Január 10. Szombat. Délelõtt csomagoltam, este vendégek jöttek. Kálmán sokat mesélt izraeli útjáról. Fõleg a biztonsági rendszabályok voltak érdekesek, amiken átestek a repülõtereken. Elintéztem az utolsó telefonokat. Taxit rendeltem vasárnap reggel háromnegyed négyre, és ágyba zuhantam. Szerencsére el tudtam aludni.
Január 11. Vasárnap. Kelés hajnali négykor, telefonébresztésre, a taxi idõben érkezett, s irány a
Ferihegy 2
Encsike elpityeredett, szegény egyre nehezebben viseli az elmeneteleimet, pedig most csak bõ két hónapról van szó, ha minden igaz (miatta írom így, mert nem tudja elviselni, ha valamit kijelentek, és nem a következõképpen: ha minden jól megy, akkor nagy a valószínûsége, hogy két hónap múlva, esetleg hazajöhetek.) Vártam, hogy a csomagjaimat majd szigorúan ellenõrzik, mert Izraelbe utazom. A biztonsági szolgálat szerint ez Frankfurt gondja. Kálmán is mondta, hogy bár Tel Avivba megy a csomag, az átszálló helyen kiadják, és újra ellenõrzik. Tehát igaza volt. Indulásra várva néha begazoltam, mert kétszer is - hogy tengerész kifejezéssel éljek -, black out, azaz teljes áramkimaradás volt a gépen. Lehet, hogy ennek tudtam be azt is, hogy úgy tûnt: a pilóta késõn emelte fel a röpülõt... Frankfurtban egy jókora távgyaloglás után lerogytam az izraeli járat várójában. Vártam, hogy miféle különleges rendszabályok lesznek, de semmi érdekes. Egy átlagos biztonsági eljárás volt, mondjuk olyan, mintha kommunista országból jöttem volna. A táska és a kabát átment az átvilágító készüléken, engem fémdetektorral végignéztek, még a gatyámat se kellett letolni... Kellemes repülõutam volt. Milyen érdekes, ha az ember felülrõl nézi a földet! Amikor az Alpok felett repültünk, a magas lánchegység csúcsai közötti völgyek megmutatták, hogyan keletkezett valamikor hajdanán, a termõföld. A lezúduló víz lemosta a talajt, megállt a völgyekben és feltöltötte. Pontosan olyan volt, mint amikor a M/V Humber raktárában a cukrot lemosta a beömlõ víz. Fentrõl simának tûnik a talaj, mint a megfolyt cukor felszíne. és ott vannak a falvak, a völgy közepén országút kanyarog. A hegyi folyók befagyva, opálos a felszínük. Nimród most nem tudna vadvízi - white water - túrát tenni! Végigrepültünk az Adria partjánál, azt hiszem Rijekát láttam is. Gyönyörû napsütéses idõben szeltük át a Kelet-mediterrántt. Rodosz szigete élesen kirajzolódott a kék vízben, még a halászhajókat is ki tudtam venni! Amint közeledtünk a parthoz, úgy láttam, hogy a tenger fodrozódik, apró, fehértarajos hullámok borították. S mit ad Isten? Tel Avivban borús idõ fogadott, a gépet egy kicsit megdobálta a fel-feltámadó szél. Mire az érkezési csarnokba értünk, már dörgött. villámlott, s hamarosan megeredt, mintha dézsából öntötték volna... Megérkeztem Izraelbe Az elsõ, amit nagyon rossz néven vettem, az az volt, hogy hosszú sort kellett kivárnom, amíg az útlevélellenõrzésen átestem. Az is dühített, hogy még soha nem tolakodott ennyi ember elém. Egy francia házaspár volt a legszemtelenebb. (újabb rossz pont a franciáknak!) A férfi majdnem fellökött amint elém tolakodott, de a szó legszorosabb értelmében... Szóhoz se tudtam jutni! Legalább ötven percbe tellett, mire kijutottam a váróba. Egy pasas várt, magasra tartott egy táblát:
M/V Clavigo
Azt mondja, déltõl vár, megkérte a vízumot is számomra, de errõl a hivatalnokok persze semmit se tudtak. Nem volt különösebb baj, mert öt perc alatt megkaptam. A parkolóban egy bódénál veszekednie kellett, s tolakodott is egy sort, mire megkapta a parkolócéduláját, aztán kocsiba ültünk, és irány
Haifa Welcome in Israel, mondta, s útközben be nem állt a szája. észre se vettem, s megtettük az utat a kikötõvárosba. Mint egy vérbeli idegenvezetõ, magyarázott, lelkesedett, szimpatikus ember volt. Közben az ég egyre sötétebb lett, nagyokat villámlott. - A hajó még nincs a kikötõben! - mondta, és ezt egyáltalán nem bántam! Többszöri sikertelen próbálkozás után felhívta a Carmel Shipping Co.-t, s örömmel hallottam, hogy szállodába kell mennem, Clavigóék nem tudnak bejönni a kikötõbe. Lehet, hogy azok a fodrozódó hullámok, amiket hatezer méter magasból láttam, nem is olyan kicsik voltak? Haifa egy dombra épült, a tengerpartig húzódig a Carmel hegy - innen a Karmelita rend neve is (?) -, s a városban amit csak lehet, Carmelnek hívnak. Állítólag igen finom a Carmel nevû fehér bor is. (Lehet, hogy Jézus is azt itta? Késõbb Carmel Merlot-ot is láttam). Fantasztikus érzés volt, hogy
A Biblia földjén autózunk Sokat dolgozik a taxis az ügynökségnek, így többször hozott magyar tengerészeket a kikötõbe. Azt mondja, nem találkozott még egy olyan nemzettel, aminek az "átlagpolgára" annyit tudna a bibliai történetekbõl, mint a magyarok. Még az olaszok, spanyolok és a filippinek tájékozottak ennyire. Az amerikaiak seggfejek, ez volt a legenyhébb kifejezése rájuk... Mesélt Jeruzsálemrõl, Betlehemrõl, Názáretrõl, sorra vette a Krisztushoz kapcsolódó történeteket. Megbeszéltük, hogy "én" askenázi vagyok - az lennék, ha zsidó volnék -, mert a Földközi-tenger mellõl származó zsidók a szefárdok, s a többiek az askenázik. Csodálkozott, hogy tudtam. Román mama és osztrák apa gyereke, beszéli is mindkét nyelvet, ezen kívül az olaszt és a spanyolt is, az itt kötelezõ három nyelven kívül: héber, arab és angol. így sofõröm hét nyelven beszélt. Elmondta, hogy volt Budapesten, ami egy "very beautiful city", azaz gyönyörû város. Evett gulyást, és halászlét, ami valami csodálatos volt. Témánál voltunk. Kérdeztem ismeri-e a mamaligát (puliszka, románul). Vigyorogva bólogatott, és sajnálkozva mondta, hogy csak az édesanyja csinált, a felesége - aki libanoni - nem tud. Aztán, hogy zsidó szívét megmelengessem, a sóletet dicsértem. Eleinte azt hittem, nem tudja mirõl beszélek, de kiderült, hogy szereti, csak túl nehéz kaja. Haifában elhozott a Shulamit Hotelba. - Tudja-e, honnan a neve? - kérdezte. - Heródes királynak táncolt egy bizonyos Shalome nevû hölgy. A királynak megtetszett a tánc, és amikor a nõ befejezte, azt mondta, hogy egy kívánságát teljesíti. Na, tudja-e mit kért? - nézett rám. - Keresztelõ Szent János fejét - mondtam, és elismerõen bólintott. Ezután zsidó viccel traktált. Sajnos csak angolul érthetõ, és mindössze szójáték, de a barátom nagyot röhögött rajta, hogy ez aztán a jó vicc! Szóval: - Izraelben három nagy város van. Jeruzsálem, Tel Aviv és Haifa. Melyikben mit csinál a zsidó? - Haifában lakik, Tel Avivban játszik, Jeruzsálemben imádkozik. Angolul, hogy a szójáték érthetõ legyen: In Haifa stay, In Tel Aviv play, In Jerusalem pray. Valóban, marha jó vicc... Megmutatta a Morav bevásárlóközpontot, s megjegyezte, hogy a gyerekei szeretnek az ilyenekben hamburgert meg pizzát enni, de õ nem igazán kultiválja. - Szintetikus kaják, még végszükség eseten se megyek be szívesen... - súgtam meg a véleményemet. - Hát ez fantasztikus, ilyet még nem hallottam! Méghogy szintetikus étel! - hahotázott, és azt mondta, hogy ezt mindenkinek elmeséli! Jobb mint egy vicc! A három városnál biztosan kacagtatóbb! Aztán azzal traktált, hogy a kikötõ mellett van egy irdatlan nagy épület. Az a világ legdrágább épülete. Gyémántüzem. A nyers gyémántot felvásárolják szerte a világon, majd feldolgozzák, csiszolják. A világ csiszolt gyémántjainak 70%-a itt készül! Nesze neked Amszterdam, holland - zsidó - gyémántcsiszolók. A haifai taxihiradó szerint évi hárommilliárd dollár a termelése.
Hotel Shulamit
Nem egy kimondott Hilton. A szobában hideg volt. Még jó, hogy van elektromos fûtés. Lepakoltam, majd elsõ dolgom volt, hogy elmentem, a Morav bevásárlóközpontba. Az ajtóban egy security - de nem kopasz -, belenézett a kis táskámba. Látta, hogy nincs nálam bomba, beengedett. Kerestem egy számítástechnikai üzletet, s vettem a nyomtatóhoz tintakazettát. Megkerestem a polcon, megnéztem, 117 sékelbe került. Ma egy dollár 3,5 sékel. Ez harminckét dollár körüli ár, nem olcsó, mert otthon 4300 forint, azaz huszonkettõ dollár. Viszem a pénztárhoz. A pasas beüti, aztán zavartan fordul hozzám: - Elnézést, uram, rosszul áraztuk, csak 72 sékelbe kerül (húsz dollár hatvan cent, azaz a nemzetközi ár)... Ezt hívják úgy, hogy becsületes kereskedõ. õ volt az elsõ, akivel "üzleti" kapcsolatba kerültem Izraelben. Ide kellett jönnöm, hogy ilyet lássak! Egyébként a pénzük neve "új sékel", mert régi teljesen inflálódott. Ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén beszéltek tíz és százezrekben. Míg a bevásárlóközpontba mentem, esett az esõ. Amikor visszaindultam, zuhogott a jég! A sofõröm szerint a Kálvária hegyen ma havazott! Akkor most mondja meg valaki, hol vagyok? Skandináviában, vagy a Közel-Keleten? Vacsora: Csontleves, húsgombóc kapri mártással, csirke provance-i módra sárga vajbabbal és szezámmagos rizzsel, káposztasaláta, kávétorta. (Az ügynökség fizet mindent...) Encsit felhívtam, röviden beszéltünk, inkább holnap is hívom a kártyával.
Január 12. Hétfõ, Haifa. Kellemes éjszaka után reggeli elõtt a hallban tébláboltam, amikor telefonon kerestek.
Kútba esett Názáret - Hello, chief! - köszöntött a tegnapi taxisofõr. - A kikötésrõl nem tudnak semmit, elmegyünk Názáretbe? - kérdezte. - Sajnos nem tudok. Tegnap teljesen elázott minden ruhám, és nem száradt meg - kellett szomorúan válaszolnom. - Jó, ha ki tudok menni a szállodából a megfázás veszélye nélkül, ha ma délelõtt bejön a hajó. - Tizenegykor hívja az ügynökséget - tette le a kagylót. A reggeli svédasztal volt. Csipegettem: edami és trappista sajtot, brinzát, kapros-, szezámmagos- és natúr túrókrémet, kétféle füstölt halat, kétféle tojássalátát, kávét és narancslevet ittam, s narancs, ananász és grapefruit szeletekkel fejeztem be.
Egy kis papírboltban Reggeli után kimentem neszkávét venni, mert amit a szállodában adnak, az gyenge, és kevés. Két képeslapot is vásároltam. Amikor kiderült, hogy külföldi vagyok, a tulaj nem azt kérdezte, hogy hova való vagyok, hanem azt, hogy milyen nyelvet beszélek. - Magyar az anyanyelvem. - Köszönöm - mondta magyarul, s átvette a három sékelt, mert a képeslap itt se olcsó. Majd angolul folytatta: - Nézi a szállodában a magyar tévét? - kérdezte legnagyobb meglepetésemre. - Azt tudjuk fogni, aminek három kék hullám az emblémája. (Nem a logója, ahogy azt ma Magyarországon "mûvelten" mondani kell!) én nézem, bár nem értem. Tegnap is nagyon jó cigányzenét adtak. A zenei mûsorokat mindig megnézem. Látja, itt a program... - mutatta a héber nyelvû újságot. - Az itteni magyarok nagyon szeretik! - mosolygott. A felesége megkérdezte, hogyan mondjuk, hogy kérem, tessék, és akcentus nélkül visszamondta. Hiába, a sémi népeknek kiváló a nyelvérzékük. - Majd kérje meg a portán, hogy állítsák be magának az adót - ajánlotta, amikor elpanaszoltam, hogy nálam nem jön.
Carmel center Tizenegy órakor felhívtam az ügynököt. Sajnos nem tudnak a kikötésrõl, mondta, és ezt egyáltalán nem sajnáltam. Délután háromkor kellett újra hívnom. így más program nem lévén, nyakamba vettem a várost. Gyalogoltam egy nagyot. Csodálkoztam magamon, amikor nem a fõutat követtem, hanem egy gyér forgalmú utcába mentem be, de a "tengerész-centrum ösztönöm" nem hagyott cserben. Egyenesen a városközpontba, illetve a Carmel hegyre vitt az út. Onnan lebandukolhattam volna az óvárosba, a tengerpartra, de nem tettem meg. Már fáradt a lábam, így beültem egy sörre, de elõtte kisétáltam a Panoráma center nevû bevásárlóközpont kilátójához, és megtekintettem az M/V Clavigót. Ott áll a horgonyzóhelyen, többedmagával. Lefotóztam a kikötõt, és sajnáltam, hogy nincs itt a kamerám. (Biztosan tudom, ha elhoztam volna, akkor a reptérrõl egyenesen a hajóra mentem volna, s nem lett volna alkalmam városnézésre...) A sör kilenc sékel volt, a busz oda-vissza ugyanannyi, így pénz az ablakban, és edzettem egy kicsit, mert otthon már igen eltunyultam, ellustultam, szükség volt a mozgásra, a sétára.
Laza délután
Ebéd: tojássaláta, ha reggelrõl is maradt, jó volt. Teljesen vegyes zöldségleves, még olyan izé is volt benne, amit nem ismertem. Utána rántott csirkemell, citromkarikával és petrezselyemmel díszítve, fõtt burgonya, párolt karotta - hogy Szabolcs fiam is értse: sárgarépa - és a reggel megmaradt zöldségekbõl saláta. Desszertnek friss gyümölcs: egy alma, egy mandarinn, és egy paradicsom. Ez utóbbi nem teljesen volt biztos, mindenesetre felhoztam a szobámba, és eltettem délutánra. A színe, formája paradicsom, de a szára nagyon gyanús! A kávét a szobámban szervíroztam, langymeleg csapvízbõl és neszkávéból. Kenyeret nem ettem, és mégis jóllaktam. Ebéd után egy kis pihenés direkt jót tett...
Délután háromkor újra telefonáltam az ügynökségre. Este lehet, hogy behozzák a hajót, fél hét felé újra hívjam, volt az ukáz. Ezért egy kicsit belenéztem a fejembe, alvást színleltem, és mivel senki nem ébresztett fel, hogy horkolnék, valószínûleg egészen fél hétig csak úgy tettem, mintha aludnék.
De hiába az ukáz, ha a hajó nem kötött ki. így ébredés után, félálmosnak látszva, hiába magyaráztam telefonon egy öreg zsidónak, hogy én vagyok az M/V Clavigo új elsõ tisztje, õt ez a tény marhára nem érdekelte... Nem volt más hátra, hogy újra tárcsázzam a Carmel Shipping Co. számát, s ekkor nem is tévesztettem el. Megtudtam, hogy az éjszaka folyamán lehet, hogy bejön a hajó, de engem minek akkor, késõ
éjszaka felébreszteni - nahát, hogy milyen kedves, szimpatikus ez a zsidó fiatalember! - aludjak, s csak reggel megyünk be a kikötõbe. Össze is tegezõdtünk, mert délelõtt megkérdezte a nevem, hogy ne kelljen chiefnek szólítani. Székely István vagyok, mutatkoztam be. Most így köszönt:
- Hi, Székely -, azaz: Szevasz Székely. (így legfeljebb a fiamnak köszönnek az osztálytársai,
ha olyanjuk van, de nem tettem szóvá...)
Vacsora
Ezentúl, ha valakinél a reggeli tojássaláta túléli az ebédet is, akkor azt este Nelson salátaként kell elõételnek adni a kedves vendégnek, mint tették ma a Shulamit hotelben. (Ezt hívják házikosztnak: nincs maradék, tessék mindent szépen felzabálni!) Utána minestronét adtak, remélem a déli leves nem éli túl a mai vacsorát. Ezért tûnt délben olyan tökmindentbele levesnek. Miután a mellettem levõ asztalhoz csirkemellet Wien módra hoztak, már tudtam, hogy így hívják étlapilag, amit délben ettem, ezért marhaszeletet kértem. Tuti, hogy mindenki kitalálta, mi volt a köret. Az! Fõtt burgonya petrezselyemmel, és Vichy carrots. Azaz Szabolcs kedvenc, déli maradék sárgarépája. De azért nem olyan szegények ezek a népek, hogy ne tettek volna a tányérra két fõtt, aszalt szilvának látszó, fõtt, aszalt szilvát. Délben az összes salátát felzabáltuk, ezért kénytelenek voltak frisset hozni. Sok volt. Nem tudtam mind megenni. Ezért egy picit gonosz voltam: a maradékra rászórtam egy fél tartónyi fehér borsot. Ha ezt másnak feltálalják...! A desszert reggelirõl maradt, de a hûtõben jól elállt. Gyümölcssalátát kaptam.
Vacsora közben érkezett egy tipikus amerikai házaspár. õk is leültek, de elõbb a férfi körbevideózta a helyiséget. Közben elismerõen bólogatott. Kezében a kamerával. Gyönyörû, hullámzós, ingó-lengõ felvételek lesznek. Lefilmezte a pincért, amint az asszonnyal beszélt. A pasas feltette a kérdést, hogy hozzon-e levest.
- Yes, please - kérte a termetes hölgyike. - És rántott csirkétkét kér? - Miért, csirkeleves van? Azt hiszem, elég diszkréten röhögtem. Aztán az úr bállította a fényképezõgépét, és megkért, hogy fotózzam le õket. Lehet, hogy több dolguk már nincs is Haifában... Vacsora után telefon Enikõnek. "R" beszélgetést kértem, és õk vállalták. Minõ rendes feleségem van! Azt mondja, hogy ne haragudjak, de nem tudja idejét, mikor aludt ilyen jól! Senki se horkolt a szobában (kapna is, ha másként lenne...!), kényelmesen elfért (ahol én elférek kényelmesen, ott nyilvánvaló, hogy õ se lóg le az ágyról), és szeret. Én is.
Esti séta
Haifában
A beszélgetés után séta...
Nagyváros, jó közlekedéssel, jó
tájékoztatással. Háromnyelvû
feliratok igazítnak útba: héber, arab és
angol. és minden táblán rajta: tartsuk
tisztán városunkat. Igaz, az üzleteken többnyire
héber a felirat, a tulajdonos tetszésére
van bízva, kiírja-e angolul? Azt hiszem, kevesebb
az angol üzleti felirat, mint Pesten. és láss
csudát: mégse akartam a Pierre Cardin üzletben
venni a tintakazettát a nyomtatóhoz... Lehet, hogy
csak én vagyok ilyen hallatlanul okos, ezt a külföldirõl
otthon nem tételezik "felfelé"...
Elõször mérges voltam, mert a buszmegállókon
csak héber feliratok vannak, így ki tudja, hogy
melyik buszra kellene szállnom, ha akarnék? De
aztán észrevettem, hogy bizony kétnyelvûek.
Mindegyik hátulján ott az angol nyelvû felirat.
De ebbe egy kis rufkót vittek: a buszmegállóban
levõ esõvédõ tetejére tették.
Menetiránnyal szemben, hogy aki érkezik jól
láthassa a hébert. A hátoldalán
az angol. Tehát ha felmásznék a bódé
tetejére, akkor rendesen el tudnám olvasni az
angol szöveget is, mert azt lentrõl takarja a tetõ.
De mit tegyek, ha a köszvényem nem engedi, hogy
felkapaszkodjak? Nem õk a hibásak. Errõl
jutott az eszembe (és nem "jut eszembe", szép
antimagyarul), hogy mit tartanak (magukról): ha egy zsidó
eszes, akkor nagyon okos, de ha buta, akkor borzasztó
seggfej. Ezeket a buszmegállós táblákat
az utóbbiak találták ki.
Ami kóser: mindenki beszéli az angolt
(az arabot is, de errõl nem tudok meggyõzõdni).
Bárkihez fordulhatok, biztosan jó angolsággal
válaszol. Tehát nem úgy, ahogy a született
angolok teszik, mert azokat nehezen értem. Még
a koldus is beszélte. Tartotta a markát, hiába
mondtam, hogy nem értem.
- Jó a dollár is - mondta kiváló
angolsággal, mert nem tesz faji megkülönböztetést
a pénzek között.
A portán (jó, tudom, hogy recepció,
de a portás a portán dolgozik, ha magyarul beszélünk...)
üzenet várt az ügynöktõl: holnap
reggel 8-kor itt a taxi értem, bevisznek a hajóra.
Január 13. Kedd. Haifa.
Ahogy ígérték, reggel 7.30-kor ébresztett
a taxis. Alig volt idõm a reggelire, mert most is, vagy tíz
percet imádkoztam a tusolónak, de nem sikerült
vizet facsarnom belõle. Fürödni meg nem volt kedvem.
Behajóztam
Gyorsan beértünk, annak ellenére,
hogy a kikötõkapunál igen éber volt
a rendõr, és nem akart beengedni. A taxisom szerint
itt se mindenki okos... Igyekeznünk kellett, mert a hajó
tízkor indul, sürgetett a sofõr. A kikötõben
már rendben ment minden. Egy csinos hölgy pillanatok
alatt kiállította a partralépési
engedélyt, és máris mehettem a hajóra.
A rakodás éppen állt, mert elromlott a
konténerdaru. Az elsõ tiszt, Jan Zych már
nagyon várt. Holland állampolgár, egyébként
lengyel (valamikori) disszidens. Fél óránk
volt az átadás-átvételre, s már
ment is. Kicsit kelekótyának látszott,
pattanásig feszült idegekkel. A parancsnok, Karel
Stambera keresztet vetett, és a homlokára bökve
mutatta, hogy Jan semmihez se értett. Karácsony
elõtt hazazavarta volna, de nem kapott embert. (Az az
ember, akit nem kapott, az én voltam...) Volt tíz
percünk, hogy egy kávét együtt megigyunk.
Közben azt magyarázta, hogy mekkora tankereken szolgált
eddig. Amikor Karel megszabadult tõle, nevetve mondta,
hogy amikor behajózott, még ömlesztettáruszállító
specialista volt.
A rakodással fél egyre végeztek,
és kettõkor indultunk. Irány Alexandria,
álmaim városa!
A szolgálatot 8+4 órában adjuk,
azaz én fél kettõtõl fél
ötig vagyok délután, és este fél
tíztõl reggel fél hatig. így legalább
van nyugodt bõ hét órám az alvásra.
Az embereket ennyi idõ alatt nem lehet megismerni, de
az biztos, hogy a parancsnokra mindenki csak jót mond,
és eddig igazolja ezt. Abszolút nyugodt pasas.
Prágában lakik, ötvenöt éves,
és kevesebb jó foga van mint nekem gyerekem...
A hajó majdnem olyan mint a M/V President volt,
tehát az a nem szeretem fajta. De azt hiszem, jóval
kevésbé lesz fizikailag fárasztó.
Nincs raktártakarítás, a két matróz:
Fejérváry Gyula és Gracza Károly
mindent tudnak, õk intézik a rakodást.
Nincs mit ellenõrizni, mert berakás elõtt
a zsidók nem adják meg a kontérek súlyát,
csak a darabszámot, s rakják, ahogy akarják,
csak a kirakási sorrendre ügyelnek.
Dávid Pali a gépészünk,
Békéscsabán lakik, immáron 15 éve.
Elõtte pesti, zuglói lakos volt. Tudja, hol van
Jaminaország! A szakács, Tadek (Tadeusz Wardak) jó
ember, nagyon tiszta, pedáns, halk szavú, csak
a fõzéssel áll egy kicsit hadilábon,
de nem lehet mindenki tökéletes, mint pl.: éN.
Délben bableves volt vaníliás pudinggal.
Slussz... minek második fogás? Azzal csak dolog
van, nem? Vacsorára hajszálvékonyra felszeletelte
az oldalast, s megsütötte. ízre nem volt rossz,
csak túl zsíros lett. Alig ettem.
Indulás után azonnal leadtam az elsõ
szolgálatomat, a tenger gyenge volt, de döghullámok
voltak, meg egy kicsi élõ, majdnem rosszul lettem!
Hiába no, a rövid hajó és magas híd
kombinációt még most se szeretem!
Január 14. Szerda. úton. éjszaka azzal fogadott a barba, hogy E-mail
üzenetet kapott a fiától! A hídon
levõ Inmarsat-C komputert a tulajdonos bejelntette az
Internetre. Majd alkalomadtán használom.
Egész éjjel a komputerben barangoltam.
Találtam egy jó kártyajátékot,
sajnos csak Windows 95 alatt fut. Elég hosszú
volt a szolgálat de letelt. Közben kimostam az ágynemûmet
is... A kabinom sokkal jobb, mint a M/V Presidenten volt, van
egy külön iroda is, igaz, hogy nem a kabinból
nyílik. A szófa kényelmes, napközben
eldõlésre is alkalmas, nem úgy mint a M/V
Humberen volt, vagy a kis német hajón.
Este nyolckor érkeztünk Alex elé.
Horgonyt dobtunk. Nem tudni, meddig állunk. Tele a rakpart
két böhöm nagy hajóval, és vagy
hárman várnak elõttünk is.
A mai kaja nem volt rossz, ebédre krumplileves,
és rizses húss, vacsora rántott löncshús
krumplival és egy joghurt(?)
Január 15. Csütörtök. Alexandria,
horgonyon. éjszaka számítógéppel
elkészítettem a rakodási tervet. Jó
játék, az elõzõ chief abszolút
nem értett hozzá. Azt mondják, hogy a magyar
tisztek (az öregek, mint én is vagyok) alig-alig
értenek a gépekhez, és ezt elég
rossz néven veszik a parancsnokok.
Délelõtt, amíg aludtam, bejöttünk
a belsõ kikötõbe. Karel egész délután
morgolódott, hogy a sok léhûtõ csak
cigarettát akar. A M/V Humberen edzett lelkem ezen csak
mosolyog.
Vacsorakor jött egy telex a Marlowtól
(a menedzser cég), és kikérték a
parancsnok véleményét az elõzõ
elsõ tisztrõl. Ha kérték, hát
megkapták. Azt válaszolta, hogy nem alkalmas semmire,
nem tud horgonyt dobni, nem ért a stabilitáshoz,
nem tudja a hajót ki- és berakni, fogalma sincs
semmirõl (ezért is vagyok itt, mert könyörgött,
hogy váltsák le). Pedig már meglenne a
hajója, a M/V Dutch Sky, olyan, mint a miénk.
Éjfélkor kezdtük a kikötést.
Nem nagyon változnak, mert háromnegyed tizenegykor
szóltak, hogy tíz perc múlva itt a pilot,
s háromnegyed éjfélre meg is jött...
Január 16. Péntek. Alexandria.
A COSCO a hajóbérlõ cég,
vörös kínaiak, meg is látszik, hála
Istennek, mert többet áll a hajó horgonyon,
mint az konténeresnél szokásos. Az ügynökük,
egy bizonyos Mohamed. fél éve jött el a Memphistõl.
így hallotta hírét kedvenc elõzõ
hajómnak, a M/V Humbernek.
Valóban igaz a hír, hogy jobban dolgoznak,
mint Haifában. Nem kell velük szórakozni,
tudják a dolgukat, megy minden, mint a karikacsapás.
A két matróz is érti a dolgát. úgy
látom, kibírható lesz a két hónap.
Ráadásul úgy indultunk el Alexandriából,
hogy nem keltettek fel. Mindenki pihenjen annyit, amennyit lehet.
Feleslegesen ne dolgozzon senki, ez a parancsnok jelszava. Most
a két matróz is pihen.
Vacsorára pizza volt, nem is rossz, bár
más, mint amit én csinálok.
Január 17. Szombat. úton.
Késõ délután elromlott
az idõ. Az iskenderuni öbölbõl fújt
a szél, eléggé szeles zuga ez a Kelet-Földközi-tengernek.
Lelassultunk, így csak éjfél után
érünk Mersinbe.
Január 18. Vasárnap. úton,
Mersin. Hajnali négyre fejeztük
be a kikötést. A parancsnok kettõkor kelt,
és négykor elküldött aludni, majd korábban
kezdek. Igaz, hogy nem volt dolgom, mert az ügynökséget
várta, a kirakást csak reggel nyolckor kezdték.
Fejérváry Gyula mondott egy viccet: Két kalóz
találkozik
- Hogy érzed magad? - kérdezi az egyik.
- Nagyon jól - a válasz.
- Hogy lehet, hiszen a fél lábad hiányzik!
- Egy csatában ellõtték, de elsõ
osztályú falábat csináltak a fiúk,
begyakoroltam, szinte nem is hiányzik. Mondom, jól
vagyok.
- De hát a fél kezed is hiányzik!
- Persze, elvesztettem egy csetepatéban. De
a fiúk csináltak egy fémkampót,
begyakoroltam, és már jobban használom,
mint más a kezét. Szóval remekül érzem
magam...
- De a fél szemed is hiányzik.
- Az úgy történt, hogy láttam
egy sirályt, felnéztem, és az a dög
leszarta a szemem...
- De attól nem kellett volna fél szemedre
megvakulnod...
- Akkor még nem gyakoroltam be a kampót...
Karel megnyugodott
Ugyanis mint már említettem, eddig nem
volt egy nyugodt perce se, mert állandóan aggódott
az elõzõ chief miatt. Nemes egyszerûséggel
"Admiral"-nak hívja. Délután egykor ébredtem,
Karel kint volt Juszuffal, a Megaship emberével. Ebédelni
mentek, na ez az, amit nemigen tehetek meg ezen a hajón.
(Majd ha parancsnok leszek!)
A rakodással délelõtt volt egy
kis gond, ugyanis a konténereket a kikötõ
legkülönbözõbb részeirõl
kellett összeszedni, de délután már
ment minden, mint a karikacsapás. Bejött a barba
is, és hozott mindenkinek egy adag kebabot. Eltettem
vacsorára, és akkor ettem meg. Ilyet még
nem láttam, hogy hártyavékony tásztába
göngyölték volna. Kaptunk hozzá salátát
is, fenséges volt.
Egy kicsit nyomás alatt volt, amikor visszajött.
Idõnként hóna alá kapta Juszufot,
és elmondta, hogy az Admiral hazament, most már
nyugi van, most kipihenheti magát, mert van egy új
chefje. Ennek örömére mindig megbontott egy
Efes sört, megkínált, és mindig beleivott
az enyémbe is. Indulás után tudtuk, hogy
merre kóborolt a hajón, mert mindenütt otthagyott
egy-egy bontott doboz sört.
Manõverezünk
Annak ellenére, hogy a lába idõnként
meg-megrogyott, ötkor felhívta a pilotállomást,
hogy elmegy egyedül. Igaz, hogy nem kapott engedélyt,
így vártunk vagy fél órát,
de aztán a pilot a partról nézte a manõvert,
de nem szállt fel.
Látszik, hogy a vérében van a
szakma, lazán, de tökéletesen megcsinálta,
igaz, a helyzet nem is volt különösebben nehéz.
Amint megfordult, átadta a hajót, hogy innen vigyem
ki a kikötõbõl.
- Elvégre megvan a parancsnoki papírod,
István! Gyakorolj, mielõtt hajót kapsz
- mondta. Istvánnak hív, az elsõ pillanattól
kezdve, és ez azt mutatta, hogy normális pasas.
Indulás után bekaptam a vacsorát,
majd felmentem, hogy leváltsam. Hajnali kettõ
óta volt fent. Elmagyarázta, hogy milyen táviratot
adjak le, majd boldogan elvonult.
- Most már nyugodtan alhatok! - vigyorgott
a két szem fogával (mindkettõ lötyög).
Január 19. Hétfõ. úton.
Négyig voltam szolgálatban
(hattól). Délután az én szolgálatom
alatt érkeztünk meg Haifába. öt nap
kellett hozzá, hogy megcsináljuk a három
kikötõs kanyart. Ha így megy, akkor még
van legalább tizenkettõ utam...
Horgonydobás után beszélgettünk
Karellal. Arról, hogy mikor hagyta abba a szocialista
típusú hajózást, az én hajóimról,
meg minden... Közben vártuk, hogy jelentkezzen az
olajos bárka, mert veszünk 100 tonna gázolajat.
Meddig tudnék belõle autózni! éjfélkor
hívott a kikötõ, hogy sikerült az éjszakai
mûszakba besuvasztani a hajót. Hát nem a
legjobb hír, fent lehetek egész éjjel...
Igaz nemcsak én, hanem a srácok is. Kapnak kötözési
pénzt, így õk készítik elõ
a konténer kötözõanyagokat. Indulás
után majd alszanak. Nem könnyû nekik se...
Január 20. Kedd. Haifa. Egykor kezdtünk kirakni. Megkaptuk a menetrendet,
a következõ úton minden kikötõ
lesz, tehát Port Saidba is megyünk.
Lev Tolsztoj
Nem a nagy íróról van szó,
hanem csak a róla elnevezett személyhajóról.
Valamikor szovjet lobogó lengett az árbocán,
ma ukrán. Ma kikötött. Nem érkezett
messzirõl, csak a horgonyzóhelyrõl. Minden
két héten egyszer kikötik, visznek a hajóra
egy kis gázolajat, néhány zsák krumplit,
aztán mehet vissza kikötõ elé. A személyzet
várja a következõ kikötést, vagy
azt, hogy megkapják a pénzüket. Ugyanis az
ukrán társaság nem tud fizetni. Hat hónapja
senki se kapott vasat se a legénységbõl.
Nem volt szerencséje a hajóstársaságnak,
mert amikor ideérkeztek turistákkal, bejött
az ITF - a Nemzetközi Tengerész Szakszervezet -
helyi képviselõje, és letartóztatták
a hajót. Valaki a legénységbõl panaszt
emelt az elmaradt fizetés miatt, és ez lett a
következménye. Amíg meg nem kapják
a bérüket, a hajót lefoglalta a hatóság.
Ez a szokásos nemzetközi eljárás,
ha a tulajdonos nem fizet. Immár fél éve
itt a hajó, mert az ukránok fizetésképtelenek.
Kíváncsi vagyok, meddig látjuk a hajót
Haifa elõtt?
Sakal
Zuhogó esõben kezdték reggel
a berakást. Soha nem gondoltam, hogy ennyi víz
képes esni a földre. Délben elõbújtam,
és a barba azonnal ment Judithoz. Megnyugodtak a matrózok
is, mert megjött a Sakal, és elnézést kért
a múlt vasárnap miatt.
Történt ugyanis, hogy a beszállásomkor
Karcsi kiment a Free Shopba - ez hallgat a szépencsengõ
Sakal névre -, és vett némi cigarettát
és italt. Vásárláskor nem adják
ki, hanem indulás elõtt fél órával
behozzák a hajóra. (Hogy ne lehessen üzletelni
vele - pedig lehet, ezt ma hajnalban tudtam meg).
Tehát múlt kedden nem érkezett
meg az árú. Szentségeltek, sopánkodtak,
de mit lehetett tenni? Elmentünk cigi és pia nélkül.
Ma délelõtt aztán Karcsi kiment, és
nagy elnézéseket kértek tõle, s
behozták a holmit.
A barba egy kissé túlzottan elengedte
magát. Délben kiment a szakáccsal, és
fél ötkor kissé illuminált állapotban
jött be. Illetve tántorgott. Ha még számba
vesszük, hogy a járónál hanyatt esett,
és egy kicsit összetörte a kezét, akkor
elmondhatjuk, hogy sikeresen kiengedett. Csak azért jött
be, hogy megnézze, hogyan áll a rakodás.
Még fél óra kellett, hogy befejezzük.
Azzal ment vissza Judit kocsmájába, hogy legfeljebb
húsz percig marad.
Naná, hogy háromnegyed hatkor Shai,
az ügynök ment érte kocsival, s behozta, mert
hatra vártuk a pilotot.
Megjött, kihozta a hajót, az indulási
telexet leadta háromszor, mert összevissza verte
a billentyûket, aztán elment csicsikálni.
Még az a jó, hogy ilyenkor állatira
vigyorog, s nem agresszív. és ami a fõ,
ha mondok valamit, azt fel tudja dolgozni, és késõbb
is emlékszik rá...
Január 21. Szerda. Haifa, úton. Eléggé hosszú szolgálatot
adtam, mert tegnap déltõl ma hajnali háromig
voltam egyfolytában. úgy búcsúztunk
a hídon Karellal, hogy viszlát Port Saidban. Ez
itt így megy: egyik városból a másikba
átalusszuk az utat...
Haifában vettek három üveg Smirnoff
vodkát, a szakács jócskán megkóstolta,
s az lett az eredménye, hogy kinevezte vacsorakészítõ
mesternek Gyulát. Aki szintén megkóstolt
legalább egy üveggel az imént említett
italból.
így estére körömpörkölt
lesz. A vacsora fél hatkor van, s amikor háromnegyed
háromkor lejöttem a hídról egy kávéra,
még azzal küszködött, hogy szõrtelenítse
a körmöket. Kérdeztem, minek kínlódott,
miért nem használt depilátort? Elküldött
a francba. Segítettem felvágni az anyagot, és
nekiállt fõzni.
Január 22. Csütörtök. Port
Said, horgonyon. Most fordult elõ
elõször, hogy a pihenõidõmben volt
a kikötési manõver, így fél
tizenegykor ébresztettek. A rakodással fél
kettõkor végeztünk, s elmehettem pihenni,
mert fél hatkor jönnék, s a barbának
úgyis fent kell lennie fél négyig.
Vettem egy papucsot, mert a hajón az a szokás,
ha valaki bejön a deckrõl, az leveszi a cipõjét
- szõnyegpadló van mindenütt.
Tadek az alkusz
A szakács kabinja olyan, mint egy bazár.
Mindenütt vásárol, van szfinxfeje, réztányérja,
hétágú gyertyatartója, vízipipája,
bronz vázája...
Ma is elemében volt. Négy árus
rakta ki a bazárját kikötés után
a fedélzeten. Egyik, aki trikót, gatyát,
papucsot árult, a másik originált lopott
mûszaki cikkeket: kézi fúrógépeket,
számológépet, elemlámpát,
konyhai késkészletet, vekkert - aki volt otthon
kínai piacon tudja, hogy milyen márkás
cikkeket árulnak. Tadek nagy alkuba kezdett. Elõször
késekre hajtott, aztán két réztányért
megvett, de a késõbb érkezõ bõrösnél
is felpróbált egy övtáskát,
megnézett egy retikült. Nem költött sokat,
száz márkával megúszta.
Két konténer kell a csomagjainak, majd
ha hazamegy... Azt mondja, otthon mindent elad, mert a szomszédja
keleti dísztárgyakat árul, s vevõ
a holmijaira. Legyen... Az ebédre már nem maradt
elég ideje, így a pörköltet odakozmálta.
Január 23. Péntek. úton, Alexandria.
Tizenegykor kikötöttünk,
és utána a barba elküldött pihenni.
A rakodást jó sokáig elhúzták,
éjfél elõtt lettünk kész. Vártuk a pilotot, de csak nem érkezett
meg. Mohamed, az ügynök jött helyette, és
azzal örvendeztetett meg, hogy reggelnél elõbb
nem mehetünk. A kikötõt lezárták
két okból is: az elsõ a viharos idõ,
a másik, hogy a bejáratnál két hajó
összeütközött. így nekünk békés
éjszaka jutott, csak aludni nem lehetett, mert figyelni
kellett rádión a Port Controlt, ha hívnak,
indulhassunk. De ez csak reggel lehet legkorábban, ám
ez nekem teljes éjszakai fentlétet jelent.
Január 24. Szombat. Alexandria. Dühöng a vihar, így továbbra
is a kikötõben állunk. Az összeütközött
hajók biztonságban vannak, nem esett komoly kár.
Kaptunk egy telexet, hogy Mersinbe nem megyünk, a következõ
kikötõk: Alexandria - Haifa - Mersin - Haifa - Alexandria
- Haifa.
Amit ma csináltam, azért már
érdemes volt lejönnöm. Végigkurkásztam
a komputert, és kimásoltam egy csomó dolgot,
fõleg olyanokat, amire minden hajón szükség
van. ûrlapok, listák, jelentések, stb.
Január 26. Hétfõ. úton,
Haifa. Rendben megérkeztünk.
Kezdenek itt is olyanok lenni mint az arabok. A mooringman (aki
kikötéskor a kötelet a parton bakra helyezi),
cigit kunyerál, a vontatós is. éjszaka
elrendeztem az elsõ levelet, ma odaadtam a barbának,
akinek így ki kellett mennie Judithoz. Azt mondja, a
Carmelhez címzett levelek nem mindig érkeznek
meg. Jól nézek akkor ki!
Bombariadó
Na nem olyan, mint a Móriczban, a fiam sulijában
szokott lenni. Szokásos eljárás. Megjönnek
a búvárok, aláírom a papírjukat,
és lemerülnek, végignézik a hajót
a víz alatt, nincs-e rajtunk bomba. Ezt itt minden kikötéskor
megteszik, amióta arabok fel akartak robbantani egy hajót,
és az izraeli hadsereg megtalálta, majd hatástalanította
a fenékre szerelt pokolgépet ...
érkezéskor megjött a shipi, behozta
a cigarettát, és kaptunk egy-egy apró reklám
elemlámpát. Legalább nem kell vennem, mert
régóta fájt a fogam egyre. éjszaka
a hídon jó szolgálatot tesz.
Nini, szalámi!
Este tízkor egy taxi állt meg a járónál.
Biztos voltam benne, hogy a parancsnok jött meg. Behúzódtam
a felépítmény mögé, hogy ne
lássam, ha megint felbukik. De most egyenes tartással
jött, csak a korlát szélét súrolta,
mindkét oldalon. Kezében egy pohár whisky
szódával - az ereje rég elment -, és
megérdeklõdte, hogy meddig maradhat kint.
- Két hónapig nem tudtam kijárni
Haifában, Pista! De még menetben is sokszor fent
kellett lennem az Admirallal, mert teljesen megbízhatatlan
volt - mondta, szélesen vigyorogva. Beszélgettünk,
és egyszer váratlanul kihúzott a nadrágzsebébõl
egy apró csomagot. Nylonba volt csomagolva. Csodálkozva
forgatja.
- Vajon mi lehet? - vigyorgott. Belõle egy
papírba tekert valami esett ki. Kibontotta, vagy negyed
kiló szeletelt szalámi volt benne. Meghökkent,
megvonta a vállát, aztán megkínált.
Nem az igazi, de meg lehetett enni.
Viszont a szalámi gonosz volt. Beletörött
a barba foga... Szó szerint. Három, eléggé
vézna metszõfoga már lötyögött,
és egy szelet szalámi után mind a hármat
kikotorta a szájából. Most csoda szépen
mosolyog. Mint a vénasszonyok... és eltakarja száját,
mint a szégyenlõs bakfisok...
Január 27. Kedd. úton, Mersin. Szokás szerint az Iskenderuni-öbölbõl
erõs szél fújt, így egy kicsit késõbb
érkeztünk, mint számítottuk. Azonnal
elkezdtük a kirakást. A parancsnok éjfél
körül ment el feküdni. Nem gyõzte kivárni,
hogy Juszuf visszajöjjön a beígért kebabbal
és rakival (ánizspálinka).
Január 28. Szerda. Mersin, úton.
én viszont azonnal magamba
toltam, amint megérkezett. Hajnalban vettem észre,
hogy egy táviratom jött Balogh Zsolttól.
Encsike üzent, hogy András öcsém többször
próbált már hívni, de nem sikerült.
Otthon megbeszéltük, hogy a szombat déli
élelmiszer magazinba csinál velem egy riportot,
valószínûleg ezért keres. Megadtam
a számot, de nem tudtam mit kitalálni, hogy mikor
hívjon.
Korai vendég
éjjel háromkor kedves vendégünk
volt: bejött a kikötõparancsnokságról
egy szépen dekorált figura - nem beszélt
angolul! - és ellenõrzést tartott. Karel
kimondhatatlanul örült, hogy két órai
alvás után felkelhetett. A török belekötött
a Tûzvédelmi tervbe, mert nem volt rajta a Clavigo
név.
- Sebaj - mondta a barba -, két perc és
ráírom.
- Nem úgy van az captain! - ellenkezett. -
Ezt hivatalos ellenõrnek kell egyeztetnie a hajó
terveivel, és csak õ írhatja rá.
Nem is bürokratikus eljárás. Elrendelte,
hogy az összes mentõgyûrût ki kell cserélni,
mert a kapaszkodó kötelek foszladoznak (igaza van).
Ezután a személyzeti listába kötött
bele, mert a gépészünk nem matrózként
van feltüntetve. Ugyanis a hajóokmányok szerint
négy matróz kell a hajóra, és nekünk
csak három van, a szakácsot is beleértve
(minõ borzalom!).
A rakodás reggel tízre lett csak kész,
pedig hajnali háromra ígérték.
Délutánra elromlott az idõ, természetesen
mindig szembõl jönnek a hullámok, akármerre
is megyünk. Huszonnégy órája is szembõl
kaptuk, mostanra megfordult, hogy megint elõlrõl jöhessen.
Január 29. Csütörtök. úton,
Haifa. Kimondott vihar lett hajnalra.
Visszafogta a hajót, és csak délre érkeztünk.
Egész délután a horgonyzóhelyen
lityegtünk, a szél idõnként viharossá
fokozódott, egyszer õrült felhõszakadás
is volt. ötkor kötöttünk ki.
Parttól elfújó szél van,
így állandóan "stigózunk", azaz
a hajó elõre-hátra csúszkál,
hol eljön a rakparttól, hol nekiütõdik,
s idõnként felemelkedik, majd lesüllyed,
ahogy a hullámok jönnek. Nem biztonságos
rakpart, ilyen rossz idõben. Amennyi kötelet tudtunk,
azt mind kiadtuk. Hátul öt, elõl négy
tartja hajót. Reméljük nem szakadnak el.
Megpróbáltak rakodni, de a darus nem
tudta megfogni a konténert jó negyed óráig.
Akkor abbahagyták, és elmentek. Talán holnap
reggel jobbra fordul az idõ...
Január 31. Szombat, úton. Megjavult az idõ, szépen süt a
nap, kellemes az utunk, holnap hajnalban érkezhetünk.
FEBRUÁR
Február 1. Vasárnap, úton,
Alexandria. Hajnali kettõkor
érkeztünk, a külsõ horgonyzóhelyen
álltunk meg. Délután bejöttünk
a belsõre. Azt tudtuk, hogy Alexandriában, és
egész Egyiptomban dühöng a korrupció,
de ilyennel még nem találkoztam:
Az, hogy mindenkinek cigarettát kell adni,
az megszokott. Kap a két pilot, a pilotcsónakok,
a vontatósok, a katonaság, a rendõrség,
a vám, az egészségügyiek, a darus,
a munkavezetõ. ám ma, amikor bejöttünk
a Port Control toronyból így búcsúzott
a diszpécser:
- Captain, ha van valami ajándék a számomra,
adja a pilotnak.
Az ajándékon természetesen legalább
egy karton Marlborót kell érteni.
Gudrun, a katona
Elkezdtem valamit írni, a fenti címmel.
Fogalmam sincs, milyen terjedelmû lesz, eddig tíz
oldallal vagyok kész. Azt hiszem az alapötlet nagyon
jó.
Játszottam a komputeren, és akkor jutott
az eszembe a téma. Egy kommandós egy Feladat teljesítésére
indul, s váratlanul egy kisfiú kerül a közelébe.
A katona már többször megkísérelte
a Feladat végrehajtását, de eddig sikertelenül.
Most a gyerek segítségével sikerül
teljesíteni a küldetést.
A poént nem lövöm le...
Február 3. Kedd, úton, Haifa. Estére megérkeztünk. Azonnal kimentem
telefonálni. Encsike már nagyon várta a
hívásomat.
Elmondtam, hogy nagyon jól érzem magam
a hajón, ennek valóban szívbõl örült.
Otthon minden rendben, Szabolcs egyedül adott be drámapályázatot,
de mindenki "el volt ájulva", hogy milyen teljesítmény
volt egy tizennégy és fél éves gyerektõl!
Február 4. Szerda, Haifa, úton, Este tizenegykor bekapcsoltam a Kossuth Rádiót.
Szörnyû híreket mondott. Valamit hallottam
már Haifában is...
Háborús veszély
Irak újra háborúra készül.
Vegyi és biológiai fegyverekkel fenyegeti az Egyesült
államokat és a szövetségeseit. Bill
Clinton kijelentette, hogy van elég hatékony fegyvere,
s nem vet be nukleáris fegyvert Irak ellen.
Nagy nemzetközi diplomáciai akció
kezdõdött. Tony Blair tárgyalt Jelcinnel,
mielõtt Clintonnal beszélne.
Jézusom, mi lesz Izraelben? Ez az õrült
vadállat, Szaddam Husszein elsõ célpontja
Izrael lesz! és ha vegyi, vagy biológiai fegyvert
vet be, akkor nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha akkor
Haifában leszünk.
Február 5. Csütörtök, úton,
Alexandria. Jöttünk, megjöttünk,
horgonyra álltunk.
írom a könyvet. úgy látom,
regény lesz belõle. Már harminc oldal körül
járok.
Február 8. Vasárnap, úton,
Haifa. Hajnalban érkeztünk,
11-kor kikötöttünk. A barba kiment Judithoz,
így tíztõl folyamatosan fent voltam.
Shai, az ügynök megadta a rakományt,
2000 tonnát veszünk fel. Megcsináltam a rakodási
tervet, és beraktuk a hajót. Akkor derült
ki, hogy hetven centit orra bukunk. A ballasztolás után!
Kinyomtam a Fore Peak (orr) tankot, a kettest, a hármas
szárnytankokat, és megtöltöttem a hatos
magastankokat, és ezzel se tudtam kiegyenesíteni.
Ez jellemzõ rájuk, hogy a megadott súlyok
nem mérvadóak, illetve úgy rakják
a hajót, ahogyan akarják.
Február 9. Hétfõ, Haifa, úton.
Indulás elõtt jött Shai, hogy baj van: a rakományszámláló
komputere elromlott, így nem tudják megadni a konténerek elhelyezkedését. Amikor berakják
a hajót, egy pasas a hajó mellett lebzsel, és beüti egy kis adatgyûjtõ, hordozható
komputerbe a konténer számát, és elhelyezkedését. Amint kész a berakás,
ezt csatlakoztatják a nagy géphez, és azonnal
ki tudják nyomtatni a rakodási adatokat. Kérdezzem
meg a barbát, vállalja-e a papírok nélkül
az indulást, mert egyébként csak délelõtt
indulhatunk. Karelba alig lehetett lelket verni. Reggel hattól
fent volt, délután alvás helyett Juditozott,
háromnegyed éjfélkor elaludt. Háromszor
nyomtam neki a riasztót, aztán tíz percig
üvöltöttem a kabinajtóban, végül
Shai bement, és lelket vert belé.
Természetesen elvállalta az indulást,
a stabilitás oké, mondta. Shai a kezébe
nyomta a konténerek jegyzékét.
Elindultunk.
Javított GM:
39 cm...
Biztonság kedvéért megcsináltam
a stabilitási számítást. Kiderült,
hogy nem kettõezer tonna, hanem 2803 van bennünk.
Ehhez a rakománysúlyhoz szükség lenne
azokra a tankokra is, amiket ki kellett üríteni,
hogy ne legyünk annyira orra bukva. (A plusz súlyt
elõre rakhatták). Erre a barba azonnal felébredt,
magához tért, és elkezdett "aggódni".
Ugyanis a stabilitásunk igen gyenge lábakon állt.
A javított GM 39 cm, a kötelezõ minimum:
37.
Ez azt jelenti, hogy a stabilitás határán
vagyunk. A szélnyomásra megengedett dõlésszög
12,3°, ha a dinamikus dõlés összeadódik
a szélnyomással, felborulunk. Karel felhívta
Shait, és úgy leteremtette, hogy csak hápogni
tudott. Egyszerûen átvert a ravasz askenázi,
valószínûleg egyáltalán nincs
tisztában azzal, hogy hat ember életét
kockáztatja...Vagy másfél órán
keresztül dühöngött a parancsnok, aztán
elment aludni.
Nem mondom, bennem volt, és van még
most is a frász... Ha Isten segítségével
megérkezünk Alexba, csak akkor tudunk mindketten
megnyugodni.
Zárójelben: ha Karel jobban odafigyel
(mondjuk nem Juditoz), akkor indulás elõtt észbe
kaphatott volna, s akkor a Carmel viszi el a balhét,
mert kirakhattunk volna vagy tíz konténert a fedélzetrõl
a második sorból, s nincs semmi baj...
Február 10. Kedd, úton, Alexandria.
Isten segítségével
szerencsésen megérkeztünk. Ugyanis ha elkapjuk
a vihart, ami a kikötés után kitört,
akkor nem tudom, mi történt volna a hajóval...
Kiraktunk, beraktunk, és nem jöttünk el. Ugyanis
a kikötõt lezárták a rossz idõ
miatt. így volt egy nyugodt éjszakánk.
Beszélgettünk
Karellal
Mi másról, mint a kajákról?
Nem volt még nálunk, de a magyar ételeket
imádja. Amikor a paprikás krumpliról beszélt,
elborult a tekintete, és csak úgy cuppogott. Sajnos
nem tudok csinálni, mert leginkább az igazi jó
magyar kolbászt hiányolja belõle, és
azzal itt senki se szolgálhat. Ismeri a kolozsvári
káposztát, és él-hal a jó
magyar pörköltért. A halászlét
is szereti. Elmeséltem, milyen krumplis tarhonyát
tud csinálni Sári néni, és kijelentette,
hogy szereti.
- Ettél már? - kérdeztem csodálkozva.
- Nem, de érzem az ízét a számban,
ahogy elmondtad, csak jó lehet...!
Azt hittem, a kocsonyával újat mondok,
de kiderült, hogy a csehek is készítik...
Arra gondoltam, meg kéne hívni, és
megtanítanám ezekre a finomságokra, de
mintegy megelõzendõ, elmondta, hogy két
hónapot lesz csak otthon, és fogsort kell csináltatnia
- rá is fér! -, aztán ki kell mennie Lengyelországba,
és különbözõ bizonyítványokat
megszerezni - amiket a cseheknél nem kértek, de
a Marlow megköveteli: tûzoltó, egészségügyi,
túlélési jármûvezetõi,
biztonságtechnikai bizonyítványok. Hát,
lesz vagy ezer dollár...
Február 14. Szombat, úton, Alexandria.
Megérkeztünk, kiraktak,
beraktak, elmentünk... Nem jött üzenet Csabától...
Hallgattam a 22.00 órás híreket
a Kossuthon. Döbrentei Kornél kapta az idén
a Balassi emlékkardot. A költõ nevét
viselõ társaság ítéli oda
minden évben annak, aki XIIV. századi poéta
eszmeiségének folytatója.
Február 16. Hétfõ, úton,
Mersin. Délután ötkor
álltunk rakpart mellé. A Megaship helyett most
új ügynökségünk van, a
Barko Shipping
Cpt. Barud volt az izmiri székhelyû Megaship
helyi kirendeltségének vezetõje, és
most csinált egy új ügynökséget.
A Cosco hajókat magával hozta, késõbb
biztosan dolgozik majd más társaságnak
is. Ali neki dolgozik, de Juszuf helyett egy ismeretlen fiatalember,
bizonyos Metim jött. Mivel Alitól nem vált
meg, ezért érkezéskor megkaptuk az "ekmek"-et,
a friss, ropogós török kenyeret, aminél
nincs jobb sehol a világon. Mindenféle ócska,
francia kenyér elbújhat mellette! Hamarosan megjött
a kebabunk is, mert Ali egy igen lelkiismeretes fiatalember.
Amíg a vizsgálat tartott Metim szerényen
meghúzta magát. Utána figyelmesen hallgatta
Cpt. Barud magyarázatát, s kijött hozzám
beszélgetni a fedélzetre. Szegény nagyon
be volt tojva, most végzett az Izmiri Tengerészeti
Fõiskolán tengeri szállítás
szakon, mindent tud elméletben, de semmit nem látott
még a gyakorlatban. Tele volt kérdésekkel,
olyanokkal, amiért nem kellene aggódnia, de egyszer
mindenki volt kezdõ, és én mindig jóindulattal
viseltettem irántuk. Talán azért is, mert
én nem mertem kérdezni, bíztattam, hogy
hozzám nyugodtan jöhet, ha valamire kíváncsi.
Az elsõ kérdése ez volt:
- Az iskolában tanultuk, hogy a Sailing Reportban
(indulási jelentés) be kell írnom a hajó
merülését, de honnan a fenébõl
tudom majd?
- én mondom meg, ha befejeztük a berakást
- nyugtattam meg.
Irtó lelkiismeretesen csinálta a dolgát,
egész este kint didergett a raktár mellett (plusz
tíz fok van, ami itt kemény télnek számít),
pedig vagy egy órát kellett várni, mire
az öt darab konténert a kikötõ összeszedte!
Középkori baksisrendszer
Cpt. Barud - szimpatikus, negyven körüli
férfi - mesélte, hogyan alapította az ügynökséget:
- Százezer dollár kenõpénzt
kellett kifizetnem, mire az összes hivatalos iratot be
tudtam szerezni. Ez nálunk, Törökországban,
teljesen legális, az élet minden területén
ezt csinálják. Egy példa: a kikötõkapitányi
beosztásért 100-120 ezer dollárt kell letenni
az illetékes hivatalban. Ezért két évig
harácsolhat.
- De mit tud bezsebelni, és kitõl?
Barud efendi csak mosolygott.
- Uram, bejön egy hajó, a kikötésért
a nagyságtól függõen 50-200 dollár
baksist ad az ügynökség. Ezután a hajóról
elviszik az okmányokat, ez megint ötven dollár.
Persze csak akkor, ha minden rendben van. Ha valami hiányosság
adódik, akkor 50-tõl akár 10 ezer dollárig
is felmehet a kenõpénz, attól függõen,
mit kell elintézni. Ha nem fizetek, akkor a hajó
nem mehet el... Aztán itt vannak az arab hajók.
Régebben velük dolgoztam. Kicsik, és mindenféle
papír nélkül járnak. A tiszteknek
nincs semmi képesítõ bizonyítványuk,
még a parancsnoknak se. így aztán ezekért
elég jelentõs összegeket kell letennem.
- De akkor miért szállítanak
ezekkel a hajókkal? - kérdezte Karel teli szájjal
nevetve, mert ezt nem lehet röhögés nélkül
kibírni.
- Nézze captain. Ha elszállítok
egy tonna árut Tunéziába, az kb. negyven
dollár tonnánként egy legális hajóval.
Egy ilyen kis trabakuli elviszi 12-14 dollárét
tonnáját! Hát persze, hogy ezt rakom meg,
mert még így is megéri. Aztán ott
van a Vámhivatal (Büyük Gümrük Müdürlügü
a török neve). Egy vámhivatalnok kb. 50 ezer
dollárnak megfelelõ összegért kapja
meg a hivatalt. Persze, hogy kemények, és szigorúak,
ahol tudnak büntetnek, és persze minden elintézéséért
baksis jár nekik is.
Láttam is, amikor Ali elõvett vagy fél
kiló török pénzt, és kivette
a vámosoknak járó baksist, amit azért
kaptak, mert "minden oké".
Szemléltetõ oktatást is kaptunk
a rendszerrõl.
A berakás az Istennek se akart haladni. öczan
Barud mindenáron el akart küldeni minket éjfél
elõtt. Ugyanis éjfélkor van váltás
a pilot állomáson (értünk ötven
dollárt kap a pilot személyesen, amiért
behoz!), a Kikötõkapitányságon is
ekkor kezd az éjszakai mûszak, és az új
melósok is akkor érkeznek.
- Ha nem akarok mindenkit újra megkenni, akkor
éjfél elõtt el kell a hajónak indulni!
- magyarázta az ügynök. - így most elmegyek,
és megkenem a konténereket összegyûjtõ
darust, hogy tizenegyre fejezze be a munkát.
Kis idõ múlva megjött az öt
konténer.
- Hatmillió lírát adtam, ez mindössze
harminc dollár, és megcsinálták
- dörzsölte a kezét elégedetten. - Pilot
nem jön, így azonnal indulhatnak.
- Kétszáz dollár, ha már
itt ez a rendszer... - tartotta Karel a markát nevetve.
Indulás után küldtem faxot a Rádióba,
András öcsémnek.
Február 17. Kedd, úton. Mentünk, 21.10-kor megérkeztünk,
horgonyra álltunk. Az M/V Emili Borchard, egy német
konténeres hajó megelõzött, negyed
órával elõttünk érkezett, így
õk bementek, mi kint maradtunk. Egyébként
ezzel a hajóval hol Alexandriában, hol Mersinben
találkozunk.
Csõtörés...
Este néztem az izraeli híradót
mert a Kossuth most nem fogható, és az iraki hírek
mindenkit izgatnak. A belföldi hírekben mondták,
hogy eltört egy olajvezeték, és több
mint hetvenezer liter gázolaj ömlött a tengerbe.
A hajón is éreztük a szagát, mert
itt, Haifa mellett, Quishon kikötõjénél
történt. Egy jó kétszáz milliméteres
csõ tört el. Mutatták, teljesen szét
volt rohadva, egy jó méteres szakaszon teljesen
szétrobbant a nyomástól.
A szokásos képek következtek: habanyaggal
tisztítják a vizet, olajos madarak, halak...
Február 18. Szerda, Haifa. Este hatkor álltunk part mellé. Nem
értettük, hogy mi történt, mert az M/V
Borchard már egykor befejezte a berakást, és
indulásra készen volt.
Otthoni hívás
Fél kettõkor csörgött a telefon.
Bejelentkeztem, s a legnagyobb meglepetésemre egy hölgy
magyarul szólt hozzám.
- A Magyar Rádiótól beszélek,
kapcsolom Takács Andrást.
Megörültem, már azt hittem, hogy
nem hív, de fél órával a beszélgetés
elõtt kapta meg a faxot, amit a Rádióba
küldtem.
Addig felhívtam a kikötõt, de nem
tudtak semmit mondani a kikötésrõl. Nem értettem,
hogy mi történt, mert a Borchard már régen
indulásra kész, és csak nem jött ki...
András újra hívott, és
mintegy hat nyolc percet beszélgettünk. A hajóról,
a kosztról, lévén a mûsora élelmiszer
Magazin. Március elsõ szombatján kerül
adásba.
Természetesen faxot küldtem Kalicz Andrisnak,
hogy mondja be az Ortmann Rádióba, adja hírül
akit érdekelhet. Encsinek is üzentem, hogy hívjon
fel.
A kikötéskor természetesen nem
az ügynök várt, hanem áron, a Layam
Shipschandler embere. Na, ja! Ha üzletrõl van szó...
Áron híre
Még messze voltunk, amikor kiabálni
kezdett:
- Hallották mi történt a kikötõben?
Hát honnan hallottuk volna. Amint kikötöttünk,
a partról újságolta:
- Azért volt a kikötõ lezárva
13.00 órától, mert baleset történt.
A M/V ZIM Adriához búvárok érkeztek.
(A ZIM az Izraeli állami Hajózási Társaság,
sok óriási konténeres hajója van,
ez is ilyen.) A szokásos rutinellenõrzést
tartották. A parancsnok aláírta a papírt,
ám a beosztottaknak nem szólt. A gépészek
nem tudtak a dologról, és miután a hajó
turbinás, nem értették, miért áll
a hajócsavar. Elindították. Az egyik búvár,
amelyik távolabb volt, az megmenekült, de a társát
szétaprította a propeller.
A tv is mutatta a híradóban a hajót,
akkor érkeztek, amikor a rendõrség elvitte
megbilincselve a parancsnokot. Azt mondják a srácok,
hogy még mosolygott is...
Annyit tudni kell, hogy a turbinás hajóknál
a hajócsavar állandóan jár, még
akkor is ha ki van kötve.
Útravaló az apámtól...
Miután a barba indulásig fent volt,
ezért felajánlottam, hogy nyolcig maradok. és
milyen szerencse, hogy elvállaltam a hosszúra
nyúlt szolgálatot. Reggel fél hét
után öt perccel - otthon egy órával
kevesebb van - , ha recsegve is, ha alig hallhatóan is,
hallottam apa útravalóját amit a félévi
bizonyítványok kapcsán írt!
Kemény, viharos idõnk van.
Február 21. Szombat, Mersin, úton,
Hajnalban behozott capt. Barud tizenkét
kiló báránycombot, és tizenöt
kiló faszenet. így jó párszor rendezhetünk
ökörsütést, faszénen sütjük
meg a pácolt husikát... Tizenöt dollár
volt kilója, nem mondom, szép ár, még
akkor is, ha kicsontozott combokat hoztak, felszeletelve.
Szép az idõ, megyünk Haifába.
Február 23. Hétfõ, Haifa,
úton. Fél egykor nem akartam hinni a szememnek:
Karel fehér ingben, nyakkendõben
jött meg, szélesen vigyorgott, és kicsit
se tántorgott.
- Koncerten voltam, Pista! - mondta. - Juditot és
három barátnõjét kísértem
el, volt egy felesleges jegyük. A Haifai szimfonikusok
játszottak, mit mondjak, csodálatos volt!
Délben leváltottam, mert négykor
indultunk, és manõver elõtt elküldött
aludni. Egy kicsit napoztam, igaz csak percekrõl volt
szó, de akkor is, szép az idõ.
Február 24. Kedd, úton, Alexandria. éjfél után egészen jól
jött a Kossuth.
Reméljük, hogy megússza a világ
egy újabb háború nélkül ezt
a konfliktust is. (Nem az irakiak jóvoltából...!)
Február 25. Szerda, úton. Gyönyörû napos idõre ébredtem
(fél egykor). Gyuszi sürgetett, amikor meglátott,
hogy a papucsommal bíbelõdöm.
- Gyere, kihûl a rablóhús. Kint
eszünk a pupán!
Grill party Clavigo módra
Nem úgy megy, mint más hajókon.
Délben kezdtük, és este fejeztük be!
Egész délután a pupán beszélgettünk.
A barba, Pali és Gyuszi. Tadek kilógott a sorból,
mert állandóan egy emelettel feljebb lebzselt,
és napozott. Nem tudom, mi ütött Karcsiba,
mert õ öntevékenyen egész délután
festett. Karel le akarta állítani, de nem lehetett,
hogy miért jött rá a munkamánia ki
tudja...?
Vacsora elõtt egy üveg Carmel vörösbort
bontottunk. Finom, mélytüzû. testes bor, az
árán is meglátszott, húsz dollárba
került egy palack. Judit ajándéka volt a
hajónak. Karel csak nézett, amikor a koncert utáni
kávézás és borozgatás közben
átadta.
Vacsorára bárányt sütöttünk
faszénen. Pali bepácolta, majd csinált
egy "kencét" - citromlé, cukor, ketchup, bors,
olaj keverékét -, és ezzel kenegette Gyula
a húsokat. Félretettem a diétámat,
és jól belaktam. Tadeknak nem volt jó:
azt mondta túl erõs, és hozott magának
egy szelet szalonnát, meg vagy három szelet felvágottat,
s azt sütötte meg. A barbának kezd tele lenni
a hócipõje a szakáccsal, túl sok
hóbortja van már. Kezdve onnan, hogy állandóan
vásárol az egyiptomi bazárosoktól,
és mindenkit azzal hülyít, hogy csak régiségeket
vásárol, mert amit neki hoznak, azok mind antik
darabok. Egész nap a köcsögjeit, rézkancsóit
suvikszolja, szidolozza, a fõzést hanyagolja.
Ja, volt még sör, és kávé
meg tea is.
Február 26. Csütörtök, Haifa.
Kikötés után Shai
átadott egy levelet. Apa írt. Nem hittem, hogy
megkapom, így kétszeres volt az örömöm.
Enikõ reménykedve kérdezte:
- Tudtad ma reggel fogni a magyar rádiót?
Nagyon sajnáltam, hogy nem hallgattam reggel
a Kossuthot. Apa az útravalóban arról beszélt,
hogy a múlt héten, valahol a Kelet-mediterránon,
hallottam a hajnali jegyzetét... Felemelõ érzés
volt, még így visszaemlékezve is. Lekönyököltem
a rádió elé, és a recsegés
sípolás alatt felismertem a hangját, megfejtettem
a mondatokat.
Jól vannak, várnak haza.
16-án utazom, ha minden igaz.
Február 28. Szombat, Port Said, úton.
Hajnali egyre lettünk kész,
csak reggel hatra ígérték a pilotot. Ez
így jó, végre egy nyugodt éjszaka.
Le is feküdtem háromkor, aztán fél
ötkor felkeltem, mert nem tudtam elaludni. Hiába,
megszoktam az éjszakázást.
Hajnali ötkor megjött a karantén
doktor (az eü. vizsgálat). Ha kicsit késnek,
akkor már nem vagyunk itt... A cigijüket megkapták.
MÁRCIUS
Március 1. Vasárnap, Alexandria.
Jöttünk, kiraktunk, elmentünk.
Este pupabulit tartottunk, mititei-t is sütöttünk.
Egy kicsit megfeküdte a gyomromat.
Március 4. Szerda, Mersin. Délelõtt bejöttünk. Az hagyján,
hogy én elõször voltam nappal itt, de Karel
is a teljes hat hónap alatt csak az éjszakát
töltötte part mellett!
A térdem miatt meg vagyok egy kicsit ijedve.
Egyre nagyobb az ömleny. Nem színezõdött
el, tehát nem véres (remélem)
Mi lehet Ankarában?
A hat órai hírekben, és elõtte
is állandóan Ankarából mutattak
élõ képeket, ahol egy teret elözönlött
a tömeg, s hiába lõtték vízágyúval,
nem sikerült a rendõrségnek feloszlatni.
Késõbb könnygázt és rohamrendõröket
vetettek be, azok aztán szétoszlatták a
tüntetõket. De nagyon sokáig tartott, még
páncélozott jármûveket is láttunk.
A Kossuthon nem szóltak róla...
Március 5. Csütörtök, úton,
Haifa. érkezéskor bevittek,
azonnal megüzentem Enikõnek, hogy este hívjon.
Shai behozta a rakodási tervet, azonnal láttam,
hogy orra akar megint buktatni. Kiszámoltam, másfél
méterrel nagyobb lett volna az elsõ merülés,
mint a hátsó. átdolgoztam, odaadtam. Karel
is belekotort egy kicsit, elvégre õ a parancsnok,
övé az utolsó szó.
Március 6. Péntek, úton. Egész napos menet. éjszaka stabilitási
számítást csináltam. Minden rendben
van.
9 nap múlva hazamehetek!
Írom a könyvet Egy hoszabb kihagyás után újra
nekiültem. Nem volt hajlandóságom hozzá,
megakadtam, mert rájöttem, hogy alig ismerem a fegyvereket,
s Gudrun ugyebár kommandós. De aztán rájöttem,
hogyan hidalhatom át az egészet. Nem ez a lényeg!
Nagyon vegyes érzelmekkel írom, nem tudom, milyen
lesz, nem tudom mit szólnak majd hozzá. Azt tudom,
hogy Szabolcsnak és Ninónak tetszene...
Március 7. Szombat, úton, Alexandria.
A legfontosabb: 8 napom van a hajón.
Kikötés után lefeküdtem, és délután,
amikor felkeltem, már hárman vártak rám.
Mohammed a rakodási terv miatt, Mahmoud és egy
fiatalember pedig komputer ügyben. Mahmoudnak segítség
kellett az IMO veszélyes áruk programjával
kapcsolatban, A fiatalember pedig különbözõ
játékprogramokat hozott.
Mára vártuk Dalia Ragabot (25 éves
hölgy), az ügynökség tulajdonosát.
Sajnos nem tudott bejönni, mert megfázott, és
ágyban fekszik. Azt táviratozta, hogy majd legközelebb...
Legközelebbre kebab partit ígért
Mohammed. Megmutatják, hogy milyen finom az egyiptomi,
magasan fölözi a törököt (szerintük).
Mohammed
Kettõ is van belõlük. Azt hiszem
õk ketten, és Mahmoud a három legrendesebb
egyiptomi. Jópofák, fiatalok, sokat dolgoznak,
számukra nincs szünnap (amíg Shait nem lehet
elérni péntek délutántól
vasánap reggelig, a sabbat szent dolog Izraelben).
Mohammed (I) fiatal házas, mutatta a 11 hónapos
kislánya fényképét. (Ha szakálla
lenne a kis csajnak, kiköpött apja lenne!) Két
hét múlva várják a kis Juszufot.
Mohammed vakbuzgó muzulmán. Karel jókat
vitatkozik vele, és állandóan ugratja.
Persze, ezek mindig politikai viták, mi védjük
Izraelt, szidjuk a muszlimokat. Mohammed pedig vitatkozik, érvel,
és néha elõbukik belõle a fanatikus
mohamedán. (Ilyenkor valóban félelmetes!)
Izraelt el kell pusztítani, a Próféta is
megmondta, tehát õ, akár fegyverrel is
elmenne harcolni. (A család se fontosabb ám, mint
az "arab" ügy!)
Persze biztosan veszi a lapot, mert vita közben
állandóan vigyorog, de azért látni
rajta, hogy az a fajta, akinek az észérvek semmit
se számítanak, csak a Korán...
Tadek búbánata...
nagyon szomorú volt Tadek egész délután.
árusok jöttek be, és "valódi" régiségeket
raktak ki: ikonokat, templomi (pravoszláv) tárgyakat,
volt egy templomi zászló is, tele voltak patinás
kancsókkal, vázákkal, szobrokkal. és
neki egy árva fillérje se maradt! Ezt a borzalmat!
Még Karel is vett volna, egy nõi bronz
szobrot, egy ikont, és egy valami edényt.
Hát..., nem tudom.
Az ikonokat szerintem horganyzott bádogra kapargatták,
illetve csavarhúzóval vésték rá
a motívumokat, mögötte papundeklinek tetszõ
anyagon randa "madonna" kesergett. Ha egy réz, vagy bronzedényt
egy hétre beásnak a trágyadombba, akkor
az rögvest ezer évet "öregszik". Nem akarom
elhinni, hogy ezek a tárgyak érnének is
valamit. Illetve tévedek. Ha lenne pénzem, akkor
mondjuk tíz dollárt adnék egy ilyen tárgyért,
és úgy mutogatnám: XXII. Ramzesz számomra
hamisíttatta Musztafával, a szemfüles boltossal.
Nargilé
Azt hiszem, így hívják a vízipipát...
Még Gyuszi is bevásárolt. Vett egy óriásit.
Egy méter húsz centi magas (Gyula maximum egy
ötven), három csutorája is van - nem Gyulának!
-, és istentelenül "gyönyörû", szines,
csillogó flitterekkel teleragasztott csõ csatlakozik
a szopókához. Dohányt is kapott hozzá,
vagy három kilót... Egyébként ekkora
méretû vízipipát a kávézókban,
teázókban adnak a kedves vendégnek. Azt
hiszem dõreség lenne azt hinni, hogy Tadeknak
nincs vízipipája. Természetesn van. Gyula
adott neki egy csomag dohányt, azóta az egész
felépítmény dohányfüsttõl
büdös. Jó illata lenne, almával ízesített,
de Tadek egy rakás faszenet tesz rá, és
fújja egész nap.
Emlékeimben úgy él, hogy a vízipipa
akkor jó, ha a füstöt megszûri a víz.
Sose láttam, hogy füstfelhõbe burkolóznának
az igazhitûek egy-egy kávézó teraszán.
Nem úgy Tadek. Olyan a kabinja, hogy nem lehet belátni.
Az illata pedig, mint amikor egy almát szállító
négyhuszonnégyes gõzmozdony kigyullad.
Március 9. Hétfõ, Haifa. Reggel kikötöttünk, felhívtam
Encsit. Azt mondja, hogy jól sikerült a rádiómûsor.
Közben felhívta Miklós, az unokatestvére,
hogy hallgatja-e, mert "benne vagyok a rádióban".
Nagyon vár már haza, s mi tagadás, mennék
is, akár tegnap.
Gyula is azzal jött vissza a telefon után,
hogy hallották a mûsorban. Ilyen híressé
tettem a hajót (és magunkat) Valami rossz hírt
is kaphatott Gyula, mert estére úgy berúgott,
hogy attól tartottunk, hogy kiesik a hajóból.
De aztán kiderült, hogy nem mûködik a
lába, ezért állt másfél órát
a korlátnál, és nem merte elengedni...
Március 10. Kedd, úton, Haifa . Hogy én milyen hülyeségeket tudok
álmodni!
Shmone
Karellal vitatkoztam álmomban. Tõle
tudom (a valóságban), hogy a "shmone" nyolcat
jelent héberül. én meg állítottam,
hogy nem, az tizenhét, mert nézze meg, itt van
nálam a "walkie-talkie", és most is a 17-es csatornán
van, és az elõbb is azt mondták, hogy shmone,
tehát azt jelenti, hogy 17...
úgy volt, hogy horgonyra állunk, fél
tizenegykor lassítottam, aztán éjfélig
drifteltünk (gép nélkül hagytuk magunkat
sodorni).
Még 5 nap és...
Március 11. Szerda, Alexandria, úton.
Kiraktunk, beraktunk, délben
elindultunk.
Hajnalban sokat beszélgettem Mohammed II-vel.
Elbúcsúztam tõlük, címet cseréltünk,
egy képeslapot feltétlenül küldök
nekik. Ha valaha visszajutok Alexandriaba, akkor feltétlenül
megkeresem õket, és bevasalom rajtuk a beígért
egyiptomi kebabot! Akkor kipróbálom a "sisát",
ahogy itt a vízipipát hívják. Mohammed
II nagy barátja ennek a fajta idõtöltésnek.
Délután grill party, de már nem
maradt bárány, így rablóhúst
csinálunk, meg sütöttünk pár virslit
is.... újra elmondom: olyan virslit, mint otthon, sehol
a világon nem kapni! Az itteni egy krémszerû,
szójanudli... De az egyiptomi kenyér finom volt.
Keletlen lepényt hoztak ajándékba Mohammedék,
feltettem a faszén füstjére, egyszerûen
fantasztikus!
Március 13. Péntek, úton,
Mersin. Röviddel éjfél
után elhagytuk az Andreasz-fokot, Ciprus északkeleti
csücskét. Befordultam északra, de olyan veszett
dülöngélésbe kezdett a hajó,
hogy vagy húsz fokot el kellett térnem az eredeti
iránytól. Ennek nem lenne semmi jelentõsége,
ha nem jött volna egy olyan billenés, hogy minden
lezúdult a földre a hídon. Sajnos a komputerem
is! Remélem, nincs komolyabb baja... (Hát lett... és csak most, 2006. januárjában vettem észre, hogy nem véletlen baleset volt, hiszen SIZE="" COLOR="#FF0000">péntek 13-án történt!!!)
Megyünk haza...
Délután, amikor Karelt váltottam,
a kabinjában volt, és két csomagot is készen
láttam.
- á, Pista, ez csak a látszat. Harminc
éve mindig jó elõre össze akarok csomagolni,
és mindig a legutolsó pillanatra marad. Ezek a
táskák még nincsenek készen...
Délután telexet kaptunk Ciprusról:
A jegyeket 16-ára telepítették.
Március 14. Szombat, Mersin, úton.
Hajnalban capt. Barud behozatott böreket,
rétestésztába göngyölt fûszeres
marhahúst. Igen finom volt. Tízkor indultunk,
holnap reggel az utolsó haifai érkezés...
Hál istennek, már csak 1 nap...
Március 15. Vasárnap, úton,
Haifa. Nem a legjobban alakulnak a
dolgok... Egész nap azzal hitegettek, hogy bevisznek, és
most, este tízkor is kint állunk horgonyon. Ugyanúgy,
mint amikor érkeztem. A baj csak az, hogy ugyanúgy
rossz idõ van. Délután gale-warningot,
azaz viharjelzést adott Haifa Rádió, negyven
csomós délnyugati szelet. Attól fél
Karel, hogy nem tudunk kikötni. Shai se tud semmit csinálni.
A barba már egészen ideges, én még
bírom. A váltók már a Shulamit hotelben
vannak.
Sokat nyavalygok a lábammal. A bal térdemen,
ahol valamilyen ömleny keletkezett, most kezd keményedni,
de a térdkalács nyomásra érzékeny.
Ma este meg a jobb vádlim húzódik, azt
hiszem az inak húzódtak meg.
Várom az asszonyka telefonját, de nem
hív. Pedig tudja, hogy itt vagyunk...
Csak nekem volt kokárdám a hajón...
Visszatekintés...
Igazságtalan lennék, ha csak azt mondanám,
hogy "nem volt rossz". Kimondottan jól éreztem
magam, ez elsõsorban Karelnak köszönhetõ,
akitõl sokat tanultam, fõleg manõverezni.
Másodsorban a srácoknak, mert semmi dolgom nem
volt velük: mindenki értette a dolgát. Pali
nyomába se jöhet a M/V President gépésze.
Nem szabad megfeledkezni az ügynökségekrõl
sem!
Haifában a Carmeltõl Shai normális
pasas, egy affértõl eltekintve nem volt vele semmi
gond.
Mersinben két ügynökség is
volt, de az emberek majdnem ugyanazok. Velük: Alival, Juszuffal,
késõbb capt. Baruddal és Metimmel nagyon
jól kijöttünk. Kellemes partnerek voltak, készségesek,
és jól is csinálták a dolgukat.
Na és a kebabok, amiket behoztak!
Az alexandriai ügynökség volt a legjobb!
Sose gondoltam, hogy ilyet mondok valaha, hogy arabok a legjobbak
valamiben. A két Mohammed és Mahmoud valóban
elsõ osztályúan csinálták
a dolgukat, ezen kívül készségesek,
alkalmazkodóak, és emberileg se hagytak kívánni
valót maguk után (a törökök is
ilyenek voltak!)
Március 16. Hétfõ, Haifa.
Szemétség: a M/V Schulau
(német konténeres hajó, ugyanezt a környéket
járja, és sokszor találkozunk) most érkezik,
és lehet, hogy elõttünk beviszik. Bár
a kikötõ minket is hívott, és állítólag
1:30-kor part mellé állunk... (írom 00:40-kor...)
Ezután azt hiszem, csak otthon folytatom a Naplómat...
Sosem látott
idõjárás...
éjjel fél kettõkor kötöttünk
ki. Hajnal négykor feljöttem a hídra, és
olyat láttam, amit még soha: mintha sûrû
köd borított volna mindent. Alig lehetett ellátni
húsz méterre. De nem köd, hanem homok volt.
A sivatagból fúj a szél, és az eget
elborítja a homokfelhõ. Egyszerûen fantasztikus.
Délután a barométer 998 Hpa-ról
982-re esett. Azt hittem, hogy ennél alacsonyabb már
nem lehet. Most 970 Hpa! Remélem, nem befolyásolja
a repülõgépek indulását. Még
az kellene, hogy késsünk!
Beszéltem az asszonnyal. Kissé nehezen
fogta fel, hogy az izraeli 18:50 és a magyar 17:50 azonos
idõpont. Mindenesetre megtudtam, hogy 21:20-kor leszek
Pesten.
Szabolcs bejutott az Országos Petõfi
Szavalóverseny döntõjébe.
Eddig írtam Haifán, most 08:00-van,
ki kell kapcsolnom, és elcsomagolni a komputert.
Március 17. Kedd. Bekapcsolás
után látom, hogy a képernyõvel valami
komoly baj van, a leesés eredménye...
Hazautazás
A hazautazás eseménytelen volt, hacsak
azt nem számolom, hogy Gyuszit teljesen szétkapták
a haifai repülõtéren a biztonságiak.
Kellett neki réz vízipipát venni, meg kancsókat,
kõszobrokat... Engem békén hagytak. A biztonsági
intézkedések itt valóban meg voltak, amit
Frankfurtban hiányoltam: a biztonsági ellenõrzésnél
alaposan kikérdeztek mindenkit, a csomagokra vonatkozólag.
Az érdekelte õket, hogy a csomagok hogyan készültek,
nincs-e valami küldemény nálam, aminek a
gazdája nem utazik.
Szekrényhátú biztonsági
õrök cirkáltak, nem lehetett egy csomagot
se õrizetlenül hagyni, azonnal jöttek, kérdezték,
hogy kié. A szeméttárolókat minden
öt percben szétkotorták, hogy nem rakott-e
bele valaki egy bombát.
Ami a lényeg: szerencsésen hazaértem.
A Naplóban szereplõ Gudrun a katona címû kéziratból 2002-ben
lett könyv.