Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


M/V LYS CHRIS



2004. JÚLIUS 27-TŐL - 2005 JANUÁR 4-IG



Július 26. hétfő. Fél nyolckor keltem. Tisztálkodás, internet. Na, honnan jött í-mél? Hát persze, hogy a Marlowtól. Az utazás elhalasztva, persze csak egy nappal. Holnap megyek. Annyira elhalasztva, hogy még fel is hívott Vasoulla.
Telefon a reptérre, megvan a jegy.
Akkor van még egy napom.
Itthoni lityegés, elmúlt a kánikula, esett az eső, jó lesz utazni. Még néhány búcsútelefont elintéztem, valójában afféle ténfergés, már nem kreatív itthonlét. A honlapomra csak úgy dőlnek a látogatók, azt hiszem, mindenki a hajót nézi meg, mert a levlistákon elköszöntem azzal, hogy a hajóm megnézhető a honlapomon.
Este tizenegykor Encsire rájött az internetezhetnék. Pár perces tanfolyamot tartottam, de már ott kezdtem ideges lenni, ahogyan fogta az egérkét, és az asztallapba akarta passzírozni klikkelés helyett. Viszont nagyon lelkesen csinálta.
Adja Isten, hogy megkedvelje, mert akkor ezen keresztül rávezethető lesz a számítógép csínjára is, meg a bínjára is.

Július 27. kedd. Budapest - Frankfurt - Hamburg - Brunsbüttel - Kieli csatorna. Reggel természetesen azzal kezdtem, hogy megnéztem az í-méljeimet. Naná, hogy azt néztem, hogy keresett-e a Marlow?

Nem eseménytelen utazás
Hát, meg kell mondjam, hogy nem okozott egy pici csalódást se, mert ott volt a sügöny: ha leszálltam a gépről, üljek buszra, keressem a Kielius járatot, azzal utazzam Kielbe, és ott taxival a zsilipbe, ott van a tengerészszállás, ott kell várnom holnap reggelig, amíg a hajó kiköt. Remek! Akkor így csinálom. Írtam választ, megköszöntem a szerződést, és minden rendben (látszólag)
Taxirendelés, sose hittem volna, hogy olcsóbb lesz két személynek, mint a reptéri minibusz. Induláskor, ahogyan egy jól nevelt babonás tengerészhez illik, háromszor visszanéztem a lakásra, és gyerünk a reptér. Hamar, mindössze 35 perc alatt kiértünk. Éppen a csomagomat adtam be, amikor cseng a mobil.
Indulás Budapestről - Ki a manó kereshet? - gondoltam, és belehallóztam.
- Mr. Sekeli? Marlow Navigation... Hamburgban várják, és Brunsbüttelbe viszik, nehogy elutazzon Kielbe! Kicsit röhögtem magamban, aztán megígértem, hogy Hamburgban megkeresem, aki várni fog.
Becsekkeltem. Encsike felhívott, szinte azonnal, hogy a gép indulása mellett (11.55 a menetrend szerinti) kiírták, hogy 12.10! Vajon mit jelent?
Hát azt - mint kiderült -, hogy késve indul. Már egyáltalán nem tűnt bőségesnek a 45 perc az átszállásra. A sztyuvi megnyugtatott, hogy a hamburgi gépet elérem.
Nem értem el.
Pedig abszolút célirányosan mentem, egy pillanatot se vesztettem, még liftekre se vártam, hanem rohantam, ahogy a dög nehéz laptoptáskám engedte (laptop, nyomtató, CD író, kábelek, adapterek benne, volt vagy 12 kiló). Annyit elértem, hogy akkor értem oda, amikor a gép ajtaját becsukták. Még láttam kigurulni Nem tudtam megdumálni a pultos hölgyet, csak annyit értem el nála, hogy átírta a jegyem a következő gépre, beírta a komputerbe a szöveget, amit megadtam neki, hogy a Hamburgi reptéren mondják be, hogy a következő gépnél is várjanak. A hölgy igen készséges volt. Megmondta, honnan, mikor idul a következő gép, majd elkérte a jegyem, és összetépte, hogy ne keverjem össze az újjal, majd savanya pofával közölte:
- Kifogyott a nyomtatóból az üres jegy, nem tudja megírni, de adjak egy papírt, felírja az adatokat.
- Az sajnos nincs - világosítottam fel.
Ekkor a néni letérdelt a kuka mellé, kibányászta a kettétépett és összegyűrt jegyem, az egyik (használhatóbb felére) ráírta az indulási adatokat, mosolygatva átadta, jó utat kívánt és jól otthagyott a kétségeim között, hogy lesz-e olyan Lufthanzás kalauz, aki ezt a fecnit betudja egy repülőjegynek.
Vártam, aztán elérkezett a 15.05, és senki nem jelent meg, hogy beszállítsa a hamburgi járat embereit. Nos, mit lehet tenni? Odamentem egy másik kapunál szolgáló pultos kislányhoz, kikérdeztem, honnan indul a gépem?
- Mutassa a jegyét... - mondta kedvesen.
Gondoltam, hogy most van a puding próbája, lássuk, megkajolja-e az összegyűrt, kettészakított, lejárt jegyet. Kikereste a járatszámot, leellenőrizte, varázsolt, majd átadott egy ticketet.
- Nekem van üres jegyem a nyomtatóban - mondta kedvesen.
Azt hiszem, minden azért történt így, mert "elektronikus" jegyet váltott a Marlow, és minden adat a komputerben volt. A gép jól tele volt, a 23-ik sorba, az utolsóba kaptam helyet. Felszállás után vagy öten okádták tele a zacsekjukat, úgy rázott, zötykölődött, "csúszkált" a gép. Én nem, csak be voltam szarva istenesen, csukott szemmel vészeltem át a közel 60 repülésem közül az első (gyenge) rossz időt.
Hamburgban várt egy pasi, aki jól beszélt németül, és elvitt Brunsbüttelbe. A kapus nem engedett be, de az ügynökségről (ami bent van a zsilip területén) beszéltem egy hölggyel, aki azt mondta, hogy biztos éhes vagyok, menjek el vacsorázni, a hajó még nincs itt.
Itt ettem a pizzát és a sörikétPizza és sör került elém egy kisvendéglőben.
Utána beszéltem Encsivel, szegényke kínlódott az internettel és a levelezőprogrammal. Harminchárom és fél percen keresztül próbáltam kalauzolni, de csak ideges lettem, hogy szegényke nem érti, hogy mire gondolok (pedig magamnak olyan világos, hogy fél szavakból is megértem magam).
Fél kilenckor bevittek, kilencre kimentem a kikötőhelyhez, ahová a hajót várták, s fél tízkor meg is láttam a Lys Christ. Kívülről hajónak néz ki, belülről egészen más, mint az eddigi Marlow hajóim. Kikötés alatt a barba köszönt: - Jó napot kívánok... - mondta jó sok akcentussal. Német, aki Révkomáromban lakik, immáron 22 éve nősült oda, innen a magyar nyelv pár szava, és az, hogy képes olvasni a magyar szavakat.
Beszálltam, rövid ismerkedés, majd indulás.
Ryszard Malak az elsőtiszt, lengyel, őt hazavisszük, mert Swinoujsciében lakik. Tíz negyvenkor lefeküdtem, hogy tizenegy negyvenkor keljek. Mentünk a hídra, szolgálatot adni...

Július 28. szerda, úton. Hajnalban, fél három körül azért elmentem lefeküdni. Csak Holtenau előtt, háromnegyed hatkor keltettek. Ha ide kellett volna utaznom, most szállnék be, és "órát lehetne igazítani" a Lys Chrishez, olyan pontosan érkeztünk.
Délután az őrség alatt átadás-átvétel, jól kikérdeztem Ryszardot, régen volt ilyen alapos és lelkiismeretes munkakör átadásban részem.
Délután beszéltem Encsivel, elmondta, hogy éjjel kettőig internetezett... Nocsak-nocsak! Miből lesz a cserebogár! Egyre jobban élvezem az asszonyka "száguldását a hálóba"! Mire hazamegyek, majd veszekedni kell vele, hogy ki internetezzen! Milyen jó, hogy hétfő éjjel tizenegykor belefogott!

Július 29. csütörtök, úton, Szczecin. Hajnali egyre értünk Swinoujsciéhez, hatra kikötöttünk. Onnan tudom, mert akkor ébresztettek. Enyém volt az éjszaka, és a reggeli raktárnyitás is.
Jópofa: ezen a hajón a matrózok nyitják a raktárt, hát legalább nem kell mindig nekem rohangálnom. Ugye én vagyok a security officer, és ezt komolyan kell venni. Mindenki kap egy kis bilétát, afféle kitűzőt, amire rá vagyon írva, hogy személyzet, és a beosztás, nyilván azért, hogy a tenorista ne helyi ártatlant durrantson le, lássa, kire kell lőni. Na, elég a hülyeségből, ez valóban komoly dolog, annyira, hogy minden hajóra lépő idegennek alá kell írni egy papírt, és megmondani, honnan jött.
A hajónk a lengyel kikötőben. A képet Hans-Martin Liebe, a parancsnok készítetteKilenc körül elment Ryszard. Tegnap megnéztem a tengerészkönyvét, csak és kizárólag Lys Chris beírás van benne, ő itt az állandó tiszt, majd ha megunja a szabadságát, mehetek haza megint. Azért mondhatta volna a Marlow, hogy csak váltani kellek, három hónapra. Nem bánom nagyon, de azért böki a csőrömet!
A barba kitanálta, hogy fordítsuk meg a horgonyláncot. Na, ez nem egy "was ist das", ha hajógyárban vagyunk, mert kiengedik a dokkba a láncot, majd a másik végével behúzzák, de itt nem volt nagyon hova, engedni. A deckre fektettük, meg a fedélzeti raktárba engedtük le a búvónyíláson, végül is nem volt nehéz, csak irtó koszos lett minden és mindenki, valamint a két matróz jól elfáradt a lánc húzkodásába és fektetésébe.
Este kilencre kész a kirakás, a rakátrcsukást megszenvedtük, mert a hátsó szelvények gyakran nem mennek, az elsővel kell őket a helyére vontatni. Szóval lesz majd kínlódás elég!
Encsikie rendületlenül hív, ha baja van az internettel, vagy a programokkal. Ő is élvezi, én is, hogy innen a hajóról instruktorkodom.
Este odaadtam a gépésznek a karórámat, hogy vegyen rá szíjat, mert sikerült a repülőn eltörni a csatját. A fia megígérte, hogy elintézi, de nem tudja, hogy mikor, mert holnap ügyel. Ugyanis ez a "suttyó kölyök" doktor. Egyszerűen fantasztikus, hogy ilyen fiatal legyen valaki, és orvos... Kezdek ideges lenni, a korom miatt. Mert aki velem hasonló cipőben jár, az tudja, hogy magam nem érzem semmivel se öregebbnek belül, mint a fiatalok, azt viszont el kell ismerni, hogy nem az én korosztályom...

Július 30. péntek, Szczecin. Nem tudom, lesz-e olyan, hogy Encsike a közeljövőben hív majd másért, mint az internet. Mindegy, mert élvezem.
Laza nap, mert a gázolajtankkal dolgoztak a helyiek. Ki kell szivattyúzni, ki kell törölni szárazra, majd kimosni, újra szárazra törölni, és kiszellőzteteni. Ezután lehet nekiállni a hegesztésnek. Ma estig a törölgetéssel végeztek. Teljesen el vagyok varázsolva naptárból adódóan. Végre ma rájöttem, hogy 30-a van, átállítottam a telefonom naptárát, és minden a sínre került.

Utálom a kabinomat, avagy az erősebb kutya esete a hajózásban
Nagyon haragszom a kabinra, pedig szegény nem tehet semmiről.
1.,Picike. Az ágy és az asztal között van 60 centi, ilyen széles.
2.,Az ajtót csak annyira lehet nyitni, hogy én csak lapjával (lapommal?, lapomra állítva?) tudok bejönni, ugyanis kb. 40 foknyira nyílik. Ez azért van, mert az ágy végében van a frizsider, és az nem engedi kinyílni. Nyilvánvaló, hogy mindig beleakadok
3.,A fürdő közös a szomszéd kabinnal, szerencsére abban senki nem lakik, tehát használhatom raktárnak.
4.,Alig van fény, az egy világítótest nem elég
5.,Padlószőnyeges, és olyan mocskosan kaptam, hogy nincs gusztusom rálépni mezítláb.
Na most, az erősebb kutya még Budapesten szállt be, és ő volt a gépész. Mivel ő volt az első, aki beköltözött a hajóra, elfoglalta az elsőtiszti kabint. És azóta is a hajón van... A chiefnek meg maradt egy picike lyuk...

Minden kész a sütéshezJúlius 31. szombat, Szczecin. Laza nap, de nem nekem, mert a két matróz reggel fél kilenckor kiment, és valamikor fél hét után ette őket be a fene. Ez csak azért volt baj, mert a barbeque-t ezért kicsit később kezdtük. Volt sertés, csirkecomb és bélszín. Finom fokhagymás, petrezselymes olivaolajjal kenegette Jacek a húsokat, készített zöld salátát, hozzá Philadelphia sajtból öntet, volt francia kenyér, jó hosszú, és vörösbor, nem is akármilyen, Egri Bikavér.
Azért nem zabáltam túl magam. Mindenből egy szelet, kenyér semmi, és három sült krumpli, mert az is volt, héjában sütötte a szakács, alufóliába tekerte és úgy ment a sütőbe.
Napközben a számítógépre tettem azokat a dolgokat, amikkel dolgoznom kell.
Van egy asztali gép, de azzal rövid két perc alatt tele lett a hócipőm. Az egérre alig reagál, valami furmányos módon kell hozzányomni az egérpadhoz, a nyomtatványokat Wordben készítették el, olyan is, utálom azokat, akik nem a megfelelő programot használják. Egy ilyen űrlapot normál táblázatkezelővel kell megcsinálni, és nem agyonerőszakolni a szövegszerkesztőt.
A kaja előtt a szakáccsalViszont az egyik GPS-re meglehetősen megorroltam. Jó régi, és valami idióta logikával megoldott módszert alkalmaznak, még nem tudtam rájönni a forszára. De ami késik múlik, majd holnap belevetem magam. Szerencsére van egy Furuno, amit ismerek, arra elkészítettem az utat, de a barba a régin kéri az utat. Majd rá kell vennem, hogy szeresse ezt is. Persze ez se szeretetreméltó, csak a két rossz közül az elfogadhatóbb.
Este fél tizenegykor még hegesztették a tanktetőt.

Augusztus 1. vasárnap, Szczecin. Nem volt reggeli, ugyanis a barba "engedte" Jaceket aludni, mondván, úgy bezabáltunk este, hogy majd elég lesz délben ennünk. Mondjuk én nem éreztem, hogy túlettem volna magam, de nem hiányzott a reggeli. Kávé előtt egy szelet sajt meg egy szelet szalámi, két karika paradicsommal, elég.

Már megint a húsáruval van bajom...
Amilyen bogaras, zsémbes kezdek lenni, nem csoda, hogy megint kedvenc témámon lovagolok: azt hiszem, jóval a lengyelek előtt járunk az EU-ban. Már ami az EU-s technológiát illeti. Mert ők jóval kevesebb szóját használnak egyelőre a húsipari termékekben, mint mi. Amióta egy otthoni sonkásdoboz oldalán olvastam, hogy összetétele: hús, víz, szója és sonkaaroma, azóta nem veszek otthon semmit, amit dobozolnak, meg összedarálnak (ezért ettünk annyi főtt, füstölt tarját...). Aztán egyszer vettem fóliázott "bőrös sonkát", amibe ugye nem lehet tenni szóját!
Gondoltam én, az együgyű vásárló. A fóliát feltépve láttam, hogy a szalonnát és a bőrt úgy préselték rá a szójásvacak, aromával sonkaillatosított vizes húsra... És ugye az összetétele ott van rajta: hús, víz, szója, szalonna... A húsipar becsapja a vevőket, a paraszt meg nem tudja eladni a disznait. Nesze neked jövő.
Lehet, hogy a dédunokáink már a szexet is szójás-aromás-vizes hússal intézik?
Tegnap délután a barbának segítettem komputerben. Excell trükköket mutattam, hogyan lehet cellára függvényt meghatározni, nagyon boldog volt vele. Ezen ma felbuzdulva HTML-oktatást kért, mert szeretne weboldalt készíteni. Adtam neki egy HTML-editor programot, ami szerintem a kezdőknek a legjobb. Megmutattam az alapok alapjának az alapját, most szorgalmasan készít linkeket és kattingat oldalról oldalra...
A berakást este fél tíz felé kezdtük el. A barba vitte éjfélig a rakodást, enyém lesz reggel hatig, utána megint ő jön, mert nem fejezik be egyhamar.

Augusztus 2. hétfő, Szczecin. Kissé mérges volt a captain éjfélkor, mert a két matróz, Arturo és Emanuel nem érkeztek meg a városból, és neki kellett a szemeteszsákot kiadni a raktárból. Valamikor fél egy felé estek be a hajóra, hát szomjasak nem voltak...
Reggel hatkor még nem úgy látszott, hogy elmehetünk, de délelőtt megemberelték magukat, és délután négyre készen lettek. Az utolsó három órában lassan ment a munka, mert el kellett egyengetni a rakomány tetejét lapátosoknak (kokszot rakunk be), hogy a raktár becsukható legyen.

Magyar paprika
Délelőtt kitettem a szalonba egy füzér pirospaprikát, amit András öcsémtől kaptam. Felakasztottam a villanykapcsolóra. Azt mondja a parancsnok, pont olyan, mint otthon a magyarok háza, azoknál látni így füzérbe fűzött, száraz pirospaprikát. Ebédnél ki is próbálta, és elmondta, hogy otthon mindig főznek a levesbe. Adott Arturónak és Emanuelnek is, hogy kóstolják meg, és azok utána köszönték szépen, de többet nem kértek, mert ez "méreg és tűz" egyben.
Pedig ez nem is az a vad erős paprika. Csíp, az tény, de nem mar utána!
Hatkor jött a pilot, három órás út ki a tengerre. Mire kiértünk, már aludtam.

Augusztus 3. kedd, úton (Kieli-csatorna). Azzal fogadott a barba a hídon, hogy: - Igaz, kicsit korai, de Isten éltessen, chief! Hoppá, ma van a születésnapom! Nem csoda, hogy így hajnaltájt nem azon járt az eszem, s majdnem elfeledkeztem róla. Ő nem, mert beszálláskor mondta, hogy akkor söröket isznak...

Születésnapom
Vettem is egy kartonnal. Azért nem többet, mert ez a szokás, és a nyomósabb ok, hogy ez az utolsó karton a hajón. De ez a sörtelen állapot csak a Kieli-csatornáig tartott, mert ott megjött a kaja, s azzal együtt némi sörutánpótlás. A gépész is felköszöntött, s kaptam ajándékba egy csomag kolbászt! Őszintén és töredelmesen bevallom, hogy hosszú pályafutásom alatt először esett meg, hogy efféle szülinapi ajándékkal kedveskedjen valaki!
Az örömben üröm, hogy a captain is adott valamit, három darab Notice to Marinerst, ami semmi más, mint munka, kezdhetem a szakkönyvek és a térképek javítását! Nem tudom, hány térképünk van, de jóval több lehet, mint bármely más hajón, hiszen Finnországtól a Fekete-tengerig jár a hajó.

Augusztus 4. szerda, úton. Nem kellett éjfélkor kelnem, mert a barba akarta kihozni a hajót Cuxhavenig. Ha akarja, tegye. Az ő felelőssége. Azt is nagyra értékeltem, hogy nem keltettek fel Brunsbüttelnél zsilipelni.
Sokkal jobban mennek a dolgok, mint az Andromédán volt szokásban: nem kell kézi rádió a manőverhez. Mutatja, ha meg kell kötni a springet, a többi kötelművelet meg már automatikusan megy. Indulásnál mutatja, hogy dobd el, és kész... És hát ugye ott mindig kellettem Olegnek a manőverhez a zsilipekben...
Na, mindegy. Azért is jöttem ide szívesen, mert hallottam Oltmannstól, hogy így csinálják. (Ugye azt nem is említettem, hogy a berakás kezdetekor is mehettem aludni, csak éjfélkor kellett kelnem, s hatkor jött a barba. Gondolom Oleg megy Vlagyimir csak nézne, ha erről tudomást szereznének!

Augusztus 5. csütörtök, úton, Ghent. Hajnali érkezés. Kettőkor vettem fel a pilotot Steenbanknál, négykor cseréltük le Vlissingennél, és már a Terneuzen zsilip előtti védett vízen voltunk, amikor a barba feljött.
Fél hétre vége a zsilipelésnek, innen még másfél óra az út Ghentbe. Ledőltem ruhástul, mert érkezésre kellek ugye... Hétkor cseng a telefon, az asszonykám keresett. Szegény, a lehető legrosszabbkor, amikor az ember éppen belezuhan a mély álomba...
Vissza tudtam aludni, mivel semmit se mondott (a legfontosabbon kívül), és azonnal letette.
Nyolckor keltettek a draft surveyor már várt.
Ez azt is jelentette, hogy nem ébresztettek az érkezési manőverre.
Fél tizenegyig elvackolódtunk, mert a pasinak az új hajók esetében majdnem a teljes hydrostatikus Táblázatot be kell vinnie a laptopjába, szóval jól elszórakázott.

Miért szeretem Jaceket?
Ugye Jacek a szakács, mint már volt alkalmam említeni. Több oka van annak, hogy kedvelem:
Pro primo: jól főz. Ez persze fontos. Még akkor is, hogyha van némi túlsúlyom, amit le kell adnom, és otthon úgy búcsúztak többen: - rossz szakácsot kívánok.
Az hogy jól, és ízletesen főz, még kiegészül azzal, hogy van minden alapanyag, és bőséges a kaja. Így aztán folytatni tudom azt amit az RMS Andromédán elkezdtem, hogy nem eszem kenyeret, és ez ott kilenc kiló mínuszt jelentett fél év alatt. Szerintem itt is össze fog jöünni.
Pro secundo: ha azt mondom Jaceknak, kevés spagettit adjon vacsorára, akkor tud keveset adni, nem úgy mint Jan az Isartalon, vagy Staszu az Andromédán. És amikor az ember éjfélkor felkel, akkor mindig van sajt, valami felvágott, amiből két szelet, meg a termosz kávé (halványpiszkos víz...) elég reggelig.
Mára valamikor késő estére váltót várunk.
Bizonyos Vitalino jön, és Arturo megy. Ez az érkező matróz is vagy négy éve visszajár, az azért jó, mert "mindentudó", ami a hajót illeti.
Este fél hét felé hívott Encsike. Hazafelé jöttek Fehérgyarmatról, fél füllel rám figyelt, féllel Attila unokatestvérére, aki éppen nem tudott átkelni a Tiszán, és vissza kellett forduljanak. A vonal rossz volt, így nem sokat beszéltünk, de azt azért elmondta, hogy az "őskutatás" jól sikerült, mert az anyakönyvekben 1741-ig vissza tudták vezetni anyai nagyapja családját.
Este nyolckor megjött Vitalino Lima, az új matróz, szintén a Zöldfoki szigetekről való. Szép hosszúkás, keskeny pasas, ha lapjával állok is szélesebb vagyok, mint ő. Természetesen Arturo elment.
A kirakást este 10-kor folytatták és éjfélre be is fejezték.
A barba kilenckor elment aludni, azzal, hogyha minden kész, csak akkor keltsem.

Augusztus 6. péntek, Ghent, úton, horgonyon. Kettőkor jött az ügynök, így aztán a captaint fel kellett ébresztenem. Jelentettem, hogy "rakományhiánnyal" raktunk ki, mert kerek 39 kilogrammal kevesebb a draft survey eredménye, mint a berakáskor volt. Először nézett, kikerekedett szemmel, aztán elnevette magát.
Negyed négykor indultunk, manőver után mehettem alunni, csak délben lesz jelenésem a hídon.
Azt hittem, korábban fogok ébredni, de kialudtam az időt, 11.10-kor a telefon ébresztett.
Még nem mentünk sehova, nincs meg a berakó kikötő, horgonyt dobunk Steenbanknál, és várakozunk utasításra. Délben Jacek azzal fogadott, hogy lehet, hogy Brémába megyünk és hallisztet rakunk be Görögországnak. Nem ellenezném.
Akkor most felmegyek szolgálatba, és megtudom, mi az igazság.
Este hat után elmondom. A hídon térképjavítok, fel se viszem a laptopot.
Délután kettőkor jött egy telefon a Lys Line-tól, miszerint menjünk Amszterdamba és onnan Husumba. Ez a Husum egy német kikötő, aminek rakpartja sincs igazán, mondta a barba. Szerencsére kútba esett a dolog, és most gazdaságos sebességgel megyünk Bréma felé, a Weseren horgonyt dobunk, mert csak kedden lesz kész a rakomány a görög Achaldi kikötőjébe.
Brémából megy haza capt. Liebe, és jön egy lengyel. Liebe azt mondja, hogy Malak, a volt chief nem jön vissza, így lehet, hogy maradok. Jó lenne.
Egy kissé kiakadtam délután. A térkép és a javítási rendszer totálisan érthetetlen, valamint ad hoc a waypoint nyilvántartás. Nem lehet egy pontot visszakeresni, nem lehet megtalálni... Szervezzem át, kaptam a feladatot, és ezt örömmel meg is teszem.
Vacsorára finom lecsót készített Jacek.

Augusztus 7. szombat, úton, Weser, horgonyon. Délután kettőkor dobtunk horgonyt a Weseren. Nem a legkülsőn, bejöttünk a torkolatba, így aztán itt egy picit védve vagyunk az időjárás viszontagságaitól (ha lesz, és az időjárás-jelentés szerint lesz).
Este-délután Encsike hívott, hogy Szabolcs kórházban van Szolnokon, és Eszterke is ott ücsörög, ő hívta az asszonykám. Előbb megállt bennem az ütő, mert a fiam Tisza túrán vett részt, de aztán, ismerve az asszonyt megnyugodtam, mert ő sose mond otthonról rossz hírt, ha hajón vagyok, és "tehetetlen a rosszasággal szemben". Már ördögi ügyességgel kezeli a picike billentyűzetet, és ontja az esemeseket, csak ember legyen a talpán, aki kibogarássza! Sajátos rövidítéseket használ, amik persze azért olvashatóak... A legjobban a "vvl" tetszik, ami a mi közös titkunk, és annyit tesz, hogy "végtelen világlavór". Az eredete a távoli múltba nyúlik, amikor azon versenyeztünk, hogy ki tud nagyobb "befogadó mértékegységet" találni amibe belefér a szerelmünk.

Augusztus 8. vasárnap, Weser, horgonyon. Éjjel jó szeles idő volt. Egy draft-survey programmal nyűglődtem, amihez a hajó hidrostatikus adatait be kell vinni a gépbe. Meg is tettem, kemény három óra alatt 250 tételt pötyögtem be. Aztán kiderült, hogy nem fut a program a gépen... Nyilván konfliktusa van a Windows XP-vel, mert win 3.x, win 95, win NT-re készült. Szerencse, hogy egyedül voltam a hídon, mert olyat mondtam, mint még sose: "a varjak vájják ki a szemét annak, aki így csinálta...!" Bizony! Ebben az az igazi, hogy meg tudtam magam fegyelmezni, és még élveztem is!
Délután, amikor a progit nem a gépről indítottam, hanem a memory stickről, vagy szép magyarul a pen drive-ról, akkor meg lefutott, és megcsináltam a számítást vele. Most már csak annyi a gond, hogy egy oszlopnyi adatot át kell írnom, mert rosszul vittem be. (Ezres nagyságrendben, ahogyan a táblázatban van, de a program tízesben dolgozik az adattal. Ez így felettébb hülyén hangzik, erről van szó: a táblázatban 5672 van, azt 56,72-nek kell megadni a programnak.) Délután újabb esemesek jöttek, köztük rossz hír is: apát kedden műtik, a lábából eret vesznek ki és azt teszik a szívébe. Nagyon remélem, hogy sikerül.
Ma is szeretem a szakácsot.
Pár napja megmondtam neki, hogy nem eszem kenyeret és süteményeket, így aztán ma azzal fogadott délben, emikor a tálat fedő szalvéta alá kukkantottam:
- Prohibited! - azaz: tilos! A tálon lekváros bukta volt. Nem is ettem belőle, csak a nyálam csorgott. Mivel a fagyira nem mondta, azt megettem, és azt amúgy is ki tudom pisilni...
Rohadt sok a munka a térképekkel és a GPS-ekkel. Átírom az összes waypointot bennük, illetve újakat készítek. Hogy ne legyen egyszerű az élet, a GPS német nyelvű, és még nem tudom kiolvasni belőle, hogyan lehet rávenni az angol kommunikációra.

Ariane rakéta a brémai űrhajózási múzeum udvaránAugusztus 9. hétfő, horgonyon, Bréma. Egész éjjel az útvonalat csináltam. Délben arra ébredtem, hogy megyünk.
Egész őrség alatt az ár ellenében haladtunk, így öt is elmúlt, mire part mellé kerültünk. Nem messze állunk a bémai űrmúzeumtól. Az udvarán, a Weser partján egy Ariane rakéta áll, mellette egy lift, aminek a kosarába népeket láttam, és a ketrec sebesen mozgott fel, majd szinte szabadeséssel jött le. Biztosan edzették a látogatókat. Az Ariane-okat német-francia-spanyol vegyesvállalat gyártja, ha lehet hinni a barbának.
Este ellenőr jött, hogy átvegye a raktárat, holnap reggel hatkor kezdik a rakodást, és kettőkor hazamegy Hans-Martin Liebe captain Révkomáromba, s megjön az új barba.
Jól kibeszéltük magunkat Encsikével, vagy fél órán keresztül, tehettük, hiszen a T-Mobil nem számít fel semmit az én kontómra augusztus 31-ig Németországban, ha otthonról hívnak! (Ez nem reklám!)
Szabolcs is megesemeste, hogy éppen jönnek haza, így szerencsésen megúszta a könnyelműségét (állítólag a Tiszában mosták az edényeiket, amiből ettek), s egyelőre nem vágyik semmi olyan ételre, amit bográcsban is el lehet készíteni.

Augusztus 10. kedd, Bréma. A szokásos műsor: kelés fél hatkor, raktárnyitás, utána shiftelés, 100 métert előre kellett mennünk, a rakodóberendezés alá.
Ehhez csak annyit, hogy amikor a barbának említettem, hogy remélem, nem kell majd shiftelni a cső alatt, azt válaszolta:
- Németország a világ legnagyobb exportőre, muszáj rendelkeznie a legmodernebb berendezésekkel. Hát rendelkezik is, csak nem mobil ( a miénk, az előttünk álló hajóé igen).
Reggelizünk a szalonban, amikor csendesen megjelenik egy pasas az ajtóban.
- Captain Fabian... - mondja a barba, és azt hittem, hülyéskedik, hiszen azt kaptuk, hogy dél körül érkezik, de azért kezet fogtam vele, anélkül, hogy bemutatkoztam volna. Egyszerűen hülye szituáció volt. Később korrigáltam, és megmondtam, hogy mennyire meglepett a megjelenése, és bemutatkoztam.
Néhány szó, és kiderültek a közös ismerősök, Balaska Lajos, Majlander Karcsi és capt. Bögelsack, alias Maci. Vele együtt voltam a Paduán majd a Niklason. Nos Fabiannak azért kellett most nyár elején lerohanni a Niklasra, mert a Maci útközben meghalt és a hajó bement Lisszabonba. Balaska találta halva a kabinjában.

Német-lengyel barátság
Rakodás kettőig, aztán jött az ukáz, shiftelés vissza. Erre Fabian nagy hangon:
- Ez is csak ebben a "fucken" országban történhet, hogy állandóan mozgatják a hajót kényre-kedvre... - mondta, nyilván a német-szlovák parancsnoknak címezve. A szakács meg én a bajszunk alatt somolyogva el...
Erre Liebe csak annyit mondott, hogy a rakodóberendezés 24 órában dolgozik, nem állhat amiatt, mert egy lengyel nem akar shiftelni...
Aztán fogta a bőröndjeit, és elment, bár a taxi még nem jelentkezett érte.
Nem szeretem az ilyen helyzeteket.
Ebédre Jacek fantasztikus zsureket főzött, nem ettem még ilyen finomat. Biztosan van valami forsza, mert más lengyel szakács (gondolom a lustábbja) állandóan "sírt", ha kértem, hogy főzzön, mondván nincs meg valamilyen alkotórész, azt hiszem, valami erjesztett kenyér kell bele, vagy mi a fenyő...
Este Encsike hívott, apa szerencsésen túl van a műtéten. Persze intenzív, és altatás, de egyelőre komplikáció mentesnek látszik. Adja Isten, hogy úgy legyen.
Felhívott Nimród is. Gratulált a szülinapomra, a nyolc napba belefér.
Este nyilckor siftelés vissza, a helyünkre jött uszályt megrakták.

Augusztus 11. szerda, Bréma, úton. Hiába az esti shiftelés, reggel hatkor még tíz métert előre kellett mennünk, hogy a rakodócsőnek megfelelő helyzetbe legyen a raktár hátulja.

A pókok befonták a hajótHétköznapi csodák
Van úgy, hogy az ember elcsodálkozik a leghétköznapibb dolgokon. Így jártam tegnap és ma a pókokkal. Valószínűleg a halliszt vonzza a legkülönbözőbb rovarokat, hát nyilván sok a rájuk vadászó pók is. Tegnap reggel, shiftelés után, amíg megittam egy bögre kávét egy pókot figyeltem. A raktárházból érkezett csillogó, csak a napfényben megvillanó vékony szálon. A járó korlátját érte el. Azonnal munkához látott, leeresztette magát a földre, megragasztotta a "pányvát". Vissza fel, most másik irányban pányvázta magát le, aztán mindenféle "segédköteleket" rögzített különböző helyekre.
Ma reggel aztán ahogy mentem előre, a könyökömmel sikerült "beleszakítanom" az elkészült kis remekműbe, a jó két tenyérnyi pókhálóba. A pók rezignáltan vette tudomásul, és nem mozdult lesállásából a sarokban. Ahogyan mentem előre, sok háló csillogott a fényben, néhányukat pedig úgy vettem észre, hogy megfogták a pillekönnyű halliszt porszemcséket és a por kirajzolta a háló szálait még árnyékban is. Majd mindegyik közepén ott gubbasztott a gazda. Muszáj volt elővennem a videokamerát, és felvételt készíteni róluk.
Nem tudom, hogy hogyan működik a természetes kiválasztódás, de ebbe a hajó nyilván durván szól bele. Hiszen ezek a "kalandvágyó", felfedezni indult pókok sajnos csúnyán fogják végezni, mert indulás után tisztára mossuk a hajót, s odalesz a sok órás munka eredménye, s talán a pókok se élik túl a vízzuhatagot. De ha igen, akkor mit fognak majd tenni a 11 napos menet alatt? Akkor nincs légy, rovar a hajón (hál Istennek).

MARPOL vizsgálat és az eredménye
Délelőtt kifeküdt Zbyszek, a gépész. Tegnap elvittek megjavítani valamilyen ketyerét a gépházból. Ez egy mérőjószág, amelyik a kidobásra kerülő víz szennyezettségét méri, és ha 50 PPM fölött van, akkor lezár, az ennél szennyezettebb víz nem jut a szabadba. (1 PPM = 1 rész szennyező anyag milliónként = pollution per million.) Nos ezt kellett javítani, mert megbuktunk az ellenőrzésen.
Ma visszahozták, illetve teljesen újat szereltek be. Nem igaz, hogy rossz, csak ez a kényelmesebb út. Valószínűleg a német szakértelem sem mindenhol világszínvonalú, speciel ezen a készüléken csődöt mondott. De hajlok egy ennél erkölcstelenebb, de kifizetődőbb megoldásra is:
Mivel a javítóműhelyt a MARPOL ellenőr ajánlotta azzal, hogy ők a legjobbak Brémában, azt nem tette hozzá, hogy egyben a konkurens cég is, egyszerűen kiszerelték a régit és a sajátjukat helyezték be, és a hivatalos ember jattot kaphat. Mondom, ezt tartom valószínűbbnek, a gátlástalan harácsolást a másik kíméletlen megvágását hatósági segédlettel. Mert ez olyan demokratikus intézménynek tűnik, amiből sokan jól megélnek.
Majd szentségel Mr. Held a tulajdonos, hiszen a javítás 500 euró körül van, míg az új ötezerbe kerül.
Valami furcsa is volt ma: a barba előbújt kilenc körül, és mondta, hogy egy órát még visszafekszik. Oké, tegnapelőtt egész éjjel utazott, hát hadd aludja ki magát. Tizenegykor keltettem, hogy itt az ügynök, aztán amikor az elment, bezárkózott, és aztán nem láttam többet, csak amikor egyszer hívatott:
- Chief, mikor fejezték be?
- Még nyolcvan tonna, és kész a berakás - mondtam.
- Jé, még rakodunk? - kérdezte, és magára zárta az ajtót. Ekkor már kezdett gyanús lenni a dolog, hogy:

Ezen a hajón érdekes naplót fogok írni
mert lesz bőven témám kivel foglalkozni...
Amikor megjött a wasserschützpolicáj, hogy kiadja az indulási engedélyt, már egyértelmű volt, hogy nem szabad a barba kabinban gyufát gyújtani, mert felrobban az alkoholgőz.
Kész, beraktunk, mehetünk.
- Chief, indulásnál legyen fent velem egy kis ideig... - kérte, és természetesen igent mondtam, mert ugye most újnak számít, meg ő a barba (hogy a fene egye meg).
A manővert végigcsináltam a révkalauzzal, aki csak egy fintorral jelezte a véleményét a parancsnokról. Az közben hol bóbiskolt a lábát leejtve a műszerfalról, hol a feje bukott előre... Aztán azzal az ürüggyel, hogy kólát küld a pilotnak, eltűnt a balfenéken.
Egy kicsit összeszorult a gyomrom, arra gondolva, hogy vele kell a következő két vagy négy hónapot töltenem. Lementem zuhanyozni, tisztába tettem magam, majd vissza a hídra. Barba sehol.
- Chief, ha van valami dolga, menjen és csinálja, én fél tízkor szállok ki - mondta a révkalauz úriember módra. Gyorsan lementem, és mivel az a dolgom, hogy pihenjek, lefeküdtem, az ébresztőt beállítottam kilencre. Fél kilenckor becsörtet Fabian:
- Nincs a hídon senki, csak a pilot.
"A nénikéd", gondoltam, és megnyugtattam, hogy kilenckor megyek fel, amikor kiszáll a kalauz. Ezzel a kapitány úr el. Felette a fene a hídra, amikor kiszállt a német, ott téblábolt még pár percet, és mint az a világ legtermészetesebb dolga, elment, hogy aludni-e vagy vodkát zabálni, nem tudom.
Bremerhafentől vittem a hajót, és annak ellenére, hogy először navigáltam a Weseren minden különösebb baj nélkül kimentünk.
Éjfél előtt megittam egy kávét, merthogy ugyebár az én őrségem következik, és maradtam...

Augusztus 12. csütörtök, úton. Szóval jól kezdődött a mai nap, a házasságkötésünk 28-iki évfordulója! Pár perccel éjfél után sms-tem az asszonykának, arra gondolva, hogy majd reggel örül neki, de szinte azonnal hívott, mert még fent volt, nagymama bőröndjében rendezgette a ránk hagyott iratokat, papírokat amit Attilával böngésztek át, amikor visszajöttek Fehérgyarmatról az ősök kutatása után.

Senki sincs a hídon...
Egy óra körül le kellett mennem vécére.
Amikor visszajöttem, látom, két halász szerencsétlenkedte magát a közelembe. És hív German Bight Traffic (a németeseknek: Deutsche Bucht):
- Lys Chris, Lys Chris...
Válaszoltam. Jól lecseszett, hogy nem tértem a halászoknak. (Mondjuk, ha fent vagyok se térek, mert elmentem előttük és a szabályzat szerint másik irányba kell akkor kitérnem.)
- Vécén voltam lent, mert a hídon nincs - mondtam az éber forgalomellenőrnek az igazságnak megfelelően. Mire a kis csacsi:
- Csak nem egyedül van a hídon?
Hát hogyan, te bikkfafejű aktakukac? Majd watchmannal? És akkor ki dolgozik a fedélzeten nappal?
Persze, tudjuk a regulát, hogy tilos éjszakai őrséget adni egyedül, azért be is írjuk a naplóba, hogy velem Vitalino van reggel ötig. De ha csinálnánk is, akkor a nappali munkaidőből kiesne négy óra, és nem lehet a hajó karbantartását megfelelően elvégezni. Egy tulajdonos se vesz fel embert azért, mert előírás az éjszakai szolgálat a matrózoknak...
Meg tudnám a kicsi szívét zabálni a rendeletalkotóknak, akik egyre több terhet rónak ránk anélkül, hogy bármi segítséget is kapnánk.

Folyt. köv.
És akkor mindenek tetejébe itt van most nekem ez a Fabian...
Akiről azt reméltem, hogy bőségesen kialudta magát, és reggel háromnegyed hatkor felcsöngettem. Biztonság kedvéért hármat, és jó hosszan nyomtam a kabincsengőt, aminek amúgy igen randa hangja van, de biztos ami biztos alapon nem voltam hajlandó sajnálni a pasast. Hat előtt öt perccel még két biztonsági csengetést adtam neki, s mivel hatkor nem érkezett meg, lementem, s elkezdtem ököllel verni a kabinajtót, majd rányitottam, és láttam, békésen húzza a lóbőrt. Azannyát nekije!
Persze a zajomra és a kiabálásomra, miszerint:
- Good morning, captain, ez már a maga őrsége! - felébredt, és riadtan nézett.
- Persze, persze, megyek... - motyogta.
Hat után hét perccel jött föl. Ez a hat perc ilyenkor hosszabb, mint a 9-12-ig terjedő három óra, amit helyette voltam.
Lehanyatlott a székbe, én meg gyorsan jó őrséget kívántam, és húztam le aludni.
Délben ugyanott ült (lehet, fel se kelt a radar előtti székből?), a naplóba egy tollvonást se húzott. Természetesen hagytam úgy, mert nem dolgozom helyette, majd korrigálja ő, ha magához éled. Annyit azért megtettem, hogy a 06.00 - 12.00 között megtett mérföldeket beírtam, mert arra szükségem van a déli pontnál.
Kérdem, persze viccesnek gondoltam magam, hogy kér-e ébresztést? Mert ugyebár senki se szokott délután kérni, általában 16.00 óra körül felkel minden barba, aztán vacsora, és szolgálat. Meglepett a válasz:
- Yes, five... - azaz, igen, öt... Na, most ez mi akar lenni? Rá kell kérdezni, ez a legegyszerűbb:
- Ötkor ébresszem?
Rám nézett, mint aki valami szörnyűséget észlel maga előtt.
- Dehogyis, hat előtt öt perccel...
Ezek szerint nem vacsorál, biztos megint a vodka tartja benne a lelket, mert az alkoholistákra jellemző, hogy nem esznek, csak isznak. És ha van valami, amit nagyon, de nagyon utálok az életben, az a részeg ember. Ennél jobban csak azt rühellem, ha az a főnököm. És amit nem értek, és valószínűleg már sose fogom fel, hogy mi jó van a részegségben? Hiszen az oda vezető út borzalmas, a rosszullét környékez, és részegnek lenni ocsmány és hülye állapot, minden, csak nem kellemes. Persze nem vagyok absztinens, sőt, mindenfajta alkoholból a jót szeretem, de amikor érzem, hogy kezdek becsiccsenteni, tudom eltolni a következő poharat, mert akar a fene rosszul lenni, és hülyén érezni magam, és elaludni társaságban.
Jó, akkor hat előtt öt perccel van egy jelenésem a kabinajtóban, és addig nem tágítok, amíg fel nem ébred. Nos, ezzel nem is volt gond. Felébredt, mert persze húzta a lóbőrt, fel is jött a hídra 18.05-kor. A kezét tapogatta.
- Fáj? - kérdeztem.
Nem válaszolt, mismásolt, kummogott. Hát ha nem akar válaszolni, hát nem. Pedig alvás közben a pofáját is összetörte, mert tele van véraláfutással...

Augusztus 13. péntek, úton. Vajon kinek lesz szerencsétlen nap a mai? A legénységnek nem valószínű, mert megúsztuk a barba felelőtlenségét.

Péntek 13 szerencsétlen nap
Délben megyek fel a hídra, sehol senki.
Gondoltam, biztosan elment pisilni és nincs kedve visszajönni.
Elkezdtem a déli pontot felírni, amikor látom, a GPS furcsát mutat: 33 mérföldre vagyunk a waypointtól, és északkeletre van tőlünk. Pedig mi isten bizony délnyugatra megyünk!
Felteszem a pontot a térképre, hát megáll bennem az ütő: ha egyenesen jöttünk, akkor majdnem súroltuk a Greenwich világítóhajót, az útvonaltól tíz mérföldre eltávolodtunk, éppen készültünk belépni az északkeletre haladó szeparációs sávba, lett volna nemulass! Ha megnézem, hogy mikor hagytuk el a fordulót, akkor a 33 mérföld azt jelenti, hogy három órája biztos felügyelet nélkül megyünk.
Ez a faszi itt hagyta a hidat és lement aludni!
Ez azért a felelőtlenség Csimborasszója!
A srácok egyenként szállingóztak a hídra, kérdezni: valóban annyira "félrementünk"? Mert Zbyszeknek elmondtam, amikor dél után tíz perccel megjelent.
Aztán szép lassan kiderültek a dolgok:
Jacek tízkor fent volt, de nem találta a barbát, azt hitte vécén van. Le is csesztem, hogy fel kellett volna ébreszteniük. Aztán elmondta, hogy tegnap délelőtt lezúgott a lépcsőn, Vitalino szedte össze, akkor azt mondta, hogy minden rendben, de úgy látszik nem, most a karja rettenetesen be van dagadva.
Délután addig tökölődtem, hogy mit kellene csinálni, hogy amikor feleszméltem, már késő volt, hogy értesítsem a tulajt és Mr. Kremerst a Marlownál, és jön a hét vége. Lehet, hogy a jó isten így akar neki egy esélyt adni még. Persze az ember nem akar azonnal az utolsó eszközhöz folyamodni, de nem lesz más választásom, mint jelenteni, hogy nem képes ellátni a szolgálatot olyan "taj-picsa részeg". Pedig tudom, hogy nem érdemel sajnálatot. Aki iszik, annak nincs bocsánat...

Augusztus 14. szombat, úton. Éjfél előtt találkoztam Emanuellel, mert utasítottam, maradjon fent éjfélig, és fél óránként lesse meg kívülről, hogy fent van-e a hídon, és ha elmarad, akkor keltsen. Azt mondja, minden rendben van, a barba csak egy-két percre tűnt el a hídról.

Alakul, alakul
Váltáskor jobb állapotban volt mint eddig. Megkért, hogy írjam be a napló helyette, mert természetesen eddig üresen hagytam. Volt minden: bocsánat, meg elnézést, meg "nem értem, miért csinálom...", ezt pedig én nem értem... Ha valaki, akkor ő az, aki tudja, hogy miért? Nagyon nem szeretem az ilyet. Érzi, tudja, hogy sáros, és az az érzésem, hogy ez csak "fűt-fát ígérés".
Na, majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Mindenesetre fél éjfélkor be tudott fordulni, igaz, nem teljesen, hanem öt fokkal eltért az útvonaltól, de hát ne legyünk telhetetlenek, örüljünk, hogy nem aludt el, legyünk meghatva, hogy fent volt a hídon.
Legnagyobb meglepetésemre még Jobourg Trafficnak is bejelentkezett, erre következtetek abból, hogy be volt kapcsolva a második VHF is a 13-as csatornán.
Délután szakkönyvjavítások, meg a komputeren hallgattam apa rádiójátékait. Nagyon élvezem őket. Milyen parádés szereposztásban adták őket! A legjobb színészeket foglalkoztatta akkor a rádió. Mára teljesen megszűnt a műfaj, kivéve a Szabó családot, ők még a Barátok közben című szappant is túlélik.
Erre aztán este hatkor, amikor ébresztettem, olyan alkoholgőz fogadott a kabinban, mint még soha. Valahogyan felkecmergett a hídra...

Augusztus 15. vasárnap, úton. Éjfélkor azzal ment le, hogy nagyon fáradt. Érdekes szinonimája a részegnek. A hajónaplóból kiderült, hogy tízre már be volt rúgva teljesen, mert csak nyolcig írta a naplót.
Beírtam az éjféli pontot, majd feltettem a térképre. Ez nem lehet! Mindössze negyvenhét mérföldet tett meg? Valami nem stimmel. Nézem a kicsi GPS-t, az alapján hatvanöt mérföldet ment, tehát valami nem stimmel. A nagy GPS teljesen hülye irányt mutat és ad, amerre menni kéne.
Nézem a bevitt fordulópontokat, hát mind ki van törölve!
Mi az úristen történt itt?
A GPS "állt", ami annyit jelentett, hogy csak az óra ketyegett benne, egyébként minden adat "stabil", változatlan. Kikapcsolom, bekapcsolom, semmi.
A macska rúgja meg, hát mi a francot tudott összebarmolni?
Rutinból megbillentettem, megnéztem a hátulját. Nincs benne az antenna. Hát ez hogyan lehet? Visszadugtam, három perc múlva működik rendesen, de a waypointjaim oda vannak, azokat ez az állat átírta...
Arra gondoltam, hogy mivel GPS jelzett, hogy egy mérföldnyit eltért az útvonaltól, nem tudta, hogyan állíthatja le a sípoló jelzést, hát kihúzta az antennát.
Ez egy komplett idióta.
Délre, úgy látszott, kezd normális lenni. Beszélgettünk egy kicsit a hajó dolgairól, de aztán estére megint bűzlött a piától.

Augusztus 16. hétfő, úton. Reggel úgy tűnt, hogy minden rendben van. Úgy látszik, tudja, hogy mi a dolga, mert kérdezte, mikor érkezünk, hogy megadja a hajóbérlőnek, csak a szépséghibája a dolognak, hogy azért ezt neki tudni kellene.
Délben hosszabban elbeszélgettünk.
Vacsora után az Eurosportot néztem. Mutatták az éremtáblát, már van minden éremből egy-egy. És láttam Cseh Lászlót a 6. helyen beúszni a 200 háton. Hajrá Magyarország!

Augusztus 17. kedd. úton. Éjfél után jött két í-mél, egy az asszonykától, egy a fiamtól, megírta az eddigi három érmest.

Mit jelent az "all" gomb?
Öt előtt pár perccel a hangosanbeszélő rendszer begerjedt, és elkezdett sípolni. Egyszerűen nem lehetett leállítani. Nyomtan én mindent, de nem, csak sípolt, mint a veszett nyavalya.
Egyszer csak - számomra - váratlanul, riadt pofával, megjelent mindenki a hídon. Először Emanuel, utoljára a szakács... Csak néztem, hogy mi ütött beléjük, de aztán kapcsoltam. Ezek szerint az "all" gomb minden kabinban riaszt, nem szükséges megnyomni hozzá a csengőt. Most már ezt is tudom.
Zbyszek kivarázsolta a sípolást belőle nagy nehezen és azzal búcsúzott, hogy majd reggel megvizsgálja a rendszert. Már mindenki elment, amikor megjelent a barba.
- Hány óra van? - kérdezte bizonytalanul.
- Csak öt, nem ébresztés volt, begerjedt, vagy zárlatos a hangosanbeszélő rendszer - mondtam neki. Gyorsan eltűnt a balfenéken aludni.
Hallgatom a Rózsa Sándor című rádiójátékot, már a tizedik részen vagyok túl. Apa a Móricz regényt alkalmazta rádióra..
Hatkor nem engedett le a barba, beszélgethetnékje volt, de azért hat húszkor erőszakkal otthagytam. Ilyenkor teljesen normális pasas, akivel jól ki lehet jönni.
Tizenegykor felkeltem, mert kiszámoltam, hogy akkor lehet vonal Cabo Sao Vincente-nél. Tudtam is beszélni az asszonykámmal. Mindenféle rejtélyes kalandjai vannak az interneten, például ismeretlenek hívják Nimród képében (ugyanis a Skype program, amikor egy partner hív, kirajzol egy sziluettet, és ez kísértetiesen hasonlít Nimród árnyképéhez. És mivel az ismeretlen hívó "ezt a képet használta", hát Encsike azt hitte, hogy Nimród hívja...) Legnagyobb meglepetésemre a hídon ott volt a következő út, ami le is van kötve: Bandirma (tütyő kikötő) - Sipoo (finn falu - esetleg kisváros - vagy 60 mérföldre a parttól, mindössze egy órányi hajóút Helsinkitől keletre), nyilván a tengerparton található egy gyár, ami oda adózik... A két kikötő távolsága 4260 mérföld, és 16 meg 1 nap alatt körbehajózzuk az Európa nevű, görög mitológiából ismert hölgyeményt.
A délutáni őrségben nem unatkoztam: összekészítettem a térképeket Astakos - Bandirma - Sipoo között, távolságot számítottam, és megmondom, ha nincs a szakács, aki már járt ebben a kikötőben, akkor még most is keresem.
Este tévé, abból is a Duna, megnéztem az olimpiai összefoglalót, de az élő közvetítés a női csapatdöntőről magyarok nélkül nincs olyan érdekes, hogy kilenckor el ne mentem volna aludni. A 200 méteres férfi mellen egy 15 éves srácunk bekerült a döntőbe, a legjobb idővel, valamilyen Dani. Hajrá Dani!

Augusztus 18. szerda, úton. Éjfélkor faxot akartunk küldeni, mert Gibraltárt közelítettük, és mobil ezután nem hamar lesz. Az istennek se ment, mert egy piros villogó lámpa mutatta: ellenőrizd a szkennert. Nem szkennelni vagy másolni akartunk, hát nem tudtuk mire vélni a dolgot.
A kezelési útmutató nem európaiaknak készült, németül van. Vagy egy óra próbálkozás után elővettem a német tudásom, és megnéztem a hibaelhárítást: ha nem tudunk faxolni, akkor nézzük meg a szkennert. Ekkor esett le a tantusz: hiszen a papírt be kell szkennelni, és azt küldi el a modem, nosza, kiemeltem, visszaraktam, és máris működött a ketyere. Ciprusra elment a barba bankszámla részletezése, de se Németországba, se Görögországba nem tudtam elküldeni az anyagot.
Mindegy, az egy elküldött bizonyítja, hogy tudok faxolni!
Encsikével nem tudtam beszélni, legközelebb Szicíliánál, ha nem éjszaka lesz megint!

Augusztus 19. csütörtök, úton. Az éjszakai őrség gond nélkül eltelt. Tovább hallgatom apa rádiójátékait, mesejátékait. Befejeztem a Rózsa Sándort, a tápéi szatyorszentelést, mára, utoljára maradt Szindbád nyolcadik utazása. De ehhez előbb elolvasom az Ezeregyéjszakából az "előző" hetet, éppen ezért töltöttem le a MEK-ről. Délben rekkenő meleg fogadott. A barba 30 fokot írt be délben, de kettőkor már 34 volt, és négykor 37. Számum van, Szahara forró déli széllel homokot és mindent kiperzselő száraz levegőt küldött. A híd sárga foltos, minden nyitva, mert nincs légkondi, alig lehet megmaradni bent. Felhoztam egy nagy ventilátort, az kicsit megkavarja a meleget. Az asszonytól kaptam 6 smst. Képtelen vagyok kiigazodni rajta. Mivel szóköz nélkül ír, emiatt is nehéz kisilabizálni, és ráadásul nem abban a sorrendben érkeznek, ahogyan írta. Meg kell írjam, hogy kezdje el számozni őket. mert a telefonban az első sorokat látom a mappában, s nem tudom, hogy a "folyt" hányadik, és melyik folyt-ja? Már két aranyunk van, Igaly Diána arany agyaggalambot lőtt! A verseny után összecsókolta a puskáját, pedig igazándiből ő érdemelte volna meg.

Augusztus 20. péntek, úton, Szent István. Hát akkor Isten éltessen a nevem napján. Éjfélkor 28 fok volt. Hallgatom a rádióműsoraimat. Ma a letöltött Világvevőket. Igazán jó műsor. Arra azért kíváncsi lennék, hogy honnan szerzi T. Péter a beszélgetőpartnereket. Jó, vannak akik szállítanak érdekes embereket (Takács András), vannak, akikhez mindig bizalommal fordulhat (Kulcsár István), de azért időnként nyomasztó lehet, hogy megfelelő embert találjon...
Délután négy van, és 37 fok. Alig lézengek. Időnként dolgozom, amíg össze nem csöpögöm a térképet. Akkor olvasok egy sort. Most fejeztem be Thorwald Dethlefsen: Az újjászületés élménye című könyvet. Nagyon élveztem, és igazán hasznos olvasmánynak bizonyult.
Délután távirat a Marlowtól. Ez is jellemző: a pénzügyi osztályon délután négykor (Cipruson már öt van) ébredtek, és adatokat kértek Liebe kihajózásával kapcsolatban. Nem kell azt hinni, hogy fontos, egyszerűen nem találják, amit Liebe elfaxolt a kihajózásakor, és ilyenkor egyszerűbb í-mélezni a hajóra, mint megkeresni. Tipikus irodista viselkedés. A barba nem is válaszolt. Azért a táviratot levittem neki.
Éppen jött föl a szalonból. Utána Jacek, egy bögre kávéval. A barba megállt velem beszélgetni a folyosón, a szakács a kávét az ablakba tette, és kiosont a fedélzetre. A duma végeztével a barba megy a kabinjába.
- Nem a magáé a kávé? - kérdeztem.
- Jaj, de igen... - mondja, és a felséges ujjaival megfogta a csészét és bevitte a kabinba.
Gondolom elvárta volna a szakácstól, hogy az vigye utána.
Ez a viselkedés (véleményem szerint) jellembeli fogyatékosságokra utal. De hát mi várható el attól, aki napokig tranzit részeg a szolgálatban, és azt se tudja, merre van a hajó orra?

Este Duna TV
Szent Jobb körmenet, kormányválság, Medgyessy megbukott, Gyurcsány lehetséges miniszterelnöksége, győztes meccsek az olimpián és este a Sacra Corona.
Hát mit mondjak, egy kicsit felment a pumpa, mert nem tudom, hogy tudatos félrevezetésről van-e benne szó, vagy csak egyszerűen nem ismerik a történelmünket?
Azon, hogy Salamon koronázása előtt emlegeti valaki Salamon tökét, az csak jelzi, hogy dunsztja sincs Nemeskürtynek, honnan ered a mondás? (Amikor bezárták Visegrádon a róla elnevezett toronyba, esténként az őrség a börtön ablakaiba világító töklámpást tett, s a parasztok feltekintvén mondták: fénylenek már Salamon töki. Csak a Képes Krónikát kellene ismerni ehhez.)
Történelemhamisítás, illetve a koronázási rituálé nem ismerte, ahogyan a Salamoni koronázást mutatják, mert nem igaz, hogy a nemesség megéljenezte volna háromszor Salamont (ami az előírás ahhoz, hogy valaki király lehessen) hanem csak kétszer. Először hangosan hangzott a vivát, másodszor gyéren, harmadszor egy nemes se kiáltott.
De az a jelenet a Dukászi küldöttséggel egyenesen felháborító. Semmi, de semmi bizonyíték, írásos emlék nincs rá (többek között azért se lehet, mert nem igaz, hogy Dukász Mihály küldte volna, ez legalább annyira bizonyítható, mint az, hogy Gergely pápától kapta István, mert a hiedelemmel ellentétben, arra sincs semmi bizonyíték, semmiféle írásos utalás, mindössze egyetlen mondat, miszerint a pápa visszaadta - a latin szövegben a visszaadni ige szerepel, csak ezt mindig hamisan fordítják a "nép" számára - a koronát a magyarok küldöttségének), és akkor ez beleír egy ilyen jelenetet, ami csak arra jó, hogy bevésse a tudatlan néző agyába a hazugságot: a korona alsó része görög eredetű. Marhaság! Habsburg hamisítás, a tizennyolcadik század végéről, II. József, a kalapos király manipulációja, aki Mária képét kicseréltette Dukász Mihályéval. Tanú rá Révai koronaőr, aki jelentést írt arról, hogy milyen változtatások történtek a koronán, amíg Bécsben volt.
Nem akarok most dühöngeni, ennyit kapásból, ami eszembe jut.

Augusztus 21. szombat, úton. Délután partközelbe értünk, Encsike azonnal hívott, megérezhette, hogy van vonal, még ha gyenge is. Az első beszélgetés egy kölcsönös halló, és elment a vonal. De később bepótoltuk. Kibeszéltük a számlámat, aztán az asszony lerohant ráfizetni, és újabb 22 perc duma.
Apa, hál' Istennek jól van, hamarosan haza mehet a kórházból. Szabolcs is kigyógyult a tiszai fertőzésből, és ezen kívül alapos beszámolót kaptam az internet jelenlegi állapotáról, és arról, hogy mi mindent csinált az asszonyka egy elkóricált í-mél utáni hajsza alkalmával. Így a lomtárban is kereste, és sikerült visszaállítania több mint másfélezer haszontalan fájlt. Majd tisztogathatok, ha hazamegyek...
Estére egy kicsit elromlott az idő, friss északnyugati szél van, a hullámok billegtetnek, de mi ez ahhoz képest, ha vas lenne bennünk!
Az eintopfhoz a barba kért egy kis erős paprikát. Adtam neki, köszönte, egy életre elég volt... Gyenge legényke (már ami az emberes paprikát illeti).

Augusztus 22. vasárnap, úton. Elkészültem a két útvonallal, megvan a Bandirmába és a Finnországba menő is, bent vannak a GPS-ekben, ki is nyomtattam mindkettőt. Most húsz napig nincs gondom rájuk. A visszaúton térképeket fogok javítani. A Baltira újakat rendelek, mert a kezdetek óta, ez 1994-et jelent, nem cserélték, és már igencsak avíttak. Most arra való hivatkozással, hogy új szeparációs rendszer és forgalom ellenőrzés lépett életbe, újat rendeltem.

Érkezés Astakosba Augusztus 23. hétfő, úton, Astakos. Kora reggel érkeztünk volna, ha nem lassítunk. Fél hétre kikötöttünk. Új kikötő épül itt a védett kis öbölben.

Pilotmesék
A pilot elmondása szerint, mindenki csodálkozik, hogy miért ide telepítették. Az rendjén való, hogy 60%-át a költségeknek az EU állja, a kitermelt követ pedig eladják, és abból fedezik a másik 40%-ot, meg lesz nagy konténerkikötő, meg halolaj tartályok, de út nincs, és nem is beszélnek róla, hogy építenének az ország belsejébe valamelyik nagyobb várost elérni.
A kikötőnek van két állandó "lakója", egy indiai hajó, amelyik egy éve vesztegel itt, valami financiális nehézség adódott.
A másik egy kis (650 tonnás) hajó, horgonyon. A személyzete orosz - most már elmondhatjuk, hogy volt - és hadianyagot, robbanószert szállított az al Kaidának. A hajó amint elhagyta a Boszporuszt állandó műholdkövetés alatt volt, így pontosan követték, és a görög partoknál letartóztatták.
Kikötés után egy idős pasi köszönt fel:
- Jó reggelt, chief. A surveyor vagyok. Csináljon egy draft surveyt, a szállítólevélnek megfelelően, majd, ha kész a kirakás, bejövök érte.
Ez a hajó szállított az al KaidánakEzt hívják úgy, hogy üzlet görög módra. mert persze az én számításomat lemásolja, és benyújtja a hajóbérlőnek, hogy fizessen. A raktárat és a rakományt is a szalonból ellenőrizte. Igaz, megkérdezte, hogy minden rendben van-e?
Beszéltem Encsikével, többször is.
Apa valószínűleg már otthon van.
Éjjel sms-t küldtem Jani húgomnak. Köszöntöttem abból az alkalomból, hogy elmúlt húsz éves (azt nem firtattam, hogy mennyivel).



Augusztus 24. kedd, Astakos, úton. Reggel felhívtam apát, örült, hogy kerestem, eldicsekedett, hogy milyen strammul viselkedett. Attila holnap repül a két fiával Tuniszba, valahol fölöttünk húzhatnak el.
Délelőtt sétáltam egy kicsit a kikötő környékén, ez magát a természetet jelenti. Videóztam egy sort. Sajnos sehol Astakos kikötőjében...nem találtam fürdésre alkalmas partszakaszt. A környéken mindenütt töltik fel a tengerpartot, készül az új kikötő.
A Duna tévében figyelem a kormányválságot. Ágh Attila és Stumpf István politológussal beszélgetett a műsorvezető. Valamit nagyon nem értek. Szerintem egy politológus feladta a politikai helyzet elemzése. Ezt mindkettő teheti a saját politikai beállítása és szimpátiája alapján. Passz. Mást nem vár tőlük a néző. Engem is érdekel a helyzetértékelés bal oldali nézőpontból, meg a másik oldalról, mert csak akkor tud az ember véleményt alkotni, ha mindkét oldalt mérlegre teszi.

És erre ez az Ágh Attila mikor már nem bírta tovább védeni a kormányt, elkezdett pufogni, duzzogni, és az előző kormánnyal foglalkozni. Abszolút nem volt se helye, se ideje ennek.

Este hatkor indultunk.

Éjfélre értünk az "új" hídhoz, ami a patraszi öböl legkeskenyebb szakaszán van. Azért az idézőjel, mert az új azt Érkezés a korintoszi csatorna eléjelenti, hogy 1984 után épült, mert akkor jártam erre utoljára.

Augusztus 25. szerda, úton, Korinthoszi-csatorna, úton. Úgy mentem le hatkor a hídról, hogy ébresszen fel a barba, ha bemegyünk a csatornába.
Tizenegykor ébredtem, és biztos voltam benne, hogy horgonyon állunk.
Délben mondta is a captain, hogy a csatorna le van zárva, egy úszódarut vontatnak át, és nem mennek a dolgok simán. Egykor indultunk. Készítettem videókat, most már erről is van, nemcsak dia.
Encsike dúlva-fúlva mesélte, hogy elvették a görögök a diszkosz aranyunkat. Nem részletezem, mert felmegy a pumpa. Persze amit elmondott, az a tortúra, mait el kellett viselnie a magyar diszkoszvetőnek, azt hiszem, nem valami különleges eset. Ilyen vizsgálaton nekik minden jelentősebb verseny után át kell, hogy essenek, tehát az a mese, hogy kikészült idegileg, nem igen állhatja meg a helyét. Nem tudom, nem tisztségem, hogy véleményt mondjak, úgy, A korintoszi csatornábanhogy nem ismerem a tényeket. Állítólag a görögök rajtunk akartak bosszút állni, ez pedig tisztességtelen lenne.
De a görögök valamire mindenképpen jók: hogy feta sajtot meg olajbogyót készítsenek. Valami csuda finom kecskesajtot vettünk, meg zöld és sötétlila "fekete" olivát. Akkorák, mint egy kisebb szilva, és zamatos, roppanós, nem latykadt, két pofára zabáljuk...



Augusztus 26. csütörtök, úton. A Dardanellákban a révkalauz kötelező azoknak, akik török kikötőbe mennek. Nos felvettük a pasast, nem volt szimpatikus, annyira udvarias volt, hogy az inkább valami taszító simulékonyság volt, mint kedvesség. Mindig készségesen válaszolt, de nem beszélgetett.
Ha nem, hát nem, szíjjál gázt.
Azért kihúztam belőle a szoros legnagyobb városának a névmagyarázatát:

'Tájkép a Dardanellákban' Çanakkale első tagja, a çanak ugyanaz, mint a mi csanak szavunk, hát erős a sejtésem, hogy török eredetű a füles, többnyire fából faragott, hosszúkás ivóedény neve. A kale pedig várat jelent, így most már azt is tudom, hogy az Aranyember szigetének a neve, (ha jól emlékszem Ada kale - Szigetvár), mit jelent. Ehhez annyit, hogy ada az sziget, ez kiderül a navigációs térképeinkről is.
Este, tekintettel a menetre nézhettem a Duna tévét.
Valami van Annus Adrián körül is, de az utalásokat nem értettem.

Innen, a hajóról nézve, nem a legsikeresebb olimpiának látszik ez az athéni. A női kézilabdások veresége a legfájóbb, mert a franciák ellen szenvedték el. De a vízilabdás lányok, Deák Bárdos a birkózó, kardozóink, ökölvívóink teljesítménye... Bár a végelszámolás messze van, s az eredményt majd a három érem számában mérjük. Vajon mi számíthat sikeres szereplésnek? Mondjuk, ha több lesz mint öt arany?

A révkalauz lefényképezett...Persze, ha a kajak kenusaink megfelelnének a várakozásnak, akkor még szép lehet minden.


Augusztus 27. péntek, Bandirma. Éjfél után tíz perccel érkeztünk. Este arra ébredtem, hogy kibírhatatlan a hőség a kabinban. A barba leállíttatta a légkondit. Azért a panaszkodásomra visszakapcsoltatta. Délután háromkor mentünk be a kikötőbe.
Kezdtem megörülni, amikor megtudtam, hogy elektronikus mérlegelés lesz, de aztán lelombozódtam, amikor kiderült, hogy ez nem befolyásolja a draft surveyt. Hat volt, amikor végeztem, addigra megszállták a hajót a bőrösök, akik kuncsaftot akartak fogni, nem sok sikerrel. Viszont a barba kiment a szakáccsal, és sok finom friss zöldséget és gyümölcsöt vettek.
Már kezdtem megorrolni, hogy lehetek a kirakás végéig de aztán kilenckor jött a főnök, hogy feküdjek le, a watchman ügyel, ha van valami kelt, én csak a kirakás végére jöjjek ki a fedélzetre.
Naplemente Bandirmában

Augusztus 28. szombat, Bandirma, úton. Háromnegyed kettőkor keltettek hogy 500 tonna van vissza. Fél négyre kész a berakás, négyre a draft survey is, az elektronikus mérés szerint 3500 tonna van bennünk, a számítás 3501, 251 tonna. Nem rossz eredmény, főleg ha azt veszem, hogy erős hullámzásban kellett leolvasni a merülést.
A formanyomtatványt bedugtam a barba kabinjába az ajtó alatt, majd eltűntem aludni. Manőver elmúlt nélkülem, most jön egy újabb hosszú menet. Tizenhét nap tíz csomós átlagsebességgel.
A Dardanellákban ugyanaz a révkalauz jött, aki hozott. Este hatra értünk Geliboluhoz (itt száll be a pilot). Fél hétkor beszéltem apával, ott volt az asszonyka, és a mobilon hívtak.



Egy gyönyörű jacht a DardanellákbanAugusztus 29. vasárnap, úton. Szép idő van. Egész nap evett a frász, hogy mit játszott a vízilabda válogatott?
Délután adminisztráltam, térképeztem.
Ennyi.

Este a Dunán a híradót láttam, és azt is, hogy csak egyetlen egyszer vezettünk a szerbek ellen, a nyolcadik gólunkkal nyertünk. Ez rohadt fájó lehet az ellenfél számára, de ez egyáltalán nem számít. Megvédtük a címünket. Elmondhatjuk, hogy ez is "aranycsapat", a jó ég tudja, hányadik a vízilabda történetében? Amire emlékszem, hogy a Martinovics, Dömötör nevével fémjelzett gárda a tokiói olimpiát nyerte, aztán a Faragó, Csapó, Molnár, Szívós és a többiek is (azt hiszem) két olimpiát, a mostani is kettőt...
Reméljük, hogy a törvényszerű hanyatlás még jóval odább van. Mondjuk még egy olimpiai arany belefér ebbe a gárdába, és jönnek a fiatalok, is a következő generáció is sikeres lesz...

Dardanellák, szultáni vár a szoros partján Augusztus 30. hétfő, úton. Az éjféli hírek szerint vége az olimpiának. Szereztünk nyolc aranyat, három ezüstöt, négy bronzot, de lehet, hogy az utóbbi kettő fordítva. A nemzetek rangsorában a 13. vagyunk. A polyákok a béka feneke alatt...
Két aranyunkat elvették(?), bár én nem nagyon hiszek abban, hogy ok nélkül akasszanak doppingvádat bármilyen sportolóra, ahol a testtömeg mellett a robbanékonyság számít: súlyemelés, dobószámok, sprint számok a futásban, és biztosan van még sportág, csak ezek jutottak hirtelen az eszembe.
Akkor elmondhatjuk, hogy sikeres lett az athéni olimpia a mi szempontunkból. Az aranyakért egyre jobban meg kell küzdeni...
A MEK-ről letöltöttem egy könyvet, a címe: Ez már a kommunizmus, vagy lesz ennél még rosszabb is? Alcíme: Hal(l)hatatlan politikai viccek az 1948-1988 közötti időkből. Szerkesztette: Homa János.
Sokat röhögök itt magamban, amíg olvasom. És vannak tanulságok: a viccekben csak a nevek cserélődnek, mert jelenségről szólnak, és nem Kovácsról, Medgyessyiről, Orbánról, Kádárról, Rákosiról...
Kettő, amit még nem hallottam:

Szovjetunióban bevezetik a tévében a 2. műsort.
Ivan Ivanovics leül tévézni, az egyesen a Párt KB ülését adják, nosza, gyorsan átkapcsol a kettesre. Itt egy rendőr lóbálja a gumibotját, és mondja:
- Nem nézzük az egyest? Nem nézzük...?!

Másik:
Oroszország, átlagos moszkvai háztartás. Az apa megbízza a fiát:
- Szaladj, fiam, kérj anyádtól pénzt, s hozzál nekem egy Pravdát, anyádnak egy Zsenyscsinát, magadnak meg egy Pionyerszkaja Pravdát!
Visszajön a gyerek, az anyja nem adott pénzt, mondván: minek költenének ennyit újságokra, mikor a rádió félóránként bemondja a híreket.
- Nesze, fiam, itt van tíz rubel. Szaladj, hozzál nekem egy Pravdát, magadnak egy Pionyerszkaja Pravdát, anyád meg törölje a fenekét a rádióval!

Augusztus 31. kedd, úton. Tegnap délután is és most, hajnalban is őrült erős a párásság, nehezen viselem. Tudtam Encsivel beszélni, Nimródnak boldog névnapokat üzentem.
Megkaptuk Finnországból a levélcímet, azonnal elesemestem az asszonynak, aki apának továbbítja. Apa elküldi az önéletrajzi írásának 3 évét, amiben édesanyámmal kapcsolatos emlékeit írja le.

Szeptember 1. szerda, úton. Minden nap készítek pár másodpercnyi videót, rámondva, hányadik napja vagyunk menetben.
Párás és dög meleg van.
Írom a könyvet, még nincs címe, eddig az volt fölé írva: Két életem egy halálom, de most inkább valami ilyesmire hajlok: Ideiglenes lakcímem: V. István.
Az a baj, hogy annak ellenére, hogy bennem összeállt, szinte kész van, nagyon döcögősen megy az írás. Mindig átírom, meg újraírom a kész részeket...

Szeptember 2. csütörtök, úton. Még mindig arra jövök fel a hídra, hogy áll a levegő, nem lehet kibírni a nagy párásságot, Pillanatok alatt vizes lesz a trikó rajtam.
Direkt élvezem a barbával a hajózást. Igazán nem értem a bemutatkozását. Normális, érti a dolgát, semmi baj vele.

Szeptember 3. péntek, úton. Meleg van, párásság. Eddig sokat nyűglődtem, aztán ma beindultam, és tíz oldalt írtam. Sokat kell hozzá olvasni is.

A gibraltári sziklaSzeptember 4. szombat, úton, Gibraltár, úton. Hatkor szépen kiszámoltam, hogy tízre érkezünk. A barba azzal engedett le, hogy ha kellek, hív.
Így aztán nyugodtam aludtam.
A telefont véletlenül bekapcsolva hagytam, hát fél tízkor megindultak az sms-ek. Hét érkezett. Oké, mondom magamban, majd ha felkeltem, megnézem. Másfél perc múlva hívott az asszony. Megkapta a visszaigazolást, hogy megjöttek az üzenetei. Persze a szokásos nóta: a vonal még gyenge, ahogy felvettem, megszakadt.
Az olajvételezés közben kimentünk egy gyors sétára, vettem egy baseball sapkát, hogy legyen mi tartsa a hajam, mert otthon nem vágattam le rövidre, és nem tudom, mikor lesz lehetőségem fodrászhoz menni. Már elég hosszú... A maradék fontért vettem egy Sztolicsnaja vodkát, így nem maradt gibraltári fontom.

Szeptember 5. vasárnap, úton. Reggel voltunk Sao Vincentnél, hát nem tudtam Encsit hívni. Este viszont sikerült Lisszabon előtt. Szegény, allergiás a gyógyszerre, amit az alvásközpontban kapott, így most megint szenved, hogy kitalálja, milyen gyógyszerkombináció lesz hatásos.
Szép időben hajózunkHa úgy tűnik, hogy elhanyagolom a naplóm, akkor annak az oka, hogy írom a könyvet. Most a címe az, hogy: Ideiglenes lakcíme: Molnár Rudi. De ez nyilván alakulni fog, ez egy kiragadott mondat a kéziratból.
Ez jó: azt mondjuk kézirat, holott csak annyiban igaz, hogy kézzel verem a billentyűket. Ez a szó már nem hordozza a kézirat "kézzel írott szöveg" jelentését. Ma már "a szöveg nyomtatás előtti állapota" a jelentése. Az a pár posztmodern író, akik kézzel írnak, az utolsó mohikánok, és zömmel öreg indiánok. Bár ez így nem biztos, hogy igaz. Úgy gondolom, hogy a költők között sokkal több az, aki kézzel ír. A vers sokkal személyesebb műfaj, és persze rövidebb, bár a jó vershez esetenként sok papír kellhet.
Adyról mondják, hogy görcsösen igyekezett fenntartani a könnyen író költő látszatát. Egy kávéházi estén "rögtönzött" egy remek verset. Aztán másnap lebukott, mert a barátja meglátta a papírkosarát tele a piszkozat papírokkal...
Már 143 ezer karakternél tartok...
Vajon mikor tudom befejezni? Elég sok kételyem van, mert sok mindenről most derül ki, hogy utána kellene néznem még. És ami a legrosszabb, állandóan alakul, és már látom, nem az lesz belőle, amit írni akartam először. Bár a váz marad.

Szeptember 6. hétfő, úton. Portó magasságában hajózunk. Ezt most, tessék, át lehet számítani időpontra! Utálom, amikor azt mondják, nyolc óra magasságában. Bár, ha azt mondom, hogy félúton vagyunk, akkor az már időhatározás is!
Most élvezem, hogy nincs meleg. Enyhén billegünk, folytatom az írást és persze az olvasást is, mert rettentő sok anyagot hoztam le, amit az internetről töltöttem le.

Szeptember 7. kedd, úton. Ez egyszerűen rettenetes! A barba kikapcsoltatta a légkondit, nem lehet megmaradni a lakótérben, levegőtlen, büdös és meleg. Képtelenség aludni... Nem tudom, mikor tudom kipihenni magam? Mert az ideig óráig megy, hogy este nem alszom, de akkor megvan a veszélye, hogy a hídon elbóbiskolok.
Este végigmentem a lakótéren.

Este a hajón 1974-ben és 2004-ben Amikor a Hévízen és a Herenden voltam, menetben esténként ha lehetett összejöttünk a szalonban, ment a duma amíg el nem fogyott a vacsorabor. Hallgattuk a nagy dumásokat, minden hajóra jutott egy-kettő, ha jó idő volt akkor a pupára ültünk ki. Akinek volt jó olvasnivalója az vagy a decken keresett helyet magának, mások a kabinban hevertek és olvastak. Persze volt olyan is, hogy páran elővettek egy karton sört és elropogtatták, vagy valami tömény társaságában töltötték az estét. legfeljebb magnó szólt, tévéről szó se lehetett.
Ma este, vacsora után a kabinba indultam, hogy megnézzem a laptopomon a DVD-t, amit a szakácstól kaptam. A szakács videójátékot játszik a kabinban, van tévéje és egy playstation 2-je, de azon filmet is nézhet. A két matróz a szalonban Emanuel DVD lejátszóján nézték a filmet, a barba meg a hídon mondta, hogy délután megnézte a Leon című mozit, ő is a laptopján.
Mostanában gyakran összehasonlítgatom magamban a kezdeti időket és ahogy most hajózunk, és egyre többször jutok arra a megállapításra, most, amiben élünk, az akkori szemmel nézve a fantasztikus jövő!

Szeptember 8. szerda, úton. Encsike az alvás-specialista orvosához ment. Előtte tudtunk beszélni, s mivel gőzerővel írom a könyvem, és ebbe a gőzerőbe beletartozik az olvasás is, hát elmondtam röviden, hogy mit tudtam meg eddig a hipnózisról, és igyekeztem rábeszélni, keressen egy dokit, aki hipnózissal gyógyít alvászavart. És ezt beszélje is meg Terrayval, ne a háta mögött csinálja. Biztos voltam benne, hogy ő is egyetért majd. Késő este direkt fennmaradtam, hogy tudjunk beszélni, és kikérdezzem, mit beszélt Terray dokival. Hát az alvászavarra biztos jó a hipnózis, mondta a doki, de a lábrángásra nem, mert az szervi baj.
Nos, ezzel meg én nem értek egyet, mert Dr. Völgyesi Ferenc könyvében pont ellenkező állásponton van, és ezt a praxisa alapján állítja.

Szeptember 9. csütörtök, úton. Írom a könyvet. Már több mint 300 ezer betűt hoztam össze. Bemásoltam az Isartalon megírt részt, most azt fésülöm át, és passzítom a mostani szerkezethez.
Ezzel kapcsolatban: vannak benne utalások, amik akkor teljesen élő gondolatok voltak, most halvány dunsztom nincs, hogy akkor mire utaltam. Most újra ki kell találnom.
És már nagyon látom, hogy totálisan más könyv lesz, mint amit elképzeltem.

Szeptember 10. péntek, úton. Nem jött össze a telefon az asszonnyal. Ennyi történt ma. Borús, nyákos az idő, de nincs hideg, húsz fok körüli a hőmérséklet.

Szeptember 11. szombat, úton. Korábban megjött a vonal, mint gondoltam. Felmentem a hídra, és máris ping-pingelt a mobil, csak úgy jöttek az sms-ek az asszonytól. Már nagyon élvezi a mobilt, azt, hogy tud üzenni, amikor akar (és én meg is kapom, csak az, hogy mikor, az mindig lutri).
Lyngby Rádió egész nap adta a vészjelzést: megadta a pozíciót - ami az utunkba esett -, ahol egy orosz hajó eltrafált egy dán halászhajót. Egy ember eltűnt. Később egy hajó ment a helyszínre, búvárok is jöttek velük. Este hétkor négy hadihajó és két tengeri vontatót láttunk kereső alakzatban, lehet, hogy az eltűnt személyt keresték. Az ember csak találgat, mi történhetett? Nem volt senki a hídon? Valami géphiba? A halász volt a hülye, hiszen hallatlan könnyedséggel tudnak életveszélyes helyzetet teremteni pillanatok alatt, aztán amikor szar a helyzet, nem lehet velük kommunikálni, mert nem beszélnek semmi nyelvet.

Szeptember 12. vasárnap, úton. Éjfélkor a rádió a WTC elleni támadás évfordulójáról beszélt. Most látom, hogy tegnap volt. Gondolom ennek örömére Észak Koreában robbantottak egy atombombát, mert a barba szerint a lengyel rádió beszámolt egy atomrobbanásról. De jobban tartok egy újabb Csernobiltól. Az észak koreaiak hallgatnak róla hivatalosan, de kínai források megerősítik a határ közeli robbanást.
Német iskolahajóKoppenhága előtt vettem át a hajót, kettőre átértem, ott aztán jól beszart az idő. Szerencsére, mire le kellett menni, már használható volt a fedélzet, a hullámok nem oldalról, hanem hátulról jöttek.
Azt mondja Encsi, hogy apa holnap akarja feladni a levelét. Kicsit meghökkentem, mert úgy tűnt Görögországból, hogy mindenképpen elé akarja küldeni.
Akkor nem lesz levél érkezéskor.

Szeptember 13. hétfő, úton. Jól megyünk, holnap este érkezünk. Már azt lenne jó tudni, hogy mi lesz a következő út, és főleg, hogy utána hova megyünk a Földközin?
Őrület: egy hete meg kellett veszni a hídon, most meg fűtünk. Tizenhárom fok van odakint hajnali kettőkor. Nos, délután meg is érkezett, hogy milyen útvonalon dolgoznak a norvégok: Muuga (észt, Tallin mellett) - Newport és acéllemez gurigákat viszünk. Szerdán reggel kötünk ki, ezért lassítva megyünk, csütörtök este elmehetünk.

Ez a vitorlás a frászt hozta rám, csak az utolsó pillanatban tért a hülyéjeSzeptember 14. kedd, úton. Dühöng a vihar, de hátulról kapjuk, így nem jelent gondot.

Szeptember 15. szerda, úton, Sipoo. Isten éltesse Encsikét a névnapján! Négyre értünk a helsinki pilot beszállóhelyre, negyed hétre kikötöttünk. A révkalauz nevetve mutatta, hogy egy parti őrség hajó követ minket. Nagy valószínűséggel nálunk teszik majd tiszteletüket, ugyanis török volt a berakó kikötőnk.

Látszik rajtam, hogy rendes ember vagyok
Nem is csalódtunk. Kikötéskor megjelent a tulli, azaz vám feliratú autó, bejött két szivar, elvégezték a beléptetést, majd megérkezett a tengerészek által "black gang"-nak nevezett csapat, akik ilyenkor alaposan átkutatják a hajót. Végigmentek a kabinokon, az összes helyiségen, fedélzeten, gépházban.
Bennem volt a frász egy picit, mert ugye Gibraltárban vettem egy vodkát, azt még nem volt időm kinyitni, és a barba is adott egyet, hogy legyen mit adni a melósoknak, ha végeztek a kirakással. És ugye fejenként csak egy üveg ital lehet mindenkinél. Szerencsére nem jutott ember egyszerre minden kabinba, hát volt időm bemenni a sajátomba, kinyitottam az ablakom, és az orosz vodkát kidobtam a vízbe. Inkább vesszen 3 angol font, mint fizessek büntetést. A vámosok leragadtak Emanuel kabinjánál. Egyszerű a magyarázat:
Emanuel barna bőrű, göndör hajú, tehát csak drogcsempész vagy terrorista lehet.
Na, arról nem is beszélve, hogy van Manunak egy DVD lejátszója és egy hifi tornya, azt semmi másból nem vehette, mint csempészeten keresett pénzből.
Totálisan felforgatták a kabinját.
Persze semmit nem találtak, de ne higgyük, hogy a vámosokon kifoghat egy zöld-foki szigeteki bunkó!
Elmentek a drogkereső kutyákért.
Ez nekem meglepetés volt, mert német juhászra számítottam, és valami hosszú szőrű, fekete foltos, fehér blökiket hoztak - ja, az a fajta, mint Mézga Aladár kutyája, a Blöki - és ráeresztették a matróz kabinjára. Nagyon "idegesnek" tűntek, szinte vibráltak a feszültségtől. Kíváncsi lennék, mi az ára egy ilyen kiképzett jószágnak. És persze csak Manu kabinjába mentek! Máshova nem vitték be, illetve a tisztesség kedvéért a végén szabadon kóricálhatott egyet a kutya a felépítményben.
Természetesen semmit se találtak.
Ezen az egészen csak én vesztettem. Egy üveg vodkát, mert kidobtam, pedig megtarthattam volna, hiszen hozzám be se jöttek. Elvégre én fehér ember vagyok, az elsőtiszt, ugyan miért keresnének nálam drogot? Ez teljességgel ki van zárva! Nyilván látszik rajtam, hogy rendes ember vagyok, ezért még úri becsületszavam se kérték, hogy nincs nálam drog.
Ezt hívják úgy, hogy a jog előtti egyenlőség.
Ilyen szép hely SipooÍgy működik az EU-ban a harc a rasszizmus ellen.
Jó itthon lenni Európában.
Nyolckor elkezdték a kirakást. Két nap, valószínű holnap este elmegyünk.

Van térképünk Kamcsatkáról
Megkaptuk a rendel gépalkatrészeket, meg egy csomó navigációs kiadványt, köztük tíz új térképet. Bőszen cseréljük le a Malak féle állományt, ugyanis ez a szivar nem rendelt egyet sem, sok 1993-ban nyomtatott térképen dolgozunk. Ezt segítette az a hülye német szemlélet (más hajón is találkoztam vele), hogy a partvonal nem változik, minek új?
Nos, a salátának valók között volt a Szicília déli partját ábrázoló 2123-as számú térkép is. Ezt megrendeltem, és ez úgy megy, hogy odaadom a barbának, ő pedig elküldi a cégnek.
Nos, nézem az új térképeket, az első az egy kamcsatkai kikötő és az approach, azaz a kis léptékű megközelítő térkép. Hogy a fenébe lehet?
Töprengtem, megkerestem a faxot amit Fabian elküldött, ott a 2128-as térkép szerepel, és arra jutottam, hogy ahogyan a hármas számjegyet írom, azt ő nyolcasnak olvasta.
Megpróbálja visszaküldeni.
Délután leállt két órára a daru, lehet, hogy csak péntek reggel megyünk el. Jobb lenne, mert akkor nappal mennénk át Tallin mellé Muugába.

Szeptember 16. csütörtök, Sipoo. Egész nap kirakás, gyakran néztem az időjárást, mert állandó viharjelzés van érvényben, ez már a hülyeség határát súrolja, mert Koppenhága óta folyamatosan dühöng a rossz idő. Reggelre csak egy kis munka maradt.

Szeptember 17. péntek, Sipoo, úton, Muuga. Nyolcra kirakták a hajót. Pilot tízre. Manőverre menet jól lefejeltem a raktár oldalára szerelhető trepnit, persze a sarkát kaptam el, szerencsére csak egy puklit kaptam, nincs seb.
Jó hosszú út lesz, át kell menni a Finn öblön, és ott van Muuga ami valójában Tallin kikötője, oda csak a személyhajók mennek, a kereskedelmi kikötő ez. Acélgurigát rakunk be.
Furcsa dolog ez a naplóírás.
Ugye az nyilvánvaló, hogy az ember nem akkor írja, amikor a dolgok történnek, hanem utólag. Tehát már tudja, hogy mi lesz a végkifejlet, ha valami kerek egészet ír le. Így én már most tudom, hogy milyen dög fáradt leszek, és mennyire ki leszek dögölve... de még nincs itt az ideje:
Fél ötre kötöttünk ki, a munkát nyolckor kezdték. Huszonnégy órás munkarendben dolgoznak, így jók a kilátásaim. A barbával azért megbeszéltem, hogy a matrózok adnak őrséget, és én időnként elvonulhatok egy kis pihenőre. A kikötő meglepő látványt nyújtott, mintha nem is szovjet utódállamé lenne. Tiszta rakpart, modern épület, berendezések... Aztán kiderült, a Galvex amerikai-angol tulajdonban levő vállalat, így már érthető. Az is, hogy a melósoknak mindenük megvolt, ami a jó munkához kell, normális munkaruha, modern szerszámok, így aztán jó munkát is kaptunk. Ez teljességgel elképzelhetetlen volt a szocializmus alatt. Nem ittak úgy, ahogy beszéltek angolul, flottul ment minden. Jó, a munkához való hozzáállásnak vannak szocialista jellemzői, így a nyolc órás munkakezdés azt jelentette, hogy kilenc előtt tíz perccel szállingóztak össze a hajó mellett.
És még annyit: a gyár vámszabad területen működik... Hiába no, ha valaki barátja a hivatalnak, erre is kap engedélyt.
Fél tizenegykor elmentem alunni.

Szeptember 18. szombat, Muuga, úton. Egykor ébresztett Vitalino, mert meghagytam, ha munkával elérkeznek egy pontra, keltsen. Reggel nyolcig 1060 tonnát raktak be, így biztosnak látszott, hogy vasárnap dél körül indulhatunk. Műszakváltáskor elmentem, megint aludtam egy órát, fél héttől fél nyolcig.
De a következő műszak belehúzott, igaz, nehezebb gurigákat raktak, duplájára nőtt a teljesítmény.
Délelőtt a barba kiment vásárolni a hajónak. Vett mindenféle zöldséget, kaját.
- István, rettentő szomorú hely... a szovjet típusú panelházak, minden szürke, kopott, lerobbant. - mesélte. Ő tudja, én nem voltam kint.
Fél kettőkor megint aludtam egy órát, Encsike keltett, apáék nálunk voltak, ma ünnepelték az asszony névnapját. Apával is beszéltem, hamarosan megjelenik a legújabb könyve, és egy novellásköteten is dolgozik. Szerintem az is megjelenik, mire hazamegyek. A lényeg: teljesen jól van a műtét után.
A berakás fél kilencre lett kész. Az utolsó két órában sokat rohangáltam, be kellett állítani az úszáshelyzetet. Minden becsület a munkásoké, mert mindent megcsináltak az első szóra, nem kellett vitatkozni semmit.
Kilenckor beleájultam az ágyba.
Éjfél előtt alig tudtam kikászálódni.

Szeptember 19. vasárnap, úton. A hajnali őrséget végigültem. Kókadoztam, álmos voltam, de csak kibírtam.

Beáztunk
Dél előtt öt perccel jön a barba:
- Chief, menjen le a raktárba. Tizenegykor bejelzett a fenékkút, kiszivattyúzták, de beázunk több helyen.
Ó, hogy a fene egye meg... gondoltam, de nincs mit tenni, gyerünk átöltözni, és le a raktárba. Három helyen, ahol a raktártetők illeszkednek a jobb oldalon van a falon a csurgás. A szép az egészben az, hogy a hullámok balról jönnek. Fel a hídra, jelentem a captainnek.
- Menj a srácokkal, én a hídon maradok, és próbáljátok eltömíteni habbal.
Vagy öt flakon habot elhasználtunk. Utána le a raktárba. Hiába mondtam a barbának, hogy a habnak időre van szüksége, amíg kiterjed, és megkeményedik, csak leküldött, persze semmi eredmény nem látszott. Most a parancsnok is lement a raktártetőre, még kinyomtak vagy három flakon habot. Utána én le a raktárba, továbbra is folyt.
Utolsó akcióként még nyomtunk két flakon habot a keretre a raktártetőn hasalva. Kicsit azért ciki volt a dolog, mert nem leányálom a hülye sima raktártetőn mozogni, amikor billeg a hajó, fúj a szél és hordja a vizet. Persze mindenki tudja, hogy a biztonsági öv előírás, de az a baj, hogy a kötél végét nem lehet az előíráshoz rögzíteni a raktártető meg sima, és nincs mihez...
Végül nem sokat tudtunk csinálni. A raktártető továbbra is beengedi a vizet. Szerencsére éjfélre elcsendesedett, de még így is fél éjfélkor felkeltett a barba, hogy menjek, nézzem meg.
Kevés víz folyt be, a fenékkútban mindössze tíz centi víz gyűlt össze.

Szeptember 20. hétfő, úton. Délelőtt küzdöttek a vízzel, de délre minden elfelejtődött, napsütés, sima tenger, szép az élet gyerekek!
A délutáni kávé után fejtágítást tartottam a hídon, és mire befejeztem, megint dühöngött a szar. Elég volt fél óra, hogy a szél felkorbácsolja a hullámokat. Estére jócskán mozogtunk, de ez nem volt vészes. Volt némi vonal így a barba felhívta Mr. Heldet, a tulajdonost. Ehhez tudni kell, hogy reggel telexet is küldött, amiben részletesen leírt mindent. Erre nem is reagáltak. Váltáskor úgy beszéltük meg, hogy fél éjfélkor felkelek, és tartok egy körutat a raktárban szolgálat előtt.
Tizenegy húszkor jön a barba, és felkeltett, hogy aludjak nyugodtan, csak éjfélre jöjjek fel a hídra.
Aranyos!
Öt perccel fél után jön, hogy mégis menjek, mert segíteni kell.
ViharbanA két matróz vödrözték a fenékkutat, és mivel nem látta őket a hídról a barba, ezért én a fedélzetről szemmel tartottam Emanuelt, és időről időre "beszámoltam" a barbának, hogy mi történik. Ez főként kézjelekkel történt, mert hallani semmit a szél süvöltése miatt.
De jó, hogy nem én vagyok a parancsnok!
Sajnálom szegény Fabiant. Ugyanis látszik rajta, mennyire "szűköl". Félti a hajót, félti a személyzetet, félti a rakományt, félti az állását, igyekszik minden oldalról bebiztosítani magát... De ha valaki megnézi a hajónaplót, amibe utólag mindenfélét beírtunk, sorok közé nyomorítottunk, akkor nyilvánvaló, hogy utólagos bejegyzésekről van szó. Hiszen más kikötőknél nem szerepelnek, akkor Muugában miért tettünk volna másként?
Szegény feje most gyárt "Night Order Book"-ot, ("Rendelkezések az éjszakai szolgálat számára", valami ilyesmi az értelme) ami egyébként előírás, de minden hajón lazán veszik, most két hétre visszamenőleg bejegyzéseket ír, hogy a mostani szar időre is írhasson mindent, ami bizonyítja, hogy mindent megtett.
Persze mindent megtettünk, amit mi tehettünk. Rossz időben nincs sok esély, hogy találomra befoldozhassuk a rést, ahol jön a víz!

Szeptember 21. kedd, úton. A váltáskor elmondta, hogy másfél óránként jelzett a fenékkút, hogy megtelt, eddig csak a szivattyúval szívták ki, de most vödörrel kimerik azt is, ami benne maradt, hogy egy kicsit tovább alhassanak a matrózok, később jöjjön a riasztás. Megadta az ukázt, mit csináljak, ha szivattyúzni kell megint.
Éjjel kettő után öt perccel jelzett az elektronika legközelebb.
Lassítás, hogy ne jöjjön annyi víz a deckre, eltértem harminc fokot, hogy a hullámok ne a jobb oldalon lovagolják végig a fedélzetet.
Vitalino elindította a szivattyút, ezt a hídról láttam, a jelzőlámpa kigyulladt. Utána jött Emanuel szólni, hogy mennek a fedélzetre. Villany felkapcsolva, kiálltam a szárnyra, a külső híd legszélére, és oldalt kihajolva láttam, amint lerohannak a keskeny fedélzetre, és mindegyik kinyitja a szelepet, amelyik rá esett, majd iszkiri vissza a felépítmény takarásába. Tíz percig ment a szivattyú, majd újra le a deckre, lezárni a szelepeket.
Utána elmentek aludni, én visszatettem a sebességet az eredetire, visszaálltam az útirányba, és "élveztem" a négy és fél csomós sebességet, amivel araszoltunk ebben a nagy moslék lavórban, amit Balti tengernek hívnak. Viszonylag kicsi, és mégis mennyi tragédia fűződik a nevéhez: a Jan Hewelius, aztán a komphajó, amelyik Rigából indult (a nevére nem emlékszem), hogy csak a legnevezetesebbeket említsem!
Három után egyre sűrűbben néztem az órát, mert másfél órára saccoltam, hogy jön a következő jelzés. De nem! És egész hatig semmi nem jött, a tenger elcsendesedett, a sebessséget vissza tudtam vinni egészen 8,8 csomóig. Hatkor jött a barba, akkorra a tenger már kezdett megint hullámos lenni és spriccelni az orrnál.
- Hihetetlen, hogy nem jelzett be éjszaka! - mondja zavart arccal.
Nem volt időm elmondani, hogy mikor csendesedett le, mert bejelzett a rendszer megint. Most megvártam, hogy a srácok beindítsák, és csak utána mentem aludni.
Hajnali kilenckor bejön a barba:
- István, kelj fel, le kell mennünk a raktárba, nagyon jön a víz... - mondja nagy aggódva, és elrohant.
Felöltöztem, hálát adtam Malaknak, az előző chiefnek, hogy itt hagyta a gumicsizmáját, másként nem tudom, hogyan tudnék létezni most?
Le a raktárba.
Vittem a kamerát is, készítettem egy rövid felvételt.
Utána fel a hídra.
Német iskolahajó Koppenhága előttSzóval nem volt sok értelme felkelnem és lemennem, mert csak a tényt tudtuk megállapítani. De Fabian felhívta a tulajt, elmondta, hogy mi a helyzet. Azt hiszem, az volt a legnyomósabb érv, hogy halljam, legyek fültanúja a beszélgetésnek.
Szegény feje, tele van stresszel, tudja, nem hajlandó elhinni, hogy nem tehetünk ebben a helyzetben mást, mint szivattyúzzuk a fenékkutat. Mr. Held mondta neki, hogy ki ne menjünk a Kattegatból, amíg az idő meg nem javul. Az Északi tenger még szarabb, mint a Balti. Ez kissé megnyugtatta.
Ha ennyire lenne biztos a lottó ötösöm!
Amikor a fentieket leírtam, bejön a barba:
- Gyere István, beszélni akarok a tulajjal, legyél fültanú.
Persze én csak azt hallottam, amit Fabian mondott, de abból egyértelmű volt, hogy Mr. Held nem akarja értesíteni a bérlőt, szerint nem is kellett volna lemennünk a raktárba. De a captain csak mondta, és érvelt, hogy a hajóbérlőt értesíteni kell, és ha ők nem teszik meg, akkor muszáj lesz hogy ő hívja fel a norvégokat.
Végül megígérték, hogy beszélnek a Lys Line-al.
Vagy fél óra múlva cseng a telefon.
A barba vigyorgott, fülig ért a szája... Örömmel mondta: - látod, beszéltek a bérlővel, ők azt mondták, hogy azonnal álljunk meg, és ha nem tudja a személyzet elintézni, menjünk be Fredrikshavenbe. Nagy kő esett le a szívéről, teljesen felszabadult lett.
Mivel nyugati szél volt, ezért Falsterbónál nem fordultunk Koppenhága felé északra, hanem bementünk a partok alá, és horgonyt dobtunk. Kinyitottuk a raktárt, ahol a folyás volt, a sarokgumik el voltak deformálva, kicseréltük őket. Két óra múlva már újra menetben voltunk. Most már csak azt kéne tudnunk, mit csináltunk? Nem hinném, hogy messze van a próba, mert mindenütt dühöng a vihar, a Kattegatban nyugati-északnyugati 8-9-es van.

Szeptember 22. szerda, úton.

Szeptember 23. csütörtök, úton.

Szeptember 24. péntek, úton.

Szeptember 25. szombat, úton.
Az utóbbi napokban képtelen voltam elővenni a notebookot, hogy írjam a naplóm. A hullámok oldalról jöttek, és aki tudja, hogy mit jelent a hajóban teljes vasrakomány, az tudja, hogy mint a keljfeljancsi úgy billegtünk. A szél északnyugati volt, 18-22 m/s, ez átmenet a 8-as és 9-es vihar között. És ezt az idióta hajót (német tervek alapján) úgy csinálták, hogy csak egy kijárat van a lakótérből. Ez speciel a jobb oldalon van, tehát amikor kijöttünk a Skattegatból, elhagytuk a dán csücsköt a hullámok jobbról próbálták feldönteni a hajót. Ez azt eredményezte, hogy a bejárati ajtó úgy jó átlagban fele időt vízzel elárasztva töltötte. Nos, amikor nem volt víz, akkor kellett kiugrani, és hátrarohanni a lépcsőig, ami van vagy hat méter, de közte akadályok, tehát nem lehet célirányosan rohanni. Fogózkodni is kell... rettenetes volt!
Most már nyugodtan elmondhatom, hogy mindössze egyszer áztam el, és különösebb baleset nélkül megúsztam a három napot.
Csak a végére a lábam már fájt, annyit kellett kiegyenlíteni a billegést.
Hogyan lehet így enni? És főleg levest? Mert muszáj, Jacek nagyon finomakat alkot. Hát az ember a levegőben tartja a tányért, és arra koncentrál, hogy kitalálja, a leves melyik oldalon akar meglépni a tányérból. Aztán amikor megy fel az ember a hídra, előbb felveszi a gumicsizmáját, mert ez egy ilyen előkelő munkahely, úgy megyünk a hídra, mintha ganyézni mennénk a téeszistállóba, s ekkor jön a door service, vagy más néven az ügyeletes ajtónálló, és amikor mondom: most, kinyitja az ajtót, én meg uzsgyi, rohanok a hídra. Arra nincs idő, hogy az ajtó zárásával is bíbelődjek. Mert kilincs nincs, akkor csak be kéne csapni, de az már régen elhagyta magát. És persze a hat kallantyú, amivel rá lehet feszíteni, azok közül a felsők elég lazák, tehát mind a három kézre szükség van egyszerre, ha be akarja valaki gyorsan csukni.
A hídon az ember elvan. Leül a szófára, és amikor a pontot kell feltenni a térképre, és beírni a naplót két óránként, akkor valahogy összeszedi magát, feltápászkodik, és öt percet megpróbál a lábán megállni. Ilyenkor persze nincs lemenetel a felépítménybe, hát ha pisilni kell, mert bizony hat óra alatt rájön az emberre, akkor kiáll a szélbe, és úgy irányítja, hogy a vihar lefújja a hajóról...
Na, most képzeld el, a tengerészhölgyeket...

Tudok öt sört kérni...
Első alkalommal, 22-én hajnalban, amikor lejöttem, és még nem volt door service, a kezem tele termosszal, kávés eszcájggal, hát annak köszönhetem, hogy megvannak az ujjaim, hogy a termoszt törte a becsapódó ajtó apró ripityára. Ekkor döntött a barba arról, hogy mivel a matrózok úgy se tudják kidolgozni a munkaidőt, mert naponta lemennek a raktárba, és a gumicsere után is kimernek négy öt vödörnyi vizet félnaponta, hát ajtóügyeletet adjanak éjjel-nappal. Ami annyit jelent, ha le kell mennünk a lakótérbe, akkor beszólunk a szalonba a hangosanbeszélőn, és Emmanuel vagy Vitalino az ajtóban lesi érkezésünket, és villámgyorsan nyitja-csukja az ajtót. Volt olyan is, hogy Vitalino nem volt villámgyors, hát én még beslusszantam, de őt telibe kapta a hullám, szegény ott állt zavartan a folyosón és intenzíven csurgott. Én meg, amilyen gonosz vagyok, jól kiröhögtem, persze végül ő is velem nevetett. Közben megjött, hogy a következő út: Newport - Aveiro, és vasgurigákat viszünk.
Ma az Angol-csatornában hajózunk, és a délutánt arra használtam ki, hogy az elmaradt adminisztrációt pótoljam, így most naprakész vagyok.
Időközben megjött a 7-es nyugati szél, és hullámok... A franc aki megeszi.

Szeptember 26. vasárnap, úton. Megyünk. Egyre közelebb vagyunk, az idő is jobb. Sokat írtam tegnap és ma, az előző napokon nem lehetett elővenni a komputert. Már túlléptem a 400 ezer betűt.

Szeptember 27. hétfő, úton. Ez mindig így van: ha lassan akarsz menni, akkor az istennek se tudsz, ha sietni kell, akkor meg mint a csiga. Most a reggel hatos érkezés érdekében éjfélkor lelassítottam. lassú menetben 9 csomót teljesítettünk, levettem egész lassúra, ezzel 8,7 volt a sebesség. Így kénytelen voltam egy kanyart csinálni, mert az utolsó órát teljes sebességgel akartam megtenni. Ez 14,2 csomó volt. Persze nincs mit csodálkozni, a tenger felmenőbe volt a Severnre, hát vitt minket magával.
Az ügynök kellemes hírt hozott: csak holnap kezdik a kirakást.
Nagyszerű! Akkor kimegyek! Mondom is a barbának, és fél délben nekivágtam.
Kifelé menni mindig kellemes, csak vissza ne kellene jönni.

Newport
Amilyen randa a kikötő, annyira kellemes a dél walesi kisváros. Első volt, hogy fodrászt szereztem magamnak. Kivártam a sorom, a kamerát betettem a táskába, és beültem a székbe. Elmagyaráztam a hölgyikének, hogy milyen fejet akarok, és megállt bennem az ütő: a táskám mellett ott ült egy fazon, aki látta, hogy beletettem a kamerát. Na, most egész idő alatt azon szurkoltam, nehogy vegye a táskám, és kisétáljon az ajtón. Ja, a fószer sötét bőrű, indiai volt. Elismerem, ez afféle ösztönös rasszizmus, ha egy fehér maffiózó ült volna mellett, attól nem féltettem volna. Biztosan ugyanaz a reakció, ami a finn vámosokat arra indította, hogy csak Emanuel kabinját forgassák fel. Mivel a kamera megvan, így látható, hogy az aggodalmam felesleges volt.
Lassan bandukoltam, semmi dolgom nem volt, csak a videózás és ha látok papírboltot, akkor oda bemegyek. És lám, milyen szerencsém volt, amikor végleg letettem arról, hogy találok egy üzletet, akkor megtaláltam. Vettem írógéppapírt, borítékot, két tollat, így most már tudok levelet írni.

Newporti jellegzetes 'brit' utcaWalesi emberek
Azt álmomban se gondoltam volna, hogy ennyi színes bőrű lakik errefelé. Minimum 50%-a a lakosoknak indiai és arab, persze van más is.
Én ennyi nagy seggű csajt utoljára Rióban láttam. Úgy saccolom, hogy 60-65 kilogramm az egy főre eső nagyseggsúly. És mindemellett a zöme testhez símúló göncbe préseli a tömény bájait. Hát nem mondom, néha igencsak én voltam zavarban helyettük. Úgy kell nekem. A pálmát az a fiatalasszony vitte el, aki emellett még kilencedik hónapban volt, és testhez feszülő nadrágban és pólóban kellette magát.
Láttam egy szerencsétlen pasast is. Azt hiszem, én nagyjából az egyharmada lehetek, olyan 330-350 kilóra saccoltam. Egy speciális motoros, négykerekű szerkentyűn görgött, biztos, hogy nem képes lábra állni. Mindene lefolyt a járműről, a tarkója olyan vastag volt, mint a derekam. Viszont nagyon határozottan közlekedett.

Milyen az idióta anyuka? Elmondom:
Az idióta anyuka nagyjából huszonöt éves, kissé testes, hogy finom legyek, bundás szegélyű rózsaszín kabátot visel, piros hosszúnadrágot és fekete surranót. Nyilván azért öltözik így, mert bizony elmegy már a meleg ruha, és a surranóban nem fázik a lába, logikusnak tűnik, nem?
Az idióta anyuka nyitott gyerekkocsit tol.
A gyerekkocsiban az idióta anyuka gyereke ücsörög.
Az idióta anyuka szegény gyereke egy szál ujjatlan trikóban, rövidnadrágban és mezítláb fázik a gyerekkocsiban. A szája széle biztosan divatból kék szegénynek.

Hotel a newporti főutcánMegettem egy melós ebédet
Délben voltam kint, hát nagyon sok melóssal találkoztam, akik ebédelni mentek. Szobafestők, gépszerelők, mindenféle idősebb mesterek és a fiatalabb segédjeik. Szinte kivétel nélkül sült krumplit ettek. Egy zacskónyit, vagy egy papírtálcányit tartottak az egyik markukban, és a másikkal menet közben tömték a fejüket.
Na, gondoltam én is megkóstolom, mert az ebédet nem vártam meg, már elmúlt egy óra, és éhes is voltam. Találtam egy gyorsbüfét, ami burgonyaételekre specializálódott.
Kértem egy adag csipszet. Jól megpakolták a tálcát, ott volt a só, mindenki úgy sózta magának, ahogyan akarta. Volt ecet is, én nem öntöttem rá, mert milyen az, de az előttem levő idős hölgy úgy meglocsolta, hogy az illatát még én is éreztem mögötte. (Innen tudom, hogy ecet volt.)
Hát, mit mondjak? Olyan lágy, és málós-grízes volt, ráadásul jól átitatva az olajjal, egyszóval nem az, amit szeretek. Én sose dobok ki kaját, de most az egyharmadát a szemetesbe dobtam, még az is megfeküdte a gyomromat, a hajóra érkezve nem is ettem meg az ebédem, pedig Jacek félretette.
Kirakatbábú egy cipőkellék üzlet kirakatábanValami olyasmit is láttam, ami a gyermekkoromat idézte. Akkoriban reklám nyista, illetve csak módjával. Így aztán vevőcsalogatónak kitalálták, többek között, a mozgó kirakati bábut. Ezt motor hajtotta, és bólogatott, vagy valami egyszerű műveletet csinált.
Hát egy cipőkelléküzlet kirakatban láttam egy ilyen figurát, amint szorgalmasan kalapálja a cipő sarkát...

A Newporti ökör
Van egy kis tér, ahol egy ökör bronzszobra látható. A talapzatra egy bronztáblán olvasható, hogy amikor megérkezett a kereszténység a világnak ebbe a sarkába, isteni sugallatra meg kellett keresni azt a helyet, ahol a fehér ökör él, és ott felépíteni a templomot. Nos a fehér ökröt megtalálták, és templomot emeltek azon a helyen... Viszont ahol áll, templom nincs, de van két szupermarket és egy bevásárlóközpont. Persze elmondhatjuk, hogy megérkezett a pénzisten és ezek a templomai...


A newporti ökörItthon aztán egész délután és este regenerálódtam. Jól elfáradtam, a visszaút 50 percig tartott. Azt hiszem, jó videót készítettem.

Szeptember 28. kedd, Newport. Reggel hétre ígérték a kirakás megkezdését, de nyolc előtt nem tudták beváltani az ígéretet, mert a szalagvágó a raktárban volt elfoglalva. Nem valami pompás szervezés, de ennek mi csak örülünk, mert biztosabb, hogy nem megyünk el ma este.
És persze nem is bíztattak semmi olyasmivel, hogy befejeznék ma. Esély az indulásra csak a holnap esti dagálynál lesz. Ez jó a brit folyami kikötőknél: az árapályhoz vagyunk kötve, és sokszor előfordul, hogy a rakodási művelet befejezése után van még 5-8 óránk egy kis pihenésre.
A másik, a berakó rakparton viszont 24 órás munkarendben dolgoznak, hát jól el leszek foglalva.

Kocsmaügyek
A két matróz kiment este a legközelebbi kocsmába. A tulaj minden este 10-kor tombolát rendez. A nyeremény 3x1 üveg bor. És a kedves közönség megvesz több mint 100 tombolajegyet, á 1 font, és reménykedik, hogy megnyerik. A bor finom, ezt mondta Vito, mert az egyiket ő nyerte meg. De azért a haszon se megvetendő, és az, hogy sok embert vonz a kocsmába, és addig, amíg elérkezik a 10 óra, addig is iszik a nagyérdemű.
Hadd csodálkozzam megint: a foreman feltette a szokásos "brit" kérdést.
- Chief, voltál inni az este?
Ez valami eszement dolog! Hogy az Istenbe lehet program az, hogy elmegyek a kocsmába és jól berúgok? Persze minden este. És ez a szórakozás egy valamirevaló férfiember számára! Őrület!

Apálykor a newporti kikötőbenSzeptember 29. szerda, Newport. Esős nap, így aztán csak délután fejezték be a kirakást. Közben kimentem orvoshoz, a jobb lábamon valami bőrnyavalya keletkezett a bokám alatt, a bal lábamon pedig nem gyógyuló valami van, amin képződik valami sprőd bőr, de fürdéskor mindig leázik, és kezdődik elölről.
Hétre ígérték a révkalauzt, aki kivisz a folyóra, de csak nyolcra jött, hülyén túlszervezett a pilotszolgálat, így aztán nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Jól elment az idő, a tingli-tangli is fárasztó ám, ha az ember már menne egy kicsit pihenni! Átálltunk, és tizenegykor már elkezdték a berakást.
Ennyi. Holnap vége a hónapnak.
Két hete itt volt az Isartal, Oltmanns a barba rajta, és orosz a chief. Biztosan Mihail.
Nem tudom, mit játszott a Fradi a Milwall-lal. Szabolcs nem smste meg.

Szeptember 30. csütörtök, Newport, úton. Ezt most elkiabálom. Már azt, hogy ma elmegyünk, mert tegnap este az volt a hivatalos álláspont, hogy az esti dagályt lekéssük, és holnap reggel megyünk el. Ma reggel egykor mentem aludni, és ötkor keltem. Amikor kimentem a deckre, láttam, majdnem a fele rakomány bennünk van. Na, majd meglátjuk. Pedig éjjel végig esett az eső, ám ez a "félkész" vasnak nem gond.
Apálykor a fenéken ülünk. De legalább nem olyan ocsmány helyzetben, mint amikor az Isartallal Inverkeithingben jártunk, vagy valahol a Temzén. Itt lapos a fenék, nem dőlünk, nem szakadnak a kötelek.

Aki utálja Budapestet és a magyarokat
Amikor ebédelni mentek a melósok, egy idősebb szivar szóba elegyedett velem. Hamar ott tartottunk, hogy magyar vagyok.
- Utálom a magyarokat... nem szeretem Budapestet... - mondta vigyorogva.
- Aztán miért? - kérdeztem kissé megbántva. - Volt egyáltalán Budapesten?
- Hát persze, hogy voltam! Utálatos kirándulás volt. Hogyne, amikor egy hetest kaptunk a magyar válogatottól! Bizakodva jöttünk Pestre a papával, akkor 13 éves voltam, hogy visszavágunk a 6-3-ért. Azt is láttam a Wembley-ben. Mindkét meccs után sírtam! Nagy játékosaitok voltak! Grosics, Hidegkúti, Bozsik, Buzánszky, Kocsis... Érdekes, Puskás nevére nekem kellett rávezetnem. - aztán nevetve hozzátette: - Budapest szép, a magyarok kedvesek, csak az emlék rossz! Hogy az a magyar csapat milyen fantasztikus volt! Azt sose felejtem el, ahogyan azok játszottak!

És aki szereti Budapestet a magyarokat
Nick, a foreman mutat a raktárba egy srácot, amikor kiderült, hogy magyar vagyok. Ő is magyar, Borosnak hívják. A papája jött ki Walesbe, ő itt született.
Nyomás le a raktárba.
- Beszélsz magyarul? - kérdeztem bizakodva.
- Pardon?
- Do you speak Hungarian? Nick mondta, hogy magyar származású vagy.
- Ó, nem, a papám magyar, nem értek semmit. De Magyarországon voltam háromszor: amikor 7 éves, majd 15 éves voltam, és két éve. Budapest nagyon szép, szeretem. El kéne menni még, és egy kicsit megtanulni magyarul.
- Hát csak menj... Mond meg a papádnak, hogy a magyar chief üdvözli.
- Átadom, persze átadom - mondja vigyorogva.
A berakást negyed tízkor befejezték, félkor elmehettem aludni.

Október 1. péntek, úton. Amíg a Bristol öbölben hajóztunk, még csak-csak, elment, de nem volt az igazi. De aztán délután négy felől Scillynél délnek fordultunk, onnan már igazi szar volt. Jobbról elölről, félpofára kaptuk a hullámokat, hatra tengeribeteg is lettem. Nem kellett a vacsora, rögtön húztam az ágyba, azzal, hogy fél óra fekvés után elmúlik, de arra ébredtem, hogy az éjféli őrségre kelt a mobil.

Kilátáson...Október 2. szombat, úton. Lityegős nap, de jóval kisebb mértékben. Olyannyira, hogy éjszaka írtam egy jó rakatot, már 414 ezer karakternél tartok.
Délután fejtágítás a hídon. Semmi más.
Hacsak az nem, hogy amióta beszálltam, újra zsibbad a bal kezem három ujja. És ez egyúttal azt is jelenti, hogy 80%-ban csökkent az érzékelőképessége. Nincs rá gyógyszer, ki kell kötni és rögzíteni éjszakára, ezt persze csinálom, de nem javul. Lehet, hogy meg kellene műteni a csuklóm, dr. Kómár tanár úr azt mondta, hogy ez egy kis operáció. Na, ja. Neki. Nem akarok még egyszer így behajózni. Ugyanígy jártam az Isartalon, és az RMS Andromedán is, beszállás után kiújult, és kínlódtam vele amíg ki nem szálltam.

Október 3. vasárnap, úton. Reggel is írtam, fontos részeket. Délre kitört a nyár: süt a nap, 19 fok van, sima a víz, csak enyhén billegünk, ahogy a hosszú, elnyújtott döghullámok jönnek. De négy után ez is elmúlt, amikor befordultam Aveiro irányába.
Jó lenne, ha érkezéskor kikötnének, holnap reggel 6-kor ott lehetünk. Kedd ünnep Portugáliában, és nem dolgoznak, valószínű, hogy csak szerdán kezdenék a kirakást, ez a helyzet az ügynök szerint.

Október 4. hétfő, úton, Aveiro. Hatalmas köd szállt ránk hajnali négykor. Azt tudtuk, hogy a kikötőbe csak nappal visznek be, így aztán nem lepődtem meg, hogy senki nem válaszolt a hívásomra, hiába kell érkezés előtt két órával bejelentkezni.
A köd miatt csak 11-kor jött a révkalauz.
Keskeny a bejárat, nyugati döghullámok jöttek, hát nem volt könnyű bekormányozni a hajót. Szinte nem is ismertem rá a kikötőre. Óriási beruházások, építik a rakpartokat, egy négyszögletes medencét építettek oda, ahol pár éve még csak egy rakpart volt. Biztos vagyok benne, hogy éveken belül jelentős kikötő lesz. Jó a fekvése, és tud terjeszkedni.
Kikötés előtt valami nem volt gömbölyű... Túl sokan vártak a rakparton.
Kitettük a járót, lementem merülést nézni, ott az ügynök. - Csak nem most kezdenek kirakni?
- De. Óránként 50 darabot raknak ki, legfeljebb 6 órára van szükség. Este elmehetnek.
Hát ez nem passzol ahhoz az információhoz, amit telefonon adott! Annyi jó azért volt, hogy az esti kimenetelt lekéstük, és holnap indulunk.
Encsi nem hívott amikor sms-t küldtem, és arra se reagált, hogy hívtam. El nem tudtam képzelni, mi történt! Ilyenkor tudok ám aggódni, de rendesen! Körülbelül olyan színvonalon, ahogyan ő félti Nimródot meg a Szabolcsot, meg engem... Aztán kiderült, otthon hagyta a mobilt. De azért este beszéltünk.

Október 5. kedd, Aveiro, úton. Idejét nem tudom, mikor aludtam ilyen finomat! Fél tizenegykor feküdtem, hét tízkor ébredtem, nem kellett mobil csörgés. Már rám fért!
A révkalauzt reggel fél tízre ígérték, így nyilván nem akkor jött, hanem fél órával később. A Lys Line azt az utasítást adja, hogy menjünk Finisterre felé, valószínű Pasajes - Guness (Anglia) út lesz.

A nap híre:
2005 január elsejétől a Zöldfoki Szigeteki Köztársaság hivatalos nyelve nem a portugál, hanem a kreol. Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a karibi kreollal. Mára kialakult az írásbelisége, megalkották a nyelvtanát, és immár a beszélt, vulgáris nyelvből hivatalossá (irodalmivá?) lépett elő. Gondolom a portugál is használatban marad, de biztosan sorvadásnak indul, hiszen jövő évtől nem kell portugálul tudnia annak, aki hivatalos ügyet intéz. És ez biztosan előidézi a fiatalok körében a kreol megerősödését. Hiszen ők azok, akik fogékonyak az újra, legyen az jó vagy rossz, és hajlamosak gyorsan elfeledni mindazt, ami addig abszolút természetes volt. (Lásd

Szabolcs fiam viszonyulása a tisztelgéshez
Ugyanis ő képtelen felfogni, hogy miért akadok ki mindahányszor azt látom, hogy amerikaiak hajadonfőtt tisztelegnek. Ő nem volt katona - boldog(?) ember -, honvédelmi ismereteit az amerikai filmekből - már amennyit látott az efféle baromságokból -, meg híradójelenetekből szerezte, és szerzi ezután is. És amit ott lát, az számára természetes. Így aztán meg se rökönyödik azon, hogy az amerikai elnök civilben, hajadonfőtt tiszteleg katonáéknak, és azok még fogadják is, ahelyett, hogy... Európai kultúrkörben teljességgel elképzelhetetlen szokások. Nem minősítem most, ahogyan pedig nagyon is szeretném, mert rohamosan el fog terjedni itthon is, hát fölösleges hadakozni ellene, és végül is nem jelent semmit. Csak annyit, hogy egy "rossz amerikai" szokás beglobalizálja magát, elfojtja a helyi kultúrát.)
Úgy láttam, hogy Vito és Emanuel némi büszkeséggel olvasta a hírt a mai képújságban.
Még nem tudni, hova megyünk, mi lesz a berakó kikötő?
Egyelőre 7 csomós, "gazdaságos" sebességgel megyünk. Délután lefújták Pasajest, és megyünk északra. Bremen - Athladi (görög) úton dolgoznak, hallisztet vinnénk. Ez az út csúcs lenne.

Október 6. szerda, úton, Aradi vértanúk napja. Kíváncsi lennék, hány nap kell a rakomány lekötéséhez? Mert ugye tegnap is ezen dolgoztak, ma is, és még nincs lefixálva. Persze az igazság az, hogy fogalmam sincs, mi munka fekszik egy ilyen távirat mögött: berakó kikötő ez, berak annyi amazt, ügynök, kirak ott, ágens, kiállási idő... Szóval megyünk bele a bizonytalanságba.
Viszont nyár van, és ez is valami. Ha most is acél lenne bennünk, akkor mint a keljfeljancsi, úgy lityegnénk. Vacsorára bundás alma, egy nagy tányérral ettem.
Kitaláltam, hogy a kezemen meglazítom a kötést, és ezzel elértem, hogy legalább ébredés után nem zsibbad annyira a kezem, sőt, némi javulás is van.

Október 7. csütörtök, úton. Az történt, hogy nem tudjuk, hova megyünk. Még délelőtt jött egy hír: Rotterdam lesz, de estig nem kötötték le. Holnap muszáj valamit mondani, mert túlmehetünk Rotterdamon...

Október 8. péntek, úton. Délelőtt semmi. A barba teljesen fel volt spannolva, hogy mi lesz a következő út, de persze bármilyen egyezségre is jutottunk, a vége az, hogy bármi, mert oda megyünk, ahova küldenek. Fél négy felé, úti cél helyett kérdést kaptunk: fel tudunk-e venni 2600 tonna lisztet Rotterdamban King's Lynn-nek, azzal a kikötéssel, hogy a merülés nem lehet több mint 4,6 méter. Nem lehetett, és ekkor Fabian felhívta a hajóbérlőt. Gyorsan megegyeztek, hogy nem küldenek el ezért a rakományért, hanem menjünk egyenesen Norvégiába, Sunndalsörában rakunk be alumíniumot, valószínűleg Lisszabonnak (de lehet, hogy Gaetába visszük, akkor ez ugye olaszhon).
Délután Encsike hívott, gondolom bele a vakvilágba, csak egy próbálkozás volt, de megtalált, épp volt vonal. Mindketten megörültünk a lehetőségnek, hogy beszélhetünk, és jól kihasználtuk.

Az Angol csatornában egy vontatmányt előzünk megOktóber 9. szombat, úton. Szerencsénk is van. Most szép időnk van, Neptun velünk van, viszont a Vizcaya és az Angol csatorna bedurrant, na meg a portugál vizeken is vihar van.
Ennyi. Csendes nap, írom a könyvem és rettenetesen élvezem. Meglehetősen gördülékeny, de a téma... azt hiszem, ilyenekre szokták mondani, hogy eldurrant az agya a pasinak... Most az a címe, hogy Hárman a túlvilágról, de ez túl hangzatos, ehelyett kell egy jobb, bár ez egész jól kifejezi a lényeget. Viszont ilyen címmel szoktak horrort írni, ez pedig távolról sem az...

Október 10. vasárnap, úton. Hasonló körülmények között telt a vasárnap is. Majdnem olajtengeren hajózunk. A munkáimmal naprakész vagyok, így aztán éjjel is, délután is elég sokat írtam. Már 471 ezer bötünél tartok... Két nap múlva érkezünk, nagy valószínűséggel valahol horgonyra állunk, az volt a péntek esti info, hogy csütörtökön kezdik a berakást. Nincs ellenemre.
Hajnali négykor volt vonal, a norvég fúrótornyokon van mobil hálózat, hát küldtem egy "jó-éjt-puszis" sms-t az asszonykámnak. Szegény erre richtig válaszolt, még nem tudott elaludni... Majd otthon kézbe kell vegyem a kezelését. Tudhatná, hogy mindig jók az ötleteim, és be is jönnek a tippjeim. Majd elviszem egy dokihoz, aki hipnózissal kezel alvászavart. Ebben a témában most teljesen offé vagyok...

Október 11. hétfő, úton. Elfogytak a brit térképeink, a norvég partok mentén norvégokat használunk. Vége a nagy jóságnak, már ami a szép időt illeti. Késő este szél kerekedett, szerencsére déli, délnyugati, így most nekünk hátulról jön, hát csak annyi gondot jelent, hogy tol minket, pedig Fabian világosban akar Griphez érkezni, így most lassítva megyünk.
A barba és a németek
Én még emberrel nem találkoztam, aki annyira gyűlöli a németeket, mint a parancsnok. Neki még mindig mindegyik náci fenevad, emberi mivoltából kivetkőzött fasiszta, az emberiség söpredékének tartja őket, gyűlöl német kikötőbe járni, mert akkor "jópofizni" kell a "szemetekkel"...
Ez mostanában egy lengyel film kapcsán - aminek a címe a Zongorista -, felerősödött. Naponta traktál német rémtörténetekkel, és nem tudom, hogy a filmből veszi a jelenetet, vagy családi emlék.
Azt hiszem, és úgy rémlik, tett rá valami utalást is, hogy a rokonságból valakik valamelyik koncentrációs táborban végezték be az életüket.
Szóval valahol meg tudom érteni. A személyes érintettség mindig erős szenvedélyt vált ki. E miatt nem lehet hibáztatni senkit.
Érdekes: most kevésbé haladok a könyvvel. Persze így is van napi másfél-két oldal, de nem az igazi. Leírtam egy mondatot, ami szinte teljesen leblokkolt. Utána egyszerűen nem jött a többi. És hiába húztam ki, ott kísértett... De ezen már túl vagyok, most az a baj, hogy olyan akadályaim vannak, hogy olvasni kellene még hozzá. Na, majd otthon. De lehet, hogy találok megoldást, mert már többször kiderült, hogy bizonyos ismeretek hiányát meg lehet kerülni, csak akkor a fejezet nem olyan érdekes, és nem úgy alakul ahogy elterveztem.

Freifjordban várakozunkOktóber 12. kedd, úton, horgonyon Kristiansund előtt. Rendeletbe kéne hozni, hogy déli szél ne lehessen hideg! Ha itt ilyen, akkor milyen hideg lehet a lesszálló ágban, ahol északi szélként van jelen! Ez Lengyelország környéke, mert Fabian felesége azt mondja, mínusz két fok van. Őrület, majdnem itt a tél, hat fok van, hideg eső, vacogok a hídon, be kellett kapcsoljam nagymama radiátorát. Ugyanolyan fűtőtest van a hídon, mint az övé volt. Ne tessék elfelejteni, hogy a hajó magyar építésű, csak a tervek németek, az apró biszbaszok között vannak magyar gyártmányúak.
Azt mondja a barba, hogy egész

Lengyelország egy képviselőn röhög
illetve képviselőasszonyon. Az illető honanya benyújtotta a Szejm gazdasági hivatalának éves gépkocsi-elszámolását. Ezek szerint a képviselőasszony egy év alatt 221 ezer kilométert vezetett személyesen. Persze élelmes újságírók azonnal számoltak, osztottak-szoroztak, és ugye akkor megkapták a napi 605 kilométert, a szombat, vasár- és ünnepnapokat is beleértve. Ez, tekintve, hogy a hölgy varsói, hetven kilométeres átlagsebességet véve alapul (mert nyilván vidéken is járt) napi nyolc és fél óra vezetést jelent...
Ügyes.
Ma

Csináltam egy zsidó orvost
Persze megint a könyvről van szó.

Kristiansund közelében horgonyzunk
Böngésztem a lancianói weboldalakat, amiket otthon letöltöttem, és találtam egy érdekességet: a kis közép olasz városka normann vezetése 1191-ben menedéket adott nyolcvan zsidó családnak, akiket elűztek a Nápolyi Királyságból, és akik persze örömmel fogadták el a letelepedés, illetve a befogadás kemény feltételeit: egy tömbben kellett, hogy lakjanak (gettóban), csak kereskedelemmel foglalkozhattak, minden más foglalkozástól eltiltották őket, éjszakai kijárási tilalom vonatkozott rájuk, és sárga karszalagot kellett hordani.

Tulajdonképp ez fogott meg az egészben: a sárga szín és a karszalag. Ezek szerint az effajta megkülönböztetés nem fasiszta-náci találmány, korábban is létezett. Érdekelne, hogy hol és mikor jelenik meg először a történelemben?


Itt van SunndalsöraOktóber 13. szerda, horgonyon, úton, Sunndalsöra. Valami csuda szép helyen állunk horgonyon. A Lys Carrierrel már voltam itt. Védett hely, viszonylag sekély a víz, harmincöt méter mélyen fekszik a horgonyunk. Délután fél ötre ígérte magát a révkalauz. Behozott egy hajót, és utána átszállt hozzánk.
Azt hittük, fél nyolc körül kikötünk, de kiderült, áldozatul estünk a labdarúgásnak: a gyárból üzenték, nehogy hét és kilenc körül érkezzünk, mert most van a Norvégia - Szlovénia meccs. Nos Erikék három nullra győztek, negyed tízkor ennek örömére kikötöttünk, hiába kerekedett viharos szél. Bár ez helyi fenomén, mert csak három mérföldre az öböl végétől zúdult le. De azóta kitartóan fúj.







Esős idő SunndalsörábanOktóber 14. csütörtök, Sunndalsöra. Nem győzök csodálkozni, és gyönyörködni a tájban. Fantasztikusak az égbetörő hegyfalak körülöttünk, a fjord legvégénél. És ahogy reggel a napfény fentről, a legmagasabb csúcson megcsillan, és szinte szemmel láthatóan ereszkedik le a fényhatár az egyenesen megunhatatlan. Az biztos, hogy el lehetne tölteni jó pár hetet kellemesen a viking Erikéknél, de hogy itt lakni? No, nem!
Fabian mesélte ezzel kapcsolatban, hogy fent voltak jóval északabbra. Beszállt a pilot, a barba megdicsérte neki az időjárást, a gyönyörű napsütést. Áradozott, hogy milyen szép minden... Mire a révkalauz:
- Igen, igen, ez mind szép, csak a bibi az, hogy másfél éve ez a második nap, amikor tiszta az égbolt és látjuk a napot...
Szóval erről van szó!
A szél nem csökken, fúj, mint a veszedelem.
Sikerült a melósokat megrökönyödtetnem. Ebédeltem, amikor szólnak, hogy tele az édesvíztank, merthogy éppen vizet vettünk. Úgy ahogy voltam, kirohantam a partra elzárni a csapot. Az ebédhez pedig egy rövidnadrág és egy póló az öltözék. Persze, mert az ember leveszi a melós göncöt, ha a szalonba megy...
A munkások csak néztek kifelé a fejükből!
Estefelé szomorú voltam. Nem hívott az asszony... És fáradt vagyok, fáraszt a hajózás, mindenféle bajaim vannak a végtagjaimmal, és eszembe jutott, hogy a MAHART-tól már nyugdíjas lennék, most meg van még négy végtelenül hosszú évem. Így aztán elővettem a "Szagos Marcipános" szalvétámat, hogy jobb kedvre viduljak. (A nyárra emlékeztet, amikor az asszonykámmal a Református Zenei napok rendezvényein jól éreztük magunk, és elvitt fagyizni a Szamos Marcipán cukrászdába. Ezek az emlékek éltetnek ilyenkor...)
Nagy pecázás megy. Amíg horgonyon álltunk csak négy halat fogtak, de itt a kikötőben vagy nyolc darab volt délutánig, és abból három vagy négy-öt kilós! Két tőkehal, és egy másik.
Gyártelepen van a kikötő. A gyár területén tilos kóricálni, hát eddig az volt a rend, hogy a kaputól küldtek egy kocsit, ha valaki ki akart menni, ez ingyenes szolgáltatás volt... Mára gondoltak egyet, és 60 koronát kérnek el érte.
Ez amúgy szemétség. A személyes szabadság korlátozása. Feljelentem őket az ENSZ-nél, elvégre nem Amerikában vagyunk...

Október 15. péntek, Sunndalsöra, úton. Olyan finomat aludtam, hogy az csuda! Még akkor is, ha fél hatkor felébredtem, kialudtam hét órát, ami untig elég. (Lehet, hogy hozzá kéne tenni: ebben a korban... de azért se teszem!)
A berakással hétre végeztünk. Reggel még azt mondták, hogy három előtt, azaz a műszakváltás előtt kész lesznek. Kávékor már arról volt szó, hogy négy-öt között, aztán délben a barba hozta a hírt, hogy mivel egy másik hajót várnak ide a helyünkre, és azt nem akarják elkezdeni ma, ezért a miénket elhúzzák. Hát ez sikerült is nekik. A másik hajó fél öttől itt driftelt (sodródott) a fjord végében...
Indulásra nem kellettem, elmehettem aludni.
Nem rohantunk ki hebehurgya módon a szigetek közül, előbb Kristiansundnál olajat vettünk. Éjfélre annak rendje és módja szerint felkeltem, de még - illetve kiderült, hogy már, mert éppen hogy megérkeztünk - part mellett álltunk. Fabian elküldött aludni, mert nem kellünk ketten ahhoz, hogy kivigyük a hajót. Ha a pilot elmegy, kelt.

Október 16. szombat, úton. Kettőkor keltem, és nyolcig voltam reggel szolgálatban. Szép az idő, mindenki pihent, mert éjjel rajtam kívül mindenki talpon volt. Csendes, nyugis nap.

Október 17. vasárnap, úton. Hasonló a tegnapihoz, azzal a különbséggel, hogy most nem írok, hanem olvasok. Az internetről letöltött dolgaim között van pár dokumentum az Ercksoni pszichológiáról, azokat bújom, nagyon érdekes "esettanulmányok" vannak köztük, meg egy szakdolgozat, Pintér Ferencé: A prousti időélmény pszichodinamikai elemzése címmel.
Van egy pár oldalas dolgozata is, amiben bemutatja a szerző (Pintér Ferenc), hogy a pornó és a szappanopera azonos műfaj, azonosan épül fel, persze más közönség számára. A szappanopera nézői között az egyedülálló idős hölgyek túlnyomó többségben vannak, miként a pornó esetében a kamaszok, és azonos az adott filmtípus fogyasztásának oka: a kamasz kész a nemi életre de nincs módja gyakorolni az esetek nagy részében (úgy ahogy szeretné, amilyen intenzitással tudná), az idős hölgy alkalmas az érzelmi életre, de meg van fosztva a lehetőségétől, hiszen egyedül él, az unokák a gyermekek hébe-hóba látogatják, hát ugyan kire pazarolja szeretetét...
Mindkettőben érdektelen a környezet, többnyire zárt helyen játszódik, azonosak az operatőri fogások, mindkettő csak "szép emberpéldányokat" alkalmaz szereplőnek, a szappanoperában gondosan ügyelnek arra, hogy minden korosztály képviselve legyen egy-egy "kívánatos példánnyal", megadják az érzelmi feltöltődést, hisz az egész sorozatban nem történik semmi más, mint látványos érzelmi kitörések követik egymást, keresztbe szeretések, nemszeretések... bármikor be lehet kapcsolódni, bármikor mindenféle veszteség nélkül abba lehet hagyni a nézését...
Az Ekofisk olajmezőÉjfélkor érünk az Ekofisk norvég olajmezőhöz, ahonnan smsni tudok az asszonykának. Majd jól felébresztem, vagy lehet, hogy nem is alszik majd még.

Október 18. hétfő, úton. Szép időben hajózunk, egyelőre... Északon és délen be van durranva minden. Reménykedem, hogy Ushantig elmúlik az igazi rossz idő a portugál partoknál...
Továbbra is olvasok.
Ma elolvastam:

Lukács Béla: Utazások térben, időben és téridőben
című, nem is tudom, minek hívjam, tanulmányát, kötetét? Mindenesetre kiadói előszó van benne, hát biztosan valahol megjelent. Hallatlanul érdekes volt, megpróbál magyarázatot adni bizonyos dolgokra, én teljes egészében elfogadom amit mond, azon kevesek egyike, akik a tudományos gőgöt levetve tudnak írni a nép egyszerű nyelvén is. Úgy, hogy én is megértsem.
Amikről többek között ír, az sokakat érdekel: a marsi csatornák (konklúzió: nincsenek, de igazán érdekes a levezetése, hogy meddig tekinthető tudományosnak, és melyik az az időpont, ahonnan kezdve tudománytalan hinni bennük), Atlantisz létezése vagy nemléte (nem volt, de bemutatja, hogy 1960-ig tudományos - néprajzi, etnográfiai - érveket lehetett felhozni a létezése mellett, és addig, amíg ki nem mutatták az Atlanti-hátság létezését, érvek voltak mellette, mégpedig milyen érdekes: az amerikai nyelvek és a baszk nyelv jelentősen hasonló szerkezete, tehát az atlantisziak Európába jöttek és a maradványnép a baszkok, meg Amerikába is átmentek, a maradvány népek a fehér amerikai bennszülött törzsek - ez jó kis érv lehet a baszkok atlantiszi eredetére, amit aztán nacionalista módon ki lehet(ne?) használni, mint 15 000 éves múlt és jelenlét az Ibériai félszigeten, amire nálunk is van példa [a magyarság Szíriuszi eredete, ne röhögj, hanem sírj, mert vannak akik ezt a marhaságot komolyan veszik] - meg fehér bennszülött törzsek Afrikában és Amerikában), időutazás lehetősége a téridőn keresztül, és ezek csak kiragadott témák.
Visszaolvastam az előző bekezdést, jó kis mondat, nem?
Ezeket - lehetne-e másképp? - letöltöttem az internetről, mert efféle olvasmányokra volt szükségem a készülő könyvemhez. Meglehetősen vegyes irományokat hoztam magammal, leírom hát, hogyan jutottam hozzájuk:
A következő keresőszavakat "gugliztam és mekeztem" meg: reinkarnáció, újjászületés, hipnózis, téridő, húrelmélet, dimenziók... (Ezek után érdekelne, hogy miről szól majd a könyv?)
Ezek aztán hoztak találatokat ezrével, persze otthon nem győztem volna átnézni se, hát letöltöttem egy jó adagot, és most olvasom őket.
Lukács Béla könyvéből szerzett tudás végül is nem lesz benne a könyvemben, de bizonyos átalakításoknak biztosan az oka lesz!
A guglizás azt jelenti, hogy Google keresőbe beírtam a keresőszavakat, és amit találtam, azt megnéztem, letöltöttem, a mekezés pedig azt, hogy a MEK, a Magyar Elektronikus Könyvtár, állományában kerestem, s töltöttem le ami a tárgykörben található volt.
Így jutottam például egy rahedli újságcikkhez, a tórához, a világ teremtéstörténetei gyűjteményéhez, tudományos értekezésekhez, három keleti bölcsességeket, tanmeséket tartalmazó könyvhöz, egyetemi szakdolgozathoz (említettem Pintér Ferencet, aki Proustról írt diplomamunkát), és egy érdekes munkához:

Ungvári Béla és az ő egyesítő elmélete...
Ez egy jópofa ipse lehet...
Ha minősíteni akarnám a tevékenységét, akkor az általa idézett kritikával értenék egyet: áltudós vagy inkább (jóindulatú - szerintem) dilettáns a pasi, ha szabad ilyet mondani olyanról, aki a tudományok szintézisén, az egyesítő elméleten dolgozik. Hogy mennyire lehet komolyan venni, annak illusztrálására álljon itt a "mű" copyrightja, a szerző tollából (illetve szövegszerkesztőjéből):
"Copyright (c) Ungvári Béla Az elmélet és a hozzá tartozó leírás a szerző szellemi tulajdonát képezi, amelyet a szerző az általa a hosszú távú életben maradás feladataihoz képest erkölcsi- és szellemi fogyatékosnak talált emberiség számára a fejlődésük érdekében felajánl, minden ellenszolgáltatás nélkül, ezért ez a műve módosítás nélkül szabadon terjeszthető, a hordozó kivételével anyagi ellenszolgáltatás nélkül, bármely médián, a szerző minden külön hozzájárulása és szerzői jogdíj fizetése nélkül, változatlan tartalommal, és a név feltüntetésével, valamint azzal a feltétellel, hogy az elkövetkezendőkben soha senki ne használja fel a pusztítás és pusztulás céljára az elméletből származó, és a hozzá kapcsolódó további elméleti és gyakorlati eredményeket."
Nos aki leír olyasmit, hogy az emberiség erkölcsi- és szellemi fogyatékos (még ha bizonyos komoly megszorításokkal van is némi igazságtartalma), és az ő műve alkalmas az ebbéli állapotból való kilábalásra, azt nem kell komolyan venni.
Ez az én véleményem.
Nyolc általánosa van, vezető beosztásban dolgozott, mint gépkocsivezető (ezt nem humorizálnám elő mert olcsó poén, és minek sértegetni valakit feleslegesen, de ezek az ő szavai, maga magáról) és e mellé óriási filozófiai, természettudományos érdeklődése van, autodidakta módon olvasott a témában, de azt hiszem tökéletesen elkallódott a pofa. Ha tanult volna, sokra vihette volna, de azt bizony nem szeretett (az általános iskolában nem olyasmit tanítottak, ami érdekelte volna), és most van egy tanulmánya, ami elég érdekes ahhoz, hogy el lehessen olvasni, és sok esetben ne lehessen (laikusként!) eldönteni, mennyire hihetünk neki. (És azt hiszem, ezért ágálnak annyira a tudomány képviselői az efféle maszek, mindent megváltó önjelölt próféták, self made zsenik gondolatai, és műveik ellen: a laikus közönség - ez bizony én vagyok - nem tudja, hogy hihet-e neki vagy se, ha vannak részigazságaik, akkor mennyire és hol hihetünk bennük, és ezért aztán ha valami tetszetős dolgot tálalnak elé, az könnyen beépülhet a köztudatba, hatalmas károkat okozva a tudományos gondolkodásnak. Nem akar mást tenni, mint összegezni mindazt, amit ma a világegyetemről tudni kellene úgy lazán, cuzammen, bizonyos idealista beütésekkel, megspékelve bizonyos ezoterikus állításokkal. Szép vállalás. És még szebb, hogy eldöntötte, hogy ő alkalmas erre. Az ő világában Isten léte megengedett, se nem tagadja, se nem állítja, de megengedi a létezését, de nem elsődleges teremtőként mely az anyag fölött uralkodik, azaz ő teremtette volna, hanem valamiféle első - anyagilag is létező - lényként, aki képes lények teremtésére (vagy valami ilyesmi, idézőjel nincs!)... ez azért valami új, nem?
Az is a bajom evvel az elmélettel, hogy nem bírom elviselni a kettős mércét.
Mert sajnos erősen jelen van, éspedig pont itt, Isten esetében érzem.
Ugyanis az elméletnek igazolni kell a tudomány eredményeit, tehát a tudománnyal szemben szigorú U. B., de ugyanakkor Isten létét megengedi, mindenféle bizonyíték nélkül. Teszi ezt úgy, hogy például megengedhetőnek tartja a találgatásokat Isten tartózkodási helyéről:
Legegyszerűbb, ha idézem:
"Végül van itt még egy fontos kérdés: ha az elméletből az következik, hogy Isten létezik, illetve nagyon valószínű a létezése, valamint az is következik az elméletből, hogy Isten is anyagból van, akkor viszont ebből az is következik, hogy Istennek dimenziója (kiterjedése) van, és helyet foglal el a térben. És hol az a hely?
Ezt persze nem tudom - de néhány tippem azért van az Isten és a lelkek számára elméletileg rendelkezésre álló helyekről.
Ebben az elméletben Isten és a lelkek tartózkodási helyeként az éteri világ szerepel. (Itt ne a "klasszikus" éterre tessék gondolni, U. B. az alábbi meghatározást adja: "Most pedig az elmélet vonatkozásában egy fontos kérdés következik: az, hogy mi az éter? Kiskorúak és fizikusok kedvéért leírom: az éter a fizikában nem más, mint az elektromágneses hullámok feltételezett terjedési közege.(aki egy "tudományos" vagy mondjuk így: komolynak szánt munkában másokat sérteget, arról mit lehet mondani? ÉN) És hogy valami újat is mondjak azoknak, akik ezt már eddig is tudták: ebben az elméletben az éter szerepe egy "kicsivel" tovább bővül - nemcsak hogy az elektromágneses hullámok feltételezett hordozó közege, hanem minden általunk eddig ismert anyagi formációnak is ez a legkisebb építőköve, tehát alapvetően minden ebből az éteri alapanyagból épül fel a mi világunkban. Ami meghökkentő lehet azoknak, akik ezt a "valami"-t eddig "semmi"-nek gondolták.
Az, hogy milyen az éter, már egy másik kérdés, és meg is próbálok rá felelni később, hogy szerintem milyen, és milyen tulajdonságai lehetnek." - 7. old.)
Egyéb lehetőségek:
Az elektromágneses rezgéseknek a gammasugárzás feletti része.
A fénysebesség feletti részecskék és terek (elvileg megengedett) világa.
A többdimenziós terek elméletéből a másik hat dimenzió.
Isten egy olyan hatalmas élőlény, hogy a Mi Univerzumunk a testének egy darabja (sejtje vagy szerve). Tehát Isten ott van a szemünk előtt - azért nem vesszük észre...
Mindezeken felül nagyon valószínű, hogy vannak még olyan lehetőségek és helyek, amelyeket eddig még fel sem fedeztünk."
Én nem Isten léte ellen vagyok, hanem az efféle idealista-materialista-ezoterikus zagyik ellen. Az ezoteriából az elméletébe beépítette a Jin-Jangot, mint a világ legkisebb építőkövének, az éternek (szerinte), két alkotórészét.
(No comment.)
Ide megint csak kívánkozik egy gondolat a részemről:
Nem tudom, ki mindenki gondolkodott ilyesmiken, de én biztosan. Szóval amikor az általánosban annyi tudást már összeszedtem a világról, hogy kialakulhasson bennem az elképzelés, akkor viharos gyorsasággal be is következett és megfogalmaztam magamban azt, ami az "ezoteria alapelve", ahogyan azt Hermesz Triszmegisztosz megfogalmazza a Tabula smaragdina második pontjában: "miként fent, úgy lent". Tehát hamar kipattant az én fejemből is a gondolat: mi van, ha a naprendszer csak egy atom, a galaxis egy molekula, az univerzum egy sejt egy gigantikus szervezetben, és mi van, ha az engem felépítő atomok mind-mind egy-egy naprendszer, csak eléggé mütyürkék... Lehet, hogy ez valamiféle "genetikus" kérdésfelvetés? Ezért szeretném tudni, hogy más is így volt-e ezzel?
Azért ide másolom, mert nem hosszú, és hátha el akar valaki gondolkodni rajta:
TABULA SMARAGDINA
1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
2. Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van. Így érted meg az egyetlen csodát.
3. És ahogy minden dolog az Egytől származott, az Egy gondolatból: úgy, elfogadva azt, lett minden teremtett dolog.
4. Apja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében; dajkája a föld.
5. Ez a világ első anyagának forrása.
6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
7. Válaszd el a földet a tűztől, a durvát a finomtól, gyengéden, hozzáértéssel.
8. A földről az égbe száll, aztán pedig a földre, befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket. Így éred el a világ legnagyobb dicsőségét. Ettől kezdve menekül előled minden sötétség.
9. Ez a nagy erő erejének ereje: mert minden légneműt legyőz és minden szilárdat áthat.
10. Így teremtették a világot.
11. Annak, ami ezt a módszert követi, eredménye csodálatos lesz.
12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ tudásának három része birtokomban van.
13. Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.
Hermész Triszmegisztosz, (Idézetgyűjtemény Hamvas Béla gyűjtéséből - Őskor és Kelet)
Menjünk tovább, mert most nem az ezoteriáról beszélünk.
Nos, amikor U. B. az elméletének az állításait ismerteti (nem axiómáit, az már előbb lefektettetett) az alábbi eszmefuttatást, pardon, állítást írja az időről:
"... 3. Az idő az anyagban történő, illetve az anyaggal kapcsolatos változások mértékegysége. Az idő nem egy megfogható tárgy, hanem fogalom, és lévén hogy valaminek - az anyagnak - a tulajdonsága, önálló létezőként nem állja meg a helyét..." (20. old)
Nos erről én nem tudom eldönteni, hogy mennyire tudományos, és mennyire igaz, mert számomra ez majdnem pont megfelelő meghatározás lenne, érthető, és bizonyos fokig "helyére tenné" a dolgokat. Tehát ez azt is jelenti, hogy amíg nem volt anyag, nem volt idő se, bár az elmélet szerint (1. axióma) az anyag az elsődleges, öröktől fogva létező, és örökké tart, tehát ez az idő öröklétét is magával hozza... Azt hiszem ez a megfogalmazása az időnek inkább Kanthoz áll közelebb, mint a tudományhoz. És azt állítja U. B., hogy a tér is az anyag tulajdonsága, hiszen anyag nélkül nem értelmezhető a tér fogalma. És ez is többé-kevésbé értelmes, elfogadható állításnak hangzik...
Viszont!
A fenti idézet három ponttal van lezárva, ami azt jelenti, hogy van folytatása.
Hát kérem, ami itt jön, az nekem kissé meredek, már ami a stílusát illeti. Mert ha ez egy "tudományos" munka, még ha a vázlat szó szerepel is a címben, akkor nincs helye benne efféle "magyarázatoknak", mert illik az olvasóról annyit feltételezni, hogy felfoghassa: mi az, hogy valami valaminek a tulajdonsága...
Szóval az idő fogalommeghatározása a következőképpen folytatódik:
"... Ezért az anyagtól nem lehet elvonatkoztatni, ugyanúgy ahogyan az embernek lehet mosolya, de mosoly ember nélkül - vagy tágabb értelemben véve élőlény nélkül - már nem lehetséges. Az ember tud hahotázni, de a hahota már nem tud emberezni, (ÜTEMES TAPS! - beszúrás tőlem) , tehát a birtokos és a birtok nem cserélhető fel egymással. A tárgynak lehet tulajdonsága, de a tulajdonságnak már nem lehet tárgya - a dolog csak egy irányban működik."
Ez persze jópofa, meg jóindulatú is, csak nem érzem helyénvalónak egy, az alábbi címet viselő műben:
Az egyesítő elmélet természetfilozófiai vázlata. Írta és szerkesztette: Ungvári Béla.
Azért ideteszem a szerző lábjegyzetét is, amit ehhez a tárgy és az ő tulajdonságához írt, hátha valaki még mindig nem érti miről van szó:
"Ilyen felcserélt képességnek egyetlen helyen van létjogosultsága - az absztrakt mesében, amint ez Lewis Carroll-nak Alice csodaországban című mesekönyvében elő is fordul. "Legelőbb a farka hegye tűnt el s utoljára a vigyorgása. De ez még azután is látszott egy darabig, amikor a Fakutya már sehol se volt. »Nahát - gondolta Alice -, kutyát már láttam vigyorgás nélkül, de vigyorgást kutya nélkül most láttam legelőször. Ilyet még életemben nem pipáltam.«".
Idézem még a következő mondatát is, mert valahol elfogadhatónak érzem (csak nem tudom, hogy elfogadható-e a tudomány szempontjából, mert azért mégis csak az az elsődleges szempont):
"... Amennyiben az anyagban soha nem történne semmilyen változás, úgy az idő fogalma értelmét és létjogosultságát vesztené."

Október 19. kedd, úton. Folytatom az elmélkedésem, mert másról nem érdemes beszélni, megyünk, viszonylag normális időben.
Ugyanis valamit muszáj még elmondanom, bár nem akartam többet foglalkozni vele. U. B. idéz "egy róla szóló kritikát". Így kezdi:
"Még egy idézet a munka vége felé: ez a kritika nem az elméletet bírálja, hanem az elméletet készítő személyt - de azért elgondolkodtató." (111. oldal)
És ezután elmélkedések, majd az idézet, azaz a kritika. Ezzel kapcsolatban van egy észrevételem:
A szerző nagyon kényes a copyrightokra, elő is írja, hogy művéből hogyan kell idézni, és a PTK a mérvadó, meg minden... Oké, ez az ő dolga, helyes... Az egyesítő elméletben alkalmazza is ezeket a szabályokat, idézőjel, forrás megjelölés (bár oldalszámokat sose közöl) stb., ahogyan azt kell. Kivéve egyetlen egyet: a róla szóló kritika esetében ettől eltekint. Nem tudjuk ki írta, nem tudjuk hol jelent meg, nem tudjuk... szóval azt se tudjuk, hogy mennyire kozmetikázott.
Ugyanis e kritika szól a "Szakemberről", az "áltudósokról" a módszereikről, szól a szofizmusról (bebizonyítom amit akarsz és annak az ellenkezőjét is), de semmit a műről (bár ezt U.B. is leírta), de semmit a szerzőről, szóval egy nagy általánosság, és ebből az az érzésem, hogy bizony ez erősen megcenzúrázott, meghúzott "idézet".
Egyébként ennek a műnek a hangvétele egy picit "keserédes", ami semmi esetre se jó jelző egy tudományos munkára, azokra inkább a száraz, nehezen emészthető jelzőket lehet aggatni. Ezt én nem érzem száraznak, olvasmányos, érdekes is, de az egészet áthatja az "én, a tehetséges, a zseni, megalkottam nektek A MŰVET, és ingyen adom, hogy okuljatok, használjátok fel a FÖLD népeinek a javára...". Máshol meg azt olvasom, ez egy kezdetleges állapotban levő vázlat mindössze, én elkezdtem, ez nem maga a tökély, sőt, ez mindössze a KEZDET, ez az ELSŐ, mert ebben a műfajban még senki nem tett le az asztalra semmit, ez arra jó igazán, hogy kiindulópont legyen, és mások adjanak hozzá, és így egyre tökéletesebb lesz és ha senki se folytatja ezt a megkezdett munkát, úgy jaj az EMBERISÉGNEK... (A szerző olyasmi csapatmunkát képzel el a témában, mint ahogyan a LINUX kialakult és fejlődik.)
Erről ennyit.
Mert oldalakon keresztül tudnék idézni, és elmélkedni róla, de felesleges. Ami még idetartozik az az, hogy ha hazamegyek, akkor biztosan utánanézek a pasinak a neten, mit csinált, mit publikált azóta?
Na, jól vagyunk, most ígértem meg, hogy többet nem foglalkozom vele, aztán mégis, folytatom. Mert van az értekezésében egy idézet (tehát nem U. B. állítása), ami nagyon is érdekes.
Ez pedig jelesül a Darwini fejlődéselmélethez kapcsolódik. Mert az tény, hogy az iskolai tanulmányaink alapján azt tudtam, hogy ez az élőlények fejlődésének egyetlen, szentséges, megcáfolhatatlan, a tudomány által szentesített, kőkeményen megalapozott útja, és el is hittem, mert minden más idealista tévelygés, nem érdemes szót vesztegetni rá, és ne is halljunk róluk.
Most azonban az a véleményem, hogy ez a diktatórikus szocialista "megmondom neked mi a helyes, és ne gondolkozz, ez legyen neked elég" álláspont és tanítás csődje (az én esetemben, ami hitelvesztéssel is együtt járt mert kiderült, hogy nem mondtak igazat). Ugyanis csak az a megközelítés az egyedül helyes, amikor elmondom: nagy valószínűséggel ez történik a törzsfejlődés során, de vannak bizonyos pontok, ahol ellentmondások vannak, és ezzel egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Passz. És akkor nyilvánvaló, hogy helye van a tudomány további kutakodásának... Szóval én ilyet nem tanultam, és nem is hallottam a szocializmus alatt.
Tehát az idézet, ami neuralgikus pontja a darwinista törzsfejlődésnek, mert azt például tudom, hogy maga Darwin is azt írta a Fajok eredetében, hogy ezen a ponton tehetetlenül áll, az élőlények szemének kialakulásával nem tud mit kezdeni az általa felépített evolúciós elmélet:
"Hogy a véletlenre nem sokat bízhatunk, Ludwig (1959) egy példáján mutatjuk be: "Ha bárkit megkérdeznénk, hogy sikerülhet-e kockával egymás után negyvenszer hatost dobnunk, ha minden ember, aki a Földön eddig élt, naponta ezer negyvenes sorozatot dobna, a válasz rendszerint "igen" lenne. Pedig 1:18 arányban lefogadhatjuk, hogy ha egymillió Földön kétmilliárd ember egymilliárd év óta naponta 1000x40 kockadobást végezne, ezen 106x(2x109)x109x(365x103) sorozat között nincs negyven hatosból álló."
Ennek ellenére az evolúció során számos olyan struktúra létrejött, amelynek kialakulásához szükség volt az adott helyen negyven megfelelő lépésre. Példa erre a gerincesek, tintahalak és gyűrűsférgek (Alciope) szeme, vagy a halak, rákok (Euphausiacea) és tintahalak világítószerve. Az egyedfejlődés során e szervek nem különálló gének izolált hatásaként jönnek létre, hanem sejtekből, szövetekből és szervekből származó anyagok és ingerek komplex hatásai és kölcsönhatásai bonyolult hálózatának eredményeként. A gerincesek szemlencséje az embrionális szemkehely anyagának hatására alakul ki, ám csak azon a helyen, ahol a hám lencseképződésre alkalmas; ez a készség pedig a fejtől a test hátsó része felé haladva csökken. A kérdések tehát a következők: hogyan változik az evolúció során a kölcsönhatások azon komplexe, amelyeken keresztül a szervezet az örökítő anyag alapján magát felépíti? Hogyan épülnek fel és hogyan integrálódnak a régiekbe az új reakcióhálózatok? Hogyan keletkeznek új szabályzókörök? Ma még nem rendelkezünk sem biztos ismeretekkel, sem világos modellekkel, amelyek segítségével a fenti folyamatokat a klasszikus mutációk alapján értelmezhetnénk."
(forrás: Volker Storch - Ulrich Welsch: EVOLÚCIÓ)"
Tehát az a helyzet, hogy én nem tudom elhinni, hogy az evolúció többször is megcsinálta ezt a negyvenből negyvenszer hatos sorozatot, mert az evolúció a véletlen mutációk sorozata, ami a fejlődés folyamán előnyben részesíti a pozitív változást. Tehát olyan egyszerűen hihetetlen, hogy evolúciós úton a negyven szükséges mutáció pozitív volt, és ráadásul pontosan a szükségszerűek követték volna egymást, és ráadásul egyszerre. Nem beszélve arról, hogy a lehetséges mutációk száma nem valószínű, hogy csak hat lett volna, mert a példa arra vonatkozik...
És arról se beszélve, hogy a klasszikus Darwinizmus már a szekrényben porosodik, már régen nem úgy igaz, hogyan azt mi tanultuk, alakítgatni kellett rajta, pontosítani kellett, és ma már (amennyire én tudom) periodikus fejlődésekről beszélnek, tehát nem egyöntetű, folyamatos a lánc, mert ezt őslénytani leletek nem támasztják alá, hanem "mindig történt valami a Földön", és annak hatására új fajok (mutációk) jelentek meg.
Gondolom ez hivatott felelni arra a kérdésre, hogy: akkor hol vannak az átmeneti lények kövületei. Mert azok bizony teljességgel hiányoznak. Nincs félhosszú nyakú ős-zsiráf lelet.
Az én alapvető bajom nem az egyedfejlődéssel van. Elhiszem, és elfogadom, mert a tudomány profitál és tanult belőle, (az ellesett evolúciós törvények alkalmazásával működik sok tanuló, önfejlesztő és szimulációs program), hanem azzal, hogy miért nem lehetett elmondani, hogy bizony vannak kételyek, vannak dolgok, amivel nem tudunk mit kezdeni (egyelőre, mondom én), de majdcsak lesz rá megoldás... Remélem, ez csak az én korosztályomban lehet probléma, ma nyilván nem úgy oktatnak (gondolom én, a kis naív...).
Akkor nyilván nem lenne akkora keletjük azoknak a könyveknek, "tanulmányoknak", írásoknak, amelyek támadólag, vagy alternatívaként lépnek fel a materializmus, a természettudományok ellen. Miért nem lehet ismerni az "ellenfél" álláspontját, hogy ne érjen váratlanul, ha találkozunk vele. Mert engem ezek a dolgok bizony sokkoltak és ma is ezt teszik, és hitelrontóan hatnak az addig egyedüli dogmatikusan hitelesnek elfogadott, megtanultak esetében.

Beszúrás 2009-ből:

Találtam valamit a MEK-en, ami megválaszolja (számomra) a szem kialakulásának problémáját. Nem tudom, mennyire igaz, mennyire nem, de meglehetősen elfogadható az eszmefuttatás. Érdemes elolvasni. Ha érdekel, akkor a Johanne naplót kell olvasni, és január 11-ét keresni.

Beszúrás vége.



Október 20. szerda, úton. Az időjárás-előrejelzés mindenféle csúnyákat mond, nem is szeretem hallgatni az efféle beszédeket.
Olvassunk tovább, jó?
Milyen jó, hogy az ember feledékeny, és amikor letölti a dolgait a netről, azt eldugja három-négy különböző könyvtárba, és csak később jön rá, hogy mi mindenből is választhat.
Magam lepődtem meg a legjobban, amikor megtaláltam Krúdy Álmoskönyvét. Beleolvastam, és amiért megemlítem az egy mondat. (A vége mindenképpen hallatlanul érdekes, amikor a századelő, a húszas évek pesti gasztronómiai életéről ír... Hogyan ette végig a napot "Pátri", minden vendéglőben csak a legjobbat, amit csak ott, és máshol meg se közelítik. Milyen nagy buli volt egy május elseje a Ligetben...) Azt írja a bevezetőben, amikor arról beszél, miért volt szükség az új kiadásra:
"Azonkívül az elmúlt években magam is gyarapítottam ismereteimet mindenféle bevált régi könyvek és jónak vélt új könyvek olvasgatásával. Megismerkedtem Mesmer tudományával, aki tudvalevőleg kézrátevéssel tudott gyógyítani - én talán az apró betűkkel fogom majd elmulaszthatni azokat a borús gondolatokat, amelyek az embereket egy-egy rossz álom után meglepni szokták."
Szóval Mesmerről van szó. Milyen érdekes: amikor behajóztam, semmit se tudtam róla, de most olvastam róla dr. Völgyesi könyvében, és így szóba kerül a regényben is... (Persze ez a kézrátétel így nem minden, mert Mesmer a modern értelemben vett hipnózis előfutára, sok területének megalapozója.)
Ennyi.
Más. Véletlenek pedig nincsenek, állítja Thorwald Dethlesfen, de valószínű nem az efféle véletlenekre gondol: Otthon találtam egy honlapot, amikor a könyvhöz kerestem anyagot, és egy UFO-hívő oldalról is letöltöttem valamit. Ott pedig szó van arról, hogy az emberiség, tetszik, nem tetszik visszavezethető genetikai kutatások eredményeképpen egy nőre és három férfira. (Hm, Ádámok és Éva...) Ez valójában egy 1997. július 4-i előadás anyaga (sajnos nem találom, hogy miféle előadásé és hol...) aminek az a címe: "A földönkívüliek genetikai beavatkozása az emberiség fennmaradása érdekében".   Itt a kattintható link
Nos, megint csak az a legjobb, ha idézek a cikkből:
"...A mikorral kapcsolatban további gondok is vannak. Fehérjebiológusok kimutatták ugyanis, hogy a ma élő emberiség genetikailag egységes eredetű, és tulajdonképpen vissza lehet vezetni egyetlen nőre, aki mintegy 150-180 ezer évvel ezelőtt élt. Erre a megállapításra pedig a következő módon jutottak: frissen szült nők méhlepényeit gyűjtötték össze a világ minden részéről, a belőlük kivont mitokondriumok teljes génképletét kifejtették. Ezután vizsgálták, hogy az egyes génszekvenciák mennyire felelnek meg egymásnak. A mutációs gyakoriság ismeretében és a legnagyobb eltérések figyelembevételével ki lehet mutatni, hogy mikor éltek a ma élő emberiség legősibb képviselői. A mutációs gyakoriság pontos értékét igen jó közelítéssel meg lehetett határozni a ma élő emberek és közvetlen őseik genetikai vizsgálatával.
Ezekből a vizsgálatokból az a megdöbbentő felfedezés következett, hogy a ma élő emberiség mindössze egyetlen nőtől, s maximum öt férfitól származik! Ez a bizonyos kis csoport pedig valahol Afrika középső részén élt és nagy valószínűséggel néger volt. Ez az állítás persze mélységesen felháborította a régészeket. Nehogy már a fehérjebiológusok mondják meg, helyettük, hogy honnan ered az emberiség?! Azonnal kontrollvizsgálatokat követeltek - eredményében azonban mélységesen csalódniuk kellett, ugyanis a fehérjebiológusok állítását messzemenően igazolta. Erre a második vizsgálatra 1989-ben került sor, s ezernél is több nő méhlepényét gyűjtötték össze. A kutatás végkövetkeztetése pedig az volt, hogy valóban egy nőre visszavezethető az egész emberiség genetikailag, valamint - a vizsgálati anyag nagyobb száma miatt -, a szóba jöhető férfiak száma is lecsökkent háromra. Puff neki!...".
Szóval ez az előadás efféle bizonyítékok felhasználásával állítja amit a címben megfogalmazott. Nos, én alapjában véve UFO hívő vagyok, olyan formán, hogy "jó lenne ha léteznének" az jó buli volna, de azért a bizonyítékokat igencsak várom, bár az elméletekről szeretek elgondolkozni, beszélni. És nekem az efféle bizonyítékok, amik itt fent le vannak írva "nem gyere be". Nekem ne mondják, hogy "egy tudóscsoport megvizsgálta", meg "egy második vizsgálat"... stb. Konkrétumok kellenek. Ezért aztán a HIX Tudomány levelezőlistáján fel is tettem a kérdést, hogy hihető-e ez, lehet-e ilyen kísérletet lefolytatni, és az eredményből ilyesféle következtetéseket levonni. Választ nem kaptam. (Ott zömmel matekosok és fizikászok vannak, azt hiszem, és a kérdés se lehetett elég tudományos :-))
Mivel érdekel a nyelvészet is, találtam a letöltött dolgaim között ilyen témájú cikkeket is. Hadd idézzem az egyiket. Ez a Scientific American magyar on-line kiadásában, és a Tudomány című folyóirat 1991. júniusi számában levő cikkből való:
A cikk címe:
Nehéz szavak, írta: Philip E. Ross. Alcíme: A nyelvészek élénken vitatják, vajon megismerhetjük-e valaha a legkorábbi ősnyelvek akár csak egyetlen szavát.
Az idézet, így kezdődik a cikk: "Kezdetben volt a szó. Ha Merrit Ruhlent kérdezzük, mi volt ez a szó, azt válaszolja, hogy a tik. Ezzel az egyszerű egyszótagúval jelölhette az ősember az ujját. Ruhlen szerint ebből vezethető le az angol toe (lábujj) és a latin digit (ujj) szó. Hogy mikor keletkezett ez a szó, arra Ruhlen nem ad választ, mások azonban genetikai bizonyítékokra hivatkozva azt állítják, hogy ez mintegy százezer évvel ezelőttre tehető.
Ruhlen a maga útját járó nyelvész, egyike azon kevés radikális kutatóknak, akik a mai nyelvben hallani vélik az ősi szavak visszhangját. Ruhlen szerint a világ valamennyi nyelve egy a távoli múltban beszélt egyedüli forrásból ered, amely jóval megelőzte az első ló betörését vagy azt, hogy az ember a tűz mellett tudta tartani az első kutyát. Mások beérik annyival, hogy a nyelvet 115 ezer évvel ezelőtt beszélt gyökerekig vezetik vissza, a mezőgazdaság kialakulása előtti korig. Hogy a Földön élő négymillárd ember által beszélt több ezernyi nyelv egyetlen közös gyökérből táplálkozik, ez igazán rendkívüli elgondolás. Voltaképpen nyelvészeti megfelelője az "Éva-hipotézis"-nek, amelyet Berkeley-ben dolgoztak ki a Kaliforniai Egyetem kutatói, Allan C. Wilson, Mark Stoneking és Rebecca L. Cann, akik DNS-minták összehasonlításával az egész emberi népesség eredetét visszavezették egy vagy 150 ezer évvel ezelőtt élt afrikai asszonyra. Elméletük fontosságát tekintve vetekedhet a fizikusok által kutatott nevezetes Nagy Egyesítés elméletével. A nyelv monogenezisét azonban legalább olyan nehéz bizonyítani, mint más tudományágak hasonló elméleteit."
Így már nem tűnik zöldségnek - inkább megválaszolandó kérdésnek - az UFO-ista előadásban elhangzott állítás, legfeljebb nem értek egyet az elméletével (de elképzelhetőnek tartom, amíg nincs másfajta bizonyíték), amit erre a kutatásra alapozott (többek között).
Egyébként az ősi nyelvhez: akik a magyarság szíriuszi eredetét hirdetik, azok egyúttal azt is vallják, hogy ez az ősi nyelv a magyar. Na, ugye! Mit kell itt kutakodni a nyelvészeknek? (Most sírjunk, vagy röhögjünk? És ebből kérem meg lehet élni ma Magyarországon, de milyen fényesen! Még Peruba is el lehet jutni ősmagyarnyelvszavakat kutatni.) Azért hadd tegyek hozzá ehhez az ősmagyar nyelvelmélethez én is szerény képességeimhez mérten valami egyszerűt de a maga nemében igazán nagyszerűt: akkor a tik nem ujjat jelent, hanem tyúkot, ezt gondolom nem is kell magyarázni...

Lityegünk, mint a rosseb...Október 21. csütörtök. Úgy megyünk, mint egy csiga, feltéve, hogy létezik lassúmenetű vízicsiga... Éjjel viszont megelőztem egy hajót. Csak úgy, lazán elsuhantam mellette. Megnéztem a AIS-en, hát Libanonba megy a szerencsétlen, most éppen 1,5 csomó volt a sebessége... A miénk négy és fél, szóval elrobogtunk mellette. Hát igaza lett az előrejelzésnek. Dühöng a 9-es idő, délről jön, alig megyünk.
Hát írni nem tudok, de olvasni igen.
Kiolvastam Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában című regényét. Ilyen is kell. Mert jó. Jókat röhögtem magamban... Régen voltam gimista, amikor közös felolvasásokat tartottunk belőlük.

Október 22. péntek, úton. Továbbra is tart a rossz idő. Megjött, hogy Zbyszek megy haza, orosz gépész érkezik Lisszabonba.

Október 23. szombat, úton. Nemzeti ünnep. Ez a hajón nem látszik. Az igazi ünnep az lenne, ha végre fel tudnék egy kicsit állni, mert azt ebben a lityegésben nem lehet.
Ez nem tükrözött kép!Hogy megy a napom? Nos: éjfélkor fel a hídra, a hat órából 5 óra negyven percet ülök. Hatkor le, fekvés. Tizenegy tízkor kelek, amíg öltözöm ülök, amíg eszem ülök, délben a hídra, ott öt óra negyven percet ülök, hatkor le, a vacsora alatt ülök, majd a kabinban ülök, amíg le nem fekszem. Irtóra fáj már a fenekem...
Alig megyünk, hogy a fene egye meg. Kíváncsi vagyok, miket gondol a szegény asszonyka magában ilyenkor, amikor nem tud elérni immár több mint egy hete... Hiányzik már, hogy beszéljünk.

Október 24. vasárnap, úton, Lisszabon. Hajnali öt körül elkezdtünk billegni, és gyorsulni. Délre már 5 mérföldre voltunk, kettőkor szállt be a révkalauz, háromra kikötöttünk.

Mikor lépünk be az EU-ba?
A kérdés még nyitott. Ugyanis az ügynök kiállította számomra a partra lépési engedélyt, mert a rendőrség szerint Magyarország nem tagja még az EU-nak.
Erre mit mondjak?
Először is: szégyen a portugál rendőrségre, hogy ilyen alkalmazottai vannak. Mert az nyilvánvaló, hogy a teljesen apolitikus, a világ dolgaira teljesen érdektelen hozzáállás az oka. Meg a "főnökség" slendriánsága, mert nem értesítették a beosztottakat. Nem értem, nincs kéznél egy lista?
Vagy: a portugál hivatalos hozzáállás nem ismer el minket teljes jogú tagnak, ami hülyeség, mert miért, és a lengyeleket igen.
Úgy gondolom, ilyen idióta otthon is akad szép számmal, akinek fogalma sincs mondjuk az EU tagállamokról - még a hivatalos szervek tagjai között is -, az apolitikusok között, akik nem mennek el szavazni, akiket nem érdekelnek a világ dolgai. Nem áltatom magam, hogy mi különbek lennénk ilyen téren.
Na, mindegy.
Beszéltem Encsikével.
Amikor bekapcsoltam a telefont, csak úgy záporoztak az sms-ek, (összesen kilenc, megfejelve a Vodától eggyel, melyben értesít, hogy 19 nem fogadott hívásom volt, amíg utoljára volt vonalam... Szép!) telve aggodalommal, hogy merre járhatunk, mi van velem, miért nem kapom meg az üzeneteit? Miért nem volt vonal Gibraltárnál, és így tovább, mert szegény nem tudta, hogy Lisszabonba jövünk, indulás után, amikor küldtem az üzenetet, hogy hívhat, abban nem adtam meg, mert minek, ha úgyis beszélünk, és szegény olyan rosszul volt, hogy nem volt ereje felvenni a telefont, és utána már nem volt vonal.
Kikötés után kibeszéltük magunk, 17 percig tartott.
Így most nagyjából képben vagyok. Nimród ma van a Grand Canyonban, valami hegymászó sráccal ment, és november elején, a hazautazás előtt elmegy Alaszkába. Fantasztikus, hogy mennyire vonzódik a rideg, hideg tájakhoz. Azt hiszem, előző életében ő volt a Rőtszakállú Erik...
Később hívott Szabolcs. Elújságolta, hogy olvasta az Ezredvég októberi számában a Postás című írásomat, és rohadtul tetszett neki. Ez egy. De az azért nem semmi, hogy Kristó Nagy Istvánnak is tetszett, aki köztudottan nem osztja bőkezűen a dicsérő szavakat!
Vito és Emanuel kivitték a barbát és Jaceket. Vitónak van egy tesója, aki itt lakik.
Délután bejött az ügynök csak azért, hogy elmondja: a gépész nem érkezett meg, Varsóban nem szállt fel a gépre. Később telex jött Vasoullától, hogy nem engedték felszállni, mert nincs portugál vízuma.

Van egy jó hírem:
Mostanában sokat jár az agyam azon, hogy mi lesz, ha nyugdíjba megyek, miből élünk meg... Hát megtaláltam a magam számára a megfelelő tanmesét az Anthony de Mello: A csend szava - Egy perc bölcsesség -Távlatok, Korda Kiadó Budapest - Kecskemét, című kötetben, majd sokszor elolvasom:
"Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
- Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.
- Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: minden jóra fog fordulni ismét.
Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
- Gazdag leszek megint?
- Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez."
Ezentúl, amíg lesz kedvem, minden napra kiírok valami bölcsességet a négy kötetnyi gyűjteményből, amit lehoztam magammal. Tehát:
Az emberek csak akkor nem hisznek Istenben, ha egy hazugságban hisznek, amit Istenként tisztelhetnek. (Tolsztoj)
Ha szétnézünk kis hazánkban, akkor azt hiszem, ez ma a pénz és a hatalom...

Október 25. hétfő, Lisszabon. Reggel a hídon telex várt Ciprusról. Azt kérdezték, mikor mehetünk el, mert küldenék Szokolovot, a gépészt. Erre csak kilenc után tudtunk válaszolni, amikor megjöttek a melósok, és kikérdeztem őket. (Itt nem közép európai idő van, egy órával korábban vannak, miként a britek is.) Nos, holnap délután kettő felé végezhetnek.
- Akkor jó, megy a gépész - mondta Vasoulla a barbának. Azt is elmondta, hogy már be se engedték Lengyelországba Szokolovot Kalinyingrádból a vízum hiánya miatt. Ez azért már jobb magyarázat.
Aztán kiderült, hogy La Corunába megyünk berakni, és a hajóbérlő egy órát engedélyezett, többet nem várhatunk a gépészre. (Hja, elmúltak a szép Mahartos idők, amikor este kész volt a hajó, és indulás másnap reggel... bele is rokkant az ország...) Szóval később újabb telex, hogy mégse ide jön, hanem La Corunába érkezik, és a lengyel a következő kikötőből megy haza, hogy alaposan betanulhasson az orosz a gépházba, mert "új".
Na, ettől a barba kiakadt. Mi az, hogy új? Kezdő gépész? (Ez nem valószínű, mert a pasi 52 éves.) És miért kell egy hetet együtt lenniük? Mert a kvarcot Thamshavenbe, Norvégiába visszük... Ebben a kikötőben voltam a Lys Carrierrel. Szóval nemcsak én jöttem le "kalandosan" a hajóra.
Azért Ciprus nem áll ám a helyzet magaslatán... ha egy kicsit is odafigyelnének, sokkal jobban meg lehetne szervezni az utazásokat.
Este mindenki kiment, én vagyok a házőrző, mert ugye éjfélig raknak, ez nekem egy órát jelent, remélem félkor eleszi őket a fene...

Milyen a portói?
Tizenegy felé bejött mindenki. Vitalino is, aki pár óra híján az egész napot kint töltötte a bátyjánál. Behozott egy üveg portóit, gyorsan elfogyott. Most ittam életemben először, de hatalmas csalódás volt, mert édes... Ha van amit nem szeretek, az az édes bor. De azt azért meg kell jegyeznem, hogy ez teljesen más mint az otthoni cukrozott félédes és édes vörösborok. Ezen nem érezni a mesterséges édesítést meg, hogy őszinte legyek, a bor ízét se. Azt hiszem, hogy ez valamiféle vermutszerűség lehet, mert hogy fel van szeszelve az biztos, mert 19 fokos. Végül is nem egy nagy durranás. Afféle gyenge (már alkoholtartalmát tekintve) nyali-fali. Na, majd utánaolvasok, mert ez nem állja, hogy dunsztom sincs, hogy mit ittam? Nyilvánvaló, hogy a kategóriájában jó bor(?), de sajnos oda kell tennem az aszú mellé, annak meg a töppedt ízét nem szeretem... És a spanyol jerez se gyere be, mert az is desszertbor, azt még 1982-ben ittam Szabó Béla parancsnok hívott meg Barcelonában. Milyen jó, hogy meg tudom magyarázni, hogy miért nem szeretem ezeket a drága borokat!!! De azért - sajnos - igaz. Úgy vagyok ezzel, mint Nimród fiam a banánnal, amikor látja, hogy Szabolcs milyen jóízűen eszi, akkor méltatlankodik, hogy ez nem igazság, hogy ő nem szereti, mert az öccse milyen jót eszik... Nálam mondjuk egy jó kis pécsi cirfandli a nyerő, de semmi esetre se a badacsonyi szürkebarát.
Vitalino hozott magával egy könyvet.
Aristides Lima írta, a német és a zöldfoki-szigeteki politikai rendszert hasonlítja össze benne. Teheti, mert a pasi ért a politikához, ugyanis Vitalino bátyja a zöldfoki-szigeteki parlament elnöke. (Lisszabonban az öccsénél volt)
Egy bölcsesség a mai napra:
- Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajon tettem-e valamit szívből másokért; vajon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal hűtlen; vajon én megtartottam-e azt, amit másnak tanítottam. (Kung Mester beszélgetései - Hamvas Béla gyűjtése)

Október 26. kedd, Lisszabon, úton. Amikor a reggeli házmesterséget csináltam, a hídon elolvastam az éjszaka vett időjárás-jelentéseket. Hát valami fenemód csúnya szavak vannak benne! Déli 9-10-es szelet adnak délutánra, később délnyugatit... Hát, nem szeretnék a bőrömben lenni...
Vasárnap a Benfica 2-1 arányban verte a Madeirát. Egy akkora bombagólt láttam, hogy az iszonyatos! Ennek kapcsán kérdezgettem Emanuelt, mit tud Fehér Miklósról.
Szerették nagyon Lisszabonban és Portugáliában "Fe-eeh"-t, valahogy így ejtette a magyar nevet. Hát nem mondom, hogy a legkönnyebben kiejthető magyar szavak közé tartozik a neve. (A portugál a h-t nem ejti, az é-vel szinte egy nyelv se tud mit kezdeni, és az r is gondot okoz, mert errefelé ez h-nak hangzik legjobb esetben, de mindenképpen "elhaccsolják".) Az érdekesség, és amit még nem hallottam: a klub vezetése úgy döntött, hogy a huszonvalahányas mezt soha többé senki nem viselheti a Benfica színeiben, az örökre a magyar csatáré marad.
Innen kezdődik a lisszaboni forgalomirányításKettőkor manőver, induláskor smstem Encsinek, de nem hívott fel. Pedig megkapta! Akkor majd La Corunában. Este hatkor csak az jelezte a rossz időt, hogy esik a barométer. Aztán negyed tizenkettőkor arra riadtam, hogy némi nehézségbe ütközik fejen állva alunni... Szóval ami késett, nem múlott. A szolgálatba menet, amikor hátra mentem, olyan szembe széllel találkoztam, mintha előre mennék. Ha zavarosnak tűnik a mondat: a déli szél hátulról fúj, mivel északnak megyünk. És irtó erővel... Valami baj lehet odafent az időjárás felelőssel...
A mai bölcsesség: - A szülő éveiről az ember ne feledkezzék meg soha: azért, hogy örüljön fölötte, s azért, hogy aggódjék miatta. (Kung Mester beszélgetései - Hamvas Béla gyűjtése)

Október 27. szerda, Letelt a szerződésem fele! És ez most gyorsan eljött. És mit ne mondjak, örülök neki. Mennék is haza, már nem nekem való mulatság ez a fajta hajózás.
Úgy volt, hogy éjfélre érkezünk, és jön a pilot. De hiába hívott fel a hídra a barba fél éjfélkor, csak arra volt jó, hogy tíz perc múlva, amikor mondták, hogy még egy óra, amíg jön a révkalauz, Fabian eltűzött az óljába csicsikálni.
Kezd átmenni tranzitba. Magyarán, Lisszabon óta megint szivornyázik.
A nagyravágyónak egész lénye csupán egy álom árnyéka. Shakespeare

Vitorlás érkezik La CorunábaOktóber 28. csütörtök, úton. Kezdjük a mai napot a "bölcsességgel":
Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk. Shakespeare
Hát én aztán tudom, hogy mi vagyok! Egy hatökör...
De menjünk sorba.
Kettőre kötöttünk ki. Addig le, s fel sétáltam a viharban a kikötő előtt. Fél háromkor mentem le aludni. A kabinban büdös, nincs levegő, hát kinyitottam résnyire az ablakot, mert lehűteni nem akartam, csak egy kis friss levegőre vágytam...
Fél hétkor keltem, mert nem tudtam, ki mikor jön, nem volt info, a barba meg tűzött el aludni manőver után. Nyolckor jött a draft surveyor, mire végeztünk dög fáradt voltam. Utána az útvonalat, térképeket előkészíteni, aztán már mehettem is a hajót beállítani, mert már a berakás vége felé jártak.
Tíz felé megjött az új gépész, de Zbyszek csak Norvégiából megy haza, mert Cipruson ünnep van, nincs bent csak ügyelet, és ők nem tudták elintézni a jegyet a gépészünknek. Jelzem ezt nem ma kellett volna, hanem amikor az oroszét...
Újra draft survey, minden rendben ment, kettőre végeztünk mindennel. Manőverre nem kellettem, a barba leküldött átöltözni. Kicsit rendbe szedtem magam, fel a hídra, a pilot már kiszállt. A barba megkérdezte, hogy ki tudom-e vinni a hajót innen?
- Hát persze - mondtam, de már nem volt kinek, mert tűzött el aludni. Erre gyorsan kikerültem a halászt, aminek éppen neki akart menni, és kivittem a hajót, majd beálltam északnak. Most legalább annyi jó lesz, hogy a hullámzás a másik oldalról jön, legalább nem gond kijönni a deckre.
Ez is valami, ha apró öröm is, ilyenekben azért van része egy tengerésznek. A tengerésztoborzó reklámfilmben a szöveg: "Mert megérdemled!".
Na, most jön, amit én megérdemlek, azaz ami a hülyének kijár:

Jacek kétségbeesve jön
a hídra. Én éppen a jól megérdemelt pihenőmet töltöttem a szófán, a lábam az asztalon, valahogy ki kellene hajtani a napi fáradtságot belőle.
- Chief, ömlik a víz a kabinodból...
Ó, én marha, nem csuktam be az ablakot, és a hullámzás az én oldalamon támad!
- Minden csupa víz, minden elázott, az irataid úsznak a padlón, én két vödör vizet összeszedtem nálad, a folyosón is vagy hármat, becsuktam az ablakot, de minden vizes, az ágyad, de még a felső polc is a falon...
Hát persze, hiszen a résen a víz a fallal párhuzamosan spriccelhetett...
Az első sokk után valahogy nem érdekelt a dolog. Elkapott egy Meursault szerű közöny...
Van úgy, hogy ha "nagy baj" történik, az embert nem érdekli, úgyse segíthet már semmin, hát minek idegeskedni, szentségelni? A pihenés most fontosabbnak tűnt. Azért hamarabb befordultam Ushant irányába, és nyomás le. Hát kérem, a helyzet sokkal jobb, mint ahogyan feltételeztem! A fontos irataimat a szekrényben tartom, a kabin másik végében, zárt ajtók mögött, azok nem károsodtak. Amit Jacek "iratoknak" nézett, az a kiselejtezett szemét, amit egy üres kartondobozban gyűjtöttem, és még nem volt érkezésem kidobni. Most megtettem. Az ágynak csak a vége lett nedves, attól aludni még lehet benne, hát akkor meg mi a baj, nem igaz gyerekek?
A szófa az tökéletesen elázott, csak úgy csurgott... A CD-im mind vizesek, de azokat csak ki kell mosni édesvízben és kész. Az asztalra és a rajta levő csúszásgátló terítőre úgyis ráfért a mosás, hát ott direkt jól jött. A szőnyegpadló persze megszívta magát, szerintem hónapokig szörcsögni fog ahol rálépek, de ezen nem segíthetek. Így a fürdőpapucsot használom bent, a másik az ajtó előtt várakozik, hogy ne vizezzem össze a folyosót, ha kijövök. A szófahuzatot kimostam, és be a szárítóba. Amikor kész lett, akkor jött a gond, hova tegyem, mert mindenhol vizes lesz... Az ágy nekem kellett. Beraktam a szekrénybe.
Viszont elmondhatom, hogy a jó isten velem van, mert biztos ő nem engedte, hogy indulás előtt levigyem a kabinba a laptopot és a videokamerát. Mert gondolkoztam rajta...
Aminek baja lehet, az a Westeles telefon (a másik velem van a hídon), azt szétszedte Vitalino, reméljük kiszárad és használható lesz, habár azért ebben inkább nem bízom túlzottan. Több reményem van abban, hogy a csuklós vérnyomásmérő használható marad...
Azért vártam, hogy eljöjjön a hat óra.
Hát az el is jött, csak a barba nem. Így lementem a kabinjába, ébreszteni. Édesdeden aludt, biztosan az alkoholgőz elkábította, ezért nem ébredt fel.
Jacek azt mondja, hogy három napig lesz tranzit részeg, én azt, hogy öt. Tudtam aludni, igaz, takarózni nem, mert annak a harmada nedves volt. Amikor éjfélkor felmentem a hídra, felcsavartam fűtést, majd négykor leveszem...

Október 29. péntek, úton. Hát kérem szépen, szárad a kabinom. Hajnalban 30 fok volt bent, fél hatkor lekapcsoltam a fűtést, kinyitottam az ajtót, hogy ha lejövök a szolgálatból, akkor normális legyen a hőmérséklet. Negyed hétkor jutottam le, mert a barbába nem lehetett életet verni, megint elaludt...
Továbbra is viharban hajózunk, már tele van a hócipőm de nagyon, és nem lehet a végét látni, mert újabb és újabb depressziók jönnek, s dühöng a 8-as, 9-es idő... Őrület! Nem volt ősz, szeptembertől dühöng a tél!
Napok óta tökölődöm, hogy amit el akarok mondani, azt itt tegyem-e, vagy lapozzak vissza, s szúrjam-e be? A végeredmény az, hogy itt következik:
Ugyanis egy pöttyet

Vitatkoznék Lukács Bélával
az Utazások térben, időben és téridőben című munkája kapcsán. Azaz ez így nem korrekt, mert nem akarok én vitatkozni az akadémikus fizikussal, csak bizonyos egyet nem értésemet fejezném ki egy bizonyos dologgal, amivel ő viszont szimpatizál... Erről jóval előbb írtam már, és érdekes, hogy amiről itt szó lesz, azt ott meg se említettem. Nem is tudom, mi az oka? Talán az, hogy amiről írtam, az mind-mind olyan, amivel teljesen egyetértek, elfogadom a tudós magyarázatait az úgynevezett "rejtélyekre".
Nos, ő felveti a dogon problémát is. Ha valaki nem tudná, miről van szó, megpróbálom pár mondatban összefoglalni: A dogonok egy szudáni eredetű törzs, ma körülbelül negyedmillióan lehetnek, és Csádban Timbuktu városától délre, a Bandiagara fennsíkon élnek. Arthur M. Young az afrikai népek mitológiájával foglalkozott, ő hívta fel egy amerikai orientalista, Robert K. G. Temple figyelmét egy afrikai törzsre.
Temple kutatásairól "A Sirius-rejtély" című, 1976-ban megjelent könyvében számolt be. A dogonok a világegyetem keletkezéséről a következőképpen vélekednek - írja Temple: "A teremtés kiinduló pontja a Sirius Digitariának nevezett kísérője, amely a Sirius körül kering. A dogonok szerint a Digitaria a legkisebb és legnehezebb csillag. Benne van minden dolgok csírája. Saját tengelye és a Sirius körüli mozgása biztosítja a világmindenség teremtő erőinek továbbélését..."
A dogonok még további meglepő dolgokat is elárultak: A Digitaria a létező "legkisebb dolog", ám egyszersmind a legnehezebb csillag. Anyaga fém, a neve "szagala", fényesebb, mint a vas, és olyan nehéz, hogy "földi lény" nem tudja felemelni. Akkora, mint egy ökör kiterített bőre, de 480 szamárrakományt nyom, ami közel 35.000 kg tömegnek felel meg. A Siriusnak a Digitarián kívül még egy kísérője van, az úgynevezett "emme ya". Ez a csillag nagyobb, de négyszerte könnyebb a Digitariánál. Ugyanolyan irányban és ugyanannyi idő alatt kerüli meg a Siriust, mint a Digitaria, de pályája hoszabb, vagyis jóval távolabb van tőle.
Két francia tudós, Marcel Griaule és Germaine Dieterlen 1950-ben közzétették "Egy Szudáni Sirius-rendszer" című tanulmányukat, miután 1946 és 1950 között évekig éltek a dogonok között. A két francia tudós az anyaggyűjtés után joggal jelentette ki: "Mindeddig tisztázatlan, mi több, fel sem merült a kérdés, hogy csillagászati eszközökkel nem rendelkező emberek hogyan ismerhetik szemmel aligha látható égitestek mozgását és tulajdonságait."
Nagyjából ennyit elég is tudni.
Szóval Lukács Béla a "dogon esetet" is felemlíti munkájában tudomány kontra áltudomány című fejezetében és igyekszik - hogy mondjam? - cáfolni? Nem, ez nem jó szó, igyekszik mindenképpen tudományos magyarázatot találni. Szóval L. B. ezt írja, amikor a kötet végén választ próbál adni a dogon csillagászati tudásra:
"Na most vissza a dogonok ügyéhez. Azon egyetlen adatból, hogy a dogonoknak a tőlük elvárhatónál több a csillagászati ismeretük, egyetlen további következtetésre sem juthatunk ezen ismeretek okára nézve. (Ezzel természetesen egyetértek.) E többletet ugyanis több ok is magyarázhatja. Herrmann véleménye (mellyel magam is szimpatizálok) az, hogy a dogonok ismereteiket tőlünk szerezték. Nevezetesen, adatok vannak csillagászati tárgyú kíváncsiságukra; tudunk egy Dogonföld táján járt 1893-as csillagászati expedícióról, melyet bennszülöttek alaposan kikérdeztek. Ez már minden fentebb említett ismeretet megmagyaráz, a Szíriusz B sűrűségét kivéve, mely 1915-ben vált nálunk ismertté. Vagyis a magyarázathoz már csak azt kell feltennünk, hogy a Francia Nyugat-Afrika részét képező Dogonföldet 1915 és 1935 közt egyetlen csillagászatilag kompetens utazó megjárta; ilyenről én nem tudok, de ki mondhatná, hogy ilyen nem volt?"
És még egy idézet erről a bizonyos Herrmannról: "Herrmann mást tart szükségesnek hangsúlyozni: Temple könyvének elutasítását. "A Templeféle hipotézisek és a hozzá hasonló agyszülemények pontosan azért veszélyesek mert a tudomány köntösében tetszelegnek..."
Itt nyilván arról van szó, amit én nem tudhatok, hogy Temple a munkájában nyilván levonhat bizonyos (túlzó, és nem bizonyított) következtetéseket, amire Herrmann reagál, és áltudósnak nevezi. De számomra Temple csak annyiban érdekes, hogy leírja, mit tudnak a dogonok.
Szóval itt van, amivel nem tudok egyetérteni: egy 1893-as csillagászati expedíció kikérdezése nem magyarázza a tudásnak európai eredetét, hiába fogadja ezt el Lukács Béla. Véleményem szerint ugyanis az azóta eltelt idő túlságosan rövid ahhoz, hogy mítosszá váljon. Főleg ahhoz, hogy a teremtéstörténetet leváltsa, mert azt ugye senki se feltételezi, hogy van olyan törzs, népcsoport, amelyiknek ne lenne teremtéstörténete! És egy expedíció kikérdezése semmi esetre se olyan megrendítő találkozás, hogy elegendő lenne arra, hogy a mítoszaikban alapvető változást okozzon. Az, hogy csillagászati irányú érdeklődésük volt 1893-ban, pont arra mutat rá, hogy "valami okuk volt erre". Magyarán, én nem tudok ezzel a Herrmannal ily módon egyetérteni. Ha valaki bizonyítani tudná, hogy korábban kapták Európától az ismereteket, az hihetőbb lenne, csak a baj az, hogy jóval korábban Európának se álltak ezek az adatok a rendelkezésére.
És L. B. így folytatja: "Fentiek miatt a dogonok említett csillagászati ismeretei magukban nem bizonyítják a földönkívüliek látogatását, sőt nem is valószínűsítik. (Egyetértek.) Ehhez ugyanis a másik, épp most elmondott lehetőséget ki kell előbb zárni, vagy legalábbis valószínűtlenné kell tenni. (Szerintem eléggé valószerűtlen, és megkockáztatom, hogy teljességgel kizárható.) Hogy ezt meg lehet-e tenni, az rám nem tartozik. Talán meg lehetne ezt tenni mítoszkutatók és francia levéltárosok együttműködésével; nem tudom. De ilyen érvek nélkül tudományos módszerrel nem lehet a földönkívüli eredetet igazolni." Ezzel természetesen megint egyetértek.
A barba délután megjelent, helyet foglalt a radar előtti székben, és csak értetlenkedett, hogy miért nem megyek le, hiszen leváltott?
- Mert még csak öt óra van - mondtam, amin igencsak elcsodálkozott, de az órát látva megörült, és lement, remélem, nem elaludni! És hogy valamire emlékezhet, azt az bizonyítja, hogy háromnegyed hatkor feljött, s én mehettem...
Egy bölcsesség a mai napra, ami kicsit kapcsolódik a tudomány kontra áltudomány problémájához: Semmi sem jellemzőbb az észre, mint az ész megtagadása. Pascal

Október 30. szombat, úton. Az, hogy este korábban jött fel, azonban nem jelentette azt, hogy reggel ne aludt volna el... C'e est la seamen's zsiznyi... (Ilyen a tengerészélet... francia - angol - orosz)
Viszont egy fontos dolgot majd elfelejtettem: északkeleti 5-ös szelünk van, igaz, hogy szemből jön, de nem bukdácsolunk, nem dülöngélünk, magyarán elmúlt a vihar (egyelőre, háromszor lekopogva az asztallapon, alulról felfelé, és aki tud más hatásos ellenszert is, az írja meg).
Délben Jacek aggodalmát fejezte ki a barbával kapcsolatban, mert napok óta nem eszik.
A hídon pedig Fabian felháborodva mondja, hogy az új gépész szóvá tette, hogy nem is borotválkozik. (Viszont erről lehet tudni, hogy merev részeg, mert a külcsínre meglehetősen hiú egyébként, mindig frissen borotváltan jön a hídra, meg arcpakolás meg bedolgozott frizura és minden a világon...) És még méltatlankodott egy ideig, hogy nekünk nincs nap, hogy ne lenne több a munkaidőnk tizenkét óránál... És azután közölte, hogy írjam be a naplóba a delet, és merev derékkal eltántorgott (ez a másik jele annak, hogy be van nyomva, mint a rajzszög...).
Ja, a munkaidő: megcsináltam éjjel a pihenőidő kimutatást, hát az október 744 órájából 374 órát dolgoztam és 370-et "pihentem".
Beszéltem Encsikével, egészen addig, míg az átkozott Voda nem bontotta a vonalat, mert lefogyott a pénz a számláról. Hát ebben a szolgáltatásban nem európai... ez o-vodás... A T-mobil 15 másodperccel a lejárat előtt beszól, hogy nemsokára bontja a vonalat, s az ember nem szentségel, s aki hív, az is hallja. Mert a Voda csak egy sms-t küld, s csak a vonal bontása után, így a másik fél nem érti miért szakadt meg a beszélgetés.
Egy bölcsesség a mai napra: Mily fájdalmas az emberi sors! Szellemünk alighogy megérik, testünk már hanyatlani kezd. Montesquieu

Olajfákyla festi vörösre a felhőketOktóber 31. vasárnap, úton. Éjfélkor tök sötét és tömény alkoholgőz fogad a hídon. A faszi a sarokban ül és alszik. Persze naplót nem írt, két és fél mérföldre el vagyunk esve a rottától (ez most nem olyan nagy baj, de lehetne...). Na, most mi a francot mondjak, amikor majdnem sírva mondja:
- István, ne haragudj... beírod a naplót?
Hát persze, hogy beírom. És valóban nem haragszom. Mert lehetne ilyenkor hülye és arrogáns, kiabálós, kötözködős, de nem, kussol, csendben van, "elvan, mint befőtt a spájzban..."
A baj csak az, hogy már én is vesztésre állok, Jacek már régen vesztett, mert ő ugye három napot mondott, én ötöt, s az most éjfélkor telt le, ha most még rászív, akkor már belép a hatodikba... és kezd idegsítővé válni. Szerintem ma még rátesz egy lapáttal, aztán hétfőn leáll, mert hétfőn már dolog van, mindenféle táviratot kell küldenie. Így volt a beszállás után is.
Egyelőre nem is állítjuk át a hajóórákat, mert nem fogná fel, hogy miért történik. Majd ha kijózanodott, vagy érkezés után.
Éjjel megint írtam, már a végkifejletnél tartok, elértem a félmillió betűt.
Nos, hajnali hatkor mégis úgy döntöttünk, hogy óraállítás van. Úgy néz ki, hogy leállt a szürcsöléssel.
Fél tizenegy felé lejött a kabinba.
- Chief, ne haragudj...
- Nem haragszom, nincs miért. - és ezt így is gondolom. Ugyanis ez nem harag kérdése. Remélem jól látom a helyzetet. Még percekig festegette magát, aztán vissza a hídra.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem tévedtem, öt napig tartott varázslat.
Ám az élet nem ilyen egyszerű: este hatkor megint masszívan tántorgott. Szóval tévedtem.
Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni. Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Kínai univerzisták



NOVEMBER

November 1. hétfő, úton.
Azt hiszem, bizonyos dolgokban az asszonynak igaza van. Például, ne kiabáljunk el semmit. Éjféli váltás előtt a folyosón találkoztam a barbával, már ment aludni.

Még mindig a barba a téma

Na, ez legyen a legnagyobb gond, gondoltam. Aztán mikor a hídra értem, láttam, hogy van nagyobb is! Mentünk be az olajfúrótornyok közé ezerrel... Igaz, mellettünk egy őrhajó sétált, gondolom szemmel tartott minket, és ha kell eltoltak volna a torony mellől...
Valamikor fél tizenegy körül elfordult, és úgy hagyta a hajót. Azt hiszem, egy fúrótoronynak tért ki, mint a viccben az amerikai hadihajó. A naplót természetesen nem írta, sokkal jobban elhanyagolta a navigációt mint eddig.
Pedig tegnap azt hittem, most már rendbe jön. No, hiszen! Jól nézünk mi ki!
Korán, tízkor ébredtem. Arra, hogy bűzlik a kabin, mint a jó fene... Ez még a tengervíz hatása, mert mint említettem volt a padlószőnyeg jól megszívta magát. Kíváncsi leszek, mikorra szárad ki teljesen. Tíz perccel dél előtt jön a barba:
- István, nekem aludnom kéne...
- Jó, menj, az a tíz perc nem oszt, nem szoroz.
Felmentem, természetesen 3 mérfölddel a rotta mellett hajókáztunk, de ez most nem számított, mert körülöttünk csak víz és víz van. A napló tök üres, úgy látszik már természetes, hogy én írom az ő őrségét is... Ami viszont teljességgel érthetetlen számomra, a naptár októberi oldala gondosan leszakítva, és a novemberiben az elseje szépen áthúzva. Vajon a részeg agyában mi zajlik ilyenkor, hogy ezt oly fontosnak érezte megtenni? Este azonban watchmant teszek mellé, mert az Ekofisk olajmező mellett megyünk el. Igaz, én viszem "be" a hajót, ha az előreszámításom helyes, neki csak nem kell kanyarogni, és akkor minden rendben lesz. Viszont a legénység már morgolódik, hogy ez tűrhetetlen. És ugye ebben igazuk van. Hatkor mondom neki, hogy:
- Jó lenne watchman éjszakára...
Látom, hogy nem tetszik neki, de azt mondja:
- Persze, jogodban áll megtenni, ha úgy látod jónak, de már leálltam, nem kell... Már abbahagytam... Valaki javasolta, hogy tegyél mellém watchmant?
- Nem, senki - hazudtam. Hiszen mindenki helyeselt, amikor mondtam a szalonban, és igazság szerint Vito mondta először, hogy felmegy este...
- És ki jönne fel?
- Emanuel őrsége... - mondtam. Láttam, nem tetszik neki. - Arra gondoltam, hogy nyolc után jönne fel.
- Inkább Jacek nézzen fel időnként... - motyogta alig hallhatóan.
- Oké, ahogy gondolod, jó őrség... - búcsúztam el.
Lent mondom a srácoknak mi újság. Jacek mondta, hogy persze, felnéz időnként. Aztán 23.40-kor kelek, Jacek még mindig nyomja az autóversenyt a Playstation 2-őn, kérdem mi van? A fejét ingatja, és mutatja, hogy nagyjából rendben van minden. Bementem a konyhába, feltettem magamnak a kávévizet, jön le a hídról Vito.
- Őrségben voltál?
- Igen - mondja vigyorogva.
- Minden rendben?
- Többé kevésbé... mondja.
Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról. Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Modern ezoterikusok

November 2. kedd, úton.Viszonylag jól volt, nem is bűzlött nagyon amikor felmentem éjfél előtt öt perccel. Erre kényes vagyok, mert egyszer szólt, hogy azt nem tűri, hogy késve jöjjek fel, amikor pontosan éjfélkor mentem fel. Azért ez meglehetősen sajátos hozzáállás, nem? Arra se volt ereje, pedig ugye azt mondta, hogy leállt, hogy a naplót beírja, meg hogy hozzányúljon a robotkormányhoz, ahogy hatkor beállítottam, úgy volt éjfélkor is.

Hogy kezeljük a delírium tremenst?

Hajnali ötkor megjelent a hídon. A pasas egy összefüggő reszketés volt, mindene vibrált, ingott, remegett, cidrizett, rezgett. A radarszékbe se leült, hanem bele nyeklett.
- István nem tudok aludni, nagyon rosszul vagyok - jött panaszkodni. - adj valami gyógyszert...
Na, hiszen, jól nézek ki! Hiszen ezeken a hülye coastereken a gyógyszertár német, és ami angol nyelvű segédletünk van, abban nem találtam meg a gyógyszerek számozását! Az orvosi segédlet a parancsnokok részére pedig egy hülye kiadvány, mert a szülés benne van, de a delírium tremens kezeléséről szinte semmi, pedig nekem el lehet hinni, hogy a tengerész többet részeg mint kilencedik hónapos terhes! És nincs benne az IMO által előírt nemzetközi gyógyszerlista a megfelelő számozással. Na, most sto gyelaty?
Elő a notebookot, előbányásztam egy német szótárt, mert emlékeztem, hogy van valahol, de eddig sose volt rá szükségem, indítom, kikerestem mi németül a nyugtató. Le a gyógyszertárunkba, elő a német kézikönyvet, na hol nyílt ki? Nem kell találgatni: ahol a nyugtatók, köztük a legerősebb, vagyis a delírium tremens gyógyszere van... (31-es számú, ezt most jól megjegyzem, nem magam miatt!) Adtam neki két kapszulát, azzal, hogy fél óra múlva vegyen be még kettőt. Ez ugyanis rajta van a használati utasításon, persze németül, és én ugyan nem beszélem a nyelvet, de úgy éreztem, hogy jól értelmezem: ugyanis ott van leírva, amilyen tájon az adagolás „szok” lenni, és az initial az angolul is kezdetet jelent, aki pedig a 2-4 Kapseln jelentésére nem jön rá, az álljon be hozzám patikusinasnak.
Azzal búcsúztam, hogy fél óra múlva benézek, és nyolcig hagyom aludni.
- De nehogy valamelyik matrózt küldd be, te gyere... - mondta már az ágyból. Úgy látszik, szégyenli magát előttük. Nem értem, mit kényeskedik?
Nyolckor felkeltettem. Negyed kilenc felé tóplált fel a hídra. Kikérdeztem, hogy jól van-e, amennyire a remegése engedte elmondta, hogy nem, de valamivel jobban, mint hatkor. Vitot maga mellé rendeli őrségbe. Elköszöntem, de még le se értem a lépcsőn visszahívott.
- István, remeg a kezem, képtelen vagyok megírni a telexeket...
Nyilván visszamentem, leadtuk a 4 telexet, volt vagy kilenc, mire le tudtam menni aludni. Háromnegyed tizenkettőre állítottam be a vekkert. Nem is ebédeltem, inkább alvásra használtam az időt.
Délben valami telexszel bajlódott, beírtam a naplót helyette, kikérdeztem hogy van, azt mondta, jobban néz ki, mint amilyen ocsmányul érzi magát.
Nem is ebédelt, tűzött aludni.
Kettőkor mentem le, hogy egyek valamit, utána találkoztam vele a folyosón.
- István, van vérnyomásmérőd? - kérdezi, és mutat a csuklójára. Nyilván kifigyelte, hogy van, de nincs, mert beázott La Coruna után, és nem műxik (internetes nyelvújítás (nyelvrontás?) a működikre), kell venni egyet. De azért elővettem a hajóét (ezután használom), megmértem neki, hát 185/105, nem mondom, hogy alacsony lenne. Viszont nem mertem semmi vérnyomáscsökkentőt adni neki, mert mit tudom én, hogyan fér össze a Distraneurin kapszulával amit delírium ellen találtam neki.
Azért egyre jobban van. Nem hagyja el magát, most fogott hozzá a hó végéhez, és a munka, a tevékenység egyre inkább megnyugtatja, simítólag hat az idegeire. Remélem, most már nem dobja fel nekem itt a hajón a talpát...

Olvasok

Egyébként most megint nem írok, hanem olvasok, mert egy másik könyvtárban megtaláltam a MEK-ről letöltött irodalmat, és nem tudok szabadulni tőle. Elolvastam Camus: Közönyét. Hát az igazság az, hogy megtiltanám, hogy középiskolás olvasmány legyen. Most hallatlanul élveztem, szinte letehetetlen, míg sok-sok-sok... éve hótt unalom volt...
Fantasztikus olvasmány Csáth Géza 1912-1913 Naplója, és minden nap olvasom a novelláit is. (Ha valaki nem szeret olvasni, de érdekli, akkor az interneten fogható Irodalmi Rádió rendszeresen adja őket.) A Naplója letehetetlen: akkor írta, amikor fürdőorvos volt, az egész arról szól, hogyan keféli végig módszeresen a szálló szobalányait és nővendégeit. Irodalmi pornó is lehetne, ha nem lenne abszolút természetes és irodalmi, ahogyan megírja. A Naplójában pontos statisztikát lehet olvasni arról, hány coitusa volt abban az évben, hányszor a menyasszonyával és hányszor másokkal, szépen, napi átlagot számolva. Érdekes a századelő nyelvezete is, hogy ő még idegen helyesírással használ mára elmagyarosodott szavakat (pl.: szezon, stb.) Ami pedig szívet tépő, hogy közben orvosi pontosság leírja, hogyan lett morfinista, minden nap leírja "hány milligrammot helyezett be", láthatod a kétségbeesett szenvedését, az akarat nélküli fogadkozásait a leszokás ábrándját, reményét, mert látja, pontosan tudja a sorsát: a megőrülést.
Hegedüs Géza: A magyar irodalom képes arcképcsarnoka című munkájában megtaláltam az életrajzát, ami bizony nyúlfarknyi, hiszen harmincegy évesen halt meg. Azt jó ha tudjuk, hogy a Csáth Géza irói álnév. Ide szúrom, amit olvastam:
"1919. szeptember 29-én dr. Brenner József regőci községi körorvos pisztolylövéssel megölte feleségét, megmérgezte magát, és felvágta ereit. Az odasiető szomszédos orvos megmentette, és beszállíttatta a bajai kórházba. A kórházból azonban megszökött, és kifutott a vakvilágba. Két falu közt jugoszláv határőrök feltartóztatták, akkor gyorsan ölő mérget vett be és meghalt. - Ennyi a rendőri hír. Ami mögötte van: egy író tragédiája, akinek a lelkét már korábban elpusztította a morfinizmus, holott már sihederként a legjelentékenyebb novellisták közt tartotta számon a novellairodalomban oly magas színvonalú magyar kultúra, és aki - ha másként fordul az életútja, s nem pusztítja el magát, már rég élőhalottként harmincegy éves korában - a század egyik legnagyobb, talán éppen "a" legnagyobb prózaírója lehetett volna."
Az aktuális olvasmányom most Illyés Gyula: "A puszták népe" van soron. Ez utóbbi azért is érdekes, mert Nagyszékely környékén játszódik, ismerem a falvakat, pár pusztát is, és Illyés említi is a "tiszta német falu Nagyszékely"-t, valamint egyszer így emlékezik meg: a lakodalmakra 30 koronáért jött zenélni a nagyszékelyi rezesbanda, a "trottyosok". Gondolj bele, milyen drága volt ez, amikor egy pusztai cseléd pénzbeni évi jövedelme 12-40 korona volt.
Azt hiszem, az a tömény nyomor, ami a latifundiumok köré telepedett dunántúli pusztákon volt, másként nem volt megszüntethető, csak a totális proletárdiktatúra bevezetésével. Semmi más rendszer nem lett volna képes szétrombolni (mert átalakíthatatlan volt) azt a megcsontosodott, elavult termelési módot, és a hozzá kapcsolódó embertelenséget, évszázados megaláztatást, az emberi lélek oly tökéletes megnyomorítását.
Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek. Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Modern ezoterikusok

Október 3. szerda, úton, Thamshaven. Éjfélkor úgy nézett ki, hogy minden rendben van. Megmértem a vérnyomását, jó magas, de csökkenő tendenciát mutat. (180/105-ról 155/100-ra ment le.)Már kevésbé rezeg és remeg.
A barba azzal fogadott délben a hídon: Bush nyerte a választást. Hát akkor jaj a világnak!
Úgy érkeztünk, ahogy terveztük: kettőkor szállt be a pilot. Eleinte egy kis könyvecskét olvasgatott. Később, amikor beszédbe elegyedtünk, megmutatta. Egy jubileumi kiadvány, idén 30 éve egyesült a norvég kikötők, a parti építményeket fenntartó hivatal és a révkalauz-szolgálat. A kiadványban láttam leírva: az első révkalauz-szolgálatot 1271-ban alapította az egyik király. Milyen lehetett akkoriban egy pilotcsónak? És hogyan jelentkeztek be a tengerről?
Encsivel is beszéltem, a levelem Portugáliából még nem érkezett meg. Szegény jól kibeszélte magát, szüksége volt, hogy valakinek elmondja. Valami neveletlen kölyök szórakozott vele a netes telefonon...
Megjött a következő út: Sunndalsöra - Lisszabon, de ez most egy óriási bolondokháza lesz, mert este tízkor érkezünk, és azonnal elkezdenek kirakni, s ha ki lesz rakva a hajó, akkor holnap reggel hétkor vesszük a sátorfánkat továbbmegyünk, Érkezéskor elkezdik a berakást, és még pénteken el kellene mennünk, de ebben nem igen hiszek!
Na, majd meglátjuk!
A manőver negyed tizenegyre fejeződött be, és nem kezdték el a kirakást, csak tizenegykor. Viszont amikor megérkeztem a próvára, ahol manőverezek, akkorát estem, hogy csuhaj! Szerencsére a fenekem jól ki van párnázva, szerencsére a fejem nem ütöttem be, csak a könyököm, az ízület bizonyos helyzetben nagyon fáj, de semmi sem kék-zöld, semmi nincs megdagadva.
A délutáni őrségben

Újabb könyvet olvastam el:

SZEPESY GYULA: NYELVI BABONÁK, Lektorálta Szathmári István, Kovalovszky Miklós. Ez aztán valami hallatlanul érdekes olvasmány!
Mi a nyelvi babona?
A teljesség igénye nélkül kiragadok pár bekezdést. Az előszóban ezt írja:
"A nyelvi babona is tévhit. Terjesztői minden vizsgálódás és tájékozódás nélkül nyilvánítanak helytelennek olyan nyelvi eszközöket, amelyek a nyelv rendszere szempontjából teljesen kifogástalanok, és összhangban állnak a nyelvhelyesség általánosan elfogadott elveivel."
"...a nyelvhelyességi elv, mondhatnánk: alapelv, hogy valamely nyelvközösségen belül helyes az a nyelvi eszköz, amelyet az egész nyelvközösség köznyelvi és irodalmi szinten használ, illetve használhat."
"Nyelvi babonát terjeszt az a nyelvész, nyelvművelő, író, tanár, újságíró vagy bárki más, aki helytelennek nyilvánít olyan nyelvi eszközt, amely a fenti nyelvhelyességi elvek értelmében nem hibáztatható."
Idézem az első passzust, hogy mit kell nyelvileg helyesnek tartani: "Mindenképpen helyesnek kell tartanunk azt a köznyelvben és irodalmi nyelvben használt nyelvi eszközt, amely már hosszú idő óta, esetleg évszázadok óta, sőt ősidők óta él nyelvünkben, megtalálható a népnyelvben vagy legalábbis számos nyelvjárásban, megtalálható legnagyobb íróink-költőink műveiben."
"Ha valaki a babonák eredetét elfogulatlanul, előítélet nélkül vizsgálja, előbb-utóbb rájön arra, hogy a magyar nyelvművelés mindjárt a kezdet kezdetén nemegyszer tévútra jutott. Eddig kellőképpen föl nem derített okokból sokszor kritikátlanul, a nyelvi valóság negligálásával hibáztatott nyelvi eszközöket. Elég volt egyetlen kárhoztató kijelentés, és bármely nyelvi jelenséget az üldözendők közé soroltak, ahonnan jó ideig, némelyiket a mai napig sem lehetett kiragadni."
"Kik a babonák terjesztői? A nyelvhelyességi babonák legfőbb terjesztői a nyelvészeken kívül tagadhatatlanul a tanárok. Ez régebben is így volt, és napjainkban sem változott lényegesen a helyzet."
"Kik a babonák hordozói? Az előző pontból önként következik a válasz: az iskolázott emberek, főleg azok, akik történetesen olyan iskolába jártak, ahol valamelyik tanár különösen buzgón propagálta az alaptalan nyelvhelyességi szabályokat." Belém Gömöry tanár úr verte ezeket... (Tőle hallottam: "a macska fel van mászva a fára", ez persze helytelen, de a szerkezet nem az. Ő mondta: "a -tatik, -tetik a magyarban nem használtatik". Pedig igen!
"Kik helyezkedtek szembe eddig a babonákkal? Régebben igen sokszor Arany János... ...Számos nyelvi babonára derített fényt Simonyi Zsigmond.". "El kell távolítanunk azokat a hamis tilalomfákat, azokat az áltörvényeket, amelyek valamilyen eredetileg helyes nyelvi szabály félreértése vagy valamilyen nyelvi jelenség önkényes magyarázata folytán keletkeztek. Ezek a nyelvművelő babonák sokszor szinte kiirthatatlanok; erősek és rombolók" (Lőrincze Lajos: Nyelv és élet, 169).
Lőrincze maga járt elöl jó példával, és a fent említett könyvben mindjárt egy régi nyelvi babonát döntött meg. Ma már jó néhány tilalomfának az eltávolítása fűződik nevéhez."

És ezeket figyelembe véve megmutatok pár nyelvi babonát. A legelső, amit felhoz, az a lenni + -va, -ve szerkezet. A fejezet címe: "NE LÉGYEN EGY NAP, EGY PERC ELVESZÍTVE", és ehhez az alábbi babonák kapcsolódnak:
A) A germanizmus babonája, B) Az állapot-szabály babonája C) A szerkezet funkciói D) A ragozott ige babonája E) A "tötö" nyelv.
A szerző azt mondja: ez a szerkezet egy cselekvés eredményét fejezi ki.
Ehhez is egy idézet: "Az 1870-es évek vége felé a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet az iskolákban már a leginkább üldözendő nyelvi eszközök közé sorolták. A -va, -ve üldözése azután továbbgyűrűzött, s behatolt az irodalmi körökbe. Annyira, hogy Arany János nem bírta tovább nézni ezt az esztelen nyelvrongálást, és 1897-ben a Margitszigeten Simonyi Zsigmondnak, a Magyar Nyelvőr nagy tekintélyű munkatársának egy cédulát adott át, melyre egyebek közt ez volt írva: "Be van az én szűröm ujja kötve"; "A Kállai utca ki van festve"; "Már a jelentés le volt tisztázva, mikor ő odajött"; "Ha le lesz írva, csak tedd a többihez"; "Mire a búza le lett vágva, beesteledett." Ezek jogos magyar kifejezések.
S hogy ne csak Aranytól legyen idézet: "Tombácz János meséi: "Rám lött fogva, hogy kétszamaras juhász"; "pillanatok alatt szét lött szödve"; "Mög lött vasalva a ló mind a négy lábára"; "Mög lösz bocsájtva mindön bolond beszédöd"; "Annak mög a feje le van vágva, oda van melléje téve"; "Én mög nagyon mög löszök büntetve"; "Soha ez a szó nem lött főhozva"; "Egy takaros kard ki van nyőlve a fődbű."

A fog + főnévi igenévről (erről nem tudtam, hogy "helytelen", a tudatlanok boldogságával használtam). Nézzük, mit ír (többek között): "A fog-os jövő időről terjesztett tévedések, babonák közül a három legfontosabbat ragadom ki. Voltak, akik azt állították, hogy latin és német hatásra keletkezett és terjedt el. Mások kijelentették, hogy a régi nyelvben ismeretlen volt. Ismét mások úgy vélekedtek, hogy a népnyelvben nem használják, és csak az irodalmi nyelvben járatos.
Annyi bizonyos, hogy a fog-os jövő idő nem tartozik ősi nyelvi eszközeink közé. A finn nyelvben (a mindennapi nyelvben) és más rokon nyelvekben sincs külön jövő idő, amely formailag különbözne a jelen időtől. Valamikor a magyarban is így volt. A jövő időt könnyen ki lehet fejezni különféle eszközökkel, anélkül, hogy külön igealakra volna szükség. Ha azt mondom: "Gyerekek, holnap utazunk", akkor ez jövő időt jelent minden külön megjelölés nélkül. A lenni igének lesz alakja, amely ma szinte csak jövő időt jelez, valamikor jelen idejű igealak volt, ugyanúgy, mint a tesz (tenni), vesz (venni). Még ma sem jelöl a lesz mindig jövő időt. Például: "A kalapácsot keresed? Nézd meg a kamrában, ott lesz a polcon." Az ott lesz ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy valószínűleg ott van. De a van is jelenthet jövő időt. Például: "Lépjetek ki, most már egykettőre ott vagyunk."
A fog-os jövő idő kialakulásának szinte minden momentumát nyomon követhetjük. A fog (fogni) igének volt és ma is van olyan jelentése, hogy kezd (kezdeni), Ezt bizonyítja az is, hogy van egy hozzáfog igénk is, ami ugyanazt jelenti, mint a hozzákezd. Mondhatjuk: ettől kezdve, vagy: ettől fogva. Képzeljük ezt az időszakot, amikor még nem volt fog-os jövő idő. Ebben az időszakban egyik ember így szólhatott a másikhoz: "Holnap dolgozni kezdek." Ugyanezt a mondatot szinonim szóval is kifejezhette: "Holnap dolgozni fogok." Vagyis: "Holnap hozzákezdek, hozzáfogok dolgozni." Ettől már csak egy lépésre volt szükség, hogy kialakuljon a fogos jövő idő. Nyilvánvaló, hogy ehhez a nyelvi fejlődéshez semmi szükség nem volt sem a latin, sem a német nyelvnek a hatására.
A fog-os jövő idő kialakulása elég régen megkezdődött. Megtaláljuk már kódexeinkben is. Példák: "kételkedik vala arról mit fognak neki emberek mondani" (Érsekújvári Kódex); "És az népeknek serege környüled fog állani" (Batthyány Kódex); "lelke testétől el fog távozni" (Nádor Kódex). - A kódexirodalomtól kezdve egyre gyakoribb ennek az igealaknak a használata.
16-17. század: Balassi: "Ha néha gyötreni fog is, tudom, megkegyelmez" (Bebek Judit nevére); Zrínyi: "Bánni, de hiába, fogod tett dolgodat" (Idillium); "azt a frigyet, akit mi vérünkkel vásárlunk tőle, ő fogja mitőlünk kérni" (Áfium). Károli Gáspár: "Jaj néktek, kik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok" (Lukács); "Boldogok vagytok, kik most sírtok, mert nevetni fogtok" (uo.).
18. század: Mikes Kelemen: "Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni" (Törökországi levelek); "ez is unadalmas lészen, ha sokáig fog tartani" (uo.);

Nyelvi babona az is, hogy a páros szerveknek nincs többes száma (illetve azt helytelen használni). Az egy darabot kifejező feles szerkezet (félláb, félkar, stb.) tipikusan finnugor nyelvtani elem, más nyelvben hiányzik, de látok a szemeimmel és megállok a lábaimon is helyes. Ennek bizonyítására legalább három oldalnyi szépirodalmi, népi példát hoz fel, ami fölöttébb meggyőző...
Pár belőle: "Kölcsey Ferenc: "Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének" (Himnusz); "Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk" (uo.); "Vérözön lábainál, S lángtenger felette" (uo.). Vörösmarty Mihály: "Andalodó szemeket vetett rá Hajna" (Zalán futása); "Meg ne sebezzétek könnyű kis lábait" (uo.); "Anyja kémli hű szemekkel" (Petike)... ...Ady Endre: "Lecsukódtak bús, nagy szemeim Számára a világnak" (Imádság 34 háború után); "Öntözzem e szájjal csak egyszer a Léda őszi szemeit" (Szent Június hívása); "Táncol bolondul a kezein" (Az én koporsó-paripám)..."

Engem a sorszámnév - tőszámnév fejezet lepett meg a legjobban. Íme az idézetek:
"Rögtön az elején leszögezi, hogy hasonló jelenség, vagyis a tőszámnév használata sorszámnév helyett, már sok száz évvel ezelőtt is minduntalan föl-föltűnik. A magyarok tehát 600-700 évvel ezelőtt minduntalan vétkeztek a 20. században kiagyalt nyelvhelyességi regulák ellen! Soroljunk föl néhányat ezekből a vétkekből.
Kezdjük a címben szereplő mondattal. "Ezer ötszáz tizenöt esztendőben írták ezt, László király öt követét váratták itt." A mondat a híres konstantinápolyi rovásfölirat szövegéből való, amelyről Ruffy Péter írt érdekes ismertetést Bujdosó nyelvemlékeink című könyvében (63. oldal). Kedei Székely Tamást, a fölirat szerzőjét nyilván nem fertőzte meg sem a pesti nyelv, sem valamiféle idegen hatás, hogy ilyen szöveget örökített meg rovásírással a majdani nyelvművelők bosszantására. Meskó nem elégszik meg ezzel a fölirattal, hanem más régi írásokból is idéz hasonló adatokat: Beriszló Péter éneke: "Ez éneket ezer öt száz tizen öt esztendőben Zabatkay Mihály szerzé" (Horváth C.: Régi Magyar Költők Tára, 1. 487); Geszthy László éneke: "Ezer öt száz huszon öt esztendőben" (uo. 490); Vásárhelyi András éneke: "Ezer öt száz és nyolc esztendőben" (uo. 238); "Mikoron írnának két száz harminc esztendőben" (Érdy Kódex); "Mikoron írnának ezer két száz hatvan három esztendőben" (uo.); "Szent István kiről halála után tizen egy esztendőben" (uo.); "Urunk születése után ötvenkét esztendőben" (Pázmány: Kalauz); "Ezerhatszáz hetven és hat esztendőben" (Thaly: Vitézi Énekek); stb., stb."
Érdemes a könyvet elolvasni!
Amit levontam belőle: nyelvésznek csakis nagy munkabírású, szorgalmas, lelkiismeretes ember menjen, aki bírja fenékkel a sok búvárkodást a magyar irodalomban, az oklevelekben, a nyelvemlékekben, nem vaskalapos, és alapos kutatómunkát végez, mielőtt marhaságokat kinyilatkozna az íróasztala mögül, vagy az egyetemi katedrán a diákjainak!
Minden félelem - hívás. Ha nagyon sokáig és intenzíven félsz valamitől, előbb-utóbb odajön hozzád. Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Modern ezoterikusok

November 4. csütörtök, Thamshaven, úton, Sunndalsöra. Éjszakára őrségbe állítottuk a matrózokat, így aztán én alhattam. Már amennyire tudtam. Fájt a fenekem, mindkét könyököm, és a jobb alkarom. Most eléggé nyomorultul érzem magam. Amit ennél az esésnél nagyon utáltam, az az, hogy Vitónál láttam, hogy nem a chiefet sajnálja, hanem a "trottyos öreget"...
Felkeltem éjjel kettőkor, minden rendben ment, meg hajnali fél hatkor. A kirakás tíz teljes percet csúszott, hét tízre fejezték be. Háromnegyed nyolckor indultunk, s este hét után érkeztünk.
Elment Zbyszek, a gépész. Tíz évet volt a hajón, most váltani akar. Ha azt nézem, hogy egy évvel idősebb, mint én, hát nem tudom, hogy kapva kapnak-e rajta? Persze nagyon sok múlik a lengyel ügynökségen is. Este fél nyolcra érkeztünk. Mire befejeztük a manővert, úgy zuhogott az eső, mintha trópusi zápor lenne. Őrület. És ehhez még az, hogy éjjel kettőig raknak, és holnap elmegyünk.
Honnét tudhatod, hogy van-e még dolgod a Földön? Abból, hogy élsz? Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Modern ezoterikusok

November 5. péntek, Sunndalsöra, úton. Foltokban aludtam, és ruhástul. másfél, két óránként felébredtem... Reggel fél hétkor keltem. Jó randa az idő. Irtó erős szél fúj, remélem, most is csak helyi, mert ha nem, akkor jól összemogjuk magunkat odakint...
Délelőtt Port State Controll volt. Két tiszt jött, semmit nem kekeckedtek, minden rendben volt, Mr. Held, a tulaj nagyon örült, hogy gond nélkül megvan a papír a következő fél évre. Milyen jó, hogy La Corunában elzavartam a szivart azzal, hogy nekünk még érvényes a bizonyítványunk. Lehet, hogy nem volt... De már nem baj, itt sokkal jobban jártunk.
Azt mondja az asszony, hogy apa 8 nappal előbb megkapta a levelem, de szerintem rosszul számolta a napokat. Mert biztos, hogy a másodikat kapta meg, de kb. akkor adhattam fel... Viszont az asszony akkor miért nem kapta meg?
Ha céljaidat alacsonyabbra tűzöd, az igazság útjáról letérsz. Idézetgyűjtemény - Hamvas Béla gyűjtéséből - Babiloni bölcsesség

November 6. szombat, úton, Kristiansund, úton. Egész jót aludtam, fél kilenctől éjfélig. Négyre értünk a SHELL olajvételező állomásra Kristiansundban. Olvasom

Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története

című munkáját. Egy idézet belőle, csak a mosoly kedvéért, és azért, hogy lássuk: Kőrösi Csoma Sándor nemcsak nagy tudós volt, aki naphosszat tudóskodott, de ember is volt, aki tudott tévedni is:
"A magánhangzók ingatagságára jellemző még, hogy puszta megnyújtásuk vagy más-más hangsúlyozásuk új értelmet ad a szónak; ismét magyar analógia: török, tőrök, törők. A belső-ázsiai nyelvek nagy részére éppenséggel jellemző ez a tulajdonság, s ismert az anekdota Kőrösi Csoma Sándorról, hogy midőn jó napot akart kívánni néhány tibetinek, kacajra fakasztotta őket, mert a hibás hangsúlyozás által szavai azt jelentették, hogy hasmenésben szenved."
Amikor a beszélt és írott nyelv különbségéről beszél Várkonyi, ezt a tengerész vonatkozású élcet olvastam: "Ismeretes az anekdota a világjáró, sok nyelvhez konyító tengerészekről; csodálkoznak rajta, hogy minden nép másképp ejti ki a szavakat s egy norvég matróz így szól: "Bolondok a népek, ezt a szót: nation, a német így mondja: nacion, a francia: nászjón, az angol: nésn, ahelyett, hogy egyszerűen úgy olvasnák, ahogyan írva van: nasún!" A norvégek ti. nasún-nak ejtik."
Az igazságot mindenki tudni véli, de mindenki csak a magáét. A sok fény viszálya - sötétség, s csak ahol egyetlen nap süt, van világosság. Idézetgyűjtemény - Hamvas Béla gyűjtéséből - Su-king November 7. vasárnap, úton. Viszonylag normális az idő. Nem tudom, mi lesz, mert most teljesen elkapott az olvasási láz. (Lehet, hogy jó és érdekes olvasnivalókat hoztam le?) És egy adalék ahhoz a vitához, hogy van-e jövője az e-könyvnek, lehet-e képernyőről olvasni? Én elteszem a laptopot úgy két méternyire, a betűket jól felnagyítom, és az egérrel úgy görgetem a szöveget, hogy nem kell felállnom, szóval teljes a kényelem, és nem romlik a szemem! Őszinte legyek? Magam is meglepődtem, hogy megy... Csak egy egészen pici akarat kell hozzá, elfelejteni a beidegződést, hogy olvasni könyvből kell, ennyi... És nem győzöm elégszer hangsúlyozni: a fiatalok vevők minden újra! Csak ki kell adni nekik feladatba, hogy onnan kell tanulni, olvasni, és megy a dolog, minden nagyobb nehézség nélkül. Nekem ez már meggyőződésem! Jó, nekem a pici akaratot a kényszer hozta, hogy más módon nem tudok, mert egy könyvtár nehezen fér bele a plusz húsz kiló tengerészkedvezménybe a repülőn.
Az írás történetéhez:

Mózes, a tarot és a krampusz

Találtam egy "tárgyi tévedést" (ha igazam van), ami persze nem von le semmit a könyv értékéből (amúgy hallatlanul érdekes és tanulságos ám!).
Éppen arról értekezik, hogy az egyiptomi hieroglifáknak kétféle jelentésük volt: egy hétköznapi, és egy szent, amit csak a beavatottak értettek. Mivel Mózes a Genezist egyiptomi hieroglifákkal írta (mert ugye ő Ozirisz felkent papja volt), ezért feltételezik, hogy a szöveg valódi értelme elveszett az utókor számára. Ezt így írja: "Mózes (Mósze), Ozírisz (Usziri) beavatott papja, szintén ezekkel a kettős értelmű egyiptomi jelekkel írta a Genezist s a neki tulajdonítható törvénykönyveket (Kr. e. 1400 körül), s ezek valódi értelmét a kanonizációk folyamán (Deuterenomium, Kr. e. 621, Papi kódex, Ezra Kr. e. 444) az írásmagyarázók már nem értették; e hagyományok szerint tehát Mózes igazi tudománya is rejtve van előttünk."
Ez csak egy érdekesség a könyvből, de nem baj, ha más is megtudja, nemcsak én.
Ezután arról ír, hogy ezek a rejtett értelmű jelek élnek tovább a jóslásra használt kártyákon: "Ez az összeszövődött jelentéshalmaz maradt fenn csökevényesen a mi kártyajátékaink képeiben, ezért alkalmasak a "kivetésre", jóslásra ma is. Mind igen-igen régi eredetűek a kártyavetés "tudományával" együtt. A tarokk-kártya képei például a hagyomány szerint a legrégibb egyiptomi jelrendszerből származnak s a legfontosabb világtörvények "titkait" jelképezik."
Nos, azt hiszem, nem a tarokk, hanem a TAROT kártyáról van szó, ezt használták ősidők óta a jóslásra, a tarokk kártya pedig (azt gondolom) a francia és a magyar kártya keveréke. (Bár azt elismerem, biztosan lehet jóslani a tarokkal is (s azt hiszem, minden kártyával lehet), de az igazi akkor is a tarot.) Várkonyi úr azt hiszem, úgy járt ezzel a tarokk - tarot szópárral, mint Encsike egyik tanítványa a rombusszal, aki leírta, hogy a krampusz szerkesztése és területe, mert ugye annak a szónak, hogy rombusz, nincs értelme...
Itt van még egy idézet a könyvből, amikor a magyar rovásírásról beszél: "Marsigli előtt egy fára rovott, a nem mozgó (!) ünnepeket és a névnapokat feltüntető naptár volt. Ezt a naptárt 9 levélen írta le, amelyek a kéziratban 669-689 számozással vannak ellátva... A 671. lapon a rovásírás ábécéjét látjuk a betűk latin átírásával."
Hogy ebben mi az érdekes? Hát a nyelvi babonákban Szepessy Gyula írt az "oldal - lap" problémáról, amit a nyelvészek "mondvacsináltak". Ugyanis a magyarok nem ismerték a papírt, hát azt ezekkel kapcsolatos szavakat is átvették. Tehát az ívpapírt ugyanúgy nevezték, mint a németek: levélnek, és később ez a szó megmaradt postai levél értelemben, s átvette a helyét a lap. És ebből jöttek a nyelvészek bonyodalmai, hogy mit kell lapnak nevezni és mit oldalnak. Szerintük a lapot levélnek kellene neveznünk. A közember erről mit se tud, és milyen jó, de a fenti idézetben ott van az eredeti szóhasználat: 9 levélen írta le... (És Petőfinél: "míg anyánk a Bibliával levelez..." azaz lapoz.)
Na, legyen még egy idézet, csak az érdekesség kedvéért, korabeli székely neveket és néhány ünnep nevét sorolja fel a rovásírásos emlék: "Tekintve nyelvemlékeink nem éppen nagy számát, ez a Mátyás király korából származó naptár nyelvtörténeti szempontból is becses; nagyszámú régies formájú, székelyes hangzású keresztnevei és ünnepnevei a laikus képzeletét is megkapják: Emreh, Durutya, Gyergy, Estván, Ozsvált, Diénezs, Piriska, Ábrán, Margita, Lürinc, Zsufia, Bortalan - aztán: Bódogasszony, Köskarácson, Sölvester, Urszine, Szentkereszt, Gyümölcsoltó, Mencent (Mindszent)".
Akkor van egy kérdésem: a mi Bertalunknak van-e köze a Bartolomeóhoz, vagy ebből a Bortalanból ered? Mivel most olvasom, ezért egymás után jönnek az észrevételeim, és a "felfedezéseim". Íme, ez ugyancsak a nyelvi babonákhoz kapcsolódik, és igazolja, hogy eleink is használták a tőszámnevet sorszámnév helyett: "A negyedik emlék 1501-ből ered és a csikszentkirályi (vagy csíkszentmiklósi) felírat néven tartják számon." Mármint a magyar rovásírásos emlékek között. Nos, tovább: "A helyes olvasat végül is ez: urnaq születetétil fogvan irnaq ezerötszázegy esztendőbe Mátyás János Estyán kovács csináltáq Mátyásmester Gergelymestercsináltáq. - E szerint a feliratban a templomon dolgozó mesterek örökítették meg a nevüket és munkájuk idejét." (179. old.)
A foltos gyöngyszemet ki lehet csiszolni s visszakaphatja eredeti fényét, de a könnyelműen kiejtett szónak nincs orvossága. Idézetgyűjtemény - Hamvas Béla gyűjtéséből - Su-king

November 8. hétfő, úton. Éjjel az Ekofisk mező mellett kaptam két sms-t, én is küldtem egyet. Egész éjjel filmet csináltam, Bandirmától La Corunáig. Még nincs kész. Nem kis munka megcsinálni!
Ezzel egy kicsit befaragtam, most semmi mással nem tudok foglalkozni, amíg nincs kész a film, illetve az kész van, de lemezre kellene írni, és valami miatt nem megy.
Aki mást ismer, okos, aki magát ismeri, bölcs. Aki mást legyőz, hatalmas, aki önmagát legyőzi, erős. Idézetgyűjtemény - Hamvas Béla gyűjtéséből - Lao-ce November 9. kedd, úton. Délben Dover. Ment sms, de most nem hívott az asszony. Nem értem. Na, majd elmagyarázza.
A barba már készül haza, ez annyit jelent, hogy már nem mondogatja, hogy nem érdekli, hogy mit akar a váltó parancsnok, neki négy hónapos szerződése van, azt kitölti. Már az az álláspontja, hogy a negyedik, azaz az utolsó hónapban van, hát ha visszamegyünk valahova északra és leváltják, akkor szívesen hazamegy. A feledni tudás a szabadság egyik formája. - Kahlil Gibrán Bolond - Homok és Tajték

November 10. szerda, úton. Hajnalban még gyönyörű idő volt, de délelőtt már dühöngött az északnyugati vihar. Így aztán se írás, se olvasás, hat óra fenékmeresztés, kitámasztás, és dühöngés, hogy vajon meddig tart ez?
Csak az éjszaka ösvénye vezet a hajnalpírhoz. - Kahlil Gibrán Bolond - Homok és Tajték

November 11. csütörtök, úton. Nagy nap: Nimród ma jön haza az USA-ból. Viszonylag tűrhető az idő, sőt, nyár van kérem: rövidnadrág, trikó, papucs zokni nélkül!

Videózom

Elkészültem a videóval. A kamerából beolvasott film a vágás után 4,9 gigabájt nagyságú volt, még akkor is, ha két részből áll. Csináltam belőle egy VCD-t (videó CD), és azon mindössze fél gigabájt! Jó, a minőséget nem javítja, de az eredeti felvétel megvan.
Ez valahogy úgy hangzott, hogy: sebaj, bármikor meg tudom ismételni, de azt hiszem, ez nem így van. Úgy gondolom a videózók zöme készít egy valag felvételt, azzal, hogy: Majd megvágom! És ez sohanapján történik. Erre a legjobb példa B. Cs. volt a Dinán, mert amit összevideózott, abból a másfél órás szalagból három perc film nem készíthető! Azt azért el lehet mondani, hogy a turisták, és videózó utazók 98%-a nem tud öt perc filmet készíteni. Elnézem a sok idiótát a frekventált idegenforgalmi helyeken, amint kaszálnak, zimmelnek-zummolnak, átlóznak a kamerával és tíz percig folyamatosan nyomják...
Siralmas volt például a révkalauz a Dardanellákban. Elkérte a kamerát, hogy készít felvételt úgy, hogy én is rajta legyek. Borzasztó volt, amit - hallatlan biztonsággal és fensőbbséges mosollyal - véghezvitt! A hasamról és a híd szélén levő keresőlámpáról készített felvételeket, úgy hogy a háttérben valami látszik... Hat percnyi anyagból tizenkét másodperc került a filmre. (Hát ezt ki kell vágni, vagy nem?!) Meg az izlandi filmen, amit Vlagyimir készített szívességből a HAV Andromedán, abból is ki kell vágni a hetven százalékát! Ezt az izlandi filmet meg kell ismételnem, mert egy "format c:"-nek esett áldozatul.
Van aki azt mondja: úgy kell videózni, hogy ne kelljen megvágni (apa, és igaza is van, mert neki nincs alkalma megvágni). De itt van egy nagy bibi: kevesen tudnak úgy videózni, hogy az a film valójában vágás nélkül élvezhető legyen. Apa tud. Jó én is tudok, de most nem rólam beszélünk.
Az én vágásaim inkább szerkesztések: felirat készítése, zene alávágása, és a hibák (amik óhatatlanul előadódnak, például bekapcsolva hagyom a gépet, és az igazán szép lábaimat öt percen keresztül filmezem, ahogy tapodják az aszfaltot...) kivágása. Azt hiszem, az amatőr filmeket nem lehet úgy készíteni és vágni, mint a profikat. Az ilyen úti filmeknél muszáj kompromisszumot kötni: vagy benne hagyom a newporti "szállítóhidat", amelyik függőkocsiban viszi át az autókat, és akkor a szomszédos építkezésen dolgozó rohadék légkalapács hangja is ott zavar, vagy nem tudom megmutatni, milyen érdekes műszaki alkotmány. Tartjuk a "menetrendet", szombaton érkezhetünk. Bár a portugál partok előtt sokkal rosszabb az idő, mint itt. Oda 5-ös, 7-es északkeleti szelet ad a meteorológia, de nem leszünk nagyon hátráltatva, hiszen hátulról, fél hátulról jön.

Délután Weöres verseket olvastam A Robogó szekerek azért eléggé más kategória, mint "a gézamalacosat tessék elénekelni!" vers! Tudod, a Bóbitában: szárnyat igéz a malacra... Egy vers, ami most kellőképp megfogott: Kínai templom. Ugyanis a Várkonyi könyvből elég sokat megtudtam a kínai írásról, nyelvről, nyomtatási formáról, és ebben a versben természetesen minden benne van, ami a kínait kínaivá teszi... Az oszlopba való szedés, olyan széles hasábba írva, mint a kínai könyv formátuma, és a szavak egymás alatt, és ezek mind "kínaiak", mert csak egyszótagú szó szerepel benne, természetesen ragozatlanul! Elképesztő! Íme:

KÍNAI TEMPLOM

Szent fönn Négy majd
kert, lenn fém mély
tág cseng: csönd
lomb: éj Szép, leng,
tárt jő, Jó, mint
zöld kék Hír, hült
szárny, árny. Rang, hang.


Lelkiismeret furdalásom van, mert nem írom a könyvet. Pedig csak "be kéne fejezni". Hogy miért nem megy, nem tudom... Na, majd éjszaka írok!
Különös, a bizonyos örömök utáni vágyódás fájdalmaim egy része. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 12. péntek, úton. Éjszaka nem írtam, sőt délután se, és este se, mert más dolgom akadt. Van ez így... A naplót is este pótolom. Mivel vacsora után ültem a napló elé, azt hiszem, nem tévedek nagyot, hogy ha leírom: a nagyfiam biztosan hazaért már az Újvilágból. Mert ugye csak annyit tudtunk, a jegye 11-re szól, de hogy mikor érkezik, azt sikerült eltitkolni a család elől.
Jaj de nagyon hiányzik már! Mikor is láttam? Tavaly áprilisban ment ki, akkor én az Isartalon voltam, oda viszont 2002. december 1-én szálltam be, hát bizony, ha januárban hazamegyek, akkor több mint két év és két hónap lesz! Hosszú idő.
Viszont 20 fok van, és ez is valami, a szél hátulról fúj, nekünk is lehet szerencsénk.
Estig nem kaptuk meg a következő utat, ez azt is jelenti, hogy majd csak hétfőn...
A barba nagy izgalomban várta az átutalási értesítést a Marlowtól: ha rajta van a listán, az azt jelenti, hogy nem intézkednek a váltása ügyében, majd csak decemberben megy haza. Kettőkor megjött, rajta volt, örült neki. Azt látom, hogy hosszabb távra (több behajózásra) tervez. Nem lenne rossz vele hajózni.
Van egy állandó kérdésem a lengyel szakácsok kapcsán: mért kell nekem minden sülthöz szétfőtt zöldbabot ennem? Még a rántott húst se tudja Jacek (de más lengyel szakács se) elképzelni jól agyonfőzött zöldség nélkül. Mert ha legalább nem hagyná a lobogó vízben negyven percet, vagy egy órát, de így aztán majdnem pép, a villával nem lehet felszúrni...
Nem abban áll egy ember valódisága, amit neked kimutat, hanem abban, amit nem tud kimutatni. Ha tehát őt meg akarod érteni, ne hallgass arra, amit mond, hanem sokkal inkább arra figyelj, amit elhallgat.- Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 13. szombat, úton, Lisszabon. Éjszaka kinyomtattam a harmadik levelet. Remélem az asszonykám megkapta az előzőt! Ez most kissé hosszabb, a másodiknak pont a duplája, 12 oldal.
Délben a hídon tíz percenként néztem, hogy van-e vonal, pedig tudom, hogy fölösleges. Már nagyon várom a híreket: hogyan érkezett meg a Nimród.
A vonal három körül jött meg. Próbáltam hívni a családot, de valami nem gömbölyű: mindenki foglalt volt. A T-mobilosról felhívtam őket, beszéltem Nimróddal, azzal búcsúztunk, hogy este hívom őket, de fél nyolckor meglepetés ért: egyik telefonról se tudtam beszélni, a Vodásról még az sms se ment el. Aztán amikor az asszony fizetett mindkét telefonra, kiderült, minden oké... Ez mondjuk hátránya a kártyás telefonnak. Hatkor kötöttünk ki. A barbával elkaptunk egy stivadort a parton, kikérdeztük, hogy mikor kezdünk, megnyugtatott, hogy csak hétfőn. Ma és holnap befejezik a munkát a hűtőhajón, amelyik mögöttünk áll, és az

Ice Flake

névre hallgat. Több mint egy hete itt állnak. Norvégiában raktak be fagyasztott halat Iljicsovszk (Ukrajna) részére. Lejöttek, egészen a Vizcayáig, ott természetesen derékba kapták a vihart. Küszködtek, jöttek, de persze egy hűtőhajónak van sebessége, nem úgy mint nekünk.
Aztán egy jókora hullám megbillentette őket.
Megdőltek vagy negyven fokot (ha húsz fok fölött van, akkor már az ember azt képzeli, hogy most aztán felborulunk, el tudom képzelni, hogy mit álltak ki lelkileg szegény tengerészek!), aztán átbillentek szép lassan a másik oldalra... és úgy maradtak! Kiderült, hogy a rakomány megcsúszott, nem volt semmi lehetőség arra, hogy helyreállítsák az úszáshelyzetet. Próbálkoztak némi ballasztolással, a darukat kihajtották a hajóoldalon kívülre, és valahogyan bejöttek Lisszabonba. Itt aztán egy hete dolgoznak rajtuk.
Az ész mércéje a humorérzék.- Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 14. vasárnap, Lisszabon. Jaj de szép dolog is magamtól ébredni, alaposan kipihenve! Fél éjféltől aludtam reggel fél nyolcig! Megegyeztem a barbával, hogy délelőtt kimegyek, csak 16:00-ig érjek vissza, mert ő akar menni Jacekkel, megint vásárolnak, mint tegnap este.
Ezt is szeretem Fabianban. Kimegy vásárolni, cipel mint egy málhás teve (nem taxizik!), csak azért, hogy jobban kijöjjön a kajapénzből. Német kaját csak Brémában kaptunk augusztus elején, ott olcsó minden, és a tulaj fizeti, nem terheli a hajó készpénzkasszáját, de azóta arra vagyunk utalva, amit itt-ott beszerzünk. A súlyosabb dolgok kivételével az apróságokat itt veszi meg Fabian, majd La Corunában a fagyasztott húsokat, a nagy tételű kenyeret, krumplit, hagymát, meg cigit és italokat a shipitől.
Na, szóval kimentem...

Lisszabonban

voltam már vagy ötször, hétszer, tízszer, de kint eddig csak egyszer, amikor a bevásárlócentrumban volt dolgom. Az, hogy a kikötő mellett sörözni voltam Leszekkel, azt nem számítom.
A 28-as busz a kikötő előtt áll meg, vártam rá vagy fél órát (szerintem az orrom előtt mehetett el). A Praca Comercióig mentem, ezt Vitótól tudtam, hogy ott célszerű leszállni.
Most nagyon elkelt volna egy bedekker, mert csak mentem, találomra, amire számítottam, az nem jött be, mert a turista információs bódék zárva voltak (lehet, hogy november közepe már nem turista szezon?). Ez a része a városnak teljesen romba dőlt a nagy földrengéskor, mindent az után építettek, így hát eléggé egységes a városkép.
Azért találtam egy ipari műemléket, egy acélvázas kilátótornyot, egy szűk mellékutcában volt, a háztetők fölé lift vitt. Onnan szétnéztem.
Aztán még barangoltam egy órát, majd kinéztem a minden megállóban levő közlekedési térképen, hogy érdemesebb kimennem Belembe.
A 15-ös villamos hosszan repesztett, több kilométer az út. A villamosról beszéltem a családdal, így aztán elvétettem a megállót, nem Belémnél szálltam le, hanem eggyel később, szerencsémre. Ugyanis ez a Jeronimo monostor volt, valami fantasztikus kőcsipke épület és a kerengőfolyosója valami csoda! A monostor előtt park, le akartam menni a folyópartra, hogy a felfedezők emlékművét közelről megnézhessem, de az utat elzárta a Cascaisba menő hév zárt pályája. Azért addig mentem egy parkban, amíg egy hidat nem találtam, ahol át lehetett mennem. Ott derült ki, hogy tévedésben voltam. Ugyanis ez a Belém egy másik Belém, mert itt csak személyhajó-kikötő van, a híres torony az jóval messzebb, még délebbre. Már fáradt voltam, így nem gyalogoltam, pedig a népművészeti múzeum nagyon vonzott, csak dunsztom nem volt, mennyit kellene gyalogolnom a rossz lábaimmal.
Így aztán kerestem egy éttermet, és beültem, nem csak pihenni, hanem ebédelni is. de mikor az úton átmentem, látom, hogy egy kocsimúzeum van a sarkon. Érdemes volt bemenne! Fantasztikus, aranyozott hintókat láttam! Mindössze egy terem volt, hát nem időztem sokat. Szóval átmentem a szomszédos vendéglőbe

Arroz dos mariscos


azaz tengeri herkentyű rizzsel volt a rendelésem. A pincér kérés nélkül elém tett egy kerek sajtot, később piritóst is hozott. Ha már itt van, akkor csak nem hagyom érintetlenül, nem igaz? Hát elmondhatom, nem sok ilyen finom sajtot ettem eddig életemben! Kívül a héj keményebb, belül majdnem folyós, de benne keményebb csomók. Az íze alapján juhsajtnak gondoltam, s mint később kiderült, nem is tévedtem. Kiskanalat adtak mellé, azzal kell kivarázsolni a belső, kenhető masszát. Hozzá vörösbort kértem, háromdecis palackot tett elém a pincér.
A tengeri-rizs finom volt, csak egy picikét sós. Volt benne rák, kagyló és apró polip. A pincér megelőlegezte a bizalmat, amikor így kérdezte, hogy ízlik-e: - Very good, very good? Szóval csak bólintanom kellett. A szomszédos asztalnál nagyon néztek, nem tudom, mi volt olyan érdekes. Három eset lehet:
1: olyan esztétikus, sőt gusztusos látvány vagyok, hogy nem tudták a szemüket levenni rólam...
2: a sajt héját nem biztos, hogy ezek a népek megeszik, én meg befaltam...
3: azt bámulták, hogy mi a francot videózom a kaját, amit elém tesznek.
Lehet választani. Én viszont azt bámultam, hogy mennyien voltak az étteremben. Zömmel a környékbeli nyugdíjasok lehettek, akik vasárnap nem főznek, hanem ide jönnek ebédelni. Ezt vajon otthon mikor engedhetjük meg magunknak? Mikor lesz olyan polgárság és nyugdíjas réteg, amelyik keres annyit, hogy megengedhesse magának ezt a luxust?
Kávéval fejeztem be, és fizettem 20 eurót.
Innen már a hajóra vezetett az utam, mert a barba négyig "engedett" ki. Azaz azzal köszönt el, ha később jövök, akkor ő már nem lesz a hajón. Hát nem mondott igazat, mert fél ötre értem be, és még bent találtam, igaz akkor már menetkész volt, csak a szakácsra várt. Megint vásárolni mentek a hajónak.
Este Vito mutatja a meccsjegyét. A Sporting 6-1-re elkapta a Boavistát. A tesójával volt kint, a jegy 40 euró volt. Mikor lesz otthon olyan bajnokság, ahol egy jegyért elkérhetnek tízezer forintot, és a stadion zsúfolva lesz? Ugye, sohanapján, kiskedden...
Magányossá akkor váltam, amikor hangos hibáimat dicsérte valaki és értékeimet ócsárolta. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 15. hétfő, Lisszabon, úton. Megígérték, hogy ma kiraknak és elmehetünk. Mondjuk mi nem siettünk, de ők igen, mert egy banánszállítót vártak éjfél körül a helyünkre.
Délelőtt kitűztem a városba, mert tegnap láttam egy vérnyomásmérőt, azt meg kell vennem, mert a régi nem mér, zokon vette a tengervizet.

Vásárlás Lisszabonban


Az első patikában találtam, megvettem. A szimpatikus patikus hölgy elmondta, hogyan kell használni, hogyan kell a csuklóra feltenni. Hát a hajón rájöttem, hogy nem sokat használhatta, mert ebben a helyzetben 199/110-et mért, mert annyira van jó készülék, hogy "talált így is valami mérhető vérnyomást". De amikor kinéztem a használati utasításból és helyesen tettem fel, azonnal 118/65 volt, ami kiváló!
Utána elmentem Szabolcsnak valamit venni, mert kért portugál vásárfiát. Arra gondoltunk, hogy valami hanghordozót veszek. Én igazából valami kulturális esemény videofelvételére gondoltam, ő meg azt mondta, bármi ilyesminek örül, csak ne brazil nyelvű legyen, és ne instrumentális zene. Eleinte könyvesboltokban keresgéltem, de ott semmi. Még angol tudás se. Én persze kérdezni tudok itt is, de a választ megérteni inkább Brazilba kellene menni. A franc a sok orrhangzót tartalmazó és a sok kscs-re végződő szóba... Hosszas keresgélés után megtaláltam az "üzletemet". Egy vásárlóközpont két emeletét foglalta el. Itt a baj az volt, hogy fogalmam se volt, hol keressem amire ácsingózom. Hát egy szimpatikus fiatalembert kinéztem, megszólítottam, és lám jól választottam, mert jól beszélt angolul.
Előadtam a kérésemet, bólintott és elvezetett a költészet feliratú rekeszhez. Meglehetősen eldugott helyen volt, és egyáltalán nem tolongtak... Két CD-t is ajánlott. Az egyiken egy Deidda nevű pacák Pessoa költeményeket interpretál, a borító szerint. No, hát ez kell nekem. Nézem a másikat, annak a címe A música em Pessoa, ezek is Pessoa versek megzenésítve. Nosza, vegyük meg mindkettőt. Milyen rendes ez a fiatalember, nem?
Szóval nem egészen.
Mert a Deidda nevű dalász olaszul interpretál, lévén digó, és a másik CD-t Brazíliában készítették, hát természetes, hogy szép, jól érthető brazil nyelven van. Akkor volt 35 euróm...
Este kilenckor eljöttünk, megyünk La Corunába onnan Thamshaven. Szerintem ha még egyszer megcsináljuk ezt a kört, akkor a hajó már magától megtalál minden kikötőt...
Ami igaz, annak állandóan jelen kell lennie azért, hogy megnyilvánulhasson néha. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 16. kedd, úton. Csendes nap, szép idő, csak csalóka, mert hidegebb a levegő mint a napsütés. Egész nap a videóimmal foglalkoztam, készítem a filmet a számítógépen. Készítettem egy külön filmet Lisszabonról, hang nélkül olvastam be, és a CD-kről megy a megzenésített vers. A brazil CD-n az első címe O rio da minha aldeida, azaz (szó szerint és nem műfordítás) A falum folyója, és a Tejoról szól. Jobb nem is lehetne, csak nem Pessoa vers, hanem Alberto Caeiro költeménye.
Csak a némák irigylik a bőbeszédűeket. - Kahlil Gibrán Bolond - Homok és Tajték

November 17. szerda, úton, La Coruna. Ez most rosszabbul jön ki, mint a múltkor, mert reggel érkezünk, és gond lesz a kiballasztolás. Remélem, elkiabálom...
Szerencsére elkiabáltam. Kilencre kikötöttünk, és csak 14.00-kor kezdtek, így kényelmesen ki lehetett nyomni az összes tankot, és ráadásul addig alhattam is. Csak egykor keltem.
Kettő tízkor kezdett zuhogni belénk a kvarc, és pontban hatkor befejezték. Fél nyolckor manővereztek, én eközben írom a naplóm.
Ennyi.
Illetve még annyi, hogy a barba elintézte, hogy Lisszabonból megy haza, úgy december 3-a körül. Vajon Liebe jön-e le? Nem lenne rossz.
Sok tan olyan, mint az üvegablak. Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 18. csütörtök, úton. Csendes nap. Éjszaka a videóimmal foglalkoztam, egyre inkább kiderül, hogy a laptop 30 gigája kevés a videószerkesztéshez, mert a fájlok erősen töredezettek, és ezért a film akadozik...
Most azt próbálom, hogy jelenetek szerint olvasom be a kameráról, hogy kis fájlok legyenek. Ezek a kis fájlok egy megabájtnál kezdődnek...
Minden sárkány megszül egy Szent Györgyöt, aki majd leszúrja őt. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 19. péntek, úton. Éjjel elértük Ushantot, sajnos az Angol csatornára viharjelzés van érvényben. Olvasom tovább az írás és a könyv történetét. Megint bemásolok pár dolgot. Az első a

A Gutenberg Bibliáról

szól. Mert azt az ember az iskolából tudja, hogy "a könyvnyomtatást Gutenberg fedezte fel". Úgy gondolom, hogy ezzel ki is merül a tudomány. Aki hallott róla, az nagyjából ennyit tud. Életrajzát nem tanítják, mert nincs! Ugyanis semmit nem tudunk közvetlenül róla, mindent egykori iratokból böngésztek elő szorgos kutatók, nem tudjuk hol és mit tanult, mikor merre járt, ennek a géniusznak a "magánélete" tökéletes titok az utódok előtt.
S mivel én is azok közé tartozom, akik semmit se tudtak róla, ezért gondolom, hogy más számára is érdekes lehet mindaz, ami nekem az volt. Például, hogy mekkora vállalkozás volt ennek a Bibliának a kinyomtatása? Íme, ezt írja Várkonyi Nándor róla:
Sok gondot adott a kutatóknak a kiadás példányszámának megállapítása; ez eredmény bizonytalan: 120-150 papírpéldány és körülbelül 30 pergamenpéldány közt ingadozik. Mai fogalmaink szerint meglepően kevés, s épp azért meglepő, hogy így is tetemes hasznot hajthatott. Ha a rendkívül eltérő számítások közül Schwenkeét fogadjuk el, egy nem rubrikált, kötetlen pergamenpéldány előállítása körülbelül 24 forintra rúgott (egy pergamenpéldány előállításához 800 borjú bőre kellett, ezt máshol olvastam, csak ide beszúrom), egy papírpéldányé 17-re, az összesé tehát 2510-re, de benne nincs meg az üzemköltség. Áruk pedig 42, illetve 34 forint, vagyis a bruttó bevétel 6570 forint. A nyereség tehát 4060 forintot tenne ki, az üzemköltség nélkül. Schwenke számításai kissé magas összegeket produkálnak, de ha a költség és bevétel aránya nagyjából helyes, akkor a 42 soros Biblia kiadása igen jó üzletnek bizonyult: több mint 200 százalék hasznot hajtott."
Persze ezek így csak számjegyek, nem mondanak semmit az összeg nagyságáról. Íme néhány összehasonlító adat: "Figyelemre méltó a tanításpénz nagysága (Gutenberg két tanulót is bevett a vállalkozásába, az ő kitanításuké ez a tanulópénz): 80 forintért akkoriban egy jóravaló városi házat lehetett venni. Hogy a Gutenberg által ekkor s később felvett vagy kölcsönvett összegek értékét megbecsülni tudjuk, mindjárt itt közöljük Otto Hupp összeállítását az egykorú árviszonyokról Mainzban és környékén: egy 56 holdas birtokot 250 forintért vettek meg, 150 hold szántót és 5 hold rétet 460 forintért; egy tisztességes belvárosi ház ára 80-100 forint volt, egy külvárosié udvarral, kerttel 10 forint, végül egy hízott ököré 7-8 forint."
És ha tudjuk, hogy Gutenberg egy bizonyos Johann Fusttól 1600 forint kölcsönt vett fel (bele is bukott, de nem ment tönkre, Fust csak a pénzét akarta vissza), akkor láthatjuk, hogy óriási vagyonok forogtak kockán, azaz a Biblia kinyomtatásának a sikerén...
És hogy mennyit kellett dolgozni ezért? Íme:
"A munka méreteit jól szemléltetik pusztán a legfőbb adatok is. Mint tudjuk, a 42 soros Bibliában összesen 290 írásjegy fordul elő; ebből 47 nagybetű, 243 kisbetű és írásjel. Ezeket mind maga rajzolta, a bélyegzővésést, matricázást mással végeztette. A Biblia első kilenc oldalán két hasábon, 40-40 sort szedetett, a tizedik oldalon 41-et, a tizenegyediktől kezdve már 42-t - innen a kiadás neve. Ezzel 32 oldalnyi, azaz öt százalék papír és pergamenanyagot takarított meg. Ugyanekkor azonban a szedéstükör nagyságán mit sem változtatott, s ezt úgy érte el, hogy minden egyes betű húsából egyharmad milliméternyit lereszelt, az egész készleten végig.
Mekkora volt ez a betűkészlet? Kiszámították, hogy a könyvön hat szedő dolgozott egyszerre, vagyis szedőnként legalább három oldalra terjedő betűkészlettel kellett rendelkeznie: az egyikre a szedésben levő oldalhoz volt szükség, a másik oldal a sajtó alatt volt, a harmadik oldalt szétdobálták. Egy-egy oldal betűinek száma pedig meghaladta a 2600-at, ennélfogva minden szedő legkevesebb 7800 betűvel dolgozott, a hat szedő együtt 46 000-rel. A Biblia első kötetének szedése 648 oldalon 1296 hasáb, a másodiké 634 oldalon 1268 hasáb, összesen 2564 hasáb tehát. S e rengeteg szedéstömeg, nem 25-30, hanem 290 írásjeggyel, végig Gutenberg bonyodalmas szedésrendszere szerint készült, lelkiismeretes pontossággal, sőt "a legkínosabb gonddal", mint Aloys Ruppel mondja.
Hanem meg kellett dolgozni érte. A szedésmunka sajátosságaiból, következetes eltéréseiből stb. megállapították, hogy hat szedő dolgozott a művön. Oldalanként átlag 1310 betűt, összesen több mint hárommilliót kellett megmozgatniok. A 260-féle írásjegy s a nagy igényű szedésrendszer miatt egy-egy szedő naponta egy oldalnál többet aligha szedhetett ki. Az 1282 oldal így ugyanennyi szedésnapot jelent, azaz egy szedőre 212 munkanap esik. Csakhogy a Bibliával egy időben sok más munkát is végzett a nyomda, hogy mást ne említsünk, a búcsúlevelek tízezreit adta ki. Ha ehhez hozzászámítjuk egyfelől, hogy a középkorban a sok ünnep miatt az év mindössze 280 munkanapból állt, másfelől viszont a napi munkaidő átlag 12 óra volt (nyáron több, télen kevesebb, 8-16 óra közt ingadozott), akkor kiderül, hogy a szedésnek legalább két esztendeig kellett tartania. - A hat szedő hat sajtógép, azaz legalább hat nyomtató számára dolgozott, s ezek munkája sem volt kisebb. A sokféle művelet: a papírnyirkítás, gépre helyezés, hajtogatás, szárítás, a szedésformák cserélése, festékezés stb. mellett, mint a próbák megmutatták, óránként 8-16 nyomtatást lehetett elvégezni. Ismét az 1282 oldalt véve alapul, 185 példányon összesen 237 170 nyomtatóművelet elvégzését jelentette mindez, azaz kereken 2000 tizenkét órás munkanapot. Egy-egy nyomtatóra tehát átlag 333 munkanap esnék, de a fentebb mondott okokból itt is legalább két esztendőt kell számítanunk.
Tekintélyes, nagy üzem volt tehát az első igazi nyomtatóműhely, de a munkások közül sajnos csak háromnak neve maradt fenn: Peter Schöffer, Heinrich Keffer és Berthold Ruppel. Jegyezzük fel nevüket a többieké helyett is, minthogy az ő tudásuk, szorgalmuk és verejtékük állította talpra Gutenberg lángelméjének szülöttét."
És egy idézet, ami csak azért következik itt, mert azt mindenki tudja, hogy mi volt ez első magyar nyelvű írott szöveg, de általában senki nem tudja (nem szakmabeli), hogy mi volt először kinyomtatva.

Zenth job keez

"Nünbergben a huszonöt éves Anthon Koberger indít el hatalmas üzemet (1470-1526), virágzása tetőfokán 24 sajtóval és 100 legénnyel dolgoztat, egyúttal tevékeny könyvkereskedő, üzleti hálózata messze terjed. Sokágú munkásságára jellemző, hogy az első magyar nyelvű nyomtatványt is ő adta ki 1484-ben, a Szent István jobb kezéről szóló éneket; ennek sajnos eddig egy töredéke sem került elő, csak a vers első szakaszának szövegét tartotta fenn egy kéziratos feljegyzés:

O deucheoseeges zenth job keez
mel'et magiar ohaitua neez
draagha genche neepeunknec
nag' eoreome ziueunknec.
("O dücsőséges szent jobb kéz / melyet magyar óhajtva néz / drága kencse népünknek / nagy öröme szivünknek.")"
A szavak idő felettiek. Időfelettiségük tudatában mondd ki, vagy írd le őket. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 20. szombat, úton. Délben Dover, kiváló vonal volt, beszéltem Encsikével, szegénynek mindenféle (egészségi) bajai vannak. Viszonylag jó időben hajózunk. Mindenütt vihar volt előttünk, de már vége, s az előrejelzés elviselhető időt ad.

Egy rejtély a szocializmusból

Befejeztem a Várkonyi könyvet az írás és a könyv történetéről. Ami nem fér abba a buta fejembe, hogy ezt miért nem lehetett kiadni a szocializmus alatt? A Széphalom Könyvműhely adta ki 2001-ben. Mi volt ebben az elhallgatni való? Hiszen ez egy csodálatos tudástár, azt hiszem, a közérthető tudományos irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kötet szerkesztője, Keresztúri József írja: "Már utaltunk rá: a kézirat közel fél évszázaddal ezelőtt, az ötvenes évek első felében készült, ezután Várkonyi (a megjelenés reményét lassan feladva, és más munkáin dolgozva) haláláig érdemben már nem foglalkozott vele. A kiadás előkészítésekor igyekeztünk jelezni az időközben történt lényegesebb változásokat, az elért új eredményeket (pl. a magyar rovásírás kutatása, vagy a lineáris B megfejtésének területén stb.)."
És a szerkesztő úr válaszol is a fenti "költői" kérdésemre: "Terve az, mint a kéziraton olvasható, hogy a magyar hírlapsajtó születésének 250. évfordulójára (azaz 1955-re) megjelenteti az írás és a nyomtatás históriájának gondosan összeállított tablóját. A nemzedéktársak és az utódok is tudják - a kor nem kedvezett a Várkonyi Nándor-féle szuverén gondolkodóknak, életműve meghatározó részéhez hasonlóan ez a munkája is asztalfiókban maradt, csak két rövid részlete jelent meg (a magyar rovásírásról a Dunántúl 1955-ös évfolyamában, Gutenbergről pedig, halála 500 éves jubileumán, 1968-ban az Életünk című folyóiratban)."
A költészet örömből, fájdalomból és csodából áll össze, no és pár adalék kerül hozzá a szótárból. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 21. vasárnap, úton. Fogynak a "gépeink". Jó egy hónapja tönkrement egyszerre két frizsider, egy a konyhában, egy a kambúzában. Ekkor a konyhába került az én fricskóm. Nem is bántam, mert az ajtót csak félig lehetett nyitni tőle, és csak vizet tartottam benne, hát nem volt igazán létszükséglet. Egy hete elromlott az overallos mosógép, most nincs mibe a munkaruhát mosni. Még jó, hogy nincs mosógépem, mert akkor most azt vinnék el... Illetve ez a második elromlott mosógép, amikor az első tönkrement, a gépházból felhozták Zbyszek maszek gépét, akkor ő volt a szívó ágon. (Ez úgy maszek ketyere, hogy a bevallása szerint egy ócskavastelepen mentette meg, és megcsinálta, majd levitte a gépházba a melósruháit mosni... Ezzel szemben hűl a levegő, hideg van, mindössze hét fok, így a fűtést is be kellett indítanom a kabinban. Majd ha lemegyek hatkor, akkor lekapcsolom, mert túl meleget és csinál és kiszárítja a levegőt, s ez borzasztó az orrnak, teljesen kiszárad...
A magasabb sugallatok állandóan dalolnak, és sohasem magyaráznak. - Kahlil Gibrán Bolond - Homok és Tajték

November 22. hétfő, úton.
Éjfélkor Ekofisk. Ment az sms, és biztos voltam, hogy az asszonyka telefonál. Így is történt. Még nem aludt, Nimróddal is beszéltem, mert ő meg netezett.
Jó lenne tudni, honnan a túróból van ennyi víz az égben. Tegnap dél óta zuhog, s a szél vízszintesen hordja...

Hogyan lehet nemet mondani?

Reggel hallgattam a Kossuthot, a jó Isten tudja, mikor volt jól hallható utoljára. Teljesen meglepődtem, hogy december 5-én népszavazás lesz a kettős állampolgárságról meg a kórházprivatizációról, ha jól tudom. Na, ja, a vidéki fiú rádióhoz jut...
Ez abból derült ki, hogy Durai Miklós beszélt a Kossuthon. Valamit nem igazán értek. olyasmiről is beszélt, ez nem pártpolitikai kérdés, mert mindkét oldalon vannak akik ellene és mellette vannak.
Jó, abban egyetértek, hogy nem pártpolitikai kérdés, hanem magyarság kérdése. De miért kell ilyenekről beszélni, hiszen egyértelmű: ellene nincsenek észérvek, nincsen elfogadható érvelés a nem mellett.
Ez nyilvánvaló.
Hiszen arról kell dönteni, hogy akiket elszakítottak tőlünk azok, akik a magyarokat egy kanál vízben megfojtották volna, azokat mi minek tekintjük? Aki azt mondja, hogy nem... na nem, ilyen nincs, ilyen nem is lehet! Fabian azt mondta, hogy egyszerű a helyzet: össze kell számlálni az igen szavazatokat, és megkapjuk, hány magyar él Magyarországon. Jó, ez így nyilván túlzás, de megmutatja, hogy a szavazók közül hányan azok.
A gondolkodás mindig az a kő, amelyben a költészet elbotlik. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 23. kedd, úton. Csendes nap, eltekintve attól, hogy kisimult a tenger, és megint viharos lett. Tél van.
Encsike fél egy körül tizenöt másodpercre felhívott, csak annyit mondott: negatív, és már ment is órára. Addig viszont a frász tört ki, hogy mi lesz a szövettani eredménye, mert egy kivett szemölcs helye nehezen gyógyult.
Este találtam az elektronikus könyveim között egy szakácskönyvet, Hegedűs János írta, öt kötetes, most ezt egybefűzöm, tárgymutatót fűzök hozzá, hogy kereshető legyen, és közben nyelem a nyálam. Profiknak való, olyan kaják (is) vannak benne, amit inkább éttermekben célszerű készíteni... S pár dolog nem tudom, hol szerezhető be (pl. tengeri varangy...) Azért öt vagy hat ételt megcsillagoztam, hogy könnyen megtalálhassam otthon, mert el kell készíteni. Van benne egy magyaros eintopf, az lesz az első.
Estére szélcsend lett.
Hogy tudnál énekelni, ha tele van a szád étellel? Hogy tudnád áldásra emelni a kezed, ha az arannyal van tele? - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 24. szerda, úton, Thamshaven. A hajnali őrség azzal telt, hogy hallgattam a parti rádiók riasztgatását, viharjelzést adtak, nyolcas, kilences déli vihart. Hatra érkeztünk Griphez, a révkalauz fél hétkor jött, akkor már dühöngött a tenger megint. De már nem érdekes.
Három előtt tíz perccel part mellett voltunk, öt perccel később már gőzerővel folyt a kirakás. Viszont csak holnap hajnalban (5-kor) indulunk.
A barba szerint Liebe ugrásra kész, gondolom már nagyon jönne le. Kíváncsi vagyok, hány hónapra jön?
Készítettem videót. Rámondtam, hogy egy hete Lisszabonban rövid ujjú ingben voltam, és közben mutatom a térdig érő havat. A hőmérséklet nulla körül van, hol havazik, hol esik, de este már csak esett, mintha nyári zápor lett volna órákon keresztül. Gondolom helyi értékrend szerint ez valami baró idő...

Kaják...

El kell mondanom néhány kaját, amit mostanában ettem. Tegnap ebédre volt: sárgaborsópüré, főtt burgonya és dinsztelt káposzta a főtt csülökhöz. Ez ügyes összeállítás.
Ma vacsorára tavaszi gulyásbecsinált vajgaluskával. A gulyásban zöldbab, zöldborsó, mirelit kukorica, valamivel jól besűrítve. Persze mindez nem azt jelenti, hogy ne ettem volna jóízűen, csak érdekes leírva látni ezeket az ízösszeállításokat.
A dal, amely csendesen nyugszik az anya szívében, az a gyermeke ajkán kel szárnyra. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 25. csütörtök, Thamshaven, úton, Sunndalsöra. Háromnegyed éjfélkor mentek el. Fél ötkor csörgettem meg a telefont, már teljes manőverkész hacukában voltam a konyhában, amikor a barba mint az eszelős rohan le. Láttam, mérges mint a nyavalya, de nem tudtam, hogy miért. Rohant hátra, akkor már sejtettem, hogy az a baj, nem megy a főgép. A regula az, hogy indulás előtt fél órával kell indítani, hogy kellőképp bemelegedjen. Nos Edi nem ébredt fel, Fabian lengyel-orosz szóözönt zúdított rá, és mivel "kurwa" volt az első és minden második szava, nyilván nem dicsérte.
Aztán méltatlankodva mondja:
- István, azt mondja a gépész, hogy senki se keltette. Hát mi ez, a hotel Radisson? Vegyen egy vekkert egy dollárért... - ebben bizony igaza van.
Ötkor mindenki kész, csak a révkalauz sehol. Illetve bejönne a rakpartra, de emiatt az idióta biztonsági rendszer miatt ki van zárva, azaz a kapu be van csukva, és persze senki sincs, aki beengedné... Csók az összes amerikainak aki bűnös ennek az ökörségnek a kitalálásában (illetve a gondolkodás nélküli, minden kikötőre való alkalmazásában...). Azért fél hatkor elindultunk. Ekkor mehettem aludni.
Finomat csicsikáltam.
Őrségváltáskor a barba kikérdezett az Isartalról. Valószínűleg oda fog menni.
Ötkor érkeztünk, elkezdték a berakást, mindenki eltűnt, csak én őriztem a házat.
Vito megint vett egy telefont. Ez már az isten tudja, hanyadik. Hogy mit csinál annyi norvég SIM kártyával? Beszéltem Encsikével. Nimród már munkába állt, a Budapest körszállóban kapott állást, ami azért nem semmi. Főleg az, hogy alig jött haza, és már dolgozik.
Ha birtokolni akarsz, nem szabad igényelned. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 26. péntek, Sunndalsöra, úton. Fárasztó nap. Sokat kellett rohangálnom, egykor indultunk, az őrség alatt a lábamat masszírozgattam... A halászkatasztrófás, postásos, bábás pilot volt a kalauzunk. Mielőtt valaki azt hinné, hogy megbolondultam, elárulom: ugyanez a pasi a Lys Carrieren mesélte ezeket a sztorikat. Most nem ismétlem, benne van az akkori naplómban.
Este volt egy sikertelen beszélgetésem az asszonnyal. Este hatkor hívott, nem tudtam felvenni, mert őrség átadás átvétel volt. Aztán később, amikor már mentem lefelé a hídról, újra csöngött a mobil. Másfél perc után pedig a vonal ment el mert azt hiszem lebeszéltük az összes pénzt... Azért a Voda nem egy komoly, "európai" cég. Hogy lehet figyelmeztetés nélkül megszakítani a vonalat? Tahó, degenerált vadbarmok! Arról nem is beszélve, hogy Norvégiából nem tudok telefonálni.
Ha nem adja oda Nimródnak a készüléket, akkor a hévről fel tudott volna hívni. Mondjuk ezért vettük. Otthonról beszélni nem kell mobil. Na, mindegy.
A szerelem nem más, mint a szerelmesek közötti fátyol. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 27. szombat, úton. Jó ocsmány nap. Veszettül dülöngéltünk, még ebédelni se igen lehetett, hiszen ma eintopf van, azaz csak leves. Megettem a kolbászt belőle, slussz. Remélem, estére elmúlik. Hajnalban meg érkezünk...
Encsike akart a kártyámra fizetni, de hét végén nem tudott a számlánkra pénzt varázsolni, anélkül meg nem lehet... Most jól jön majd a T-mobilos telefon.
Az a férfi, aki az asszonyok apró hibáit nem tudja megbocsátani, sohasem fog örülni nagy erényeiknek. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 28. vasárnap, úton, Karmöy. Ilyen nincs! Éjféltől gyönyörű derült ég, süt a hold, a manőverkor meg elkezdetett zuhogni, mintha dézsából öntötték volna! Ronggyá áztam... Viszont ma nem dolgoznak.
Eléggé búval bélelt vagyok, mert éjjel már másodszor ébredtem arra, hogy a jobb kezem is zsibbad, az ujjaim ugyanolyan érzéketlenek, mint a balon. Ezzel viszont az is kiderült, hogy a bal kezemen nem a szoros óraszíjtól keletkezett a baj. Ezen kívül egyszer a hüvelykujjam is elzsibbadt, amikor hosszabban írtam kézzel. (Ha jól belegondolok, alig írok tollal vagy ceruzával!) Pár szó, egy-egy bejegyzés, de folyamatosan hosszabb szöveget semmit.
A barátság mindig kellemes felelősség legyen és sohasem kedvező alkalom. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 29. hétfő, Karmöy.
A szokásos nap: rakodás, eső, napfény, térképjavítás, útvonalkészítés. Most nincs kedvem naplót írni...
De annyit azért csak elmondok, hogy kaptam Manutól (Emanuel) egy CD-t, teljesen tiszta, és szép eredeti portugál nyelvű szöveggel, szép romantikus számokat énekel a szép Fernando Santana (és Szabolcs azt mondta, nem baj, ha nyálas zene...), amiket átveszek. Vito két Zöldfoki szigeteki lemezt adott kölcsön, azon viszont kreol szövegű számok vannak, hadd tanulja meg a gyerek, hogy mit jelent a "nha". Viszont a kreol muzsika tetszik, mert nagyon jó háttérzene, lassú számok, az egyik lemez címe az is, hogy Les Meilleurs Slows azaz "A legjobb lassúk" (ezt jól összehozták franciából és angolból).

A viking pehelycukorka

Este manőver, visszaálltunk a fő rakpartra. Ilyenkor ugye az embernek van mindenféle dolga, és eközben elkeveredtem az irodákba is. Dolgom végeztével jövök ki, az ajtónál egy nagy műanyag gömb, tele szép citromsárga-rózsaszín izékkel. Olyan puha pehelycukornak nézett ki, biztos tudod, mire gondolok. Afféle vatta állagú, könnyen összenyomható és olvad a szájban... A gömb alatt egy tekerőke, ami nyilván kiad egy szem nyali-falit. Ez persze nem elképzelhetetlen, mert ezek a viking népek ingyen kapják a teát, kakaót, kávét, és narancslevet, hát akkor a cukorkát miért ne?
Tekertem egyet, mert nem vagyok mohó, bekaptam, hát az állaga valóban olyan szivacsos, puha, csak nem édes, és nem olvad. Mert a használati utasítást kiolvasva rájöttem, hogy mit eszem: zajvédő füldugót.
Még jó, hogy nem a használtak gyűjtője volt...
Tízkor leálltak mert egy dög nagy hajó érkezett, azt kellett kikötniük a melósoknak, holnap folytatják. Akkor viszontlátásra holnap...
Addig nem fogjuk egymást megérteni, amíg a nyelvet hét szóra nem fogjuk redukálni! - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

November 30. kedd, Karmöy, úton.
Utolsó nap a hónapból, majd az év utolsó hónapja következik, utána meg a szerződésem utolsó hónapja jön! Még 58 nap, a hivatalosan hátralevő idő. Hogy hogyan jön ki a hazamenetel, az majd elég későn derül csak ki.
Azt mondja a stivador, hogy késő este lehetünk csak kész. Egyre jobb a helyzet, mert szerda Lisszabonban ünnep. Sao Akárkit ünneplik, aki Portugália védőszentje.
Itt van egy hajó mögöttünk, szép nagy, öröm lehet rajta hajózni.
Ukránok viszik. A szakács átjött megvizitálni a gépészünket, és amíg videokazettákat csereberéltek, mesélt: Venezuelából jönnek, az úton az egyik matróz belázasodott. A parancsnok hezitált parti segítséget kérni, és addig-addig halogatta, amíg a srác meghalt maláriában... Ilyenkor mit érez egy ilyen pasi, hiszen ő okozta a halálát? Nyilvánvaló, hogy a hozzá nem értés és a nemtörődömség miatt kellett meghalnia egy fiatalembernek.

Akiknek toll van a hátukon

Délelőtt megjelent a hajónk mellett két fekete overallos marcona férfi, akiknek toll volt a hátukon. Ja, mert a TOLL felirat azt jelenti, hogy vám. A barbát keresték. Már kezdtem ijedezni, hogy kutakodni jönnek, de csak bejelentették, hogy a part mellett búvárok dolgoznak, a partfalat vizsgálják, ha bármilyen manővert akarunk kezdeni értesítsük előbb őket.
Rendben, de azért hiszi a piszi...
Íme az én verzióm: a Venezuelából érkezett hajó fenekét vizsgálják át, nincs-e egy kis (nagy) doboz ráhegesztve, és abban némi (soknyi) drog.
Lehet választani, melyik magyarázat a hihetőbb!
Este öt és fél kilenc között tudtam pihenni, addig egy másik hajón dolgoztak a viking népek. Kilenckor az egyik melós kerülget, kerülget, aztán rákérdez:
- Chief, volt már itt korábban is, egy másik hajóval, ugye?
- Hát persze, vagy két és fél éve a Lys Carrierrel.
Megismert az öreg harcos, pedig akkor jóval kevesebb szakállam volt, mint most.
Gyakran kölcsönt veszünk fel a jövőnkből, hogy múltunk adósságait fizessük ki vele. - Kahlil Gibrán: Bolond - Homok és Tajték

DECEMBER

December 1. szerda, úton.
Azt mondja a barba, hogy Lisszabon után a Setubal - Montrose úton dolgoznak. Meglátjuk. Setubal semleges, Montrose-t szeretem.
Hajnalban Kossuth. Az MSZP Társadalom-akármi Platformja felszólította a pártot, hagyja abba a negatív kampányt. Mi lehet otthon, ha már a párttagok egy része se nézi jó szemmel? Vajon van-e most is MSZP-s párthadihajó a Dunán fekete transzparenssel, mint a nyáron?
A munkaügyi miniszter pánikot csinál, ugyanazt, ami ellen ő maga is felháborodottan tiltakozott, amikor az EU csatlakozásunkkor Európa riogatta az uniós honpolgárokat: a csatlakozó államokból elözönlik a munkavállalók Európát. És persze nem, mert itthon szeretünk élni. A környező államok leendő magyar állampolgárai is otthon szeretnének élni. És ugye mindenkinek ott van szociális hálója, ahol a nyugdíjat, a TB-t fizeti, fizette, ha átjön, akkor nem mi fizetjük, hanem azt kapja, amit átutalnak neki. Alanyi jogon sajnos még senkinek se jár itthon se. Én is csak az asszony után kapok, így aztán nekem magyarázhatnak félre kormányszinten amennyit csak akarnak.
Egész délután a hidat takarítottam. Karmöyben telehordta a szél a hajót fehér porral, amit az ukránok raktak ki mögöttünk. Ez persze nem az ő saruk. A markoló folyt, a szél fújt, azt hiszem, többször tíz tonnányi rakomány a szelek martaléka lesz. Mi vagy öt tonnát hoztunk magunkon el...
Érdemtelenül jót mondani ugyanannyi, mint rosszat mondani arról, ami jó. Leonardo da Vinci

December 2. csütörtök, úton. Jó az idő, szépen jövünk. Fabian erősen készülődik haza. Í-mél címet és telefonszámot cseréltünk. Majd kiderül, mire lesz jó. Ő mindenesetre ígért egy Fairplay programot.
Jobb szeretem a szabad bolondságot, mint a bezárt erkölcsi tanítást. Shakespeare

December 3. péntek, úton, Doveri szoros. Hajnalban hagytam el a fehér sziklákat, amik valóban azok, bár most nem láttam őket.
Hajnali egy körül belerohantam egy halom halászba. Mind a délnyugati szeparációs zónában kerete a szerencséjét. Viszont ezek kultúrnépek, nem úgy mint a franciák, mert egynek se kellett térnem, egy se zavarta a hajózást.
Délután gyönyörű idő, csendes tenger, jó láthatóság, még vonal is volt Cherbourgon keresztül.

Biztonsági tervrajz Egész délután a biztonsági tervvel dolgoztam. Ez tulajdonképpen a hajó tervrajza, és feltüntetve rajta az összes biztonsági berendezés, a tűzoltócsapoktól kezdve a mentőmellényeken keresztül a mentőcsónak rádión át a veszélyes áruk ellen alkalmazott védőruháig minden. Nos ezek egyezményes, nemzetközileg elfogadott szép színes piktogramok, amelyek ha a rajz átnedvesedik szépen el tudnak folyni, mázolódni, és felszívódni. És bizony ez a rajz át is nedvesedik, mert ezt a példányt minden hajón a szabadban kell tárolni, a lakótéri bejárat mellett, hogy tűz esetén a hajót nem ismerő tűzoltóknak legyen valami támpontjuk. Nálunk van egy műanyag cső az ajtó mellett, abban tartjuk.
Nos tegnap kiszedtük, szépen kiszárítottuk, és ma felraktam az összes picinyke mütyür szimbólumot. Kis öntapadós címkéket vettünk. Az egészet csak azért mondom, mert egy kínszenvedés volt a félkörömnyi címkéket lehámozni az öntapadóról, mert ugye az ujjaim... Hiszen a bal kezemen négy ujjbegy érzéketlen, semmit nem érzek vele. És az ember ballal „hámozna” s jobbal ragasztana, de ez az istennek se ment. Így azt találtam ki, hogy egy szikével szedtem le, persze jobb kézzel, és azon meg is maradt a pici lap, s azzal fel is tudtam rögtön tenni a tervrajzra.
Az idő gyógyít vagy öl. Shakespeare

December 4. szombat, úton. Éjfélkor, mielőtt feljöttem szolgálatba megtisztítottam a szemüvegem. Sikerült elpucolnom az orrnyerget védő kis párnácskát... Most nyomja az orrom, csálén áll, rontja a szemet, remélem Lisszabonban ki tudok menni, s egy optikus megreparálja majd.
Délután útvonalakat készítettem: Lisszabonból Setubalba és onnan Montrose-ba. Ezzel december közepéig megvan a program.
Rosszul aludtam délelőtt. Kilenckor arra ébredtem, hogy az egész bal kézfejem szinte lángol, borzasztóan zsibbadt, és rohadtul fájt az egész, nemcsak az ujjak. Ilyen még nem volt. Dél körül elmúlt, de hát alig tudtam aludni. Jellemző, hogy mielőtt felébredtem volna azt álmodtam, hogy műtétre várakozom, és az orvos azt mondta, hogy most már mindenképpen itt az ideje... Most egy csöppet be vagyok tojva, hogyan fogom kibírni a szerződés végéig, nem tudom.
A való félelemnél a képzelt rém nagyobb. Shakespeare

December 5. vasárnap, úton.
Már nem jön a Kossuth, Kuwait és egy spanyol adó versenyt brekegnek az 540-en... Nem fogom megtudni a népszavazás eredményét, csak kikötés után, ha tudok beszélni a családdal. Remélem, nem kell szégyenkeznem a hajón az eredmény miatt.
A honlapomat programozom. Az azért fantasztikus, hogyha nem HTML szerkesztő programot használok, hanem a kódot írom, akkor egy-egy bonyolultabb oldal nagyságát felére tudom csökkenteni. Csak elég nagy meló! És most derül ki, hogy az Internet Explorer mennyivel gagyibb böngésző, mint a Mozilla! Egyre jobban tetszik a honlapom.
Figyeljük csak meg: az értelmes dolgok csak igen ritkán az értelem művei, és az ember úgyszólván sohasem az értelem által éri el azokat. Montesquieu

December 6. hétfő, úton.
Ahogy elhagytuk a Vizcayát megszűnt a lityegés, szép, késő őszi napsütés és 21 fok meleg a portugál partok mentén.

Hajnalban nosztalgiáztam

Kiálltam a külső hídra, és néztem a csillagokat. A jó isten se tudja, mikor tettem utoljára. Az biztos, hogy amikor a Fehérváron hajóztunk Szabó Petivel, éjszakánként rendszeresen bámultuk az égboltot. Kíváncsi lennék, hogy a fiatal tengerészek között hányan ismerik ki magukat a csillagok között? Mert ugye egy ilyen coasteren még csillagtérkép sincs, mint hajdanában minden hajón. Kíváncsi lennék, hogy az új építésű nagy hajókon, ahol még megvan a három tiszt, ott vajon van-e? Ezt én már saját tapasztalatból sose fogom megtudni.
Mindenesetre sokáig bambultam a csillagképeket, gyönyörű tiszta égbolt volt, a Kaszás, a Bika, a Cassiopeia, az Oroszlán, Kis és Nagy Göncöl, mind-mind jól látható volt. Ilyenkor aztán elszabadul az ember fantáziája, a gondolat szárnyal, és milyen érdekes, végül is a családnál és Encsikénél kötött ki... Vajon Óbudán mit lehet ebből látni?
A barba készül haza, csomagol, és pucol. Mindenhonnan kiirtja „magát” és a nyomát, nehogy Liebének hagyjon valamit. Arra nem gondol, hogy a német barba ötödszörre jön vissza, hát nincsen rászorulva semmire.
Na, mindegy, nem az én dolgom.
Délután kellemes meglepetésre í-mél jött a portugál ügynökségtől, hogy kedden egész nap raknak, majd csütörtökön folytatják, szerda állami ünnep, nincs munka. Hát akkor elkaptuk itt, Lisszabonban, pedig a Lys Line mindenképpen azt akarta, hogy egy nap alatt rakjanak ki. Az egy dolog, hogy ki mit szeretne, és a másik, hogy mi valósul meg belőle.
Aki a szellemre vadászik, az ostobaságot ejti foglyul. Montesquieu

December 7. kedd, úton. Lisszabon. Éjfélkor azt mondta a barba, hogy reggel nem kellek az érkezési manőverhez, de ezt reggelre elfelejtette. A vonal négy után jött meg. Negyedkor elkezdett a mobil csilingelni, és tizenegy sms jött az asszonytól. Elmondta a népszavazás eredményét, aztán még fél órán keresztül kesergett. Van min! Szegény otthon van, a hangját is alig hallottam, úgy be van rekedve, és begyulladva a torka.
Hatkor érkeztünk a fairway bójához, nyolcra kötöttünk ki. Persze rögtön kezdték a kirakást, de ezt én már nem vártam meg, hanem tűztem aludni.
Délután kettőkor jött meg Fabian váltója. Egy óra átadás, és már a német parancsnoksága alatt ittuk a házi pálinkáját, amit behajózni hozott. Hatvankét litert főztek az ősszel, igazi finom szilvapálinkát, 52 fokosat. Később snóbliztunk, gyufával, a vesztes fizette a karton sört.
Ez most én voltam.
Amikor Liebe kiszállt, akkor Manu volt a vesztes. Ha most nem én vesztettem volna, akkor is elvállaltam volna tőle. De nem kellett. Így aztán ma adtam az alkoholizálásnak, benyomtam két felest, és három doboz söricilint.
Vito és Manu este kimentek, mert mindenképpen látni akarták a Porto - Chelsea meccset, így kerestek egy kocsmát, ahol a fizetős sportcsatornát láthatták. Teljesen elképedtek, amikor azzal fogadtam őket, hogy én is láttam, mert az RPT 1 is adta. Edi az angoloknak szurkolt, mint az egy rendes orosztól elvárható (hiszen a tulaj Abramovics elvtárs/úr), én viszont több gólnak örülhettem.
Sokat kell ahhoz tanulnunk, hogy egy keveset is tudjunk. Montesquieu

December 8. szerda, Lisszabon. Nyugis nap. Csak az éjszaka lehetett volna jobb, többször arra ébredtem, hogy fáj a zsibbadós kezem. Reggeltől azzal nyúzott a barba, hogy mikor megyünk ki. Volt némi vásárolni valója, nekem is, így együtt mentünk ki. Tegnaphoz képest jó hideg volt, de mire a városba beértünk, minden oké volt.
Jó nagyot mászkáltunk, teljesen lejártam a lábam. Sikerült megcsináltatnom a szemüvegem, mert két napja leesett az orrvédő műanyag párnácska, és igen kellemetlen volt, nem beszélve arról, hogy csálén állt, és fárasztotta a szemem.
Jól lejártuk a lábunk.
A fejedelmek és a miniszterek legtöbbször igen jóindulatúak, csak éppen nem tudnak mit kezdeni a jóindulatukkal. Montesquieu



December 9. csütörtök, Lisszabon, úton, Setubal.
Estére befejezték a kirakást. A barba egész nap a bélyegeivel volt elfoglalva. Nagy gyűjtő. Teljes a gyűjteménye az NDK, Csehszlovákia, Cseh-Morvaország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia bélyegeiből. Most akar a magyarok gyűjtéséhez hozzáfogni. Mindenféle címkéket gyárt. Megmutatta a lakásáról készült fotókat, a szobájában a bélyeggyűjtemény irdatlan helyet foglal el.
Érdekes, hogy felfedezem benne a szlovák érzést. Állandóan hozzánk hasonlít, és kajánnak érzem, ha valamiben a szlovákok jobbnak találtatnak. Például felhozta, hogy Szlovákia jobban végzett az olimpián, mint mi, de ezt nem hiszem (bár a szlovákok eredményeit ugyan miért ismerném?), mert ő csak három magyar aranyról tud, de a doppingjainkról persze jól tájékozott. Látom, hogy a mindenkori mérce, amit csökönyösen venni akarnak az Magyarország, a magyarok. Ha valamiben megelőzik a lengyeleket, az nem számít, de ha minket, akkor az valami!
Aztán ő például fordítva tudja a népszavazás eredményét, úgy tudja, hogy a "nem" 51 egész valahány tized százalék...
Aztán ma a Spiegelt olvassa, és felolvasta a Pisa-teszt eredményét. Ezt megcsináltatták a világ 40 országában, és mi sikeresen a középmezőny sereghajtói között vagyunk ami az iskolások olvasási és matematikai tudását illeti, a természettudományokban a 17. hely dicsősége a miénk. Első Finnország és Dél Korea... Ez igaz, ha igazat mondott, és nem vert át a barba.
Azt hiszem, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez nyilvánvaló eredménye a liberális oktatási rendszernek, az állandó óraszámcsökkentésnek, a pedagógusok mérhetetlen túlterhelésének, s az iskola repektjének rombolása pedig hova máshova vezetne? Hiszen egy senkiházi, analfabéta, részeges disznó, aljas szemét ember bármikor büntetlenül meghurcolhat egy ártatlan pedagógust a saját, vagy a gyerek "jogaira" hivatkozva!
Lisszabon óriási fényjátékkal búcsúzott tőlünk! A Praca de Comercio és a II. József emlékmű, valamint a mögötte levő diadalív pazarul kivilágítva, valamiféle fényorgonával. A színek állandóan váltakoztak, lézersugár vágott az éjszakai égboltba. Fantasztikus volt!
És ráadásnak a Belem parkban levő óriási fém karácsonyfa villanyfüzérekkel borítva, és fényárban fogadott. Mögötte a Jeronimo monostor és a szökőkút... Pazar látvány!
Azért Budapest egy nyári éjszaka kivilágítva sokkal szebb.
A dőlt betűs mondatot háromszor kihúztam, aztán visszaírtam, majd megint ki, de mégis benne hagyom, azzal a megjegyzéssel: ne hasonlítsuk össze, őket. Mindegyik város szép a maga nemében.
A rossz, amit elkövetünk, nem kelt fel annyi gyűlöletet és nem zúdít ránk annyi üldözést, mint jótulajdonságaink. La Rochefoucauld

December 10. péntek, Setubal. Nyugis nap, egész nap rakodnak, csak az a baj, mint Sunndalsörában: a gépésztől a szakácsig mindenki ki tudott menni, csak én nem.
Délben kirakott az egyik hajó három irdatlan méretű szélerőmű-propellerszárnyat. Három kamion vitte rendőri kísérettel, biztosan forgalmi akadályt okozhatnak majd pár helyen.
Délután valami tárgyalása volt a melósoknak a kikötő vezetésével. Valamikor fél hat felé kezdték. A kikötőt privatizálták, és arról folyt a tárgyalás, hogy hogyan veszik át a dokkmunkásokat. Engem a barba elküldött aludni fél nyolckor, akkor még nem jöttek vissza. Azt hiszem fél kilenc is volt, amikor folytatták a berakást. Persze így nem lettünk kész, egy napot nyertünk, (vagy vesztettünk), ki tudja...
Az igazság nem szerez annyi jót, mint amennyi rosszat okoz a világon az igazság látszata. La Rochefoucauld

December 11. szombat, Setubal, úton. Kettő előtt tíz perccel befejezték, maradt még ötven tonna beraknivaló. Ezt reggel negyven perc alatt berakták, aztán révkalauz, indulás, ebéd, majd szolgálat, és vége a szombatnak.
Készítettem a magam szórakozására egy válogatást a legjobb tengerésznótákból és CD-re írtam, borítót is szerkesztettem.
A kezem továbbra is zsibbad, sokszor a fájdalomig.
Montrose-ban kimegyek orvoshoz, hátha haza tudok menni karácsony körül, után, január elején.
Az egyetlen hiba, amit jóvátenni nem lehet, a gyengeség. La Rochefoucauld

December 12. vasárnap, úton. Gyönyörű nap, még napoztam is, ez azért hihetetlen a decemberi Vizcayán! A szép nap ellenére nagyon rossz a kedvem. Minden zavar, semmi nem jó, nem találok a helyem, mennék haza, de rettenetesen. Alig aludtam valamit a szolgálat előtt, annyira zsibongott a kézfejem.
A szellemes ember gyakran zavarba jönne, ha a társaságban történetesen nem lennének ostobák is. La Rochefoucauld

December 13. hétfő, úton.
A barba délutánra fenn hagyta a a bélyegkatalógusát. Hallatlan jó szórakozás volt végigböngészni. Érdekes volt végignézni a szlovák bélyegeket. Hogyan igyekeznek történelmet teremteni maguknak. A Tiso kormány kiadott egy sorozatot a szlovák királyokkal. Valamikor a 600-as években kezdődik a sor, Szvatopluk valahol középen áll... Aztán találtam a katalógusban Nyugatmagyar bélyegeket, 1920-ból. Ugyanebből az időből valók a Nordingerman bélyegek, bizonyítva, hogy a Ladoga és a Nyeva között élő németségnek elszakadási szándéka volt, de az oroszok elfojtották a függetlenségi próbálkozást. Innen tudtam meg, hogy Középlitvánia (Srodek Litwa) néven létezett egy lengyel nyelvű államkezdemény Wilno fővárossal (Vilnius) szintén 1920-ban. Egész őrség alatt azzal szórakoztam. Na meg

Kielemeztem magamnak a Pisa tesztet

Végül is nincs nagyon mit szégyenkeznünk. A negyven ország közül a 23. helyen állunk. (Nem tudom, csak ebben a 40-ben végezték-e el, vagy a Stern csak ezt a negyvenet emelte ki, ennyire nem "fussa" a német tudásom.) Egyetlen ország se előz meg minket, amelyik ne lenne fejlettebb (és jóval gazdagabb) nálunk, hát azt hiszem, a helyünkön vagyunk. Sok ország, amelyik tudna költeni az oktatásra, mögöttünk van. Ha figyelembe vesszük, hogy a felmérés a rendszerváltást követő nemzedéket méri fel, s azóta az oktatásra nem költünk igazából, mert a szinten tartás nem ráfordítás, akkor meg mindenképpen jó eredmény a 23-ik hely. Az hogy a csehek előttünk vannak, természetes. Előbbre járnak rendszerváltásban, demokráciában, gazdaságban, miattuk nincs mit szégyenkeznünk. A lengyelek csak pár hellyel előznek meg, ők ugyanazt a szintet képviselik, mint mi és a szlovákok. A germánok ki vannak akadva a 19. helyükön, és Pisa-sokkról ír a Stern magazin. Közvetlenül utánunk következik az USA, és egyetlen mediterrán ország se előz meg. A legjobb helyen levő muszlim ország (33.) a törököké, a sort Brazília és a másik két muzulmán ország: Indonézia és Tunézia zárja.
A mások hiúsága számunkra azért elviselhetetlen, mert sajátunkat sérti. La Rochefoucauld

December 14. kedd, úton. Csendes nap. Hidat takarítottam, és vágyódtam haza. Rettenetesen le vagyok lombozódva, csak arra tudok gondolni, hogy haza kell mennem...
Este háromnegyed hatkor megjött a vonal, két sms-t kaptam otthonról. Encsike megint meg tudott lepni. Csodálkozását fejezte ki aziránt, hogy Montrose-ba menet, hogyan érintjük Dovert? Hát úgy, hogy Angliát megkerülni és úgy lejönni nem egy jó ötlet... Biztosan összekeverte valamelyik kikötővel, csak hogy melyikkel, arról halovány dunsztom se nincs.
Táviratot kaptunk, hogy auditor jön Norvégiába. Ilyet még nem ettem, így nem tudom, hogy milyen lesz az audit, amit tartani fog a pasi. Nyilván kikérdez a munkakörömmel kapcsolatban. Viszont a táviratból következik, hogy kirakás után megint Norvégia lesz, és nyilván megint Portugália, ha nem a Földközi. Na, majd kiderül.
Délben megyek a szalonba, hát tökéletes karácsonyi a hangulat, szépen feldíszített karácsonyfa, csillog-villog, csak nem tudom, hogy minek? Nem vagyunk üzlet, hogy reklámozzuk a karácsonyt. Eddig minden hajón ez december 24-i elfoglaltság volt. Na, ilyet is megértem... csak az a baj, hogy rontja, elbagatellizálja az igazi karácsonyi hangulatot.
Beszélgettünk a barbával a szlovákiai kórház és egészségügyi helyzetről. Ők megcsinálták a privatizációt, így most egy jól működő rendszerük van paraszolvencia nélkül. A barba teljesen elégedett a (szlovák) kormány működésével. Radikálisan egyszerűsítették az adórendszert, megszüntették a rendőrség korrumpálhatóságát. Ha igaz amiket mond, akkor a szlovákok szépen elrobognak mellettünk, és mi csak nézhetünk utánuk.
Kevesen tudnak jól öregek lenni. La Rochefoucauld.
Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy én se leszek az. Egy kibírhatatlan, háklis, zsémbes, állandóan morgolódó, elégedetlen, utálatos vénség leszek (sajnos).

December 15. szerda, úton. Rosszul aludtam. Többször arra ébredtem, hogy zsibbad, sőt fáj a kezem. Mindenki készül a hülye auditra. A barba lefénymásolta, én laptopba írtam, és kinyomtattam a beosztásra vonatkozó előírásokat. Azért az valahol nem igazság, hogy a barbáé szűk háromnegyed oldal, az enyém több mint három...
Nem csinálok semmit, de nem is tudnék. Se nem írok, se nem olvasok, feszült vagyok és ideges, minden pillanatban robbannék, a baj csak az, hogy nincs semmi nyomós oka...
Délután Dover, este beszéltem az asszonnyal, és kiderült, hogy Pasajest keverte Montrose-zal. Oké, oda nem kell átmenni az Angol csatornán. Lebeszéltük a számláról az utolsó forintot is.
Távirat jött a hajóbérlőtől. Versenyben vagyunk egy másik hajóval, és amelyik előbb érkezik, azt rakják ki először. A Lys Line érdeke, hogy pénteken kirakjanak. A miénk, hogy legyen egy jó hétvégénk, és esetleg kikötőben a karácsony. Persze nem lassítunk, de a barba túlzottan optimista érkezést adott meg holnap este 21.00-ra, a másik hajó 19.00-t. Ezek szerint ők a "nyerők", mi meg bízhatunk abban, hogy szombaton nem raknak ki.
Meglátjuk...
Rendezgetem a Stille Nachtjaimat. Van vagy negyven feldolgozás, több nyelven természetesen (csak magyarul nem), még valamelyik ősbrit nyelven is, kelta, gael, vagy valami ilyesmi lehet: Oiche Cuin. Ha valaki érti, és rosszul érzem a nyelvet, akkor szóljon.
Nem vidám szórakozás, szívesebben csinálnám otthon.
Az a nap, amikor nem nevetünk, számunkra elveszett. Chamfort

December 16. csütörtök, úton, Montrose.
Lehet, hogy elkiabáltam az érkezést. Ilyet még nem láttam: a hatórányi őrség alatt a barométer 23 hPa-t esett. Irdatlan nagy kaki kerekedhet belőle...
Hát lett is, délutánra, de viszonylag gyorsan elrobogott felettünk.

Kitört a balhé

Megyek ebédelni, várom, hogy Jacek adja a levest, hát berobog a konyhába a barba, és valamit tárgyal mérgesen Jacekkal, aztán meglát, és tőlem is kérdezi:
- Miért nem jelentették, hogy Fronczak alkoholista?
Na, jól van...
Persze igaza van.
Az történt, hogy Vitalino felment hozzá, és kijelentette, ha Fabian visszajön akkor ő kiszáll, és nem jön vissza. Persze kikérdezte a barba, Vito meg mindent elmondott. Így aztán számomra se maradt más, nyilván beszámoltam arról, hogy mi minden történt.
Azonnal telefon Ciprusra, Krémers kérte, hogy írjak egy jelentést, és annyit mondott csak, hogy legközelebb jelentsem azonnal. Remélem, nem lesz legközelebb. Azt hiszem, ezt én már sose tudom elfogadni, hogy nekem jogom van jelenteni a parancsnokot, anélkül, hogy ne engem rúgnának ki... ez teljesen belém ivódott a Mahartnál, ott a legalávalóbb, részeges disznót se lehetett jelenteni, mert később ő állt bosszút.
Természetesen nem lett semmi következménye egy ilyen jelentésnek, ha volt is. Azt hiszem erre a mi nemzedékünk nem alkalmas. (Persze nem mindenkiről van szó a nemzedékünkben, hanem csak az olyan lelki alkatú marhákról, mint én is vagyok.) Ezt csak a fiatalok tudják elfogadni, úgy, hogy higgyenek is az igazukban.
Azt hiszem, Fabiant váratlanul éri majd a dolog, mert teljesen magabiztosan ment el, azzal, hogy az Isartalra száll be.
Aztán, hogy tetézzem, megcsináltam életem egyik legnagyobb marhaságát, majdnem elütöttem egy halászhajót. Most is remeg mindenem... Teljesen belefeledkeztem a következő útvonal elkészítésébe, és arra eszméltem, hogy Jacek van a hídon, és szól, hogy összeütközünk. Volt még időm kitérni. Persze azt a leteremtést, amit a barbától kaptam, nem teszem a kirakatba! Irtóra bánt a dolog. Ötvenhat évesen megtörtént először.
Vacsoráztam, amikor egy helikopter szállta meg a hajót, ledobtak egy katonát, akit később felvettek, és elköszöntek. Mentési gyakorlat volt, a szokásos, a szokatlan az volt, hogy még sose láttam sötétben.
Két dolgot kell megszoknunk, különben az élet elviselhetetlen: az idők durvaságát és az igazságtalan emberiséget. Chamfort

December 17. péntek, úton, Montrose. Teljesen elmaradtam a naplómmal. Hajnali kettőkor kikötöttünk, de a pilot már akkor mondta, hogy a másik két hajó, amelyiket utánunk hozzák be, előttünk van, és mi csak akkor kezdjük a kirakást, ha az egyik elmegy holnap.
Az a holnap már ma este megtörtént, sőt, egy órát dolgoztak velünk is, aztán pilot, és átálltunk a kirakó rakpartra.

A lengyel barbáról

Megírtam a jelentésem, a barba elküldte a sajátjával együtt. A jelentésben csak annyit írtam le, amennyit bizonyítani lehet, semmi olyasmit, hogy ezt hallottam, vagy azt. Végül is nem feketíteni akarom, hanem elmondani mi történt.
Megírtam, hogy Brémában én vittem ki a hajót a révkalauzzal, ezt a német bizonyítja. Hogy augusztus 12-én délben a kabinban aludt, és majdnem elütöttük a Greenwich világítóhajót, megadva a hajó helyzetét, ami benne van a hajónaplóban. Aztán a la corunai indulás után részeg volt, és nem tudta írni a naplót, és a november 1-i éjféli pozíciót adtam meg, amikor a fúrótornyok közé robogtunk ezerrel.
És leírtam a kezelését, mert a gyógyszer hiányzik a gyógyszertárból.
Aztán később sokkal cifrább dolgokat is megtudtam. A barba kikérdezte a legénységet, hogy mennyi lazacot ettünk, mert van róla számla. Persze semmit. Aztán felsorolta, hogy mennyi és miféle minőségi ital tűnt el, ezt nyilván elropogtatta Fabian.
És közben arra is rájöttem, hogy megint csak hülye vagyok, akit könnyű bevezetni az erdőbe, a hiszékenységem már-már eget verő ostobaságig fokozódik, hiszen még azt is leírtam róla, hogy milyen rendes tőle, hogy jár bevásárolni a hajónak...
Csak most, hogy Liebe a barba tűnik fel, hogy mennyivel jobb és több a kaja, mint amikor a lengyel volt. Később Vito elmondta, hogy nem mert aludni, csak akkor, amikor én voltam szolgálatban. November elsején tíz után valami reflektort vett észre, felrohant a hídra. Fronczak aludt, egy hajó közeledett, reflektorozott, villogott, persze a lengyelnek hiába. Vito áttette kézi kormányzásra az automatát, elfordult, sikerült 100 méterre elmenni a német hajó mellett.
Erről nem is tudtam.
Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy keresni fogja-e a kapcsolatot velem, mert megvan a telefonszámom is, meg az (egyik) í-mél címem is.

Orvosnál

Ebéd utánra jött az ügynök értem, orvoshoz mentünk, mert tele van a hócipőm a kezem miatt. Nagyon kellemes, modern orvosi rendelőben voltunk, hamar sorra kerültem, a doki szimpatikus 35 körüli férfi, és jól beszélt angolul (ez vicc volt, ha valaki nem vette volna észre!).
Elmondtam a panaszom, azonnal azt mondta, amit tudtam, hogy mi a baja, hogy az elmeszesedő ínszalag leszorítja a idegeket, meg kell műtéti úton tisztítani az ínt, és kész.
Így aztán azt írta a jelentésre, hogy (Carpal tunnel syndrom) és munkára alkalmatlan vagyok, kórházi kezelés kell, és a leváltásom szükséges. A legfőbb baj az, hogy alig tudom magam kipihenni. Nem merem várni az éjszakai szolgálatot.

Mitől hangos Nagy Britannia?

A rádió minden híradáskor elmondja a hírt: napi egymillió cigarettát csempésznek az Egyesült Királyságba. Ezzel kapcsolatos a másik hír is: mérgezett cigarettától betegednek megy egyre többen (L&M-et szívók) ezek mind zárjegy nélküliek voltak, és Kínában valamint Oroszországban gyártották őket, s csempészés útján kerültek be az országba.
Mindezt a barba mondta, és később én is hallottam a BBC hírei között.
- Hiszem, ha akarom - mondtam a barbának. - Ha a csempészett cigaretta keresletét akarják leszorítani, akkor olyan álhírt kell beadniuk a népnek, amelyik hihető is.
Persze ez csak afféle elmefuttatás.
Aztán délután megjelent a black gang. Ketten voltak, tehetségükhöz mérten átkutattak minket, nem találtak semmit. Ez egyikük elmondta, hogy őfelsége vámosai bajban vannak, nincs elég ember, és most "taktikát" váltanak: területi kutatást végeznek. Megszállnak egy területet, ott minden hajót átkutatnak. Minden hajóról, tengerészről kimutatást vezetnek, aki legalább négyszer-ötször átesik egy ilyen vizsgálaton, és tisztának találtatott, azt békén hagyják utána...
Liebe megkérdezte a BBC hírével kapcsolatban.
- Nem kell túl komolyan venni - legyintett az idősebbik. - De azért elég hatásos eszköznek látszik...
Este kimentünk egy kis sétára a barbával. A Tescóba mentünk, vettem egy üveg Bull Blood nevű vörösbort. A barba szúrta ki, hogy ott az üveg nyakán a magyar címer. Szóval egy üveg Egri Bikavér 3,20 fontot kóstál, (1400 Ft. körül). Finom volt. A hajón meg is ittuk, egy palack portugál bor kíséretében (a magyar jobb).
Ha az ostobák tudnák, mennyit szenvedünk miattuk, bizonyára szánakoznának rajtunk. Rivarol

December 18. szombat, Montrose, úton.
Kutya hideg volt egész nap. Még az a jó, hogy estére, a manőverre elállt a szél, és mire kiértünk, a tenger is elcsendesedett.
Teljesen gyanútlanul sétáltam a fedélzeten, nézelődtem, amikor egyszer megáll bennem az ütő! Észrevettem, hogy

Lebontották a kedvenc hidamat

Ahányszor itt voltam, nem álltam meg, hogy felvételt ne készítettem volna róla. A helyén egy egyszerű, hosszú, randa vasszerkezeten megy a forgalom. Nyilván megérti valahol az ember, hogy a forgalom az elsődleges, de én bizony nem bontottam volna el. Mellette építettem volna egy új hidat, ezt meg felújítottam volna, és valamiféle sétálóhidat, afféle látványosságot csináltam volna belőle, hiszen érdekes műszaki műemlék lehetett volna belőle.
Délután sokat beszéltem az asszonnyal.
Este negyed hétkor indultunk.
A filozófus inkább anatómus, mint orvos: boncol, de nem gyógyít. Rivarol

December 19. vasárnap, úton. Már este elromlott az idő, azaz inkább igazolódott az időjárás-jelentés ígérete. Ezzel viszont egyre jobban nő az esélye annak, hogy a karácsonyt kikötőben (Karmöy) töltjük. Na, majd meglátjuk. A délutáni őrségben sokat kínlódtam a kezemmel.
Húsz ember közül tizenkilenc rosszat beszél rólunk, s a jót a huszadik rosszul mondja el. Rivarol

Egy kis billegésDecember 20. hétfő, úton.
Már Sunndalsöra felé kellene mennünk, e helyett csak holnap hajnali hatkor lesz Grip pilotállomás. Az a jó hír, hogy a tenger elviselhetővé csendesedett, a rossz pedig az, hogy továbbra is lityegünk.
Azt, aki a bűnt szeretetreméltóvá teszi, jobban kedvelem, mint azt, aki az erényt lealacsonyítja. Joubert

December 21. kedd, úton, Sunndalsöra.
Ma kiderül minden. Mikor megyünk el innen, attól függ, hogy a karácsonyt itt (Norvégiában) töltjük-e? Úgy mentem el aludni hajnalban, hogy mindez megválaszolatlan kérdés volt.
Aztán érkezéskor sok minden kiderült. Elsőként az, hogy rohadt hideg van. Nem is a mínusz öt fok volt kellemetlen, hanem a hülye szél hozzá. És ez lekapta a havat a raktártetőről, és hófúvást varázsolt nekünk, miközben a környező hegycsúcsok napfényárban úsztak.
Aztán az derült ki, hogy a Lys Line éjfélre be akarja fejezni a hajót, és nyomás Karmöybe.

Hegyek a kikötő körülAudit

Közben vártuk az auditort a DNV-től (Det Norske Veritas, a hajó náluk van regisztrálva). Ennek az auditnak az a célja, hogy kiderítsék, mennyire alkalmazza a hajó az ISM-et (International Safety Management), és a tengerészek mennyire vannak képben, és megfelelő-e a tudásuk... Szóval egy nagy marhaság az egész.
De azért átestünk rajta. Tőlem a stabilitási számításokat kérte, az érdekelte, hogyan javítom a térképeket, hogyan készül az útvonalterv, ilyesmiket.
A barbát két órán keresztül nyúzta.
Vacsoránál már vigyorogtunk, hogy tanultuk a munbkaköri leírásunkat, aztán persze kérdés egy szál se azzal kapcsolatban. Mindenesetre négy órát tartott az egész. Azt hiszem, ez a pasi egy szökött harmadik tiszt, irodakukac, aki a hetvenes évek végén abbahagyta a hajózást, azóta surveyor, és az ISM-et is a nyakába sózták. Magyarán, dunsztja nincs a hajózás gyakorlatáról, mindent az előírásokon keresztül lát. Viszonylag jóindulatú volt.
Aztán megjött az időjárás-jelentés.
Ebben olyan csúnya, tengerész szájára nem való szavak vannak, hogy délnyugati 9-10-es szél, és orkán. Ezt a barba se szereti, hát felhívta a hajóbérlőt, hogy mehetünk-e belül, a szigetek között Karmöybe? Ebbe nem egyeztek bele, mert van egy harminc mérföldes szakasz, amit kint a nyílt vízen kell megtennünk, és ez olyan, hogy adunk egy kalapot a szarnak, ha azon nem tudunk átmenni. (Mondjuk az érvelés logikus, és jogos is, és emlékszem, a Lys Carrierrel Husnessből jövet mi is kimentünk, igaz akkor szép idő volt.)
Aztán a legközelebbi hír az lett, hogy Karmöy törölve, egyenesen Lisszabonba megyünk.
Ez jó.
Az ilyen híreket most felettébb szeretem, és a kedvemre valóak.
Aztán a barba mondta, hogy amíg az idő nem csendesedik, addig nem hajlandó kimenni, így elmegyünk horgonyra Kristiansund mellett.
Ez is jobb, mint hülyére tótágast állni, és kejfeljancsinak lenni alvás helyett.
Ami a lámpafényben igaz, az még nem feltétlenül igaz a nap fényében. Joubert

December 22. szerda, Sunndalsöra, úton. Éjfélkor, amikor a barbát leváltottam, mondja:
- Nem indulunk el. Csak reggel nyolc harminckor.
Égbetörünk?Na, milyen igaza van, nem? Így aztán kettőkor meghallgattam volna a BBC időjárását, ha lehetne itt fogni. A sikertelen vétel után mentem csicsikálni, illetve négyig csak forgolódtam, aztán ötkor arra ébredtem, hogy zsibbad a kezem, így aztán fél nyolckor igencsak kialvatlanul ébredtem. Na, mindegy, manőver után pihentem még egy sort.
A pilotot letettük, aztán csak néztünk, hogy milyen utálatos idő van. Ha kedveskedni akarok, és elmismásolni, akkor azt mondom, hogy 10-es orkán...
És milyen érdekes: most senki nem morgolódik miatta, kifejezetten örülünk. Hogy miért? Mert naná, hogy Karmöybe megyünk, és a harminc órás utat ha ki tudjuk tolni negyvenöt-negyvennyolcra, akkor biztos, hogy a karácsonyt kikötőben töltjük!
Ez az én szerencsém:
A hiszékenység a szívből ered és a szellemnek nincs kárára. Joubert

Útban Karmoy feléDecember 23. csütörtök, úton.
Ugyanolyan ramaty az idő, tehát, kedvünkre van. Csak hol előről, hol oldalról, hol hátulról jön. Meglehetősen változékony. Egy óra alatt, pontosabban 13.00 és 14.00 óra között volt majdnem koromsötét és havazás, aztán sütött a nap, szivárványt videóztam, később azt, hogy jégeső esik, és végül egy tavaszi zápor elmosott mindent. De a lényeg, hogy 6-7 csomóval megyünk maximum, és holnap reggelnél előbb nem érkezhetünk.
A Kvitsöy VTS kérdezte is a barbát, amikor telefonon bejelentette az érkezést:
- Hogy lehet ez, captain, mit rontottak el a Lys Line-nál, hogy maguk kikötőben töltik a karácsonyt?
Aztán beszélt Mr. Helddel, a tulajjal is, ezt hallottam, és jót röhögtem, mert igaz, csak annyit értettem, hogy "eierkopf", azaz tojásfejű, de kivettem, hogy az auditorról beszél, és azt mesélte el, hogy az idiótája azt kérte számon a szakácson, hogy miért nem vezet hűtőszekrény-naplót! No comment!
Este megírtam egy CD-t Vitónak karácsonyi dalokkal, cserébe levágta a hajam. Most aztán szép vagyok, mint a Dunántúl! Hegyek, völgyek vannak a fejemen, hol ritkább, hol sűrűbb, hol rövid, hol hosszú, de nem baj. A fő, hogy nem idegesít. Otthon levágatom kopaszra, azaz elmegyek a fodrászhoz, és megmondom, hogy igazítsa a legrövidebbhez.
Ennek a viharnak itt és most örültünk
Mindenekelőtt ne az igazzal és hamissal törődjünk, hanem a gonosszal és a jóval, mert nem a tévedés a félelmetes, hanem a gonosz. Joubert

December 24. péntek, úton, Karmöy, szenteste.
Éjfél körül még volt vagy hatvan mérföld, így aztán visszavettem a sebességből, nehogy fél hét előtt érkezzünk, és még valami csúnya történjék velünk. Hatkor úgy adtam át, hogy tizennyolc mérföld volt vissza, ezzel pontosan nyolcra kellett érkezni a pilotfelvevő helyre. De csak fél kilencre érkeztünk, ez azt jelenti, a barba még levett a sebességből... Kilencre kötöttünk ki.
A gyári melósok kikötöttek, rögtön a főnököt kerestem.
- Viszlát hétfő reggel fél nyolckor! - integetett ez a kedves szimpatikus Erik, és elmentek. Délután kettőig megállás nélkül jöttek a kuncsaftok, mind whiskyt keresett, de azzal nem szolgálhattunk. Hiába, karácsony van...
A kikötés után mindenki letette a lantot. Ez azt jelenti, hogy nincs munka hivatalosan csak hétfő reggel. Ezt is megértük! Délután kabintakarítás. Alaposan felporszívósztam, kitakarítottam, rendet tettem. Ez negyed óra. Mert a kabin oly hatalmas, hogy ennyi időt kell rá vesztegetni.
Délután sms-eket küldtem szerteszét, kaptam is párat. Beszéltem az asszonnyal is, gyertyagyújtás otthon kilenckor lesz, mert a két srác éjszakás volt, s alszanak. Nimród a szállodában, Szabolcs pedig reggelig karácsonyozott, ez a gimis baráti kör szokásos baráti összejövetele volt.

karácsony, 2004, Lys ChrisKarácsony 2004

Vacsora hatkor.
Persze közben megy a duma, mindenféléről, videó készül, koccintunk. A barba elmesélte a karácsonyi üvegdíszek történetét:
A szálak természetesen Németországba vezetnek, az első világháború utáni évekbe, amikor nemcsak a német volt szegény Európában. A nagy szegénységben is voltak még szegényebbek is... Így a volt NDK területén lévő egyik kis falu, a barba nem jegyezte meg a nevét, hát én se tudom.
A gépészünkkelAddig karácsonykor a fenyőfát almával, körtével, dióval, süteményekkel díszítették. De a nagy szegénységben, ebben a faluban még erre se tellett. Viszont a hagyományos kézműipar az üvegfúvás volt, hát kitalálták, hogy üvegből fújnak almát, körtét, diót, igaz, megenni nem lehet, de legalább szépen csillog a fán.
És a kényszer szülte ötlet viharos gyorsasággal elterjedt, előbb Németországban, aztán átkerült az Újvilágba, és hamarosan az egész keresztény világban ez lett a karácsonyfa fő ékessége.
Hidegtál is volt...Persze minden ország a saját igényeinek megfelelően készíti, például a hongkongiak mini gömböket készítenek, mert a mini lakásban levő mini fára ez illik. Az amerikaiak sztriptízt bemutató angyalkát meg csillogó, aranyfogú aligátort festenek az ízléses díszekre (nyilván nem ez az általános, de a Deutschewelle jegyzetírója ezt emelte ki, ahonnan a barba az átadandó tudományt szerezte).
Én mindig hiányolom a szaloncukrot, anélkül a karácsonyfa csak színes kirakati látványosság, nem a családi otthonba való.
Megpróbálom leírni a menüt, de ha kihagyok valamit, az nem az én bűnöm, hanem Jaceké, mert miért készített ennyi félét. Szóval: gombaleves (na, ez zacskós leves volt, nem írom le a márkát, de az a keserű igazság, hogy elveimmel ellenkezve szeretem ezt a fajta kemikáliát, és most is ízlett), zöldségkrémmel töltött kalamári, aztán kalamári a lá gulash (kicsit zöldséges, paradicsomos, hagymás, mártásban a feldarabolt tintahal, Manu szerint pontosan olyan, ahogyan otthon, a zöldfoki-szigeteken készítik), kápsztás piroski (káposztás barátfüle prézli nélkül), káposztás cvekkedli (ezt úgy adta Jacek, mint valami hallatlan karácsonyi különlegességet, igazán finom volt, főleg, ha hozzáteszem, hogy gomba is volt a dinsztelt káposztában), ezek voltak a meleg kaják.
és meleg kaja isAztán volt egy szép lazac- és egy aszpikos haltál, és lengyel szokás szerint aszalt szilvából készült ital, és gyümölcssaláta kiwiből, sárgadinnyéből, banánból, almából, mandarinból. Sütemény nem volt, de délután már tortát ettünk, mert érkezéskor az ügynökkel bejött a gyár képviselője és hozott egy óriási tortát Kellemes Karácsonyt felirattal, ami Gud Julnak hangzik idevalósi eriknyelven.
Miután délután jól besöröztünk, ezért a vacsorához bor volt, portugál vörös és török fehér.
Vacsora után valahogyan szóba került a komárnói hajógyár, és a barba mondja, hogy vagy tizenkét hajót készítettek a Mahartnak, és még háromra van opciójuk. Nohát, és én erről itt szerzek tudomást? Otthon utána kell nézni, hogy érdemes lenne-e és át lehet-e menni egyáltalán?
Amit sokan nem tudnak: Legszebb állapot az önkéntes függés, s hogy volna ez lehetséges szeretet nélkül. Goethe

December 25. szombat, Karmöy.
Így ünnepek táján az ember étkezéstől evésig él... Ebéd finom pulykahúsleves, és sült pulyka. A száraz mellehúsához ribizlimártás volt, meg főtt burgonya, mazsolás, földimogyorós rizs, és fagyi. Az egészben az a jó, hogy nem kell kenyér, mégis jóllakik az ember. Vacsorára meg maradék, és frissen sült rák.
Igy ketzdődött a pulyka...Napközben nyugi, igaz, engem reggel fél hétkor felkeltett a kezem, de a többiek 9-10-ig aludtak. Nem akarok panaszkodni, mert azért éjféltől kialudtam a hat és fél órát, csak egyszer ébredtem fel közben.
Napközben mozi, a barba filmjeit nézem, magyar feliratosak és a Pelikán ügyirat még szinkronizált is. Igaz, nem kimondott karácsonyi témák, de nincs választási lehetőség.
Kalasnyikov adott délután valami kenceficét a kezemre, mert látta, hogy sokat kínlódom, de nem használt, és így került az asztalrapedig valami kígyókivonat: Viprosal B.
A tévedés felzaklat, az igazság megnyugtat. Joubert

December 26. vasárnap, Karmoy. Csendes nyugis nap. Elkészítettem az utat Setubaltól Livornóig, hogy a váltómnak ne kelljen rögtön ezzel foglalkoznia. Rendbetettem az adminisztrációmat, mindent, a hó végét, az év végét, nem kell semmi ilyesmivel törődnöm az úton, mert ha lityegés közben kell dolgozni, azt nagyon utálom.
Este Jacek odaadta a telefonkártyáját. Egy 100 koronás, azaz 8,2 euró értékű volt. Ezzel ő, miután aktivizálta 630 percet beszélhet Lengyelországba. Ugyanezzel a kártyával Kalasnyikov 2003 percet Moszkvába (ott tanul a lánya), és nem tudom mennyit haza, Kalinyingrádba, de azt hiszem, "csak" 800 perc körül. Amikor felhívtam a családot, az automata azt mondta, hogy 329 percet beszélhetek. Jacek már a felét legalább ledumálta.
A Hydro raktár freskójaEncsike csak nézett, amikor elkezdtem a kisebb fiammal beszélgetni, azt hitte, megbolondultam, hogy "afféle" beszédekre fogyasztom a mobilról a pénzt.
Minden szónak van varázsereje: amilyen szellemet idéz, olyan jelenik meg. Joubert

December 27. hétfő, Karmoy, úton. Reggelre elkezdett fújni a szél, az ünnepek alatt gyönyörű, békességes idő volt. Tegnap érkezett egy hajó, a Fundo. Ezen volt a barba egyszer, és a lengyel parancsnokot is ismerte, hát átment egy kis beszélgetésre.
A hajót a Wilson béreli, a személyzet végzi a ki- és berakást, külön megfizetik érte. Jól kereshetnek, ami jól jön ebben a rohadék "bushista" időkben. Egy ilyen patkányt hogyan választhattak meg másodszor is elnöknek?
A melósok kávézója Készítettem egy snittet a videómhoz a raktárépületben. Gyönyörűséges falfreskó van bent az egyik nagy falon, a gyár kikötőjét ábrázolja, olyan ortopéd hajókkal, hogy navigáljon azokkal az, aki festette... Viszont egy ízléses faházhomlokzat és egy faházoldal által két oldalról határolt területen padok vannak asztalokkal, és ott piheni ki a munka fáradalmait a dokkmunkás.
Megint beszéltem az asszonnyal. Kitárgyaltuk, hogyan legyen az orvossal, ha hazamegyek, hogy minél előbb kés alá fekhessek. Ma éjjel se aludtam valami jól...

Katasztrófa

Tegnapelőtt, szenteste, borzalmas földrengés volt Szumátra mellett, ha jól mondta a barba. Minden idők legnagyobb rengése, a környező szárazföldeken mindenütt szökőár, katasztrófa... katasztrófa... A halottak számát meg se lehet becsülni, egyedül Indonéziában 20 ezerről beszélnek, Thaiföldön legalább 100 ezer hajléktalanról, India, Sri Lanka is katasztrófa sújtotta terület, a barba szerint a Maldív szigetek eltűntek lakostól, turistástól (de ezt nem hiszem, előbb a saját fülemmel akarom hallani, mert már többször felültem a "híreinek", a norvég tévén éppen elkaptam egy térképet a rengésről, tehát ez igaz).

Közmondásos indulás

Este indulás, negyed hétkor, ez azért jó, mert ki tudom pihenni magam éjfélig, (csak zárójelben reménykedem, hogy aludni is tudok a kezem miatt). Mit mond a Mahart közmondás? "A manőver mit se ér eső nélkül, az eső szart se ér szél nélkül!"
Hát most mind a kettőből kivettük a részünket. Úgy eláztam, hogy ihaj! Viszont koromra való tekintettel, az indulási manővereket én fejezem be a leghamarabb, a kötelek elpakolásából nem veszem ki a részem, így elsőnek vonultam száraz helyre, és a kabátomat azonnal bevágtam a szárítóba. Éjfélre száraz lesz és jó meleg, mert most ocsmány hideg volt, a karja a háta tök átázott. Ilyenkor lehet kellemes tüdőgyulladást kapni.
Az, akinek szenvedélyei vannak, nem unatkozhat; a szenvedély nélküli élet unalmas. Stendhal

December 28. kedd, úton.
Viharos a tenger, de azért megyünk, és ez a fő. Hajnalban 24 mérföldet tettem meg, délután már 52-t hat óra alatt.
Ha meglévő szenvedélyeinket nem tudjuk kielégíteni, mások után kell nézni. Stendhal

December 29. szerda, úton. Befejeztem a videózást. Ez persze csak annyit jelent, hogy elkészítettem a filmeket a szerkesztőprogrammal, és CD-re írtam őket. Megkapja Manu, Vito és Jacek. Már azért csak ők, mert ők kérték. Nem lenne rossz ez a Sony program, de az igen nagy baj, hogy mindössze 15 kockát készít másodpercenként, és így a lejátszás szaggatott, nem az igazi. Lehet, hogy ez is egy üzleti fogás, hogy vegyem meg a profi szerkesztőprogramot? De nem fogom ám!
Ahogyan látom, egyre inkább jön az év vége, már csak két nap...
Azt hiszem, az idei szilveszter csak egy egyszerű nap lesz, mert a szolgálat nem szívesség, hát igyon és éjszakázzon az, aki otthon van, én majd megpróbálok csicsikálni...
Megyünk, viszonylag jó időben.
Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak. Oscar Wilde

December 30. csütörtök, úton. Korán, fél tízkor ébredtem a fránya kezem miatt. Kimentem kávézni, azzal fogadtak, hogy lengyel tiszt jön váltani. Na, ez az, amire szükségem van. Innen már eléggé biztosnak látszik a hazamenetel Lisszabonból.
Az átadás-átvételre felkészültem, az adminisztrációm naprakész, így nincs más hátra, mint előre.
Hajnalban hívott az asszony, nem sokkal az után, hogy bedöngettek az sms-ei, hajnali öt negyvenkor.
Éppen akkor igyekeztem kipihenni a halászok okozta bosszúságot, mert két idióta vadbarom közrefogott, és egyszerre befordultak egymás felé, én meg csak simigáltam az égnek meredő hajamat, már amit Vito meghagyott belőle. Végül lassítás, meg kilencven fokos elfordulás kisegített a szorult helyzetemből, de valahogy ez a találkozás nem hozott lelkileg közelebb a halászokhoz, nem tudtam legalább egy picit megszeretni őket.
Olyanokat is mondtam, hogy a macska rúgja meg, és még olyanabbakat...
A lélek öregnek születik, de megfiatalodik. Ez az élet komédiája. A test fiatalnak születik, de megöregszik. Ez az élet tragédiája. Oscar Wilde

December 31. péntek, úton. Éjszaka filmeket néztem, délután a radarhoz szögeztem magam, mert ocsmány volt a láthatóság.
Ennyi.
Ez az év utolsó napja.
Most lefekszem egy hétköznapi vacsora után, éjfélkor felmegyek a hídra, és kész.
Azaz nem... Fél tízkor arra ébredtem, hogy fáj a kezem, hát felkeltem, és zuhany után kimentem a szalonba. Ott a két matróz és Jacek „dorbézolt”. Már a második doboz sörnél tartottak, és valami ócska amerikai videót bámultak. Edi, mint az az oroszokról köztudomású, nem ivott semmit, csak az éjféli pezsgőből egy kortyot a koccintás kedvéért. Éjfél előtt fel a hídra, finom olasz spumantét bontottunk (egy üveg maradt, ezt vagy nem találta meg Fabian, vagy nem szereti, mert nem zabálta fel).
Mindaddig, amíg nem beszélünk valamiről, meg se történt. Csak azzal lesz valóvá, hogy kimondjuk. Oscar Wilde

2005. JANUÁR



Január 1. szombat, úton. A pezsgő hamar elfogyott, így aztán mindenki levonult, de előtte a barba megnyomta a dudát, hadd szóljon, csak úgy, magunknak. A Vizcayán lehet mozizni, így a Hét év Tibetben című filmet néztem meg.
Ja, fogadkozás nincs.
Pedig le kéne fogynom...

Január 2. vasárnap, úton. Kezdődnek az "utolsók": ma volt az utolsó délutáni, éjjel az utolsó éjszakai szolgálat lesz, és ez így folytatódik holnap.
Éjszaka elkezdtem olvasni a könyvet (amit még nem fejeztem be, ugyebár, mert nagyon elkezdtem utálni amit írtam...). Nem is olyan rossz... Lehet, hogy mégis befejezem. Persze kell a család kritikája is, mert az asszonynak igen jó meglátásai vannak, és Szabolcs fiam véleményére is sokat adok. Nimród nem jöhet szóba, mert ő magasról tojik minden efféle irodalmi huncutságra...

Készülődés

Lassan el kell kezdenem mosni, meg csomagolni... de a mosást nem előre hozni, mert ahhoz, hogy a mosógépet bekapcsoljam, eléggé dülöngélünk, és nem lehet a centrifugáláskor kitenni efféle megpróbáltatásnak. A kabinom pedig olyan kicsi, hogy ha bepakolom a bőröndöm, akkor vagy a bőrönd vagy én vagyok a kabinban. Így egyelőre marad az elméleti csomagolás...

Január 3. hétfő, úton, Lisszabon. Délre érkeztünk a révkalauz-állomásra, egyre kikötöttünk. Az ügynökség értesített, hogy csak hatkor kezdenek kirakni, ez azt is jelenti, hogy csak negyedikén végzünk, és Setubalba is csak későn érkezhetünk. Így még ott lesz a hajó, amikor én már nem.
Ez volt a terv.
Aztán négykor telefon Oslóból, a livornói út törölve, La Corunába megy a hajó, így a barba felhívta Vasoullát, hogy tegye át a jegyem 4-re.
Az új elsőtiszt, Andrzej Zdrojowski hatkor érkezett, pontosan úgy, ahogy számoltam. Fél hétkor már az átadás-átvételben voltunk nyakig.
Közben telefon haza, meg a rakodás ellenőrzése, aztán tovább a magyarázat.
Hát Andrzej nem egy komputerfenomén, nem tudom, hogyan fogja átvészelni a kezdeti nehézségeket, mert a barba durva tud lenni, mint a pokróc, ha valami nem az elképzelése szerint megy. Igaz, öt perc múlva elfelejti, de azért az emberben nyomot hagy, ezért aztán nem is akarok ide visszajönni.
Tízig bírta, akkor elment lefeküdni. Én maradtam, mert a rakodás ugye megy, hát így kihasználatlan maradt két és fél óra.

Január 4. kedd, Lisszabon, Párizs, Budapest. Éjfél után cseng a mobil. Az asszony hívott. Megörült, hogy már fent vagyok. Felvilágosítottam, hogy még és nem már, mert éjfél múlt. Azt mondja, ne hülyéskedjek, hát látja az órát, hat múlt öt perccel. Később, amikor Szabolcsnak panaszkodott, hogy meglottyantam agyilag, a fiam megfordította a vekkert, és láthatta, hogy fél tizenkettő van...
Korán keltem, folytattuk az átadást-átvételt, majd dél körül aláírtuk a naplót, s már mehettem is folytatni a csomagolást.
Az ügynökségi kocsi kettőkor érkezett, beszállás, integetés, és befejeztem a pályafutásomat a Lys Chrisen.



Linkajánló:  A Magyar Huszár honlapja  Viribus Unitis, az Osztrák-Magyar monarchia hadihajója  Hajó.lap.hu  Mexikóikonyhal.lap.hu

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra