A hajó berakva, a rakomány megkötveMunka után zuhany, kicsi zene, kicsi pasziánsz, aztán esés az ágyba.
Ja, mikor leléptem, mondom a barbának, hogy megyek zuhanyozni.Csodálkozva rám néz:
- Minek?
- Hát, mert szerda van, és akkor mindig zuhanyzom... - mondtam vigyorogva.

Augusztus 25. csütörtök, Genova, úton. Kérem szépen: aki bújt, aki nem, én (2 hónap múlva) megyek (haza). Ma kezdem az ötödik hónapot. Ráadásul deckrakománnyal. Semmi különleges igazándiból, csak már rohadt régen szállítottunk ilyesmit. És persze élveztem is, attól eltekintve, hogy rohadtul el tudok fáradni közben.
A szakács tálalRévkalauz ötre, manőver, így nekem fél óra maradt már csak a hídon, aztán kaja, Grzeszek valami csuda finom vacsorát készített, azt mondanám, hogy fűszeres rakott krumpli, de gombával, és csirkemellből, paradicsommal.
Tegnap bent volt egy filippínó hölgy, mindenfélét árult, gondolom lopott holmit, és ahhoz képest meglehetősen drágán. Viszont volt egy Mitsubishi telefonja, azonnal megszerette Martin, és megalkudtak. Mindenfélét tud a készülék, ráadásnak az se elhanyagolható, hogy lehet vele telefonálni is!

Augusztus 26. péntek, úton. Borzalmasan meleg van. Eleinte kellemes volt, kis szél volt szemből, de aztán délutánra beállt a katlan, a nap égeti a kormányállás tetejét, magas a páratartalom, 32 fok van. Tengünk-lengünk.

Augusztus 27. szombat, úton. Párás, borús meleg. Ennyi. Ülni is fárasztó. És a légkondi alig megy. Pedig tudna hű-teni is, de a többieknek így is jó. Vagy csak nem szólnak. Én alig bírom a benti meleget.

A barba új játéka
Örömmel mutatta délután a hídon:
- István, működik minden!
Ami működött, az a saját, különbejáratú navigációs rendszere. Ugyanis szerzett egy elektronikus térképeket kezelő programot. Ehhez Genovában vett egy GPS navigátort, persze a legolcsóbbak közül, mert kijelző nélküli kell. Egy "blue tooth" ami csatlakoztatja a laptopjához. Volt vagy 180 euró az egész.
Genovában egy teljes délutánt eltöltöttem, hogy összehozzam neki a rendszert, de mivel eddig nem dolgoztam ezekkel a hardver kiegészítőkkel, nem ment. Az ügynök behozta egy számítógép guru barátját, az pillanatok alatt összehozta az egészet. Aztán menetben szegény Martin majdnem sírva fakadt, mert a program nem tudott kapcsolatba lépni a GPS-szel.
És ma, íme működik. Ő találta ki, hogyan, és most a laptop képernyőjén ott a kis hajó, látjuk, amint a Lys Chris megy a térképen, lehet útvonalat terveztetni, ki lehet nagyítani, mindent, amit egy navigátor szem-szája megkíván! Csak egyet nem: kinyomtatni a térképeket! Még olyat se tudtam csinálni, hogy képlopás a képernyőről, mert le van tiltva ez is, nem tudom hogyan.
Na, és az új játékok közé tartozik az új telefon is. Minden alkalommal, amikor feljön a hídra, ezt mondja: - István, nem is tudod, hogy vettem egy új telefont?
- Honnan tudnám, nem mutattad!
- Nem, akkor nézd! - és veszi elő, és mutatja a legújabb tudományt, amit elővarázsolt a készülékből. Például ez is csatlakozik a laptophoz a kék foggal, mert ezt jelenti a blue tooth.

Augusztus 28. vasárnap, úton. Boldogan mentem fel a hídra délután, hátulról fújt a szél, hullámos volt a tenger. Kellemes idő volt a hídon. Kettőre elmúlt.
Este hatkor harminckét fok.
Napközben a "Nyelv és a nyelvek" című könyvet szerkesztem össze, hogy otthon egybe kinyomtathassam, olyan formátumban, ahogyan nekem jó.

Augusztus 29. hétfő, úton. Végre elmúlt a szauna. Éjfélkor kellemesen szeles idő volt, 22 fok, szóval kibírható volt a szolgálat. Enyhén billegünk, ami azt jelenti, hogy valójában jelentős a dőlés, de szép lassan, kényelmesen. A rakomány eddig bírja.
Azt mondja a barba, hogy hurrikánriadó van New Orleansban, a várost kitelepítik, minden idők harmadik legveszélyesebb tornádója közeleg.

Augusztus 30. kedd, úton. Túl vagyunk az út felén, és végre elviselhető a hőmérséklet, éjjel 19 fok volt (hát megmondom őszintén: fáztam!), ez azért már jobb, mint a mediterrán hőség.
Bagdadban robbantottak. Több mint ezer halottja van, köztük százat meghaladja az amerikai katonák száma, akik biztosították a mecsetet, ahol a terrorista akció történt.

Augusztus 31. szerda, úton. Enyhe billegés a Vizcayán. Hajnalban a fene ett meg, állandóan azt számoltam, hogy mennyi van még a hazautazásig. És a délutáni őrség hírekkel szolgált. Elsőképpen, hogy Garstonból megyek haza, egy orosz elsőtiszt jön le. Aztán megjött a következő út is, de ez már minek érdekeljen, nem igaz? No, az útvonalat meg kell csinálni, hát ezért érdekes: Ayrbe mennek, ez északnyugat Skócia a Clyde torkolatában. (Ha valaki olvasta az Isten hozta Panamában! című könyvem, abban a hajót M/V Clyde-nak hívják! Természetesen innen vettem a nevet, miként Mr. Bott a Humber, a Tay hajóinak is a nevét brit folyók adták.). Innen szenet visznek Aalvikba, Norvégiába, de ezt már nem árulom el, hol van!
Így most vigyorgok, miközben írom a Naplóm.
Csak azt nem tudom, hogyan fogok aludni, mert úgy fel vagyok spannolva!
New Orleansban is vannak halottak, a tornádó hatalmas károkat okozott, a várost 8 méteres víz és iszap borította el, az anyagi kár 27 milliárd dollár körül van.

Szeptember

Szeptember 1. csütörtök, úton. A hajnali őrségben általában minden csendes. Valójában most is. Egy körül a radaron megjelent hat pötty, egy vonalban, mintha rajvonalban jönnének a hajók. Csak túl gyorsak voltak. Fél órán belül meg-tettek vagy tíz mérföldet, és egy kisebb felhővé álltak össze. Szél kerekedett, hullámok csapódtak a hajónak. Enyhén billegtünk.
Megdőlt a rakományEgyszer csak: bummm!
Valami durrant a hajó oldalán. Kirohantam, felkapcsoltam a keresőlámpát, és próbáltam megtalálni a vízen azt ami nekünk jött. Persze semmi.
Őrségváltáskor elfelejtettem mondani a barbának.
Tízkor keltem, szokásomhoz híven. Öt perc múlva jön a gépházból Kalasnyikov. Lelkendezve mondja:
- Összetört a raktárban vagy hét darab betonelem! Az durrogott az éjszaka!
Hát ez a rejtély megfejtése. Nyilván a billegés hatására, de nem az elégtelen kötözés, kiácsolás miatt, hanem a legalsó összeroskadt a rajta levők súlya miatt.
Csoda, hogy eddig kibírták. Nem hinném, hogy első osztályú áru lenne, amit viszünk. Tele a beton apró repedésekkel, amiben télen megfagyhat a víz, és annyi az épületnek...
Persze a barba is lejött tíz után újságolni a hírt. Nincs különösebben pánikban, miért is lenne, nem vagyunk felelősek az áru minőségéért. Csak bizonyítani kell. Ezért is jött le, hogy nincs-e fotóm arról, hogyan volt kiácsolva a rakomány a raktár elejében.
Nem volt, mert ott úgy fejezték be, hogy már raktuk a fedélzetet, és gyorsan csukni kellett, hogy lehessen folytatni a rakodást megállás nélkül a fedélzeti rakománnyal. Végül is nem nagy baj. Most azon agyal, hogy mit írjon a jelentésében.

Szeptember 2. péntek, úton. Ma már az utolsó őrségeimet taposom. Ma lesz az utolsó délutáni, holnap hajnalban a legutolsó...
Örülök, hogy hazamehetek, csak egy bajom van: nem végeztem el a betervezett munkáimat.
Szeptemberben akartam újraolvasni a Mocsárvilág kéziratát, és javítani, meg tegnap jött néhány ötlet, azt be kellett volna szúrnom.
Nem fejeztem még be a tengerész szavaimat, azokat azért most folytatom, tegnap este is kétoldalnyit hozzáírtam, ez nem kis teljesítmény, mert vagy három órás munka. Maradt még vagy 250 szó, most az sz betű közepénél járok.

A Mersey folyón, Liverpool előttSzeptember 3. szombat, úton, Garston. Érkezés, ahogyan kell, 11-re a fairwaynél voltunk, beszállt a pilot, fél kettőre part mellett álltunk. Azt sajnáltam, hogyha már nem Liverpoolba szól a rakomány, és nem tudok bemenni, akkor legalább szép lett volna az idő. De nem, párás, ködös, azért videóztam, mert szegény tengerész vízzel főz, azaz akkor videózik, amikor a helyszínen van, nem akkor, amikor szép az idő. A révkalauz magyarázott is, a Mersey clock towerről készítettem is felvételt. Ennek az az érdekessége, hogy vagy jó száz éve, amikor az óra luxusszámba ment, a dokkmun-kások arra hivatkoztak a késékor, hogy nincs órájuk, nem tudják mennyi a pontos idő, ezért a Kikötő felépítette az óratornyot tizenkét óralappal, hogy minden irányból jól lehessen látni, s azt mondták:
- Ott az óra, többet nem késhet senki!
Jól lehetett látni a kéttornyú, eredetileg kereskedőháznak épült épületet, amit a négy leggazdagabb liverpooli hajótulajdonos épített összefogással.
A garstoni kikötőbe olyan miniatűr zsilip vezet (mindössze hetven méter hosszú hajók férnek be), hogy meg kellett várnunk azt a rövid időszakot, amikor a kikötő vize és a folyó egy szintben vannak, és akkor nyitott kapunál bejöhettünk.

Büntetés angol módra
Láthtó, hogy a legalsó elem elhagyta magát, és összetörtAz ügynök bejött azonnal, és rémtörténeteket mesélt az előző két hajóról. A másodiknak majd minden tetőeleme eltört, azokat a hajóban négyfelé vágták, és egyenként szedték ki. Ezeket eladták egy német cégnek, amelyik lakásokat épít. Hát nem szeretnék olyanban lakni, amit ezekből az olasz szarokból húznak fel! Aztán a nem törött darabokat elszállították. Minden jármű 60 tonnát vitt. Az angol törvények szerint közúti forgalomban a felső határ 44 tonna (az ügynököt kell megkövezni, ha nem így van!). Ez nem zavarta az átvevőt.
Hát, ha őt nem, akkor a rendőrséget se.
A kirakás ideje alatt egy rendőr posztolt a kikötőkapu előtt. Elkérte minden sofőr menetlevelét, és kiszabta a büntetést. Azok fizettek, mint a katonatiszt, ugyanis az átvevő ellátta mindegyiket megfelelő mennyiségű készpénzzel.
Azt hiszem, a mi rakományunk érkezett meg a legjobb állapotban.
Este meccsek.
A Wales-Anglia nem túl érdekes. A Szlovákia-Németország meccset a barba kabinjában néztük, söröztünk (ott volt Manu és Artur is), mogyorót ettünk, Martin örült a szlovákok két góljának, és elkeseredett, arra gondolva, hogy ebből a csürhéből kell egy ütőképes német válogatottat összehozni a VB kezdetéig. A ZDF összefoglalóját nem vártam meg a magyarok meccsét Málta ellen, mert attól féltem, hogy nagyon kiröhögnek a srácok, ha kikapunk.

Szeptember 4. vasárnap, Garston. Délelőtt megírtam a srácoknak a CD-ket, mindenki kapott, még a barba is. Készítettem szép borító tasakot is, nagyon elegantos lett.
Beszéltem az asszonnyal, a lényeg: leléptük Máltát, megbüntettük őket azért, mert mindenki azt hitte a hajón, hogy megvernek minket.
Csomagolás és adminisztráció befejezése a mai nap műsora.
Este hét felé megjött Vito, hozott jóféle grogot, ahogyan ők a cukornádpálinkát hívják.
Tíz körül a váltóm is a hajón volt. Alexander harmincéves, komoly fiatalember...

Szeptember 5. hétfő, Garston. Nyolctól átadás-átvétel. De ugye közben jött a rakományátvevő, hogy megnézné a kárt, le kell kísérni. Jött a stivador, hogy megnézné a kárt, le kell őt is kísérni, és ez így ment egész nap, fél óra Alexxel, egy óra a surveyorral, megint Alex, majd megint valaki a partról.
Estére dög fáradt lettem, alig vonszoltam magam.
Utolsó este kocsmázás
Nyolc körül lealéltam a szófára azzal, hogy na, innen most a Jóisten kedvéért se kelek fel, folytattam a tegnap este abbahagyott videót, aztán tíz perc múlva jött a barba:
- István, gyere, menjünk ki, hiszen nem is együtt parton.
- Oké! - és én marha mentem fürödni, átöltöztem, és tíz perc múlva négyesben ballagtunk a Garstonba vezető úton. Két kocsma mellett is elmentünk, csak a harmadikba tértünk be.
Páran lézengtek, nem csoda, hiszen hétfő van. Nem tipikus kocsmanap. Egy fekete ruhás hölgy üldögélt, meg egy háromtagú kompánia. A néger csapos örömmel tette elénk a négy sört:
Kölyökkutya a kocsmában - Múlt héten nyitottam, még kevés törzsvendégem van, legyen máskor is szerencsénk.
- Jó, ha visszajövünk a hajóval... - mondta a barba.
- Á, maguk tengerészek... - vette tudomásul a tulaj, hogy nem leszünk mindennaposak nála.
A sör után elmentünk... a következő kocsmába. Itt sokkal nagyobb forgalom volt. Azt hiszem, akik hétfőn járnak italozós helyre, azok teszik ezt azért, hogy az alkoholszintet szinten tartsák.
Manu és az ellenfele Többen szóba elegyedtek velünk, köztük egy 1769 éves fazon, akinek a tájszólásából annyit tudtunk kivenni, hogy tanker és Rotterdam. Lehet, hogy egy volt tengerész? Ami biztos volt az, hogy nagyon részeg
Aki aranyos és kedves volt, az egy kilenc-tízhónapos kölyökkutya volt, elfogadta a tenyeremből a sózott mogyorót, hagyta magát szeretgetni, vakargatni.
Az egyik vendég úr kihívott minket egy snooker partira, Manu kezdte, és a barba fejezte be. Nem kapott ki nagyon, mindössze a fekete golyó maradt az asztalon. Az angol nyert, örömében fél pint sört a fejére öntött. A tapsot a győzelemért kapta, nem a mutatványért.
A garstoni Kocsmában az utolsó este A hajón még benyomtunk egy-egy Peroni sört és egy-egy grogot.
Nem kellett altatni. Éjfélkor azzal feküdtem, hogy, na, holnap nem ébresztem magam, addig alszom, amíg jólesik!

Szeptember 6. kedd, Garston - Manchester - Amszterdam - Budapest. Reggel háromnegyed hétkor ébredtem, teljesen magamtól, hát elmondhatom, hogy addig aludtam, ameddig akartam.
Kinyomtattam az átadás-átvételi formanyomtatványt, és gyerünk csomagolni. Utána kabintakarítás, tengés-lengés.
Ebéd előtt már vagy negyedszer abajgattam a barbát, hogy hívja fel a Marlow-t, és kérdezze meg, miért váltottak le? Végül is kezembe nyomta a hajótelefont, hogy hívjam fel én. Kremersszel beszéltem. Túl sok tisztet kell váltaniuk október végén, és hogy legyen váltó, ezért többeket most hazahoznak.
Hát, nem tudom... azt, hogy szerencsés volt-e anélkül, hogy velem beszéltek volna? Ugyanis meg kell csinálnom a GMDSS-t, és dunsztom nincs, mikor lesz a következő tanfolyam?
A taxi fél négyre lett ígérve. Fél háromkor megjelent egy irdatlan nagy autóbusz a hajó mellett. Elkezdtem humorizál-ni, hogy sajnos ez elég kicsi, mert nem férnek bele a csomagjaim, Vito még rátett egy lapáttal, aztán a sofőr kiszállt:
- Kit vigyek a manchesteri repülőtérre?
Hát ez bizony én vagyok!
A pasi iskolabusz volt, és egy órával előbb jött, mert utánam iskolásokat visz haza. Gyors bepakolás, gyors elköszönés mindenkitől.
A reptéren kitett, megmutatta, hol a KLM pult, és eltűzött.
Minden rendben ment. A jegyem megvolt, a gép kis késéssel indult, de időben érkezett a Schipholra, pontos indulás, és pontos érkezés Budapesten.

Jó dolog ez a mobil
Ugyanis pontosan tudtam értesíteni az asszonyt, mikor merre járok. Csak szavakban: "Becsekkeltem", "beszálltam, kikapcsolok", "leszálltunk", "várom a bőröndöm" és hasonlókat. Aztán egy rövid beszélgetés Enikővel, amíg a csomagra vártam, majd siettem ki. Kijövök az érkezési csarnokba Ferihegyen, körülvigyorgok, de az asszony sehol. Zavarba jöt-tem. Alaposan körülnézek, sehol. Hát akkor telefon!
- Szia, kint vagyok, hol vagy?
- Az ajtóval szemben.
- Na, ne szórakozz, nem látlak sehol!
- Te ne szórakozz, most jönnek ki az utasok, és nem vagy sehol!
- Itt vagyok a minibusz pultjánál, de nem látlak!
- De én is itt állok a minibusz pultnál, és nem látlak! Elbújtál valahova?
- Na, ide figyelj asszony! Én most leülök, és addig várok, amíg ide nem jössz!
- De hova menjek, amikor itt vagyok a pultnál!
- Jézusom! Várj megkérdem, melyik terminálon vagyok! Te, mi a 2A-ra érkeztünk!
- Én meg a 2B-n vagyok! De itt írták ki, hogy leszálltatok!
Utána már könnyen megszerveztük, hogy találkozhassunk!
Itthon í-mél várt a Marlowtól: október közepén behajózom az Isartalra...


Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra