Honlapverzió
v11.00
A honlapon található minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. Ezek felhasználása csak a szerző előzetes engedélyével történhet.
© Székely István 1997-2016
Irodalmi folyóirat

Kaláka, kanadai internetes folyóirat

Programajánló:


ISTEN HOZTA PANAMÁBAN!




Itt megveheted

Jelen pillanatban ez az utoljára megjelent könyvem. Kiadta: Bába és Társa Könyvkiadó, Szeged. 2003.
A fülszöveg:
Meghívom a kedves olvasót a Clyde tengerjáró fedélzetére. Töltse együtt ezt a pár hónapot a hajó személyzetével, keresse fel többek közt a dominikai Rio Hajna kikötőjét, élje át, hogyan viszik át a hajót a panamai csatorna zsiliprendszerén.

Ezen a hajón vegyes személyzetet kommandíroz a parancsnok. Magyarok, el salvadoriak, hondurasiak, románok vannak összezárva. Nincs is baj addig, amíg a hajóra nem érkezik három feleség, köztük az elsőtiszté, a nagy sztori kedvéért mindenre hajlandó újságíró, aki mindenbe beleártja magát. És a nagy riport körvonalazódik is, amikor kiderül, potyautasok vannak a hajón.

A Panamai csatornában fejeződik be a krimibe hajló történet.

Hogy mi történt Rio Hajnában és utána a hajón, az maradjon annak a titka, aki elolvassa a könyvet.

NAGYSZÉKELY ISTVÁN:


ISTEN HOZTA, PANAMÁBAN!
RÉSZLET


Orsolya egész nap nem evett. Agya riadót fújt, s hevesen tiltakozni kezdett a szokatlan körülmények miatt.
- Vigyázz! - figyelmeztette. Homlokát apró verítékcseppekkel hintette tele. Fehérre festette arcát. Nem volt hajlandó kormányozni formás lábait se. - Feküdj le! Feküdj le! - zakatolta egyre hevesebben a fülébe.
De nem is olyan egyszerű ilyen állapotban a kabinhoz tántorogni.
A mozgás miatt a falnak kellett dőlni, megkapaszkodni a korlátban, lába tétován kereste a lépések helyét a padlón. Arca a hideg dekoritlemezhez ért. Kellemesen hűsítette. Jaj, de jó volt! Ujjai nem engedték el a korlátot. A hajó megbillent, nem volt elég karja ereje, támaszkodni kellett. Tenyere a másik oldalt kereste. A kabinajtó ott volt előtte, már csak be kellett volna nyitnia és az ágyra zuhanni. A kilincs után nyúlt, ám a mozdulata nagyon bizonytalan volt.
Az ajtó kinyílt, pontosan akkor, amikor ő is lendült, hogy támasztékot, biztonságot keressen. Az ajtóban férje állt, és Orsolya repült hozzá. A lendület vitte, a hajótest megdőlt, a padló hirtelen lejteni kezdett! Hihetetlenül meredek lett! A lába levegőbe lépett, kiszaladt alóla a föld. Závodi erős karja állította meg.
- Úristen Krisztián! Mi történik itt? Mi lesz velem? Meddig tart ez az őrület? - kérdezte halálra váltan.
Az ajtó kattant, beakadt a retesz. Nem kellett félni, hogy becsapódik.
- Gyere, feküdj le, mindjárt jobb lesz - vitte Závodi feleségét az ágyhoz. Orsolya mozdulatlanul hevert. Pár pillanat múlva úgy érezte, hogy már jobb a közérzete. Határozottan jobb lett.
- Ugye nem mész el? Ugye itt maradsz? - kérlelte férjét. Závodi az ágy szélére ült, kezébe vette az asszonyka tenyerét. Csendesen simogatta. Megnyugtatóan.
- Remélem, megszokod, kedves. Látod, én is megedződtem - próbált lelket verni a halálra rémült Orsolyába.
- Soha, sohasem lehet ehhez a borzalomhoz hozzászokni! - keseredett el. - Haza akarok menni! - mondta sírós hangon.
- Hát ez az, ami lehetetlen. Maradj ágyban, próbálj aludni.
- Gyere te is mellém! - hívta a férfit, és könyörgőn nézett a szemébe. Ez a tekintet most nem volt csábító. Így néz a gyermek a felnőttre, ha először dörög az ég, s még nem látta a felhős égbolton a villámok cikázását. Rettegés, riadalom az ismeretlentől. A férje óvatosan mellékucorodott. Orsolya ölelő karja szorította, nyirkos tenyere simogatta az arcát. Lassan megnyugodni látszott. - Már egy kicsit jobb - mondta csendesen, aztán hozzátette: - De csak egy egész picikét! Te ilyen időben is dolgozol? - kérdezte.
- Hát persze. Nem az időjárás számít, a szolgálat. Ha menni kell, mindenki megy. Mások, mint Barkóczi is, várják a váltást. Nem lehet még késni sem! - magyarázta megnyugtató hangon, de Orsolyát ez most nem vigasztalta. Csak azt volt hajlandó kiérteni a férje szavaiból, hogy elmegy, magára hagyja.
- Ez borzasztó! - súgta. - De amíg el kell menned, itt maradsz, ugye?
A telefon nyolc előtt húsz perccel szólalt meg. A harmadik tiszt mögött halkan csukódott be az ajtó. Nem a zár kattanása ébresztette fel az asszonyt. A hajó egy hatalmas dőlés után az ellenkező oldalra billent.
- Itt hagytál Krisztián! - gondolta Orsolya. - Siess, nagyon siess vissza! - kérte a lehetetlent magában. Még három órát kellett egyedül töltenie! És milyen félelmetes egyedül. Valami kopogott. Kipp-kopp. Szünet. Kipp-kopp. Valami zörgött. Felgyújtotta az olvasólámpát. A fogason lógott férje anorákja. Az alja előrelendült. Aztán megindult, vissza. Kipp-kopp, kopogott a húzózár a dekoriton. Most valami nyikorgott. A szekrényajtó vetemedett, ütemesen követte a hajó mozgását a zaj. Egy billenés, s Orsolya feljebb csúszott a lepedőn. A hajó ellenkező irányba dőlt, feje előbukkant a párna alól, lába megtámaszkodott a kabin falán. Hirtelen hatalmas robajjal a szék hanyatt esett. Durr. Egy cipő koppant az ágy oldalán. Dirr-durr, kizuhant két fiók is az íróasztalból. A billegés most már folyamatos volt. Az íróasztal középső fiókja is kiesett, szanaszét gurult a földön minden. Ceruzák, tollak koppantak a szőnyegpadlón. Aprópénzek csörögtek a fal mellett. Káosz, rendetlenség, összevisszaság uralta a kis helyiséget. Rémes!
Orsolya kikászálódott az ágyból, muszáj összeszedni mindent, mit szól majd a férje? Nem tudta, hogy ilyenkor mindent ott kell hagyni. A képeslapokat szedegette, amikor a levegőben találta magát. Kiszaladt a talaj a talpa alól, elvesztette az egyensúlyát, előre vágódott. A karját még ki tudta nyújtani, nehogy fejjel zuhanjon az asztal sarkának, aztán már farolt is vissza. Beleütközött az ágyba, s már azt se tudta, mibe ütközött. Hátra tette volna a kezét, de feneke már belevágódott a radiátorba.
- Jaj! - kiáltotta, és simogatta volna a fájós testrészét, de máris a fejére kellett ügyelnie, mert a következő rántástól már előre bukott. Belelépett a nagy fiókba, a furnérlemez nagyot reccsent. Tántorgott, elvesztette a térérzékét, s ráadásul belerúgott a szék lábába is. Feladta!
- Vissza az ágyba! - hajtogatta magában, ám ez nem volt olyan könnyű, mint gondolta. De végül kimerülten rázuhant a matracra. Nyöszörögve kereste a lehető legjobb helyzetet a fekvéshez. A hajó veszettül mozgott, s Orsolya csúszkált a lepedőn. Azért lekapcsolta a villanyt, azt remélte, hogy talán elaludhat.
Nem is vette észre, hogy a hajó egyre csendesebben mozgott. Halkan szuszogott, karja félálomban is megtalálta a párnát, s a feje alá gyűrte. Elaludt. Nem tudta, hogy kint az idő rosszabbra fordult, és most a vihar szemből támadta a Clyde tengerjárót.
A kabin két ablaka is a főfedélzetre nézett. A helyiségben nagy összevisszaság, rendetlenség volt. A szófa fölött két kerek ablak figyelte a dühöngő tengert. Az ágyfüggönyöket a férje megkötötte, így nem tudtak a mennyezetre szerelt sínen futkározni.
Orsolya már egyenletesen lélegzett, mélyen aludt.
- Jézusom! - sikított fel álmában. Nem tudta mi volt az irtózatos dörej, ez a hatalmas csattanás mellette. A hajó fémes sikolya kiűzte az álmot a szeméből. Az egész kabin ugrált, rezgett, a földön levő tárgyak pattogtak, rázkódtak, vibrált minden. Keze a villanykapcsolót kereste. Az éles fényben hunyorognia kellett. Fél egy elmúlt pár perccel. Férje mellette aludt már, észre sem vette, mikor jött meg a szolgálatból.
- Akkor pihenhettem pár órát - állapította meg magában, de a szíve még hangosan vert. A felépítmény remegése alábbhagyott. Hallgatta az ismeretlen hangokat.
- Ez felháborító! - méltatlankodott Orsolya magában. - Kint ítéletidő, bent egy remegő feleség, és te alszol? - Úgy érezte, ezt nem lehet annyiban hagyni. Odasimult férjéhez, megcirógatta, még puszit is adott a nyakára. Eredmény semmi.
- Nahát Krisztián! Nem ébredsz fel erre sem? Ehhez mit szólsz? - és az alvó férfi vállába harapott.
- Mi van? Mi történt? - riadt meg a férje, és felgyújtotta a lámpát. Közben a hajó hatalmasat rázkódott, a lendülettől Závodi ráesett feleségére.
- Jé, te nem alszol? - adta Orsolya az ártatlant.
- Nem tudsz aludni? - kérdezett vissza Závodi.
- Ilyen időben? Hogy tudnék?
- Amikor megjöttem, már az igazak álmát aludtad. Nem volt szívem felébreszteni - mosolyodott el a férje.
- Most ébren vagyok! - nevette el magát a nő, és a férjéhez simult.
A hajó megbillent, lecsúsztak az ágy végébe. A lepedőbe gabalyodtak. Závodi lerúgta magáról. A felesége is kitakarózott.
- Vigyázz - figyelmeztette Orsolyát. A tengerész ismeri a hajó mozgását. A férfi megtámaszkodott, kezét a falnak szorította. - Fogózz belém! - bíztatta a fiatalasszonyt. - Jaj! Ne ott! - kiáltaná, de Orsolya már el is engedte, hogy a nyakába kapaszkodhasson. A megdőlő hajótest egy pillanatra megállt, azután hatalmas erővel vágódott az ellenkező oldalra. A padlón a csörgés-zörgés nem csitult. Ceruzák gurultak, a kiesett fiókok nekivágódtak a felborult székhez. A szokatlan zajok a férfit nem zavarták.
- Jól vagy? - simogatta Orsolya arcát.
- Most, hogy itt vagy, igen.
- Ma éjszaka nehéz lesz elaludni. A rossz idő miatt.
- Akkor van egy remek ötletem - huncutkodott a felesége.
- Sejtem!
- Úgy érzem, neked is azon jár az eszed - súgta és megfogta férje kezét. A melléhez szorította. Oldalra fordult, bársonyos bőrével simogatott. Csókolózni kezdtek.
- Jaj, de jó így! - mondta Orsolya. A hajó billenése a férjére borította. - Még nem gyömöszöltél meg ennyire! - nyögte, amikor a következő után ő nézte a mennyezetet. - Ez aztán az igazi! Viharban szerelmeskedni!
- Ha te ezt a klubban elmeséled...
- Ami köztünk történik, nem tartozik senkire. Gyere. Milyen jó neked, fárasztanod se kell magad! Így, ahogy a hajó mozog! Szép lassan, komótosan!
A hajó újra billent. Závodi lecsúszott, pedig Orsolya lába erősen ölelte.
- Hohó, nem menekülhetsz! - nevette, és segített visszakecmeregni az ágy végéből.
- Így egy kicsit nehéz - állapította meg a férje. - Háromfelé kell összpontosítanom, hogy ne csússzak se előre, se hátra, és figyelnem kell a...
- ...a lényegre! - mosolygott a felesége, és magához húzta, ölelte, csókolta. - Mondtam, hogy úgy, ahogy a hajó mozgása engedi, úgy csináld!
Tombolt a vihar. A hajó remegett, mint a részeg. Táncolt a felkorbácsolt hullámok hátán. A szél a hajótestnek feszült, az utolsó, hatalmas rohamra készült.
Tombolt a vihar. Beleremegtek, részegek voltak. Testük táncot járt, a szerelem gyönyörű táncát. Egymásnak feszülnek, a robbanás előtti utolsó vad rohamra készültek.
A vihar kiadta utolsó erejét, az orkán kicsit megszelídült.
Robbant a szerelem, s elcsitult a bennük tomboló vihar is.
Remegve feküdtek egymás mellett.
Orsolya hamarosan újra az álmok mezején kóborolt, napsütést álmodott, még mosolygott is hozzá.
Honnan érkeznek a látogatóim? Mérés kezdete: 2007. január 29.
Locations of visitors to this page



Az oldal frissítve: 2012. április 17.
Itt az internetes blogom. Természetesen Hajóka konyhája a címe, és fő témája a főzés, de van egyéb is, ami a blogba való és a blogot bloggá teszi...

Ez a másik blogom. Ennek Tengeri saláta a címe, és mindenféléről szól...

Óra Katolikus és ősmagyar hónapnevek



Egy barátom angol fordítást vállal. Ő fordítja a MATE honlapjának angol nyelvű részét. Itt a szakmai önéletrajza (pardon: CV)
AJÁNLOTT OLDALAK
Székely Szabolcs haikui (a Haiku.hu honlapon)
Olcsó honlapok készítése!

Ha szeretnél te is csatlakozni, kattints az ikonra